Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kányádi Szilárd
12 tétel
2010. november 12.
Nagyváradi Szigligeti Társulat: Játszani, de hol?
A színházi évad újdonságairól, a teátrum felújítása okozta nehézségekről, a szilveszterre tervezett produkcióról és más eseményekről volt szó tegnap a nagyváradi Szigligeti Társulat sajtótájékoztatóján. Még lehet erre az évadra érvényes színházi bérletet venni. December 1-jéig minden kedden 10–13 és 17–19 óra között tartanak ügyeletet a jegypénztárnál, ezen a napon lehet továbbra is bérletet kötni. Boros Tamás elmondta: ebben az évadban több egyetemistabérletre tartottak igényt a fiatalok. Bérletkötés szempontjából a gimnazisták és középiskolások esetében körülbelül ugyanaz a helyzet, mint az előző évadokban.
Dimény Levente társulatvezető beszámolt arról, hogy az Áni Máni – Háború a csillagért, avagy Vazamotor visszavág című mesemusical (az évad első bemutatója) mostanáig tíz előadást ért meg. Az Áni Mánit hamarosan Bihar megyei településeken is láthatja a gyermekközönség. A második premier Luigi Pirandello darabja volt, a Hat szereplő szerzőt keres, ez adósság volt a múlt évadból. Két hét alatt tizennégy alkalommal játszották a Pirandello-drámát. Ám egy darabig kényszerszünetet kell tartaniuk, ugyanis november 7-től nem használhatják a nagyszínpadot a művészek a felújítás miatt. A produkciót elképzelhetetlen másutt játszani, mint abban a közegben. Ám amint használható állapotba kerül a színpad, újból műsorra tűzik az előadást, hiszen fontos, hogy mindenki megnézhesse, aki csak óhajtja. Dimény Levente hozzáfűzte: „Olyan produkció ez, ami rólunk szól, a színház világáról, arról az útkeresésről, amit a társulatunk képviselni akar. Több színházi szakember is megtekintette a produkciót, és az ő véleményük is ezt tükrözi.”
A Hat szereplő szerzőt keres című drámát november 13-án, szombaton este fél nyolctól az Aradon zajló Interetnikai Színházi Fesztivál közönségének is bemutatják. November 20-án pedig a Képzeld, beteg! című zenés-táncos pszichodrámával vendégszerepelnek a tiszaújvárosi Színház Határok Nélkül elnevezésű rendezvényen.
A nagyváradi kőszínház megnyitásának 110. évfordulóját ünnepelte a társulat október 15-én. A jubileumra megjelent, Nagy Béla által szerkesztett Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897–1902) című kiadvány továbbra is megvásárolható az előadások kezdete előtt a jegypénztárban.
December 2-tól lehet jegyet vásárolni a szilveszteri premierre. A Fekete Péter című operettet viszik színre Kányádi Szilárd rendezésében. Az ifjú rendező e műfajt fiatalosan, lendületesen akarja „tálalni”, a kortárs ízlésnek megfelelően. A mű ma is aktuális történet válságról, pénzről, szerelemről és persze emberi esendőségről. Az érdeklődéstől függően döntenek majd: legyen-e két előadás szilveszter napján vagy sem. A jegy árát (akárcsak a bérletekét) nem emelik.
A társulatvezető arról is szólt: nincsen sok esély arra, hogy még ebben az évadban a felújított színházban játsszanak annak rendje-módja szerint. Éppen ezért az évad második fele talányos abból a szempontból, hogy hol is tartanak majd előadásokat. Mind a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Passió című színjátéka, mind pedig a Közellenség című színmű nagyszínpadi produkció. Lehetséges, hogy kénytelenek lesznek igénybe venni a Szakszervezetek Művelődési Házát. Jó volna, ha minél hamarabb befejeződhetne a trupp kalandos vándorélete a városban, jegyezte meg Dimény. Színházat kell csinálni – megfelelő tér nélkül. A Pirandello-darabot rettenetes hidegben és huzatban, zajban próbálták a színészek, saját egészségüket kockáztatva. A szezon második fele az anyagiaktól is függ persze. A Transilvania mozival konkrét elképzeléseik vannak. Ám a lepusztult volt filmszínházat (amelyet a városi önkormányzat átadott a megyének) rendbe kell tenni, s talán valamikor jövőre kezdenek hozzá a felújításhoz.
Tóth Hajnal, Reggeli Újság, Erdély.ma

2011. május 17.
Jubiláló Varadinum
Fotókiállítással, a Varadinum Emlékkönyv 2003– 2010 bemutatójával és ünnepi istentisztelettel kezdődött vasárnap délelőtt Nagyváradon a huszadik Festum Varadinum. A fesztivál mottójául egy négyes felkiáltást választottak a szervezők: „Önálló magyar kultúrát! Teljes körű anyanyelvi oktatást! Önálló magyar színházat! Erőteljes civil szerveződést!”
Mint Biró Rozália, a város alpolgármestere, a szervező Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: „Ezek olyan égető szükségleteket jelölnek, amelyek nélkül nem tudunk élni, alkudni ezekből pedig nem lehet”. A rendezvény védnökei Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter és Halász János magyarországi parlamenti képviselő, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának munkatársa.
A feszitvál nyitónapján a Nagyvárad-Rogériuszi református templom előterében Vassy Erzsébet festőművész kiállítását nyitották meg, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházában pedig Bartók termi zenei esték címen tartottak hangveresenyt. Az Eisemann Mihály-Somogyi Gyula-Zágon István szerzőpáros által jegyzett Fekete Péter című előadást pedig a nagyváradi Szigligeti Társulat mutatta be Kányádi Szilárd rendezésében.
A fesztivál második napja az Apáról fiúra elnevezésű, hagyományos mesterek találkozójával kezdődött, ám az időjárás nem kedvezett a kirakodóvásárnak. Később az Országos Széchenyi István Történelmi Pályázat díjait adták át, este pedig a várban a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészetis diákjainak kiállítását nyitották meg. A hét további napjain is egész napos programokkal várják az érdeklődőket.
Ma Bartók Béla emlékestet tartanak a szerző születésének 130. évfordulójának alkalmából a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu-Bartók hangversenytermében. Közreműködnek Kosza Ágnes, Bíró László hegedű, Székely István klarinét valamint Thurzó Zoltán zongorán. A műsorban szerepelnek Bartók, Enescu és Liszt kompozíciók. Programváltozásra hívják fel a figyelmet a szervezők: holnap 16 órai kezdettel tartják a Civil Társadalom Napját, amelyen részt vesz Pomogáts Béla irodalomtörténész, Kötő József színháztörténész és Dávid Gyula irodalomtörténész is, a Polis Könykiadó vezetője.
A rendezvény egyik kiemelkedő programjának ígérkezik a Szigligeti Színház 110 éves, frissen restaurált iratainak hazatérése. Az ünnepélyes átadást követően színházi szakemberek részvételével kerekasztal-beszélgetést szerveznek. Ugyancsak vasárnap, a rendezvénysorozat zárónapján tartják a Varadinum díjkiosztó gálát. Az első alkalommal kiosztandó díjakat azoknak a személyiségeknek adják, akik kiemelkedő munkát végeztek a partiumi magyarság fennmaradásáért, fejlődéséért.
Új Magyar Szó (Bukarest)

2013. szeptember 5.
Ünneplő évad kezdődik Szatmáron
Megalapításának 60. évfordulóját ünnepli a 2013/2014-es évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az évadot azonban nemcsak a kerek évforduló teszi különlegessé, hanem a napokban elkezdett költözés is.
Mivel a színház épületén átfogó felújítási munkálatokba kezdtek, a társulat egy "szocreál" épületben, a szakszervezetek művelődési házában játszik majd a következő két évben. „Tudjuk, hogy a közönségünk nem szereti azt az épületet, de azt reméljük, hogy érzik a felelősséget a színházunk iránt, és továbbra is eljönnek az előadásainkra, hiszen a közönség éltet egy társulatot" – fejtette ki a szerdai évadnyitó sajtótájékoztatón Bessenyei István, a társulat művészeti igazgatója. Hozzátette: a költözés ugyan plusz terheket ró rájuk, de izgalmas lehetőség ugyanakkor, hisz az új helyzet még több munkára sarkallja őket: újabb és újabb élményekkel kell bombázniuk a közönséget ahhoz, hogy a nézőszámot megtartsák.
Az évadterv kapcsán az igazgató elmondta: nagyon sokszínű a kínálat, sok darabot visznek színre, továbbá számos csere- illetve vendégelőadást láthat majd a szatmári közönség. Az évfordulót egyébkén 2013. október 4. és 6. között ünnepi műsorral köszöntik, amelyen a közönség megtekintheti az évad első produkciójának díszelőadását, amely Móricz Zsigmond Rokonok című regényének színpadi adaptációja Babarczy László rendezésében.
A Rokonok mellett bérletben láthatják a nézők a Tasnádi testvérek által jegyzett Finitot. A Tasnádi István tollából származó színmű rendezője Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgató-főrendezője. Azok számára, akik idén is a társulattal töltenék az év utolsó napjait, az Eisemann Mihály, Somogyi Gyula és Zágon István szerzőhármas által írt Fekete Péter című zenés darabot kínálja a szatmári színház Bessenyei István, a társulat igazgatója rendezésében.
Emellett a korábbi években megszokottakkal ellentétben több stúdióelőadást is láthat majd a közönség, amelyekből stúdióbérletet is hirdet a társulat. Mivel a több mint 120 éves színházépület felújítási munkálatai miatt ebben az évadban több helyszínen is lesznek előadások, fontos szerephez jutnak a stúdióprodukciók. Egy részük a nagyszínpadi előadásokhoz hasonlóan a szakszervezetek művelődési házában kerül bemutatásra, színpadi nézőtérrel. A megszokottól eltérően több produkciót készít ebben az évadban a társulat az Ács Alajos Stúdióban is.
Az évad műsorkínálatában szerepel még a Kányádi Szilárd és Bessenyei Gedő István szerzőpáros által jegyzett Bűneink árán című produkció, amelyet Kányádi Szilárd rendez majd, és amely felolvasó-színházi keretek között kerül színre. A már említett, háromnapos 60 éves évforduló ünnepi műsorában szerepel még a budapesti Nemzeti Színház legfrissebb produkciója is, amely Tamási Áron Vitéz lélek című művének alapján készült előadás Vidnyánszky Attila színiigazgató rendezésében.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

2014. május 7.
Átadják az RMDSZ és a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait
Idén tizenkettedik alkalommal részesít támogatásban fiatal erdélyi magyar alkotóművészeket a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az alkotói ösztöndíjak ünnepélyes átadására május 9-én, pénteken 18 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében (Emil Isac utca 26-28 sz.) kerül sor.
A szövetség az elmúlt évtizedben több mint 300 művésznek adott alkotói ösztöndíjat. Ez évben 42 fiatal művésznek biztosítja az egy évre szóló, havi 720 lejes támogatást.
Az ösztöndíjbizottság tagjai film és televízió kategóriákban hat, irodalom, zene, képzőművészet és fotográfia, valamint színház kategóriákban egyenként kilenc ösztöndíjat ítéltek meg.
A film és televízió kategóriában Erőss László, Gaál Csaba-József, Gergely Tünde, Kővári Szabolcs Olivér, Máthé Kincső és Moldovai Katalin nyert.
Irodalom kategóriában André Ferenc, Borbély András, Dimény Lóránt, Győrfi Kata, Kovács Adél-Evelin, Láng Orsolya, Váradi Nagy Pál, Potozky László és Szabó Róbert Csaba pályázata részesült kedvező elbírálásban.
A képzőművészet és fotográfia kategória nyertesei: Bajkó Blanka- Alíz, Fábián Emőke, Haáz Sándor, Hodgyai István, Kispál Ágnes-Evelin, Máthé László, Orosz Annabella, Sipos István Márton, valamint Tódor Tamás-Attila.
Színházművészet kategóriában Benedek Zsolt, Erdei Gábor, Kányádi Szilárd, Kupás Anna, Lukács Emőke, Mosu Norbert-László, az Osonó Színházműhely, P. Magyarosi Imola és Pál Emőke pályázatát fogadták el.
Zene kategóriában Demény Balázs, a Funkorporation, Kiss Levente, Lokodi Károly-Levente, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, az Operettissimo Együttes, Pakot István, Sipos Dávid, valamint a Tokos Zenekar nyert.
A díjátadón kiállítás nyílik a 2013-as képzőművészeti díjazottak munkáiból, az alkotásokat Sipos László festőművész, grafikus, az ösztöndíjbizottság tagja méltatja, ugyanakkor fellépnek a többi kategória tavalyi nyertesei is. Köszöntőbeszédet mond Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke. Az est házigazdája Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze lesz. Népújság (Marosvásárhely)

2014. május 9.
Beavató-színházi előadás Szatmárnémetiben
Beavató-színházi előadással várja a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház az 5–8. osztályos diákokat.
Az ifjúsági bérletben játszott produkciót a két társulat közös szereposztásban viszi színpadra, a rendezői feladatokat pedig Kányádi Szilárd, a Harag György Társulat színész-rendezője, illetve Tasnádi Csaba, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója látja el.
A 25 éve elhunyt Ratkó József nyíregyházi szerző Segítsd a királyt! című darabját a szombaton esedékes szatmárnémeti bemutatót követően mindkét városban játsszák majd. Amint Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója tegnapi sajtótájékoztatón kifejtette, első ízben vállalkoztak ilyen jellegű produkció színre vitelére, és igen érdekesnek bizonyult a kísérlet, melynek révén a diákokat beavatják a színházi kulisszatitkokba az olvasópróbától a premierig.
Kányádi Szilárd szerint egy olyan kort igyekeznek bemutatni, melyet korábban a szépirodalomban nem dolgoztak fel. Úgy vélte, a magyar királydráma egyszerre beavató színházi projekt és rendhagyó történelemóra, melyet interaktív formában tartanak meg, hogy minél inkább bevonhassák a nézőket az alkotás folyamatába.
Fornvald Gréti díszlettervező kifejtette, 12 modulból álló, variálható terek alkotására alkalmas díszlettel egészítik ki az előadást, a legószerű elemek elrendezésében pedig a közönségnek is alkalma lesz részt venni. A darabot a Ratkó-emlékév programsorozata keretében vitték színre, melynek bemutatóján részt vesznek a Ratkó család tagjai, továbbá a „Jutok majd bogárnak, virágnak...” címmel Ratkó József emlékére Nyíregyházán szervezett vetélkedő nyertesei is.
A darab akkor kezdődik, amikor I. István magyar király fia, Imre herceg tragikus hirtelenséggel meghal egy vadászat közben. Az ország és az uralkodói ház gyászba borul. A temetésre összesereglenek mind a magyar, mind pedig a német-római császárság urai. Sokakban felmerül a kérdés: ha Imre herceg halott, ki lesz a kiskirály? A megrendült, öregedő I. István, hasonlóan, mint trónra lépésekor, ismét két tábor között találja magát.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)

2015. június 30.
Elkötelezettek az önálló színház mellett – Nézőszám-növekedés Szatmáron
A ismét növekedett a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának nézőszáma idén. A magyar társulat prózai és bábtagozata a 2014/2015-ös színházi évadban összesen 14 bemutatót tartott a teátrum épületének felújítása miatt a Szakszervezetek Művelődési Házában.
Bessenyei Gedő István társulatigazgató a hétfői évadzáró sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az idei bérletes- és nézőszám-növekedést különösen a tavalyi, ünnepi évadhoz képest tartja fontos eredménynek, hiszen az elmúlt színházi idényben már csak az évfordulóhoz kötődő rendezvények is 2500 nézőt láttak vendégül.
A magyar társulat előadásaira 6740 bérletet váltottak, összesen 41310 néző látta az idei évad produkcióit, ebből 9567 személy a különböző vendégjátékok közönsége volt. Bessenyei Gedő István szerint fontos megemlíteni, hogy az évek óta folyamatosan növekedő nézettséget a Sorompók Nélkül Fesztivál – „immár sajnos hagyományos” – elmaradása ellenére tudja tartani a társulat. A művészeti igazgató külön kiemelte a bérletcserék és meghívott vendégjátékok számának növekedését, amely szerinte azért volt szükséges, hogy valamelyest ellensúlyozzák a házi fesztivál elmaradása okozta űrt.
Amint Stier Péter, a teátrum adminisztratív igazgatója, a Partiumi Magyar Napok főszervezője hozzátette, az idei PMN nyolc fesztiválnapjából haton színházi előadásokat is vendégül lát a rendezvénysorozat.
Bandura Emese, a Brighella Bábtagozat megbízott vezetője a bábszínházi évadot értékelve kiemelte, hogy a megszokott műfajok mellett babaszínházi előadás is szerepelt a repertoárjukon, jövőre pedig felnőtt bábszínházi előadással is készülnek. A prózai tagozathoz hasonlóan a bábosok is több fesztiválra kaptak meghívást a korábbi évadokhoz képest, növekedett nézőik és bérleteseik száma is.
Újságírói kérdésre reagálva a társulat vezetése megerősítette, hogy továbbra is elkötelezettek az önálló Harag György Színház létrehozása mellett, ennek elérése érdekében minden lehetőséget meg fognak ragadni.
Az évad első bemutatójaként a Szophoklész szövege nyomán színpadra állított Antigoné című produkció került műsorra, amelynek rendezője Balogh Attila, dramaturgja pedig Benedek Zsolt volt. Az előadás több hazai és magyarországi fesztiválmeghívásnak is eleget tett az évad során.
Az évad egyik legkedveltebb és legtöbbet játszott előadásának a szilveszterkor bemutatott Én és a kisöcsém című operett bizonyult, amelyet Bessenyei István rendezett. Ez az előadás szintén több hazai és magyarországi helyszínen vendégszerepelt, többek között Nyírbátorban, Mátészalkán, Nagyváradon és Nagybányán. A színházi idény másik legnépszerűbb előadásának a Sorin Militaru által rendezett Az elveszett levél bizonyult. Ez az előadás szerepelt az idei kisvárdai színházi fesztivál versenyprogramjában és a nagybányai III. Exceptio Fesztiválon is.
Idén első alkalommal osztályszínházi előadást is bemutatott a társulat. Kányádi Szilárd rendezésében láthatták a diákok a Csongor & Tünde című produkciót. Bandura Emese, a Brighella Bábtagozat megbízott vezetője szintén kísérleti jelleggel, Ciróka címmel, babaszínházi előadást vitt színre, amely az 1–4 éves korosztályt igyekezett megszólítani. A 2014/15-ös szatmári színházi évad utolsó bemutatója Spiró György Helló, doktor Mengele! című darabjának ősbemutatója volt Lendvai Zoltán rendezésében.

2015. augusztus 31.
Ősbemutatóval indul a szatmári színházi évad
Idén is bemelegítő workshoppal kezdte a munkát a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata: 2015. augusztus 21–25. között András Lóránt koreográfus tartott mozgásgyakorlati képzést a társulat tagjainak.
A színház közlése szerint a flamencoképzés után Hatházi András színész-rendező, egyetemi tanárral folytatódnak a saját műve alapján, ősbemutatóként színre kerülő Manka tavalyi évad végén megkezdett próbái. Ez az előadás lesz a 2015/16-os színházi évad első bemutatója szeptember 25-én, és színpadi nézőtérrel játszott produkcióként kerül közönség elé.
Ennek a produkciónak a próbafolyamatával párhuzamosan folynak majd a Babszem Jankó próbái, amelyet Márkó Eszter rendez. Ezt követően Bernard Slade Jövőre veled, ugyanitt című művét mutatják be Babarczy László Kossuth-díjas érdemes művész rendezésében. Az évad első nagyszínpadi, felnőtt bérletes előadása egy igazi klasszikus lesz, ugyanis a tavalyi, nagy sikerű Az elveszett levél rendezője, Sorin Militaru Csehov Sirály című művét viszi színre. A neves román rendező egyébként az idei évadtól a szatmári társulat alkalmazott munkatársa, és két nagyszínpadi, valamint egy stúdió-előadást fog rendezni.
Szintén az ősz folyamán fogja bemutatni majd a társulat Csikós Attila Két összeillő ember című kamaratermi produkcióját, amelynek rendezője Bessenyei István, és amely Szécsi Pál és Domján Edit szerelméről szól.
A tervek szerint idén is szinte a teljes társulatot megmozgató, zenekarral kísért produkciót láthat majd szilveszterkor a közönség, hiszen az óévbúcsúztatásra a Bakonyi Károly–Szirmai Albert-Gábor Andor szerzőtrió Mágnás Miska című művét mutatja be a társulat Bessenyei István rendezésében. A magyar operettirodalom egyik legtöbbet játszott darabjából készült előadás az idei évadban is bekerül majd a bérletes előadások közé is januártól.
Tavasszal a magyar gyermekirodalom egyik legismertebb művéből készült produkciót láthatnak a színházlátogató gyerekek: Lázár Ervin A négyszögletű kerek erdő című darabja kerül színpadra Kányádi Szilárd rendezésében, nagyszínpadi produkcióként. Szintén az évad második felében mutatja majd be a társulat az Örkény István Tóték című művéből készülő előadást, amelynek rendezője Sorin Militaru lesz. Kamarateremben bemutatott produkcióként kerül színre Gimesi Dóra Szemenszedett mese című darabja Márk-Nagy Ágota rendezésében, aki korábban többször is dolgozott már a szatmári társulattal.
Stúdió-előadásokban is bővelkedik a szatmári társulat 62. színházi évadja, hiszen Sorin Militaru rendezésében színre kerül Kai Hansel Klamm háborúja című műve, amely Rappert-Vencz Gábor egyéni előadása lesz. Balog Attila Marie Jones Kövekkel a zsebében című drámáját rendezi meg a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében, amelyet színpadi nézőtérrel játszik majd a társulat. Márkó Eszter Janne Teller Semmi című szövegének adaptációjából rendez előadást az Ács Alajos Játékszínben.
Idén is lesz bérletcserében játszott előadás, Szatmárra érkezik majd a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulata két előadásával. A Harag György Társulat vendégül látja a nagyváradi Szigligeti Színház két előadását is. Ezek között diákoknak szóló produkció is lesz, illetve olyan nagyszínpadi felnőtt előadás, amelyet a bérletesek negyedik előadásként választhatnak bérletcsomagjukba. A Brighella Bábtagozat rögtön az évad elején bemutatja a Dániel András Egy kupac kufli című szövegéből készített bábelőadást az Ács Alajos stúdióteremben. A bábszínházi produkció vendégrendezője a Blattner Géza-díjas Rumi László.
Szintén vendégművészt, Sramó Gábort, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatóját kérte fel a Brighella Bábtagozat Horváth Viktor Vilmos és Kormos című művének színrevitelére, amelyet felnőtteknek szán a társulat. Mindkét neves, magyarországi bábszínházi szakember dolgozott már Szatmárnémetiben, az utóbbi évadokban. A bábtagozat művészei felnőtteknek szánt kocsmaszínházi bábprodukciót is terveznek erre az évadra.
A szatmári színház magyar és román társulata a tavalyi együttműködés sikerén felbuzdulva idén is létrehoz egy közös előadást Margaret Atwood Pénelopeia című szövege nyomán, amelyet a romániai származású, neves kanadai művész, Alexander Hausvater visz színre.
A tavalyi évadhoz hasonlóan idén is több kísérőrendezvényt szervez a Harag György Társulat, a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat társszervezője lesz, ismét tart színházi nyílt napot, megrendezi a díjnyertes diákszínjátszók seregszemléjét, megemlékezik a magyar dráma napjáról, a színházi világnapról, a magyar költészet napjáról, emléknapot szentel a holokauszt illetve a kommunizmus színészáldozatainak, de több nyílt próbát is meghirdet.
A tavalyi évadban megszabott jegy- és bérletárak nem változnak. Sorin Militarun kívül mellett az új évadtól két színész-rendezővel is bővül a csapat: Márkó Eszter és Moldován Blanka is csatlakozik a társulathoz.

2016. augusztus 23.
Újdonságokkal készül az évadra a Csíki Játékszín
Megújult nézőtérrel és színpaddal kezdte az új évadot a Csíki Játékszín, az évadnyitó társulati ülést kedd délelőtt tartották, ezt követően pedig a sajtó képviselőinek mutatták be az újdonságokat és az évadtervet.
Új székek kerültek a nézőtérre: az idei évadtól 96 székkel kevesebb van, de a mostani székelrendezés jobb rálátást biztosít a színpadra – magyarázta Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója. Így most 308 szék található összesen a színház nézőterén. A bérletek kiváltásakor a nézőknek új helyet kell választaniuk, előnyt élveznek a helyfoglalásban azok, akiknek a korábbi évadokban is bérletes helyük volt a színházban. A bérleteket augusztus 29-től kezdik árusítani.
Korszakváltó újdonságnak nevezte a színpadi zsinórpadlás beszerelését a színház igazgatója. „Annak idején ez az épület a hatvanas évek szerény igényei szerint felépített és berendezett művelődési ház volt. Az elmúlt tizenhét évben ezt próbáltuk lépésről lépésre színháziasítani, ez vonatkozik a közönségfogadásra, a színpadi körülményekre, nézőtéri állapotokra, öltözőkre stb. De mostanáig zsinórpadlás építésére nem került sor, ezért hangsúlyosan szeretnék köszönetet mondani az önkormányzatnak. A mi céljainknak tökéletesen megfelel, mindenképp a színpadi munkákat fogja segíteni.”
A társulat kedd délután kezdte el Szép Ernő Vőlegény című darabjának olvasópróbáit. A bemutatót október 14-én tartják. Felújítják a Csodálatos esernyő című, Bajor Andor-mesét, amelyet néhány évvel ezelőtt mutattak be, de – amint Parászka fogalmazott – azóta egy új gyerekközönség nőtt fel. Ezt október 28-án mutatják be. A kamarateremben a Pitypalatty című gyerekprodukció és az Isteni színjáték avagy című darab lesz műsoron, májusban pedig Az öldöklés istene című kamaratermi produkció lesz látható.
Novemberben már a szilveszteri előadásra készülnek, a Tisztelt ház című zenés vígjátékot Lendvai Zoltán rendezi. Karácsony előtt a Hanyistók című mesejáték próbái kezdődnek, ennek a bemutatója február 7-én lesz. Március végén a Portugál című Egeressy-drámának lesz a bemutatója, ezt Victor Ioan Frunză rendezi. Május 12-én Osztrovszkij Erdő című színművét mutatják be Porogi Dorka rendezésében. Nem mArad el a Lurkó fesztivál sem, ezt május 22-28. között tartják. Az idei évadtól a társulathoz szerződött Sándor Anna és Kányádi Szilárd, ők a Szatmárnémeti színháztól érkeztek a Csíki Játékszínhez.
Nyitnának a román közönség felé
A színház igazgatója elmondta, igyekeznek megszólítani a Csíkszeredai román közönséget is. „A kiindulópontunk az, hogy a Csíki Játékszín társulata egy magyar színházi társulat, amely magyar és világirodalmi színházi értékekre, ezen belül román színházi értékekre épít előadásokat. Amikor megpróbálunk minél szélesebb közönséget megszólítani, igazából a városnak egy jelentős százaléka, a román közönség kimArad. Ez egy idő után valamilyen fajta feszültséget teremthet. Ezt ideje meghallgatnunk.” Az igazgató rámutatott, amennyiben igény van rá, bizonyos előadásokat román nyelven feliratoznának, készítettek román nyelvű szórólapokat és tárgyaltak már a Sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színházzal, hogy időközönként hozzák el az előadásaikat.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

2016. szeptember 4.
Felújított épületben kezdi az évadot a Harag György Társulat
Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába.
Amint azt Bessenyei Gedő István társulatigazgató az évadindító sajtótájékoztatóján kiemelte, a jubileumi év apropóján szatmári szerző, a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016/17-es szatmári színházi évad. „A 124 évvel ezelőtt Voyta Adolf pápai műépítész tervei alapján épített színházépület átadásakor alapkritérium volt, hogy szatmári szerző műve kerüljön először bemutatásra ezen a színpadon. A Színügyi Bizottság felkérésére beérkezett húsz pályamű közül akkor Mátray Lajos háromszereplős Prológja bizonyult a legértékesebbnek. Ezt a gondolatot továbbvíve kértem fel Láng Zsolt Szatmárnémeti születésű, Márai- és József Attila-díjas írót egy, a városunkhoz kötődő, abban játszódó dráma megírására. Ezzel, a Bartók zongorája című ősbemutatóval indul az évadunk október 14-én. Az előadás rendezője Patkó Éva, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója, aki sokunknak tanára is volt az egyetemen" - részletezte az igazgató, aki arról is tájékoztatta a sajtót, hogy az idei évad felnőtt bérletcsomagjában három klasszikus mű szerepel, amely véleménye szerint mindenképp hozzátartozik az általános műveltséghez: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Rendező: Bocsárdi László m. v.); Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony (Rendező: Bessenyei István); C. Goldoni: Velencei terecske (Rendező: Visky Andrej m. v.). Emellett a nézők két, egyenként négy előadást tartalmazó listából választhatnak maguknak egy-egy kedvencet az öt előadást tartalmazó bérletbe. „Az alapkoncepciónk az volt, hogy a kötelező előadások, a tavalyi évadhoz hasonlóan, ezúttal is a klasszikus dráma-, illetve operettirodalom remekei legyenek, minden más előadásunk pedig a választható kategóriákat gazdagítja" - magyarázta az igazgató.
Az említett előadások mellett bérletszünetben játszott, nagyszínpadi produkcióként kerül majd színre Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája, romániai ősbemutatóként, a szerző rendezésében. Szintén bérletszünetben kerül műsorra Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiája Bordás Attila rendezésében, aki korábban koreográfusként mutatkozott be a szatmári közönségnek.
Stúdiótérben látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Szintén az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című, immár klasszikusnak mondható nagyszínpadi gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét, a Hamupipőkét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat - az idei évadtól - önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé.
A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016/17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a szatmári közönség. A Nagyváradi Szigligeti Színház a Fényes-emlékév apropóján szilveszterre a Harmath Imre - Fényes Szabolcs szerzőpáros Maya című háromfelvonásos operettjét tűzi műsorra a színház igazgató-főrendezője, Novák Eszter munkájaként. Ezt a produkciót Szatmárra is elhozza a Nagyváradi színház. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégjátékaként látható majd Szatmárnémetiben az 1956-os forradalom 60. évfordulójára készülő Szélfútta levél című előadás. A Mensáros László 1956-os emlékezései alapján készülő dokumentumdráma rendezője Csikos Sándor. A legkisebb színházbérletesek is láthatnak majd vendégelőadást: az ő bérletükben Volt egyszer egy... címmel az Aranyszamár Színház és a veszprémi Kabóca Bábszínház közös produkciója szerepel Székely Andrea, a veszprémi bábszínház vezetője rendezésében.
Bandura Emese, a bábtagozat vezetője az évadkezdő sajtóbeszélgetésen kifejtette, a legkisebbeknek Schneider Jankó vendégrendezővel hoznak létre előadást Michael Ende Történet a tálról és a kanálról című meséje nyomán, illetve babaszínházi produkciót is terveznek. Emellett számos kísérőrendezvénnyel készülnek a bábszínházi évad folyamán, amely mindegyike arra irányul, hogy a műfajra fogékony gyerekeket a színház közelébe csábítsák.
A Harag György Társulat prózai és bábtagozatának műsorán összesen 17 korábban létrehozott produkciója is műsoron mArad.
Ami a személyzeti összetétel illeti, Bessenyei Gedő István elmondása szerint két művész, Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csíki Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt.
Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint 20, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást, illetve a magyar nyelvű alternatív színházi műhelyeket is be kívánják vonni a 2016. november 4-13 között megrendezésre kerülő seregszemle programjába. A szatmári társulat nagyon bízik benne, hogy az idei évadban, május folyamán újra sikerül megszervezni a román tagozattal közös házifesztiválját is, amely az utóbbi három évadban szünetelt.
Bérletek szeptember 5-től válthatók a színház jegypénztárában (Horea u. 6 - telefon: 0261-712106 - szervezes@harag.eu), hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között. A műsoron mAradt színpadi nézőteres és kistermi előadásokat a társulat a Szakszervezetek Művelődési Házában játssza tovább. Azon hűséges nézőinek megszokott helyét, akik a régi színházteremben és a művelődési házban is folyamatosan rendelkeztek bérlettel, szeptember 30-ig fenntartják a felújított épületben. A társulatigazgató ugyanakkor hangsúlyozta: a régi helyek fenntartása csak a hűséges bérletesekre vonatkozik, ahogy ezt három évvel ezelőtt is megígérték. A színházépületben még bérlettel rendelkező, de az elmúlt három, átmeneti évadban bérletet nem váltó egykori nézőkkel szemben az ezidő alatt csatlakozott új bérleteseknek már előválasztási joguk van.
szatmar.ro

2016. szeptember 22.
Foglalják el helyeiket: kezdődik az évad!
Bemutatók, felújítások, klasszikus és kortárs szerzők darabjai, fesztiválok várják a közönséget a 2016–2017-es évadban Erdély magyar színházaiban. A meghirdetett bemutatók között tallózva feltűnik, hogy például Shakespeare műveit több társulat is műsorára tűzte, de eddig ismeretlen szerzők darabjaival is megismerkedhetünk az új évadban.
A folytonosság, az együttműködések és a 10-es szám jegyében hirdetett évadot a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A tervek szerint 2016 szeptemberétől 2017 júliusáig tíz új bemutatóval a tizedik kiadásához érkezett Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóval és számos kiegészítő programmal várják színházba az érdeklődőket. Október első hetében mutatják be a Magyari Etelka és Levkó Esztella meghívott vendég részvételével készült Még ezt elmondom, aztán megyek… című előadást. Az évad következő új produkcióját a társulat házi rendezője, Kedves Emőke jegyzi. Tuncer Cücenoglu kortárs török szerző darabja, a Hólavina azt mutatja be, hogyan zsarolják ma az embereket a hagyományokkal, a múlttal. A stúdióelőadás tervezett bemutatója október vége. Kocsárdi Levente a társulat idősebb kollégáinak és egy frissen felvett bábszínészének kínál lehetőséget, a november közepén bemutatásra kerülő Barlanglakók című előadásban. Az évad második fele két nemzetközi koprodukciót és két klasszikus szerző szövegének újragondolt változatát ígéri. Kokan Mladenovic Shakespeare-szonetteket, Sardar Tagirovsky pedig Moliére-vígjátékot állít színpadra.
A Temesvári társulat évek óta tűz műsorra olyan koprodukciós előadásokat, melyeknek rendezői rendre Európa legizgalmasabb színházi alkotói közül kerülnek ki, és amelyek a kulturális különbségek mentén egy közös színházi nyelv megtalálását és fenntarthatóságát célozzák. Idén két ilyen koprodukció is bemutatásra kerül a Temesvári magyar színházban. Egyiküket, a film-és színházi rendezőként is elismert Hajdu Szabolcs állítja színpadra saját csapata, a Temesvári társulat három színésze és a zágrábi Eurokaz Színház színészeinek közreműködésével. A bemutató tervezett időpontja április vége. A másik, hasonló jellegű színházi előadást Schilling Árpád jegyzi. Az általa rendezett produkcióban a Temesvári magyar társulat mellett az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház színészei és a szabadkai Népszínház magyar és szerb társulata lép színpadra. Az előadást a 10. születésnapját ünneplő TESZT első napján, május 21-én láthatja a közönség. A felsoroltak mellett lesz új bábos produkció is, illetve egy-egy előadást állít majd színpadra Szász Enikő és Horváth Anna. Előbbi Görgey Gábor darabját, a Wiener Valzer-t, Horváth Anna, a társulat új, frissen végzett tagja pedig Wedekind: A tavasz ébredése című szövegét rendezi majd.
Kolozsvár: nyolc bemutató
Eseménydús évad kezdődik a Kolozsvári Állami Magyar Színházban is. Az intézmény nyolc bemutatóval, valamint az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadásával várja közönségét a 224. évadban. Tompa Gábor igazgató évadnyitó sajtótájékoztatón ismertette a társulat terveit, a bemutatásra kerülő darabokat és ezek rendezőit. Az évad első bemutatójának előkészületei már júniusban elkezdődtek, az orosz származású, de az Egyesült Államokban élő Yuri Kordonsky vezetésével készült Éjjeli menedékhely című Gorkij-drámát október 7-én láthatja a közönség a nagyszínpadra épített stúdiótérben. Már elkezdődtek a próbák Dragomán György Kalucsni című drámájának ősbemutatójára is, amelyet Visky András, a színház művészeti aligazgatója visz színre a Stúdióban. Különlegességnek számít, hogy a színház 14–18 éves fiatalok családi történeteiből készít közösségi alkotási módszerrel előadást. A fiatalok és szüleik kapcsolatát vizsgáló produkció előkészítése január óta zajlik, az említett két generáció képviselőivel mintegy hetven interjú készült el, melyekből kiindulva az alkotócsapat két dramaturg vezetésével összeállítja majd az előadás végleges szövegkönyvét. A darab rendezője Vargyas Márta, a bemutató tervezett időpontja november eleje.
Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált ötödszörre szervezik meg november 24. – december 4. között, a fesztivál témája az Idegen odüsszeiája lesz. A rendezvényre Németországtól Dél-Koreáig számos társulat érkezik, visszatérő vendégként lesz jelen Declan Donnellan, Jaram Lee, a lengyelországi Teatr ZAR, valamint először lesz látható Kolozsváron a németországi Schauspielhaus Bochum és a stuttgarti Schauspiel előadása. A fesztivált követően januárban újabb fiataloknak szóló előadást tűz műsorra a színház: Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig musical-változatát Béres László rendezésében láthatja a közönség sok fiatal részvételével. 2017-ben először rendez Kolozsváron az ukrán Andriy Zholdak, akinek macedóniai Elektra-rendezése az Interferenciák Fesztiválon lesz látható. A fiatal európai rendezők között „ukrán fenegyerek” néven is ismert Zholdak a Kolozsvári társulattal Ibsen Rosmersholmját viszi színre. Fiatal rendezők műhelye címmel új sorozatot indít a Kolozsvári színház: az évad második felében Nagy Botond, Sinkó Ferenc és Tom Dugdale új rendezései lesznek láthatóak a stúdióban.
Vásárhely: klasszikusok, kortársak
Az új színházi idényben is rangos klasszikus és kortárs színművek, ifjúsági előadások, adaptációk, közkedvelt musicalek szerepelnek, de ünnepségek, irodalmi estek, könyvbemutatók, kulturális rendezvények is gazdagítják a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának műsorrendjét. Az idei évad legelső bemutatóját szeptember 16-án tartják a nagyteremben: az Olbrin Joachim csodálatos utazása című játék Hamvas Béla művei nyomán készül, rendezője a szabadkai származású Mezei Kinga. Jon Fosse Szép című drámáját Domsa Zsófia fordításában Adi Iclenzan viszi színpadra a kisteremben. Bemutatják Christine Rinderknecht Stresszfaktor_15 című ifjúsági darabját is Csáky Csilla rendezésében. Szilveszterre John Kander–Fred Ebb–Bob Fosse: Chicago című világhírű musicaljével készül a társulat Juronics Tamás rendező-koreográfus vezetésével, a darab zenei részét Incze Katalin és Strausz Imre jegyzi. Hosszú szünet után viszi színre ismét a társulat William Shakespeare Macbeth című tragédiáját, az előadás rendezője Keresztes Attila. Egy újabb Radu Afrim meglepetésdarab is lesz, a harmadik a nagysikerű produkciók sorában. Újabb Székely Csaba-drámát is láthat a publikum: Molière A botcsinálta doktor című műve alapján született a Doktor S., amelyet Rareş Budileanu rendezésében mutatnak majd be a kisteremben. Vendégrendezőként érkezik Marosvásárhelyre Theodor Cristian Popescu és Mohácsi János. Előbbi egy kortárs német szerző, Timur Vermes Nézd, ki van itt! című szatíráját, Mohácsi pedig Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-klasszikust viszi színre.
Új évad Sepsiszentgyörgyön is
A Tamási Áron Színház társulata az új évadban öt bemutatót tervez. A Gyulai Várszínház, a Háromszék Táncegyüttes és a Tamási Áron Színház közös produkciójának, a Sardar Tagirovsky által rendezett Zongotának a Sepsiszentgyörgyi bemutatója szeptember 14-én volt. A második előadást Kövesdy István rendezi Igor Bauersima kortárs svájci drámaíró norway.today című szövegéből, amely két fiatal elvágyódását és menekülési kísérletét meséli el. A szilveszteri produkciót Ray Cooney brit drámaíró Pénz az égből című bohózatát Zakariás Zalán állítja színpadra, amely a pénz hatalmát abszurd, humorral teli helyzetekkel és tévedésre hajlamos szereplőkkel ragadja meg. Porogi Dorka Bertolt Brecht A városok dzsungelében című rendezésével az élet alapvető kérdéseit feszegeti. Az évad utolsó előadását Alexandru Dabija rendezi, Harold Pinter Ünnep című darabja alapján. Az új bemutatók mellett Sepsiszentgyörgyön is műsoron mAradnak az elmúlt évadok legsikeresebb előadásai: a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom Bocsárdi László, az Úrhatnám polgár Sardar Tagirovsky és a Jegesmedvék Zakariás Zalán rendezésében. Mindemellett felújításra kerülnek olyan meghatározó előadások, mint A csoda és A fösvény Bocsárdi László, Az ezredik éjszaka Zakariás Zalán és a Kaisers TV, Ungarn Porogi Dorka rendezésében.
Felújított színház Szatmáron
Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába. A jubileumi év apropóján szatmári szerző a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016–17-es színházi évad: Láng Zsolt Bartók zongorája című, a városhoz kötődő, abban játszódó drámájával kezd a társulat. Az ősbemutató dátuma: október 14. Az előadás rendezője Patkó Éva. Az idei évadban három klasszikus mű is szerepel a műsoron: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka, melyet Bocsárdi László vendégként rendez; Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony, rendező Bessenyei István; Carlo Goldoni Velencei terecske, az előadás rendezője Visky Andrej. Ezek mellett színre kerül Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája romániai ősbemutatóként a szerző rendezésében. Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiáját Bordás Attila rendezi. Az évadban látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat az idei évadtól önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé. A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016–17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a közönség. Szatmárra látogat többek közt a nagyváradi Szigligeti Színház társulata, és a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház. Személyi változások is voltak a társulatnál: Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csiky Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt. Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint húsz, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást.
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2017. szeptember 21.
Tíz saját produkcióval készül a Városi Színház
Mecénások kerestetnek
Az anyagi gondok ellenére minden eddiginél több saját produkcióval készül a 2017–2018-as évadban a Városi Színház. A részletekbe Kolcsár József, a Kézdivásárhelyi Városi Színház igazgatója avatott be.
A Városi Színház évek óta ugyanazt az összeget kapja a fenntartótól, ám figyelembe véve az alapbérek jelentős növekedését az elmúlt időszakban, ebből a támogatásból jelenleg semmi pénz nem marad saját produkciókra, fejtette ki lapunknak az intézményvezető. Ennek ellenére az idei évadban sem lesz az eddigieknél kevesebb előadás, mert a színház a saját bevétel növelésével – pályázati forrásokból és kimondottan közönségbarát darabok színpadra állításával – próbálja meg előteremteni a működéshez szükséges anyagi fedezetet. Az anyagi okok miatt a saját produkciók nagy részét az évad második részében, a jövő év folyamán kénytelenek bemutatni.
Öt bérletes előadást láthatnak a nézők, az évadot Kiss László Kolcsár József által rendezett egyéni előadásával, egy Karinthy Frigyes válogatással nyitják novemberben. „Ezt a vígjátékot osztálytermekben is játssza majd Kiss László, ahogy a tavalyi Bolyai János estéje című darabot is.” A szilveszteri előadás vélhetően elnyeri a nagyérdemű tetszését, hiszen az a Városi Színház történelmében talán legnagyobb sikert arató Ray Cooney-vígjáték, a Ketten a neten első részéből, a Bigámiából készül Kolcsár József és Lung László Zsolt rendezésében.
A harmadik előadás Jazmina Reza Művészet című kortárs vígjátékának erdélyi ősbemutatója lesz, a darab rendezését Barabás Árpád, az udvarhelyi színház jó hírű, fiatal színésze és rendezője vállalta el. Ezt követően Slawomir Mrozek Özvegyek című darabját viszik színre Daczó Zádor rendezésében. „Az abszurd komédia kedvelőinek vélhetően felcsillan a szemük, hiszen ez az előadás egy olyan újítás részünkről, amire a kézdivásárhelyi színháznak és a közönségnek egyaránt meg kellett érnie. Tavaly is voltak műsoron kortárs darabok, és ezeket az érdeklődésre való tekintettel folytatnánk. Daczó Zádor személyében nagyon jó emberre találtam, hiszen ő tudja képviselni ezt a vonalat, ami a fiatalság felé nyit.”
Utolsó bérletes előadásként a Csíki Játékszín szilveszteri előadását, Pierre Barillet–Jean Pierre Grédy A kaktusz virága című, Kányádi Szilárd által rendezett zenés vígjátékát hozzák el. Emellett továbbra is műsoron marad a Vaknyugat, A pandamacik csodálatos utazása, a Ketten a neten, a Skandináv lottó, a Bolyai János estéje és A dolgokról egy földi szellemnek. „Tizenegy előadásból egy kakukktojás, a Csíki Játékszín szilveszteri darabja, a többi a Városi Színház saját produkciója”, hangsúlyozta Kolcsár József. Ezek mellett további vendégjátékok is várhatóak, mint például Csernik Pál Szende óvodásokat megcélzó, novemberben esedékes lábbáb-előadása.
A hamarosan megvásárolható bérletek 50, diákoknak és nyugdíjasoknak 40 lejért a Vigadó Művelődési Ház közönségszolgálati irodájában válthatók hétfőtől csütörtökig 8–19, pénteken 8–15 óra között. A mecénásbérlet 400 lejt kóstál, és az intézményvezető bízik benne, hogy a tehetősebb művészetkedvelők ezek megvásárlásával segítik a Városi Színházat a túlélésben.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. szeptember 30.
Kortárs vígjátékok műsoron (Kézdivásárhelyi Városi Színház)
Mivel gyakorlati okokból az átlagosnál rosszabb anyagi körülmények között kezdi az új évadot a Kézdivásárhelyi Városi Színház, és emiatt minden lehetséges módon kénytelen növelni saját bevételeit, olyan évadterv meghirdetésével próbál több nézőt színházba csalogatni a színház vezetősége, melyben többnyire kortárs szerzők vígjátékai szerepelnek.
A kortárs szerzők és a könnyedebb műfajok iránti érdeklődés már több éve jellemző a kézdivásárhelyi színházra, mondta el lapunknak Kolcsár József igazgató, így csakis ez tűnik járható útnak az intézmény számára, ha meg szeretné tartani közönségét, és közben a mai nyelvezet és mai színpadi eszközök által fiatalos lendületét is szeretné megőrizni. Az intézményvezető kifejtette, a Városi Színház évek óta ugyanazt a pénzösszeget kapja a fenntartótól, de mivel az alapbérek jelentős mértékben növekedtek az elmúlt időszakban, jelenleg semmi pénz nem marad a produkciós költségekre. Anyagi okok miatt az új évad tervezett előadásainak sorrendjét is kénytelen volt úgy alakítani a színház, hogy a saját produkciók nagy részét az évad második felében, a jövő év folyamán mutassák be. Idén újra öt előadást tartalmaz a kézdivásárhelyi színházi bérlet, ezek közül négy kortárs szövegek alapján készül. Elsőként Kiss László egyéni produkcióját láthatja a közönség, melyet Karinthy Frigyes művei nyomán Kolcsár József rendezésében várhatóan novemberben mutatnak be. Ezt követi a szilveszteri vígjáték, Kolcsár József és Lung László Zsolt rendezése, melyre a jókedv garantált, ugyanis Ray Cooney Bigámiája a tavaly nagy sikerrel bemutatott Ketten a neten című darab első része. A tervek szerint jövő februárban kerül sor Jazmina Reza Művészet című kortárs vígjátékának erdélyi ősbemutatójára, a darab rendezését Barabás Árpád, az udvarhelyi színház neves színésze és rendezője vállalta. Daczó Zádor is újra rendez Kézdivásárhelyen, Sławomir Mrożek Özvegyek című abszurd komédiáját a tervek szerint áprilisban mutatják be. Az évad ötödik előadása – a korábbi évadok gyakorlatához hűen – egy vendégjáték: Pierre Barillet–Jean Pierre Grédy A kaktusz virága című darabja a Csíki Játékszín szilveszteri zenés előadásaként készül Kányádi Szilárd rendezésében. Kolcsár József elmondta, az évad során további vendégjátékokat is meghívnak, melyeket kedvezményes jegyárakkal tekinthetnek meg a színház bérletesei. A Gábor Áron-felnőttbérletek ára 50 lej, a diákoknak és nyugdíjasoknak szóló kedvezményes bérletek 40 lejbe kerülnek. Harmincnál több bérlet vásárlása esetén a támogatóknak szóló 30 lejes Toldi-bérletet ajánlja a színház. Azok számára, akik az új évadban is támogatni szeretnék a Kézdivásárhelyi Városi Színházat, idén is meghirdetik a 400 lejes Mecénás-bérletet, mely minden előadásra érvényes, az új bemutatók és felújított produkciók mellett a színház által szervezett vendégjátékokat is beleértve. Az új évad bérletei a Vigadó Művelődési Ház közönségszolgálati irodájában válthatóak ki hétfőtől csütörtökig 8–19, pénteken 8–15 óra között. Érdeklődni lehet a 0267 360 179-es és a 0729 058 197-es telefonszámon.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)