Parasztház, ami a múltba röpít vissza
Néhány napja nyílt meg a havadtői falumúzeum, amelyet nemcsak a helyiek, hanem a szakma is értékes és érdekes gyűjteménynek minősít. A megvalósítást mintegy húsz évnyi gyűjtőmunka és jó összefogás eredményének tartják.
A kultúrotthon udvarán vadonatúj, parasztházra emlékeztető, fehér falú, muskátlis ablakú, cseréppel fedett kis épület áll, ebben rendezték be a helyiek a falumúzeumot. Két szobában tematikus kiállítást találunk, míg az épület tetőterében mintegy hatszáz tárgy várja, hogy a napokban elkészüljön a polcrendszer, így itt – más múzeumokhoz hasonlóan – látványraktárat hoznak létre, azaz a helyi gyűjtemény éppen ki nem állított darabjait tárolják és bemutatják a látogatóknak – vezetett körbe az épületetben Dónáth István, aki húsz évvel ezelőtt kezdte a helyi tárgyak gyűjtését, s néhány éve a Pro Havadtő Egyesület tagjai is csatlakoztak hozzá.
A magángyűjteményt így felhívás útján a falubeliek is gyarapítani kezdték, szinte nincs is olyan ház, ahonnan ne került volna hozzájuk tárgy. Látva a gyarapodást és a törekvést, a gyulakutai önkormányzat és a helyi tanács egy épületet készített a gyűjtemény számára, azaz egy meglévőt felújítottak, megtoldották, Gál Gábor és Mihály Árpád helyi vállalkozók tudásuk legjavát adták bele, hogy megnyílhasson a kis múzeum. Az eseményen Orbán János marosvásárhelyi és Kinda István sepsiszentgyörgyi múzeológusok mellett Pozsony Ferenc néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár is jelen volt. A jelenlegi körülmények összehasonlíthatatlanul jobbak, és egészen más hatást keltenek a látogatóban, mint a volt helyszín a „kicsi iskolában” – nyugtázta Dónáth István, hozzátéve, hogy gazdagsága és elrendezésének szakszerűsége miatt szakember szemével is múzeumnak tekinthető a havadtői gyűjtemény.
Az épületben tematikus, időszakonként más-más jellegű kiállításokat fognak szervezni. Jelenleg az egyik helyiségben az 1910-es évekbe vezetnek vissza, egy helyi paraszti család egyszerű életét mutatják be. A bábuk lehetnének éppen Izsák Gyula bácsi és Vilma néni: a férfi a kemence mellett kukoricát fejt a tavaszi vetéshez, amíg felesége a vacsorát tálalja. A szobában csak azok a tárgyak vannak, amelyek éppen szükségesek, egy két bútordarab, edények, eszközök, a fogason előkészítve a férfi ruhája, csizmája, átalvetője, hogy a vásárba indulhasson, a sarokban a falon ott vannak azok a kitüntetések, amelyet a nyárádszeredai (1941) és budapesti (1942) kiállításokon nyertek el tenyészállatai.
A másik helyiség az 1930-as évek polgári szobáját mutatja be, korabeli értékes bútordarabokkal. Mintha csak Nagy Sándor lelkész állt volna fel emlékiratai mellől, vagy az „amerikáns” Csató Ágoston hagyta volna abba adóskönyve böngészését. A szobában álló üveges tárlókban első és második világháborús személyi tárgyak, bankók, kitüntetések, egy másikban pedig Nagy Sándor lelkész 14 füzetet kitevő emlékiratai, szemüvege, botja, 1786. évi katolikus prédikációs könyv és régi bibliák. Ott láthatjuk a szobában a havadtői zenélő kapu egy darabját is, egy 1941-es gazdatanfolyam emlékképét és Csató amerikai befogadólevelét, de annak a hajónak a fényképét is megnézhetjük, amellyel a férfi a másik földrészre utazott.
A szoba falán a Bethlen Gábor Alap támogatásával készült panók is állnak, amelyek a falu ünnepeit mutatják be: a tavaszi ünnepkört (locsolás, tojásfestés, fenyőágazás, májusfaállítás), téli ünnepeket (disznóvágás, karácsonyi kántálás, angyaljárás, óévbúcsúztatás, farsangolás), az emberi élethez kapcsolódó eseményeket (keresztelő, konfirmálás, lakodalom, temetés), közösségi eseményeket (nők és anyák napja, szüreti bálok, mindenszentek napja). A bemutatókat Kinda István főmúzeológus állította össze.
Az új épület mellett az udvaron egy sütőkemencét és egy többfunkciós csűrt építene az egyesület a közeljövőben, amelyeket egyrészt múzeumpedagógiai, másrészt különböző szabadtéri rendezvények céljára használnának fel, de itt kaphatnának helyet olyan eszközök és bútordarabok is, amelyek méreteik miatt nem férnek be a múzeumépületbe. Az egyesületnek van egy ezerkétszáz kötetet számláló könyvtára is. Mindezek működtetésébe, a nyitva tartás és tárlatvezetés megoldásába szeretnék bekapcsolni a falu fiataljait is.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Magángyűjteményből falumúzeum Havadtőn
Nosztalgiautazás
Október 30-án az Ünnepek és hétköznapok című kiállítással felavatták a havadtői falumúzeumot. A helyi néprajzi gyűjtemény a Gyulakutai Polgármesteri Hivatal által épített új, saját épületbe költözött. A múzeumot, a kéttermes új alapkiállítást a Székely Nemzeti Múzeum és a Pro Havadtő Egyesület megbízásából dr. Kinda István néprajzkutató hozta létre.
Donáth István, a havadtői falumúzeum alapítója ottjártunkkor elmondta, hogy tulajdonképpen magángyűjteménynek indult közel 20 éve. "Akkor kezdtük gyűjtögetni a régi dolgokat. Kíváncsi ember voltam, előbb a családból gyűjtöttünk tárgyakat. A dédszülők, meg az örökösök kulákok voltak, üldözték őket. Én szerettem nézegetni a régi dolgainkat, a fényképeket. A középiskolában Székelyszentléleken volt egy tanárom, aki múzeumot alapított, és az ő gyűjtőszenvedélye engem is megragadott. Később a feleségemnek volt az ötlete, hogy ne magángyűjtemény legyen, hanem mutassuk meg az embereknek, akár az itt lakóknak. Akkor egészen más fordulatot vett a gyűjtés, a faluból kezdtünk gyűjtögetni. Közben megalakult a Pro Havadtő Egyesület, és jó pár ember felkarolta az ötletet, besegített. Utána már csapatmunka volt. Az volt a lényeg, hogy a falubeli tárgyak kerüljenek kiállításra" – mondta el Donáth István.
2010-ben az akkori kicsi iskolában kaptak helyet, és hivatalos kiállítás keretében be is mutatták a falu közösségének az összegyűjtött tárgyakat. Donáth István szerint a szakma is melléjük állt, a Székely Nemzeti Múzeum felfigyelt a kezdeményezésre, dr. Kinda István megmutatta, hogyan kell gyűjteni, felvezetni, leltározni. 2010 után pedig a helyi tanácsban is partnerre leltek: az önkormányzat segítette őket abban, hogy 2016-ra egy önálló kis épülete legyen a múzeumnak, immár nem csupán kiállítás, hanem falumúzeumként tudják bemutatni a gyűjteményt.
Gyula bácsi és Vilma néni a konyhában
A két alsó teremben két tematikus kiállítás van, a felső teremben egy látványraktárt szeretnének berendezni, ahol katonás rendben lennének kiállítva azok a dolgok, amelyek nincsenek kiállítva, de raktározták őket típus szerint – magyarázta a múzeum alapítója.
– A két alsó teremben látható berendezést Kinda István segítségével és útmutatása szerint állítottuk össze. Az egyik részében egy jobbágycsaládnak a mindennapi életét próbáljuk bemutatni, a másik polgári rész, polgári bútorral. A szobában található pannókon tematikusan bemutatnánk a hagyományainkat, az ünnepeinket, az üvegtárlókban pedig Havadtő érdekességeit – tájékoztat a múzeumalapító.
A szobák berendezése mellé kis történetet is kerekít: azt mondja, hogy a kukoricát morzsoló parasztember Izsák Gyula bácsi, az asztal mellett Vilma néni, a felesége ül. Elmondása szerint Izsák Gyula egyik meghatározó személyisége volt Havadtőnek, olyan tehenei és fajállatai voltak, hogy már 1941-42-ben Budapestre vitték őket kiállításra, elismerő oklevelet is kapott. Meglehetősen ritka, hogy egy kis erdélyi faluból Budapestre vigyenek állatokat kiállításra. Donáth István szerint akkoriban Havadtő kb. 600 lelket számlált. Ezért is próbálták Izsák Balázs egyszerű konyháját is rekonstruálni. A kemence mellett fejti a törökbúzát, a felesége tálal. A megnyitón az asztalon puliszka is volt hagymatokánnyal, aminek az illata bejárta a konyhát, és sokan meg iskóstolták. A régi látványt, azokat az ízeket szeretnék felidézni, visszaadni a mai fiataloknak vagy akár idősebbeknek. Mint mondta, egyfajta nosztalgiautazás lenne ez a múzeum.
Polgári bútor, rokka, egymilliárd pengő és a többi
Átmegyünk a tisztaszobába. "Nem egy havadtői nénit láttam megkönnyezni ezt a helyiséget. Meg is lehet érteni, mert lehetnek itt olyan tárgyak is, amelyek valamelyiküknek a nagyanyjáé volt. Ennek nagy az érzelmi hatása." A másik, ami sokakban szintén nosztalgiát ébreszt, hogy nem is olyan rég még így éltek az emberek. Mutatja is sorban a vajköpülőt, a kolbásztöltőt, a rokkát és a többi használati tárgyat.
A favillától a rabruháig, az egymilliárd pengős bankóig sok minden megtalálható a múzeumban.
Az alapító elmondása szerint szinte pénz nélkül rendezték be a múzeumot. "Az emberek, miután meggyőződtek, hogy nem akarom eladni, maguktól hozzák a különböző tárgyakat. Sokszor csak beteszik a kapun, és napok múlva tudom meg, hogy ki tette be." A szobabútor a polgári életet próbálja rekonstruálni.
Ebben a szobában látható Havadtői Nagy Sándor lelkész emlékirata, az "amerikás" Csató Ágoston képei, még az a füzet is, amely azoknak a nevét tartalmazza, akik valaha tartoztak neki.
Az üveges tárlókban második világháborús tárgyak vannak, egy másikban első világáborús emlékek, munkaruha, rabruha. Képeken régi ünnepségek emlékei, illetve olyanok, amelyek hagyományát ma is őrzik, keresztelő, konfirmálás, eljegyzés, esküvő, temetés, a karácsonyi, húsvéti, pünkösdi ünnepkör stb.
Itt található Metz Albert zeneszerző, hegedűművész, haláláig a marosvásárhelyi zenekonzervatórium igazgatójának képe, illetve Havadtői Sámuel kortárs művész, Yoko Ono volt férjének fotója.
Az emeleti részen raktározzák egyelőre a ki nem állított tárgyakat, Donáth István szerint már hatszáz darabot vettek leltárba. Dióhéjban ennyi. Természetesen visszaadni mindent nem lehet. Meg kell nézni. Érdemes.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)