Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kaczor Feri
3 tétel
2014. szeptember 17.
Pécskán 655-en mulattak a Székely Szüreti Bálban
Szombaton a 20 óra után Pécskára zúduló felhőszakadás sem vette el a jókedvét a III. Székely Szüreti Bál résztvevőinek. Bár a csapadék befolyt a piaccsarnok mögött felállított két nagyméretű sátorba is, a bálozók tovább táncoltak. Rövid időn belül a szervezők, Balta Tajcs Tünde és Borsos Endre megoldották a problémát, és hivatalosan megnyitották a bált, amely Pécska egyik legnagyobb eseményévé nőtte ki magát.
Felcsendült a székely himnusz, Balta Tajcs Tünde elénekelte a „Te bujdosó székely” című népdalt. Az éjszaka során Borsos Endre is előadott több ismert nótát, de ne vágjunk a dolgok elébe.
Táncos felvonulás
A program valójában már 15 órakor elkezdődött. A székely népviseletbe öltözött pécskai fiatalok és a battonyai Szivárvány Néptánc és Hagyományőrző Egyesület táncosai elmondtak egy imát a katolikus templomban, majd a kisperegi Roulette zenekar kíséretében, szekereken járták végig a város főbb utcáit. Öt útkereszteződésben meg is álltak, táncoltak, a velük tartó szervezők pedig friss sóspereccel és borral kínálták az összegyűlt környékbelieket.
Az esti megnyitó után a pécskai származású Nagy Zsuzsanna vezette Szivárvány előadása következett, majd a pécskai Búzavirág néptánc-együttes négy táncosa adott elő egy verbunkost.
Mindkét produkciót vastapssal jutalmazta a közönség és visszahívta a táncosokat, hogy megismételjék azokat. Ezt követően a táncosok felszolgálták a 655 résztvevőnek a Lipták Marika néni és csapata által elkészített finom pörköltet. Vacsora után újra a kisperegi Roulette zenekar volt felelős a jó hangulatért és hamar megtelt a táncparkett.
Két sztárvendég, több tucatnyi nyeremény
23 órakor érkezett meg az este első sztárvendége, a pécskaiak által már ismert Kaczor Feri, akit a szintén közkedvelt énekes, Csocsesz követett. Felváltva szórakoztatták a bálozókat, 3 óra körül közös dallal, többszörös visszahívás után tudtak csak elbúcsúzni.
Eközben a szervezők frissen sült sóspereccel kedveskedtek a bálozóknak.
Hajnali 4 előtt került sor a tombolasorsolásra. Mivel szinte egész este sor volt a jegyárusító asztal előtt, mindenki izgatottan figyelte a húzást.
Több tucatnyi nyeremény talált gazdára, a fődíj, egy 81 centiméter átmérőjű televízió, Sztojka Szidóniához került.
Az első bálozók 5 óra körül indultak haza, az utolsó vendégek napkeltére hagyták el a sátrakat. A főszervezők, Balta Tajcs Tünde és Borsos Endre elmondták: a pécskai székely és magyar résztvevők mellett többen érkeztek a környékbeli településekről: Tornyáról, Kisperegről, Aradról, Nagyiratosról, Nagyvarjasról, Majlátfalváról és Szapáryligetről, de a bál átlépte az országhatárokat és vendégeket köszönthettek Battonyáról, Mezőkovácsházáról, Hódmezővásárhelyről, Kecelről és Budapestről is.
Ezúttal köszönetet is mondtak Pécska Város Polgármesteri Hivatalának és a helyi tanácsnak, Antal Péter polgármesternek és Miodrag Stanoiov alpolgármesternek, a nagyvonalú támogatásért, amely nélkül nem jöhetett volna létre ez a szép esemény.
Sinka Pál, Nyugati Jelen (Arad)

2016. augusztus 2.
Kovács Imre bizonyította vezetői rátermettségét
Soha ekkora siker a Kisperegi Falunapokon
Szombaton és vasárnap újra megszervezték a Kisperegi Falunapok rendezvénysorozatot, ami pénteken, a műfüves pályán 6 csapat részvételével megszervezett futballbajnoksággal indult. Az éjszakába nyúló mérkőzéseken eldőlt, melyik csapatok játszanak majd a szombati elődöntőben, illetve döntőben. Egész idő alatt szólt a zene, a mérkőzések szüneteiben, illetve utánuk baráti beszélgetések zajlottak. Szombaton 16 órától, rendőrautó felvezetéssel kerékpáros felvonulást szerveztek Kispereg aszfaltozott utcáin – a biciklizést népszerűsítve, a gyermekeket is megtanítják a közlekedési szabályokra. A Kisperegi Falunapok legnépszerűbb kerékpárosának járó oklevelet Rafai Imre nyugdíjas nyerte el, aki hetente kétszer bekarikázik a pécskai piacra, de csütörtökönként Nagylakra is elbiciklizik.
Utána a műfüves pályán elkezdődtek a futballbajnokság elődöntői, majd a döntő, miközben 18 órától a szabadtéri színpadon fellépett a pécskai zumbacsapat. Közben szólt a zene, a lacikonyhák üzemeltek, de 7 csapat részvételével elindult a bográcsfőző verseny is. A futballbajnokság szinte 20 óráig tartott, a trófeát egy nagylaki csapat vitte el, míg a II., illetve a III. helyet is nagyperegi csapat szerezte meg. Mivel tavaly pécskai, idén nagylaki csapat győzött, Kovács Imre polgármester és a községbeli csapatok jövőre mindent megtesznek azért, hogy otthon tartsák a trófeát. Közben megtartották a bográcsfőző verseny kiértékelőjét: a fődíjat a tavalyi, Robi nevű csapat vitte el. 22 órakor kezdődött a Keleti Front együttes koncertje, ami az alacsony áramfeszültség miatt akadozva indult be, de mégiscsak sikerült nagy bulit, remek hangulatot teremteni a színpad előterében táncolóknak, akik a Nagy Zsolt által szolgáltatott zenére hajnali 4 óráig táncoltak, mulattak.
Ünnepi istentisztelet, zenés felvonulás
Vasárnap a helybeli református templomban 16 órakor kezdődött ünnepi istentiszteleten Vékony Zsolt József szentleányfalvi lelkipásztor hirdetett igét, a Jelenések Könyve, 210., „Légy jó mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” igevers szellemében. Ezt követően Tóbiás Tibor György helybeli lelkipásztor mondott köszönetet a szolgálatért Vékony Zsolt Józsefnek, köszöntötte a jelen lévő neves vendégeket, majd a végéhez közeledő templomfelújítás állapotát ismertette, ezúttal is köszönetet mondva a támogatásokért, mindenfajta segítségért. A nemzeti imánkkal zárult istentisztelet után, a templom mögött gyülekeztek a zenészek, illetve a népviseletbe öltözött néptáncosok, akik a templomot megkerülve, az útkereszteződésben csoportonként eljárt körtánc után a Molnár Csaba koreográfussal az élen haladó Kisnapraforgó tánccsoport vezetésével, zenekísérettel vonultak a frissen leaszfaltozott úton a szabadtéri színpadhoz, ahol már nagyszámú közönség várta őket.
Köszöntők, színes program
A színpadról Nagy Dorottya műsorvezető köszöntötte a közönséget, köszönetet mondva a rendezvény támogatóinak, a Nagyperegi Polgármesteri Hivatalnak és Tanácsnak, az Arad megyei Kulturális Központnak, az RMDSZ helyi szervezetének, a Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezetnek, valamint az önkéntes, lelkes közreműködőknek, akiknek a munkája nélkül, nem jöhetett volna létre a rendezvény. A színpadra kérte Kovács Imre polgármestert, aki Faragó Péter RMDSZ-megyei elnökkel érkezett. Ezután név szerint üdvözölte Mezőhegyes város küldöttségét, Péró Tamás RMDSZ-ügyvezető elnököt, Haász Tibor tőzmiskei polgármestert, megköszönte a helybeli, valamint szentleányfalvi lelkipásztornak a lélekemelő istentiszteletet, majd átadta a szót Faragó Péternek. Az RMDSZ-megyei elnök üdvözlő szavait követően, köszönetet mondott mindazoknak a munkájáért, akik a Kisperegi Falunapok sikerén dolgoztak, majd mindnyájuknak jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánt. Miután Kovács Imre polgármester magyarul és románul minden jelenlévőnek kiváló szórakozást kívánt, a népzene- és néptáncműsort a Kisnapraforgó táncos előadása nyitotta meg, Molnár Csaba betanításával, ami nagy sikert aratott. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép – Halál Endre vezetésével – mutatta be látványos, forgatós táncait. Ezt követően a Napraforgó lépett fel Molnár Csaba vezetésével, vastaps közepette, majd a simonyifalvi Leveles következett Péter Anikó és Bablina Norbert vezetésével. Utánuk a pécskai Búzavirág, Kisboglárka tánccsoportja következett Engi Márta vezetésével, majd az ágyai Tőzike tánccsoport, Erdős Márta vezetésével adta elő tetszetős palóctáncát, amiben a fiúk magasba emelik a lányokat. Utánuk a kisperegi lányok Bárdi Petra vezetésével előadott moderntáncának tapsolt a közönség.
Áramszünet, találékony polgármester
Ezt követően a battonyai Szivárvány néptánccsoport lépett színpadra. Fel is álltak a tánchoz, csakhogy beállt az áramszünet. Kovács Imre polgármester Pécskára telefonált az áramszünet miatt, ott viszont csak annyit mondhattak: náluk is elvették az áramot. A közönség rövid ideig nem értette, mi történik? Kovács Imre azonban a színpadról levonult battonyaiak helyett, fellépésre kérte a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórust, amelynek 10 tagja, Iaksity Florentina vezetésével hangosítás nélkül tucatnyi magyar nótával, katonadallal örvendeztette meg a közönséget, amelynek néhány férfi tagja a színpad előtt besegített az énekbe. Mikorra az asszonykórus kimerült volna az éneklésben, a polgármester megérkezett a kisméretű, kölcsönözött áramfejlesztővel, amit sikeresen beindítottak, hangosítás próba, beállítás után zavartalanul folytatódhatott az előadás. Mivel a váratlan helyzetek mutatják meg egy-egy polgármester rátermettségét, e tekintetben Kovács Imre jelesre vizsgázott, hiszen az Asszonykórus közreműködésével, szinte zökkenőmentesen megoldotta a kritikus helyzetet.
Csodálatos élmény
Közben a program a battonyai Szivárvány néptánccsoport fellépésével folytatódott, majd Boldizsár Tünde és Borsos Anett vezetésével a kisperegi iskola diákjainak a táncos, játékos műsora következett, nagy taps közepette.
Utánuk a pécskai Aranykalász tánccsoportot kérték színpadra, amelynek 3 párja Brahms V. magyar táncából, illetve Kálmán Imre Marica grófnő című operettjéből táncoltak részleteket, illetve szatmári táncot Makra András koreográfiájára. Utánuk következett a program csúcspontja, amikor is a Kiss Csilla vezetésével érkezett nagyzerindi Ibolya tánccsoport 8 párját kérték a színpadra, ahol ifj. Szilágyi András koreográfus helyettesítette az egyik, vizsgára készülő fiút. A Széki rend című, legényes szólókkal fűszerezett táncukat, majd a szilágyságit is, profi tánccsoportokhoz méltó fegyelemmel, tökéletes kivitelezésben előadva, a hivatásos táncoshoz kiválóan alkalmazkodó zerindi csapat, csodálatos élménnyel gazdagította a nézősereget. Utánuk a nagyperegi Just Us modern tánccsoport lépett a színpadra Karaman Andreea vezetésével.
A programot házigazdaként, a kisperegi Napraforgó tánccsoport jó ritmusban előadott forgatós tánca zárta, amit sokáig ünnepelt a közönség.
Kaczor Feri, utcabál
A gálaműsort követően, némi késéssel lépett fel a sztárvendég, Kaczor Feri, aki viszont parázs hangulatot teremtett a Kisperegen még soha nem látott méretű tömegnek. Valamivel éjfél előtt kezdődött az utcabál, ahol a Roulette zenekar húzta a talpalávalót hajnali 4 óráig. Szemtanúk véleménye szerint, az idei volt az eddigi legsikeresebb kisperegi falunap, aminek a szervezői nevében, Kovács Imre polgármester ezúttal is köszönetet mond a támogatóknak, mindazoknak, akik a vendégek ellátásában segédkeztek, hozzájárulva a hagyományosan kiváló kisperegi vendéglátás jó hírének az öregbítéséhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2016. szeptember 6.
Vállalni kell a nemzet szolgálatát!
Megütközve olvastam a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség vezetőinek a helyi Székely Nemzeti Tanácshoz írt levelét, melyben közlik, hogy nem óhajtanak hozzájárulni székely zászlónknak a templom területén történő felvonásához.
Megdöbbentem, és elszomorodtam, mert a szóban forgó egyházközség lelki és világi vezetőjének azon indoklása, hogy így akarják elkerülni a majd bekövetkező támadásokat és pereket, valamint az ezzel járó megaláztatásokat, nem fogadható el. Romániában ugyanis jelenleg nem létezik olyan jogszabály, illetve más olyan kötelező érvényű előírás, mely megtiltaná bármilyen zászló vagy lobogó egyházi vagy magánterületen történő használatát. Zászlóállítás miatt tehát nem kell pertől tartani. De, ha ezért történetesen zaklatásra és a felelősségre vonásra kéne számítani, a nemzeti ügyet egy székely közösség elöljáróinak akkor is vállalni kell. Márpedig jelképeink használata, befogadása és védelme nemzeti ügy. A nemzet szolgálata pedig nem politikai, hanem lelkiismereti kérdés és szent kötelesség!
Éppen ezért el kell utasítani azt a beteges nézetet is, mely szerint egyházi ember ne ártsa magát a politikába. Ezt ugyanis a nemzeti öntudat meggyengítésére találták ki, és indítottak világfertőző útjára a szabadságszerető népeket rabigába hajtani és tartani akaró hatalmi körök. Isten ugyanis mindenkit szabadnak és egyenlőnek teremtett, így neki sem tetszik, ha egyik a másikon uralkodni akar, netán a megsemmisítésére törekszik. Szellemi és lelki vezetőket viszont azért adott nekünk, hogy azok a rájuk bízott nyájat ne csak irányítsák, hanem óvják és védjék, még személyes áldozatok árán is. És ezt papok, prédikátorok és igehirdetők végtelen sora bizonyítja. Azoké, akik a történelem folyamán oroszlánrészt vállaltak a méltó és méltányos emberi létért folytatott küzdelemben. Akik életüket adták, ha kellett, Istenért, az igazságért és a szabadságért, mert tudták és vallották, hogy ahol ezt a két alapvető emberi jogot sárba tiporják, ott Isten nincs, mert nem lehet jelen. A Fekete-Körös Völgyi Magyar Napok háromnapos programsorozattal várta a kikapcsolódni és feltöltődni vágyókat a dél-bihari Belényesi-medence három településén: pénteken Belényesben, szombaton Belényesújlakon, vasárnap pedig Köröstárkányban. A pénteki eseményekről tegnapi lapszámunkban olvashattak, ma a szombati és a vasárnapi történéseket elevenítjük fel.
A negyedik alkalommal megszervezett dél-bihari magyar napok idei rendezvénysorozatában különleges programot időzítettek szombatra: evangelizációs napot és egyházkórus-találkozót szerveztek Belényesújlakon, a futballpályánál felállított színpad környékén.
Egység kell a fennmAradáshoz
A megjelenteket Sabău Mihaela Angela, Belényesújlak község polgármestere köszöntötte román nyelven, sikeres együttlétet kívánt mindenkinek, és örömét fejezte ki, hogy a település egy ilyen rendezvény otthonául szolgálhat. Borsi Imre Lóránt, a rendezvény egyik főszervezője az ima szükségességéről, annak összetartó erejéről beszélt röviden, majd Berke Sándor tenkei református lelkipásztor az örömhír üzenetét taglalta. Hangsúlyozta: nem szomorkodnunk kell, mert mindenkor van okunk az örömre. Ha megtaláljuk „a Jézusban rejlő örömhírt”, akkor a magyar népnek lesz jövője. Jézus lábnyomába lépve, azon járva megvalósíthatjuk életünk legfontosabb feladatát: másokat is az örömforráshoz vezetni. Kovács Gyula nagyszalontai nyugalmazott baptista lelkipásztor arról az útról beszélt, amelyik az Atyához vezet. Ez nem más, mint maga Jézus – mondta. Keskeny út, amely kitartást igényel, de üdvösségre vezet. Bár minden út a hegyre vezet – szokás mondani –, de Istenhez csak a Messiáson át lehet megérkezni. Benedek János, a Köröstárkányi Evangéliumi Testvérgyülekezet részéről az egységet szorgalmazta. Emlékeztetett a ’89-es fordulatot követő időszakra, amikor olyan egységben volt az erdélyi magyarság, hogy még a románok is irigykedve tekintettek rá. De a megosztó, a sátán teszi a dolgát, az a célja, hogy szétzilálja sorainkat. Nekünk Istenben kell rálelnünk az egységre, hogy fennmAradjunk – hangsúlyozta Benedek.
A délutáni program folytatásában az egyházi kórusok kapták a főszerepet. Szolgálatával hozzájárult a szombat délutáni együttlét sikeréhez a koltó-katalini refomátus vegyeskórus, a köröstárkányi és a kisnyégerfalvai református kórus, Belényessonkolyos és Körösjánosfalva összevont református asszonykórusa és a Bihardiószegi Református Egyházközség furulyás kórusa.
A szórványban mást jelent magyarnak lenni
A szombati programok csúcspontja volt a Zsiskú János-díj átadása. A díjat az RMDSZ Bihar megyei szervezete hozta létre, és minden évben, immár negyedik alkalommal a Fekete-Körös Völgyi Magyar Napok keretében adják át és olyan személyiségnek ítélik oda, aki munkásságával hozzájárul a szórványmagyarság identitásának és ezáltal a közösség megtartásához. A kitüntetést arról a 2010-ben elhunyt református lelkészről nevezték el, aki 38 esztendőn át (1965 és 2003 között) szolgált a belényesi református gyülekezetben, szószólója volt a polgárok közötti megértésnek, a közösségi szellemnek, együttműködött és barátságokat tartott fenn Belényes kulturális és művészeti személyiségeivel, munkája révén kivívta a város lakosainak és vezetőinek tiszteletét, megbecsülését.
A díjat az idén nyugdíjba vonult belényesújlaki református lelkipásztor, Boros István kapta meg. A díjazott laudációját Grim András megyei önkormányzati képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének szórványügyekkel megbízott ügyvezető alelnöke olvasta fel, a kitüntetést pedig Cseke Attila parlamenti képviselő, a bihari RMDSZ frissen megválasztott elnöke adta át. Cseke hangsúlyozta, Dél-Biharban, a szórványban teljesen másképp lehet megélni a magyarságot, mint például az Érmelléken, tömbmagyar vidéken. Ott, ahol a magyarság jelentős kisebbségben él, mindennapos helytállásra van szükség, akár egy óvodai csoport, egy iskolai osztály beindítása is nehézségekbe ütközik. Éppen ezért a díjazott, aki 41 évet szolgált lelkipásztorként a faluban, de közösségi emberként is hasznos munkát végzett, méltán kapja meg az elismerést.
A díj átvétele után Boros István szólt a jelenlévőkhöz, megköszönte a kitüntetést, majd magához, és várasfenesi származású lévén a térséghez való kötősédéről beszélt.
Vasárnap a felüdülés volt a lényeg
Vasárnap Köröstárkányban folytatódott a dél-bihari szórványmagyarság ünnepe. Délelőtt a református templomban istentisztelettel kezdődött a program, majd a templomozás után a Fekete-Körös partján, a település szélén, a futballpályán szórakoztató és közösségi rendezvényekre várták a kikapcsolódni vágyókat.
Az, hogy megkezdődött a gulyásfőzőverseny, már messziről érezni lehetett, hiszen a lágy nyári szellő messzire elvitte a készülő étkek ínycsiklandó illatát. Hat csapat nevezett be a megmérettetésre, melynek zsűrijében alulírott is helyet kapott. Az összesen héttagú ítészcsapat pontszámainak összesítése után egyértelművé vált a sorrend. A legcsípősebb gulyásért járó különdíjat Köröstárkány csapata kapta, a „leghagyományosabb” étekért pedig Belényesújlak csapatát illette dicséret, míg a „legmagyarosabb” gulyásért szintén a tárkányiak, a református presbitérium csapata kapott elismerést. A főzőverseny harmadik helyezettje Kisnyégerfalva, a második Magyarremete, az első pedig Várasfenes csapata lett.
A szomszédos Kisnyégerfalván Tulipán Kupa elnevezéssel kispályás focibajnokságot szerveztek, de a díjátadót már a tárkányi színpadon ejtették meg. Előbb a különdíjakat adták át („Fair-play” díj: Kisnyégerfalva csapata, gólkirályok: Micle Márk, Mikló Roland, legjobb kapus: Móric Zsolt), majd az első három csapatot jutalmazták. Harmadik helyen megosztva végzett Magyarremete és Belényesújlak csapta, második lett Várasfenes, a kupagyőztes pedig Köröstárkány csapata.
Az eredményhirdetést követően a legendás Neoton Família együttes énekesnője, Csepregi Éva koncertezett. A délutáni időpont ellenére közel ezren összegyűltek és énekeltek együtt az előadóval, akinek remek hangja kellemes nosztalgiát ébresztett az idősebbekben, de a fiatalok is ismerték a dalok egy részét, hiszen megannyi feldolgozás született az utóbbi években a Neoton-slágerekből. A közismert énekesnő után egy kevésbé ismert együttes, a diószegi retro Band lépett fel.
A névazonosság ellenére nem a jákóhodosi együttesről, hanem egy diószegi csapatról van szó, melynek tagjai basszus- és szólógitáron, egy billentyűn, dobossal és két énekessel adtak elő ismert magyar slágereket, majd Sara Oaie (aki „becsapós neve” ellenére egy magyar ifjú hölgy, tudtuk meg a felkonferáláskor) könnyűzenei előadása következett, amit a Sláger tévéből ismert Magyar Rózsa fellépése követett.
A köröstárkányi Royal zenekar produkciója után következtek a záróbeszédek, majd ugyancsak a mulatós műfaj kedvelőinek kedveztek a szervezők Kaczor Feri koncertjével.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Megütközve olvastam a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség vezetőinek a helyi Székely Nemzeti Tanácshoz írt levelét, melyben közlik, hogy nem óhajtanak hozzájárulni székely zászlónknak a templom területén történő felvonásához.
Megdöbbentem, és elszomorodtam, mert a szóban forgó egyházközség lelki és világi vezetőjének azon indoklása, hogy így akarják elkerülni a majd bekövetkező támadásokat és pereket, valamint az ezzel járó megaláztatásokat, nem fogadható el. Romániában ugyanis jelenleg nem létezik olyan jogszabály, illetve más olyan kötelező érvényű előírás, mely megtiltaná bármilyen zászló vagy lobogó egyházi vagy magánterületen történő használatát. Zászlóállítás miatt tehát nem kell pertől tartani. De, ha ezért történetesen zaklatásra és a felelősségre vonásra kéne számítani, a nemzeti ügyet egy székely közösség elöljáróinak akkor is vállalni kell. Márpedig jelképeink használata, befogadása és védelme nemzeti ügy. A nemzet szolgálata pedig nem politikai, hanem lelkiismereti kérdés és szent kötelesség!
Éppen ezért el kell utasítani azt a beteges nézetet is, mely szerint egyházi ember ne ártsa magát a politikába. Ezt ugyanis a nemzeti öntudat meggyengítésére találták ki, és indítottak világfertőző útjára a szabadságszerető népeket rabigába hajtani és tartani akaró hatalmi körök. Isten ugyanis mindenkit szabadnak és egyenlőnek teremtett, így neki sem tetszik, ha egyik a másikon uralkodni akar, netán a megsemmisítésére törekszik. Szellemi és lelki vezetőket viszont azért adott nekünk, hogy azok a rájuk bízott nyájat ne csak irányítsák, hanem óvják és védjék, még személyes áldozatok árán is. És ezt papok, prédikátorok és igehirdetők végtelen sora bizonyítja. Azoké, akik a történelem folyamán oroszlánrészt vállaltak a méltó és méltányos emberi létért folytatott küzdelemben. Akik életüket adták, ha kellett, Istenért, az igazságért és a szabadságért, mert tudták és vallották, hogy ahol ezt a két alapvető emberi jogot sárba tiporják, ott Isten nincs, mert nem lehet jelen.