Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kalmár Mária
1 tétel
2016. augusztus 8.
XI. Fazekasvarsándi Magyar Napok
Idén a polgármesteri hivatal is besegített
Ha egyetlen dolgot kellene kiemelni az idei Fazekasvarsándi Magyar Napok kétnapos rendezvénysorozatából, az minden bizonnyal az lenne, hogy idén a helyi polgármesteri hivatal is támogatta megrendezését. Az idei választásokon ugyanis leváltották a régi, hosszú ideje „uralkodó” polgármestert, az új pedig minden jel szerint másként áll a helyi magyarság (és remélhetőleg az egész község) ügyéhez. Ezt részben az bizonyította, hogy maga is jelen volt – elöljáróként, ugyanakkor a rendezvényen fellépő helyi román folklóregyüttes, tánccsoport irányítójaként – a vasárnap délutáni „hivatalos” megnyitón.
A rendezvények már szombaton megkezdődtek, a helyi Délibáb magyar civilszervezet nevében Manguci Erzsébet fő szervező, állandó munkatársaival együtt – köztük van Gyurkócza Tünde, Szász Mihály és jó néhány, a terep előkészítésén, beszerzésben, konyhán közreműködő helybeli asszony, lány, elismerés nekik – igyekezett változatos, minden korosztályhoz szóló programot biztosítani. Szombaton volt kézműves foglalkozás kicsinyeknek (annak a sajnos kevésnek, aki van), gyermekműsor, ifjúságnak-veteránoknak focivetélkedő, hogy aztán a napot a Keleti Front nagysikerű koncertje, majd a Roller zenekar közreműködésével „utcabál” zárja. A legnagyobb közönséget azonban, a délelőtti istentisztelet után, a vasárnap délutáni műsor vonzotta, ahol a helybeli magyarságon kívül jelentős számban vettek részt a falu román, roma lakosai is. Mindenkinek nem is jutott ülőhely a kihelyezett székeken, sokan állva, a (szerencsére nem túl forrón tűző) napon nézték végig a műsort (leginkább sörös vagy üdítős pohárral a kezükben). Aki idejében „lefoglalta” az asztalokat, padokat, valamivel jobban járt, pedig a délelőtti szél felborogatta az asztalok, padok fölé kifeszített sátortetők jó részét, újbóli felállításukra már nem volt idő. Panasz azonban, tudomásom szerint, egy szem se érkezett, az egész rendezvény igen jó hangulatban zajlott.
Ne feledjem: volt mindenféle árus, étel-ital bőséggel.
A vasárnap délutáni műsort a zimándújfalusi magyar táncosok nyitották meg (helyi magyar „művészi produkcióra”, sajnos, már nem telik), majd a helybeli román Marinela Graţiela elnevezésű folklóregyüttes gyermekcsoportja lépett fel. (Nevét a jelenlegi polgármester tavaly autóbalesetben elhunyt lánya nevéről kapta, az édesapa így kívánja ápolni szeretett gyermekének emlékét.) A kisiratosi (férfikarnak indult, utóbb nőkkel kiegészült) Szalbek vegyes kórus, majd a helybeli román csoport „nagyjai” táncosainak, énekesek fellépésével folytatódott a közönség által nagy elismeréssel fogadott műsor, hogy aztán a 11. magyar napok diszkóval zárja az idei rendezvényt Fazekasvarsándon.
Közben a „magyar kultúrház” nagytermében asztaliteniszezők versengtek, este nyolckor kihúzták a nyertes tombolajegyeket (a fődíj egy kerékpár volt). És nem feledkeztek meg a falu sok-sok legifjabb nemzedékét elindító magyar óvónőjéről, a most elhunyt, ravatalon fekvő Kalmár Máriáról, akiről egyperces néma felállással emlékeztek meg.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)