Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
János /evangélista/, Szent
2 tétel
2016. április 24.
Tarisznyás Márton egyetemessé vált, mindannyiunké lett
A tekerőpataki iskola vezetősége 25 évvel ezelőtt döntött úgy a település lakóinak beleegyezésével, hogy Tarisznyás Márton néprajzkutató nevét vegye fel az iskola. A pénteki ünnepségen elhangzott: Tarisznyás Márton nevét méltón viseli a tanintézmény.
Tekerőpatak Gyergyóújfalu községhez tartozik, a Tarisznyás Márton-iskola pedig az Elekes Vencel-iskola alintézménye, a két meghatározó személyiség annak idején, egymást segítve szolgálta a gyergyói közösséget. A tekerőpataki iskola furulyásai, népdalosai fellépése után Kolumbán Csaba, az intézmény vezetője köszöntötte az ünnepségre összegyűlteket. „Tarisznyás Mártonra emlékezünk, aki a gondviselés embere volt Gyergyó számára, egyike volt vidékünk azon kevés tudósainak, akit egyaránt jellemez a bensőséges mély lelkület, a hatalmas cselekvő erő, és a szenvedések hősies vállalása a megmaradásért, az igazságért” – mondta Kolumbán Csaba kiemelve feladataikat, melyek közül talán a legfontosabb Tarisznyás Márton szellemiségének továbbadása.
Horváth Sándor igazgatása alatt vette fel az iskola a néprajzkutató-múzeumalapító nevét, az akkori igazgató emlékezett a 25 évvel ezelőtti, az 1991. április 6-ai névadásra. Arra is kitért, hogy a tekerőpataki iskola névadójának miért éppen az egykori, rövid ideig Tekerőpatakon tanárkodó Tarisznyás Mártont (1927–1980) választották.
„Tanára volt iskolánknak 1955–56-os tanévben, engem is tanított. Az ő tevékeny, törékeny fizikumával, de hatalmas lelkierejével és tenni akarásával kiemelkedett kortársai közül, Gyergyó Orbán Balázsa volt. Egyetemessé vált, és mindannyiunké lett. Neve összefonódott a székely magyar kultúra megvédéséért vívott harccal, azzal a harccal melynek kommunista bebörtönzés lett a vége, mert gyűjtőmunkáját közösségi izgatásnak vélték” – mondta Horváth Sándor.
Csergő Tibor, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója ünnepi beszédében a múzeumlapító, a néprajzkutató értékeiről szólt. „Egyszerűségében, kisszerűségében tudott naggyá lenni Tarisznyás Márton” – nyilatkozta. Majd a tekerőpataki befogadó közösségről is szólt, a fiatal, egyetemet frissen végzett, börtönből szabadult értelmiségit, Tarisznyás Mártont befogadták a gyergyótekerőpatakiak. „Lehetőséget kapott új életet kezdeni, kutatónak lenni, és mindez itt, Tekerőpatakon kezdődött. Itt kapott egy újabb reményt arra, melyet később beteljesít életében, szakmai pályáján is” – mondta Csergő Tibor és öt, Tarisznyás Márton életét, szakmai pályafutását ismertető pannót adományozott az iskolának.
A budapesti testvériskola vezetője ajándékkal érkezett az ünnepségre, a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola igazgatója az elismerő szavak mellett könyvadományt is hozott a tekerőieknek.
Egyed József, Újfalu polgármestere ünnepi beszédében kiemelte, úgy gondolja, az iskola felnőtt névadójának nagyságához, és a továbbiakban is megtartani kívánja ezt.
Elekes Köllő Tibor az újfalvi „anyaiskola”, az Elekes Vencel-iskola igazgatója is szólt az egybegyűltekhez, kívánva a tekerőpataki alegységnek, hogy az elkövetkező 25 esztendőben is ilyen sok gyerekkel maradjanak meg, és ilyen felemelő módon tudják megünnepelni a névadás 50. évfordulóját.
A Tarisznyás Márton-emléktábla felszentelésére is sor került, Antal József helyi plébános mondott áldást. Az évfordulóra egy kiadványt is megjelentettek az iskola rövid történetével, Tarisznyás Márton életének és munkásságának leírásával.
Baricz Tamás Imola |
Székelyhon.ro

2016. április 28.
Keresztény küldetésben
Évente legalább nyolcezer emberen segítenek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye karitatív, szociális szervezetei csak Szatmár Megyében - most Ön is részt vehet a segítségnyújtásban.
Kevesebb, mint egy hónap maradt arra, hogy a jövedelemmel rendelkezők megtegyék 2%-os adófelajánlásukat. A fiskális törvénykönyv 84. cikkelye, 2. bekezdés szerint, minden munkavállaló felajánlhatja az államnak fizetett személyi jövedelemadója 2%-át civil szervezeteknek. Az adózó így maga dönthet arról, hogy adójának egy része hova irányuljon, kiválaszthat egy jó célt, amelyet támogat. Ha nem hoz döntést, nem ajánlja fel senkinek, ez a kis rész is az államkasszában marad.
Ezért buzdít a Szatmári Római Katolikus Püspökség is mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel és ajánlja fel az adója két százalékát valamelyik civil szervezetnek. A Püspökség égisze alatt, a plébániák mellett számos egyesület fejt ki tevékenységet szociális területen és jogosult az említett adófelajánlásra.
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet csak Szatmár Megyében 26 szociális szolgáltatást biztosító egységgel rendelkezik. Ezek a Szociális és szakmai integrációs forrásközpont; a Szociális konyha; a Barátság Ház Nyitott Szociális Központ, amely egy napközi foglalkoztató iskolás korúak számára; a Don Bosco Napközi Foglalkoztató, óvodás korúak számára; a túrterebesi Szent Márton Integrációs Központ és az erdődi Integretto Központ, amelyek óvodás és iskolás korúak számára egyaránt napközi foglalkoztatást nyújtanak; a Szent József Rehabilitációs Központ, amely korai fejlesztő és gyermek-rehabilitációs program 7 év alatti gyermekeknek; az alsóhomoródi Gyöngy Ház Integrációs és Foglalkoztató Központ sérült fiatalokkal foglalkozik; a nagykárolyi "Szent Terézia" Napközi Foglalkoztató halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára jött létre; a szatmárnémeti, nagykárolyi, erdődi, alsóhomoródi, mezőpetri, krasznabélteki, és tasnádi házibetegápoló központok az otthoni ápolásban segítenek; a szatmárnémeti "Reménység", a szintén szatmárnémeti Szent Jakab Idős-napközi, valamint a nagykárolyi és a túrterebesi nappali idősközpontok a 60 év felettieknek nyújtanak lehetőséget a hasznos időtöltésre.
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezetnek a 2015-ös évben 4 486 ellátottja volt, de közvetetten - az érintettek családjai életminőségének javításával, különböző tevékenységeivel - ennél lényegesen több emberen segítettek. Idén a szociálisan hátrányos helyzetű családok számára gyűjtik a jövedelemadó 2%-ából befolyó összeget, arra kérve minden felajánlót, hogy járuljanak hozzá az éhezés enyhítéséhez. A szervezet naponta több mint 800 adag hideg- és meleg ételt oszt ki a rászoruló, sok esetben többgyermekes családoknak a szociális egységein keresztül.
A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek 2012 óta működtetik a Boldog Scheffler János Központot, amely főképp gyermekek fejlesztésével és rehabilitációjával foglalkozik. Ehhez a legmodernebb eszközöket és legújabb módszereket használják. Gyermekpszichiátriai rendeléssel, logopédiai fejlesztéssel, állapot és mozgásvizsgálattal, szenzomotoros foglalkozásokkal (TSMT), autizmus specifikus terápiával, gyógypedagógiai fejlesztéssel, gyógytornával, hidroterápiás rehabilitációval, csecsemők számára kifejlesztett manuál-terápiákkal segítik a szatmári közösséget. A 2015-ös évben 339 pszichiátriai- és állapotfelmérést, valamint 11 315 terápiát végeztek. Havonta, átlagban 226 személynek segítettek.
A Szent Rita Egyesület a szatmárnémeti Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) plébánián működik a kispiac mellett, és a város azon részének nehéz sorsú gyermekeit támogatja napközi ellátással - a házi feladatok megoldásával, együtt tanulással, élelemmel - 2005 óta. Összesen ötvenöt ellátottjuk volt a tavalyi évben. Legtöbbjüknek nagy segítséget nyújt az az étel, ruha és fedél, amit az egyesülettől kapnak. A támogatott gyerekek egy része bentlakó, vagyis különben nem lenne biztonságos, nyugodt otthona.
A Máltai Segélyszolgálat szatmári kirendeltsége a Szatmári Római Katolikus Püspökség sugárúti épületében, a Lázár Házban működteti a Szent József Szociális Központot, amely napközi a rászoruló, szegény családokból érkező gyerekek számára. Meleg étellel, tisztálkodási lehetőséggel, a házi feladatok közös megoldásával segít, de a családok ott mossák többnyire ruháikat is. A Máltai Segélyszolgálat ugyanakkor rendszeresen ételosztást tart a város "szegény pontjain", valamint otthonaikban is felkeresi a velük kapcsolatban álló családokat. A szakemberek felmérik a családok helyzetét és minden szükségükben igyekeznek őket segíteni: kéthavonta élelemcsomaggal látják el, minden évszak elején megfelelő ruhákkal támogatják a kicsiket és nagyokat. Téli időszakban éjszakai őrjáratot végeznek, amelyek során a hajléktalanokat mentik, meleg helyre szállítják vagy ha nem akarnak velük menni, meleg teát és kalóriadús ételt adnak nekik. A 2015-ös évben 580 gyereket láttak el, de a kedvezményezett családok révén ez a szám csak töredéke a valósnak.
A Piarista Nővérek Nagykárolyban működtetik család-típusú gyermekotthonukat és napközijüket, Oasis Mater Celestina néven. Huszonhat gyermeknek nyújtanak családot és otthont - lányoknak és fiúknak, akik számára talán ez az egyetlen lehetőség -, valamint több mint negyven gyerek látogatja a napközijüket. A legkisebb velük lakó gyerek most lesz három éves, míg a legidősebb elmúlt 18 éves. A nővérek követik azoknak a fiataloknak is az életét, akik már családot alapítottak, vagy önellátók és így élnek tőlük külön.
Szintén Nagykárolyban több mint öt éve működik a Stella Maris Integrációs Központ, amely óvodát és napközit működtet a város szegény családjaiból érkező gyerekeknek. A sokak által csak "cigányközpontként" nevezett Teremi úti intézmény, a Klaus Winter Házban ötven gyermeket fogad hétköznaponként, de tevékenysége sokkal többekre fejti ki áldásos hatását - a közeli "telep" családjaival tartja a kapcsolatot, segíti őket hivatalos ügyeikben, bármilyen nehézségükben.
Az említett szervezetek, egyesületek tehát csak Szatmár Megyében legalább nyolcezer személyt segítenek közvetlenül. Ez a szám tovább bővülne, ha hozzáadnánk a plébániai szeretetszolgálatok vagy épp az önkéntes beteglátogatók által támogatottakat. Minden rászoruló segítésével azonban könnyebb lesz családjuk élete is. A Püspökség intézményei tehát jelentős terhet vesznek le azokról a közösségekről, településekről, városokról, ahol áldásos tevékenységüket kifejtik.
A 2%-os adóátutaláshoz szükséges adatokat megtalálják a szatmariegyhazmegye.ro oldalon. -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezetet "Asociaţia Organizaţia Caritas a Diecezei Satu Mare" néven kell berni a 230-as formanyomtatványba, adószám 4960929, a bankszámla száma pedig: RO 80 RNCB 0221011282140001.
A Boldog Scheffler János Központot a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek egyesületén lehet támogatni. A formanyomtatványba a következő nevet kell ehhez beírni: Asociaţia Surorile de Caritate Sf. Vicentiu. Bankszámla számuk: RO 87 OTPV 280000729983RO01, adószám (cod fiscal): 10218054.
A Szent Rita Egyesületet a nyomtatványban "Asociaţia Sfânta Rita Satu Mare" néven kell szerepeltetni, bankszámla számuk: RO 51 BTRL 0310 1205 D333 33XX . Adószám: 22369174.
Aki a Máltai Segélyszolgálat szatmári kirendeltsége részére szeretné felajánlani adója 2%-át, a "Serviciul de Ajutor Maltez Sucursala Satu Mare" megnevezést kell beírja, a RO 18 BRDE 310 SV 02777393100 bankszámlaszámot és a 12350387-es kódot (Cod Fiscal).
A Piarista Nővérek szolgálatát egyesületükön keresztül lehet támogatni - Asociatia Congregatia Surorilor Piariste, melynek bankszámla száma RO 69 BTRL RONCRT 0301526601, adószám: 17187362.
A Stella Maris Integrációs Központot a nagykárolyi Szentlélek plébánián keresztül lehet támogatni - Parohia Romano Catolică nr. 2 Carei. A bankszámlaszám RO 82 RNCB 0222110482650002, adószám: 9036598.
szatmar.ro