Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kálmán Gabriella
2 tétel
2010. szeptember 29.
A Sebes-Körös menti magyarság él, és élni akar
Az elmúlt hét végén újra hallatott magáról a Sebes-Körös menti magyarság. A térség több településén is voltak olyan jellegű rendezvények, melyek az ott – sajnos már szórványban – élő magyarság kiemelkedő eseményei közé sorolhatóak, függetlenül attól, hogy melyik településen zajlott.
Megadatott számomra – évek óta nem történt meg – , hogy 2010-ben négy olyanrendezvényen is részt vehessek, melyet az élesdi magyarság szervezett. Mindháromról beszámoltunk lapunk hasábjain, mint tesszük most a negyedikkel, melyre péntek délután került sor a helyi középiskola étkezdéjében. Kálmán G. Gabriella élesdi lakos – nyugodtan nevezhetjük helytörténésznek – népes közönség előtt mutatta be Élesdi séta…a múltban című képes történelmi CD-jét. Az esemény annyira megmozgatta a helybelieket, hogy az étkezde teljesen megtelt érdeklődőkkel, nagyon sokan voltak. Nemcsak helybeliek, hanem számos Sebes-Körös menti településről is érkeztek érdeklődők. A megjelenteket elsőként Ciavoiné Létai Andrea pedagógus köszöntötte, aki többek között elmondta: a most bemutatásra kerülő CD-t a helybeli lakosoknak köszönhetően sikerült megvalósítani, hiszen ők voltak azok, akik előszedték régi fényképalbumaikat, és felajánlották a szerzőnek.
Ezt követően Dénes István Lukács református lelkipásztor méltatta a kiadványt, aki történelmi elemzésen keresztül mutatta be azokat a változásokat, melyeket a Sebes-Körös menti város átélt az elmúlt mintegy 90 év alatt. „Míg 1900-ban Élesd lakosságának 54,6%-a református volt, 2002-ben 14,5 százaléka az. Ma Élesden hét személyből öt ortodox vallású. Amit tett Kalmár Gabriella, az a munka értékmentés volt, átmentése annak, ami volt, és ami soha nem lesz már úgy, vagy ami nem jön vissza abban a formában”, mondta többek között a lelkipásztor.
Könyv formában is
Létai Zoltán, Élesd város alpolgármestere kiemelkedő eseménynek nevezte mindazt, ami pénteken Élesden történt, majd arról beszélt, hogy ő mint fotós rendkívül nagyra tudja értékelni ezeket a sok-sok éve készült fényképeket. „Nagy öröm számomra, hogy Élesden élnek olyan emberek, akik ilyen maradandót tudnak alkotni, mint tette ezt Kalmár Gabriella”. A szerző, a CD kitalálója, Kalmár G. Gabriella hozzászólásában beszélt mindarról, ami hozzájárult ahhoz, hogy ez a CD megjelenjen. Köszönetet mondott azoknak, akik felajánlották értékes fotóikat, és így elkészülhetett az album. Ezután vetítették le az albumot. Megható volt, ahogy a teremben a mögöttem ülők kommentálták a látottakat: „Látod, azon a képen a csíkos nyakkendőben az édesapám, az óvodásképen az első sorban a harmadik én vagyok. Nézéttek, a mindenki Bandi bácsija…”, több hasonló megjegyzés hangzott el a teremben. Atalálkozó végén a szerző kérdésünkre többek között ezt nyilatkozta: „Mi, akik itt élünk Élesden, meg akarjuk mutatni, hogy ebben a városban magyarok is élnek, akik tisztelik múltjukat, és jövőképük is van. A múltunkat nem lehet eltörölni, ezt mutatják be ezek a képek is, melyeket most egy CD-re mentettünk le. De remélhetőleg könyv formában is meg fog jelenni, mely 220 képet fog majd tartalmazni. A jelenlegi albumon 50 fotó van feldolgozva”. Az is kiderült a krónikás számára, hogy a kiadvány költségeit a szerző állta.
Mezőtelegden
Egy másik nagyszerű esemény – melyen már vasárnap délelőtt vehettünk részt – ugyancsak a Sebes-Körös mentén, Mezőtelegden történt. A helyi római katolikus templomban ünnepi szentmise zajlott abból az alkalomból, hogy a római katolikus egyházközségnek sikerült teljesen felújítania az egykor elkobzott katolikus iskola épületét. Aszentmisén Vilcsek Ferenc plébános üdvözölte a megjelenteket. A tisztelendő elmondta, hogy 2005-ben kapták vissza az épületet, már akkor elkezdték az épület felújítását, melyet mostanára sikerült teljesen felújítani. Megköszönte a támogatásokat, kiemelten azt, amit a Bihar Megyei Tanács nyújtott, a megyei RMDSZ hathatós támogatásával. Külön köszöntötte a szentmisén részt vevő Szabó Ödönt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökét és Grim András alelnököt. A szentmise keretében dr. Kovács Zsolt tisztelendő mondott szentbeszédet.
Az egyházi szertartás után a jelenlévők – felekezeti megosztás nélkül – az iskolához vonultak, ahol Erdei Zsolt, a mezőtelegdi magyar érdekvédelmi szervezet elnöke köszöntötte a csepergő eső ellenére nagy számban megjelent résztvevőket, majd Szabó Ödön és dr. Kovács Zsolt elvágták az avatószalagot. Az épület ezentúl a helyi magyarság szolgálatában fog állni, magyar közösségi ház szerepét fogja betölteni, hangzott el a teremben történt együttléten, ahol Szabó Ödön gratulált mindazoknak, akik hozzájárultak az épület felújításához. Tette mindezt Filip József, Mezőtelegd község alpolgármestere is, közben Szoboszlai Gáspár István református lelkipásztor irányításával három szavalatot is hallhattunk fiatal előadók részéről. Az esemény ünnepi ebéddel zárult, melyet a gyülekezeti teremben fogyaszthattunk el.
Pósalaka
Vasárnap délután Pósalakán töltöttünk el néhány órát a helybeliekkel, több környékbeli település, megyei magyar elöljáró, önkormányzati képviselő, református lelkész társaságában. A zsúfolásig megtelt helybeli református templomban mutatták be Grim András, Pál László és Varga Árpád Mezőtelki, Pósalaka és Pusztaújlak kistérségének monográfiáját. Az ünnepi istentisztelet keretében igét hirdetett Mikló Ferenc lelkipásztor, a Bihari Református Egyházmegye esperese. A könyvbemutatót megtisztelték jelenlétükkel Pető Csilla és Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselők, Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke, Grim András alelnök, valamint számos hivatalos személyiség. A monográfiát elsőként Visky István fugyivásárhelyi lelkipásztor méltatta, tette mindezt Kupán Árpád történész is. Üdvözölte az eseményt Lakatos Péter, Pető Csilla, Szabó Ödön és Grim András. Az istentisztelet keretében szolgált a Bihari Egyházmegye kórusa, valamint a helyi fiatalok. Az istentisztelet végén Pál László helybeli lelkipásztor mondott köszönetet a jelenlévőknek, mindazoknak, akik hozzájárultak, hogy a kiadvány megjelenhessen. Külön köszönte meg Varga Árpád családjának – aki már elhunyt – a hozzájárulást, hogy az álatala összegyűjtött adatokat a kiadványban közölhessék. A bemutató végén a kötetet meg lehetett vásárolni, amit a jelen lévő szerzők dedikáltak. A bemutató szeretetvendégséggel zárult. Már késő este volt, amikor Szabó Ödönnel ügyvezető elnökkel elindultunk Nagyvárad felé. Rendkívül felemelő, bensőséges eseményeken vehettünk részt, ez volt mindkettőnk véleménye.
erdon.ro

2013. október 7.
Szórványközpont Élesden
Szórványközpontként a Sebes Körös-völgyi magyarság fontos közösségépítő helyszíne lehet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szombaton felavatott élesdi székháza.
Itt ugyanakkor az egyszerűsített honosítással kapcsolatos ügyintézésben segítenek az érdeklődőknek. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke az avatón hangsúlyozta: a számbeli kisebbségben élő közösségek ugyanolyan fontos részei a magyar nemzetrésznek, mint amilyenek a tömbben élő közösségek, számukra azonban nagyobb segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy magyarként megmaradjanak. Csomortányi István, a néppárt Bihar megyei elnöke beszédében felhívta a figyelmet, hogy a szórványvidéken nap mint nap érezhetőek a számbeli kisebbségből fakadó hiányosságok, ezt jól szemlélteti, hogy Élesden idén először nem indult magyar nyelvű első osztály. „Rengeteg a munka, ugyanis ez az utolsó pillanat, amikor valamit még tenni lehet fogyatkozásunk megállításáért” – fogalmazott Csomortányi. Kálmán Gabriella, az EMNP élesdi szervezetének elnöke ugyanakkor hozzátette: a helyi magyarság megmaradásáért, az emberi szabadságjogok tiszteletben tartásáért, a keresztény-demokrata értékek megtartásáért, illetve a jogállam teljesüléséért küzdenek a jövőben.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)