Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kádár Petra
7 tétel
2013. december 16.
Új elnökséget választott a MAKOSZ
A Romániai Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ – a MIÉRT társult országos szervezete) 2013. december 13– 15. között Kolozsváron szervezte meg 20. Kongresszusát. A gyűlésen 92 küldött, az ország 14 megyéjéből választotta meg a MAKOSZ új elnökségét – áll a szervezet mai sajtóközleményében.
A megnyitón Debreczeni Sándor (volt MAKOSZ ügyvezető elnök), Szőcs Domokos (Román Oktatásügyi Minisztérium Kisebbségi Oktatási Főosztály vezérigazgatója), Fodor László (leköszönő MAKOSZ elnök), valamint Andacs Zsolt Levente (KMDT elnök) szólalt fel.
Ezt követően a tagszervezetek megtartották beszámolóikat, majd az alapszabályzat és a Szervezeti Működési Szabályzat (SZMSZ) módosítására került sor. Ezen napirendi pontok után következett az elnökség beszámolója, végül pedig a tisztújítás. A szabályzatmódosítás legfontosabb, pontját a MAKOSZ elnökségének átstrukturálása jelentette. A delegáltak 7 órás vita után elfogadták: a MAKOSZ vezetéséért az elnök, társelnök, 10 további alelnök, 3 tanácsadó, 2 cenzor, valamint egy tiszteletbeli tag felel.
Elnök: Kádár Petra
Társelnök: Lőrincz Szabolcs
Gazdasági alelnök: Nagy Örs Tamás
Külügyi alelnök: Tóth Gabriel
Tagságügyi alelnök: Berei Dóra
Szórványrégiókért felelős alelnök: Buryán Tünde
Partium régióért felelős alelnök: Kiss Ágota
Érdekképviseleti alelnök: Gáll Anna
Diákmédia és PR-ért felelős alelnök: Gáspárik Márton Pál
Arculatért felelős alelnök: Ruzsa Zsombor
KÖDAK intézettel foglalkozó alelnök: Lantos Mercédesz
Tanácsadók:
Takács Dániel
Lukács Rajmund
Balog Tamás
Cenzorok:
Virginás- Tar Ágnes
Kassay Anna
Tiszteletbeli tag: Gaudi Zsófia
A Kongresszus megszavazta, hogy a programtervezetük megírására 2014. február 21–23. között Nagyváradon, az első Megyei Konzultatív Tanácsgyűlésen kerül sor.
A Kongresszus társszervezője a Kolozsvári Magyar Diák Tanács volt (KMDT).
Szabadság (Kolozsvár)

2015. május 21.
Szász Jenő lemondását kéri a Magyar Ifjúsági Értekezlet
A Szász Jenő vezette budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek (NSKI) az erdélyi szórványmagyarság problémáira javasolt megoldásait bírálta a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért), amely főként azt kifogásolja, hogy az intézet nem folytat párbeszédet a közösség életét szervező helyi civil csoportosulásokkal – hangzott el a Miért szerdai kolozsvári sajtóreggelijén.
Kádár Petra, az ifjúsági szervezet elnökhelyettese rámutatott: az NSKI hátráltatja a Miérthez tartozó medgyesi Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (Madisz) tevékenységét, és nem tudják karba tett kézzel nézni, hogy „a kutatóintézet mit akar tenni a szórványbeli diákokkal".
Balázs Botond, a medgyesi Madisz elnöke kifejtette: május elején tudták meg, hogy az NSKI munkatársai Medgyesen, Nagyszebenben, Balázsfalván, illetve Beszterce megyében jártak, ahol megpróbálták Székelyudvarhelyre csábítani a gimnazista korú diákokat. Hangsúlyozta: nem a látogatás tényét kifogásolják, hanem azt, hogy mindezt az általa vezetett szervezet megkerülésével tették.
„Meglátogathatnak, de akkor szóljanak nekünk is erről. Meghívjuk, fogadjuk őket, de jelentsék be, hogy jönnek, mert nem magánszemélyként, hanem mint a mindenkori magyar kormány egyik legfontosabb háttérintézménye mutatkoznak be. Addig, amíg stratégiai lépéseket szeretnének a helyi közösségeinkben véghez vinni, ne minket kihagyva hozzanak döntéseket és cselekedjenek" – magyarázta Balázs Botond. Az ifjúsági szervezet elnöke a Krónikának azt is elmondta: erre reagálva most ők is inkább a sajtón keresztül fogalmazzák meg kifogásaikat, és nem fordulnak közvetlenül az NSKI-hez.
Balázs szerint a kutatóintézet egymagában nem tudja reálisan felmérni a helyzetet, szerinte ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy a szórványban élő fiatalokat el akarják csábítani szülőföldjükről. „Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a szórványban lekapcsolják a villanyt" – fogalmazott.
A Madisz-elnök úgy véli: a rendelkezésre álló forrásokat inkább arra kellene költeni, hogy a helyi magyar iskolák elérhetőbbé, vonzóbbá váljanak a szülők számára, például több iskolabuszt kellene biztosítani, vagy délutáni foglalkozást szervezni a diákoknak. Hozzátette: az NSKI „gyöngyhalászatát" azért is tartják veszélyesnek, mert félő, hogy Medgyesen hamarosan nem tudnak gimnáziumi osztályokat elindítani.
A településen jelenleg 650 magyar anyanyelvű gyermek tanul, de közülük csak 317-en járnak magyar tannyelvű osztályba. A Miért szerdán közleményt is kibocsátott, amelyben párbeszédet szorgalmaznak a szórvány gondjairól, ugyanakkor Szász Jenő lemondását kérik a kutatóintézet éléről.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)

2015. június 27.
Szász Jenő: nem akarunk iskolákat megszüntetni
Cáfolta Kolozsváron Szász Jenő, az NSKI elnöke, hogy a sajtóban csak gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programjukkal veszélyeztetnék a magyar iskolákat. Elmondta, azoknak a diákoknak segítenek, akiknek csak a román iskola maradt. A csütörtöki kerekasztalnál egyéb meglepetések is voltak. Közel három órás kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg csütörtökön Kolozsváron a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programját (Magyar gyermek magyar iskolába).
A beszélgetésre a Lutheránus Püspökség Argay György Gyülekezeti Termében került sor, a moderátor szerepét Rostás Szabolcs, a Krónika újságírója helyett Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke töltötte be. A találkozón Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke is részt vett.
A meghívottak: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens (NSKI), Bali János igazgatóhelyettes (NSKI), Veres Valér szociológus, egyetemi docens, Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató, a MTA külső tagja, Vetési László szórványkutató, Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész, Szabó Csaba a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke, Szilágyi Szabolcs a Kossuth Rádió munkatársa, a Kolozsvári Rádió szerkesztője, valamint Székely Melinda, a Brassó megyei négyfalusi iskola igazgatónője,.
A kerekasztal apropóját az adta, hogy a hét elején összeült Besztercén a Szórványtengely-mozgalom, és több javaslatot is megfogalmazott az NSKI és Szász Jenő részére. A mozgalom ülésének összehívására Szabó Csaba tájékoztatása szerint azért volt szükség, mert a Beszterce-Naszód megyei iskolákban az NSKI képviselői előnyös ösztöndíjjal „Székelyföldre csábítgatták a gyermekeket”.
A helyzet kényességét az is jelzi, hogy közben a városi tanács megszavazta, így fel is avatták az önálló magyar iskolát Besztercén, amely Hunyadi János névre hallgat, és amelyben ősztől indul az oktatás.
Az NSKI legyen partner
A mozgalom tagjaként Szabó Csaba elmondta, a csütörtök esti kerekasztal-beszélgetést azért szervezték meg, mert nem ellenségként, hanem partnerként szeretnék maguk mellett tudni az NSKI-t.
Éppen ezért felkérik az intézményt és annak vezetőjét, hogy partnerként szálljon be egy olyan alapítvány létrehozásába, ahová minden olyan szórványban élő gyerek pályázhat, aki azért ingázik, hogy a Hunyadi János iskolába járhasson. A cél az, hogy az ingázás költségei ne akadályozzanak egyetlen gyermeket sem abban, hogy magyarul tanulhasson. Az elképzelés szerint az ingázó tanárokat is megilleti a támogatás, azt a román oktatót is, aki csupán egyetlen órát tanít magyar tagozaton.
A másik javaslat ösztöndíjat biztosítana a szórványban tanulóknak, hogy ne "csóróként" járjanak iskolába, ne így éljék meg a diákéveiket. A javaslatokat a mozgalom tagjai - amelyek között a legfontosabb szórványintézmények vezetői is képviseltetik magukat - egy olyan levélben fogalmazták meg, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek címeztek. A levélhez kimutatást is csatoltak, amelyben pontosan feltüntették, mekkora összegre lenne szükségük a Hunyadi János iskola fenntartásához. „Elküldenénk a levelet a miniszterelnök úrnak, amelyben emberként, civilként felkérjük, hogy legyen a Szórványtengely-mozgalom tiszteletbeli tagja, és ő is adakozzon. Huszonöten írtuk alá. Felkérjük az NSKI-t, hogy adja át a levelet” - mondta Szabó Csaba. Hozzátette, sürgősen lépni kell az ügyben, mert a jelenlegi állás szerint négyszáz lejbe kerül az iskola bentlakásában egy hely, ami túl magas összeg sok magyarul tanulni akaró számára.
Szilágyi Szabolcs, a Kolozsvári Rádió szerkesztője megjegyezte, ha nem a családok zsebéhez mérjük, „nevetségesen” kevés összegbe kerül a szórványban a magyar gyermek iskolába járatása. Azokban a megyékben, ahol a magyarság aránya az utóbbi két népszámláláskor tíz százalék alatt volt, a magyar népesség csökkenése százalékban nagyon magas, és tovább növekedik - mondta Veres Valér szociológus. Például Krassó-Szörény megyében 1992 és 2002 között 25 százalékkal csökkent a magyar népesség száma, ez a szám pedig felére apadt 2002 és 2011 között. Temes megyében 2002 és 2011 között 31 százalékkal, Szeben megyében 29 százalékkal, Hunyad megyében 37 százalékkal csökkent a magyar lakosság száma. Beszterce-Naszód, Arad, Brassó, Fehér megyében ez a szám 20-22 százalékos, a többi magyarlakta megyében pedig tíz százalék körüli. A szociológus azt is elmondta, azokban a megyékben, ahol a magyarok számaránya 7 százalék alatt van, óriási a vegyesházasságok száma. Mielőtt Szász Jenő megkapta a szót, a közönség részéről elhangzott egy ötlet, hogy a Szülőföldön magyarul program számára nyújtott magyar állami támogatást át kellene csoportosítani, és csak azoknak a gyermekeknek kellene kiosztani, akik valóban rászorulnak, akik enélkül nem járhatnának magyar iskolába.
Vetési László szórványkutató itt jegyezte meg, hogy a sok alap, alapítvány után nem biztos, hogy egy sokadik működni fog. „Nehéz lesz létrehozni egy nyolcadik bizonyúristen alapot, amely most aztán igazi lesz” – jegyezte meg.
Szász Jenő: nem tudom átnyújtani a levelet
Szász Jenő azzal kezdte mondandóját, hogy a mintaprogramról most beszél nyilvánosan először. Leszögezte, a program egyelőre kísérleti jelleggel fut. „A mi dolgunk az, hogy javaslatokat tegyünk a kormánynak, amit vagy gyakorlatba ültet a politika, vagy nem” - mondta.
Elmondta, meglátása szerint sem az oktatásban, sem a gazdaságban, és valójában semmilyen területen nem fogalmazott meg az erdélyi magyarság egy konszenzuson alapuló tervet, amit aztán követ is. Hozzátette, bár vannak helyi hősök, kiváló pedagógusok, polgármesterek, de nincs egy közös cselekvési terv, ami mentén egymást kiegészítve, felerősítve együtt tudnának működni.
Méltánytalannak nevezte, hogy az NSKI-t egy kilenc ösztöndíjból álló mintaprogram alapján támadták, holott öt ösztöndíj például megmentette a Brassó megyei négyfalusi iskola kilencedik osztályát, a másik négy pedig olyan diákok számára nyújtott segítséget, akiknek csak a román iskola maradt meg lehetőségként.
Hozzátette, a mintaprogramot idén is folytatják, „ha eddig volt kilenc ösztöndíj, idén lesz húsz”.
„Én azt a levelet nem tudom jó lelkiismerettel elvinni a miniszterelnök úrhoz, amíg például nem ment el egy hasonló kérés a Communitas alapítványhoz, a történelmi egyházainkhoz, az erdélyi magyar mecénásokhoz, hogy hozzunk létre egy erdélyi magyar ösztöndíjalapot. Ha mi magyarok ebbe összeszedtünk x forintot, már kérhetjük a magyar kormánytól, hogy tegyen mellé egy másik x összeget” - utasította el Szabó Csaba felkérését Szász. Az NSKI elnöke egyetértett a szórványösztöndíj-alap ötletével, és biztosította Szabó Csabát, hogy megnézik, mit tehetnek a besztercei iskola ügyében.
Az NSKI nem járt Medgyesen?
Az NSKI elnöke kifejtette, fájdalmasan érintette, amiért páran megkérdőjelezték, hogy ő és intézete őszintén áll a szórványoktatás kérdéséhez. „Nem tudom azt a Medgyesről érkező kritikát komolyan venni, amikor a medgyesi politikai vezető a saját gyermekeit Marosvásárhelyen járatja iskolába. Egyébként nagyon helyesen, mert megoldotta a saját kérdését. A baj az, hogy utána azt mondja, ne is próbáljunk a szórványban kiegészítő javaslatot megfogalmazni. Ha egy felelős vezető a saját gyermekét Vásárhelyre vitte tanulni, azzal tartozik, hogy minden gyermeknek megteremti ezt a lehetőséget” - utalt Szász Jenő a Szeben megyei RMDSZ elnökének, Balázs Bélának a tiltakozó közleményére, Molnár Zsolt Temes megyei képvselő tiltakozására, valamint a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökhelyettesének, Kádár Petrának, és a medgyesi Madisz elnökének, Balázs Botondnak a „vádjaira”.
Kádár Petra és Balázs Botond május 20-án a sajtónak számolt be arról, hogy az NSKI három munkatársa sorra járja a szórványiskolákat, és arról győzködik a nyolcadikos diákok szüleit, hogy vegyenek részt az ösztöndíjprogramjukban, és írassák gyereküket valamelyik székelyudvarhelyi középiskolába. Kádár Petra elmondta, sérelmezik, hogy Szász Jenő budapesti intézete éppen azokkal nem egyeztetett az erdélyi akcióról, akik ismerik a magyar szórványközösségek problémáit.
A medgyesi Báthory István Iskolában idén valószínűleg az alacsony diáklétszám miatt nem indul magyar kilencedik osztály. Összesen hét nyolcadikos kerül ki az iskolapadból. A kerekasztal-beszélgetés végén Szász Jenő cáfolta, hogy az NSKI képviselői Medgyesen jártak volna, holott korábban a maszol.ro-nak Puskás Attila épp az ellenkezőjéről számolt be. Szász Jenő sajtónak elmondott cáfolata itt hallgatható meg.
Szilágyi N.: Inkább Székelyföldről hozzanak diákot
„Kedves Jenő barátom, zokon vetted, hogy nem mindenki írt szépeket, de rám nem haragudhatsz, mert én semmit nem mondtam. De azért gondoltam valamit, amikor elolvastam a sajtóban megjelent híreket. Valahogy úgy jött át a dolog, hogy a szórványvidékről, ahol nehéz az iskoláztatás, Székelyföldre vinnék a gyerekeket. Arra gondoltam, hogy aki ezt kitalálta, nem élt szórványban. Inkább arra kellett volna gondonia, ha van valahol egy olyan közösség, ahol azért nem indul ősszel osztály, mert hiányzik onnan két gyerek, inkább Székelyföldről kellene pótolni ezt a két diákot” – mondta hozzászólásában Szilágyi N. Sándor nyelvész, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Hozzátette, ez az ötlet a székelyföldi gyerekeken is segítene, hiszen megtanulnának románul, és a szórványban sem szűnnének meg osztályok, iskolák. A professzor szerint a legfőbb oka annak, hogy a szülők román iskolába adják a gyermekeket az az, hogy a magyar iskolában nem tudnak a diákok megtanulni románul.
„1991-től nagyon sokszor elmondtam, ha a magyar oktatást fenn akarjuk tartani, akkor teljes erőbedobással azért kell harcolni, hogy az iskolai román oktatás nyelvtanítás legyen, olyan, amely biztosítja, a gyerek meg fog tanulni románul. Mert különben a magyar oktatás megy tönkre, mert a román nyelv miatt elviszik a gyermekeket” – magyarázta a nyelvész.
A szórványban élőknek is jár a választás
A négyfalusi iskolaigazgató arról számolt be, hogy a kilencedikeseinek nyújtott NSKI-ösztöndíj, amely délutáni foglalkozást is biztosít, nem csak lehetővé tette, hogy beinduljon a kilencedik osztály Négyfaluban, hanem két tanuló máris javított a tanulmányi eredményein. Hozzátette, az öt diák olyan településről jött az iskolába, ahol csak románul folytathatták volna tanulmányaikat.
Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész a másik négy ösztöndíj sorsáról tájékoztatott. Elmondta, a magyarpéterfalvi gyülekezetből négy tanuló tanult az NSKI jóvoltából Székelyudvarhelyen.
„Miért nem lehet megadni a választás lehetőséget a szórványban élő gyermeknek, hogy neki is legyen alternatívája? Hogy olyan szakot választhasson, amit tanulni szeretne saját anyanyelvén? Amíg egy kolozsvári rengeteg középiskola közül választhat, addig egy szórványban élő gyerek predesztinálva van a legközelebbi iskolába. A péterfalviaknak a nagyenyedi iskola adott. Nem akarom az iskolát egyáltalán minősíteni, viszont be kell látni, hogy nem tud minden szakot lefedni. Ha egy kislány művészetet akar tanulni, ezt a nagyenyedi nem tudja biztosítani. A gyulafehérvári iskolában már van ilyen lehetőség, de ott románul folyik az oktatás. Tavaly az egyik kislány így ment a székelyföldi művészeti iskolába magyarul tanulni” - avatott be a részletekbe a lelkész.
Hozzátette, egy másik ösztöndíj egy olyan fiúnak jutott, aki a kilencediket a balázsfalvi román iskolában járta, mert humán szakon akarta folytatni tanulmányait. Egy év román iskola után került Udvarhelyre, ahol magyarul tanulhat. „Nem szabad veszélyeztetni egyetlen jól működő magyar intézmény létét sem, viszont az embert is látni kell” - zárta mondanivalóját.
Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató szerint nagyon fontos téma a kiváló, tehetséges diákok kérdése. Abban az esetben, ha nincs megfelelő profil a közelben, ezeknek a gyerekeknek a speciális képességeiknek megfelelő iskolát kell találni. Hozzátette, szerinte a szórványkérdés mindenekelőtt gazdasági kérdés.
Puskás: a lemorzsolódást szeretnénk enyhíteni
Az NSKI-t képviselő Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens elmondta, ők a szórványiskolákat járva a lelkészt, a tanítót és a szülőt szólították meg. „Az NSKI tevékenysége nem a magyar iskolába készülő gyermekeknek szól, hanem egy olyan társadalmi problémára próbál választ adni, amit lemorzsolódásnak nevezünk, és ami nagyon is aktuális probléma az erdélyi szórványban. Azokban a helységekben, ahol mi eddig megjelentünk, nagyon sokan nem beszélnek arról, hogy vannak elfelejtett számok. Senki sem beszél arról, hogy egy nyolcadik osztályt végzett évfolyamról hányan mennek magyar iskolába, és hányan román iskolába. Csak néhány példa: a medgyesi iskolában ebben az évben hét gyermekből kettő magyar iskolába, négy románba, egy pedi külföldre megy. Vagy a tavaly a bethlenszentmiklósi hét gyermekből kettő magyar és öt román iskolába iratkozott. Ezeket a számokat látva teljesen másképp kell ezt az egész ügyet értékelni, és az NSKI tevékenységét is megítélni, hiszen mi alapvetően azokat a gyermekeket szeretnénk megszólítani, akiknek nincs lehetőségük magyarul továbbtanulni, és román iskolába kényszerülnének” - ecsetelte.
Hozzátette, az NSKI programja nem magyar-magyr versenyt generál, és nem is egy alternatíva akar lenni, hanem csupán kiegészítés.
Miért nem egyeztetett az NSKI?
A közönség soraiból megszólaló válaszúti szórványközpont képviselője elmondta, nem azzal van a baj, hogy van egy konkurencia, hanem az, hogy előzőleg nem egyeztettek a szakmai szervezetekkel, a közösség képviselőivel. Megkérdezte, hogy van-e arra garancia, hogy visszatér Péterfalvára az ösztöndíjjal Székelyudvarhelyen tanuló gyerek?
A kerekasztal-beszélgetés utolsó felszólalója, az NSKI igazgatóhelyettese, Bali János volt: "Sajnos látunk egy olyan érvelést, amely túlságosan is az intézményekre fókuszál. Mintha a szórványban való megmaradás az épületek, iskolák kérdése lenne. Mi tudatosan az emberre fókuszálunk. Nem biztos, hogy görcsösen kell ragaszkodni az iskolák megmentéséhez akkor, amikor nem garantáljuk az oktatás színvonalát”.
Szabó Csaba azzal zárta a beszélgetést, hogy felajánlotta az intézet képviselőinek, ősszel találkozzanak ismét, és egyeztessenek. Szász Jenő nyilvánosan nem erősítette meg, hogy támogatná az ötletet.
Oborocea Mónika
maszol.ro

2015. december 18.
Ififőváros számokban és témákban: kiértékelték a szervezők
Sikerült lebontani a Kolozsvárról kialakult romantikus képet, és olyan lendületet szerezni, amelyből biztosan marad jövőre is.
Összegző sajtótájékoztatón mutatta be a Kolozsvár 2015 - Európa Ifjúsági Fővárosa magyar programjait és eredményeit a Share föderáció, valamint a partnerszervezetek képviselői pénteken.
Borzási Sarolta, a Share Föderáció magyar ügyekért felelős alelnöke a legfontosabb programpontokat ismertette, és számokban is összefoglalta az évet, amelyben Kolozsvár viselhette az ififővárosi címet. A programok közül kiemelkedik a YouthMeeting, a Matthias #572, a Magyar Ifjúsági Konferencia, a Hello'90, az OTDK FiFöMa szekciója, a Bogáncs 30. születésnapja, az Apáczai Csere János tantárgyverseny, a 22. KMDSZ Diáknapok és Diákolimpia, a Perspektíva 20. születésnapja, a TIFF Campus, a Color Run, a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, amely alatt ingyen lehetett utazni a buszon, ha olvastunk, a Kolozsvár Sosem Alszik, a KMDT Diáknapok, az Electric City és Electric Castle, a Jazz in the Park, a Connector 2015, az Ifjúsági Tájfutó EB, a Pocket Guide alkalmazás, a Kultivál, a Kolozsvári Magyar Napokon az ifjúsági pavilon, a cserkésztábor, a sportolimpia, a szüreti bál, a V4+ konferencia, a Magyar Tudomány Napja, a Várom az urat ifjúsági keresztyén fesztivál vagy a Kolozsvári Magyar Napok téli fesztiválja. Folyamatos program volt a Day15, amelyben minden hónap 15. körül más és más rendezvényt, projektet szerveztek.
Borzási néhány számszerűsíthető célt és eredményt is bemutatott. Az egyik cél az volt, hogy az ifjúsági projektek támogatására szánt önkormányzati támogatásokat 150%-kal növeljék, ehhez képest 2012-höz képest 500%-kal növekedett az ezekre fordított összeg. A turisták száma 26%-kal növekedett 2015-ben a kitűzött 20%-hoz képest. Azt is szerették volna elérni, hogy az összlakosság több mint fele vegyen részt valamilyen eseményen, ehhez képest több mint 1 millió látogatója volt a programoknak. A rendezvénysorozat több mint 5400 önkéntest mozgatott meg, amelyből több mint 2000 magyar volt.
Az alelnök kiemelte a több mint 300 nemzetközi eseményt, a többnyelvűséget - amelyre később többen visszatértek -, valamint a modellértékű partnerséget a Share Föderáció és a polgármesteri hivatal között.
Horváth Anna alpolgármester fantasztikusnak tartotta, hogy ilyen eredményekkel zárul az ifjúsági főváros éve, annál is inkább, mert kezdetben "csak ő félt jobban, mint a szervezők". Az volt a cél, hogy a kolozsvári magyar fiatalokban fogalmazódjék meg, hogy jó itt lenni, hogy van jövő, és szerinte ez sikerült, akárcsak az együttműködési kutúra megvalósítása az önkormányzat és a szervezetek között.
Kiemelte a román társadalommal való együttműködés sikerességét is, mely a föderáción belül megvalósult, valamint a többnyelvűséget, amely következtében szerinte már nem okoz megütközést, ha például a jegyautomaták menüjében vagy köztéri reklámokon magyar szöveg is szerepel. Azt reméli, a lendület megmarad a továbbiakban is.
Geréd Imre városi tanácsos az RMDSZ képviselőjeként szólalt fel, és elmondta: az ifjúsági projektekre szánt pályázati alapból 124 pályázatot támogattak. Geréd azt is fontosnak tartotta, hogy nem volt modell arra, hogy hogyan kell menedzselni egy ififővárost, és ez teljesen egyedi módon alakult ki Kolozsváron. Sok szervezet rendszerezettebb lett, megerősödtek, a hálózatok a következő években is hasznosak lesznek - vélte. Egy teljesen ismeretlen területen képesek voltak a szervezetek olyan programsorozatot létrehozni, amely nem csak a város, ország szintjén, hanem nemzetközi vonatkozásban is megállja a helyét - jelentette ki.
Antal Géza, a KIFOR elnöke azt emelte ki, hogy olyan erőforrásokat találtak szervezeten belül, amelyekről nem is tudtak, van potenciál a fiatalokban. Fontosnak tartotta az ötnyelvű kiállítást is a pavilonban, amelyet országos körútra is elvittek.
Talpas Botond, a Magyar Ifjúsági Konferencia elnöke szerint fontos volt lebontani azt a romantikus Kolozsvár-képet, amely esetenként nem csak a kívülállók, hanem a kolozsváriak fejében is élt. 2015-ben Európában a fiatalokat érintő témákban folyton felmerült a munkahely kérdése, és bár az ififőváros nem teremtett tömegesen munkahelyeket, alternatívát nyújtott a jövőkeresésben. Azt is sikerült szerinte tudatosítani, hogy Kolozsvár nem magyar és nem román város, hanem olyan színes, mint Erdély maga.
Tussay Szilárd, az IKE elnöke is az együttműködéseket emelte ki, valamint a Bogáncs 30 éves jubileumát, míg Szeredai Norbert a cserkészszövetség képviseletében a szintén jubiláló, 25 éves cserkésztábort, amelyen először vettek részt román cserkészek is, tehát itt is megvalósult az együttműködés és találkozások.
Szöllősi Tamás, a Kolozsvár@Budapest program nagykövete elmondta, ezzel a programsorozattal és szervezettel sikerült olyan vezetőkhöz is elérni, akikkel máskülönben nehéz lett volna találkozni. A Budapesten szervezett több mint 30 program közül a Metamorphosis Transylvaniae volt a legnagyobb, ezt 13 ezren látogatták, és a Múzeumok éjszakája alatt is sokan fordultak ott meg - ismertette. A MIÉRT képviseletében Kádár Petra hangsúlyozta, Kolozsvár-központúvá tették a szervezetet, amely az itt tanuló sok ezer magyar egyetemista miatt fontos. Két programot emelt ki: a Kolozsvári Magyar Napok alatt az ifjúsági pavilonban szervezett szabadidős tevékenységeket, valamint a V4-es konferenciát. Rés Konrád, a KMDSZ elnöke azt emelte ki, hogy az ififőváros nem csak új programokról szólt, hanem a meglévők egy csokorba fogásáról is. A Diákolimpia viszont új volt, és annyira szerették a résztvevők, hogy jövőre is szeretnének jönni.
Czirmay Zoltán a Sapientia hallgatóinak képviseletében azt hangsúlyozta, az egyetem kirendeltségeinek köszönhetően más városokban is sikerült bemutatni az ififővárost, és az is biztos, hogy románok még ilyen sűrűn nem emlegették sose a "Szápiéntiát", mint idén.
S.R.T.
Transindex.ro

2016. május 4.
2015 nem múlt el: májusra összefogtak a kolozsvári magyar ifjúsági szervezetek
Együtt ajánlják magukat: a diáknapoktól a gyerekfociig minden lesz.
2015-ben Kolozsvár volt Európa Ifjúsági Fővárosa, és kétségtelen, hogy a városnak volt egy jó fiatalos lendülete. Tavaly az ifjúsági szervezetek megtanultak egy kicsit együtt dolgozni, jobban megismerkedtek, és rájöttek, hogy közösen több eredményt tudnak elérni. Most pedig úgy döntöttek, hogy a tavalyi együttműködést idén is fenn kellene tartani. A Magyar Ifjúsági Központ kezdeményezésére ezért létrejött a MayDays, ami a 2015-ös lendületet akarja továbbvinni - jelentették be a program hivatalos elindításakor kedden a K+ közösségi térben, ahol a kezdeményezők mellett a projekthez csatlakozó, ifjúsággal (is) foglalkozó szervezetek egy része is részt vett.
Mert pontosan az a lényeg, hogy a MayDays projekthez kapcsolódó szervezetek törekvéseit láthatóvá tegyék, felvállalják azokat az ügyeket, amiért tesznek, párbeszédet generáljanak köztük, egybegyűjtsék a májusi ifjúsági programokat, és mindezzel építsék a (nem csak magyar) közösséget. Rés Konrád Gergely, a Magyar Ifjúsági Központ elnöke szerint a tavalyi jó együttműködéseket szeretnék megtartani a kezdeményezésükkel, amire azért választották a májusi hónapot, mert ilyenkor a legaktívabb az ifjúság tevékenysége. Pozitívan értékelte, hogy milyen jól fogadták az ifjúsági szervezetek az ötletüket, majd a K+ közösségi térrel vont párhuzamot, mint az ifjúsági év egy másik hozadékával.
A kezdeményezéshez való csatlakozás különben nem járt le, a honlapjukon még mindig lehet csatlakozni. Krippán Kinga programkoordinátor szerint még az utolsó napokban csatlakozókat is megpróbálják segíteni, az ügyüket felvállalni, láthatóbbá tenni őket, illetve a programjaikat hirdetni. Az eddigi tagok között főleg ifjúsági szervezetek, hallgatói önkormányzatok szerepelnek, de csatlakoztak már a cserkészek, néptánccsoportok, kórusok, sőt még a ZUG.zone is.
Geréd Imre RMDSZ-es önkormányzati képviselő előbb a kezdeményezés fontosságáról beszélt, majd mindenféle segítséget ígért a kezdeményezőknek. "Reméljük, nem csak 2016-ban, hanem az elkövetkezendő években is folytatódik majd a MayDays, amikor majd nyithatunk a román szervezetek felé és a város más közösségi pontjai felé is" - mondta, majd arról beszélt, hogy egy ilyen kezdeményezés által a döntéshozatalban is könnyebb az ifjúsági tematikákat megjeleníteni.
A projekthez csatlakozó néhány szervezet is bemutatkozott:
Markó Bálint, a BBTE rektorhelyettese a 6-10 ezres kolozsvári magyar egyetemista közegről beszélt, aminek a mozgását, a dinamikáját igyekeznek támogatni. "Az egyetem nem csak arról szól, hogy kutatni és tanítani akarunk, hanem mozgatni akarjuk a várost. Az egyetem a maga szintjén igyekszik az egyetemistákból jövő mozgást támogatni" - mondta, majd az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciáról beszélt, aminek a szervezésében részt vállalnak, illetve megemlítette azt is, hogy májusban indul az oktatók felmérési periódusa, amikor az oktatók tevékenységét értékelhetik a diákok. Az oktatás minőségének javítása érdekében arra kérte a diákokat, hogy minél többen vegyenek részt benne, mert ez a visszajelzés komoly hajtóerő lehet számukra, hogy változtassanak.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet fiatalokat itthon maradásra buzdító céljairól beszélt Kádár Petra, a MIÉRT alelnöke. Elmondása szerint olyan példát szeretnének mutatni, úgy szeretnék őket segíteni, akár törvényekkel, akár ifjúsági alappal, hogy minél többen itthon maradjanak, vagy hazatérjenek, ha már elmentek.
A kisközösségek kialakulásában segíthet a KMDSZ által szervezett diáknapok. Rés Konrád Gergely, a diákszervezet vezetője szerint a diáknapos csapatok nem csak azon a néhány napon működnek együtt, hanem gyakorlatilag egész évben együtt készülnek.
Vajas Albert, a Tokos zenekar által alapított egyesület képviselője arról beszélt, hogy a magyar népzenét szeretnék népszerűsíteni a fiataloknak. Ezért május 5-én Varázslatos hangszerek címmel szerveznek 6-12 év közötti gyerekeknek mesébe foglalt népihangszer-bemutatót, amihez László Noémi írta a mesét, illetve Laczkó Vass Róbert lesz a főszereplője. Ezen kívül pedig a kolozsvári zeneiskola diákjaival közösen egy hangszeres kóruskoncertet terveznek május 14-re a Kolozsvári Magyar Operába. Elmondása szerint ezen körülbelül 120 gyerek fog együtt énekelni és zenélni. "A mi ügyünk rávenni a gyerekeket és rajtuk keresztül a felnőtteket, hogy mozogjanak, mert ez az egészség kulcsa" - mondta Könczei Soma, a Dribli Gyerekfoci Klub vezetője, akinek az elmondása szerint náluk bármelyik gyereket szívesen látják, aki focizni, sportolni szeretne. Májusban két eseményt ajánlanak, egy kárpát-medencei gyerekfoci-tornát, amelyen többek között az FTC csapat is részt vesz, illetve egy labdarúgó-válogatót, amelyen 7-12 év közötti gyerekek próbálhatják ki magukat, és ha elég ügyesek, akkor meghívhatják őket a klub kiemelt csoportjába, a Dribli FC-be.
Tussay Szilárd, az Ifjúsági Keresztény Egyesület képviselőjének beszámolója szerint az Erdélyi Református Egyházkerület területén élő református - de nemcsak - fiatalokat szeretnék összefogni; a testi, lelki és értelmi nevelésükben szeretnének részt vállalni. Májusban a Szeretethídhoz csatlakozva szerveznek önkéntes eseményeket, amiben a másikra és a környezetünkre való odafigyelést hangsúlyozzák: templomkertet takarítanak, illetve öregotthonokban lakó időseket visznek a Sétatérre sétálni. Emellett először szervezik majd meg Kolozsváron a Református Egység Napját, amikor az egész Kárpát-medencéből minden református út ide vezet.
Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke az általuk szervezett Adj, király, katonát! ifjúsági vetélkedőről beszélt, amelybe idén Erdély hatvan településéről csatlakoztak be csoportok, s amelynek most lesz a döntője Kolozsváron. Állítása szerint a vetélkedő által 3000 háztartásba tudják eljuttatni az üzenetüket: éljenek nagy családban, vállaljanak gyereket, és maradjanak a szülőföldünkön. Az RMDSZ programszervezői, Csomos Éva-Zsuzsánna és Ferencz Blanka a Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet mutatták be, amivel a fiatalok kulturális identitását szeretnék erősíteni. Állításuk szerint olyan koncepció szerint tervezték az idei rendezvényt, ahol minden generáció megtalálja az őt érdeklő programot. Andacs Zsolt, a Sapientia EMTE Diákönkormányzatának elnöke pedig a diákokat és tanárokat egyaránt megmozgató sportrendezvényükről beszélt.
Antal Géza és Balogh Kinga, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum képviselői két májusi programjukról beszéltek, a Pedagógus fórumról (május 27-én), amelyen kezdő tanároknak, illetve tanári pályára készülő fiataloknak akarnak segíteni, és a Családi majálisról (május 14-én), ami tulajdonképpen a hagyományos családi piknikezéseknek egy szervezettebb formája a Törökvágáson. Ezen azt szeretnék hangsúlyozni főleg a kezdő családoknak, hogy milyen fontos a család.

2016. május 13.
Bemutatták az erdélyi Civil Információs Centrumokat Kolozsváron
Fontos a határon túli magyar civil szervezetek támogatása, ez a magyarországi Civil Információs Centrumoknak kötelessége is - hangzott el pénteken, Kolozsváron. A CIC mára négy erdélyi megyében is jelen van, miután másfél évvel ezelőtt a magyar kormány eldöntötte, hogy a határon túliak munkáját is segíti.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta, kiemelt partnerekként kommunikálnak az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és Fidelitas elnökeivel, mert megértették, a Kárpát-medencében egy útvonalon kell menni, hiszen az érdekek közösek. Mostanáig négy Civil Információs Centrumot sikerült elindítaniuk a magyar állam segítségével Háromszéken, Udvarhelyszéken, Szatmárnémetiben és Kolozsváron, ezek a napokban másfél millió forintos támogatást kapnak szervezetenként.
Soltész Miklós, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kifejtette, a centrumok megyei szinten működnek Magyarországon, céljuk az egyes civil szervezetek mindennapjainak könnyítése, de helyi önkormányzatokkal és nemzetiségi önkormányzatokkal való kapcsolattartás is feladatuk. Kötelességük ugyanakkor a határon túli, magyarlakta megyékkel is kapcsolatot tartaniuk, társpályázók pedig több mint 55 millió forintot nyertek el mostanáig.
Hasonló problémák érzékenységre találnak, sokat dolgoztak azon, hogy alulról építkezve felépítették az együttműködést, vázolta fel Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Információs Centrum igazgatója. Sok a hasonlóság, hiszen náluk is sok közösséget, települést kell megszólítaniuk, hangzott el.
Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyvezető alelnöke rámutatott, az ifjúsági főváros éve azt bizonyította, hogy ifjúsági szervezetek a különböző önkormányzati és kormányzati partnerekkel példátlan programokat képesek megszervezni. Zsigmond József, a Nemzeti Együttműködési Alap tanácsának tagjaként a NEA működéséről beszélt, kiemelve, hogy jó példája ez annak, amikor az állam a civil szervezetekkel kommunikál.
Fancsali János, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke elmondta, korábban Székelyudvarhelyen kialakították a Szabad Európa Kávéházat, amelyet a mai napig használnak, a Civil Információs Centrum ezt a folyamatot képes segíteni. Civil és ifjúsági szervezetek gyakran pályáznak, magyarként pedig lehet a magyar államnál is pályázni, de szükség van az eltérő pályázati rendszerek miatt a Civil Információs Centrumok segítségére, emelte ki Kádár Petra, az Identitás Alapítvány képviselője.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja a magyar állam támogatásának fontosságát és a helyiek törekvését, helyismeretét tartotta fontosnak, rámutatva: civilek gyakran hatékonyabban tudnak dolgozni a közösségszervezés és érdekképviselet területén a politikai formációknál.
Kustán Magyari Attila

2017. április 24.
Kastély Erdélyben – megnyílt a Kálnoky-kastély
Kúriák a felhők felett
Elsősorban kastélytulajdonosoknak és -működtetőknek szólt a Kastély Erdélyben-konferencia, amelyet szombaton tartottak Árkoson – természetesen a Szentkereszty-kastélyban. A népes hallgatóságot arról próbálták eligazítani a szakemberek, miként lehet egy kastélyt, udvarházat fenntarthatóan működtetni. Ugyanakkor április 22-e nagybetűs napként kerül be Miklósvár történetébe, miután szombaton a nagyközönség számára megnyitották az itt található Kálnoky-kastélyt.
A PONT Csoport azért indította a Kastély Erdélyben programot, hogy egy olyan stratégiát és hálózatot alakítson ki, amely az erdélyi kastélyok és kúriák hosszú távú gazdasági és társadalmi fenntartható hasznosítását szolgálja – fogalmazta meg Balázsi-Pál Ágnes, a konferenciát szervező PONT Csoport ügyvezető igazgatója. A program első mérföldkövének nevezte, hogy 2015-re elkészítették a www.kastelyerdelyben.ro nevű magyar, román és angol nyelvű honlapot és mobilapplikációt, amely 300 erdélyi kastélyról és kúriáról tartalmaz releváns információkat. Ezt követte a Kastély Erdélyben stratégia, amely az erdélyi kastélyok és kúriák revitalizációjára kínál fenntartható fejlesztési modelleket és megoldásokat. A stratégia elkészítésében művészettörténeti, építészeti, tájépítészeti, gazdasági, jogi, turisztikai, kulturális menedzsment és uniós pályázati szakértők segédkeztek. A feltérképezett 300 ingatlanból a legtöbb, 65 Kovászna megyében található – mondta el az ügyvezető igazgató.
A megkerült kérdés
A konferenciát köszöntő Tamás Sándor „további munkára” ösztönözte a szakembereket, annál is inkább, mert az ő nyilvántartása szerint nem 65, hanem 165 kastélyrűl és kúriáról tud Háromszéken. A PONT Csoport részéről az előadásokat moderáló Farkas András „komoly problémának” nevezte, hogy valójában nem tudjuk, hány olyan épület van Erdélyben, Romániában, amely védelemre szorul, illetve védelmet érdemel, s ezt a kérdést neki is szegezte Erwin Şimşenshonnak, a kulturális minisztérium államtitkárának.
Az államtitkár messze elkerülte a választ, ehelyett arról beszélt, hogy a minisztérium 26,5 millió eurót (ennek 85 százaléka európai uniós alap) költött a kulturális örökségek revitalizációjára és konzerválására, de azt is elmondta, hogy ennek a pénznek nagyobbik része partneri kapcsolatok kialakítására ment el.
Bánffy Farkas, a Kastély Erdélyben program szakértője „visszalépett” kastélytulajdonosnak, és kifejtette: a PONT Csoport éppen azt csinálja, amit az egykori arisztokrácia hazatért képviselői 26 éve mondanak, hogy csinálni kell – csak éppen képtelenek végrehajtani.
A kitörési pont
Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke a társszervező Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület nevében is szólva ismertette a statisztikai adatokat (egy év alatt mintegy 92 ezer turista látogatott Háromszékre, ennek nagyjából fele a gyakorlatilag pénzt nem hozó kovásznai „szociális turizmus” része). Grüman a kúriákat nevezte meg egyik kitörési pontnak.
Irina Iămăndescu, az Országos Örökségvédelmi Intézet képviseletében a kulturális örökség felmérésének jelenlegi állapotáról és perspektíváiról beszélt. Összeszámolták, hogy a kommunista hatóságok hetven évvel ezelőtt 4500 műemlék értékű ingatlant vettek el, ám úgy tűnik, a megmaradtak feltérképezését külső civil szervezetektől és szakértői csoportoktól várják.
Rácz Lilla turisztikai és marketingszakértő, az olaszteleki Daniel-kastély „sikergyárosa” azt bizonygatta, hogy a stílszerűen Woodlandnek nevezett Erdővidék igenis érdekes turisztikai célpont lehet. „Az élményközpontú turizmus, az aktív kalandvakáció a belföldi tömegturizmus abszolút hiánycikke” – mondta.
Constantinescu Krisztina ügyvéd a háromszéki kúriák fenntarthatóságára a tulajdonmegosztást ajánlotta megoldásnak. Fehér János művészettörténész az alsórákosi Sükösd-Bethlen és a vargyasi Daniel-kastély művészeti értékeit mutatta be, Kádár Petra, a PONT Csoport munkatársa a héten induló Kastély Erdélyben webshopot (www.shop.castelintransylvania.ro) ismertette.
Erdővidék újabb gyöngyszeme – a Kálnoky-kastély
Szombaton nyitották meg Miklósváron a nagyközönség előtt a Kálnoky-kastélyt, miután az csaknem két éven át felújítás alatt állt. Akik már a délelőtti órákban a helyszínre érkeztek, azok a Kálnoky Alapítvány muzeológusának, Lakatos Csillának az idegenvezetése mellett járhatták végig a kastély szobáit, termeit. Ezek legnagyobbika, melybe a főbejárat is nyílik, hajdanán a Nagypalota nevet viselte, ebédlőként és díszteremként szolgált.
Falán ma a kastély egykori tulajdonosának, az 1640-ben született gróf Kálnoky Sámuelnek a tablója díszeleg, a kép előtt pedig egy 17. századi csembalónak a másolata található. Itt kapott helyet az a konyhai kredenc is, melyet gróf Kálnoky Tibor– a kastélyt a baróti önkormányzattól 2004-ben haszonbérbe átvevő Kálnoky Alapítvány elnöke – egy sepsikőröspataki háznál talált meg, s mely valamikor az ottani Kálnoky-kastély tulajdonát képezte. Egy másik, 18. századi szekrényben ónedények találhatók, a cserépkályha is hű rekonstrukciója 17. századi eredetijének. A falakat török és arab perzsaszőnyegek díszítik.
A Nagypalota mellett van a Biedermeier-szalon, melyből korabeli bútorokkal berendezett hálószoba nyílik, és ugyancsak a Nagypalotából léphetünk át, de a másik irányba, az úgynevezett Asszony Házába, vagyis abba a terembe, melyben, hacsak nem akadt a kastélykertben tennivaló, egykor a kastély nagyasszonyának, lányainak élete zajlott. Itt varrósarok tekinthető meg. Az Úr Házában elsősorban a férfiemberek találtak maguknak hajdanán foglalatosságot, ennek megfelelően ivósarokkal volt ellátva, hasonlóképpen régi kardokat, fegyvereket is megcsodálhat ma itt a szemlélő. Az Ónémet Szalonból, mely színesebb, mutatósabb tárgyakkal van berendezve, újabb hálószoba nyílik a kastélyvendégek számára.
A nap folyamán a kastély lodzsájában miklósvári gyermekek rajzkiállítást lehetett megtekinteni, okleveleket adtak át a felújításban résztvevő építőmunkásoknak. Kora délután gróf Kálnoky Tibor, továbbá Erwin Șimșensohn államtitkár, Diana Săcărea, Norvégia bukaresti nagykövetségének munkatársa, Ionuț Țața projektmenedzser és Monica Drăgan, a kulturális minisztérium projektmenedzsment egységének munkatársa tartott sajtótájékoztatót. Elhangzott, hogy a miklósvári kastély felújítását az Európai Gazdasági Térséghez tartozó nem uniós államok – Norvégia, Izland és Liechtenstein – támogatták, összesen 1,148 millió euróba került, az összeg 85%-át biztosította a már említett három állam, a többi kiadást a román állam fedezte saját büdzséjéből.
Kálnoky gróf szerencsésnek nevezte, hogy az adódott pályázati lehetőséget kihasználhatták a kastély felújítására, hiszen korábban évekig keresték hiába a támogatókat. Mint mondta, a berendezett múzeum ezentúl mindenki számára elérhető lesz. Hangsúlyozta, céljuk egyebek mellett az is, hogy Erdővidék bekapcsolódjon az országos turizmus „nagy körforgásába”: „A nagy turizmus kapujában vagyunk, éppen csak ki kell nyitanunk ezt az ajtót” – fogalmazott.
A sajtótájékoztató után a Nagypalotában bemutatók, értekezletek kezdődtek, melyeken az előadók a székelyföldi turizmus, ezen belül is a kastélyturizmus helyzetét taglalták; szó esett a miklósvári kastély történetéről is. Kálnoky Tibor gróf két ajándékot is átvehetett: egyet Domokos Pétertől, Domokos Géza fiától, elismerésképp az elvégzett munkáért, egy másikat pedig a norvég Lene Oernhoft-tól, aki a Károly herceg védnöksége alatt működő, a tradicionális építészetért síkra szálló és a kastélyfelújításban is partnerszerepet vállaló INTBAU Alapítványt képviselte.
Böjte Ferenc, Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)