Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Juhász Tünde
4 tétel
2015. február 4.
„A tavalyi év legnagyobb megvalósítása: három új román–szerb határátkelő megnyitása!”
Temes – 2014 márciusában, az RMDSZ kormányra lépésének köszönhetően Marossy Zoltánt harmadszor nevezték ki Temes megye alprefektusi tisztségébe. A magyar alprefektusnak oroszlánrésze volt abban, hogy a kinevezése óta eltelt rövid időszakban megnyílt három állandó határátkelő a román–szerb határ Temes megyei szakaszán, és közelebb kerültek egymáshoz a határ két oldalán élő magyar közösségek. Marossy Zoltán a tavalyi év megvalósításairól és a 2015-ös esztendő kihívásairól nyilatkozott a Nyugati Jelennek.
– A prefektusi hivatalban a tevékenység attól érdekes, hogy rendkívül változatos! Olykor remélt vagy nem is remélt esélyeket kap az ember és az a közösség, amelyet képvisel, máskor hónapokig, évekig tartó munkával próbálunk egy keveset előrelépni. A tavalyi év legnagyobb megvalósítása a számomra a három állandó román–szerb határátkelő megnyitása 2014. november 12-én Fénynél, Kunszőlősnél és Valkánynál. Óriási szerencse és konjunkturális egybecsengések tették lehetővé, hogy ez meg is valósuljon. Semleges megfigyelők mondták, hogy pár hónap alatt annyit valósítottunk meg, mint mások az ország más régióiban 5 év alatt!
A határátkelők megnyitásának rövid története: 2009-ben írtuk meg az első leveleket Bukarestbe az Országos Határrendészet vezetőinek, hogy új határátkelőket kellene nyitni. A Vajdasági Bánsággal ugyanakkor kezdtük a kapcsolatainkat bővíteni. 2012-re aláírtunk egy egyezséget a Temes és Krassó-Szörény-i prefektúrák, illetve Észak-, Közép- és Dél-Bánát prefektusai között. Azután mennem kellett a prefektúráról, mire visszajöttem tavaly márciusban, az egyezmény alapján elkezdődött az együttműködés. Eugen Dogariu prefektus egyetértett azzal, hogy határátkelőket kell nyitni. Végül minden szerencsésen összejött! Ez óriási megvalósítás minden bánságinak, de a magyaroknak is, hisz Észak-Bánát körzetben (a volt Temes –Torontál vármegyében) a lakosság 70%-a magyar.
A magyar közösségek számára nagyon fontos, hogy átjárhatunk mindennap 5 határátkelőhelyen a Vajdasági Bánságba és fordítva. A következő lépés az lenne, hogy dolgozhassunk is a történelmi Bánságban bárhol, lakóhelytől függetlenül. 2014. november 28-án lépett életbe az új idegenrendészeti törvény, ebben szó esik a határon át ingázó munkásokról is. A Munkatörvényt is ezzel összhangba kell hozni és akkor remélhetjük, hogy nyugodtan átjárhatunk dolgozni és tanulni a szomszédos országba. 2015 eleje nem indult jól ebből a szempontból, mert Horváth Levente államtitkár, aki a Munkaügyi Minisztériumban dolgozott és sokat segített ebben a folyamatban, visszajött Aradra.
– Megvalósulni látszik Marossy Zoltán régi álma: az egykor virágzó történelmi Bánság területén élő magyar közösségeket újból összehozni, az erőszakkal elvágott szálakat újból összekötni.
– A Bánság egész területén elő magyar közösségeket próbáljuk összefogni, ezért tavaly nyáron harmadik alkalommal tartottuk meg a bánsági helyi közösségek vezetőinek a találkozóját Végváron. Itt döntöttük el, hogy ezentúl szakmai csoportokban fogunk együttműködni. Októberben Zsombolyán megalapítottuk az összbánsági gazdasági csoportot, ahová meghívtuk az Arad és a Krassó-Szörény megyei településeket is. Nem könnyű ez a folyamat, hiszen önkéntes munkát végez mindenki, aki ebben részt vesz, még akkor is, ha gazdasági együttműködésről lévén szó, egyszer talán majd pénzre válthatják ezt a tevékenységet. Február elején a vajdasági Torontáltordán találkoznak 16 bánsági település képviselői, ez alkalommal a néptánc-mozgalmak munkacsoportja fog létrejönni.
Nem felejtettük el a Csongrád megyei határszakaszt se, de ők az önkormányzati választások miatt még nem kapcsolódtak be ebbe az együttműködésbe. Nekem az a véleményem: ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a saját házában, ahhoz minden szomszédjával jóban kell lennie!
– Melyek a 2015-ös év legnagyobb kihívásai Marossy Zoltán számára?
– Ősszel megvoltak az önkormányzati választások Magyarországon is, újból lehetőség nyílik a hosszú távú együttműködésre. Csongrád megyei önkormányzatokkal léteznek testvérkapcsolataink a 90-es évek végétől. Ezek zömmel a közös pályázatokra korlátozódtak, most szeretnénk az együttműködésekbe a magyar közösségek közötti kapcsolatépítést beépíteni. Tavaly Zsombón (Csongrád megye) egyhetes iskolapótló tábort szerveztek olyan Temes megyei gyerekek számára, akik fakultatív órákon tanulják a magyar nyelvet. A zsombói polgármester úrnak köszönhetően idén is lesz ilyen tábor, ezt a programot szeretnénk kibővíteni és még három-négy ilyen tábort szervezni, hiszen sok gyerek jár Temes megyében a fakultatív magyar órákra. Ezeknek a határon átnyúló magyar–magyar együttműködéseknek a segítését fontos feladatnak tartom, ugyanakkor, mivel az új elnök Románia schengeni csatlakozását szorgalmazza, aktuális két új román–magyar találkozópont kiépítése Óbébánál és Pusztakeresztúrnál.
– Alprefektus úr, Ön hogyan látja a Duna–Maros–Körös–Tisza Eurorégió jövőjét?
– Az 1990-es évek közepén mi alkudtuk ki a DKMT Eurorégió alapszabályzatát, a programját és az elképzeléseit. 2015-re ezeknek az elképzeléseknek a 75-80%-a meg is valósult. A kapcsolatrendszert kiépítettük az egyetemek, kórházak és más intézmények között, ez már működik magától. Nincsenek új célok, csak pontszerű együttműködés van, legyen még egy közös projekt, esetleg még egy… Véleményem szerint le kellene ülni és a következő 15 évre – ahogyan ezt akkor tettük – meghatározni, hogy miért kell a DKMT! Amit eddig megvalósítottunk, arra kellene ráépíteni egy hosszabb távú programot.
Nekem a Prefektúrán akkor lehet ebben szerepem, ha sikerül a szerb megyékhez hasonlóan a magyar megyékkel is a prefektúrák közötti együttműködést intézményesíteni. Egy tervezetet el is küldtünk Szegedre dr. Juhász Tünde kormánybiztos asszonynak. Ez több mint egy tervezet, erre jóváhagyásunk is van Bukarestből. Az elképzelés az lenne, hogy Temes, Csongrád, Arad és Békés megyék kormányhivatalai között aláírnánk egy egyezményt, amelyet felhasználhatnánk a megyék közötti együttműködésben. Ez 2015 tavaszán meg kellene történjen, és akkor mi is rákapcsolódhatnánk a DKMT-re, beleszólhatnánk a játékba. Nekem ez nagy öröm lenne, mert annak idején én voltam az „eurorégiós alkusza” Temes megyének.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2016. július 22.
Mire elég a demokrácia? (Szembenézés a kommunizmussal)
Hol tart és egyáltalán milyen esélyei vannak még a kommunizmus bűntetteit feltáró, az elkövetőket felelősségre vonó kezdeményezésnek, illetve lehetséges-e, hogy a nemzetközi közvélemény a nácizmushoz hasonlóan elítélje a vasfüggöny mögött történteket, emberiesség elleni tettként kezelje azokat – egyebek mellett ezt a kérdéskört járták körül a Justice 2.0. A kommunizmus bűntettei, az európai büntetőbíróság felállításának esélyei című beszélgetés résztvevői szerda délután Tusványoson.
A kommunizmus nürnbergi pere elmAradt, és ennek hatása nemzedékünkre is kihat, minekutána szüleink életét, jövőjét alapvetően meghatározta – indította Szilágyi Zsolt moderátorként a beszélgetést, amelynek apropóját az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform által 2014-ben indított Justice 2.0 kezdeményezés adta. Ennek célja feltárni a volt szocialista blokk országaiban a kommunista államapparátus különböző szereplői által elkövetett, esetenként több tízezer ember halálát okozó tetteket, amelyek kapcsán, amint azt Göran Lindblad elnök, valamint Neela Winkelmanova igazgató részletesen ismertette, nemzeti jogkörben a rendszerváltás óta eltelt 26 évben nem történt szinte semmi. Lindbad – aki pár évvel korábban az Európa Tanács parlamenti közgyűlése kommunizmust és totalitarizmust elítélő határozatának jelentéstevője volt – szerint egyébként sajnos általánosan jellemző, hogy a közelmúlttal, a kommunista örökséggel való szembenézés elmAradt, Oroszország az egyik példa erre, ahol gyakorlatilag sztálinista államberendezkedés működik most is. Az elnök emellett felhívta a figyelmet: az önkényuralmi rendszerek nemzetközi elítélése elmAradt, így megtörténhet, hogy Európa több országában 2016-ban is a szélsőséges nézeteket valló politikai alakulatok törnek előre. A múlttal való szembenézés elmulasztásának egyik veszélye, hogy a jelenlegi politikai folyamatokat sem érthetjük meg.
A Jutice 2.0 programot 2014-ben indították útjára, és kezdésként az egykori Csehszlovákia, valamint Bulgária kommunista vezetői, karhatalmi szervei tevékenységére koncentráltak, a kutatás eredményeit egy kiadványba is belefoglalták, amelyet tavaly Brüsszelben mutattak be – mondta el Neela Winkelmanova, a Platform prágai irodavezetője. A történész szerint olyan történéseket jártak körbe, amelyekről kevés szó esett és amelyeket senki sem kutatott. Az elkövetkezőkben újabb eredményeket hoznak nyilvánosságra, és szintén tavaly elérték, hogy tíz volt szocialista ország jelezte: támogatja egy nemzetközi bíróság létrehozását, amelynek feladata a kommunista pribékek, illetve vezetőik, irányítóik felelősségre vonása, elítélése.
„Egy szekusban akkor sem lehet megbízni, ha igazat mond, mert biztos, valami érdek mentén teszi azt. Egy ilyen emberrel beszélgetve a bűnösség vélelme elv alapján kell haladni” – indította hozzászólását Szilágyi Zsolt felvetése nyomán Marius Oprea, a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Intézet elnöke. A történész rámutatott: Romániában gyakorlatilag nem történt meg a kommunista bűnösök felelősségre vonása. Ezek az emberek mai napig vezető tisztségeket töltenek be vagy háborítatlanul élvezik különleges nyugdíjukat, a román igazságszolgáltatás pedig mindössze egy egykori pribéket ítélt el. Oprea egy igen fontos problémára is felhívta a figyelmet: a kommunizmus még életben lévő áldozatainak száma évről évre csökken, az igazságtétel pedig egyre késik. Oprea hozzátette: az egykori Securitate tagjai közül ma is többen jelen vannak a titkosszolgálatok kötelékeiben. A kormányzati, önkormányzati felelősség kérdéskörét Takács Szabolcs Ferenc, a Miniszterelnökség Európai Uniós ügyekért felelős államtitkára és Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott járta körbe. Előbbi egyebek mellett rámutatott: Magyarország az egyetlen ország, amely alkotmányába is foglalta a totalitarizmus elítélését. Az államtitkár úgy vélte: a nácizmushoz viszonyítva a kommunizmus bűnei kapcsán némi diszkrimináció észlelhető, hiszen míg a holokausztot a nemzetközi közösség egyként ítéli el, addig a volt szocialista országokban elkövetett bűnöket nem kezelik emberiesség elleni cselekményként. Takács Szabolcs abbéli meggyőződésének is hangot adott, hogy a nyugati államok vezetőinek nem érdeke a történelem ezen szegmensének feltárása, mivel még időben túl közeli történésekről van szó, illetve egyebek mellett azzal is szembesülniük kellene: Nyugat-Európa igencsak gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat ápolt a vasfüggöny mögötti országok közül többel is, miközben ezekben az államokban lábbal tiporták az emberi jogokat. Juhász Tünde a Csongrád megyei önkormányzat által létrehozott, hiánypótló múzeumról beszélt, amely a kommunista közigazgatásba nyújt betekintést. Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke, illetve Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet alelnöke kutatóként vázolta, mely akadályok gátolják Magyarországon az 1948 utáni időszak feltárását. Töredezett adatokkal, forrásokkal kell dolgozniuk, esetenként kell átvizsgálni minden egyes történetet, jelentést, ügynöki tevékenységet. A két kutató arra is felhívta a figyelmet: az igazságszolgáltatás működését nincs lehetőségük befolyásolni. A beszélgetésbe bekapcsolódó Tőkés László Európai Parlamenti képviselő szerint jó látni, hogy nemzetközi összefogás körvonalazódik, hiszen nemzeti jogkörben – amint azt Románia sorozatosan bizonyítja nemcsak a kommunizmus, de a forradalom, a bányászjárások kapcsán is – nem történt meg a múlttal való szembenézés és a felelősségre vonás.
Zárásként a meghívottak egyrészt optimizmusuknak adtak hangot, ami a bíróság felállításának lehetőségét illeti, ugyanakkor egyetértettek abban, hogy Nyugat-Európának le kell lépnie az eddig követett útról, nem kezelheti a kelet-európai országok jelenkori történetének ezen részét továbbra is másodrendűként. A központi dilemmát Marius Oprea fogalmazta meg: hogyan harcoljunk az önkényuralom ellen a demokrácia eszközeivel?
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 22.
Felszentelték a világ magyarságának harangját
A VII. Magyar Világtalálkozó zárónapján a dómban tartott ünnepi szentmisén Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyés püspök szentelte fel a világ magyarságának összefogását jelképező harangot, amely délben meg is kondult az alsóvárosi Nemzeti Emlékkertben. A harangot a Szegedi Hagyományőrző és Városkép-védő Egyesület elnökének, vitéz Szilágyi Árpádnak az ötlete nyomán készíttették adományokból, hangja a világ magyarság szívéhez szól, azt üzeni: haza csak egy van.
„Bár templomban szoktuk elhelyezni a harangokat, hogy a híveket hívják, de ez a harang, ami a Földmíves utcába, a Nemzeti Emlékkertbe kerül, egybegyűjtést kíván jelképezni, egybegyűjteni a magyarságot, egy akaratban, egy szeretetben, egy segítőkészségben. Istenünk, a parancsod az szolgádnak, Mózesnek, hogy készítsenek harsonákat, amelyekkel imára hívják össze népedet, áldozat bemutató papjaid köré. Kérünk, szent lelked erejével szenteld meg ezt a harangot, amelyet dicsőségedre az egyház használatára öntöttek, hogy kondulásával az örök értékre figyelmeztesse híveidet. Add, hogy valahányszor megszólal, növekedjék híveidben a hit, erősödjék a remény és tökéletesebb legyen a szeretet” – fogalmazott az ünnepi szentmise elején Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök, majd krizmával szentelte fel Isten dicsőségére és a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. A VII. Magyar Világtalálkozó zárónapján a Szegedi Hagyományőrző és Városkép-védő Egyesület elnökének, vitéz Szilágyi Árpádnak alsóvárosi Nemzeti Emlékkertjében Szaplonczay Miklós görögkatolikus parókus áldotta meg a harangot, amely délben meg is kondult.
Vitéz Szilágyi Árpád portálunknak elmondta, 2005-ben adták kis az Ausztrália és Új-Zéland magyar világa című könyvet, amelybe Tanka László, a Panoráma Világklub alapítója és a Magyar Világtalálkozó elnöke „Ha megkondulnak a harangok” címmel osztotta meg gondolatait. Ebben az alsóvárosi születésű, később Ausztráliába került Hódi Margitról ír, aki egy interjúban beszélt arról, hogy a hazaszeretet szó hallatán mindig a szegedi dóm harangja idéződik föl benne. Azt mondta, amikor megkondulnak a harangok, mindig gondoljunk arra, hogy összeköt minden magyar szívet bárhol is élünk a világban. És arra figyelmeztet bennünket: haza csak egy van. V. Szilágyi Árpád elmondta, a Magyar Világtalálkozóknak minden évben van egy maradandó emléke, innen jött a városvédő polgár ötlete, hogy a Nemzeti Emlékkertbe állítsanak egy harangot, ami a világ magyarságé, s amikor megszólal, minden magyar szívéhez szóljon, s érezze azt a nemzeti összefogást, amire szükség lenne ebben az országban. Az ünnepségen hangsúlyozta, a harang nem az övé, hanem a közösségé, minden magyaré, s azt szeretné, hogy a Nemzeti Emlékkert egy igazi oázis legyen, ahova bárki betérhet. Azt is elmondta, hogy ezentúl minden egyházi és nemzeti ünnepen meg fog szólalni a harang, és azt is szeretné, ha Bálint Sándor boldoggá avatása lezárul, és szentek sorába emelik, akkor azon a napon minden egyes órában konduljon meg.
A Panoráma Világklub alapítójától és a Magyar Világtalálkozó elnökétől, Tanka Lászlótól megtudtuk, minden Magyar Világtalálkozónak van egy maradandó emlékműve, amellyel jelet szeretnének hagyni, hogy ez a határtalan értékeinkért életre hívott találkozó megvalósult. Készült már egy fa szobor is erdélyi mesterember keze nyomán, majd egy másik évben 20 fafaragó készítette el az összefogás kapuját, 2013-ban pedig egy monumentális festmény, a Világok virága készült el, s ebben a sorba illik be a felszentelt harang, amely a VII. Magyar Világtalálkozó zárónapján kondult meg először. „Amikor vitéz Szilágyi Árpád megkeresett a harangszentelés ötletével, és hogy a kertjébe legyen elhelyezve, először elgondolkodtam, hiszen templomokba szoktak harangot állítani, de ő egy igazi patrióta, aki egész életét arra áldozta, hogy köztéri szobrokkal gazdagodjon a környezete. Itt van ez az életmű, és mi úgy gondoltuk, hogy a világ magyarságának az összefogását a legjobban az jelképezi, ha itt állítjuk fel” – mondta el a SZEGEDma.hu-nak Tanka László.
Kakas Béla, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke emlékeztetett, a keresztény ember életének része a harang, az ég és a föld között lebegve egy isteni kinyilatkoztatás szimbóluma. Imára szólít, de ő kísér el minket utolsó utunkon, vész esetén pedig a félrevert harang ad tájékoztatást. „Ez a harang egy üzenet, a magyarság egységét szimbolizálja, felszólít arra, hogy mi egyek vagyunk, egy célért küzdünk a jövőnkért” – fogalmazott. Hozzátette, ez a harang nemcsak hagyományt teremt, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy a Nemzeti Emlékkert igazi zarándokhellyé váljon. Juhász Tünde kormánymegbízott arról beszélt, hogy vitéz Szilágyi Árpád saját szülőházának adott olyan szerepet, hogy egyszerre őrzi benne az alsóvárosi hagyományt és a magyar nemzet történelmének, kultúrájának művészi kivitelezésű szimbólumait. „Most a világ magyarságának harangjával egy zengő szoborral gazdagodik ez az emlékkert. A harang szakrális tárgyként közvetít ég és föld között, hirdetője Isten kinyilatkozásainak. Ez a harang nemcsak ég és föld, hanem magyar és magyar között is közvetít, hirdeti együvé tartozásunkat. Ha ez a harang megkondult, minden magyarért szól, legyen bárhol a világon” – fogalmazott Juhász Tünde.
Az ünnepségre saját verssel készült ifj. Szilágyi Árpád, a Harangszentelő című költeményben utolsó versszaka eképpen szól:
„A nagyvilágon itt leled honod,
Ha két kezed most összekulcsolod
És elmondasz egy szentelő imát:
Isten áldd e harang hazahívó szavát!”
Kovács Péter / promenad.hu/cikk

2017. július 21.
„Európa feladata már nem a nyugati kultúra terjesztése, hanem védelme”
Az Európa felé irányuló, immár három éve zajló tömeges bevándorlás várható következményeiről, a migráció európai uniós megítéléséről, a magyar bevándorlás- és biztonságpolitika meghatározó elemeiről, azok létjogosultságáról esett szó a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében szervezett csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen, amelyen többek között Bakondi György, magyar miniszterelnöki megbízott és Georg Spöttle közismert biztonságpolitikai szakértő is részt vett.
A tusványosi panelbeszélgetést moderáló Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője vitaindítóként beszámolt arról, hogy az intézmény megrendelésére tíz országra kiterjedő – még nem publikált – közvélemény-kutatás készült, amelynek egyik lényeges eredménye az volt, hogy míg Németországban és Ausztriában tíz emberből hatan nem ellenzik a migrációt, a kelet-, közép- és dél-európai államokban nagyjából ugyanilyen arányban elutasítják azt.
Migrációs útvonalak három irányba
A tömeges migrációs áradat, amely 2015-ben több mint 400 ezer embert mozgatott meg, jelenleg három fő irányban halad, és továbbra is mindegyiknek a célpontja Európa – hangsúlyozta Bakondi György. Mint mondta, a legaktívabb a tengeren keresztül vezető, Líbia–Olaszország útvonal, ahol a tavalyi adatokhoz képest hatvan százalékos növekedés tapasztalható. Ebből az irányból legnagyobbrészt fekete-afrikaiak jönnek, akik immár másfél milliónál többen vannak Líbiában – tette hozzá. – Az Európai Unió azt fontolgatja, hogy megtiltja a gumicsónakok eladását Líbiának, de ennél azért hathatósabb megoldásokra lenne szükség – jegyezte meg enyhe iróniával Bakondi György. Mint mondta, miközben valamennyi európai nemzetállam védekezni kezdett, akár a kiutasítások gyorsítása, akár a titkosszolgálatok erősítése, vagy egyéb módozatok által, az EU kötelezettségszegési eljárások indítását tartotta célszerűnek azon tagállamok irányába, akik fékezni próbálták a törvénytelen bevándorlást.
A migráció másik, Marokkóból Spanyolországba vezető iránya nemrég alakult ki, ezen jelenleg tízezres nagyságrendekben érkeznek a bevándorlók, a harmadik pedig a Balkánról Magyarország felé vezető útvonal – részletezte a szakértő. A magyar kormány továbbra sem fogadja el a javaslatot, hogy az Európába érkezett bevándorlókat kvótarendszer alapján ossza szét egy központi, uniós bevándorlási hivatal, illetve migrációs politikája sem változott az elmúlt három évben. Bár a különféle diplomáciai csatornákon és egyéb utakon Magyarország törekszik a migráció problémáját illető uniós álláspont megváltoztatására, a hangsúlyt továbbra is a határvédelem hatékonyágának biztosítására helyezi – mondta Bakondi György.
Európai jogszabályokban jártasak a bevándorlók
„Intelligens” kerítésrendszerünk van, amelyen úgynevezett tranzitzónák, azaz kapuk vannak, ahol a magukat regisztrálni kívánó bevándorlók bejöhetnek, és elkezdődhet az uniós elvárásoknak megfelelő eljárások lebonyolítása – magyarázta a panelbeszélgetésen részt vevő Juhász Tünde, a magyar kormány Csongrád megyei megbízottja. Kiemelte, a magyar hatóságok határozottan visszautasítják a kritikákat, miszerint a határkerítésnél nem bánnak megfelelően a bevándorlókkal. A megfelelő orvosi ellátás mellett szociális munkások, pedagógusok sora dolgozik azon, hogy a tranzitövezetben a túlbürokratizált uniós eljárások lebonyolítására várakozó embereknek megfelelő körülményeket és elfoglaltságot biztosítsanak – hangsúlyozta Juhász Tünde. Elmondta, a bevándorlók többsége csodálatraméltó jártassággal rendelkezik az európai jogszabályokat illetően, és különféle leleményes metódusokkal próbálják ezt a jogrendet a maguk javára fordítani.
Politikailag is szerveződhet a muszlim közösség
A bevándorlás kapcsán rengeteg nyitott kérdés van – hangsúlyozta Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő: ilyen például az is, hogy honnan szereznek a nyomorúsággal, szegénységgel küzdő szubszaharai államokból érkező migránsok nyolc-tízezer eurót az embercsempészek kifizetésére.
– Afrika egy hatalmas válsággóc, ahol hatalmas tömegek várnak arra, hogy útra induljanak, ugyanakkor a líbiai politikai rendszer összeomlásával megnyílt a kapu az afrikai áradat előtt. Sok helyen nincs elegendő mennyiségű ivóvíz, nincs élelem és rablóbandák jelentek meg, akik a keveset is elveszik az emberektől – emelte ki Herencsár Lajos biztonságpolitikai szakértő, aki egy évet dolgozott az ENSZ keretében Szudánban, továbbá Afganisztánban, és hosszabb ideig élt Líbiában is. Úgy vélte, 2015-ben a bevándorlók hulláma az Európai Uniót meglepetésként érte. Magyarország ekkor egyértelműen jelezte, hogy az áradat hatalmas veszélyt jelent, és a Schengen-szerződésben foglaltaknak megfelelően vállalkozott rá, hogy határainál megállítsa. Az uniós döntéshozó rendszerekben hosszadalmas folyamatok indultak meg, de mára bebizonyosodott, hogy ezek a mechanizmusok alkalmatlanok a problémák megoldására – tette hozzá. Herencsár Lajos szerint le kell szűrnünk a tanulságot, hogy Európa feladata immár nem a nyugati kultúra terjesztése, hanem annak védelme. – Ha az EU nem lesz képes döntéshozó szervezetként a megújulásra, nagyon borús jövő várható, hiszen a már kialakult törésvonalak erősödni fognak. Mindemellett, ha létszámban gyarapodik Európában a muszlim közösség, várhatóan politikai alapon is szerveződni fognak, tehát az sem kizárt, hogy a jövőben az európai törvényhozásokban is jelentős szerephez jutnak.
Európa kívánatos hely
Németh Szilárd, a magyar Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke szerint tudomásul kell venni, hogy Európa a – különböző okokból érkező – bevándorlók számára kívánatos hely, és számbeli növekedésükkel egyre inkább csökken az általános közbiztonság, valamint a szubjektív biztonságérzet is. Hangsúlyozta, a klímaváltozás által kiváltott, és a gazdasági migráció eredményes megfékezése érdekében a kiváltó okokat, így a lakosságot gyötrő rablóbandákat, vagy az éhínséget az adott helyszínen kell felszámolni.
A panelbeszélgetésen jelen volt Szabó István, a Budapest Airport biztonsági igazgatója is, aki elmondta, a repülőtéren a Nyugat-Európában megszokott eljárással ellentétben nem külső biztonsági szervezetek emberei tevékenykednek, hanem a reptér maga választja ki és alkalmazza a biztonságiakat, ezáltal a rendszer könnyebben és gyorsabban áttekinthető, ellenőrizhető, és bízik abban, hogy a légikikötő a hatóságok támogatásával továbbra is „biztos pont” marad.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)