Kárpótlásra várnak a volt politikai foglyok
Továbbra is megoldásra vár a kommunista rendszer által bebörtönzött, meghurcolt személyek kárpótlása – hangzott el pénteken a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetsége Csíksomlyón kezdődött kétnapos országos kongresszusán.
Csíksomlyó és a Jakab Antal Tanulmányi Ház először adott helyet a szervezet országos kongresszusának, amelyre 45 területi és helyi szervezet több mint 200 tagot küldött. A megnyitón Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere gratulált a szervezőknek, a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetsége Hargita Megyei Szervezetének, és úgy vélte, sokat köszönhetünk az egykori meghurcoltak áldozatvállalásának, példamutatásának, amellyel az elmúlt rendszert sikerült megdönteni.
Üdvözölte a kongresszus résztvevőit a Hargita megyei önkormányzat részéről Rafain Zoltán önkormányzati képviselő is. A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) küldötte azt mondta, a szövetség és az intézet közös kötelessége, hogy megismertessék a szabadságban született nemzedékekkel, hogy milyen szörnyűségeket kellett átélni akkor, és meg kell óvni őket a kommunizmus nosztalgiájától. Hozzátette, semmi sem fontosabb, mint az igazság, és a felelősök megbüntetése, a volt börtönparancsnok, Vișinescu elleni eljárás nem egyedi eset, mert újabbak követik. Egyúttal felkérte a meghurcolások tanúit, hogy az eseteket hozzák az intézet tudomására.
A szervezet országos elnöke, Octav Bjoza beszámolójában rámutatott, folyamatos a tagság számának csökkenése, míg 1994-ben 120 ezer személy, idén július végén 53 795 személy részesült az 1990. évi 118-as számú törvény által nyújtott kedvezményekben. Nem történt előrelépés a volt politikai foglyoknak nyújtandó anyagi kárpótlás ügyében sem, amelyet a korábban a 2009. évi 221-es törvény hivatott rendezni, de azt az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette.
Az elnök elmondta, új törvénytervezetről tárgyaltak a minisztériumok képviselőivel, amelyet májusban kellett volna véglegesíteni, de ez még nem történt meg. A Volt Politikai Foglyok Országos Szövetsége a tárgyalások során az életben levő volt elítéltek számára minden börtönév után 20 ezer, a deportáltak számára minden év után 15 ezer eurós kárpótlást kért, az időközben elhunyt elítéltek esetében pedig a házastársaknak minden börtön- illetve száműzetésben töltött év után 10 ezer, illetve 7500 eurós összeget.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Pódiumbeszélgetés a küzdelmes múltról
Visszatekintés száz évre címmel pódiumbeszélgetést szervezett Gyergyóditróban a Jakab Antal Keresztény Kör. A szombati rendezvény témáját Buczkó József Szállást adunk hűséges magyar véreinknek című kiadványa ihlette.
Programsorozattal tisztelgett a ditrói Jézus Szent Szíve-templom felszentelésének 100. évfordulója előtt a Jakab Antal Keresztény Kör, ennek utolsó állomásaként szombaton pódiumbeszélgetésre került sor. A rendezvényen Ditró történelmi küzdelmei, köztük is kiemelten a székelység 1916-os menekülésének története került felelevenítésre. A történelem eme fehér foltként létező fejezetét a hajdúnánási Buczkó József néprajzkutató dolgozta fel Szállást adunk hűséges magyar véreinknek – Székely menekültek Hajdúnánáson című kötetében.
Könyv a menekülés és a befogadás történetéről
A pódiumbeszélgetés meghívottjaként Buczkó József ismertette a résztvevőkkel a kiadvány létrejöttének részleteit. Elmondta, a csaknem száz évvel ezelőtt történteket levéltári és más hiteles források alapján sikerült összegyűjtenie, a kutatómunka elkezdéséhez pedig nagyban hozzájárult az a tény, hogy a menekültek között a gyergyókilyénfalvi születésű Jakab Antal, későbbi gyulafehérvári püspök is Hajdúnánáson töltötte életének egy szakaszát, erről pedig – információ hiányában – nem tesznek említést az életéről megjelent kiadványok.
„A menekülés körülményeit, a menekülő székelyek lelkivilágát, a befogadó hajdúk kitárt szívét és kapuját, az együtt töltött mindennapok megannyi szépségét és nehézségét ismerjük meg Buczkó József könyvéből, úgy, olyan közelről, mintha magunk is átéltük volna, mintha az első világégés pusztító zajaitól riadtan mi is a félelmetes bizonytalanság talaján lépkedtünk volna a valamikori hazatérés reménye felé” – ismertette a kiadványt Varga Gabriella újságíró. A szombati rendezvény műsorvezetőjeként ditrói vonatkozású történetek felolvasásával támasztotta alá véleményezését.
Buczkó Józsefet nem csupán mint a bemutatott könyv szerzőjét ismerhették meg a ditróiak. A néprajzkutató volt a kezdeményezője a Hajdúnánáson 2011 óta évente megrendezett Székely Menekültek Emléknapjának, az ő ötlete nyomán készült és állították fel a hajdúsági város katolikus templomának kertjében a Székely Menekültek Emlékoszlopát és a Székely Menekültek Emlékkeresztjét.
Láthatatlan kapocs, a szereret
Buczkó József vallja: létezik valamiféle láthatatlan kapocs, amely a hajdúságot és a székelységet mint hasonló lelkületű társadalmat összeköti. A Hajdúnánást és Székelyföldet összekovácsoló szeretetről így vélekedik: „Nem más ez, mint olyan kőszikla, amelyen felépülhet a nemzeti összetartozás temploma. Boltozata alatt pedig ismét összeölelkezhet a karddal szerzett nemesi múltjára oly büszke hajdú és székely magyar egyaránt.”
Véleményében mintegy osztozva fogalmazta meg Puskás Elemér ditrói polgármester azt a javaslatot, miszerint a menekülés századik évfordulóján, 2016-ban a ditróiak vállalják fel az elődök megpróbáltatását, s akár szekéren tegyék meg a Hajdúnánásig vezető több száz kilométeres utat.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Új ferences szerzetesek Esztelneken
A betegeskedése és idős kora miatt Csíksomlyóra áthelyezett 85 esztendős páter Tarziciusz helyére a provinciális atya előterjesztésére november 16-tól fráter Szilveszter és Sebestyén testvér, valamint Zoltán terciárius került az esztelneki ferences kolostorba. Szilveszter testvért, a kolostor elöljáróját a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség templomigazgatói tisztségbe is kinevezte. Esztelneken vele beszélgettünk.
A ferences barát elmondta: Kakucs Bélaként született Marosvásárhelyen 1961-ben, Nyárádremetén nőtt fel, ahol az első tíz osztályt is végezte. A tizenegy-tizenkettediket a gyulafehérvári kántoriskolában fejezte be. Rövid katonai szolgálat után 1981–87 között a Hittudományi Főiskola növendéke volt. Kérdésünkre, hogy miként lett Szilveszter testvér, elmesélte: régen a ferences rendben sokan voltak, és meg kellett különböztetniük egymástól a rend tagjait. A rendszerváltás után, amikor feltámadt a rend, már nem volt kötelező új nevet választani, a keresztnevet is megtarthatták szerzetesnévként. Kakucs Bélának a bérmaneve Szilveszter volt, ezért esett a választása erre, amikor belépett a ferences rendbe. Teológiai tanulmányai befejezése után Gyulafehérváron szentelte pappá 1987. június 21-én Jakab Antal püspök, majd kilenc évig egyházmegyés papként teljesített szolgálatot. Első állomáshelye Zetelaka volt, majd Sepsiszentgyörgy és Szászmedgyes következett. Itt kérte felvételét az érsekségtől a szerzetesrendbe 1994-ben. Az érsek kérésére két évig még egyházmegyés papként szolgált, majd 1996. szeptember 1-jén lépett a rendbe.
Szilveszter testvért már a teológiai évek alatt foglalkoztatta a szerzetesi élet, de abban az időben a rend nem működhetett. Elsőéves volt a teológián, a mostani segédpüspök, Tamás József volt a lelki vezetője, aki egyszer azt a kérdést intézte a papnövendékekhez, hogy mit tennének, ha a lottón megnyernék a főnyereményt. Ő válaszában azt írta, építtetne egy kolostort, és kérné felvételét oda. Miután egyik egyházmegyés paptársával, János atyával belépett a ferences rendbe, egy hónapig Szászvárosban volt, akkor ott tartózkodott a rend tartományfőnöke, majd a noviciátust Magyarországon, Szécsényben folytatták. 1997-ben tette le egyszerű fogadalmát, ami a rendi életben való elkötelezettséget jelenti, de nem véglegeset. Ezt a fajta fogadalomtételt háromszor kell megismételni, a kifutási idő kilenc év. Ennyi idő áll rendelkezésre, hogy valaki eldöntse, örökre el akarja-e kötelezni magát.
Szécsény után Szegeden töltött két évet, onnan ismét Erdélybe került, előbb Désen, majd Marosvásárhelyen, Vajdahunyadon, Kolozsváron és Brassóban szolgált. Brassóból négy évig a szatmári egyházmegyébe, Kaplonyba került, ahol 2008-ban kapták vissza kolostorukat a ferencesek. Mielőtt november 16-án Esztelnekre került, Csíksomlyón szolgált Sebestyén testvérrel és hat másik rendtársával együtt. Idehelyezése előtt már járt Esztelneken, 2000-ben, a jubileumi esztendőben tartott itt missziót. 2001-ben három hetet töltött az esztelneki kolostorban. A szerzetes templomban november 17-én celebrálta első szentmiséjét, s aznap mindkét szentmisén meglepően sokan voltak – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy miként fogadták a hívek. Azóta túlzottan nem esett vissza a templomba járók száma, és tudomása szerint többen járnak, mint régebb. Terveit illetően Szilveszter testvér arról számolt be, hogy a kolostort szeretné tataroztatni, a munkálat el is kezdődött. A 21. század követelményeinek megfelelő körülményeket szándékszik biztosítani korszerű illemhelyek kialakításával, majd a villanyhálózat felújítása következik. Már pályáztak a megyei önkormányzatnál a cserepek átforgatására. Hosszú távon a teljes kolostor felújítását tervezi. Jelmondatát újmisés korában választotta, amit szerzetesként is megőrzött – Szent János evangélistától származik, és így hangzik: „Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.” (17, 19).
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Koncertekre invitáló kápolnaavató Borszéken
A Lourdes-i Szűzanya tiszteletére építettek és koncerteznek Közadakozásból, téglajegyekkel, de önkormányzat és testvérvárosi összefogással is épült fel Borszék Lourdes-i Szűzanya tiszteletére ajánlott új kápolnája, melyben négy napos ünneppel, kulturális programmal ünnepli a közösség és a római katolikus egyház a létesítményt. Az új imahelyen koncertek csendülnek fel az ünnep minden napján, ahová mindenkit szeretettel vár a közösség.
Borszéken már hétvégén megkezdődtek az ünnepi szentmisék – egyelőre a városi kultúrházban, míg az Alsó Borszék új kápolnájában az utolsó simításokkal is végeznek az ünnephez, és a közösség felekezettől függetlenül teljes odaadással várja a kápolnaavató különleges koncertsorozatát – noha a felszentelt harangok (a nagy harang egy mázsás, a kicsi 15,5 kg súlyú) már hónapok óta szólnak a városban. A munkálatok vezetője, Balázs Tibor kántor és önkormányzati képviselő, már novemberben előjelezte: közel 4 milliárd régi lejt költöttek az építkezésre és berendezésre (csak a padok 20 ezer lejbe kerültek). A bő esztendő alatt felemelt kápolnát e hétvégén már fel is szentelik számos támogató adománya és munkája eredményeképpen.
Az építkezés az elengedhetetlen bővítési igényre hozott megoldást: a korábbi 100 hellyel szemben most 260 ülőhely van a padokban. Az építkezés fő támogatói a Polgármesteri Hivatal, Hargita Megye Tanácsa, Kurkó Gyárfás, Romaqua Rt és helyi vállalkozók voltak. A kibocsátott téglajegyekből több mint 23 ezer lej adomány gyűlt össze magánszemélyektől. Az Alsó Borszék központjából a fürdőtelepre felkanyarodó elő jobb bekötőút végén, a temető mellett épült kápolnában minden berendezés új: nyersanyagként kápolna belterében a fa uralkodik. A templomi ereklye Jakab Antal püspök kézírásos pecsétje, mely a Gyulafehérvári Érsekségről érkezett Borszékre. Ebben a kápolnában kap tehát helyet a rangos egyházi képviselettel és egész Gyergyószék papjai részvételével a kápolnaavató ünnep, melyre természetesen a borszéki, pappá szentelése után Szovátán szolgáló Bajkó Norbert atya máris hazatért paptársai kíséretében. A létesítményben szolgálatot teljesítők köszönik a borszéki híveknek az anyagi hozzájárulást, az önkéntes munkát, és köszönetet mondva minden támogatónak szeretettel meghívnak mindenkit az ünnepre. A kápolnaépítés előzményeiről és adományozókról részletes leírás található Farkas Aladár helytörténész Vasárnapban közölt cikkében.
Erdély.ma,

Újabb emlékhelygyalázások Gyergyószentmiklóson
Egy hét alatt négy emlékművet gyaláztak meg a Hargita megyei kisvárosban. Ezúttal két katolikus püspök emlékhelyének meggyalázása miatt indult rendőrségi eljárás Gyergyószentmiklóson.
Olajos folyadékkal öntötték le vasárnap éjszaka Fogarasy Mihály mellszobrát és a Jakab Antal-emléktáblát Gyergyószentmiklóson. A római katolikus püspökök emlékhelyének meggyalázása miatt az önkormányzat ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a helyi rendőrségen. Az eset alig egy héttel azután történt, hogy Kossuth Lajos és Fejér Dávid köztéri szobrait is leöntötték ismeretlen szoborgyalázók.
Az egy héttel korábbi és mostani emlékhelygyalázás közötti különbség, hogy az elkövetők ezúttal nem piros festéket, hanem olajos folyadékot használtak. A polgármesteri hivatal szóvivője, Madaras Szidónia közölte, a feljelentés ugyan megtörtént, de gyors eredményre nem számítanak a nyomozóhatóságok részéről, mivel a múlt hétvégi szoborgyalázások kapcsán sem kaptak értesítést a fejleményekről. Úgy tudjuk egyébként, hogy a múlt hétfőn, február 17-én benyújtott feljelentés nyomán a rendőrség csak február 20-án kezdte el a vizsgálódást a helyszínen.
A Közösen Gyergyószentmiklósért elnevezésű Facebook-csoport tagjai a Kossuth Lajos- és a Fejér Dávid-szobor meggyalázása után a köztéri alkotások megtisztítását kezdeményezték, kiderült azonban, hogy a rendőrségi eljárás miatt ez nem lehetséges. Megtudtuk: a rendőrségi vizsgálat szempontjából a festéknyomok bizonyítéknak számítanak, másrészt a szobrok megfelelő tisztítását restaurátorra kell bízni.
A Kossuth- és a Fejér-szobor esetében amúgy is nélkülözhetetlen lenne a szakember beavatkozása, mivel a Kossuth-szobornak a karjából, a Fejért ábrázoló szoborfejnek pedig az orrából hiányzik egy kisebb darab. A vasárnap leöntött püspökemlékművek esetében a festéknyomokon kívül az alkotások nem szenvedtek károsodást.
Madaras Szidónia szóvivő felhívást intézett a gyergyószentmiklósi lakossághoz, hogy amennyiben bárki olyan információk birtokában van, illetve látott vagy hallott valamit, ami segíthet a nyomozásban, az elkövetők kézre kerítésében, tegyen bejelentést a rendőrségen, vagy akár a városházán.
Gergely Imre
Krónika (Kolozsvár),

Emlékművek hely- és színeváltozásáról
A festékkel korábban leöntött gyergyószentmiklósi szobrok és emlékművek helyreállításának módját keresik az alkotók és köztérrendezési illetékesek. Fejér Dávid szobrát már restaurálja Burján Gál Emil, ez a műalkotás hamarosan új helyre is költözik.
A közterület-rendezéssel is megbízott önkormányzati cég, a Vitalissima Kft. keresi a módját, hogy a különböző festékekkel február folyamán leöntött négy műalkotást visszaállítsák eredeti állapotára. Miután a történtekről jelentést tett a városvezetés a rendőrségen, értesítették a műemlékvédelmi hivatal illetékeseit, Sándor István cégvezető pedig felvette a kapcsolatot a szoborkészítőkkel is, hogy közösen keressenek megoldást a festéknyomok eltüntetésére.
Kossuth tarkán várja az ünnepet
A művelődési ház közelében álló Kossuth-szobor rendbetételére március 15-ig nem kerülhet sor – tudtuk meg az önkormányzat sajtószóvivőjétől, Madaras Szidóniától. Az ok egyszerű: a betonból készült műalkotáson az évek során számos hajszálrepedés képződött, ezekbe is befolyt a festék, nem tudni, hogyan távolítható el. Ugyanakkor szükség lenne a karjánál alaposan megrongálódott szobor felújítására is. Miholcsa József alkotóval felvették a kapcsolatot, közösen keresnek megoldást, ez viszont időigényes.
A püspökök emlékműveihez oldószert keresnek
A Jakab Antal-emlékmű készítője, Jakab Gyula jelezte: amióta a rongálásról tudomást szerzett, keresi a megoldást a festék eltávolítására. Mára nyilvánvalóvá vált, az emlékmű meggyalázásához lenolajat használtak, azt kell eltávolítani a különböző felületekről.
Nem tudni biztosan, milyen festékek kerültek Fogarasy Mihály mellszobrára. Ennek alapos vizsgálata után derül ki, milyen oldószerrel lehet eltüntetni úgy, hogy a műalkotást ne károsítsa a beavatkozás. A munka része lesz a szobor talapzatának rendbetétele is.
Fejér Dávid költözésre kényszerül
Aki a városi kórház környékén jár, Fejér Dávid szobrának csak a talapzatát látja e napokban. Burján Gál Emil szobrászművész vitte haza a szintén festékkel leöntött alkotását újraformázásra. Ha elkészül a felújítással, új, védettebb helyre kerül Gyergyószentmiklós egykori neves orvosának emlékműve. Azt tervezik, a kórház udvarán lel végső és védett helyre a műalkotás, a tervek szerint vöröskeresztet mintázó talapzaton helyezik majd el.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro,

Elkezdik a megrongált gyergyói szobrok helyreállítását
A néhány héttel ezelőtt megbecstelenített köztéri szobrok helyreállításának módját keresi Gyergyószentmiklós önkormányzata, közösen a művészekkel. A hivatal által a rendőrségen lehett hét darab feljelentésre mai napig nem érkezett válasz.
Az önkormányzat felkérésére dr. Jakab Gyula járt utána annak, hogy a megrongált Jakab Antal emlékmű hogyan lenne helyreállítható. Mint kiderült, az újfalvi andezitből készült emlékkövet használt szerves olajjal öntötték le az elkövetők. Megtisztításához speciális Akemi-vegyszerre van szükség, amely néhány milliméteres vastagságban rákenve képes az olaj felszívására. Elképzelhető, hogy a betűkből nem teljes mértékben szívódik fel az olaj, azokat fekete vagy bronz színűre festenék, amennyiben a napokban sikerül az emlékkövet megtisztítani az olajtól. A vegyszer hidegben nem használható 5 fok alatt, a kőnek tehát előbb fel kell melegednie kellőképpen ahhoz, hogy használható legyen a szer. Jakab Gyula reméli, hogy a keddi meleg időjárás szerdán is kitart, ha megfelelően alakul délelőtt folyamán a hőmérséklet, akkor tesztelik a vegyszert a kő egy kis felületén már szerdán. Ha a minta-felületen sikerrel jár a helyreállítás, akkor a teljes andezit darab megtisztítására számíthatunk az elkövetkező napokban. Ezt követően egy speciális tisztítószerrel kell majd a teljes emlékkövet letakarítani. A helyreállítás értéke több száz lejre rúg.
Fejér Dávid szobrának egészen új mása készül, Burján Gál Emil, szobrászművész műhelyében, a szobor ugyanis igencsak megrongálódott az elmúlt években. Az új mellszobor elkészültét követően őt megillető új helyszínre is kerül az alkotás, a Városi Kórház udvarára.
Fogarasy Mihály püspök bronzszobrának talapzatán Jakab Gyula javaslatára a teljes márványlapborítás cseréje lenne megoldás. A püspök bronz mellszobrának megtisztításához pedig csíkszeredai bronzművesektől érkezik majd javaslat, hiszen a fém nem egyszerű bronz, hanem patinásítva is van, emiatt, nagyon körültekintően kell a tisztítószert megválasztani, hogy az alkotás ne sérüljön jelentősen.
Szinte reménytelen Kossuth szobrának helyreállítása
Miholcsa József, a Kossuth-szobor készítője az önkormányzat illetékeseinek kérdésére elmondta, a szobor igencsak megrongálódott. A festék a hajszálrepedések kitöltésével jelentős kárt tett az alkotásban, ezért kevés remény van a helyreállításra. Egyelőre megoldást próbál keresni az alkotóval közösen a helyreállítások koordinálásával megbízott önkormányzati cég.
Gyergyószentmiklóson található szobrok jegyzékében az alábbiak szerepelnek: Salamon Ernő kőszobra, Izsák Márton alkotása 1970-ben; Fogarasy Mihály püspök bronzszobra 1991-ben; Szent Miklós-szobor, Burján–Gál Emil alkotása, 1993-ban; dr. Fejér Dávid mellszobra, Burján-Gál Emil alkotása 1994-ben; Petőfi Sándor-szobor, Bálint Károly bronzból készült alkotása, 1996-ban; a betonból készült Kossuth-szobor, Miholcsa József alkotása, 1997-ben; Bethlen Gábor mellszobra, bronzból, 2005-ben lett állítva, a legutóbbi Jakab Antal-emlékmű pedig 2010 óta áll a püspökről elnevezett téren.
Csibi Márti
maszol.ro,

Emlékplakett az első megyés érseknek
Egykori iskolatársai kezdeményezésére állítanak emléktáblát a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban Bálint Lajosnak, a gyulafehérvári római katolikus egyházmegye első megyés érsekének.
Több olyan neves személyiség emlékét őrzi egy-egy tábla, akik a tanintézmény diákjai voltak – fogalmazott a kezdeményezéssel kapcsolatban Csiszér Lajos nyugalmazott tanár. Az említett tanintézmény egykori igazgatója kifejtette, a néhai érsek 1940–48 között volt diákja az iskolának, így megérdemli, hogy ilyen módon is leróják tiszteletüket élete és munkássága előtt. „Én, mint volt iskolatárs és mint volt igazgató, szorgalmaztam az ötletet Bara Bélával közösen, aki szintén az érsek iskolatársa volt” – részletezte Csiszér. Az emléktábla avató ünnepsége pénteken 13 órakor kezdődik a gimnázium dísztermében, a plakettet Tamás József püspök áldja meg.
Az első megyés érsek
Bálint Lajos érsek 1929. július 6-án született Csíkdelnén. 1957. április 28-án szentelte pappá Márton Áron püspök, ezt követően segédlelkészként dolgozott Sepsiszentgyörgyön, majd plébánosként Futásfalván, Csíkszentdomokoson és Székelyudvarhelyen, ahol egyben a kerület főesperese is volt. 1981. szeptember 29-ben szentelte püspökké Jakab Antal megyéspüspök a gyulafehérvári székesegyházban – egy évvel a nagy püspök, Márton Áron halála után. 1990. április 29-én vette át a gyulafehérvári egyházmegye vezetését. 1991. augusztus 5-én a Szentatya őt nevezte ki Gyulafehérvár első megyés érsekének. Ezt a nem kis áldozatot és próbatételt igénylő szolgálatot 1993 végéig vállalhatta, mert súlyos szívműtétjét követően, megromlott egészségi állapota miatt lemondásra kényszerült. 2010. április 4-én, húsvét vasárnapján hunyt el Székelyudvarhelyen. Szülőfalujában helyezték örök nyugalomra.
Rédai Botond. Székelyhon.ro

Átadták a Jakab Antal Keresztény Kör idei díjait
Ötödik alkalommal adták át a Jakab Antal-emlékdíjakat. A Márton Áron püspök utódának nevét viselő elismerést a Jakab Antal Keresztény Kör (JAKK) alapította 2010-ben, és évente egy-egy papi, illetve világi személyt díjaznak. Az idei díjakat Kolumbán Csilla tekerőpataki tanár és Salamon József gyimesbükki plébános vehette át.
A Jakab Antal Keresztény Kört a neves erdélyi püspök rokonai és tisztelői alapították a Jakab Antal centenáriumi emlékévben, célul tűzve ki a névadó néhai gyulafehérvári megyéspüspök emlékének fenntartását, szellemi örökségének ápolását, illetve az ő nyomdokain járók és az általa vallott értékeknek megfelelően élők és tevékenykedők munkájának, törekvéseinek elismerését. A díjat minden esetben Jakab püspök életútjának valamely jelentős dátumához kapcsolódóan valamelyik díjazott lakóhelyén vagy ahhoz közel eső településen adják át. Idén húsvét harmadnapján Gyimesbükkön került sor e rangos eseményre. A Bákó megyéhez csatolt erdélyi településen a 13 évet raboskodó püspök börtönből való szabadulásának 50., a gyimesbükki templom építése elkezdésének 40. évfordulóján került sor az eseményre.
Zsúfolásig megtelt kedden, április 22-én a gyimesi templom, ahol a hálaadó szentmisét az ausztriai Linzben élő Vencser László teológus, egyetemi tanár mutatta be, az ünnepséget pedig színesebbé tette a Koncsag László kántor által vezetett egyházi kórus éneke, illetve Fórika Sebestyén alkalomhoz illő szavalatai.
Elsőként Salamon József gyimesbükki plébános vehette át a díszoklevelet, a Kolozsi Tibor szobrászművész által tervezett emlékplakettet és a díjjal járó 500 eurót. A 25 éve pappá szentelt Salamon József mindvégig a végeken, a magyar nyelvterület határain védte a magyar értékeket. A Lujzikalagorban született plébános Óradnán, Galócáson és Gyimesbükkön alkotott maradandót, és amint Berszán Lajos atya laudációjában rámutatott, ő Dani Gergely szellemi utóda, folytatja azt, amit a templom- és közösségépítő híres pap elkezdett.
Az idei világi díjazott Kolumbán Csilla hittan és földrajz szakos tanár, aki 24 éve tanít Gyergyótekerőpatakon és Kilyénfalván. Amint Csedő István tekerőpataki plébános laudációjából kitűnt, a tanárnő pedagógiai, közéleti és szociális tevékenységével egyaránt rászolgált a díjra.
A rendezvény házigazdái Vencser László és a Budapesten élő Varga Gabriella újságíró (mindketten a JAKK alapító tagja) voltak, fővédnöke pedig dr. Márfi Gyula, a Veszprémi Főegyházmegye érseke.
Jakab Antal-emlékdíj kitüntetettjei
2010 (Kolozsvár): Veres László nyugalmazott lelkész, szentszéki tanácsos és Tokay Rozália, a Kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társulatának elnöke.
2011 (Csíksomlyó): posztumusz Pálfi Géza mártír sorsú lelkipásztor és dr. Antal Zoltán csíkszeredai sebész, Jakab Antal kezelőorvosa.
2012 (Marosvásárhely): P. Bakó Béla, Pál testvér, ferences szerzetes, illetve a Mustármag közösség és a Szent Cecília Együttes.
2013 (Ditró): Kémenes Loránd Zoltán lelkipásztor és dr. Puskás Károly főorvos, a ditrói kórház vezetője. 2014 (Gyimesbükk): Salamon József plébános és Kolumbán Csilla tanár.
Dobos László. Székelyhon.ro

A meghurcolt plébánosokra emlékeztek
Búzásbesenyőben és Marosvásárhelyen szervezett ünnepséget vasárnap a Jakab Antal Keresztény Kör, két neves római katolikus plébános: Jakab Antal és Pálfi Géza emlékének tiszteletére.
A Kerelőszentpálhoz tartozó településen Jakab Antal egykori gyulafehérvári megyéspüspök szobrát koszorúzták meg, valamint emlékszobát szenteltek fel. Az ünnepségen többek között elhangzott, hogy Jakab Antal gyulafehérvári teológiai tanárt, vicerektort koholt vádak alapján 1951. augusztus 24-én tartóztatta le és hurcolta el a kommunista államhatalom, és éppen ötven évvel ezelőtt szabadult. Hosszas lábadozás után lett a búzásbesenyőiek szeretett, plébániaalapító papja, s a helyi, erős római katolikus közösség azóta is szeretettel emlékezik és emlékeztet rá. Marosvásárhelyen a Keresztelő Szent János plébánián az esti mise keretében emlékeztek a mártír sorsú lelkipásztorra, Pálfi Gézára, aki 1968-1971 között szolgált itt segédlelkészként. A zsúfolásig megtelt templomban Vencser László mesélt a Szekuritáté által évekig megfigyelt, zaklatott, s egy karácsonyi szentmisén mondott mondat - Eljön-e egyszer az az idő, amikor nem munkával kell ünnepelnünk Krisztus születésnapját? - miatt megvert plébánosról, egyetemi tanárról. Oláh Dénes főesperes szeretettel emlékezett egykori tanárára, és elmondta, a JAKK felkérésére örömmel vállalta, hogy helyet adnak a Pálfi Géza emléktáblának. A szentmise után az ünneplő gyülekezet a plébánia udvarára vonult, ahol felszentelték az emléktáblát.
Simon Virág. Székelyhon.ro

Több mint plébániatörténet
Derzsy András A székelyudvarhelyi Szent Miklós római katolikus plébánia rövid története a kezdetektől napjainkig című könyve, mely (amint az előszóban olvasható) „15 éve tartó gyűjtőmunka eredménye”, több, mint plébániatörténet. Több, mert századokat átfogó korrajz is egyben, s nemcsak Székelyföld szóban forgó jelentős egyházközségéről, hanem az egész erdélyi egyházmegyében lezajlott jelentősebb eseményekről, illetve történelmet alakító egyházi és világi személyiségekről.
A kötet első része a plébánia közel hét évszázados múltjáról szól (az első írásos feljegyzés 1332-ből való), s ezen belül: keletkezése feltételezhető időszakáról, a reformációtól a jezsuita rend beszüntetéséig (1773) tartó küzdelmes korszakról, valamint a gyönyörű templomot fölépíttető papról, Kadicsfalvi Török Ferencről, aki 1774–1804 között volt székelyudvarhelyi plébános. (1793. május 27-én Gróf Batthyány Ignác püspök szentelte fel a reneszánsz, barokk és késő rokokó elemeket is magán hordozó istenházát).
A könyv másodikés nagyobbik részét kifejezetten a 20. század tárgyalásának szentelte a szerző. Gróf Mikes Jánossal kezdődik a két világháborút is átélt vérzivataros udvarhelyi 20. század, aki 1906–1911 között volt főesperes és plébános. Az ő idejében épült fel egyébként a ma Tamási Áron nevét viselő római katolikus gimnázium. Sorrendben őt követték: Pál István (1911–1934), Sándor Imre (1934–1939), akit később Márton Áron általános püspöki helynökké nevezett ki. A Gyulafehérvárra áthelyezett főpapnak Sass Antal (1939–1968) lett az utóda. Átmenetileg Leitner János volt egy ideig az iskolaváros lelkipásztora. Őt követte László Ignác, 1978-ig, majd Erdély későbbi első érseke, Bálint Lajos, és a titokzatosnak vélt betegségtől súlyosan megkínzott, nagy hírnevű Pálfi Géza (1981–1984).
Derzsy András egyik lapalji megjegyzése szerint 1982–2007 között, tehát jórészt Pálfi idejében (is!) a plébánia alkalmazottja volt, s mint ilyen, a korabeli történések egyik fontos szemtanúja.
Pálfi Géza halála után a 20. század utolsó udvarhelyi plébánosát Jakab Antal püspök nevezte ki Kovács Sándor, jelenlegi kolozsvári plébános személyében. Az azóta eltelt viharos időket és az ő ottani 23 éves közösség- és templomépítő tevékenységét jól fejezi ki az általa felújított plébániaépület nyugati falán olvasható felirat szövege: „Régi idők viharait kibírtam állva szilárdan – megújítva leszek oltalom, újra erős.”
A könyv harmadik részében szó esik még az Udvarhelyhez tartozó leányegyházakról, az egyesületi életről, az egyházközség dalárdáiról és kántorairól, valamint katolikus iskoláiról, az egyházközség birtokairól és legutoljára, de nem utolsósorban a papok és hívek végső nyughelyéről, a temetőről.
Pálfi Géza betegségéről és haláláról
Részlet Derzsy András könyvéből
1983 augusztusában betegség vett erőt rajta, gyakran belázasodott, néha be is sárgult. A feleségem ekkor még a kórházban dolgozott asszisztensként, és hosszas rábeszélés után orvoshoz vittük. Alapos vizsgálat után, a betegség ismerete nélkül engedték haza. November hónapban ismét kórházba került, akkor a fertőzőosztály főorvosa, dr. András Zoltán sárgaságra gyanakodott, és ebben az irányban próbálta kezelni, de sajnos, eredmény nélkül.
Karácsony előtt két héttel engedték ki a kórházból: értse meg, nem tudom, mi baja lehet Pálfi plébánosnak – mondta a főorvos a feleségemnek. Otthon ágyban feküdt, a láza nem jött le. Karácsony vigíliáján felkelt, mert az ünnepek alatt misézni akart. Az éjféli szentmisét a következőkkel kezdte: néhány perccel ezelőtt minden valamire való rádió azzal köszönt, hogy boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk. Ez a bátor kijelentés, mellyel a Román Rádióra célzott, mindenkit meglepett, mert – mivel karácsony első napja vasárnapra esett, és akkoriban a gyárakban a vasárnapi munka is kötelező volt –, ilyen bátor kijelentés szokatlan és veszélyes volt. Másnap a nagymisét ugyancsak ő végezte, de már 40 fokos lázzal. A szentmise bevezetőjében kérte a híveket, hogy emlékezzenek meg azokról, akik saját hibájukon kívül nem vehetnek részt a szentmisén, mert a kormány intézkedése folytán dolgozniuk kell. Ez még nagyobb meglepetést okozott. Ez volt az utolsó nyilvános szentmiséje. A hívek többet nem látták őt.
1984. január 2-án a kadicsfalvi plébános – Pálfi Géza falujabelije – Simon Dénes, kocsival vitte Marosvásárhelyre a kórházba, ezen az úton Kovács Judit főasszisztensnő kísérte el. Marosvásárhelyen már várta Gáspár Mária mallersdorfi nővér, és beutalták az egyes klinikára. Ettől kezdve elindult a szóbeszéd, hogy a plébánost letartóztatták a karácsonyi kijelentései miatt. Sokan azt feltételezték, hogy Temesvárra vitték börtönbe. Hetente látogattam, telefonon közölte, hogy mire van szüksége. Egy alkalommal megjegyeztem, hogy nem is tudom, mit keresek én Marosvásárhelyen, amikor otthon azt mondják, hogy Temesváron van, mert az állambiztonsági szervek, a Securitate börtönbe csukatta. Nagy kacagásba tört ki, hogy miket híresztelnek róla. Minden egyes látogatásomkor közöltem vele az újabb és újabb fejleményeket, amiket távollétéhez fűztek. Annyi bizonyos volt, hogy a kórteremben, ahol feküdt, egy securitatés is feküdt, aki figyelte, hogy kik járnak hozzá és miről beszélgetnek. Az orvosok figyelmeztették is erre Mária nővért, hogy tudjunk róla. Egyik ottlétem alatt sokat beszélgettünk erről, és akkor elmondta, hogy gyulafehérvári tartózkodása alatt több ízben is kihallgatták, kényszeríteni akarták, hogy szálljon szembe Márton Áron püspökkel, de Udvarhelyen egyszer volt csupán a rendőrségen, amikor odaköltözött, és a személyi igazolványba be kellett íratnia az új tartózkodási helyét.
Március elsején átszállították az egyetemi klinikára, hogy megműtsék, de ott sem fedezték fel betegségének okát. Ide is kísérte a megfigyelő. Az orvosok lemondtak róla, és közölték Lestyán Ferenc marosvásárhelyi főesperessel, hogy felkészülhetnek a legrosszabbra, mert a plébánost nem tudják megmenteni. Ezt közölte az udvarhelyi plébánián szolgálatot tevő Réthi György káplánnal, és kérte, hogy a ruháját vigyük oda, hogy ha bekövetkezik a halála, legyen mibe felöltöztetni. Magam vittem el a ruháit, ekkor látogatóba jött Csató Béla sepsiszentgyörgyi plébános is, akit megkért Léstyán, hogy közölje Pálfival az orvosok megállapítását, hogy egy paphoz illően tudjon felkészülni a nagy találkozásra. Csató vállalkozott e nem könnyű dologra – mint jó barátja –, tudatta Pálfival a rideg valóságot. Csendben és nyugodtan vette tudomásul, csupán egy könnycsepp gördült le az arcán, majd megköszönte az őszinte baráti figyelmeztetést.
Március 10-étől többször elvesztette eszméletét, félrebeszélt, és 13-án reggel háromnegyed kilenckor meghalt. Azonnal közölték velünk, mi pedig értesítettük az édesanyját és rokonait. Az egyik unokatestvérének volt egy IMZ gépkocsija, azzal mentünk utána. A kórház hullaterméből kihozták, Mária nővérrel felöltöztettük, közben részvétnyilvánításra odajött hozzánk a boncolóorvosa, egy katolikus magyar ember, ő tudatta a fel nem ismert betegség okát: mirigyrák okozta halálát. A gyomra tele volt alma nagyságú mirigyekkel.
Délután 5 órára érkeztünk haza. A templom előtt közel száz hívő várta a koporsóban hazaérkező plébánosát. Harangszó közben vittük be a templomba, s ott ravataloztuk fel. A temetés napjáig, 15-éig, egész nap tele volt a templom azokkal, akik utolsó búcsút akartak venni tőle. Ezek között nemcsak katolikusok, de más felekezetű hívek is voltak, és természetesen nem hiányoztak a Securitate emberei sem.
A temetés napja egybeesett a magyar szabadságharc ünnepével, amit abban az időben Romániában tilos volt még emlegetni is. A temetési menet egy igazi magyar papot és hazafit gyászolt, és ugyanakkor ünnepelt is. Délelőtt 11 órára zsúfolásig telt a templom: több mint kétszáz pap volt jelen. A temetési szentmisét, szertartást és szentbeszédet Bálint Lajos segédpüspök végezte. A volt osztálytársai vállukon vitték a koporsót a sírig, és a többi, Udvarhelyen szolgálatot tevő pap mellé temették.
Temetése után néhány nappal a Szabad Európa Rádió úgy jelentette be, hogy Pálfi Gézát az udvarhelyi Securitatén agyonverte egy Fekete István nevű „szekus”, a mája leszakadt, és meghalni vitték a kórházba. Minket, a plébánia alkalmazottait, főleg Illyés István kántort és engem az utcán állítottak meg az emberek, hogy mondjuk meg az igazságot, ami Pálfi Gézával történt. Bármennyire is ragaszkodtunk a valósághoz, senki nem hitt nekünk, azt mondták, hogy félünk a Securitatétól és azért nem merünk nyilatkozni.
Jakab Gábor, Vasárnap (Kolozsvár)

Tanfelügyelők és módszertanosok tanácskoztak
Csíkszeredában zajlott a Magyar Oktatásért Felelős Tanfelügyelők és Módszertanosok Országos Tanácskozása szeptember 18. és 20. között. A helyszín minden évben változik, Hargita megyében először rendezték meg a szakmai eseményt, melynek ezúttal a Jakab Antal Tanulmányi Ház adott otthont.
A magyar oktatásért felelős magyar szakos tanítók és óvodapedagógusok megyei tanfelügyelői, valamint a módszertanosok minden tanév elején találkoznak, hogy tájékozódjanak az újdonságokról, majd hazatérve módszertani nap keretében átadják a három nap tapasztalatait kollégáiknak. Az évente egy alkalommal megtartott szakmai fórumot éveken át külön szervezték az óvónőknek, a tanítóknak és a tanároknak, ám immár ez a negyedik alkalom, hogy minden, a magyar oktatásban érintett szakember együtt tanácskozik.
Nehézkes a kommunikáció
Idén Bukarestet is beleértve 18 megyéből érkeztek szakemberek a találkozóra, összesen 45-en. Ugyanakkor a Tanügyminisztérium négy munkatársa: Szőcs Domokos, a minisztérium Kisebbségi Oktatásért Felelős Főosztályának vezérigazgatója, Dr. Nagy Éva, Király András államtitkár kabinetigazgatója, Mátyás Emőke, az elemi és óvodai magyar nyelvű oktatás minisztériumi tanfelügyelője és Borsos László, az államtitkári kabinet tanácsosa is részt vettek a szakmai napokon.
Az éves találkozón a 12 tagú, Magyar Nyelvű Oktatást Felügyelő Országos Bizottság is összeül, melyben az ország minden részéből vannak képviselők. Ilyenkor kapnak visszajelzéseket a tanfelügyelőktől, módszertanosoktól. Egyes felvetésekre azonnal tudnak reagálni, míg más esetekben a Bukarestbe visszatérő minisztériumi szakemberek tudják megoldani a problémát.
A Kisebbségi Oktatásért Felelős Főosztály vezérigazgatója az évente megrendezett tanácskozás legfőbb pozitívumaként a személyes találkozást emelte ki.
„Felhívtam a figyelmet, hogy borzasztó nehézkesen kommunikálunk a tanügyön belül. Kifogások vannak, hogy miért, de ezeket a mai világban már nem fogadom el, amikor mobiltelefon van, internet van, e-mail, sorolhatnám a különböző kommunikációs eszközöket, alkalmazásokat. Tehát ki van zárva, hogy valaki azért nem értesül egy fontos dolgról, mert nem volt erre módja. Hatékonyabban kell kommunikálnunk“ –hangsúlyozta Szőcs Domokos.
A minőségi oktatás a pedagógusokon múlik
Dáné Szilárd magyar nyelv és irodalom szakos Hargita megyei tanfelügyelő, szervező elmondása szerint az újdonságok, tankönyvek, tanmenet, vizsgák tematikája mellett a tanárok fórumán az egyik fő téma a tantárgyversenyek voltak, kiemelten az Apáczai Csere János nemzetközi magyar nyelv, irodalom és kultúra tantárgyverseny.
„A megmérettetések követelményrendszere még nincs véglegesítve, így talán figyelembe tudják venni, amit több kolléga elmondott: nem találják jó ötletnek, hogy az Apáczai versenyen tavaly bevezették, hogy az egyéni versengés mellett a csoportos tevékenységet is pontozták, mert ez felborította az egyéni rangsort, így a helyezések nem biztos, hogy a valódi tudást tükrözték“ – nyilatkozta a tanfelügyelő.
Szőcs Domokos vezérigazgató elmondta, akadnak problémák a magyar oktatásban, jelenleg például nincs tankönyv az elsősök számára, ám véleménye szerint –attól függetlenül, hogy mi zajlik az országban – igenis lehet tartani a jó színvonalat. “Ugyanis a minőségi oktatás a pedagógusokon múlik. Ám nem elég három-négy lelkes ember, mindenkit mozgósítanunk kell az ügy érdekében” – mondta.
Sipos Betti, maszol.ro

Főhajtás az ’56-os hősök előtt
Erdély-szerte megemlékeztek csütörtökön az 1956-os magyar forradalom évfordulójáról, a legtöbb városban előadásokkal, koszorúzásokkal és fáklyás felvonulásokkal hajtottak fejet a hősök előtt.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a szövetség államfőjelöltje Csíkszeredában, a Gloria Victis-emlékműnél mondott beszédet, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje Snagovban megkoszorúzta Nagy Imre emlékoszlopát.
Szilágyi az 1956-os magyar és az 1989-es romániai forradalom között vont párhuzamot. Nagy Imre emlékműve előtt arra emlékezünk, hogy létezett olyan magyar hazafi, aki a kommunizmussal szakítva egy jobb, szabadabb jövőt kívánt a magyaroknak és a térség népeinek. A szabadság egyetemes gondolata mindmáig összeköti a románokat és a magyarokat: történelmünkben sokkal több a közös vonás, mint a különbség, és ezt meg kell becsülnünk” – hangsúlyozta az EMNP politikusa.
Kifejtette: az erdélyi magyarok 90 éve vannak a szabadságharc állapotában. „Meg kell küzdenünk a teljes értékű emberi létért, magyarként, erdélyiként, katolikusként vagy reformátusként. Nagyjaink emléke arra kötelez bennünket, hogy ezt a harcot folytassuk, és akkor, amikor Erdély felemeléséről, Erdély európai csatlakozásáról beszélünk, akkor Nagy Imre emlékműve mellett joggal mondhatjuk, hogy magyarok, románok, szászok, Erdély népei közösen kell dolgozzanak, össze kell fogjanak Erdély európai jövőjéért” – mondta az EMNP jelöltje.
Mint ismeretes, az ’56-os forradalom miniszterelnökét és munkatársainak a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült csoportját annak idején a Bukarest közelében lévő Snagovba hurcolták, és ott tartották fogva szovjet parancsra az akkori román hatóságok. Kényszerű száműzetésük helyszínén 1997-ben állították fel az emlékoszlopot.
„Nem a börtönévek fájnak”
Csütörtökön Erdély-szerte megemlékeztek a magyar pártok, közösségek és önkormányzatok az 1956-os magyar forradalom kitöréséről, a rendezvények többségét délutánra vagy estére időzítették.
Csíkszeredában délelőtt a Kalász lakótelepi temető előtti téren, az 1956-os forradalmárok tiszteletére állított kopjafánál emlékeztek meg a szabadságharc áldozatairól és hőseiről. A jelenlévőket a Himnusz eléneklése után az ’56-os Vitézi Rend, és az ’56-os Bajtársi Társaság nevében Kelemen Csongor köszöntötte. Rámutatott, mindazok, akik felbiztatták a magyar népet, hogy elindítsa a forradalmat, végignézték, ahogy a kis nemzet elvérzett, valamint az azt követő megtorlást.
Nagy Benedek volt politikai elítélt elmondta, nem a börtönévek, a megaláztatások fájnak, hanem az a 200 ezer ember, aki örökre elhagyta az országot. És az, ahogy az itthon maradó nagy többséget arra kényszerítették, hogy életükért rettegve megtagadják a forradalmat és résztvevőit. Orbán Zsolt önkormányzati képviselő, történész a nők szerepét méltatta az 1956-os forradalomban.
Hangsúlyozta, ők nemcsak a hátországot biztosították, élemet hozva, a sebesülteket ápolva, töltve a fegyvereket és a benzinespalackokat, hanem tevékenyen részt vettek a harcokban is.
Darvas Kozma József római katolikus esperes arra figyelmeztetett, hogy a politikai széttagoltságban és a diaszpóralét körülményei között apáik hitének megőrzése és továbbadása segített megmaradni a magyarságnak.
Corvin közi harcosok Kolozsváron
Kolozsváron kora délután rendeztek megemlékezést a sétatéri ’56-os emlékműnél, ahol Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete és Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere mondott beszédet. A kincses város és a megye gimnáziumai egy nappal korábban történelmi vetélkedővel emlékeztek, az ismeretterjesztő előadásnak is beillő rendezvénynek a János Zsigmond Unitárius Kollégium díszterme adott otthont. A versenyen hét gimnázium diákjai vettek részt, beszédes csapatneveket választva.
A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium diákjai a „Ruszkik, haza!” csapatnévvel nyerték meg a vetélkedőt. Rajtuk kívül a Református Kollégium, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Báthory István és a Brassai Sámuel Gimnázium diákjai vettek részt a megmérettetésen, míg a megye iskoláit a tordai Jósika Miklós Gimnázium tanulói és a dési gimnazisták képviselőték, utóbbiak a Corvin közi harcosok csapatnévvel. A részvetők könyvjutalomban részesültek.
Jakab Antal, a versenyt megnyerő Apáczai Csere János Gimnázium tanára elmondta: az 1956-os eseményeket épp csak említik a tananyagban, ahogy az összes többi kommunistaellenes megmozdulást. A gyerekek legfeljebb 10. osztályban hallanak egy összefoglaló leckében a magyar szabadságharcról. Ezenkívül 6–7. osztályban egy leckényi anyagot szentelnek ’56-nak. Hangsúlyozta, október 23-án valamennyi óráján 10-15 percet szán az események ismertetésére. „’56 azért jelen van az erdélyi magyar társadalomban. Nemcsak az iskola felelős azért, hogy erről beszéljen, hanem a család is” – mondta.
Mint ismeretes, bár Romániára nem terjedt át a forradalom, 1956 után itt is kegyetlen leszámolás következett. Tófalvi Zoltán publicista, történész kutatásai szerint Romániában húsz embert végeztek ki az 56-os forradalom eszméivel való azonosulásukért a kommunista hatóságok, a Magyarországon kivégzettek közül pedig nyolcan voltak erdélyi születésűek.
A forradalmat a kommunista hatóságok ürügyként használták az erdélyi magyar értelmiség megfélemlítésére: 826 embert, köztük 620 magyart ítéltek el 14 ezer évnyi börtönre, több mint ezer magyar hallgatót zártak ki az egyetemekről.
Székelyföldieket tüntettek ki
Székelyföldi elöljárókat tüntetett ki a magyar nemzeti ünnep, október 23. alkalmából – a Vay Ádám Honvédség és Társadalom Baráti Kör felterjesztésére – Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere. Borboly Csaba Hargita megyei és Tamás Sándor Kovászna megye tanácselnök mellett Szőcs Gyula sepsiszentgyörgyi vállalkozó részesült a kitüntetésben. Mindhárman személyesen, a Budapesten vették át a Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát tanúsító oklevelet és kitüntetést.
„A kitüntetés nem nekem szól, hanem a Hargita megyei közösségnek, amely nagy erőfeszítéseket tesz az emlékhelyek ápolásáért, a múlt tiszteletéért, történelmünk megismeréséért” – fogalmazott Borboly Csaba. Tamás Sándor úgy vélte, a díjjal valójában Székelyföldet tüntették ki. „Akik javasoltak és döntöttek, azért tették, mert a székelyföldi emberek, családok történelmi múlt iránti tiszteletét és a napi kitartó munkáját akarják elismerni” – mondta.
Kiss Előd-Gergely, Kovács Attila, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

A Kanadai Magyarok Országos Szövetségének nyílt levele az Új Magyar Szó főszerkesztőjéhez
A Maszol – Új Magyar Szó online oldalain 2015. január 21-én Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (január 14-20.) rovatban jelent meg Bálint-Pataki Józsefnek a legnagyobb magyar gondolataival indított, hosszú eszmefuttatása, miszerint „Kanadában ma is igaz Széchenyi mondása: „A magyar legnagyobb ellensége a magyar.”
Bálint-Pataki úr fogalmazványából azt olvassuk ki, hogy olyan témában mártogatta meg a tollát, amihez másodkézből, „néhány, e közösségből (mármint kanadai magyar) vétetett, nemzetben és nem pártkötődésben gondolkodó közösségi ember” információja juttatta.
________________________________________ Ez a megállapítás már egyből nem állja meg a helyét, hiszen akik véleményét Bálint-Pataki úr magáévá tette – Göllner András és Christopher Adam – egyrészt kivonják magukat a kanadai magyar szervezett közösségek életéből, másrészt pedig a Gyurcsány Ferenc által alapított Magyar Demokratikus Charta (egyébként 5 tagot feltüntető) kanadai fiókszervezetének szóvivőjeként határozzák meg magukat, s mint ilyen, egyértelműen kötődnek egy hazai pártpolitikai mozgalomhoz. Ezen – közösségi embereknek vagy függetlennek nehezen mondható – egyének véleménye alapján nullázta le a kanadai magyarságot és annak legnagyobb ernyőszervezetét, a Kanadai Magyarok Országos Szövetségét, a KMOSZ-t Bálint-Pataki József.
Megkérdeznők, hogy Önök szerint mi a hitelessége az egésznek, ha Bálint-Pataki úr még nem járt közöttünk – legalábbis nem említi -, tehát nem ismerheti az itteni állapotokat, márpedig anélkül ilyen témában hogy is mer akárki tollat ragadni? Minek alapján jutott el olyan általánosításokra, hogy mi, kanadai magyarok „a 2010 utáni anyaországi tudatos és durva beavatkozás” eredményeként, „a Jobbikkal is kokettáló Fidesz” irányításával nemet mondtunk a véleményszabadságra, véglegesen szétromboltuk a magyar diaszpórát, mikor pedig tudott dolog, hogy „az egész Orbán-rezsimet a velejéig áthatja a korrupció, a miniszterelnök az uniós pénzekből való kibekkelésre játszik…”
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Nekünk, távolra szakadtaknak csak egyéni véleményünk lehet arról, hogy mennyire lehet szűkében a szólás- és véleményszabadságnak, valamint a demokráciának az otthoni világ, ha egy romániai magyar lapban, az orbáni Magyarország szomszédságában, megjelenhet egy ilyen kemény kijelentés. Ezt döntsék el Önök hazai berkekben – egymás között és a magyar kormánnyal.
Arról viszont határozott véleményünk van, hogy Kanadában szó nélkül hagyjuk-e vagy sem azokat a rágalmazásokat, amelyeket egy erdélyi lap jelentetett meg rólunk, akiket egyébként nem ismer. Ráadásul olyan egyének véleményére hagyatkozva, akik a kanadai magyar szervezetek életéből kivonják magukat, egyetlen közösségi eseményen vagy nemzeti ünnepen sem jelennek meg – azaz ők sem ismernek minket! Ennek ellenére örömmel rágalmazzák a 65 (hatvanöt!) kanadai magyar szervezet által alapított ernyőszervezetet, a KMOSZ-t és annak vezetőségét, név szerint az elnököt… és zúdul az átok a többi tisztségviselőre is. Akiket „e közösségből vétetett… néhány” zsigereiben gyűlöl. Hogy miért? Csak.
De hogy még Önök is! Ilyen mesterien, jól kiszámított, de övön aluli ütéssel így belénk vágjanak és éppen Erdélyből?!
A székely autonómiáért, az erdélyi ügyért való eddigi kiállásunk jogán tiltakozunk az ilyen „tényfeltáró” irományok ellen!
Felkérjük Izsák Balázs urat, az SZNT elnökét, hogy emeljen szót az újságnál e durva méltánytalanság ellen, mivel ő bizonyos mértékben hallott és tud rólunk, arról nem is beszélve, hogy a kanadai magyarság már évtizedek óta támogatja nemcsak a székelység, hanem az elcsatolt területeken élő magyarság követeléseit is. De hadd maradjunk a Székelyföldön: talán nem érdektelen megemlíteni azokat a pénzbeli adományokat, amelyeket dolgos, szorgalmas emberek adtak össze – elég, ha csak azt az éveken át befolyt, mintegy 96,000 dollárt említjük, ami Gazda Zoltán elismervényeivel is bizonyítható, és ami semmiképpen nem csupán egy kiemelt fontosságú haver ajándéka volt, hanem a kanadai magyar közösségé -, akárcsak Böjte Csaba előadókörútjához, Veress Sándor könyvkiadásának a költségeihez való jelentős anyagi hozzájárulás, vagy a kézdivásárhelyi plébánia támogatása, az árvízkárosultak javára szervezett gyűjtés. Akkor még nem is KMOSZ-tagságként, hanem csak nemzetben gondolkodó, otthoniakkal együtt érző magyarokként gyűjtögettünk és közben a világ elé tártuk a székelység problémáját.
De, ernyőszervezetté alakulva, a következő, történelmi jelentőségű eredményt is felmutathatjuk:
A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSz) kezdeményezésére immár kanadai politikusok is megismerhették az erdélyi magyarságot érintő emberi jogi problémákat, valamint a Székely Autonómia ügyét. A kanadai parlament 2014 tavaszi ülésszakában ugyanis a három legnagyobb kanadai párt képviselői, névszerint Paul Dewar (NDP), David McGunity (Liberális Párt) és Gordon O’Connor (Konzervatív Párt) képviselők hivatalosan is benyújtották azt az indítványt, amelyben több, mint 700 kanadai magyar arra kéri a kanadai kormányt, hogy gyakoroljon nyomást Romániára az erdélyi magyarok emberi jogainak gyakorlati érvényesítéséért.
Ezzel párhuzamosan a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége országos jellegű, 11 kanadai várost érintő filmvetítést szervezett, amely során Petényi Katalin és Kabay Barna „Szigorúan ellenőrzött életek" c. dokumentumfilm-trilógiájának második része került levetítésre a helyi magyar központokban. A filmbemutatót négy helyszínen két hazai szakértő, az ausztriai Linzből érkezett Dr. Vencser László katolikus lelkipásztor – akit maga Márton Áron püspök szentelt pappá, – valamint Varga Gabriella újságíró, a budapesti Jakab Antal Keresztény Kör elnöke és a dokumentumfilm-trilógia sajtóreferense mutatott be.
A Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyre tervezett tömegmegmozdulást támogatva a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége március 7-én Ottawában felvonulást szervezett, amelyen a metsző téli hideg ellenére a tüntetők az emberi jogok kanadai emlékművétől a kanadai szövetségi parlamentig vonultak. Mindkét helyszínen Dr. Vencser László atya mondott imát, a Parlament előtt pedig felolvastuk a már benyújtott beadvány szövegét a Székely Nemzeti Tanács felhívása a világ közvéleményéhez címmel, valamint David Kilgour volt parlamenti képviselő és Paul Dewar képviselő üdvözlő sorait. A felvonuló tömegben ott volt a kanadai ukránok képviselője is, szolidaritást vállalva az erdélyi magyarság ügyével, aláírásával is támogatva a KMOSz beadványát. A tüntetésről az angol nyelvű média is megemlékezett. Mindezen tettek krónikája megtalálható a weboldalunkon (www.kmosz.ca), amelyet Bálint-Pataki József is könnyedén megtalálhatott volna.
Nincs viszont nyoma annak a világhálón (mi legalábbis nem talaláljuk), hogy a Bálint-Pataki József által felmagasztalt Göllner András és Christopher Adam bármit is tettek volna az erdélyi magyarságért. Vagy akár csak a kanadai magyar szervezetek fenntartásáért. Pedig elkelne az önkéntes munka… Ennek ellenére az Önök újságírója a pártpolitikai motivációtól hajtott „néhányat” magasztalja fel, míg az erdélyiekért oly sokat tevő kanadai magyar szervezeteket és az ezek legtöbbjét tömörítő ernyőszervezetet, a KMOSz-t ostorozza.
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Bálint-Pataki József írása nem más, mint a kanadai magyar diaszpóra legnagyobb, pártpolitikától mentes, aktív ernyőszervezetének, a KMOSZ-nak a szubjektív, frontális támadása. Ez az írás úgy hat a nemzeti összetartozás eszméjét valló, identitásunkhoz, nemzeti kultúránkhoz s az anyanyelvünkhöz ragaszkodó honfitársainkra, mint ama szégyenteljes december 5-i népszavazás!
Önök, erdélyi testvéreinknek hitt magyarok olyan ügyek melletti kiállásunkat csúfolták meg, amit eddig itt, a kanadai magyar szervezetekben mindenki létfontosságúnak hitt, de a Bálint-Pataki-féle szenzációkeltés megélhetési hecckampány szintjére süllyesztett.
Egyszer s mindenkorra kikérjük magunknak az otthonról ide és vissza manipulált nemzeti egység bomlasztását, a magyarság külföldi tekintélyének a bemocskolását.
Tisztelettel, A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége 16-tagú elnöksége
erdély.ma

Huszonöt éve indult újra Erdélyben a katolikus sajtó
Huszonöt évvel ezelőtt, 1990. február 12-én indult újra negyvenkét esztendő után a katolikus sajtó Erdélyben.
A Jakab Antal Keresztény Kör közleményében rámutat, Dr. Jakab Antal püspök, aki abban az időszakban a Gyulafehérvári Egyházmegye főpásztora volt, mindent megtett annak idején, hogy az új idők szavára megfelelő válaszokat adjon, ennek a törekvésnek az eredményeként indulhatott újra a katolikus sajtó.
A második világháború után is fennmaradt katolikus sajtót Erdélyben 1948-ban, az egyházi intézmények államosításakor szüntette meg a politikai hatalom, még az egyház nyomdáit is elkobozták. Az addig létező újságokat, folyóiratokat – Erdélyi Iskola, Erdélyi Tudósító, Zászlónk, Apostol –, ahogy Jakab Antal fogalmaz, „a történelem rossz ekéje gyökerestül kifordította a földből. Idegen világnak magvait szórta szét, s termése se lehetett más, mint bogáncs".
Az egyház évtizedeken keresztül – ismét Jakab Antalt idézve – „csak az élőszó bizonytalan sorsú eszközével szólhatott a Teremtő Istenről és a helyesen értelmezett világról". De még azt is kísérték „az evangélium példabeszédének verebei, akik a féltékenység sürgősségével kaparták szét a jó magot".
E hosszú, gyötrelmes időszak alatt Erdély egyházmegyéinek egyetlen rendszeres, államilag engedélyezett katolikus nyomdatermékét az éves falinaptár jelentette, s a hatalom egy-egy imakönyvön kívül semmilyen más alkalmi kiadvány megjelentetését sem engedélyezte.
Lap- és könyvkiadásra negyvenkét év elteltével, a rendszerváltozás hajnalán nyílt lehetőség. A kezdeményezés, hogy az egyházmegye indítson útjára egy keresztény alapokon álló hetilapot, amely a római katolikus vallásúak mellett más felekezetekhez tartozó szerzők előtt is nyitva áll, az azóta elhunyt Bajor Andor író, költő, Fodor Sándor író, műfordító, Keresztes Sándor, Magyarország későbbi vatikáni nagykövete, továbbá a jelenleg nyugalmazott Czirják Árpád, a kolozsvári Szent Mihály-templom akkori főesperes-plébánosa és Jakab Gábor Kolozsvár-kerekdombi plébános nevéhez fűződik.
Az egyház- és sajtótörténeti szempontból is nagy jelentőségű esemény, a lapalapítás 1990 januárjában történt a kerekdombi plébánián. Keresztes Sándor, arra hivatkozva, hogy a szerzői kör mellett minden bizonnyal a lap olvasótáborát is szélesítik majd más vallású olvasók, javasolta, hogy a tervezett újság címében ne a „katolikus", inkább a „keresztény" fogalom jelenjék meg. Így lett a lap neve Keresztény Szó és került címlapjára a kereszt jele, alatta a felirattal: „In hoc signo vinces", vagyis: „E jelben győzni fogsz."
Az első lapszám 1990. február 12-ére, Márton Áron püspökké szentelésének 51. évfordulójára jelent meg. Másfél év tapasztalatait és az olvasói igényeket figyelembe véve a kiadó a Keresztény Szót – a formátumát is megváltoztatva – havonta megjelenő katolikus kulturális folyóirattá módosította, ezzel egy időben pedig, 1991 októberében elindította a Vasárnap katolikus hetilapot.
Napjainkban meglehetősen széles a katolikus sajtó- és médiaorgánumok köre. Az említett lapok – Keresztény Szó, Vasárnap – mellett megjelenik a Krisztus Világa, az erdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja és ugyancsak szerkesztenek egy időszakos periodikát a gyulafehérvári kispapok MégIS címmel.
A Csíksomlyói Ferences Rendház húsvét, pünkösd, Mária neve és karácsony ünnepére a Csíksomlyó üzenete folyóirattal örvendezteti meg olvasóit. Plébániai értesítő szinte mindenütt van, ha papír alapon nem is, de a világhálón bizonyosan. Elsősorban a kolozsvári Verbum, de más kiadók jóvoltából, illetve magánkiadásban számos katolikus tartalmú könyvkiadvány lát napvilágot.
Krónika (Kolozsvár)

Székely menekültek a hajdúk között
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat részeként pénteken Buczkó József helytörténész az első világháború során Hajdúnánásra menekült székelyekről tartott könyvismertető előadást.
Az 1916-os román katonai támadás miatt nagy számú csíki és gyergyói székely menekült Hajdúnánásra. Az előadás során két jeles székely menekültről is szó esett: Jakab Antal püspök gyerekkorában tartózkodott édesanyjával és kistestvéreivel a városban, míg Domokos Pál Péter tanítóképzős hallgatóként vetett a sors a magyarországi fürdővárosba.
Buczkó Józsefnek 2011-ben jelent meg Szállást adtunk hűséges magyar véreinknek című kötete. Mint ismeretes, 1916. augusztus 17-én az addig semleges Románia csatlakozott az Antanthoz, majd augusztus 27-én a román csapatok betörtek a Kárpát-medencébe 420 ezer fővel. Ezzel szemben a magyar részen harmincezer katona és a csendőrség állt. A román betörés nyomán Erdélyből 200 ezer ember menekült el, Csík vármegyéből több mint negyven településről érkeztek a Hajdúságba. Összesen 3200 fő érkezett Hajdúnánásra, köztük több mint félezer gyermek. A székely családokat hajdú családok fogadták be.
A menekültek között több jeles személyiség is volt: Berze Nagy János, Jakab Antal és Domokos Pál Péter. Buczkónak sikerült megtalálnia azt a házat, ahol a hat éves Jakab Antalt befogadták, és azt is megtudta, hogy később, segédpüspökként visszalátogatott Hajdúnánásra. Domokos Pál Péter Csíksomlyóról szekéren jutott el a hajdúságba, és szüleivel csak Hajdúnánáson találkozott viszont. 1916-ban Debrecenben végezte el a tanítóképző másodévét, ezt fotóval is alátámasztotta az előadó.
Buczkó József kezdeményezésére 2011 óta minden évben tisztelegnek a székely menekültek emléke előtt. Az ott elhunyt harminckilenc székely halott emlékére keresztet állítottak. Tavaly Böjte Csaba ferences szerzetes és Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke volt az ünnepség meghívottja. Az idei megemlékezésre szeptember 20-án kerül sor, ezúttal Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes-plébános fog igét hirdetni.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Jakab Antalra emlékeztek
Püspökké szentelésének 43. évfordulóján, február 13-án vallási szertartással, koszorúzással és tanulmányi versennyel emlékeztek a kilyénfalviak és vendégeik Jakab Antalra.
Immár nyolcadik alkalommal szervezett tanulmányi versenyt Jakab Antal emlékének tiszteletére a tekerőpataki Tarisznyás Márton Általános Iskola. A rendezvényt ezúttal a püspök szülőfalujában, Kilyénfalván tartották, lehetőséget teremtve a helyieknek is az emlékezésre. A program rövid vallási szertartással kezdődött – Jakab Antal szobránál Fejér Lajos helyi plébános mondott szentbeszédet. A templomkertben összesereglett emlékezők koszorúzással rótták le kegyeletüket a püspök emléke előtt.
A vetélkedőre a gyergyói települések általános iskolásai mellett Búzásbesenyőből, Gyímesbükkből, Maroshévízről is érkeztek versenyzők, összesen tizenhat csapat mérte össze felkészültségét, tudását. „Segíteni igazán szeretettel, szeretetből lehet” mottóval hirdették meg az idei vetélkedőt a szervezők, Jakab Antal élete és munkássága mellett a 25 éves Gyulafehérvári Caritas, illetve a szintén 25 éves évfordulóját ünneplő Keresztény Szó vallási kiadvány is alapját képezte a diákokra váró feladatoknak.
A négytagú zsűrinek nem volt könnyű munkája, Kari Attila, a tanfelügyelőség képviseletében; Kafer György a tekerőpataki iskola újpesti testvériskolájának igazgatója; Ferenczi Attila a Salamon Ernő Gimnázium aligazgatója és Ördög Csilla a Caritas képviseletében pontozta a diákok tudását kreativitását. Az első helyezést az „Akarat” a másodikat a „13-as szám”, a harmadika helyezést megosztva kapta a „Szeretet” és a „Dominus meus et Deus meus” csapata.
A versengés izgalmain énektanítással enyhítettek a szervezők, vallási énekekkel és népdalokkal gazdagítva a diákokat. Amint azt Kolumbán Csilla vallástanár, a rendezvény főszervezője mondta, az éneklés is Jakab Antal szellemiségét idézi, hisz a püspök nagyon szerette az énekeket, az egyházi zene mellett a népdalokat is. Ő maga is szépen énekelt és sokat tett azért, hogy mindenki énekeljen.
A rendezvényen résztvevő Bodó Péter nyugdíjas plébános püspökhöz fűződő személyes élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel, érdekességként hívta fel a figyelmet arra, hogy az éppen rajta lévő reverenda szövetét Kilyénfalva nagy szülöttjétől, Jakab Antaltól vásárolta.
A kellemes hangulatban zajló vetélkedő közös ebéddel és táncházzal zárult.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Negyedszázad tapasztalatai
A Kolozs – Dobokai Római Katolikus Főesperesség és a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület meghívott a Keresztény Szó katolikus kulturális folyóirat fennállásának 25. évfordulóján szervezett emlékező ünnepségére.
Köszöntőt mondott Kovács Sándor főesperes, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület kuratóriumának elnöke.
Jakab Gábor Kolozsvár- kerekdombi plébános, a lap korábbi főszerkesztője az indulás körülményeit elevenítette fel. Az elmúlt negyedszázad sajtós tapasztalatait a jelenlegi főszerkesztő Bodó Márta kimerítően ismertette.
A zenei műsorban közreműködött Potyó István karnagy (zongora) és Török Szilvia (szoprán). Az est moderátora Szőcs Csaba, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója. Ft. Kovács Sándor főesperes felhívta a figyelmet, napjainkban hajlamosok vagyunk elfelejteni, hogy a tömegtájékoztatást gúzsba tartották. A keresztény sajtó feladata megszerettetni a keresztény értékeket az emberekkel, elősegíteni a családok lelki és szellemi tájékozódását ebben az egyensúlyt vesztett világban. A tömegtájékoztatás arra szolgál, hogy elmélyítsék a közösségi tudatot. Az emberek így tevékenyebben veszik ki részüket a történelem alakulásában. Azonban az egyházi tömegtájékoztató munkája nem pótolja a személyes lelki gondozást. Ezt valósítja meg mindkét katolikus kiadvány. Az egyházi média feladata a jó példa, a keresztény értékek bemutatása. Erkölcsi kötelességnek tartja a katolikus sajtó támogatását. Emlékeztetve arra, hogy Márton Áron a sajtó szerepét hangsúlyozta. A leírt szó vonzása
1990. februárjában jelent meg a Keresztény Szó első száma. Az első példányban idézték dr. Jakab Antal püspök szavait: „Elindítjuk a Keresztény Szó című hetilapunkat. A leírt szó vonzásával és erejével akarjuk fenntartani, erősíteni, öntudatosítani katolikus hitünket.”
A lap születéséről és a kezdeti évekről Jakab Gábor, a volt főszerkesztő, akkor és most is a kerekdombi plébános beszélt, rámutatva arra, hogy hosszú időn keresztül, 1948 és 1990 között, az Erdélyi Magyar Katolikus Egyháznak nem volt sajtója. A protestánsoknak volt. Csak azzal a kikötéssel lehetett volna sajtója, ha elfogadják a cenzúrát. Márton Áron püspök nem volt hajlandó kompromisszumot kötni, az állami cenzúrát elfogadni.
1990. január 6.-án a kerekdombi plébánián Czirják Árpád plébános, Keresztes Sándor, a Vatikán magyarországi nagykövete, Jakab Gábor plébános, Bajos Andor, Fodor Sándor azzal a szándékkal gyűltek össze, hogy beindítsák az új katolikus kiadványt. Keresztény Szónak nevezték, Keresztes Sándor ajánlatára. Lehetővé téve, a kiadványt más vallásúak is olvassák. A hangsúly a keresztény szón van. A lap főszerkesztője Bajor Andor volt, 1991 januárjában bekövetkezett haláláig. Jakab Gábort nevezték ki a lap főszerkesztőjének. 16 éven át, töltötte be ezt a nem könnyű funkciót. Úgy tervezték, hogy az első lapszám Márton Áron püspökké avatásának évfordulójára jelenjen meg. Valójában 1989. február. 12-én szerették volna megünnepelni Márton Áron püspökké szentelésének 50. évfordulóját. Az előkészület ellenére az évforduló ünneplésére nem került sor. Az akkori körülmények között a templomban még a nevét sem ejthették ki.
Xantus Gábort kérték meg, a Márton Áronról szóló dokumentumfilm elkészítésére. A film forgatása a szülőföldjén, Gyulafehérváron, Bécsben, Rómában, Vatikánban történt. A filmnek az a nagy erénye, hogy olyan személyiségeket szólaltattak meg, akik ma már nem élnek.
A dokumentumfilm címét Illyés Gyula által Márton Áronnak dedikált írása inspirálta: „Emelt fővel”. Szövegkönyv: Jakab Gábor és Xantus Gábor. Rendező- operatőr: Xantus Gábor. 1994 februárjában a Román Televízió magyar adásában mutatták be a Márton Áronról készült dokumentumfilmet. A Keresztény Szó először hetilap volt, egy idő után havi lapként jelenik meg. A szerkesztői munka során nagyon sok pozitív érték halmozódott fel. A lap ma már a kulturális életre is fókuszál. A Vasárnap című katolikus lap az egyházmegyék mindennapjaival foglalkozik.
2006-tól kezdve a Keresztény Szó és a Vasárnap című folyóiratok főszerkesztője Bodó Márta. Aki visszaemlékezett a kezdeti nehézségekre, javasolta, lapozzuk együtt a Keresztény Szót. A válogatása szubjektív jellegű. Első írásokról, a jelenről és távlati lehetőségekről értekezett. Megjegyezte, hogy 1991 októberében jelent meg a Vasárnap című katolikus családi hetilap. Bevallása szerint a szerkesztői munkát a szerkesztőségben tanulta meg. Felfedezte a szavak súlyát. 1994-ben a Keresztény Szó színes borítót kapott. Sikernek tartja, hogy a két lapot ilyen körülmények között fenn tudják tartani. Van olyan fiatal, aki megtisztelőnek érzi, ha Keresztény Szóban közlik írását. Észrevehető, hogy a folyóirat tudományosabb irányt vett. A jövőben publicisztikai, illetve szépirodalmi írásokat is szeretnének közölni.
Az est folyamán a lapban közölt írásokból készült összeállítás hangzott el.
A Keresztény Szó és a Vasárnap tartalmi gazdagsága, sokszínűsége révén felkelti az olvasó figyelmét, alakítja a keresztény értékrendszerét.
Csomafáy Ferenc

Hitélet – 25 éve püspök Jakubinyi György
Az ünnepelt – akit az egyik legképzettebb bibliaszakértőnek és tanárnak ismernek el – hangsúlyozta: a Szentírás tulajdonképpen hálaadás a teremtésért. Isten jókedvében találta ki a papságot – mondotta az érsek –, annak kegyelmeit az egyházon keresztül gyakorolja.
Minden kegyelem, ez a 25. évforduló pedig a hálaadás napja. Megemlékezett püspökké szenteléséről, amelyet Francesco Colasuonno különleges pápai nuncius végzett, valamint a társszentelőkről, Jakab Antal és Bálint Lajos püspökökről. Hálával gondol máramarosszigeti szüleire és hitoktatóira, az őt pappá szentelő Márton Áron püspökre, Szent II. János Pál pápára, aki 1990-ben Aquae Regiae címzetes püspökévé és gyulafehérvári segédpüspökké, 1991-től a romániai katolikus örmények apostoli kormányzójává, 1994-ben a főegyházmegye érsekévé nevezte ki.
Különszámmal köszöntötte az érseket a Keresztény Szó.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Kitüntették Potyó Ferenc érseki helynököt
Az erdélyi katolicizmusnak szól a kitüntetés – mondta köszönő szavaiban Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseki helynöke, amikor átvette Mile Lajos főkonzultól a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjét nemzetünkért végzett szolgálatáért, a főegyházmegye pasztorációs tevékenységének hatékony vezetéséért, nyelvi és vallási szórványban végzett munkásságáért.
Potyó Ferenc a főegyházmegye egyik legtevékenyebb, lelkes, sokoldalú felkészültségű papja. 1954. szeptember 25-én született a Hargita megyei Csíkszentmártonban. Középiskolai és teológiai tanulmányait a gyulafehérvári kántoriskolában, majd a Hittudományi és Papnevelő Főiskolán végezte. 1980. június 22-én dr. Jakab Antal püspök szentelte pappá Gyulafehérváron. 1980–1997 között Marosvásárhelyen, Marosújvár-Felvincen, Székelykeresztúron káplán, plébános. 1990-ben sikerült jóváhagyatni a Marosvásárhely-kövesdombi új plébánia (Szent Miklós) létesítését, melynek első lelkésze. Székelykeresztúri plébánosi szolgálata idején (1991–1997) elindította a Kolping-ház felépítését. 1997-től a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye általános érseki helynöke és irodaigazgatója. 1993-ban posztgraduális tanulmányokat folytatott a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Jelenleg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktorandusza. Odaadó szolgálatát 2000-ben pápai káplán címmel jutalmazták, majd XVI. Benedek pápa 2013. február 22-én kelt bullájával Őszentsége tiszteletbeli Prelátusának (Prelato d’Onore di Sua Santita) nevezte ki.
Szabadság (Kolozsvár)

Hit az arcvonásban
Bálint Lajosnak, a Gyulafehérvári Főegyházmegye első érsekének emlékére állítottak szobrot szülőfalujában, Csíkdelnén. A mellszobrot június 21-én, vasárnap, a Keresztelő Szent János-templomban tartott búcsús szentmisét követően Jakubinyi György érsek áldotta meg az Úrkápolna kertjében.
A búcsús szentmisét Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök celebrálta. „Emlékezzünk az egyházközség nagy szülöttére, boldog emlékű Bálint Lajos érsekre, ugyanakkor imádkozzunk azért is, hogy a papi hivatás soha ne fogyjon ki az egyházközségből, beleértve a szerzetesi hivatást is. Minden egyházközség tulajdonképpen el kellene lássa önmagát papokkal, szerzetesekkel, ahányra szükség van” – hangsúlyozta Jakubinyi György prédikációjában.
A zuhogó eső ellenére sokan részt vettek az Úrkápolna kertjében az avatási ünnepségen. A szobrot Vargha Mihály szobrászművész, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója készítette. „Amikor szobrot leplezünk le, akkor egy életmű áll előttünk, jelen esetben Bálint Lajos érsek életműve. Ebben nem a hibát, nem a fényképet keressük, hanem az arcvonásban azt akarjuk felfedezni, hogy Erdély, illetve a Gyulafehérvári Főegyházmegye első érseke szelíd ember volt és hittel szolgálta Istent, egyházát és székely népét” – mutatott rá Csintalan László csíkdelnei plébános. A szobor megáldása után Bíró Tímea, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tizedik osztályos diákja egy Mécs László-verset szavalt el, majd koszorúzásra került sor.
A Gyulafehérvári Főegyházmegye első érseke 1929. július 6-án született Csíkdelnén. A csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium, majd a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola növendéke volt. Márton Áron püspök szentelte pappá 1957. április 28-án. Sepsiszentgyörgyön segédlelkész, majd Futásfalván, Csíkszentdomokoson és Székelyudvarhelyen volt plébános. 1981. szeptember 29-én szentelte segédpüspökké Jakab Antal megyés püspök Gyulafehérváron. Az egyházmegye vezetését 1990-ben vette át. 1991-ben II. János Pál pápa érseki rangra emelte az egyházmegyét, és Bálint Lajost nevezte ki első érsekké. Tisztségét 1993-ig töltötte be. Székelyudvarhelyen hunyt el 2010. április 4-én. Sírja a csíkdelnei temetőben található.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Átadták a Jakab Antal-emlékdíjat Gyergyószentmikóson
Jakab Antal Keresztény Kör (JAKK) idén hatodik alkalommal adta át a Jakab Antal-díjat. Ezúttal elismerésben részesült a 25 évvel ezelőtt alapított Gyulafehérvári Caritas legnagyobb létesítménye, a gyergyószentmiklósi idősek otthona.
Díjat kapott ugyanakkor a 25 éve újraindított Keresztény Szó elnevezésű havi- és Vasárnap hetilap, valamint az ezeket kiadó kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület. Az díjátadó ünnepség helyszíne a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon kápolnája volt.
A Jakab Antal Keresztény Kört 2010 márciusában az Ausztriában élő Vencser László kanonok és Varga Gabriella budapesti újságíró alapította Jakab Antal megyéspüspök születésének 101. évfordulóján. Mint minden alkalommal, a keresztény kör alapítói voltak a díjátadó ünnepség házigazdái is. Céljuk a püspök által képviselt értékek mentén tevékenykedők munkájának elismerése, illetve a néhai erdélyi püspök emlékének, szellemi értékeinek, munkásságának továbbvitele. A rendezvény fővédnöke Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke volt. A Jakab Antal-emlékdíjat minden évben egy pap és egy világi személyiség kapja. 2016-ban Magyarországon osztják ki az elismeréseket.
Magyari Vencel, a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon igazgatója mondott köszönetet a díj átvételekor. „A csapat mindig megállta a helyét” – mondta. Az 1000 euróból az intézmény udvarát teszik szebbé, és gondolnak a jövő nyújtotta lehetőségekre is, hangzott el.
Szőcs Csaba lelkipásztor, a 25 évvel ezelőtt újraindított Keresztény Szó és a Vasárnap egyházi lapok, valamint az ezeket kiadó kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója vette át a másik díjat. Elmondták: az egyesület honlapját kívánják elkészíteni a támogatás által.
Az elismeréssel együtt járt egy-egy, Kolozsi Tibor szobrászművész által alkotott bronzplakett, egy-egy díszoklevél és az ausztriai Linz egyházmegye lapja, a Kirchenzeitung jóvoltából 1000-1000 euró. Az ünnepségen Portik-Hegyi Kelemen főesperes, plébános üzenetét Sajgó Balázs lelkész tolmácsolta, és fellépett a Mustármag Énekegyüttes is.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro

Hitélet – Díjazták a romániai magyar katolikus sajtót
Jakab Antal gyulafehérvári római katolikus püspök tisztelői és rokonai által alapított Jakab Antal Keresztény Kör a rangos Jakab Antal-emlékdíjban részesítette július 11-én az idén 25 éves – a püspök támogatásával Kolozsváron alapított – Keresztény Szó katolikus kulturális folyóirat és a Vasárnap katolikus hetilap kolozsvári szerkesztőségét. A díjátadási ünnepségre a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon kápolnájában került sor.
A díjátadó gálán a Keresztény Szó és a Vasárnap kiadványokat (főszerkesztő Bodó Márta), valamint a Verbum Keresztény Kulturális Egyesületet (igazgató Szőcs Csaba) méltató laudációt Gábor Csilla szociális testvér, egyetemi professzor tartotta. Ezt követően az erdélyi Ditró szülötte, a Linzben élő Vencser László, a gyulafehérvári Caritas első igazgatója, az ausztriai idegen nyelvű pasztoráció országos igazgatója, a Jakab Antal Keresztény Kör társelnöke adta át a díjat a Verbum egyesület igazgatójának. Az emlékdíj Kolozsi Tibor képzőművész alkotta bronzplakettből, díszoklevélből és a támogatók által felajánlott pénzösszegből áll, amelyet a linzi Kirchen Zeitung egyházmegyei testvérlap megduplázott.
Szabadság (Kolozsvár)

„Bajorra nem csak az évfordulókon, hanem mindennapjainkban is szükségünk van”
Én már messzire járok… címmel szervezett emlékestet Bajor Andor író, szerkesztő halálának huszonötödik évfordulójára a Szent Mihály-plébánia és a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület. Bajor Andor életútját, aki az 1989-es rendszerváltást követően létrejött katolikus folyóirat, a Keresztény Szó főszerkesztője is volt, Kovács Sándor római katolikus főesperes, a Verbum Egyesület kuratóriumának elnöke, irodalmi munkásságát pedig Dávid Gyula irodalomtörténész méltatta. A rendezvényre január 25-én került sor a római katolikus nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében, a zenei műsorban közreműködött Török Szilvia és György Róbert énekművész, zongorán kísért Potyó István.
– Méltó és igazságos, hogy ez a díszterem olyan kimagasló íróra való emlékezésnek ad otthont, mint Bajor Andor. Számára gyerekkorától lelki szükséglet volt a templom.  Jakab Antal Gyula megyéspüspök nem véletlenül bízta meg őt 1990-ben a Kolozsváron megjelenő Keresztény Szó római katolikus hetilap főszerkesztői feladatával. Életműve, több mint 40 éves munkássága elismerésre és hálás kegyeletre kötelez mindenkit. Szeretetéből és igazságérzetéből fakadó humorával lenyűgözte az olvasót. Belelátott a társadalmi és az emberi viszonyokba, a testet-lelket sorvasztó nyomorúságokba. Érezte a nyomasztó kommunista cenzúrát, tudta, hogy sok mindent nem írhat meg úgy, ahogy szeretné. A mi feladatunk az, hogy a tőle kapott szellemi örökséget továbbítsuk a fiatal nemzedékeknek – mondta Kovács Sándor.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Az egységre kell törekednünk
Római katolikus plébánosként református templomban vett úrvacsorát. Munkája során arra törekszik, hogy Isten igéje szerint éljen, tehát a felebarátot és ne a más vallásút lássa szomszédaiban, falustársaiban. Erdély-szerte egyetemes imaheteket tartanak, ennek kapcsán Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébánossal beszélgettünk.
– Egy gyergyószéki településen született, majd Gyulafehérváron tanult: mikor találkozott először a más felekezetű hívekkel?
– Borzonton születtem, a templom mellett laktunk, édesapám gondnok volt, sokat jártunk templomba, ministráltam is. Édesapám tizenhárom éves koromban halt meg, és már akkor elhatároztam, hogy Gyulafehérvárra megyek kántoriskolába, majd teológiára. A gyergyói falvak nagy része egynyelvű és egyvallású volt, de azért tudtam, hogy van református, evangélikus és unitárius egyház. Gyulafehérváron eléggé zárt életünk volt, mégis eljártunk a református lelkészhez és a templomba is, hogy megismerjük a közösségüket. Jakab Antal püspök 1984-ben szentelt pappá, utána Kolozsváron a Szent Mihály templomban voltam négy évig káplán. Kolozsvár lakosságának többsége ortodox, a katolikusokhoz képest többségben voltak a reformátusok is, és egy erős unitárius és evangélikus közösségeket is megismertem. Jó viszonyt építettem ki az evangélikus és az unitárius püspökkel, így a hívekkel is.
– Már akkoriban eljárt protestáns gyülekezetekbe?
– Akkor épült a Hajnal negyed. Főnököm, Czirják Árpád elküldött feltérképezni a területet, összegyűjteni a híveket és meglátogatni őket az új tömbháznegyedben is. Becsengettem a magyar nevű családokhoz, kerestem a katolikusokat. Sokan mondták, hogy ők evangélikusok, reformátusok vagy unitáriusok. Mivel az unitáriusok kevesebben voltak és az akkori lelkésszel, Bálint Benczédi Ferenccel jó viszonyt ápoltam, lejegyeztem az unitáriusok nevét és címét, s mindig betettem a postaládájába, hogy kiket látogasson meg. Kialakult egy gyakorlati ökumenia, hiszen a családok együtt éltek és én sokszor találkoztam különböző felekezetekhez tartozó hívekkel. Foglalkoztam a siketek és nagyothallók csoportjával: bejöttek a plébániára, volt közöttük más vallású is.
– Marosszentgyörgyön miként folytatódott ez a sokszínűség?
– Marosszentgyörgy kilencezer lakosú nagyközség, 14 felekezete van: 1600 római katolikus, 2200 református és unitáriusok is élnek a településen. Itt régóta működik az ökumenia. Amikor idekerültem, Adorjáni László református lelkészt kértem meg, hogy vezessen be a szentgyörgyi életbe, így közel kerültem a református hívekhez is. Pár év múlva felkeresett a székelykáli unitárius lelkész, hogy megszervezze az itteni unitárius egyház életét. Megkérdezte, adnék-e helyet számukra. Igent mondtam, és három évig nálunk tartották az istentiszteleteket. Három alkalommal magam tartottam az istentiszteletet, mert az unitárius lelkész nem tudott eljönni.
– A hívek hogyan élik meg az ökumeniát?
– Marosszentgyörgyön kevés a „tiszta” katolikus házasság, a családok többnyire vegyesek. Az ökumenia útja az is, hogy az egyházközségi csoportokban is különböző felekezetűek vannak együtt. A Hit és fény közösséget a református Pethő Mária doktornővel alakítottuk Marosvásárhelyen, majd itt folytatódott Marosszentgyörgyön: mindig Jézus Krisztus és a fogyatékos gyermek miatt szenvedő család maradt a középpontban, soha nem kérdeztük, kinek mi a felekezete. A megalakult cserkészcsapatunk kezdetben katolikusnak indult, de miután a helyi református cserkészcsapat megszűnt, ők is átigazoltak hozzánk, így most vegyes a csapat. A Kolping családba, illetve a Jubliláté csoportba is vegyes házasságban élő házastársak kapcsolódtak be. Jézus Krisztus azt mondja: aki hozzám jön, azt nem utasítom el. Minden egyes embernél azt kell meglátni, felfedezni, hogy ő elsősorban Isten gyermeke, Krisztusban testvérek vagyunk. Jó példa az ökumeniára, hogy a plébánia szomszédságában mindössze két katolikus család él, a többiek más vallásúak. Amikor az elején kalákára gyűltünk össze, a 10–12 emberből csupán ketten-hárman voltak katolikusok. Ha az életben közösen éljük a mindennapokat, akkor máshol sem szabad megélnünk az elkülönülést. Természetesen azt szeretném, ha vasárnap mindenki elmenne a maga templomába, hogy ott feltöltődjék, utána pedig ismét tudjuk élni közös hétköznapjainkat.
– Voltak-e a vegyesházasságok miatt vitái?
– Mindig azt kerestem, ami közös. Házasságkötéskor a katolikus egyházban van egy régi gyakorlat, amely azt kéri a jegyesektől, hogy ígérjék meg: gyerekeiket katolikusnak keresztelik. Ennek kapcsán mindig voltak nehézségek, mert a más vallású fél is azt szeretné, hogy az ő vallását vegye fel a gyermek. Elvileg szót értettünk, én azonban soha nem erőszakoskodtam, hogy katolikusnak kereszteljék a gyereket. Katolikus papként természetesen azt szeretném, hogy a gyerekek katolikusok legyenek, de ezt a családok belátására kell bízni. Ebből személyes konfliktusaim nem származtak, minderről a református és az unitárius lelkésszel egyaránt beszélgettem. Esetenként a temetések is elégedetlenséget szülnek. Káplán koromban Kolozsváron visszautasítottuk olyan személy eltemetését, aki nem tartozott az egyházhoz. Akkor döntöttem el, hogy ha önálló plébános leszek, mindenkit eltemetek. Ez szó szerint kiteljesedett. Ha valaki visszautasítja a halott hozzátartozóit, nyugodtan jöhetnek hozzám. Ezt a községben tudják, sőt a városi temetkezési vállalat is. Tavaly hat ilyen esetem volt. Úgy gondolom, az Úrra kell bízni az ítéletet, és amit emberileg meg kell tennünk, tegyük meg. A halottnak mindegy, hogyan temetik el, de ha emberséges körülmények között kerül erre sor és a gyászolók és hozzátartozók a hit jelével kísérik utolsó útjára, akkor ez számukra is egyfajta megnyugvás. Talán még egyházukkal is felveszik a kapcsolatot, hogy az ő esetükben ne legyen majd ilyen nehézség.
– Igaz-e, hogy ön református templomban úrvacsorázott?
– A 90-es évek elején, Gyergyószentmiklóson elindítottuk a pasztorálpszichológiai hetet Dósa Jenő marosvásárhelyi pszichológussal. Katolikus részről én voltam a szervezője. Amikor körbejártuk a templomokat, a katolikus templomban szentmise volt, utána elmentünk a református templomba is, ahol úrvacsorát osztottak, és én is részesültem belőle. Egy idősebb paptestvérem megszidott, hogy milyen magatartás ez. Azt mondta, rossz példát mutatok a katolikusoknak, hitközömbösségre vezethetem őket. Azt válaszoltam: a katolikus hitvallás szerint nem lehet a szent áldozáshoz járulni szentgyónás nélkül, ezért egy református ezt nem teheti meg. De a református egyházban mindenki magába száll, és ha elvégzi a belső tisztulást, a bűnbánatot, akkor úrvacsorához járulhat. Ezzel jómagam is megtiszteltem az istentiszteletet, illetve a szent eseményt. Igaz, egy darabig még beszéltek róla a városban.
– A római katolikus egyháznak mi a hivatalos álláspontja az ökumeniával kapcsolatban?
– A katolikus egyház már a harmincas években kiadott preorátorban – ami a református egyházban használt ágendás könyvhöz hasonlatos – megjelölte az egység imahetének különböző napjaira szóló imádságokat. Itt, a faluban hallottam, hogy bár meg volt jelölve a közös imádság, az idősebbeknek gyermekkorukban megtiltotta a katolikus pap, hogy bemenjenek a református templomba. Ugyanezt hallottam az idősebb reformátusoktól is, őket is eltiltották az ökuméniától. Ezen már rég túl vagyunk. Mindenki a maga hite szerint éli a keresztény életet. Keresni kell a lehetőségét annak, hogy megismerjük a másik felekezet tanításait, keresztény megnyilvánulásait, s ne előítélettel közeledjünk mások felé. A katolikus egyház minden új iránt nyitott. Jézus azt mondta: vizsgáljátok meg az írásokat, ami jó, tartsátok meg, és ami nem jó, utasítsátok el. 1948-ban jött létre az Egyházak Világtanácsa, aminek a katolikus egyház nem tagja, csupán megfigyelője, de ebben a minőségében is mindent megtesz azért, hogy a nagy krisztusi közösség közelebb kerüljön az egyházhoz. Azt valljuk, hogy Jézus Krisztus a főpásztor, a római pápa az ő földi helytartója, de nehéz elképzelni, hogy az egész kereszténység a pápához tartozzon. Mindenképp keresnünk kell a közös lehetőségeket, ahol együtt imádkozunk, ahol egymás szertartásain részt vehetünk és ezáltal a válaszfalakat megpróbáljuk lebontani és ösvényeket, hidakat építeni. A megosztottság a nem keresztények előtt szinte botrány. Egy Japánban élő és dolgozó jezsuita mesélte, hogy ottani egyetemi tanárok mondták neki, a keresztények előbb egyezzenek meg azon, hogyan nevezik Istent, s csak azután hirdessék. Tanúságot tenni Jézus Krisztusról valóban csak egységben lehet. Jézus egyetlen egyházat alapított, és ezt az egyházat kellene kifele mutassuk, befele pedig éljük.
– Mennyire erős ma a keresztény ember hite?
– Az európai kereszténység még a migránsok érkezése előtt elindult a szórványosodás felé: egyre kevesebb a hitét megélő, tanúságtévő keresztény. Ezt kellene újraértékelje mindenki magában, hogy közelebb kerüljön Istenhez és egyházához, és ezáltal közelebb kerüljön embertársához is. A mai helyzet részben arra kényszeríti a keresztényeket, hogy összefogjanak, és közösen éljék meg a hitüket, s ez által egységes frontot mutassanak a nem keresztényekkel, a muszlimokkal szemben. Ma jobban, mint bármikor, szükség van az összefogásra, ettől nem kell félnünk. Hiszem, hogy ez valamikor, valamiképp megvalósul: Jézus azért imádkozott főpapi imájában, hogy a benne hívők egyek legyenek.
Baricz Lajos
Borzonton született 1958-ban, általános iskoláit szülőfalujában végezte, Gyulafehérvárra került kántoriskolába, majd a római katolikus teológiára. 1984-ben szentelték pappá, pár évig káplánként tevékenykedett Kolozsváron, majd Marosszentgyörgyre helyezték, ahol napjainkban is szolgál. Több verseskötete is megjelent. 2015-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át az erdélyi magyarság, a Maros megyei magyar katolikus közösség érdekében végzett odaadó szolgálata és sokszínű civil tevékenysége elismeréseként.
Simon Virág. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tudósélet – könyvbe mentve
Borbáth Károlyról (1931–1980), a vargyasi tudósról sokat, de mégis túl keveset tudunk. Titokzatos halála sok kérdőjelt felvetett, és mindmáig tisztázatlan körülmények sokasága lengi körül azt a kiváló embert, aki nagyot alkothatott volna, ha nem határolja őt be a rosszindulat, a szüntelen megfigyelés és megfigyeltetés, az államhatalom kétszínűsége és fojtogató szelleme. Szécsi Antal, a vargyasi iskola volt igazgató-tanára két könyvében is körüljárja a legendát, de megfejteni a titkot ő sem tudta: egyrészt a szerénységbe menekült rendkívüliség maradéktalan kitárulkozásának hiánya, másrészt a hihetetlen eltűnés tisztázatlansága foglalkoztatja még ma is mindazokat, akik sokat kaptak, illetve sokat vártak a tudós történésztől.
Először akkor hallottam nevét, amikor a ragyogó író, Szabó Gyula egyik rokona, volt osztálytársam elmesélte, hogy A sátán labdái című regényfolyam nem születhetett volna meg Borbáth Károly közvetlen segítsége nélkül. A Történeti Intézet munkatársaként, kijátszva a szemüket szünet nélkül rajta tartó megbízottak éberségét, hátizsákjában hordta székelykeresztúri unitárius osztálytársának az erdélyi történelemről szóló legtiltottabb írott vallomásokat, s ebből a közös „törvénytelenégből” született meg a többkötetes, Erdély talán legátfogóbb, emberileg hozzánk legközelebb álló, az igazságot példátlan bátorsággal kimondó szépirodalmi mű. Ha csak ennyit tett volna, akkor is fent ragyogna Borbáth Károly csillaga!
Személyesen 1974-ben találkoztunk, amikor akkori osztályommal Nagyenyedre látogattunk, s az érzelmileg is előkészített látogatás fénypontjaként a tanár úr „barlangjába”, a dokumentációs könyvtárba beléphettünk. Nem tudom, mi súghatta neki, hogy nyugodtan beengedhet, mert ez nem minden csapatnak volt kiváltsága.
Munkásságáról sok mindent tudtam, ő a Megyei Tükörből ismerte nevem, fennakadás tehát nem volt, s ezt a baráti hangulatot fokozta, amikor megtudta, hogy egyik tanítványom a gyulafehérvári főpap, Jakab Antal unokahúga. Bizonyára ez fakasztott benne irántunk olyan bizalmat, hogy előadásában őszintén feltárta a maga és egész Erdély tragédiáját. A baróti Tortoma Könyvkiadó által nemrég megjelentetett, mindössze 16 oldalas könyv hatalmas életpálya drámaiságának felkavaró bemutatása.
Dr. Péter Sándor 
Kiegészítés
Szécsi Antal könyvei
Szécsi Antal: Borbáth Károly történész, „A lábon járó lexikon” /Tortoma Könyvkiadó, Barót, 2008/
Szécsi Antal: „Magafelejtő sorsunk halk tudója… Borbáth Károly élete és munkássága /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2009/
Szécsi Antal: Meglesett élet – Besúgói jelentések dr. Borbáth Károly történészről /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2011/ Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nyirő József törölve? Akkor legyen Wass Albert!
Az MTA állásfoglalása szerint nem viselheti közterület Nyirő József nevét. Kecskeméten is változtatni kell, a közgyűlés két lehetséges névadó közül készül dönteni. Nem fogják elhinni, ki az egyik jelölt: Wass Albert.
A Magyar Tudományos Akadémia minden diplomácia tudását összeszedte, hogy egy politikailag kényes ügyben ne sértse meg a kormány érzékenységét. Végül azonban arra jutott, a törvény szerint nem megengedhető, hogy közterületet nevezzenek el Nyirő Józsefről. Itt az akadémia korábbi állásfoglalása:
„Nyirő József (1889 – 1953) „jelentős irodalmi tehetség volt, különösen korai novellisztikája, valamint önéletrajzi regénye (Isten igájában) említésre méltó. A negyvenes évek elejéig, vagyis az életmű legfontosabb szakaszában, népi jellegű plebejus demokrata álláspontot képviselt, az erdélyi Helikon íróközösségébe tartozott.
Később a szélsőjobboldalra tolódott, Szálasi hívévé vált, a soproni nyilas országgyűlésen is részt vett, majd a nyilas vezetőkkel együtt hagyta el az országot. Több szélsőséges orgánumot szerkesztett, emigrációja után is politikailag aktív maradt, beállítottsága nem változott.
Nyirő József szépirodalmi munkásságában a szélsőséges politikai nézetek nem jelennek meg – az általa szerkesztett lapok szerkesztőségi cikkeiben azonban kétségtelenül igen. Alakjának árnyalt megítéléséhez tehát – az Országgyűlés elnökének szavaival egyetértve (sajtótájékoztató, Marosvásárhely, 2012. május 24.) – külön kellene választanunk politikai és írói munkásságát (így járt el a közoktatási kormányzat is, amikor Nyirő József prózáját a NAT részévé tette).
A közterületek elnevezésére vonatkozó, hivatkozott törvényi hely azonban nem tesz lehetővé ilyen elkülönítést, további mérlegelést. Nyirő József tagadhatatlanul tevékenyen részt vett az egyik XX. századi önkényuralmi rendszer fenntartásában, így nevének közterület-elnevezésként való felhasználása – kétségbevonhatatlan írói erényei ellenére – a törvény betűje szerint tilalom alá esik. Megjegyzendő, hogy Székelyudvarhelyen több mint egy évtizede utca viseli a nevét, nyilvánvalóan a román hatóságok tudtával és engedélyével."
A kecskeméti közgyűlés a napokban több közterület átnevezéséről is tárgyalni fog, közéjük tartozik a Nyirő József köz is. Két javaslat merült fel. Az egyik Jakab Antal (1909 – 1993) erdélyi katolikus püspök, aki Márton Áron püspök munkatársa volt. A másik: Wass Albert író.
A Tett és Védelem Alapítvány az ország több pontján kezdeményezte a Nyirő József nevét viselő utcák átnevezését. Pásztor Tibor, az alapítvány munkatársa a Jakab Antalról szóló javaslatot nem csupán elfogadhatónak, hanem kifejezetten támogatandónak tartja.
Wass Albert ellenben teljességgel elfogadhatatlan. Lehet – mondta az alapítvány munkatársa –, hogy Wass Albert a törvény szerint nem sorolható azok közé, akik részt vettek önkényuralmi rendszer megalapozásában vagy működtetésében, de köztudottan szélsőjobboldali és antiszemita volt.
Cz. G. nol.hu

Ave Maria belső húrokon (Beszélgetés a Pro Urbe-díjas Szilágyi Zsolttal)
Közel négy évvel ezelőtt agyérgörcs vetett véget szólóénekesi és karvezetői pályafutásának. A Vox Humana kamarakórus korábbi karnagyát idén Pro Urbe-díjban részesítette Sepsiszentgyörgy önkormányzata. Ünneplős-szomorkás beszélgetés Szilágyi Zsolttal.
– Lassan négy éve lesz, hogy betegsége okán nem hallhatjuk önt. Odabenn milyen dallamok szólnak mostanában? – Az Ave Mariák. Körülbelül négyszázötven műből álló Ave Maria-kottagyűjteménnyel büszkélkedhetem, nem sokaknak lehet a világon hasonló. A kollekció jelentős részét énekeltem is. A kedvencem Schubert Ave Mariája, talán azért is, mert már gyermekként – olyan tizenkét éves lehettem – elénekelhettem a gyulafehérvári székesegyházban. Édesanyám ott volt kántor és orgonista, mondhatni, a templomban nőttem fel. Örök emlék, hogy két nyáron át Márton Áron ministránsa lehettem. – Milyennek ismerte meg a legendás püspököt?
– Nagyon jó embernek, a reggeli mise után, amelyen ministráltam – s amelynek latin nyelvű szövegéből egyetlen szót sem értettem – reggelit kaptam a konyhán, és minden hónap végén száz lejt. Gyermekként nyilván nem foghattam fel, hogy ki is ő, mit is jelent a katolikusság a romániai magyarság számára. Később természetesen sokszor meglátogattam, ő meg idős korában sem engedett el ajándék nélkül. A hitemet soha nem tagadtam meg, egyetemista koromban Kolozsváron a Szent Mihály-templomba jártam, később sok alkalommal énekeltem is ott.
– A kor zeneakadémiai képzésébe még belefért a szakrális zene oktatása?
– Bőven, meghatározó szerepe volt. Az első év végére meg kellett tanulnunk például Mozart Requiemjét. Amikor megláttam a kottát, azt mondtam, ezt lehetetlen megtanulni. Aztán 1969-ben a zeneakadémia akkori dékánja, Dorin Pop egy lengyelországi koncertturnén rám bízta egy Mozart-mise tenorszólóját, ez volt az első szóló koncertfellépésem.
– Ígéretes magánénekesi karrierkilátások ellenére mégis Sepsiszentgyörgyre költözött. Mi vonzotta egy kisvárosba?
– Kezdjük onnan, hogy hiába rendelkeztem a legmagasabb tanulmányi átlaggal, Csucsára kaptam zenetanári kinevezést. Egyetlen alkalommal jelentem meg, akkor is csak azért, hogy bejelentsem: én oda nem megyek. Miután nem foglaltam el a munkahelyemet, meglehetősen kilátástalan lett a helyzetem, szerencsére Cecília nővérem egyik volt tanítványa révén Sepsiszentgyörgyre kerültem a népművészeti iskolába. A tanári állás aztán végig lehetővé tette, hogy felkészülhessek a koncertekre, fellépésekre. Bács Lajos karmestertől kaptam az első fontos felkérést 1970 szeptemberében, a rádiótelevízió zenekarával egy Monteverdi-opera tenorszerepét énekeltem Bukarestben.
– Soha nem csábította a kizárólagos szólókarrier?
– Nem, minden jól megfért egymás mellett. Aztán Szentgyörgyhöz kötött a kórusvezetés lehetősége is, ami már a főiskolán is nagyon érdekelt. Főleg, miután létrejött a Vox Humana kamarakórus. – Milyen szándékok, álmok, érdekek hozták létre anno a Vox Humanát?
– Mindenekelőtt a megyésítés. Az 1968-as intézkedés nemcsak az adminisztratív személyzet létszámát duzzasztotta fel Sepsiszentgyörgyön, hanem egy zenei elemi iskolát és egy népművészeti iskolát is eredményezett az új megyeközpontban. Szinte egyik napról a másikra közel harminc zenetanár jelent meg a városban, ahol a zenélés a békebeli idők során is a polgári lét szerves elemének számított. 1972 kora tavaszán ültünk össze először egy éneklésre mi, zenetanárok, hiszen egyetemi éveink alatt a karéneklés a képzés szerves része volt. Az első találkozáson talán húszan lehettünk, aztán újabbak követték, egy év múlva pedig már bemutatkozó koncertet tartottunk a Dózsa György Klubban. – A kommunizmus éveiben kevés együttesnek adatott meg a külföldi fesztiválokon való részvétel. A Vox Humanának igen...
– Először 1979 augusztusában jutottunk ki külföldi versenyre. A nagyon rangos goriziai versenyre való kiutazásunk engedélyezése és finanszírozása az akkor már kétszeres hazai fesztiválgyőztes Vox Humana legmagasabb szintű itthoni hivatalos elismerésének számított. Befutottunk, a megye- és városvezetés már büszkélkedett velünk.
– A következő kiszállás viszont hosszú ideig az utolsónak is bizonyult. Mit tettek? Fütyültek a templomban? – Azt azért nem, de templom kétségtelenül szerepelt a történetben. A világ egyik legrangosabb zenei megmérettetésére, az arezzói versenyre neveztünk be 1982-ben, én meg nagyon szerettem volna eljutni a pápához is. Utazásunk előtt elmentem Jakab Antal püspökhöz, a segítségét kértem szállásszerzésben, illetve a pápához való bejutásban. Az utóbbi sikerében nem nagyon hittem, már csak azért sem, mert alig egy évvel voltunk az Ali Agca-féle merénylet után. Következő gyulafehérvári utamkor azonban – hatalmas meglepetésemre – azzal fogadott a püspök, hogy minden rendben, bejutunk a pápához, szállásügyben pedig keressük az orvietói püspököt.
– Nem tartott tőle, hogy a küldöttséget kísérő „éber” elvtársak igyekeznek majd meghiúsítani a látogatást? – Óvatos voltam, „konspiratív” okokból csak Rómába érkezésünkkor értesítettem a társaságot a vatikáni látogatásról, a három „éber” nem is élt a kivételes lehetőséggel. Bánhatják, hiszen a Vox Humana kiemelt figyelmet kapott, az első sorokban foglalhattunk helyet a pápai audiencián. Őszentsége a következő, magyarul elmondott szavakkal is egyértelműsítette, hogy tud a kórus jelenlétéről: „Tanítsátok Isten népét szépen és ájtatosan énekelni! Apostoli áldásom reátok.” – Életre szóló élmény lehetett, de az azt követő tiltás is évekre szólt. Jóakarók „köpték be” a kórust? – Nem volt szükség rá, a vasfüggöny mögül érkezett, kiemelt pápai figyelmet kapó kórus jelenléte azonnal sajtóhír lett. A Vatikáni, majd a Római és a Szabad Európa Rádióban is „elhangoztunk”, a hírünk megelőzött bennünket. Az olaszországi turnét követően heteken át hívatták a kórustagokat a Securitatéra. A helyzet odáig fajult, hogy kénytelen voltam kihallgatásra jelentkezni az akkori első titkárnál, Rab elvtársnál. Azt mondtam neki: ha nem hagyják abba a zaklatást, a kórus feloszlik. A pártvezető nem ígért semmit, csak annyit, hogy utánanéz az ügynek. A hívogatások valóban megszűntek, viszont ötéves külföldre utazási tilalommal büntettek, ami gyakorlatilag nyolc évig, az 1989-es eseményekig tartott. Egy évvel korábban már becsomagoltunk egy csehszlovákiai fesztiválra, de indulás előtt két nappal lefújták.
– Szólóénekesként volt része visszautasításban?
– Soha, a különböző intézményigazgatók kézről kézre adtak. A sok emlékezetes fellépés közül az egyik legkedvesebb a strasbourgi volt, de hasonlóan meghatározó emlék a debreceni református templomban tartott koncert, amelyet a budapesti zeneakadémián is megismételtünk. Emlékezetes pillanatot éltem át Nagyszebenben is, de ellenkező előjellel. Mendelssohn Éliás című oratóriumában a próféta szerepét énekeltem, a karmester az evangélikus nagytemplom szószékébe ültetett, én meg elszunnyadtam. Egyszer csak arra ébredtem, hogy a karmester kiáltja: Élias! Én meg felugrottam, s pontosan ott léptem be, ahol kellett. Azóta is csodálkozik, hogyan voltam képes erre. Kicsit én is.
– Gyermekei zenei „fertőzése” természetes volt, vagy feladatként kezelte?
– Nem kellett erőltetni őket, mindketten zeneiskolába jártak, jó tanulók voltak. Hatalmas ajándék a sorstól, hogy láthatom Zsolt fiamat, amint a Vox Humanát vezényli, s hogy a közös produkció jó irányba halad. Büszke vagyok rájuk, és annak is örvendek, hogy a fiam megjelenése a kórust is felfrissítette. – Hogyan élte meg a négy évvel ezelőtti agyérgörcs utáni tudatra ébredést? Azt, hogy vége a korábbi életének? – Világvége hangulatban voltam, nagyon zavart, hogy a továbbiakban nincs éneklés, sem kórusvezetés, hogy vége a sportolásnak, a pingpongozásnak. Vagyis az egész addigi életemnek. Az is felmerült bennem, hogy így semmi értelme az életemnek. Amikor mentővel Kolozsvárra vittek, azért imádkoztam, hogy boruljon fel a mentőautó, legyen vége az egésznek. Mellém állt azonban Kölcze Ida, a lelki társam, aki segített feldolgozni ezt a traumát, és aki azóta is éjt nappá téve velem van. Végig éreztem ugyanakkor, hogy mellettem van a Fennvaló, rendszeresen Márton Áronhoz imádkozom, tőle tudom, hogy tovább kell élnem, mert Isten így akarja.
– Sepsiszentgyörgy önkormányzata önnek ítélte a 2016-os Pro Urbe-díjat. Számított rá?
– Nem számítottam, de nagyon örvendek neki, mert úgy gondolom, jól szolgáltam a várost, a közösséget, hiszen szinte nem akadt olyan eset, amikor ne tettem volna eleget az itthoni felkérésnek. Tanítványaim száma meghaladja az ezret, köztük a ma már világhírűnek számító tenor, Kiss B. Attila, én készítettem őt fel a zeneakadémiai felvételire. Köszönöm ezt a díjat a kórusnak, vezetőjének, a fiamnak, és a városi tanácsnak. Köszönöm Szentgyörgynek a megbecsülést.
Szilágyi Zsolt
Gyulafehérváron született 1946. április 8-án. Édesapja középiskolai tanár, édesanyja a gyulafehérvári érseki templom orgonistája. Iskoláit szülővárosában, később a dévai Decebal Líceum magyar tagozatán végezte. Főiskolai tanulmányok: marosvásárhelyi pedagógiai főiskola, zeneszak, majd a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia, ahol 1970-ben államvizsgázott. 1969–70-ben a Kolozsvári Magyar Opera szólistája. 1970 szeptemberétől 2014 nyarán bekövetkezett betegségéig Sepsiszentgyörgyön dolgozott a művészeti népiskolában, amelyet több mint tíz éven át igazgatott, párhuzamosan pedig Románia egyik legtöbbet foglalkoztatott magánénekese. A sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus alapító karnagya. Díjak, kitüntetések: EMKE-díj (1992), a barcelonai fesztivál karmesteri nagydíja (1999), Kriterion-koszorú (2003), a gyulafehérvári érsekség által adományozott egyházzenei kitüntetés (2010), Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2013), Sepsiszentgyörgy Pro Urbe-díj (2016).
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csíksomlyói Mária-búcsú
Az 1440-es évektől Somlyóra telepedett Ferenc-rendi szerzetesek az évszázadok során olyan anyagi és szellemi értékeket halmoztak fel, amelyek egyedülállóak egész Erdélyben. A csíksomlyói kegytemplomban látható Madonna-szobor, amely az 1520-as évekből származik és méretei alapján Közép-Európa legnagyobb gótikus szobra, nemcsak művészeti értéke, hanem a neki tulajdonított csodatevések folytán is méltán vívta ki azt a hírnevet, amelynek az egész katolikus világban örvend.
A kolostor, a kegytemplom, valamint a körülöttük álló figyelemre méltó épületek megtekintésén kívül nagy vonzerőt gyakorol a vendégekre a közeli Somlyó-hegy a maga különleges alakjával és a rajta található kultikus helyek folytán. Tulajdonképpen két hegyről van szó, a Nagy- és Kissomlyóról, s ezek közül ez utóbbi tarthat számot nagyobb érdeklődésre. Lábánál bővizű ásványvízforrás van, amelyből a helybeliek és a vendégek kedvenc ivóvize bugyog elő. Oldalában van a Kálvária (helyi nevén Krisztus- hágó) és tetején három kápolna (Szent Antal, Salvator és Szenvedő Krisztus), ugyancsak fenn a tetőn áll a remeteház.
A két csúcs közötti nyeregben, ahol az utóbbi években a nagy búcsús szentmiséket tartják, látható a Hármashalom-oltár, amely modern építészeti stílusával vonja magára a figyelmet (Makovecz Imre építész tervei szerint készült).
Ha a fentiekhez hozzászámítjuk a kegytemplommal átellenben épült Jakab Antal Tanulmányi Házat, számtalan konferencia és találkozó színhelyét, a hozzá kapcsolódó KALOT épületével, amely az 1930-as években épült Kós Károly tervei szerint, egy olyan együttest ismerhetünk meg, amelyhez hasonló csak kevés van Erdélyben.
Mindez elég bizonyíték arra, hogy Csíksomlyó óriási szellemi és idegenforgalmi potenciállal rendelkezik.
Mint ismeretes, a csíksomlyói pünkösdi búcsú, különösen az 1989-es fordulat után, minden évben több százezres római katolikus, sőt más testvéregyházhoz tartozó zarándoknak nyújt lelki megújulást.
Rövid történelmi visszatekintés
A székelyeknek I. (Szent) László király 1092-ben kiadott oklevelében történő első említése után az első híradás a csíki katolikusság létezéséről az a kőlap lehet, amely a régi zárda lakásházának falában állt C.C. 1202 felirattal. A rövidítés – Conventum Cistercientium – ciszterci zárdát jelent, és arra is utalást tesz, hogy Szent Ferenc hívei előtt kik telepedtek itt le – egyébként róluk "fehér barátok"- ként maradt fenn feljegyzés.
Csíksomlyót először az 1332–33-as pápai tizedjegyzék említi, több csíki falu nevével együtt. Az akkori megnevezés – Somlov – a település szláv eredetére is utalhat, hiszen a környéket a honfoglalás előtt gyér szláv népesség lakta, akiknek emléke ma már csak a helynevekben lelhető fel: Taploca – melegvízforrás, Szereda – középső, Somlyó – sűrű zúgó erdő, Delne – völgy, Borzsova – gyors vizű patak stb.
A ferencesek csíki tartózkodásáról okmánnyal alátámasztott adatunk 1400. október 29- ről van. Ebben az esztendőben IX. Bonifác pápa Alvernai Bertalan bosnyák helynöknek engedélyt adott, hogy négy ferences klastromot alapítson, egyet a kelet- magyarországi Chichiense tartományban.
1442-ben a Gyulafehérvár közelében fekvő Marosszentimrénél Hunyadi János kormányzó fényes győzelmet arat az Erdélybe betört török hadak ellen. Az ütközet előtt fogadalmat tett, hogy győzelme esetén hálából négy templomot építtet Isten dicsőségére. Az egyiket éppen Csíksomlyón építik fel gótikus stílusban, de ez a templom később, az 1661-es és az 1692-es tatár betörések alkalmával elpusztult (a vele egy időben épített marosszentimrei és tövisi templomok még ma is állnak).
1444-ben IV. Jenő pápa levelében a somlyói ferences templom építését sürgeti, s teljes búcsút engedélyez mindazoknak, akik segédkeznek a somlyói atyák templomának kivitelezésében. Tehát már akkor szó esik a szent helyen való búcsú elnyerésének lehetőségéről.
1919-ben a nagyszebeni levéltárban került elő egy 1562-ben keltezett kézirat, amelyet P. Fabricius, Izabella királyné udvari papja jegyzett fel és tudósít: "Csíki csodálatos Boldog Asszony képe – Erdélyben, a székelyek között, kik a régi igaz hitet megtartják, Csíkszékben, a páter franciscanusok templomában, tisztelik a boldogságos Szüzet, kik közül sokan lelki, s testi vigasztalásokat is vésznek, nem kicsiny csoda lévén az is, hogy annyi eretnekek között, a régi igaz pápista hitben, mind ekkoráig is megmaradtanak, amit bizonyára a boldogságos Szűz Mária értük való törekedésének, esedezésének lehet tulajdonítani".
Egy másik régi híradás Cserei Farkas történésztől származik, aki a Geographia Marianna Regni Hungariae 1780-ban megjelent könyvében így ír: "Vagyon Csík Székben, Somlyó nevezetű hegy alatt boldog Asszonynak szép temploma a páter franciskánusok Klastromával. Tiszteltetik abban a nagy oltáron a dicsőséges szent Szűznek egy gyönyörű csodálatos régi faragott képe".
A somlyói két vulkanikus kúp különlegessége, hogy a Csíki-havasok amolyan előhegyeként mélyen benyúlnak a medencébe, amolyan viszonyítási, tájékozódási pontot képezve, például a nagyobbik kúp a maga 1032 méteres magasságával. Kultikus szempontból a Nagysomlyónak ma már kevés szerepe van. A szerzetesek letelepedésekor – egyes feltételezések szerint a XII. században – ez a hegy nyújtott menedéket számukra, ugyanis ekkor Európa-szerte a kolostorok magaslatokra, az emberi településektől távol épültek. A mintát számukra kétségtelenül Assisi Szent Ferenc és kezdeti közössége szolgáltatta, ugyanis "Isten szegénykéje" sziklás magaslatokat választott ki elmélkedése, önmegvalósítása számára (Greccio, Fonté Colombo, Alverna stb.).
Később a szerzetesek a hegy lábánál építették fel kolostorukat, mert ily módon jobban be tudták tölteni küldetésüket. A hegy iránti igényükről azonban nem mondtak le, csak most már a nagyobbik csúcs helyett a közelebbit, a kisebbet választották. A 834 méter magasságú Kissomlyó minden szempontból megfelelt hivatásuknak. A kolostor felőli oldalának meredeksége tökéletes feltételeket kínált a kálvária stációinak kiépítésére. A hegy lapos tetején kápolnák épülhettek. A helyhez kapcsolódó jelenések (égből alászálló lajtorja), a kultikus építmények, a napkultusz színhelye együttesen teszik azt, hogy a Kissomlyót a népi hagyomány szent hegyként tartja számon. A kolostor felőli lábánál fakadó borvizet a néphagyomány "Krisztus verejtékének" tekinti. A környék lakossága ezt a vizet issza.
A hegytömböt mind északi, mind déli oldaláról a keletebbre fekvő hegyekből eredő patakok völgyei határolják. Az északi völgyet a Somlyó-pataka alakította ki, s tette emberi településre alkalmassá. A Somlyó név tulajdonképpen a templom és környékének megjelölésére szolgált. Később az egész környéki település egyesülése után ezt a nevet vette fel. Somlyónak van plébániatemploma is, amely a csobotfalvi részen, a falu feletti magaslaton áll.
A csíksomlyói kegytemplom
Magától értetődik, hogy Csíksomlyóval való közelebbi ismerkedésünket a kegytemplommal és a körülötte található egyházi és világi épületekkel kezdjük. Első hiteles adatunk az itt álló templomról 1448-ból való, amikor felszentelték a Hunyadi János anyagi támogatásával, a marosszentimrei csata (1442) zsákmányából épült gótikus templomot. Ennek a templomnak Sarlós Boldogasszony volt a védőszentje és július 2-a, az akkori templom búcsús napja, amely a mai napig a csíksomlyói kegytemplom nagy ünnepe. Sajnos, ez a csúcsíves épületa történelem viharában elpusztult, ezért alaprajzi rekonstruálása is nehézségbe ütközik. Szerencse viszont az, hogy a somlyói templommal egy időben a nagy törökverő fogadalma alapján még két olyan templom épült Erdélyben, mint említettük, amelyek a mai napig fennmaradtak. Ezek alapján és a korabeli feljegyzések felhasználásával készült el az az ábra, amely ma a kegytemplomban látható, a főbejárattól közvetlenül jobbra. Ezt a templomot magas kőfal övezte, amely válságos időkben menedéket nyújtott a környék lakosságának. A védelmi célokat szolgáló kerítőfalak építése általános szokás volt a XV–XVI. században mindenütt a Székelyföldön, ahová minden bizonnyal a sokkal urbánusabban építkező szomszédos szászoktól terjedt át. A Hunyadi-féle templomot a környező falvakkal együtt 1661-ben a tatárok felégették, feldúlták, a földdel egyenlővé tették. Nagyszámú székelyt megöltek, és még többet rabszíjra fűzve elhurcoltak. Akkor négy ferences atya is a támadás áldozatául esett, négyet pedig magukkal hurcoltak a támadók. Talán ez volt Csík régi történetének legszomorúbb eseménye.
Most vegyük szemügyre a jelenlegi templomot. Hadd lássuk először építésének történetét. Az említett gótikus templom nagyon rozzant állapotban 1802-ig állott fenn, amikor a hívek számának állandó növekedése is szükségessé tette egy nagyobb templomnak az építését. Sajnos a régi templomot teljesen lebontották, faragott ajtóiból, ablakaiból semmit sem őriztek meg, az egészet beleépítették az új templomba. Csupán egy szemöldökkő – kibetűzhetetlen írással – maradt fenn a kórusfeljáró lépcsőjének alján. Az építkezés 1804-ben kezdődött Schmitt Konstantin építész tervei szerint. A munkálatok viszonylag lassan haladtak, s csak 1876-ban fejeződtek be. A kegytemplomot ünnepélyesen 1876. augusztus 20-án szentelte fel Fogarassy Mihály gyulafehérvári püspök. A templom belső berendezése a barokk korra jellemző, legnagyobb részét Papp Miklós brassói festő és szobrász készítette. A diadalív két oldalán a ferences rend nagyjainak oltárai láthatók: balról a rendalapító Szent Ferencé, jobbról, a sekrestye felőli oldalon a Szent Antal-oltár áll.
A szentélyben a főoltár fölött található a templom legértékesebb tárgya, Szűz Mária kegyszobra. A világon ismert kegyszobrok között a legnagyobb, magassága 2,27 m. Mind alkotója, mind pontos keletkezési dátuma ismeretlen. Stílusjegyei alapján a szakértők XVI. század eleji reneszánsz alkotásnak tekintik, egyesek szerint tiroli mester műve, mások a helyi képfaragó iskola termékeként tartják számon. Ábrázolása is egyedi. Máriát napba öltöztetett királynőként mutatja be, lába alatt van a hold, feje fölött tizenkét csillagból álló koszorú, fején korona, a jobb kezében jogar. Bal karján ül a kisded Jézus.
1798-ban az egyház csodatevőnek ismeri el, és a "Csodálatos és az eretnekek ellenében megsegítő Anya" feliratot kapja. Ekkortól gyűjtötték össze azokat a fogadalmi jelvényeket (ex voto), amelyeket a szobor két oldalán láthatunk. A bal oldali táblán a nagyméretű láb Batthyány Ignác erdélyi püspök adománya, aki a szobor csodatevő erejét is hirdeti. A lépcsőfeljáró két oldalán nagyon sok és egyre sokasodó táblácska van elhelyezve, amelyek a székelységnek a Szűzanya iránti tiszteletét és megsegítő hatalmát igazolják.
A kegyszobor a Mária-zarándoklatok központjában áll. Ősi szokás szerint a zarándokok könyörgéseik elmondása után megsimogatják a szobor lábát, vagy valamilyen ruhadarabjukat, kegytárgyaikat hozzáérintik. Ez a gesztus megerősíti őket hitükben, erőt nyernek belőle mindennapi életükhöz. A krónikások több, a szoborhoz kapcsolódó csodatételt jegyeztek fel az évszázadok során, amelyeket a zarándokok is ismernek és a maguk számára hasonlókat remélnek.
A Mária-szobor jobb oldalán Szent István király, bal felén Szent László szobra áll, a múlt század elején Tirolban készült jó minőségű alkotások, amelyek Joseph Runggaldier keze alól kerültek ki. Magasságuk 2,6 m.
A templom más értékei közül külön kell szólnunk a labarumról, amely a búcsús körmenetnek is az egyik fő szimbóluma. Állandó helye a kegyszobor jobb oldali részén, a lejárati lépcső mellett van. Henger alakú, nyéllel ellátott fémszerkezet, szövet bevonattal. Neve minden valószínűség szerint a latin "labrum" szóból származik, ami magyarul üstöt jelent. Tudjuk, hogy már Nagy Konstantin (306–337) császár idejében hasonló hadi jelvényt vittek a csatasor élén a győzelem szimbólumaként. A csíksomlyói labarum a hagyomány szerint a katolikus hit védelméért vívott nagyerdei győztes csata (1567) emlékére készült, és ennek évfordulóját ünneplő pünkösdszombati körmenet élén viszi a katolikus gimnázium mindenkori legerősebb végzős diákja.
A kegytemplomban található az ország egyik legnagyobb orgonája, amelynek hangja méltó hangulatot teremt az áhítathoz, a meditációhoz. Kitűnően alkalmas az egyetemes zeneirodalom legjelentősebb műveinek megszólaltatására, ezért gyakran rendeznek a templomban orgonakoncerteket. Több előző orgonáról van tudomásunk, az egyiket 1664-ben a polihisztor Kájoni János atya építette. A mostanit Gergely József, a budapesti zeneművészeti főiskola tanára tervezte, és 1931-ben készült el Temesváron a Wagenstein Lipót és fia cég műhelyében. Negyven szólóváltozatával és 2824 sípjával hívja fel magára a szakértők figyelmét.
A kegytemplommal épült össze a zárda, amelyet 1733- tól kezdtek építeni, mai formáját 1770-ben kapta. A zárt belsejű klastromokhoz hasonlóan négyszögű (kvadrát) udvara van, amelynek közepén a rend életében olyan nagy szerepet játszó Kájoni János páternek, a híres orgonaépítőnek, a nyomda alapítójának, zeneszerzőnek és írónak a mellszobra áll. A kvadrát érdekessége a három falra festett napóra, amely bármelyik napszakban mutatja az időt.
A szép barokk berendezésű zárda egyik látványossága a stukkódíszes refektórium (ebédlő), valamint az a leszelt ívű késő gótikus ajtókeret, amely a keleti szárny földszinti folyosójának falába van beépítve. Minden bizonnyal a régi kolostor egyik bejárati ajtaja volt.
Miklós József
(Folytatjuk)
Népújság ( Marosvásárhely), 2016. máj. 11.
(Folytatás május 9-i lapszámunkból)
Csíksomlyó nemzetközi hírét, amint már hangsúlyoztuk, a minden év pünkösdszombatján sorra kerülő nagy zarándoklatnak, a csíksomlyói búcsúnak köszönheti.
A katolikus hagyomány szerint (sz.m.: amelyet napjaink történetírása cáfol) János Zsigmond erdélyi fejedelem 1567-ben, a hitújítás korában haddal akarta a színtiszta katolikus Csíkot, Gyergyót és Kászont kényszeríteni az unitárus vallás felvételére. A három tájegység népe, István, gyergyóalfalvi plébános vezetésével, fegyverrel védte meg hitét. A gyülekező pünkösd szombatján Csíksomlyón volt. Isten kegyelmébe ajánlották magukat és a Szűz Mária segítségéért esedeztek, majd elindultak a hegy irányába (Tolvajos-tető, Hargita), szembeszállni a hitújítók hadával. Ezalatt az idősek, az asszonyok, a gyermekek Somlyón maradtak, és a győzelemért imádkoztak. Miután csellel sikerült az ellenséget szétzilálni, majd megfutamítani, a győztes sereg diadalmenetben vonult le Csíksomlyóra. Lobogóikat frissen hajtott nyírfaágakkal díszítették, ezért a menet távolról mozgó erdőhöz hasonlított. A nyírfaág azóta is az örömérzés kifejezése maradt, a zarándokok tömege ágacskákkal tér haza Csíksomlyóról, miután azokat hozzáérintik a Szűzanya szobrához. A keresztaljak is nyírfaágakkal díszítik zászlóikat. A győzelem utáni első búcsúsmenetet ugyanaz az István pap vezette Gyergyóalfaluból, aki egy évvel korábban hadba szólította a székelységet. Természetesen a zarándoklat gyalog zajlott, ami a mai napig a közelebbi falvak esetében fennmaradt. Habár János Zsigmond hadserege elleni győzelmet Csíkszék és a hozzá tartozó két fiúszék (Gyergyó, Kászon) népe vívta ki, a somlyói zarándoklat hamarosan össz-székely katolikus ünnepé vált, mert csatlakoztak a kezdeményezőkhöz a Nyárád völgye, Udvarhely vidéke és Felső-Háromszék katolikus falvainak lakosai is, később a gyimesi és moldovai csángók.
A csíksomlyói zarándoklat töretlenül zajlott még a forradalmak, háborúk idején is, hiszen az önmagára utalt székelység kitől várhatott lelki megerősítést, ha nem a csíksomlyói Madonnától? A második világháború után uralomra került kommunista rezsim mindent megtett, hogy akadályozza a búcsút. Persze, minden akadály ellenére a hívek sokasága szervezetlenül is özönlött Somlyóra. Az 1949-es búcsún még Márton Áron püspököt is le akarták tartóztatni, de a gyimesi csángóság és Csíksomlyó lakói megvédték.
Az 1989-es fordulat után soha nem tapasztalt erővel újult meg a csíksomlyói búcsú. A zarándokok száma évről évre nő, amolyanösszerdélyi magyar ünnepé vált. Egyre több nem katolikus magyar is eljön, és az anyaországból 20-25 ezerre tehető a zarándokok száma. Nem hivatalos adatok szerint az utóbbi években több mint negyedmillió ember gyűl össze évente a két Somlyó-hegy közötti nyeregben tartott ünnepi szentmisén.
A fentiekből kitűnik, hogy a búcsú fokozatosan elveszítette kizárólagos egyházi jellegét, bizonyos szempontból a tömegturisztika területére csapott át. Nyilván az ide érkezőket áthatja a hely szelleme, többségük meghatódottsággal, áhítattal kapcsolódik be a rendezvényekbe.
A búcsú megszervezése most már új rendszabály szerint történik. Társasgépkocsival, más járművekkel érkező zarándokok a Márton Áron Főgimnázium előtt, a taplocai úton gyülekeznek, itt keresztaljába szerveződnek és a Székútján keresztalja formájában haladnak végig. A keresztalják, a más egyéni zarándokok sokasága gyalog, megállás nélkül folytatják útjukat egészen a kegytemplomig. Itt a szervezők korszerű kommunikációs eszközökkel köszöntik az érkezőket. Tájegységenként, a tradíció szerinti sorrendben indítják a Kissomlyó-hegy két feljárója felé, azaz a hagyományos körmeneti útra és az újabban megnyitott autóútra. A nyeregben, vagyis a szentmise helyszínén a számukra kijelölt ún. "szektorban" helyezkednek el. Itt is hangosbemondóval köszöntik a zarándokokat, majd közös imádsággal és énekléssel töltik a szentmise kezdetéig fennmaradt időt.
A papi méltóságok tömege külön vonul az úgynevezett kordonon belül. Itt viszik a kisbazilika jelvényt és a labarumot. A kordon a hagyományos körmeneti utat teszi meg, felvonul a Salvator kápolnához, ahol kórus köszönti a főpapokat. Innen jönnek le a szentmise színhelyére.
Az egész ünnepség során külön figyelem illeti a gyergyóalfalvi keresztalját, a búcsú kezdeményezőit, akik mind a felfelé, mind a lefelé vezető úton az élen haladnak. A jelenlegi több százezres méreteivel a búcsúnak van egy olyan fogyatékossága, amit a szervezők sem tudnak egyelőre kiküszöbölni. Arról van szó tulajdonképpen, hogy a zarándokokat, elenyésző kivétellel, a Szűzanya iránti szeretet vonzza ide, azonban a hatalmas áradat miatt nem mindenkinek sikerül bejutnia a kegytemplomba és felmenni a szoborhoz. Sokan éppen ezért nem távoznak szombaton délután, este, éjszaka, sőt még vasárnap sem addig, amíg nem jutnak fel a Szűzanyához.
Pünkösd szombatjának Csíksomlyón van még három nevezetes eseménye. Az egyik a "csángó mise", amelyet a gyimesi és moldvai csángó magyaroknak tartanak este a Szent Péter- plébániatemplomban. Ennek a misének az a különlegessége, hogy a nagyszámú bákói magyar csángó csak itt vehet részt, évente egyszer, magyar nyelvű szentmisén. Ők, sajnos odahaza, templomaikban csak román szót hallanak, habár pópáik nagy többsége közülük való. Ezek a pópák Iasi-ban végzik a teológiai tanulmányaikat, s lehet, hogy nem is tudnak, de nem is akarnak magyarul misézni.
Papjaik nem támogatják híveik Csíksomlyóra való zarándoklását, innen nem indulnak szervezett keresztalják, ezért szervezetlenül indulnak útnak, és az általuk jól ismert hegyi ösvényeken szelik át, gyalog, a Kárpátokat. A kegytemplom előtt szerveződnek keresztaljába, miután átadják nekik a Szent Péter-templomban őrzött zászlójukat.
A másik jelentős esemény a csíksomlyói passió előadása, amelyre fent a nyeregben kerül sor, ugyancsak szombat délután. Az 1720-as években igen népszerűek voltak a passió-előadások, amelyek főleg a nagyhéthez és virágvasárnaphoz kötődtek, és Krisztus kínszenvedésének és kereszthalálának eseményeit elevenítették fel. Csíksomlyón az újraindított passiójátékot 1996-ban a Művészeti Líceum, a Segítő Mária Líceum és a Márton Áron Főgimnázium diákjai adták elő, tanáraik által írt szöveg alapján. A minden évben a kissomlyói amfiteátrumban tartott passió sajátossága az, hogy a nézők Krisztussal együtt teszik meg a keresztutat, mintegy magukra vállalva szenvedését. A passiójáték feltehetően német nyelvterületről került át a mi vidékünkre. A mai Magyarország területén is csak a budaörsi svábok vitték színre. 1996-tól a csíksomlyói passió komoly támogatást kapott az olasz, német és francia passióközpontoktól, és meghívásra részt vett az Európassió nemzetközi rendezvényein.
A pünkösdi búcsú másik érdekes tartozéka a szombat éjjeli virrasztás és a napfelkelte bevárása. Ez a hagyomány valószínűleg a magyarság őstörténetére vezethető vissza, a pogány kori napimádásra. S az a tény, hogy éppen itt honosodott meg, arra enged következtetni, hogy a kereszténység felvétele előtt Csíksomlyó pogány kultikus hely volt. Ezt az ősi szokást aztán a keresztény vallás új tartalommal töltötte meg, s pünkösd hajnalára lokalizálva, a Szentlélek eljövetelével azonosította.
A virrasztásra a Csíksomlyó hegyén kerül sor, a Salvator kápolnában és környékén. A több száz virrasztó imádsággal és énekléssel tölti az éjszakát, majd hajnalban kivonulnak a Szenvedő Jézus kápolnája mögé, s ott bevárják a napkeltét. Sokan az éppen a láthatáron megjelenő napkorongban a Szentlélek Istent vélik megpillantani, galamb formájában.
Más, nem a pünkösdi búcsúhoz kapcsolódó rendezvények is növelik Csíksomlyó vonzerejét, és az év más időszakában is kiemelik rendkívüli fontosságát. Nevezetesen a csíksomlyói ifjúsági (CSIT) és az Ezer Székely Leány találkozókról van szó.
Az ifjúsági találkozóra Erdély minden részéről jönnek a fiatalok. A találkozón az ifjak csoportokba szerveződve vitatják meg a hit és az élet alapvető problémáit, ifjúsági miséken vesznek részt, szabadtéri műsorokat rendeznek, virrasztanak a hegyen. Éppen fiatalos jellege és meglehetős kötetlensége folytán ez az augusztus eleji rendezvény nagy népszerűségnek örvend.
Az Ezer Székely Leány ünnepség ötlete a ’30-as években született meg. Domokos Pál Péter néprajzkutató és Vámszer Géza rajztanár abból az elképzelésből indult ki, hogy a hagyományos székely népviselet az urbanizáció következtében kezdett kiveszni. Tehát sürgősen kellett valamit tenni, legalább a huszonnegyedik órában. Ezért indítványozták, hogy évente gyűljenek össze Csíksomlyón a székely fiatalok népviseletbe öltözve, és egy seregszemle keretében mutassák be falujuk táncait, dalait, a hagyományos népművészeti alkotásokat. Ezt a seregszemlét is betiltotta a múlt rendszer, ilyen-olyan fesztiválokkal helyettesítette, mint pl.: Megéneklünk, Románia, Tavasz a Hargitán stb. Az Ezer Székely Leány somlyói ünnepének felújítását az egyház kezdeményezte 1992-ben, s bár közben többször gazdát cserélt, mégis megmaradt annak, aminek elindítói szánták: egy színpompás székely, magyar népművészeti seregszemlének, amely egyre nagyobb tömegeket vonz mind a nézők, mind a résztvevők táborából.
Bibliográfia:
• Domokos Pál Péter: Rendületlenül – Márton Áron, Erdély püspöke. Eötvös Kiadó – Szent Gellért Egyházi Kiadó, Budapest, 1989
• Szádeczki Kardoss Lajos: A székely nemzet története és alkotmánya. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1927, reprint 1993
• Hankó Vilmos: Székelyföld. Akadémiai Kiadó 1993
• A szálfaember, Ábrahám Ambrus önéletírása, JATE Szeged, 1993
• Dr. Endes Miklós: Csík–Gyergyó–Kászon-székek földjének és népének története 1918-ig, Akadémiai Kiadó, Budapest 1994
• Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, Pest, 1868, II. kötet – Csík
• Hargita megye útikönyve, Csíkszereda, 1973
• Hazajöttünk. Pünkösd Csíksomlyón, Glória Könyvkiadó, Kolozsvár, 1992
• Pünkösdi búcsú Csíksomlyón, Szent Gellért Kiadó, Budapest, 1998
• Csíkszereda – Szeklerburg – Miercurea Ciuc, ProPrint Könyvkiadó, Csíkszereda, 1995
• Barangolás a Székelyföldön: Hargita megye, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1998
• A csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium évkönyvei
Népújság (Marosvásárhely)

Elballagtak a Szent Anna Speciális Ipari Szakközépiskola végzősei
Ünneplő ruhás, virágcsokrokat szorongató szülők, hozzátartozók, barátok népesítették be péntek reggel a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház nagytermét, ahol az enyhe és közepes szellemi fogyatékkal élőket oktató Szent Anna Speciális Ipari Szakközépiskola ballagási ünnepségét tartották.
Az ünnepségen tizenkilenc végzős diák búcsúzott el az iskolaközösségtől. A tanulók asztalos és készruhakészítő szakosítást szereztek.
Burus Csaba iskolaigazgató ünnepi beszédében rámutatott, hogy a felnőttkor küszöbén ismeretlen, új körülmények várnak a diákokra, ezért fontos, hogy higgyenek önmagukban és olyan életet éljenek, ahol a szívből fakadó igazat, szeretet keresik. „Bízom benne, hogy képesek lesztek erre, és bízom benne, hogy mi itt az iskolában hozzájárultunk a fejlődésetekhez” – mondta Burus. Továbbá megköszönte a szülők, a pedagógus közösség és az osztályfőnökök a lelkiismeretes munkáját, amellyel segítették a diákközösséget.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség részéről Mândru Elena kívánta azt a diákoknak, hogy sok sikerben és számos boldog pillanatban legyen részük a továbbiakban. Hargita Megyei Gyermekjogvédelmi és Szociális Igazgatóság vezetője, Elekes Zoltán is felszólalt az ünnepségen. „Az iskola barátjának érzem magam, mert a végzősök között sok olyan arcot látok, akikre örömmel nézek. Barátaimnak tekintem őket, hiszen sokan ott nevelkedtek a csíkszeredai szociális központunkban” – fogalmazott Elekes. Emellett, kifejezte örömét aziránt, hogy nemrég új otthonba költözhettek az iskola fogyatékkal élő, valamint tanulási nehézségekkel küzdő fiataljai.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro