Erdélyi templomleltár részletekben és madártávlatból
Tíz év, tizenöt kötet, 737 istentiszteleti hely – Magyari Hunornak az Erdélyi Református Egyházkerület templomait fényképeken megörökítő kiadványsorozata több mint dokumentációs anyag: a fotográfus vállalásának, elhivatottságának kézzelfogható bizonyítéka. Az immár befejezetett sorozat köteteit a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban rendezett Együtt a húsvéti úton – öt nap, öt felekezettel rendezvénysorozat részeként Székelyudvarhelyen is bemutatták.
Az ökumenikus imahét záró estjén Molnár Melinda, portálunk szerkesztője és a rendezvénysorozat főszervezője telt ház előtt üdvözölte az erdőszentgyörgyi születésű, Székelyudvarhelyen élő Magyari Hunort. Az Itt voltunk – itt vagyunk című albumsorozat 15 mutatós kötetbe rendezve tárja elénk az Erdélyi Református Egyházkerület több mint 700 istentiszteleti helyét részletekben és madártávlatból: templomokat, kápolnákat vagy azok mai maradványait. „Tágra nyíltak a lencsék a nagytotáloknál, a részletekre fókuszálva pedig tágra nyílt Hunor szíve is. És mély hittel és az Isten kegyelméből alkotó ember alázatával szemlélte-fotografálta-válogatta, hogy az is ott érezze magát a megszentelt térben, akinek talán soha nem adatik meg, hogy saját szemével láthassa azt. (…) A lapokon elénk táruló belső terekben nem ülnek emberek, mégis mellénk telepszenek azok a generációk, melyeknek tagjai lelkükkel melegítették át a kőfalakat; felsejlik azok mozdulata, akik a haranglábak érchangú lakóit dallamra bírták, és azoké is, akik már nem rakhatnak épületet a romladékokból” – méltatta az albumokat Molnár Melinda.
A közel tíz évet felölelő munka első évében egy, majd az azt követő két évben két-két, aztán a következő évben négy, míg végül 2012-ben hat albumot eredményezett, melyek a fotók mellett a legtöbb templom és istentiszteleti hely építési adatait, lelkészeit és rövid történetét is tartalmazzák. A Veres Tünde és Juhász Ábel közreműködésével elkészített sorozat az erdélyi református egyház máig legteljesebb templomleltára. „Az első fotók még sötétkamrában előhívható celluloidfilmre készültek, aztán digitálisra váltott a képírás művészete: hat, évről évre jobb gép használódott el a munkában. (…) A sokat és szívszorítót is látott Hunor kimondva-kimondatlanul kérdéseket is megfogalmaztat a könyvek lapozóival: Mi lesz 50–100 vagy több év múltán ezeken a helyeken?” – fogalmazta meg az alkotó helyett a beszélő. Magyari Hunor munkája azonban közel sem fejeződött be, derült ki a fotográfus szavaiból: a tizenöt album anyagát hamarosan két összesített kötetben is megjelentetik. A bemutatót rövid vetítés követte, majd a részvevők tea és kalács mellett oszthatták meg az imahét tapasztalatait, élményeit.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro,

Templomaink fotókrónikása: Magyari Hunor
Valószínűleg Magyari Hunor az egyetlen fotós, aki az utóbbi 10 évben az Erdélyi Református Egyházkerület összes templomát lefotózta. A hatalmas munka eredménye 15 kötetben jelent meg, amelyek közül nem egy az épített örökség utolsó dokumentumának tekinthető, hisz a fotós a huszonnegyedik órában örökítette meg egyik-másik elhagyott templomot a teljes pusztulás előtt. Magyari Hunor munkája azonban nem csak ezért jelentős: utazásai, körútjai során számos tanulságos történetet is összegyűjtött. Ezekről is kérdeztük interjúnkban.
Ha jól tudom, nem professzionális fényképészként végezted el ezt a hatalmas munkát. Hogyan kezdődött?
Megközelítőleg 20 éve kezdtem fényképezni. Azon szerencsés nemzedékhez tartozom, amely még élte és művelte a fekete-fehér filmes, vegyszeres, sötétkamrás időszak végét, illetve az ilyen fotózást. Az első templomfotóim a nagyszüleim pincéjéből nyárára átalakított fotólaborban elevenedtek meg. Több mint 18 éve kötődöm a Református Diákotthon Alapítványhoz (RDA), ahol jelenleg is dolgozom, mint titkár, beszerző, mindenes. 1996-ban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa fotópályázatot írt ki Református templomok a Kárpát-medencében címmel. Erdőszentgyörgyön, nagytatám segítségével el is készítettem néhány képet, és beküldtem. Az elbíráláskor egy képemet díjazták, hármat dicséretben részesítettek, és a későbbi felhasználás céljával megőriztek. 1997-ben egy magyarországi ismerősöm megbízásából fényképeztem le a Székelyudvarhely és Erdőszentgyörgy közötti útszakaszon található, különböző felekezetekhez tartozó 36 templomot.
Tehát már akkor voltak olyan próbálkozások, hogy leltározzák a magyar templomokat.
Igen, mindkét esetben azonos volt a megrendelő kitűzött célja: összegyűjteni és megőrizni a különböző felekezetek templomait. De nincs tudomásom a képek további felhasználásáról, a tervek megvalósulásáról.
Neked mégis sikerült, legalábbis az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó templomokat kivétel nélkül mind végigfotóztad, a már nem használt romos épületektől, az épülőfélben levőkig. Milyen elvet követtél?
Azt tűztem ki magam elé, hogy egyházmegyénként egy-egy kötetben, egy-egy oldalon, rövid szövegismertetővel, képanyaggal bemutatom a két Egyházkerület valamennyi református templomát. Fotózáskor a célom elsősorban a dokumentumkészítés, a valóság pillanatnyi rögzítése volt, mindenféle előzetes „rendezés" nélkül. De akad talán a bemutatottak között is egy-egy olyan felvétel, amellyel annak is tudok újat mutatni, aki helybéliként minden nap látja templomát. Jóval több felvételt készítettem az albumokban megjelenteknél. Azokat talán majd valóban dokumentumként használhatja a jövő.
Ha a lehető legésszerűbb útvonalakat követted, akkor is több ezer kilométert kellett bejárnod. Kezdettől megvoltak rá az erőforrásaid?
Az első években még gyalogszerrel, kerékpárral, autóstoppal és diákjaim önzetlen szüleinek segítségével – volt, ahová ők vittek el saját autóikon – jártam be az egyházmegyét. Később az RDA biztosított szolgálati autót az egyházmegyék bejárásához, illetve néhányszor bérelt autóval utaztunk. A fotós felszerelés mindig sajátom volt, valahogy úgy, hogy mindig azt és csakis azt a felszerelést (digitális fényképezőgépek, objektívek, számítógépek) vásároltam meg, amely alkalmas volt épületfotózásra. A légi felvételek ötlete az erdővidéki album készítésének idején fogalmazódott meg, mint egy újszerű látószög, amelynek hatalmas dokumentumértéke van, hiszen egyszerre, egyetlen fotón lehetett megörökíteni templomot, parókiát, gyülekezeti házat, iskolát, temetőt. A fotózás során megtett kilométerek számáról nem tudnék találgatásokba se bocsátkozni. Annyi biztos, hogy a 2012-es esztendőben valamivel több, mint 40.000 km-t „varázsoltam" az autóba.
Közben segítséged is akadt...
2007 nyarán csatlakozott az „ügyhöz", kedves ismerősöm, Szántó Tünde, szilágysomlyói magyartanárnő, akivel végigjártuk, és lefényképeztük a Küküllői Református Egyházmegye templomait. Ő később is – a tanügyi vakációk idején – részt vett a terepmunka elvégzésében. Női szemének és a virágok iránti szeretetének köszönhetően, hozzá kötődnek az album virágos fotói. 2011-ben csatlakozott a csapathoz Juhász Ábel, telekfalvi lelkipásztor, aki előbb a Sepsi- és Kézdi-Orbai albumokhoz járult hozzá helyismeretével, a vidék földi és légi felvételeinek elkészítésével. Majd 2012-ben szintén munkatárs volt a Brassói és Kolozsvári Egyházmegyék anyagának fotózásakor. Munkahelyi kollégák lelkészi és laikus tanácsokkal segítettek, családtagjaim, volt és jelenlegi diákjaim közül is sokan hozzájárultak e nagyméretű kordokumentum elkészültéhez.
Van egy teljes munkaidős, „civil" állásod. Mikor volt időd fotózni?
Az első öt album anyagát a mindenkori tavaszi és nyári vakációkban fotóztuk (2002-től). A kolléganőm tanárnő, ő csak ezeken a heteken tudott eljönni munkahelyéről. A 2011-2012-es esztendőkben már kaptam plusz szabadnapokat, fizetetlen szabadságot a munkahelyemről, mert nem lett volna elegendő pusztán a nyári szabadság e sok épület megfényképezésére.
Hogyan fogadtak a gyülekezetek?
A gyülekezet, a harangozók, gondnokok, presbiterek mindig nagy örömmel fogadtak, többször meg is vendégeltek egy kis frissen sütött pánkóval, házikenyérrel, kávéval. A lelkészek – noha nekik már nem olyan újdonság a templomokat fényképező ember, turista – is legtöbb esetben készségesen álltak rendelkezésünkre, biztosították a bejutást az épületekbe, sokszor felvittek padlásra, megmutattak rejtett zugokat, érdekességekről számoltak be.
Sajnos a fotókból is kiderül, hogy sok helyen a gyülekezet tehetetlen a templom pusztulásával szemben.
5-10 fős gyülekezetek esetén, főleg, ha a gyülekezet tagjai 60 év fölöttiek, nincs remény a felújításra. Egyik ilyen helyen azt mondta nekem egy idős nénike: „Tudja, az őseink felépítették ezt a templomot, és mi arra se vagyunk már képesek, hogy a pókhálót leszedjük róla." Mert a gyülekezetnek az a néhány tagja már olyan öreg, hogy egyikük sem tud székre állni.
Gondolom, minden kép mögött van egy történet. Melyikre emlékezel a legszívesebben?
Rengeteg kedves és szomorú történet van, de úgy az igazi, ha az ember odamegy és személyesen éli át. Egy érdekesebb, talán a vidékre is jellemző történetecske, hogy Magyarkirályfalván kigyalogoltunk a tűző napon, a dombon levő templomhoz, bár úgy sejtettük, hogy a harangozó, akinél a kulcs lehet, biztosan az aljban, a faluban lakik majd. A templom előtt egy kedves, 70 év körüli bácsika tett-vett valamit. Odaértünk, bemutatkoztunk és megkérdeztük, hogy nem-e tudja véletlenül, hol lakik a harangozó, vagy a hogy a kulcsok kinél, merre vannak. Ő – miután végigkérdezte, hogy mit akarunk a harangozótól, miért jöttünk, miért fényképezünk – negyed óra múlva végül közölte, hogy ismeri azt az embert: ő maga az. A zsebéből elővette a kulcsot, és nagy örömmel végigkalauzolt a templomán.
Mit mond a templom gyülekezetéről?
Erről több órányit lehetne mesélni. Ami legelőször szembetűnik számomra, belépve egy templomba, hogy van-e virág az Úr asztalán. Ha nincs, általában az már a vég kezdetét jelenti. Legtöbbször itt már nincs gyülekezet, vagy csak ritkán tartanak már istentiszteletet. De mesélnek a varrottasok, a padon felejtett szemüvegek az énekeskönyvek mellett, a pókhálók és sajnos a műanyag virágok is.
Voltál Erdélyen kívül is, például Galacon. Ott is van református gyülekezet vagy már csak nyomokban?
Sajnos, a Kárpátokon kívül még szomorúbb a helyzet. A nyelvvesztés még kézzelfoghatóbb. Több esetben más felekezettől bérelt épület, magyar nyelvet már egyáltalán nem beszélő gondnokok fogadtak, a gyülekezetben is több helyen elhangzott, hogy mi már bizony rosszul beszélünk magyarul. Érdekes volt látni Galacon a parajdi, Küküllő-menti falvakból elszármazott emberek énekeskönyveit a padok tetején.
Egyes templomokhoz évekkel később visszatértél, hogy újabb fotókat készíts róluk. Hogyan változtak az évek alatt? Romlás vagy építés jellemző inkább?
Statisztikát nem végeztem, van ilyen is, van olyan példa is. Kristyor (Hunyad megye) temploma egy nyár alatt elvesztette a teljes tetőszerkezetét, valószínűleg mi voltunk az utolsók, akik még láttuk az Úr asztalát, a szószékkoronát. Ellenben több helyen meglepődve tapasztaltam, hogy ottjártam után újravakolták kívül-belül a templomot, újrafedték a tetőt, haranglábat, tornyot újítottak. Mindenhol szükség és lehetőség szerint.
Hol lehet a munkáid eredményét végignézni, a köteteket kézbe venni, esetleg megvásárolni?
A kötetek fogynak, egyelőre csak az udvarhelyi ért meg egy második kiadást. Kolozsváron például könyvesboltokban nem, csak a református püspöki hivatal iratterjesztési osztályán lehet kézbe venni a kiadványokat. Szeretnénk két nagy kötetbe összefoglalva újra kiadni azt, ami most 15 kisebb kötetben van, remélem, nyár végére sikerül.
Mik a terveid? Lesz folytatás?
Tervezem az unitárius templomainkat is megörökíteni, már van is egy nyertes pályázatunk. Ezen kívül remélem, hogy sikerül a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartozó templomokat is végigfotózni. Az egyetlen kérdéses tényező a pénz, de bízom benne, hogy az is megoldódik.
T. Koós Imola
Maszol.ro,

Református templomok madártávlatból
Madártávlatból tekintett le Magyari Hunor és Juhász Ábel Kolozsvár református templomaira, szám szerint tizenkettőre, a fényképezőgép segítségével megörökített pillanatképeket pedig óriásmolinók segítségével tárták az érdeklődők elé azon a kedd délutáni kiállításmegnyitón, amelynek a főkonzulátus rendezvényterme adott helyet. A Kolozsvári Magyar Napok keretében zajló esemény házigazdája, Magdó János főkonzul köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva: nagy szükség lenne egy teljes, az erdélyi magyar műemlékeket, az épített örökséget összesítő jegyzékre, amely egyben azt is rögzíti, hogy kinek a tulajdonában vannak és milyen állapotban, ezáltal könnyebben át lehet tekinteni azt is, hogy mely létesítmények igényelnek sürgős segítséget az állagmegőrzés, illetve restaurálás terén.
A megnyitón jelen volt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is, aki felszólalásában kifejtette: különleges alkalom ez a fotókiállítás, hiszen ilyen távlatból ritkán – vagy egyáltalán – nem láthatjuk ezeket a templomokat, így ezáltal mi is egy kicsit felemelkedhetünk. A püspök elmondta: az egyházkerület tizenöt egyházmegyéjének minden templomáról készült egy-egy felvétel, ezeket háromkötetes díszkiadásban jelentetik meg, 2014 júliusában fogják majd bemutatni a kiadványt Sepsiszentgyörgyön.
A két szerző bemutatására Bibza Gábort, a kolozsvári egyházmegye esperesét kérték fel, aki többek között hangsúlyozta: Magyari Hunor és Juhász Ábel – előbbi fotográfus, utóbbi református lelkész – szabadidejükben fényképeznek, kiállításokat szerveznek, és ha lehetőségük adódik rá, akkor fotóalbumokat is kiadnak. – Közel 750 templomot fényképeztek le, kialakult tehát bennük egy sajátos látásmód, ezt szeretnék nekünk is megmutatni. A 12 kolozsvári református templom – ráadásként pedig a teológiai intézet – egyfajta csomópont is a közösség számára – jegyezte meg az esperes. Az óriásmolinókon látható felvételekről Ferenczy Miklós lelkész beszélt, minden templomhoz hozzáfűzve egy-egy rövid történeti részt, majd Szántai János olvasta fel írását.
A rendezvény végén a két szerző is megosztott néhány gondolatot a jelenlévőkkel. A kiállítás három hétig tart nyitva.
Köllő Katalin
Szabadság (Kolozsvár)

Templomaink fotókrónikása: Magyari Hunor
Valószínűleg Magyari Hunor az egyetlen fotós, aki az utóbbi 10 évben az Erdélyi Református Egyházkerület összes templomát lefotózta. A hatalmas munka eredménye 15 kötetben jelent meg, amelyek közül nem egy az épített örökség utolsó dokumentumának tekinthető, hisz a fotós a huszonnegyedik órában örökítette meg egyik-másik elhagyott templomot a teljes pusztulás előtt. Magyari Hunor munkája azonban nem csak ezért jelentős: utazásai, körútjai során számos tanulságos történetet is összegyűjtött. Ezekről is kérdeztük interjúnkban.
Ha jól tudom, nem professzionális fényképészként végezted el ezt a hatalmas munkát. Hogyan kezdődött?
Megközelítőleg 20 éve kezdtem fényképezni. Azon szerencsés nemzedékhez tartozom, amely még élte és művelte a fekete-fehér filmes, vegyszeres, sötétkamrás időszak végét, illetve az ilyen fotózást. Az első templomfotóim a nagyszüleim pincéjéből nyárára átalakított fotólaborban elevenedtek meg. Több mint 18 éve kötődöm a Református Diákotthon Alapítványhoz (RDA), ahol jelenleg is dolgozom, mint titkár, beszerző, mindenes. 1996-ban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa fotópályázatot írt ki Református templomok a Kárpát-medencében címmel. Erdőszentgyörgyön, nagytatám segítségével el is készítettem néhány képet, és beküldtem. Az elbíráláskor egy képemet díjazták, hármat dicséretben részesítettek, és a későbbi felhasználás céljával megőriztek. 1997-ben egy magyarországi ismerősöm megbízásából fényképeztem le a Székelyudvarhely és Erdőszentgyörgy közötti útszakaszon található, különböző felekezetekhez tartozó 36 templomot.
Tehát már akkor voltak olyan próbálkozások, hogy leltározzák a magyar templomokat.
Igen, mindkét esetben azonos volt a megrendelő kitűzött célja: összegyűjteni és megőrizni a különböző felekezetek templomait. De nincs tudomásom a képek további felhasználásáról, a tervek megvalósulásáról.
Neked mégis sikerült, legalábbis az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó templomokat kivétel nélkül mind végigfotóztad, a már nem használt romos épületektől, az épülőfélben levőkig. Milyen elvet követtél?
Azt tűztem ki magam elé, hogy egyházmegyénként egy-egy kötetben, egy-egy oldalon, rövid szövegismertetővel, képanyaggal bemutatom a két Egyházkerület valamennyi református templomát. Fotózáskor a célom elsősorban a dokumentumkészítés, a valóság pillanatnyi rögzítése volt, mindenféle előzetes „rendezés" nélkül. De akad talán a bemutatottak között is egy-egy olyan felvétel, amellyel annak is tudok újat mutatni, aki helybéliként minden nap látja templomát. Jóval több felvételt készítettem az albumokban megjelenteknél. Azokat talán majd valóban dokumentumként használhatja a jövő.
Ha a lehető legésszerűbb útvonalakat követted, akkor is több ezer kilométert kellett bejárnod. Kezdettől megvoltak rá az erőforrásaid?
Az első években még gyalogszerrel, kerékpárral, autóstoppal és diákjaim önzetlen szüleinek segítségével – volt, ahová ők vittek el saját autóikon – jártam be az egyházmegyét. Később az RDA biztosított szolgálati autót az egyházmegyék bejárásához, illetve néhányszor bérelt autóval utaztunk. A fotós felszerelés mindig sajátom volt, valahogy úgy, hogy mindig azt és csakis azt a felszerelést (digitális fényképezőgépek, objektívek, számítógépek) vásároltam meg, amely alkalmas volt épületfotózásra. A légi felvételek ötlete az erdővidéki album készítésének idején fogalmazódott meg, mint egy újszerű látószög, amelynek hatalmas dokumentumértéke van, hiszen egyszerre, egyetlen fotón lehetett megörökíteni templomot, parókiát, gyülekezeti házat, iskolát, temetőt. A fotózás során megtett kilométerek számáról nem tudnék találgatásokba se bocsátkozni. Annyi biztos, hogy a 2012-es esztendőben valamivel több, mint 40.000 km-t „varázsoltam" az autóba.
Közben segítséged is akadt...
2007 nyarán csatlakozott az „ügyhöz", kedves ismerősöm, Szántó Tünde, szilágysomlyói magyartanárnő, akivel végigjártuk, és lefényképeztük a Küküllői Református Egyházmegye templomait. Ő később is – a tanügyi vakációk idején – részt vett a terepmunka elvégzésében. Női szemének és a virágok iránti szeretetének köszönhetően, hozzá kötődnek az album virágos fotói. 2011-ben csatlakozott a csapathoz Juhász Ábel, telekfalvi lelkipásztor, aki előbb a Sepsi- és Kézdi-Orbai albumokhoz járult hozzá helyismeretével, a vidék földi és légi felvételeinek elkészítésével. Majd 2012-ben szintén munkatárs volt a Brassói és Kolozsvári Egyházmegyék anyagának fotózásakor. Munkahelyi kollégák lelkészi és laikus tanácsokkal segítettek, családtagjaim, volt és jelenlegi diákjaim közül is sokan hozzájárultak e nagyméretű kordokumentum elkészültéhez.
Van egy teljes munkaidős, „civil" állásod. Mikor volt időd fotózni?
Az első öt album anyagát a mindenkori tavaszi és nyári vakációkban fotóztuk (2002-től). A kolléganőm tanárnő, ő csak ezeken a heteken tudott eljönni munkahelyéről. A 2011-2012-es esztendőkben már kaptam plusz szabadnapokat, fizetetlen szabadságot a munkahelyemről, mert nem lett volna elegendő pusztán a nyári szabadság e sok épület megfényképezésére.
Hogyan fogadtak a gyülekezetek?
A gyülekezet, a harangozók, gondnokok, presbiterek mindig nagy örömmel fogadtak, többször meg is vendégeltek egy kis frissen sütött pánkóval, házikenyérrel, kávéval. A lelkészek – noha nekik már nem olyan újdonság a templomokat fényképező ember, turista – is legtöbb esetben készségesen álltak rendelkezésünkre, biztosították a bejutást az épületekbe, sokszor felvittek padlásra, megmutattak rejtett zugokat, érdekességekről számoltak be.
Sajnos a fotókból is kiderül, hogy sok helyen a gyülekezet tehetetlen a templom pusztulásával szemben.
5-10 fős gyülekezetek esetén, főleg, ha a gyülekezet tagjai 60 év fölöttiek, nincs remény a felújításra. Egyik ilyen helyen azt mondta nekem egy idős nénike: „Tudja, az őseink felépítették ezt a templomot, és mi arra se vagyunk már képesek, hogy a pókhálót leszedjük róla." Mert a gyülekezetnek az a néhány tagja már olyan öreg, hogy egyikük sem tud székre állni.
Gondolom, minden kép mögött van egy történet. Melyikre emlékezel a legszívesebben?
Rengeteg kedves és szomorú történet van, de úgy az igazi, ha az ember odamegy és személyesen éli át. Egy érdekesebb, talán a vidékre is jellemző történetecske, hogy Magyarkirályfalván kigyalogoltunk a tűző napon, a dombon levő templomhoz, bár úgy sejtettük, hogy a harangozó, akinél a kulcs lehet, biztosan az aljban, a faluban lakik majd. A templom előtt egy kedves, 70 év körüli bácsika tett-vett valamit. Odaértünk, bemutatkoztunk és megkérdeztük, hogy nem-e tudja véletlenül, hol lakik a harangozó, vagy a hogy a kulcsok kinél, merre vannak. Ő – miután végigkérdezte, hogy mit akarunk a harangozótól, miért jöttünk, miért fényképezünk – negyed óra múlva végül közölte, hogy ismeri azt az embert: ő maga az. A zsebéből elővette a kulcsot, és nagy örömmel végigkalauzolt a templomán.
Mit mond a templom gyülekezetéről?
Erről több órányit lehetne mesélni. Ami legelőször szembetűnik számomra, belépve egy templomba, hogy van-e virág az Úr asztalán. Ha nincs, általában az már a vég kezdetét jelenti. Legtöbbször itt már nincs gyülekezet, vagy csak ritkán tartanak már istentiszteletet. De mesélnek a varrottasok, a padon felejtett szemüvegek az énekeskönyvek mellett, a pókhálók és sajnos a műanyag virágok is.
Voltál Erdélyen kívül is, például Galacon. Ott is van református gyülekezet vagy már csak nyomokban?
Sajnos, a Kárpátokon kívül még szomorúbb a helyzet. A nyelvvesztés még kézzelfoghatóbb. Több esetben más felekezettől bérelt épület, magyar nyelvet már egyáltalán nem beszélő gondnokok fogadtak, a gyülekezetben is több helyen elhangzott, hogy mi már bizony rosszul beszélünk magyarul. Érdekes volt látni Galacon a parajdi, Küküllő-menti falvakból elszármazott emberek énekeskönyveit a padok tetején.
Egyes templomokhoz évekkel később visszatértél, hogy újabb fotókat készíts róluk. Hogyan változtak az évek alatt? Romlás vagy építés jellemző inkább?
Statisztikát nem végeztem, van ilyen is, van olyan példa is. Kristyor (Hunyad megye) temploma egy nyár alatt elvesztette a teljes tetőszerkezetét, valószínűleg mi voltunk az utolsók, akik még láttuk az Úr asztalát, a szószékkoronát. Ellenben több helyen meglepődve tapasztaltam, hogy ottjártam után újravakolták kívül-belül a templomot, újrafedték a tetőt, haranglábat, tornyot újítottak. Mindenhol szükség és lehetőség szerint.
Hol lehet a munkáid eredményét végignézni, a köteteket kézbe venni, esetleg megvásárolni?
A kötetek fogynak, egyelőre csak az udvarhelyi ért meg egy második kiadást. Kolozsváron például könyvesboltokban nem, csak a református püspöki hivatal iratterjesztési osztályán lehet kézbe venni a kiadványokat. Szeretnénk két nagy kötetbe összefoglalva újra kiadni azt, ami most 15 kisebb kötetben van, remélem, nyár végére sikerül.
Mik a terveid? Lesz folytatás?
Tervezem az unitárius templomainkat is megörökíteni, már van is egy nyertes pályázatunk. Ezen kívül remélem, hogy sikerül a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartozó templomokat is végigfotózni. Az egyetlen kérdéses tényező a pénz, de bízom benne, hogy az is megoldódik.
T. Koós Imola
maszol.ro

Udvarhelyszéki településtörténetek rajzolódnak ki
Fizikai, szellemi és eszmei mivoltában is teljesen saját tárlattal jelentkezik a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum: az intézmény régészei által végzett tízéves kutatómunka summázása a Templomok a föld alatt című kiállítás, melynek megnyitóját csütörtökön délután hat órától tartják.
Az elmúlt tíz év régészeti tevékenységének egy szegmense tárul a látogató elé az udvarhelyi múzeumban: a földszinti termekben berendezett, Templomok a föld alatt című kiállítás kurátorai Nyárádi Zsolt és Sófalvi András régészek. A több mint két tucatnyi udvarhelyszéki településen végzett ásatások, geofizikai kutatások és felmérések célja a középkori templomok és a köréjük szerveződött temetők feltárása volt.
„Az ásatások egyre kiterjedtebbek, legújabb projektünk a patakfalvi elpusztult középkori templom feltárása. Ebben amerikai antropológusok is segédkeznek. A kutatások most már nemcsak önmagukban zajlanak, hanem tágabb kiterjedésben is próbáljuk kontextusba helyezni az eredményeket. A templomok kiemelkedő szerepet játszottak egy-egy település történetében, és ha ezek létrejöttét keltezni tudjuk, akkor nagyon közel járul a település kezdeteinek keltezéséhez” – sorolta Nyárádi Zsolt. A szakember kifejtette: a tavaly nyáron alkalmazott, ún. C12-es módszer (melynek során az élő szervezetekbe beépült szénatomot vizsgálják) segítségével sikerült megállapítani például, hogy Bögözben és Lövétén is a 12. század második felében keletkeztek az első sírok, és közvetlenül ezek közelében épültek az első templomok is.
Fenyéd például a vizsgálatok alapján valamivel korábban, a 11. század végén, a 12. század elején keletkezhetett. „Mindez hihetetlenül újszerű eredmény, hiszen csupán a leletekre hagyatkozva időben ennyire nem tudtunk volna visszamenni. Az amerikai antropológusok által a csontanyag vizsgálata során kapott eredmények kiegészítik ezt a kutatást” – tette hozzá a régész.
A tetemes kutatási eredmény és adat egy szegmense látható ezúttal a múzeumban: a kurátorok kiemeltek néhány olyan udvarhelyszéki templomot, amelyek valamilyen szempontból érdekesek. „Csupán néhány négyzetméteren képtelenség lenne bemutatni mindazt, amit az évek alatt összegyűjtöttünk, ezért kiemeltünk néhány objektumot, amelyek legérdekesebb szegmenseit igyekszünk bemutatni” – magyarázta Sófalvi András, a régészpáros tagja.
A tárlatot két kisfilm is kiegészíti, ezek egyike a sokszor „csodabogárként” kezelt régészek mindennapi munkáját mutatja be. „További érdekesség, hogy a homoródszentmártoni templom elpusztult Szent László-freskóját, amelyet Huszka János örökített meg, kiegészítő elemként csatoltuk a tárlathoz” – árulta el Sófalvi. Egyébként a kiállítás látványtervét Baróti Hunor képzőművész készítette.
A templomok a föld alatt elnevezésű tárlat beilleszkedik a Haáz Rezső Múzeum korábbi, mind tartalmi mind formai megjelenítésben korszerű kiállításainak sorába, érdekessége azonban, hogy az udvarhelyi múzeum régészei által végzett tízéves munka konkrét eredménye, amely fizikailag, eszmeileg és szellemileg is a Haáz Rezső Múzeumhoz köthető – hangsúlyozta Miklós Zoltán múzeumigazgató.
A csütörtökön délután 6 órától tartandó megnyitón köszöntőbeszédet mond Bunta Levente polgármester, a tárlatot pedig Gyöngyössy János szakíró, grafikus és Juhász Ábel református lelkész nyitja meg.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

Egységnapot ültek az egyházmegye gyülekezetei
Együtt ünnepeltek a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye minden részéről érkezettek: szombaton a belvárosi református templomban több mint félezren emlékeztek a 498 évvel ezelőtt elkezdődött eseményekre.
A kálvini mottójú – Akiknek Isten az atyjuk, azoknak az egyház legyen az anyjuk –hitvalló napon Tőkés Zsolt, az egyházmegye főgondnoka köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a reformáció nem a világhoz való szüntelen alkalmazkodást jelenti, hanem az egyén megújulását, Krisztushoz való visszatérését. Az istentiszteleten a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium kórusa szolgált.
Kántor Csaba esperes igehirdetésében kifejtette, mindig az Ige közelségét kell keresnünk, hogy el ne sodródjunk. Krisztussal ugyanis nem az árral, hanem az árral szembe tudunk úszni, a forrás felé. Az úrvacsora ágendai szolgálatát Gede Ildikó, a Székelyudvarhely Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora tartotta, az egyházmegye lelkipásztorai osztották ki az úrvacsorai jegyeket, a kenyeret és a bort. Az istentisztelet után a református kollégium konviktusán szeretetvendégség várta a részvevőket, majd a Somos zenekar a református, az evangélikus és unitárius magyar énekeskönyvek kincsestárából nyújtott népzenei feldolgozású ízelítőt.
A három csoportban tartott előadások a református létmódra fókuszáltak. A Bocskai István Közösségi Házban Moldovan Radu felsőboldogfalvi lelkipásztor, ifjúsági előadótanácsos játékok, beszélgetés, képek és kisfilmek alapján a helyes döntésekre irányította az ifjak figyelmét. Buzdítása: fel kell vállalni a példaképlétet. Az ehhez szükséges erő a megváltottság tudatából meríthető. Az asszonyoknak a belvárosi református templomban Bogdán Ida tanár A reformációtól a nemzeti költészetig című előadásában a zsoltárokon keresztül világított rá, hogyan jelentek meg és határozták meg a költészet fejlődését, alkotóik életét és gondolkodását. A református kollégium tizenkettedik osztályos lányai pedig énekeltek, zsoltárokat és verseket olvastak fel. A férfiak a városháza Szent István Termében Pitó Zsolt bögözi lelkipásztor, missziói előadótanácsos vezetésével a református férfi jellemvonásairól, szerepéről beszélgettek, és különböző szerzők erről szóló vallomásait hallgatták és beszélték meg.
A SZIKE zenekar dicsőítését újra együtt hallgatta a gyülekezet. Kászoni Szilárd nagysolymosi lelkipásztor a Magyari Hunor és Juhász Ábel által készített, az egyházmegye templomait bemutató, újra kiadott képes albumot mutatta be.
Dániel Tamás ötödéves teológiai hallgató Gönczi Lajosról írt jellemrajzát Bekő István Márton lelkipásztor mutatta be, hangsúlyozva, az igazgató-tanár kitörölhetetlenül beleégette nevét a kollégium történetébe. Beszélt Gönci Lajos életéről, arról, hogy igazgatósága idején nyert új arculatot az iskola, készült el a tanítóképző épülete, valamint indult be a konviktus. Természettudósként alapos tudományos munkát is végzett; író és közéleti személyiség volt. Nyugdíjazása után a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye gondnoka és a Belvárosi Református Egyházközség főgondnoka volt. Dániel Tamás, a könyv szerzője megköszönte a támogatók hathatós segítségét, akik hozzájárultak az emlékkönyv megjelentetéséhez Gönczi születésének 140. évfordulójára.
Bereczki-Orbán Zsolt programfelelős lelkipásztor kérdésünkre elmondta, felülmúlta a várakozást a részvétel. Öröm, hogy ilyen sokaknak fontos volt a reformáció közös megünneplése, melynek üzenete: a hitbéli meggyőződés, a lelki identitás lehetőség és kötelesség minden ember számára.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Új templomot kap a huszonkilenc lelkes gyülekezet
Életveszélyessé vált régi temploma helyett újat álmodott a huszonkilenc lelkes sándorfalvi gyülekezet. Felépült az istenháza, vasárnap délután egy órakor használatba adják.
A templomszentelő istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdet igét. A köszöntőbeszédek között Kátai Zoltán énekmondó reformációs énekei csendülnek fel – tudtuk meg Juhász Ábel telekfalvi lelkipásztortól.
Templomkrónika
A Sándorfalvi Református Egyházközségnek nem volt középkori temploma. A régi templom 1852-ben épült egy korábbi kápolna helyére. A templomépítéssel egy időben, fából készült a különálló harangláb, amelyben két harang szól. Mivel az egyházközség levéltára egy tűzvészben megsemmisült, a templomépítés részletei nem ismertek. 1924-ben támpillérekkel megerősítették az épületet. A ’70-es években végeztek rajta kisebb javításokat, azonban a földmozgások, földcsuszamlások következtében állapota folyamatosan romlott. 2003-ban a geológusi szakvélemény megállapította, hogy a templom alatti földterület állandó lassú mozgásban van, ami azt eredményezheti, hogy az épület falai elválhatnak egymástól. Az akkori becslések szerint a csuszamlás megállítása meghaladta volna a százezer eurós költséget. Az összeg nagysága és a gyülekezet szerény anyagi képességei miatt a tervet el kellet vetni. 2011-ig használták istentiszteleti célokra a templomot, de 2012-ben annyira megroggyantak a falak, hogy életveszélyessé vált, így le kellett zárni. Ezt követően az istentiszteleteket Szabó Márton sándorfalvi gondnok házában tartották.
Új istentiszteleti hely 2012-ben fogalmazódott meg egy új templom építésének terve. Az egyházközség visszakapott egy telket, amelyen egykor az iskola épülete állt. A terveket Tusa-Illyés Attila sepsiszentgyörgyi tervező és csapata készítette. A munkálatok előkészületei 2015-ben zajlottak, az építkezés 2016-ban kezdődhetett el. Elsőként a fából készült haraglábat költöztették át új helyére, megtartva eredeti formáját és minden olyan elemét, ami nem ment tönkre. Ez biztosítja a folytonosságot Telekfalva leányegyházközségének régi és új temploma között. A torony kivitelezője a baróti Cseresznyés Szilamér és csapata volt. A templom építésének munkálatait a székelyszentkirályi Lőrincz Attila és csapata vállalta. A költségek lényegesen meghaladták az egyházközség anyagi erejét, ezért a helyi adományok és közmunkák mellett pályázatokból és támogatásokból készülhetett el az új templom – tudtuk meg Juhász Ábeltől. A hatvannégy négyzetméteres istenháza negyven fő befogadására alkalmas, és festett kazettás mennyezet teszi ékesebbé. „Az új templom reményeink szerint e kis közösség megújulását is szolgálja, hiszen ebben az esztendőben a gyülekezet lélekszáma közel hatvan százalékkal növekedett” – fogalmazott a lelkipásztor. Molnár Melinda / Székelyhon.ro