A Barabás Miklós Céh 24 tagja mutatja be legújabb alkotásait Kolozsváron, a megnyitón megjelent Jakobovits Miklós , a BMC elnöke is, akinek egyéni tárlata még látogatható a Művészeti Múzeumban. Jakobovits Miklós elmondta: 17 éve kezdődött az a sorozat, amelynek során számos alkalommal rendeztek jótékony célú aukciót a céh tagjai részéről felajánlott munkákból. /Maradandó értékek – kiállítás a BMC Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./

„Ha a közösség megóvja a kultúrát, a kultúra is megóvhatja a közösséget” – mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Nagyváradon, a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett gálaműsoron. A gála előtt az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete tiltakozó megmozdulásra készült, a fiatalok végül a Himnusz szövegét osztogatták az érkezőknek, köztük Szili Katalinnak is. „Alkotóknak, művészeknek és pedagógusoknak, intézményeknek és egyházaknak, a kultúra terjesztőinek kell köszönetet mondani e napon – folytatta beszédét Szili –, s mindazoknak, akik gyökereiket fel nem adva vállalják a kisebbségi sorsot. ”Markó Béla, az RMDSZ elnöke az erdélyi és partiumi magyarság kulturális sokszínűségét és szabadsághoz való ragaszkodását hangsúlyozta felszólalásában. A beszédek átadták a Magyar kultúráért díjakat. Életműdíjat Dánielisz Endre nagyszalontai helytörténész és Jakobovits Miklós nagyváradi képzőművész kapott, de hagyományőrző egyesület, néptánccsoport is volt a díjazottak között. A gálaműsort a Székelyföld a Partiumban gondolat jegyében szervezték. N. L. : Köszönet a kultúra nagyváradi őrzőinek. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./ Az emlékplakettet Földes Béla, Kőrössi P. József és a Szentjobbi Hagyományőrző Huszáregyesület, a díszokleveleket Bradács Aliz, Gagyi-Pálffy Judit, Lászlóffy Zsolt és a magyarremetei Kéknefelejcs Néptánccsoport kapta. /Közt művelő kultdíjasok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./

A magyar kultúra napja alkalmából rendezett nagyváradi ünnepi megemlékezésen Jakobovits Miklós festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke, eddigi munkássága elismeréseképpen, életmű-díjban részesült. A Kolozsváron született képzőművész évtizedek óta Nagyváradon él. Tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végezte. 1985–97 között a nagyváradi Körös-vidéki Múzeum főmuzeológusa, 2002-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2003-tól az RMDSZ Országos Összművészeti Bizottságának elnöke. A 2007-es év különlegesen sikeresnek tekinthető a képzőművész számára. Januárban egyéni kiállítása volt a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. Februárban kiállítás Budapesten az Abigail Galériában, majd a Művészetek Palotájában. Márciusban egy újabb kiállítás a magyar fővárosban, Óbudán, a Budapest Galéria kiállítóházban, mintegy 40 képpel. Augusztusban belgiumi meghívásra Romániát képviselte egy belga üvegművésszel együtt Nagyszebenben. Novemberben egy nagyméretű kiállítás a Kolozsvári Művészeti Múzeumban, a Bánffy-palotában. Ez alkalommal mutatták be a művészről a csíkszeredai Pallas Akadémia által kiadott albumot is. /Dérer Ferenc: Jakobovits Miklós kitüntetése. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 1./

A Belényesen élő Miklós János festményei láthatók voltak a zsoboki táborzáró kiállításon. Februárban megnyílt a kiállítása Nagyváradon, melyről Jakobovits Miklós, a Barabás Miklós Céh elnöke nyilatkozott nagy elismeréssel. Miklós János azonban elsősorban grafikus. /Németh Júlia: Száz rajz Miklós Jánostól. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./

Ünnepélyes keretek között adták át április 26-án Kolozsváron az idei alkotói ösztöndíjakat. A Communitas Alapítvány által meghirdetett ösztöndíjat idén 41 fiatal művész nyerte el. Szép Gyula, az RMDSZ művelődési főosztályának ügyvezető alelnöke elmondta: ezzel a rendezvénnyel, nem hivatalosan ugyan, de felavatják az Iskola Alapítvány új székházát, amelyben az irodahelyiségek mellett helyet kapnak a fiatal tanárok számára készült lakások is. Markó Béla, az RMDSZ elnöke, aki az ösztöndíjbizottság elnöke is, elmondta: a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíja része annak a közös gondolkodásnak, amely a fiatal művészekről, értelmiségiekről szól. Az ünnepségen Jakobovits Miklós, a Barabás Miklós Céh (BMC) elnöke megnyitotta a 2007-es képzőművészeti díjazottak munkáiból összeállított kiállítást. /Köllő Katalin: Átadták az alkotói ösztöndíjakat. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 29./

Korond első írásos említésének 675. évfordulója alkalmából képzőművészeti tárlat nyílt a művelődési házban, Benczédi Sándor, Páll Lajos, Józsa Judit, Kedei Zoltán, Láng Eszter, Tóth Ferenc, Venczel Árpád és Vinczeffy László munkáiból. A képzőművészeti galéria első kiállítója a 70 éves Páll Lajos volt, aztán Tóth Ferenc mutatkozott be festményeivel, majd a gyermeknap alkalmából Forró Ágnes, Kuti Botond és Molnos Zoltán mese- és mondaillusztrációival. A tizennyolcadik évét betöltő korondi Hazanéző folyóirat idei második számában tizenöt szerzőt mutat be azok közül, akik alkotásaikkal, kutatómunkájukkal, közéleti tevékenységükkel öregbítették a nagy fazekasfalu hírét-nevét. Az ünnepségen Ambrus Lajos főszerkesztő, a Firtos Művelődési Egylet elnöke köszöntötte az alkotókat és a népes közönséget, vallomásos emlékezést hallhattak Tófalvi Zoltántól, dr. Bíró Á. Zoltántól, dr. Láng Esztertől, Kedei Zoltántól, Majla Sándortól, Ráduly Jánostól, Simó Mártontól, Czegő Zoltántól. A Hazanéző ünnepi számának szerzői: Bölöni Domokos, Kercsó Attila, Ambrus Lajos, Molnos Lajos, dr. Bíró Á. Zoltán, Gergely Tamás (interjúja Bölöni Domokossal), Czegő Zoltán, Józsa Judit, dr. Koncz Gábor (Józsa Juditról), Kedei Zoltán, dr. Láng Eszter, Majla Sándor, Debreczeni József (Páll Lajosról), Ráduly János, Simó Márton, Tófalvi Zoltán, Gáspár Sándor (Tóth Ferencről), Jakobovits Miklós (Vinczeffy Lászlóról). Az egykor Korondon tanárkodó Czegő Zoltán keserű számvetésében írta, a legképtelenebb utat választotta 1988-ban: beállt magyarnak Magyarországon. „A magyar irodalom történetében soha ilyen szolgalelkű írótársadalom nem ügyködött, mint az elmúlt ötven évben” – vallja Czegő. /Damján B. Sándor: Tárlat és lapbemutató Korondon. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 13./

Az évek múlásával úgy emlékeznek, hogy a Korunk Galéria csupán egy, a magyarságot összetartó erő volt. Valójában a Korunk Galéria ennél sokkal több volt. Kántor Lajos az újító törekvést még egyetemesebbé tette. A kiállítások, azaz a Korunk Galéria folyamatos léte nemcsak az erdélyi magyarság szellemi és művészeti megmaradását jelentette, hanem egy világot átfogó vitális erőt, hangsúlyozta Jakobovits Miklós október 31-én, a kiállítás megnyitóján. És jelentette Erdély sorsszerű ábrázolását. A Korunk galériája volt a kulturális bölcsője a Kolozsvár Társaságnak, a sepsiszentgyörgyi, a székelyudvarhelyi Nagy Albert gyűjteményeknek, valamint az unitárius püspökség Nagy Albert gyűjteményének. /Jakobovits Miklós: A Korunk Galéria évfordulójára. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./

A Kriterion Alapítvány kuratóriuma idén Toró Tibor elméleti fizikusnak, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanárnak adományozza a 2008. évi Kriterion Koszorút. Az alapítvány ezzel a díjjal Toró Tibornak a szakmai elismerés mellett mindenekelőtt azt a több évtizedes, kitartó közéleti munkásságát jutalmazza, amellyel hozzájárult a romániai magyar természettudományos ismeretek nemzetközi felzárkóztatásához, az erdélyi természettudományos és különösképpen a fizikai és matematikai gondolkodás értékeinek a megismertetéséhez, a humán- és természettudományos műveltséget egyaránt magába foglaló korszerű kulturális értékek érvényre juttatásához. Toró Tibor /sz. Énlaka, 1931./ a Temesvári Tudományegyetem matematika–fizika karán 1953-ban szerzett egyetemi oklevelet. Ez évtől az egyetem matematika–fizika majd fizika karán tanársegéd, adjunktus, docens és nyugalmazásáig az elméleti fizika tanszék professzora. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Román Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Országos Bizottságának a tagja, az Eötvös Loránd Fizikai Társaság tiszteletbeli tagja, amellett elismert Bolyai kutató. Számos, magyar, román és angol nyelven kiadott szakkönyvén kívül a rangos tudományos ismeretterjesztő munkák egész sorát jelentette meg. A Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja, a Kárpát-medencei magyar pedagógusok továbbképzését szervező Bolyai Akadémia tiszteletbeli elnöke. A Kriterion Koszorút 2008. december 12-én adják át a kitüntetettnek. Az 1995-ben alapította Kriterion Koszorút idén tizennegyedikszer nyújtják át. Az eddigi kitüntetettek: Jakó Zsigmond professzor, történettudós, Tompa Gábor rendező, KAM – Regionális és Antropológiai Kutatóközpont, László Ferenc muzikológus, Faragó József néprajzkutató, Gaál András, Márton Árpád képzőművészek és Zöld Lajos újságíró a szárhegyi alkotóközpont létrehozásáért, Imreh István történész, nyugalmazott egyetemi tanár, Péntek János nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár, Szilágyi Zsolt énekes, kórusvezető, iskolaigazgató, Marosi Ildikó irodalomtörténész, Egyed Ákos történész, egyetemi tanár, Jakobovits Miklós képzőművész, az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő Barabás Miklós Céh elnöke és Dávid Gyula irodalomtörténész, szerkesztő. /Toró Tibor a Kriterion Koszorú idei kitüntetettje. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 26./

A nyíregyházi Művészeti Hetek keretében mutatkozott be alkotásaival a nagyváradi művészházaspár. Jakobovits Márta, a temesvári egyetem tanára, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, valamint a rotterdami székhelyű Európai Kulturális és Művészeti Akadémia vezetőségi tagja legfrissebb, sajátos hangvételű, míves kerámiáit, Jakobovits Miklós Munkácsy-díjas festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke pedig legújabb alkotói periódusának munkáit állította ki. Kettejük közös tárlatát március 17-én az Erdélyből Magyarországra áttelepült Miklóssy-tanítvány, Madarassy György Tamás, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti szakának végzettje nyitotta meg. /A Jakobovits házaspár kiállítása. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./

Szavazásra buzdítottak erdélyi magyar közéleti személyiségek. Jenei Imre nagyváradi sportszakember, labdarúgóedző fontos állampolgári kötelességnek tartja a szavazást. A nagyváradi Jakobovits képzőművész házaspár úgy nyilatkozott: az utóbbi időben csalódtak a politikában, mégis minden alkalommal elmennek szavazni. „Húsz éve vezetem a Barabás Miklós Céhet, azóta próbálunk létrehozni egy erdélyi magyar kortárs művészeti múzeumot. Mindenkihez fordultam már, de senki nem segített” – panaszolta Jakobovits Miklós festőművész. „Nem elég, ha az ember csak sóhajtozik, tenni is kellene valamit” – mondta. Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója még nem tudja, hogy az urnák elé járulhat-e vasárnap, mivel lehet, hogy sürgősen az Egyesült Államokba kell utaznia. Ha idehaza lesz, a neves színházi szakember feltétlenül élni fog szavazati jogával. Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója támogatja a Magyar Összefogás listáját. Böjte Csaba ferences szerzetes rendkívül fontosnak tartja, hogy szavazatával támogassa az RMDSZ– EMNT közös listáját. „A társadalom felelős tagjai minden alkalommal elmennek szavazni, hogy később joguk legyen megszólalni, ha valami nem tetszik” – nyilatkozta László Noémi költő. Fontosnak tartja a Magyar Összefogás listájának támogatását, valamint az RMDSZ–EMNT együttműködésének folytatását Magyari Tivadar, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese is. /Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Nagy Orsolya, Pengő Zoltán: Szavazni hívnak az erdélyi magyar közéleti személyiségek. = Krónika (Kolozsvár), jún. 5./

A kortárs erdélyi magyar képzőművészetnek szentelt múzeum létrehozását javasolja Jakobovits Miklós, a Barabás Miklós Céh alelnöke, mely elképzelést a szakma és a politikum is támogatja. A Nagyváradon élő festőművész azért látja indokoltnak az intézmény létrehozását, mert véleménye szerint az erdélyi magyar képzőművészet nincs valós értékének megfelelően képviselve a múzeumok állandó kiállításain. Jakobovits Miklós elképzelése szerint az erdélyi magyar képzőművészeti múzeum gyűjteményének gerincét a két világháború közötti időszak legjelentősebb alkotóinak munkái képeznék – a nagybányai iskola, a székelyföldi festők és a kolozsvári iskola művészeinek munkái. A múzeumban természetesen a kommunizmus idején alkotó művészek és a rendszerváltás utáni időszak jelentős alakjainak munkái is helyet kapnának. A 90-es évek elejétől Jakobovits egy sor hazai és anyaországi politikai és közéleti személyiséget próbált megnyerni a tervnek. Beszélt a múzeumprojektről Tőkés László püspöknek, a fideszes Németh Zsoltnak, de kért segítséget az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának a vezetőjétől, Szép Gyulától is. A Barabás Miklós Céhnek semmiféle anyagi háttere nincs, nem kapnak támogatást sem a magyar, sem pedig a román kormánytól. A művész szerint Kolozsvár lenne az ideális helyszín a múzeum létrehozására, de Nagyváradon is el tudja képzelni a múzeumot. Ujvárossy László nagyváradi grafikusművész, a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Karának megbízott dékánja szerint is indokolt a kortárs erdélyi magyar képzőművészeti múzeum létrehozása. Vargha Mihály szobrász, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója maga is évek óta dédelget egy ilyen tervet. A Székely Nemzeti Múzeum 1990 óta teret biztosít kortárs erdélyi magyar képzőművészeknek is, de ez nem elég. Vargha Mihály szerint Sepsiszentgyörgy megfelelő helyszín volna egy ilyen intézmény számára. Csíkszeredában megvalósult már egy hasonló kezdeményezés, a 2005 és 2007 között létezett Kortárs Képzőművészeti Galéria és Múzeum (KO. KE. M). A Nyitott Műhely Egyesület működtette intézmény időszakos kiállításokat rendezett, de saját gyűjteménye is volt. Azért szűnt meg, mert az önkormányzat nem újította meg a helyiség bérleti szerződését. /Pengő Zoltán: Új erdélyi magyar képzőművészeti múzeum terve körvonalazódik . = Krónika (Kolozsvár), júl. 7./

Jelentős évfordulót ünnepel az erdélyi magyar képzőművészeti élet. Július 13-án lenne 75 éves Cseh Gusztáv, a kiváló kolozsvári grafikusművész, aki már az 1960-as években megújította az erdélyi művészeti életben a grafika, a rézkarc szellemiségét. Jakobovits Miklós festőművész javasolta, hogy Alsócsernátonban vagy máshol egy emlékmúzeumot kellene berendezni Cseh Gusztáv emlékére. /Jakobovits Miklós, festőművész: Cseh Gusztávra emlékezünk. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./

Harmincegy fiatal képzőművész munkáiból nyílt tárlat Nagyváradon a sétálóutcán található Vizuális Művészetek Galériájában. A kiállítók a freshART-pályázat résztvevői, amelyet a debreceni és a nagyváradi önkormányzat közösen szervezett. A tavasszal meghirdetett képzőművészeti pályázatra egyetemi hallgatók vagy nemrég végzettek munkáit várták. Nagyváradon és Debrecenben külön-külön hirdetett győztest és különdíjast ugyanaz a zsűri. A kiállítást Biró Rozália nagyváradi alpolgármester nyitotta meg. Jakobovits Miklós, a zsűri tagja kifejtette, a kultúra révén fejlődhet legjobban egy testvérvárosi kapcsolat. /Nagy Orsolya: Megnyílt Nagyvárad és Debrecen közös freshART-kiállítása. = Krónika (Kolozsvár), aug. 6./

A Biennálé – Külhoni Magyarok Kulturális Fesztiválja keretében zajlott a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozata 2009-es díjátadója augusztus 20-án, Budapesten. A Kisebbségekért Díj 2009-es erdélyi kitüntetettjei a dévai Geszty Ferenc Alapítvány, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI), Jakobovits Miklós festőművész (Nagyvárad), és Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera nyugalmazott igazgatója. Az ünnepi rendezvényen részt vett Markó Béla szövetségi elnök és Kelemen Hunor ügyvezető elnök, az RMDSZ államelnökjelöltje is. /Átadták a Kisebbségekért díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./

Első alkalommal rendezték meg október 16–18. között Marosvásárhelyen az erdélyi örmény kultúra napjait a 2008-ban bejegyzett Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) szervezésében. Jakobovits Miklós, Nagyváradon élő Munkácsy-díjas festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke a Bernády Házban mutatta be az erdélyi örmény katolikus plébániák képtárának restaurálási munkálatait. A Marosvásárhelyi Egyházművészeti Múzeum (Keresztelő Szent János-plébániatemplom karzata) a legnagyobb erdélyi örmény közösség, a gyergyószentmiklósi örmény plébánia évszázados könyvanyagát őrzi több mint egy hónapon keresztül. Megnyílt a vásárhelyi örmény származású Duha László amatőr képzőművész faragászati kiállítása. /Dr. Puskás Attila: Örmény kincsek Erdélyben, Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./

A romániai magyar képzőművészek 1929-ben Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával megalakult érdek- és értékvédelmi szervezete, a Barabás Miklós Céh nagyszabású ünnepségsorozattal ünnepli fennállásának 80. évfordulóját. A november 6-án kezdődő, kétnapos rendezvény keretében Kézdimárkosfalván megkoszorúzzák a névadó Barabás Miklós szülőháza helyén álló kopjafát, valamint Hunyadi László Barabás Miklós-szobrát. Délután Sepsiszentgyörgyön, a Gyárfás Jenő Képtárban kerül sor az egykori és jelenlegi BMC-tagok több mint másfélszáz alkotásából rendezett kiállítás megnyitójára. Másnap, november 7-én az Árkosi Művelődési Központban előadások lesznek, Jakobovits Miklós bemutatja Németh Júlia: Kolozsvár – Mű-Hely-Szín című kötetét, Nagy Miklós Kund pedig a Pallas Akadémia Műterem sorozatát. /A Barabás Miklós Céh 80. évfordulója. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./ A nagyszabású képzőművészeti seregszemlén első ízben állítják ki együtt a Barabás Miklós Céh egykori és mai alkotóinak munkáit. /Bíró Blanka: Nyolcvan év erdélyi magyar képzőművészetének keresztmetszete Szentgyörgyön. = Krónika (Kolozsvár), nov. 4./

Kriterion Alapítvány kuratóriuma idén Gálfalvi Zsolt marosvásárhelyi irodalomkritikusnak, szerkesztőnek adományozza a Kriterion Koszorút. Az alapítvány esztendőről-esztendőre olyan, a romániai magyarság szolgálatába állított életművet jutalmaz, amelyet a cselekvő közösségszeretet, az európai nyitottság és a demokratikus gondolkodásmód jellemez. Az alapítvány Domokos Géza kezdeményezésére a Kriterion Koszorút 1995-ben alapította és az idén tizenötödször nyújtja át. Az eddigi kitüntetettek: Jakó Zsigmond professzor, történettudós, Tompa Gábor rendező, KAM – Regionális és Antropológiai Kutatóközpont, László Ferenc muzikológus, Faragó József néprajzkutató, Gaál András, Márton Árpád képzőművészek és Zöld Lajos újságíró a szárhegyi alkotóközpont létrehozásáért, Imreh István történész, nyugalmazott egyetemi tanár, Péntek János nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár, Szilágyi Zsolt énekes, kórusvezető, Marosi Ildikó irodalomtörténész, Egyed Ákos történész, egyetemi tanár, Jakobovits Miklós képzőművész, az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő Barabás Miklós Céh elnöke, Dávid Gyula irodalomtörténész, szerkesztő és Toró Tibor elméleti fizikus, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár. /Kriterion Koszorú Gálfalvi Zsoltnak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./

Egy művész, egy könyv
Nagyvárad – Jakobovits Miklós képzőművész életpályájáról szóló monográfiát mutattak be csütörtök délután a nagyváradi római-katolikus püspökség székhelyen.
Rokonok, barátok, ismerősök népes csoportja látogatott el a barokk palotába, a Körösvidéki Múzeum egykori székhelyére, hogy tanúja legyen a Jakobovits Miklós című, Maria Zintz nagyváradi műkritikus által írt monográfia bemutatásának. Az eseményen a moderátori feladatot Aurel Chiriac múzeumigazgató vállalta magára, így elsőként ő üdvözölte a meghívottakat és a megjelenteket. Chiriac hangsúlyozta, hogy Jakobovits Miklós nemcsak kiváló képzőművész, hanem közösségi ember is, aki számos cselekedetével gazdagította Nagyvárad kulturális életét. Az igazgató ez utóbbiak között említette azt, hogy Jakobovits Miklós mentette meg az esemény helyszínéül szolgáló barokk palota termének freskóit. A kötet méltatására áttérve Chiriac kiemelte, hogy a szerző, Maria Zintz kiváló, alapos munkát végzett.
Maria Zintz is Jakobovits Miklós emberi erényei között említette azt, hogy a művész Nagyváradnak szentelte magát, noha kolozsvári származású, majd a kötet felépítését ismertette. Ezt követően Negoita Laptoiu műkritikus méltatta Jakobovits művészi tevékenységét, hangsúlyozva azt, hogy Jakobovits muzeális értékű alkotásokkal büszkélkedhet, aki a művészi elemek, színek, formák, grafika, stb., szintézisét nyújtja. Jakobovits Miklós művészi nyelvének identitása van, hangsúlyozta a szakértő, aki dícsérte Maria Zintz munkáját is, mondván: „A szerző azonosítja, és jól érthetően megjeleníti ezt a szellemi értékekkel telített nyelvezetet.” Böcskei László püspök beszédében hangsúlyozta, hogy Jakobovits értékes alkotói többletet ad a nagyváradi kulturális életnek. Szabó Ödön megyei tanácsos, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke szintén Jakobovits Miklós közösségi szemléletét, hozzáállását méltatta. Szabó Ödön felhívta a figyelmet arra, hogy a megyei tanács, mely támogatta Maria Zintz monográfiájának megjelentetését, a jövőben is finanszírozza a kultúrától szóló, a kultúrához kacsolódó kiadványok megjelentetését. A könyvbemutató végén egy rövid dokumetumfilmet vetítettek le Jakobovits Miklós munkásságáról.
Pap István
erdon.ro

Kós András szobrászművész életművének megőrzéséről
Kolozsvár – Június 15-én a Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra Kós Andrást. Jakobovits Miklós festőművész fogalmazott meg néhány gondolatot a szobrász életművének megőrzéséről
Életének 96-ik esztendejében, 2010. június 11-én elhunyt Kós András szobrászművész, ny. főiskolai tanszékvezető tanár. Végső búcsúztatására június 15-én, kedden délelőtt került sor a kolozsvári Házsongárdi temető nagykápolnájában, a református egyház szertartása szerint. Jakobovits Miklós Munkácsy-díjas festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke néhány gondolatot fogalmazott meg a neves szobrászművész életművének megőrzése érdekében. Úgy vélte: jó volna, ha megjelenne a Németh Júlia által írt kitünő Kós András albumnak egy sokkal nagyobb méretű, bővített kiadása. Egy életmű monográfia igényes, nagyvonalú grafikai szerkesztésben, esetleg kibővítve más szobrászok, illetve képzőművészek által írt szövegekkel. “Én a pályázat megindoklását vállalom, csak közösen tudjuk meg, hova lehet elküldeni”, hangsúlyozta. Megítélésében ugyanakkor katalógust lehetne kiadni a múzeumi anyagról, esetleg több nyelven, plusz egy plakátot kitenni a templomban lévő gyűjteményről. A református egyház részére valamilyen állami segítséget szerezni a gyűjtemény folyamatos üzemeltetésére, illetve a felvigyázó vagy gondnok díjazására.
Múzeum-műterem
Valamilyen formában meg kellene őrizni a Mester műtermét a család tulajdonában és felügyelete alatt, mint múzeum-műtermet, és ezt olyanszerűen megszervezni, mint a Szabédi vagy a Györkös Mányi házat. Egy televízió is helyet kaphatna itt, a művész munkásságát és nagyszerű egyéniségét bemutató vetítések céljából. Ugyanakkor a kolozsvári Pavlov utcát nem volna túlzás Kós Andrásról elnevezni, vagy amennyiben ez nem lehetséges, abban az esetben egy másik utcát feltétlenül el kéne neveztetni a Mesterről. Ma létező képzőművészeti kör vagy iskola, szobrászati tábor is viselhetné az elhunyt nevét, fejtette ki Jakobovits Miklós.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Hová tűnt 320 millió forint
„Újramelegíti” az érmindszenti Ady-zarándokhely hét éve megrekedt ügyét Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és L. Simon László, a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke. A Partiumi Írótábor zárónapján Tőkés László kivizsgálást és jóvátételt kért egy 2002-es pályázat ügyében, amelyet az akkori Fidesz-kormánynál nyert meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK), a pénz azonban a magyarországi kormányváltás után az RMDSZ-közeli nagyváradi Mecénás Alapítványhoz jutott, amely nem a KREK eredeti céljai szerint használta fel.
L. Simon László jelezte: az általa vezetett intézmény az ügyet az elmúlt nyolc év korrupciógyanús ügyletei közé sorolja, és kivizsgálja, mi történt az Ady-zarándokhelyre szánt pénzzel.
Kormányváltás után helyszínváltás
A KREK a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a gazdasági minisztérium közötti megállapodás értelmében 2002 májusában 320 millió forintot nyert el az Egyházi Kulturális Alapból arra a célra, hogy Ady Endre szülőfalujában, Érmindszenten irodalmi zarándokhelyet és termálfürdős szállót építsen. Az alapkövet 2002 novemberében le is tették a Szatmár megyei faluban, az ügy azonban innentől kezdve holtpontra került. Decemberben már a Mecénás Alapítvány a Római Katolikus Püspökséggel közösen írt alá egy szerződést, amely nem érmindszenti, hanem nagyváradi projektről szólt, és amelyet Ady-központnak neveztek el. Tőkés többször kérte az ügy tisztázását az illetékes magyarországi minisztériumoktól – korábban elsősorban Kiss Elemér kancelláriaminisztertől –, még Tempfli József katolikus püspökhöz is levelet intézett, hogy támogatását kérje, de írt Németh Zsolt országgyűlési képviselőnek, Mádl Ferenc köztársasági elnöknek. Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnökkel, az alapítvány elnökével személyesen is találkozott. Tőkés – aki tegnapi közleményében a Medgyessy-kormány „bihari klienseinek és cinkosainak” nevezte Kiss Sándor mellett Lakatos Péter volt megyei RMDSZ-elnököt, parlamenti képviselőt, Földes Bélát, a megyei RMDSZ volt ügyvezető elnökét, Szabó Ödönt, a megyei RMDSZ ügyvezető elnökét és Mudura Sándor vállalkozót is – 2003 januárjában és februárjában Matolcsy György volt gazdasági miniszter, Medgyessy Péter akkori miniszterelnök és Rockenbauer Zoltán országgyűlési képviselő segítségét kérte. Utóbbitól választ is kapott, amelyben a honatya kifejtette: „az MSZP–SZDSZ-kormány politikájának részét képezi az is, hogy a nagyváradi református és katolikus egyházat egymással szembefordítsa.”
A korrupciógyanús ügyek közé kerül az Ady-központ
Szabó Vilmos államtitkár 2003 júliusában levélben közölte Tőkéssel, hogy a döntést nem bírálja felül, az ügyet pedig a magyar kormány a maga részéről lezártnak tekinti – idézi fel a történet főbb állomásait Tőkés László egy összefoglaló kronológiában. A Mecénás Alapítvány Ady-központja azóta föl is épült a nagyváradi városi strand közvetlen szomszédságában, mellette pedig a pályázatban szintén szereplő termálszállót kezdték el építeni, ez a munkálat azonban már jó ideje abbamaradt. A központban a megyei RMDSZ szervez rendezvényeket, a legutóbbi választmányi ülésre is ott került sor. Tőkésnek meggyőződése, hogy az épületek semmiképp nem kerülhettek 320 millió forintba.
A szombati sajtótájékoztatón L. Simon László, a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke bejelentette: az általa vezetett intézmény olyan albizottságot alakított, amely az elmúlt két kormányzati ciklus alatt történt korrupciógyanús ügyeket vizsgálja ki, és ezek között tárgyalják az Ady-központ ügyét is. Ez az albizottság megfelelő hátteret teremt az olyan visszásságok kivizsgálásának, amelyek közé a 320 millió forint sorsa is tartozik – magyarázta az elnök.
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke és a Mecénás Alapítvány ügyvezető igazgatója tegnap a Krónika megkeresésére anynyit mondott: az alapítványnak semmiféle takargatnivalója nincs, sőt bármilyen vizsgálatnak örül. A befejezetlen termálhotel ügyét viszont nem kívánta kommentálni.
Az Erdély Tv ügyében nem vizsgálódnak
A találkozón Csép Sándor író, újságíró az Erdély Televízió ügyét is felemlegette, kérve, legyen ez is vizsgálat tárgya. Mint ismeretes, az önálló magyar tévécsatorna létrehozására is a magyar kormány biztosított pénzalapot, ez azonban az idők során egyre csökkent, végül itthon úgy valósult meg, hogy az egyik ötletgazda és alapítóként tevékenykedő Csépet mellőzték. L. Simon László azonban nem ígérte meg, hogy ennek kapcsán átfogó vizsgálatra kerülhet sor, hiszen ami történt, annak a legnagyobb része romániai probléma, nem pedig magyarországi. Jakobovits Miklós festőművész azt jegyezte meg, hogy a kulturális szféra legfőbb állami kitüntetése, a Kossuth-díj szinte csak az írókhoz jut, a szobrászokhoz és más képzőművészekhez nem, határon túli jelölt pedig eleve igen kevés van. A bizottsági elnök egyetértett a felvetéssel, és megígérte: a jövőben a Kossuth-díjat odaítélő bizottságban egy határon túli magyar is helyet kaphat. Krónika (Kolozsvár)

XVI. Partiumi Honismereti Konferencia Nagyváradon
Bihar megye – A hét végén kerül sor Nagyváradon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szervezésében a XVI.Partiumi Honismereti Konferenciára a Partiumi Keresztény Egyetemen. Központi téma: műemlékeink védelme; helytörténet; a 20. század öröksége.
A részletes program a következő:
Péntek 10 óráig: a vendégek fogadása, regisztráció; 10 óra – megnyitó, a résztvevőket köszönti: Csűry István református püspök és Fodor József vikárius (ökumenikus áhitat), Dukrét Géza, a PBMET elnöke, dr. János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora, Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere, Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, Pető Csilla, parlamenti képviselő, Tempfli József püspök, Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal részéről, dr. Csorba Csaba, a Kazinczy Ferenc Társaság alelnöke, Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke; 10.40 – a Fényes Elek-díjak átadása; 11.30 – szünet; 11.45 – plenáris ülés, elnök Dukrét Géza; 11.45 – Várad őstörténete, ásatások (Lakatos Attila történész, Nagyvárad); 12 – Várad története (Dukrét Géza, Nagyvárad); 12.25 – Nagyvárad a 19–20. században (dr. Fleisz János történész, Nagyvárad); 12.50 – Barokk egyházművészet Nagyváradon (Jakobovits Miklós, Nagyvárad); 13.2o – ebédszünet; 15 – a plenáris ülés folytatása, elnök Ujj János (Arad), 15 – A váradi vár északi kazamatának régészeti kutatása (Mihálka Nándor, Nagyvárad); 15.20 – Egy intézmény, valamint megálmodója és létrehozója (Tácsi Erika, Temesvár);15.40 – Arad megyei iskolák névadói (Matekovits Mihály, Arad); 16 – Bocskai István közterületi szobrai (dr. Berek Lajos, Budapest); 16.20 – Bocskai-emlékhelyek (Cs. Nagy Zoltán, Hajdúszoboszló); kiállítás: Bocskai István – dokumentumok, megnyitja Meleg Vilmos és Kupán Árpád; 16.40 – kérdések, hozzászólások; 17 – várlátogatás, ismerteti Jakabffy László építészmérnök; 18 – városnézés, idegenvezető Dukrét Géza, Péter I. Zoltán; 20 – vacsora; 21 – F. Márton Erzsébet színművész műsora.
Szombat, elnök dr. Jancsó Árpád (Temesvár), 9 óra – Sátoraljaújhely kapcsolata a Partiummal a 19–20. században (dr. Csorba Csaba, Szolnok); 9.20 – A legnagyobb magyar bihari napjai (Kupán Árpád, Nagyvárad); 9,40 – Nagyvárad Nadányi Zoltán költészetében (Bakó Endre, Debrecen); 10 – kérdések, hozzászólások; 10.10 – A szabadságharc zárófejezetének színhelye és háziasszonya (dr. Vajda Sándor, Borosjenő); 10.30 – Nyolcvan éve némult el az Érmellék pacsirtája (Ciorba Teréz, Érsemjén); 10.55 – kérdések, hozzászólások; 11.05 – Látogatás a barokk palotában és a Bazilikában, bemutatja Mons. Fodor József vikárius; 13 – ebédszünet; 14,30 – elnök Kupán Árpád (Nagyvárad); 14.30 – Felsőbánya Kálváriája (Hitter Ferenc, Felsőbánya); 14.50 – Nagyvárad elpusztult és megmentett egyházi műemlékei (Pásztai Ottó, Nagyvárad); 15.10 – Tündérhárfa ég és Föld között. A temesvár-gyárvárosi zsinagóga(Jancsó Árpád, Temesvár); 15.30 – Az épített örökség és a honismeret (Debreczeni-Droppán Béla, Budapest); 15.50 – kérdések, hozzászólások; 16– szünet; 16.20 – elnök Erdei János (Szilágysomlyó); 16.20 – Nagyszalonta, a Partium egyetlen hajdúvárosa (Dánielisz Endre, Nagyszalonta); 16.40 – A Püspökfürdő és a Félixfürdő a 20. század elején (dr. Jósa Piroska, Nagyvárad); 17 – A buziásfürdői ásványvíz-hasznosítás története (Vallasek István, Marosvásárhely); 17.20 – A resicabányai vízmű és a Grebla vízerőmű regényes története (Makai Zoltán, Nagyvárad); 17.40 – Az isaszegi református gyülekezet alapítása és szolgálata (Szendrő Dénes, Isaszeg); 18.00 – közgyűlés; 19.30 – vacsora; 20,30 – orgonahangverseny.
Vasárnap: szakmai kirándulás a Belényesi medencébe, idegenvezető Dánielisz Endre és Dukrét Géza. 8 óra – Nagyvárad–Belényes; 9.10 – Belényes: református templom, római katolikus templom; 10.10 – Belényes–Magyarremete; 10.20 – Magyarremete: 13. századi református templom; 11 – Magyarremete–Köröstárkány; 11.25 – Köröstárkány: református templom, hősök emlékműve; 12.25 – Belényes–Tenke; 13.25 – Tenke: református templom, természetrajzi múzeum; 14.25 – Tenke–Nagyszalonta;14.55 – ebéd Nagyszalontán; 16 – Nagyszalonta: református templom, Arany-múzeum; 18.30 – Nagyszalonta–Nagyvárad.
A rendezvény támogatói: Bihar Megyei Tanács, RMDSZ Bihar megyei szervezete, Partiumi Keresztény Egyetem, Határon Túli Emlékhelyekért Alapítvány, Nagyvárad Polgármesteri Hivatala, Királyhágómelléki Református Egyházkerület.
erdon.ro

Tiltakozás
Abodi Nagy Béla az elmúlt 40–50 év kolozsvári művészetének egyik legmarkánsabb és legjelentősebb alkotója. Emlékszem azokra az időkre, amikor nagyszerűen újnak tűnt az a kezdeményező erő, hogy a művészek secco-kat készítsenek a közintézmények falaira.
A kolozsvári képzőművészek közül Abodi Nagy Béla volt a legelső, aki sikeresen vállalkozott a nagy méretű secco-ra, kifejezve az ifjúság vitalitását, életörömét és szépségét. A felkért két segítő kolléga Petru Feier és Petre Abrudan szintén a korszak jeles művészei.
A Barabás Miklós Céh vezetősége mélységesen elítéli azt a tényt, hogy avatatlan kezek a mester s a család jogi beleegyezése nélkül beleavatkoztak a kolozsvári Diákművelődési Házban lévő alkotás művészi arculatába, gátlástalanul, cinikus fölénnyel és szemtelen magabiztossággal átfestve azt.
Mélységesen elítéljük az intézmény igazgatóságát, valamint azokat a kegyeletet és művészi erkölcsöt nem ismerő „festőket”, akik a beavatkozás alantas megrendelését elvállalták.
Művészi értékeinket nem hogy óvnánk és konzerválnánk a jövő számára, hanem avatatlan kezek által megtörténhet a 21. századi Európában, hogy a szerzői jogra fittyet hányva, bárki autoritással belekontárkodhasson elismert mesterek alkotásainak a sorsába.
Mint a Barabás Miklós Céh, azaz a mintegy 150 tagot számláló szövetség elnöke, a magam s a tagság nevében mélységesen elítéljük és megvetjük ezt a vandál akciót.
Jakobovits Miklós Munkácsy-díjas festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Szabadság (Kolozsvár)

Összefogással zöldellhet Erdély
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
A kilencedik alkalommal kiosztott díjjal azok előtt tiszteleg a szövetség, akik kiemelkedő munkát végeztek a „szülőföld visszaszerzése” érdekében. Idén 32 személyt, köztük politikusokat, önkormányzati tisztségviselőket, újságírókat és egyházi személyeket tüntettek ki. Markó Béla ünnepi beszédében hangsúlyozta, a kitüntetettek „mostoha körülmények között is képesek voltak küzdeni és munkálkodni a közösségükért, az erdélyi magyarságért”.
Az ünnepélyes díjátadó után beszédet mondott az Ezüstfenyő díjas Böjte Csaba ferences szerzetes, aki élesen bírálta az erdélyi magyarságot megosztó politikai törekvéseket. „Az erdélyi magyarság jövője az integráláson, a párbeszéden és az összefogáson múlik. Mindig imádkozokm azért, hogy az erdélyi magyar politikában egység és békesség legyen” – mondta Böjte atya.
Az Ezüstfenyő-díj idei kitüntetetteinak listája
Ádámosy Margit Klára tordai RMDSZ-elnök, városi tanácsos, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Balázs-Bécsi Attila Kolozs megyei tanácsos, a szamosújvári Téka Alapítvány vezetője, Barabás Imre magyarkakucsi (Bihar megye) RMDSZ-elnök, Becze István, a Csík területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Benedekfi Dávid lupényi (Hunyad megye) RMDSZ-elnök, Béres Ildikó Ibolya máramarosszigeti iskolaigazgató, Máramaros megyei tanácsos, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Csík területi RMDSZ-elnök, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, Draveczky Károly Szatmár megyei tanácsos, Erdős Bálint nagyszintyei (Arad megye) polgármester, Fodor István bodoki (Kovászna megye) polgármester, Fodor József nagyváradi vikárius, Horváth Anna, a kolozsvári Regionális Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Illés Ildikó Maros megyei tanfelügyelő, RMDSZ-ügyvezető alelnök, Jakobovits Miklós nagyváradi képzőművész, Józsa Benjámin nagyszebeni nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanár, Katona Mihály korondi polgármester, RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, Kis-Juhász Csaba szilágysámsoni polgármester, RMDSZ-elnök, Kiss Károly élesdi (Bihar megye) nyugalmazott agrármérnök, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Krecsák Szöllősi Adalbert nagyenyedi alpolgármester, Lieb József nagybányai esperes, Marina Ida-Magdolna szilágybagosi polgármester, Máthé István bethleni alpolgármester, Pásztor Gabriella államtanácsos, Petres Sándor, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, Suba Kálmán, a Nemzeti Állattenyésztési Ügynökség Maros megyei intézményének felügyelője, Terkál Ágnes, az RMDSZ-Közlöny szerkesztője, Tudor Veronka államtanácsos, Varga Attila esztelneki (Kovászna megye) RMDSZ-elnök.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)

Részecske mivoltom értelmére vagyok kiváncsi
Gyimesi Éva halálára
Az erdélyi és a magyarországi szélsőjobb válogatott csoportjai megnyugodhatnak. Sikerült először alkoholizmusba, majd öngyilkosságba kergetniük Gyimesi Évát, 1989 erdélyi változásainak egyik forradalmi hősét. Vádolták magyartalansággal, zsidóbérencséggel, a rágalmak mindenféle lassan ölő mérgével, a liberalizmus bűnével, azzal, hogy egyetemi oktatói tudását a magasabb, nemesebb eszmék oktatására használta fel, nem a nemzeti önköldöknézésre, a populisták tömeg- és nyájszellemére. Mert egyéniség lenni, a saját tiszta fejével és meggyőződésével gondolkozni, s így lett a forradalmi változások magyar Doina Corneaja, akinek minden szava hiteles volt és tisztességes, útmutatóul szolgált. Nem a román nacionalisták kergették a halálba, hanem a magyarok, akikért lelki energiájának a javát adta. Nem tudták neki megbocsájtani, hogy nem a revansisták és tálib gondolkodású főpapok és helyezkedők kottájából fújta, hanem egyéni látása és megérzései vannak. Ez az öngyilkosság szégyene Erdélynek, szégyene a lapító kultúremberek magatartásának, akik a tényeket ismerve az évek hosszú során át nem álltak ki mellette, hanem ringatóztak ide-oda, a politikai áramlatokban, loccsanva a politikai érdekek irányába.
Egy görög tragédiának a mélységét elérő az Ő élete, életművének hatalmas súlya szakadt itt meg halálával, s a tehetetlen, helyezkedő intellektuális réteg hiába várja az erkölcsi feloldozást. Nyugodj békében, kedves Gyimesi Éva, még eltelik harminc év, amíg nagyságodat megértik, s halálod előidézői lassan ölő rágalmazó tetteikért megkövetnek.
Jakobovits Miklós
* * *
Gyermekkor. A Kossuth Lajos utcában laktunk, első élményeim egyike az orosz és román csapatok fel- s levonulása ’46-ban. Kisgyermekként álltam a sötét kapualjban, és hallgattam a különböző katonadalokat… Most már nem tudom, milyen csapatok voltak, biztos, nem magyarok.
Minden, ami a nemzeti érzelmekkel összefüggésben volt, abba a kulcsra zárt dobozba volt elrejtve, amit kalotaszegi szerzeményként édesanyám apámtól kapott. Piros-fehér-zöld kokárdadarabok, magyar cserkészjelvények. Minden, ami piros, fehér, zöld, el volt rejtve.
Egyetlen gyermek voltam, nagyon szerettem kutakodni, meg oknyomozni, viszont sok titkot túl későn tudtam meg. A városban lehetett magyarul gyülekezni, március 15-ét nem emlékszem, hogy nyilvánosan ünnepeltük volna, de a magyar rádió akkor is működött. A Kossuth rádiót hallgattuk, és ünnepeltünk csendben, anélkül hogy ezt szomszédok vagy bárki is tudta volna; így tett minden magyar ember. Gyermekkoromban nagy volt a divatja még a mi köreinkben azoknak a dallamoknak és énekeknek, amelyeket a magyarok bevonulásakor énekeltek, megtanultak az anyaországiaktól, az Édes Erdély, itt vagyunk-at és másokat. Három-négy éves koromban Édesanyám, akinek jó hallása és hangja volt, néha énekelte, dúdolta ezeket. Szomorúbb stádiumban édesapám hegedült ilyesmiket, vagy „kuruc” dalokat.
Identitás. Mindig inkább az előnyeit élveztem annak, hogy többszörös kisebbségi vagyok. Anyai nagyapám ágán, aki aradi származású volt, hajthatott igazán lombot a magyar öntudat, az aradi vértanúk mint emblematikus személyek kultikus tiszteletével együtt, ám anélkül, hogy idejében tudatosult volna a családban, hogy milyen sokan nem tudtak közülük magyarul. Amit azért kezdtem végül fontosnak tartani, hogy megértsem, milyen értékek buzdítanak más ajkú embereket a velünk való szolidaritásra, áldozatra vagy asszimilációra. Hiszen kellett legyen valami értéktöbblet, ahogyan Széchenyi állítja, ha erőszak nélkül kívánják a magyarság vezetői, hogy hozzájuk más nemzetiségek hasonuljanak. A Sváb-hegy, a Szerb utca vagy a Németh, Tót(h), Román, Orosz mint tulajdonnév azt a magyar populációt jelöli, amelynek tagjai más etnikumból lettek magyarok. A kazár, kabar, jász és kun törzsekkel való korábbi keveredésről most ne is beszéljünk.
Szóval György Géza nagyapám fiai igaz magyarok lettek, de édesanyám, a legmagyarabb nevű Etelka, a háború alatt egy Goldberger nevű férfi menyasszonya volt. Géza bácsi azt mondta neki: „Csak akkor adom hozzád, Jani fiam, a lányomat, ha magyarosítod a nevedet.” Ő nem esett a nürnbergi törvények hatálya alá, mert dédnagyapám már keresztény volt, és német nőt vett feleségül, Mayer Máriát. A tőlük született nagyapám pedig elvette a pankotai származású román Todutza nagymamámat, akit sohasem hallottam románul beszélni, pedig a „nagy” román zeneszerző, Sigismund Toduţă első unokatestvére volt. Katica nagymamám tizenkét gyermeket szült. A Kajántói úton gyermekkoromban friss bivalytejjel, gyümölcsökkel, szilvaízes kenyérrel kínált, gyönyörű, ragyogó szemű asszony volt. A magyarok bejövetelekor, 1940 szeptemberében, hatalmas kokárdákat varrt minden hozzátartozónak. Én akkor már iskolás voltam, elég nagy, amikor meghalt, és nem emlékszem, hogy egymással valaha is románul beszéltünk volna. Itt valakik nagyon szerettek volna magyarok lenni. Anyai nagyanyám felmenői morvaországi németek voltak, a vasúti hatóságok helyezték Johannes Schoustal nagypapámat Erdélybe, és csupán feleségével, Mutz Annával beszélt németül, a gyerekeket nem akarták németre tanítani. (…)
Adott volt a minta: a felmenőkben, úgy tűnik, három ágon nagyon működött valami értéktudat, érdek vagy tisztelet, vagy félelem, ami magyarrá válásra ösztökélte őket. Legegyszerűbben szólva: bizonyára jobb, előnyösebb többséginek lenni, mint kisebbséginek a hatalmi státust cserélgető Kárpát-medencei országokban. Ebből az is következett, hogy nagyon vigyáztak az „anyanyelvre” minden ágon. Nem beszéltek akcentussal azok a nagynénéim sem, akik románhoz vagy némethez mentek feleségül. A szüleim sok magyar irodalmat olvastak, világirodalmat is, főként az angol, francia, német prózaírókat, büszkék voltak magyarságukra olyannyira, hogy nekem ők lettek a mérce „nemzeti öntudatilag”.
 Világnézet. Tanár szerettem volna lenni elsősorban, magyartanár. Húszéves koromban eldöntöttem: katolikus vagyok. Ilyen származással Európában nem lehetek más, csak olyan vallású, amelyik – állítólag – befogadó: katholikosz. Ebben az ügyben nem megfelelni akartam valamely elvárásnak, hanem szembe menni a kommunista rendszer eszmei alapjaival. Dogmatikát, katekizmust olvastam, például Schütz Antalt, Előd Istvánt, a második vatikáni zsinat hozzánk is beszivárgó irodalmát. Ez utóbbival raktam le emberjogi orientációm alapjait a szabadság és a méltóság tárgykörében. Lételméleti vonatkozásban az egzisztencializmus is foglalkoztatott (Kierkegaard, Sartre, Camus, Jaspers), de folyton olvastam más filozófiai munkákat is: görögöket, Kantot, Husserlt, és általában a fenomenológusokat.
Irodalomelméleti felfogásom a Teremtett világ című könyvemben (1983) minden, csak nem marxi gyökerű volt, és úgy látom, nem egészen vesztette el érvényét az eltelt negyedszázad alatt. Akkor már eldöntöttem a világnézeti orientációmat. Katolikus templomba jártam, olvastam teológiát, bibliát meg filozófiát. Húszéves voltam, amikor nem hitből, de kulturálisan úgy orientálódtam, hogy a marxizmustól meg a kommunista rendszertől elhatárolódjak. Nem elsősorban egy közösségi, nemzeti szellem, hanem az individuum önvédelmét kerestem valamivel szemben, ami skatulyába gyömöszöl, uniformizálja és államosítja az emberi szellemet, amely mindig egyedi. Ezt én akkor nem fogalmaztam meg ilyen világosan, de az a beszivárgó katolikus irodalom, amihez a második vatikáni zsinat után hozzájuthattam, úgy beszélt az emberi személyiség szabadságáról és méltóságáról, hogy rányitotta a szememet arra, ami hiányzik. Tudatosan nem akartam párttag lenni. Egyetemi éveim alatt ebből a szempontból jó iskola volt még a Gaál Gábor kör mint kritikai műhely, amelyben jó írók és jó költők olvastak föl. Szabadon lehetett hozzászólni, akkor egy sziget volt, amikor én oda jártam.
 Kíváncsiság. A kíváncsiság önmagában nem elég ahhoz, hogy tanulni tudjak. Nem mások életére vagyok kíváncsi. Én a világra vagyok kíváncsi. Az egésznek, pontosabban a részletnek az értelmére a nagy egészben. Egészen konkrétan a saját részecske mivoltom értelmének titkára vagyok kíváncsi, de ahhoz, hogy ezt megértsem, az egészről is kell tudnom gondolkodni. Börtönben is, munkaszolgálatban, nagy nyomorúságban, szegénységben, számtalanszor látjuk, születnek akkora és olyan szellemi teljesítmények, amelyek harmóniát sugároznak magukból. Ezt nem a külső körülmények határozzák meg, ezt én tudtam már akkor, amikor megírtam a Teremtett világot, vagy hamarabb, amikor katolikusnak kezdtem magam vallani. Igenis, a nézőpont határozza meg, hogy megtalálom-e a harmóniát a részecske mivoltom és az egész között.
Egyre erősebb az a meggyőződésem, hogy a „való” világ, mint olyan, titok, csupán elbeszélések vannak a világról, szilárd hit nélkül pedig vakon tapogatózunk az Igazság körül. Bartók György írta, aki Kolozsvár után Szegeden tanított: „Az Igazság egyetemes egész.” Úgy vélem, mindegyikünk csupán egy-egy többé-kevésbé torzult részigazság egyszeri megjelenése, és egyetlen esélyünk a túlélésre, ha megértjük, hogy ebben a nagy Egészben, Kozmoszban, Teremtésben részecskék gyanánt mennyire egymásra vagyunk utalva. Nem fogok belemenni a részletekbe, de meggyőződésem, hogy minden egyes ember, a fogyatékos is, a nyomorék is, ennek az egyetemes egésznek egy részecskéje, egy cserepe. Van értelme a világnak.
Ha mindenre kiterjed a kíváncsiságom, és nem szűkül egy pászmára, elveszek, nem vagyok tanítható. Most azzal kínlódom, hogy mindenre kiterjedő, újra feltámadt gyermeki kíváncsiságomat korlátozzam egy területre, és azt, ami kreatívan kihozható ebből, azon a területen hozzam ki. Mert annyi minden érdekel. Évekig nem érdekelt semmi. Olyan, mintha újjászülettem volna. Bizonyos szempontból infantilis vagyok, mert mindennél le tudok ragadni, ami gyönyörködtet. Amiről beszélek, nem az internettel van összefüggésben, nem, nem vagyok internetfüggő. Utálom a hírözönt, amivel belemásznak az életembe. A kíváncsiságom a lepkékről, a madarakról, a Földről, a Vízről és az Égről szól. A kíváncsiságom kiterjed arra, hogy mikor van telihold, mert akkor tudom, hogy őrült rossz érzelmi állapotba kerülök. Ez a Holdtól való függőségem soha, fiatal koromban sem vevődött észre, holott állítólag a havi ciklus egy nőnél a Holdhoz igazodik. A mostani telihold mindig megvisel. Felkészülök előre, hogy telihold lesz, mert akkor nem fogok aludni, vagy mint a kutyák, vonítanék rá.
Szomjúság. Ami ebben a társadalomban irtózatos, hogy mennyire nem nevezzük néven a dolgokat. Péter I. Zoltán Ady-könyvének erénye, hogy tabuk nélkül beszél arról, ami az egész magyar irodalom nagy alkotóinak egyik betegsége és rettenetes nyomorúsága, s amelyek által a kapcsolataik hasonlóképpen betegek. Minden alkoholista magával vonz legalább két vagy három hozzátartozót a saját betegségébe azáltal, hogy kiszolgáltatottá válik, és azok mindig meg akarják „menteni”. Jobban kontrollálják, mint ahogy az normális lenne. A kontrollálás kiváltja az averziót, az averzió kiváltja az ivást, és a „megmentő” megint megmenti a családtagot. A függő beteg a „szabadságát” és „méltóságát” féltvén kijátssza azokat, akik meg akarják menteni. Egy olyan kapcsolatban, ahol a férfi alkoholista, rendszerint a feleség a megmentő. (…) Az alkoholista körül van egy burok, amely azokból a személyekből áll össze, akik igyekeznek a társadalomban elfedni és eltitkolni, tabusítani azt, ami van. Pedig az alkoholizmus pont olyan, mint a gyermekkori cukorbetegség. Az alkoholista eredendő, krónikus, progresszív és visszafordíthatatlan, tehát halálos betegségben szenved. Hogyha gyógyszeresen vagy elvonókkal kezelik és nincs spirituális program, amely kanalizálná ezt a rettenetes szomjúságot, ami mögött mindig nagy lelki sérülés lehet, akkor a kezelés sehova sem vezet. Én, amikor magamon vagy másokon tapasztaltam ezt a szomjúságot, vissza tudtam vezetni sérelmekre, frusztrációra, modellekre, ivási szokásokra, saját erdélyi ivási szokásainkra, a mértéktelenség különböző fokozataira, és végül arra, hogy közönyössé kívántam lenni a világ és az emberek iránt. Az a nő vagy az a férfi, meg az a gyerek, aki ilyen környezetben nő fel, egyrészt belekényszerül a mentő szerepbe, másrészt sérül. Folytonosan sérül a gyermek, mert nem kap elég figyelmet. (…) Én is elmondhatom, hogy bizony az ünnepeink azért nem voltak normálisak, mert édesapám is mértéktelenül ivott, és ez mindig az ünnepekre időzítődött…
Guberálás. A hátrahagyott szemetek érdekelnek most. Nem az a szemét, ami most van, hanem ami hátramarad a mi nemzedékünk után. Az elhanyagolt, ki nem mondott, takargatott társadalmi bűnök, veszélyek, kockázatok, amikbe folyton belemegyünk, újra és újra, most ezek foglalkoztatnak. Az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem (Bibó István).
Az én dolgom a világban, azt hiszem, mindig az volt, és lesz, amit 12 éves koromban az osztályfőnököm úgy eltalált. Soha nem volt tudatos, csak furcsa egybeesés, hogy én mindig az igazságra voltam kíváncsi, a szó minden szintjén. A jogi, az erkölcsi, az esztétikai, a hitbeli igazságra. Az igazságra, az egészre. Az egy dolog, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet. Hitem szerint minden egyes emberben ott van a szolidaritás, a felebarátért hozható áldozat, az öröm és a szeretet képessége. És a szabadság is ott van… Jézust nem érdekli, hogy a farizeusok mit mondanak, őt jobban érdekli az egyszerű halász. Nekem Jézus Krisztus tényleg az út, az igazság és az élet. Rajta keresztül, ha őt próbálom követni, ha afelé igyekszem közeledni, hogy elfogadjam a másik embert, akkor gyógyító hatással lehetek rá. Magamat is el kell fogadnom saját korlátaimmal, amelyek ellen küzdhetek, de ha magamat nem fogadom el, hiszen Isten így is kegyelmez, hogyan tudjak máson segíteni?
„Amint kiveszett az igazság keresésének ritka erénye vagy az őszinteség – a brutalitás is megtalálta a maga villódzó maszkját” – írja Lucian Blaga. Az életkorommal is együtt jár, és a saját személyes érdekeltségem egzisztenciálisan az, hogy minél kevesebb szemetet hagyjak hátra. Ez még abban is megnyilvánul, hogy nem gyűjtök cédulákat, papírt, fecniket. Ami szemetet az életben erkölcsileg hagynék, azzal mind szembe kell nézni, és akár a hulladékot, megpróbálni újrahasznosítani. Önhiba-hasznosítás. Ezt neveztem el „guberálásnak” – lelki értelemben.
Öngyilkos legendák. A 70-es évektől kezdődően minden temetés tüntetéssé vált. Kolozsváron közös tragédia volt, ha valaki meghalt. Lehetett siratni magunkat. Nem az öngyilkosokról beszélek, hanem a temetésekről. A temetések nagy részén nem a halottakról beszélünk, hanem önmagunkról. Minden halottban önmagát siratja az, aki sirat. De van olyan, hogy a saját magára maradottságát, egyedül való további létét látja félelemkeltőnek. Ez rendíti meg inkább, és nem a másiknak a halála. Az önsajnálatot mi kisebbségiek naponta gyakoroltuk. Ezt a hajlamot azonban az anyanemzettől évszázadokra visszamenőleg örököltük. Mi vagyunk a tiszták, hófehérek, árvák a sok gonosz között.
Andrási Kati a mi köreinkben nemzeti mítosz lett. Csendes Zoltánra meg azt mondták, hogy az egyetemegyesítés áldozata. Szerintem nem. Szabédi László politikai nyilatkozatai is 58-ig mennek. Nem kellene emblematikus hőssé avatni azt, aki ahelyett, hogy tanított volna tovább sok nemzedéket, mert nagyszerű tanár volt, végül is magánmeghasonlásból öngyilkosságot követ el. Magánöngyilkosság. Mert ha egyszer valaki leírta, hogy vezessen a párt, és az a párt kibaszik vele, akkor hogyne érezne meghasonlottságot. 1956-ban Szabédi a Szovjetunióban volt. Az mondta erről 1958-ban, hogy az ő életében az ő nyelvészeti műve épp akkora jelentőségű, mint az orosz októberi forradalom a Szovjetunió életében. Andrási Katinak, aki öngyilkos lett, nagyobb volt a temetési siratója, mint a nem öngyilkosoknak, és így tovább. Rá egy évre Salamon Anikó. Nem voltunk mi csak barátok, hanem férjek, feleségek meg szeretők is voltunk. Anikó temetése még olyanabb volt, mint a Katié. Akkor már olyan hőzöngő állapotban éltünk, hogy mindenkiből hőst csináltunk volna. Én is benne voltam, csak én nem beszéltem róla. Közvetlen hozzátartozók csinálták a legendákat, és a közösségnek volt szüksége ezekre, hogy magát sajnálni tudja.
 Magyarság. A liberalizmusom a legsebezhetőbbnek látszó pontom, miközben nagyon biztos vagyok benne, hogy nem én változtam. Hiszen a magyar nyelv és irodalom tanításának elkötelezettjeként a legmesszebb próbáltam elmenni mindig minőségileg. Tanítványaim egyetemeken is tanítanak, szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágban. A látszat szerint van csupán törés. Mindig meg akartam őrizni a liberális középet, ami Doina Corneával történt szolidaritásnyilvánításomban már 1988 óta bennem volt. Soha nem gyűlöltem az egész románságot azért, mert a szekusok 1976 óta gyötörgetni kezdtek. A hatalom és a kiszolgáltatott társadalom – két külön dolog. Az agyunkat a diktatúra államosítani próbálta. A mentalitás változása pedig nem megy oly gyors ütemben végbe, mint az ún. demokratikus intézményrendszer bevezetése. Ebben a nacionalista őrültségben, ami azután kitört, nem volt tanácsos megőrizni a konfrontatív magatartást. Társadalmi párbeszédet szerettem volna, összekötni akartam minden erdélyi etnikum jobbik részét, nem elválasztani. Ezért nem tekintenek igaz magyarnak, jó hazafinak az ellenségeim.
Sokak szerint 1990 után törés következett az én politikai nézeteimben. A hetvenes évektől elsősorban a magyar kisebbségi jogfosztottság megszüntetéséért próbáltam küzdeni, s ez a szekus-dossziémból is kiderül: soviniszta, irredenta, felforgató magyar vagyok benne. De származásomnál fogva egyszerre több skatulyának vagyok része. Ezt az adottságot, a származását az ember nem választhatja meg, az egy olyan adottság, ami tőlem függetlenül adatott, következésképpen mindazon etnikumoknak, amelyeknek a keveredéséből létrejöttem, tartozom valamivel. Részvéttel, szolidaritással, empátiával. Lehetetlen, hogy ne legyek nyitott a másikra. Pláne, hogyha az összes többi valakinek az elnyomottja volt. A morvaországi német vagy a nagy-magyarországi román és nem kevésbé a zsidó is őseim közé tartozik. Sok ilyen nemzetiségű ember esett el a 48-as szabadságharcban, az első világháborúban és a másodikban.
Szabadság. Alapvetően azt gondolom, hogy a szabadság érett személyiséget feltételez. Én szemben állok nemcsak a kommunista uniformizáló kollektivizmussal, amelyik államosítja az egyedet, s így megfosztja szabadságától, hanem a nemzeti kollektivizmusokkal is, amelyeket csak egy lépés választ el az agresszív fasizmustól. Nem én mondtam, Grillparzer mondja még a nemzeti romantika idején, hogy egy lépés van a nacionalizmustól a bestialitásig… A nemzeti kollektivizmus éppúgy elhanyagolja az individuum méltóságát és szabadságát, mint a kommunizmus. A legriasztóbb formája mégis a fasizmus…
Én alapvetően katolikusnak vallom magam, kicsiben ugyanaz most a helyzetem, mint egykor Babitsnak. Vitassák csak tovább, mennyire vagyok hazafi. Messze áll tőlem, amit Széchenyi szóhazafiságnak nevezett.
Társadalomlátásomban a leglényegesebb, hogy az individuum kirekesztése a történelemből a legnagyobb bűne a totalitárius rendszereknek, a diktatúráknak. Az én álláspontom annak a védelme, amit a Bibliában, vagy a Második Vatikáni Zsinat nyilatkozataiban, vagy az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatában így neveznek: evilági értelemben minden egyes ember emberi méltósága és szabadsága a legfőbb érték. A nemzeti, ha túlmegy a mértéken, a demokráciát veszélyezteti. Minden nemzeti mozgalom, a romantikától kezdődően, magában hordozza a kirekesztés gesztusát. Úgy is hathat, hogy bekebelezni kíván, eltünteti a különbségeket. Amikor a magyar nyelv használatára kötelezi az 1840-es nyelvtörvény az összes többi népet a Kárpát-medencében, akkor a bekebelezéssel rekeszti ki őket. Erre már Széchenyi figyelmeztetett, és csak ő.
Minden, ami homogenizáló módon nemzeti, vagy úgy rekeszti ki a zsidót, hogy deportálja, vagy úgy, hogy egyszerűen lezsidózza. A románt leoláhozza, vagy erőszakkal magyarosítja, ahogy most a románok vagy a szlovákok tennének újra a magyarokkal. Ez is kirekesztés. Kérdés, hogy a nemzeti ellenállást túléli-e a demokrácia. Nálunk újra ez a probléma. Én is a kényszeredett nemzeti kollektivizmustól féltem a kiszolgáltatott és törékeny individuumot. Például a mai húszéveseket, akiket Wass Albert ideológiájára nevelnek.
Betegség. Az alkoholizmusba belecsúsztam, mint sokan mások. Semmiféle mentséget és motivációt nem tudok felhozni, és nem is akarok értelmesebb választ adni, mint amit ma az orvostudomány erről állít: eredendő, genetikailag átörökített kémiai függőség, progresszív, visszafordíthatatlan, halálos. Meghalhattam volna. Mégis élek, mégpedig azért, mert egy spirituális programot követő önsegítő csoport segít évek óta absztinensnek maradni. A normális vagy szociális ivás és az alkoholista ivás között egy hajszálnyi a különbség. Aki beteg, annak egy pohárral sem szabad innia. Mi erdélyiek nagyivó mintákat tanultunk, nem jöhetett össze egy társaság pia nélkül. Kialakultak a mértéktelen ivási szokások, amelyeknek követése különösen veszélyes annak, aki a hajlamot örökölte. Nem lehet akaratgyengeségre fogni csupán. Morális magyarázatokat keresni.
Az alkoholizmus olyan betegség, amit a 20. század vége felé ismertek el mint betegséget. Én sem akartam beismerni. Volt egy periódus, amikor tudtam már, hogy depressziós vagyok. Az sem használ, ha felpörgetem vele magam, sőt a depresszió is folyomány. Egy ideig ment a pörgetés, de amikor nem azért iszol, hogy pörgesd magad, hanem mert nélküle rosszul vagy, amikor a függőség egy olyan foka következik be, hogy két deci nélkül meg se tudsz szólalni, nem tudsz működni reggel… Az már betegség. Van, aki öt decivel tud csupán működni.
Hálás vagyok, hogy megismertem a Minnesota programot, és kikeveredtem a pokolból. (…) Személyesen megtapasztaltam a semminek azokat a bugyrait, amikre eufemisztikusan azt mondják, hogy a lélek sötét éjszakái. Képzeld el magadnak Adyt… A rettentően ember alatti állapotot… Az animális létet, a tudathasadást… Az ezzel járó fizikai problémákat… Rettenetes… Az, hogy én ezt megismertem, talán nem volt véletlen, és hogy a kegyelem tartott csak meg – az sem. Nem akartam élni, de valaki nagyon akarta, hogy éljek. Én tudom, hogy semmi nem véletlen, hogy ebből én magamtól nem tudtam volna kimászni… Az Istennel való kapcsolat a legfurcsább állapotaimban sem maradt ki. (…) Amikor nem ittam, hosszan tartó depresszióban éltem. Azt hittem, soha többé nem írhatok már le egy ép mondatot, és ami a legszörnyűbb: nem taníthatok. A depresszió legrövidebb megfogalmazása: én nem vagyok bennem.
Most jól vagyok: lélekben újra otthon. Frieda Kahlo írja egy helyen, a naplójában, és ezzel szeretném be is fejezni: „Minek a láb, ha tudok szárnyalni?” Visszatért az egyensúly, a derű, a beszéd- és írásképesség, és ha nem is oly látványosan, sokat dolgozom. Természetbe járok, zenét hallgatok. Legfontosabb: együtt lenni azokkal, akiket szeretek.
A beszélgetés teljes szövege a Várad folyóirat honlapján is olvasható az alábbi címen: http://www.varadlap.ro/index.php?m=5&id=2089&sz=200905
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Kezdeményező testület alakult az erdélyi képzőművészeti közgyűjtemény létrehozására
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója egy Erdélyi Múzeum létrehozását kezdeményezte, ahová összegyűjtenék az erdélyi képzőművészeti alkotásokat és hozzáférhetővé tennék a közönség számára. A program segítése érdekében Vargha Mihály egy reprezentatív kezdeményező testületet hozott létre tekintettel a tervezett erdélyi képzőművészeti közgyűjtemény több művészeti ágat magába foglaló jellegére, valamint összerdélyi gyűjtési területére. A testület első tanácskozását 2012. március 17-én 10 órai kezdettel tartja Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum dísztermében. A kezdeményező testületbe a következő szakembereket hívta meg a múzeum igazgatója: Kántor Lajos, Kolozsi Tibor, Murádin Jenő, Németh Júlia (Kolozsvár) Bartha József, Kusztos Enikő, Szepessi László (Marosvásárhely), Jakobovits Miklós, Jakobovits Márta, Újvárossy László (Nagyvárad), Kocsis Rudolf, Szekernyés János (Temesvár), Véső Ágoston (Nagybánya) Orth István (Nagyszeben) Vetró Sebestyén András (Brassó) Mráz Ferenc (Bukarest) Botár László, Gyarmati Zsolt, Márton Árpád (Csíkszereda) Berze Imre, Vécsi Nagy Zoltán (Székelyudvarhely) Csergő Tibor (Gyergyószentmiklós) Siklódi Zsolt (Gyergyószárhegy) Vetró András (Kézdivásárhely) Bocskai Vince (Szováta) Damokos Csaba, Ütő Gusztáv, Vinczeffy László (Sepsiszentgyörgy) (közlemény)
Transindex.ro

Összerdélyi múzeum: megalakult a kuratórium
Neves erdélyi képzőművészekből és múzeumi szakemberekből alakult szakmai kuratórium, amelynek az a szerepe, hogy megalapozza és fejlessze a Sepsiszentgyörgyre tervezett kortárs képzőművészeti közgyűjteményt.
Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója kifejtette: a testület létrehozása elodázhatatlan lépés volt, hiszen hétről hétre érkeznek felajánlások, adományok bel- és külföldről. Eddig Pallos Schönauer Jutta Stuttgartból, Abodi Nagy Béla, Kántor Lajos, Vetró Mária Kolozsvárról, Véső Ágoston Nagybányáról, Kőnig Frigyes Budapestről adományozott alkotásokat a közgyűjtemény számára. A szakmai kuratórium tagjai: Csíkszeredából Botár László, Kolozsvárról Kántor Lajos, Kolozsi Tibor, Murádin Jenő, Székely István, Nagyváradról Újvárossy László, Jakobovits Miklós, Sepsiszentgyörgyről Damokos Csaba, Ütő Gusztáv, Vargha Mihály, Vinczeffy László, Székelyudvarhelyről Vécsi Nagy Zoltán.
Elképzelésük szerint a testület negyedévenként tartja üléseit, levelezőlistát működtet és a gyűjtemény fejlesztése, gyarapítása érdekében mozgósítja a honi és külföldi művészvilágot, lobbizik a székház építése ügyében, figyelemfelkeltő akciókat szervez, feltérképezi a mentésre váró életműveket – mondta Vargha Mihály, aki szerint a huszonnegyedik órában szükség van egy intézményre, amely megakadályozhatja az Erdélyben született műalkotások elkallódását. Ennek érdekében létrehozzák az egész Erdélyt kiszolgáló Képzőművészeti Múzeumot, amely gyűjti, feldolgozza, és értékelvűen bemutatja az elmúlt kilenc évtized művészeti termését. Tervek szerint sepsiszentgyörgyi székhelylyel, a Székely Nemzeti Múzeum keretében jönne létre az összerdélyi képzőművészeti közgyűjtemény.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyar állami díjakat adtak át Kolozsváron
Erdélyi magyar társadalmunk jeles személyiségeinek magyar állami kitüntetéseket adott át tegnap Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja.
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozták Bagaméri Béla nyugalmazott gépészmérnöknek, Dudás Gyula festőművésznek, Kolozsi Tibor szobrászművésznek, Nagy Ágnesnek, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsi tagjának, Nagy Enikő festő- és grafikus-, zománcművésznek, Szász János pápai káplán-kanonoknak. A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki Bencze Ágnest, a kolozsvári Unitárius Kollégium alapító igazgatóját, Hantz Ádám András vegyészt. Magyar Arany Érdemkeresztet kapott Soó Zöld Margit festő- és grafikusművész és Székely Géza grafikusművész. Orza Călin koreográfus-rendező Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Jakobovits Miklós festőművész a Magyar Érdemrend Középkeresztjét vette át. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Panek Kati színművészt, aki nem volt jelen az ünnepségen.
Szabadság (Kolozsvár)

In memoriam Jakobovits Miklós /Kolozsvár, 1936. aug. 9. – Nagyvárad, 2012. december 16./
Tudtuk, hogy nagy beteg, de tudtuk, hogy emberfeletti kínok árán is élni és dolgozni akar. Utolsó pillanatig küzdött, és majdnem utolsó pillanatig, ameddig az ecset ki nem hullott a kezéből, dolgozott is. Az élet és a festészet szerelmese volt. „A titkokat keresem, amelyek sejtelmes derengésükben sugároznak felénk, a sors és az emberi melegség megbízható radiálását a színeken és a formákon keresztül” – vallotta meggyőződéssel. Vallotta, mert egész életét a művészet és a művészközösség szolgálatába állította.
A Barabás Miklós Céh elnökeként mindvégig figyelemmel kísérte művészkollégái sorsának alakulását, segítőkészsége még élete utolsó heteiben sem ismert határokat. Mélységesen humanista, emberszerető magatartására jellemző, hogy már nagy betegen is elsősorban másokon, bajban lévő kollégáin igyekezett segíteni. S hogy a fiatalokkal mindegyre bővülő Céh tevékenységét az anyaország a kitüntető, Magyar Örökség-díjjal jutalmazta, az is elsősorban neki, önfeláldozó közösségi tevékenységének köszönhető. Aminthogy az alakulóban lévő Erdélyi Magyar Művészeti Központ alapjait is ő álmodta meg és fektette le.
Jakobovits Miklós 1936-ban született Kolozsváron. 1950–1954 között Barabás István és Piskolti Gábor irányításával elvégzi a marosvásárhelyi Művészeti Középiskolát, majd sikeresen felvételizik a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára. Mesterei: Kádár Tibor és Miklóssy Gábor. A főiskola elvégzése után Nagyváradra költözik, ahol kiteljesedik művészi tevékenysége és szervezői képessége. Közeli barátság fűzte Mohy Sándorhoz, Nagy Alberthez, Fülöp Antal Andorhoz. Első kiállításának 1965-ben a nagyváradi Művészeti Galéria nyújtott otthont, hogy aztán rendszeresen jelentkezzen munkáival többek között Sepsiszentgyörgyön, Kolozsváron, Bukarestben és az ország többi jelentős kultúrközpontjában, valamint külföldön, Hollandiában, Németországban, a francia fővárosban. Festői munkássága mellett szakszerű elemzéseivel, esszéivel művészeti íróként is sokat tett az erdélyi képzőművészet népszerűsítéséért. Hazai kitüntetései és díjai mellett 2003-ban megkapta a Munkácsy-díjat és a Magyar Művészeti Akadémia is tagjai közé fogadta.
Jakobovits Miklós a mindig önmagát adó, de ennek ellenére örök kísérletező, örökké megújulni képes művész típusa volt. Rendkívül színes, komplex egyéniség, szerteágazó érdeklődési köre jól nyomon követhető munkássága különböző periódusainak művészi dokumentumaiban. A realisztikus, figurális ábrázolásmódtól, a diktatúrát keményen ostorozó groteszken keresztül jut el az anyag és az emberi lét mélyrétegeit vallató és megjelenítő, időkön és tereken túlmutató, metafizikus kisugárzású képtárgyakig. Sajátosan visszafogott, a művészi elmélyülés mélységét igazolni látszó színvilága a kékek, szürkék, fehérek, lilásbarnák és okkerek megannyi árnyalatával mintha felülemelkedne az evilági lét prózai hétköznapiságán, előrevetítve azt a tökéletes harmóniát, azt a varázslatos dimenziót, amelynek titkait kezdettől fogva kutatta, s amely most a maga teljességében immár örökre feltárult előtte.
Drága Miklós, mindannyiunknak nagyon fogsz hiányozni, de szellemiséged tovább él, emlékedet örökre megőrizzük.
Németh Júlia 
GYÁSZHÍR
Mély fájdalommal, őszinte megrendüléssel értesültünk mindannyiunk által szeretett és tisztelt elnökünk,
JAKOBOVITS MIKLÓS,
Munkácsy-díjas festőművész elhunytáról. Hosszas betegség után, december 16-án érte a halál. Nagyváradon, a Rulikovszky temető Steinberger kápolnájából helyezik örök nyugalomra december 19-én, 14 órakor. Életét a festészetnek és a művészközösségnek szentelte. Embersége, segítőkészsége nem ismert határokat. Emléke szívünkben örökké élni fog. Mélységes gyászában osztozunk feleségével, Mártával és az egész családdal. A BARABÁS MIKLÓS CÉH TAGJAI.
Szabadság (Kolozsvár)

A székely zászló kitűzését kéri a polgármesterektől Tamás Sándor
Tamás Sándor, Kovászna megye elnöke arra kérte a Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely körül elhelyezkedő települések polgármestereit, hogy valamennyi településen tűzzék ki a polgármesteri hivatal homlokzatára a székely zászlót.
Tamás Sándor - aki egyben az RMDSZ megyei szervezetét is vezeti - elmondta: e gesztussal a polgármesterek szolidaritást vállalhatnak azokkal az elöljárókkal, akik ellen a megye prefektusa pert indított a zászló kitűzése miatt.
„Azért kértem ezt a polgármesterektől, mert a Székelyföld iránti elkötelezettség a szívünkben van” - jelentette ki Tamás Sándor. A jogász végzettségű elnök ezúttal is nyomatékosította, hogy a zászló egy nemzeti közösség szimbóluma, és annak kitűzése - megítélése szerint - nem ütközik törvénybe.
Mint ismeretes, a kék alapon hosszanti aranysávot, valamint holdat és csillagot ábrázoló székely zászlót a megye több polgármesteri hivatalának a homlokzatára is kitűzték már; ott lobog a sepsiszentgyörgyi városházán és a Kovászna Megyei Tanács épületén is. A Kovászna megyei törvényszék azonban tavaly novemberben elfogadta Codrin Munteanu prefektus keresetét, és törvénytelennek ítélte, hogy Uzon község polgármesteri hivatalának homlokzatára kitűzték a székely lobogót. Az igazságszolgáltatási fórum alapfokú döntésével jóváhagyta Munteanu keresetét, és elrendelte, hogy a lobogót el kell távolítani, mivel a törvény szerint csak az ország és az EU zászlóját lehet kitűzni a közhivatalok homlokzatára. Ráduly István, Uzon polgármestere akkor lapunknak úgy nyilatkozott, a törvény csak azt írja elő, hogy ki kell tűzni Románia és az EU zászlóját, más jelképek használatát azonban nem szabályozza, tehát nem is tiltja.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a kereset benyújtása után nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a székely szimbólumok ellen harcot hirdető prefektust. Az RMDSZ-es elöljáró felháborítónak tartotta a kereset szövegét, amelyben a prefektus kisbetűvel írta a Székelyföld nevét, a székely jelképet pedig egy futballklub zászlajához hasonlította. A kormánybiztos úgy fogalmazott: az uzoni községháza homlokzatára kitűzött zászló egy nem létező entitást szimbolizál, és éppen annyira törvénytelen, mintha egy futballklub vagy autógyár zászlóját tennék ki a községházára azért, mert a polgármester vagy a tanácsosok kedvelik azt. November 8-án az RMDSZ zászlós tüntetést szervezett a sepsiszentgyörgyi prefektúra előtt, mintegy kétezren vonultak fel székely zászlókkal a székely jelképek védelmében.
Ünnep a magyar kultúra szellemében
Erdély- és Partium-szerte megemlékeznek a magyar kultúra napjáról holnap, egyes településeken már elkezdődtek a rendezvények, néhol többnapos rendezvénysorozat várja az érdeklődőket. Amint arról már korábban beszámoltunk, Bihar, Szatmár, Kolozs, Maros, Hargita, Kovászna megyében, valamint Bukarestben is ünneplik a napokban a magyar kultúrát.
A jeles napról 1989 óta emlékeznek meg január 22-én, kézirata tanúsága szerint ugyanis Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Közös ünneplés Váradon és Berettyóújfaluban
Nagyvárad tizenharmadik alkalommal ünnepli a jeles évfordulót többnapos rendezvénysorozattal a magyarországi Berettyóújfaluval közösen. Ma délután A közösségi művelődés – a nemzet megmaradása címmel tartanak fórumot – a vitaindítót dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész tartja, részt vesznek váradi és magyarországi meghívottak. Délután Meleg Vilmos színművész József Attila-műsorát tekinthetik meg az érdeklődők az Ady Endre Gimnáziumban Kiáltás Istenhez címmel. Holnap, a magyar kultúra napján nyílik meg a világban élő román és magyar fotóművészek 7. nemzetközi szalonja az Euro Foto Art Galériában, a Szacsvay Imre Általános Iskolában pedig két író-olvasó találkozóra kerül sor: az elemi osztályosok Tóth Ágnes költővel, a nagyobbak pedig Markó Bélával beszélgethetnek. Délután a kolozsvári Koinónia Kiadó mutatja be négy könyvét a Szigligeti Színházban, majd a Nagyvárad Táncegyüttes Fekete Sáfrán című produkciójára kerül sor, amely a Magyar Kultúráért díjak és az idén alapított Jakobovits Miklós-díj átadását követi. Szerdán, január 23-án a Bunyitay Vincze Könyvtár a Szemfüles ifjúsági folyóirat író-olvasó találkozójának ad otthont, majd a berettyóújfalui Bihari Népművészeti Egyesület jubileumi kiállítására kerül sor a Tibor Ernő-galériában. A Partiumi Magyar Művelődési Céh ugyanakkor saját rendezvényt is szervez a magyar kultúra napján: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban dr. Pomogáts Béla és más jeles előadók tartanak irodalmi estet, majd Demény Balázs zongoraművész szólóestjére kerül sor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében.
Dsida és Arany a színpadon
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata holnap 18 órától ismét műsorára tűzi a nagy sikerrel játszott „....nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak...” című Dsida Jenő pódiumestet. A produkcióban vendégművészként újra láthatja a közönség Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas érdemes művészt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészét, Csutak Réka szintén kolozsvári színművészt, valamint Kovács Éva Poór Lili-díjas színművészt. Nagyszabású eseménysorozattal készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a magyar kultúra napjára, holnap 14 órától látható a budapesti színház- és filmművészeti egyetem negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztályának előadásában Arany János klasszikusa, a Toldi. Az előadást beszélgetés követi, 18 órától pedig a Peer Gynt című előadást láthatja a nagyérdemű. A Toldit Horváth Csaba rendező-koreográfus osztálya adja elő. Az előadás során a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene, a tánc a szöveg szerves részévé válik. Az igazi kihívást az jelentette, hogy hogyan tudunk egy klasszikus, veretes művet megszólaltatni a kortárs színház nyelvén, mondta el Horváth Csaba. A rendező-koreográfus 2005-ben Budapesten hozta létre saját társulatát Forte néven. A klasszikus és modern szövegekkel egyaránt foglalkozó társulat, a kortárs tánc és a prózai színház elemeit ötvöző formanyelvvel kísérletezik. Ez a kifejezési mód azóta „fizikai színház” néven vált ismertté. Az egyedülálló világot megteremtő zenét Dresch Mihály, a budapesti dzsesszzenei élet kimagasló szaxofonművésze szerezte. A Csíki Játékszín a jeles nap alkalmából az Isten pénze című kortárs magyar musicalt tűzte műsorára. Az előadás 17 órakor kezdődik, a musicalt 2012 decemberében mutatta be a társulat Charles Dickens születésének 200. évfordulóján, Dickens Karácsonyi ének című kisregénye alapján a musical szövegkönyvét Müller Péter írta. A mű zeneszerzője Tolcsvay László, dalszövegírója Müller Péter Sziámi, rendezője Somogyi Szilárd. Könyvbemutatókkal ünnepli a Kriza János Néprajzi Társaság a magyar kultúra napját. Pávai István Az erdélyi magyar népi tánczene című kötetét Szenik Ilona méltatja, a György V. Imola, Keszeg Vilmos és Tekei Erika szerkesztette Kriza János Néprajzi Társaság évkönyvét Czégényi Dóra mutatja be. A rendezvényre január 23-án 18 órától kerül sor a társaság székhelyén, Kolozsváron az est házigazdája Jakab Albert Zsolt.
Díjaznak a Gyergyói-medencében
A Hargita Megyei Tanács és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ a gyergyói-medencei települések önkormányzataival, kulturális intézményeivel és civil szervezeteivel közösen ünnepli a magyar kultúra napját. Az önkormányzatok és a kulturális intézmények képviselőjéből álló kuratórium a javaslatok alapján dönt arról, hogy idén a Gyergyói-medencéből ki kapja meg az öt évvel ezelőtt alapított Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. Újdonság, hogy a medence minden iskolájának 2-3 diákja is elismerésben részesül, akik iskolán kívüli tevékenységük révén hathatósan hozzájárultak a kulturális élethez. Mindkét elismerést a holnapi gálaesten adják át a szervezők a gyergyószentmiklósi művelődési központ színháztermében 18 órakor. A Hargita Megyei Tanács kulturális alintézményeivel karöltve január 17–31. között a megye számos településén kiállításokat, könyvbemutatókat, hangversenyeket és tematikus előadásokat szervez. A Hon a hazában elnevezésű rendezvénysorozatba bekapcsolódtak Hargita megye kulturális intézményei. A Hargita Megyei Művészeti Népiskola kamarazenekarának hangversenyét holnap 18 órától tartják a gyergyóalfalvi művelődési házban. A szerzők jelenlétében mutatják be Ferencz Imre Madárkirakat, Kozma Mária Régiségek Gyergyóból, Kristó Tibor Kárász Karcsi, a csalihal című kötetét január 24-én Gyergyóditróban, Gyergyószentmiklóson január 25-én.
Krónika (Kolozsvár),

Kolozsváron és Nagyváradon is díjakat osztottak ki a magyar kultúra napján
Zenével, díjkiosztással, kiállításmegnyitóval ünnepelték a magyar kultúra napját Kolozsváron, az evangélikus-lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában, amely zsúfolásig megtelt az esemény alkalmával. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök első alkalommal adta át a szövetség által tavaly létrehozott Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat.
A népes közönséget Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntötte, aki elmondta: a rendezvénnyel ki akarnak törni a hagyományos megemlékező klisék, sztereotípiák világából, ezért inkább a kortárs magyar kultúra kap főszerepet. Hozzáfűzte, az eseményre azért került sor a Reményik Galériában, mert elkezdődött a belvárosi templom restaurálása.
A házigazda köszöntőjét követően a Concordia vonósnégyes Orbán György Öt madrigál című szerzeményét adta elő. Kelemen Hunor elmondta: a díjat olyan személyek vagy szervezetek kaphatják, akik a kultúra területén kifejtett alkotó-, építő, szervező tevékenységükkel hozzájárulnak az erdélyi magyar kultúra megőrzéséhez, gyarapításához. Továbbá elmondta, a díj nem csak szimbolikus, tízezer lej pénzjutalom is jár vele, a szövetség ugyanis így kívánja alkotásra ösztönözni az erdélyi magyar művészeket.
Amint arról korábban már beszámoltunk, irodalom kategóriában Székely Csaba drámaíró, képzőművészet kategóriában Részegh Botond festőművész, zene, film, színház kategóriában pedig Bocsárdi László rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója kapta meg az elismerést. A tízezer lejen kívül Sánta Csaba szobrászművész kisplasztikáját és lapunk munkatársa, Könczey Elemér által tervezett díszoklevelet vehettek át a díjazottak. A rendezvény az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete által szervezett Intermezzo – In memoriam Claude Debussy, Ferenczy Károly és Bálint Tibor című kiállítás megnyitójával ért véget.
Hisznek a kultúrában
Négy kiadványát mutatta be Nagyváradon a kolozsvári Koinónia Könyvkiadó kedden, a magyar kultúra napján. Zágoni Balázs, a kiadó igazgatója bevezetésképpen elmondta: a Koinónia idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Az eredetileg egyetemi közösségből kinőtt kiadónál a kultúra szolgálata és az istenhit együttesen jelentette az irányelvet, és ez mai napig megmaradt. A kiadó ugyanakkor innovatív próbál lenni, erre jó példa, hogy a közelmúltban megjelentették Erdély első elektronikus könyvét.
A kiadó egyébként egy éven át Váradon is működtetett egy könyvesboltot, jelenleg pedig más váradi boltokban találhatók meg könyveik. Bemutatták Gergely Edó meséskönyvét, a Monyómeséket, amely a szerző elmondása szerint nem kizárólag a gyerekeket célozza meg, a kötet egyes meséi ugyanis inkább a szülőknek szólnak. A gyerekkel közös olvasás, verselés és történetmesélés nála és a következő bemutatásra került könyv szerzőjénél, Balázs Imre Józsefnél is nagyon fontos.
A Blanka birodalma című gyermekverskötet tavaly novemberben a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Szép Könyv díját is elnyerte, nem utolsósorban Keszeg Ágnes illusztrációinak köszönhetően. Eginald Schlattner Vörös kesztyű című, történelmi regényét Zágoni Balázs kiadóigazgató mutatta be. A történelmi trilógia második része Zágoni szerint az erdélyi szász sors személyes és lelkiismeretes feldolgozása. Kelemen Attila Ármin Így működik Markó Béla című kötetéről a szerző és a „főszereplő”, vagyis az interjúkötet alanya közösen beszélt. A szerző szerint az, hogy a kötet e-könyv változatban is megjelent, sokat segített abban, hogy külföldiek is megvásárolhassák, akik másképpen nem juthattak volna hozzá. Kelemen Attila Ármin azt mondta, tervei közt szerepel az Így működik... sorozattá való kiterjesztése is, amelyet különböző szerzők írhatnának meg más-más interjúalanyokkal.
Díjözön Nagyváradon
A könyvbemutatók után a már hagyományos kultúranapi díjkiosztásra és gálára került sor a Szigligeti Színházban. Emlékplakettet vehetett át Kovács Rozália érmihályfalvi néprajzkutató, helytörténész, a nagyszalontai Toldi néptánccsoport, illetve Pál Hunor színművész, a Szigligeti Társulat tagja. Magyar Kultúráért-díjjal tüntették ki a váradi Ady Endre Gimnáziumot és a Bihari Napló megyei napilapot
Idén két életműdíjat is odaítéltek: Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke, valamint Szilágyi Aladár író, publicista munkásságát ismerték el. Idén először adták át a tavaly elhunyt váradi festőművész emlékére alapított Jakobovits Miklós-díjat, ezt Jovián György festőművész, grafikus vehette át Jakobovits Miklós özvegyétől, Jakobovits Márta keramikustól. Laudációját Ujvárossy László grafikus, egyetemi tanár olvasta fel. Az estet a Nagyvárad Táncegyüttes Fekete Sáfrán című produkciója zárta.
Nagy Orsolya, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),