Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Janssens, Rudi
5 tétel
2013. október 16.
Nyelvhasználatjogi tapasztalatcserén az RMDSZ képviselői Sógor Csaba kezdeményezésére
Markó Attila és Kerekes Károly, az RMDSZ parlamenti képviselői október 15-16. között nyelvhasználati jogokra vonatkozó tapasztalatcserén vesznek részt Brüsszelben, Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezésére.
A képviselők Brüsszel Főváros Régió Minisztériumának szakirányú tisztviselőinél a régió közintézményeiben kevésbé használatos nyelvek ügyében tájékozódnak. A tapasztalatcsere célja olyan működőképes és könnyen alkalmazható anyanyelvhasználatot szorgalmazó gyakorlatokat azonosítani, amelyek alapján Romániában azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot, a lakosság anyanyelvén fordulhasson orvoshoz vagy az illetékes közintézményekhez a hivatalos ügyek intézése érdekében.
Tegnap a brüsszeli nyelvi helyzetről prof. dr. Rudi Janssensszel, a brüsszeli információs és dokumentációs központ, a VUB brüsszeli flamand ajkú szabadegyetem tanárával tanácskoztak. Ezt követően Brüsszel Főváros Régió IRIS hálózatához tartozó közkórházainak képviselője mutatta be a legjobban alkalmazható módszereket anyanyelvhasználat terén. Ma az Egészség Házában tesznek hivatalos látogatást, majd ezt követően a Belga Királyi Akadémia székhelyén dr. Frühling János professzorral folytatnak megbeszélést.
A Belga Királyság egyelőre nem írta alá és nem ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. Aláírta viszont, de nem ratifikálta a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó keretegyezményt. Ennek ellenére a főváros régió területén a két államalkotó közösség nyelvhasználati, napi gyakorlatán kívül a nemzetközi közösség jelenlétéből adódó elvárásoknak is eleget kell tenni.
Népújság (Marosvásárhely)
Markó Attila és Kerekes Károly, az RMDSZ parlamenti képviselői október 15-16. között nyelvhasználati jogokra vonatkozó tapasztalatcserén vesznek részt Brüsszelben, Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezésére.
A képviselők Brüsszel Főváros Régió Minisztériumának szakirányú tisztviselőinél a régió közintézményeiben kevésbé használatos nyelvek ügyében tájékozódnak. A tapasztalatcsere célja olyan működőképes és könnyen alkalmazható anyanyelvhasználatot szorgalmazó gyakorlatokat azonosítani, amelyek alapján Romániában azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot, a lakosság anyanyelvén fordulhasson orvoshoz vagy az illetékes közintézményekhez a hivatalos ügyek intézése érdekében.
Tegnap a brüsszeli nyelvi helyzetről prof. dr. Rudi Janssensszel, a brüsszeli információs és dokumentációs központ, a VUB brüsszeli flamand ajkú szabadegyetem tanárával tanácskoztak. Ezt követően Brüsszel Főváros Régió IRIS hálózatához tartozó közkórházainak képviselője mutatta be a legjobban alkalmazható módszereket anyanyelvhasználat terén. Ma az Egészség Házában tesznek hivatalos látogatást, majd ezt követően a Belga Királyi Akadémia székhelyén dr. Frühling János professzorral folytatnak megbeszélést.
A Belga Királyság egyelőre nem írta alá és nem ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. Aláírta viszont, de nem ratifikálta a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó keretegyezményt. Ennek ellenére a főváros régió területén a két államalkotó közösség nyelvhasználati, napi gyakorlatán kívül a nemzetközi közösség jelenlétéből adódó elvárásoknak is eleget kell tenni.
Népújság (Marosvásárhely)
2013. november 1.
Az anyanyelv-használati jog biztosítása társadalmi befogadókészség, felelősség kérdése
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kezdeményezésére és szervezésében Kerekes Károly és Markó Attila parlamenti képviselők október 15-16-án Brüsszelbe látogattak, ahol alkalmuk nyílt megismerni a belga egészségügy nyelvhasználatjogi gyakorlatát. Kerekes Károly és Bónis István korábban már jelezte az Európa Tanácsnak a romániai helyzetet a kisebbségi nyelvhasználat ügyében az egészségügyi intézményekben, azt, hogy ezekben nem érvényesül a Románia által is ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában biztosított anyanyelv-használati jog. A brüsszeli látogatás tapasztalatairól kérdeztük Kerekes Károlyt.
– Látogatásunkat az motiválta, hogy meg szerettük volna ismer- ni egy olyan ország gyakorlatát az orvos–beteg nyelvi kommunikációban, ahol köztudott a feszültség a két államalkotó népcsoport, a flamand és vallon lakosság között. Az ország „kettészakadása” szinte állandóan napirenden van. A belga királyság két jelentős népcsoportja két jól elhatárolható országrészen él, északon a holland nyelvű flamandok, a déli országrészen a francia nyelvű vallonok.
Ezekben az országrészekben a nemzeti kizárólagosság a társadalmi élet szinte minden területén észlelhető. Számunkra nem az országrészek nyelvhasználati sajátosságainak, toleránsnak nem mondható gyakorlatának a megismerése volt a fontos, hanem a mi helyzetünkhöz hasonló, a kétnyelvű Brüsszel főváros régió, az ott élő flamand és vallon közösségek nyelvhasználati jogainak elismerése, kölcsönös tiszteletben tartása. Brüsszelről csupán annyit előzetesként, hogy bár a flamand országrészben található, a francia nyelvű vallon térhódítás az észak-erdélyi városokban tapasztalható demográfiai változásokhoz hasonlítható. Így talán nem kell sokat magyaráznom, hogy miért pont ide mentünk tapasztalatcserére.
– Brüsszeli tartózkodásuk során kivel tárgyaltak az anyanyelvhasználat vonatkozásairól, és milyen következtetésekre jutottak? – A látogatás első napján a flamand ajkú Brüsszeli Szabadegyetemen, az intézmény információs és dokumentációs központjában Rudi Janssens professzor a brüsszeli nyelvi helyzetet ismertette, amelyből egyértelműen kiderült a flamandok térvesztése, majd bemutatta a kétnyelvűség bátorítása végett született, a brüsszeli kórházakban létjogosultságot nyert kezdeményezéseket. Alkalmunk volt megismerni a professzor tanítványa, Antoon Cox doktorandusznak a kutatásait, tanulmányát a kórházak sürgősségi szolgálatának nyelvhasználatára vonatkozóan. A nyelvész-szociológus nagy érdeklődéssel hallgatta a romániai helyzetismertetőt, és felajánlotta, hogy saját kutatási tervét kibővíti a romániai magyar eset tanulmányozásával, mert következtetéseivel a magyar kisebbségi közösség ügyét szeretné szolgálni. Reményei szerint ehhez Brüsszel főváros régió minisztériuma anyagi támogatást is nyújthat. Vendéglátóink furcsállták a romániai gyakorlatot, a román parlament intoleráns magatartását az RMDSZ törvénytervezetével kapcsolatosan, már csak azért is, mert Románia – ellentétben Belgiummal – ratifikálta a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartáját.
Megdöbbentette vendéglátóinkat az érvelés, amellyel a román parlamentben elutasítják az anyanyelvhasználatot az orvos – beteg kapcsolatban és annak megvalósítására tett konkrét törvényjavaslatunkat. Véleményük szerint ennek a létfontosságú kisebbségi jognak a biztosítása elsősorban a kulturális szint, társadalmi befogadókészség, felelősség kérdése. Náluk csupán arra van jogszabály, hogy Brüsszelben kell működjenek kötelező módon kétnyelvű kórházak is a vallon illetve flamand kórházak mellett.
De mindkét nemzeti közösség kórházai is kötelező módon fogadják és gondozzák – anyanyelvükön – a hozzájuk fordulókat, függetlenül attól, hogy melyik nemzeti közösséghez tartoznak. Sőt, erőfeszítéseket tesznek arra is, hogy az egészségügyi személyzet a bevándorlókkal is kommunikálni tudjon, ha ezek nem ismerik a francia vagy holland nyelvet. Erre nincs törvény, a kórházaknak nincs is szükségük rá, csupán az empátiakészség és a felelősségérzet vezérli őket. Ami a felelősségérzetet illeti, elmondták, hogy ha az orvos a diagnózis megállapításánál nyelvi kommunikációs okokból téved, akkor annak súlyos következményei vannak nemcsak az orvos, hanem a kórház számára is.
A beteget már a kórházi regisztrációnál anyanyelvén fogadják, hiszen ez az első kontaktusa a kórházzal. Alkalmunk volt hallani felvételről, hogy a Brüsszelben tartózkodó románt is anyanyelvén fogadják. Megtudtuk, hogy a sürgősségi ellátás területén fel sem merül az a probléma, hogy az orvosi személyzet ne ismerje mindkét nyelvet, de van olyan megoldás is, hogy az intervenciós csapatban mindkét nemzetiségű személy legyen. A látogatásunk másik fontos epizódja az állami kórházak igazgatóságán a humánerőforrás-igazgató, Freddy Iemans helyzetismertetője volt. Elmondása szerint a kétnyelvű kórházaknál az egészségügyi személyzet alkalmazásakor feltétel, hogy az illető személy rendelkezzen sikeres nyelvvizsgával, a vallon mellett kell ismernie a flamand nyelvet is.
A kizárólagosan vallon vagy flamand kórházakban is nyelvkurzust kell végezni a kétnyelvűség biztosítása érdekében. A nyelvtanfolyamot a személyzet munkahelyén tartják, munkaidőben, még a betegellátás idején is, de zömében a szünetek ideje alatt.
Az elvárás az, hogy a személyzet csak a szaknyelvet ismerje, nem kell széles körű nyelvismeretre szert tennie, hiszen a cél az, hogy a személyzet a beteg anyanyelvén való ápolásához szükséges nyelvezetet ismerje. Vendéglátóink elismerték, hogy ez költséges, de a kormány és a kórházak együttesen biztosítják a szükséges finanszírozást, felismervén a nyelvkurzusok fontosságát. Amikor elmondtam, hogy én is egy ilyen megoldási lehetőségről beszéltem az egyik parlamenti vitán, és hogy mennyire abszurdnak tartották ezt a vitapartnereim, csak annyit jegyeztek meg fejcsóválva, hogy ezek szerint nem lesz könnyű a dolgunk egy olyan társadalomban, ahol az egészségügynek nem a szakszerű és felelősségteljes betegellátás az elsődleges feladata.
Látogatásunk második napján az Egészség Háza nevű flamand közösségi intézményt látogattuk meg, amely azt a feladatot tűzte ki célul, hogy a kisebbségi helyzetbe került brüsszeli flamand közösség egészségügyi nyelvhasználatát megkönnyítse. A civil szervezet először is a flamand szociális gondozókat kereste meg, az ezek által gondozott flamand betegeket nyilvántartásba vették, kapcsolatot teremtettek a flamand ajkú orvosokkal, asszisztensekkel, akikhez a flamand betegeket irányítják, valóságos diszpécserszolgálatot teljesítve. A brüsszeli flamand lakosság számára egészségügyi ismeretterjesztő rendezvényeket szerveznek, állandó kapcsolatot próbálnak létrehozni a brüsszeli flamand egészségügyi személyzet és a betegápolásra szorultak között. Vendéglátóink elmondták, hogy a korábbi, szigorúan szabályozott, defenzív nyelvpolitika helyett ma már offenzív jellegűnek minősíthető a tevékenységük.
Véleményük szerint a romániai magyarokkal szemben a flamandok előnye az, hogy nyelvüknek hivatalos státusa van, az ország törvényhozásában erős támpont a kvótarendszer, ráadásul közösségük tehetős, maguk is képesek megteremteni nyelvük használatának feltételeit és eszközeit, konkrétan az adminisztráció minden területén szükséges formanyomtatványok flamand nyelvű változatától kezdve az oktatásrendszer minőségi jellegét biztosító iskolahálózatig. Jelentős mozzanat volt a Belga Királyi Akadémián tett látogatásunk, ahol Frühling János radiológus- és onkológusprofesszor, az akadémia főtitkára fogadott. Biztosított arról, hogy szívesen támogat minden kezdeményezést, ami a romániai egészségügy kisebbségi nyelvhasználatát elősegíti. Elmondta, hogy saját karrierje során alkalma volt megtapasztalni, mennyire fontos a nyelvi kérdés, hiszen a beteg szavának megértése, pontos értelmezése a helyes diagnózis feltétele. Elfoglaltsága ellenére, felkérésre kész szakmai előadásokat tartani a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.Véleménye szerint is sokat segítene ügyünkön, ha a magyart regionális nyelvként ismernék el Romániában.
– Ehhez képest hogy állunk itthon az RMDSZ által kezdeményezett törvénytervezettel? – Mi itthon törvénytervezetünk szenátusi plénumbeli vitája előtt állunk. Helyzetünk egyáltalán nem kecsegtető. Ugyanaz a miniszter, Eugen Nicolăescu, aki 2007-ben még azon a véleményen volt, hogy támogatható az elképzelésünk, sőt jobbító javaslatot is tett, ma már, saját magának ellentmondva, eltekintve a ratifikált chartában felvállalt kötelezettségektől, nem ért egyet a kisebbségi nyelvhasználat törvény nyomatékosította biztosításával az általa vezetett egészségügyben. A parlamenti vitapartnerek empátiakészségével is baj van, a politikai akarat hiányán túlmenően, hiszen magatartásuk, viszonyulásuk az ügyhöz a román társadalom befogadókészségét tükrözi. Tehát ezért ilyen problematikus a marosvásárhelyi magyar orvosképzés is. Mi mindezek ellenére nem adjuk fel a harcot, a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájának tiszteletben tartására vonatkozó országjelentés mellett az RMDSZ összeállítja a saját jelentését, amelyet eljuttat az Európa Tanácsnak. Látogatásunk Brüsszelben nem csak az ottani helyzet konkrét megismerését szolgálta, hanem szavunkat hallattuk az Európai Unió fővárosában.
Antalfi Imola
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kezdeményezésére és szervezésében Kerekes Károly és Markó Attila parlamenti képviselők október 15-16-án Brüsszelbe látogattak, ahol alkalmuk nyílt megismerni a belga egészségügy nyelvhasználatjogi gyakorlatát. Kerekes Károly és Bónis István korábban már jelezte az Európa Tanácsnak a romániai helyzetet a kisebbségi nyelvhasználat ügyében az egészségügyi intézményekben, azt, hogy ezekben nem érvényesül a Románia által is ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában biztosított anyanyelv-használati jog. A brüsszeli látogatás tapasztalatairól kérdeztük Kerekes Károlyt.
– Látogatásunkat az motiválta, hogy meg szerettük volna ismer- ni egy olyan ország gyakorlatát az orvos–beteg nyelvi kommunikációban, ahol köztudott a feszültség a két államalkotó népcsoport, a flamand és vallon lakosság között. Az ország „kettészakadása” szinte állandóan napirenden van. A belga királyság két jelentős népcsoportja két jól elhatárolható országrészen él, északon a holland nyelvű flamandok, a déli országrészen a francia nyelvű vallonok.
Ezekben az országrészekben a nemzeti kizárólagosság a társadalmi élet szinte minden területén észlelhető. Számunkra nem az országrészek nyelvhasználati sajátosságainak, toleránsnak nem mondható gyakorlatának a megismerése volt a fontos, hanem a mi helyzetünkhöz hasonló, a kétnyelvű Brüsszel főváros régió, az ott élő flamand és vallon közösségek nyelvhasználati jogainak elismerése, kölcsönös tiszteletben tartása. Brüsszelről csupán annyit előzetesként, hogy bár a flamand országrészben található, a francia nyelvű vallon térhódítás az észak-erdélyi városokban tapasztalható demográfiai változásokhoz hasonlítható. Így talán nem kell sokat magyaráznom, hogy miért pont ide mentünk tapasztalatcserére.
– Brüsszeli tartózkodásuk során kivel tárgyaltak az anyanyelvhasználat vonatkozásairól, és milyen következtetésekre jutottak? – A látogatás első napján a flamand ajkú Brüsszeli Szabadegyetemen, az intézmény információs és dokumentációs központjában Rudi Janssens professzor a brüsszeli nyelvi helyzetet ismertette, amelyből egyértelműen kiderült a flamandok térvesztése, majd bemutatta a kétnyelvűség bátorítása végett született, a brüsszeli kórházakban létjogosultságot nyert kezdeményezéseket. Alkalmunk volt megismerni a professzor tanítványa, Antoon Cox doktorandusznak a kutatásait, tanulmányát a kórházak sürgősségi szolgálatának nyelvhasználatára vonatkozóan. A nyelvész-szociológus nagy érdeklődéssel hallgatta a romániai helyzetismertetőt, és felajánlotta, hogy saját kutatási tervét kibővíti a romániai magyar eset tanulmányozásával, mert következtetéseivel a magyar kisebbségi közösség ügyét szeretné szolgálni. Reményei szerint ehhez Brüsszel főváros régió minisztériuma anyagi támogatást is nyújthat. Vendéglátóink furcsállták a romániai gyakorlatot, a román parlament intoleráns magatartását az RMDSZ törvénytervezetével kapcsolatosan, már csak azért is, mert Románia – ellentétben Belgiummal – ratifikálta a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartáját.
Megdöbbentette vendéglátóinkat az érvelés, amellyel a román parlamentben elutasítják az anyanyelvhasználatot az orvos – beteg kapcsolatban és annak megvalósítására tett konkrét törvényjavaslatunkat. Véleményük szerint ennek a létfontosságú kisebbségi jognak a biztosítása elsősorban a kulturális szint, társadalmi befogadókészség, felelősség kérdése. Náluk csupán arra van jogszabály, hogy Brüsszelben kell működjenek kötelező módon kétnyelvű kórházak is a vallon illetve flamand kórházak mellett.
De mindkét nemzeti közösség kórházai is kötelező módon fogadják és gondozzák – anyanyelvükön – a hozzájuk fordulókat, függetlenül attól, hogy melyik nemzeti közösséghez tartoznak. Sőt, erőfeszítéseket tesznek arra is, hogy az egészségügyi személyzet a bevándorlókkal is kommunikálni tudjon, ha ezek nem ismerik a francia vagy holland nyelvet. Erre nincs törvény, a kórházaknak nincs is szükségük rá, csupán az empátiakészség és a felelősségérzet vezérli őket. Ami a felelősségérzetet illeti, elmondták, hogy ha az orvos a diagnózis megállapításánál nyelvi kommunikációs okokból téved, akkor annak súlyos következményei vannak nemcsak az orvos, hanem a kórház számára is.
A beteget már a kórházi regisztrációnál anyanyelvén fogadják, hiszen ez az első kontaktusa a kórházzal. Alkalmunk volt hallani felvételről, hogy a Brüsszelben tartózkodó románt is anyanyelvén fogadják. Megtudtuk, hogy a sürgősségi ellátás területén fel sem merül az a probléma, hogy az orvosi személyzet ne ismerje mindkét nyelvet, de van olyan megoldás is, hogy az intervenciós csapatban mindkét nemzetiségű személy legyen. A látogatásunk másik fontos epizódja az állami kórházak igazgatóságán a humánerőforrás-igazgató, Freddy Iemans helyzetismertetője volt. Elmondása szerint a kétnyelvű kórházaknál az egészségügyi személyzet alkalmazásakor feltétel, hogy az illető személy rendelkezzen sikeres nyelvvizsgával, a vallon mellett kell ismernie a flamand nyelvet is.
A kizárólagosan vallon vagy flamand kórházakban is nyelvkurzust kell végezni a kétnyelvűség biztosítása érdekében. A nyelvtanfolyamot a személyzet munkahelyén tartják, munkaidőben, még a betegellátás idején is, de zömében a szünetek ideje alatt.
Az elvárás az, hogy a személyzet csak a szaknyelvet ismerje, nem kell széles körű nyelvismeretre szert tennie, hiszen a cél az, hogy a személyzet a beteg anyanyelvén való ápolásához szükséges nyelvezetet ismerje. Vendéglátóink elismerték, hogy ez költséges, de a kormány és a kórházak együttesen biztosítják a szükséges finanszírozást, felismervén a nyelvkurzusok fontosságát. Amikor elmondtam, hogy én is egy ilyen megoldási lehetőségről beszéltem az egyik parlamenti vitán, és hogy mennyire abszurdnak tartották ezt a vitapartnereim, csak annyit jegyeztek meg fejcsóválva, hogy ezek szerint nem lesz könnyű a dolgunk egy olyan társadalomban, ahol az egészségügynek nem a szakszerű és felelősségteljes betegellátás az elsődleges feladata.
Látogatásunk második napján az Egészség Háza nevű flamand közösségi intézményt látogattuk meg, amely azt a feladatot tűzte ki célul, hogy a kisebbségi helyzetbe került brüsszeli flamand közösség egészségügyi nyelvhasználatát megkönnyítse. A civil szervezet először is a flamand szociális gondozókat kereste meg, az ezek által gondozott flamand betegeket nyilvántartásba vették, kapcsolatot teremtettek a flamand ajkú orvosokkal, asszisztensekkel, akikhez a flamand betegeket irányítják, valóságos diszpécserszolgálatot teljesítve. A brüsszeli flamand lakosság számára egészségügyi ismeretterjesztő rendezvényeket szerveznek, állandó kapcsolatot próbálnak létrehozni a brüsszeli flamand egészségügyi személyzet és a betegápolásra szorultak között. Vendéglátóink elmondták, hogy a korábbi, szigorúan szabályozott, defenzív nyelvpolitika helyett ma már offenzív jellegűnek minősíthető a tevékenységük.
Véleményük szerint a romániai magyarokkal szemben a flamandok előnye az, hogy nyelvüknek hivatalos státusa van, az ország törvényhozásában erős támpont a kvótarendszer, ráadásul közösségük tehetős, maguk is képesek megteremteni nyelvük használatának feltételeit és eszközeit, konkrétan az adminisztráció minden területén szükséges formanyomtatványok flamand nyelvű változatától kezdve az oktatásrendszer minőségi jellegét biztosító iskolahálózatig. Jelentős mozzanat volt a Belga Királyi Akadémián tett látogatásunk, ahol Frühling János radiológus- és onkológusprofesszor, az akadémia főtitkára fogadott. Biztosított arról, hogy szívesen támogat minden kezdeményezést, ami a romániai egészségügy kisebbségi nyelvhasználatát elősegíti. Elmondta, hogy saját karrierje során alkalma volt megtapasztalni, mennyire fontos a nyelvi kérdés, hiszen a beteg szavának megértése, pontos értelmezése a helyes diagnózis feltétele. Elfoglaltsága ellenére, felkérésre kész szakmai előadásokat tartani a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.Véleménye szerint is sokat segítene ügyünkön, ha a magyart regionális nyelvként ismernék el Romániában.
– Ehhez képest hogy állunk itthon az RMDSZ által kezdeményezett törvénytervezettel? – Mi itthon törvénytervezetünk szenátusi plénumbeli vitája előtt állunk. Helyzetünk egyáltalán nem kecsegtető. Ugyanaz a miniszter, Eugen Nicolăescu, aki 2007-ben még azon a véleményen volt, hogy támogatható az elképzelésünk, sőt jobbító javaslatot is tett, ma már, saját magának ellentmondva, eltekintve a ratifikált chartában felvállalt kötelezettségektől, nem ért egyet a kisebbségi nyelvhasználat törvény nyomatékosította biztosításával az általa vezetett egészségügyben. A parlamenti vitapartnerek empátiakészségével is baj van, a politikai akarat hiányán túlmenően, hiszen magatartásuk, viszonyulásuk az ügyhöz a román társadalom befogadókészségét tükrözi. Tehát ezért ilyen problematikus a marosvásárhelyi magyar orvosképzés is. Mi mindezek ellenére nem adjuk fel a harcot, a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájának tiszteletben tartására vonatkozó országjelentés mellett az RMDSZ összeállítja a saját jelentését, amelyet eljuttat az Európa Tanácsnak. Látogatásunk Brüsszelben nem csak az ottani helyzet konkrét megismerését szolgálta, hanem szavunkat hallattuk az Európai Unió fővárosában.
Antalfi Imola
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
2013. november 2.
Az anyanyelv-használati jog biztosítása társadalmi befogadókészség, felelősség kérdése
– Interjú Kerekes Károllyal a belga egészségügy nyelvhasználati gyakorlatáról –
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kezdeményezésére és szervezésében Kerekes Károly és Markó Attila parlamenti képviselők október 15-16-án Brüsszelbe látogattak, ahol alkalmuk nyílt megismerni a belga egészségügy nyelvhasználatjogi gyakorlatát. Kerekes Károly és Bónis István korábban már jelezte az Európa Tanácsnak a romániai helyzetet a kisebbségi nyelvhasználat ügyében az egészségügyi intézményekben, azt, hogy ezekben nem érvényesül a Románia által is ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában biztosított anyanyelv-használati jog. A brüsszeli látogatás tapasztalatairól kérdeztük Kerekes Károlyt.
– Látogatásunkat az motiválta, hogy meg szerettük volna ismerni egy olyan ország gyakorlatát az orvos–beteg nyelvi kommunikációban, ahol köztudott a feszültség a két államalkotó népcsoport, a flamand és vallon lakosság között. Az ország "kettészakadása" szinte állandóan napirenden van. A belga királyság két jelentős népcsoportja két jól elhatárolható országrészen él, északon a holland nyelvű flamandok, a déli országrészen a francia nyelvű vallonok. Ezekben az országrészekben a nemzeti kizárólagosság a társadalmi élet szinte minden területén észlelhető. Számunkra nem az országrészek nyelvhasználati sajátosságainak, toleránsnak nem mondható gyakorlatának a megismerése volt a fontos, hanem a mi helyzetünkhöz hasonló, a kétnyelvű Brüsszel főváros régió, az ott élő flamand és vallon közösségek nyelvhasználati jogainak elismerése, kölcsönös tiszteletben tartása. Brüsszelről csupán annyit előzetesként, hogy bár a flamand országrészben található, a francia nyelvű vallon térhódítás az észak-erdélyi városokban tapasztalható demográfiai változásokhoz hasonlítható. Így talán nem kell sokat magyaráznom, hogy miért pont ide mentünk tapasztalatcserére.
– Brüsszeli tartózkodásuk során kivel tárgyaltak az anyanyelvhasználat vonatkozásairól, és milyen következtetésekre jutottak?
– A látogatás első napján a flamand ajkú Brüsszeli Szabadegyetemen, az intézmény információs és dokumentációs központjában Rudi Janssens professzor a brüsszeli nyelvi helyzetet ismertette, amelyből egyértelműen kiderült a flamandok térvesztése, majd bemutatta a kétnyelvűség bátorítása végett született, a brüsszeli kórházakban létjogosultságot nyert kezdeményezéseket. Alkalmunk volt megismerni a professzor tanítványa, Antoon Cox doktorandusznak a kutatásait, tanulmányát a kórházak sürgősségi szolgálatának nyelvhasználatára vonatkozóan. A nyelvész- szociológus nagy érdeklődéssel hallgatta a romániai helyzetismertetőt, és felajánlotta, hogy saját kutatási tervét kibővíti a romániai magyar eset tanulmányozásával, mert következtetéseivel a magyar kisebbségi közösség ügyét szeretné szolgálni. Reményei szerint ehhez Brüsszel főváros régió minisztériuma anyagi támogatást is nyújthat. Vendéglátóink furcsállták a romániai gyakorlatot, a román parlament intoleráns magatartását az RMDSZ törvénytervezetével kapcsolatosan, már csak azért is, mert Románia – ellentétben Belgiummal – ratifikálta a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartáját. Megdöbbentette vendéglátóinkat az érvelés, amellyel a román parlamentben elutasítják az anyanyelvhasználatot az orvos – beteg kapcsolatban és annak megvalósítására tett konkrét törvényjavaslatunkat. Véleményük szerint ennek a létfontosságú kisebbségi jognak a biztosítása elsősorban a kulturális szint, társadalmi befogadókészség, felelősség kérdése. Náluk csupán arra van jogszabály, hogy Brüsszelben kell működjenek kötelező módon kétnyelvű kórházak is a vallon illetve flamand kórházak mellett. De mindkét nemzeti közösség kórházai is kötelező módon fogadják és gondozzák – anyanyelvükön – a hozzájuk fordulókat, függetlenül attól, hogy melyik nemzeti közösséghez tartoznak. Sőt, erőfeszítéseket tesznek arra is, hogy az egészségügyi személyzet a bevándorlókkal is kommunikálni tudjon, ha ezek nem ismerik a francia vagy holland nyelvet. Erre nincs törvény, a kórházaknak nincs is szükségük rá, csupán az empátiakészség és a felelősségérzet vezérli őket. Ami a felelősségérzetet illeti, elmondták, hogy ha az orvos a diagnózis megállapításánál nyelvi kommunikációs okokból téved, akkor annak súlyos következményei vannak nemcsak az orvos, hanem a kórház számára is. A beteget már a kórházi regisztrációnál anyanyelvén fogadják, hiszen ez az első kontaktusa a kórházzal. Alkalmunk volt hallani felvételről, hogy a Brüsszelben tartózkodó románt is anyanyelvén fogadják. Megtudtuk, hogy a sürgősségi ellátás területén fel sem merül az a probléma, hogy az orvosi személyzet ne ismerje mindkét nyelvet, de van olyan megoldás is, hogy az intervenciós csapatban mindkét nemzetiségű személy legyen. A látogatásunk másik fontos epizódja az állami kórházak igazgatóságán a humánerőforrás- igazgató, Freddy Iemans helyzetismertetője volt. Elmondása szerint a kétnyelvű kórházaknál az egészségügyi személyzet alkalmazásakor feltétel, hogy az illető személy rendelkezzen sikeres nyelvvizsgával, a vallon mellett kell ismernie a flamand nyelvet is. A kizárólagosan vallon vagy flamand kórházakban is nyelvkurzust kell végezni a kétnyelvűség biztosítása érdekében. A nyelvtanfolyamot a személyzet munkahelyén tartják, munkaidőben, még a betegellátás idején is, de zömében a szünetek ideje alatt. Az elvárás az, hogy a személyzet csak a szaknyelvet ismerje, nem kell széles körű nyelvismeretre szert tennie, hiszen a cél az, hogy a személyzet a beteg anyanyelvén való ápolásához szükséges nyelvezetet ismerje. Vendéglátóink elismerték, hogy ez költséges, de a kormány és a kórházak együttesen biztosítják a szükséges finanszírozást, felismervén a nyelvkurzusok fontosságát. Amikor elmondtam, hogy én is egy ilyen megoldási lehetőségről beszéltem az egyik parlamenti vitán, és hogy mennyire abszurdnak tartották ezt a vitapartnereim, csak annyit jegyeztek meg fejcsóválva, hogy ezek szerint nem lesz könnyű a dolgunk egy olyan társadalomban, ahol az egészségügynek nem a szakszerű és felelősségteljes betegellátás az elsődleges feladata.
Látogatásunk második napján az Egészség Háza nevű flamand közösségi intézményt látogattuk meg, amely azt a feladatot tűzte ki célul, hogy a kisebbségi helyzetbe került brüsszeli flamand közösség egészségügyi nyelvhasználatát megkönnyítse. A civil szervezet először is a flamand szociális gondozókat kereste meg, az ezek által gondozott flamand betegeket nyilvántartásba vették, kapcsolatot teremtettek a flamand ajkú orvosokkal, asszisztensekkel, akikhez a flamand betegeket irányítják, valóságos diszpécserszolgálatot teljesítve. A brüsszeli flamand lakosság számára egészségügyi ismeretterjesztő rendezvényeket szerveznek, állandó kapcsolatot próbálnak létrehozni a brüsszeli flamand egészségügyi személyzet és a betegápolásra szorultak között. Vendéglátóink elmondták, hogy a korábbi, szigorúan szabályozott, defenzív nyelvpolitika helyett ma már offenzív jellegűnek minősíthető a tevékenységük. Véleményük szerint a romániai magyarokkal szemben a flamandok előnye az, hogy nyelvüknek hivatalos státusa van, az ország törvényhozásában erős támpont a kvótarendszer, ráadásul közösségük tehetős, maguk is képesek megteremteni nyelvük használatának feltételeit és eszközeit, konkrétan az adminisztráció minden területén szükséges formanyomtatványok flamand nyelvű változatától kezdve az oktatásrendszer minőségi jellegét biztosító iskolahálózatig. Jelentős mozzanat volt a Belga Királyi Akadémián tett látogatásunk, ahol Frühling János radiológus- és onkológusprofesszor, az akadémia főtitkára fogadott. Biztosított arról, hogy szívesen támogat minden kezdeményezést, ami a romániai egészségügy kisebbségi nyelvhasználatát elősegíti. Elmondta, hogy saját karrierje során alkalma volt megtapasztalni, mennyire fontos a nyelvi kérdés, hiszen a beteg szavának megértése, pontos értelmezése a helyes diagnózis feltétele. Elfoglaltsága ellenére, felkérésre kész szakmai előadásokat tartani a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Véleménye szerint is sokat segítene ügyünkön, ha a magyart regionális nyelvként ismernék el Romániában.
– Ehhez képest hogy állunk itthon az RMDSZ által kezdeményezett törvénytervezettel?
– Mi itthon törvénytervezetünk szenátusi plénumbeli vitája előtt állunk. Helyzetünk egyáltalán nem kecsegtető. Ugyanaz a miniszter, Eugen Nicolaescu, aki 2007-ben még azon a véleményen volt, hogy támogatható az elképzelésünk, sőt jobbító javaslatot is tett, ma már, saját magának ellentmondva, eltekintve a ratifikált chartában felvállalt kötelezettségektől, nem ért egyet a kisebbségi nyelvhasználat törvény nyomatékosította biztosításával az általa vezetett egészségügyben. A parlamenti vitapartnerek empátiakészségével is baj van, a politikai akarat hiányán túlmenően, hiszen magatartásuk, viszonyulásuk az ügyhöz a román társadalom befogadókészségét tükrözi. Tehát ezért ilyen problematikus a marosvásárhelyi magyar orvosképzés is. Mi mindezek ellenére nem adjuk fel a harcot, a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájának tiszteletben tartására vonatkozó országjelentés mellett az RMDSZ összeállítja a saját jelentését, amelyet eljuttat az Európa Tanácsnak. Látogatásunk Brüsszelben nem csak az ottani helyzet konkrét megismerését szolgálta, hanem szavunkat hallattuk az Európai Unió fővárosában.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
– Interjú Kerekes Károllyal a belga egészségügy nyelvhasználati gyakorlatáról –
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kezdeményezésére és szervezésében Kerekes Károly és Markó Attila parlamenti képviselők október 15-16-án Brüsszelbe látogattak, ahol alkalmuk nyílt megismerni a belga egészségügy nyelvhasználatjogi gyakorlatát. Kerekes Károly és Bónis István korábban már jelezte az Európa Tanácsnak a romániai helyzetet a kisebbségi nyelvhasználat ügyében az egészségügyi intézményekben, azt, hogy ezekben nem érvényesül a Románia által is ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában biztosított anyanyelv-használati jog. A brüsszeli látogatás tapasztalatairól kérdeztük Kerekes Károlyt.
– Látogatásunkat az motiválta, hogy meg szerettük volna ismerni egy olyan ország gyakorlatát az orvos–beteg nyelvi kommunikációban, ahol köztudott a feszültség a két államalkotó népcsoport, a flamand és vallon lakosság között. Az ország "kettészakadása" szinte állandóan napirenden van. A belga királyság két jelentős népcsoportja két jól elhatárolható országrészen él, északon a holland nyelvű flamandok, a déli országrészen a francia nyelvű vallonok. Ezekben az országrészekben a nemzeti kizárólagosság a társadalmi élet szinte minden területén észlelhető. Számunkra nem az országrészek nyelvhasználati sajátosságainak, toleránsnak nem mondható gyakorlatának a megismerése volt a fontos, hanem a mi helyzetünkhöz hasonló, a kétnyelvű Brüsszel főváros régió, az ott élő flamand és vallon közösségek nyelvhasználati jogainak elismerése, kölcsönös tiszteletben tartása. Brüsszelről csupán annyit előzetesként, hogy bár a flamand országrészben található, a francia nyelvű vallon térhódítás az észak-erdélyi városokban tapasztalható demográfiai változásokhoz hasonlítható. Így talán nem kell sokat magyaráznom, hogy miért pont ide mentünk tapasztalatcserére.
– Brüsszeli tartózkodásuk során kivel tárgyaltak az anyanyelvhasználat vonatkozásairól, és milyen következtetésekre jutottak?
– A látogatás első napján a flamand ajkú Brüsszeli Szabadegyetemen, az intézmény információs és dokumentációs központjában Rudi Janssens professzor a brüsszeli nyelvi helyzetet ismertette, amelyből egyértelműen kiderült a flamandok térvesztése, majd bemutatta a kétnyelvűség bátorítása végett született, a brüsszeli kórházakban létjogosultságot nyert kezdeményezéseket. Alkalmunk volt megismerni a professzor tanítványa, Antoon Cox doktorandusznak a kutatásait, tanulmányát a kórházak sürgősségi szolgálatának nyelvhasználatára vonatkozóan. A nyelvész- szociológus nagy érdeklődéssel hallgatta a romániai helyzetismertetőt, és felajánlotta, hogy saját kutatási tervét kibővíti a romániai magyar eset tanulmányozásával, mert következtetéseivel a magyar kisebbségi közösség ügyét szeretné szolgálni. Reményei szerint ehhez Brüsszel főváros régió minisztériuma anyagi támogatást is nyújthat. Vendéglátóink furcsállták a romániai gyakorlatot, a román parlament intoleráns magatartását az RMDSZ törvénytervezetével kapcsolatosan, már csak azért is, mert Románia – ellentétben Belgiummal – ratifikálta a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartáját. Megdöbbentette vendéglátóinkat az érvelés, amellyel a román parlamentben elutasítják az anyanyelvhasználatot az orvos – beteg kapcsolatban és annak megvalósítására tett konkrét törvényjavaslatunkat. Véleményük szerint ennek a létfontosságú kisebbségi jognak a biztosítása elsősorban a kulturális szint, társadalmi befogadókészség, felelősség kérdése. Náluk csupán arra van jogszabály, hogy Brüsszelben kell működjenek kötelező módon kétnyelvű kórházak is a vallon illetve flamand kórházak mellett. De mindkét nemzeti közösség kórházai is kötelező módon fogadják és gondozzák – anyanyelvükön – a hozzájuk fordulókat, függetlenül attól, hogy melyik nemzeti közösséghez tartoznak. Sőt, erőfeszítéseket tesznek arra is, hogy az egészségügyi személyzet a bevándorlókkal is kommunikálni tudjon, ha ezek nem ismerik a francia vagy holland nyelvet. Erre nincs törvény, a kórházaknak nincs is szükségük rá, csupán az empátiakészség és a felelősségérzet vezérli őket. Ami a felelősségérzetet illeti, elmondták, hogy ha az orvos a diagnózis megállapításánál nyelvi kommunikációs okokból téved, akkor annak súlyos következményei vannak nemcsak az orvos, hanem a kórház számára is. A beteget már a kórházi regisztrációnál anyanyelvén fogadják, hiszen ez az első kontaktusa a kórházzal. Alkalmunk volt hallani felvételről, hogy a Brüsszelben tartózkodó románt is anyanyelvén fogadják. Megtudtuk, hogy a sürgősségi ellátás területén fel sem merül az a probléma, hogy az orvosi személyzet ne ismerje mindkét nyelvet, de van olyan megoldás is, hogy az intervenciós csapatban mindkét nemzetiségű személy legyen. A látogatásunk másik fontos epizódja az állami kórházak igazgatóságán a humánerőforrás- igazgató, Freddy Iemans helyzetismertetője volt. Elmondása szerint a kétnyelvű kórházaknál az egészségügyi személyzet alkalmazásakor feltétel, hogy az illető személy rendelkezzen sikeres nyelvvizsgával, a vallon mellett kell ismernie a flamand nyelvet is. A kizárólagosan vallon vagy flamand kórházakban is nyelvkurzust kell végezni a kétnyelvűség biztosítása érdekében. A nyelvtanfolyamot a személyzet munkahelyén tartják, munkaidőben, még a betegellátás idején is, de zömében a szünetek ideje alatt. Az elvárás az, hogy a személyzet csak a szaknyelvet ismerje, nem kell széles körű nyelvismeretre szert tennie, hiszen a cél az, hogy a személyzet a beteg anyanyelvén való ápolásához szükséges nyelvezetet ismerje. Vendéglátóink elismerték, hogy ez költséges, de a kormány és a kórházak együttesen biztosítják a szükséges finanszírozást, felismervén a nyelvkurzusok fontosságát. Amikor elmondtam, hogy én is egy ilyen megoldási lehetőségről beszéltem az egyik parlamenti vitán, és hogy mennyire abszurdnak tartották ezt a vitapartnereim, csak annyit jegyeztek meg fejcsóválva, hogy ezek szerint nem lesz könnyű a dolgunk egy olyan társadalomban, ahol az egészségügynek nem a szakszerű és felelősségteljes betegellátás az elsődleges feladata.
Látogatásunk második napján az Egészség Háza nevű flamand közösségi intézményt látogattuk meg, amely azt a feladatot tűzte ki célul, hogy a kisebbségi helyzetbe került brüsszeli flamand közösség egészségügyi nyelvhasználatát megkönnyítse. A civil szervezet először is a flamand szociális gondozókat kereste meg, az ezek által gondozott flamand betegeket nyilvántartásba vették, kapcsolatot teremtettek a flamand ajkú orvosokkal, asszisztensekkel, akikhez a flamand betegeket irányítják, valóságos diszpécserszolgálatot teljesítve. A brüsszeli flamand lakosság számára egészségügyi ismeretterjesztő rendezvényeket szerveznek, állandó kapcsolatot próbálnak létrehozni a brüsszeli flamand egészségügyi személyzet és a betegápolásra szorultak között. Vendéglátóink elmondták, hogy a korábbi, szigorúan szabályozott, defenzív nyelvpolitika helyett ma már offenzív jellegűnek minősíthető a tevékenységük. Véleményük szerint a romániai magyarokkal szemben a flamandok előnye az, hogy nyelvüknek hivatalos státusa van, az ország törvényhozásában erős támpont a kvótarendszer, ráadásul közösségük tehetős, maguk is képesek megteremteni nyelvük használatának feltételeit és eszközeit, konkrétan az adminisztráció minden területén szükséges formanyomtatványok flamand nyelvű változatától kezdve az oktatásrendszer minőségi jellegét biztosító iskolahálózatig. Jelentős mozzanat volt a Belga Királyi Akadémián tett látogatásunk, ahol Frühling János radiológus- és onkológusprofesszor, az akadémia főtitkára fogadott. Biztosított arról, hogy szívesen támogat minden kezdeményezést, ami a romániai egészségügy kisebbségi nyelvhasználatát elősegíti. Elmondta, hogy saját karrierje során alkalma volt megtapasztalni, mennyire fontos a nyelvi kérdés, hiszen a beteg szavának megértése, pontos értelmezése a helyes diagnózis feltétele. Elfoglaltsága ellenére, felkérésre kész szakmai előadásokat tartani a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Véleménye szerint is sokat segítene ügyünkön, ha a magyart regionális nyelvként ismernék el Romániában.
– Ehhez képest hogy állunk itthon az RMDSZ által kezdeményezett törvénytervezettel?
– Mi itthon törvénytervezetünk szenátusi plénumbeli vitája előtt állunk. Helyzetünk egyáltalán nem kecsegtető. Ugyanaz a miniszter, Eugen Nicolaescu, aki 2007-ben még azon a véleményen volt, hogy támogatható az elképzelésünk, sőt jobbító javaslatot is tett, ma már, saját magának ellentmondva, eltekintve a ratifikált chartában felvállalt kötelezettségektől, nem ért egyet a kisebbségi nyelvhasználat törvény nyomatékosította biztosításával az általa vezetett egészségügyben. A parlamenti vitapartnerek empátiakészségével is baj van, a politikai akarat hiányán túlmenően, hiszen magatartásuk, viszonyulásuk az ügyhöz a román társadalom befogadókészségét tükrözi. Tehát ezért ilyen problematikus a marosvásárhelyi magyar orvosképzés is. Mi mindezek ellenére nem adjuk fel a harcot, a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájának tiszteletben tartására vonatkozó országjelentés mellett az RMDSZ összeállítja a saját jelentését, amelyet eljuttat az Európa Tanácsnak. Látogatásunk Brüsszelben nem csak az ottani helyzet konkrét megismerését szolgálta, hanem szavunkat hallattuk az Európai Unió fővárosában.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2015. február 25.
Nyelv, identitás és hatalom: a kisebbségi nyelvek jövője Európában – részletes beszámoló
Az európai kisebbségi nyelvek témakörét érintő konferenciát szervezett Sógor Csaba európai parlamenti képviselő „Nyelv, identitás és hatalom: a kisebbségi nyelvek jövője Európában címmel február 24-én az Európai Parlamentben. A brüsszeli rendezvény társszervezői Herbert Dorfmann (EPP) és Jill Evans (EFA/Zöldek) EP-képviselők, valamint a Képviselet Nélküli Nemzetek és Népek Szervezete (UNPO), az Európai Szabad Szövetség (EFA) és a Maurits Coppieters Központ (CMC) voltak.
A minden év február 21-én sorra kerülő Anyanyelv Nemzetközi Napja megfelelő tematikai hátteret nyújtott a konferenciának, amely rávilágított több, kevésbé elismert és veszélyeztetett kisebbségi nyelv problémájára. A rendezvényen megközelítőleg 60 résztvevő volt jelen. Tiszteletüket tették olyan személyek is, akik az európai nemzeti kisebbségeket, európai intézményeket és emberi jogokért elkötelezett civil szervezeteket képviseltek. A rendezvény iránti kiemelt érdeklődést az is bizonyítja, hogy több politikai csoport is képviseltette magát, így olyan EP-képviselők is megjelentek, mint Tatjana danoka (EFA/Zöldek), Mark Demesmaeker (EKR), Nagy József (ENP), Csáky Pál (ENP), Winkler Gyula (ENP), Josu Juaristi Abaunz (EEB/ÉZB), Morvai Krisztina és a volt EP-képviselő François Alfonsi.
A megnyitó beszédek során a rendezvényt szervező három EP-képviselő, Sógor Csaba, Herbert Dorfmann és Jill Evans felszólalásaikban a többnyelvűség fontosságára fektették a hangsúlyt és kitértek arra is, hogy a nyelvi sokféleséget nem szabad alulértékelni az Európai Unióban. Bár a nyelvi diverzitást széles körben értékként ismerik el, sok munkára van szükség ahhoz, hogy a kisebbségi és regionális nyelvek ne veszítsenek elismertségükből korunk globalizálódó világában – mutattak rá a képviselők.
"Sok változást láthattunk az utóbbi években, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy a kisebbségek nyelvhasználati problémáit nagyobb figyelem fogja övezni. Ehhez az én európai politikai pártcsaládom, az ENP is hozzájárult. Ugyanakkor az is köztudott, hogy a nemzeti kormányok továbbra is felelősek a kisebbségi nyelvek védelméért és népszerűsítéséért. Ennél többet lehet és kellene tenni az ügy jelentőségének érzékeltetése érdekében." – állapította meg Sógor Csaba. Bevezető beszédében, Vincent Climent-Ferrando (Hálózat a Nyelvi Diverzitás Népszerűsítésére – NPLD) a kisebbségi nyelvek védelmét szolgáló európai jogi keretekről beszélt. Kitért a nyelveket érintő álláspontok, szemlélet- és elismerési módok sokféleségére Európában. Arra a következtetésre jutott, hogy több kisebbségi és migráns nyelv nem kap helyet a regionális védelmi mechanizmusban, így a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában sem.
A konferencián a nyelvhasználat, mint a konfliktusok okának vagy megoldásának politikai eszköze is megjelent. Kántor Zoltán (Nemzetpolitikai Kutatóintézet) azt a kérdést tette fel, hogy miért is fontos az anyanyelv védelme? Elmondta: az államok hajlamosak politikai, nyelvi és kulturális homogenizálásra, a kisebbségek viszont igyekeznek ellenállni az asszimilációnak. Ez az elemzés felvetette a kérdést: kinek van hatalma nyelvi ügyben dönteni és politizálni?
Sebahattin Abdurrahman (Nyugat-Trákiai Törökök Szövetsége) a Nyugat-Trákiában (Görögország) élő török közösség speciális helyzetéről beszélt. Példákat mutatott be nyelvi diszkriminációra az oktatásban, egészségügyben és a közszférában. Fontosnak tartotta az állami döntéshozók és a kisebbségi csoportok közötti párbeszédet annak érdekében, hogy fény derüljön a kevésbé elismert közösségek igényeire és problémáira.
Rudi Janssens (Brüsszeli Szabadegyetem – BRIO) a nyelvek védelme és népszerűsítése köré fűzte előadását és belgiumi kontextusban, Brüsszel példájával támasztotta alá a kétnyelvűség ügyét. Kifejtette: a többnyelvűség egyre inkább olyan eszköz a brüsszeliek kezében, mely által csökken a konfliktusok és nézeteltérések száma a nyelvi csoportok között.
Paul Videsott (Bozeni/Bolzanoi Szabadegyetem) az előadássorozat második részét nyitotta meg, bemutatva dél-tiroli ladin közösség esetét, amelyet Európa egyik legkisebb és legveszélyeztetettebb etnikai és nyelvi kisebbségeként tartanak számon. Videsott szerint a ladin nyelven történő oktatás létfontosságú a nép túlélése érdekében, hiszen a nyelv a kulturális identitás egyik legfontosabb eleme. Végezetül elmondta, hogy a nyelvi kisebbségi jogok védelme az alapvető emberi jogok körébe tartozik, különösen olyan területeken, mint az oktatás vagy a szociális párbeszéd.
Hannes Wilhelm-Kell (Lausitzi Szövetség) saját tapasztalatairól számolt be a németországi szorb közösséget képviselve. Az államoktól több finanszírozást és támogatást kért az oktatás részére, ugyanis az iskolai tárgyak még csak nem is tesznek említést a szorb történelemről, irodalomról vagy művészetről. A konferenciát Johan Häggman többnyelvűségi szakértő beszéde zárta. A finnországi svéd közösséget képviselő szakértő az Európai Unió Alapjogi Chartáját elemezve azt állapította meg, hogy a charta hatásköre túlságosan korlátozott. „A nyelvi politika a tagállamok kompetenciájába tartozik és még nem létezik jogi alap egy lehetséges európai hatáskörre ez ügyben" – mondta Häggman. Elmagyarázta, hogy a finanszírozás rendkívül korlátozott és nyelvi szervezetek számára egyre nehezebb támogatást szerezni.
A konferencián több szempontból is megvitatták a nyelvi kisebbségek ügyét és felmérték azt is, hogy az Európai Unió és az Európa Tanács miképpen tudná megerősíteni a kisebbségi és regionális nyelvek megőrzését és népszerűsítését az adott jogi keretek között.
A konferencián megfogalmazódott a törvényes keretek és a konkrét intézkedések kiemelt szerepe annak érdekében, hogy az európai kisebbségi és regionális nyelvek nagyobb védelemnek és népszerűségnek örvendjenek a jövőben. A kezdeményezők reményüket fejezték ki azzal kapcsolatosan, hogy a jövőben is sor kerül hasonló témájú beszélgetésekre. Ily módon növekedne az érdeklődés az ügy iránt és konkrét stratégiák is létrejöhetnének a célok elérése érdekében. Az ENP csoport április 22-én az európai kisebbségek témájában szervez meghallgatást.
Hamarosan elérhető lesz a konferenciáról szóló jelentés is, beleértve az elhangzott beszédek írott változatát. Közlemény
Erdély.ma
Az európai kisebbségi nyelvek témakörét érintő konferenciát szervezett Sógor Csaba európai parlamenti képviselő „Nyelv, identitás és hatalom: a kisebbségi nyelvek jövője Európában címmel február 24-én az Európai Parlamentben. A brüsszeli rendezvény társszervezői Herbert Dorfmann (EPP) és Jill Evans (EFA/Zöldek) EP-képviselők, valamint a Képviselet Nélküli Nemzetek és Népek Szervezete (UNPO), az Európai Szabad Szövetség (EFA) és a Maurits Coppieters Központ (CMC) voltak.
A minden év február 21-én sorra kerülő Anyanyelv Nemzetközi Napja megfelelő tematikai hátteret nyújtott a konferenciának, amely rávilágított több, kevésbé elismert és veszélyeztetett kisebbségi nyelv problémájára. A rendezvényen megközelítőleg 60 résztvevő volt jelen. Tiszteletüket tették olyan személyek is, akik az európai nemzeti kisebbségeket, európai intézményeket és emberi jogokért elkötelezett civil szervezeteket képviseltek. A rendezvény iránti kiemelt érdeklődést az is bizonyítja, hogy több politikai csoport is képviseltette magát, így olyan EP-képviselők is megjelentek, mint Tatjana danoka (EFA/Zöldek), Mark Demesmaeker (EKR), Nagy József (ENP), Csáky Pál (ENP), Winkler Gyula (ENP), Josu Juaristi Abaunz (EEB/ÉZB), Morvai Krisztina és a volt EP-képviselő François Alfonsi.
A megnyitó beszédek során a rendezvényt szervező három EP-képviselő, Sógor Csaba, Herbert Dorfmann és Jill Evans felszólalásaikban a többnyelvűség fontosságára fektették a hangsúlyt és kitértek arra is, hogy a nyelvi sokféleséget nem szabad alulértékelni az Európai Unióban. Bár a nyelvi diverzitást széles körben értékként ismerik el, sok munkára van szükség ahhoz, hogy a kisebbségi és regionális nyelvek ne veszítsenek elismertségükből korunk globalizálódó világában – mutattak rá a képviselők.
"Sok változást láthattunk az utóbbi években, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy a kisebbségek nyelvhasználati problémáit nagyobb figyelem fogja övezni. Ehhez az én európai politikai pártcsaládom, az ENP is hozzájárult. Ugyanakkor az is köztudott, hogy a nemzeti kormányok továbbra is felelősek a kisebbségi nyelvek védelméért és népszerűsítéséért. Ennél többet lehet és kellene tenni az ügy jelentőségének érzékeltetése érdekében." – állapította meg Sógor Csaba. Bevezető beszédében, Vincent Climent-Ferrando (Hálózat a Nyelvi Diverzitás Népszerűsítésére – NPLD) a kisebbségi nyelvek védelmét szolgáló európai jogi keretekről beszélt. Kitért a nyelveket érintő álláspontok, szemlélet- és elismerési módok sokféleségére Európában. Arra a következtetésre jutott, hogy több kisebbségi és migráns nyelv nem kap helyet a regionális védelmi mechanizmusban, így a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában sem.
A konferencián a nyelvhasználat, mint a konfliktusok okának vagy megoldásának politikai eszköze is megjelent. Kántor Zoltán (Nemzetpolitikai Kutatóintézet) azt a kérdést tette fel, hogy miért is fontos az anyanyelv védelme? Elmondta: az államok hajlamosak politikai, nyelvi és kulturális homogenizálásra, a kisebbségek viszont igyekeznek ellenállni az asszimilációnak. Ez az elemzés felvetette a kérdést: kinek van hatalma nyelvi ügyben dönteni és politizálni?
Sebahattin Abdurrahman (Nyugat-Trákiai Törökök Szövetsége) a Nyugat-Trákiában (Görögország) élő török közösség speciális helyzetéről beszélt. Példákat mutatott be nyelvi diszkriminációra az oktatásban, egészségügyben és a közszférában. Fontosnak tartotta az állami döntéshozók és a kisebbségi csoportok közötti párbeszédet annak érdekében, hogy fény derüljön a kevésbé elismert közösségek igényeire és problémáira.
Rudi Janssens (Brüsszeli Szabadegyetem – BRIO) a nyelvek védelme és népszerűsítése köré fűzte előadását és belgiumi kontextusban, Brüsszel példájával támasztotta alá a kétnyelvűség ügyét. Kifejtette: a többnyelvűség egyre inkább olyan eszköz a brüsszeliek kezében, mely által csökken a konfliktusok és nézeteltérések száma a nyelvi csoportok között.
Paul Videsott (Bozeni/Bolzanoi Szabadegyetem) az előadássorozat második részét nyitotta meg, bemutatva dél-tiroli ladin közösség esetét, amelyet Európa egyik legkisebb és legveszélyeztetettebb etnikai és nyelvi kisebbségeként tartanak számon. Videsott szerint a ladin nyelven történő oktatás létfontosságú a nép túlélése érdekében, hiszen a nyelv a kulturális identitás egyik legfontosabb eleme. Végezetül elmondta, hogy a nyelvi kisebbségi jogok védelme az alapvető emberi jogok körébe tartozik, különösen olyan területeken, mint az oktatás vagy a szociális párbeszéd.
Hannes Wilhelm-Kell (Lausitzi Szövetség) saját tapasztalatairól számolt be a németországi szorb közösséget képviselve. Az államoktól több finanszírozást és támogatást kért az oktatás részére, ugyanis az iskolai tárgyak még csak nem is tesznek említést a szorb történelemről, irodalomról vagy művészetről. A konferenciát Johan Häggman többnyelvűségi szakértő beszéde zárta. A finnországi svéd közösséget képviselő szakértő az Európai Unió Alapjogi Chartáját elemezve azt állapította meg, hogy a charta hatásköre túlságosan korlátozott. „A nyelvi politika a tagállamok kompetenciájába tartozik és még nem létezik jogi alap egy lehetséges európai hatáskörre ez ügyben" – mondta Häggman. Elmagyarázta, hogy a finanszírozás rendkívül korlátozott és nyelvi szervezetek számára egyre nehezebb támogatást szerezni.
A konferencián több szempontból is megvitatták a nyelvi kisebbségek ügyét és felmérték azt is, hogy az Európai Unió és az Európa Tanács miképpen tudná megerősíteni a kisebbségi és regionális nyelvek megőrzését és népszerűsítését az adott jogi keretek között.
A konferencián megfogalmazódott a törvényes keretek és a konkrét intézkedések kiemelt szerepe annak érdekében, hogy az európai kisebbségi és regionális nyelvek nagyobb védelemnek és népszerűségnek örvendjenek a jövőben. A kezdeményezők reményüket fejezték ki azzal kapcsolatosan, hogy a jövőben is sor kerül hasonló témájú beszélgetésekre. Ily módon növekedne az érdeklődés az ügy iránt és konkrét stratégiák is létrejöhetnének a célok elérése érdekében. Az ENP csoport április 22-én az európai kisebbségek témájában szervez meghallgatást.
Hamarosan elérhető lesz a konferenciáról szóló jelentés is, beleértve az elhangzott beszédek írott változatát. Közlemény
Erdély.ma
2015. február 25.
A kisebbségi nyelvek védelméről tanácskoztak az EP-ben
Az európai kisebbségi nyelvek jövőjéről értekeztek az Európai Parlament brüsszeli székhelyén. A Nyelv, identitás, hatalom címmel február 24-én, kedden megszervezett konferencia házigazdái Sógor Csaba erdélyi, Jill Evans walesi és Herbert Dorfmann dél-tiroli képviselők voltak. Az anyanyelv hivatalos napja alkalmából szervezett esemény a szakmai, civil és politikai szféra részvételével zajlott. Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a rendezvény keretében elmondta, az erdélyi magyar közösség számára is nagyon fontos az, hogy a kisebbségi és regionális nyelvek védelméért az Európai Néppárt parlamenti frakciója is egyre hangsúlyosabban fellép. „A világon körülbelül 6 ezer nyelvet beszélnek, ebből 3 ezer veszélyeztetett nyelvnek számít. A megdöbbentő azonban az, hogy ezek közül havonta két nyelv tűnik el” – ismertette Sógor Csaba a globalizáció és megnövekedett migráció következtében kialakuló lesújtó adatokat. Azonban arra is kitért, hogy mindezek ellenére európai statisztikák azt igazolják, hogy az Európai Unióban erősödik a regionális öntudat, ez pedig kedvez a regionális nyelvek erősödésének is.
Az EP-képviselő elmondta, nincs az a törvénykezés, amely megállíthatja vagy visszafordíthatja azokat a folyamatokat, amelyek egy nyelv eltűnéséhez vezethetnek. A nyelv megőrzésében ugyanis a legfontosabb szerepe az egyénnek és a közösségnek van, azonban a civil szféra és a politikum feladata, hogy ott, ahol ez az igény él, ott felelősséget vállaljon és lehetősége szerint támogatást nyújtson.
Az eseményen jelen volt Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője, aki a külhoni magyarok helyzetéről számolt be. Sebahattin Abdurrahman a görögországi törökök nyelvi jogairól, Rudi Janssensa Belgiumban lévő jó példákról, Paul Videsott a dél-tiroli ladin közösség helyzetéről, illetve Hannes Wilhelm-Kell a szláv nyelvet beszélő szorbok nyelvhasználati lehetőségeiről tartott ismertetőt, Johan Häggman többnyelvűségi szakértő pedig ajánlásokat fogalmazott meg a téma kapcsán.
A találkozót több EP-képviselő is figyelemmel kísérte, jelen volt többek között François Alfonsi egykori korzikai képviselő is, aki jelentéstevője volt az Európai Parlament által elfogadott, a veszélyeztetett nyelvek védelmére vonatkozó parlamenti jelentésnek. A rendezvényen összegzésképp elhangzott, hogy egy közösség politikai, gazdasági fejlődése elképzelhetetlen a nyelvi jogok biztosítása nélkül, melyre leginkább a kulturális és/vagy területi autonómiák jelentenek megnyugtató választ.
Az esemény támogatója volt a Képviselet Nélküli Népek és Nemzetek Egyesülete (UNPO), a Maurits Coppieters Központ, az Európai Néppárt és a Zöldek/Európai Szabad Szövetség parlamenti frakciója is.
maszol.ro
Az európai kisebbségi nyelvek jövőjéről értekeztek az Európai Parlament brüsszeli székhelyén. A Nyelv, identitás, hatalom címmel február 24-én, kedden megszervezett konferencia házigazdái Sógor Csaba erdélyi, Jill Evans walesi és Herbert Dorfmann dél-tiroli képviselők voltak. Az anyanyelv hivatalos napja alkalmából szervezett esemény a szakmai, civil és politikai szféra részvételével zajlott. Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a rendezvény keretében elmondta, az erdélyi magyar közösség számára is nagyon fontos az, hogy a kisebbségi és regionális nyelvek védelméért az Európai Néppárt parlamenti frakciója is egyre hangsúlyosabban fellép. „A világon körülbelül 6 ezer nyelvet beszélnek, ebből 3 ezer veszélyeztetett nyelvnek számít. A megdöbbentő azonban az, hogy ezek közül havonta két nyelv tűnik el” – ismertette Sógor Csaba a globalizáció és megnövekedett migráció következtében kialakuló lesújtó adatokat. Azonban arra is kitért, hogy mindezek ellenére európai statisztikák azt igazolják, hogy az Európai Unióban erősödik a regionális öntudat, ez pedig kedvez a regionális nyelvek erősödésének is.
Az EP-képviselő elmondta, nincs az a törvénykezés, amely megállíthatja vagy visszafordíthatja azokat a folyamatokat, amelyek egy nyelv eltűnéséhez vezethetnek. A nyelv megőrzésében ugyanis a legfontosabb szerepe az egyénnek és a közösségnek van, azonban a civil szféra és a politikum feladata, hogy ott, ahol ez az igény él, ott felelősséget vállaljon és lehetősége szerint támogatást nyújtson.
Az eseményen jelen volt Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője, aki a külhoni magyarok helyzetéről számolt be. Sebahattin Abdurrahman a görögországi törökök nyelvi jogairól, Rudi Janssensa Belgiumban lévő jó példákról, Paul Videsott a dél-tiroli ladin közösség helyzetéről, illetve Hannes Wilhelm-Kell a szláv nyelvet beszélő szorbok nyelvhasználati lehetőségeiről tartott ismertetőt, Johan Häggman többnyelvűségi szakértő pedig ajánlásokat fogalmazott meg a téma kapcsán.
A találkozót több EP-képviselő is figyelemmel kísérte, jelen volt többek között François Alfonsi egykori korzikai képviselő is, aki jelentéstevője volt az Európai Parlament által elfogadott, a veszélyeztetett nyelvek védelmére vonatkozó parlamenti jelentésnek. A rendezvényen összegzésképp elhangzott, hogy egy közösség politikai, gazdasági fejlődése elképzelhetetlen a nyelvi jogok biztosítása nélkül, melyre leginkább a kulturális és/vagy területi autonómiák jelentenek megnyugtató választ.
Az esemény támogatója volt a Képviselet Nélküli Népek és Nemzetek Egyesülete (UNPO), a Maurits Coppieters Központ, az Európai Néppárt és a Zöldek/Európai Szabad Szövetség parlamenti frakciója is.
maszol.ro