Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Karácsony Ernő
9 tétel
1999. október 25.
Karácsony Ernő, erdélyi magyar örmény származású képzőművész a kolozsvári Magyar Színház emeleti előcsarnokában rendezte meg 30. egyéni tárlatát. Okt. 21-én volt a kiállítás megnyitója. A Szamosújváron élő művésznek több tárlata külföldi tárlata is volt. /S. Muzsnay Magda: A harmincadik. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./
2000. február 1.
Szamosújváron jan. 30-án kezdődtek a város alapításának háromszázadik évének rendezvényei. A mostanit Karácsony Ernő festőművész és a Téka-ház köré csoportosulók szervezték. A Téka-házban Major Melinda helyi RMDSZ-elnök köszöntötte az egybegyűlteket, majd Tarisnyás Csilla ismertette a városalapító örmények történetét, a Pro Armenia Alapítvány tevékenységét. Kiss Ferenc ecsetelte az örmények származását, akik az 1669-es török támadás elől menekültek Erdélybe. Az érkezők leginkább Beszterce, Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz és Székelykeresztúr környékén telepedtek le. Később a besztercei örmények városalapítás céljával területet vásároltak és megalapították Szamosújvárt. Szamosújváron levéltárak, nyomdák működtek. Olyan neves személyiségeket adott a közösség, mint Hermann Ottó, Merza Gyula és még nagyon sokan mások. 1990-ben Keresztes Zoltán újraindította a hajdanvolt Armeniát azzal a céllal, hogy újraélessze az örmény hagyományokat. Megnyitották Karácsony Ernő tárlatát. /Kerekes Edit: Háromszáz éves Szamosújvár. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 1./
2000. június 21.
Szamosújvár idén ünnepli 300 éves városalapítási évfordulóját. Az Örmények Szövetségének helyi fiókja számos kulturális rendezvényt szervez. A helyi Pro Armenia Alapítvány Szamosújvár képes története címmel jelentet meg albumot. Eddig még nem jelent meg Magyarországon sem hasonló jellegű könyv. A Téka Művelődési Alapítvány klubjában megtekinthetők Karácsony Ernő budapesti örmény származású festő képei. /Erkedi Csaba: Szamosújvár 300 éves. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21./
2003. március 28.
"Vándorkiállítást szervezett a Pro Armenia Alapítvány, címe: Az erdélyi országúton... A tárlatmegnyitó Gyergyószentmiklóson zajlott, négy képzőművész alkotásait tekinthette meg a közönség: Balla Tibor festőművész, Erdély Bálint Előd fotográfus, Karácsony Ernő festőművész, Sebestyén Róbert, Zavaczky Walter szobrászművészek vettek részt a kiállításon. /(bb): Udvarhelyi művészek Gyergyószentmiklóson. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 28./"
2004. október 2.
Székelyudvarhelyen, a művelődési ház kiállítótermében tekinthető meg Karácsony Ernő festőművész gyűjteményes kiállítása. Húsz év terméséből történt a válogatás. /Lőrincz György: Absztraktba hajló líraiság. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 2./
2005. február 15.
Megnyílt a székelyudvarhelyi születésű, 37 éves Karácsony Ernő festményeinek tárlata. New York-tól Melbourne-ig megtalálhatók festményei, több mint háromezer alkotás őrzi nevét. /(bb): Ahol megtörik a fény. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 15./
2005. október 28.
Székelyudvarhelyen a Haáz Rezső Múzeum Képtárában október 27-én kiállítás nyílt az I. Homoródfürdői Művésztábor anyagából. Az alkotások Bíró Gábor, Gergely Edit, Karácsony Ernő, Schnitz Ildikó, Siklódi Zsolt és Török Ferenc munkái. A tárlatot az Udvarhelyszék Jövőjéért Egyesület szervezte, a kivitelezéshez hozzájárult a Haáz Rezső Múzeum, valamint az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület. /(bb): Stílusok találkozása. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 28./
2010. február 8.
Karácsony Ernő kiállítása
Ma 17 órától nyitották meg a 42 éves udvarhelyi festő sorban 42. egyéni tárlatát Székelyudvarhelyen, melynek ezúttal a Bocskai Ház adott otthont.
A délutáni megnyitón P. Buzogány Árpád méltatta az 1968. január 18-án, Udvarhelyen született művészt. Továbbá emelték a koraest fényét a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjai, Karácsony Orsolya zongorán és Bence Boglárka szavalatával kápráztatták el a nagyérdeműt. A Keleti Szél Szabadcsapat pedig a talpalávalót húzta.
Karácsony Ernő „anyagában főleg tájképeket láthatunk, többsége közvetlen környezetünkből ismerős: szejkei síugrató, udvarhelyi sósforrás, a Székely Támadt Vár, a sétatér” – állt P. Buzogány Árpád beszédében, aki hozzátette „néha tréfás, máskor meg cinikus utalásként értelmezhetjük ezeket a tájakat (mint az itt megjelenő erdélyi autópályát, ami jóformán még nincs is), a málladozó várat, amely idővel egészen elkophat. Portréi jórészt a tájképek részeiként bukkannak fel, bár a szakmai tudás minden festő esetében megköveteli, hogy ezt a témát, az emberi arc megörökítését nem lehet ki- vagy elkerülni.”
Ha kedvet kaptak megtekinteni a neves művész alkotásait, sőt egy-néhányat meg is vásárolnának, akkor irány a Bocskai Ház. A tárlat két hétig látogatható.
BEDŐHÁZI ATTILA-CSABA. Forrás: Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

2015. január 27.
Meghalt Karácsony Ernő
Elhunyt Karácsony Ernő – a legtöbb székelyudvarhelyi számára bemutatásra nem szoruló festőművész jelentős életművet hagyott maga után. Eszméletlen állapotban találtak rá az utcán, életét nem sikerült megmenteni.
Eszméletlen ember fekszik a járdán, a kórház sarkánál elhelyezett bankautomata előtt – értesítették a 112-es egységes sürgősségi telefonszámot kedden este röviddel fél tíz előtt. A rendőrségi jelentés szerint a férfit a sürgősségi osztályra szállították, és még életben volt. Valamikor az éj folyamán hunyt el. A halál pontos okát a boncolás fogja kideríteni.
Az azonosítás során kiderült, az elhunyt férfi Karácsony Ernő festőművész.
Jánosi András
Karácsony Ernő /Székelyudvarhely, 1968. jan. 18. – Székelyudvarhely, 2015. jan. 27./
Székelyhon.ro