Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kádár Mikola Zselyke
1 tétel
2016. április 27.
Nagykorú a Kurutty vetélkedő
A kézdialmási Kelemen Didák Általános Iskola Szupernégyes nevű csapata – Kelemen István, Molnár Zsuzsa, Kádár Mikola Zselyke és Kovács Ádám – nyerte a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Kurutty általános műveltségi vetélkedő múlt szombati megyei döntőjét.
A Nemes Emil, a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskola tanítója által kezdeményezett és mindmáig évente megszervezett verseny iránt nagy az érdeklődés, minden bizonnyal azért is, mert a felkészülés során a résztvevők annyi új ismeret birtokába jutnak az anyanyelv, természetismeret, matematika, idegen nyelv, rajz, zene, híres emberek élete és munkássága tárgykörben, amennyit az iskolában csak évek alatt sajátíthatnának el, vagy akkor sem. Idén is helyi vállalkozók segítettek, hogy a díjazottak jutalomban részesüljenek, és hogy a megye különböző településeiről érkezőket a szervezők megvendégelhessék. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)