"Színházi vita. A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei a színházi vitában állásfoglalásukban leszögezték: legmegfelelőbb állásfoglalás, ha estéről estére játszanak. Szakmai felelősségünk teljes tudatában "választottuk ezt a társulatot, színházat, és vele együtt annak igazgatóját." - vallották. Aláírták a színészek: Ambrus Emese, Bács Miklós, Bogdán Zsolt, Borbáth Júlia, Csíky András, Csutak Réka, Dimény Áron, Fodor Edina, Gajzágó Zsuzsa, Kali Andrea, M. Kántor Melinda, Keresztes Attila, Laczkó Vass Róbert, Nagy Dezső, Panek Kati, Salat Lehel, Senkálszky Endre, Varga Csilla. /Nyilatkozat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./"

Kovács András Ferenc verse vezet az Erdélyi Figyelő versversenyében
Az RTV kolozsvári magyar adása, az Erdélyi Figyelő 2013-ban is megszervezte a vers-versenyt, amelyben a költészet napjára 11 vers közül választják ki a közönség kedvencét.
"Az erdélyi magyar kortárs líra legszebb versei közül válogattunk, és nem akárhogyan. Az erdélyi szépirodalmi és kulturális folyóiratok szerkesztőinek javaslatai alapján összeállított vers-névsor 11 költőnek 11 versét tartalmazza. A 11 verset 11 színművész előadásában hallgathatja meg a közönség" - írja az Erdélyi Figyelő a versenyről.
A közönség április 11-ig szavazhat, a szavazók között értékes könyvcsomagot sorsolnak ki. A versenyben a következő versek vesznek részt:
Kovács András Ferenc: Október.Őszi könyvtár, előadja Laczkó Vass Róbert és Szép András Ferenczes István: Szent István Moldovában, előadja Csutak Réka Király László: Mostanában, előadja Dimény Áron László Noémi: Föld, előadja Kézdi Imola Fekete Vince: Nem engedni el a fohászt, előadja Kali Andrea Pap Attila Zsolt: Három nővér, előadja Viola Gábor Jánk Károly: A várban engem, előadja Kántor Melinda Balázs Imre József: Zugló, előadja Köllő Csongor Kinde Annamária: Menekülni vágyó verse, előadja Albert Csilla Király Zoltán: Lovasember, előadja Váta Lóránd Farkas Wellmann Endre: Éneked éneke, előadja Farkas Lóránd Az versek az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán, a Videók fejezetben találhatók. A szavazás jelenlegi állása szerint legtöbben Kovács András Ferenc versét kedvelték (366), második helyen Kinde Annamária költeménye áll (253 lájk), dobogós még László Noémi verse is. A 11 versenyben lévő költemény mellett egy versajándék is szerepel: Jancsó Noémi Fénykép az ápolóról c. verse. (hírszerk.)
Transindex.ro.

Vers, szerző, előadó és közönség találkozása
Az idei nagysikerű Versverseny szervezőivel, valamint alkotóinak és előadóinak egy részével találkozhatott a közönség április 12-én, pénteken a Reményik Galériában. A rendezvény bepillantást engedett a második alkalommal megszervezett megmérettetés kulisszatitkaiba, levonva a következtetést, hogy a virtuális tér nyújtotta lehetőségek segítségével a vers nagyobb tömegekhez juthat el, élő műfaj maradhat, és képes a legkülönbözőbb korosztályokat is megszólítani.
A versenyben idén is 11 alkotó versét ismerhette meg a közönség – ajándékként Jancsó Noémi egyik versével kiegészítve – a kolozsvári magyar színház művészeinek tolmácsolásában, és a Facebook közösségi oldalon szavazhatott ki-ki ízlése szerint az általa leginkább kedvelt alkotásra. Az ötlet Víg Emesét, a kolozsvári televízió magyar adásának szerkesztőjét dicséri, aki elmondta: úgy gondolta, mivel manapság már mindenféle termék esetében divattá vált piackutatást végezni, a vers is megérdemli, hogy egyfajta közvélemény-kutatás alanya legyen. – A vers végigkíséri életünket: már az anyaméhben is ajánlott verseket, mondókákat skandálni a magzatnak, később a kisgyermeknek az óvodában is ezek lesznek az első előadott szövegei, de a nagy diákok is verset keresnek, válogatnak a ballagási kártyájukra – részletezte az ötletgazda, hozzátéve: maga választotta ki a tizenegy, versenyben lévő költemény előadóját, a tolmácsolás módját azonban a művészekre bízta, így történhetett meg, hogy Laczkó Vass Róbert a számára kiosztott verset Szép András segítségével megzenésítette. Az ötlet sikert aratott: Kovács András Ferenc Október. Őszi könyvtár című verse 400 szavazattal vitte el a virtuális pálmát. Őt Kinde Annamária, majd László Noémi követte, a verseny összességében pedig mintegy 2234 szavazatot vonzott – ismertette a részleteket Víg Emese, akinek a szervezésbe fektettet munkáját és lelkesedését Pákai Enikő, a kolozsvári televízió magyar szerkesztőségének megbízott vezetője méltatta. Úgy értékelte: a verseny legnagyobb hozadéka, hogy a műfaj nem rendszeres fogyasztóihoz is eljutottak a versek.
Köllő Katalin, lapunk kultúra rovatának vezetője műsorvezetői minőségében már üdvözlő szavaiban is a vers és a költők egykori és mai megítélését állította párhuzamba, és erről kérdezte beszélgetéseik során a tizenegyből jelen lévő költőket, Papp Attila Zsoltot, Király Zoltánt és Balázs Imre Józsefet is. Az alkotók mind pozitívan értékelték a lehetőséget és a művészek hozzáállását, kifejtve: mást jelent a vers a szerzőnek és mást az előadónak. Csatlakozott a véleményhez Váta Lóránt színművész is (Király Zoltán versének tolmácsolója), aki szerint az előadásmód azt jelzi, hogy adott pillanatban a művész éppen hol tart a szöveggel. Azok a költők, akik nem tudtak jelen lenni a pénteki rendezvényen – a második és harmadik helyezett mellett Jánk Károly, Fekete Vince, Ferenczes István, Farkas Wellmann Endre –, üzenetet küldtek, amelyeket a színművészek – Albert Csilla, Kali Andrea, Kántor Melinda, Farkas Loránd és Váta Loránd – olvastak fel. A megzenésített első helyezett vers természetesen el is hangzott, több más énekelt vers társaságában, Laczkó Vass Róbertnek és Szép Andrásnak köszönhetően, a szép számban egybegyűlt közönség pedig azt a filmecskét is megtekinthette, amelyet a versek előadásáról készítettek a tévések. A tizenegy versenymű ugyan nem hangzott el, de ezért bőséges kárpótlást nyújtott Vass Ákos fiatal költő erre az alkalomra írt és előadott, Pál apostol utolsó slamje a korinthusiakhoz című alkotása, benne a rendezvény sommájaként is értékelhető (és megszívlelhető) kijelentéssel: Olvassanak kortárs költőket, mielőtt meghalnak!
A rendezvény sorsolással zárult: a támogató Koinónia és Kriterion kiadók jóvoltából három értékes könyvcsomag talált gazdára a Versverseny szavazói között.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár).

Elsősorban az ember érdekel, akihez aztán hozzárendeljük a témát”
Sinkó Ferenc volt az interferenciás Livingroom vendége
Sinkó Ferenc szeret emberek között lenni, mindig is közösségben tudott jól dolgozni. Hisz a pozitív világlátásban – szavajárása, a „ne búsulj, mert jó lesz” szállóigévé vált a környezetében –, ugyanakkor a visszajelzések is nagymértékben motiválják. A színész, koreográfus, rendező 2002 óta tagja a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak, tanít a BBTE Színház és Televízió Karán, feleségével, Kelemen Kingával, valamint Jakab Melinda koreográfussal 2004-ben alapította meg a GroundFloor Group Egyesületet. 2006-ban szervezték meg először a Trans-Contact Fesztivált, majd azóta újabb hat alkalommal, lehetőséget teremtve előadóművészeknek és amatőröknek egyaránt, hogy világhírű szakemberek képzésein vegyenek részt.
– Eddig még egyik munkám sem ütközött a másikkal, inkább mindegyik résznek megvolt a helye a puzzle-ben, sőt még a család is belefért. Ez az egyik nagy fejezet az életemből – magyarázta a művész a Livingroom elnevezésű sorozat hétfő esti beszélgetésén, ahol az eddigi két alkalomhoz hasonlóan ezúttal is jó zenével és finom falatokkal várták az érdeklődőket. Előbbiről Farkas Loránd (ének, basszusgitár), Balla Szabolcs (szaxofon), Ferencz Áron (dob), Menyhárt Tibor (gitár) és Enyed Károly (zongora) gondoskodott, Laczó Júlia és kuktája, Orbán Attila pedig Cézár-salátát készített.
Az apropót, hogy az Interferenciákra időzítették a Sinkó Ferenccel való találkozást, egyrészt a fesztivál témája szolgáltatta: színészi és koreográfusi tevékenysége során folyamatosan kapcsolatba kerül a test történeteivel, ugyanakkor két olyan előadás is szerepel a tizenkét napos rendezvénysorozat programjában, amelyek elkészítésében része volt (színészként a Caravaggio Terminal, rendezőként pedig a Parallel elkészítésében működött közre) – magyarázta bevezetőjében Bodolai Balázs, aki Kántor Melindával közösen faggatta a meghívottat.
Előbb a gyermekkoráról, amelyet legkisebb családtagként a szülők óvó gondoskodása jellemzett. Bánffyhunyadon született, Zilahon nőtt fel, egy ideig tájfutott, majd 5-6 évig cserkészkedett, mint mondja, ez utóbbi volt a legjobb dolog akkortájt az életében, mind a mai napig szívesen gondol vissza arra a közösségre, sok mindent tanult tőlük. Egy ideig román óvodába is járt, adott pillanatban még gesztenyével is megdobálta a magyar tagozatosokat. Később aztán, a cserkészcsapat mókamestereként vicceket mondott a tábortűz körül, máskor szavalóversenyre ment, vagy március 15-i ünnepségek lebonyolításában segédkezett, a színházzal viszont nem nagyon volt kapcsolata gyermekkorában. A színire édesapja biztatására jelentkezett, azelőtt mindössze két előadást látott: a Lear királyt és egy másik produkciót, amikor a nagyváradi társulat Zilahon vendégszerepelt.
A főiskola révén új irányt vett az élete, egyfajta újraszületéssel ért fel megérkezni oda. Hatházi András és Szilágyi Palkó Csaba osztályába járt, ahol jól érezte magát, jó volt hallgatni a tanárokat, figyelni rájuk, s tenni azt, amit tőlük kértek. Az egyetem befejezése után, egy kéthónapos bécsi mesterkurzuson ismerkedett meg a kontakt improvizációval, úgy érzi, sokat fejlődött azáltal, ahogyan ott foglalkoztak velük. Mivel szükségét érezte egy intézményes keret megteremtésének, amely által alkalom nyílik ezen a téren alkotni, a feleségével már hazafelé úton megbeszélték, miről kellene szólnia az egyesületnek; itthon aztán hamarosan létre is hozták a GroundFloor Groupot, egy évre rá pedig már nemzetközi kontakt improvizációs fesztivált szerveztek Trans-Contact címmel.
Sok mindenről szó esik még a beszélgetésen, például, hogy elsősorban a testtudatot fejleszti a kontakt improvizáció, s hogy bécsi tapasztalatai nyomán kezdett el foglalkozni ennek oktatásával, valósággal lenyűgözte, hogy ennyire emberközpontú ez a táncforma. Ugyanakkor a munkamegosztással kapcsolatban is elárul néhány dolgot: ő inkább ötletekkel, tervekkel járul hozzá az egyesület működéséhez, fejlődéséhez, minden, ami konkrétum, az a feleségének, Kelemen Kingának a hatáskörébe tartozik, akivel ily módon a magánéletben és a munkában is jól kiegészítik egymást.
A GroundFloor Group produkciói közül a Parallelre terelődik aztán a figyelem, amelynek világát Sinkó Ferenc és Leta Popescu rendezők a két szereplő, Lucia Mărneanu és bodoki-halmen kata történeteiből, általuk megélt élethelyzetekből kiindulva, azoktól elrugaszkodva alkották meg. – Találkozásokból születnek az ötletek; emberek inspirálnak, többnyire barátok, hozzám közel álló személyek, ez pedig egyfajta biztonságot ad, hogy belevágjak dolgokba. Eddig minden rendezésem nagyon személyes volt, ami összefüggés azzal, hogy elsősorban az ember érdekel, akihez aztán a témát rendeljük. A Parallel is így kezdődött: ránéztem Katára, és mondtam neki, hogy színpadon a helye, majd sokat beszélgettünk – részletezi.
Mint kiderült, januárban a színházban is rendez, Csehov Hattyúdalát viszi színre Keresztes Sándorral. Amikor Tompa Gábor igazgató felkérte, rögtön igent mondott, és az is egyértelmű volt, hogy kivel dolgozna, mint mondja, őt is inspirálja, és példaértékű számára, ahogyan kollégája a fiatalokkal kommunikál.
S hogy Sinkó Ferenc szerint lehet-e tanítani a diákokat a színész mesterségre? Úgy véli, akkor a legjobb, ha motiválják, biztatják őket, hogy haladjanak előre, legyenek nyitottak, és keressék meg a saját útjukat. – Nincs receptem, viszont nagyon is kétirányú ez a dolog: közben én is nyitott vagyok, és megpróbálok minél több ötletet, inspirációt befogadni tőlük, majd ezeket visszafordítani az ő javukra – összegzi.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

„A vers túlmutat rajtunk, viszi magával a lényegünket”
„ Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers irassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye” – József Attilától származik az idézet, akinek a születésnapjához kötődik a mai ünnep. Mit jelent számára ez a néhány sor, kérdeztük László Noémi költőtől. Az ünnephez kapcsolódó gondolatai mellett a kolozsvári eseményeket gyűjtjük egy csokorba az alábbiakban.
– A „világ gyémánttengelye” kicsit sok nekem most. Azzal viszont egyetértek, hogy a hangsúly a versíráson és nem a szerző kilétén van. Mert mi túl sokáig nem bírjuk ebben a gyémánttengelyű vagy másfajta világban, de a vers túlmutat rajtunk. Viszi magával a lényegünket. A többi művészeti ág alkotásaival egyetemben. Azokhoz, akiknek már nem biztos, hogy gömbölyű lesz a világ, mint ahogyan valamikor régen sem volt feltétlenül az. De vers volt, és van, és lesz. Ez a lényeg.
– Hogyan ünnepelsz a költészet napján?
– Költészet napján Fekete Vince költőt, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettesét faggatom majd, életről és versről, reményeim szerint olyan formában, hogy ezt az esemény iránt érdeklődők se bánják meg. És nyilván az ő verseivel ünneplünk majd. Korosztályunk „törzshelyén”, a kolozsvári Bulgakov kávézóban, ahonnan oly sokan kirajzottunk eddig.
– Ilyenkor háttérbe tudod szorítani magadban a „költőségedet”, hogy egy másik költőre tudj koncentrálni?
– Azt hiszem, elég kíváncsi alkat vagyok ahhoz, hogy bármikor háttérbe tudjam szorítani egyéniségem „fontos emberét” ahhoz, hogy valakire odafigyelhessek. Mert, tudjuk, a költők (is) primadonnák. Mindenesetre sokkal jobban szeretek kérdezni, mint válaszolni. Bízom abban, hogy résen leszek, és nem válaszolok saját kérdéseimre a meghívott helyett. Ha ez összejön, akkor minden rendben!
Így ünnepelhetünk ma Kolozsváron
A magyar nyelvterület más térségeihez hasonlóan Kolozsváron is tartalmas programokkal ünneplik ma József Attila és Márai Sándor születésnapját, a magyar költészet napját. Weöres Sándor, Arany János, Robert Burns, József Attila, Petőfi Sándor, Csokonai Vitéz Mihály és Tandori Dezső versei kortárs zeneszerzők (Csíky Boldizsár, Gárdonyi Zsolt, Gyöngyösi Levente, Ligeti György, Orbán György, Kurtág György, Selmeczi György és Veress Sándor) feldolgozásában hallhatók este 7 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében, a Villanyborotvám (odabent) című produkcióban közreműködnek: Sámson Melinda (ének), Béres Melinda (hegedű) és Horváth Edith (zongora). Másnap, vasárnap este Bogdán Zsolt Ady-estjén vehetnek részt az érdeklődők, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként, Szugyiczky István összeállításában létrejött „függök ezen a zord élet-párkányon…” című előadás 20 órakor kezdődik a stúdióteremben.
A Váróterem Projekt székhelyén, az Árpád/Traian út 40–42. szám alatti ZUG-ban ma este 8 órakor kezdődik Bertóti Johanna költészet napi előadása, Versek között 2. címmel. Az előadó elsősorban erdélyi költők verseit énekli majd gitárkísérettel, ugyanakkor vendégei is lesznek, akik közreműködnek – hogy kik ők, az kiderül a helyszínen.
Maszek balladák című, improvizációkon alapuló közös dalszerzői vállalkozását tárja ismét a nagyközönség elé Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista április 11-én, szombaton este 7 órától a Kolozsvári Rádió koncerttermében (Donát út 160. szám).
A költészet napja jegyében jelentkezik az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov kávézó Álljunk meg egy szóra című irodalmi programja, a házigazda, László Noémi ezúttal Fekete Vincével beszélget a Bulgakov emeleti termében (Búza/I. M. Klein utca 17. szám).
A meghívott és a házigazda költeményeire is szavazhatnak a versbarátok a Kolozsvári Televízió Erdélyi Figyelő című műsora által negyedik alkalommal megszervezett Versversenyben. Víg Emese vezetésével ezúttal is az erdélyi szépirodalmi és kulturális folyóiratok szerkesztőinek javaslatai alapján állt össze a lista, amely 11 erdélyi magyar költő 11 versét tartalmazza. A 11 verset pedig, a hagyományokhoz híven, ezúttal is 11 színművész tolmácsolásában bocsátják a közönség elé. Az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán ma délelőtt 11 óráig még lehet szavazni a következő produkciókra: André Ferenc – Babadal(előadja: Marosán Csaba), Dimény-Haszmann Árpád – Egy ház (Váta Loránd), Fekete Vince – A világ újra (Albert Csilla), Ferencz Imre – Epilógus (Laczkó Vass Róbert), Karácsonyi Zsolt – A nyári kép (Farkas Loránd), László Noémi – Káprázat(Vindis Andrea), Lőnhárt Melinda – Egy belső amulett (Kali Andrea), Muszka Sándor – Hajnali ének (Györgyjakab Enikő), Orbán János Dénes – Exordium (Viola Gábor), Varga László Edgár – York napsütése (Köllő Csongor), Varga Melinda – Kávé helyett (Kántor Melinda).
A magyarországi Gittegylet.com kezdeményezésére indított projekthez a Kolozsvári Magyar Diákszövetség is csatlakozott idén a KultúrKommandóval: arra kérik az érdeklődőket, hogy április 11-én, a magyar költészet napján „posztoljanak” verset az utcára – hirdetőoszlopokra, irodák üzenőfalára, eladó/kiadó hirdetések közé, hogy minden olyan felületen legyen egy vers, ahol ezt a törvény megengedi– derül ki a Posztolj verset az utcára – Kolozsváron is! nevű Facebook-oldalon közzétett tájékoztatásból. A „posztolásról” készült képeket az esemény oldalára vagy a godri.csilla@kmdsz.ro címre várják, majd egy albumban továbbítják a kolozsvári „csomagot” a Gittegyleteseknek.
Szabadság (Kolozsvár)

Dzsungelhangulat „lett úrrá” a Farkas utcán
Valóságos dzsungellé – az eső miatt már-már oázissá – változott tegnap délben a Farkas utca egyik része: a Kolozsvári Állami Magyar Színház sátránál A dzsungel könyve című musical szereplői hívták táncba, énekelni, festeni, mókázni, fotózkodni, játszani a kisebb-nagyobb lurkókat. Csilekhez, a keselyűkhöz (Albert Csilla, Csutak Réka, Kántor Melinda) csatlakozva táncra perdültek, majd röviddel ezután kalandjátékba kapcsolódtak be többen is a résztvevők közül. Aki a képzeletbeli útvonalat bejárva hét falevelet összegyűjtött, végül ajándékot kapott a Majomkirálytól (Laczkó-Vass Róbert), ráadásként pedig akár énekelhetett is vele egyet-kettőt. A túra Mauglitól (Marosán Csaba) indult, de Baluval (Farkas Loránd), Akelával (Sinkó Ferenc) és Túnával (Sigmond Rita) is elbeszélgethettek a játékosok.
(F. Zs.)
Szabadság (Kolozsvár)

Az árnyékkal kezdődik az évad a kolozsvári színházban
A 2014/2015-ös évad utolsó bemutatójával, a Niky Wolcz által rendezett Az árnyék című előadással indítja az új évadot a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A nagytermi előadást szeptember 6-án, vasárnap este 7 órától láthatja újra a közönség.
Jevgenyij Svarc, orosz avantgárd drámaíró darabjában a különös, déli országba utazó és azt tanulmányozó Tudós két szerelem közül az arra nem érdemeset választja, és ennek következtében elveszti az árnyékát. A fordulatokban bővelkedő történet végén az igaz szerelemnek köszönhetően bekövetkezik a csoda, ami mindent megold.
Niky Wolcz Temesváron született, jelenleg az Egyesült Államokban élő rendező, színészpedagógus, aki első alkalommal dolgozott a kolozsvári társulattal. Meglátása szerint az előadás felnőtteknek szóló mese, amely politikai allegória is egyben. A közéleti olvasat mellett az identitásvesztés és annak visszaszerzése is központi szerepet játszik az előadásban.
Az árnyékát vesztett tudós szerepét Bodolai Balázs játssza, míg az önálló életre kelő árnyékot Sinkó Ferenc. A további szerepekben: Orbán Attila, Imre Éva, Vindis Andrea, Sigmond Rita, Farkas Loránd, Váta Loránd, Buzási András, Viola Gábor, Kántor Melinda, Laczó Júlia, Ötvös Kinga, Fogarasi Alpár, Marosán Csabát és Árus Péter. Az előadás dramaturgja Vajna Noémi, díszlet- és jelmeztervezője Carmencita Brojboiu volt. Koreográfus András Lóránt, rendezőasszisztens Viola Gábor, a díszlet- és jelmeztervező asszisztense Lőrincz Ilona.
A szeptemberi előadásokra jegyek már vásárolhatók a színház jegypénztárábanés a www.biletmaster.ro oldalon.
maszol.ro

Kántor Melinda, a „stréber” színésznő
Pontosságnak márpedig lennie kell a színpadon, az előadáson a színésznek kutya kötelessége teljes mértékben jelen lenni – fejtette ki Kántor Melinda színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Livingroom beszélgetéssorozatának pénteki meghívottja.
A színésznő úgy fogalmazott, az, hogy mi a véleménye a színházról, a rendezőről, a kollégáról, az ő magánügye. Az eseményen Dimény Áron és Kali Andrea színművészek beszélgettek Kántor Melindával, a Livingroom hagyományaihoz híven végigkövették a meghívott életútját, így többek az is szóba került, hogyan lett belőle színész, miért ezt a pályát választatta.
„Stréber vagyok, szeretem amit csinálok, ezért dolgozom” – vallotta be Kántor Melinda. Elmondta, „több” szeretett volna lenni színésznél, gyerekként például orvos akart lenni, „mert a színész az színész”, később inkább atomfizikus. Gimnáziumban matek-fizika osztályba járt, ekkor megszerette a német nyelvet és német nyelvtanárnak készült. Ennek köszönhette, hogy megismerkedhetett Goethe műveivel, illetve a német kultúra más jeles alkotóival.
A beszélgetésből, amelyen sorra vették azokat az előadásokat, amelyekben a színművész játszott, kiderült az is, Kántor Melindának meglehetősen viszontagságos gyerekkora volt: szülei elváltak, édesapját csak látásból ismerte, édesanyját elvesztette, még mielőtt érettségizett volna. Az iskolában túlzott igazságérzete sodorta bajba, egy alkalommal hozzávágta a cipőjét tanárnőjéhez, mert úgy érezte, hogy az igazságtalanul „tépte meg” egyik osztálytársnőjét. Egy alkalommal pedig az osztálypénzből két zsák vállfát vásárolt egy utcai árustól.
A beszélgetésen szó esett bölcseleti kérdésekről is, például arról, hogy hogyan lehet az ember boldog. Kántor Melinda határozott álláspontot képvisel ebben a kérdésben. „Ha nem találod meg önmagadban a boldogság forrását, nincs az az atyaúristen, aki téged boldoggá tudna tenni” – szögezte le a színésznő.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Művészeti programok az Iskola másként héten
Három előadással kedveskednek az operában
Az Iskola másként alternatív oktatási hét keretében kis- és általános iskolásoknak szánt előadásokkal örvendezteti meg fiatal közönségét a Kolozsvári Magyar Opera, derül ki az intézmény közleményéből.
Az operában április 19-én, kedden délelőtt 11 órától – a budapesti Turpinszky Gippert Bélával a címszerepben – Erkel Ferenc Bánk bánját (rendező: Dehel Gábor, karmester: Kulcsár Szabolcs) láthatja a közönség. A másfél órás jelmezes és zenei magyarázatokkal egybekötött rendhagyó leckeelőadást Gombár Annamária rendező tartja (összeállította: Gombár Annamária és Kulcsár Szabolcs).
Április 20-án, szerdán, szintén délelőtt 11 órától Venczel Péter és Moravetz Levente Ali Baba és vAgy negyven rabló című családi musicaljét (r.: Moravetz Levente, karmester: Kulcsár Szabolcs) tekinthetik meg az érdeklődők.
Az intézmény balettkara Szergej Prokofjev Hamupipőkéjét adja elő április 21-én, csütörtökön délelőtt 11 órától (rendező-koreográfus: Rareş Arcadie Cîmpean, karmester Horváth József) a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében.
Az operában ezúttal is lesz kulisszalátogatás, a Fedezd fel magadnak az operát! elnevezésű programra több száz diák jelentkezett.
Színházi műhely a stúdióban
Színházi műhelyt szervez 5–8. és 9–12. osztályos tanulók számára az Iskola másként héten a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A műhelymunka résztvevői a társulat színészei segítségével tapasztalhatják meg azt a folyamatot, amely során egy szöveg jelenetté alakul. A műhely vezetői: Albert Csilla, Árus Péter, Bodolai Balázs, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Dimény Áron, Farkas Loránd, Györgyjakab Enikő, Kántor Melinda, Pethő Anikó, Váta Loránd.
Az egy délelőttös foglalkozás során a résztvevőket 4-5 fős csapatokra osztják; minden csapat kap egy szöveget, majd néhány instrukciót is. A csapaton belül leosztják a szerepeket: a diákok lehetnek színészek, rendezők, díszlet- és jelmezfelelősök, de még fotósok/videósok is, akik majd a folyamatot dokumentálják. A stúdióteremben április 19-én, kedden zajló műhelyek időpontjai: 9–11.30 óra (5–8. osztályosok), 12.30–15 óra (9–12. osztályosok).
Szabadság (Kolozsvár)

„Reméljük, hogy terápiásan felszabadít” – közeledik a Szüleink-projekt bemutató előadása Kolozsváron
Szombaton este 8-tól mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Homemade című előadását, amely 70 mélyinterjú alapján, interdiszciplináris csapattal készült a Szüleink-projekt keretében.
Deák Katalin dramaturg elmondta, hogy a Homemade előadás mögött, a pályázatírás időpontjától számítva, egy éves munka áll, a cél pedig a tiniknek szóló előadások hiányának pótlása volt, valamint az interdiszciplináris munka megtapasztalása, a színházi emberek mellett ugyanis két pszichológus is részt vett a projektben. Pozitívum, hogy egyetemistákat is sikerült bevonni, nem csak színis és teatrológus hallgatókat, hanem szociológia, szociális munkás, kulturális menedzsment szakosokat is, akik többek között az interjúk elkészítésében segédkeztek.
A 70 mélyinterjú gyerekekkel és felnőttekkel készült, a gyerekek 11 és 15, illetve a 16 és 19 éves korosztályból kerültek ki, köztük városi és vidéki, bentlakásban lakó gyerekek, valamint különféle családi háttérrel rendelkező fiatalok is voltak. Emellett interjú készült a projektben résztvevő színészekkel, dramaturgokkal, rendezővel is. 900 oldalnyi szöveg keletkezett, ebből, illetve improvizációk alapján állt össze az előadás szövege, ami azonban a bemutatón sem lesz végeleges: egy élő, folyamatosan változó anyagról van szó, mondta el Biró Réka dramaturg.
Később csatlakozott a projekthez Vargyas Márta rendező, az ő feladata az volt, hogy segítsen szűkíteni a témát és összefogni az előadást. A legnehezebb az volt, hogy a klasszikus rendezői szerepből átálljon a csapatszínház munkafolyamatára, mondta el Vargyas Márta. „Az ember bízik magában és azt hiszi, hogy eldönt valamit és az van. És egyszer csak rájön arra, hogy sok-sok ember sok-sok féle impulzust hoz az előadásba. Ettől a perctől kezdve azon múlik az egész, hogy hogyan győzzük le a saját egónkat és minden más olyan elképzelést is, amiről azt hisszük, hogy az a mienk, de közben meg egyszerűen az élet hozza az egészet.”
„Kegyetlen, de mégis csodálatos mese”
Így fogalmazta meg Vargyas Márta rendező a koncepciót. Deme Ilona és Dávid-Kacsó Ágnes pszihológusok szerepe az volt, hogy olyan interjúvezetőt dolgozzanak ki, amely segít a valós családi problémák feltárásában. Az alkotók nem titkolták, hogy a felmerülő témák között túlsúlyban vannak a negatívak, például az alkoholfüggőség vagy a családon belüli erőszak. Nem akarták elvenni a 15 évesek kedvét a családalapítástól, ezért vigyáztak arra, hogy az előadásnak ne csak negatív kicsengése legyen, mondta el Deák Katalin dramaturg.
„Nevetni fogunk” – ígérte meg Dimény Áron. „Könnyek között” – tette hozzá nevetve Visky András.
Nem ez az első csapatszínházi projekt a Kolozsvári Állami Magyar Színház életében, hívta fel a figyelmet Visky András művészeti vezető. 2010-ben mutatták be aVerespatak – fizikai és politikai vonalon című előadást. A Homemade viszont sokkal intimebb, árulta el Albert Csilla, aki abban az előadásban is játszott. „Turkálás a lelkünkben” – jellemezte a színésznő a Szüleink-projekt munkafolyamatát, majd hozzátette, reméli, hogy a mindenkit érintő témát feldolgozó előadás terápiásan felszabadít majd.
Hasonló kifejezéssel „terápiás csoportnak” nevezte az alkotócsapatot Kántor Melinda is, aki elárulta, hogy a Szüleink-projekt megváltoztatta a benne résztvevőket, hogy milyen irányba… az még kiderül.
„Az előadás nem ad választ semmilyen kérdésre” – szögezte le Dimény Áron, aki abban látja az egy éves munka legnagyobb hozadékát, hogy gondolkodási felületeket nyitott meg, olyan kérdéseket vetett fel, amelyeket egyébként nem biztos fel merünk magunknak tenni. „A másik oldalra tudtam helyezkedni” – mesélt tapasztalatáról Dimény Áron, aki maga is szülő, az előadás viszont segített neki abban, hogy ebben a szerepben kívülről is lássa magát.
A Szüleink-projekt nem ér véget a Homemade bemutatójával, az előadás után közönségtalálkozókat is szerveznek, az ott felmerülő problémákra pedig javaslatokat hozhatnak a következő előadásokban – ígérte Biró Réka.
Visky András hozzátette, ez az alkotófolyamat, a csapatszínházra jellemző munkamódszer egyre inkább részévé válik a Kolozsvári Állami Magyar színház mindennapjainak. A művészeti vezető elárulta, hogy az utóbbi időben egyre többet beszélnek a színházban a Kolozsváron élő IT-szakemberek masszív társadalmi rétegéről, és nem kizárt, hogy formát és helyet keresnek majd egy IT-generációról szóló előadásnak.
Homemade, 2 óra 30 perc
Rendező: Vargyas Márta
Zs. E.
maszol.ro

Lutri, lelkesedés, vastaps – avagy Légy jó mindhalálig
Számos gyermeket és fiatalt vonultatott fel a produkció
Megérte keményen dolgozni és hinni abban, hogy minden a legjobb úton halad a Légy jó mindhalálig című musical próbafolyamata során: perceken át tartó vastapssal honorálta a közönség a végeredményt szombaton este a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Olyan előadást láthattunk, amely helyenként mulatságos, máskor szomorkás vagy éppen szívszorongató, de kétségkívül tanulságos pillanatokat szerez gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, amelyekből elraktározhatunk a hétköznapokra. A Nyilas Misit játszó Ábrahám Gellért mellett a 28 gyermek és fiatal is remekült helyt állt, ugyanakkor a színészek teljesítményében is láthattunk emlékezetes alakításokat. Büszke lehet a teljes alkotócsapat – köztük Béres László rendező, Jakab Melinda koreográfus és Horváth Zoltán korrepetitor –, hogy „megcsinálták, sikerült”, remélhetőleg a bemutató után is sokan kíváncsiak lesznek az előadásra. Március végéig öt alkalommal tekinthető meg. (Fotók: Biró István)
– A történet olyan üzenetet fogalmaz meg nekünk, felnőtteknek, ami miatt talán nehezebb ünnepelni önmagunkat. Azért vagyunk itt, hogy a gyerekeket ünnepeljük, akik nagyon szép munkát végeztek – hangsúlyozta a bemutató után, az emeleti előcsarnokban tartott fogadáson Visky András, a színház művészeti vezetője. Elsőként a szülőknek mondott köszönetet, akiknek a támogatása nélkül nem jöhetett volna létre a próbafolyamat: elhozták gyerekeiket a szereplőválogatásra, bizalommal tették ezt, és a gyerekeknek bizonyos értelemben otthona lehetett a színház a felkészülés során. Ugyanakkor az iskolaigazgatóknak, tanítóknak, tanároknak is megköszönte, amiért „nagyvonalúan elnézték, hogy a gyerekek olykor talán jobban szeretik a színházat, mint az iskolát”, valamint a színészeknek, akik nagy szeretettel és odafigyeléssel dolgoztak együtt a társasággal.
Visky hozzáfűzte: a műszak és a teljes színházi stáb érdeme is, hogy minden a legnagyobb rendben zajlott a felkészülés idején, és a gyerekek örömüket lelhetik mindabban, ami az elmúlt három hónap kemény munkájának eredményeként létrejött. Béres László rendező mellett, aki nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel foglalkozott a kis tehetségekkel, Jakab Melinda koreográfus, Horváth Zoltán korrepetitor, Veres Emőke rendezőasszisztens, Ledenják Andrea jelmeztervező és Csíki Csaba díszlettervező érdeme is, hogy megszületett az előadás – szakmai tudásukat megköszönve azt tanácsolta a gyerekeknek: „vigyétek el az élményeket, örüljetek a szüleitekkel és az egész várossal együtt, ahogyan mi is örülünk annak, amit láthattunk a teljes csapattól a színpadon”.
Béres László felidézte, hogy amikor még a folyamat elején találkozott a szülőkkel, úgy fogalmazott: nem szeretné, ha az aranyos jelzőt társítanák az előadáshoz, amiért gyerekek szerepelnek benne; inkább arra törekszik, „hogy mindenki attól döbbenjen meg, hogy ezek a gyerekek mire képesek. Bízom abban, hogy beváltottam ezt az ígéretemet, és azt kérem a csapattól, hogy mindig ezt tartsák szem előtt”.
Ábrahám Gellért lapunknak elárulta, hogy az előadás elején ugyan kicsit még izgult, de aztán nagyon hamar elmúlt ez az izgalom. A végén, amikor mindenki sírt, nevetett, jó érzéssel töltötte el, hogy „megcsináltuk, sikerült”.
Laczkó Vass Róbert színművész verssel kedveskedett barátjának, amelyet egy órával a bemutató előtt tett közzé a Facebookon, Gellért csak akkor szerzett tudomást az ajándékról, amikor leültünk beszélgetni. Először négy évvel ezelőtt, a Kolozsvári Magyar OperaValahol Európában című musicalében dolgoztak együtt, majd tavaly A kétbalkezes varázslóban láthattuk őket Fitzhuber Dongóként és Éliás Tóbiásként. A színésznek ezúttal egy erőteljesen negatív szereplőt, Gyéres tanár urat kellett megformálnia, a kettejük közötti barátság viszont korántsem gyengült emiatt. A darab összefüggésében Laczkó Vass Róbert kifejtette: nem hiszi, hogy napjainkban a gyerekek élete olyan zavartalan és laza, „gyerünk a jégre” történet lenne, mint annak idején, az egy sokkal szebb időszak volt. – Ma már annyi furcsa behatás éri őket minden területről, iskolából, moziból és egyéb helyekről, hogy az érettségi fokuk teljesen másmilyen, mint száz esztendővel ezelőtt. Talán ezért is van az, hogy ennyire lazán és könnyedén tudják a színpadon kibontani, holott ez egy kegyetlen, embertelen történet. Kellemetlen is lehetett volna számukra, mint ahogy az Európa története is, de a munkamódszer révén sikerült beléjük csöpögtetni a történet lényegét. Megértik, és a maguk 21. századi lazaságával tudják ezt megfelelő módon tálalni – magyarázta a színész.
Büszkén nyugtázták Ábrahám Gellért szülei, hogy kisfiuk ezúttal is remekelt. Édesanyja, Gizella megjegyezte: ismerték ugyan ezt a fajta, Nyilas Misiéhez hasonlatos lelkületét, viszont nem gondolták volna, hogy ez ennyire meghatja a közönséget. – Meglepődtünk, amikor láttuk, hogy mit hozott ki magából. Egy évvel ezelőtt még azt mondtuk, hogy A kétbalkezes varázslóban minden tökéletes, a mostani alkalom viszont még azt is felülmúlta – tette hozzá az édesapa, Ábrahám Tibor. Szerencsésnek tartja, hogy – akárcsak aValahol Európában – a gyerekek mellett a felnőtteket is arra ösztönzi a produkció, hogy időről időre visszatérjenek a színházba, jó ennyi gyereket látni egyszerre a színpadon.
Kántor Melinda (Viola) arról beszélt, hogy mindannyian nagyon szeretni valóak, egytől egyig komolyan, elszántan, becsülettel végezték a dolgukat, a színészek számára is öröm volt ezt megtapasztalni. Ábrahám Gellért tehetsége mellett a két Doroghy Sanyikára is kitért: Rancea Alex-Krisztián és Bodor Kristóf is telitalálat a szerepre: „nyilván, nem ennyire felnagyítva, de valahol mindketten Doroghy Sanyikák, olyan vitalitás, egészséges csintalanság van bennük, amit nagyon jól lehetett használni. Még hasonlítanak is egymásra, ügyesek, egymástól is sokat tanultak”.
Ezt a gondolatot fűzte tovább Dimény Áron (Igazgató): a színpadi munkához való hozzáállás, öröm, vidámság és végtelen sok energia tekintetében is sokat lehet tanulni a gyerekektől, emberként és színészként egyaránt. – Nagyon megérintett sokszor az, ahogyan a gyerekek dolgoznak, sokszor a profikat megszégyenítő koncentrációval, jelenléttel, fegyelemmel tudnak jelen lenni – mondta.
Az előadás legközelebb január 21-én, szombaton este 7 órától nézhető meg, majd a továbbiakban január 28-án, február 18-án, valamint március 5-én és 26-án is látható.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

Kiállnak bántalmazott társuk mellett a kolozsvári magyar színészek
„Mélységesen aggasztónak” tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei a Rosmersholm pénteki bemutatóján történt incidenst. A közösségi oldalakon terjedő állásfoglalást a pénteki előadás teljes szereposztása aláírta.
Amint arról a Maszol is beszámolt, az egyik színésznő elleni verbális és fizikai agressziót vizsgálta a rendőrség pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház épületében, Henrik Ibsen Rosmersholm című darabjának a bemutatója idején. Az agresszor a darab rendezője, Andrij Zsoldak volt. Tompa Gábor igazgató a Maszolnak nyilatkozva „színházi belügynek” minősítette az incidenst. Az érintett színésznő vasárnap este a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy nem kíván feljelentést tenni az ügyben, a belső munkafolyamat részének tekinti a történteket, és mihamarabb el szeretné felejteni.
Állásfoglalásuk szerint a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei kiállnak egymás mellett, elutasítanak mindennemű agressziót és aggasztónak tartják a történteket, illetve elvárják, hogy a színház megtegye a szükséges lépéseket a hasonló esetek megelőzésére. A nyilatkozatot a színház külső munkatársai, Bíró József és Hatházi András is aláírták. Utóbbi korábban a Maszolnak úgynyilatkozott, „egy rendező addig mehet el, ameddig a munkatársai engedik”.
Alább közöljük a teljes szöveget:
Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár Valamint: Hatházi András, Bíró József
maszol.ro

Színház és árnyoldala
Bizonyára szinte senki előtt nem ismeretlen az a történet, amiről az alábbiakban írni fogok, hiszen a Kolozsvári Állami Magyar Színházban március 24-én este történt incidens híre az elmúlt napokban, kis túlzással, körbejárt országot-világot. Úgy gondolom tehát, hogy nincs szükség az előzmények ismertetésére. Megjegyzem, eddig ódzkodtam bármit is írni az esettel kapcsolatban, vártam, hátha letisztulnak a dolgok, és érthetővé válik, mi és hogyan történt. Reméltem, hogy a szerdai televíziós (kolozsvári magyar adás) beszélgetés végre fényt derít erre a történetre. De úgy érzem, több csúsztatás is történt, ezért megpróbálom, leginkább a magam számára tisztázni azt, amit nem tudok logikusan összerakni, akármennyire is igyekszem.
Az alapot természetesen a már említett televíziós interjú szolgáltatja, amelyet Víg Emese készített a színház igazgatójával, Tompa Gáborral, hiszen, amint itt elhangzott, „ragaszkodjunk a tényekhez, ahhoz, hogy mi történt, mert eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában... Na, most itt az igazság a következő...”.
Én is ragaszkodom tehát ahhoz, hogy az itt elhangzottak alapján megpróbáljak tisztázni néhány dolgot, vagy inkább elmondani, milyen kétségek–kérdések merültek fel bennem az elhangzott „igazságokkal, tényekkel” kapcsolatban.
Hát akkor, lássuk.
1. „Eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában”, mondja Tompa Gábor az első pillanatokban. Ezt a kijelentést azért érzem kissé csúsztatásnak, mert a március 26-án, vasárnap este a Krónika online-, majd 27- én a lap nyomtatott változatában megjelenő cikk szerzői azt írják: „Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója megerősítette lapunknak, hogy incidens történt...” stb., stb. Ergo, valaki(k) kíváncsi(ak) volt(ak) a laptól arra, hogy „mi történt valójában”, hiszen feltételezhetően ezért keresték meg az igazgatót. Aminthogy az érintett színésznőt is, aki, mint írják, „nem kívánt nyilatkozni az ügyről... stb., stb.”.
És mivel itt jelent meg legelőször bármi is arról, hogy pénteken este incidens történt a bemutató alatt, ez lett volna az ideális alkalom arra, hogy a lap által megkérdezett igazgató elmondja az igazságot, és ezáltal elejét vegye a további találgatásoknak és ferdítéseknek. Feltételezésem szerint a cikk vasárnap készült, tehát péntek estétől vasárnap délig volt idő arra, hogy az intézményvezető aprólékosan tájékozódjon a történtekről, és elmondja a tényeket. Ehelyett azonban leginkább maszatolás folyt.
2. „Volt egy incidens, és szeretném leszögezni, hogy semmiféle agressziónak nincs létjogosultsága, nem próbálunk és nem is lehet igazolást találni”. „...semmiképpen nem fogadható el semmiféle agresszív vagy bántalmazó magatartás, erre semmiféle igazolást nem akarok, és nem kell találnunk”, hangzik el a televíziós beszélgetés elején Tompa Gábor részéről.
Ehhez képest, végighallgatva a szinte negyven perces műsort, folyton az az érzésem, hogy mégiscsak igazolásokat próbál találni, és úgy „ítéli el” az agressziót, hogy közben minduntalan felmenti az agresszivitást elkövető Andriy Zholdakot, hol azzal indokolva a történteket, hogy a rendező köztudottan „szenvedélyes megszállott”, hol felmagasztalva őt, hogy milyen nagyszerű rendező, akiről úgy hallotta, a próbafolyamatban részt vevő színészek azon része is, „akik nem maradtak a szereposztásban, azt mondták, hogy életük egyik legmeghatározóbb élménye volt” a vele való találkozás. Annak ellenére, hogy „nagyon kemény volt, és nagyon igénybe vette őket”. Hol pedig azzal, hogy hát ilyesmi, vagy ehhez hasonló dolgok máskor és másvalakikkel is megtörténtek... Például Harag György is nagyon keményen bánt a színészekkel, „Sebők Klárát minden próbán megsiratta, minden próbán meggyötörte” az Éjjeli menedékhely próbafolyamata alatt, jegyzi meg Tompa.
3. „Tehát, ő [mármint a rendező, Andriy Zholdak] bement szünetben, és az egyik színésznőt vállon ragadta, kiabált, megrázta, és fölemelte a kezét”, mondja az igazgató. Később pedig: „Nem történt semmi olyan atrocitás, vagy komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig... nem tudjuk, hogy eljutott volna, vagy sem, de megakadályozták”. Ez a pont kicsit kapcsolódik még az előzőhöz, hogy akkor hogy is van ezzel az agresszióval, amit elítél az igazgató. Azt ajánlom, olvassuk el még egyszer, lassan, hogy megértsük. Lássuk csak: kiderül, hogy történt ugyebár atrocitás, de nem esett „komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig...”. Andriy Zholdak „csak” megrázta a színésznőt, „csak” kiabált és „csak” fölemelte a kezét. (Gondolom, integetni akart). Egyéb atrocitás nem történt ugyebár. Mert megakadályozták. És nyilvánvalóan ebből kifolyólag nem tudjuk, hogy eljutott volna-e odáig a dolog, hogy „komolyabb testi bántalmazás” is megessen. A többit csak ideidézem kommentár nélkül: „azután rögtön az ott lévő színészek, később a technikai igazgató, aki ott volt és akinek szóltak, megjelent, szétválasztották, elvitték a színésznőt, Zholdákot kihozták az udvarra, lecsillapították”. „Nem tudjuk, hogy folytatódott volna-e vagy sem, mert megakadályoztuk”. „Ha valóságos agresszió lett volna...”
4. Ennél a pontnál kénytelen vagyok hosszasabban idézni Tompa Gábort, mert nem egyszerre hangzottak el ezek a dolgok a beszélgetésen, így nem biztos, hogy felfigyelnek rá azok, akik végighallgatják.
„Ez történt [mármint az incidens] háromnegyed 8-kor, az előadás szünetében...” „Nekem is szöveges üzenetem érkezett, én is kimentem az udvarra, megkérdeztem mi történt...” „Az előadás folytatódott”. „Az előadás végigment, de a rendőrséget kihívta az egyik munkatársunk háromnegyed tízkor. Két órával az incidens után. Az előadás végéhez közel”. „Nem tudtam, hogy kihívódott a rendőrség”. „Az előadás után azonnal lementem az öltözőbe, és körülbelül 40 percet töltöttem ott a színészekkel, akik ott voltak, ezért kezdődött ké- sőbb a protokoll, mert eléggé ki voltak borulva, mert lehordást kaptak és nem tudták, hogy miért...”. „Én éjjel négy órakor tudtam meg, hogy a rendőrséget kihívták, mert akkor közölte az illető személy írásban, hogy kihívta a rendőrséget”.
Vegyük tehát sorra. Az incidens háromnegyed nyolckor történt, az előadás szünetében (a bemutató 6 órakor kezdődött). Tompa Gábort szöveges üzenetben értesítik erről, ő is kimegy az udvarra. Addigra természetesen az incidens már lezajlott a kulisszák mögött, az udvaron már csak a „szenvedélyes” rendezőt csillapítják. Ezután folytatódik az előadás. Mint az igazgató mondja, a rendőrséget a munkatárs (vagyis az előadás ügyelője) háromnegyed tízkor hívta ki. A második rész szinte két órát tart, tehát a kb. nyolc órakor kezdődő második rész vége fele. Menjünk tovább. Azt mondja Tompa Gábor, hogy az előadás után azonnal lement az öltözőbe, és 40 percet töltött ott a színészekkel beszélgetve, csak azután ment fel a büfébe, ahol megtartották a protokollt. Amennyiben a rendőrséget háromnegyed tízkor hívták ki, az előadásnak pedig tíz óra körül volt vége, akkor az igazgatónak feltételezhetően találkoznia kellett volna velük, hiszen negyven percen át ott tartózkodott az öltözőkben, a rendőrfőkapitányság szóvivője szerint pedig, aki a Krónikának nyilatkozott, „a helyszínre érkezett rendőrök nem tudtak közvetlenül a sértett féllel beszélni, mivel a művész időközben a második felvonásban már ismét a színpadon játszott. A szóvivő elmondta, a riasztás nem az áldozattól, hanem annak egyik kollégájától származott, a rend- őröknek pedig ugyancsak más színészek írták le a történteket”.
Erre csak annyit lehet mondani, jelentkezzen, aki érti.
5. A beszélgetés elején Víg Emese próbál utalni arra, hogy Andriy Zholdakot „megelőzte a híre”, „van egy előtörténete”. Nincs, mondja Tompa. Nincs tekintettel a színészekre, mondja Víg Emese. Az igazgató erre azt válaszolja, hogy nem tud ilyesmiről. Később elmondja, hogy a színház „meghozta a maga lépéseit”, kivizsgálta az ügyet, és azt is megvizsgálták, hogyan lehet a rendezőt „egyfajta következmény elé állítani”. A rendező szerződésében, mondja Tompa, „van egy olyan pont, amely azt mondja ki, hogy bármilyen konfliktusos helyzetre a vezetőség közvetítésével keressen megoldást. Ezt ő megszegte, és emiatt levontunk a honoráriumából egy jelentős összeget, amit ő alá is írt, jegyzőkönyvvel”.
Nem tudom, hogy általában mi foglaltatik bele ezekbe a szerződésekbe, de meglepő ez a fogalmazás, hogy „bármilyen konfliktusos helyzetre a vezető- ség közvetítésével keressen megoldást”. Feltételezhetően valamit azért mégiscsak kellett tudniuk Zholdak „előtörténeteiről”, ha a szerződésbe foglaltatott egy ilyen kitétel.
6. A beszélgetés alatt sokszor elhangzik az igazgató részéről, hogy előbb menjenek el az emberek, nézzék meg az előadást, és azután ítélkezzenek. Ezzel teljesen egyetértek, ez elemi követelmény. Csakhogy itt nem arról kell beszélgetni, hogy milyen az előadás, hanem arról, hogy hogyan történhetnek meg ilyen dolgok, és ha már megtörténtek, akkor miért nem lehetett már a kezdet kezdetén elmondani vilá- gosan a történteket, a már említett első cikk megjelenésekor. És akkor valószínűleg elejét lehetett volna venni a „rémtörténeteknek” és „összeesküvés-elmé- leteknek”. Vagy legalábbis hivatkozási pont lehetett volna.
A „tessék megnézni, utána lehet bírálni, végezzük el a bírálatnak az érvelésen alapuló munkáját”-részhez pedig csak annyit fűznék hozzá, többször megtapasztaltam már – és más kritikus kollégáim is – ennek a kijelentésnek a következményeit az intézmény vezetője részéről.
„A párbeszédre szükség van”, mondja az igazgató. Valóban szükség van. De nemcsak ilyenkor, amikor „baj van”, hanem folyamatosan, erre alapulna a színház és közönség, színház és újságírók, kritikusok közötti kapcsolat. Ehhez azonban mindkét félnek nyitottnak kell lennie.
*
Végül még annyit, sokatmondó az a nyilatkozat, amit a társulat egy része aláírt. Ennél beszédesebb üzenetet, hogy valami nagyon nincs rendben, nem hiszem, hogy meg lehetett volna fogalmazni.
És akkor itt térnék ki ennek a történetnek a legfontosabb részére: a színészekre. Ha egy rendező csak úgy tud alkotni, hogy folyamatosan megalázza, agyongyötri, sárba tiporja, olyan lelki – vagy akár testi – agressziónak veti alá a színészt, amitől esetleg tartós sérülést is szenvedhet, és komoly következményei lehetnek, akkor engem nem biztos, hogy érdekel, hány nemzetközi fesztiválra hívták meg az előadást. Akkor csak azt tudom mondani, nem is érdekelnek az oly sokat hangoztatott „tények”. (Zárójelben megjegyzem, érdekes módon alig volt meg a bemutató, és az igazgató, mint elmondta a televíziós interjúban, már konkrétan tudja, hogy öt nemzetközi fesztiválra meghívták a produkciót. Gondoljuk vajon azt, hogy netalán előre „le volt zsírozva” a dolog?)
Láttam az előadási főpróbát. Elképzelni sem tudom, hogy a szünetbeli incidens után a szí- nészek, és különösképpen a közvetlenül érintett színésznő milyen lelkiállapotban ment(ek) vissza, lejátszani az iszonyatosan kemény, hatalmas energiákat és koncentrációt követelő szinte kétórás második részt. Ha valamiről, akkor erről kéne beszélni. A megaláztatásról. A lelki terrorról. Az igazgató hozzáállásáról. A hogyan továbbról. Mert Andriy Zholdak elment. De a színészek, a társulat marad...
Nyilatkozat
Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen n és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár, Molnár Levente. Valamint: Hatházi András, Bíró József.
Köllő Katalin / Szabadság (Kolozsvár)

Halálfélelem a kolozsvári magyar színház új előadásában
MTI - A halálhoz, a félelmeinkhez való viszonyunkat boncolgatja a Kolozsvári Állami Magyar Színház szerdán bemutatandó Vakok című előadása. Alkotói egy pénteki sajtótájékoztatón beszéltek az előadásról.
Visky András, a színház művészeti vezetője elmondta: Nagy Botondot, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendezői mesterképzős hallgatóját annak a programnak a keretében kérték fel kolozsvári rendezésre, amelyben a színház fiatal alkotóknak kíván lehetőséget biztosítani.
Az előadás Maurice Maeterlinck Nobel-díjas író kevéssé ismert drámájából, a Vakokból indult ki, de kilépett a szerző által létrehozott keretekből. Amint Kali Ágnes dramaturg elmagyarázta: a félelem hangulatát vették át az eredeti szövegből, és a hangulatba beleillő vendégszövegeket dolgoztak be az előadásba. Ezért is írták a cím alá, hogy az előadás Maurice Maeterlinck, Samuel Beckett, Hajas Tibor, Pilinszky János és Pier Paolo Pasolini előtti tiszteletadás. Nagy Botond rendező szerint nem hagyományos színházi produkciót láthat majd a közönség, hanem „egy techno-poétikus installációt”, melyben nincsen főszereplő, minden előadónak egyformán fontos személyes momentuma van. A rendező az alkotási folyamat hangulatára is kitért. Megjegyezte: szerinte csak baráti, családias hangulatban érdemes színházat csinálni. Hozzátette: ez a hangulat a kolozsvári társulatban adott volt.
Az alkotói folyamatot a produkcióban fellépő színészek is emlékezetesnek tartották. Váta Loránd elmondta: ez már nem a Bocsárdi László, vagy Tompa Gábor színházi világa, hanem azoké, akik beleszülettek a virtuális valóság világába. Kántor Melinda a színházi rendezés új hullámáról beszélt, és hozzátette: a most jelentkező generációra nagyon oda kell figyelni.
Az előadás díszletét Carmencita Brojboiu, jelmezeit Márton Erika tervezte, hangzásait Kónya Ütő Bence, koreográfiáját George Pop, vizuális hatásait Rancz András, fénytervét Erőss László készítette. A Vakok bemutatóját szerdán tartják a kolozsvári magyar színház nagyszínpadán. Krónika (Kolozsvár)