Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. augusztus 21.
Jubileumi Jancsó-emléknapok Gelencén
Tizedik alkalommal szervezett a hétvégén Jancsó-emléknapokat a Jancsó Alapítvány Gelencén, Jancsó Benedek szülőfalujában. A 2008-ban indult kezdeményezés a kiváló székely tudósra, a Székely Nemzeti Tanács egykori alapítójára kívánja a figyelmet ráirányítani.
A gelencei megemlékezésekre Magyarországról rendszeresen érkeznek érdeklődők, most tizenhét Jancsó leszármazott, illetve látogató érkezett az anyaországból. A szombaton és vasárnap lezajlott programok megszervezésében a Jancsó Alapítvány együttműködött a kolozsvári Jancsó Noémi Egyesülettel és Gelence önkormányzatával. A kétnapos program szombaton a Szent Anna-tónál tett kirándulást követően megemlékezésekkel kezdődött, a megemlékezők először a Jancsó Benedek-iskola kertjében 2001. szeptember 15-én felavatott, Petrovits István által készített mellszobra elé vonultak, ahol Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke emlékeztetett: tizedik esztendeje, hogy évente rendszeresen visszajárnak Gelencére Jancsó Benedekre emlékezni és méltóképpen ápolni az emlékét „ennek a kiváló székely történésznek, amint azt Gelence is teszi, aminek érdekében a Jancsó Alapítvány eddig hét könyvet adott ki. Legutóbb tavaly jelent meg Jáki László neveléstörténész Egy oktatáspolitikus a XX. század fordulóján – Jancsó Benedek című könyve, amely kizárólag pedagógiai tevékenységével foglalkozó nagymonográfia. A kötetet januárban mutattuk be Budapesten, Erdélyben még nem került bemutatásra” – mondotta többek között az alapítvány elnöke, aki nemzeti színű szalagot kötött a szoborra, és meggyújtotta a Kovács Attila és Zsuzsa által őrzött és néhai Jancsó Imre római katolikus plébános által megszentelt gyertyát, amelyen a nyujtódi, esztelneki és nagynyujtódi, valamint a kézdivásárhelyi Jancsók nemesi címere látható. A jelenlevők egyperces néma csenddel emlékeztek a nagy székely tudósra, majd elénekelték a magyar himnuszt. Az iskolakertből a 2013-as falunapok alkalmával felavatott turulmadaras emlékműhöz vonultak, ahol Jancsó Antal rövid beszédében azt hangsúlyozta, hogy Gelence székely lakói fontosnak tartják az olyan emlékművek állítását, amelyek megerősítik identitásukat, nemzeti öntudatukat. A bronzszobrot Gáspár Géza szobrász készítette, az emlékmű talapzatán Gelence címere és a község bejáratánál található székely kapu kicsinyített mása, továbbá egy Jancsó Benedek-idézet látható. „A székely népnek lelke van. Ez a lélek fogja őt megvédeni s megtartani az idegen rabságban is a magyar nemzet számára mindaddig, amíg csak egy magyar él a Duna és Tisza medencéjében” – olvasható a turulmadaras emlékmű talapzatán. Ezt követően a résztvevők az Árpád-kori műemlék templom cintermében 2010-ben felállított Jancsó-kopjafához mentek, ahol az elmúlt találkozó óta elhunyt Jancsókra, többek között a múlt hónap 17-én hetvenéves korában eltávozott Jancsó Miklós kolozsvári íróra, színművészre és tanárra emlékeztek néma csenddel, és megcsodálták a műemlék templom középkori falfestményeit. Délután Haralyba látogattak, ahol az 1894-ben épített Fejér-kúriát, valamint Szőke Tibor és fia, Barna kádárműhelyét tekintették meg. Tegnap délelőtt a központi Szent Imre római katolikus templomban szentmisén vettek részt, délután pedig Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás parkban 2014-ben a Székely Nemzeti Tanács és a Jancsó Alapítvány által Jancsó Benedek születésének 160. évfordulóján állított domborműves emlékjelnél rótták le kegyeletüket a nagy székely tudós emléke előtt. Visszatérve Gelencére, a Ladia falurészen megtekintették a Jancsó Benedek szülőházának helyén álló porta kapulábára 2010-ben elhelyezett emléktáblát, majd a Nádika-tetőre mentek, ahol együtt ünnepeltek a gelenceiekkel, szabadtéri misén vettek részt. Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke érdeklődésünkre azt is elárulta: a gelencei önkormányzattal közösen azon munkálkodnak, hogy a szülőfaluban egy Jancsó Benedek-emlékházat hozzanak létre.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. november 27.
Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny
Egész Székelyföldről várnak jelentkezőket a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyre, idén a vetélkedőre Kovászna, Hargita és Maros megyék iskoláiból nevezhetnek háromfős csapatok. A kétfordulós versenyt ebben a tanévben a 7–8. osztályos diákoknak hirdetik meg. Az első fordulóban szabadon választott formában és témában kell feldolgozni egy Mátyás királyhoz köthető történelmi eseményt vagy legendát. A feldolgozott témát dokumentumfilm, pp-prezentáció vagy írásbeli formában (max. 20Mb és 10 perc időtartam, illetve max. 20 oldal terjedelemben) kell eljuttatni 2018. február 28-ig a Jancsó Alapítványhoz. A pályázati anyagot tartalmazó állományt fel kell tölteni egy nyilvános fájlmegosztóra, és a hivatkozását/elérési útvonalát az info@jancsoalapitvany.hu e-mail-címre kell elküldeni. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell a felhasznált források megjelölését.
A beküldött versenyfeladatokat szakmai zsűri bírálja el. A második fordulóban a beküldött pályamunkák elbírálása után a tíz legjobb csapat vesz részt. A döntőt 2018. május 5-én tartják a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. A verseny legjobb három csapata és a felkészítő tanárok egyhetes magyarországi vendéglátásban részesülnek, a döntő többi résztvevői könyvjutalmat kapnak. A jelentkezési űrlapot a www.jancsoalapitvany.hu oldalról lehet letölteni, beküldési határidő: 2017. december 22.
A Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny a gelencei származású neves pedagógus, publicista nevét kapta, aki az állami és egyházi iskolahálózaton kívüli szabadoktatás megszervezője és népszerűsítője volt, de szakíróként kisebbségpolitikai és nemzetiségtörténeti tevékenységet is folytatott. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. december 5.
A nemzeti identitástudat elmélyítéséért (Jancsó Benedek történelmi emlékverseny)
Másodszor szervezik meg a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyt, amelyre egész Székelyföldről várnak jelentkezőket. A vetélkedőt azzal a céllal kezdeményezte a Jancsó Alapítvány, hogy a diákokat a szülőföld jobb megismerésére ösztönözzék, felkeltve érdeklődésüket a székelység élete, kultúrája, történelme iránt. Hasonló verseny zajlott nemrég: A székelység története – Kádár Gyula-emlékverseny harmadik kiadása.
A Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny idén(től) a Kovászna, Hargita és Maros megyei önkormányzat partnerségével zajlik, a folyó tanévben a három székelyföldi megye magyar nyelvű iskoláiban a 7–8. osztályos diákoknak hirdetik meg. A kétfordulós vetélkedőre háromfős csapatok jelentkezését várják. Az első fordulóban szabadon választott formában és témában kell feldolgozni egy Mátyás királyhoz köthető történelmi eseményt vagy legendát. A feldolgozott témát dokumentumfilm, pp-prezentáció vagy írott formában kell eljuttatni 2018. február 28-ig a Jancsó Alapítványhoz. A pályázati anyagot fel kell tölteni egy nyilvános internetes megosztóra, és a hivatkozását az info@jancsoalapitvany.hu e-mail-címre kell megküldeni. A pályázati anyagnak forrásjegyéket is kell tartalmaznia. A beküldött versenyfeladatokat szakmai zsűri bírálja el.
A második fordulóban a beküldött pályamunkák elbírálása után a rangsor szerinti tíz legjobb csapat vesz részt. A döntőt 2018. május 5-én tartják Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A verseny legjobb három csapata és a felkészítő tanárok egyhetes magyarországi vendéglátásban részesülnek, a döntő többi résztvevői könyvjutalmat kapnak. A jelentkezési űrlapot a www.jancsoalapitvany.hu oldalról lehet letölteni, beküldési határidő: 2017. december 22.
A névadó Jancsó Benedek gelencei származású neves pedagógus, publicista, az állami és egyházi iskolahálózaton kívüli szabad oktatás megszervezője és népszerűsítője volt, de szakíróként kisebbségpolitikai és nemzetiségtörténeti tevékenységet is folytatott. „Ennek a vetélkedőnek az a küldetése, hogy a fiatalok számára lehetőséget biztosítson a magyar történelem nagy egyéniségeinek, az általuk létrehozott szellemi értékek bemutatására, és ami nagyon fontos, korszerű feldolgozására. Segíteni szeretnénk ezáltal a nemzeti identitástudat elmélyítését” – fogalmazott Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumi elnöke. Hozzátette, a tavalyi verseny szellemiségét megtapasztalva meri mondani, hogy mindegyik részt vevő diák gazdagodott tudással, élménnyel, s reményét fejezte ki, hogy ez meghatározó lesz a későbbiekben is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)