Vasárnap kezdődik a Festum Varadinum
Május 3-án kezdődik és 10-én ér véget a XXIV. Festum Varadinum, a legnagyobb nagyváradi kulturális fesztivál.
A Varadinum Kulturális Alapítvány szervezői és a társult szervezetek, a történelmi magyar egyházak és civil szerveződések minden igényt kielégítő, változatos és tartalmas programot állítottak össze, melyből most az első három nap (vasárnap–kedd) rendezvényeit foglaljuk össze. Május 3-án, vasárnap 11 órakor ünnepi szentmisével és körmenettel kezdődik meg a Festum Varadinum a római katolikus székesegyházban. Misét celebrál exc. Böcskei László nagyváradi megyés püspök. 13 órától az ausztriai Moosbrunn (Austria) fúvószenekara szabadtéri koncertje következik a római katolikus bazilika előtti téren, 16 órától pedig a Francisc Hubic Művészeti Iskola és a derecskei (Magyarország) fúvószenekar előadására kerül sor a Holnaposok szoborcsoportnál. 16.30 órakor nyitják meg Orosz István és Keresztes Dóra Összenéző című képzőművészeti kiállítását a római katolikus püspöki palotában (a Körösvidéki Múzeum kiállítótermeiben) – a tárlat kurátora Ujvárossy László vizuális művész, egyetemi tanár, megnyitja Kányádi Iréne művészettörténész és Aurel Chiriac múzeumigazgató. 17 órakor anyák napi zenés irodalmi est kezdődik a Kanonok sori Tibor Ernő Galériában, majd 17.30-kor révkomáromi fotóművészek kiállításának vernisszázsa a Nagyvásár téri (ma December 1. tér) Euro Foto Art Galériában. A Posticum Ifjúsági és Kulturális Központban 18 órától Születtem, elvegyültem és kiváltam címmel verses-zenés összeállítás látható-hallható József Attila életéről, Meleg Réka és Smaraglay Zoltán előadásában.
A Festum Varadinum első napjának záróelőadása a Szigligeti Színházban lesz 19 órától, amikor Móricz Zsigmond Pillangó című művének színpadi változatát adja elő a Székesfehérvári Vörösmarty Színház.
erdon.ro

Élő Várad a Fehér teremben
Élő Várad címmel új rendezvénysorozatot indít a Várad kulturális folyóirat, azzal a céllal, hogy a Nagyváradon és annak vonzáskörzetében honos, vagy valamiféleképpen ide kapcsolódó alkotók és a művészetkedvelő közönség között megnyissa a szerves, élő kapcsolat, a konstruktív párbeszéd lehetőségét.
Az első rendezvény időpontja 2016. február 5., péntek este 7 óra, helyszíne a Szigligeti Stúdió Fehér terme.
A rendezvény vendégei meghallgathatják Kányádi Iréne filozófus, művészettörténész reflexióit Onucsán Miklós képzőművész Mo(nu)ments című kiállításáról, illetve felolvasással egybekötött kerekasztal beszélgetés keretében bemutatkozik: Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsa, Bíró Árpád Levente és Mihók Tamás. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Élővé tett Várad
Versek, vetített képekkel Váradra varázsolt kiállítás, sajátságos felolvasószínház – rendhagyó estet tartott a Várad irodalmi és kulturális folyóirat szerkesztősége pénteken este Élő Várad címmel. A Szigligeti Stúdió Fehér termében körberakott székekkel is jelezték a szervezők szándékát: interaktívabb, élőbb kapcsolat szerzők, szerkesztők, olvasók és érdeklődők között. A megjelenteket Szűcs László, a Várad főszerkesztője és Tasnádi-Sáhy Péter, az irodalmi rovat szerkesztője köszöntötte, utóbbi moderálta is az eseményt. Először Onucsán Miklós nagyváradi képzőművésznek a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben látható Mo(nu)ments című kiállításáról beszélt Kányádi Iréne művészettörténész, vetített képekkel megjelenítve az általa konceptuális művésznek tartott Onucsán munkáit.
Az est második részében  a Várad négy fiatal szerzője, Ozsváth Zsuzsa, Kemenes Henriette, Mihók Tamás és Bíró Árpád Levente mutatkozott be nemcsak szavakkal, hanem verseiken, illetve ez utóbbi „dramolettjén” keresztül. Ozsváth Zsuzsa és Kemenes Henriette verset ír, Mihók Tamás a versírás mellett kortárs román szerzőket fordít magyarra, Biró Árpád Levente Szent László legendákat felhasználó írásából pedig bábjáték is született Nagyváradon. Az est egyébként a fiatalember egyik, Játéktérben megjelent írásának sajátságos felolvasószínházi előadásával zárult, melyből a fiatalok mellett Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője is kivette a részét. Szó esett többek között kétnyelvűségről, intertextualitásról, valamint arról is, hogy a vers „gyógyír-e”, illetve hogy el kellene tudni választani, hol a határ az úgynevezett terápiás írás és az irodalom között.
Fried Noémi Lujza. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szentgyörgyi tárlat egy újjáteremtett világról
Jakobovits Miklós festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központban csütörtökön 18 órától. 
Az 1936-ban Kolozsváron született és 2012-ben Nagyváradon elhunyt Munkácsy Mihály-díjas festőművész, muzeológus, művészeti író alkotásaiból összeállított kiállítást Kányádi Iréne művészettörténész, a Partium Keresztény Egyetem előadótanára, Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, valamint Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kiállítás kurátora nyitja meg. A rendezvényen közreműködik Kónya-Ütő Bence, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze. A tárlat január 15-éig tekinthető meg.
Jakobovits a marosvásárhelyi Képzőművészeti Középiskolában érettségizett 1954-ben, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványaként szerzett diplomát. A nagyváradi Állami Színház magyar tagozatának díszlettervezőjeként működött (1961–63), majd középiskolában tanított rajzot. 1965-től a nagyváradi Körös-vidéki Múzeum képzőművészeti részlegének munkatársa lett. Tevékeny részt vállalt a város művészeti életének irányításában, a Romániai Képzőművészek Szövetsége nagyváradi fiókjának titkára volt. Rendszeresen jelentkezett a megyei, az országos tárlatokon és külföldi csoportkiállításokon; 1981-ben egyéni kiállítása volt Utrechtben. A rendszerváltás előtt azon kevesek közé tartozott, aki a diktátor házaspárt karikaturisztikus formában jelenítette meg a 70-es években Néró papírmaséból című könyvében Ceauşescu portréját felhasználva alkotott – a rendszerváltásig szigorú titokban tartott – gúnyképeket.
A ´80-as évektől kezdődően egyre inkább kezdett eltávolodni a figurativitástól, és egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a különböző formák által alakította ritmus kifejezőerejére. A következő periódusra már főként a képtárgyak, a papírmunkák és a kerámiák jellemzőek. Fiatalkori és kései munkáira egyaránt jellemző, hogy adott témákhoz vagy motívumokhoz többször is visszatér: újraelemzi, újra eljátszik velük. A kapuk, boltívek, ablakok és falak formái és struktúrái visszautalnak a ´70-es években festett örményországi tájképekre, vagy az 1962-ben a dobrudzsai alkotótáborban látott szegényes házikókra, tájakra.
Munkásságára nagy hatással volt a szürrealizmus, az olasz metafizikus festészet, főleg Carlo Carra és Giorgio Morandi művészete. Anyaghasználatát állandó kísérletezési folyamatként határozhatjuk meg. Számára sok esetben a munkafolyamat volt maga a tanulmány: a különböző matéria hatását kereste különböző körülmények között. Ebben az értelemben az arte povera irányában haladt, folytatva egy olyan művészi törekvést, amely bevonta a művészeti közegbe a hétköznapi anyagokat is. Jakobovits Miklós munkáit szemlélve egy folyamatosan újrateremtett világnak lehetünk tanúi, ahol az újjáteremtés meditatív jelleggel bír. 
Kiss Judit | Krónika (Kolozsvár)

A nagykövet emlékkiállítása
A nagykövet szó ezúttal nem feltétlenül a politikai értelemben vett diplomatát jelenti: tegnap délután Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK) megnyílott kiállításon nevezte az erdélyi képzőművészek nagykövetének Jakobovits Miklóst Vargha Mihály, és nem ok nélkül: mert elsősorban festő, vagyis inkább sokoldalú képzőművész volt Jakobovits, de fáradhatatlan szervezője is az erdélyi művészeti életnek, művészeti író és publicista is, és nem utolsósorban az EMŰK egyik atyja.
Ez utóbbira köszöntőbeszédében Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere is felhívta a figyelmet, kiemelve, az EMŰK nem csupán a város fogadókészségének köszönhetően alakult meg épp Sepsiszentgyörgyön, hanem az olyan zászlóvivőknek köszönhetően is, amilyen Plugor Sándor, Baász Imre vagy Jakobovits Miklós volt.
Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója rámutatott, a négy éve elhunyt Jakobovits Miklós életútja termékeny korszakában szakadt meg, Szilágyi Domokossal szólva „tele bőrönddel” ment el. Jakobovits alakját felidézve sokoldalúságát és erdélyiségét emelte ki: rajongott és küzdött az új transzilvanizmusért, műveiből az emberszeretet, a humánum sugárzik – mondta.  Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kiállítás kurátora, az EMŰK vezetője Jakobovits Miklós életpályáját ismertette. Jakobovits Mihály díszletfestő, az 1948-ban indult sepsiszentgyörgyi Dolgozók Színháza aranykezű mestere gyermekeként a színek és anyagok világában nőtt fel. Tehetségéhez a tudást a marosvásárhelyi képzőművészeti iskolában, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerezte meg, művészetének kiteljesedésében mégis a legmeghatározóbb szerep feleségének és művésztársának, Jakobovits Márta keramikusnak jutott. Szólt arról is: bár Jakobovits Miklós nyíltan sohasem szállt szembe a hatalommal, számos olyan képet festett és írást közölt, amelyek kényesnek számítottak a diktatúra idején – ennek szemléltetésére olvasott fel a kiállításmegnyitó kezdeteként és befejezőjeként Kónya-Ütő Bence színművész Jakobovits Miklós Néró papírmaséból című kötetéből.
Jakobovits Miklós életművének kései szakaszát Kányádi Iréne művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem előadótanára értékelte. Mint mondta, pályája második szakaszára leginkább az új anyagokkal való kísérletezés jellemző, az 1980-as évektől egyre inkább eltávolodott a figurativitástól, egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a különböző formák által kialakított ritmus kifejezőerejére. Jakobovits elsősorban festő volt, ezt a spiritualitást vitte át a képtárgyakra, papírmunkákra, kerámiákra is. Ezek az alkotások sokszor közönséges formák, de rajtuk a tárgyak sorsszerűen jelennek meg, mindennek helye, ideje, mondanivalója van – mondta. Csodás dimenzióból kutatta a felénk táruló titkokat, az emberiség lelki lenyomatait – méltatta Jakobovits Miklós művészetét Kányádi Iréne.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Deák házaspár életmű-kiállítása
Erdélyi művészeti központ
Deák M. Ria és Deák Barna képzőművészek közös tárlata nyílt meg tegnap délután a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMÜK). A kiállításon a művész házaspár egész életműve követhető, grafikák, festmények, drótlenyomatok, installációk, textilművészeti alkotások tekinthetők meg.
Otthon felforgattuk a házukat, mindent átnéztünk, életükben mindketten rengeteget dolgoztak, ebből született ez a kiállítás – köszöntötte a művészeket Vécsi Nagy Zoltán, az EMÜK vezetője, a kiállítás kurátora. Verset mondott Debreczi Kálmán színművész, a kiállítást Kányádi Iréne művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem előadótanára nyitotta meg. Elhangzott: Deák Barna és Deák M. Ria már a rendszerváltás előtt a sepsiszentgyörgyi, háromszéki művészeti szcéna jeles képviselői, két olyan művész, akik következetesen folytatták saját munkájukat, de ki is egészítették egymást. Kányádi Iréne szerint Deák Barna munkásságát, életét nagyban meghatározta a kommunista meghurcoltatás, ez is magyarázza erőteljes, szimbolikus töltetű motívumvilágát. „Munkáin főként állatfigurák láthatóak: kutyák, vaddisznók, sárkányok, madarak. Ezeket a motívumokat átvitt értelemben használja, és főként a társadalomban, a politikai életben való erőszak és hatalom önkényességét, irracionalitását fejezi ki velük. Ebben az értelemben joggal mondhatjuk, hogy erős társadalomkritikai üzenetet hordoznak magukban. Nem törekszik figuratív kifejezésmódra, alkotásai inkább a szimbolikus-expresszív kategóriába illeszkednek bele.” Deák Barna lázadó, erőteljes hangvitelű munkáival organikus egységet alkotnak Deák Ria kiegyensúlyozott, melegséget sugárzó alkotásai – hangsúlyozta Kányádi Iréne. Régebbi, főként földszínű síktextil munkái igényesen kivitelezett alkotások, színösszetételükben és domborulatainak megformálásában erős plasztikai hatásokkal. „Drasztikus mozzanat Deák M. Ria életművében a műalkotások síkból való kilépése, ezáltal meghatározva a körülötte levő teret. A horgolás technikával készült és izgalmas formaelemeket felhasználó alkotások inkább hasonlítanak speciális szobrokra, mint a dekoratív értelemben vett textilmunkákra.” „A kiállítás anyaga Deák Barna és Deák Ria álmaiba, vágyaiba egyaránt bepillantást enged. Egy olyan művész házaspár világába, akik egy belső tűztől, kényszertől hajtva az élet bármilyen zord körülménye között is az élet igazi tartalma, az alkotás mellett tették le voksukat” – összegezett Kányádi Iréne.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Amikor nincs sem szép, sem hasznos, hanem csak VAN
Nem másol, nem utánoz
Természettisztelet, szülőföldszeretet, ősi röghöz való ragaszkodás sugárzik Máthé Edit, Nyárádremetén élő festőművész alkotásairól, melyek szuggesztív erejét csütörtök óta Sepsiszentgyörgy szépet kedvelő közönsége is megtapasztalhatja. A Lábas Házban ugyanis megnyílt a fiatal művész egyéni tárlata, mely szeptember 1-ig lesz megtekinthető.
A kiállítást dr. Kányádi Irén művészettörténész nyitotta meg, és szintén ő méltatta a közszemlére helyezett festményeket, valamint alkotójukat. Többek között megtudhattuk, hogy Máthé Edit 1985-ben született Marosvásárhelyen és 2007-ben Kolozsváron diplomázott a Ion Andreescu Képző és Iparművészeti Egyetem festészet szakán. 2005–2007 között az AKIK Képzőművészeti Csoport vezetője volt Kolozsváron, majd 2009-ben a budapesti Junior Art Center Lakberendezői Főiskolán megszerezte a második diplomáját is. Alkalma nyílt tehát belekóstolni a nagyvárosi életbe, de ő mindezek ellenére a csendes vidéki életet választotta. Talán azért, mert úgy érezte, hogy személyisége és művészi egyénisége egyaránt, csak itt tud kiteljesedni.
Egyéni kiállításai 2005-ben és 2014-ben nyíltak Vármezőn, a Művelődési Házban, 2006-ban a Krajcár Kávéház Galériában Kolozsváron, 2008-ban Verőczén, illetve Gödöllőn, 2012-ben Mikházán, 2012-ben Nyárádremetén és 2015-ben a Korunk Galériában, Kolozsváron. A művésznő így vall saját alkotásairól: „Festményeim alapvetően meditatív, lírai hangulatot árasztanak. A természet folyamatosan változó, gyorsan illanó pillanatait igyekszem rögzíteni.”
Dr. Kányádi Irén szerint „már a munkák címe Mély szántás, Ágyások, Őszi szántás, Gyom, Mezsgye, Pelyva, Víz stb. egyértelműen sugallják, hogy témaválasztása a természet elemei felé irányul, azok ihletik meg, gyökerei oda nyúlnak vissza, onnan szívja életenergiáját, értelmét. Ezek az elemek koherens egységet alkotnak, hiszen azoknak a pillanatoknak a megjelenítései, mikor a természet átcsúszik egyik állapotból a másikba. A szántás, az ágyások olyan köztes motívumok, amelyek a vég és az újjákezdés közötti pillanatot ragadják meg: a várakozást, a már nincs és még nincs közötti állapot, mikor nincs sem szép, sem hasznos, hanem csak VAN. Itt és most.”
A művész a buddhizmus nagy könyvéből, a Bardo Tödol-ból ihletődve adta a Bardo címet jelenlegi kiállításának. Ez a könyv az elmúlás és az újjászületés szakaszára vonatkozó tibeti tanításokat foglalja magába. Kiindulási pontja pedig az a feltevés, hogy minden, aminek kezdete van, szükségképpen magában hordja a véget is, a vég pedig az új kezdetet. Ez a köztes helyzet viseli a Bardo elnevezést, mely ugyanakkor egy tudatállapotot is jelöl, élethelyzeteink tudatosításának az állapotát – hívta fel a hallgatóság figyelmét a művészettörténész, a továbbiakban pedig így vélekedett:
Máthé Edit „egy városi környezettől távoli, természeti világot hoz be a galériába. Nem másol, nem utánoz, hanem egy mindent összefogó harmónia, életenergia lüktetését vetíti ki a vásznaira.” A látottak befogadásához, megértéséhez és elmélyítéséhez szükséges hangulat megteremtéséhez Bajzát Csaba klarinétjátéka is hangsúlyosan hozzájárult.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

LECSAPÓDÁSOK FESTÉSZETBEN ÉS ZENÉBEN – SZILÁGYI DOMOKOS EMLÉKEZETE
Szilágyi Domokos költészete belemarta magát a szépet, nemeset, tartalmasat kedvelő nemzedékek szívébe, valamint tudatába, és be fogja marni a jövőben is.
Legalábbis erre enged következtetni a tiszteletére és emlékére szervezett képzőművészeti tárlat megnyitója és az utána elhangzott előadás, ugyanis mindkét eseményen szűknek bizonyult a Lábas Ház kiállítóterme.
„Szilágyi Domokost személyesen is ismertem. Éppen ezért nagyon megrázott a halálhíre, mint ahogy ügynök voltának a leleplezése is, mely szerepet – meggyőződésem szerint – rákényszerítettek. Bárhogyan is legyen azonban, ez jottányit sem von le művészi nagyságából, így számomra a nagybetűs Költő volt és maradt” – fogalmazott az Erdélyi Művészeti Központ vezetője, Vécsi Nagy Zoltán a jelenlévőket köszöntő beszédében.
A kiállító művészeket és munkáikat méltató dr. Kányádi Iréne művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem előadótanára úgy vélekedett, Szilágyi Domokos életműve, akárcsak tragikus élettörténete, mély nyomot hagy napjainkban is azokban, akik személyesen ismerték, de azokban is, akik nem. Ez ugyanis kivetült a körülötte lévőkre is. „Ennek értelmében versei is folyamatosan újraértelmeződnek, viszont lírai értékük, egzisztenciális tragikumuk vitathatatlan marad. Az idegenség szülte fájdalom, a szenvedés, a bezártság, a szegénység és a kilátástalanság tragikuma végigkíséri költészetét, amely által jogosan íródott be neve mind a magyar, mind a nemzetközi irodalom nagyjai közé.”
A továbbiakban azt is megtudhattuk, hogy Plugor Sándor 1960–1964 között született, és kökösi falus feleit ábrázoló rajzai késztették Szilágyi Domokost az Öregek könyve című, nagylélegzetű versének megírására. Nem véletlenül kapott belőlük egy csokorra való helyet a tárlaton. A szakember szerint a kiállítás anyaga a költői nyelv átfordítása vizuálisra, ezért a kiállított művek technikai sokszínűsége Szilágyi költészetének a gazdagságát tükrözi.
Ennek jegyében Csillag István csíkszeredai festőművész a feltételek nélküli, puszta létezés örömét, azt a paradicsomi állapotot hozta felszínre a képeiben, melyben „a test és lélek, a tárgy és élő forma feloldódnak a világban.” Kolumbán Hanna „installációja lírai hangvitellel a nőművészet irányába mutat. A költő munkáiból a törékenységet, játékosságot és az elillanó élet mulandóságát villantja fel.” Péter Eszter művei azt sugallják, „ha nem is itt, de talán máshol mégis van egy szebb és jobb világ.” Sipos Gaudi Tünde „Szilágyi költészetének metafizikus dimenzióit villantja fel, azt a világot, amelybe utolsó gesztusával próbált eljutni.” Ferenc Zoltán munkái „a végeérhetetlen emberi mértéktelenség problematikája körül született” alkotások.
Az elhangzott beszédek után Kolcsár József színművész és a sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekar léleksimogató, és éppen ezért nagysikerű összeállítása következett, melynek során elszavalt Szilágyi Domokos- és megzenésített Fekete Vince-versek hangzottak el. Amint a zenekar egyik tagjától, Ferencz Csabától megtudhattuk, ezzel a megyeszékhely összes középiskoláját felkeresik. Létrejöttét a polgármesteri hivatal anyagi támogatása tette lehetővé, mintegy ajándékként az említett intézmények diákjainak.
A tárlat október 6-ig látogatható
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma