A történelem néma tanúi
Kegytárgyak sorsa
Az 1916-os román betörés századik évfordulója kapcsán számos írás, könyv jelent és jelenik meg bizonyára a közeljövőben. Ezek nagy része tárgyilagosan tárja fel az első világháború számunkra, erdélyi magyarok számára megpróbáló időszakát. Érvényes rá George Orwell megállapítása: „A háború lényege a pusztítás – nem feltétlenül emberi életeké, hanem az emberi munka eredményeié.”
Az általam bemutatott történet a háború farkastörvényei felett is diadalmaskodó Isten iránti tisztelet győzelmét bizonyítja. A sepsiszentgyörgyi kis unitárius közösség, amelynek lelkésze, az 1905-ben Kilyénből beköltözött József Lajos alig vetette meg lábát, lelkesedéssel állt neki egyházközsége építésének. Tagjai Isten iránti szeretetük jeléül adományaikkal szaporították az eklézsia vagyonát. 1914-ben Ütő András és neje, Gyárfás Amália egy drapp színű selyem úrasztali takarót ajándékozott az egyházközségnek, amelynek értéke 300 korona volt. Rá két évre, a háborús évek közepén József Lajos esperes felesége – született Ütő Julcsa – fia konfirmálása emlékére, pünkösdkor „egy krémszínű brokát selyem, közepén kehely, búzakalász koszorúval körítve s drága selyemmel hímezve, széle pointlace csipkével szegélyezve urasztali pohár és kenyérterítőt” adományozott 150 korona értékben. Hamarosan a háború forgataga megtörte a lelkesedést, haladást. 1916 augusztusában, amikor a sepsiszentgyörgyi esperes a Kolozsváron tartott főtanácsi gyűlésen tartózkodott, a román hadsereg betört Székelyföldre, elérve Sepsiszentgyörgyöt is. A jegyzőkönyvbe bejegyezték: „A városban az ellenség nagy számmal járt, és az egyes házakban laktak is. Nagyobb részben azonban a városon kívüli területeken tanyáztak.” A nagy felfordulásban a lelkész asszony az értékpapírokat és takarékbetétes könyveket magával vitte a meneküléskor. Több mindent, ezek között „egy igen értékes asztalterítőt, 1 drb. szintén szép és értékes urasztali kenyér és pohár terítőt is magukkal vittek az oláhok”. Nem jutottak messze az elrabolt tárgyak: 1916. december 1-jén a vargyasi unitárius pap, Kisgyörgy Sándor levelezőlapon értesítette sepsiszentgyörgyi kollégáját, hogy az említett tárgyak nála vannak, de a postaszolgálat bizonytalansága miatt később fogja eljuttatni jogos tulajdonosához. Rá két hétre, december 19-én hosszabb levélben számolt be a történtekről: „A pohárterítő [...] csipkefosztottan került ide, de jól észrevehető, hogy volt a szélén dísz, látható lévén a lebontás durva művészete.” Aztán folytatta: „Egy szegény özvegyasszonyunk házánál valami posta- és táviroda-kezelő altiszt volt szállva (oláh), s mikor a nagy visszanyomuláskor átvonultak itt a bocskoros hadak, egy tolvaj katona oda tért be, hogy újabban rablott tárgyait csomagolja, és eközben dicsekedve mutatta az altisztnek ezeket a szép tárgyakat, de vesztére, mert az altiszt látva, hogy azok szent dolgok, templomi kincsek, keresztet vetett, s felpofozva a katonát, elvette azokat, és a szegény asszonynak odaadta, hogy tegye a ládába. Ez osztán a katonák eltakarodása után megmutatta a bírónak, hogy nála mit hagytak az oláh katonák, és a bíró arra intette, hogy majd a vizsgálatkor adja át a csendőröknek. De ez gondolva, hogy a csendőrök erre s tova összegyúrják, s ki tudja, mi lesz a vége, legjobbnak látta elhozni hozzánk és letétbe helyezni, míg valahogy hazaküldhetjük.” A lelkész megdicsérte az istenfélő idős asszonyt, és kilátásba helyezett egy kisebb ajándékot számára. A tárgyak visszaérkeztek Sepsiszentgyörgyre, de a pontos időt nem tudjuk. 1917-ben még ott voltak Vargyason, a sepsiszentgyörgyi jegyzőkönyvek nem említik a visszaérkezés időpontját. 1927-ben, amikor a szentgyörgyi unitárius eklézsia az elkészült imaházát avatta fel, az Aranykönyv megjegyezte: „Kriza Zsuzsika készítette már korábban, 1916-ban a József Lajosné lelkészné által adományozott pointlace csipkés urasztali pohár terítőre (brokát, selyemből készült) az elveszett csipke helyett az ujat. (Az anyaga a hívek adománya.) A munka értéke 1500 korona.”
A kegytárgyak ma is az eklézsia tulajdonában vannak a történelem zivatarainak néma tanúiként. Márk Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)