Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kálnoky Anna
4 tétel
2015. július 6.
Szép színes világ (Kőröspataki Kálnoky-lovarda)
Kiemelkedő szerepet kaptak a lovak az idei kőröspataki falunapon. Huszáralakulat mutatott be gyakorlatokat, a sasíjászok honfoglalás kori harci fogásokkal, íjászattal kápráztatták el a szépszámú közönséget. De a legnagyobb meglepetést a sepsikőröspataki Kálnoky-lovardából, a Shagya Lovasklubtól érkezett lovastornász-csapat hozta. Aprócska, elemi iskolás, máltai kereszttel, grófi koronás címerrel díszített mezben feszítő gyerekek mutattak be lélegzetelállító mutatványokat először talajon, majd lovak hátán.
Lovas tornászok
A pónikra könnyedén felpattantak, de a nagyobb testű Kalifára csak nehezen tudtak felkapaszkodni. Ám ha egyszer megvetették magukat a ló hátán, övék volt a világ. Kitűnő egyensúlyérzéket követelő pózokat vettek fel, akár többen is egyszerre ülték meg a lovat, így formáltak látványos, de nehezen megvalósítható gúlákat. Bukfencet vetettek a hátason, előre-hátra forogtak, sőt, volt, aki hátraszaltóval pattant földre a lóról.
A kálnoki attrakció a kőröspataki Kálnoky-lovardában folyó lovastornász-képzés bemutatójaként került a közönség elé. A megfeszített munka már hat hónapja folyik, sok önkéntes kapcsolódott a képzésbe. A Szép színes világ című, zenés, játékkal, néha vicces, máshol komolysággal teli pillanatokkal fűszerezett előadás koreográ­fiáját Kálnoky Anna lovardatulajdonos jegyezte. A lovas tornászok tanítását, edzését Ambrus Szabolcs vállalta fel, Ferencz Anna Kata lovasedző a drámagyakorlatokat végezte a gyerekekkel. A tornaelemek elsajátításában a kőröspataki Kálnoky Ludmilla Általános Iskola sportszakos igazgatója, Váncsa Eszter működött közre. A lovas tornászat az egész országban ritkaságszámba megy, Magyarországon, vagy nyugatabbra viszont egyre nagyobb megbecsülésnek örvend. Elképzelhető, hogy sok munkával, kitartással, odafigyeléssel a mostani gyerekcsapatból profi lovas tornászok nőnek ki, akik majd az országot is képviselhetik a lovastorna terén – mondotta érdeklődésünkre Kálnoky Anna. – Más kicsikkel szemben a roma gyerekek sokkal jobban kötődnek a lóhoz. Nem kell kialakítani a ló-gyerek kapcsolatot, ők már egyek ebben, így jönnek otthonról. Ennek ellenére nem minden gyerek családjában van otthon ló. Így egyfajta ösztönösségről lehet beszélni a lóval szembeni kapcsolatukban. Szívesen vállalják az új dolgokat, amint valamit megtesznek, azonnal kérik a következő feladatot. Egyeseknél enyhe félelmet lehet ugyan tapasztalni, de ezt könnyen le tudják küzdeni – osztotta meg tapasztalatát Ambrus Szabolcs.
Iskola utáni oktatás
A tizenkét tagú lovastornász-csapat nagyobb program részeként edz és tanul. A sepsikőröspataki Kálnoky-udvarban iskola utáni oktatás folyik, ahol a lovastorna mellett kézművességgel, asztalossággal, szövéssel, rajzolással, festéssel, személyiségfejlesztő játékokkal és sok más érdekes tevékenységgel töltik idejüket a kicsik. Például ismerkednek a kertészettel, megtanulják a növények nevét, ültetnek, ápolják a kikelt palántákat, tanulmányozzák a maguk nevelte növényeket. Nyilván, mindemellett az egész csoport tanul lovagolni.
Az iskola utáni program megálmodója Kálnoky Anna. Hosszabb ideje költözött családjával Sepsikőröspatakra, volt ideje megismerni az ottani vegyes etnikumú közösséget. Megértette, hogy a sokak által rossz szemmel nézett roma családokban sok az élni akarás, életük mozgalmas, jókedvűek, erő van ezekben az emberekben. És rengeteg tehetség. Ezt akarta felkarolni, tenni a gyerekekért, fejleszteni őket az iskola utáni oktatással. Tervét a Máltai Szeretetszolgálat is pártfogásába vette – családja régi kapcsolatban áll a Máltai Lovagrenddel –, így a Kálnoky Alapítvány közreműködésével megnyílhatott az iskola utáni foglalkozás.
Első lépésként tavaly szeptemberben 142 gyerek képességét mérték fel – köztük magyarokét és cigányokét is. Kéttucatnyi 7–10 éves apróságot választottak ki. Közülük került ki a 12 lovas tornász, a többiek más tehetségfejlesztő foglalkozásokon, műhelymunkákon vehetnek részt. A foglalkozások a játszva tanítani elv alapján működnek. A gyerekekben sok a bizalom, nyitottság. Rengeteg szeretetet hoznak családjukból, érződik, hogy közösségükben szeretet veszi körül őket. Ez nagyon fontos, hiszen a nevelés, oktatás alapja a szeretet, és ez oda vezet, hogy meg lehet találni minden egyes gyerek miben tehetséges. Mert kisebb vagy nagyobb mértékű tehetség mindenkiben lakozik – magyarázta az iskola utáni foglalkozások alapját Kálnoky Anna.
Az asztalosműhelyben Császár Sándor erdővidéki asztalos, fafaragó, bútorrestaurátor foglalkozik a gyerekekkel. Két osztályt oktat, a gyerekek jókedvvel jönnek a foglalkozásokra, ambiciózusak. Legszívesebben festenek, rajzolnak, de betekintést kapnak a tulajdonképpeni famunkába is, kézbe vehetik a gyalut, más szerszámokat – tudtuk meg a mestertől. Sokan közülük eddig nem jártak asztalosműhelyben, nem ismerik a szerszámokat, kellékeket. Ám az ottani tevékenység érdekli őket. Ha erről beszámolnak otthon, megtörténhet, hogy szüleik is kedvet kapnak a famegmunkáláshoz – következtetett Császár Sándor.
A Kálnoky-udvarban zajló iskola utáni programok mágnesként vonzzák a kőröspataki gyerekeket. A program rugalmas, legalább két-három évig fog tartani. Még sok gyereknek lesz alkalma megtapasztalni az itt zajló életet, nevelést, oktatást – fejtette ki Kálnoky Anna.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 21.
Főnemesek leszármazottjai Erdővidéken
Az erdélyi történelmi családokat tömörítő Castellum Alapítvány hétvégén Erdővidéken tartotta az általuk „kicsi Castellumnak” nevezett találkozót.
A negyvenkét főnemesi leszármazott szombaton autóbuszos kiránduláson Miklósvárt kereste fel, ahol Kálnoky Anna vezetésével megtekintették a felújítás alatt álló kastélyt, Olaszteleken a Daniel-kastélyszállót és a vargyasi Daniel-kastélyt keresték fel, meglátogatták a fafaragó és bútorfestő Sütő család rezidenciáját és az unitárius templomot. Délután Kisbaconban a Benedek Elek-emlékházban időztek hosszasabban a bodvaji vashámor megtekintése előtt. Vasárnap Baróton szentmisén vettek részt, majd a közös ebédet követően tértek haza.
A találkozó egyik szervezője, Fleckhammer Ottó ezen események legnagyobb értékét abban látja, hogy a csak ritkábban találkozó társaság fiatalabb tagjai ismeretséget kötnek egymással, illetve a meglévő kapcsolatokat mélyítik el, az idősebbeknek pedig a közös emlékezés miatt fontos a részvétel. „A nagynak mondott, általában Gernyeszegen tartott – idén kivételesen Csíksomlyón kerül sor a rendezvényre – és a világ negyven-ötven országából érkező vendéget fogadó Castellum-találkozótól eltérően a »kicsi« inkább családiasnak mondható, hiszen főleg a Marosvásárhely, Nagybánya és Nagyvárad környékén lakók jönnek el. Nagyon jónak tartom, hogy a különböző nemzedékekhez tartozók keresik egymás társaságát” – mondotta.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 12.
Megnéztük a felújított miklósvári Kálnoky-kastélyt
Kálnoky Tibor vezetett körbe a nyáron felújított kastélyban, és mesélte el, hogyan képzeli el annak a jövőjét.
Elsősorban olyan élő múzeumot akarnak kialakítani, amivel már nem csak a szállóvendégeket tudnak fogadni, hanem megnyitja az utat a turisták szélesebb tömegei előtt is. És egy kicsit Erdővidéket is felteszi Románia turisztikai térképére. Ha a vendégházak sikerét vesszük alapul, akkor van is rá lehetőség.  "Hosszú ideig arról szólt ez a történetünk, hogy mi felfedeztük, milyen jó is ez a hely. Megismertük a falusiakat, és nagyon sokat tanultunk tőlük. És nekünk ez elég volt. Aztán jött az az időszak, amikor már komolyabban szerettünk volna itt lenni, és a falu életét és értékeit próbáltuk magunkévá tenni - megérteni, és egy kicsit úgy alakítani, hogy számunkra megfelelő legyen. Most, hogy 20 év után megadatott a kastélynak a felújítása, ez már komoly játék, mert nagy kihívás. Már nem elég enni, inni és szépen, civilizáltan meglenni egy faluban, hanem most már tényleg be kell vonzani az embereket. Akarni kell, hogy kulturális élet legyen a kastély körül" - így összegezte az előttük álló célokat Kálnoky Anna. 
A bemutatót a Háromszék Turizmusáért Egyesület szervezte a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének, így a képeken néhány nézelődő/dolgozó újságíró is fel fog tűnni. Köszönet a hangfelvételért Rácz Évának, a Kolozsvári Rádió munkatársának. 
Gál László Transindex.ro
2017. október 14.
Elkezdődött a Manustalálkozó (Cigánykonferencia és fesztivál)
Tegnap délután az őrkői kőbánya melletti legelőn kezdődött az idei Manus cigánykonferencia és fesztivál, ahol népes nézősereg előtt mutatta be a Szép, színes világ, avagy miért lopták el a bölöni gazda lovát? című előadást a sepsikőröspataki cigány lovas tornacsapat Kálnoky Anna grófné rendezésében. Az október 13-án és 14-én, tegnap és ma zajló rendezvényről, valamint a tegnapi lovas bemutatóról a grófnét és a fesztivál két szervezőjét, Fekete-Lovas Zsoltot és Csernátoni Lorándot kérdeztük.
Az idei Manus kicsit kisebb rendezvény, mint a tavalyi – mondta el lapunknak Csernátoni Loránd –, nem is fesztivál jellegű, inkább csak találkozó, mely olyan civil szervezetek és roma egyesületek képviselőit vonultatja fel, akik a saját közösségükben sikeres integrációs programokat valósítottak meg. Csernátoni szerint akadnak erre jó példák Erdélyben és Magyarországon is. Tehát míg tavaly zenekarokat hívtak meg, és inkább a rendezvény buli jellegét emelték ki, idén a konferenciára, a beszélgetésekre fektettek nagyobb hangsúlyt a szervezők. Mint megtudhattuk, eljött két roma származású településvezető is Magyarországról a találkozóra, egyikük Cserdi polgármestere, akiről azt tartják, hogy csodát vitt véghez, ugyanis egy zöldség- és gyümölcstermesztő kezdeményezés által mintegy nyolcvan százalékkal növelte a foglalkoztatottak arányát az általa vezetett településen.
Fekete-Lovas Zsolt színművész, a rendezvény főszervezője lapunknak elmondta, igyekezett olyan személyeket meghívni a konferenciára, akik politikailag is érintettek a témában, azzal a nem titkolt céllal, hogy az őrkői cigány közösségnek sikerüljön megnyerni egy nagyobb támogatást akár Romániából, akár az unióból. A színész elmesélte, örömmel hallotta, amint az egyik cigány anya így szólt gyermekéhez a lovas bemutató alatt: „látod, ők el fognak érni valahová”. Ennek kapcsán kissé keserűen jegyezte meg, hogy a találkozó szervezői is szeretnének elérni valahová, de ez csak abban az esetben sikerülhet, ha több olyan ember támogatja ügyüket, akik nemcsak ígéretekkel állnak melléjük, hanem tényleg tesznek valamit a cigány közösség felkarolása érdekében. Sokkal jobban sikerülhetne a konferencia is, tette hozzá, ha páran nem maradtak volna távol, vagy ha előre jelezték volna, hogy nem tudnak eljönni, mint tette Laczikó Enikő, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára. „Örültem a Manustalálkozó szervezőbizottsága meghívásának, mert amióta dolgozunk ezzel a lovastornás csapattal, azóta vágyom rá, hogy bemutassuk itt ezt az előadást” – nyilatkozta lapunknak Kálnoky Anna, aki igazán rangos felütést adott a rendezvénynek a lovasbemutató által. Mint kifejtette, három éve működik ez a 7–13 év közötti sepsikőröspataki gyermekekből álló csapat, akikkel napi rendszerességgel dolgoznak. Céljuk, hogy lehetőséget adjanak ezeknek a kizárólag cigány származású gyerekeknek, hogy jó irányba fejlesszék tehetségüket. Megjegyezte, a lovas tornászsportra születtek ezek a gyerekek, csupán a fegyelemre kell megtanítaniuk őket. Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)