Elszigetelheti Székelyföldet a jelenlegi kormány, ugyanis megszakadhat az észak-erdélyi autópálya építése, amely már nem fog elérni a Székelyföldre, hanem Nagyszebennél csatlakozik a 4. páneurópai korridorhoz. Ugyanakkor a parlamentben arra történik kísérlet, hogy megakadályozzák a vidombáki repülőtér megvalósítását. A Nyárádtő–Ditró–Iasi-autópályára vonatkozó tervekről Berceanu miniszter csak annyit mondott, hogy „majd erről lehet tárgyalni, de ez nem prioritás”. /Isán István Csongor: Elszigetelik a Székelyföldet? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./

Levédték a székely márkanevet a Román Találmányi és Védjegyhivatalnál. Egyelőre Kovászna és Hargita megye csatlakozott a székely márkanév levédésének kezdeményezéséhez. Maros megye is érdekelt. /Bágyi Bencze Jakab, Isán István Csongor: „Made in Székelyföld” = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 4./

A napokban meneszthetik a Hargita Népe kiadójának igazgatóját, Karda Emesét, valamint Kozán István főszerkesztőt. Sajtóértesülések szerint a megyei tanács tulajdonában lévő Csíkszeredában szerkesztett lap újságírócsapatát bővítik, az új munkatársak toborzásával Isán István Csongort, az Új Magyar Szó gazdasági rovatának jelenlegi szerkesztőjét bízták meg. Pénzügyi megszorítások miatt több munkatársától is kénytelen megválni a Bukarestben és Kolozsváron szerkesztett Új Magyar Szó. Az országos napilap kiadója úgy döntött, felszámolja kolozsvári, valamint marosvásárhelyi fiókszerkesztőségét, és megválik mindkét kincses városi tudósítójától, valamint az olvasószerkesztőtől. Salamon Márton László megbízott felelős szerkesztő elmondta, a Kultúra és a Média rovatokat továbbra is Kolozsváron fogják szerkeszteni. Ugyancsak pénzügyi megfontolásokból lemondtak tévéműsor-mellékletükről is, melynek tartalma bekerült a laptestbe. Salamon Márton László nem tudta megerősíteni azt, hogy az elkövetkező napokban többen is távoznak a lap bukaresti szerkesztőségéből. /Változások a sajtóban. = Krónika (Kolozsvár), márc. 26./

Annak ellenére, hogy Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke az utóbbi héten több ízben is utalt arra, hogy napirendre tűzik a Hargita Népe megyei napilap kiadóigazgatójának cseréjét, a mostani ülésen nem szerepelt a téma. Hajdú Gábor úgy nyilatkozott, rövidesen elkészül a lap háztáján tett vizsgálódásaikról szóló beszámoló, s Borboly szerint csakis ezt követően kerülhet napirendre a téma. Azonban kiderült, hogy Karda Emesének állásajánlatot tettek a megyei elöljárók az önkormányzat gazdasági igazgatói tisztségére, a jelenleginél jóval nagyobb fizetésért. Karda Emese kijelentette: „Borbolynak nem áll jogában sem állást ajánlani, sem leváltani engem”. Mint mondta, a gazdasági igazgatói tisztség köztisztviselői státus, így versenyvizsga alapján lehet megszerezni, nem felajánlással. Borboly cáfolta, hogy az Új Magyar Szó egykori munkatársa, Isán István Csongor új munkatársakat toborozna a Hargita Népéhez. Isán ezzel szemben a Krónika munkatársai közül is próbált újságírót toborozni, és határozottan a Hargita Népét jelölte meg célpontként. Az újság munkatársai közleményükben úgy vélik, egyértelmű, hogy „pártlappá kívánják átszervezni” a Hargita Népét, az RMDSZ-es megyei tanácsvezetés pártellenőrzés alá akarja vonni a napilapot. /Jánossy Alíz: Hargita Népe: teljes bizonytalanság. = Krónika (Kolozsvár), márc. 30./

Hargita megye tanácsának április 29-én hozott döntésével gyakorlatilag megvalósult a Hargita Népe napilap politikai ellenőrzés alá vonása, kézi vezérlésűvé teszik a Hargita Népe szerkesztőségi politikáját. Jelenleg a megyei tanács által kinevezett igazgató felelt a kiadó jogi és pénzügyi tevékenységéért, míg a Hargita Népe napilap tartalmát és szerkesztési politikáját a szerkesztői közösség, valamint a főszerkesztő irányította. Az új működési szabályzat a felelős kiadói, illetve a főszerkesztői hatáskört egyazon tisztség, a kiadó-főszerkesztő alá vonja. Ezzel a megyei tanács RMDSZ többségű testülete megtalálta az utat a lap tartalmának ellenőrzésére, befolyásolására, cenzúrázására. A kiadó-főszerkesztő a jövőben a politikai hatalom irányítása alatt áll. Isán István Csongor, az új vezető, valamint a megyei tanács vezetése között jóval korábban megkezdődtek az egyeztetések, ráadásul Isán István Csongor eddig az RMDSZ-hez közel álló, de anyagi nehézségekkel küszködő Új Magyar Szó munkatársa volt. Eddig önfenntartó minőségének köszönhetően volt képes a napilap visszaverni a politikai befolyásolásra tett kísérleteket. Az új felállással az új kiadó nagy valószínűséggel megyei tanácsi alapokat vesz majd igénybe tervei megvalósításához, tulajdonképpen kiszolgáltatva a saját személyében felhalmozott főszerkesztői tisztség függetlenségét. Ezzel elúszik Hargita megye napilapjának 20 éves, újkori függetlensége. A mai lapszám azért jelenik meg az 1989 előtti lapelőd fejlécével, mert az a jelkép utal azokra az időkre, amikor a lap azt írta, amit a párt mondott. /Mindent a politikai érdekekért. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 30./

Maroshévízen tartotta kihelyezett ülését a megyei tanács. A testületet a Hargita Népe lapkiadó körül kialakult vitatott helyzet, valamint annak az RMDSZ-frakció által javasolt megoldása osztotta meg. A tanácsosok az erre vonatkozó határozattervezetek közül elsőként a lap felelős kiadójának, Karda Emesének a felek közös megegyezéséről szóló határozattervezetét fogadták el, majd meghallgatták a kivizsgáló bizottság jelentését. Ezután a kiadó további működésére vonatkozó alapszabályzatot néhány javasolt módosítással szavazták meg, majd döntöttek az új lapigazgató-főszerkesztő személyéről, ezt a tisztséget a jövőben Isán István Csongor tölti be. Az MPP-frakció tanácsosai előbb az alapszabályzat szavazásra bocsátásának elnapolását kérték azon a címen, hogy nem eléggé kidolgozott és alapos. Miután ezt a javaslatot az RMDSZ többség leszavazta, a polgári pártosok testületileg a Hargita Népét érintő határozattervezetek ellen szavaztak. – Óriási tévedés, hogy ha egy a koordinálásába tartozó intézménynek a megyei tanács nem ad pénzt, akkor semmi köze hozzá. Ez nem igaz, örököltünk bizonyos helyzeteket egyes ilyen intézményeknél, és sokuknál azt tapasztaltuk, hogy nincs rend. Szándékunk ezeknél rendet tenni, még akkor is, ha folyamatosan darázsfészekbe kell nyúlni – jelentette ki Borboly Csaba, tanácselnök. /Hompoth Loránd: Felemás hangulatú ülésen döntöttek a Hargita Népéről. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 30./

Forró-Erős Gyöngyi, a lap munkatársa gratulált a megyei tanácsnak, április elejétől nem hozhatták a Hargita Népéhez emberüket, embereiket, megteszik ezt májustól. A Hargita Népe Lapkiadó átszervezésére, a felelős kiadó kinevezésére a megyei tanácsi testületnek joga van. Ismerve a testület felállítását, gond nélkül szavaztathatnak meg mindent, amit kitalálnak. Különböző sajtóorgánumok már a tanácsülés napjának reggelén hozták a Hargita Népe új vezetőjének a nevét: Isán István Csongor. Ugyanaz az Isán István Csongor, akit már március végén kiszemeltek új felelős kiadónak. /Forró-Erős Gyöngyi: Levélféle a győzőkhöz. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 30./

Nem kellett döntenie Hargita megye tanácsának Karda Emese felfüggesztéséről a Hargita Népe kiadó éléről, ugyanis Karda időközben önként lemondott tisztségéről. Borboly Csaba tanácselnök elmondta: a testület tudomásul vette a lemondást, ideiglenes megbízással Karda helyére Isán István Csongort nevezték ki, aki – szintén ideiglenesen – a főszerkesztői tisztséget is ellátja. Így Kozán István felelős szerkesztői megbízatása – legalábbis Isán információi szerint – az új kiadóvezető kinevezésével megszűnt. Kozán e fejleményeket nem kívánta az ÚMSZ-nek kommentálni. Isán István Csongor elmondta: a lapon belül mindenkire szükség van, sőt, új emberekre is. „Nem akarok senkivel leszámolni. A híresztelésekkel ellentétben nem lesz politikai faliújság a Hargita Népe napilapból” – fogalmazott. Szeretne a lap munkatársai közé „visszahozni” néhány nagy nevet a szakmából. A végleges kinevezéshez Isánnak meg kell nyernie a posztra a későbbiekben kiírandó versenyvizsgát. Ez azonban elhúzódhat, mivel a kormány befagyasztotta a költségvetési egységeknél az új alkalmazottak felvételét. Állítólag Karda Emese a gazdasági igazgatói tisztségért cserében volt hajlandó távozni a lapkiadó éléről. Isán István Csongor neve a Hargita Népe napilappal kapcsolatban már korában is felmerült, azonban Borboly Csaba tanácselnök akkor tagadta, hogy bármilyen köze lenne Isánnak a Hargita megyei napilaphoz. /Horváth István: Érvényesült a „papírforma” A lemondott Karda Emese helyett új vezető került a Hargita Népe kiadójának élére. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./

Az 1989 előtti fejléccel jelent meg a Hargita Népe megyei napilap hétvégi száma tiltakozásképpen amiatt, hogy a lapot működtető kiadó vezetőjét a megyei önkormányzat leváltotta. A szerkesztőség közleménye szerint: „Hargita Megye Tanácsának döntésével gyakorlatilag megvalósult a Hargita Népe napilap politikai ellenőrzés alá vonása. A kiadó jogi helyzetének rendbetételét célzó határozat hatályba lépésével tulajdonképpen kézi vezérlésűvé teszik a Hargita Népe szerkesztőségi politikáját. Úgy tekintjük, hogy ezzel a lépéssel a politika zöld utat nyert ahhoz, hogy üzeneteit akadálymentesen és szakmai kontroll nélkül juttathassa el az állampolgárokhoz. ” Hargita megye tanácsa Karda Emese kiadóigazgató felfüggesztéséről készült dönteni, időközben Karda önként lemondott tisztségéről. Ideiglenes megbízással az RMDSZ-többségű megyei tanács többségi szavazással Karda helyére Isán István Csongort nevezte ki, aki – ideiglenesen – a főszerkesztői tisztséget is ellátja. A tanácsban a kisebbik frakciót alkotó Magyar Polgári Párt (MPP) közleményében tiltakozott az április 29-én tartott maroshévízi ülésen elfogadott, kiadót működtető szabályzat ellen. Az MPP kérte, hogy tegyék közzé a megyei tanács ülésének jegyzőkönyvét, illetve a Hargita Népe kiadóval kapcsolatos szabályzat visszavonását és módosítását „annak érdekében, hogy megmaradhasson a lapszerkesztői függetlenség és ne sérüljön a nehezen kivívott sajtószabadság és demokrácia elve”. /A kommunista fejléccel jelent meg a Hargita Népe. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./

A 32 éves Isán István Csongor írásában bejelentette, hogy ő a Hargita Népe napilap új igazgató-főszerkesztője. Feladatának tartja, hogy mindazt, ami érték a Hargita Népében, azt megtartsa, lehetőség szerint fejlessze. Bejelentette, felveszi a kapcsolatot a Hargita Népe olyan munkatársaival, akik az utóbbi években önhibájukon kiszorultak a laptól. A lap leendő irányvonala a közszolgálatiság. A lap nem áll semmilyen érdekcsoport oldalán. Érvek mentén lehet bírálni ezentúl is. – /Isán István Csongor: Hargita Népe: a régi-új. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 12./

Miért gondolkodnak egymásról (románok és magyarok) továbbra is előítéletesen, tette szóvá Isán István Csongor, a Hargita Népe nemrég kinevezett felelős szerkesztője. A hátrányos megkülönböztetés Romániában ugyanúgy jelen van a magyarokkal szemben, mint Amerikában a spanyol ajkúakkal szemben. Sok esetben teljesen alaptalan, nagyon mélyen húzódó előítéletek alapján közelítenek hozzánk, olvasható a cikkben. Egyik bukaresti sofőr nem mert cigarettát vásárolni, mert úgy hallotta, hogy a székelyek minden szinten megpróbálják majd átverni őt, illetve képesek akár megmérgezni is. Romániában a negatív diszkrimináció a szabály – magyarra, cigányra mindent rá lehet mondani. A cikkíró azonnal hozzátette: a magyarok is mindent rámondanak a románokra. Ezért szerinte a nyelvet meg kell zabolázni. /Isán István Csongor: Obama, a poén és a székelyek. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 4./

A választási részvétel az európai parlamenti választásokon egyre csökken az EU megalakulása óta. /Isán István Csongor: Összefogás és összetartozás. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 9./

A rendszerváltás óta eltelt időszak közvélemény-kutatásai mindig kimutatják, hogy a román lakosság bizalmát leginkább az ortodox egyház és a katonaság intézménye élvezi. A magyar lakosságnál valószínűleg ez a két intézmény gyűjti be (a rendőrséggel karöltve) a legnagyobb ellenszenvet. Titokként kezelt, de közismert tény, hogy a székelyföldi településeken a rendőrség létszáma meghaladja az ország más vidékein lévő, hasonló nagyságú településein állomásoztatott állományét. Arról is lehet hallani pletykákat, hogy az ide költöző rendőrök bizonyos „veszélyességi” pótlékokat is kapnak. Az ortodox egyház agresszív székelyföldi terjeszkedési politikáját kőkemény tények támasztják alá. A hamarosan a Csíkszereda központjában megtartandó katonai felvonulás az átlagosnál nagyobb jelentőséget kap: részt vesz rajta Traian Basescu államfő is. Amikor felerősödtek a nacionalista szólamok, akkor az elnök is katonai parádéra érkezik Székelyföldre. /Isán István Csongor: A parádés elnök. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 23./

Hargita és Kovászna megye önkormányzata közös kezdeményezése alapján térségfejlesztési szakmai fórumsorozat indul Sikeres Székelyföld címmel. A fórumsorozat szakmai előkészítését a Székelyföld Fejlesztési Intézet vállalta, a rendezvények szervezésének, illetve az egyes témakörök közéleti ismertetésének feladatát a Hargita Népe Lapkiadó végzi. A fórumsorozat célja, hogy a térségfejlesztés minden fontos témakörét napirendre tűzze. „A térségi fejlesztés terén Székelyföldön ma már nagyon sok eredmény van, jelentős infrastrukturális beruházások, elindított projektek, helyi fejlesztési kezdeményezések, és megérett a helyzet arra, hogy létrehozzuk és működtessük a fejlesztési munkának a székelyföldi szakmai fórumát” – nyilatkozta Biró A. Zoltán egyetemi tanár, a rendezvénysorozat szakmai koordinátora. Havi rendszerességgel tartanak szakmai kerekasztalt. Az első rendezvény július 17-én lesz Csíkszeredában Vidéki térség – szakmai tudás címmel. A rendezvénysorozat fontos eredménye lehet az olyan továbblépési lehetőségek megfogalmazása, amelyeket akár térségi erőforrásokból is meg lehet oldani. A kezdeményezés Hargita és Kovászna megye önkormányzatainak közös cselekvése. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint „már egy éve, hogy sikeresen együttműködik a két megye önkormányzata, és ennek az egyik lényeges eleme a Sikeres Székelyföld fórumsorozat”. A fórumok anyagát önálló kiadványban fogják publikálni. /Isán István Csongor: Sikeres Székelyföld. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./

Romániának, de Székelyföldnek is az Európai Unióhoz való viszonyát a tanácstalanság jellemzi. Az emeberek reményei nem teljesültek. Az EU-ban egyenlő tagok vannak, amelyek együttműködnek, és követik érdekeiket. Nem másoktól kell várni a megoldásokat, hngsúlyozta az újságíró. Szükség van minden olyan fórumra, amelyiken ezekről a kérdésekről beszélni lehet. /Isán István Csongor: Ha letáborozik az EU. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 10./

A csíkszeredai Magyar Főkonzulátus jelentőségének növelését kérték a helyi politikusok az idelátogató Szabó Vilmos magyar külügyminiszteri államtitkártól. Hajdu Gábor, a csíkszeredai RMDSZ elnöke kifejtette: azt szeretnék, ha a főkonzulátus nemcsak az irataikat elvesztő magyar állampolgárok menhelye lenne, hanem jelentős szerepet vállalna a térség Magyarországgal való kereskedelmi és kulturális kapcsolatainak építésében. Szükség lenne egy kereskedelmi, illetve egy kulturális attaséra is. /Isán István Csongor: A főkonzulátus erősítését kérték. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 10./

Nem tudja beazonosítani az Országos Diszkriminációellenes Tanács azt az újságcikket, amelyben a csíkiakat állatoknak nevezték, ez derül ki a Hargita Megye Tanácsához eljuttatott válaszlevelükből. Jogi huzavonába próbálja átvinni az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a manna. ro portál elleni feljelentést. Az internetes portált azért jelentette fel a hatóságnál Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök és a Csíki-medence tizenhat polgármestere, mert azon megjelent egy olyan írás, amelyben a szerző a csíkiakat állatoknak nevezte. Az aláírók szerint az inkriminált publicisztika kijelentései „sértők a csíki közösségre nézve, és az írás kimeríti a közösség elleni gyalázkodás fogalmát, és alkalmas a gyűlöletkeltésre”. Az elöljárók ugyanakkor azt is állítják, hogy a manna. ro alkalmazza a „kollektív bűnösség elvét etnikai alapon”. Furcsa ez a hatósági válasz, hiszen ha tudják a portál nevét, illetve a cikk címét, nem nehéz megtalálni és letölteni azt. Asztalos Csaba reakciója sem szokványos: a Diszkriminációellenes Tanács vezetője az Új Magyar Szónak azt nyilatkozta, hogy „ez egy abszurd és nevetséges dolog”. „Az úgynevezett csíki magyar közösség hét év alatt, amióta én a tanács tagja vagyok, egyetlen feljelentést nem tett diszkrimináció miatt. Most egy ilyen dologért képesek voltak megtenni ezt a lépést. Visszataszító” – tette hozzá az elnök, még mielőtt egyáltalán sorra került volna ennek vitája. Szerinte a feljelentést „valószínűleg elutasítja majd a testület”. /Isán István Csongor: Akadékoskodik a CNCD a csíki feljelentőkkel. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 9./ Nesze neked csabakiralifizas – így diszkriminálta a magyar nyelvet az Országos Diszkriminációellenes Tanács. A „Nesztek nektek csabakirályfizás” egy internetes portálon megjelent cikk, amelyben a szerző a csíkiakat állatoknak nevezte, ezért a csíki önkormányzati vezetők egy csoportja feljelentette az írást közlő médiaorgánumot. A feljelentést követően Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács elnöke rögtön kijelentette, hogy nevetséges a feljelentés, és biztosan elvetik. /Isán István Csongor: Csabakiralifi és a diszkriminációellenes tanács. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 10./ Emlékeztető: Parászka Boróka Nesztek nektek csabakirályfizás /Manna. ro, júl. 13./ című írását nem akarják megtalálni.

Két nagygyűlés is zajlott a múlt hét végén, mindkettőnek az autonómia volt a központi kérdése. A szónokok harciasan hajtogatták: kell az autonómia. Amikor a megvalósítás kérdésére terelődik a szó, akkor bármelyik projektet nézzük, az RMDSZ-ét vagy az MPP-ét, zavarossá válnak a dolgok. Az MPP és az SZNT harcias kiállása mindig talál valamiféle szimpátiát, belekényszeríti az RMDSZ-t is ugyanabba a diskurzusba, írta a lap munkatársa. Kitől és hogyan lehet megszerezni Székelyföld területi autonómiáját? Erre csak halvány utalások történnek, például: brüsszeli segítséggel. A magyar–szlovák viszály kapcsán az EU alig nyilatkozott, ez mutatja, egyelőre nem Brüsszel az a fórum, ahol ilyen célkitűzéseket át lehet vinni. A másik elképzelés: majd Orbán Viktor és egy határozottabb magyar kormány. Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy ezt megtegye. Harmadik lehetőség: a tervezetet benyújtani a bukaresti parlamentnek. A román képviselők nem fogják megszavazni. Így az marad, hogy szükséges az autonómia, de nem lehet tudni, miként lehetne elérni. /Isán István Csongor Autonómia: hol és kinél kell kiharcolni? = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 9./

A Hargita Népe megírta, hogy egy csoport, nem a megyéből származó szélsőséges román fiatal háborítatlanul felvonulhatott Gyergyószentmiklóson, és provokatív jelszavakat skandált. A rendőrség szerint a felvonulás valójában koszorúzás volt, és jogi besorolása olyan, mint egy esküvőé. Valójában a vasgárdista egyenruhára kísértetiesen hasonlító ruhában felvonuló fiatalok nem éppen lakodalmi hangulatot gerjesztettek a város lakóiban. A felvonulók azt is elmondták, hogy harcművészetekben jártas társaik előzőleg megszállták a várost, hogy szükség esetén közbelépjenek. Ha ilyen kirívó esetben ennyire megkülönböztető módon jár el a hatóság, akkor ez megerősíti mindenkiben, hogy valójában magyarokra vadásznak, amikor büntetni kell. Ebben az esetben nem lehet román–magyar bizalom. /Isán István Csongor: Biznisz és román–magyar bizalom. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 24./

Ha nem sikerül megegyezni a Nemzetközi Valutaalappal, akkor Románia nem kapja meg a készenléti hitel újabb részletét. Ebben az esetben a munkáltatók attól tartanak, hogy jövőre nem lehet majd központi programokkal fellendíteni a befektetéseket, Azonban az IMF-fel nincs aki megegyezzen, és a pártok bizalmatlanok egymás iránt. Inkább nőjön a munkanélküliek száma egymillió fölé. Hargita megyében a legnagyobb alkalmazók közé tartoznak az állami intézmények, egy újabb elbocsátáshullám nagyon lecsökkentené az amúgy sem túlzottan magas életszínvonalat. /Isán István Csongor: Apokalipszis. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 5./

Szondy Zoltán szerint egyértelműen politikai döntés volt, hogy menesztették őt a Hargita Népétől. Az újságíró – aki egyben MPP-s csíkszeredai tanácsos is – bepereli az RMDSZ-es többségű megyei önkormányzat felügyelete alá tartozó lapot. Egyoldalúan szerződést bontottak Szondy Zoltán újságíróval. A Hargita Népe megye napilap. „Nem vett részt semmilyen aktivitásban, amely a lapnál folyt, és nem írt szinte semmit. Meg lehet nézni a kollekciót. Egyszerűen visszautasította a munkát, de a fizetésre igényt tartott” – indokolta a döntést a Krónikának Isán István Csongor, a lap igazgató-főszerkesztője. A fegyelmi eljárásban szereplő indokokat – miszerint nem vett részt sem tematikusgyűléseken, sem cikkei tördelésében – Szondy Zoltán röhejesnek nevezte, és mint elmondta, beperelte a lapot. „A cikkeket tördelők szokták tördelni, tematikusgyűlések pedig nem is voltak” – válaszolt a végzésben szereplő vádakra az újságíró. Hangsúlyozta, rendszeresen jelent meg írása. Szondy szerint a döntés mögött politikai nézeteltérések állnak. „Írtam egy cikket, amelyben teljesen tárgyilagosan egy költségleosztás szerepelt. Arról volt szó, hogy a Hargita Megyei Tanács a polgári párti, illetve a független polgármesterek által vezetett falvakat diszkriminálja. Ezt én számok és tények alapján írtam meg. Nekik ez volt a bajuk” – fejtette ki az újságíró, aki egyben az MPP színeiben csíkszeredai önkormányzati képviselő, miközben a Hargita Népe az RMDSZ-es többségű megyei közgyűlés felügyelete alá tartozik. Felháborodással vette tudomásul a lap vezetőségének döntését Papp Kincses Emese polgári párti megyei önkormányzati képviselő is, aki a rendszerváltás óta eltelt húsz évben rendszeresen közölt a lapban, azonban az új vezetőség úgy döntött, hogy a neves közírónak többé nem jelenhetnek meg írásai a Hargita Népében. Papp Kincses Emese elmondta, levélben értesítette őt az új főszerkesztő, hogy „az újságot nem politikusoknak, hanem újságíróknak kellene szerkeszteniük”. Papp Kincses fölháborítónak találta, hogy egy „kezdő újságíró kiutasítja ettől a laptól”. A megyei tanács nem tűri a bíráló hangnemet. „Papp Kincses Emese publicistaként próbált feltűnni, ám politikai üzenetet adott el. A politikusok nem írnak. Nem ír sem Borboly Csaba, sem Markó Béla. Miért lenne bárki is ez alól kivétel? Elmondhatja a véleményét bármikor, és mi, szerkesztőségi döntés szerint idézünk tőle” – reagált Papp Kincses Emese vádjaira Isán István Csongor igazgató-főszerkesztő. Ezzel szemben Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök már több ízben is publikált a sajtóban, miközben Markó Béla RMDSZ-elnöknek december 16-án jelent meg cikke a Népszabadság című napilapban. /Forró Gyöngyvér: Menesztették Szondy Zoltánt a Hargita Népétől. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./

Sapientia: a titokzatos egyetem vége
Beszélgetésre hívtak meg a csíkszeredai Sapientia Műszaki és Társadalomtudományi karának vezetői több közéleti személyiséget, intézményvezetőket, tehetős üzletembereket. Biró Zoltán és Lányi Szabolcs arra kértek minket, akik jelen voltunk, hogy segítsünk az egyetemnek beilleszkedni a székelyföldi társadalomba annak érdekében, hogy ténylegesen a térség hasznára tudjon válni, tudjon székelyföldi intézményként működni.
A tanácskozáson kiderült néhány olyan dolog, ami valójában addig is szinte evidencia volt azok számára, akik az egyetem sorsán elgondolkodtak. Elsősorban az, hogy jelenleg a Sapientia nem felel meg annak a szerepnek, amire szánták. Vagyis nem tudott térségi intézménnyé válni, elszakadt a társadalomtól, egyre titokzatosabbá vált, és ezért sokat veszített presztízséből, illetve hatékonyságából. Veszített annak ellenére, hogy közben az akkreditációs folyamat sikeresen haladt előre, és technikai felszereltségben sincs hiány. Ennek ellenére, a jelentkezők száma évről évre csökkent, senki sem látott bele a folyamatba, ezért a bizalom helyett a tanintézmény iránti bizalmatlanság nőtt.
A beszélgetésen arra is fény derült, hogy többen azok közül, akik részt vettek az egyetem elindításában, úgy érzik, nem olyan irányba fejlődtek a dolgok, amerre ők szerették volna, és amerre a térségi igények alapján kellett volna elmozduljanak.
A Sapientia egy térségi innovációs központként kellene működjön, ennek ellenére nem tudunk helyi vállalatokkal közös fejlesztési beruházásokról. Az egyetem tudásközpont kellene legyen, de nem érezzük a tudományos munkacsoportok tevékenységének kisugárzását, és a kritikai észrevételek sorát lehetne folytatni.
Ezenkívül az intézménybe belekódolták a menedzsmenti működésképtelenséget is akkor, amikor két dékánt neveztek ki egyetlen helyszínre. A két struktúra képtelen kezelni az adminisztrációs helyzetet, a kinevezett rektorhelyettes, Szép Sándor nem tudta helyreállítani a természetes működés rendjét, intézkedéseit és terveit folyton megkerülték, végül egészségi okokra hivatkozva lemondott.
És ez – még ha igyekeztek is az épület falai között tartani a problémákat – valamiképpen hangulat szintjén kisugárzik az egyetemről.
Ebben a helyzetben fordulópontot jelentett a múlt heti találkozó: a karok egy része elhatározta, hogy az intézményhez kapcsolódó döntések meghozatali folyamatába bevonja a térség elitjét is. Ennek első lépése, hogy a Sapientia kiterítse kártyáit – vagyis a segítségkérés mellett fel kell fedje titkait. Nyilvánosságra kell hozni a hatékonysági mutatókat, az erőforrások felhasználásának eredményeit, az egyes szakokhoz kapcsolódó tudományos műhelyek szakembergárdáját (lássuk, vajon mennyire helyi a tanári kar, illetve ide csupán óraadni járó személyekről van szó). Ha ezeket az információkat kiadja az egyetem, és akkor elkezdődhet beillesztése a társadalomba, igazi székelyföldi intézménnyé alakítása.
A beszélgetés végkicsengése az volt, hogy kivétel nélkül minden meghívott hajlandó segíteni, megelőlegezve a bizalmat, illetve, hogy a Sapientia részéről is őszinte nyitási szándékról van szó. És erre lehet alapozni.
Isán István Csongor. Hargita Népe (Csíkszereda)

Az ENSZ elé kerül Székelyföld kérdése
Az ENSZ Emberjogi Főbizottsága elé kerül az erdélyi magyarok kérdése. A bizottság augusztus 10-re tűzte ki megvitatásra azt a dokumentumot, amit a Pro Regio Siculorum Egyesület, a Bolyai Kezdeményező Bizottság és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács juttatott el hozzájuk. A beadvány Székelyföld területi autonómiájának megadását és az erdélyi magyarság önálló oktatási rendszerének kiépítését sürgeti.
Tizenöt oldalas dokumentumban fordultak erdélyi magyar civil szervezetek az ENSZ Emberjogi Főbizottságához, kérve, hogy tűzze napirendre és tekintse át Románia nemzetiségi politikáját. A petíciót Hantz Péter előkészítő tárgyalásai nyomán a Pro Regio Siculorum, a Bolyai Kezdeményező Bizottság és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nyújtotta be. Az interneten angol nyelven olvasható dokumentum bevezetőjében az erdélyi magyarság és a Székelyföld helyzetét mutatják be. Felsorolják a magyar közösség autonómiáért vívott harcának állomásait. Ugyanakkor a dokumentum szerkesztői arra is felhívják a figyelmet, hogy az autonómia hiányának következményeként az állam monopóliumot gyakorol a székely közösség legértékesebb javai, a természeti kincsek fölött, és ennek eredményeként sokszor illetéktelenül is román nemzetiségű személyek teszik rá ezekre a kezüket. Ennek következtében a közösség egyre kiszolgáltatottabbá válik, és veszélybe kerül az identitás megőrzése, valamint fejlődése. A szerzők érvelése szerint a költségvetési források is sokkal kisebb arányban vannak kiosztva a magyar településeknek, ezt csak az RMDSZ kormányszerepe képes ellensúlyozni. A hatalom, annak ellenére, hogy Románia aláírta a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó nemzetközi dokumentumokat, megpróbálja mesterségesen megbontani az etnikai arányokat. A beadvány példaként hozza fel a tavalyi intézkedéseket, amikor a magyarlakta vidékeken magyar intézményvezetőket váltottak le teljesen önkényesen, és románokkal helyettesítették.
Megoldásként a beadványozók azt javasolják, hogy Székelyföld kapjon területi autonómiát, és így alakuljon át önálló fejlesztési régióvá. Ez az intézkedés a világ számos országában biztosította a nemzeti kisebbségeknek a biztos fejlődés és identitásuk megőrzésének lehetőségét – áll a szövegben. A petíció szerzői ugyanakkor azt is kérik, hogy az erdélyi magyarságnak legyen önálló oktatási rendszere, mivel csak ez biztosíthatja a természetes identitás megőrzését és fejlődését.
Isán István Csongor. Hargita Népe (Csíkszereda)

Székelyföld elrománosításának kérdése
Székelyföld elrománosításának kísérlete most is folyik, nyilatkozta Tőkés László egy román lapnak adott interjújában. Az EP-képviselő kényes problémához nyúlt, olyanhoz azonban, amiről érdemes lenne beszélni. Nem politikai nyilatkozatok szintjén, hanem inkább történelmi feltáró munka keretében: meg kellene érteni pontosan a mechanizmusokat.
Mert az itt élő emberek szembesülnek ezzel a kérdéssel: első szinten csak azt látják, hogy nagyon sok helyen (a Székelyföldről beszélünk) a román közösség tagjai több anyagi forrással bírnak. Aztán azt is észrevehetik, hogy vállalkozásaik iránt mintha engedékenyebbek lennének az ellenőrző szervek. Ezután ott van a házasodás kérdése is, hiszen az itteni románok alapjáraton nem mennek el, hanem „importálják” szívük választottját, aki rövid idő alatt „a magyarok által elnyomott székelyföldi románná” válik. Tapasztalják azt is, hogy itt indokolatlanul magas a rendőrök és egyéb rendfenntartó szervek állománya, és akik ha netalántán kilépnek a szolgálatból, itt maradnak, ritka az eset, hogy hazaköltözzenek.
Akit érdekel a kérdés, az további felismerésekhez is eljuthat. Én is láttam és olvastam azokat a leveleket, amelyeket az ortodox egyház különböző vezetői írtak a bukaresti vezetéshez a két világháború között, amelyekben a magyar vidékek az ortodox egyház terjeszkedésére alapozó elrománosításának stratégiáit ecsetelték. Az iratok ott vannak a levéltárakban, elő kell őket bányászni. Ezek alapján ki lehet találni, vagy legalább lehet sejteni azokat a stratégiákat, amelyeket most követnek azok a nacionalisták, akik nem az első vonalban állnak, de a tevékenységüket biztosan nem szüntették be teljesen. És erre szintén vannak konkrét tapasztalatok, „elszólások”. Amikor Teoctist pátriárka elhunyt, Adrian Năstase megemlékező blogbejegyzésében elkotyogta, milyen terveket szőttek arról, hogy az ortodox egyház hívőit elcsábító egyházaknak hogyan vetnek gátat. Ez önmagában felháborító, hogy ilyen „tervezgetésre” sor került. És ha erről tervezgetnek továbbra is, akkor valószínű, hogy a magyar kérdés is szóba kerül néhanapján, amikor az ország miniszterelnöke és az ortodox egyház feje konspirálgatnak, félretéve a törvényt.
Jó lenne tanulmányozni ezeket a mechanizmusokat. De mindenekelőtt egy dolgot el kell tanulnunk az elrománosításon munkálkodóktól: higgadtan, módszeresen és folyamatosan tevékenykednek. Mi is így kellene védjük érdekeinket, összefogva, higgadtan és meghatározott stratégia mentén. Mert a játszma nincs eldőlve. Mi magyarok is „fogyva bár”, de a román nemzet is eléggé „elvérzett” ebben a húsz évben. Több mint kétmillió kivándorló, akik ott próbálnak beilleszkedni, és akik a társadalom gerincének részét alkották itthon, fiatal, munkabíró emberek. Moldvai megyék ürültek ki, és mivel mi később lábalunk ki a válságból, mint a Nyugat, még egy erőteljes kiáramlással biztosan szembe kell nézzenek. Náluk is fogy az „üzemanyag”, és ebben a játszmában van arra esély, hogy nem az erősebbik, hanem az okosabbik nyer. Biztosak kell lennünk abban, hogy mi nem a nagyszájúak leszünk, hanem az okosabbak.
Isán István Csongor. Hargita Népe (Csíkszereda)

Az EMI-tábor és a hisztéria
Minden EMI-tábor környékén fellángol a „harc”: az ellenzők és a támogatók előveszik jól kipróbált érveiket, azokat sorolják. A másik fél érvei közül mindig csak arra reagálnak, amelyiket szempontjuk szerint könnyen meg tudnak cáfolni. Így egyrészt nem alakul ki párbeszéd a felek között.
Ez nem is lenne probléma, mert a pró és kontra érvrendszerek egymáshoz „idomítása” ebben az esetben lehetetlen, és nem is szolgálna semmilyen célt. Az EMI-tábort mint jelenséget kellene megvizsgálni, miért vonz ennyi embert, ennyi fiatalt. Mert nagy divat médiánkban megrettenni a szélsőjobbtól, hogy betör Erdélybe és miféle károkat okoz. De szerintem még publicisztika szintjén sem elég importálni a magyarországi érvrendszereket, mert itt erről van szó. Azokat – akárcsak az ottani politikai és egyéb törésvonalakat – nem lehet és nem is szabad a hazai magyar közösségekre alkalmazni. Inkább arról kellene beszélni, miért nincs a fiataloknak szervezett lehetőségük megélni magyarságukat, hallani nemcsak a mítoszokat (amiket bő kézzel osztanak az EMI-táborban szereplő sámánok), hanem a tényeket is. Miért nincs lehetőség (vagy nagyon ritka és esetleges) közösségileg kinyilvánítani azt, hogy magyarok vagyunk, ahol meg lehet ezt élni fiatalnak és felnőttnek egyaránt? Mert erre szükség van.
Visszaemlékszem, egyetemistaként Kolozsváron többször is előfordult, hogy elénekeltük a Himnuszt nyilvános helyen, nem rendezvényeken, hanem csak a dac, az érzés túltengése folytán. És a társaságban nem voltak „szélsőjobbosok”, sőt többségben voltak azok, akik elutasították a „magyarkodást”. És mégis fújták a Himnuszt rendületlenül, kockáztatva a bírságot és a zaklatást, mert az volt magyarságérzetünk egyetlen lehetséges kinyilvánítása (legalábbis így tűnt akkor). Miután hosszú ideig el kellett fojtani ezt a monostori meg egyéb lakónegyedek román tengerében, az érzés megállíthatatlanul feltört mindannyiunkban. Ezzel az érzéssel és megélésének problémájával nem kívánt senki foglalkozni, ennek az energiának a felhasználása nem érdekelt senkit.
Így lehetséges az is például, hogy a fiatalok történelemismerete enyhén szólva is hiányos. (Lapunk körkérdése nemrég kiderítette, hogy a tanulók nagy hányada azt sem tudja, mi a sokat emlegetett Trianon.) Ezért sokan magukat a fiatalokat hibáztatják – ez a legkönnyebb álláspont, de teljesen hamis. Ezeknek a gyerekeknek nagyon kevés esélyük van szabadon megélni magyarságukat, megtanulni ennek értelmét és jelentését. Ugyanakkor legtöbbjükben él az igény, és paradox módon, annak ellenére, hogy a megélésre nem ad alternatívát, de társadalmunk is táplálja ezt az igényt. És a szabadjára engedésnek ilyen vadhajtásai nőnek, mint a mi kolozsvári énekléseink, az EMI-tábor vagy a szélsőjobb szájhős attitűdje. Hiszen nem lehet végtelenül elfojtás alatt tartani az érzelmeket, azok feltörnek visszafojthatatlanul, de akkor már nagyon nehéz értelmesen felhasználni energiájukat.
Így az EMI-tábor elítélése nem a járható út, attól nem fog senki eltántorodni tőle. (Más kérdés, hogy az elítélőknek megvan saját bevett ideológiájuk, nem megérteni akarják a jelenséget, hanem csak egy jó alkalom, hogy szólamaikat még egyszer elfújhassák.) Meg kell érteni társadalmunk, berendezkedésünk hibáit, és ezek javításán kell dolgozni. Mert jó, hogy a nemzeti érzés ilyen energiákat szabadít fel, rossz, hogy ezek a szelek nem azokat a vitorlákat duzzasztják, amelyeket egy egészséges társadalomban kellene.
Isán István Csongor
Hargita Népe (Csíkszereda)

Verset olvasva...
Mikor annyi eszköz áll rendelkezésükre, hogy belelássanak népek lelkébe, megkérdezném én is a társadalomtudósokat (ha egyáltalán elfogadnák tudományosnak a kérdést), hogy adataik szerint merre tekintenek a székelyek?
Inkább a jövendőt fürkészik, vagy itt tervezni még bátrabb dolog, mint emlékezni? Talán itt állunk idők és terek metszéspontján tanácstalanul, nem tudva, merre lépjünk, nem tudva, hogy a múlt vagy a jövő oltárán áldozzunk? Vajon megtalálja újra ez a nép is a mértéket, ami alapján tekintete vidáman ugrálhat múltról jövendőbe és vissza, anélkül, hogy ezek mélységébe beleszédüljön? Anélkül, hogy annak jelentését, amit lát, ne kérdőjelezze meg? Manapság emlékezni, de tervezni sem lehet anélkül, hogy véreink egy része azonnal el ne bizonytalanodna. És sokszor az emlékezés közös, de a tervek egyéniek – közösen kitalálni magunkat olyan feladat, amit kevesen mernek vállukra venni. (Meg is átkozzák érte őket a kétkedők, de ez az ő dolguk.) Új tatárhad és kufárhad özönlötte el a tájat, és mi sajgó bizonytalansággal éljük át mindezt. Túl merész remények, túl dacos emlékek tömkelege, nem tudjuk kibogozni őket. Nem tudjuk megzabolázni bálványainkat, ráébreszteni őket, hogy csupán agyaglábon állnak.
Egy megemlékezés miatt most újra civakodás lett és lesz, a „nem most, nem erre, de most, de mindenre” érvei alapján. Minden cselekedetünkből, amit nagynak, merésznek szánunk, hiányzik a magabiztosság, a mérték ismeretének derűje, ami nélkül nem tehetünk egy tapodtat sem, ami nélkül futó homokok, népek, házak, nem fognak Magyarországgá összeállni többé.
Megvannak még váraink, amiket fegyver le nem rombolhat? Bírjuk nyelvünket, éljük hitünket, olyan erősen, hogy az elszakíthatatlan kapcsot képezzen mindegyikünk között?
Emlékezni szabad, és senki nem vonhatja kétségbe erre való jogunkat. De cselekedni kötelességünk, és semmilyen indokkal nem bújhatunk ki ezen kötelességünk elől. „Elkél éltünknek minden ékessége, elmúlik, mint az árnyék és az álom.” (90. genfi zsoltár), és mit szólnak majd azok, akik megmérik súlyunkat itt a földön, akiknek örökségét most építjük? Ha majd ők emlékeznek ránk, azt fogják mondani, hogy megtették, amit megtehettek?
„Mert ha sehol is: otthon állok
mert az a való, mit én látok,
akkor is, ha mint délibábot,
fordítva látom a világot.
Így maradok meg hírvivőnek
őrzeni kincses temetőket.
Homlokon lőhetnek, ha tetszik,
mi ott fészkel, égbemenekszik.”
(Illyés Gyula: Haza a magasban)
Isán István Csongor. Hargita Népe (Csíkszereda)

Miről kell szóljon a változás az RMDSZ-ben?
Két szerep között kell megfelelő hidat találnia az RMDSZ-nek, vagy éppen felégetnie a lehetséges hidakat. Nem a „kormányozzunk vagy legyünk ellenzékiek”, hanem a helyi RMDSZ-ek és a központi RMDSZ tevékenysége között.
A központi RMDSZ alatt a szövetség Bukarestben tevékenykedő csúcsvezetőit értem, a helyi RMDSZ-ek alatt azokat a szervezeteket, amelyek a helyi önkormányzatokban tevékenykedők döntő többségét adják. A „fentiek” arcát már „unja” a közvélemény, legalábbis ennek egy igen hangos fele. Ebből a szemszögből azonban nagyon kicsi a változás lehetősége, nem azért, mert nem akadnának boldog jelentkezők, akik rögtön hajlandók lennének vezérként defilálni, hanem azért, mert azok, akiknek megvan a súlyuk Bukarestben ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljon velük valaki, nagyon kevesen vannak. A helyi szervezeteket ez a tényállás mondhatni, nagyon nehéz helyzetbe sodorhatja: megtörténhet, hogy rajtuk verik el a port a központi vezetők iránti ellenérzés miatt a protesztszavazatra hajlamos választók. Ennek ellenére nem lehet elégedetlenkedni, mert a központi RMDSZ által és annak tárgyalási képességei révén lehet megszerezni azokat a többletforrásokat, amelyek nélkül nem fuldokolnának a pénzhiánnyal küszködő magyar önkormányzatok, hanem meg is fulladhatnának akár.
A helyi RMDSZ nem tudna erős lenni, ha nem lenne a központi támogatás, a kettő csak együtt működik. Ám mi van akkor, ha a központtól szerezhetők források, de szerezhető a rossz imázs is, ami az idén végrehajtott kormányzati megszorítások mondhatni természetes velejárója? A helyi politikusnak van néhány esélye arra, hogy megpróbáljon olyan helyzetbe kerülni, aminek végén ott áll az újraválasztás lehetősége. Például pártot változtat. Egyelőre itt nem kecsegtető a kínálat, hiszen az MPP-hez való sorolással az esélyek csak csökkennek, nemhogy nőnének. Sokan reménykednek abban, hogy Tőkés László köré épül majd egy olyan alakulat, ahol talán esélyt kaphatnak. Így aztán jó néhányan vannak, akik elővették régi kapcsolataikat, és próbálnak szerezni egy jó pozíciót a választásokon esetleg szereplési jogot kapó EMNT-ben.
A leghitelesebb viszonyulás lenne – és az RMDSZ ezt meg kell lépje, ha meg akarja tartani erejét – a népi mozgalommá való visszaalakulás. Vagyis a helyi szervezetek meg kellene találják újra a kapcsolatot a választópolgárral. Választópolgár, aki nem föltétlenül azért haragszik az RMDSZ-re, mert bent van a kormányban, illetve azért biztos nem haragszik, hogy a helyi önkormányzat jó teljesítményt nyújt. Az eltávolodás a kommunikáció hiányából fakad. A szervezetek már nem állnak elég széles társadalmi alapon – ha azon állnának, akkor tudnák tartani a hangulatot, akkor az ott lévő emberek lennének a hangulat formálói. A választókkal nem elég csupán találkozni, hanem ki kell kérni a véleményüket intézményesített formában, és ha ez működik, nem kell aggódni azért, hogy az emberek talán nem értik meg, miért kell álldogálni Boc mellett. Amelyik helyi RMDSZ-szervezet ezt meg tudja tenni, annak képviselői nem kell féltsék mandátumukat, és ez az erdélyi magyarság belső demokráciájának annyit hangoztatott kérdését is megoldaná.
Isán István Csongor. Hargita Népe (Csíkszereda)

Még egy párt, az üzenet maradt
Háromra duzzadhat az erdélyi magyar politikai szervezetek száma, miközben erőteljes népességcsökkenésről szólnak az előrejelzések. Úgy látszik, akik itt maradtunk, minél kevesebben vagyunk, annál kevésbé értjük egymást. Miközben látszólag ugyanazokat a szavakat mondogatjuk, és ugyanazok az arcok köszönnek vissza mindenféle betűkombinációval illetett szervezetek elnökségi, illetve vezetőségi köreiből.
De haladjunk lépésről lépésre. Az új párt az autonómia kivívását tűzte ki céljául. Azt hiszem, nincs Romániában olyan magyar szervezet – legyen az politikai vagy civil –, amelyik ne akarná kivívni az autonómiát. Ellenben olyant még nem láttam, amelyiknek pontos forgatókönyve lenne arra, hogy ezt miként lehet véghezvinni. Általában mindenki leragad abban a fázisban, amikor kidolgozunk egy tervezetet, és kérjük a nemzetközi szervezeteket, hogy fenekeljék el a szemtelen románokat, ha ellenkeznek. Mert ez nekünk nagyon kell, a románok elfenekelése is, de az autonómia még inkább. (Egyébként egyetértek mind az elfenekelés kérdésével, mind az autonómia szükségességével.) De én még mindig nem látom, hogy mitől következne be, amit szeretnénk. Konkrét, lépésről lépésre kidolgozott stratégiája nincs senkinek egy nagyon egyszerű okból kifolyólag: amikor konkrétumokról kezdünk beszélni, akkor kevesebb lehetőség van a szövegelésre, a nagyotmondásra, ehhez pedig nagyon hozzászoktunk. Ha a bármelyik szervezetben tevékenykedő politikusoknak lett volna valamilyen, legalább távolról elfogadható forgatókönyvük az autonómia kivívására, akkor bizonyára előrukkoltak volna vele. Tőkés László még RMDSZ-es korában, Szász Jenő is már rég megtehette volna, akárcsak Markó Béla és az RMDSZ. Az igazság az, hogy a jelen helyzetben nincs egy ilyen stratégia, mert senki sem tudja (és ez nem teljes mértékben a politikusok hibája), mi lenne a varázsszó, aminek kimondásával megkapnánk, ami nekünk jár. Nem tudja ezt senki, sem a politikusaink, sem egyéb gondolkodó embereink, itthon sem, és Budapesten sem. (Legtöbbet a kérdésben a székelyföldi megyei önkormányzatok tettek az utóbbi két évben, amikor igyekeztek kifelé a Székelyföld egységességét hangsúlyozni, és ebben komoly kommunikációs sikereket is elértek. Ugyanakkor több kérdésben egységes döntés született, így ha nem is elméleti síkon, de legalább a gyakorlat mezején működtetik Székelyföldet.)
Mindezt összevetve, az immáron harmadik párt esetében is úgy érzem, hogy talán egy autonómia-stratégia köré kellett volna felépíteni, ha már ez lett az origójuk, vagyis az autonómia kellett volna a cél legyen, nem a pártalapítás megindoklásának eszköze.
Az új párt is a parlamenti képviselet elvesztésének veszélyétől akarja megóvni a magyarságot, vagyis valami olyan szervezet szeretne lenni, amelyik teljesen átveszi az RMDSZ szerepét, mintegy helyettesíti ezt. Ezért már megindultak az udvarlások is, több RMDSZ-politikust megkörnyékeztek, megpróbálnak elcsábítani. Hogy milyen sikerrel? Az attól is függ, milyen döntéseket hoz a közelgő RMDSZ-kongresszus. Persze ez megint megkérdőjelezi, hogy milyen váltást jelent majd egy ilyen szervezet, milyen pluszt, frissességet nyújt, ha már a politikában meggyökerezett személyiségekre épít, olyanokra, akik az elmúlt húsz évben lassan megmutatták, mire képesek: voltak eredményeik is szép számmal, és tisztán látjuk a korlátaikat is.
Az igazi újdonságot az jelentheti, hogy az új párt majd vélhetően több támogatást kap Magyarországról, mint az MPP kapott annak idején. Valami segítő infrastruktúra építése már beindult a szemünk előtt, és remélem, tévedek, de ha a demokrácia-központokat arra használják fel, hogy az alakuló pártot támogassák, akkor veszélyes játszma indul be a kettős állampolgársághoz fűződő pozitív érzelmekkel. Az MPP esetében nem eredményezett áttörő sikert a Budapestről érkezett támogatás, meglátjuk, majd ebben az esetben hogyan tudják kihasználni ezt és a gazdasági válság eredményezte nehézségek közepette az erdélyi magyarság körében is kialakult tiltakozó hangulatot.
Egyet azonban szinte biztosra meg lehet mondani: nem az új pártnevek, hanem a hiteles személyiségek fogják begyűjteni a szavazatokat. Olyan fiatal, harmincas-negyvenes arcok, akik bizonyítottak is az adminisztrációban, akik nem szavakból, hanem tettekből is felépítettek valamit. Meg persze olyanok is, akik élvezik a polgármesterek támogatását, akikért ezek mozgósítani fognak. És ebben a három közül az egyik politikai szervezet komoly előnyben van.
Isán István Csongor, Hargita Népe (Csíkszereda)

Nosztalgia
Írják meg, hogy kik voltak a szekusok, itt vannak közöttünk, mi, idősebbek tudjuk, kik azok, most is jól viszik, legalább erkölcsi megszégyenítésben legyen részük – mondta a minap egy olvasónk, aki szerkesztőségünkben keresett fel minket.
A felvetés teljesen jogos, nem viszonyultunk elég szigorúan múltunkhoz, nem adtunk az olvasók kezébe elegendő információt, és itt a mi nem feltétlenül a Hargita Népe, hanem általában a magyar sajtó. Nem ugrottunk neki az ismert neveknek, nem kutattuk fel azokat, akik 1989 előtt pofoztak és meggyaláztak embereket csak azért, mert megtehették. Nem szégyenítettük meg őket. És ugyanakkor nem adtunk egy koherens interpretációt a múlthoz, nem voltunk elég következetesek a válaszok keresésében. Egy-egy rövidebb projekt, egy-egy kiszivárgott név, ezzel beérte mindenki.
A negatív hatások pedig egyértelműek: emberek, akikre fel kellene nézni a múltbeli kiállásuk miatt, hátuk mögött megrágalmazva, esetenként illedelmesen félreállítva élnek közöttünk. Azok az emberek, akiket meg kellett volna „kövezzen” a közvélemény, akikre kellett volna alkalmaznunk az erkölcsi megszégyenítést – amelyik idős olvasónk szerint a legerősebb –, nyugodtan élnek közöttünk, kisebb környezetüknek néhol még hangadói is. Nyugodtan nyilatkoznak a politikáról, véleményük van, korosztályuk vagyoni helyzetéhez képest még tehetősek is, ami további magabiztosságot ad nekik.
Közben azok a fiatalok, akik ha olvassák ezeket a sorokat, nemigen értik, hogy miről van szó, nagyrészt nem is akarják tudni, hogy mi volt a rendszerváltás pillanata előtt. Én gyerekként éltem meg a nyolcvanas éveket, de rengeteg negatív emlékem van. Ezért mindig felkavar, ha a jelen ellen érzett valamilyen frusztráció okán emberek dicsérik a múlt rendszert. Igaz, hogy szavaikból leginkább a jelen iránti düh érződik ki, fel vannak háborodva, hogy a lehetőségként megélt, a szabadsággal kecsegtető felszabadulás pillanatai után kudarcok és nehézségek következtek. Azt azonban sosem vagyok képes megérteni, hogy azok, akik visszatekintenek azokra az évekre, nem találják úgy, hogy őket sérelmek érték volna (mint ahogy a napokban közzétett egyik közvélemény-kutatásból egyértelműen kiderült). Azt értem, hogy az akkori rezsim értékelése a mostani gazdasági kudarcának szemüvegén át látszik. Az elmúlt húsz évben ebből volt elég: mindenkitől folyamatosan áldozatot kértek egy soha meg nem határozható jövő érdekében. De ez nem szabad amnéziát okozzon: a kétórás napi adag sötét, az üres boltok, a fejenként negyed kenyér és havi fél vaj, megannyi megalázó momentum, ami emberi és magyar mivoltunkban is mélyen sértett, ezekről nem szabad megfeledkezni.
Meg kell vizsgálnunk a múltat, újra és újra, ellenkező esetben a jelenben is tévedhetünk – a fent idézett olvasónk is erre kér, és igaza van: ha nem tudjuk, hogy kik mit tettek akkor, majd még visszasírjuk őket. Furcsa dolgokat hozhat az idő, és az akkor kapott megalázások talán egyesekben kellemes emlékké alakulnak?
Isán István Csongor, Hargita Népe (Csíkszereda)

A helyesen feltett kérdés
Az autonómiára vonatkozóan a leginkább feltett kérdés, hogy mikor? Illetve a mikor utáni időszakra vonatkozó optimista jóslatok. A helyes kérdés azonban nem a mikort firtatja, hanem a hogyant – nyilatkozta a hétvégén Kelemen Hunor. Ebben teljesen egyet lehet érteni az RMDSZ – minden jel szerint – jövendőbeli elnökével.
Ugyanis a követelés kinyilatkoztatásának rengeteg példáját láttuk már, kezdve az RMDSZ programjába való beiktatástól az autonómia-nagygyűléseken keresztül egészen a népszavazásokig – a populista diskurzusokról nem is beszélve. A hogyanról azonban elég kevés szó esett. Azok is, akik azzal vádolták az RMDSZ-t, hogy nem tartja eléggé felszínen a kérdést, immáron befutottak egy eléggé tanulságos pályát: kezdődött egy lehetséges autonómia-statútum kidolgozásával, aztán folytatódott törvénytervezetek benyújtásával a bukaresti parlamenthez. Rendeztek referendumot, nagygyűléseket, aláírásokat gyűjtöttek, civil fórumokat szerveztek, civilszervezeteket építettek fel, pártot alakítottak (az is lehet, hogy a másodikat is megalakítják a közeljövőben). Nem sikerült azonban kilépniük saját árnyékukból: a követelést a román sajtó kapta fel közben, inkább mint egzotikus szenzációt, a román politikusok pedig, ha nem unták már a kérdést, akkor nacionalista-populista vonalon igyekeztek pontot szerezni egy-egy vonatkozó nyilatkozattal.
A lényeg marad, a kérdésben áttörést senki sem ért el: sem az RMDSZ, sem a többi, kizárólag az autonómia kivívásáért létrejött szervezet nem tudott semmit mozdítani ebben a kérdésben. Annyit értünk el, hogy ha felmerül a kérdés, akkor a román közvélemény nem kezd rögtön székelyföldi búzamezőkben rejtőzködő tankhadosztályokról cikkezni. Ez is fontos előrelépés, de nem elegendő, teljes szemléletváltásra lenne szükség. Arra a szemléletváltásra, aminek a lényegére részben Kelemen Hunor is rátapintott: nem a mikor kérdése a fontos és nem is az igény kinyilatkoztatása. Mindkettőről esett rengeteg szó, az első kérdésre egyáltalán nem tudjuk a választ, a másodikról kiderült, hogy a valamilyen szintű belső mozgósításon kívül nem tud egyebet elérni. Arra jó – és erre szükség is van –, hogy az érdeklődést fenntartsa, de a kivíváshoz ez csak az egyik minimálfeltétel. A nélkülözhetetlen és elégséges feltételek tömkelegére van szükség ahhoz, hogy elérjünk valamiféle áttörést. A decentralizáció és a helyi kezdeményezések erősítése (két téma, amiben a székelyföldi RMDSZ kétségkívül sok eredménnyel dicsekedhet) jó irány egyrészt a közösség erősítésére, másrészt az autonómia-követelések előli többségi elzárkózás hangulatának oldására. Komoly lépés lehet ebben az irányban a megfelelően végrehajtott regionalizáció, illetve a kulturális autonómia fogalmának meghonosítása is.
Mit hiányolnak azonban az emberek mégis az autonómia-küzdelemből, miért lehet még mindig azzal kecsegtetni a választókat, hogy egy új alakulat pluszt adhat, annak ellenére, hogy az azt alkotó személyek eddig is előhúzhatták volna az adut, és megoldják a kérdést?
Azt hiszem, az emberek nem abban hisznek, hogy valaki eredményesebb lesz, nem azt várják, hogy csodák szülessenek: azt hiányolják, hogy valaki nem adott egy koherenciát az autonómia-harcnak. Nem született egy, kicsit sarkítva, erdélyi magyar konspiráció az autonómia kivívásáért. Nem adott nekik senki egy stratégiát, egy keretet, amiben a fenti „hogyan?” alapján reálisan láthassák a „mikor?” kérdésének válaszát is.
Ez lehetne Kelemen Hunor programjának az első lépése is: megalkotni azt a stratégiát, ami végre egy csokorba foglalja a lépéseket, amiket az erdélyi magyarság bejárt és bejárhat, illetve be kell járjon annak érdekében, hogy elnyerjen különböző autonómia-formákat. És ebben akár a Tőkés-vonulattal is meg lehet találni a közös hangot, de ha Szász Jenő csatlakozna, annak sem szabad akadálya legyen – hiszen elvileg az autonómia közös ügy.
Isán István Csongor
Hargita Népe (Csíkszereda)