Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Jobbágy Emese
1 tétel
2013. április 18.
Szent László Napokat rendeznek
Idén először szervezi meg a Szent László Napokat Nagyváradon a városalapító királyról elnevezett egyesület.
Jobbágy Emese, a Szent László Egyesület elnöke, illetve Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi régióelnöke szerdán a római katolikus székesegyház kertjében álló Szent László-szobor előtt tájékoztatott a kezdeményezésről.
Zatykó Gyula elmondta, a háromnapos rendezvénysorozat egyik fő célja, hogy a váradiakkal, magyarokkal és románokkal egyaránt megismertesse a lovagkirály alakját, akit a város alapítójaként tisztelnek, ám a köztudatban nem él eléggé, sokan nem tudják nevét a településével társítani. „Szent László neve megkerülhetetlen a város történelmében” – fogalmazott Zatykó. Hozzátette, az alapvetően magyar rendezvényekre minden lakost szeretettel várnak. A rendezvényt a László-nap köré, június 28–30-ára tervezik. A program nem készült el, a tervek között sokféle rendezvény szerepel – mondta Jobbágy Emese. Lesznek koncertek, könyvbemutatók, filmvetítések, néptánctalálkozó, kiállítások, közönségtalálkozók, vetélkedők és vásárok, borbemutató és szervezett városnézés is. A rendezvények célja egyfelől a magyar kultúra megismertetése a többségi lakossággal, kapcsolatteremtés a határon belüli és kívüli városokkal, és nem utolsósorban a szórakoztatás. Minden rendezvényre ingyenes lesz a belépés, ezek legnagyobb része szabad téren zajlik majd. Az említett egyesület mellett a Partitipatio Alapítvány, a Metrion Egyesület, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszéke, a Partiumi Magyar Művelődési Céh, a Magyar Polgári Egyesület és a Zichy Ferenc Borklub is partner a szervezésben.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár).