A NATO tagállamai december 8-án megerősítették elkötelezettségüket az európai hagyományos haderőkről és fegyverzetekről kötött szerződés (CFE) iránt, amelynek felmondását Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter kilátásba helyezte arra az esetre, ha az Egyesült Államok és a NATO tovább közelíti csapatait határaihoz. Az 1990-ben aláírt CFE korlátozza a hagyományos fegyverek telepítését az európai színtéren. Orosz felfogás szerint az Egyesült Államok figyelmen kívül hagyja e szerződést, ha támaszpontokat létesít Románia területén. „Oroszország eleget tett minden CFE-korlátozásnak. Ám ha más államok nem teljesítik a szerződést, akkor Moszkva levonja az ebből adódó következtetéseket” –jelentette ki az orosz védelmi miniszter. Arra reagált, hogy Traian Basescu és Condoleezza Rice december 6-án Bukarestben megállapodást írt alá négy amerikai bázis román területen való létrehozásáról. Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök szerint Oroszországnak nincs oka aggodalomra a román–amerikai megállapodás miatt, hiszen a dokumentumban tulajdonképpen nem is támaszpontok létesítéséről, csupán bizonyos Amerika által igényelt könnyítésekről van szó – nyilatkozta. Traian Basescu államfő bizonygatta: Románia messzemenően tiszteletben tartja Oroszországgal szemben vállalt kötelezettségeit. /Orosz aggodalmak a Romániában létesítendő amerikai támaszpontok miatt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./

Montenegró lakossága feladta a leckét Európának. Amikor a május 21-én megtartott népszavazáson arra szavaztak, hogy Montenegró az 1918 óta fennálló nemzetközi jogi helyzetét rúgja fel, lépjen ki a Szerbiával alkotott államközösségből, és váljon függetlenné, még nem tudták, hogy ez milyen hatást gyakorol majd a kontinens keleti része és a kaukázusi térség szeparatista törekvésű térségeinek lakóira. Vlagyimir Putyin orosz elnök arra figyelmeztette a nemzetközi közösséget, hogy a montenegrói függetlenségi népszavazás eredménye, valamint Koszovó esetleges függetlenségének elfogadása rendkívül veszélyes precedenst teremt. Őt „a volt Szovjetunió szeparatista enklávéinak”, Abháziának, Dél-Oszétiának és Transznisztriának a sorsa foglalkoztatja, de ezúttal tovább ment. Felhívta a figyelmet, hogy a crnagorecek önállóságának nemzetközi elismerése az európai földrész nyugati részét is destabilizálhatja, hiszen a montenegrói referendum „katasztrofális következményekkel járhat olyan országokra nézve is, mint Spanyolország, Franciaország vagy Olaszország”. A montenegrói népszavazás utáni napokban az ún. Transznisztriai Moldovai Köztársaság vezetői hasonló referendum kiírását helyezték kilátásba. Igor Szmirnov, a szakadár Dnyeszter-vidéki térség elnöke bejelentette: legkésőbb szeptemberben feltétlenül népszavazást rendeznek a Moldovától való függetlenségről. Ezzel egyidejűleg Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter leszögezte: az orosz katonai jelenlétet a szakadár térségben Moszkva továbbra is fent kívánja tartani. A szeparatista akció miatt Moldova és Transznisztria között 1992-ben kisebb háborús konfliktusra is sor került. A Dnyeszteren túliak az „ott felejtett” 14. szovjet hadsereg pártfogásával győztek, az orosz haderő azóta is a térségben maradt, „vigyázni a szovjet fegyverraktárakra”, amelyek elszállításához több mint kétszáz tehervonatra lenne szükség. Tyiraszpol külön parlamentet és külön kormányt hozott létre, s bár függetlenségét senki nem ismerte el, ma is önálló pénze van. Az Európai Unió és az Egyesült Államok is azt szeretné, ha az oroszok Transznisztriából kivonulnának, s ha a Dnyeszter-melléki térség ugyanolyan széles autonómiát kapna Kisinyovtól, amilyent a moldovai törvényhozás a kilencvenes évek közepén a szintén kiszakadással fenyegető dél-moldovai gagaúzoknak biztosított. /Tibori Szabó Zoltán: A függetlenedés szelleme kísérti Európát. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13., folyt. 14./