Fodor Gábor SZDSZ-es képviselő napirend előtti parlamenti felszólalásában az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve Kállai Ernő és Daróczi Gábor után megismételte, hogy Gábor Áron cigány származású volt. Ennek hatására Székelyföldön többen felháborodtak, ugyanis Kállai Ernő és Daróczi Gábor állítása után a múlt évben többen kimutatták, hogy ez nem igaz, de a hazugságok és hamisítások makacs természetűek. Kállai Ernő megfogalmazása szerint a ,,Gábor cigányközösséghez tartozó ágyúkészítő...” Gábor Áron. Néhai Incze László, a kézdivásárhelyi Céhmúzeum volt igazgatóját írta (Székely Hírmondó, 2006. február 22.): ,,Egyszerűen felháborítónak tartom Daróczi Gábor kijelentését, aki magas fokú tudatlanságáról, a történelem nem ismeréséről tett ezúttal is tanúbizonyságot. Ennek a politikusnak – aki ráadásul még oktatásügyi minisztériumban is dolgozik – fogalma sincs arról, hogy kik a székelyek, vagy hogy egyáltalán hol élnek a Gábor cigányok Erdélyben. Daróczi egyszer már felháborított egy nyilatkozatával, akkor sem hagytam válasz nélkül, és úgy gondolom, hogy ezt követően is levelet fogok írni neki.” Khell Ödön, a berecki Gábor Áron Alapítvány elnöke ugyanabban a lapszámban: ,,Nemrégiben elkészítettük Gábor Áron családfáját is, akinek ősei tulajdonképpen Lemhényből származnak. Gábor Áron egyébként köztudottan székely ezermester volt, aki leginkább asztalossággal foglalkozott, semmiképpen sem a cigányokra jellemző kézműves-mesterségekkel. Kíváncsi vagyok, hogy Daróczi úr mivel tudná alátámasztani kijelentéseit.” Néhai Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatója: ,,Egyáltalán azt kellene megvizsgálni, hogy a XIX. században léteztek-e Gábor cigányok Felső-Háromszéken, mert tudomásom szerint Maros és Hargita megyében telepedtek meg annak idején. Olvastam már olyant is, hogy Gábor Áront egy román mesterember tanította meg ágyút önteni, úgyhogy én már semmin sem csodálkozom. Szólásszabadság van, mondani bármit lehet. Az MSZP-SZDSZ irányította (sokak szerint inkább elzüllesztett) magyar oktatásban az illetékes szerint az a legfontosabb cél, hogy Gábor Áron cigány volta ki ne maradjon a tankönyvekből. /Sylvester Lajos: Gábor (egyszer) elszáll, s a hazugság marad? (Újra elcsórták Áron nevét). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 20./

A szlovák nyelvtörvény jelenlegi módosítása Európában ismeretlen módon korlátozza a kisebbségi nyelvek használatát, több, Szlovákia által ratifikált nemzetközi dokumentumot is sért, s több vonatkozásában is ellentmondásban áll a szlovákiai kisebbségi nyelvek használatát szabályozó 1999-es törvénnyel. A jogszabály szigorításának mögöttes célja: a nyelvi jogok további csorbítása által a szlovák politika azt akarja elérni, hogy a magyar nyelv presztízse tovább zuhanjon Szlovákiában. Magyarországon elsősorban a történész mond véleményt. Miközben nap mint nap vetődnek fel a magyar nyelv feladásának aktuális, gyors gyakorlati megoldásokat sürgető kérdései, mi még mindig Trianont elemezzük, írta Vincze László. A magyar kisebbségpolitika bátortalan. A magyarországi politika következetesen nem kéri számon a szomszédos államokon az alapszerződésekben foglalt kisebbségi jogok teljesülését, a többségi nemzeteken az államuk törvényei által biztosított nyelvi jogok teljesülését. A kisebbségkutatók kerülik a problémás területek felderítését; a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet például gyakorlatilag nem végez olyan felméréseket, melyek a magyar közösség problémáira hívnák fel a figyelmet. S ugyancsak kerüli a magyarokat érintő nyelvi jogi problémák tényszerű feltárását a határon túli magyar sajtó, így például az egyetlen szlovákiai magyar napilap, a nem magyar kézben lévő Új Szó is. Ebben a közegben a szlovák sovinizmus időről időre diadalt arat. /Vincze László: Bátortalan a magyar kisebbségpolitika. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./

A Csemadok galántai szervezete és a Dunaszerdahelyi Művelődési Intézet szervezésében szeptember 16-a és 20-a között a felvidéki Galánta és a környező falvak házigazdái a Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok idei rendezvénysorozatának. Az immár tizennegyedik alkalommal sorra kerülő művelődési találkozó a Csemadok, a szlovákiai magyarság 60 esztendeje megalakult művelődési szervezetének a Galántához közeli Pereden megtartandó ünnepi közgyűlését köszöntő rendezvényei fénypontja lesz. A Kulturális Napokon a Kárpát-medencei magyar művelődési szervezetek között népes küldöttséggel képviselteti magát az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület is. A romániai magyarság kultúrájáról és közművelődési életéről színes ízelítőt nyújtanak majd a marosfelfalui Bíborka Táncegyüttes tagjai, a Sapientia Egyetem diákjai fotókiállításai és filmbemutatói, az EMKE tagszervezetei tevékenységét népszerűsítő montázsok, valamint Both Zsuzsanna nemezkiállítása és a kolozsvári Vincze László bábelőadása. /Hatvanéves a Csemadok. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 11./

A Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok a magyar közművelődési élet egyik legjelentősebb seregszemléje. Idén szeptember 16–20-a között XIV. alkalommal került sor erre a rendezvényre a felvidéki Galántán, valamint a környékbeli, többségében magyarok lakta településeken. Azért is esett a választás a Felvidékre, mivel a CSEMADOK Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Az összejövetel társszervezői a Kárpát-medence különböző történelmi régióiban tevékenykedő közművelődési ernyőszervezetek voltak: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet Lendva (Muravidék), a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, az anyaország képviseletében pedig a Veszprém-megyei Művelődési Központ. A megnyitó ünnepség a galántai Szent István király római katolikus templomban volt. Megnyitó beszédet mondott Hrubik Béla, a CSEMADOK elnöke, valamint a határon túlról érkezett közművelődési ernyőszervezetek nevében Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke. A megnyitó ünnepi hangulatát emelte a galántai Kodály Zoltán Daloskör előadása. Az erdélyiek gazdag programmal érkeztek. Sikert aratott a Kovács Hajnal vezette marosfelfalusi Bíborka Táncegyüttes, valamint Vincze László kolozsvári bábművész. Bemutatták a Sapientia EMTE Fotó-, Film- és Média-szakos hallgatói által készült rövidfilmeket. A CSEMADOK megalapításának 60. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi ülést a peredi művelődési házban tartották, s ebből az alkalomból a résztvevő szervezetek és kulturális intézmények közös zárónyilatkozatot fogadtak el. /Dáné Tibor Kálmán: Művelődési seregszemle: idén Galántán ünnepeltek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./

Lendvai karaván
Négyen jöttek, egy egész közösséget képviseltek a marosvásárhelyi Bernády Házban. Nem túl nagyot, de kerek egészet, a szlovéniai, muravidéki magyarságot, amelynek létszáma nem éri el a tízezret, de intézményrendszerét, szellemi, kulturális aktivitását tekintve azt is el lehetne képzelni, hogy százszor annyian vannak. Bence Lajos költő, író, Halász Albert költő, néprajzkutató, Patyi Zoltán tanár, az ottani Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet munkatársa és Császár Sebestyén képzőművész, szintén az említett intézet alkalmazottja a Nagy Miklós Kund vezette beszélgetés során szemléletesen érzékeltette, hogy a legkisebb határon túli, Kárpát-medencei magyar közösségnek milyen lehetőségei vannak a megmaradásra, arra, hogy megőrizve jellegzetességeit, teljes értékű életet éljen és az összmagyarság nagy családjában is méltán örvendhessen az őt megillető figyelemnek, elismerésnek.
Közel másfél évtizede már felléptek egypáran a Látó Irodalmi Színpadán. Most kedden egy nagyobb körút, egy anyaországi pályázati kezdeményezés jóvoltából jöhettek el Erdélybe. Az Irodalmi karaván, amely fölött itt az EMKE és a Közép-erdélyi Magyar Művelődési Intézet gyámkodott és útját Vincze László egyengette, szerdán már Kolozsváron vendégeskedett, csütörtökre Szilágycseh közönsége várta. A közeljövőben a kárpátaljai, aztán a felvidéki tollforgatók követik őket. Azokról a régiókról is sok újdonságot megtudhatunk majd, ezúttal azonban maradjunk a szlovéniaiaknál, pontosabban a lendvai Muratáj folyóirat mnukatársainál, akik természetesen – mint ahogy az ilyen közösségek esetében lenni szokott – nem csak egy-két foglalatossághoz kapcsolhatók, hanem mindenesek, munkájuk révén sok-sok egyéb területhez is kötődnek. Így elmondhatták, milyen élénk a muravidéki magyarok művelődési élete, milyen nehézségeik adódnak az anyanyelvi oktatásban, hogyan működik a lendvai hetilap, az ottani Népújság, amely már a fél évszázadot is betöltötte, a helyi magyar rádió, televízió, a könyvkiadás, a tudományosság, a hagyományőrző népi mozgalom, a képzőművészeti, kiállító tevékenység. És mindezt kiadványokkal is gazdagon illusztrálták, számos könyvvel, folyóirattal ajándékozva meg a jelen levő érdeklődőket. A Muratáj illetve frissebb versköteteik anyagából a két költő, Bence Lajos és Halász Albert fel is olvasott.
Előző, 1997-es vásárhelyi látogatásuk alkalmával az is szóba került, hogy akár előre is kiszámítható, mikor tűnik el az aggasztóan apadó, akkor magát hivatalosan magyarnak valló tízezer főnyi népesség. És noha azóta néhány ezerrel kevesebben vannak, mégis optimistábban nyilatkoztak most a vendégek. Mert azóta a hatékony önszerveződésnek illetve a szlovén állam és az anyaország támogatásának köszönhetően is újabb meg újabb dolgokat meg tudtak valósítani, és további merész tervei is vannak a lendvai magyarságnak. Múzeumalapítás, esetleg színtársulat létrehozása például. Igazán biztató, hogy ha jelentős is a lemorzsolódás, sok elképzelés kivitelezésére garancia is van: a fiatalok közül igen sokan a magyarországi képzési fokozatok legmagasabbikát elérve hazatérnek és felvállalják mindazt, amit a szülőföld feladatként rájuk bíz. Sőt, erőteljes vonzereje is van a régiónak. Patyi Zoltán az anyaországból települt át oda, és immár negyedszázada gyarapítja a helytállók táborát. Három társa pedig az előző megállapításra szolgál követendő példaként. Nem túlzás a kijelentés: Lendván és környékén az átlagnál jóval több az önmaga képességeit meghatványozó "muszáj Herkules". Jó volt néhányukkal újra tapasztalatot cserélni.
N.M.K. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Kitüntették a Krónikát a felsőoktatás kiépítésének szorgalmazásáért
Noha hosszú út vezet a teljes értékű, az autonómia szellemében megszervezendő romániai magyar egyetemi hálózat kiépítéséhez, az erdélyi magyar közösség nem adhatja alább ennél az igénynél – jelentette ki Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tegnap Kolozsváron a Báthory-díjak átadása alkalmából rendezett ünnepségen.
Az elismerést a Bolyai Kezdeményező Bizottság javaslatára az EMNT oktatási szakbizottsága 2005-től adományozza olyan személyiségnek vagy szervezetnek, akik az adott évben vagy a megelőző időszakban a legtöbbet tették a romániai, állami finanszírozású magyar felsőoktatás érdekében.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is tizenhat Báthory-díjat osztottak ki: kitüntették Antal András nyugalmazott agronómus professzort, Ádám Valériánt, a Marosvásárhelyi Orvosképzésért Alapítvány ügyvivőjét, Deák Ernőt, a Nyugat-európai Magyar Szervezetek Szövetségének elnökét, a Duna Televíziót, az erdely.ma hírportált, Koszorús Ferencet, az American Hungarian Federation elnökét, a Kossuth Rádió Határok nélkül műsorát, a Krónikát, az MTV Kárpát Expressz műsorát, Smaranda Enachét, a Pro Europa Liga elnökét, Székely Leventét, a Genfi Magyar Misszió első beosztottját, Szilágyi Zsolt egykori RMDSZ-es parlamenti képviselőt, Szőcs Géza költőt, Vincze László újságírót, Wanek Ferencet, a Bolyai Társaság egykori elnökét és Zsembery Ferenc mérnök-vállalkozót.
Tőkés László felhívta a figyelmet arra, hogy az alkotmánybíróság által megakasztott, a kisebbségi oktatás számára számos kedvező előírást tartalmazó román oktatási törvény ellen bukaresti politikusok, sőt Andrei Marga, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora hisztérikus támadást indított, az EP alelnöke ugyanakkor olcsó engedménynek, porhintésnek nevezte, hogy a BBTE főépületében nemrég elhelyezték a Bolyai Egyetem öt egykori magyar rektorának arcmását, miközben a Ferencz József Tudományegyetem professzorainak, rektorainak domborművei hiányoznak a gyűjteményből.
Hantz Péter, a BKB alelnöke – akit egykor a magyar táblák elhelyezése miatt távolítottak el a BBTE-ről – „bizalombitorlóknak” nevezte az erdélyi magyar politika és akadémiai élet ama képviselőit, akik szerinte a „tanult tehetetlenség” állapotában mellőzik a magyar felsőoktatás ügyének előmozdítását. Szőcs Géza költő a díjátadáson felidézte, hogy a román állambiztonsági szervek által üldözött Ellenpontok című szamizdat kiadványban már 1984-ben felvetette a magyar egyetem ügyét, 1985-ben írt emlékiratában pedig szembesítette az anyanyelvű oktatáshoz való jogot papíron biztosító akkori román alkotmányt az ezzel ellentétes valósággal.
Közölte, az Orbán-kormány kultúráért felelős államtitkáraként kiemelt céljának tekinti bevinni a köztudatba Kolozsvár jelentős szellemi értékeit, például megjelölni a kincses város nagyjainak elfeledett szülőhelyét. Szőcs Géza konkrét ígéretet tett arra, hogy 2012-ben szobrot emelnek a kincses városban Végh Sándor hegedűművésznek, karnagynak, a 20. század egyik legnagyobb, 1997-ben elhunyt zenei előadóművészének, akinek tiszteletére nemzetközi vonósnégyesversenyt is tervez. Krónika (Kolozsvár)

Romániai Magyar Irodalmi Lexikon
Nagy művelődési esemény, igazi kulturális cselekedet volt éppen harminc évvel ezelőtt a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon (ROMIL) első kötetének megjelenése. Az akkori, szigorúan ellenőrzött romániai magyar nyilvánosság minden területén lehetett találkozni a könyv fogadtatásával, s természetesen a szabadabb magánszférában is zajlott az eszmecsere és véleménynyilvánítás az elkészült munkáról.
Számos könyvbemutatóra került sor az országban, így Sepsiszentgyörgyön is nagyszámú helybeli és "vidékről" érkezett közönség előtt mutatták be 1982. március 23-án a kötetet a főszerkesztő, Balogh Edgár jelenlétében. A lexikon terve már az 1960-as évek végén felmerült, a szerkesztőbizottság 1968-ban alakult meg, de tizenkét évbe tellett, amíg az első kötet elhagyhatta a nyomdát negyvenezer (!) példányban. Addig az időpontig sem volt akadálytalan a lexikon útja a kiadóig és az olvasóig, hiszen a kommunista hatóságok mindent elkövettek, hogy a Romániában kisebbségben élő magyarság írásbeliségének, kultúrájának teljes körű és hiteles ismereteinek tárházát ne készíthesse el a nagyszámú lexikoni munkaközösség, de az első kötet megjelenését követően magának a munkának a folytatása is már-már lehetetlenné vált. Elkészült ugyan a második kötet 1983-ra, de megjelenése már csak a rendszerváltás után, 1991-ben vált lehetségessé, húszezer példányban szintén a Kriterion Könyvkiadó adta ki. A munka megváltozott körülmények között folytatódott, a harmadik kötet (1994) már Dávid Gyula főszerkesztősége alatt készült el, de a negyedik és ötödik — kettős — kötet megjelenésére (ezeket már az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel közösen adta ki a Kriterion, és példányszámuk három-háromezerre zsugorodott!) kétszer nyolc évet kellett várni (2002, illetve 2010), ami oly nagy időbeli lemaradás lexikonnál, hogy feltételezi egy kiegészítő kötet gyors megjelentetését ahhoz, hogy hasznos kézikönyv lehessen. Különben maga az alapító főszerkesztő számolt ezzel a megoldással már az első kötet megjelenése idején, de az ötödik kötetet azzal a gondolattal bocsátotta útjára Dávid Gyula, hogy sokféle meggondolásból el kell tekintenie a pótkötet elkészítésétől, kijelentette, hogy "ennek én semmilyen esélyét nem látom". Azt gondolom, hogy szükség van a kiegészítő kötetre ahhoz, hogy ezt a négy évtizede elkezdett munkát befejezettnek lehessen tekinteni. Huszonkilenc év választja el a ROMIL első kötetének kiadását az utolsóétól. Ha az utolsó kötet munkálatainak lezárása négy-öt évvel ezelőtt be is fejeződött, akkor is több mint huszonöt év romániai magyar irodalmának, illetve írásbeliségének számbavétele, dokumentálása maradt ki az első kötetből. A második kötet megjelenését tizenkilenc év választja el az utolsótól, de minthogy 1983-mal zárult le ennek az anyaggyűjtése és szerkesztése, ez esetben is a második több mint húsz év lemaradást "gyűjtött össze" az utolsó kötethez képest. Tartalmi szempontból tehát az egész szellemi vállalkozás és az elkészült munka egyaránt bevégzetlen. Nyilvánvaló, hogy nem lehet úgynevezett naprakész lexikont szerkeszteni, mert már megjelenésekor az élet túlhaladja mindahányat. A ROMIL esetében viszont az egyes kötetek között — tartalmukat, lefedettségüket illetően — az elfogadhatónál is nagyobb az időbeli lemaradás. A budapesti Akadémiai Kiadó például egy hasonló esetben az időbeli lemaradás áthidalására ugyancsak kiegészítő kötet kiadását vállalta, amikor a Világirodalmi Lexikon tizennyolc kötetes sorozatát kiegészítette. Ez a kiegészítő kötet aztán "behozta" azt a huszonöt éves időbeli lemaradást, ami az első kötet 1970-ben történt megjelenésétől eltelt az utolsó kötet kiadásáig. Ezért gondolom azt, hogy a hazai magyar tudományosság három-négy nemzedékének mérvadó képviselői által vállalt és végzett munkát befejezni kötelesség, még akkor is, ha szemléletében vitatható alapokon készült, illetve ha mentséget lehet is találni az abbahagyására. Kiemelném, hogy ebben a munkában bölcsőhelyünk, Háromszék is megfelelő súllyal van jelen, nemcsak mint szellemföldrajzi hely (bemutatják Erdővidék, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy magyar irodalmi és művelődési életét, valamint személyi szócikkekben számtalan alkotómunkásságát), hanem mint olyan, amely munkatársakat is adott a lexikonnak például Árvay József, Berde Zoltán, Borbáth Károly, Gazda József, Holló Ernő, Incze László, Kisgyörgy Zoltán, Salamon András, Veress Dániel személyében.
Egy lexikonnal, egy kézikönyvvel szemben támasztott legfőbb igény a megbízható tájékoztatás. Minden más, elméleti vagy értékrendre vonatkozó elv igen fontos lehet egy irodalomtörténeti szintézis megírásakor például, de másodlagosnak minősül egy lexikonnál. Ezért sürgetem a ROMIL esetében a pótkötet mielőbbi elkészítését és kiadását. Ezáltal lehet csak betetőzöttnek tekinteni egy tartalmában és koncepciójában vitatható, de igen nagy, korszakokon átívelő erélyi magyar szellemi vállalkozást.
Borcsa János. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvbemutató
Kézdivásárhelyen ma, április 20- án 17 órától a Céhtörténeti Múzeum Incze László Kiállítótermében Sylvester Lajos közíró bemutatja dr. Szőcs Géza A család hangja című könyvét. Házigazdája Dimény Attila múzeumigazgató. A kötet a helyszínen megvásárolható, a szerző dedikál. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A család hangja
Bemutatták dr. Szőcs Géza új könyvét
Bár rövid idő alatt készült el, mégis több évtized óta felgyűlt, beérett anyag van abban a kiadványban, ami dr. Szőcs Géza volt rádiós szakember, egyetemi tanár nevével fémjelezve megjelent. A család hangja című könyv ismét egy olyan sokoldalú kiadvány, ami egyaránt felfogható művelődéstörténeti, szociológiai és nagyon emberi hangokat tartalmazó műnek. A könyvet szerda délután mutatták be a Céhtörténeti Múzeum Incze László Termében.
A lélek, az oskola és a szülőföld hangjának a folytatása A család hangja, melynek méltatatására a szerző jó barátja, Sylvester Lajos közíró vállalkozott. „Ez a könyv a mi könyvünk, 12 életút szerepel a kötetben, az képezi a törzsanyagot. S azért is érdekes, mert tárgyilagosan közvetít gondolatokat, annak ellenére, hogy az emberek nagy többsége hajlamos kiszínezni mások és saját élettörténetét is” – mondotta a közíró, aki szerint fantasztikus az a munka, amit dr. Szőcs Géza a magyar kultúra és társadalom érdekében tett. Sylvester Lajos szerint A család hangja akár emlékműként is felfogható, amit az írója a magyar társadalomnak jelképesen állított.
A kötet méltatása után a szerző, a tőle megszokott öniróniával, finom humorral megtűzdelt szellemi utazáson vezette végig a jelenlevőket, akik első kézből értesülhettek arról, hogy mit és miért tartalmaz a kiadvány. A nevetőizmokat is próbára tevő önvallomás alatt megtudhattuk: bár sokan azt gondolnák, hogy a kötetben bemutatott 12 család egy szubjektív válogatás eredménye, ez nem így van: hosszas fontolgatás és rostálás alapján kerültek bele a kötetbe, és a sértődések, kifogások elkerülése végett ábécé sorrendben. Végül ez nem így sikeredett – mondta dr. Szőcs Géza, aki szerint egy fizikusnak megbocsátható, hogy a betűrendet IGH-ra cserélte fel véletlenül GHI helyett.
A sorozat negyedik kötete négy fejezetre tagolódik. Az elsőben a szerző a vele egykorú „ifjakat” szólaltatta meg, akik hét-nyolc évtizedre visszanyúló élményeiket osztják meg az olvasókkal. A második fejezet egyben a kiadvány névadója is, és a fiának születésére emlékezik vissza a szerző, aki a kisbaba nevében fogalmazta meg a gondolatait. A harmadik negyed a színpad hangja, hiszen dr. Szőcs Géza neve összefonódik a színházi élettel, írt már gyerekszíndarabot, és a világot jelentő deszkákra vitt több klasszikust is.
A negyedik fejezet sokak számára érdekes lehet: az Egy más világ hangjában az íróember a róla szóló szekuritátés megfigyelési-dossziékba nyújt betekintést, de ugyanitt olvashatunk a málenkij robot és az orosz hadifogság történéseiről is. A könyvvel egy időben jelent meg a Háromszéki harangszó című CD is: ez fejezeteket tartalmaz egy székely rádiós naplójából, a pár perces részleteket tartalmazó hanganyagokat egy kolozsvári színész mondta fel a korongra. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A család hangja
Ez a címe dr. Szőcs Géza kézdivásárhelyi nyugalmazott egyetemi tanár legújabb, sorban az ötödik könyvének, melyet népes érdeklődő jelenlétében szerdán délután a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum Incze László Termében mutattak be.
A magánkiadásban megjelentetett könyv tizenkét család életútját követi, és külön fejezetet szentel saját megfigyelési dossziéjának, abból közöl magyarra fordított részleteket. Dr. Szőcs Géza új könyvét Sylvester Lajos közíró, lapunk főmunkatársa méltatta. A kötetet ifj. Szőcs Géza szerkesztette, tördelte és mutatós borítóját is ő készítette. Dr. Szőcs Géza bejelentette: következő könyvének címe Az űr hangja. A találkozó végén a szerző dedikált.
(Iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldön vannak még csodák
Demény Lajos (1926–2010) emlékére szervezett nemzetközi történészkonferenciát Tüdős S. Kinga sepsiszentgyörgyi történész Oborni Teréz, az MTA Történettudományi Intézete főmunkatársának társszervezésében, a megyeháza támogatásával.
A Székely Nemzeti Múzeumban tartott rendezvény védnöke Egyed Ákos akadémikus és gróf Kálnoky Tibor. A tegnap zárult, Kastélyok, udvarházak és lakóik a régi Székelyföldön című kétnapos konferencia előadói mindannyian kapcsolatban álltak Demény Lajossal, témáik az Erdélyi Fejedelemség végéig terjedő időszakra szorítkoztak.
A rendezvényt köszöntötte Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke. Elmondta, a konferenciával igyekeznek Székelyföld egy másik vetületét az akadémiai szféra figyelmébe ajánlani. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója üdvözlőbeszédében hangsúlyozta, hogy a tudományhoz elengedhetetlen az örök párbeszéd. Kálnoky Tibor így határozta meg a konferencia lényegét: ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, kik voltunk. A Vekov Károly által a székelység történelmének egyik legjelesebb kutatójaként jellemzett Demény Lajosra egykori munkatársa, Violeta Barbu tudományos kutató emlékezett. A konferencián Kordé Zoltán a székely ispáni tisztség megjelenését igyekezett időben behatárolni, Oborni Teréz a székelység XVI. századi jogi helyzetének hullámzását ecsetelte, Vekov Károly a Tria genera Siculorum kifejezés értelmét kereste, Balogh Judit a székelyföldi udvarházakról mint a nemesi reprezentáció eszközéről tartott magával ragadó előadást, Jánó Mihály a székelyföldi donátorábrázolásokból nyújtott ízelítőt. Egyed Ákos hidvégi Mikó Ferencet és bodoki Mikó Miklóst, Csáki Árpád gróf Teleki Sámuelt, Garda Dezső szárhegyi Lázár Istvánt, Gerebei Sándor II. Rákóczi Györgyöt és székely főembereit, Papp Sándor Mikes Kelement és a törökországi magyar bujdosókat idézte meg. Utóbbi bizonyította, az Oszmán Birodalom az emigráns magyarokat önálló, autonóm közösségként (millet) kezelte. Kiss Erika a fejedelemségkori nemesek kincseiről, főként ötvösmunkákról, Pásztor Emese a főnemesi otthonok házöltözetéről tartott előadást. A székelyföldi borlogisztikáról Csoma Zsigmond értekezett. Hubert Rossel svájci kutató a francia–belga határon levő Thiérache-vidék erődtemplomai és a székelyföldi templomvárak között próbált párhuzamot vonni. Incze Lászlóra, a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum alapítójára özvegye, Szabó Judit emlékezett, kiemelve, egy közösség kallódó értékeit gyűjtötte össze és adta vissza egy nagyobb közösségnek. Csáki Árpád történész és Benczédi Sándor építész az altorjai Apor-udvarház építéstörténetét bemutató előadása közben utóbbi megjegyezte: Székelyföldön vannak még csodák, csak nyitott szemmel kell járni.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Főhajtás Incze László emléke előtt (Múzeumi névadás)
Év végéig lezárulhat a jogi eljárás, melynek nyomán néhai Incze László helytörténészről, muzeológusról nevezhetik el a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumot. Ezt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke jelentette ki lapunk érdeklődésére.
Az 1972 márciusában megnyílt kézdivásárhelyi múzeum gyűjteményének és jelenlegi arculatának létrehozása Incze László történelemtanár, muzeológus gyűjtő és múzeumszervező munkájának köszönhető. Irányítása alatt az intézmény folyamatosan gyarapodott, az összegyűjtött értékek megőrzését a politikailag nehéz időkben is vállalta. A diktatúra évtizedeiben a kézdivásárhelyi múzeumnak közösségformáló szerepe is volt, a számtalan kiállításmegnyitó alkalmat adott a helyi képzőművészek, különböző értelmiségi rétegek találkozására, alkotásaik bemutatására, illetve eredményeik ismertetésére. A névadás érdekében aláírásokat is gyűjtöttek, közel négy és fél ezeren támogatták, köztük jeles erdélyi közéleti személyiségek. Az eljárás szerint a megyei tanács névadó bizottsága javaslatot tesz a névadásra, ezt véleményezi a kézdivásárhelyi önkormányzat, majd a prefektúra névadó bizottsága, és azután kerül a megyei közgyűlés elé. "Nem hiszem, hogy bármilyen akadálya lenne a névadásnak, bízom benne, hogy jövő tavasszal, amikor a múzeum fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepeljük, már Incze László Céhtörténeti Múzeum lesz az intézmény neve" – közölte a tanácselnök.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsvár is bemutatkozott a FesztMagyaron
Tíz magyar város – Kassa, Beregszász, Kolozsvár, Arad, Magyarkanizsa, Lendva, Miskolc, Nyíregyháza, Békéscsaba és Székesfehérvár – nevezetességeivel, jellemzőivel, szellemiségével, ízeivel és hagyományaival ismerkedhettek meg mindazok, akik szeptember 16. és 18. között ellátogattak a budapesti Millenárisra: a FesztMagyar elnevezésű rendezvényen a Kárpát-medence csaknem minden jelentősebb régiója képviseltette magát. Kolozsvár természetesen ezúttal sem maradhatott ki a sorból: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) főszervezésében, az Erdélyi Kézmíves Céh és a Homo Ludens Alapítvány közreműködésével városunkat is méltóképpen képviselték a rendezvényen, amelyről Vincze László bábszínész, az EMKE munkatársa számolt be lapunknak.
– A FesztMagyar elnevezésű rendezvényt a Millenáris szervezte, a kolozsvári képviseletet az EMKE fogta össze. Meghívtak 10 várost a Kárpát-medencéből, hogy mutassák be saját és a környékük jellegzetességeit. A kezdeti elképzelések végül anyagi lehetőségek hiányában módosultak, így minden város kapott egy pavilont, illetve rendelkezésre állt két kis színpad is, ahol kisebb produkciókat lehetett bemutatni. Velünk tartott a Harmadik zenekar, akik két ízben is muzsikáltak, mi pedig Demeter Ferenc bábszínész kollégámmal – Keljfeljancsi Bábszínházként – kétszer is bemutattuk a Mátyás király és a kolozsvári bíró című darabunkat. De volt még a színpadon népzene, néptánc, bábszínház, klasszikus zene, kamaraszínházi előadás és mesemondók is – részletezte Vincze László, hozzátéve: igyekeztek megfelelni az elvárásoknak, és nem is vallottak szégyent. Bár a gasztronómiai rész végül nem valósult meg, a kézműves részleg sok mindenért kárpótolta a résztvevőket – tudtuk meg. – Nagyon szép kézműves kiállítással készültünk, az Erdélyi Kézmíves Céh jóvoltából, amelynek képviselői három mesterrel és számos szemet gyönyörködtető tárggyal érkeztek. Ők hárman mesterségbemutatót is tartottak, de magukkal hozták bemutatásra több kollégájuk termékeit is, és nagyon feldobta a kolozsvári pavilont a színes mezőségi-kalotaszegi viseletek, szőttesek, egyéb tárgyak összeállítása.
Természetesen Kolozsvárról szóló kiadványokat és könyveket is vittünk magukkal. Fogadtunk egy tiszteletbeli kolozsvári borászt is, mivel városunk a filoxéra óta híresen nem borvidék, így Seprődi József barátunk elhozta a Küküllő menti világhírű borait. Ez felülmúlhatatlannak bizonyult a rendezvényen, mindenki a csodájára járt – mesélte a bábszínész.
A kolozsvári pavilon berendezését, felépítését egyébként Guttmann Szabolcs építész álmodta meg. – Előtte ugyancsak vele jártunk a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinél, hogy megbeszéljük velük, ilyen kis területen hogyan lehetne minél szemléletesebb kiállítást rendezni, amellyel a rendezvényt is áttekintjük. Bőven vittünk tehát anyagokat a Magyar Napokról, és plazmatévén is folyamatosan mentek bejátszások a rendezvénysorozatról.
A közönségről érdeklődve megtudtuk: a Millenárisnak van egy többé-kevésbé állandó törzsgárdája, ők ezúttal is ott voltak. – Bár nagy konkurenciát jelentett a Nemzeti Vágta, amely jó nagy tömeget vont el, de mégis jó hangulatú rendezvény sikeredett. Nagy egyetértésben és szeretetben töltöttük el a három napot, jó kapcsolatok alakultak ki, a már meglévők továbbfejlődtek. A szervezők egy építész céget bíztak meg azzal, hogy vizuálisan is megfogalmazzák a különböző városok üzeneteit.
Kolozsvár ezúttal az organikus szellemiséget képviselte, hiszen itt fejtette ki tevékenységét Kós Károly, az organikus építészet atyja, és ebbe sok mindent bele lehet vinni, hiszen itt együtt él a múlt a jelennel, és a múltból táplálkozva folyamatos a fejlődés is. Gyakorlatilag ezt volt hivatva üzenni minden, amit elvittünk, és erre utalt a befelé forduló spirált ábrázoló installációnk is, amely nagy népszerűségnek örvendett a gyermekek körében is.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi báboscéhet álmodnak
Az október 2–9. között Sepsiszentgyörgyön tartott Cimborák 3 – Erdélyi Magyar Bábostalálkozó, az erdélyi bábosszakma egyetlen fóruma 123 résztvevőt számlált. A meghirdetett 25 előadás helyett a nagy érdeklődésnek köszönhetően 28-at játszottak.
Az előadások zömét a Cimborák Bábszínház hetven férőhelyes stúdiótermében mutatták be, átlagban 85–90 nézővel, de a Tamási Áron Színház nagytermében és a Szakszervezetek Művelődési Házában is telt ház fogadta a bábosokat. A Cimborák Bábszínház, a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány és a Kovászna Megyei Művelődési Központ együttműködése révén létrejött találkozó célja volt lehetőséget kínálni az erdélyi magyar bábosszakmának a tapasztalatcserére, egymás munkája megismerésére, megmérettetésére. A találkozón bemutatkozhattak továbbá a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mesteriző bábszakos hallgatói. Az ötvenöt fellépő művész huszonnyolc előadására 2997-en voltak kíváncsiak: 2028 gyermek, 388 fiatal és 581 felnőtt. A sepsiszentgyörgyiek mellett Brassóból, Erdővidékről és a közeli településekről érkeztek lelkes gyereknézők. A nagyváradi Szigligeti Színház Liliput Társulata Bereckben és Zabolán is fellépett, a nagyváradi Matyi Műhely Bábszínház előadását a kőröspataki iskola is fogadta. Az esti szakmai beszélgetéseken a bábszínház kapcsolatát taglalták más művészeti ágakkal (pl. mozgásművészet, zene, képzőművészet, bábirodalom és bábkritika, idő- és téralkotás), majd az előadásokat értékelték. A találkozó szakmai zsűrijét Simó Enikő képzőművész, Vincze László kolozsvári bábos szakember, valamint Nagy Enikő dramaturg és tévés szakember alkotta. Az előadásokról, a szakmai beszélgetésekről három dramaturgiát tanuló kolozsvári egyetemista, Avram Laura, Bodor Emőke és Deák Katalin rendszeresen beszámolt a fesztivál blogján, a cimborakbabostalalkozo.blogspot.com címen. A záróbeszélgetésen az erdélyi bábosszakma jövője került terítékre, felmerült erdélyi báboscéh létrehozásának és nemzetközi fesztivál megszervezésének a gondolata
Péter Orsolya
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sértegetés az éter hullámain – Incze László nevét veszi fel a Céhtörténeti Múzeum
Mint azt már jeleztük, puskaporos hangulatban zajlott le a kézdivásárhelyi tanács csütörtöki ülése, melyen az RMDSZ-frakció Rácz Károly polgármester felelőtlen sajtónyilatkozatait is sérelmezte. Az elöljáró ezt annyira nem szívlelte meg, másnap, rádióadásban, még rátett egy lapáttal.
Minekután Deme László tanácsos „igazságtalanul vádaskodónak” nevezte Rácz Károlyt a lapunkban is megjelent „replikájának” egyes mondatai kapcsán, és Nagy B. Tamás tanácsos is a „felelőtlen sajtónyilatkozataiért” fedte meg a polgármestert, az péntek délben, egy rádióműsor keretében azzal vágott vissza, hogy a városatyák csak azért szólaltak fel, mert „nem bírtak a szereplési vággyal”.
Az ülésen tárgyalt napirendi pontok közül kettőt tartunk érdemesnek a kiemelésre. A költségvetés-módosítás nem ment át, miután nem kapta meg a szükséges tíz szavazatot, a városatyák ellenben rábólintottak arra a civil kezdeményezésből fakadó, illetve Kovászna Megye Tanácsa, mint intézményfenntartó által szorgalmazott határozattervezetre, melynek értelmében a Céhtörténeti Múzeum felveszi néhai vezetője, Incze László nevét.
Lekommunistázott fiatalok
A tanácsülésen István Zoltán, az RMDSZ-frakció vezetője többek között a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) kérését is tolmácsolta. A KVISZ adventi kézműves kiállítást és vásárt szervez a Vigadó előtt decemberben, erre a célra négy faházat igényeltek az önkormányzattól. A városvezető előbb gúnyos hangnemben párhuzamot vont az ifjúsági szervezet és a valamikori Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) között, majd nagyvonalúan megígérte, hogy bár a faházak bérlésének körülményeit még nem tárgyalták, de mindenképpen helyet biztosítanak a rendezvénynek.
Szavaznának az ügyvédről
István Zoltán a frakció nevében, a helyi közigazgatási törvényre hivatkozva írásban kért részletes tájékoztatást a polgármestertől a városháza és a Gosp-Com Kft. jogi képviselőjeként, sőt Rácz Károly magánügyvédjeként is ismert Eduard Predescu tevékenysége, illetve a bukaresti ügyvédnek kifizetett honoráriumok kapcsán. 
„Szeretnénk tudni, hogy az ügyvéd milyen feladatokat látott el városunk érdekében, kérjük részletekre lebontva, hogy ezekért milyen honoráriumot kapott” – fogalmazott a frakcióvezető, egyben javasolva, hogy Predescu foglalkoztatását tűzzék napirendre, és a helyi képviselőtestület döntsön arról, igényt tart-e további szolgálatára.
Kirúgják a széket alóla?
A felvetés kapcsán Rácz Károly megígérte, a következő tanácsülésre részletes beszámolót készít, a már említett pénteki rádióadásban pedig a következőképpen nyilatkozott: „Érdekes az RMDSZ-frakció érdeklődése az ügyvéd tevékenysége iránt, úgy tűnik, mindenáron próbálják kirúgni a széket a polgármester alól, próbálják megsemmisíteni azokat a pilléreket, amelyek a munkáját támogatják.”
Rácz a műsorvezető kérdésére hangsúlyozta: az ügyvéddel kötött szerződés részleteit csak a tanácsosok ismerhetik, egy titoktartási cikkely miatt ezek nem tárhatók a nagy nyilvánosság elé. Csakhogy a „nagy nyilvánosság” nem a szerződés részleteire kíváncsi, hanem arra, hogy az elmúlt három évben a polgármesteri hivatal mennyit fizetett ügyvédi honoráriumra és egyéb „konzultációkra”… Kertész Tibor 
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Kilencéves az Agnus Rádió
Születésnapi ünnepség hétvégén
Fennállásának 9. évfordulóját ünnepli az Agnus Rádió: ma, február 17-én, pénteken délután 6 órára a Protestáns Teológiai Intézet Bethlen termébe várják az érdeklődőket, ahol Misztótfalusitól a digitális egyházi sajtóig címmel zajlik kerekasztal-beszélgetés. Misztótfalusi Kis Miklós halálának 310. évfordulója kapcsán arra a kérdésre keresik a választ, hogy miként használhatjuk fel jobban az írott és elektronikus sajtó lehetőségeit az örömhír továbbadására. Bevezető előadást tart Tibori Szabó Zoltán, lapunk munkatársa, meghívottak: Dávid Zoltán, a Misztótfalusi Kis Miklós Református Sajtóközpont igazgatója, Somogyi Botond, az Üzenet című egyházi lap főszerkesztője és Adorjáni László, az Agnus Rádió igazgatója.
Február 19-én, vasárnap délután 4 órától játékos együttlét következik az Apáczai-líceum dísztermében, ahol Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója alkalmából – a néhai fonóhoz hasonlóan – mesemondás, népi muzsika, népi tánc és játék várja az ünneplőket, ugyanakkor a tombola és torta sem marad el. Fellép a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa (vezényel Bedő Ágnes), mesél Vincze László, muzsikál a Tokos zenekar, a Zurboló együttes tagjai pedig táncra tanítják a résztvevőket.
Szabadság (Kolozsvár)

Incze László nevét vette fel a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum
Incze László helytörténész, muzeológus, pedagógus nevét vette fel az általa alapított kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum. A március 3-i, szombati névadó ünnepség keretében a múzeum udvarán leleplezték a 2007-ben elhunyt Incze László Vetró András szobrászművész készítette büsztjét – számolt be a Székelyhon.ro portál.
Névadó a jubileumon. Incze László mellszobrát a múzeum udvarán avatták fel
A szoboravatáson a névadót Dimény Attila múzeumigazgató, valamint Bedő Zoltán újságíró, az Incze László Baráti Kör elnöke méltatta. A névváltoztatás ötlete egyébként Bedő Zoltántól ered, elnökletével a kör tagjai korábban a www.inczelaszlomuzeumert.eu oldalon kezdtek aláírásgyűjtésbe, ahol mintegy ötezren támogatták a kezdeményezést. A petíciót számos egyetemi tanár, képzőművész és tudományos munkát végző személy is ellátta kézjegyével. A névváltoztatást a politikum és az anyaintézmény, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum is támogatta.
A szombati ünnepségen a múzeum zsúfolásig telt kiállítótermében bemutatták Incze László A rendhagyó székely város címmel megjelent, hagyatékának egy részéből összeállított kötetet. A szakember özvegye, Szabó Judit elmondta: a hagyaték teljes feldolgozásához még három-négy év szükséges. Az érdeklődők a könyvbemutató után megtekintették Vörös T. Balázs 2001-es dokumentumfilmjét is, amely Incze László múzeumpedagógiai tevékenységét ismerteti.
Szombaton volt egyébként a Céhtörténeti Múzeum megnyitásának 40. évfordulója, Incze László alapító a megnyitástól egészen 1994-es nyugdíjazásáig az intézmény vezető muzeológusa volt, de a múzeumszervezést, a kutatást ezután sem hagyta abba. A szombati ünnepségen Incze munkásságát Dávid Gyula irodalomtörténész és Kötő József színháztörténész is méltatta.
Incze László 1928-ban született Baróton, tanulmányait Segesváron és Székelyudvarhelyen végezte, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia szakán diplomázott. A kézdivásárhelyi múzeum megnyitásáig pedagógusként tevékenykedett.
Krónika (Kolozsvár)

Incze Lászlóra emlékeztek (Ünnep Kézdivásárhelyen)
Szombaton könyvbemutatóval, dokumentumfilmmel és szoboravatással egybekötött ünnepségen emlékeztek a múzeumalapítás negyvenedik évfordulójára, és az intézmény felvette megálmodója, létrehozója, Incze László (1928–2007) tanár, helytörténész, muzeológus és közéleti személyiség nevét.
Szűknek bizonyult az egykori tanácsház gyűlésterme, a jelenlegi múzeum kiállítóterme, több mint kétszázan jöttek el, a nagyon sok helybeli mellett itt voltak a szülőhely, Barót, valamint Kovászna, Kolozsvár és több erdélyi város képviselői. A főbejárat melletti falra felszerelt, kétnyelvű tábla jelzi: az intézmény ettől a naptól az Incze László Céhtörténeti Múzeum nevet viseli. Elsőként Dimény Attila múzeumvezető idézte fel a negyven évvel ezelőtti múzeumnyitást, majd dióhéjban a négy évtized legfontosabb statisztikai adatait sorjázta: ez idő alatt közel félmillióan látogatták az intézményt, amely több mint hétszáz rendezvénynek adott otthont, az időszakos képzőművészeti kiállításoknak köszönhetően mára ötszáz értékes alkotással gazdagodott. Dimény beszédében külön kiemelte néhai Incze László szerepét, aki munkatársaival intézményt teremtett Kézdivásárhelyen. A megemlékezés a Vörös T. Balázs által 2001-ben készített és Incze László múzeumpedagógiai tevékenységét bemutató huszonhat perces dokumentumfilm megtekintésével kezdődött, majd könyvbemutatóval folytatódott. A kolozsvári Polis Könyvkiadó vezetője, Dávid Gyula irodalomtörténész és Kötő József színháztörténész a múzeumalapító munkásságát méltatta, A rendhagyó székely város című, frissen megjelent, Incze László tanulmányait tartalmazó díszes könyvet özvegye, Szabó Judit ny. tanár, néprajzkutató, a kötet szerkesztője mutatta be. “Incze László neve már életében összeforrt a kézdivásárhelyi múzeummal, mert a látogatók százai találkoztak vele tárlatvezetőként. Nagy türelemmel és nem kisebb szakértelemmel mutatta be a frissen kiállított tárgyakat vagy az állandó kiállítások anyagát. Sokan ismerték őt, és őrzik emlékezetükben szerény és tiszteletre méltó alakját” – írta róla köszöntőjében dr. Egyed Ákos történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, akinek üzenetét Kötő József tolmácsolta. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a jelenleg a magyarországi Mezőkovácsházán élő nyolcvankét éves Király Károly levelét olvasta fel, aki a rossz időjárás és betegsége miatt nem lehetett jelen az ünnepségen. Király 1968–1972 között a Román Kommunista Párt Kovászna megyei bizottságának első titkára volt, segítsége és aktív támogatása nélkül aligha jöhetett volna létre a céhtörténeti múzeum. Üzenetében külön kiemelte Sylvester Lajos, lapunk főmunkatársa érdemeit, aki abban az időben a megye kulturális tevékenységét vezette. Negyven évvel ezelőtt az avatószalagot ő vágta el. Ezt követően kötetlen beszélgetésre került sor, kortársak, barátok és ismerősök emlékeztek Incze Lászlóra, majd a rendezvény a múzeum udvarán folytatódott, ahol leleplezték a névadó szobrát, Vetró András képzőművész alkotását. A bronz mellszobrot a Bedő Zoltán által vezetett Incze László Egyesület állíttatta. Kötő József a névadó tudományos és közéleti munkásságát méltatta, a mellszobrot Tamás Sándor és Rácz Károly polgármester leplezte le, ft. Vargha Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes és nt. Szőcs László kézdi-orbai református esperes áldotta meg.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelemen Hunor: az erdélyi magyar közélet elképzelhetetlen az EMKE nélkül
Közgyűlés, tisztújítás és díjátadás a közművelődési egyesületnél
Évi közgyűlést, vezetőségválasztást és díjátadást szervezett szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. A köszöntő beszédek után a jelenlévő EMKE-tagok elfogadták Dáné Tibor Kálmán elnök beszámolóját, a pénzügyi és a cenzori jelentést. Dávid Gyula tiszteletbeli elnök bonyolította le rendkívül gyorsan az új elnökség megválasztási eljárását. Kevés kivételtől eltekintve az eddigi EMKE-elnökség tagjainak szavazott bizalmat a közgyűlés. Kora délután kezdődött a már szokásos díjosztási ünnepség, amelynek keretében 13 díjat és díszokleveleket adtak át.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök köszöntő szavai után Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter tanácsosa a tárcavezető üzenetét olvasta fel. A miniszteri beszéd alapgondolata az erdélyi magyar értelmiségnek a közös jövő kialakításában játszott szerepe volt. Hangsúlyozta: az erdélyi magyar közélet mindennapjai elképzelhetetlenek az 1885-ben létesült EMKE nélkül.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár szavait Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja tolmácsolta. – Az EMKE alapítói 127 évvel ezelőtt az anyanyelvi oktatás és a műveltség, a magyar nyelv és öntudat erősítése, közös örökségünk iránti felelősség mellett tettek hitet. Ugyanezt valljuk ma is – hangzott az üzenet. A főkonzul arról is biztosította a jelenlevőket, hogy az EMKE, mint nemzeti jelentőségű intézmény, továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására.
Dáné Tibor beszámolt a kulturális autonómia-szigetként működő romániai Magyar Házak Hálózatának (MHH) kiépítéséről, amely 2009-ben kezdődött. A kezdeményezést mind az RMDSZ, mind a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztériuma támogatta. Megtudtuk: Erdélyben az elmúlt években több mint harminc magyar házat hozott létre az EMKE. Példaként említette a Balázsfalva melletti Tűr településen a kö­zeljövőben létesítendő Magyar Házat, amely Kémenes Lóránt plébános lelkiismeretes munkájának köszönhető. A romániai MHH kialakításában 2010 óta szakmai segítséget kapnak a sárospataki művelődési szakemberektől, Csatlósné Komáromi Katalintól és Bordás Istvántól, a Sárospataki Képtár vezetőjétől. Az EMKE-elnök beszámolt arról is, hogy új, a Magyar Házak állapotára vonatkozó felmérést kezdeményeznének. Idén, szeptember végén pedig Kolozsváron rendeznék meg a Magyar Házak második találkozóját.
Dáné Tibor Kálmán beszámolt arról is, hogy EMKE-elnökként meghívták a Magyarországon a közelmúltban létesült Civil Egyeztető Tanács (CET) ülésére, amelynek keretében részt vett a kulturális és honismereti szekció programjának kidolgozásában. Zárszóként Dáné Tibor Kálmán megköszönte a bel- és külföldi támogatóknak az anyagi segítséget, a sajtónak – és ezen belül elsősorban lapunknak, a Szabadságnak – az EMKE-eseményeken való jelenlétet és érdeklődést. Ács Zsolt, az EMKE munkatársa a pénzügyi, míg László Edit a cenzori jelentést olvasta fel, amelyet a közgyűlés el is fogadott.
Egyed Péter egyetemi oktató, filozófus az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság és az EMKE közötti harmonikus együttműködésről, Guttman Mihály elnökségi tag a zenei anyanyelv fontosságáról értekezett. Csatlósné Komáromi Katalin, a sárospataki Művelődési Ház igazgatója az EMKÉ-vel közös programok fontosságát ecsetelte. Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási-ház helyzetéről számolt be. Tamási Áron lánytestvérének, Ágnes asszonynak a háza eredetileg az EMKE tulajdonát képezte, ám tavaly átkerült az önkormányzat tulajdonába, így elkezdődhettek a leromlott állagú ingatlan felújítási munkálatai
Dávid Gyula tiszteletbeli elnök az elnökségi választás lebonyolítása előtt kifejtette: még ha a mostani romániai magyar politikai élet „szét is veri a magyarságot”, az új elnökségnek továbbra is a magyarság egységéért, a megmaradásért kell munkálkodnia.
Az EMKE új vezetősége: Dáné Tibor Kálmán (elnök), Kötő József (főtanácsos). Régiós alelnökök: Matekovits Mária (Bánság), Széman Péter (Partium), Ábrám Zoltán (Közép-Erdély). Társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök: Szép Gyula. További elnökségi tagok: Guttman Mihály (Kolozsvár), Muzsnay Árpád (Szatmárnémeti), Házy Bakó Eszter (Brassó), Beder Tibor (Csíkszereda), Ferencz Angéla (Hargita megye), Imreh-Marton István (Kovászna megye).
A választásokat követően Bordás István, a sárospataki képtár vezetője, azaz az EMKE Észak-magyarországi Képviseletének vezetője elmondta: arra törekszik, hogy a magyarországi kulturális élet munkatársai közül minél többen megismerhessék az erdélyi kultúrát. Ezért kidolgozott egy továbbképzési programot, amely a magyar szaktárca által megtörtént akkreditálás után újabb lehetőséget biztosít a fentebbi célkitűzés eléréséhez. A további hozzászólók között volt Dumitriu Anna, aki az Aranyos-vidéki Népfőiskola tevékenységéről számolt be; Kerekes Hajnal, a nagyenyedi dr. Szász Pál Egyesület alelnökeként, illetve a Magyar Közösségi Ház vezetőjeként a Fehér megyei kulturális tevékenységeket ismertette. Ferencz Angéla a Hargita megyei, míg Imreh-Marton István a Kovászna megyei Kulturális Központ és az EMKE közötti lehetséges együttműködésről értekezett, megköszönve, hogy bekerültek az elnökség tagjai közé. Deák Gyula, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke a közeljövőben a pedagógusok számára megszervezendő néptánctanfolyamra, Boldizsár Zeyk Imre, az RMDSZ tordaszentlászlói szervezetének elnöke pedig a június végi Szent László napi énektalálkozóra hívta fel a jelenlevők figyelmét.
Délután 2 órakor kezdődött az EMKE-díjak és díszoklevelek átadása. A 13 szobor Venczel Árpád, a díszoklevelek pedig Venczel Attila alkotása.
Életműdíjat kapott a marosvásárhelyi Marosi Ildikó irodalomtörténész, aki betegsége miatt nem lehetett jelen. Horváth Andor egyetemi oktató szerint Marosi Ildikó érdeme, hogy évtizedeken át gyűjtötte majdani köteteinek anyagát, hogy aztán az 1989-es rendszerváltás után megvalósíthassa álmait, és a „felkutatott kincsek jó gondozójává vált”. Spectator-díjban részesült Cseke Péter Tamás újságíró (Bukarest). Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház ügyvezetője olvasta fel Kántor Lajos laudációját, amelyben Cseke Péter Tamás publicisztikai tevékenységét kiegyensúlyozottnak, higgadtnak és körültekintőnek nevezte.
Kacsó András-díjat kapott Both Zsuzsa és Both József (Kolozsvár). Dáné Tibor Kálmán méltatásában kiemelte: a Both-házaspár a népi kultúra áthagyományozását jelentős empátiával végzi. Bányai János-díjban részesült Vajda András (Marosvásárhely) néprajzkutató, akit a laudáló Keszeg Vilmos egyetemi oktató elkötelezett, bölcs, megfontolt kutatónak nevezett. Kun Kocsárd-díjat adományoztak Fülöp Júliának (Szászváros). Winkler Gyula európai parlamenti képviselő videóüzenetben laudálta a közösségszervezés aktív résztvevőjét, aki sokat tett a szászvárosi magyarságért. Fülöp Júlia megjegyezte: Kun Kocsárd emléke még mindig elevenen él a szászvárosi magyarok között. Nagy István-díjat kapott Dulányi B. Aladár (Sepsiszentgyörgy). László Attila karnagy laudációjában arra összpontosított, hogy a díjazott három évtizeden át kitartó szervezője, irányítója volt a város művelődési életének.
Bánffy Miklós-díjban részesült Dukász Péter színész (Temesvár), aki egyéb elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen az eseményen. Szekernyés János laudációja alapján gazdag színészi pálya bontakozott ki. A díjat Kövesdy István rendező vette át.
Poór Lili-díjat kapott Albert Júlia színművész (Kolozsvár). Laudált Köllő Katalin színikritikus, szerkesztő, aki szerint a sikeres művészi és oktatói pálya mögött lélek, tehetség és kitartás lakozik. Kovács György-díjban részesült Bányai Kelemen Barna (Marosvásárhely). Kövesdy István a fiatal, sokoldalú színész ötéves pályafutását értékelte. Tompa Miklós-díjjal tüntették ki Uray Pétert. (Sepsiszentgyörgy–Budapest). Kötő József színháztörténész laudációját Vincze László, az EMKE munkatársa olvasta fel. Megtudtuk: Uray honosította meg Erdélyben a mozgásszínházat, de ezt megelőzően több művészi ágban (például a zenében) is bizonyított. Szolnay Sándor-díjat kapott Köllő Margit (Marosvásárhely), aki egészségügyi okok miatt nem lehetett jelen. Laudált Németh Júlia műkritikus, aki a művész kitűnő rajzkészségét, színérzékét méltatta. A díjat Wiesler Zsuzsa vette át.
Monoki István-díjat adományoztak Kosz Orsolyának (Csíkszereda). Kopacz Katalin laudációjából lelkiismeretes, megalapozott szakmai tudással rendelkező több évtizedes könyvtárosi tevékenység rajzolódott ki. Kőváry László-díjban részesült Zsigmond Ilka középiskolai tanár és az általa irányított műemlékpedagógiai kiadványsorozat szerkesztőbizottsága. Vincze Zoltán nyugalmazott tanár laudációjában azt értékelte, hogy a fentebbi kiadványok épp a serdülő korosztály számára íródtak, akiktől „a Guttenberg-galaxis egyre jobban távolodik”. Gróf Mikó Imre-díjat adományoztak Bartha Bálint (Kolozsvár) vállalkozónak. Székely Tibor laudációjában a díjazott szerénységét és nagylelkűségét emelte ki.
Tiszteletbeli taggá nevezték ki Hajnal Jenőt, a vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóját és a kolozsvári származású, ám évek óta Németországban élő Kelemen Péter koncerttechnikust.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Hármas Polis-könyvbemutató a Minervánál
A Polis Könyvkiadó három új kötetét ismerhették meg az érdeklődők pénteken délután a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében. Dávid Gyula kiadóigazgató köszöntője után A bonchidai Bánffy-kastély című kötetet méltatta Hegedüs Csilla, a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója. Hangsúlyozta: Gy. Dávid Gyula műépítész kezdeményezése, hogy körbejárja az egykor „Erdély Verszáliája” néven emlegetett kastély múltját és jelenét, nem új keletű. – Nekünk, akik a helyreállítással foglalkozunk, mindennapi bibliánk volt a 2001-ben napvilágot látott kiadvány. Ez az egyik legalaposabban és legkomolyabban dokumentált szakkönyv, ami valaha megjelent a témában, s amelyet tíz év után is hasznosan forgatunk – mondta Hegedüs Csilla, hozzátéve: míg az első mű inkább a szakmabeliekhez szól, a mostani kötet azt az olvasóréteget célozza meg, akik az átlag turistánál mélyrehatóbban szeretnék megismerni a bonchidai Bánffy-kastélyt.
Hogy múlt, jelen és jövő szerencsésen találkozhat a könyvben, a szerző alapos munkája és szakmai alázata mellett a kiadványt tervező Unipan Helga hozzáértését dicséri, „aki látta maga előtt, hogy milyen volt, milyen most, és milyennek kellene lennie a kastélynak és ennek a kötetnek”. Az alapítvány ügyvezető igazgatója reményét fejezte ki, hogy a mű nemsokára angol nyelven is megjelenhet, s hogy egy következő kötet bemutatója apropóján újabb megvalósításokról számolhatnak be a Transylvania Trust munkatársai.
Férj és feleség belső, olykor konfliktusos életét tárja a nagyközönség elé a Kós Károly eddig kiadatlan leveleit tartalmazó Édes Idám! című könyv, amelyet Benkő Samu akadémikus ajánlott az egybegyűltek figyelmébe. – Hogy a túlnyomórészt az első világháború éveiben, férjének konstantinápolyi kiküldetése során folytatott levélváltás mit jelenthetett Kós Károlynénak, azt bizonyítja a tény, hogy 1944. őszén, amikor eltávoztak a sztánai Varjúvártól, a feleség a retiküljébe tette ezt a levélcsomagot – magyarázta a sajtó alá rendezési munkálatokat végző Benkő Samu.
Megtudtuk: Sas Péter művelődéstörténész kutatásai során beigazolódtak az akadémikus korábbi sejtései, hogy a Kós-unoka, Czeglédy Enikő hűségesen őrzi a leveleket. Ekkor derült ki, hogy az unoka csak abban az esetben járul hozzá a levelek közzétételéhez, ha önálló kiadvány formájában, Benkő Samu gondozásában adnák ki őket. Ennek nyomán pedig, a budapesti Mundus Egyetemi Kiadónál 2003-ban, Sas Péter szerkesztésében megjelent Kós Károly levelezésecímű kötet után egy újabb érdekes és különösen értékes munka kerülhetett az olvasó asztalára.
A folytatásban Egyed Ákos akadémikus ismertette Incze László, a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum nemrég elhunyt igazgatójának A rendtartó székely város. Tanulmányok Kézdivásárhely és múzeuma történetéből című könyvét. Elhangzott: múzeumi munkája során Incze László a céhes város történetének tanulmányozásával is foglalkozott, s közbenjárt annak érdekében, hogy a magyar közösség megismerje Kézdivásárhelyt. Válogatott tanulmányokat tartalmazó kötetében a város múltja és jelene mellett megelevenedik a múzeum története, továbbá működéséről, felépítéséről, képzőművészeti anyagáról is hasznos információkat tudhatnak meg az érdeklődők, hangzott el az est folyamán.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Szimbolikus magyar ügyek támadására összpontosít Kovászna megye prefektusa
A beiktatása utáni első hónapban máris egy sor, magyar szempontból szimbolikus jelentőséggel bíró önkormányzati döntést támadott meg Kovászna megye román prefektusa, Codrin Munteanu.
A baloldali-liberális kormány által egy hónappal ezelőtt beiktatott prefektus azzal hívta fel először magára a figyelmet, hogy felszólította Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét: viselje a román nemzeti színű vállszalagot. A romániai közigazgatási törvény valóban előírja, hogy ünnepi alkalmakkor a polgármestereknek viselniük kell a válltól derékig érő 15 centiméter széles piros-sárga-kék szalagot, de a szalag viselése a román nemzetiségű polgármesterek sorában sem terjedt el. Antal Árpád elmondta, azt várják el tőle, hogy a székely vágtán vagy akár a március 15-i ünnepségen is piros-sárga-kék szalaggal a vállán jelenjen meg. A polgármester úgy véli, ha a kormány képviselői tisztelnék saját nemzeti jelképeiket, nem kérnének effélét.
Codrin Munteanu megtámadta a sepsiszentgyörgyi tanácsnak a reklámozás nyelvére vonatkozó határozatát is. Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a városi tanács az év elején szabályozta az óriásreklámok elhelyezésének a feltételeit, és kötelezővé tette, hogy a reklámoknak magyar nyelvű feliratot is kell tartalmazniuk. Bírósági keresetében a prefektus arra hivatkozott, hogy a reklámozás feltételeit törvény rögzíti, és az önkormányzatnak nem áll jogában a törvényen túli feltételeket megszabni.
Kovászna zászlaját is kifogásolta a prefektus. Arra szólította fel a város vezetését, hogy vonják vissza a város lobogójáról rendelkező, közel két éve elfogadott határozatot. A város jelképét annak idején arra hivatkozva kifogásolták a városi önkormányzat kisebbségben levő román képviselői, hogy abból hiányoznak a román szimbólumok. A polgármester kitartott a formai hibák miatt megtámadott határozat mellett, ezért a prefektus a közigazgatási bíróságon támadta meg a döntést.
A prefektus a Kovászna Megyei Tanácsnak azt a határozatát is megtámadta, amelyben a testület a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumot annak alapítójáról, Incze Lászlóról nevezte el. Amint azt Sztakics István, az önkormányzat jogi igazgatóságának a vezetője az MTI-nek elmondta, nem a névadó személyét kifogásolta, hanem azt, hogy az intézménynév nemcsak románul, hanem magyarul is tartalmazza a „múzeum" szót.
A Kovászna megye zászlajáról 2008-ban elfogadott határozatot kedden támadta meg a bíróságon a prefektus. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat újraválasztott elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a törvény szerint a per végéig le kell venniük a megyei önkormányzatnak alárendelt intézményekről a lobogót. A tanácselnök különösnek találta, hogy a prefektus olyan döntéseket támad meg, amelyeket nem kifogásolt 2010-ben, amikor tíz hónapig betöltötte már a Kovászna megyei prefektusi tisztséget.
Codrin Munteanut május 13-án iktatta be a tisztségébe Mircea Dusa, a baloldali-liberális Ponta-kormány parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere. Munteanu György Ervint váltotta a tisztségben. MTI. Erdély.ma

Zavarja a magyar plakát a háromszéki prefektust
Eltávolíttatná a Nemzeti Filharmonikusok sepsiszentgyörgyi koncertjének az óriásplakátját a háromszéki kormánymegbízott. Codrin Munteanu, Kovászna megye prefektusa a Diszkriminációellenes Tanács fellépését várja a magyarországi zenekar koncertjét hirdető, kizárólag magyar nyelvű óriásplakát miatt.
A prefektus egy tegnap tartott sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón tette fel a retorikai kérdést: „Nem követelné meg a jóérzés, hogy az óriásplakáton románul is szerepeljen a felirat, hogy mindenki megérthesse?” Codrin Munteanu hangsúlyozta: „a normalitás azt jelentené, hogy mind az állam nyelvét, mind a kisebbség nyelvét használják a törvény által megszabott viszony és a nyelvek tisztelete figyelembevételével.”
Kovászna megye prefektusa kijelentette, hogy az őt nacionalizmussal vádoló magyar elöljáróknak figyelembe kell venniük, hogy Romániában a román az állam nyelve. Hozzátette, a kisebbségeknek jogukban áll használni a nyelvüket, de csakis a hivatalos nyelv tiszteletben tartásával. „Ne leckéztessen engem olyan valaki, aki a Szent György-szobor felavatásakor csak magyarul beszélt” – utalt Antal Árpádra, Sepsiszentgyörgy polgármesterére a prefektus. Antal Árpád korábban Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót, amelyen arról beszélt, hogy Ceauşescu szelleme visszatért a megyébe, a májusban beiktatott Codrin Munteanu prefektus kizárólag a magyar nemzeti identitással kapcsolatos önkormányzati határozatokat támad meg a közigazgatási bíróságon. A prefektus először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy felszólította Antal Árpádot: viselje a törvényben előírt román nemzeti színű vállszalagot. Megtámadta ugyanakkor a sepsiszentgyörgyi tanácsnak a kétnyelvű reklámozásra vonatkozó határozatát, valamint a Kovászna város és Kovászna megye zászlójáról szóló határozatokat. A prefektus azt a határozatot is kifogásolta, amelyben a Kovászna megyei tanács Incze Lászlóról nevezte el a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumot. Codrin Munteanut május 13-án iktatta be a tisztségébe Mircea Duşa, a baloldali-liberális Ponta-kormány parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere. Munteanu György Ervint váltotta a tisztségben.
MTI. Új Magyar Szó (Bukarest)

Számvetés a Céhtörténeti múzeumból
Tanintézményekben, kulturális intézményekben a nyári nagyvakáció, szünet, szabadságok után szeptemberben kezdődik az „új év”. A múzeumban is ilyenkor kell számvetést készíteni...
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum eseményekben gazdag évet, éveket tud maga mögött. A már hagyományossá vált képzőművészeti kiállítások mellett a néprajzi-történelmi jellegű szakmai kiállításokat is rendszeresíteni próbáljuk. 2006/2007-ben kezdődtek azok a gyűjtések, amelyek eredményeképpen az intézmény szakmailag is elismert, saját kiállításokat tudott szervezni a kézdivásárhelyi polgári kultúra, polgári értékek bemutatására. 2007-ben Jó ruhában járni-kelni címmel viselettörténeti kiállítást szerveztük, 2009-ben pedig a zabolai Csángó Múzeummal közösen a Békebeli otthonok – Polgári lakáskultúra Háromszéken a 19–20. század fordulóján című kiállításunkat. Mindkét kiállítást sikerült vándoroltatni, más településeken is bemutatni. Viselettörténeti kiállításunk Magyarország több településén képviselte sikeresen városunkat: Várpalotán, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban, majd az egri Dobó István Vármúzeumban. A polgári lakásbelsőt bemutató kiállítás jelenleg a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban látogatható, ősszel pedig a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum fogadja be. Mindkét kiállításhoz, de a jövőben tervezett kiállításokhoz is jelentős tárgyadományokkal, illetve kölcsönzéssel járultak hozzá Kézdivásárhely lakói, akik féltve és tisztelettel őrzött családi emlékeiket, generációkról generációkra hagyományozott örökségük darabjait, olykor egész tárgyegyütteseket adományoztak a múzeumnak, közkinccsé téve ezeket. 2008-tól a múzeum gyűjteménye jelentősen gyarapodott, összesen 948 tárgy került a leltárunkba. Tematikus lebontásban a történelmi leltárba 14 új darabot soroltunk, a néprajziba 645-öt, a képzőművészetibe 83-at, 5 dokumentumot és 201 fotót kaptunk. Évek szerinti elosztásban 2008-ban 62 tárggyal gyarapodtunk, 2009-ben 477 tárgyat adományoztak, 2010-ben 181-et, 2011-ben 209-et, 2012-ben eddig 22-t. Ezeket ezúton is szeretnénk megköszönni az ötvennél több adományozónak. A múzeum a továbbiakban is folytatja a gyűjtőmunkát, főként étkezési szokások, polgári lakásbelső témakörben. Szívesen, köszönettel fogadunk a korral, témával kapcsolatos tárgyakat, fotókat, dokumentumokat. Rendezvényeinkre, kiállításainkra ezután is szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
DIMÉNY ERIKA muzeológus
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megvédik a magyar intézményneveket Kovászna megyében
Mint ismeretes az Incze László Céhtörténeti Múzeum megnevezését elfogadó megye tanácsi határozatot megtámadta Codrin Munteanu, Kovászna megye kormánybiztosa. A felhozott vádakra Tamás SÁndor, megyei önkormányzati elnök fellebbezést nyújtott be a törvényszékhez.
Történészek, közéleti személyiségek, tanárok, egyszerű munkások, összesen több mint hatezren kérvényezték, hogy a kézdivásárhelyi múzeum vegye fel alapítójának, Incze Lászlónak a nevét, hiszen a tanár úr nem csak az intézményért dolgozott, hanem Kézdivásárhely egyik meghatározó személyisége is volt. Éppen ezért a megyei önkormányzat is felkarolta a kezdeményezést és ez év március 3-án szoboravatással egybekötött névadó ünnepséget szervezett.
„A múzeum jelenlegi elnevezése, a Muzeul de Istorie a Breslelor Incze László – Incze László Céhtörténeti Múzeum épp a kétnyelvűség szellemében született. A prefektus úr úgy gondolja, hogy ez az elnevezés nem felel meg a hatályos törvényeknek, ezért érvényteleníttetni akarja a névadásra vonatkozó határozatunkat. Finoman fogalmazva is furcsának találom, hogy a magyar elnevezések okozzák a legnagyobb gondot a megyében, ám, ami ennél is felháborítóbb, hogy ezzel a gesztussal több ezer ember akaratát húzná keresztül. Kezdettől fogva értetlenül fogadtuk a döntés megtámadását, éppen ezért megfogunk mindent tenni annak érdekében, hogy a háromszékiek akaratát érvényesítsük” – tudtuk meg Tamás Sándortól.
Az elnök kifejtette, bízik abban, hogy a bírák döntése tárgyilagos lesz és ebben az ügyben nem születik olyan határozat, ami a hazai igazságszolgáltatás kettős mércéjének lenne bizonyítéka. A megyei tanács jogászai már benyújtották a fellebbezési iratcsomót a Kovászna Megyei Törvényszékhez, azonban a jogerős ítélet meghozása még hónapokig is elhúzódhat.
Erdély.ma.

Névháború a kézdivásárhelyi múzeum miatt
A közigazgatási bírósághoz fordult a Kovászna megyei önkormányzat azzal a kéréssel, hogy ne érvénytelenítsék a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum megnevezését elfogadó tanácshatározatot. Codrin Munteanu prefektus korábban megtámadta a vonatkozó határozatot, amelyben az alapító Incze Lászlóról nevezték el a kézdivásárhelyi múzeumot.
A prefektus akkor kifejtette, nem az Incze László név zavarja, hanem az, hogy a hivatalos megnevezés Muzeul de Istorie a Breslelor Incze László – Incze László Céhtörténeti Múzeum – szerinte a hivatalos névnek románul kell szerepelnie, utána a közigazgatási törvény értelmében ki lehet tenni a magyar táblát. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke elmondta, a jelenlegi elnevezés épp a kétnyelvűség szellemében született.
„Furcsának találom, hogy a magyar elnevezések okozzák a legnagyobb gondot a megyében” – jelentette ki Tamás, aki emlékeztetett, több mint hatezren írták alá a petíciót, hogy a múzeum vegye fel alapítója nevét, ezért szervezte meg az önkormányzat ez év március 3-án a szoboravatással egybekötött névadó ünnepséget.
Tamás SÁndor reméli, a bírósági döntés tárgyilagos lesz, nem születik olyan ítélet, mely a hazai igazságszolgáltatás kettős mércéjének lenne a bizonyítéka. Tamás több ízben kifejtette, szemléletbeli különbség és jogelméleti vita van közte és Codrin Munteanu prefektus között, mert a prefektus úgy értelmezi, hogy amit a törvény nem enged meg, azt nem is szabad. Elmondta, e hónapban a háromszéki önkormányzatok, valamint a Székely Nemzeti Múzeum támogatásával megkezdődött a céhtörténeti múzeum épületének felújítása.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár).

Gyárfás Győző halálának 100. évfordulójára (1855. március 24.–1912. szeptember 22.)
A XIX. század vége, illetve a századforduló Háromszék vármegyének és településeinek urbanisztikai fejlődése szempontjából kulcsfontosságú. Ennek az időszaknak ma már kevésbé ismert, de igencsak meghatározó egyénisége a lécfalvi Gyárfás Győző királyi mérnök. Igazi reneszánsz személyiség: rajzol, utakat, hidakat, épületeket tervez, és felügyeli a kivitelezési munkálatokat, szenvedélyesen gyűjt kőzeteket, néprajzi tárgyakat, szerkeszt és publikál. Kivételes munkabírása, mélyreható szaktudása révén sokrétű feladatait rendkívüli precizitással hajtja végre.
1855. március 24-én született Sepsiszentgyörgyön Gyárfás Lajos 1848-as honvéd hadnagy, később Sepsiszentgyörgy városának főjegyzője és Szilágyi Zsuzsanna gyermekeként. Az önkényuralom éveiben világra jött gyermeket Gyárfás Victorként jegyezték be a sepsiszentgyörgyi református egyház anyakönyvébe. Erdély legjobb iskoláiban pallérozhatta tudását: középiskolai tanulmányait a nagyszebeni ágostai evangélikusok elismert, hírneves gimnáziumában végezte, majd a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett. Az iskolákhoz vezető hosszú szekérutak során folyamatosan készít rajzokat az erdélyi tájról, a szász erődtemplomokról, épületekről. A sikeres érettségi vizsga után mégsem művészi pályát választ, hanem a budapesti Műszaki Egyetemen tanul tovább, ahol rajztudásának is nagy hasznát veszi. Az építőmérnökként végző Gyárfás Győző több tanulmányutat is tesz német területeken, illetve Olaszországban. A nyugati világ urbanisztikai megoldásaival felvértezve tér haza, célja szűkebb hazájába visszakerülni és kamatoztatni a külföldön látottakat. Meggyőződése, és egész életét ennek szenteli, hogy Erdély út- és vasúthálózatának, valamint egyéb infrastruktúrájának kiépítése után hazai és külföldi utazók, kirándulók számára ideális turisztikai célpont lesz. 1888 márciusában a budapesti Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium kinevezi Háromszék vármegye királyi államépítészeti hivatalának főnökévé. A hivatal a közel húsz évig tartó irányítása alatt egyre nagyobb tekintélyt szerez, lelkiismeretes, pontos munkával eléri, hogy egyre több elöljáró kéri ki a véleményét, tervezési megbízásokat kap – legyen szó útról, hídról, épületről vagy emlékműről –, és a kivitelezési munkáknál felügyeletre kap felkérést. Ilyen a Brassó–Ojtoz közút kiépítése – az Ojtozi-szoros tájait kiváló kirándulócélpontnak tekinti a Rákóczi-várral, ugyanakkor fontos kereskedelmi út is –, a nyén–bodzakrasznai átkelő, a mikóújfalu–baconi közút kiépítése a Hatodon keresztül, és ő tervezi a Sugásfürdőre vezető utat is. Mint királyi főmérnök szigorúan követi az építkezésekre vonatkozó tűzvédelmi előírásokat: cserépfedésű borítást kér, megköveteli az épületek közti távolságok betartását, a városokban pedig ragaszkodik a téglafalazathoz az új épületek esetében. Elismert építészként több tervet is készít felkérésre vagy pályázatra, ilyen többek közt a lisznyói községház megtervezése, de nemrég a Székely Nemzeti Múzeumban előkerült egy Gyárfás Győző királyi mérnök és Székely Károly építőmester nevével jelzett terv is a múzeum épületének tervezésére vonatkozóan. Mindeközben szakít időt a publikációkra is: megérti, hogy a folyóiratok nagyszerű lehetőséget jelentenek Erdély természeti, építészeti tájainak népszerűsítésére. Többször közöl a Székely Nemzetben. Írásai valóságos turisztikai élménybeszámolók, melyekhez előszeretettel csatol saját készítésű rajzokat. Tájrajzai mellett szívesen készít portrékat is: a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum őrzi az általa készített, mai napig egyetlen, hitelesnek tartott Gábor Áron-arcképet. 1900-ban Bay István városi mérnök lemondása után a sepsiszentgyörgyi városi tanács felkéri, hogy napidíj ellenében, hivatali óráin kívül ellássa a városi urbanisztikai teendőket is. Az 1907. esztendő fordulópont Gyárfás életében. A kedvezőtlen politikai fordulatok következtében áthelyezik a szeretett Háromszékről az udvarhelyi állami építészeti hivatalhoz. Gyárfás ezt visszautasítja. Visszavonulni készül, amikor a budapesti Kereskedelemügyi Minisztérium amellett dönt, hogy szaktudásának elismeréseként Budapesten Erdélyért felelős munkakörben folytathatja munkáját. Ebben a minőségben fog neki a Békási-szoros közútjának kiépítéséhez, amelyet szintén Erdély fontos vendégforgalmi vonzerejeként tart számon, és szeretné a tömegek számára is elérhetőbbé tenni. Éppen innen tért vissza Budapestre, amikor 1912 szeptemberében, 57 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Gyárfás Győző mindenre kiterjedő, sokrétű munkássága révén olyan előremutató urbanisztikai, infrastrukturális fejlődésvonalat szabott meg, amelyre mind a mai napig
Magyarósi Imola
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tamás Sándor: Codrin Munteanu hergeli a székelyeket
Nem adott igazat a közigazgatási bíróság Codrin Munteanunak, Kovászna megye prefektusának a megyezászló ügyében. A prefektus eltöröltette volna a megyezászlóra vonatkozó, négy évvel ezelőtt elfogadott megyei tanácsi határozatot azzal érvelve, hogy a közigazgatási törvényben nem létezik szabályzás arra vonatkozóan, hogy egy megyének lehet hivatalos zászlaja, tehát ez tilos. Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke megkeresésünkre elmondta, a megyei tanács javára döntő bíró öt oldalas indoklásában többek között azt írta, hogy amennyiben az önkormányzat szervezési és működési szabályzatába belefoglalta a megyezászlót, akkor ennek létezése és használata nem törvénytelen. Tamás Sándor elmondta, a prefektus jogértelmezése szerint ami nem megengedett, az tilos. A megyeitanács-elnök elmondta, ezt a fajta jogelméletet a két világháború közötti Romániában vallották, azonban azóta nemcsak a nagyvilágban, hanem még Romániában is változott a felfogás, éspedig a jelenlegi jogértelmezés szerint ami nem tilos, az megengedett. A tanácselnök ugyanakkor elismerte, a prefektus és a megyei önkormányzat között nem jogi, sokkal inkább politikai jellegű a nézeteltérés. "Noha a kormány tartózkodik attól, hogy etnikai konfliktusokat szítson, Codrin Munteanu beiktatásának pillanatától fogva azzal foglalatoskodik, hogy hergelje a székelyeket. Teszi ezt ahelyett, hogy fejlesztésekben, projektekben gondolkodjon, miközben egy rajzszeget sem hozott a megyébe" - vélekedett Tamás Sándor. Elmondta, erről tanúskodik az a tény is, hogy már hivatalának elfoglalása pillanatában egy négy évvel ezelőtt elfogadott megyei tanácsi határozatot támadott meg a közigazgatási bíróságon. A megyezászló elleni fellépése nem az egyedüli konfliktust szító intézkedése: a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum illetve a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház elnevezését is megtámadta a közigazgatási bíróságon, újabban az uzoni községházára kifüggesztett székely zászló ellen lépett fel. Tamás Sándor elmondta, tudomása van arról, hogy a prefektus fellebbezett a közigazgatási bíróság döntése ellen, azonban még nem tudni, hogy mikor lesz az ügy következő tárgyalása. (hírszerk.)
Transindex.ro

Szimpátiatüntetés a székely zászlóért Sepsiszentgyörgyön
Megelégelte Kovászna megye kormánybiztosának, Codrin Munteanunak székely ellenes ténykedéseit az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete, ezért szimpátiatüntetést szerveznek csütörtökön, délután 4 órától a prefektúra előtt.
Hétfő délelőtt Tamás Sándor, az RMDSZ területi elnöke és Antal Árpád András, városi RMDSZ elnök a prefektúrával átellenben helyeztek ki egy nagy átmérőjű, figyelemfelhívó táblát, amelyen az áll, hogy Terra Siculorum (Székelyföld). A két vezető a sajtó érdeklődésére elmondta, hogy tudtára szeretnék adni azoknak, akik megtagadják Székelyföld létezését, hogy az márpedig van, igenis „Székelyföld létezik, ugyanúgy, ahogy különböző kormányhatározatokban létezik Hátszeg országa, Szilágyság országa, Almásvidék, vagy akár Bukovina is.”
„Kinevezése óta a prefektus úr folyamatosan ellenünk dolgozik. Azt tapasztaljuk, hogy direkt hergeli a székelyeket. Megtámadta Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Ház, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum magyar elnevezését. A közigazgatási bírósághoz fordult Kovászna város és Kovászna megye zászlóját elfogadó több éves határozatokkal kapcsolatban.
Mindezt teszi olyan körülmények között, hogy ebben az országban több megyének, városnak, sőt községnek van címeres zászlója, viszont ő úgy gondolja, hogy nekünk nem lehet. Ezek mellett támadja azt a sepsiszentgyörgyi önkormányzati határozatot is, amely kötelezővé teszi a hirdetőtáblákon a magyar nyelv használatát. Legutóbb a községek bejáratánál kihelyezett magyar nyelvű Isten hozott táblákba kötött bele. Folyamatosan olyan kérdéseket, olyan érzelmi, nemzeti identitásunkhoz kapcsolódó határozatokat támad meg, amelyekre büszkék vagyunk”- vázolta fel Tamás Sándor, az RMDSZ területi elnöke.
Ugyancsak elégedetlenségének adott hangok Antal Árpád, városvezető, aki egy régi közmondással példázta a mai állapotot „aki szelet vet, vihart arat”, mely szerint az, hogy Codrin Munteanu állandóan feszíti a húrt nem vezet jóra, a közösség javára.
„Nem szeretnénk összeveszni senkivel, hergelődni a románokkal, sem értelmetlen vitákba belemenni, azonban az, hogy a székely zászlót egy futballklub zászlójához, máskor pedig autómárkához hasonlította a prefektus, az kiütötte a biztosítékot. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy olyan akciót szervezünk, mely alkalommal be tudjuk bizonyítani, hogy igenis ragaszkodunk a szimbólumainkhoz, és akkor lesz itt társadalmi béke a megyében, ha tiszteljük egymást és tiszteljük egymás szimbólumait”- mondta el a polgármester, az RMDSZ Sepsiszentgyörgyi Szervezetének vezetője.
A polgármester elmondta a szimpátiatüntetésre csütörtökön, délután 4 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön, a prefektúra előtti téren. Felkérnek minden háromszékit, minden székely embert, hogy vegyen részt a megmozduláson, amelyen székely zászlókkal kívánnak felvonulni. Ez által fejezve ki ragaszkodásukat, a székely szimbólumok használata iránt. A polgármester befejezésként hozzátette, az első ötszáz érkező ajándékba kap egy székely zászlót, azzal a kéréssel, hogy vigye haza és tűzze ki bátran a tömbház ablakába vagy a házára.
Erdély.ma

Eltüntetnék a kézdivásárhelyi múzeum magyar nevét
A kézdivásárhelyi múzeum magyar elnevezése ellen döntött a közigazgatási bíróság. Ez részben helyt adott Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum elnevezésére vonatkozó feljelentésének.
A közigazgatási bíróság október végén, alapfokon azt a döntést hozta, hogy Kovászna Megye Tanácsa az intézménynév magyar részét kell törölje. Februárban a fenntartó háromszéki önkormányzat a kézdivásárhelyi múzeumot annak alapítójáról nevezte el. A tanácshatározat szerint az intézmény neve „Muzeul de Istorie a Breslelor Incze László – Incze László Céhtörténeti Múzeum”. A közigazgatási bíróság alapfokú döntése szerint a névből, az Incze László Céhtörténeti Múzeum részt törölni kell, az alapító neve a román szóösszetételben maradhat. Amint arról beszámoltunk, Codrin Munteanu prefektus úgy fogalmazott, a hivatalos név csak román lehet, ezért megtámadta a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház elnevezését is.
Tamás Sándor háromszéki tanácselnök korábban kifejtette: az elnevezés éppen a kétnyelvűség szellemében született, és hangsúlyozta, reméli, a bírósági döntés tárgyilagos lesz, nem születik olyan ítélet, mely a hazai igazságszolgáltatás kettős mércéjének lenne a bizonyítéka. Kovács Blanka, Sláger Rádió
Erdély.ma

A székely zászlóért tüntettek Sepsiszentgyörgyön
A prefektúra, vagyis a kormány képviselőjének otthont adó hivatal előtti akciót Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere hirdette meg.
A szervezők szerint 3-4 ezer résztvevője volt a tüntetésnek, a Mediafax román hírügynökség 2 ezer emberről ír, a prefektúra szerint viszont 800-an voltak ott a megmozduláson. A résztvevők az ellen kívántak tiltakozni, hogy Codrin Munteanu prefektus május óta módszeresen támadja a magyar szimbólumokat, egyebek között a székely zászlót.
A rendezvényen a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) képviselő Tamás Sándor szólalt fel, aki egyebek között üdvözölte, hogy a többi magyar párt is csatlakozott a tüntetéshez. A megyei önkormányzati vezető petíciót adott át a prefektusi hivatalnak, amelyben felszólította Codrin Munteanut, kérjen bocsánatot a székelyektől, ellenkező esetben újabb tüntetések lesznek.
Az RMDSZ, de a Székely Nemzeti Tanács is sérelmezte korábban, hogy a prefektus feljelentette a közigazgatási bíróságon Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterét, amiért a községházára kitűzte a székely zászlót.
A keresetben a prefektus amellett érvelt, hogy Székelyföld nem alkotmányos entitás, így zászlajának kitűzése illegális.
A rendezvény egyetlen felszólalója Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Háromszéki elnöke volt:
„Aki szelet vet, vihart arat – tartja a népi bölcsesség. A prefektus hergeli a székelyeket, hiszen az elmúlt hetekben, hónapokban úgy szórta a törvényszéki feljelentéseket, mint aki szándékosan vihart akar aratni. El akarja törülni a Kónya Ádám Művelődési Ház nevét. Mindannyian ismertük és tiszteltük a tanár urat. Meg tudja mondani valaki, mi az, ami nem tetszik a prefektusnak? Megtámadta az Incze László Céhtörténeti Múzeum nevét. Mindannyian ismertük és tiszteltük a múzeum-alapítót. Meg tudja mondani valaki, mi az, ami nem tetszik a prefektusnak?
Nézzék meg, ma tettük fel Kovászna Megye Tanácsának épületére – a hivatalos feliratok mellé -, hogy: Megyeháza. Várom, mikor érkezik a törvényszéki idézés...
A prefektus centivel méri, hogy a bodoki sportcsarnokon a magyar vagy a román felírat a nagyobb. Képzeljék el: még az erdei utakat jelző táblákra is kiterjedt árgus figyelme. Újabban azt is vadássza, hogy az Isten hozta köszöntés eltűnjön településeink bejáratairól. Mondják meg nekem, mégis mit kellene felírni egy száz százalék magyar lakosú település bejáratánál?
Megtámadta Háromszék vármegye címeres zászlóját. A címerünkben látható elemek több mint 600 éve a székelyeket jelképezik. Addig, amíg polgármestereink dolgoznak, minket hátulról támad a prefektus. Nézzék meg Sepsiszentgyörgy, vagy Kovászna városa mekkorát fejlődött. Antal Árpád polgármester úrnak és Lőrincz Zsigmond polgármester úrnak köszönhető mindez. Velük szemben itt van a prefektus, aki még egy gyufásdobozt sem hozott ezekbe a városokba, ebbe a megyébe.
Amikor felvonnak egy zászlót, az számunkra két dolgot jelenthet. Vagy azt jelenti, hogy sikerrel ért véget egy küzdelem, vagy azt, hogy éppen most kezdődik el. Ahogy körülnézünk, láthatjuk, hogy mindenki, aki itt van, tudja, de legalábbis a lelke mélyén érzi, azért hoztunk ma ennyi zászlót, mert most egy új küzdelem kezdődik. Az a célunk, hogy megváltozzon ebben az országban a szemlélet.
Az a célunk, hogy a Parlamentben olyan törvényeket hozzanak, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar legyen hivatalos nyelv a Székelyföldön.”
A jelenlévők közt 500 székely zászlót is kiosztottak – ezzel a gesztussal is jelezve, hogy Székelyföld igenis reális. Bár a prefektus nem mutatkozott a rendezvényen, a petíciót, amelyen a következő szöveg áll: „Felkérjük Codrin Munteanu prefektus urat, hogy kérjen bocsánatot a székely néptől” a kormányhivatalnál iktatták.
Tamás Sándor a szimpátiatüntetés végén közölte: „Amennyiben a bocsánatkérés nem történik meg, újabb tiltakozást szervezünk, amelyre elvárunk minden jó szándékú székely-magyar embert. A következő alkalommal mindenki hozzon magával még két embert, és mi a mai 500 zászló mellé, újabb 500-at biztosítunk.”
Erdély.ma