A 85 éves Jakab Antalt, régi munkatársát köszöntötte a lap. Jakab Antal Erdélyből átszökött a határon, 1935-ben az induló Kelet Népe egyik szerkesztője. 1936-ban jelent meg Debrecenben a Számadás irodalmi folyóirat, az első szám vezércikkét Jakab Antal írta. Azután hazatért Szatmárnémetibe. Először kőműves volt, majd a Szatmári Újság munkatársa lett, később a Brassói Lapokhoz ment, azután a sepsiszentgyörgyi Székely Néphez, a marosvásárhelyi Székely Szóhoz. Kacsó Sándor hívására 1947 nyarán ment Bukarestbe, az induló országos napilaphoz, a Romániai Magyar Szóhoz. És innen három év után ismét vissza Szatmárra és a vakolókanálhoz. Szatmárról Kolozsvárra ment, építő ipari technikusi minőségben. Fia és lánya újságíró lett (K. Jakab Antal és Jakab Márta), sőt ma már unokája, Jakab Lőrinc a Kolozsvári Rádiónál van. Õ pedig kikerült az újságírásból. De azért néha írt, álneveken ide-oda. És 40 évi kitiltás után 1989 karácsonyán úgy érezte, számára is eljött a felszabadulás. Újra írhatott. A kolozsvári Szabadságban, a bukaresti Orient Expresszben, és egykori lapjában, a Romániai Magyar Szóban is. - Egy idő után már nem kerültek be a lapokba írásai. Ekkor kezdte el írni íróasztalfiókja számára Búcsú az újságírástól című vallomását. /A Romániai Magyar Szó egykori szerkesztője, Jakab Antal 85 esztendős. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./

"A Pro Print Kiadó /Csíkszereda/ és Bárdi Nándor, a budapesti Teleki Intézet kutatója gondozásában májusban megjelenik az Ellenpontokról szóló könyv. Szőcs Géza kifejtette, hogy ők maguk nem akartak "nevezetes históriát alkotni" magukról, "már csak szerénységből sem." Molnár János rosszhiszemű, pontatlanul megírt könyvén kívül az Ellenpontok szamizdatról nagyobb terjedelmű írás nem jelent meg. Szőcs Géza szerint az elmúlt tíz évben elkezdődött az ellenpontosok politikai indíttatású elhallgattatása. Ara-Kovács Attila határozott álláspontot képviselő publicista, az őt elismerő olvasótáboron kívüliek ellenszenvvel figyelik működését. Tóth Károly Antal "sértődötten vonult ki a szellemi életből és a közéletből". Magyarországra települve keserűen vette tudomásul, hogy "azok a magyar értékek, amelyekért az életét is kockára tette, nem annyira fontosak" a mindennapokban. Tóth Károly Antal nyugatra távozott és most is ott él. A megjelenő könyv az Ellenpontok szamizdat összes hajdan megjelent számát, továbbá három szerzőjének, Szőcs Gézának, Tóth Károly Antalnak és Ara-Kovács Attilának a visszaemlékezését tartalmazza. /Jakab Lőrinc: Beszélgetés Szőcs Géza költővel a nevével jelzett szamizdatról. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 29./ Az interjú kiegészíthető azzal, hogy 1994-ben megjelent Tóth Károly Antal: Hogyan tovább? Az Ellenpontok dokumentumai, esszék tanulmányok /Magyar Ökumenikus Önképzőkör, Stockholm, Savaria University Press, Szombathely/ című összegezése."

Az Erdélyi Körök Országos Szövetsége /EKOSZ/ Magyarok együtt címmel rendezett konferenciát Szekszárdon máj. 5-6-án. A státustörvény volt a vitafórum témája. A konferencián erdélyiek is megjelentek, köztük Tőkés László püspök, Borbély Imre, Csapó József, Király Károly, Patrubány Miklós. Az EKOSZ-t erdélyi menekültek alakították 1989-ben. A szervezet mára az összmagyarság érdekeit képviseli. Az EKOSZ elnöke, Kövesdy Pál kifejtette: "A beolvasztási folyamatot és a kivándorlást az önrendelkezésen kívül a státusztörvény akadályozhatja meg." Borbély Imre példaként a román belügyi rendeletet említette, amely félmillió moldáviai állampolgárt román állampolgárrá változtatott. Borbély Imre "kétszintű" állampolgárságot javasolt: a honi és a külhoni állampolgárságot. Az utóbbi utazásra, munkavállalásra és tanulásra jogosítana. /Jakab Lőrinc: Kettős állampolgárságért küzd az EKOSZ. = Krónika (Kolozsvár), máj. 8./

A Bihari Napló nagyváradi napilap részvényeseinek júl. 15-i közgyűlésén úgy határoztak, hogy a lap vezetőtanácsát a az igazgatótanács fölé helyezik. A vezetőtanács elnöke Kiss Sándor lett, Králik Lóránd pedig a vezérigazgató. Kiss Sándor és Bíró Rozália birtokolja részvények többségét, Králik tíz százalékkal rendelkezik. /Jakab Lőrinc: Vezetőtanácsot választottak. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./ Kiss Sándor vállalkozó a Nagyváradon román nyelven megjelenő Jurnal Bihorean lapnak is többségi tulajdonosa. Kiss Sándor, miután megvásárolta a Bihari Napló részvényeinek egy részét, kijelentette, hogy a lap függetlensége megmarad, a szerkesztőség munkájába nem avatkozik bele. /Simon Judit: Új tulajdonos a Bihari Naplónál. = Krónika (Kolozsvár), júl. 14./

"A Krónika a kolozsvári kulturális népünnepélyen vitafórumot rendezett, melyen részt vett Benkő Samu és Kötő József is. Jakab Lőrinc jegyzete szerint a "hegyi beszédek", amelyek az erdélyi magyarság múltbéli tetteiről szóltak, inkább az idősebb generációt érdekelték. Elhangzott egy mondat a megmaradásról, hogy több gyermeknek kellene születni. Jakab Lőrinc szerint a mai nehéz anyagi helyzetben aki erre vállalkozik, "az vagy szellemi fogyatékos, vagy krónikus felelőtlenségben szenved". /Jakab Lőrinc: Nézzünk szembe. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./"

Dés legnagyobb gondja a 25 %-os munkanélküliség. Ioan Ungur polgármester ezért tárgyalt a bukaresti izraeli nagykövettel, érdeklődött olyan izraeli vállalatok iránt, amelyek külföldieket alkalmaznak. Így került kapcsolatba egy izraeli céggel. Kétszáz dési jelentkezett izraeli vendégmunkára, a szakmai tudást felmérő szűrő csak hetven désinek sikerült. Ezután kellett egészségügyi vizsgálatra menni. A munkavállalóknak be kellett fizetniük az útiköltséget /kilencszáz dollár/ és 1,8 millió lejt az izraeli munkavállalási vízumért. A munkaszerződéseket egy vagy kér évre kötik. Izraelben e kezdő fizetésük 750 dollár. /Jakab Lőrinc: Vendégmunka Izraelben. = Krónika (Kolozsvár), szept. 5./

"Felemás helyzetben indul a magyar nyelv és irodalom oktatása az új tanévben. Utolsó pillanatban készült el az új tanterv, ami azt jelenti, hogy nincs ehhez igazodó magyar tankönyv. A kilencedik osztály kötelezővé tétele a gimnáziumi oktatást érintette a legérzékenyebben. Az idén a tanárok a tavalyi, az időközben megváltozott tantervhez csak részben igazodó tankönyvekre és saját erőforrásaikra lesznek utalva. Az új tankönyvek ideális esetben is csak jövő őszre készülnek el. - Négy éve a legnagyobb bizonytalanságban tanítjuk a magyar irodalmat - nyilatkozta Román János magyar szakos tanár. "Mostanáig, a régi tanterv szerint legalább tisztában voltunk az érettségi tételek anyagával. Az idei tanévre egyelőre csak az érettségi követelményrendszert kaptuk kézhez, ami semmi konkrétumot nem tartalmaz. Az Orbán Gyöngyvér által összeállított IX., X. és XI. osztályos magyar irodalom tankönyvek csak részben felelnek meg az új tantervnek, de a tanárok többsége az újabb kiadványok megjelenéséig valószínűleg ezeket fogja használni" - mondta a pedagógus. E tankönyvekről megjelenésük óta dúlnak a viták a pedagógustársadalomban. Van, aki nyelvi hiányosságai miatt kifogásolja őket, mások azonban elégedettek. Szórványban különösen nehéz a magyartanárok helyzete. Máramarosban például úgy próbálták megoldani a tankönyvhiány okozta gondot, hogy a pedagógusok összegyűltek Nagybányán, és igyekeztek valamilyen közös nevezőre jutni a lehetséges alternatívákat illetően. A nagyobb városokban, így Kolozsváron sincs ilyenfajta egységesítés. Péntek János egyetemi tanár, az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács kuratóriumának elnökeként vállal szerepet a magyar tankönyvekért folytatott munkában. Péntek professzor két éve a magyar nyelv- és irodalomoktatás országos tantervi bizottságának is elnöke. "A középiskolai oktatás számára 1990 óta nem tudunk megfelelő tankönyveket készíteni - mondta Péntek János. - Hol a tankönyvekre kiírt pályázatok előzték meg a tantervet, hol fordítva történt." Az idei tanévben a kilenc, jövőre pedig a tíz osztály lesz kötelező. Péntek János szerint a középiskolában nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a szövegtanra, a szövegalkotásra, a kisebbségi nyelvre, mert az egyetemi felvételik alkalmával évről évre az derül ki, hogy a frissen érettségizetteknek komoly gondjaik vannak egy-egy szöveg értelmezésével, megfogalmazásával. Az új tantervhez igazodó középiskolai tankönyvek legkorábban jövő ősszel jelennek meg. Miután a minisztérium mindössze hatvan százalékát téríti meg az előállítási költségeknek, úgy tűnik, a kolozsvári Ábel és a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó nyereség nélkül jelentetik meg a magyar nyelvű tankönyveket. A hiányt a kiadók maguk pótolják, nyereségük csak a X., XI. és XII. osztályos könyvek eladásából származik. Idén a tárca a tanterv késlekedése miatt csak júliusban vette fel a kapcsolatot az Ábel Kiadóval a megrendelések ügyében, a T3-mal pedig augusztusban. Tulit Zsombor, a T3 kiadó igazgatója elégedetlen, mivel tanévkezdésre a minisztériummal kötött szerződésnek csak 90 százalékát tudják teljesíteni. /Jakab Lőrinc: Magyartanítás - tankönyvvel vagy tankönyv nélkül. = Krónika (Kolozsvár), szept. 15./"

"Okt. 3-án az aradi polgármesterei hivatal semmisnek nyilvánította valamennyi korábbi határozatát, és nem engedélyezte a református egyház által tervezett csoportos felvonulást, a megemlékezések helyszínei között. Ezzel gyakorlatilag megfosztották demonstrációs jellegétől az aradi vértanúkra való megemlékezést, értékelte a döntést Balacsi Levente lelkész, a tervezett felvonulás szervezője. Ez azt jelenti, hogy nem állítják le a közúti forgalmat a tervezett útvonalon, a Tűzoltó téri üres talapzattól a minorita templom udvarán elhelyezett Szabadság-szoborig, majd onnan a vesztőhelyig. Az előzetes megbeszélések alkalmával az aradi polgármesteri hivatal ragaszkodott az RMDSZ képviselőinek jelenlétéhez az egyeztetéseken. "Úgy látszik, az RMDSZ nélkül már semmit sem lehet csinálni ebben az országban" - reagált a hírre Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Az RMDSZ Arad megyei szervezete egyórás időtartamra kért és kapott engedélyt a Tűzoltó téri koszorúzásra, de hivatalosan itt sem tömeges, hanem egyéni megemlékezésről van szó. Király András elnök szerint a néma felvonulás és kegyelet virágainak elhelyezése nem vezet majd tömegtorlódáshoz. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) jobboldali szervezet elnöke, Toroczkai László szerint tagjaik a református egyház által szervezett felvonuláshoz csatlakoznak. Az egyház viszont nem küldött meghívót a szervezetnek. A HVIM erdélyi elnöke, Juhász Attila viszont úgy tudja, tagjaik az RMDSZ rendezvényén vesznek részt. Király András leszögezte: nemhogy meghívót nem küldtek a szervezetnek, de semmilyen kapcsolatban nem állnak velük. A HVIM vezetői szerint szervezetük több száz fős létszámmal lesz jelen Aradon. /Jakab Lőrinc: Aradon nincs hatósági engedély. = Krónika (Kolozsvár), okt. 4./"

A hozzászóló, Jakab Lőrinc indulatosan kikelt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen. Leszögezte, hogy a határon túli magyarok nem kártevők, akiknek csupán az a célja, hogy Magyarországot nyomorba döntsék. /Jakab Lőrinc: Vezérhangya 00. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 14./

Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke úgy véli, március idusáig meglesz a szükséges harmincezer aláírás, hogy biztonságosan futhassanak neki a párt bejegyeztetésének. Az alaposságra és az RMDSZ beépített embereinek a kiszűrésére teszi a hangsúlyt. Eddig tízezer aláírást gyűjtöttek össze. Szász Jenő kifejtette, hogy a bővített elnökségi ülés döntése nyomán elbúcsúztak Csuzi István és Sárközi Zoltán volt nagyváradi kollégáiktól. Szász Jenő elmondta, hogy az állami számvevőszék ellenőrei tavaly (október–novemberben) két hónapig vizsgálódtak a hivatalában anélkül, hogy bármilyen szabálytalanságra bukkantak volna. Ennek ellenére idén ismét bejelentkeztek: a februárt és a márciust fogják itt tölteni. „Véletlenül” éppen abban a periódusban, amikor közös nagygyűlést akarnak szervezni a Székely Nemzeti Tanáccsal. Szász Jenőnek az az érzése, hogy az RMDSZ amolyan politikai rendőrségként használja fel ellenük a számvevőszéket, megfélemlítés céljából. /Jakab Lőrinc: Bízik a bejegyeztetésben az MPSZ. Beszélgetés Szász Jenővel, a Magyar Polgári Szövetség országos elnökével. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 24./

Múlt év végén az Egészségügyi Minisztérium ellenőrzéseket rendelt el a megyei kórházakban és a klinikákon. Az átvilágítások következményeképpen tizenöt kórházban leváltották a vezető-, illetve az igazgatótanácsokat, helyükre ideiglenes testületeket neveztek ki, 2006 márciusáig szóló meghatalmazással. A minisztérium Csíkszeredában is kinevezte az ideiglenes vezetőtanács tagjait, az igazgatótanács (még) a helyén maradt. Bokor Márton volt igazgató elmondta, nem gondolták volna, hogy bizonyos érdekcsoportok az igazgatótanács leváltását is tervezik. Erre ugyanis nem történt minisztériumi utasítás. Ennek ellenére december 27-én felszólították őket, hogy az igazgatótanács negyvennyolc órán belül távozzon. Bokor Márton helyére egy olyan kívülálló személyt csempésztek be, aki saját magán kívül az igazgatótanácsban nem képviselt senkit: dr. Bachner Istvánt. A kórház alkalmazottai tiltakozásul aláírásgyűjtésbe kezdtek, azonban Bokor leállította az akciót. Bokor Márton azóta munkanélküli. Januártól családorvosként szeretett volna szerződést kötni az egészségügyi biztosítóval, de formai akadályokba ütközött. A megyei tanács nem akarja meghosszabbítani a bérleti szerződést arra az ingatlanra, ahol ő huszonöt éve rendel. Bunta Levente megyei tanácselnök magához kérette Bokort Mártont, és négyszemközt biztosította arról, hogy segít a bérlet ügyében, de egy feltétellel: ha Bokor visszavonja az igazgatói leváltása miatt beadott feljelentését. Ő ugyanis fellebbezésével a törvényszékhez fordult. Bunta Levente gesztusát nem lehet szépítgetni: ez zsarolás. Bunta nem titkolta, jómaga mellett Bokor leváltását Ráduly Róbert polgármester, Hajdú Áron RMDSZ-vezető és Bustya Attila, a megyei egészségügyi igazgatóság vezetője kezdeményezte. Bustya már egy éve félti a funkcióját a liberális párt megyei elnökétől, s ezért ígérte oda neki Bokor igazgatói állását. – Az RMDSZ helyi vezetői, Bunta Levente, Ráduly Róbert kiskirályoknak érzik magukat, és eszerint cselekszenek. /Jakab Lőrinc: Az RMDSZ zsarolja Bokor Mártont. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 27./

A Székely Nemzeti Tanács csíki területi elnöke György Attila, a városi pedig Szondy Zoltán. Szondy Zoltán lemondott, helyette Márton Róbert lett Csíkszeredában az SZNT vezetője. Márton Róbert úgy látja, nagy a kiábrándultság. Az embereket megfélemlítették. A cégek vezetői kénytelenek összekacsintani a hatalomban lévő atyafiakkal. Az alkalmazott pedig kénytelen a főnöke politikai irányvonalához igazodni. „Azok, akiknek ki kellene harcolniuk az autonómiát, tizenhat éve ott ülnek a parlamentben, de nem az önrendelkezés kivívása a fontos számukra, hanem a hatalom” – jegyezte meg. Március 15-én  buszokat indítanak majd Csíkszeredából, Al- és Felcsíkból, de a Gyimesekből is Székelyudvarhelyre. A román tiltakozásra Márton Róbert emlékeztetett: amikor a románok Antonescu marsallt ünneplik, erdélyi magyar szervezetek nem tiltakoztak és nem szerveztek ellentüntetést. Most a szokásos riogatás történik. /Jakab Lőrinc: Ünnepi készülődés Csíkban. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 14

Az MSZP-SZDSZ győzött. „Mit jelent ez nekünk, erdélyieknek? Kicsit az eddiginél is árvábbak leszünk, az anyaországi támogatások” tovább csökkennek. Most már viszont nem lehet hátrafele mutogatni, az átkos polgári kormányra és a démonizált Orbán Viktorra. Aki korábban értünk, erdélyiekért tett, és a mostani kampányban is emlegetett minket. Dávid Ibolya a kampányban tanúsított minősíthetetlen magatartását, megtetézte azzal, hogy a jobboldal vereségét saját győzelmeként élte meg. És kioktatta néhai szövetségesét, mert szerinte a Fidesz már évekkel ezelőtt elveszítette ezt a választást, amikor önző módon meghirdette a jobboldali egypártrendszert és hátat fordított a barátainak. Dávid Ibolya szerint földindulásszerű változások várhatóak a jobboldalon. Valójában a földindulás az MDF-ben esedékes.    /Jakab Lőrinc: Belehúztak. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 24./

Új napilappal bővül az erdélyi magyar nyelvű sajtókínálat. A július 31-én megjelenő Csíki Hírlapot kezdetben csak a megyeszékhelyen, Csíkszeredán terjesztik, de a későbbiekben túl szeretnének lépni a város határain. Önkormányzati források szerint az induló lap egymillió eurós befektetéssel terhelte a vállalkozók kiadásait, akik azonosak az Udvarhelyi Hírlap és más kiadványok tulajdonosaival: Albert Andrással és Petróczki Gézával. Kovács Attila főszerkesztő – aki korábban a Hargita Népe című napilapnál dolgozott -, elmondta, az új lapnál csak nyolc újságíró dolgozik. Legtöbbjüket ismeri a csíkszeredai újságolvasó, illetve rádióhallgató, de vannak új arcok is. A lapterjesztést önerőből állja a kiadó, de a hírlap megrendelhető postán is. A Székelyudvarhelyen nyomtatott, egyelőre fekete-fehér Csíki Hírlap ötezres példányszámmal indul. /Jakab Lőrinc: Új napilap indul Csíkszeredában. = Krónika (Kolozsvár), júl. 28./

Sikeres volt a X. Gyimesközéploki Tánctábor, idén többen jöttek el, kétszáznegyvenen vettek részt az egyhetes rendezvénysorozaton. A tábor egyik különlegessége a napközis foglalkoztatás. Sokan érkeztek kisgyerekekkel, apróságokkal Galaci Hajnal tanítónő foglalkozott. A napi, átlagosan ötórás tanfolyamok mellett a táborlakóknak néprajzi és tájismereti jellegű előadásokat tartott Tankó Gyula, Balázs Lajos és Pálfalvi Pál. /Jakab Lőrinc: Tegnap is ma mentek haza. = Krónika (Kolozsvár), júl. 31./

Az augusztus 5-i vihar ellenére sikeresen zajlottak a Csíkszeredai Városnapok eseményei. A felhőszakadás miatt számos szabadtéri esemény, köztük a pityókafesztivál is elmaradt. A rendezvény fénypontjának a Korál együttes koncertje számított. A városnapok keretében ünnepelték meg a zsögödi Nagy Imre halálának harmincadik évfordulóját is. A Nagy Imre-képtárban a harminc éve elhunyt Nagy Imre festőművészre emlékeztek. Szabó András A bő fény forrása című Nagy Imre-monográfiáját is bemutatták. Este az Új Bojtorján együttes koncertjére az eső is alábbhagyott. /Jakab Lőrinc: Csak a pityókafesztivált bánják a szervezők. = Krónika (Kolozsvár), aug. 7./

Az utóbbi években ismét fellendülőben van az orgonaépítő, restauráló szakma. Ezt bizonyítja az is, hogy létrejött a jelenleg tizenkét erdélyi műhelyt tömörítő egyesületük, melynek tagjai között ismert orgonaművészeket is találni. Tavalyelőtt Brassó megyében svájci támogatással orgonaépítő iskolát is nyitottak. A jövőben az itt képzett szakemberekből alakuló bizottság fog dönteni a nagyobb szabású javítási munkálatok módozatairól – jelezte a Kolozsvárról elszármazott, Budapesten élő Barta Tibor. A „civilben” idegsebész orgonaművész nemrég székelyföldi turnéra indult, és több Hargita megyei orgonát is megszólaltatott. A 19. századi, erdélyi, ezen belül székelyföldi orgonák szakértője elmondta: a rendszerváltozás előtti években a székelyföldi és Maros menti orgonákat a marosvásárhelyi Mesnyi János tartotta karban. Az időközben elhunyt restaurátor és orgonaépítő főként a vásárhelyi Kultúrpalota orgonáját gondozta. Feladatát a nagyszebeni volt fizikatanár, Wieder Hermann vette át, aki napjainkban is széles körű tevékenységet folytat a régióban. A székelyföldi orgonák zöme nem koncertorgona, ezeket többnyire azzal a céllal építették Kolonics István műhelyében (Kolonics 1851-ben telepedett le Kézdivásárhelyen, és több mint 200 orgonát készített), hogy a liturgiákat kísérjék. Ennek ellenére vannak kivételek, ilyen a csíksomlyói kegytemplomban lévő hangszer is. A gyergyóditrói orgona szerényebb kivitelezésű. A restaurált orgonák közül szakértelem hiányában vagy a szűkös anyagiak miatt sok hangszert „elrontottak” az évek során. Kolonics legnagyobb orgonája a gyulafehérvári katedrálisban található. Barta külön felhívta a figyelmet a csíkbánkfalvi, a csíkszentgyörgyi és a tusnádi orgonák egyediségére: az itt játszó orgonistáknak nincs szükségük segédekre ahhoz, hogy előadás közben hangszínt vagy regisztert váltsanak. Hasonló mechanikai megoldást, Bécs kivételével, sehol nem alkalmaztak Nyugat-Európában. /Jakab Lőrinc: Székelyföldi orgonák és építők. = Krónika (Kolozsvár), aug. 8./

Egy évtizede működik a Kárpát-medencében a Szent Istvánról elnevezett településeket tömörítő Szentkirály Szövetség, amely évente más-más helyszínen, rendszerint augusztus első felében rendezi meg találkozóját. Az idei rendezvényt augusztus 10-e és 13-a között tartották Csíkszentkirályon. Augusztus 12-én Csíkszentkirályon, a polgármesteri hivatal halljában felavatták Szent István mellszobrát, a zsögödi Fodor Botond Levente munkáját. A díszteremben tartott közgyűlésen Székely Ernő polgármester egy évre átvette a szövetség ügyintézését a tavalyi szervezőktől, az anyaországi Királyszentistván küldöttségétől. A továbbiakban a résztvevők megszavazták az udvarhelyszéki Székelyszentkirály hivatalos felvételét az egyesületbe Az ünnepségen jelen volt Mikola István volt magyar egészségügyi miniszter is, aki éppen átutazóban volt Csíkmindszent felé, ahol egész alakos Attila-szobor felállításának munkálatait készítik elő. A megbeszélések során felvetődött közös internetes honlap létrehozásának ötlete is. „Mivel egy ilyen portál elkészítése jelentős költségekkel jár, mi felvállaltuk, hogy egy évig a saját honlapunkon fogjuk összegyűjteni és frissíteni a szövetség többi tagjának az adatait” – mondta el Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere. Hat erdélyi, két felvidéki és tizenegy magyarországi önkormányzat tagja a Szentkirály Szövetségnek, amely létrehozásának ötlete 1994-ben, Székelyszentistvánon született. Hivatalosan mindmáig nem sikerült bejegyeztetni a szervezetet. Ma Erdélyben tizenhárom település viseli a Szentkirály nevet, ezek közül csak Székelyszentistván esetében találunk közvetlen utalást az államalapító keresztnevére. /Jakab Lőrinc: Találkozás az államalapító nevében. = Krónika (Kolozsvár), aug. 14./ Botár László festészeti tárlatát tekinthették meg az érdeklődők. A községháza üléstermében tartották díszgyűlésüket a Szent Király Szövetséget alkotó települések küldöttei. Hangsúlyozták: országalapító nagy királyunk neve olyan kötelék, mely a szétszakítottság dacára is egybefűzi e települések lakóit. Leleplezték a községháza előtt felállított Szent István király szobrot, Botár László és Nagy Ödön képzőművészek alkotását. Felolvasták Mádl Ferenc volt köztársasági elnöknek az ünneplőkhöz írt levelét. Végül felavatták a falumúzeumot, s az ünnepi szentmise után megkoszorúzták a templom előtt álló Szent István király szobrát. /Kristó Tibor: Jubiláló Szentkirályok. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 14./

A Szent Imre nevére utaló Kárpát-medencei települések találkozóját kezdeményezte Lezsák Sándor fideszes képviselő, az Országgyűlés alelnöke. Imre herceg születésének ezredik évfordulójára, a napokban Csíkszentkirályon megrendezett Szentkirályok találkozójának mintájára, Csíkszentimrén tervezik a 2007 augusztusában megtartandó rendezvényt. A tervek szerint jövőre minden Szentimre nevű helységben megtartják a millenáris ünnepséget. Felmerült egy közös emlékbizottság megalakításának gondolata is. A csíki elöljárók azt is felvetették, hogy amennyiben sikerül a megfelelő anyagi hátteret és színvonalat biztosítani, az ünnep idejére háromnapos szabadegyetemet szerveznének a község határában lévő Büdösfürdőn, ahova Lezsák személyesen ellátogatott. – Húsz-harminc Szentimre nevű településről tudunk. Az ünnepi rendezvényen azoknak a helységeknek az érdeklődésére is számítanak, amelyek közigazgatásilag beolvadtak más községekbe vagy városokba. Példa erre Székelyudvarhely, ahol az egykori Szentimre emlékét már csak egy utca őrzi. Sajnos olyan helységek is léteznek, amelyek mára nemcsak nevüket, hanem magyar ajkú lakosaikat is elvesztették. /Jakab Lőrinc: Szent Imre-ünnepséget terveznek Hargita megyében. = Krónika (Kolozsvár), aug. 15./

Csíkszentimrei Ifjúsági Napok zajlottak a hét végén Büdösfürdőn. A szervező Csíkszentimrei Ifjúsági és Közművelődési Egyesület évek óta tervezi, hogy a tusnádfürdőihez hasonló, nyári egyetemmel összekötött, nemzetközi táborrá fejlessze a rendezvényt. A terveket azonban anyagi okokból idén sem sikerült megvalósítani. A nyitónapon a különböző vetélkedők voltak, este tábortűz. A félmaratoni (huszonegy kilométeres) futással egy időben tartották meg a Büdöspityóka című főzőversenyt. A népszerű Kölyök-olimpi a hagyományos népi játékok elemeit ötvözte. /Jakab Lőrinc: Büdöspityóka és csillagkötélhúzás. = Krónika (Kolozsvár), aug. 28./

Korszerű biztonsági berendezések óvják majd új székhelyén a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai könyvtárát. A könyvállomány védelmének érdekében rádiófrekvenciás kapukat állítanak a bejárathoz, vonalkóddal látják el a köteteket, illetve térfigyelő kamerákat és riasztóberendezést szerelnek fel. Az internet-hozzáférhetőséggel rendelkező számítógépteremben az eddigi öt helyett az új tanévtől kezdődően tíz gépen lehet majd olvasni az elektronikus formában tárolt könyveket. A Sapientia belső udvarán két évvel ezelőtt felhúzott épület átalakítási munkálatai a jövő hónap végén fejeződnek be, s akkor kezdik el a mintegy harmincötezer kötetes, fele-fele arányban vásárolt, illetve adományként kapott könyvállomány átköltöztetését a tágasabb termekbe. A személyzet létszámát egyelőre nem bővítik: öt szakkönyvtáros és három segédkönyvtáros igazítja majd útba a diákokat. Az egyetem hosszú távon szeretné a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tenni a könyvállományt. /Jakab Lőrinc: Térfigyelőt és riasztóberendezést szerelnek a Sapientia könyvtárába. = Krónika (Kolozsvár), aug. 31./

Idén először történt meg, hogy Mihail Hardau oktatási miniszter élt törvény adta jogával, és az ország néhány megyéjének vizsgaközpontjából bekérette ellenőrzésre a kijavított érettségi dolgozatokat. Hargita megyéből, a Márton Áron Gimnáziumból a tárcavezető a román nyelv és irodalom tételek osztályzataira volt kíváncsi. A dolgozatokat a bukaresti újrajavító testület lényegesen alább-, esetenként 4 jeggyel is gyengébbnek értékelte, mint a helyi román szakos tanárok. Az ügyben érintett pedagógusok számára elsősorban az erkölcsi hitelvesztés a legfájóbb kérdés. Többen közülük évtizedek óta elismert tanárok, akik sértőnek érzik értékítéletük és objektivitásuk megkérdőjelezését. Legfőbb ideje lenne elfogadni azt a tényt, hogy a magyar anyanyelvű diákoktól nem várható el ugyanaz a nyelvi és olvasottsági teljesítmény, mint román anyanyelvű társaiktól. A miniszter a bukaresti osztályzatok alapján 12 tanár felelősségre vonását kérte, a kiróható büntetéseket is meghatározva. A munkaszerződés felbontását két esetben ajánlja a miniszter, a balánbányai Szabó István és a maroshévízi Datu Irén esetében. Fél évig 15 százalékos fizetésmegvonást javasolnak a nyolc oktatónak, két oktatónak pedig figyelmeztetést és a vizsgáztatási jog egy évig való megvonását helyezte kilátásba a miniszter. A tizenkét érintett közül négyen románok. Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója szerint törvényes a minisztérium eljárása, de a jegyek közti különbséget túlzottnak ítélte. Bondor István Hargita megyei főtanfelügyelő elmondta: a figyelmeztetés a tanfelügyelőségre érkezett. A fegyelmi döntés jogát a minisztérium a főtanfelügyelő kezébe adta, aki kijelentette: „tanerőhiánnyal küszködünk, ezért természetesen meg fogjuk védeni az aktív és elhivatott tanárok pozícióit, de tiszteletben kell tartanunk a törvényeket”. A miniszteri figyelmeztetés a diákok jegyén utólag nem változtat. – A jelenlegi tanügyi rendszer nem biztosítja a szükséges esélyegyenlőséget a kisebbségi diákoknak a román nyelv elsajátításához – jelentette ki korábban az Országos Diszkriminációellenes Tanács. /Jakab Lőrinc: Ki tud jobban románul? = Krónika (Kolozsvár), szept. 1./

Az RMDSZ csúcsvezetősége eldöntötte, hogy kik képviselik majd a szövetséget az Európai Parlamentben. A belső ellenzék Sógor Csaba szenátor személyében a negyedik helyre került, ez azt jelenti, ennek a játszmának ő a vesztese. Sógor Csaba elmondta, hogy az SZKT dönt, de arra még nem volt még példa, hogy ez a testület megvétózta volna az operatív tanács döntését. A jelöltek kritériumrendszerében első helyen szerepelt az idegennyelvtudás, a szakmai felkészültség és a gyakorlat a nemzetközi politikai porondon. Sógor Csaba úgy tudja, hogy a jelentkezők közül nyelvvizsgáról csak ő tud hiteles okmányt felmutatni, de a külföldi politikában való jártasságot figyelembe véve a lista alakulása közelebb kerül a valós értékekhez. Az erdélyi magyar–magyar párbeszéd megvalósítására kitűnő alkalom lett volna egy közös jelölt befutása. Itt az észérveket ismét felülírta a politikai döntés. /Jakab Lőrinc: Demokratikus vígjátékot rendezett az RMDSZ az uniós jelöltek listájával. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 30./

Csíkszeredában is előadást tartottak a Kriza János Néprajzi Társaság vezetői, akik Marosvásárhelytől Kézdivásárhelyig tartó körútjukon utóbbi tizenegy kiadványukat népszerűsítették, mutatták azt a szellemi termést, amely az elmúlt évek gyümölcse a Kriza társaságnál és a BBTE néprajz-antropológia tanszékén. Pozsony Ferenc, az egyesület elnöke beszélt a néprajzkutatás néhány évtizeddel ezelőtti nehézségeiről: a hetvenes-nyolcvanas években megtörtént, hogy a csángó falvakban a Szekuritáté emberei félholtra verték a néphagyományok kutatóit. Minden városban egy-egy kötetsort adományoztak a könyvtáraknak. Most a csíkszeredai Sapientia könyvtárát bővítették egy kisebb polcnyi kiadványunkkal. Fontos, hogy a kötetek eljussanak az erdélyi magyar kultúrát ápoló, főként tudományos intézményekbe. Anyagi okok miatt könyveik csak mintegy háromszázas példányszámban jelennek meg. Évkönyvükben a tematikus konferenciák anyagai mellett a kerek évfordulót ünneplő kutatóikat mutatták be. Második sorozatukat fiatal, pályakezdő néprajzkutatóiknak szentelték. A Lenyomatok sorozatnak most jelent meg az ötödik kötete, ebben főleg magisztereknek, doktorandusoknak a munkái olvashatóak. Értesítő elnevezésű sorozatuk idei számában Háromszék honismereti tipográfiáját közölték, a két világháború közötti erdélyi magyar néprajz tipográfiájának dokumentumai mellett. Kallós Zoltán nyolcvanadik születésnapjára kiadott könyvükben az életinterjú mellett a híres néprajzkutató szakmai levelezéséből is közöltek részleteket. Újdonság a BBTE-n működő tanszék két kiadványa, ezek Tánczos Vilmos és Pozsony Ferenc összegzései, Egyetemi jegyzetek címmel. /Jakab Lőrinc: Erdélyi körúton a Kriza János Néprajzi Társaság. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 7./

Lejárt a nyolc szűk esztendő – Szőcs Géza számára az egész magyar kultúra fontos
Szőcs Géza kolozsvári költő, az Orbán-kormány kultúráért felelős államtitkáraként vett részt Csíkszeredában a hatodik Filmdok fesztivál díjkiosztó ünnepségén. A díszvendéggel székelyföldi látogatása alkalmából a napi politikáról, erdélyi kapcsolatairól, a magyar össznemzeti kultúra jövőjéről és kilátásairól beszélgettünk.
A filmdok fesztivált eddig csak távolról követtem, soha nem volt alkalmam személyesen is jelen lenni az eseményen. Ettől függetlenül felfigyeltem rá és sajnálattal vettem tudomásul, hogy egy adott pillanatban úgy tűnt, magyar állami támogatás híján a rendezvény kimúlik. Az új kormány hivatalba lépésével örömmel tapasztaltam, hogy van remény és lehetőség a filmdok feltámasztására. Megtettük a megfelelő lépéseket, és azért is jöttem örömmel az eredményhirdetésre: kicsit úgy érzem, a fesztivál a mi gyermekünk is, vagyis az új kulturális minisztérium államtitkárságáé.
Mennyire érte meglepetésként, amikor felkérték a miniszteri ranggal bíró, kultúráért felelős államtitkári poszt betöltésére?
Többször elmondtam már: meglepetés volt és mégsem. Eredetileg egy elméleti koncepció kidolgozása lett volna a feladatom. Pontosabban az, hogy miként lehetne helyrehozni azt a tudatrombolást, amelyet az elmúlt évek, évtizedek okoztak a magyar lelkületben. Miután ezt a felkérést elfogadtam és igyekeztem eleget tenni a kihívásnak, beleástam magam a kulturális intézményrendszer valóságába. Bevallom, elrettentő kép tárult elém. Amikor felkértek a szakterület irányítására, fenyegető hangokat hallottam magamban: ebbe csak belebukni lehet, ne vállald el. Közben annyi bizalmat éreztem és annyira megtisztelő volt a felkérés, hogy csak igent mondhattam. Pedig jó ideje eldöntöttem már, hogy nem fogok visszatérni a politikába: sem a parlamentbe, sem a végrehajtó hatalomba.
Valószínűleg sok támadás éri kolozsvári származása miatt, ugyanakkor az erdélyiek minden bizonnyal több odafigyelésre számíthatnak az anyaország részéről.
Örömmel hallok az erdélyiek bizalmáról, de el kell mondanom, hogy sok fanyalgást, sőt egyenesen rosszindulatú nyilatkozatokat is láttam ebből az irányból kinevezésem óta. Ennek dacára csak azt ígérhetem, amit az én helyzetemben bárki más ígérne: a határon túli magyarság a legjobbra és maximális támogatásunkra számíthat. Egységesen fogjuk kezelni a magyar kultúrát: a továbbiakban elképzelhetetlen a diszkrimináció és a hátrányos helyzet tudatos kialakítása vagy fenntartása. Nem egy tízmilliós, hanem egy tizenvalahány milliós közösség kultúrájáról, értékeiről, feladatairól, intézményi működéséről lesz szó. Ezt könnyű kijelenteni, de megvalósítani a legjobb szándék ellenére is nehéz.
Megnevezne néhány akadályt?
Most hívott fel valaki a frankfurti könyvvásárról: kiderült, a magyarországi könyvterjesztők cinizmusa folytán, a határon túli kiadók nem jutottak felülethez. Kérdem én: milyen más lehetősége van az erdélyi, a felvidéki vagy a délvidéki magyar kiadónak bemutatkozni a nemzetközi porondon? Nemrég néhány kiadó értesítést kapott: ha vannak Frankfurtban kiállítandó kötetei, néhány napon belül elküldhetik. Ezt tekintsük naiv és komolytalan ügykezelésnek. A Magyarország határain kívüli magyar kiadók átgondolt és előkészített bemutatása megoldatlan, bár én személyesen minden magyar műhely helyzetbe hozását támogatom, ez a saját felelősségem is. Azzal a kínálattal kellene megjelennünk, amit a közel tizenötmilliós lehetőségünk határoz meg. Más ügyek vonhatták el a figyelmünket, nem foglalkoztunk kellőképpen a vásárral, mert azt hittük, minden megy a maga jól bejáratott útján. Tévedtünk.
Beszéljünk a magyarországi sajtótámogatásról is: az elmúlt években a hazai ellenzéki, vagy ellenzékibb média teljesen kikerült az RMDSZ pénzosztásából. Lesz-e változás?
Helyzetem eleve nehéz, mert elfogultnak és ellenzékinek számítok, pontosabban RMDSZ-ellenesnek állítanak be. Időnként feltételezett vendettáimról röppennek fel teóriák, és sorolhatnám. Éppen ezért óvatosan közelítem meg a kérdést. Véleményem már sok évvel ezelőtt megfogalmaztam egy tanulmányban, amely a Magyar Kisebbség című folyóiratban jelent meg, Az RMDSZ faszarizmusa címmel. Már akkor jeleztem, hatalmas koncepcionális gondok vannak a kisebbségi területekre eljuttatott pénzek elszámolásával kapcsolatban. Konkrétan: ki és milyen elvek alapján osztja el a magyar adófizetők pénzét? Miután a világon semmi nem homogén, az erdélyi magyar közösség preferenciái sem írhatóak le homogén képletekben. Tömbmagyarságtól és szórványtól függetlenül nem lehet minden elvárásnak eleget tenni. Kétségtelen viszont, hogy valamiféle monopóliumot kiépíteni és megőrizni még eredményessége esetén is reménytelen dolog. Akinek jól megy, az a pénzcsapnál tolong, aki meg nem fér oda, az rosszul jár: így még az a hatásfok sem érhető el, amit a rendszer működtetői feltételeznek. Végtelenül differenciáltan, nagy odafigyeléssel és felelősségtudattal kell megtalálni a valóban támogatandó kulturális célokat. Ezeket a szándékokat nem írhatja felül a napi politika, nem válhatnak annak játékszerévé.
És a sajtó?
Nyilván a sajtó is a kultúra része, de egy napilap önmagában nem kulturális termék, csak hordozója annak. Ebben a dologban nem én vagyok a kompetens, hanem a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által irányított struktúra, amit jelenleg Répás Zsuzsa államtitkár vezet. Az általános vélemény az, hogy véget kell vetni mindenféle hegemóniának. Nyilvánvalóan van átjárás és konzultáció a tárcák között, ez nem is lehet másként. Megkockáztatom azt az állítást, hogy az erdélyi magyar sajtóra jobb napok várnak a nyolc szűk esztendő lejártával. Bár az ország anyagi-pénzügyi helyzete olyan amilyen, biztos, hogy a meglévő forrásokból az erdélyi magyar média teljes palettájának részesülnie kell.
Sokszínűbb lett az erdélyi magyar politika: kivel és milyen szinten tartja a kapcsolatot?
Örök életemben pártellenes voltam. Az átkosban is inkább elszenvedtem a párton kívüliség hátrányait, de nem léptem be. Annak idején az RMDSZ-nek is azért lettem tagja, mert vezetővé választottak, és ezzel automatikusan együtt járt a tagság. De – ideértve a Fideszt is – soha semmilyen más pártnak nem voltam tagja. Meggyőződésem, hogy a világ egyetlen országa, ahol a pártok a maguk valós és kívánatos fontossága szerint vannak jelen a társadalom életében, az Svájc. Rendkívül károsnak tartom, hogy barátságokat, sőt családi viszonyokat mérgez meg a pártpreferencia. Igyekszem emberi kapcsolataimat függetleníteni attól, hogy ki milyen színekben nyilvánul meg a közéletben. Az RMDSZ-szel például nincsenek intézményes kapcsolataim, de jó kapcsolatban állok néhány vezető képviselőjükkel, ugyanakkor vannak barátaim az MPP-ben és Tőkés Lászlóval az élen az EMNT-ben is. Ennek továbbra is így kell maradnia, mert a politikai zászlók cserélődnek, de a barátságok megmaradnak.
Kultúráért felelős államtitkárként globálisan tekint Erdélyre, vagy vannak kedvencei, például színház, vagy bármi más?
Alig van olyan terület, ami – ha szóba kerülne – ne lenne rendkívüli fontosságú. Kiemelt helyet érdemel a műemlékvédelem, a színház, az irodalom, a zene, a film, a sajtó. Szinte komolytalannak tűnik, hogy minden nagyon fontos, de valóban az: ez az értékvilág, amelyen belül az erdélyi magyar meg tudja élni, és kifejezésre tudja juttatni hovatartozását.
Jakab Lőrinc, Erdély.ma

Cs. Gyímesi Éva 168 órája
„A való világtól enyhén szólva elszakadt liberális gondolkodónk, Cs. Gyímesi Éva nemrégiben az eszmék szabad áramlásáról elhíresült 168 óra című sajtóorgánumnak nyilatkozott egy jó nagyot. Aki nem előfizetője a 168 órának, annak ajánlom, nézzen utána a világhálón a Magyarországon visszafordult az idő című cikknek, és borzongjon a szerző Sándor Zsuzsannával és Cs.Gy.É.-vel együtt az Orbán Viktor által jogállamiságától megfosztott, a Rákosi-korszakot idéző Magyarországon. Akinek ennyi sem elég, olvassa el a cikkhez fűzött kommentárokat. Cs.Gy.É.-nak szemlátomást megártott valami az elmúlt évtizedekben, és emiatt fájdalmai vannak. Lelkiek. Persze az interjú készítőjének is nagy szerepe volt abban, hogy az alákérdezések során olyan válaszokat kapott a derék erdélyi filosztól, mint például a trianoni tézis: „A versailles-i béketárgyalásokon nem is ülhetett asztalhoz a magyar küldöttség: a tragédiához vezető döntéseket nélkülünk hozták meg. Magyarország mai kormánya így nem illetékes abban, hogy »kárpótoljon« minket Trianonért. Ennyi évtized elteltével ráadásul végképp értelmezhetetlen a nemzetegységesítés. A Fidesz ezzel a szimbolikus gesztusával valójában hegemóniára törekszik Erdélyben is. Létrehozták – a PR-szöveg szerint – »a honosítási eljárásokat menedzselő, megkönnyítő« Demokrácia Központokat. A megszervezésükbe nálunk nagy pénzbefektetéssel kizárólag Tőkés László leendő pártjának magját, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot vonták be. Markó Béla ugyan nyilatkozatban is felajánlotta az RMDSZ irodáit, infrastruktúráját, ám azok ingyen sem kellettek a magyar kormánynak. A Fidesz támogatási stratégiája diszkriminál: ideológiailag válogat a támogatandó erdélyi szervezetek, napilapok és folyóiratok között.”
Ez a - magát európéer gondolkodónak vélt Cs. Gy. É. – véleménye a világról, a magyarságról. Jeles egyetemi oktatónk nem amiatt búslakodik, hogy a Markó Béla által kézivezérelt erdélyi magyar politika általa is támogatott szellemi irányvonala miatt mindmáig nem állították vissza a Bolyai Egyetemet. Ha gonosz lennék, azt mondanám, a Petőfi-Schillert sem sikerült összehozni.
Cs. Gy. É. rettegése már a setét jövőre vetül: „A polgári erkölcs – szerintem – most azt diktálja: csak azok vegyék igénybe a magyar állampolgárságot, akik dolgozni is hajlandók ezért az országért, tevékenyen részt venni gondjaiban. Ha valóban ott akarnak élni, hajlandók legyenek ezért adót fizetni. Ám, ha egy lakcímkártya is elég lesz a szavazáshoz, fennáll a veszélye annak: 2014-ben a határon túli magyarokkal lehet majd ’fülkeforradalmat’ csinálni. Erre próbálnak felhasználni minket.” Minekutána kellőképpen kiveséztük a tanárnő félelmeit Magyarország polgári kormányzatának általa polgárellenesnek minősített szándékairól és tetteiről, térjünk át saját fájdalmainkra.
„A Fidesz támogatási stratégiája diszkriminál: ideológiailag válogat a támogatandó erdélyi szervezetek, napilapok és folyóiratok és között. Például azt hallani: visszautasították a Szabadság regionális napilap finanszírozási pályázatait. Ezt az újságot még a romániai ’forradalom’ idején alapítottuk: azóta is alapelve a kiegyensúlyozott tájékoztatás. De a marosvásárhelyi Látó irodalmi folyóirat finanszírozását is részben megszüntette a Fidesz. A nagy múltú Korunk is kénytelen szűkebb büdzséből gazdálkodni, miközben a jobbikos Erdélyi Naplónak feljött a csillaga.”
Nos, ez a megállapítása, kedves tanárnő, végképp kiverte a biztosítékot. Nem akarok belemenni abba, hogy a Szabadság hány millió támogatást kapott szocialista kormánykapcsolatai révén, vagy abba, hogy a Látó és a Korunk ugyanebből a forrásokból milyen összegekhez jutott. Egyszer ezeket is meg kell írni, hadd lássa a romániai magyar újságolvasó, hogy bizony az elmúlt években a hatalmat bitorló kormányok nem bántak szűkkeblűen baráti sajtójukkal. Azt már meg sem kérdezem a tanárnőtől, miért nem hullatott krokodilkönnyeket a sajtószabadság oltárán, amikor a nyolc év szocialista kormányzás alatt az Erdélyi Naplót egyetlen forintnyi támogatásra sem méltatták? Vagy miért nem tűnt fel neki, hogy az RMDSZ az elmúlt években hasonló elbírálásban részesítette az erdélyi magyar nemzeti elkötelezettségű lapokat? Az már durva és etikátlan, teljességgel ízléstelen, hogy csuklóból lejobbikosozza az Erdélyi Naplót. Innen már csak egy lépés a fasisztázás, és az nagyon fájna nekik. Nem nekünk, hanem Cs. Gy. É.-nak és a 168 Órának, ha a nyakukba akasztanánk egy szolíd polgári pert, becsületsértésért.
Jakab Lőrinc. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A román kormány botrányosan gáncsolja a Sapientiát. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet számtalan hátrány éri a végleges akkreditáció késleltetése miatt
Szomorú születésnapot ünnepel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem: pontosan egy évvel ezelőtt, a Tusványosi Szabadegyetemen jelentette be ünnepélyesen dr. Dávid László rektor, hogy a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (RFMÜ) elfogadta az intézmény akkreditációját. Ettől a pillanattól a végleges akkreditáció ügye a politikum térfelén pattogott, és egy év alatt emiatt nem történt semmi.
Nagy kérdés, hogy a kormányon lévő, és a magát minden erdélyi magyar érdeket képviselő szervezetnek nevező RMDSZ képviselői, miért nem tudták megsürgetni a folyamatot, ami Romániában más magánegyetemek esetében átlagosan négy hónapos procedúra. Egyebek mellett, a késlekedés okairól és annak az egyetem számára káros következményeiről a felsőoktatási intézmény vezetőjével, Dávid Lászlóval beszélgettünk.
– Az akkreditáció szakmai folyamata már tavaly júniusban lezárult. Ez röviden azt jelenti, hogy az RFMÜ bizottsága meglátogatta egyetemünket, elvégezte az ilyenkor szokásos felméréseket, megadta a jóváhagyását és javasolta a Sapientia intézményes akkreditációját. Ezután a bizottság a javaslatot átküldte a román kormánynak, pontosabban az oktatásügyi minisztériumnak. A szaktárcának az lett volna a feladata, hogy kidolgozzon egy olyan törvénytervezetet, amelyben javasolja az akkreditált Sapientia magánegyetem létrehozását. Múlt év októberéig minden esetleges, de főként az intézményünk vagyoni helyzetére vonatkozó kérdést tisztáztunk a minisztériummal, és azóta ketyeg az óra. Négy hónapi várakozás után Lányi professzor úrral közösen felkerestük a minisztert, aki adminisztrációs okokkal magyarázta a törvénytervezet elkészítésének csúszását. A dokumentáció végül márciusra készült el, azóta a kormány jóváhagyására várunk. A tervezetre előzőleg áldását kell adja többek között a pénzügyi és a munkaügyi minisztérium is, és bár ezek formális dolgok, a kormányhoz még nem jutott el a beadvány.
– A beiktatás késlekedése mögött lát-e szándékosságot, vagy tényleg ilyen lassan őrölnek a bürokrácia malmai?
– Tudomásunk szerint mostanáig egyetlen egyetem esetében sem húzódott el ilyen hosszasan az akkreditációs folyamat. A gyakorlatban az eljárás általában négy hónapig tart, amely időintervallumba a parlamenti jóváhagyás is belefér. A kormány beleegyezéséhez a – parlamenti szavazással ellentétben – nincs szükség politikai egyeztetésekre, hiszen az egész procedúra egy egyszerű adminisztratív dolog. A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) esetében is, nem a kormány jóváhagyása miatt késett négy esztendeig az akkreditáció, hanem a két ház szakbizottságainak lassú munkájáért. Sokszor megtörtént, hogy a bizottságokban nem volt meg a megfelelő kvórum, és a nagyváradi kollégák teljesen feleslegesen utaztak Bukarestbe. Mi még ettől is messze állunk, hiszen ahhoz, hogy a bizottságok elé kerülhessen ügyünk, már rég meg kellett volna kapnunk a kormány jóváhagyását. Éppen ezért legnagyobb fájdalmunk az, hogy az RFMÜ nagyon jó minősítése – amely sokat nyomhatna a latban a parlamenti viták során –, az időhúzás miatt egyre veszít súlyából, jelentőségéből és lassan a homályba vész.
– Sokan azt hihetik, hogy a végleges akkreditáció kérdése csak formális ügy, hiszen az egyetem működik, a diákok végeznek. Mégis: milyen hátrányai származnak az intézménynek a huzavona miatt?
– A többszörösen megreformált tanügyi törvény és az átszervezések értelmében a romániai egyetemeket rangsorolják. Ebben a versenyben, mert nyugodtan annak nevezhetjük, nem akkreditált egyetem nem indulhat. Ha megkaptuk volna a végleges működési engedélyt, akkor a három kategóriából már megcélozhatnánk a középsőt, vagyis azt, amelyik az oktatással és tudományos kutatással foglalkozó egyetemek szintjét jelenti. Így viszont kénytelenek leszünk a legalsó szintről kezdeni a vetélkedést, ami számos hátránnyal jár. A kutatási elismeréssel bíró intézmények jobb esélyekkel pályázhatnak, tanáraik előmenetelében és megítélésében nagyobb elismerésben részesülnek. Közérthetőbben fogalmazva: egy campust nagyon könnyen visszaminősíthetnek alapképzést nyújtó intézménnyé, például főiskolává, az igazi egyetemek pedig oktatással és kutatással is foglalkozhatnak. Ebben rejlik a huszonkettes csapdája: nem indíthatunk mesterképzést és doktori iskolát, amíg nincs meg az akkreditáció, de a jó minősítés előfeltétele éppen a maszterátus és a doktori képzés létezése volna.
– A rangsoroláson és az egyéb adminisztratív kényelmetlenségek mellett milyen további hátrányok érik a Sapientiát?
– Egyik legnagyobb gondunk az, hogy a diákjaink nem nálunk államvizsgázhatnak. Az imént vázolt okok miatt mesterképzésüket is más egyetemeken kell elvégezzék. Mi annak idején teljes értékű egyetemi képzést építettünk ki. A Sapientia induláskor Romániában még nem volt kétszintű a posztliceális oktatás, és ezért négy, illetve ötéves képzéseket hirdettünk meg, amelyekre megkaptuk a hivatalos engedélyeket. Magyarán: minden feltételt teljesítettünk a mesterképző szint teljesítéséhez és működtetéséhez. Nemcsak azért vállaltuk a kétszintes oktatást, mert az kötelező volt, hanem azért is, mert bíztunk benne, hogy belátható időn belül megkapjuk az akkreditációt, és akkor ez a struktúra nem vet vissza bennünket. Az eddig felsoroltakon kívül jelentős hátrányt jelent a diákösztöndíjak elérhetetlensége. Az Erasmus, illetve Socrates ösztöndíjak csak az akkreditált egyetemek diákjainak lehívhatóak Romániában. E hátrányok összessége rendkívül kellemetlenül érinti egyetemünket.
– Felelevenítené a végleges akkreditációs folyamat főbb stációit?
– A beadványt tavaly télen nyújtottuk be, a bizottság márciusban, áprilisban és májusban több ízben is vizsgálódott intézményünknél. Az RFMÜ végleges döntése éppen a múlt évi Tusványos idejére esett, amit ott Markó Bélával és Tőkés Lászlóval közösen, nyilvánosan és nagy örömmel be is jelentettünk. Keserűen mondom, hogy a döntés egyéves évfordulójára készülünk. Mindenki arra számított, hogy az idén már nem idegenben kell államvizsgázzanak a diákjaink. Sajnos nem így történt.
– A magyarországi szociálliberális kormányzatok köztudottan megnyirbálták a Sapientia költségvetését. Mi a helyzet most az egyetem finanszírozásával? Kaptak-e valamilyen visszamenőleges póttámogatást a jelenlegi anyaországi kormányzattól?
– Visszamenőleg semmilyen kiegészítő támogatást nem kaptunk. Viszont az új kormány visszaállította az eredeti anyagi segítség hátterének volumenét, vagyis az évi kétmilliárd forintot. Az infláció miatt ez az összeg nyilván kevesebbet ér, mint az egyetem indulásakor. A gesztus viszont jelzésértékű: figyelnek ránk, és megbecsülik a munkánkat. A támogatás a Sapientia Alapítványhoz érkezik, és ebből részesedik a PKE is, egy régi egyezségünk alapján a következő arányban: a mi egyetemeink közül a kolozsvári 10, a marosvásárhelyi 30, a csíkszeredai 30, míg a nagyváradi PKE 30 százalékban. Ami újdonság: a törzskeret mellé eszközvásárlásra is kaptunk engedélyt, amivel részben ki tudjuk egészíteni azokat a hiányosságainkat, amikre az elmúlt években nem voltak anyagi lehetőségeink. Ilyen háttérrel lehetőségünk nyílik bizonyos kötelező fejlesztések elvégzésére vagy legalábbis azok elkezdésére. Ilyen a kolozsvári új kari épület, a marosvásárhelyi diákbentlakás, és a csíkszeredai épületünk felújítása, szigetelése. Kolozsváron a Tordai-úton szeretnénk építkezni, aminek költségeibe a korábban erre kiszemelt ingatlanunk árát szeretnénk beforgatni. A gazdasági válság folytán kialakult alacsony telekárak miatt vártunk az eladással, de úgy tűnik, végre találtunk egy komoly vevőt, és hamarosan nekifoghatunk az alapozásnak a Tordai-úton.
– Amennyiben meglesz a végleges akkreditáció, számíthat-e a Sapientia valamilyen romániai állami támogatásra?
– Személyesen jogos elvárásnak tekintem a román állam hozzájárulását. Az új tanügyi törvény értelmében az állam támogathatja a magánegyetemeket, és nagy valószínűséggel ezt a minőséghez fogja kötni. Az idei katasztrofális érettségi után persze lehet általánosan vitatkozni az oktatás minőségéről, de ilyen szempontból talán még a javunkra is válhatnak azok a kritikák, amelyek szerint a Sapientia egy nehéz, más intézményekhez képet túl igényes egyetem. Ha ez az igényesség a megfelelő módon kerül be a köztudatba, azt hiszem, joggal reménykedhetünk a román állam támogatásában.
– Ha már az érettségit említette, milyen befolyással lesznek ezek az eredmények az idei Sapientiás felvételikre, és milyen az egyetem PR-ja?
– Évek óta figyelemmel kísérem az érettségizők eredményeit, és az a szomorú tapasztalatom, hogy a hozzánk bejutó végzősök jó része felkészületlensége miatt kiesik az első éven. Általában: aki abszolválja a második évet, el is végzi az egyetemet. A rossz érettségi átlag fő okát a szaklíceumok rossz teljesítményében látom. A kollégákkal konzultálva kiderült, a hozzánk szaklíceumkból jelentkezők aránya harminc százalék alá esik. Közülük tehát – nagyobb elvárásaink miatt – eddig is kevesen választották a Sapientiát. Egy marosvásárhelyi példát említenék: ott az egyik szaklíceumban távközlési osztály működik, és mivel mi is indítottunk hasonló szakot, azt hittem, az egész tagozat nálunk fog jelentkezni. Ezzel szemben mindössze két tanuló iratkozott be hozzánk. Ezek az elmúlt években kialakult beiratkozási tapasztalataink. Idénről még nincsenek és nem is lehetnek adataink, de valószínűleg nem lesznek nagy eltérések a korábbi esztendőkhöz képest. Nem hinném, hogy a jelentkezők megoszlása az egyetem hibás PR-tevékenységének köszönhető, hiszen a legjobb PR az, hogy a nálunk végzettek szakmailag miként érvényesülnek a továbbiakban. Az önreklámozásnak vannak árnyoldalai is, és messzemenően el szeretnénk kerülni annak a látszatát, hogy lasszóval akarjuk a diákokat idefogni. Mindezek ellenére az idén, a szabad kezet kapott ifjú kollégáink által összeállított reklámfüzetünket az erdélyi középiskolák zömében a legjobbnak minősítették. A fiatalok nagy része manapság a világhálóról tájékozódik, ezért PR-tevékenységünket igyekszünk a folyamatosan frissülő honlapunkon súlypontozni, ahol a sikereinket is próbáljuk minél szélesebb körben nyilvánosságra hozni: a tantárgyversenyeken való sikeres részvételünket, fiatal tanáraink sikeres pályázatait, az új értelmiségi generáció felnevelésében vállalt szerepünket. Kevés más egyetem büszkélkedhet azzal, hogy az oktatással párhuzamosan a fiatal tanárait is képezi, akik az idősebb, sorra nyugdíjba vonuló generáció tagjait pótolják.
– Lesz-e az idén tandíjemelés, indulnak-e új szakok a Sapientián?
– Nem lesznek új szakok, minden beiskolázási feltétel a tavalyihoz hasonló, így a tandíjak összege sem változik. Közvetlen célunk egyértelmű: az idén beiratkozóknak és a már bentlévő hallgatóinknak is mesterképzési lehetőséget fogunk biztosítani. Legközelebbi beszélgetésünk alkalmából valószínűleg már arról fogok beszámolni, hogy milyen mesterképzőket indítunk.
– Visszakanyarodva beszélgetésünk elejéhez: milyen konkrét ígéretek és dátumok hangzottak el a végleges akkreditáció ügyében?
– A tanügyminisztérium elvégezte a feladatát, érdemi nyilatkozatokat két esetben hallottunk az érdekképviseletet is ellátó RMDSZ részéről. Markó Béla miniszterelnök-helyettes egy kolozsvári iskolai ünnepségen a kormány döntéshozatalának dátumaként az őszi, vagyis a 2011-es szeptemberi ülésszakot jelölte meg. Kelemen Hunor szövetségi elnök pedig egy marosvásárhelyi értelmiségi találkozón a tervezet jóváhagyását 2012 tavaszára jósolta. Az évzáró ünnepségünkön is elmondtam: nagy áldozatot jelentett számunkra ez az elvesztegetett év, és semmiképpen nem szeretnénk még egyet így, végleges akkreditáció nélkül átélni.
Jakab Lőrinc. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Jó úton halad a Sapientia
A szenátus megszavazta, a képviselőház jövőre dönt az akkreditációról
Egy éve és hét hónapja tart a Sapientia EMTE akkreditációs kálváriája. Más romániai magánegyetemek esetében ez a folyamat átlagosan négy hónapig tart. Nehézségek árán ugyan, de nemrég a politikum kimozdította a holtpontról a magyar állam által támogatott intézmény ügyét: a szenátusban megszavazták az egyetem véglegesítését, a következőkben a képviselőháznak kell döntenie. A fejlemények várható alakulásáról és az akkreditációt követő változásokról Dávid László rektorral beszélgettünk. – Tudomásunk szerint az akkreditáció kérdése ebben az évben már semmiképpen nem kerülhet a képviselőház elé. Mivel a testület januárban parlamenti szabadságon van, legkorábban februárban foglalkozhatnak majd ezzel.
Azt is figyelembe kell venni, hogy akárcsak a szenátus esetében, itt is a bizottságok döntése nyomán indul el az elismerés folyamata. Reméljük, a „bizottságosdi” nem olyan ütemben halad, mint a felsőházban, ahol csak a jogi bizottságnál négy hónapig állt a Sapientia ügye. – Az is elképzelhető, hogy a képviselőház visszaküldi felülvizsgálatra a szenátusnak az iratcsomót? – A vonatkozó törvényeket részletes ismeretében, ezt elképzelhetetlennek tartom. Ha olyan egyetemek működését is jóváhagyták, amelyeknek színvonala mélyen a Sapientia nívója alatt van, nem látnám indokoltnak a kifogásokat. Az elvárásokat messzemenően túlteljesítettük, ráadásul az impakt faktoros, tudományos publikációk alapján az idén a magánegyetemek közül a miénk lett a legjobb az Ad Astra egyesület felmérése szerint. Értékeinket elsősorban a szakmabeliek ismerik el, amit jól példáz az is, hogy míg a szenátus jogi bizottságában hosszas viták folytak, az oktatási bizottságban egyöntetűen megszavazták az akkreditációt. Ezért optimista vagyok, s bár elismerem, hogy messze vagyunk még a kitűzött céljainktól, szerintem jó úton járunk. – Van valamilyen gyakorlati hozománya a szenátusi döntésnek? – Semmi az égvilágon. Az erkölcsi jóvátételen kívül is talán csak annyi, hogy apró karácsonyi ajándékként ismét túl vagyunk egy akadályon. – Az adminisztrációt illetően nyilván az államvizsgát érinti a legérzékenyebben a függőben lévő akkreditáció. Ilyen körülmények között hogyan készülnek rá? – Amennyiben nem születik végső döntés a tanév végéig, akkor a korábbi évekhez hasonlóan a diákjaink más egyetemeken fognak államvizsgázni. De arra is fel vagyunk készülve, hogy ha az utolsó pillanatban érkezik meg a jóváhagyás, akkor pedig megszervezzük az első „házi” próbatételt. Ebben az esetben a vizsgáztató bizottságokba meghívunk három külső tagot, amivel elsősorban azt jeleznénk, hogy az akkreditáció után is kapcsolatban szeretnénk maradni más egyetemekkel, tehát nem vonulunk elefántcsonttoronyba, hanem szerves részévé akarunk válni a minőségi egyetemi rendszernek. – Ön szerint a parlament alsóháza meddig tologathatja az egyetem elismerését? – A képviselőháznak nincs időkorlátja ilyen ügyekben, a sürgetésre pedig nincsenek eszközeink, de nem szeretnék a legrosszabbra gondolni, hiszen a késlekedésért az egyetem máris sokat veszített: nem tudtuk elindítani a mesterképzést, és ami talán még fájdalmasabb, elveszítjük az oktatóinkat. Az egyetemet jó pár olyan idős tanár közreműködésével indítottuk, akik közül sokan elérik az idén a nyugdíjkorhatárt. Tőlük – az új tanügyi törvény értelmében – meg kell válnunk. Bár a szabályok szerint nyugdíjas óraadóként továbbra is foglalkoztathatjuk őket, ez a megoldás rontaná az akkreditációs feltételeket. Ezt az űrt a fiatal oktatókkal kellene pótolnunk, az ő esetükben viszont az a gond, hogy a kötelező előléptetés egyik feltétele a habilitáció. Maga a törvény is nehezen született meg, nemrég látott napvilágot a módszertana, gyakorlatilag tehát legalább két évnek kell eltelnie ahhoz, hogy az első fiatal kollégák habilitálhassanak. A közérthetőség kedvéért: a habilitáció egy olyan, számos országban ma is alkalmazott rendszer, ami tulajdonképpen a nagydoktori minősítésnek felel meg: a kandidátus az addigi tudományos tevékenysége, publikációi és eredményei alapján összeállít egy jegyzéket, amit egy doktori tézishez hasonlóan meg kell védenie egy adott egyetemen. – Miként hat ez vissza a Sapientiára? – Elvileg elképzelhető, hogy valaki harmincévesen habilitáljon, de a gyakorlatban a tudományos munka mennyisége miatt nagyon ritka. A Sapientia esetében az akkreditáció kétéves késése miatt a fiatalok előléptetése gyakorlatilag megállt. Az új előléptetési törvény olyan feltételeket szab, amelyek szinte megvalósíthatatlanok: Romániában, sőt a környező országokban sincs olyan publikáció, amit figyelembe vennének az előléptetésnél. Nemrég beszélgettem egy francia professzor asszonnyal, aki elmondta, hogy a romániai feltételeknek bizony a nyugati doktorátusi vezetők sem felelnének meg. Az újítással a szaktárca ismét olyan döntést hozott, aminek nincs meg a hátországa. – Visszatérve az akkreditációra: ha az egyetem számára kedvezően alakulnak a dolgok, és még az idén elismerik, milyen változások várhatóak a következő tanévtől? – Formális változásnak tartom, ugyanakkor ha a Sapientia bekerül az akkreditált romániai egyetemek közé, rangsorolni fogják (szakonként is minősítést kap), és bekerülünk az Erasmus-Socrates-körbe, vagyis a diákjaink könnyebben pályázhatnak és tanulhatnak szerte Európában. A formalitások másik fontos eleme lehet az állami támogatás, amire akkreditált egyetemként joggal számíthatunk. A változások másik nagy csoportjába tartozik a vertikális építkezés. A bolognai folyamat miatt egyelőre csak alapképzést nyújtunk, de lehetőség nyílik a Sapientia egyik legfontosabb célkitűzésének az elérésére, vagyis a mesterképzők és a doktori iskolák kiépítésére. Bőven van tehát tennivalónk, egy pillanatra sem dőlhetünk hátra, mert az igazi munka csak ezután következik.
Jakab Lőrinc
Erdélyi Napló (Kolozsvár)