Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kanyó Antal
7 tétel
2016. április 12.
Tíz új jelölt az önkormányzatok élére
Véglegesítette polgármesterjelöltjei listáját az RMDSZ Háromszéken, függőben már csak Sepsiszentgyörgy helyzete marad, itt még nem dőlt el, hogy Antal Árpád indul vagy sem a júniusi választásokon. Tíz nap alatt tízezren támogatták aláírásukkal jelentkezését egy újabb mandátumra – jelentették be a szövetség tegnapi sajtótájékoztatóján.
A megye 45 közigazgatási egységéből negyvenben élnek magyarok, ezekben lesznek magyar jelöltek – jelentette be Tamás Sándor megyei elnök. Az RMDSZ 36 helyen saját jelöltet állít, három községben – Zabolán, Málnáson és Gelencén – az MPP jelöltjét támogatja, Vargyason a négy évvel ezelőtt EMNP színeiben alpolgármesternek megválasztott, de most függetlenként induló Imets Lajos mellett kampányolnak, saját jelöltet nem állítanak.
A negyvenes listán tíz új név szerepel, tartják az ígért 25 százalékos arányt – hangsúlyozta Tamás. Kovásznán Gyerő József, Barátoson Tánczos Szabolcs, Esztelneken Domokos Ferenc, Hidvégen Horváth Miklós, Maksán Deszke János, Mikóújfaluban Demeter Ferenc, Rétyen Dombora Lehel az RMDSZ jelöltje. Nagyborosnyón a vasárnapi előválasztáson Kanyó Antal győzött, így őt támogatják, de új megméretkező a három MPP-s és a független jelölt is. Tamás Sándor ismét kiemelte a helyi két-, avagy hárompárti együttműködés jelentőségét, „akikkel országos vagy megyei szinten nem tudtunk összefogni, megtettük helyi szinten” – mondotta.
Sepsiszentgyörgyön tíz nap alatt 10 123-an írták alá az Antal Árpád polgármesteri indulását támogató íveket, mindez „hihetetlen közösségi összefogás és szolidaritás eredménye” – nyilatkozta Tamás. Elmondta, lefénymásolják az íveket, és egy példányt eljuttatnak belőle Antal Árpádnak, egy másikat pedig a hatóságokhoz, hogy lássák, minden ötödik sepsiszentgyörgyi mögötte áll. Szabadtéri standoknál, házról házra járva egyaránt gyűjtik a kézjegyeket, s nem állnak le, a következő napokban még alá lehet írni az íveket. Antal Árpád bírósági felügyelete április 17-én jár le, ennek meg nem hosszabbításától tette függővé újabb indulását. Tamás Sándor tegnap megerősítette, a történések függvényében döntenek, lesz tíz napjuk, hiszen a jelentkezések határideje április 27., addig kell majd határozniuk.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. április 18.
Semjén Zsolt Feldobolyban
Segítséget ígért a templomfelújításhoz
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke vasárnap Feldobolyba látogatott, ahol megtekintették a református templomot, és további, Nagyborosnyó községet érintő fejlesztési tervekről egyeztettek Kanyó Antal polgármesterjelölttel.
Albert János feldobolyi lelkész tájékoztatta a meghívottakat arról, hogy a templom omlásveszély miatt használhatatlan, anyaországi segítségre is számítanak a felújításhoz, előrelépés, hogy a pályázatokhoz elkészült már a szükséges dokumentáció. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kiemelte, „a magyar kormány ott tud segíteni, ahol van elképzelés, ahol van terv, és van akarat. Bízom benne, hogy június 5-én a magyar érdeket tartják szem előtt a községbéliek, és a mi támogatásunkkal is elindulhat a fejlődés útján Nagyborosnyó.”
„Az elmúlt időszakban bebizonyítottuk, hogy ahol az RMDSZ tisztségviselői vezetik a közösséget, ott fejlődik a község is. Nagyborosnyón személyesen fogok kiállni az RMDSZ jelöltje mellett, mert meggyőződésem, hogy a község többet érdemel” – jegyezte meg Tamás Sándor tanácselnök.
– A miniszterelnök-helyettes és a tanácselnök támogatása rendkívül fontos községünk számára, élni fogunk minden lehetőséggel, ami előre viheti közösségünket – jelentette ki Kanyó Antal polgármesterjelölt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. június 2.
Eldurvult kampány
Fenyegetik a magyarokat Nagyborosnyón
A Nagyborosnyón zajló zavargásokról, a magyar emberek megfenyegetéséről számoltak be tegnap az RMDSZ helyi polgármester- és tanácsosjelöltjei, valamint Tamás Sándor megyei elnök a helyi rendőrség épülete előtt.
Kanyó Antal, az RMDSZ Nagyborosnyó községi polgármesterjelöltje elmondta: „Sajnos Nagyborosnyó községben egy román–magyar verseny alakult ki, amit azért sajnálok, mert tudom, hogy sok jó román ember lakik itt. De ami ennél is fontosabb, hogy a román párt színeiben induló ellenfelem, Ilie Nicolae nem sportszerűen kampányolt, azzal fenyegeti a község lakóit, hogy el fogják venni a jogosítványukat, hogy ellenőrzésben lesz részük a jövőben, amennyiben nem őt támogatják. A nagyborosnyói rendőrség elől azt üzenem neki, ne kényszerrel próbálja meggyőzni az embereket. Ez a világ lejárt, ma dolgozni kell!”
Kanyó a Lécfalván zajló útjavítási munkálatokra is kitért, miszerint Szőcs Levente jelenlegi polgármester és az ALDE jelöltje azt híreszteli, Ilie anyagi hozzájárulásával valósulnak meg, holott a legutóbbi tanácsülésen hagyta jóvá a tizenkét tagú tanács azt a költségmódosítást, amelyből a munkálatot kivitelezik.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke hangsúlyozta: „Elmondták a község idős emberei, hogy nem akarnak románul beszélni a polgármesteri hivatalban, mert ez a volt román rendőr, Ilie, aki a magyar emberek támogatását kéri, az elmúlt 35 évben nem tudott vagy nem akart megtanulni magyarul. A román nyelv ismerete kötelező, hivatalos nyelv az országban, ez természetes, viszont azt is egyértelmű, hogy aki a magyar emberek szavazatait kéri, az tudjon az anyanyelvükön is beszélni.

2016. június 7.
Választási eredmények Orbaiszéken
Orbaiszék mind a hat közigazgatási egységében tanácsi többséget szerzett az RMDSZ – derül ki a még nem végleges választási eredményekből. A szövetségnek nem sikerült viszont visszaszereznie a nagyborosnyói polgármesteri tisztséget, Zabolán az MPP polgármesterjelöltje nyert az RMDSZ támogatásával.
Új polgármestere van Kovásznának az RMDSZ-es Gyerő József személyében. A tanácsba tíz városatyát juttatott be a szövetség (eddig is tíz volt), az MPP-nek két képviselője lesz az elkövetkező négy évben. Ez jelentős eredmény a polgáriak számára, hiszen az elmúlt négy évben nem voltak jelen a testületben. A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) és a Nemzeti Liberális Párt (NLP) két-két mandátumot szerzett, egy független jelölt is bejutott a fürdőváros helyi tanácsába. Az EMNP nem sok vizet zavart, alig több mint ötven szavazatot gyűjtött be. Zágonban Kis József (RMDSZ) újabb mandátumot nyert, fölényesen győzött a független román jelölt ellen. A tanácsban nyolc helyet szerzett a szövetség, az NLP három, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) kettő, az LDSZ egy képviselőt juttatott be, egy független jelölt is mandátumot nyert. Kommandón Kocsis Béla RMDSZ-es polgármester vezetheti tovább a falut, a tanács összetétele sem változott, nyolc RMDSZ-es és egy MPP-s jelölt jutott be. Barátoson ugyancsak az RMDSZ jelöltje, Tánczos Szabolcs kezdhet mandátumot, a tanácsban hét RMDSZ-es és két MPP-s képviselő dolgozik.
Zabolán az MPP-s Fejér Levente nyert a polgármesteri csatában, a választás előtti magyar–magyar egyezmény jegyében őt támogatta az RMDSZ is. A tanácsban a szövetségnek tíz képviselője lesz (a nemzeti összefogás eredményeként a listán MPP- és EMNP-tagok is szerepeltek), az NLP egy, az SZDP két személyt tudott bejuttatni.
Nagyborosnyón az LDSZ polgármesterjelöltje, Ilie Nicolae hatvan szavazattal előzte meg az RMDSZ-es Kanyó Antalt. A tanácsban az RMDSZ erősebb nyolc képviselővel, az LDSZ hét képviselővel ért bejutó helyre.
Bokor Gábor

2017. március 23.
A jelent is a régi tartja (Kisborosnyó)
Nem igaz, hogy nem változott a világ Kisborosnyón, kissé másabb szelek fújnak, mint régen, de az biztosan elmondható, hogy faluhelyen a jelent is a régi tartja, a családnak megélhetést biztosító termőtalaj, az ősök hagyatéka, az erdő, és ott a nyelv, az ének, az ima, a hit, s mindeneknek mélyén a hely története, a megtartó történelem.
Valamikor a jelenkor elején egyfajta tundrai növényzet borította ezt a vidéket is. A fa már a legelső embernek a hasznára vált, többszörösen is. Irtották őseink az erdőt, hogy legelőt szabadítsanak fel az állatnak, amely életmentő volt, s a termékeny, legelők alatti talaj megteremte a kenyérgabonát, az állatnak a takarmányt. Így lett Kisborosnyó erdős területén is életet mentő a termékenyebbé tett podzol s az annál még jobb, csokoládébarna erdei talaj. Ennek az istene az istállótrágya, ez tette az anyakőzetet talajjá. Sajnos, ebből egyre kevesebb a kisborosnyói emberé, látni itt-ott ugarként alvó földet is, avagy olyan parcellát, amely már új tulajdonosé. Mindegy: szépen kelt a gabona, zöldell, jöhet a vetésre az eső is. A Nagypatak völgyének talaján csak annyit lehet termelni, amennyi az itt élő népességet eltartja, felesleges, eladnivaló alig marad. Azzal, hogy az erdő rejtekéből a vad pusztítja a határt, együtt kell élni, mi már megszoktuk – mondja az itt élő ember. A Bodzai-hegyek pedig biztosítják a tűzifát. A tél az tél, itt is fűteni kell.
– Nos, az erdővagyon jelenleg is közös a szomszédos Nagypatak különálló községgel, mert ez, akárcsak az egész Nagypatak, valamikor Kisborosnyó része volt. Tehát nem kell csodálkozni, hogy a két település erdő-közbirtokossága is közös: eddig a kisborosnyói Nagy Sándor volt az elnök, ő lemondott, most pedig a nagypataki Costea Ivan – mondta Veress Kálmán, a birtokosság pénzügyeinek felelőse. Azt is megtudtuk, hogy a birtokosság sikeresen működik, eddig és jelenleg is minden örökös kap pénzbeli jutalékot vagy tűzifát, amit ebben az esztendőben is bélyegeznek. Kisborosnyó kétharmad, Nagypatak pedig egyharmad részben részesül a közös vagyonból. Üzemterv alapján évi 1000 köbmétert vághatnának ki, de spórolnak, hogy maradjon is. Tizenöt esztendeje a Kovászna székhelyű állami erdészethez tartoznak, március 28-án tartják a közgyűlést saját székházukban.
Anyánk ajándéka, a nyelv
Régi és nélkülözhetetlen támasza-oszlopa megmaradásunknak az anyanyelv. Kisborosnyó lakói a kezdetekkor magyar anyanyelvű székelyek voltak – és azok a jelenben is. A helybeli cigány lakosság rég elvesztette anyanyelvét, helyette a magyart beszéli és magyarul énekel. Anyanyelvünkön volt hangos a kisborosnyói iskola épülete március idusán két helyen is: a Nagy Károly református püspök nevét viselő elemi iskolában és a Tompa Klára-óvodában, ahol vidáman szárnyalt az ének, készültek a gyermekek március idusának méltó megünneplésére. Nagy Csongor, a nagyborosnyói N. Bartha Károly-iskola igazgató-tanára elmondta, hogy a kisborosnyói rászoruló és részben hátrányos helyzetű tanulók a Diakónia jóvoltából délutáni oktatásban és meleg ételben részesülnek, amelyet a kovásznai Botimi cég szállít. Kisborosnyón növekszik a gyereklétszám, s lehetőség adódik, hogy ez év szeptemberétől még egy csoporttal bővüljenek. Anyanyelvükön ismerkednek a vallással a gyermekek, akiket a gógánváraljai származású helybeli református tiszteletes, Székely Róbert Imre, a kétszáz lelket elérő egyházközség lelkipásztora oktat. Ottjártunkkor Zsigmond Réka tanítónő tanítványai három negyvennyolcas énekkel készültek a március 15-ei ünnepségre. Kimondhatjuk, hogy a szép szavú költő, Tompa Mihály versei sem hangzanának oly kedvesen, ha nem anyanyelvünkön írta volna a költő, aki bár soha nem jutott el Kisborosnyóra, de egy életen keresztül kereste-kutatta azokat az adatokat, amelyekkel végérvényesen be akarta bizonyítani, hogy ősei bizony a híres-neves kisborosnyói Tompa famíliából származtak.
Gyarapodó emlékpark
Kisborosnyó központjában történelmi emlékpark várja a látogatót. Lehet, hogy olvasóink között is vannak, akik nem látták ezt az emlékhelyünket, amelynek ötletgazdája Damó Gyula nyugalmazott tanító, segítője és támogatója a Nyíres Lokálpatrióta Kör. Megszámlálhatatlan emlékmű, emlékkopja és jeles személyiség által ültetett emlékfa tereli történelmünk eseményeire, személyiségeire az odalátogató figyelmét. Ez az emlékpark volt a színhelye a március 15-ei ünnepségnek, ahol Székely tiszteletes mondott imát, tiszteletét tette Bartha Árpád és Demeter Mihály községi képviselő, utóbbi és Veress Kálmán helyezte el az emlékezés koszorúit, és elhangzott a Nemzeti dal is.
Több ez a megszokott kis falusi emlékhelyeknél, emlékparkoknál. De mi az oka, hogy ugyan esett szó már róla a sajtóban, mégis kevésbé keresett? – latolgattuk a kérdést. Nem elég a reklám? Az itthoniaknak egyfajta tanhely lehetne a park, ahol történelemórát is tarthatnának. Az is tény, hogy kissé félreesik a legfőbb közlekedési útvonalaktól, de a nagyborosnyói letérőnél egy szerényebb tábla felhívhatná az utas figyelmét, hogy erre található a kisborosnyói történelmi emlékpark, ahol bárki találhat látnivalót magának. Emléket állítottak a település üldözött zsidóinak és azoknak a kiskatonáknak is, akik életüket vesztették a világháborúban, ugyanis az egykori monarchia hadserege vegyes nemzetiségű volt. – Mivel gazdagodik az emlékpark ebben az esztendőben? – kérdeztük Damó tanítót.
– Van még, amire, akire emlékeznünk. Terv, hogy emlékkopját állítunk dr. Vitéz Szőts Dániel (1925–2017) nyugalmazott tisztifőorvosnak, Úz-völgye hősének és református egyházmegyei főgondnoknak, Pro Urbe és Pro Comitatu Covasnae díjas polgárnak. Ezt az Erdélyi Vitézi Rend akarja elhelyezni ez év június 3-án, amikor a trianoni eseményekre is emlékezünk az emléktábla előtt, amelyet Mikepércs önkormányzata adományozott. Kettős emlékezetű faragottkopja-állítás is lesz Báró Urmánczy Nándornak (1868–1940), az Ereklyés Országzászló Mozgalom vezetőjének, s mert ebben az évben van a kiegyezés 150. évfordulója, az emlékünnepséget augusztusra tervezzük. Túl vagyunk a park tavaszi takarításán, ígéretet kaptunk a nagyborosnyói önkormányzattól, hogy segítenek, hogy az emlékpark patak felőli részén kerítést építsünk. Örvendetes lenne, ha újraépítenék a park előtti hidat, amelyen nem tud áthaladni a tűzoltókocsi. Fontos, mert ezen a hídon túl él a falu családjainak fele, ott az iskola, a templom és hamarosan a ravatalozóház is. A park bejáratával szemben levő szabad területen ki lehetne alakítani egy parkolóhelyet.
Segít az önkormányzat
– A mi segítségünkre is számíthatnak – mondotta ifj. Kanyó Antal, Borosnyó község alpolgármestere megkeresésünkre. – Megígértük, hogy segítünk az emlékpark bekerítésében, miután befejezzük a falun áthaladó Nagypatak medrének megtisztítását. Ismerjük a kisborosnyói híd helyzetét is, azt is megoldjuk, miként új betonhidat építettünk a kispataki útra is, van anyagi alapunk az úttest feljavítására és kétoldali árkolására is. Kispatak is Kisborosnyó területén van. Ismert az a tény is, hogy a megyei tanács támogatásával még ebben az évben aszfaltburkolat kerül a nagyborosnyói leágazástól Kisborosnyó érintésével Nagypatak végéig, illetve a Hammas-hágóig terjedő megyei rangú útszakaszra. Nem felejtünk el egy hozzánk tartozó települést sem, így a sokat emlegetett feldobolyi kultúrotthon teljes felújítását a Leader Progresszió pályázatából szándékszunk elvégeztetni, van már erre jelentkező cég is, várjuk az építkezési engedélyt. Nagyborosnyón a tavaly megalakítottuk a Hársfa Kulturális Egyesületet, amelynek fel kell vállalnia a művelődési élet irányítását, hiszen falvainkban a múltban is jelentős fontosságú közművelődési élet folyt. A tavaly nyert pályázati pénzből hangfalakat, laptopot, hangosító-erősítő felszerelést vásároltunk. Az idén sem lesz másképpen, ugyanis a Bethlen Gábor Alaptól nyert anyagiakból felújítjuk a nagyborosnyói és kisborosnyói, valamint a feldobolyi világháborús hősi emlékműveket, adózunk ezen falvak háborúban elesett hősei emlékének. Az önkormányzati ígéretekre Bartha Árpád községi tanácstag is rábólintott, mert a kisborosnyói református egyházközség gondnokaként számára is fontos minden helybeli megvalósítás, az említett hidak, a kis település ravatalozójának minél hamarabbi elkészítése, amely – mint mondta – eddig is csak az időhiány miatt nem épült fel. Már készülnek arra is, hogy a helybeli fiatalok segítségével mintegy 500 fenyőcsemetét telepítsenek a kisborosnyói temetőbe. Idén hét konfirmációs fiatal tesz tanúbizonyságot hitéről – tudtuk meg a lelkésztől, aki abban reménykedik, hogy ők fogják majd képezni az eljövendő kisborosnyói Ifjúsági Keresztyén Egyesület, az IKE magját.
Kisgyörgy Zoltán

2017. július 21.
Emlékkopját állítottak Szőts Dánielnek
Újabb emlékkopjával gazdagodott a kisborosnyói Történelmi Emlékpark. Ezúttal néhai dr. vitéz Szőts Dánielnek, a Vitézi Rend erdélyi törzse oszlopos tagjának állítottak emléket. A tegnap délutáni ünnepségen az elhunyt vitéz társai, rokonok, barátok, a Vitézi Rend eszméivel szimpatizáló polgárok vettek részt. A kopjafát Bartha Árpád faragta.
Székely Róbert lelkipásztor üdvözölte elsőként a jelenlevőket, „vitézeket, nemzetes hölgyeket és urakat, Nagyborosnyó alpolgármesterét, Kanyó Antalt, a vendégeket”. Elmondta, a kopjafa állításának ötlete Damó Gyulától – az emlékpark megálmodójától – származik. A nyugdíjas tanítóval folytatott beszélgetésekből vált számára tisztává a kopjafa állításának háttere: Dani bácsi sokat járt az emlékparkban, emlékfát is ültetett, de a Damó Gyulával tartott baráti viszonya, az egymás iránti tisztelet vezérelte leginkább az ötletgazdát, akinek kezdeményezését a Vitézi Rend erdélyi törzse is felvállalta.
Rövid áhítattal folytatódott a rendezvény, nem mindennapi módon az elhangzott egyházi énekek dallamát Márk Norbert vadászkürtből szólaltatta meg. Damó Gyula beszédében „Dani bátya” jelmondatát idézte: „cselekvésben kell élni és szolgálni nemzetünket”. Ennek szellemében élte életét tiszti főorvosként, a Vitézi Rend tagjaként is. A kopjafa jelzi, hogy földi élete véget ért ugyan, de az emlékezetben továbbra is élni fog – hangoztatta. Székely Zsolt, a Vitézi rend erdélyi törzsének főkapitánya így értékelte dr. Szőts Dániel életútját: a pályát megfutotta, a harcot megharcolta, a hitét megtartotta. 15 millió magyarnak volt testvére, s fájlalta a nemzet fogyását – méltatta az Úz völgyének veteránját. A Vitézi Rend a kopjafa állításával rója le tiszteletét – emelte ki.
Nyáguly Vilmos felelevenítette, tíz évvel ezelőtt járt először a kisborosnyói emlékparkban dr. Szőts Dániel társaságában. Melegedett a szíve, amikor látta, mire képes egy idős ember egy pár száz lelkes faluban. Jeleket állít arra érdemes, a nemzet asztalára valamit letevő embereknek, a magyar történelem sorsdöntő eseményeinek. Dani bácsi és Damó tanító bácsi ezért vált eszményképévé – jelentette ki. Nyilvánosan tett fogadalmat: ezentúl minden Dániel-napon ott lesz az emlékparkban. Mindezek után Búcsú Dániel barátomtól című versét olvasta fel. Az ünnepi beszédeket követően a kopjafa leleplezésére, majd koszorúzására került sor. A Vitézi Rend mellett a Szőts család, Kanyó Antal alpolgármester, az elhunyt ismerősei, barátai helyezték el az emlékezés koszorúit, virágait.
Az ünnepség végén Ferenc Botond és Tánczos András szavalt. Az áldás után a himnusz hangzott el, először vadászkürtből, majd a résztvevők torkából is.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 18.
Túlélés a Nyír alatt
Nyír a neve, bár nyírbokor sincs már azon a legelőterületekkel borított hegynyúlványon, amely Nagypatak felől simul bele a felső-háromszéki síkságba. Ettől lett Nyíres a kisborosnyói lokálpatrióta kör is, amelynek minden olyan helybeli községi képviselő, falufelelős, egyházgondnok és nyugalmazott tanító a tagja, aki tehetősebb és falujának haladását akarja. Most mintha lejtőn lefelé haladna a faluközösség, amelynek gazdasági ereje és szociális helyzete még kimagasló volt a két világháború között, amikor a kisbirtokos is uralta vagyona kezelését, s fiatal munkaerőréteg élt a faluban.
A túlélés időszakát éli Kisborosnyó? Az érem másik oldala
Sokunkat aggodalommal tölthet el a kérdés: mi lesz a sorsa egy-egy háromszéki kis faluközösségnek mondjuk fél évszázad múlva? Van azonban az éremnek egy másik oldala is, ami kissé egyensúlyozza a jelen aggodalmait. Többek között az, hogy ebben a tanévben egy elemi osztállyal és egy tanítónővel többen nyitották meg itt az iskola kapuját. Az utánpótlást egyre inkább a helybeli roma közösség biztosítja, de anyanyelvük magyar, és ha lassan is, de haladnak az integrálódás ösvényein. Nem nő a magyar népesség lélekszáma, de legalább stagnál. Miként Bartha Árpád községi képviselő szavaiból kitetszik, a falu is részesül azokból a juttatásokból, amelyek ha nem csurrannak, legalább cseppennek a nagyborosnyói községvezetés irányából. S mert a nehézségek túléléséhez lelki erő, reményforrás kell, van egy fiatal lelkipásztora, tevékeny presbitériuma Kisborosnyónak, és ez mindenképpen kapaszkodó erőt jelent, nemkülönben egy sikeresen működő hagyományos erdő-közbirtokossága, amely tud segíteni, támogatni, és – ha az idén késve is – téli tüzelőt adni.
Ami cseppen
Mert a községközpont vezetőit nem találtuk a székhelyen, a falu pillanatnyi helyzete felől, hogy mi jelentette az előrelépést Kisborosnyón az elmúlt időszakban, Bartha Árpád tanácstagtól, falufelelőstől érdeklődtünk. Nagy horderejű dolgokra nem számítottunk, mert a sok évi lemaradás miatt még a községközpont infrastruktúrájának kiépítésére is csak ezután kerül sor, a Nagyborosnyóhoz tartozó falvak ilyetén öröme még várat magára. – A polgármester, Ilie Nicolae kaviccsal feljavíttatta a falu legjobban leromlott, a roma telepre tartó utcáját. S mert ott villanyáram sincs, napelemes égőket vitt az ott élő családoknak. Kértük támogatását, hogy valamilyen módon egy kerítést építhessünk az emlékpark köré, ezt megígérte. Az idén fejezték be a Kispatak felé tartó bekötőúton a leromlott híd felújítását. Most az út javítása következne, hiszen az erősen leromlott. Erre meg is lenne az anyagi fedezet, de eddig még nem jelentkezett kivitelező cég, amely vállalná a munkát. Bartha Árpád tevékeny emberként ismert a faluban, tizennégy esztendeje gondnoka a református egyházközségnek. Hajnalosan ő hordja szét a faluban a megyei napilapokat, a 18 Háromszéket és a 14 Székely Hírmondót. Fafaragóként, de emlékállítóként is ismert. Mint elmondta, az ő feladata, hogy emlékkövet állítson október 30-ig Kisborosnyó a reformáció 500. évfordulójának emlékére.
Küszöbön az ünnep
Székely Róbert Imrét, a 202 lelket számláló kisborosnyói és kispataki gyülekezet lelkipásztorát arról kérdeztük, hogyan készülnek az emlékünnepségre? – Úgy határoztunk a presbitériummal, hogy ez alkalomra október 29-én falutalálkozót szervezünk, amelyre meghívjuk a helybelieket és a faluból elszármazottakat. A meghívókat már el is küldtük. Ezt megelőzően, október 21-én, szombaton fogadjuk majd a Luther Márton 95 tételét hozzánk hozó ReforMaraton 500 csapatát, hogy itt is kifüggesszék a régi történelmi tételeket, s lelkünkben szülessenek meg azok az újak is, amelyekkel talán mi is reformálni tudhatnánk a közösségeinkhez való viszonyulásunkat. A falunapon 11 órakor úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi istentisztelet tartunk. A köszöntők és emlékbeszédek elhangzása után megáldjuk és megszenteljük az évforduló tiszteletére készülő kopjakövet, és elültetjük itt is a jelképes gyümölcsfacsemetéket, hadd emlegessék az utánunk jövő nemzedékek is sokáig, hogy ezek a reformáció emlékére ültetett fák! A kisborosnyói eklézsiában amúgy nem telnek tétlenül a napok. A tiszteletes vallást oktat az iskolában, megkezdte a felkészítését a jövőre sorra kerülő öt konfirmandusnak. Sikeresen léptek a ravatalozó épületének dolgában is, befejezték a külső-belső vakolást s egy részét a mázolni-festeni valónak is.
A falu nem a parlament
Ezt értettük ki Veress Kálmán beszédéből, ugyanis Kisborosnyónak és a szomszédos, zömében román ajkúak lakta Nagypataknak közös erdő-közbirtokossága van. Ennek dolgában azonban egyetértenek, nincs helye vitának és gyűlölködésnek, román–magyar ellentétnek, mint a bukaresti parlamentben dívik. Ez a 404 hektárnyi erdőbirtok ugyanis egy darab volt valamikor, de mert a rendszerváltás után Nagypatak önálló község lett, úgy döntöttek, marad továbbra is úgy a közbirtokosság, ahogyan volt: mindenki a maga erdődarabkájával. Veress Kálmánt arra kértük, szóljon a közbirtokossággal kapcsolatos gondokról, hiszen ő a pénzügyek felett őrködik. – Nagy szeretettel és odaadással birtokoljuk ezt az erdővagyont, amiből 121 hektár legelő, hiszen őseinktől örököltük. Az idén adódott vele egy kis baj, mert megkésett a bélyegzés, s emiatt megcsúszott a tűzifa kiadása is a tagoknak. A Magos erdőrészen bélyegezte ki a kovásznai állami erdészet szakembere a szigorúan jóváhagyott üzemterv alapján. A kitermelt tűzifát – sajnos nyers – kiosztottuk, a szerszámfát, mert az is volt, eladtuk. Szükség volt a pénzre is, mert azoknak az örökösöknek, akiknek kis erdőterületük volt, a jussot pénzben szoktuk kifizetni, és más kiadásainkat, például az őrzés költségeit, ily módon tudjuk egyenlíteni. Meg szokott történni, hogy hangoskodik, elégedetlenkedik néhány tag tőlünk is, a nagypatakiak közül is, de mindaddig, amíg a törvényt betartjuk, nincs és nem is lesz gond a közeljövőben – szögezte le Veress Kálmán.
Az elnök most a nagypataki Constantin Ion, az alelnök Nagy Sándor, az erdőgazda Abraham Ioan, a titkár pedig Jós Tibor. Neki van a legtöbb erdőbirtoka, s mint egykori gidófalvi jegyző, gyakorlott a hivatalos ügykezelések dolgában.
Gyarapodó gyermeklétszám
Meg se szólalt a déli harangszó Kisborosnyón, de még énekszó hallatszott az óvodából. Nagy Csongor, a borosnyói N. Bartha Károly Általános Iskola igazgató-tanára örömmel tájékoztatott, hogy nincsen különösebb gond a kisborosnyói iskolában, éppen ellenkezőleg: megnőtt a tanuló- és pedagóguslétszám. Immár négy tanerő dolgozik az iskolában. Csend és rend uralkodott mindenütt. Mi az előkészítősök és negyedikesek osztályát kaptuk lencsevégre. A gyerekek a kisborosnyói riport megjelenésének időpontja felől érdeklődtek, merthogy: „hozzánk is jár az újság!”
Őszbe öltözik az emlékpark
A platánok levelei színesedni kezdtek, őszbe öltözik az emlékpark. Bekopogtattunk a történelmi emlékpark ötletgazdájához, Damó Gyula nyugalmazott tanítóhoz és feleségéhez, Damóné Katona Irmához azzal a céllal, hogy egyfajta tájékoztatót kaphassanak olvasóink arról, milyen és hány emlékjel díszíti a parkot, ahol talán nincsen olyan történelmi esemény és jeles személyiség, akinek, amelynek neve ne lenne rögzítve. Jó tudni a mindenkori pedagógusoknak, hogy alkalomadtán, tanulmányi kirándulások során itt lehetne megtartani egy-egy tartalmas hely- és hontörténeti órát.
– Igazából befejeződött az idei tevékenységünk – tájékoztatott Damó tanító. – Örvendenék, ha a parkot be tudnánk keríteni az ősz folyamán. Az utolsó esemény a nyár derekán zajlott, amikor a Vitézi Rend erdélyi törzskapitánysága emlékkopját állított az idén elhunyt v. Szőts Dániel megyei tiszti főorvosnak, Úz völgye emlékhellyé emelése kezdeményezőjének. Az emlékkopját Bartha Árpád helybeli faragómester faragta. Az avatóünnepségen lelkészünk, Székely Róbert Imre köszöntötte a vendégeket. Ott voltak az elhunyt vitéz társai, a rokonok és a barátok, Borosnyó község alpolgármestere, Kanyó Antal és Székely Zsolt, a rend törzskapitánya. Damó Gyula segítségével próbáljuk ismertetni a park kínálatát. Az emlékkopják száma közel félszáz. Köztük áll a millennium emlékoszlopa, édes anyanyelvünk kopjafája, 1956 háromszéki áldozatainak emlékkopjája s egy másik emlékoszlop a nándorfehérvári győzelem emlékére. Ebben a parányi háromszéki faluban kapott emlékkopját Erdélyország minden fejedelme, s ami különleges, minden kopjának más és más a faragómestere. Emlékjelet kaptak Háromszék jeles személyiségei, a Nyerges-tető és Úz völgye hősei, a munkatáborok és gettók áldozatai. Elérte a tízet a parkban megépített emlékművek száma is: a Hősök emlékműve, az Összetartozás emlékműve, a Holokauszt emlékműve stb. Nem lehet megfeledkezni az élő emlékfákról sem, melyeket egy-egy arra érdemes személyiség ültetett el. Emlékfát kapott itt többek között Nyirő József, Wass Albert. Székely fenyő jelöli a Székely Nemzeti Tanács megalakulásának esztendejét. Damó Gyula tanító 1933-ban született Kisborosnyón. A Székely Mikó Kollégium után a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Intézetben szerzett tanítói oklevelet. Szülőfalujának gyermekeit-iskolásait 38 esztendeig nevelte oktatta. Élete a vidéki értelmiségiek sorsvállalásának hű mintázata. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)