Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kántor Csaba
36 tétel
2017. május 2.
Nemzetpolitikai fontosságú intézmény született
Oktatás nélkül nincs jövő
Szombaton Kató Béla református püspök, Antal Árpád András polgármester, Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Török Áron tervező és népes közönség jelenlétében avatták fel Sepsiszentgyörgyön a Fidelitas Református Egyetemi Kollégiumot és Szállót. Az épület egyik fele egyetemi bentlakásként, a másik szállóként fog működni, hogy a bentlakást fenn lehessen tartani.
Kató Béla püspök köszöntő beszédében arra emlékeztetett, hogy amikor az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökei megalapították a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, arra kötelezték el magukat, hogy minden erejükkel támogatni fogják az erdélyi magyar felsőoktatást. Így a Sepsiszentgyörgyön átadott kollégium is a Sapientia munkáját hívatott segíteni.
Azt sem rejtette véka alá, hogy amióta a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumot elvették az egyházától úgy érzik, hogy ebben az országban csak a saját területükön és épületeikben lehetnek viszonylagos biztonságban. Éppen ezért a gazdasági tevékenységeket bonyolító Fidelitas cégük vásárolta meg és újította fel az épületet, melynek egyik szárnyában egyetemi kollégium kapott otthont. A másikat szállodaként fogják működtetni, de csak a kellő diáklétszám eléréséig. Létrehozásának fő célja ugyanis az oktatás elősegítése volt és maradt. Azé az oktatásé „amely nélkül nincs jövő, nincs egyház, és nincs közösség” – jelentette ki végezetül Erdély református püspöke. Dávid László rektor a Kárpát-medence-szerte fontos szerepet játszó kollégiumok szükségességére hívta fel a hallgatóság figyelmét. Véleménye szerint ugyanis az innen kikerülő értelmiségiek már egyetemista korukban egy közösség tagjaivá válva, megtapasztalván annak összetartó és felhajtó erejét, később is közösségben fognak gondolkozni, valamint érte fognak cselekedni. Elszigetelődéstől fertőzött világunkban pedig az a legfontosabb, hogy gyermekeink már fiatal korban belekóstoljanak a közösségi lét édes gyümölcsébe. Ugyanakkor nem titkolt büszkeséggel említette, hogy eddig elért eredményeinek köszönhetően a Kárpát-medence legjobb határon kívüli magyar felsőoktatási intézményévé nőtte ki magát a Sapientia EMTE.
Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere az általa vezetett hivatal és a lakosság nevében is köszönetet mondott a református egyháznak, hogy jóvoltából a város egy újabb, nemzetpolitikai szempontból is nagyon fontos intézménnyel gyarapodhatott. Ugyanakkor kijelentette: „ez az átadás azt üzeni azoknak, akik igen-igen gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, nem tudnak annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi építeni tudunk akkor, hogyha összefogunk.”
Az egykori „leányblokk” történetét, valamint felújításának részleteit ennek egyik megtervezője, Török Áron építész ismertette az egybegyűltekkel. Miután Kántor Csaba püspökhelyettes megáldotta és Kató Béla püspök, Dávid László rektor, valamint Antal Árpád András polgármester elvágta a nemzeti színű avatószalagot, az újonnan létrejött intézményt belülről is meg lehetett tekinteni. Ennek során pedig meggyőződhettünk, hogy itt valóban átlagon felüli körülményeket biztosítanak a diákoknak.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. május 4.
Egyházörténelmi jelentőségű látogatás Parajdon
Ünneplőben várta a református gyülekezet apraja-nagyja a generális vizitáció tagjait szerdán a parajdi református templom előtt. Utoljára 1924-ben járt püspöki vizitáció a településen. A Kató Béla püspök által vezetett bizottság, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye lelkészi közössége és a helybéliek együtt ünnepelték a reformáció 500. évfordulóját.
Átérezte a nap rendkívüliségét a gyülekezet: a jubileumi évben az Erdélyi Református Egyházkerület Generális Vizitációs Bizottsága esperesi székhelyekre látogat. A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegyében Kántor Csaba lelkipásztor-esperes gyülekezetét, a parajdit érte a megtiszteltetés. A lelki élmények mellett a vizitáció maradandó tárgyi emléke a Miklós Károly helybéli faragó által készített, a templom falán elhelyezett kehelydombormű, rajta Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levélből vett ige, amelyet Bethlen Gábor fejedelem jelmondataként is számon tartanak: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Ugyanakkor készült ötszáz, a kehelyjelképpel ékesített és a vizitációs tudnivalókat tartalmazó könyvjelző is, amelyeket a fiatalok a jelenlévők között szétosztottak.
Az egyháztörténelmi jelentőségű napon Kató Béla püspök hálával említette a megújult templomot, a gyülekezetet pedig a Jézus Krisztushoz való tartozás hitében erősítette meg. A bibliai értelmű sószerepre és a világ világosságát sugárzó fényéletre buzdította a napzáró istentisztelet résztvevőit.
- Parajdnak van sója, világa, messzire mutató templomtornya, és legyen épített városa is a közösségnek – kívánta a püspök.
Szatmári Szilárd csíkszeredai lelkipásztor, egyházmegyei jegyző bemutatta a vizitációs bizottság tagjait, akik a nap folyamán a helybéli lelkész által tartott bibliaóra után megvizsgálták az egyházközség gazdaságát, ügyvitelét, a lelki életet. A generális vizitáció tagjai távozáskor jelképes, helyi ajándékot kaptak: sókristályt, gyertyatartót és gyertyát, valamint emléklapot.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro
2017. augusztus 6.
A templomot megépítették, a gyülekezet következik
Az udvarhelyszéki Décsfalvát templomnélkülisége miatt változatos módon csúfolták évszázadokon át. Eddig. 2017 augusztusának első vasárnapján az új, fatornyos templom hosszú harangszava hívogatott szentelési és használatba vételi istentiszteletre. A még házszám nélküli templomhoz utat építettek, és sok-sok fát, cserjét ültettek köré.
Az igehirdetésben, a köszöntőbeszédekben és a hálaadásban többször elhangzott: a décsfalvi reformátusok több évszázados álma vált valóra. Azoké az ősöké, akik csak remélték a saját istenházát, miközben az anyaegyházközségbe, Agyagfalvára jártak ünnepi istentiszteletekre. Sokszor maradt vasárnaponként hézagos a „décsfalviak padja”.
Napjainkban megerősödött a százhuszonöt fős leányegyház: az iskolában öt éve kéthetente tartott istentiszteletet az agyagfalvi lelkész. A fiatalok öröme, hogy saját templomukban konfirmálhatnak, mondhatják ki házasságkötésük igenjét, gyermekeiket ott kereszteltethetik meg. Az utolsó földi útra indulókat is eme szent hajlékból búcsúztathatják majd.
Évszázadokon át úgy tartoztak a décsfalviak az anyaegyházközséghez, hogy nem volt státuszuk – mintha egy agyagfalvi utca lett volna a település. Tavaly váltak leányegyházzá – tudtuk meg Fosztó József lelkipásztortól. Négy décsfalvi presbiter tagja volt az agyagfalvi egyházközségi testületnek. Idén november-decemberben első alkalommal lesz presbiterválasztás Décsfalán, hogy megalakítsák első önálló presbitériumukat. Eddig ébresztgették a kis gyülekeztet: ami négy-öt éve helyben történik, az értük van. A kőtemplom áll, a gyülekezet építése ezután következik. A lelki gyarapodást segíti, hogy helyben van az új istenháza – reméli lelkipásztoruk.
Álom és valóság
A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye egyetlen olyan települése volt eddig Décsfalva, ahol nem volt templom. A reformáció emlékévében a kerületben jelképesen öt új templommal adóznak az elmúlt évszázadoknak. Közöttük az első a décsfalvi – mondta a szentelési istentisztelet igehirdetője, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Kántor Csaba püspökhelyettes, az egyházmegye esperese felelevenítette a legendát, mely szerint az agyagfalvi feneketlen tó helyén feküdt régen Décsfalva. Mivel lakói elerkölcstelenedtek, elsüllyedt. Éjféltájban még fel-felzúgnak az elsüllyedt falu harangjai. Egynéhány erkölcsös ember – köztük egy Décs nevű is – megmenekült, ő lett a megalapítója a jelenlegi Décsfalvának. Az erkölcsös, istenfélő, templomot álmodó népet Isten megtartotta szeretetével, és fatornyos szent hajlékából szólhat a harang.
A templomépítés folyamatát Fosztó József lelkipásztor foglalta össze. Alapkövét 2014. május 10-én tették le. A bögözi polgármesteri hivatal a helyi költségvetésből készíttette a terveket, a kivitelezést nyertes hazai célpályázatokból finanszírozták. Miközben a kis közösség tagjai rengeteget közmunkáztak, akkor kaptak segítséget, amikor a legnagyobb szükségük volt rá. A befejezéshez az egyházkerület járult hozzá. Környékbeli cégek, magánszemélyek is bőkezűen adományoztak. A száz négyzetméter alapfelületű templom és a két multifunkcionális terem megépítésének költsége 335 810 lej volt.
A két kis terem egyikében a lelkészi iroda kap helyet, a másik pedig a temetkezésnél kap szerepet. A templomnak kettős haszna lesz: az istentiszteleti hely egyben ravatalozóként is szolgál. Nem kell a gyászmenetnek a falu területén, a forgalmas, kanyargós úton végighaladnia.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro
2017. augusztus 8.
Unitáriusok találkoznak Szejkefürdőn
Tizenkilencedik alkalommal gyűlnek össze az unitáriusok augusztus második szombatján a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hagyományos találkozót idén a vallásszabadság kihirdetésének 449., a reformáció 500. évfordulója jegyében tartják. Az úrvacsoraosztásos istentisztelet tizenegy órakor kezdődik.
Az idei találkozó szervezői a Magyar Unitárius Egyház (MUE) képviselőtanácsa, a székelyudvarhelyi 1-es számú, belvárosi unitárius egyházközség, valamint a Magyarországi Egyházkerület és a Küküllői Unitárius Egyházkör – tudtuk meg Székely Kinga Rékától, a MUE hitéleti és missziói előadó-tanácsosától, homoródszentpéteri lelkésztől.
Találkozótörténet
A Szejkefürdői Unitárius Találkozó egy, a 19. században már feljegyzett unitárius vallásos találkozóban gyökerezik.
Az aratás és a csépelés utáni időszakban, augusztus utolsó vasárnapján a Kis- és a Nagy-Homoród mente unitárius egyházközségeiből felmentek az emberek Homoródfürdőre, ahol a források mellett istentiszteletet tartottak, majd mulattak. Az Erdély másodszori elcsatolását követő években még élt ez a hagyomány, ám a kommunista diktatúra idején szünetelt. Újjáélesztése és egyetemes szintre való emelése 1999-ben történt. Szejkefürdő 2017
Augusztus 12-én délelőtt tizenegy órától, a huszárok felvonulását és a zászlóátadást követően Kelemen Szabolcs, a házigazda egyházközség beszolgáló lelkésze, Bálint Benczédi Ferenc, a MUE püspöke, Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, valamint Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere mond üdvözlőbeszédet. Az úrvacsoraosztásos istentiszteleten Kászoni Kövendi József, a MUE püspöki helynöke és Orbán Gyöngyvér, a házigazda egyházközség énekvezére szolgál, az úrvacsorai beszédet Szentgyörgyi Sándor, a Küküllői Unitárius Egyházkör esperese mondja. Közreműködik Jenei Ildikó dicsőszentmártoni énekvezér. Az úrvacsora a Küküllői Unitárius Egyházkör és a Magyarországi Egyházkerület adománya. A koszorúzási ünnepségen, Orbán Balázs sírjánál Szalóczy Pál budapesti színművészt hallgathatják meg. A kulturális műsor keretében a dicsőszentmártoni Kökényes Néptáncegyüttes Kis-Küküllő menti népdalok és néptáncokat ad elő. Utána előadások hangzanak el: Fülöp Dezső Alpár ádámosi lelkész a küküllői egyházkör egyházközségeit, míg Kriza János miskolci lelkész a magyarországi egyházkerület egyházközségeit mutatja be. Tudnivalók
A találkozó ideje alatt gyermek- és ifjúsági sátor működik. A gyülekezeteket kérik, egyházközségi zászlójukat és névtáblájukat, a részvevők pedig énekeskönyvet, pokrócot és esőernyőt vigyenek magukkal. Amennyiben koszorút szeretnének elhelyezni Orbán Balázs sírján, tudassák szándékukat a szervezőkkel. A találkozó helyszínén egyházi kiadványok vásárolhatók. A társszervező egyházközségek nőegyletei eladásra kínálják az általuk készített népművészeti cikkeket. A találkozó helyszínén kapható lesz étel és ital. A parkolásnál kérjék a helyi rendőrök és a szervezők segítségét. Autóbuszjáratok A találkozó napján Székelyudvarhelyről fél tízkor, tízkor és fél tizenegykor indul autóbusz Szejkefürdőre. Mindhárom alkalommal a Patkóban és a Septimia előtti megállóban van lehetőség a fölszállásra. Visszaindulás: fél ötkor, ötkor és fél hatkor.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro
2017. október 9.
Egyházmegyei központot avattak Erdőszentgyörgyön
Újabb ötszáz év hajnalán
Egy épületet átadtak, egy másiknak az alapkövét helyezték el pénteken Erdőszentgyörgyön, ahol végleges otthonra lel a Küküllői Református Egyházmegye esperesi hivatala.
Amilyen gyorsan felépült az újonnan átadott központ, ugyanolyan gyorsan szeretnének egy református bölcsődét és óvodát is felépíteni. Mindezt a magyar kormány hathatós támogatásával.
Ezután Erdőszentgyörgyön székel a Küküllői Református Egyházmegye esperesi hivatala. A pénteken tartott átadási ünnepséget megnyitandó, Kántor Csaba püspökhelyettes imájában elhangzott: olyan központi épületről van szó, ahonnan kisebb-nagyobb gyülekezetekbe, szórványtelepülésekre is eljuthat a bátorító isteni ige. Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a bibliai példát hozta fel: míg a király cédruspalotában lakott, Isten frigyládája sátorban állt. Méltán vetődik fel ma a kérdés, hogy miért kell letelepíteni az egyházmegyék központjait, hiszen az eddig mindig vándorolt, oda költözött, ahol az esperes is lakott. Mai életünkben is inkább „sátrazunk”, mindig máshol keressük a jobbat, a megfelelőt, ennek ellenére lehetetlen úgy élni, hogy életünkben ne legyen egy biztos pont, ahová az ember visszavonulhat, ahol őrizheti értékeit. Az egyházi intézményeknek nem kell becsontosodniuk ezzel a letelepítéssel, de kell egy pont, ahol erőforrások vannak, ahonnan ki lehet menni a gyülekezetekbe pásztorolni. Ha ezt a központot meg tudjuk tölteni lélekkel, akkor megérte ennyi energiát és anyagiakat fordítani erre a helyre – hangsúlyozta az egyházi főméltóság, aki imájában azt kérte, legyen ez a hely egy menedék a világban, ahol ki lehet dolgozni azokat a terveket, amelyek megtartják az egyházat, és e megpróbált egyházmegyének is erős bástyája lesz.
Cirokból nőtt épület
A segesvári református kórus fellépése után egyházi és világi elöljárók szólaltak fel, ezt követően egy emléklapot és egy, a központ adatait tartalmazó digitális adathordozót helyeztek el egy időkapszulában, amely a földbe került, ugyanakkor ft. Kató Béla püspök platánfát ültetett el az udvaron a reformációi emlékév alkalmával. Az ünnepélyes szalagátvágás után a tömeg megtekinthette az egyházi központot, amelynek földszintjén adminisztációs iroda, tárgyaló, konyha, tetőterében tanácsterem kapott helyet. A Bocskai István nevét viselő teremben nt. Bíró István küküllői esperes és a püspök leleplezték a 17. századi hős református fejedelem gipsz mellszobrát is ez alkalommal. Az épület két díszes ablakát a marosvásárhelyi Fodor Sándor üvegművész és lánya, Orsolya készítették, az egyházkerület címerét és Isten bárányát ábrázolva.
A központ felépítésének ötlete már három évvel ezelőtt megfogalmazódott, amikor még semmije sem volt az egyházmegyének. De – amint nt. Bíró István esperes fogalmazott – ha Istennek terve volt, adott mellé mindent: alázatot, hitet, támogatókat. A szükséges területet az erdőszentgyörgyi református gyülekezet adományozta erre a célra, egy évvel ezelőtt még cirok termett ezen a helyen. A Nagy Attila mérnök tervezte épület alapjait már hóban mérték ki, és alig egy év alatt a marosvásárheyi Vass László Lóránt vállalkozó csapata csodálatos épületet varázsolt ide. A központ teljes építési költségét – 115 millió forintot – a magyar kormány biztosította az egyházmegyének a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. révén.
Református bástya
Az avatóünnepségen Brendus Réka, a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság főosztályvezetője a közösségi erő és a jövőbe tekintés példájának nevezte a központot, amely a református egyháznak és a Székelyföld nyugati peremén közel hatvan gyülekezetnek lesz olyan fellegvára, ahol otthonra talál lelkipásztor és hívő ember. A reformáció 500. évfordulóján szép azt látni, hogy ma is képesek vagyunk egyházat és közösséget szolgáló létesítményeket, jövőt és hitet erősítő intézményeket építeni. Körösi Viktor Dávid, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja szerint minél inkább megtelik élettel ez az épület, az annál erősebb lesz, és azt hirdeti, hogy itt vagyunk és itt is szándékozunk maradni. Ez a bástya ötszáz év múlva is hirdetni fogja az itteni magyarság erejét, hitét, kultúráját, anyanyelvét. A közösség- és nemzetépítésben a magyar ember nincs egyedül, de az erdélyi magyarok sem, mert mellettük áll Magyarország és annak kormánya is. Az építkezés azt jelenti, hogy hiszünk magunkban, jövőnkben, hitünk és anyanyelvünk időtállóságában – hangsúlyozta a konzul.
Péter Ferencet minden ünnep megerősíti abban a hitében, hogy az erdélyi magyarság életképes közösség, megmaradásában pedig nagy szerepet játszott a hit és az egyház. Ez az esperesi hivatal több mint egy adminisztrációs központ, olyan hely, ahol az egyház vezetői közös célokat is megfogalmaznak – emelte ki a Maros megyei tanácselnöki tisztséget is betöltő politikus. Erdőszentgyörgy polgármestere szerint ez az intézmény egy tartópillér, és szükség is van rá, mert az utóbbi évtizedek bizony megtépázták ezt a települést, gyengült a közösség és a nemzeti identitás. Az ötszáz éves reformáció példa kell legyen, és vigyáznunk kell arra, hogy felekezeti hovatartozás nélkül, közösen és tisztán tovább kell vinni azokat a keresztény értékeket, amelyek ma már Nyugat-Európában nem számítanak értéknek, de a Kárpát-medencének ez a része még a keresztény hit és értékek bölcsője, és ezt tovább kell adnunk gyermekeinknek is – nyomatékosított Csibi Attila Zoltán, aki szerint önkormányzat és egyház együtt építheti fel azt az összetartást, amire Erdélynek, Székelyföldnek és a magyar nemzetnek szüksége van ezekben a nehéz időkben.
Egyházi óvoda épül
Délután az ünneplő tömeg a kisváros központjába, a Küküllő partjára vonult, ahol az önkormányzat egy telket adományozott az Erdélyi Református Egyházkerületnek, hogy azon református óvodát és bölcsődét építsen a magyar kormány támogatásával. A polgármester ezt azért is fontosnak tartja, mert a keresztény értékek és a református szellemiségű oktatás meg fogja határozni a település jövőjét, a következő nemzedéket, és már most borítékolja azt is, hogy a felépítendő intézmény szűkös lesz, hiszen örvendetesen sok óvodás van Szentgyörgyön.
Ft. Kató Béla szerint jól gondolkozott az egyház, amikor az egyetemi okatás megerősítését elkezdte, mert Erdélynek szüksége van a magyar értelmiségre. De be kellett látni, hogy az alapokat is meg kell erősíteni, ellenkező esetben nem lesz, aki továbbtanuljon, nem lesz, aki egyetemre járjon. Ezért van ez a megfontolás, hogy koncentrálni kell a szórványokban a magyar oktatás alapjaira, de Erdőszentgyörgy ez irányú kérését is elfogadták, és az egyház vállalta az első lépést, hogy háttere, garanciája legyen annak, hogy amíg ez az épület állni fog, abban magyar nyelvű oktatás folyik majd. „Aki ebbe az óvodába jár, az a mi közösségünkhöz tartozik, az anyanyelvén fog tanulni” – fejezte ki reményét a püspök, hangsúlyozva, hogy nemcsak református gyerekeket fogad majd az intézmény és nem kimondottan felekezeti okatás folyik majd itt. Brendus Réka szerint a jövőre gondolt a magyar kormány akkor is, amikor a következő nemzedék jövőjét megalapozó oktatási intézmények építésével bízta meg az egyházat.
„Nagy akaraterő szükséges és konok menetelés vár ránk, valahányszor intézményeket alapítunk, hisz minden pillanatban készen kell állnunk megvédeni őket, szembeszállni a közösségünket minden oldalról érő csapásokkal” – figyelmeztetett a politikus. Hiszen évekig tartó harcok árán szerezhetünk vissza egy-egy államosított egyházi ingatlant, hogy azt azután ismét visszaállamosítsák, vagy egyetlen aláírással évszázadok óta az egyházak által működtetett iskolákat szüntetnek meg környezetünkben – utalt a Székely Mikó Kollégium és a marosvásárhelyi római katolikus líceum helyzetére. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)
2017. november 1.
Refo500 Nagyenyeden: testvériskolai megállapodás, kiállítás, könyvbemutatók és előadások
Testvériskolai szerződést írtak alá a Hajdúnánási Református Iskola és a Bethlen Gábor Kollégium között
A refomáció 500 éves múltjának ünnepe a Maros parti kisvárosban kiemelt jelentőségű. Ennek egyháztörténeti előzményei vannak, hiszen 1564 áprilisában az enyedi országos zsinaton itt alakult meg az Erdélyi Református Egyház, és ugyanitt választották meg az első püspököt, Dávid Ferencet.
Ekkor napokig tartó, vitáktól sem mentes zsinati napok voltak, miközben az enyediek hitet tettek vallásuk mellett. A templomot akkor még közösen használták a szászokal. Nagyenyed 70 évig volt püspöki székhely, az erdélyi református egyház központja (1780–1849 között). Közben 11 országgyűlésnek és 49 zsinatnak adott otthont. Templomtornya 778 éves, építését 1239-ben fejezték be, őrtoronynak épült, de 537 éve templomtorony. Az alapító Bethlen Gábor nevét viselő, az egyházához – a kommunizmus áldatlan időszakát kivéve – mindig szorosan kapcsolódó Református Kollégiumnak is jelentős szerep jutott a hitben, a tanításban, a kultúra terjesztésében, először Gyulafehérváron (1622), majd később Nagyenyeden (1662).
A fent említett egyházi és iskolatörténeti tények alapozták meg a háromnapos (október 22–24 közötti) ünnep programját, mozgósítva a városi és a környékbeli református közösséget. A színhely kettős volt: a templom és az iskola. Az ünnepi megemlékezés fő mondanivalója a „könyv, oktatás és reformáció” címszavakban foglalható össze. A protestáns oktatás csodálatos évszázadairól beszélhetünk, miközben nem feledkezünk meg arról, hogy mindez az egyház és az iskola összefogásából született.
Az első ünnepnapi események vasárnap délután zajlottak a Vártemplomban. Igét hirdetett Kántor Csaba püspök-helyettes, prédikációja központi eleme a „győzedelmes hit”. Az enyediek és vidékiek teljesen megtöltötték a templomot. Fellépett Marosán Csaba színművész, aki Luther Márton ún. „asztali beszélgetéseiből” elevenített fel részleteket, amelyek a mai fülnek és elmének is fontosak lehetnek, például: „a szeretet a halhatatlanság jele”, „aki énekel, az kétszeresen imádkozik”, „nem siránkozni kell, hanem építkezni.” A művészi programban az Oláh testvérek – akik nem először jártak Enyeden – Kodály művek előadásával arattak szép sikert.
Gudor Botond református esperes beszédében a reformációval kapcsolatos kérdésre adott választ. Üdvözlő beszédet mondott Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója, Lőrincz Helga alpolgármester, tanfelügyelő, a helyi RMDSZ elnöke, és Mucsi László a presbiteri szövetég nevében. Szabó Zsombor karnagy, a kollégium új zenetanára irányításával sikerrel lépett fel a gyülekezeti kórus. Délután az újjászervezett gyülekezeti házban a művészeté volt a főszerep, amely az idők folyamán jelentősen összekapcsolódott az egyházi élettel. A tartalmas kiállítás bemutatóját Lőrincz Konrád felenyedi református lelkész tartotta magas szintű szakértelemmel. A három teremben kiállított alkotások több erdélyi művész munkái: Orth István (Nagyszeben), Szabó László (Marosvásárhely), Adorjáni László (Kolozsvár), Horháth Miklós (Lőrincréve), id. Lőrincz Zoltán (Nagyenyend), Legendi Géza (Zalatna) és Horháth Kund (Kolozsvár). A kiállított olajfestményekben, ceruzarajzokban, linómetszetekben nagyon sokan és hosszasan gyönyörködtek. Marosán Csaba, Ady Endrének az „Intés az őrzőkhöz” című, aktuális gondolatot sugalló versét szavalta.
Hétfőn a Bethlen kollégium Apafi-termében, méltó helyen folytatódott az ünnepi megemlékezés. Gudor Botond elnökletével előadások hangzottak el a kollégiumi reformációs emlékműsorokról (Győrfi Dénes, Nagyenyed), a református oktatás helyéről Észak-Erdélyben (Bekker Norbert, Budapest, ELTE), Tolnai Dali József oktatási reformjairól (Simon János, Amszterdam), tárgykultúra vagy könyvkultúra (Hegyi Ádám). Könyvbemutatók következtek Turzai Melán kollégiumi aligazgató irányításával: Kada Erika szerzőként mutatta be (tanár és teológus) a „Tündér-határon túl” című Áprily-kötetét, amely Áprily Lajos születésének 130. és halálának 50. évfordulója alkalmával jelent meg Kecskeméten, Bella Rózsa Pilinszky-díjas grafikus illusztrálásával. Idézünk Bertha Zoltán irodalomtörténész, egyetemi docens ajánlásából: „Brassó, Parajd és Udvarhely, Kolozsvár és Nagyenyed, Duna-kanyar Visegráddal és Szentgyörgypusztával: lélegző szent tájak annak számára, aki különleges természetáhítattal érezte egybe a Kárpát-haza igézetes teljességét.” Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)