Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Istovics Krisztina
1 tétel
2013. október 26.
Szegedi diákok Kolozsváron – egy áthallgatás szűk 10 napja
Felfordult a világ! Nem kolozsváriak mentek odaát, hanem néhány szögedi diák jött megélni a kincses várost - már annyit, amennyi tíz napba belefért.
A házigazda
Általában egy diákcsereprogram után a vendégek írják beszámolójukat. Én a másik, szintén napos oldalát írnám meg, egy rövid Szeged-Kolozsvár testvéri(es)ség néhány napját a házigazda szemszögéből. Alább majd „vallanak” a szögediek...
Az előkészületek, program-összeállítás és kapcsolatfelvétel a kezdeti szakasznak akár unalmasabbnak is mondható részei, ezeket kihagyom. A lényeg az első négy lánnyal és egyetlen fiúval kezdődött. Közös ebéd, kezdeti nyelvi nehézségek (mármint a szegedi vendégdiákoknak, mi meg tolmácskodtunk), majd egy kis ismerkedés egymással, a KMDSZ-szel, Karrierirodával, Kolozsvárral. Az oldott hangulatra nem sokat kellett várni, már az esti sörözés a Krajczárban jól sikerült, hiszen éjjel 1-ig kint maradt az összeszokásban levő kis társaság. Igazi összerázódást meg mi mástól is várhatnánk egy egyetemlátogatós nap után, mint a Janistől? Másnap nehéz is volt az ébredés…
Ahogy teltek a napok, annál inkább megismertük egymást. Nem csak azt tudtuk már, kit hogy hívnak, milyen egyetemre jár, hanem kiderült, ha valaki szeretett néptáncolni, lassan megtudtuk, kinek ízlik jobban a bor, mint a sör. Az is világossá vált, több helyről gyűltünk össze mi, magyarok. Nem volt olyan nagy kulturális különbség, de szervezőkként a maximumot ki akartuk hozni városunkból, környezetünkből. Megmutatni, hogy Kolozsvárt miért és hogyan lehet szeretni. Hogy miért pont olyan jók az őszi sétatéri bolyongások, mint egy opera, vagy épp este a fellegvárról a kilátás ér-e annyit, mint a toronylátogatás (ahová, sajnos, nem mindenki jutott fel).
Néha megkérdezték a külföldi egyetemistáink: honnan a sok energia? Ők adták azt a löketet, ami pörgetett és vonzott a városba azon a körülbelül 10 napon. A mosolyok és kérdések, az érdeklődés szedett ki hosszú éjszakák után reggel az ágyból, még így is vigyorogva. Ez vett rá, hogy szabad órámban süssek gyorsan, vagy hogy bulira készülés helyett egy utolsó sörözésre szaladjak. Nem volt így sem elég ez a néhány nap, remélem, hogy jövőre kapunk még ugyanennyit. Vagy többet is akár!
(G. Cs.)
Kolozsvár két hétben – új hangulat, életérzés
Kolozsvár… A szó, a város új hangulattá, életérzéssé nőtte ki magát gondolataimban.
Nekem, Szegedről érkező hallgatónak elsőre furcsának és idegennek tűnt a kép, amit Kolozsvár nyújthatott. Szeged széles utcái, járdái után az első napokban meglepő és lehangoló volt Kolozsvár sikátoros elrendezése. Hirtelen azonban valami (minden!) megváltozott bennem, egyik napról a másikra!
Vendéglátóink remek programokat szerveztek, elég volt egy városnézés Andris kínálta történeti áttekintéssel, egy fellegvári séta Ingriddel és Mándellel ahhoz, hogy átértékeljem mindazt, amit Kolozsvár adhat nekem. Pozitív élményeimet csak fokozták a közös sörözések, a tordai sóbánya-látogatás, valamint a gyönyörű napsütéses időjárás. Akkor szerettem bele végleg a városba, amikor a Sétatérre mentem fotózni. Az ősz hihetetlen színei, a park szépsége megtették hatásukat. Tamás, Csilla, Réka a második héten is jobbnál jobb programokkal kedveskedtek. Nem feledem az operettet, a Heltait, a Klausent... A Feketetón tapasztaltakról, annak sokszínűségéről, Hunorral (illetve nélküle ) átélt kalandokról külön elbeszélést írhatnék. Kolozsvár látképe a Szent Mihály templom tornyáról szintén örökre az elmémbe égett.
Mindent összevetve azt gondolom, csodás két hetünk volt a városban, megismerve annak sokszínűségét, de talán két hét mégis kevés volt, hogy felfedezzük minden árnyalatát. Tudok még olyan helyekről, terekről, kocsmákról, amelyek arra várnak, hogy megismerjem őket. Érzem, tudom, hogy a város visszavár! És ha visszatérek, felkeresem kedves vendéglátóinkat, akik Kolozsvár rejtelmeit elérhetővé tették számomra!
Istovics Krisztina
Bentlakás és kintlakás, megkapni
Esti utazással vette kezdetét erdélyi, kolozsvári kalandunk. Sikeres megérkezés és szobafoglalás után készültünk a következő napok izgalmaira: egymás, a KMDSZ-tagok és Kolozsvár megismerésére.
Néha gondot okoztak a nyelvi korlátok, de úgy hiszem, barkochbában és activityben mindenki fejlődött az ott töltött pár napban. Születtek komikus szituációk, többek között a konyhás nénikkel folytatott „beszélgetések” (melyik rántott sajtot szeretnénk enni), vagy a mosodás nénivel – hogy mosni szeretnénk –, a portás bácsival – de mi ebben a koliban (bentlakásban) lakunk, mi vagyunk a magyar csoport, tessék felengedni –, vagy ha éppen a termet kerestük, ahol az óránk volt.
Kintlétünk alatt vendéglátóink bevezettek minket az egyetemi életbe, azaz 2 hétig mi is beleélhettük magunkat az ízig-vérig kolozsvári egyetemista létbe és minden velejárójába. Megismertük az egyetemet, az egyetemi órákat és tanárokat. Bejártuk Kolozsvár nevezetességeit és legjobb vendéglátóipari egységeit, ahol magyarul is értenek, és még társasozni is lehet. Átmulattunk egy-két éjszakát a Janisben, a magyar bulikban, ahol a román és magyar fiatal megfér egymás mellett, a magyarországi közhiedelemmel ellentétben. Megtapasztaltuk, hogy az ottani közlekedéskultúra merőben eltér a mienktől, vagyis ha ott élsz, vedd fel az ottani ritmust (nem baj, ha piros van vagy nincs zebra, menj át nyugodtan az úton), és hogy az összes buszsofőr Michael Schumachernek képzeli magát, legyen szó helyi vagy távolsági buszjáratról. Kiderült, hogy a feketetói vásár tényleg nagyon nagy és tényleg mindent lehet ott kapni, hogy a bentlakásnak (kollégium) kintlakás (albérlet) az ellentétje, nem csak viccelni akartak velünk a srácok. Valamint az utolsó napon felvilágosítottuk vendéglátóinkat, hogy a ’megkapni’ szót mi nem használjuk olyan szövegkörnyezetben, mint ők (nálunk a ’megtalál’-t szokás mondani, a megkapni az más jelent…), azért mosolyogtunk mindig rajtuk, ha ezt mondták. Számunkra elég viccesen hangzik az, hogy „Kint megkaptok.” vagy „Majd ott megkapjátok XY-t.”.
Remek embereket ismertünk meg egy gyönyörű városban, akik szuper programokat szerveztek nekünk, és szerintem nem hazudok, ha azt írom, hogy vissza fogunk még térni, készüljetek fel!
Szabadság (Kolozsvár)