Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kajas Viktória
1 tétel
2017. szeptember 9.
Kovácsok a főtéren
Kipp, mondja a kicsi kalapács, kopp, felesel a kétkezes nagyobbik szerszám, ismét kipp, újra kopp, míg izzó vasból langyos lesz. Mert nem csak átvitt értelmében igazságteljes a mondás, miszerint addig üsd a vasat, amíg meleg, hanem szó szerint is: a kovácsmesterek úgy mondják, addig formálható a vas, amíg színe meggypirosból búzasárgára vált.
Persze, nemcsak mondják, de mutatják is, hiszen ez a lényege a Sepsiszentgyörgy főterén egész hét végén zajló kovácstalálkozónak: lássa, ki még élőben nem látta, miként alakul át egy ipari vasidom használati tárggyá, mondjuk szeneslapáttá, amit épp a tegnap délután készítettek a szapora kezű kovácsok. És nézőjük akadt is bőven, köztük sokan kommentálták is a történéseket, elvégre semmi ördöngösség nincs abban, csak melegíteni kell a vasat, aztán ütni, aztán ismét melegíteni és így tovább. Aki bement a sátor alatti kiállítótérbe, azért már több elismeréssel viszonyult a szakma iránt – ott a mívesen kivitelezett ablakrácstól a már művészi alkotásnak számító ajtókilincsig mindenfélét bemutatnak a kovácstalálkozóra Lengyelországból, Olaszországból, Magyarországról, Romániából érkezett mesterek. A szemgyönyörködtető munkáknál azért mégis vonzóbbak a bemutatók. Nagy érdeklődés övezi a kovácstalálkozót, kár volt hát a nagy főtér egy sarkába bezsúfolni a szabadtéri műhelyt. Bemutatók ma és holnap is lesznek, a mai különlegesség az olasz kovácsok különböző színesfémeket ötvöző technikájának, a holnapi Magyarország egyetlen női lópatkoló kovácsának, Kajas Viktóriának a bemutatója.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)