Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda
4 tétel
2016. augusztus 17.
KMN – Megidézték Kuncz Aladár alakját
A méltatlanul elfeledett erdélyi író, Kuncz Aladár unokahúga, Máthé-Szabó Magda kötetben megjelentetett emlékiratait mutatták be kedden délután a 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében.
„A könyv Kuncz Aladár életének megismerése szempontjából alapvető mű, de egy polgári család mindennapjait is megismerhetjük általa" – összegzett H. Szabó Gyula, a Emlékirat – Életképek Kolozsvárról, Kunczékról és más családokról című kötetet gondozó Kriterion Könyvkiadó igazgatója.
A Kriterion és a Kincses Kolozsvár Egyesület közös rendezvényének a Bánffy-palota udvara adott otthont, H. Szabó a szerző fiával, Jancsó Miklóssal, és annak feleségével, Rekita Rozáliával, valamint a kötet gondozójával, Székely Melindával beszélgetett. Kezdésként H. Szabó Gyula elmondta: az emlékirat nem a nyilvánosságnak készült, Máthé-Szabó Magda egyetlen olvasóhoz, fiához írta. „Címe sincs a műnek, a címet és alcímet Székely Melindával közösen adtuk" – magyarázta.
Szerinte olyannyira magánhasználatra készült a kézirat, hogy akár terápiajellege is lehetett a szerző számára. „Szép, kulturált írás, egy értelmiségi feljegyzései, nincsenek benne stiláris bravúrok, és a Kuncz családról van benne szó" – tette hozzá H. Szabó. Kuncz Aladár népes családban nőtt fel, a család legfontosabb tagja Vilma, Máthé-Szabó Magda édesanyja volt, ő fogta össze a családot, a Majális (Republicii) utca 5 szám alatt laktak Kolozsváron, amelyet ma Györkös Mányi-emlékházként ismerünk.
Újabb részletek az íróról
Jancsó Miklós elmondta, édesanyjának szívügye volt a Kuncz-hagyaték. Életét három ember határozta meg: Kuncz Aladár, Cs. Szabó László író és természetesen az ő édesapja. Hozzáfűzte: a Kuncz hagyaték egy része a Petőfi múzeumban található, a többi pedig nála. „A Kuncz-hagyaték kicsi, mert Kuncz Aladár nem szerette a tárgyakat, alig mAradt utána néhány holmi" – magyarázta. H. Szabó Gyula szerint viszont meglehetősen gazdag a hagyaték.
Székely Melinda elmondta: Máthé-Szabó Magda rengeteg olyan levelet idéz az emlékiratban, amelyeket Kuncz franciául írt neki, ezeket ő maga fordította magyarra. A könyvből Rekita Rozália olvasott fel részleteket, amelyekből H. Szabó Gyula szerint olyan adalékok is kiderülnek, amelyek korábban nem voltak ismertek. Az emlékiratból kiderül például, hogy Kuncz végzetesnek bizonyuló betegsége napra pontosan 1931. március 15-én este kezdődött. Aznap hétfő volt, Kuncz Aladár pedig két nap múlva, szerdán fejezte be a Fekete kolostort. Még megérhette az első pozitív kritikákat, de a közönségsikert már nem.
Merni, kísérletezni, akarni!
Az Erdélyi Magyar Filmszövetség füzetsorozatának Rendezői Beszélgetések című indítódarabját mutatták be kedden délután a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Bocskai-házban tartott könyvbemutatón a Művelődés Műhelyében megjelent kötet felelős kiadója, Szabó Zsolt beszélgetett a szerzővel, Lakatos Róbert Árpáddal
A Rendezői Beszélgetések címmel megjelent interjúkötetben négy országból összegyűjtött filmrendezők keresik a választ arra, hogyan lehet történeteket elmondani dokumentarista környezetben. Lakatos olyan rendezőkkel beszélgetett, akik 2000 után kezdték el munkásságukat, vagyis a kortársaival, hiszen, mint fogalmazott, így hitelesebb, mélyebb beszélgetés alakulhatott ki. Lakatos magyar, szlovák, román és cseh rendezőkkel (sorrendben: Bollók Csaba, Fliegauf Benedek, Pálfi György, Nemes Gyula, Kerekes Péter, Prikler Mátyás, Zuzana Liová, Iveta Grófová, Cristi Puiu, Jan Gogola, Almási Tamás, Mundruczó Kornél) beszélgetett, az utolsó két interjúalanyt pedig „kakukktojásnak" nevezte, mivel nem dokumentumfilmekkel váltak elismertté.
A kötet elsősorban a feltörekvő, amatőr filmrendezőknek vagy egyéb filmes szakmabelieknek szól, hangzott el a könyvbemutatón, hisz olyan dolgokat mutat be, amit nem lehet tanítani, de mindenképp érdemes számba venni. A szerző kiemelte, a könyv üzenete: „Merni kell, kísérletezni, és akarni kell!" Hozzátette, a füzetsorozat következő kötetét még idén szeretnék megjelentetni, ebben újabb rendezőkkel készült beszélgetéseket olvashatnak majd az érdeklődők az „életről, filmről, etikai tartásról".
Karácsonyi Tímea, Kiss Előd Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 6.
Életképek
2016-ban jelent meg Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat című könyve. 
A rendkívül szép kivitelezésű kötet címzettje Jancsó Miklós, színész, egyetemi oktató, író. „Édes gyermekem, régi tervem, hogy leírom neked mindazt, amit az én drága szüleimről s azok családjáról tudok, hogy maradjon meg legalább ennyi róluk a te emlékedben…. Az élet határán visszafelé fordul az ember, azok felé, akiknek az életét köszönheti, akiket szeretett, ha mindnyájukat nem ismerte is, de a róluk szóló mozaikszerű történetek tovább élnek a családban”. A kézirat gondozói H. Szabó Gyula és Székely Melinda. A szerző az írását nem kiadási szándékkal írta. A kézirat gondozói adták a címet és az alcímet-Életképek Kolozsvárról, Kunczékról és más családokról. Az Emlékirat című könyv a korabeli polgári család életébe nyújt betekintést. Az olvasó képet alkothat Kuncz Aladár életpályájának alakulásáról is. Kuncz Aladár (1885, Arad- 1931, Budapest) író, szerkesztő, műfordító, kritikus. Ugyanakkor a szerző rendkívül fortélyosan felvázolja a hajdani, mára már letűnt életvitelt. (Hol van oly bő gyermekáldás?) Mindenki mindenikről jóformán mindent tud. Ennek megfelelően a családok belső élete nyitott. Feltár egy olyan kort, mely ma már jóformán ismeretlen. Többek között ennek is köszönhető mondanivalójának értéke.
A könyvről
A kézirat első része a szerző gyermekkori élményeiről szól. Bele kerültek a történetbe levelek, családi napló részletei, vendégszöveg, a sajtóban megjelent anyag is. Több, mint száz személyről van szó, egyeseket becenevénemlíti. A kézirat fontos része a Kuncz Aladár és a szerzőközti levélváltás anyaga. Kuncz Aladár különböző alkalmakkor írt levelet, például mikor ösztöndíjasként Párizsban volt, vagy fogsága idején. Érdekességként megjegyezhető, hogy franciául leveleztek. A kötet Függelék című fejezetében értékes információk olvashatók a kézirat kiadásáról, a kéziratbanidézett Máthé-Szabó Magdához írt francia nyelvű levelek keltezési sorrendjéről is. A rokoni kapcsolatok áttekintését segíti a leszármazási tábla. A kézirat gondozói a szerkesztés folyamatába nyújtottak betekintést. „A szöveg digitális változata az Országos Széchenyi Könyvtárban letétbe helyezett gépirat alapján készült… Kétféle jegyzetelést alkalmaztunk, csillaggal jelöltük a szerző, illetve a címzett, Jancsó Miklós jegyzeteit, a gondozókét számoztuk. A francia nyelvű levelekben csak az az ékezet-és vonzathibákat javítottuk ki, meghagyva az esetleges sutaságokat, magyarosságokat.” A levélrészleteket a szerző fordította. Mondhatni kevés a képanyag. A fényképeket Jancsó Miklós bocsátotta a szerkesztők rendelkezésére, a 2016-s felvételeket H. Szabó Gyula készítette.A könyv 126 oldal, 20×14 cm. A borító Matei László munkája.Az Emlékirat a múlt történelmének hiteles tanúja.
Kuncz Aladár-kép
Az emlékiratszerző önmagáról, az általa átélt eseményekről, az emberi kapcsolatokról ír.Jellegzetessége a szubjektív rálátás. Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda szubjektív látásmódján keresztül ismerhetjük meg Kuncz Aladár életpályájának eddig kevésbé ismert vonatkozásait, életének kolozsvári színhelyeiről kaphatunk képet.A könyv kolozsvári bemutatóján Jancsó Miklós elmondta, hogy édesanyjának szívügye volt a Kuncz hagyaték. A Kuncz hagyaték egy része Budapesten, az Országos Széchenyi könyvtárban van, a másik része a Jancsó család tulajdonában.A szerző folyamatosan rendezte az emlékiratot. Ő maga gépelte. Az írásából kiderül, emlékeiben hogyan élt Kuncz Aladár egyénisége.„Dadi társaságbeli lény volt. Szeretett színházba, hangversenyekre, vacsorákra, uzsonnákra, táncmulatságokra, kávéházba járni. Mégis felírta a Görögtemplom utcai kert filagóriájának falára:” Ha egyedül vagyok, szeretnék néha társaságba menni. Ha társaságban vagyok, mindig szeretnék egyedül lenni.… És a nagy, barna, jóságos szemeivel, szerető érdeklődéssel figyelt mindenkit és mindent. De érezte, és bizonyos fokig élvezte, hogy őt figyelik.”  Idéz más szerzőknek Kuncz Aladárral kapcsolatos véleményét is. Dadi munkamódszerét a következőképp jellemzi Trócsányi: „Kuncz Aladár a könnyen tanuló, és dolgozó típushoz tartozott.” A kolozsvári piarista gimnáziumban érettségizett, majd 1903-1907 között Budapesti Egyetem magyar-latin szakos hallgatója, az Eötvös József Collegium tagja. Nagyrabecsült tanára Riedl Frigyes volt. Doktori értekezését Toldy Ferencről írta. Budapesten főgimnáziumi tanárként dolgozik. Az Emlékiratban idézi PomogátsBéla: Kuncz Aladárról szóló monográfiából: „Dadi hivatást látott a munkájában, latint és magyart tanított, emellett iskolai kirándulásokat szervezett, az ifjúsági könyvtárat, a diákok franciakörét ő irányítja, előadásokat tart, ünnepségeket rendez. Közben részt vesz a haladótanárok, a radikálisok és az új irodalommozgalmaiban. Pedagógiai tárgyú írásai felvilágosultságról és radikalizmusról vallanak.”1909-1914 között a Nyugat munkatársa. „Pomogáts rámutat Dadi kapcsolatára a Nyugattal. „Kuncz filológusnak, kritikusnak, írónak készül, az eddig elmondottak már sejtetik, hogy az új magyar irodalom soraiban találja meg otthonát.” Nagy érdeklődést tanúsított a francia irodalom és kultúra iránt. Többször volt Párizsban. 1912-13-ban tanulmányi szabadságot és ösztöndíjat kap.14 hónapot tölt Párizsban, találkozik barátaival, francia ismerőseivel. Az első világháború kitörése Franciaországban érte. Mint ellenséges ország állampolgárát internálják egy franciaországi faluba, így lett a Noirmoutier, illetve az Ile d’ Yeu foglya. Mindezekről a történtekről az apjához, Kuncz Elekhez írott levelekből kaphatunk képet.1923-ban Kolozsváron telepedik le.A fogság élményeit a Fekete kolostor című remekművében, dokumentumértékű emlékiratában örökítette meg. 1931 márciusában kezdődött a betegsége.„Betegsége alatt javította Dadi a Fekete kolostor kefelenyomatát- idézi Marosi Ildikót, aki a Helikon levelesládája című könyvében közli Kovács Laciné visszaemlékezését. „Kovács Laciné szerint Dadi nálunk gépelte a Fekete kolostort, s amikor befejezett egy részt, bejött a másik szobából, és felolvasta nekünk. Dadi kézzel írta a könyvét, gépelni nem is tudott, ennél az íróasztalnál írta, amelynél én most ezeket a visszaemlékezéseket gépelem.A kézirat, amit annak idején Dédi bácsinak elküldtem, jóformán javítás nélküli.”Kuncz Aladárt sokan meglátogatták betegsége alatt. „Barátai, írótársai, a rokonok szeretettel vették körül. Babits, Kosztolányi, Móricz a Fekete kolostorról írottakat kefelenyomatban az ágyánál olvasták fel, meg akarták szerezni neki ezt az utolsó örömet, siettek, mert nem tudták, lesz-e már ideje, hogy meghallgassa.”
Érdemes elolvasni Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat című könyvét, amely rendkívül érdekes és olvasmányos. Filológiai szempontból is értékes, mivel kutatás tárgyát is képezheti.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2017. február 26.
„Ma chère petite Madeleine” – a Kuncz-hagyatékról beszélgettünk Jancsó Miklóssal
Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda 1971-ben vetette papírra nagybátyjával, Kuncz Aladárral kapcsolatos emlékeit. Fia, a kézirat címzettje, Jancsó Miklós nyugalmazott színész, egyetemi tanár 2016-ban úgy döntött, hogy megjelenteti ezeket. A családi krónika elsősorban nem a Fekete kolostor szerzőjeként állítja elénk az írót, hanem megismerhetjük a budapesti szalonok kedvencét, a kolozsvári kávéházak elmaradhatatlan törzsvendégét, a külső és belső eleganciában felülmúlhatatlan monoklis dandyt, a charmeur, könnyed, tréfás kedvű, de ugyanakkor érzékeny és melegszívű Dadit. A Jancsó Miklóssal készült interjúnk a MÁSKÉP sorozatunk része.
Az egykori kolozsvári Petőfi utca 56. szám alatti ház szobáinak padlótól mennyezetig érő könyvespolcai roskadoznak a könyvek, kéziratok és emléktárgyak súlya alatt. A könyvszekrények közötti falrészek sem „üresek”: megsárgult metszetetek, fotográfiák, családi portrék és csoportképek között vezet az út a dolgozószobába. Jancsó Miklós színész, mint egyetlen örökös vette át édesapja, az irodalomtörténész Jancsó Elemér és édesanyja, Máthé-Szabó Magda hagyatékát, amelynek tetemes részét a Kuncz Aladár „anyag” képezi. Amint végigvezet a házigazda a szobákon már érzem, tudom, hogy itt nemcsak Kuncz Aladárról fogunk beszélgetni, hanem egy igazi  „interbellikus” családtörténetet jegyezhetek le, amelyben a Kuncz család mellett szó lesz a Szabókról, a Jancsókról, a huszadik század első évtizedeinek kolozsvári milliőjéről. Miközben a beszélgetésre készülődve helyet keresek a kamerámnak, a jegyzetfüzetemnek, a szemközti falon egy terebélyes családfát pillantok meg. Kérdő tekintetemre máris érkezik az eligazító válasz.
A Jancsó családé. Jancsó Simon 1613-ben kapott nemességet, ezt a családfát, amelyen minden Jancsót meg lehet találni 1947-ben, születésem után egy évvel készítette Köpeci Sebestyén József, a híres heraldikus. Ha megnézi a fa koronájának a legeslegtetejét, láthatja, hogy az a vékony ágacska középen, amely a metszet felső szélét bökdösi, én vagyok: Jancsó Miklós, született 1946-ban.
- Ez tehát az apai ág. Anyai ágon is nemesek voltak? Mármint a  Máthé-Szabók..
- Udvarhely környéki kisnemesek. Igazából, anyai nagyapám volt az egyetlen Máthé-Szabó. A család maga, amelyből származik csak a Szabó nevet viselte. Szabó Károly dédapám és Ferenczi Juliánna házasságából hat gyermek született: Margit, Ilona, Kata, Anna, Károly és Kálmán. Mikor Károly nagyapám egyéves volt, a dajkával sétálni küldték. Mivel estére nem érkeztek haza, keresni kezdték, s akkor tudták meg, hogy rokonuk, Máthé Pál tekintetes úr vette a gyereket dajkástól, és kivitte Bikafalvára. Dédapám azonnal lóra ült, és kilovagolt a birtokra. A kaput zárva találta, hiába dörömbölt, senki nem engedte be, így hát kénytelen volt gyermek nélkül hazatérni. Másnap Máthé Pál bikafalvi földbirtokos, aki dédanyámnak a sógora volt, mert Ferenczi Birinek, dédanyám nővérének volt a férje, bement Udvarhelyre, és kijelentette dédapámnak, hogy hajlandó a gyereket örökbe venni, s gyermektelen lévén, örökösévé tenni. A szülők beleegyeztek, nagyapám ott maradt Bikafalván, így lett nagyapámból Máthé-Szabó Károly. Itt végezte el az orvosi egyetemet Kolozsvárott, és feleségül vette Kuncz Elemérnek Vilma nevű lányát. Három lányuk született: Margit, Magda és Márta. Magda az édesanyám.
- Már első hallásra lenyűgöző a történet. A gazdag rokon elrabolja szegényebb sógorának a gyerekét...
- Nem úgy kell elképzelni, hogy Károly soha többé nem találkozott édes szüleivel, a nővéreivel és az öccsével. Máthé Pálnak nem volt gyermeke, annak idején bevett szokás volt az ilyen örökbefogadás. Érdekesebb azonban, hogy a nagy örökségből mi sem maradt Károly nagyapámra, annak ellenére, hogy Máthé Pál felesége, Biri néni híresen fösvény volt. Családi legendaként él a következő történet, amelyet a gyerekrablással együtt megírt a dédanyám első férjének, Beczássy Manónak a lánya, Beczássy Judit a Terebélyes nagy fa című családregényben: vendégek voltak ebédre, feltálalták a töltött káposztát, s mire minden vendég kivett egy darabot, csak egyetlen töltelék maradt a tálban. Az újabb kínáláskor - érthetően - ezt senki sem vette ki. Mikor a vendégek elmentek, Pali bácsi megjegyezte – Biri  lelkem, máskor csináltasson többet. Mire Biri mama – Látja  lelkem, még meg is maradt.
- Ez tényleg megesett? És akkor hova lett a sok kincs, nagy gazdagság, ha ilyen „takarékosan” éltek?
- Pali bácsi aláírt egy váltót, amely négyezer koronára volt kiállítva. Kezességet vállalt egy unokaöccséért, nem tudom ki volt az illető, édesanyám nem akarta elárulni. A lényeg, hogy mikor vissza kellett fizetni, kiderült, hogy az unokaöcs odahamisított még egy nullát, miután az öreg aláírta, és emiatt negyvenezer koronát kellett visszafizetnie Máthé Pálnak. Annak ellenére, hogy a csalás kiderült, nagyapám nevelőapja vállalta az adósság visszafizetését. Ráment a teljes birtok.
- Most már tényleg úgy érzem, mintha  egy Mikszáth regény kellős közepén járnánk... Noszty fiúk és Tóth Marik között...
- Ehhez még csak annyit fűzök hozzá, egyelőre, hogy  Károly nagyapám öccséből, Szabó Kálmánból is nagystílű ember lett, épp olyan dzsentri fajta, mint az apja volt. Regényt írt, újságokat szerkesztett, fuvarozó vállalata volt, később a pesti lovarda igazgatója lett. Költséges életmódot folytatott, életművész volt. Hahn Jozefát, Pepi nénit vette feleségül, aki nyolc évig várt rá, s aki mindenben tökéletes ellentéte volt. A házasság nem tartott sokáig, egy gyerekük született: Laci, akit ma mindenki úgy ismer, hogy Cs. Szabó László. Laci gyermekkorának nagy részét a Rózsa utca 6. szám alatt élte le, anyja testvérei nagy szeretettel vették körül. 1918 után Pestre költözött, és ezt követően már csak látogatóba jött haza. Én, az ötvenes-hatvanas években, Pepi nénihez jártam németet tanulni, és Pepi néni mindig a fia angliai leveleit mutogatta nekem, és el volt keseredve, hogy szegény Laci, milyen rettenetesen nehéz körülmények között él Angliában. –Egy istállóban, képzelje el, egy istállóban lakik – mondogatta kétségbeesetten. Hiába bizonygatta neki bárki is, hogy az az épület többszáz évvel azelőtt volt királyi istálló, és most már műemlék, Pepi nénibe nem lehetett lelket verni.
- Szóval az édesanyja, Máthé-Szabó Magda és Cs. Szabó László unokatestvérek voltak. Jól követem a családi szálat?
- Igen. Károly és Kálmán testvérek voltak, Magda és Laci unokatestvérek. Még ennél is fontosabb azonban, hogy Cs. Szabó László édesanyám első nagy szerelme volt. Erről az érzelméről többször beszélgetett nagybátyjával, Kuncz Aladárral, Dadival, ahogy őt a családban szólították. A levelezésükben is fennmaradt néhány utalás erre vonatkozóan. Dadi próbálta okos érveléssel meggyőzni a fiatal lányt, hogy hagyjon föl az ábrándjaival. Laci ugyanis már réges-régen nem élt Kolozsváron, amikor Magda még mindig az egykori házsongárdi temetői és botanikus kerti séták emlékéből éltette érzelmeit. „Tudom, hogy néha reményeket táplálsz elmúlt érzéseiddel szemben. Nem helyeslem ezt. Még a Te érzéseid sem születhetnek többé újra, és ami azt a fiút illeti, ő soha nem érezte Veled szemben a szenvedély szédületét. Különben nagyon okos fiatalember, sokat várok tőle. […] Szívesen tanácsolnám, hogy őrizd meg mint barátodat, mint szellemi társadat, akivel levelezhetsz. De még ebben sem látok semmi jót számodra. Ő egészen különböző természet, mint te…” 1931 januárjában, néhány hónappal a halála előtt írja Magdának ezt Kuncz Aladár, a séták óta pedig eltelt több mint hat év. Itt a magyar fordítását idézem a levélnek, de tudni kell, hogy ők franciául leveleztek egymással. Ez is mutatja, hogy milyen különös, egyedi kapcsolatuk volt, amelynek saját, külön nyelvet választottak. Édesanyám egyébként Kuncz hatására lett francia szakos.
- Milyen különös összefonódások. Én meg voltam győződve, hogy Máthé-Szabó Magda  nagybátyjába, Kuncz Aladárba volt szerelmes. Azt hittem ez a magyarázata annak, hogy csak jóval Dadi halála után, alig 1945-ben ment férjhez Jancsó Elemérhez.
- Anyám rajongott Dadiért, ez kiderül az emlékiratokból. De nem volt szerelmes belé. Dadi viszont, több mint valószínű, hogy szerelemmel szerette anyámat. Minden leveléből egy olyan mély érzelmi kötődés árad, hogy szinte hihetetlen. Végig egyengette anyámnak az útját egyetemi évei alatt, francia tanulmányi útra küldte, ízlését, műveltségét csiszolta, nem volt olyan dolog, amiben ne sietett volna anyámnak a segítségére. Gróf Teleki Ádám – akivel  Kuncz Aladár közeli, nagyon jó viszonyban volt –, akit én Marosvásárhelyen ismertem meg, amikor a Színművészeti Intézet hallgatója voltam 1964–68 között, a Tulipán vendéglőben mesélte nekem borozgatás közben, hogy – Kuncz  Aladár szerelmes volt édesanyádba. Akárhogy is volt, kettejük kapcsolatáról mindazt, amit anyám közölni szeretett volna velem, leírta az emlékirataiban.
- Ugorjunk vissza az időben oda, amikor Máthé-Szabó Károly elveszi feleségül Kuncz Vilmát, aki Kuncz Aladárnak a nővére. Hogyan alakul a család élete?
- Károly nagyapám, említettem már, hogy itt Kolozsváron végezte el az orvosi fakultást, egyébként Jancsó Ödön nagyapámmal évfolyamtársak voltak, van is egy közös fényképük orvostanhallgatókként, akkor még mit sem sejtették, hogy közös unokájuk lesz. A diploma megszerzése után elvette feleségül nagyanyámat és Erzsébetvárosra költöztek, rengeteget dolgozott, körorvos volt, törvényszéki orvos, otthon is rendelt, mindemellett hatalmas családi házat építtetett, megszülettek lányai, intenzív társasági életet is éltek, egyszóval minden a legnagyobb rendben és a legnagyobb természetességgel zajlott az életükben, amikor nagyapám alig harminchat évesen hirtelen meghalt. Tüdőgyulladásban. Nagyanyámnak a három gyermekkel vissza kellett költöznie Kolozsvárra. Máthé Pálék nem segíthettek rajta, mert nem volt pénzük, eladta hát az erzsébetvárosi házat, és visszaköltözött kislányaival édesapjához, Kuncz Elekhez, aki több mint 25 évig töltötte be a tankerületi főigazgatói tisztséget Kolozsváron, és a Majális utca 5. szám alatt lakott annak idején. Amikor ide költöztek, 1912-ben, anyám mindössze öt éves volt, ennek ellenére tisztán emlékszik az akkor még csak földszintes ház minden zugára. Édesanyja, az én nagyanyám, Vilma a legfiatalabb volt a három Kuncz nővér közül, őket öt fiú követte: Doli (Adolf), Dédi (Ödön), Dadi (Aladár), Nyuszi (Andor) és Laci. Amikor özvegy nővérük visszaköltözött az apai házba, akkor a fiúk nagyrészt már nem laktak odahaza. Doli bácsi, akire tisztán emlékszem gyerekkoromból, Küküllőkőrösön volt körjegyző, Dédi jogászprofesszor Budapesten, Dadi – főgimnáziumi tanár és a Nyugat köréhez tartozó szerkesztő, író – szintén  Budapesten élt, és a vakációit Franciaországban töltötte, csak Nyuszi és Laci tartózkodtak Kolozsváron. És aztán következett 1914, kitört az első világháború. Dolit és Lacit felmentették ugyan, de Dédi és Nyuszi a frontra kerültek.
- És Kuncz Aladár a noirmoutier-i internálótáborba.
- Valóban. Vakációzni ment. 1909-től kezdődően éveken keresztül minden vakációját, szabad idejét Franciaországban töltötte. Egyszerűen rabja lett a francia kultúrának, a francia nyelvnek. Akkoriban nagy divatja volt egyébként a „franciás” műveltségnek. Gondoljon csak Ady Endrére.
- Ha jól tudom,  Kuncz Aladár közeli barátságban volt Ady Endrével.
- Hogyne. Dadi  1903-ban került fel Pestre az egyetemre, ahol magyar-latin-görög szakot végzett, és az Eötvös Kollégium tagja volt, amelyet a francia École normale superieure mintájára alapítottak, itt kezdett el a francia nyelvvel és kultúrával foglalkozni, és rendszeresen olvasta Adynak a párizsi beszámolóit. Az Eötvös Kollégiumban olyan tanárok kezébe került, mint Horváth János, Gombocz Zoltán, Riedl Frigyes, s olyan kollégista barátok társaságába, mint Szekfű Gyula, Kodály Zoltán, Balázs Béla, Szabó Dezső, Benedek Marcell, akik európai kisugárzású életműveket alkottak az elkövetkezendő évtizedekben. Aztán később, a Nyugatosok között dolgozva személyesen is megismerte Adyt, akit valósággal bálványozott, és nemegyszer lumpolták át együtt az éjszakát. Az ilyen mulatozások közül egyetlen történet maradt fenn, amelyet Dadi bátyja, Kuncz Ödön, a jogászprofesszor jegyzett le, ugyanis azon az emlékezetes mulatozáson, amely hajnalig tartott, ő is részt vett. Nagyon érdekes, hogy Ady a fiúk édesapját, Kuncz Elek tankerületi főigazgatót is ismerte, ugyanis amikor Ady a zilahi alma mater diákja volt, a Kuncz fiúk édesapja főigazgatóként Zilahon teljesített szolgálatot. Kuncz Elek halálakor Ady részvétnyilvánító levelet írt Ödönnek, Dadi bátyjának. Dadinak nem írhatott, hisz ő a moirmoutier-i internálótáborban volt akkor. „Halálra döbbentő s emlékeztető igaz fájdalommal értesülök a nemes Kuncz Elek elhunytáról. Zilahon nekem rettegett, de első pillanattól kezdve szeretett főigazgatóm volt, mint diáknak később egyre jobban igazat kellett adnom magamnak, hogy gyermek szemmel is jól föl tudtam ismerni kivételesnek egy kivételes embert. Még közelebb csatolt hozzá, hogy két derék fiát mondhatom barátomnak, jóknak, igazaknak. Fogadják kérem e betegségem miatt talán későn érkező pár soromat a gyász és részvétfogadás szívességében. Mély tisztelettel Ady Endre”. Kuncz Ödön hagyatékában maradt fent a levél. Egyébként a Kuncz család létrehozott egy alapítványt, amely minden emléket összegyűjt, amely a család kiemelkedő tagjaival kapcsolatos, és Kuncz Magdolnának, az alapítvány vezetőjének áldozatos munkája segítségével nemsokára napvilágot lát a Kuncz Ödön memoár is, hisz nemcsak édesanyám, hanem Dédi bácsi is megrögzött naplóíró volt. Abban is majd rengeteg érdekes részletre akadhatnak a filológusok. Dédi bácsi nemzetközi hírű jogászként szintén kiemelkedő tagja volt a családnak, nemrég termet neveztek el róla a kolozsvári Sapientia egyetemen.
- Mikor halt meg Kuncz Elek? És mi történt halála után Kuncz Vilmával és leányaival, hisz ha jól értettem, akkor teljesen rá voltak utalva a családfőre.
- 1915 decemberében, tüdőgyulladás vitte el őt is, akárcsak nagyanyám férjét néhány esztendővel azelőtt. Vilma nagyanyám gondos ápolása hiábavaló volt. Amikor ágynak esett, kihívták Jancsó Miklós orvosprofesszort, a család régi jó barátját. Ő kétoldali tüdőgyulladást állapított meg, ez és a hatvankilenc év akkor a halálos ítéletet jelentette, a professzor meg is mondta. Egy hétig volt beteg, nem szenvedett, sejtelme sem volt, hogy milyen súlyos az állapota. 1915. december 9-én reggel hunyta le szemét örökre. Az unokák az ablakból nézték a gyászkocsit, amely az állomásra vitte a koporsót, hogy Kuncz Elemér akaratához híven Nagyváradra szállítsák felesége mellé, akinek korai halála után sosem nősült újra és egyedül nevelte fel nyolc gyermekét. Dadi, aki ötéves volt, amikor édesanyját elveszítette, és nem vehetett részt a temetésén, amikor Noirmoutier-ban megkapta az édesapja halálhírét hozó levelet, teljesen összeomlott. A Fekete kolostorban így elevenedik meg számunkra a történet, melyben összekapcsolja a gyerekkori veszteséget az internálótáborban érzett gyásszal: „Ablakon keresztül láttam az aranyozott gyászhintót, amelyen egyszer régen szegény anyámat elvitték. Ötéves kis gyerek voltam, s betegségem miatt nem mehettem temetésére. Csak az ablakhoz vittek ölben, s mikor a lovak elindultak, a kettős ablakon át harangszó hallatszott be... A kis noirmoutier-i templomhajón végigömlött a harangok zúgása, s én titokzatos lélekablakon át, elérhetetlen messzeségben új temetést láttam. Gyászhintó haladt lebegve előttem. A koporsó után négy fivérem ment, utánuk meg tömeg. Utolsó útjára kísérik apámat.”
- Hány éves volt akkor a Miklós édesanyja? Mi történt utána?
- Édesanyám, Magda mindössze hét éves volt 1915-ben. Utána egy elég nehéz periódus következett számukra. Vilma nagyanyám azonban nagyon talpresetten megoldotta a helyzetet. Kosztosokat fogadott, panziót vezetett, varrt, még novellákat is írt. Így telt el a háború. Dadi 1919-ben szabadult, de csak 1923-ban költözött haza Kolozsvárra, addig Budapesten élt, ugyanabban a Damjanich utcai Szappanyos penzióban, ahol a háború előtt is szobája volt, és ahol a Nyugatosok otthon érezték magukat, mert a penziót működtető két hölgy teljesen elkényeztette őket, még a kedvenc ételét is ismerték mindenkinek. Tanított, fordította Anatole France, Maupassant
2017. június 20.
I. Fehér Megyei Magyar Napok: minőségi együttlét a szórványban
Óriási siker övezte a merész kezdeményezést
A gazdag programokat kínáló, többhelyszínes rendezvénysorozatra 2017. június 15. és 18. között került sor, a rendezvény megmozgatta a megye magyarságát, közel 2500-an vettek részt a különböző eseményeken.
A fő helyszínen, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban közölte a város lakosságával a friss híreket Lőrincz Helga alpolgármester: aláírták a szerződést a vártemplom felújítására és hamarosan elkezdődik a Bethlen utca lakosainak áttelepítése.
Szórványban, ahol a magyarság aránya 20% alatt van, nem könnyű a kisebbség érdekeit képviselni, a komolyabb, hosszú távú  célokat és beruházásokat megvalósítani, az átlagember számára pedig nyíltan és büszkén felvállalni magyar identitását. Kellenek hozzá határozott vezetők, korrekt és élelmes politikusok és elengedhetetlen a különböző közösségi mintaformálók és intézményvezetők együttműködése. Ugyanakkor pontosan kell ismerni a közösség igényeit, elvárásait, és ugyanannyira fontos a külső segítség, a tömbben élő magyarsággal való kapcsolattartás valamint az anyaország részéről hozzáadott anyagi támogatás is, amelyek hiányában a szórvány legfeljebb csak araszolhat, de fejlődésről szó sem lehet. Fehér megyében, különösen Nagyenyed esetében úgy tűnik, sikerült meglelni  ezeket a sokrétű  erőforrásokat, amelyek új fejezetet nyitnak a közösség életében.
„A Fehér Megyei Magyar Napok hagyományt kívánt teremteni azáltal is, hogy – bár a Dr. Brendus Gyula Egyesület volt a jogi lebonyolító – civil szervezetek, tanintézmények, egyházak, vállalkozók és a helyi társadalom tagjai közös erővel a Fehér Megyei RMDSZ infra­struktúráján keresztül együtt dolgoztak a rendezvény sikeréért” – fogalmazott Horváth Enikő projektvezető, akinek tapasztalata mindvégig kulcsfontosságúnak bizonyult.
„Rendezvényünket, amely összefogni és erősíteni kívánta a minőségi együttlét útján a Fehér megyei magyarságot, az Erdélyben zajló hasonló magyar napok mintájára terveztük, figyelembe véve a szórvány sajátos igényeit. Legfontosabb célunk a közösségépítés, valamint népi hagyományainknak és kulturális értékeinknek a bemutatása volt. Ezek tudatosítása, megőrzése és megismerése által a jövő nemzedéke is részesülhet ebben az ajándékban. Meggyőződésem, hogy e négy nap alatt egy olyan esemény meghonosítása valósult meg, amely több szempontból is elősegíti egy aktív és élhető közösség erősödését, ugyanakkor fontos kezdeményezése az interetnikai párbeszédnek és a toleranciának is. Programjaink mindenkihez, minden korosztályhoz, érdek- és szociális csoporthoz szóltak, a családi szellem és az itthon maradás fontosságát hangsúlyozták” – nyilatkozta összegzésképp lapunknak Lőrincz Helga alpolgármester. 
Magyarul hangos a központ! 
avagy miénk itt a tér – ez volt az első kellemes benyomása mindazoknak, akik Nagyenyed főterén megfordultak a négy nap alatt. A gyönyörűen felújított kollégium impozáns látképe mellé a magamfajta lokálpatrióták már előre odaképzelték a kívül-belül restaurált református vártemplomot és a „kiszellőztetett” Bethlen utcát is, úgyhogy az öröm azonnal meghatványozódott és ugyanaz az érzés remegtette meg sokak keblét: még mindig mi uraljuk itt a központot…!
A magyar beszéd mellett a kollégium udvaráról kihallatszó zeneszótól is „boldogok voltak a város utcái” – ahogyan egyik kedves ismerősöm fogalmazott. Csütörtökön este a sztármeghívott Republic adott fergeteges koncertet – amiről egy évvel ezelőtt még álmodni sem mert senki –, pénteken pedig a helyi Smici Blues Band rockzenekar ejtette ámulatba a közönséget, mindenféle túlzás nélkül, hiszen a véndiákokból álló csapat, élükön Farkas Balázzsal, a magyar napok kedvéért állt össze újra és nyújtott emlékezetes produkciót.
Természetesen a népzene sem hiányozhatott: pénteken este felléptek Antal Tibor és Zenekara, Boros Erzsébet Csokonai Vitéz Mihály-díjas népdalénekes, a marosludasi Hajdina Néptánccsoport, valamint a Nagybaconi Pásztortűz  Néptánccsoport, utóbbi a Kovászna megye tanácsa által támogatott székely-szórvány kapcsolatnak köszönhetően. A nap magyar retro partyval, illetve táncházzal zárult, ahol a jó muzsikát a magyarlapádi Pirospántlikás és a vajasdi Margaréta népzenekarok szolgáltatták.
A vidéki zenés produkciók közül említésre méltó a Titán együttes bethlenszentmiklósi fellépése. 
Iskolai rendezvények különös hangsúlya 
A magyar napok idejére két iskolai esemény is beékelődött: az évzáró és a hagyományos tornavizsga. Előbbit megtisztelte jelenlétével Csulák Péter magyar konzul, aki a Bethlen Gábor Kollégiumot az erdélyi oktatás egyik legfontosabb bástyájának nevezte, ahol – mivel maradéktalanul érvényesülnek a keresztény és a magyar oktatás hagyományai – annak szellemiségét nem lehet elpusztítani. Az 1847 óta megrendezésre kerülő tornavizsga mindig nagy látványosságnak számított a városban, a magyar napok pedig csak tovább növelték az érdeklődők táborát. A Kerekes Ferenc és Tályai Stefánia tornatanárok által összeállított főprodukció mutatós látványt nyújtott, ugyanakkor zenei aláfestésként a Pál utcai fiúk szuggesztív vezérdala valamint a gyakorlat végén az összes diák által kézenfogva kialakított, az összetartozás erejét sugalló hatalmas kör mélyen meghatotta a közönséget. A tornavizsga szépségét, magasztosságát kiemelte az egyforma „uniformis” is: a kék-fehér Bethlen-színeket jelképező öltözetben mutatták be a gyakorlatokat.
A sporttevékenységek közül nagy érdeklődés övezte a pénteken megrendezett Bethlen Kupát, amelynek keretében izgalmas kosárlabda-mérkőzésekre került sor, a Két Fűzfa Egyesület szervezésében. 
Véndiáktalálkozó és igényes kulturális programok 
A rendezvény az elszármazott és a környéken élő véndiákok találkozójának is tekinthető, hiszen a Fehér Megyei Magyar Napok alkalmat nyújtottak arra is, hogy az elszármazottak együtt lehessenek. Bitai László, a Két Fűzfa Egyesület elnöke pénzügyi előadást tartott Mibe fektessünk 2017-ben? címmel és ismertette a Bethlen-kollégium érdekében elindított, hosszú távú tőkebefektetést, amelyről lapunkban már részletesen beszámoltunk.
A magyar napokon több könyvkiadó is standot állított fel a kollégium udvarán, és pénteken néhány könyvbemutatóra is sor került. Szőcs Ildikó igazgató és Kapitány Horváth Zsuzsa A nagyenyedi főnixmadár című, az iskola történetét új szemszögből tárgyaló, elsősorban építészettörténeti vonatkozások ismertetésében jeleskedő munkát ismertették.
Csécs Márton torockói unitárius lelkész Sebes Pál az ember és hagyatéka elnevezésű kiadványt mutatta be, amelyet a torockói iskolát virágzóvá tevő rektor születésének 230. évfordulójára adtak ki 2016-ban.
Ezt követően a Székelyföld folyóirat mutatkozott be – első ízben Nagyenyeden –, a városhoz kapcsolódó írásokat állítva a figyelem központjába (Bakó Botond cikke a kollégium felújításáról, Hantz Lám Irén írása az enyedi és torockói tájat megörökítő Vass Albert festőművészről). Lövétei Lázár László főszerkesztő ismertette a 20 éves lap arculatát, legfontosabb díjait és sikerének titkát, hiszen aSzékelyföld rendelkezik a legtöbb előfizetővel a Kárpát-medencében. A Kriterion Közművelődési Alapítvány szervezésében kettős könyvbemutatóra és filmvetítésre került sor: az érdeklődők Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat és Jancsó Miklós Volt egyszer egy Kolozsvár című köteteit ismerhették meg, és elbeszélgethettek Jancsó Miklós színművésszel. H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója ismertette majd részleteket vetített a Kastélyok Erdélyben című dokumentumfilmből.
Szombaton került sor a Fehér megyei RMDSZ  Nőszervezetének konferenciájára, melyet Tóth Tünde pszichológus tartott A nők elleni erőszak megelőzése címmel.
A kollégium és a város történetéről szóló építészettörténeti sétákat is szerveztek, Kapitány Horváth Zsuzsa művészettörténész vezetésével. Az állandó jellegű kulturális programok közül kiemelkedőnek bizonyultak az Erdélyi magyar művészek a nagyenyedi Inter-Art táborokban című tárlat, a Lőrincz család és Harácsek Lehel fotókiállítása valamint az Erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesület szervezésében megvalósított Kontraszt-kiállítás. 
Előtérben a helyi értékek 
A magyar napokra jellemzően, kézműves vásárral, gyerekprogramokkal és gasztronómiával várták a szervezők az érdeklődőket. A FaLó sátránál különleges koktélokat, a borstandoknál helyi borokat, az Igazi Csíki Sörnél hideg söröket kóstolhattak. A nagyenyedi dűlőkön termett híres nedűkből Papp Péter pincészetének borkóstolóin, illetve a házi borok mustráján lehet ízelítőt kapni.
A gyereksátrakban a szervezők minden játszani vágyót játékokkal és érdekes programokkal vártak, amelyek közül nagy érdeklődés övezte Szekeres Ildikó székelykocsárdi tanárnő magyar népi mintás tányérfestészetét, Albert Ferenc, a Palmetta Kézműves Egyesület elnökének fafaragó minitanfolyamát és nem utolsósorban Lőrincz Konrád felenyedi lelkipásztor bemutatóját, aki a merített papír készítésének mesterségét igyekszik feleleveníteni. Mint ismeretes, a felenyedi papírmalomban készült a 16–18. század folyamán az a jó minőségű, vízjeléről beazonosítható papír, amely a Bethlen-kollégium nyomdáját látta el alapanyaggal.
Szombaton  Zöld Napot, közös hulladékgyűjtési akciót tartottak a megye 12 településén, vasárnap pedig  Nagyenyed – Torockó – Nagyenyed útvonalú látványos kerékpártúrára hívták a sport kedvelőit, a torockói TAT Egyesület szervezésében.
A záróeseményre a Nagyenyedi Vártemplomban a vasárnapi ünnepi istentisztelet keretében került sor. Tóth Tibor református lelkipásztor a 118. Zsoltár öröménekét, az isteni kegyelem általi „jó előmenetelt” példázta, a megható prédikációt pedig Csengeri Kostyák Zsuzsa orgonakoncertje tette egyben fennköltté is.
Basa Emese Szabadság (Kolozsvár)