Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Jávorszky György
1 tétel
2017. szeptember 6.
Arénaavató a Himnusszal és nemzeti operával
Közel száz zenész hangszeréből csendültek fel Erkel Ferenc akkordjai – a közönség rögtön ráismert a Himnuszra, és felállva énekelte végig a Sepsi Arénában hétfőn az est nyitányaként a Magyar Állami Operaház Kárpát-Haza OperaTúra programjában bemutatott előadás, Erkel Ferenc Hunyadi László című operája előtt.
Az új sepsiszentgyörgyi sportlétesítményben ezt követően Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szólt a közönséghez. Utóbbi örömét fejezte ki, hogy nemzeti operával avathatjuk az arénát. A főigazgató abbéli reményének adott hangot, hogy erdélyi turnéjuk nyitóelőadása lesz a legemlékezetesebb, és szólt a kultúra nemzetegyesítő erejéről. Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját – Szűcs Gábor rendezésében, a zenekart Medveczky Ádám vezette – 2600-an nézték meg hétfőn este – közölte érdeklődésünkre Jávorszky György, az operaház nemzetközi kommunikációs menedzsere –, és ugyanannyi jegy kelt el a tegnap esti előadásra, Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjéből készült, Ronald Hynd koreográfus által színpadra állított balettelőadásra is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)