Lapszerkesztés mint „kincskeresés”
Interjú Zsigmond Emesével, a Napsugár és Szivárvány gyermeklap főszerkesztőjével.
– Jubilál a Kolozsváron megjelenő országos gyermeklap, a Szivárvány. Miként értékelné a legkisebbeknek szánt, színvonalas irodalmat nyújtó kiadvány 35 évét?
– Ünnepi évünk kezdődött 2015-tel, hiszen 35 éves idén januárban kisebbik gyermeklapunk. Hiába keresnénk azonban az archívumban a 35 évvel ezelőtti Szivárványt – a szerkesztőség 1980-ban elindította a kis lapot, viszont az akkori rendszer kommunista cenzúrája nem engedélyezte a javasolt Szivárvány címet, és kötelezően a Haza sólymainak kellett keresztelni a Napsugár „szárnyai alatt” induló, kisebbeknek szóló kiadványt.
Zsigmond Emese
1955-ben született a Hargita megyei Szentkeresztbányán, Marosvásárhelyen érettségizett 1974-ben, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán szerzett magyar–francia tanári oklevelet 1978-ban. Tíz évig a kolozsvári 5-ös Számú Általános Iskolában tanított magyar irodalmat. 1989 őszétől a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok szerkesztője, 1992-től főszerkesztője. A 2013-ban indult Tanítók Lapjának rovatvezetője, számos gyermekirodalmi kötet szerkesztője.
A kényszerű-kényszerített nevet aztán 1989 decemberében azonnal lecseréltük az eredetiként javasolt Szivárványra. Tehát nincsenek bekötött Szivárványok ebből az időből a szerkesztőségben sem: 1980-tól 1989-ig Haza sólymai-példányok jelentek meg. A két lapnak – a Napsugárnak és Szivárványnak – természetesen nemcsak a szerkesztősége volt ugyanaz, hanem a szellemisége, célja is.
Ez pedig a kezdetektől máig lényegében változatlan: az alapvető emberi értékek, a magyarság történelmi, művelődési hagyományainak szellemében akarjuk nevelni a gyerekeket.
A célkitűzés azonos, csak az változott, hogy 1989 decembere óta szerzőinknek nem kellett „madárnyelven” beszélniük, ha történelmünkről, erdélyi magyarságunk sorsáról írtak.
– A Haza Sólymainak olvasói emlékeznek arra, hogy 1989 előtt is próbálta becsempészni a szerkesztőség a sok hazafias, kommunista hangvételű, kötelező írás közé a színvonalas irodalmat. Miként történt ez?
– Ami jogi helyzetünket illeti, 1989 decemberéig a Román Kommunista Párt gyermekszervezete, a Pionírtanács adta ki lapjainkat. Ez tartalmilag szigorú politikai cenzúrát jelentett, de a becsempészés mondhatni inkább fordítva történt. A lap nagy része színvonalas irodalomból és művészi értékű grafikákból állt, ezenkívül egy-két oldalnyi kötelező politikai jellegű vagy a rendszernek tetsző vers meg mese jelent meg.
Egy-egy vezércikk vagy román versfordítás tartozott a kötelező anyagok közé – ezeket a szerkesztők kényszerű feladatként osztották ki egymás közt, és természetesen nem szívesen végezték el, de hogy a lap megjelenhessen, vállalni kellett ezt a kompromisszumot. A kötelező propagandisztikus szövegeket a lap elején elintézték, és aztán jöhettek az igazi, gyermekeknek való szövegek, a népmesék, népköltészeti alkotások.
– Kortárs irodalmi művek is bekerültek természetesen a lapba. Ha a Haza Sólymaiban közlő szerzők nevével kellene fémjelezni ezt a korszakot, kiket sorolna fel?
– A szerkesztőség a Napsugáréval közös volt, és az erdélyi magyar irodalom legjobbjai voltak a lap főmunkatársai. Sokan munkahelyüket illetően is, de más lapok szerkesztői szintén gyakran „menekültek” hozzánk – merthogy itt lehetett a szívnek tetsző, nem „nem elkötelezett” irodalmat közölni. Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Fodor Sándor, Lászlóffy Aladár, Jánky Béla – ők mind belső munkatársak voltak, a lap szerkesztőségében dolgoztak. Szilágyi Domokos és Bajor Andor például külső munkatársként vett részt a lap szerkesztésében, de szinte havonta közölt verset vagy mesét Veress Zoltán is.
A grafikusok közül az akkori alkotók színe-java rajzolt a lapba: Deák Ferenc, Cseh Gusztáv. Soó Zöld Margit. Utóbbi belső munkatárs volt, és a kezdetektől, a Napsugár alakulásától napjainkig munkatársunk. (A Napsugár első száma 1957 januárjában jelent meg Asztalos István író, alapító főszerkesztő irányításával – szerk. megj.)
Unipan Helga grafikus szintén a mai napig rajzol nekünk. Aztán ahogy teltek az évek, úgy kapcsolódtak be a fiatal szerzők – akik akkoriban még egészen fiataloknak számítottak. Például Markó Béla, Kovács András Ferenc is a mi oldalainkon indult gyermekversköltészetével. Amire szerfölött büszkék vagyunk, hogy minden író-, költő- és grafikusnemzedékből megkerestek és megkeresnek a legfiatalabbak.
– Ezek szerint egyfajta szerkesztési elve a lapnak, hogy teret ad az induló ígéretes írók, költők, grafikusok alkotásainak?
– Igen. Ugyanakkor fontos megemlíteni azt a tényt is, hogy a gyermekirodalmi lapnak főként manapság igencsak akad konkurenciája Erdélyben. Nagy számban jelennek meg ugyanis itthon és Magyarországon is az inkább magazinjellegű, gyerekeket célzó kiadványok. Ezek mutatósak, piacosak, felkeltik a gyerekek érdeklődését, de velük ellentétben a mi legfontosabb érvünk és értékünk az, hogy rangos irodalmat és képanyagot jelentetünk meg. Nemcsak tetszetős a lap ily módon, hanem esztétikai mércével mérve is értékes szövegeknek és rajzoknak ad helyet. És ezt nem mondhatja el magáról egyetlen más, itthon kapható gyermeklap sem.
Az is beszédes lehet, hogy a nálunk közlő szerzők érdekes módon egyetlen konkurens lap szerkesztőségéhez sem kopogtatnak be, hogy közöljék a munkáikat, egyedül a Napsugárt és a Szivárványt keresik meg. Olyan sokan, hogy nem is jut minden hónapban rajzolnivaló mindenik nagyszerű grafikusunknak, és nem is tudjuk mindenik szerző művét megjelentetni. Így megengedhetjük magunknak azt a szerkesztői luxust, hogy válogassunk még a legjobb művek között is. A válogatás ugyanakkor nem gyengébb vagy jobb művek közt történik, hanem téma szerint.
– A Szivárvány is országos terjesztésű lap, akárcsak a Napsugár, és állandó, élő kapcsolatot tart fenn olvasóközönségével…
– Igen, a moldvai, magyarok lakta megyékbe is eljut, s a határon túlra is, de Bukarestbe is. Akik megismerik a lapot, azok hűségesek maradnak hozzá. Például amerikai magyar édesanya fedezte fel boldogan a világhálón a Napsugárt és a Szivárványt, és azt szerette volna, hogy gyermekei kezükbe vehessék a lapot. Óriási lelkesedéssel és elismeréssel írta, hogy megkapták az első csomagot, és ez valóságos kincs számukra.
Az interaktivitást is fontosnak tartjuk: a gyerekek állandóan visszajeleznek, és rendezvényeink révén is megszólítjuk az olvasókat, de természetesen szót kapnak azok a pedagógusok, akik a mi lapjainkra irányítják a gyerekek figyelmét. Mondhatni belső munkatársaink a tanítók és óvónők – több százukat személyesen is ismerjük annak köszönhetően, hogy meghívjuk őket nyaranta tanácskozásra és gyermektáborba.
A gyermekcsoportokat a táborokba elkísérik a tanítók, akikkel baráti viszonyt tartunk fenn, és akik nélkül a lapok nem jutnának el a gyerekekhez. Kell ugyanis valaki, aki felhívja a szülők és gyerekek figyelmét az értékeinkre – a hídszerepet pedig a pedagógusok töltik be.
– Ennek a hídszerepnek köszönhető, hogy a pedagógusok a Napsugár és a Szivárvány segítségével a kortárs gyerekirodalomra hívják fel a diákok figyelmét…A fiatalabb kortárs írók, költők közül kik munkatársai a két lapnak?
– Állandóan jelentkezik verseivel László Noémi, Balázs Imre József, Nagyálmos Ildikó, Bertóti Johanna, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mi fedeztük fel a gyermekirodalom számára Máté Angit. Ő közben Magyarországra telepedett át, úgyhogy mostanában kevesebb mesét küld, de azért nem mondtunk le róla.
És mi fedeztük fel Szőcs Margitot, aki a Napsugárban közölte első gyermekverseit és meséit – biztosak vagyunk benne, hogy nemsokára megismeri a szélesebb olvasóközönség is. Tehát ugyanaz a kincskereső munka zajlik a Napsugárban és a Szivárványban, ami több mint 50 évvel ezelőtt kezdődött. Az akkori fiatalokból a legnevesebb tollforgatók lettek, s a majdani nagyok pedig most is a mi lapjainkon közlik írásaikat.
– Ez a képi világ, az illusztráció tekintetében szintén megmutatkozik?
– Igen, most már a legnagyobb neveket sorolhatjuk fel. Az idősebb nemzedékről volt már szó, de hadd említsem meg Keszeg Ágnes, Kürti Andrea, Bak Sára, Szilágyi Tosa Katalin nevét – a fiatal művészek állandóan rajzolnak a lapokban.
– Miként ünneplik a Szivárvány jubileumát?
– Az Életfa Családsegítő Egyesület által szervezett kolozsvári adventi sokadalom keretében tartottuk az ünneplés nyitányát: író-olvasó, felolvasó, dedikálós találkozót rendeztünk szerzőkkel, gyerekekkel, szülőkkel, pedagógusokkal. Szeretnénk még hasonló, szélesebb körű találkozót szervezni Kolozsváron és Erdély több városában – mivel ehhez a korosztályhoz a játék illik leginkább – játékosan.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Álmatlan könyv
Szilágyi Júlia kötetének bemutatójáról
"Nem őseim vallása jelölte ki helyemet a világban, hanem az őseim története, pontosabban történetei, ahogy Thomas Mann mondatja ki Józseffel azt, amit a kultúrák teljességével azonosít. Más szóval az egyetemességgel. Egyfajta védelemmel, amelyre mi, emberek mindnyájan rászorulunk. Valahányszor nézegetem viharvert családi képeimet, ez az elvontnak tűnő egyetemesség megelevenedik, mint korok, nemzedékek, nők és férfiak, öregek és gyermekek szétszakított közössége. Mint egyénekre bomló sorsunk.
Akarom, hogy halottaim túléljenek" – olvasható Szilágyi Júlia Álmatlan könyv című, szerda este Marosvásárhelyen is bemutatott memoárkötetének fülszövegeként.
A könyvbemutatóra a Látó szépirodalmi folyóirat Irodalmi Játékok című, legutóbbi estjének keretében került sor a G. Café-ban, teljes telt házas közönség előtt – a szerzővel Láng Zsolt, a Látó szerkesztője és Balázs Imre József, a szóban forgó kötet kiadója, szerkesztője, a szerző legkedvesebb tanítványa beszélgetett.
– E kötet esetében nem a saját műfajomban dolgoztam, olyan területre merészkedtem, amely sokkal személyesebb mindannál, mint amit eddig írtam – mondta a szerző a beszélgetőtársak kérdéseire adott válaszaiban. – Köze van az esszéhez és a prózához is, nincs e kettő között olyan nagy távolság, mint azt a rendszerező elme elvárná. Az irodalom a szabadság egyik privilegizált területe. E könyvben a gyerekkorom egyik szakaszáról írok. Egy háború kortársa voltam. Hogy érezte magát a gyerek azokban az időkben? Hiszen a gyerek kíváncsi és érzékeny lény, aki tanulja a világot. Én is tanultam a világot, majd írtam e tanulásról az irodalmi beszédnek abban a módjában, amit esszének nevezünk. Az esszé próbálkozást jelent, e kötet is próbálkozás, kísérlet.
Abba a korba érkeztem, amikor egyes emberek szükségesnek érzik, hogy leltárt készítsenek az életükről. És a kezdést a gyermekkor jelenti: vissza kellett mennem az időben addig a pillanatig, amikor elkezdtem tudatosan szemlélni a világot. Csak itt egy felnőtt próbálja rekonstruálni azt, amit a gyermek élt át. De ezt nem nevezném kutatásnak. Szerencsém volt, hogy olyan családban nevelkedtem, amelyben az emberek sokat beszéltek, vitáztak és emlékeztek. Központi figurája ennek az anyai nagyapám, aki rendkívül erős egyéniség volt. A közeg, a nemzedékek viszonya olyan periódusra esett, amikor a hagyománytisztelő nagyszülői pár gyerekei már teljesen más korban éltek. És ahogy jöttek az emlékek, úgy tolakodott előtérbe a nyelvük is. A nyelv családfüggő, környezetfüggő volt, és helyzetet, jellemet is rekonstruálni próbál. Ugyanakkor nehezen tudom elválasztani azt, amit átéltem attól, amit megértettem.
Noha sok szomorú emlékem is van, ez nem egy nyomasztó könyv. Gyereklélekkel egyszerre tapasztaltam meg a legjobbat és a legrosszabbat abból, ami az emberekben van. Ez életre szóló tanulság volt. De nem vesztettem el a hitemet az emberekben. Reálisan látom a világot, és erre a derűre akkor is szükség van, amikor rettenetes dolgok történnek, és a lélek védekezik. Mert a derű az egyik legjobb mód arra, hogy ne essünk kétségbe – mondta Szilágyi Júlia a felolvasással is gazdagított esten, amelyen számos, további gyerekkori emlékről, a háborús idők okozta traumákról, a kettős identitásról, a diszkriminációról, a második világháború alatt a család zsidó tagjait mentő keresztény családtagokról is szó esett, majd dedikálással és további beszélgetéssel zárult a Látó 53. alkalommal megszervezett irodalmi estje.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Kezdődik a tantárgyverseny
Zilahon szervezik meg a tanügyminisztérium által szervezett Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos szakaszát. Rozs Rita, a Szilágy Megyei Tanfelügyelőség magyar szakos tanfelügyelője elmondta: az április 9-e és 12-e között lebonyolítandó országos rendezvényre 144 diákot várnak az ország 18 megyéjéből.
A tanulók 23 kísérőtanárral érkeznek, a dolgozatokat 20 magyartanár javítja. A magyar tantárgyversenyt 2004-ben szervezték meg utoljára Zilahon. Az ünnepélyes megnyitó április 9-én, csütörtök délután 6 órától kezdődik a Zilah központjában található Vigadó nagytermében. Az írásbeli vizsgára pénteken délelőtt kerül sor a Zilahi Wesselényi Református Kollégiumban. Délután a középiskolások Krasznára kirándulnak, a líceumi tanulók pedig meghallgathatják Balázs Imre József író, BBTE-oktató előadását, majd a Látó szépirodalmi folyóirat munkatársaival találkozhatnak. Szombaton ellátogatnak Szilágycsehbe és a zsibói Wesselényi-kastélyba, délután pedig László László történelemtanár tart előadást. A tervek szerint a díjkiosztás vasárnap délelőtt várható.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Felelősség és értékteremtés
Átadták a Communitas alkotói ösztöndíjait
Ünnepélyes esemény színhelye volt péntek délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza. Itt adták át a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Communitas Alapítvány immár hagyományos, alkotói ösztöndíjait. Az idén 42 fiatal, 35 év alatti, az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zeneművészet, a színházművészet, a film és atelevízió területén pályázó alkotó részesült az egy évre szóló, havi lebontású ösztöndíjban – a pályázóknak az erdélyi magyar kultúra valamelyik kiírt ágazatához kapcsolódó éves alkotói tervezetet vagy előadói elképzelést kellett benyújtaniuk.
A díjiosztó ünnepségre délután 4 órától került sor, a gálát a Moonfellas nevű formáció, Kiss Levente, tavalyi díjazott zenész együttesének rövid koncertje nyitotta meg, majd az est házigazdájaként, az ösztöndíjbizottság tagjaként Gáspárik Attila szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, a Communitas Alapítvány tizenharmadik alkalommal osztja ki ösztöndíjait, amelyekben az RMDSZ jóvoltából idén 42 fiatal alkotó részesülhetett. Az elbíráló bizottság tagjai – a házigazda mellett Markó Béla, Béres András, Bocsárdi László, Bogdán Zsolt, Csíky Boldizsár, Márkos Albert, Vannai István Zsolt, Balázs Imre József, Gálfavi György, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, László Noémi, Bartha József, Kolozsi Tibor, Részegh Botond, Sipos László, Berszán-Árus György és Schneider Tibor – mindannyian társadalmi munkaként vállalták el a feladatot, közöttük több olyan alkotót is találunk, akik annak idején maguk is részesültek az ösztöndíjban.
Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke hozzátette: ezelőtt 13 évvel 12 alkotó nyert alkotói ösztöndíjat, idén harminccal többen. – Ez egyértelműen bizonyítja, hogy nem csak elindítottuk a támogatást, hanem kiemelten fontosnak tartottuk, hogy növeljük a díjazottak számát. Az egy éven át folyósított, havi majdnem 800 lej számukra komoly egzisztenciális könnyebbséget jelent, ugyanakkor évről évre komoly vita folyik arról, hogy mit és hogyan kellene változtatni. Idén arról folyt a vita, hogy ma, amikor a mi közösségünk is mozgékony, mi az az erdélyiség, ami állandó kritériumot képezhet? Miért fontos ez az összmagyarság szempontjából? Azért, mert ez gazdagító tényező: létezik olyan erdélyiség – például a Kós Károly vagy a Bánffy Miklós erdélyisége –, amely hozzáad az egységes magyar kultúrához. Nekünk ezzel szemben van olyan felelősségünk, amelytől nem tekinthetünk el. De van-e a fiatal alkotónak felelőssége a közösségével szemben? Úgy gondoljuk, hogy minden értelmiséginek felelőssége van azzal kapcsolatosan, ami körülötte történik. Ugyanakkor a társadalomnak is felelőssége van velük szemben. Főleg ha kiszolgáltatjuk őket a politikának – az RMDSZ és a Communitas Alapítvány próbálja úgy intézni az ösztöndíjak sorsát, hogy ezt is szem előtt tartja: alárendelt művészekre nincsen szükségünk, szabad alkotókra igen. Ehhez kívánok elsősorban saját magunknak továbbra is felelősségérzetet – mondta köszöntőbeszédében Markó Béla, majd a 2015-ös Alkotói Ösztöndíjak nyerteseinek díjazása következett. A filmművészet és televízió területén díjazottaknak Schneider Tibor, az irodalmi ösztöndíjakat elnyerőknek Gálfalvi György, Kovács András Ferenc és Karácsonyi Zsolt, a színházművészeti ösztöndíjasoknak Béres András, a vizuális művészetek terén pályázó nyerteseknek pedig Bartha József adta át a díjakat.
Az est további részében Daragics Bernadette, az Osonó Színházműhely tagja, tavalyi díjazott színművész olvasta fel Láng Orsolya irodalmi ösztöndíjas Költőszobor jelen című versét, majd tárlatnyitó vette kezdetét: a vizuális művészetek kategóriában tavaly díjazott képzőművészek munkáit állították ki a Stúdió Színház előcsarnokában, ezen alkotásokat méltatta Sipos László festőművész, grafikus, a bizottság tagja.
– A jelenkori képzőművészeti megnyilvánulásokat három részre osztom: divat, árutermelés és tradicionális értékteremtés. Az elsőre nem vesztegetnék szót, mert a divat megy ki leghamarabb a divatból. A másodikkal kapcsolatosan megjegyzem, hogy ma már nincsenek izmusok, értéktelen világban élünk, amelyben a galériák döntenek. Ami az értékteremtést illeti, értékteremtés az, amit a több évezredes képzőművészet létrehozott – olyan párbeszéd alkotó és alkotás között, amely megérinti a nézőt, olyan munka, amelyben a festék anyaggá, érzéssé alakul. A művésznek a föld iránt is, ahol él és a kor iránt is, amelyben alkot, felelőssége van: a képzőművészet meghatározza a kort, amelyben létezik. Nagyszerű dolognak tartom az alkotói ösztöndíjat, amely lehetőséget ad a kiteljesedésre – mondta Sipos László, majd a díjátadó gála további részeként a 2014-es irodalmi, zenei és színházi ösztöndíjasok közreműködésével, a film és televízió kategóriában díjazottak munkáinak rövid vetítésével folytatódott.
Az ösztöndíjbizottsághoz idén beérkezett 214 pályázatból 42 részesült pozitív elbírálásban. Az ösztöndíjasok névsora a következő: Bartincki Tamara, Besenyei Katalin, Borsos Tünde Krisztina, László Barna, Pálfi Kinga, Varró-Bodoczi Zoltán (film és televízió), Adorjáni Panna, Bálint Tamás, Horváth Előd Benjámin, Márkus András, Muszka Sándor, Serestély Zalán, Szabó Ádám, Székely Örs, Visky Zsolt (irodalom), Barabás Réka, Bende Sándor, Czikó Juliánna, Fekete Lovas Zsolt Sándor, Marosán Csaba-László, Ruszuly Ervin, Sándor Annamária, Szűcs Ervin, Váróterem Projekt (színházművészet), Barabás Szabolcs, Cabuz Andrea, Fazakas Noémi, Ferencz Zoltán, Gagyi Botond, Gáspár Szilárd Miklós, Hotykai Evelin, Madaras Péter, Tivadar Andrea (vizuális művészetek), Ábrám Endre–Veress Gáspár, Gergely Zoltán, Munkácsi Dóra Krisztina, Potyó Béla István, Pozsár Róbert, Sándor Csaba, Tasi Nóra, Toró Árpád, Török-Gyurkó Áron (zeneművészet).
knb
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar Kisebbség, 2014/2.
Bakk Miklós Trianon, mint emlékezetpolitikai ütközet. Újabb széljegyzetek György Péter Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély című könyvéhez
György Péter könyvéről1 írni: időben is változó feladat. A mű ugyanis olyan esszéfolyam, amely kritikáit is bekebelezni látszik, mi több, úgy tűnik – most, jó egy évvel a megjelenése után –, hogy saját recepciótörténetét is magában foglalja. Nem lehet írni róla úgy, hogy abban ne legyenek jelen valamiképpen a könyvről már megírt értelmezések, kritikák, recenziók. Gondolatébresztő kritikai értelmezést írt eddig e kötetről Selyem Zsuzsa (Szolidaritás és kritika. Holmi, 2013. 12. sz.), Nóvé Béla (Erdélyi fantomkalauz. Holmi, 2013. 12. sz.), Takáts József (Öt széljegyzet. Jelenkor, 2013. december), Balázs Imre József (A megtisztítás tárgya. Magyar Narancs, 2013. 28. sz.), Sebestyén Rita (Jelentésbozót. Revizor – a kritikai portál, www.revizoronline.com), Balázs Péter (Mítoszok kora. Mozgó Világ, 2013. november stb.) – és e felsorolás távolról sem teljes. A könyv belső logikai szerkezete három szinten próbálja meg összefoglalni azt, hogy mi lehet és mivé lett a mai magyar identitás és közgondolkodás számára Erdély. E szintek a következők: a) az Erdély elszakadása szempontjából releváns korszakok és események (a dualizmus kora, a Károlyi vezette Népköztársaság, a Tanácsköztársaság, majd a Horthy-korszak) újraolvasása, b) a magyar irodalmi téma-, stílus- és attitűdképződés vizsgálata a történelem kritikus fordulópontjain (magyar írók az őszirózsás forradalomban, a Kommünben, majd a 20-as évek kurzusának felépítésében, illetve – a határ innenső oldalán – az erdélyi irodalom formálódása a „kisebbségi kényszerűségek” esztétikailag és etikailag tágítható körülményei között), illetve c) az emlékezetpolitika dekonstruálása és a magyar politikai közösség újraalkotása. A gondolatmenet e három szintjét igazából nem is lehet szer-
1 Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély. Magvető Kiadó, Budapest, 2013.
kezeti elemnek tekinteni, hiszen csak részben határolódnak el fejezetszerűen a könyvben, inkább oly módon indázzák körbe egymást, hogy az tulajdonképpen egységet teremt a könyv tematikai csapongásában. Olyképpen történik ez, mint Leonardo da Vinci kettős csigalépcsőin a felfelé haladás: a külső szemlélő (oldalról nézelődő) számára nem világos, hogy a felfelé haladók egyazon lépcsőn vannak-e, ki követ kit tulajdonképpen, csak a haladás közös iránya bizonyos.
Mindazonáltal a kötet belső logikai szerkezete mellett érdemes röviden bemutatni a „külső” logikai szerkezetet – a fejezetekre tagolás módját – is, mert ez mutatja, hogy a kötet belső logikája miképpen veszi birtokába a témáját.
A bevezető első fejezet után, amely a könyv főbb tézisei mellett a kiindulópontot is megfogalmazza – megállapítván, hogy Magyarország sohasem ismerte Erdélyt –, a 2. fejezet (Két hegy: Dobogókő, Pannonhalma) gyakorlatilag a kötet módszertanába vezet be. E szellemes fejezet két kultusz létrehozásának és karbantartásának a gyakorlatát állítja szembe: míg Pannonhalma építészeti megújulása a magyar katolicizmus letisztult világát viszi tovább, Dobogókő építményei (elsősorban Makovecz Zsindelyes Vendégháza) egy kitalált hagyomány tobzódóhelyei, annak a szinkretizmusnak a kultikus központja, amely „a neotradicionalista, nemzeti radikális, javarészt az új médiumokat használó alternatív történelem Trianon-mítosz topográfiájához hasonlatos” (52. o.). Egyértelmű, hogy ezzel a szerző a „történelmen kívüli” Trianon-építést (mint mai jobboldali politikai gyakorlatot) ítéli el; de – ettől most eltekintve – módszerének két szemléleti vonatkozását is érdemes annotálnunk.
Az egyik: a public history kétségtelenül megállapítható tobzódása távolról sem csupán politikailag motivált jelenség, ahogy azt György Péter állítja. Jan Assmann nyomán elfogadottá vált, hogy a történelemtudomány – tudományként is – a kollektív emlékezet része, mi több, Assmann kommunikatív emlékezet fogalma (mely elsődlegesen a kortárs emlékezetet jelenti)2 arra az értelmezésre is nyit, hogy a történetírás (mint szakma, mint tudomány) a tömegkommunikáció korszakában elvesztette a számára biztosított legitim hozzáférést a múlt megismeréséhez, azaz: a múlt egyetlen legitim megismerőjének szerepét. Verseny tárgyává válik, hogy ki birtokolja a múltat, az egyetlen „igaz történelmet”, és ennek a versenynek a résztvevői nem csupán politikai szereplők, hanem mindazok, akik a múlt valamely eseményét nemzedéki emlékezetté akarják emelni. György Péternek csu-
2 Lásd Assmann, Jan: A kulturális emlékezet. Atlantisz, Budapest, 1999, 51.
pán annyiban van igaza, hogy a kompetíció kimeneteléhez politikai érdekek kapcsolódnak. A másik kifogásolható mozzanat: a letisztult kánon és a zavaros szinkretizmus szembeállítása, ugyanis a szinkretizmus megítélése általában negatív, hiszen a megítélés alapja mindenkor általában egy kánon (némi iróniától sem mentes kiegészítésképpen: a kereszténység kanonizácója is az őskereszténység szinkretizmusának a „lezárásával” kezdődött 324-ben). A 3–6. fejezetek elsősorban esszészerű történelemértelmezései a Trianon előtti és utáni korszakoknak, mozzanatoknak. A szerző ezekben már körvonalazott módszertanához egyéníti a magyar történelemtudomány mérvadó Trianon-tanulmányait, ugyanakkor azonban bírálatként azt is megfogalmazza, hogy a magyar történészek „az elmúlt húsz év során inkább kevesebbet foglalkoztak Trianonnal, mint túl sokat” (382.old.), s ezzel a mulasztással tulajdonképpen ők nyitották meg az utat a politikai fantázia csapongása és manipulatív mozgása előtt. Úgy véljük, hogy a public history fentebbi jellemzése nyomán ez a vád sem igazolható.
A könyv második nagy tömbje (8-12. fejezet) az erdélyi magyar kultúra és irodalom önreflexióját perli vissza, mintegy lehetséges és hallgatólagos gátként az identitáspolitika nagy expanziójával szemben. Végül a 13–16. fejezetekben a szerző visszatér a magyar identitáspolitika és az újrakonstruált erdélyiség kérdésköréhez, immár a kettős állampolgárság révén megteremtett kontextusban. Már a kötet bonyolult és mégis elmés szerkezeti vázának e rövid ismertetése is sejteti: oly sokféle módszer, recepció és szintézis kavarog a műben, hogy annak átfogó, szisztematikus kritikája majdhogynem lehetetlen. A fentebb idézett recenzensek ezért az impresszionisztikus értékelés (például Balázs Imre József, Selyem Zsuzsa) vagy az annotáló kritika útját (például Takáts József, aki öt széljegyzetet fűzött a könyvhöz) választották. A továbbiakban írásunk is ez utóbbival, a széljegyzetelő kritika eszközével él.
György Péter könyve előszavában – mint említettük – nem csupán tárgyát, hanem fő tézisét is előrevetíti: „... felgyorsult folyamatot követek nyomon: a monokulturális, xenofób történeti kultúrfölény, a nagyhatalmi álmokat idéző, retorikája által létező jobboldali radikalizmus és restauratív emlékezetpolitika, a neotradicionalizmus uralkodóvá válását” (20. o.). Ha van terminológiának téziselőlegező hatalma, akkor az itt máris tetten érhető – e megfogalmazás is világossá teszi, hogy György könyve a „határontúliság” eszmei megközelítéséhez kínál fel új kiindulópontokat, mégpedig, ahogy a kötet megjelenését beharangozó kommentárokból az kivehető volt: elsősorban a mai magyar baloldali gondolkodás számára.
A szerző bizonyítási eljárásának kiindulópontja az, hogy a magyar társadalom számára történeti okok folytán is „ismeretlen Erdélyt” ma olyan képzelt Erdély helyettesíti be, amely – mítoszként – levált a történeti időről, s a magyar szenvedés és fájdalom metaforájává vált (22. o.) Az így létrejött „paratörténelmi” közegben úszkáló-úsztatott „képzelt Erdély” és Székelyföld pedig nagyon jól funkcionál saját történelme nélkül, és a Trianon-trauma nacionalista felhasználásmódját valósítja meg egyfajta „virtuális valóság”, más Erdély-valóság felépítésével. A györgypéteri provokáció e tézis kibontásában kettős. Egyrészt azt sugallja, hogy az új emlékezetpolitika – a jelenlegi magyar jobboldal „terapeutikus, kompenzatív emlékezetpolitikai forradalma” – nagyon nagy szabadságfokkal teremt politikai valóságokat, azaz: nem egyéb, csupán erőteljes manipulációs eszköz. Másrészt – bizonyítása sikere érdekében – azt a dekonstruáló módszertant teszi elsődlegessé, amely a szimbolikus földrajz (Edward Said) és a kulturális antropológia eredményei nyomán azt a magabiztosságot hirdeti, hogy a szimbolikus jelentések exegézise, sűrű szételemzése semleges, a tudományéval vetekedő és azzal egyenrangú tudást eredményezhet – például az identitáspolitikára nézve.
Az alábbiakban ehhez a két tézishez fűzünk egy-egy széljegyzetet.
Az elsőben az emlékezetpolitika konstruálásának egyirányúságát vitatjuk. György Péter könyvében szinte végig a „virtuális Erdéllyel” együtt említi Székelyföldet is. Ez nagyon jól jelzi a könyv szemléleti csapdáját. Ugyanis Erdély és Székelyföld csak Magyarországról – és a könyv premisszái felől – tekintve látszik azonos státusú emlékezetpolitikai egységnek („... a képzelt Erdély, a még részben etnikailag homogén, illetve annak beállított Székelyföld vált a kompenzatív magyar emlékezetpolitika egyedüli partnerévé”, 21. o.). Valójában azonban – erdélyi magyar nézőpontból – lényeges különbség van a két térségi egység szimbolikus létmódja között. Míg Erdély valóban csak az emlékezetpolitika révén régió – minthogy régióként való újrakonstituálódásában az erdélyi magyarságnak aktív politikai szerepe, közpolitikai súlya nincs –, Székelyföld esetében már nem ez a helyzet. Itt – mondhatni – párhuzamos folyamatként rajzolódik ki Székelyföld magyarországi mitologikus felépítése és helyi szimbolikus megkonstruálása, és bár a kettő között most csak párhuzam látható, (egyre növekvő) különbség is van közöttük.
Székelyföld szintén most újrakonstituálódó régió; a régiók pedig – Anssi Paasi értelmezésében – olyan közepes méretű területek, amelyeket, a „helyektől” (például a lakóhelytől) eltérően, nem lehet ugyan közvetlenül megélni, de szimbolikus jelleggel beépülhetnek a régiólakók tudatába. Paasi szerint a régiót emberi és társadalmi kategóriaként kell kezelni, amelyben a meghatározó az, hogy a társadalom szerveződése mindig térszervezés is. A régió – mint a társadalmi térszervezés egyik alapkategóriája és -egysége – nem állandó, statikus kategória, hanem folyamatként értelmezhető: a régiók születnek és eltűnnek (természetesen a folyamat történeti léptékű). A régió létrejöttében, intézményesülésében négy szint különíthető el, éspedig: 1) a területi keretek kialakulása, azaz a határoké, amelyek előbb szociálisan és kulturálisan rögzültek, és elsősorban a „mi” és az „ők” elválasztásai erősítik meg; 2) a területi szimbólumok megszületése (ezen zászlók, címerek, népviseleti sajátosságok, de akár sajátos irodalmi alkotások is érthetők); 3) a régió jellemző intézményeinek a létrejötte (múzeumok, oktatási intézmények stb.), és végül 4) a régió társadalmi (majd hivatalos) elismerése, mind a régió lakói, mind az azon kívül élők körében.3
Ebben a modellben leírható az a folyamat, amely során a történelmi narratívák „tájba-írása”, a tájidentitás konstruálása révén a tájak a kulturális, mentális emlékezet részévé válnak, és ekként mozgósíthatóak is. Itt válik a Paasi-féle régióképződés és a nemzeti identitás konstruálása hasonlatossá, amennyiben a nemzeti hovatartozás konstrukcióját is úgy tekintjük, hogy az nem más, mint – Zombory Máté meghatározása szerint – „folyamatos elhelyezés és elhelyezkedés a változó térben, azaz térbeli gyakorlatok használatbavétele: határmegvonás, térhasználat, viszonyok térbeliesítése”.4
Mindaddig, amíg a székely régió képződésében csupán a területi keretek és szimbólumok kérdése van előtérben, a konvergencia a kompenzatív magyar emlékezetpolitikával szembetűnő, és Székelyföld saját keretei közt is visszaigazolni látszik – a magyarországi lakosok számára – a tájba vetített emlékezetpolitikát. Mindkettő ugyanazokkal a történelmi és mitologikus elemekkel építkezik, és az azonosság 1848–49-re megy vissza, amikor – a modern magyar politikai nemzet születésekor – a székely társadalom is e nemzetbe való integráció mellett döntött. Azonban a székely tájidentitás közigazgatási és közpolitikai komponenssel való kiegészülését követően (a Paasi-modell harmadik és negyedik szakaszában) minden bizonnyal a fordított használat gyakorlatai is megjelennek: a székely regionális közéletnek minden bizonnyal lesznek olyan elemei, amelyek manifeszt „Magyarországgal-szembeniségükkel” tűnnek majd ki (ennek nyomai ma a vicckultúrában fedezhetőek fel).
3 Paasi, Anssi: Europe as a Social Process and Discourse. Considerations of Place, Boundaries and Identity. European Urban and Regional Studies, 2001. 8. sz. 16–18.
4 Zombory Máté: Az emlékezés térképei. L’Harmattan, Budapest, 2011, 84.
A másik megjegyzésünk az identitáspolitika teljes dekonstrukciójával és semleges tudássá való szétfoszlatásával kapcsolatos, amely az európai hagyományú illuminátori attitűdből vezethető le.
Ma már legitim nézőpont a társadalomtudományokban, hogy a nacionalizmus nem valamilyen rossz tulajdonság, eltorzult kollektivista ideológia, hanem társadalmi folyamat, amely mintegy „a nemzet létrehozásáért felelős”. Zombory Máté – akinek fennebb idézett, Az emlékezés térképei című könyve, úgy tűnik, alapvető inspiratív hatással volt György Péterre – a nacionalizmust olyan társadalmi gyakorlatként fogja fel, amely a hely és emlékezet folyamatos és megújuló összekapcsolódásaként, a modern emberi közösségek permanens lokalizációs gyakorlataként írható le. A dekonstruálás ennek a gyakorlatnak a leírása és szétszálazása, amelynek azonban két finalitása lehet.
Az egyik: egy „leleplező” attitűd, amely minden „csoportlény” (Rogers Brubaker kifejezése) helyébe egyéni aktusokat, azok többesét, az általuk teremtett „képet” állítja. Ezeknek az intenciómögöttese viszont egészen más lehet, mint amit a „kép” értelemegyüttese a közösségekben továbbvisz. György Péter a mai magyarországi Erdély-képet ilyen konstituálódás eredményeképpen fogja fel. Kiindulópontja, mint láttuk, az, hogy abból a „történelmi tényből” (tulajdonképpen filológiai tényből), hogy Magyarország „sohasem ismerte Erdélyt”, mára egy önfenntartó Erdély-kép alakult ki; e képben pedig a régió poszttrianoni magyar kultuszhelyek integrált gyűjteményeként jelenik meg, olyan gyűjteményként, amelyet a mai magyar politika egyszerre tart fenn önérdekűen és használ felelőtlenül. Szerzőnk konklúziója azonban még radikálisabb: nincs is más Erdély, csak ez a kép, melyet az – alapvetően magyarországi, homálygó – traumaközösség fölé politikai kontárkodással, de végzetszerű érvénnyel festettek: „Szó szerint ennek vagyunk ma szemtanúi – illetve annak, hogy miként lett a nemzet lelkierejét meghaladó feladat kihasználása, politikai árucikké változtatása a kortárs magyar társadalom legnagyobb kihívása” (írja könyve 92. oldalán). Szerzőnk itt tulajdonképpen meg is áll, és ezzel a leállásával ad – sajátos módon – konkrét politikai perspektívát kötetének. A várakozás, hogy György Péter, aki igazán autentikus baloldali gondolkodó, a magyar „határontúliság” jobboldali narratívájával szemben megalapozzon – végre! – egy alternatív értelmezési keretet a baloldal számára, itt kap maga is két értelmű ajándékot. Sőt: ad a „kép” politikai használóinak. Hiszen ha Erdély csupán egy „kép”, akkor az érte vagy ellene folytatott csaták is megrekedhetnek a képek értelmezésében, vagyis az ideológiai viták színterén.
Mert nincs ártatlan dekonstruálás. György Péter minden bizonnyal érzi könyve határait – ezt elég pontosan és korrekt módon meg is fogalmazta egy, az Erdélyi Riport-nak adott interjújában5 –, mégis, az ő dekonstruáló megközelítésében kiépített pozíció maga is önálló politikai életet kezdhet, aminek eredményeképp tulajdonképpen szembefordul azzal a kiindulóponttal, miszerint a nacionalizmus társadalmi folyamat is, amelyet a modern közösségek szintjén a természetes átélhetőség igénye tart fenn. Ha ugyanis a nacionalizmus „objektív módon” dekonstruálható, akkor létezését, fennállását mesterségesnek, tehát tisztán politikai szándék által vezéreltnek gondolhatjuk, vagyis kollektivista ideológiának.
Ez az eredmény akár független is lehet a szerző szándékától. A dekonstruáló módszertanok csúcsán álló értelmiségi érezheti, hogy ő csupán egy független és semleges poz

Könnyárus sátor az ószeren – Tompa Andreával találkoztak a kolozsvári olvasók
A dokumentarista irodalomról és színházról beszélgetett Tompa Andrea kolozsvári származású, Budapesten élő írónő, színikritikus Balázs Imre József költővel, egyetemi tanárral a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét utolsó, vasárnap délutáni rendezvényén.
Ezen belül természetesen az írónő eddigi két regényéről, A hóhér házáról és a Fejtől s lábtól című könyvről esett legtöbb szó, de Tompa Andrea általánosságban elmondta, hogy a magyar irodalomban nincs nagy becse a dokumentarizmusnak. A hóhér háza kéziratát például egy kiadó vissza is dobta azzal, hogy ezt a fajta irodalmat ők nem adják ki.
A magyar színház is ódzkodik a dokumentarista megközelítéstől, ezzel párhuzamosan viszont a román színház nagyon is kedveli ezt a fajta színjátszást, elég ha csak Gianina Cărbunariu rendező-drámaíró nevét említjük. Az írónő szerint olykor valóban nem könnyű az ilyen művek befogadása, hiszen a valóság olyan – akár ismeretlen, akár kényelmetlen – részleteit „hozzák közel” a befogadóhoz, amelyek nagyon megdolgoztatják.
„Ugyanakkor kockázatos csak ilyet írni, mert egy idő után a legvadabb fikciót is készpénznek veszi az olvasó” – mutatott rá Tompa Andrea, majd egy történettel támasztotta alá ezt. A hóhér házának egyik igen szürreális fejezetében egy férfi könnyeket árul a kolozsváriak által igen jól ismert ószeren, egy közönségtalálkozón pedig valaki megkérdezte tőle, hol állt a regényben említett könnyárus sátor.
A hóhér háza egyébként a 70-es, 80-as évek Kolozsvárján felnövő kamasz lány élményeit tárja az olvasók elé, de a Fejtől s lábtól is Kolozsvár-regény, csak éppen egy Trianon előtti Kolozsvárra röpíti vissza az olvasót. Az írónő szerint még mindig nincs „egy koherens történészi narratíva” az 1989-es romániai forradalommal kapcsolatban, most sem lehet tisztán látni, mi is történt akkor valójában, holott „sokunknak meghatározó élményei vannak azokból a napokból”.
Az írónő azt is elmesélte, hogy a Kalligramnál megjelent első regényét miért a Libri adta ki újra: tulajdonképpen Nagy Boglárka szerkesztő miatt ment át a másik kiadóhoz, vele ugyanis nagyon jól tud együtt dolgozni.
A második megjelenés javított kiadás is egyben, egy jobb, gondozottabb szöveget kap az olvasó. Ugyanakkor tárgyi tévedéseket is tisztázott benne a szerző, sokszor olvasói visszajelzések alapján, hiszen volt, hogy egy kolozsvári olvasó megírta neki, hogy a 4-es troli nem állt meg ott, ahol ő írta – márpedig ez egy dokumentarista regény esetében Tompa Andrea szerint szarvashibának számít.
A Fejtől s lábtól című regény, bár komoly kutatásokra, korabeli dokumentumokra támaszkodik, mégis egy „fikciós várost” jelenít meg a szerző szerint. Ebben igyekezett bemutatni a főváros és a provincia, azaz Kolozsvár „küzdelmét”, vitáit, amely szerinte valamilyen szinten ma is meghatározza a kincses város életét.
Tompa Andrea inspirációs forrásairól is beszélt, kiemelve, hogy egy író nem feltétlenül az irodalomból tud ihletet meríteni. „Egy képzőművészeti vagy fotókiállítás sokkal jobban inspirál például, mint mondjuk az új Spiró-regény, amit olvasva sokan felkiálthatnak, hogy így kell írni. Igazából úgy csak Spiró írhat, a többieknek máshogyan kell” – fogalmazott.
Elárulta: jelenleg az 50-es, 60-as években játszódó regényen dolgozik, női szemszögből bemutatva az akkori eseményeket, holott a történelemalakítók elsősorban a férfiak voltak ebben az időszakban is.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Írószövetségi díjat kapott Szilágyi Júlia és Jancsik Pál
Két magyar szerzőt is kitüntettek tegnap délben, a Román Írószövetség kolozsvári fiókjának ünnepségén: Szilágyi Júlia Kacsó Sándor-díjat vehetett át a Korunk–Komp-Press gondozásában megjelent Álmatlan könyv című memoárkötetéért, Jancsik Pál pedig Dsida Jenő-díjban részesült a Polisnál napvilágot látott Ahol otthon vagy e tájon című, válogatott verseket és műfordításokat tartalmazó munkájáért.
A tavaly megjelent kiadványok közül szakemberekből álló zsűri választotta ki az elismerésre érdemeseket, tagja volt ennek Horea Poenar, Ştefan Borbély, Ion Cristofor, Alex Goldiş és Ştefan Melancu mellett Király László, Balázs Imre József és Karácsonyi Zsolt is. A 2014-es év verseskötetéért járó Lucian Blaga-díjat George Vulturescu érdemelte ki (Negură şi caligrafie, Eikon Kiadó, Kolozsvár), próza kategóriában pedig Radu Mareş győzedelmeskedett, Sindromul Robinson című művéért (Polirom, Iaşi) ítélték neki a Liviu Rebreanu-díjat.
Szabadság (Kolozsvár)

Sors és jelkép – Katalógus-bemutató a Quadróban
A Magyar Nemzeti Galéria Sors és jelkép. Erdélyi magyar képzőművészet 1920–1990 című kiállításához készült katalógussal ismerkedhettek meg az érdeklődők kedd délután a Quadro Galériában, a jelenlévők ugyanakkor részleteket tudhattak meg az augusztus 23-ig még nyitva tartó tárlatról is a kötet szerkesztőjétől és a kiállítás kurátorától, Szücs Györgytől, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettesétől.
A kiállítást kísérő, a kiállított művek mellett gazdag dokumentációt tartalmazó katalógus a tárgyalt időszak művészettörténetét, legfontosabb mestereit, intézményeit, csoportjainak történetét dolgozza fel, miközben a legjelentősebb magyarországi és romániai szakemberek, történészek, kultúrtörténészek, irodalomtörténészek bevonásával a problémakörök tágabb, elméleti megközelítésére és reflektív feldolgozásra vállalkozik. A tanulmányok szerzői: Balázs Imre József, Banner Zoltán, Boros Judit, Gazda József, Kántor Lajos, Murádin Jenő, Novotny Tihamér, Ileana Pintilie, Sümegi György, Székely Sebestyén György, Szücs György, Tibori Szabó Zoltán, Vallasek Júlia, és Vécsi Nagy Zoltán.
Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés pert nyert
Szeptember 8-ai lapszámunkban számoltunk be azokról a témákról, amelyekről előző napi nagyváradi sajtótájékoztatóján beszélt Tőkés László EP-képviselő. Mint megírtuk, első fokon megnyerte azt a polgári pert a budapesti Fővárosi Törvényszéken, amelyet becsületsértésért indított a Noran Libro Kiadóval szemben az idő közben elhunyt Andrassew Iván Ne vígy minket kísértésbe című, a volt püspök és európai parlamenti képviselő magánéletét boncolgató kötete miatt. A bíróság 800 ezer forint kártérítés kifizetésére kötelezte az alperest. Mint akkor elhangzott, a tanúvallomásokból a per során egyebek mellett az is kiderült, hogy Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt volt elnöke, a magyar kormány által létrehozott Nemzetstratégiai Kutatóintézet jelenlegi vezetője személyesen bízott meg sokakat az említett kötet hathatós terjesztésével, hogy erkölcsi és politikai lejárató kampányt folytasson Tőkés ellen a 2012-es romániai helyhatósági választások alkalmával. Ezzel együtt nyilatkozatában Tőkés László EP-sajtóirodája bírálta a Nagyváradról elszármazott Körössi P. Józsefet is, a Noran Libro kiadó „törvényes képviselőjét”, aki a „kétes hátterű” Törzsasztal-rendezvénysorozat keretében a már említett Andrassew Ivánt is vendégül látta Váradon.
Kőrössi P. József reagált a vádakra, nyilatkozatát az alábbiakban olvashatják.
Amiért a házasságtörő volt püspök perel
Csak most, miután Andrassew Iván Ne vígy minket a kísértésbe című könyvének havi fogyásjelentései eljutottak hozzám, a jelentős mozgást érzékelve figyeltem fel arra, hogy a püspök (úr?), Tőkés László sajtótájékoztatóján közzétette és kommentálta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét.
Nyilatkozatához, mint érintett, a következőket fűzöm:
1. Sem Tőkés László, sem a bíróság egyetlen egy pontban sem cáfolta a könyvben leírt tényeket, tehát azok tények maradtak mindenestül. Akkor is, ha a per tárgyát nem a tények, hanem a képmutató, kettős életet élő, a nyilvánosság és a nemzet előtt másmilyen embert mutogató püspök személyiségi jogait érezve sértve, perelt a pap. Csaknem két évvel a könyv megjelenése után. (Vajon milyen érdeke fűződött ahhoz, hogy a könyv a hasonló műfajúak között a lehető legnagyobb példányszámban fogyjon el. Netán-tán ennyi ideig fogta a kezét az a párt, amelyiket gátlástalanul és lelkészhez nem méltó módon szolgál ki kritikátlanul?)
2. Való igaz, hogy a vádak többségében a Kiadót marasztalta el a bíróság. Azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a felperes (Tőkés László) legfontosabb kérelmének teljesítését a bíróság nem látta indokoltnak: a könyvet nem zúzatta be, és a kereskedelemből sem vonatta ki. Így az továbbra is, újabb utánnyomásban kapható. Vajon miért?
3. Bízvást állíthatjuk: azért, mert bíróság hallgatólagosan egyetért az alperesnek (Noran Libro Kiadó) azzal, a per során is fenntartott véleményével, miszerint Tőkés László közszereplő, akinek, ha nem is kell minden kritikát elviselnie, a maga erkölcstelen életviteléért igenis felelősséggel tartozik, és nemcsak kritikátlan hívei előtt. Nem állíthatja magát büntetlenül példaként egy nemzet elé. El kell viselnie az ő képmutató magatartását, az életvitelét leleplező kritikát a legnagyobb nyilvánosság előtt is.
4. Tőkés László nyilatkozata nem mentes azoktól a csúsztatásoktól, amelyeket jó néhány éven keresztül már megszoktunk tőle. Azt mondja, hogy a híresztelések ellenére nincs szándékában elhagyni hazáját, Romániát, valamennyi családtagja román állampolgár, gyermekei is. Vajon melyik családjára (és melyik gyermekére) gondol? Arra a családra, amelyiket Nagyváradon szertezúzott, vagy arra, amelyiket házasságtöréssel alapozott meg Magyarországon. Arról ugyanis nem szól a nyilatkozata – pedig kitérhetne rá! – hogy a püspök házasságtörése alatt fogant gyermeke román vagy magyar állampolgár-e. A nyilatkozata után, gyaníthatóan a kecskeméti gyerek is román. De vajon ki hiszi azt el neki…? Érthetetlen, hogy miért tér erre ki, senkire, ránk sem tartozik.
5. Hogy jön ide a nagyváradi Törzsasztal csaknem tízéves irodalmi sorozata? Kétes támogatottságúnak nevezi, így akarván megbélyegezni azt a rendezvényt, amelynek során a kortárs magyar irodalom legjelesebb képviselői – határoktól függetlenül, hiszen a felvidékről, délvidékről, Erdélyből és Nyugat-Európából, sőt Kanadából (!) és Norvégiából is – érkeztek, magyar íróvendégek Nagyváradra, csaknem százan. Vajon miért zavarja a maga magát is írónak tekintő püspököt ez a felvonultatás, amely a várost irodalmi rangban a legnagyobbakhoz – Kolozsvárhoz, Budapesthez, Pozsonyhoz, Újvidékhez, Bécshez – emeli? (Esterházy, Bodor Ádám, Grecsó, Dragomán, Spiró, Háy, Závada, Tóth Krisztina, Karafiáth, Kovács András Ferenc, Vida Gábor, Grendel, Kántor, Dalos György, Konrád, Borbély Szilárd, Sárközi Mátyás, Balla Zsófia, Balázs Imre József, Kun Árpád, Darvasi, Kemény, Pablo Urbanyi, Vámos – stb. stb. stb. egészen 80-ig – személye Tőkésnek smafu?)
Ha csak nem meghívót vár ő maga is attól a társaságtól (Szépírók), amelynek a tevékenységét a Nemzeti Kulturális Alap, azt pedig a magyar állam támogatja… Várhatja!
Kőrössi P. József
a Noran Libro Kiadó vezetője
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kijutni a garázsból – Hat zenekart díjaznak a Legszebb Erdélyi Magyar Dal gáláján
Hat zenekart díjaz a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat keretében a Gitár East Egyesület november 14-én a kolozsvári Bulgakov kávéházban. A nyertesek röviden be is mutatkoznak a gála közönségének.
Megvannak a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat nyertesei, a díjátadó gálaestet november 14-én délután 5 órától tartják a kolozsvári Bulgakov kávéházban.
A szervezők közlése szerint a Gitár East Egyesület által júniusban meghirdetett versenyen öt díjat és különdíjat osztanak ki a gálán, a nyertesek nevét azonban egyelőre csak betűrendben közölték: a Bagossy Brothers Company, a Dzseztán, az Ego Sum Band, a Kevin and the Roots, a Mercedes band és a Stereogám tagjai részesülnek elismerésben.
A verseny célja a szervezők megfogalmazása szerint, hogy támogassa a minőségi, magyar nyelven íródott dalok születését, illetve hogy bemutatkozási lehetőséget nyújtson olyan tehetségeknek, akik másképp talán nem kerülnének ki a „garázsból". A megmérettetésre huszonhárom zenekar nevezett be összesen negyvenhét dallal.
A zsűri – André Ferenc slammer és költő, Zilahi Csaba, a kolozsvári rádió munkatársa, Balázs Imre József költő-író és Vincze Béla, a debreceni Rocksuli igazgatója – október folyamán hozta meg a döntést. A díjazott zenekarok a díjátadót követően külön-külön félórás fellépéssel mutatkoznak be a közönségnek.
„Régi tervem, hogy legyen egy ilyen verseny, amelynek egyrészt az a célja, hogy megmozgassuk a magyarul zenélő zenésztársadalmat, hogy írjanak, alkossanak anyanyelvükön, másrészt, hogy népszerűsítse az erdélyi magyar zenét. Noha a Legszebb Erdélyi Magyar Dal versenyről van szó, valójában az bújik meg a hátterében, hogy az itthoni magyar zenekarokat támogassuk. Azt szeretnénk ezzel megvalósítani, ami az én fiatalkoromban hiányzott: hogy legyen hová benevezni, legyen amiért dolgozni" – mondta el korábban a Krónikának Miklós György, a verseny ötletgazdája.
A tervek szerint a nyertesek fellépési lehetőséget nyerhetnek különböző fesztiválokra, ugyanakkor stúdiófelvételekkel és zeneboltok által felajánlott kedvezményekkel, vásárlási utalványokkal gazdálkodnak a dalszerzők.
Krónika (Kolozsvár)

Főszerkesztők délutánját tartották a vásárhelyi könyvvásáron
A Várad, a Székelyföld, a Korunk, az Irodalmi Jelen, a Helikon és a Látó főszerkesztői, főszerkesztő-helyettesei gyűltek össze péntek este a marosvásárhelyi színház kistermébe, hogy az irodalmi, kulturális lapok helyzetéről beszéljenek.
A 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár programját képezte a találkozó, ahol a nézőtéren ülők – zömében szerkesztők, volt főszerkesztők, vagy főszerkesztő helyettesek, újságírók, és ahogy Kovács András Ferenc fogalmazott „jövendő főszerkesztők” – azokról a kérdésekről, gondokról, nehézségekről, vagy sikerekről hallhattak, amelyek az erdélyi irodalmi és kulturális folyóiratokat leginkább érinti.
A Várad című lapot Tasnády-Sáhi Péter, az irodalmi rovat szerkesztője képviselte, a Székelyföld kulturális folyóiratról Lövétei Lázár László főszerkesztő, a Korunkról Balázs Imre József volt főszerkesztő, jelenlegi főszerkesztő-helyettes, az Irodalmi Jelenről annak főszerkesztő-helyettese Bere Magdolna, a Helikonról Karácsonyi Zsolt főszerkesztő, a Látóról Kovács András Ferenc főszerkesztő beszélt.
Kovács András Ferenc házigazdaként azt javasolta, hogy elsősorban a jelenről és a jövőről szóljon a beszélgetés, arról, hogy van-e jövőjük az irodalmi folyóiratoknak, lesz-e olvasóközönségük, milyen érvek szólnak az online-, illetve a nyomtatott változat mellett, vagy ellen. Karácsonyi Zsolt azzal kezdte, hogy az elmúlt 200 évben, ami valamikor jövő volt, mindig létezett irodalmi lap Kolozsváron. A Helikon főszerkesztője szerint van jövője az irodalmi lapoknak, mint ahogy a könyvnek is.
Aradon is nagy hagyománya van a lapkiadásnak – vette át a szót Bere Magdolna, aki elmondta, 2008 óta online működik az Irodalmi Jelen, amely a Nyugati Jelennel együttműködve annak egy mellékleteként is létezik, illetve 2011 óta rendszeresen kiadnak egy 120-140 oldalas nyomtatott változatot is, amelybe a korábban már online megjelent írások közül válogatnak. „Szerintem az online a jövő, sokkal több lehetőség van benne” – summázta a főszerkesztő-helyettese a lapnak.
A folyóiratok a jelenlétet biztosítják
A magyar irodalom hagyományosan folyóirat-kultúra – jelentette ki Balázs Imre József, aki arra emlékeztetett, hogy a szerzők a lapok által vannak folyamatosan az olvasók látóterében. Mert ha például csak Szilágyi Istvánt vesszük, aki tízévenként tesz le egy könyvet az olvasók asztalára, akkor ez azt jelentené, hogy csak tízévente találkoznának a nevével és az írásával, de mivel a lapban rendszeresen közöl, az olvasók is rendszeresen olvashatják.
A folyóirat-kultúráról vallott nézetet Lövétei Lázár László is megerősítette. A Székelyföld 1600-as példányszámban jelenik meg rendszeresen, előfizetői vannak a lapnak, akikről nem szeretnének lemondani egy online változat kedvéért. A Várad szerkesztője kimondottan nyomtatott könyvpárti, de nem hisz abban, hogy a nyomtatott verzió példányszáma lehet a meghatározója egy folyóiratnak – fogalmazott Tasnády-Sáhi Péter.
A beszélgetésen szó esett arról is, hogy Amerikában 4-5 rangos irodalmi folyóirat, amely évekkel ezelőtt online változattá alakult, most újból visszatért a nyomtatott változathoz. Az online felület esetében nagyobb az interaktivitás, felgyorsítja a visszajelzési lehetőséget, a népszerűsítést, egy-egy írásra jobban fel lehet hívni a figyelmet a közösségi oldalakon például.
maszol.ro

Főszerkesztők a nyomtatott és internetes folyóiratlétről
Van-e jövőjük az irodalmi lapoknak, lehetnek-e egy lapszerkesztőnek víziói, a nyomtatott vagy a virtuális térben elérhető folyóirat életképesebb-e, milyen mértékben lehet egy lap több önmagánál, milyen szerepük van az olvasók megszólításában a lapszámbemutatóknak és más rendezvényeknek, a tematikus számoknak, illetve a különféle díjaknak? – ezeket a kérdéseket járták körbe péntek este a Nemzeti Színház Kistermében a Főszerkesztők kerek- asztalának meghívottai.
A könyvvásár kiemelt rendezvényének házigazdája, Kovács András Ferenc Látó-főszerkesztő Tasnádi-Sáhy Péterrel, a Várad című kulturális folyóirat irodalmi rovatának új szerkesztőjével,Lövétei Lázár Lászlóval, a Székelyföld főszerkesztőjével, Balázs Imre Józseffel, a kolozsvári Korunk "nyugdíjas" főszerkesztőjével, jelenlegi főszerkesztő- helyettesével, Bege Magdolnával, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettesével, illetve Karácsonyi Zsolttal, a kolozsvári Helikon főszerkesztőjével beszélgetett. A meghívottak egyetértettek abban, hogy az irodalmi lapoknak az elkövetkezőkben is lesz létjogosultságuk, a kivitelezést illetően azonban felmerültek nézetkülönbségek.
– Az elmúlt kétszáz évben mindig volt irodalmi lap Kolozsváron. Úgy gondolom, ahogy a könyvnek, úgy a folyóiratnak is van jövője, de szembe kell nézni azzal, hogy konkurenciája is van – mondta Karácsonyi Zsolt az internetes tartalmakra utalva. – Éppen ezért a nyomtatott lap szerkesztői megpróbálnak műhelyszerű tevékenységeket is szervezni – tette hozzá, majd arra is kitért, hogy a Helikonnak az elmúlt 25 évben mindig volt olyan rovata, amely a fiatal generációnak szólt.
Bege Magdolna egy fordított forgatókönyvet vázolt fel, az Irodalmi Jelen ugyanis 2008-tól internetes formátumban jelenik meg, de 2011-től újra nyomtatott változata is van, amelybe az online-ból válogatott anyagok kerülnek.
– Az online a jövő. Bár jobb kézbe venni egy lapot, mint egy üvegablakon át nézni, a fiatalok mégis ez utóbbit preferálják. Így több lehetőség adódik a nyitásra, az interaktivitás megteremtésére, a visszajelzések lemérésére – sorolta Bege Magdolna.
Túl a formán
Balázs Imre József arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar irodalom hagyományosan egy folyóiratkultúra.
– A jövőről gondolkozni a funkcióról és nem a formátumról való gondolkozást jelenti. Az irodalmi lap egyik funkciója az, hogy egy értékrend alapján kiválaszt dolgokat az irodalomból. A másik pedig az, hogy általa a szerző állandóan jelen van az olvasók előtt. Azért van az irodalmi lapoknak jövőjük, mert ezeknek a funkcióknak is van jövőjük – vélte a Korunk korábbi főszerkesztője.
Lövétei Lázár László egy irodalomtörténeti példával mérte össze a magyar és a nyugati alkotók régi-új helyzetét: míg Vörösmarty a Zalán futásához nyolcvan előfizetőt talált, Byron művére tízezren voltak vevők. Az 1600-as példányszámú Székelyföld főszerkesztője a "nyomtatott versus internetes" vitában a hétköznapok János bácsija számára elérhetőbb, kézbe fogható formátum mellett érvelt. Ezzel szemben Bege Magdolna azt vetette fel, hogy a János bácsik egyre kevesebben lesznek, a fiatalokat pedig nehéz rávenni arra, hogy nyomtatott sajtóterméket vegyenek a kezükbe. A későbbiekben azonban az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese is elismerte, hogy az elektronikus lapnak hátrányai is vannak, a tartalmak ugyanis el is tűnhetnek, bizonyos számítógépes programok változásakor pedig ellenőrizhetetlen, élvezhetetlen formába kerülhetnek. Karácsonyi Zsolt a Lövétei Lázár László táborához csatlakozva arra hívta fel a figyelmet, hogy Amerikában egyre több, internetes formátumra váltott rangos lap tért vissza a nyomtatott változathoz.
– Az elmúlt négy-öt évben olyan dolgokat hoztunk vissza a lapba, amelyek korábban hagyománynak számítottak – tette hozzá a kéthetente megjelenő Helikon főszerkesztője, aki szerint az internetes változat elsősorban reklámfelület, a nyomtatott termék népszerűsítője.
Nem a példányszám, a szolgálat számít
A Várad irodalmi rovatának szerkesztője az olvasók megnyerésének kérdésében szintén a Székelyfölddel vállalt rokonságot, elmondta, hogy akárcsak a Lövéteiék lapja, a Várad is már a "kulturális folyóirat" megnevezést tartalmazó borítóval támpontot ad. A példányszám Tasnádi-Sáhy Péter szerint nem biztos, hogy mérvadó, sokkal fontosabb az, hogy egy lap mennyire szolgál egy közösséget.
Kovács András Ferenc mozgékony, erős, színes lapnak nevezte a Váradot, majd arról kérdezte az új rovatszerkesztőt, hogy Ady szellemisége mennyire határozza meg a város irodalmi életét, illetve a folyóirat mennyire él a hagyományokkal.
– Olyan ez, mint amikor az ember egy gyönyörű, antik karosszéket örököl. Ha csak csodálni és kerülgetni lehet, nem jó örökség. Ha bele lehet ülni egy pohár borral, akkor jó – mondta Tasnádi- Sáhy Péter, majd a Várad szerkesztőségének rendezvényeiről, a havonta egyszer megtartott Törzsasztal-sorozatról és a hétéves Könyvmaratonról szólt.
– Ha összművészeti hozzáállással bemegyünk a közösségbe, azt az emberek nagyon kedvelik – jegyezte meg a szerkesztő.
A Helikonnál nehezen indult a rendezvényszervezés, Kolozsváron ugyanis annyi az esemény, hogy időbe telt, amíg egy elfogadható, húsz fő feletti közönséget meg tudtak nyerni – tudtuk meg Karácsonyi Zsolttól.
– A kapcsolattartás egyébként a szerzőkkel való kapcsolatról is szól – tette hozzá a Helikon főszerkesztője, aki szerint az olvasónak nemcsak az íróra, hanem az írót pallérozó vagy éppenséggel túlélő szerkesztőre is szüksége van. A továbbiakban az átlagéletkorában 45 év alatti szerkesztőségi csapatról, illetve arról beszélt, hogy a Helikont olyan rovatokkal tudták fiatalon tartani, mint például a lazább hangvételű interjúk. Karácsonyi Zsolt azt is elmondta, hogy a lap fiatal szerzőit mindig arra biztatja, hogy más folyóiratokban is jelentessék meg műveiket.
A város életében való folyamatos jelenlét a Korunknál is egyre fontosabb – mondta Balázs Imre József, aki szerint a nehéz időszakot megélt kolozsvári lapnál a nyomtatott formátumot kell erősíteni.
Bege Magdolna az Irodalmi Jelen sajátosságai között említette, hogy az aradi székhelyű szerkesztőség öt tagja különböző városokban, Budapesten, Enyingen, Kolozsváron, Szegeden él, de nagyon szoros a kapcsolat a munkatársak között. E-mailen értekeznek, és hetente tartanak Skype-on szerkesztőségi ülést. Ami a rendezvényeiket illeti, lapszámbemutatókat főleg Budapesten, ritkábban a Székelyföldön tartanak, a kolozsvári Bulgakovban írói műhelyt működtetnek, Aradon pedig könyvbemutatókat szerveznek.
Tematikus lapszám: kockázat vagy lehetőség?
Az est egyik érdekes kérdése az irodalmi lapok tematizálására irányult. Lövétei Lázár László felvetette, hogy megvan a veszélye annak, hogy bizonyos témák nem érdeklik az olvasót. Balázs Imre József ezzel szemben a tematikus szerkesztésben rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet.
– Így minden lapszámmal új olvasókhoz juthatunk el. Más kérdés, akárcsak a szerelemben, hogy utána meg tudjuk-e tartani őket. A tematikus lapszámba a szerzők felkérésre írnak, ez ebből a szempontból is jó kapcsolattartási forma – vélte a Korunk főszerkesztő-helyettese. Kovács András Ferenc szerint egy szépirodalmi lap nem bír meg két-három tematikus lapszámnál többet egy évben, de bizonyos súlypontra mindenképpen szükség van.
A beszélgetés utolsó negyedórájában az a kérdés is felmerült, hogy az egyetemi központokban működő lapok miért nem tudják a rendezvényeikre becsalogatni az egyetemistákat, majd az irodalmi lapok által évente kiosztott díjakról esett szó.
– Sok mindenről beszélhettünk volna még, például a szerkesztők mindennapjairól – jegyezte meg az eszmecsere végén az est házigazdája, majd azt is hozzátette, hogy az állandó mozgásban levő lapoknak többször is átalakul a holdudvaruk. Az előre látható és láthatatlan változások majd az elkövetkező évek irodalmi együttléteinek témájául szolgálnak.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Mindenki vigyen el egy könyvet!
Ötven kiadó több ezer ajánlata fogadta idén azokat, akik ellátogattak a 21. alkalommal megrendezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra. A hatalmas könyvkínálat mellett számos könyvbemutató, kerekasztal-beszélgetés, irodalmi vetélkedő, gyerekeknek szóló koncert és foglalkozás közül válogathattak a könyvbarátok.
Minden magyar számít – fogad a marosvásárhelyi színház épületében a már megszokott piros–fehér–zöld molinó, s nem is kérdés számomra, ez a kijelentés egy könyvvásár életében fokozottan érvényes. Márpedig ami a 21. nemzetközi könyvvásár második napján, pénteken a kora déli órákban szembetűnik, az a látogatók, vásárlók sokasága. A színház épületének földszintjén még úgy-ahogy lehet nézelődni, egyes könyvstandokhoz – főleg, ahol ifjúsági és gyerekirodalmat árulnak – nehezen lehet hozzáférni. Az emeleten azonban már áthatolhatatlan a tömeg, kiadók küzdenek négyzetméterekért, nagy a zsúfoltság, a Koinónia Kiadó és a Gutenberg standjánál több tucat iskolás próbál eligazodni a hatalmas felhozatalban, az erdélyi fiatal szerzőket publikáló Előretolt Helyőrség Kiadó és a Sétatér Kiadó jó pár friss könyvvel képviseli a kortárs erdélyi irodalmat. A könyvvásárra jelent meg az Előretolt Helyőrség vaskos antológiája, amelyben az elmúlt huszonöt év terméséből válogatnak. Anyukák keresnek angyalfiát, a kreatív adventi kalendáriumok percek alatt elfogytak, de nagy keletje van a kortárs magyar gyerekirodalom bestsellereinek is, Berg Judit, Bartos Erika könyvei, a Hűvösvölgyi suli sorozata, különböző enciklopédiák majd minden nagyobb kiadó és könyvterjesztő standján fellelhetők. Aki pedig másra vágyik, bőven talál magának gyönyörű kivitelezésű gyerekkönyvet. Az erdélyi gyerekirodalomra, Balázs Imre József, Gergely Edó, Zágoni Balázs könyveire is sokan kíváncsiak. De nem panaszkodnak az úgymond felnőtt irodalmat publikáló kiadók sem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadójának vezetője, Biró Annamária szerint nekik évről évre egyre inkább megéri részt venni a vásárhelyi könyvvásáron, s bár szakkönyveket árulnak, mind a könyvbemutatóikon, mind a standjuknál nagy az érdeklődés, a kolozsvári könyvhéten jóval kevesebb könyvet adnak el, igaz, a fesztivál jellege és közönsége is más.
Csókos könyv – amit a fiatalok olvasnak
Igaz, a kiadók igyekeznek kedvezményeket is nyújtani egy-egy frissen megjelent könyvre, 10–20 százalékkal is olcsóbban adják új könyveiket. S bár kétségtelenül ott lehet hagyni fél vagyont is egy-egy könyvstandnál, sok frissen megjelent könyv elérhető áron vásárolható meg a könyvvásár ideje alatt.
„Egy könyvet muszáj venniük” – mondja egy Csíkszentgyörgyön tanító magyartanár, aki az Olvass és játssz velünk vetélkedőre hozta el tanítványait. Akik elveszve a hatalmas kínálatban, végül egyik társukra hallgatva Csipkerózsika modern kori, tűzpiros borítójú feldolgozását választják, mindhárman ugyanazt. Csókos könyv, mondja egyikük picit pironkodva, majd elindulnak megnézni a Kultúrpalotát és a Teleki Tékát, délután öttől pedig a színház egyik termében mérik össze tudásukat hat másik erdélyi csapattal – mint később kiderül, a Harmatocska néven induló csapat megnyeri a vetélkedő utolsó, döntő szakaszát, jöhet tehát a jól megérdemelt pihenés, a vaskos csókos könyv olvasgatása.
A könyvvásár sokunk számára tehát nem csak a könyvről szól – olyan esemény, amelyre megéri elutazni, szétnézni, rég nem látott barátokkal beszélgetni, könyvet vásárolni. És a hatalmas érdeklődés láttán nyugtázni, a könyv és az olvasás talán mégsem egy letűnt kor avíttas szokásrendjéhez tartozik.
Átlag fölötti folyóiratok
Igaz, az erdélyi irodalmi és kulturális folyóiratok beszélgetésén Kovács András Ferenc költő, a Látófőszerkesztője épp arról faggatja a jelen lévő főszerkesztőket és lapszerkesztőket, mennyire van jövője a nyomtatott sajtónak, mi a hátránya és előnye az online megjelenésnek – a probléma tehát nem ördögtől való, a közönség között már jóval kevesebb a fiatal, mint az egyes standoknál, s maguk a szerkesztők sem tudnak közös nevezőre jutni. Főként a tömbmagyar vidéken megjelenőSzékelyföld főszerkesztője, Lövétei Lázár László véli úgy, amíg „János bácsi hozza az éves előfizetésre a pénzt, igény van a lapra”. Másként vélekednek erről már a Várad és az Irodalmi Jelenszerkesztői, utóbbi, Bege Magdolna, esküszik, az online újságírásé a jövő, még akkor is, ha még igény mutatkozik a nyomtatott lapra is. Hangos könyvnek nincsen szaga – mondja Tasnády-Sáhy Péter, a Várad folyóirat szerkesztője. Szerencsére abban mindannyian egyetértenek, szakavatott szerkesztőre mindig szükség lesz, főként egy olyan kultúrában, mint a magyar, mely elsősorban folyóirat-irodalomként írható le. Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztő-helyettese úgy véli, a folyóiratoknak a kortárs irodalom átlag feletti színvonalát kell tükrözniük, ehhez pedig elengedhetetlen a szerkesztő, illetve bizonyos értelemben a nyomtatott lapformátum is.
Kapu a lélekhez
Az erdélyi könyvolvasási szokások eklektikusságáról, az irodalom sokarcúságáról azonban mi sem árulkodik jobban, mint hogy hangos könyvet, cd-ket alig látok a polcokon, a Látó színház számának bemutatójakor azonban már a folyóirat szerkesztői igyekeztek életre kelteni, hangot adni a folyóiratnak: Székely Csaba Ezek állatok című, a lapban megjelent dramolettóját olvasták fel a lap szerkesztői, a szerző közreműködésével. A számtalan, gyakran ugyanabban az időpontban zajló esemény közül nem egyszer választani kényszerül a nagyérdemű, vagy inkább csak egyszerűen be-benéz mindenhova, meghallgatja Markó Béla jogos méltatlankodását Fekete Vince könyvbemutatóján a Magyar Írók Estjével kapcsolatban (ahol csak magyarországi írók szerepeltek, mintha az erdélyi szerzők nem lennének magyarok), Vida Gábor beszélgetését Márton Evelinnel, dedikáltatja gyorsan két erdélyi, immár Magyarországon élő szerzővel, Tompa Andreával és Papp Sándor Zsigmonddal a könyveit. S ahogy a hatalmas könyvkínálat között sem lehetséges eligazodni, s az egyes programpontokból választani és a rendezvényekre eljutni sem egyszerű, már a pénteki napon meggyőződhetünk arról, a 21. kiadását elért könyvfesztivál igencsak kinőtte – legalábbis helyszín és programok tekintetében – a kereteit. Kényelmes nézelődésre, csendes lapozgatásra nincs mód, ajánlatos az első tetszetős könyvet megvenni, mert lehet, fél órával később már nem lehet megtalálni. Az egyes rendezvények helyszínei ugyan a programfüzetben fel voltak tüntetve, de a színház labirintusszerű épületében eligazodni mindenféle irányítás nélkül igencsak nehéznek bizonyult. A lényeg azonban talán nem is ezen van, hanem a találkozásokon: ismerősökkel, könyvekkel, ismeretlen világokkal. Ahogy az idei fesztivál mottója is hirdette: a könyvvásár „csak” kapu a lélekhez. S aki itt belép, hagyjon fel minden reménnyel.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Erdélyi dallam a Szélről, Vízről
„Nagyon örülünk, hogy a Legszebb Erdélyi Magyar Dal első kiírásán a mi dalunk lett a cím birtokosa” – mondta Tatár Ata, a Bagossy Brothers Company (BBC) gitáros-vokalistája.
A Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet a gyergyószentmiklósi együttes Elviszlek című dala kapta. Az elismerés által megerősítést nyertek az együttes tagjai abban, hogy félreérthetetlenül tükrözi törekvésüket, hogy erdélyi, székelyföldi zenekarként érvényesüljenek a magyar együttesek palettáján.
Tatár Ata elmondta, hogy a díjátadó november 14-ei kolozsvári gáláján a BBC-tagokat egyik barátjuk képviselte, ők ugyanis újabb dalaik stúdiófelvétele miatt Magyarországon tartózkodtak. „SMS-ben kaptuk a jó hírt, később a szervezők is értesítettek” – mesélte a gitáros. Magyar nyelven írt saját szerzeménnyel 23 erdélyi zenekar nevezett a kiírásra összesen 46 dallal. Ezek közül választotta ki az André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár és Zilahi Csaba rádiós műsorvezető alkotta zsűri a legjobb hat dalt.
Az Elviszlek szövegét Bagossy Norbert, a zenekar énekese írta. „Az alternatív zeneszámok esetében sokszor a pillanat, a hangulat inspirálja a szöveget. Így történt ez az Elviszlek esetében is: kitalált »mese«, amelyben nem véletlen, hogy leírva nagybetűvel szerepel a Szél, a Víz: az elemek a nőt és a férfit jelképezik” – mondta Tatár Ata. A dal hangszereléséről szólva kifejtette, „tipikusan BBC-s”, azaz ebben a számban is teret kap az akusztikus gitár, a tangóharmonika, a refrénbe bekapcsolódó három énekhang.
„Az Elviszlek lemezünk címadó dala: 2014 őszén lett kész, azóta játsszuk. Igen népszerű, internetes látogatottsága 70 ezer fölé emelkedett az utóbbi napokban, vélhetően a díj hírének hatására. Úgy érezzük viszont, hogy dalaink közül ez az, amely Erdély hangulatát leginkább tükrözi, hiszen szövegében megjelenik a természet motívuma, a refrén dallamában pedig fellelhető egyfajta népiesség” – fogalmazott a zenekar tagja.
Hozzátette, azért is örülnek a most elnyert címnek, mert rengeteget tesznek azért, hogy zenéjük erdélyi zeneként váljon népszerűvé az egész Kárpát-medencében, vagy bárhol, ahol kíváncsiak rá az emberek. „Nemhogy nem szeretnénk elhallgatni, de hangoztatjuk is, hogy erdélyi, székelyföldi zenekar vagyunk. Bár szövegeinkben, zenénkben nem közvetítünk tájegységjelleget, patriotizmust, büszkék vagyunk származási helyünkre” – összegzett Tatár Ata.
A Bagossy Brothers Company zenekar 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson több éve együtt zenélő tagokból. Az indie/alternatív/folk hangzásvilág az előző évek tapasztalatai alapján kialakult és újragondolt zenei irányvonal eredménye. Hét saját szerzeményt tartalmazó kislemezük 2013 decemberében készült el Ha rólad szólna címmel. 2014 novemberében a zenekar rögzítette első nagylemezének anyagát.
Legnépszerűbb dalaik rendszeresen hallhatóak az erdélyi és a magyarországi rádiókban. A 2014-es esztendőben több mint 70 élő koncertet adott a zenekar erdélyi és magyarországi helyszíneken, állandó szereplője volt a legfontosabb erdélyi zenei rendezvényeknek, fesztiváloknak. Idén márciusban megjelent az együttes első nagylemeze, az Elviszlek, mely az első héten már vezette a Deezer romániai, és magyarországi toplistáit.
A zenekar nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).
Pethő Melánia
Krónika (Kolozsvár)

A könyvnek idő kell, hogy megismerjék
Mi kerül a karácsonyfa alá? Tematikus összeállításunkban erdélyi kiadókat, terjesztőket kérdeztünk arról, hogyan látják, a mai gyerekeknek milyen típusú könyvre van szükségük ahhoz, hogy lapozgassanak, olvasgassanak? Mit ajánlanak a kiadók: melyek azok a kiadványok, amelyek elvarázsolhatnak kicsiket-nagyokat, amelyet az év könyve díjával jutalmaznának.
Tőzsér László, a Gutenberg Kiadó igazgatója
– A Gutenberg Kiadó néhány könyve, mint például a Ragyog a mindenség igazi bestsellerré vált a gyerekirodalmat lapozgatók körében. Milyen a jó gyerekkönyv, mi kerüljön a fa alá vagy a Mikulás tarisznyájába?
– A Gutenberg Kiadó, Nyomda és Könyvkereskedés e tekintetben szerencsésnek tudja magát, mert indulása pillanatától identitása sarkalatos részének tekintette, s máig egyik legfontosabb, illetve mindenképp legkedvesebb tevékenységének tekinti a minőségi gyermekkönyvek létrehozását és eljuttatását az olvasókhoz. Sokat lehetne – és kellene – beszélni az olvasóvá válás konzekvens lépéseiről, arról, hogy a könyv az óvodás, iskolás, tapasztaló, játszó gyermek számára nem elvont fogalom, hanem szinte minden nap kezébe, vizuális terébe kerülő tárgy, s ennek bizony felelőssége van vagy kellene legyen. A kérdésnél maradva: a jó gyermekkönyv az, amely kódolja a sokszori, örömmel való lapozás feltételeit. Ettől nyilván még nem minden népszerű könyv jó vagy alkalmas a gyermekszoba polcára – a mesék, versek, illusztrációk egymásra gyakorolt vonzásában új, izgalmas világok nyílnak, s egyáltalán nem mindegy, hogy a könyvvel ismerkedők milyen térben barangolnak. Fontos, hogy a most belépők némi eligazítással, értékeket jelző cövekek mentén kezdjék meg kalandozásukat, mert ez a nyitja annak is, hogy felnőttként hogyan viszonyulnak majd a könyvhöz és nem csak. Ha a Gutenberg Kiadó ajánlatából adhatunk ízelítőt, említjük a legkisebbeknek szóló, Kányádi Sándor, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, László Noémi gyermekverseiből készült lapozókat, kiemelt helyen a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiát, amely huszonnégy kortárs szerző verseit és tizennégy illusztrátor rajzait gyűjti füzérbe, CD-melléklettel, a Kaláka együttes zenésítette meg a kötetbeli verseket, vagy valamelyik könyvet a Gutenberg „házi sorozatából”, amelyben utóbb Csihán királyúrfi címmel székely, Mért nem tudnak a fák járni? címmel cigány mesék jelentek meg, vagy ott van Cseh Katalin Baba néni és Márk című verseskönyve…
– Hadd kérdezzek rá a cigány népmesékre, hiszen alapvetően egy szóbeliségben élő és hagyományozódó kultúrának a mesekincséből kínál a kötet ízelítőt. Mit használtak forrásként?
– Mint említettem, egyfajta „házi” mesekönyvsorozat fut a Gutenberg Kiadónál, amelyből a legújabb erdélyi cigány meséket ad közre, az egy évvel korábbi székely meséket, az azelőtti könyvek Mátyás-meséket… S bár illőbb révbe terelt tervekről beszélni, várhatóan erdélyi szász mesék, csángó mesék, örmény és zsidó mesék követik az eddig megjelenteket. A hét mese Herrmann Antal és Wlislocki Henrik, Benedek Elek, Kovács Ágnes, Nagy Olga időben a 20. század elejétől annak végéig húzódó gyűjtéseiből való. Kimondottan olyan meséket választottunk, amelyek értelmezhetők, leképezhetők a célközönség, az 5–12 évesek számára, ugyanakkor érdekesek is, mert furcsák, másak a „megszokotthoz” képest: furfangos szervezőelemek mentén alakulnak, a felfokozott cselekményt részesítve előnyben, elfeledik a hagyományos mesebonyolítás szabályait, a főhős sem egyértelműen birtokol pozitív erkölcsi tulajdonságokat… Ezekhez teremtenek Kürti Andrea grafikusművész színektől és karakterektől káprázó, részleteiben rendkívül figyelmes, továbbgondolásra ösztönző illusztrációi gyönyörű sajátos világot.
– A marosvásárhelyi könyvvásáron talán a kiadóknak van a legnagyobb rálátásuk arra, hogy megállapítsák, csappant-e az érdeklődés a könyvek iránt. Milyen tapasztalatokkal tért haza, mennyire kelendőek az erdélyi és mennyire a Magyarországon kiadott könyvek?
– A marosvásárhelyi könyvvásár a magyar nyelvterület harmadik legnagyobb könyves rendezvénye, de ami ennél fontosabb, igazán élő, érvényes tartalmat felmutatni képes találkozóhely a kiadók számára, és szenzációs porond a könyv és az olvasók találkozására. A Gutenberg-standnál idén ugyanolyan mértékű érdeklődést láttunk, mint tavaly – vagyis nyitástól zárásig volt alkalmunk könyvet ajánlani, kérdezni, válaszolni, elbeszélgetni az olvasókkal. És ez a kapcsolat számunkra fontos, mérhető hozadékkal jár, még úgy is, hogy a marosvásárhelyi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi Gutenberg Könyvesboltok révén mindennapi, visszajelzésekre alapuló kapcsolatban vagyunk a könyvbarátokkal. A magyarországi és erdélyi kiadók között nincs semmilyen verseny. A könyvvásári standunkon például a legnagyobb magyarországi kiadók könyvújdonságait, több ezer címet is képviseltünk, megmutattunk. Ha mégis érvényesíteni akarnánk valamiféle versenyt, csak olyan jöhetne szóba, amelynek nyertese az olvasó. A magyarországi–erdélyi kérdést már egy ideje helyre tette a könyvpiac: a Gutenberg Kiadó könyvei például a kivitelezés minőségében ugyanazt a szintet képviselik, mint akármelyik vezető budapesti vagy európai kiadó könyvei, a Gutenberg Nyomdát olyan szintre fejlesztettük, hogy ne okozzunk hátrányt a tartalomnak. Az ötlet, a tartalom a lényeg, a szerzők és illusztrátorok munkájának egymásra hangolása, játék a formákkal, technikákkal. Ez ad motivációt, a kihívás, hogy tartalmas és gyönyörű legyen a könyv.
Rostás-Péter Emese, a Koinónia Kiadó felelős szerkesztője
– Mit ajánl a Koinónia Kiadó a Mikulás puttonyába, netán a karácsonyfa alá idei kínálatában?
– A gyermek korától, egyéniségétől, családja helyzetétől függően nagyon változó lehet az, amit igényes gyermekkönyvnek nevezhetünk. Ha a gyerek már jól olvas és szeret is olvasni, éppúgy elolvas egy számára érdekes könyvet antikvár kiszerelésben, megsárgult lapokkal, mint új kiadásban bestseller-címkével és aranyozott betűkkel. A kisebbeknél viszont a külcsín meghatározó, hiszen a képeket legalább annyira fontosnak találják, mint a szöveget – ennél a korosztálynál pedig nagy a verseny, a magyar gyerekkönyvpiacon hihetetlenül sok, de Erdélyben is egyre több szép és értékes gyerekkönyv lát évente napvilágot. Ami a Koinóniát illeti, igyekszünk olyan könyveket megjelentetni, amelyek mind a szöveg, mind az illusztrációk tekintetében igényesek.
Az idén három új gyerekkönyvünk jelent meg, mindhárom elsősorban már olvasni tudó gyerekeknek, kisiskolásoknak szól: Balázs Imre József Álomfarsang című verseskötete, Gergely Edó Monyónyár című meseregénye, valamint Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című könyve. Mindhárom alig két hete került ki a nyomdából, nagyon kíváncsiak vagyunk a fogadtatásukra. A korábbi gyerekkönyveink közül a Barni-sorozat (Zágoni Balázs) kötetei és Hervay Gizella Kobak könyve a legnépszerűbbek, de sok olvasóra talált például a sepsiszentgyörgyi Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomor című könyve vagy Gergely Edó első meséskönyve, a Monyómesék is. Van, mikor egy könyvnek idő kell ahhoz, hogy megismerjék, megszeressék: például A kékbolygó története című izlandi meseregény (Andri Snaer Magnason műve, László Noémi fordításában) 2011-ben jelent meg nálunk, és az idén kezdték igazán felfedezni.
– A marosvásárhelyi könyvvásáron a Koffer Könyvesboltként is jelen levő Koinónia milyen tapasztalatokkal távozott?
– A marosvásárhelyi könyvvásár valóban a legjobb alkalom arra, hogy az erdélyi kiadók az olvasóikkal, illetve a szakmabeliekkel találkozhassanak. Több mint két évtizedes múltjával ez a rendezvény Vásárhely egyik legfontosabb kulturális eseménye lett, a helyiek magukénak érzik, és máshonnan, Kolozsvárról, Székelyföldről is érkeznek látogatói. A legtöbben persze vásárhelyiek, akiknek ez a három – idén négy – nap az év legnagyobb könyvbeszerzési akcióját jelenti. Az időpont is megfelelő erre, hiszen az ünnepek előtt néhány héttel rendezik meg, ezért azt hiszem, hogy Vásárhelyen több könyv kerül a csizmákba vagy a karácsonyfa alá, mint másutt. Idén ugyanolyan lelkesedéssel vásároltak a látogatók, mint korábban, ezen a könyvvásáron nem érződött, amit tudunk amúgy, hogy a könyv teret veszített. Nekünk továbbra is a gyerekkönyvkínálatunk a legszélesebb, de úgy gondolom, hogy nemcsak ezért vásároltak tőlünk ezekből a legtöbbet: a gyerekkönyvek azok, amelyeket még sehol nem szorítottak ki a digitális olvasók, egyéb eszközök. A legtöbb könyvet a nagyon kicsiknek vásárolják, nálunk ennek anyagi okai is lehetnek: ahogy nő a gyerek, nőnek a család kiadásai is, a könyv egyre inkább luxuscikknek számít. Tavaly még elég kevés szépirodalmi művet hoztunk a standra más kiadóktól, azóta bővült a kínálatunk. Idén főként Tompa Andrea, Dragomán György műveit keresték, túlzás nélkül percek alatt kifogytunk ezekből a méltán mediatizált könyvekből.
– A Koinónia gyakran jelentkezik kortárs gyerekirodalommal, vannak állandó szerzői, állandó illusztrátorai. Miben más az erdélyi gyerekirodalom, vagy más-e egyáltalán, mint a magyarországi?
– Idén valóban a „visszatérő” szerzőinktől közöltünk gyerekkönyveket, de ami az illuszrátorokat illeti, most egy új név is felbukkant nálunk: Balázs Imre József kötetét Orosz Annabella illusztrálta. Tavaly, tavalyelőtt pedig több elsőkötetes szerzőnk is volt: Sikó-Barabási Eszter, Martini Yvette, Kiss Lehel. Amiben más lehet az erdélyi gyermekirodalom, mint a magyarországi: úgy gondolom, a legfőbb különbség egyszerűen az, hogy kevesebb szerzőnk van. Ez nemcsak a két nyelvterület lakossága közti számbeli különbséget tükrözi: sokan csak dobbantanak itthon, a következő kéziratukkal már magyarországi kiadóhoz fordulnak. Egy Erdélyben kiadott könyv nehezebben érvényesül a magyarországi piacon, viszont legalábbis a Koinónia esetében azt látom, hogy ott is van egy közönség – nyilván szűkebb, mint Erdélyben –, amely követi az újdonságainkat, és van néhány könyvünk, amelyből többen vásároltak odaát, mint itthon.
– A hatalmas kínálatban elvesz az olvasó, a vonzó külcsín mögött nem mindig tudni, mi is lapul. Mi az az öt gyerekkönyv, amit szívesen ajánlana?
– Inkább szülőként válaszolnék erre a kérdésre – két lányom van, öt- és hétévesek, és most már néhány éve nagy alapossággal tanulmányozzuk főleg azokat a könyveket, amelyek itthon is megvannak. Az utóbbi időben rákaptunk Sami Toivonen és Aino Havukainen Tatu és Patu sorozatára. Bár a gyermekeknek szánt sorozatok elég nagy hányada inkább a függőség kialakítására törekszik, és szinte futószalagon jelennek meg az újabb és újabb kötetek, ez a finn sorozat, Bába Laura fordításában, a Cerkabella gondozásában rendkívül szellemes, nyelvi leleményei alapos agytornát igényelnek: de nem esti olvasmány, ahhoz túl mulatságos. Az esti fektetést ugyanígy nem szolgálja, de költőibb humorával és képeivel jó hangulatot hoz szülő és gyermek közös könyves délutánjába a Koinóniánál nemrég megjelent, szintén finnből fordított könyv: Markus Majaluoma Apa, irány a tenger! című ifjúsági regénye (Jankó Szép Yvette fordítása). Folytatva a kacagtatós könyvek sorát: Varró Dániel Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött című könyveit is sokat olvassuk, illetve mondogatjuk (Manó Könyvek). Kevéssé ismert, de nálunk a családban már az én gyermekkoromtól kezdve nagyon kedvelt meseregény Gábor Éva Cirókája, a Móra kiadásában most is kapható. Nehéz egy ilyen régóta ismert könyvről megállapítani, hogy mennyire érdemes másoknak ajánlani: a fő érvem az, hogy a lányom négyévesen kívülről tudta. A kortárs gyermekkönyveken kívül olvasunk klasszikus meséket is, sokszor „megsárgult” lapokról, pedig a magyar könyvpiacon bőven találni új kiadású mesekönyveket. A csíkszeredai Gutenberg kiadó például két, szép kivitelezésű népmesegyűjteményt is megjelentetett, a címük: Csihán királyúrfiés Mért nem tudnak a fák járni?
Nagy Péter, az Idea Könyvtér és az Exit Kiadó igazgatója
– Az Idea Könyvtér rendszeresen megszervezi az adventi könyvvásárt. Mit lehet tudni az idei rendezvényről, kik lesznek a meghívottak, milyen könyveket fognak bemutatni, pontosan mikor és hol lesz látogatható?
– Az idei Adventi könyvvásárt december 17–19. között tartjuk, a Kolozsvári Magyar Napok – Téli Fesztivál idején, bekapcsolódva ennek programpontjai közé, a megszokott helyszínen, a Sapientia – EMTE Kolozsvári Karának Tordai út 4. szám alatti épülete előterében. A bemutatásra kerülő kötetek szervezése még folyamatban van, erről a könyvvásár programjában fogjuk tájékoztatni a kedves olvasóinkat. De annyi már biztos, hogy szép számban lesznek erdélyi kiadók, ezen kívül a Bagoly Könyvesbolt és nem utolsósorban a budapesti Idea Könyvtér–Tintakő könyvesbolt révén drámapedagógiai szakkönyvek és hiánypótló gyerekkönyvek lesznek a terítéken.
– Az Idea Könyvtér révén rálátása van arra, milyen könyvek láttak napvilágot Erdélyben az idén. Kinek adná a legszebb erdélyi könyv 2015 díját és miért?
– A legszebb erdélyi könyv díjat szubjektív okok miatt adnám Láng Orsolya Tejszobor című kötetének, illetve a Gutenberg Kiadó által kiadott meséskönyvnek, a Mért nem tudnak a fák járni? címűnek.
– A Könyvtérben erdélyi magyar könyveket vásárolhatunk. Hogyan zárják az idei évet, elégedettek lehetnek a kiadók az olvasókkal, szerzőkkel?
– Még mindig szép számban jelennek meg magyar könyvek Erdélyben, a megjelenéssel viszont nem egyenesen arányos az eladás. A gyerekkönyvpiacon szerintem nincs ok panaszra, annál inkább viszont általánosan, mert még mindig nem ismerik eléggé az erdélyi magyar irodalmat – s ez egy összetettebb probléma (oktatás, fórumok hiánya, nincs megfelelő reklám/kampány, konzervatív szemlélet, a „könyvrendelés=bookline” stb.) Számunkra az idei év eredményesebb a könyveladások terén, jóval meghaladtuk a tavalyi szintet. Ez nagymértékben a könyvvásároknak és különböző rendezvényeken való részvételnek tudható be, részt vettünk az Ünnepi könyvhéten, a Kolozsvári Magyar Napokon, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Főtér napokon Nagybányán, a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalmon, a gyalui Várkert Fesztiválon, a sepsiszentgyörgyi Városnapokon, a nagyváradi Szent László Napokon. Sajnos az Idea Könyvtér webáruház forgalma még mindig az elvárások alatt maradt, de természetesen ez is nőtt a tavalyi szinthez képest.
A legérdekesebb erdélyi magyar könyvek 2015-ben
– Nagy Péter ajánlja
Kolozsváriaknak „kötelező”: • Barokk Kolozsvár (Korunk-Kompress Kiadó), újrakiadás • Asztalos Lajos: Kolozsvár közelről (Stúdium Kiadó) • Kántor Lajos (szerk.): Erdély fővárosa Európában (Korunk–Kompress Kiadó) Kortárs irodalom: • Láng Orsolya: Tejszobor (Erdélyi Híradó Kiadó) • Magyari Tivadar: Ragasztott ház (Koinónia Kiadó) • Dimény Lóránt: Ha elhal (Lector) Gyermek- és ifjúsági irodalom: • Cseh Katalin: Baba néni és Márk (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea illusztrációival) • Mért nem tudnak a fák járni? Erdélyi cigány népmesék (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea gyönyörű illusztrációival) • Zágoni Balázs: Kolozsvári mesék (Koinónia Kiadó) • Kiss Bitay Éva: Rejtelmes állatvilág (Stúdium Kiadó) • Csinódi Nagy Gergő: Méhkeringő (ArtPrinter, a szerző egy 13 éves kisfiú, akinek ez már a második megjelent meséskönyve, a nagy sikernek örvendő Kecsketánc folytatása, 44 igaz történet, gyerekszemmel megírt havasi mindennapok) • Természettudományi kísérletek gyerekeknek (Exit Kiadó) Érdekességek, egyediségek: • Péter Sándor: Apa és fia két világháborúja (Polis Könyvkiadó) • Lucian Boia: Románia elrománosodása (egy újabb Boia-kötet a Koinónia Kiadó gondozásában) • Juan Rulfo: Aranykakas (Bookart Kiadó; a Juan Rulfo-életműsorozat harmadik kötete) • Márton Evelin: Szalamandrák éjszakái (Bookart Kiadó) • Kallós Zoltán: Balladás könyv (kiadatlan balladák, az erdélyi magyar kultúra és hagyomány szerves részét képező balladakincs megőrzése és feldolgozása, hanganyaggal, azaz CD-melléklettel) • Bárdi Nándor – Gidó Attila – Novák Csaba Zoltán: Együtt és külön (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet; az 1989-es forradalmi események ismertetése magyar szemszögből, magyar/kisebbségi szerepvállalás és önszerveződés szakszerű kutatása és dokumentálása). Szakácskönyvek: • Mindennapi krumplink (Corvin Kiadó, igényes összeállítás, színes fotók, elkészíthető receptek) • Kerek a káposzta (Corvin Kiadó, igényes összeállítás/kivitelezés, színes fotók, elkészíthető receptek)
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A Látó 2015-ös nívódíjai
2015-ben huszonnegyedik alkalommal osztja ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül válogatva évzáró nívódíjait. Huszonhárom év alatt több mint 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést.A nívódíjak átadására a Látó Irodalmi Színpad keretében kerül sor Marosvásárhelyen 2015. december 12-én, szombaton 18 órától a Kultúrpalota kistermében. 2015-ben Aczél Géza (vers), Murvai Béla (debüt), Szilágyi Júlia (próza) és Tibori Szabó Zoltán (tanulmány) veheti át a Hunyadi László képzőművész tervezte Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat. Laudációt mond: Demény Péter, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt és Vida Gábor.
A Látó-nívódíjat először 1992- ben osztották ki, az előző Látó-évfolyam legjobbnak ítélt szerzőit tüntetve ki az elismeréssel. Az 1991–2013 közötti időszak díjazottjai: André Ferenc, Balázs Imre József, Bálint Tamás, Benedek Szabolcs, Bodor Ádám, Bogdán László, Burus János Botond, Demény Péter, Dimény Lóránt, Domokos Géza, Egyed Emese, Farkas Wellmann Éva, Ferenczes István, Fekete J. József, Fekete Vince, Gagyi József, Gulyás Miklós, Hajdú Farkas-Zoltán, Hatházi András, Horváth Előd Benjámin, Jakabffy Tamás, Jánk Károly, Jánosházy György, Karácsonyi Zsolt, Kelemen Hunor, Kenéz Ferenc, Kincses Réka, Kinde Annamária, Király Kinga Júlia, Király László, Kisgyörgy Réka, László Noémi, a Láthatatlan Kollégium hallgatói, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Lövétei Lázár László, Márton László, Máté Angi, Mihály Emőke, Mihálycsa Erika, Molnár Vilmos, Mózes Attila, Nagy Attila, Papp Sándor Zsigmond, Romhányi Török Gábor, Salat Levente, Szakács István Péter, Sebestyén Mihály, Selyem Zsuzsa, Simonfy József, Székely Csaba, Szepesi Attila, Szilágyi Júlia, Térey János, Tóth Mária, Vallasek Júlia, Varga Illés, Varga László Edgár, Váradi Nagy Pál, Vári Csaba, Veress Dániel, Vermesser Levente, Visky András, Visky Zsolt, Zalán Tibor, Zoltán Gábor.
Megjegyzendő, hogy a díj történetének első évében (1991) a romániai magyar szellemi élet műhelyei, a média jelentős intézményei és személyiségei iránti megbecsülésként Látó-díjban részesült a Balogh Edgár vezette Romániai magyar irodalmi lexikon munkaközössége, a Marosvásárhelyi Rádió kulturális szerkesztősége, Jászberényi Emese személyében és Makkai János, a Népújság főszerkesztője rangos publicisztikai tevékenységének elismeréseképpen.
A rendezvény támogatói: a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, az Aranka György Alapítvány.
Népújság (Marosvásárhely)

A Kárpát-medence irodalmi hajója lehorgonyzott Kolozsváron
A fiatal magyar írók találkozóját követően átadták az Erdélyi Magyar Írók Ligájának idei díjait is.
Két napig Kolozsvár a Kárpát-medence minden szegletéből érkezett ifjú költők, írók randevújának helyszíne volt. A Bulgakov kávéházban pénteken és szombaton már-már „erőltetett menetben”, tömbösített formában zajlott a magyarországi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági és erdélyi szerzők beszélgetésekkel egybekötött közös felolvasása.
Az először megszervezett Kolozsvári Kikötő keretében – pontosítsunk: a Kolozsvári Kikötőben – huszonegy magyar író „hajózott be” a kincses városba. Mi a szombati rendezvényeken vettünk részt, ahol jobbnál jobb versek és prózák mellett (nem udvariaskodás, tényleg jók voltak) olyan témák is terítékre kerültek – Karácsonyi Zsolt E-MIL-elnök „fedélzetmesterkedése” mellett –, mint az, hogy miből él az irodalmár, ha nem az irodalomból, illetve milyen létformában él tovább az irodalom a megváltozott technikai-technológiai körülmények között, és egyáltalán: milyen lesz a literatúra jövője ötven, száz vagy akár több ezer év múlva. Gyors következtetések (a lista korántsem teljes!):
1. Az irodalomból nem lehet megélni.
2. Nem is feltétlenül baj, hogy az írók nem az irodalomból élnek meg, mert ha így lenne, az írás „iparrá” változna.
3. Az sem biztos, hogy néhány száz vagy ezer év múlva egyáltalán lesz irodalom – de az emberi szellemnek valamilyen megnyilatkozási, önkifejezési formája mindenképp lesz, és ez jó.
A Kikötőből való kihajózást követően tartották meg – ugyanazon a helyszínen – az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) gálaestjét is, amelynek gyakorlatilag egyetlen „kötött” programpontja volt: az E-MIL idei díjainak kiosztása. Két díj talált gazdára: a Méhes György-nagydíj és a Méhes György-debütdíj.
„Sokoldalú alkotót díjaz ma Méhes György-nagydíjjal az Erdélyi Magyar Írók Ligája. Egy kiváló költőt, prózaírót, esszéírót, kritikust, szaktudóst – voltaképpen máris egy több életműre elegendő teljesítményt. És egy olyan embert is díjaz ma az Erdélyi Magyar Írók Ligája, aki intézményeket hordoz magában” – így laudálta Balázs Imre József költő, kritikus a liga idei nagydíjasát, aki nem más, mint Egyed Péter (címlapképünkön az oklevéllel). Amikor Egyed a költői-írói pályáját kezdte, „a vers valami tágas, irodalmon túlmutató életérzésnek volt az egyik kivetülése”, de voltak más kivetülései is: „a rockzene megélése például”, amely – idézte fel BIJ – néhány évig Egyed Péter életformájává is vált (gondoljunk csak a legendás Búcsúkoncertcímű verseskötetére).
A legígéretesebb ifjú tehetségnek járó debütdíjat ezúttal Láng Orsolya vihette haza,Tejszobor című kötetéért. László Noémi a szerzőt „rejtőzködő művésznek” nevezte méltatásában, aki költőként, prózaíróként, grafikusként is figyelemre méltó.
Az E-MIL gála és az írótalálkozó horgonyait azóta felhúzták, de ne feledjük: Kolozsváron épp Téli fesztivál van, a kultúra kikötőiben továbbra is zajlik az élet.
pazs foter.ro/cikk

Programdömping a kolozsvári Téli fesztiválon
Változatos kulturális programok várták a nagyérdeműt a hétvégén a Kolozsvári Magyar Napok keretében: többek közt irodalmi estek, különleges tárlatnyitók gazdagították a pénteken kezdődött és december 20-áig tartó Téli fesztivál programját.
Tárlat nyílt Kós András szobrász alkotásaiból
Nem klasszikus értelemben vett tárlat a Kós András-emlékkiállítás, amelyet meghittség, bensőséges hangulat jellemez. A megtekinthető tárgyak nem a nagyközönségnek készültek, és az alkotó személyiségének rejtettebb rétegeibe engednek bepillantást – méltatta Mile Lajos kincses városbeli főkonzul a Farkas utcai református templom kerengőjében a Kolozsvári Magyar Napok keretében szombaton megnyílt tárlatot.
Mint kifejtette, a 100 éve született Kós András szobrász emblematikus figura volt, a kolozsvári szellemi élet alakítója, és mindenik kiállított tárgy önálló esztétikai értékkel bír, ugyanakkor a művészeti érték teljes megértésében segíthet a művész személyiségének megismerése.
Németh Júlia művészettörténész, műkritikus ugyanakkor Jakobovits Miklós Munkácsi-díjas festőművészt idézte, aki már 1979-ben úgy nyilatkozott Kós Andrásról, mint aki „a mai európai szobrászat egyik legnagyobb alakja”. Elmondta, a képzőművész életében fontos szerepet játszott a Farkas utca, hiszen a Református Kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait.
Kolozsi Tibor szobrászművész elmondta, Kós életművének nagy része olyan korszakban született, amikor a politika diktált, de a szocialista realizmus nem tudta megtörni művészetét. A Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, a kolozsvár-belvárosi református egyházközség, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Barabás Miklós Céh, a Carola Egyesület, valamint Kós András örökösei által szervezett tárlat december 20-áig tekinthető meg.
Több életre elegendő életmű, az irodalom „ízei”
Egyed Péter író, filozófus vette át szombat este az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) által odaítélt Méhes György Nagydíjat, a debütdíjat pedig Láng Orsolya kapta Tejszobor című bemutatkozó prózakötetéért.
Balázs Imre József Egyed Péter változatos, több életre is elegendő életművét vette számba laudációjában, kiemelve, a díjazott költőként, íróként, értő kritikusként és az erdélyi magyar filozófiaoktatás meghatározó pedagógusegyéniségeként is megkerülhetetlen szereplője kulturális életünknek. Kiemelte, hogy az Echinox magyar oldalainak egykori szerkesztőjeként Szőcs Gézával számos „rebellis szellemű” fiatal tehetségnek biztosított közlési lehetőséget, a Kriterion egykori szerkesztőjeként is jelentős munkát végzett, de Bretter György életművének gondozójaként is ismerheti a közönség.
László Noémi a debütdíjast rejtőzködő alkotóként mutatta be, akinek első kötetétért az E-MIL választmánya egyhangúlag ítélte oda az elismerést. A díjakat adományozó Nagy Elek, Méhes György fia egészségi okok miatt nem lehetett jelen a gálán. A díjátadást a Kolozsvári Kikötő. Kárpát-medencei fiatal írók találkozója című rendezvénysorozat előzte meg, amelyen 21 fiatal alkotó olvasott fel műveiből, köztük erdélyi, magyarországi, kárpátaljai és felvidéki szerzők.
A meghívottakkal Karácsonyi Zsolt főszervező, az E-MIL elnöke, illetve Balázs Imre József beszélgetett többek között az irodalom „helyi ízeiről”, a pályakezdés nehézségeiről és egyéb „művészbetegségekről”. A rendezvénysorozat a téli Kolozsvári Magyar Napok és a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Fővárosa projekt keretében valósult meg.
A magyar napok keretében egyébként hétfőn és kedden is gazdag kulturális kínálat: irodalmi est, könyvbemutató, kiállításmegnyitó várja a közönséget. A részletes program a Téli.magyarnapok.rohonlapon olvasható.
Kiss Előd-Gergely, Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Álomfarsang – Balázs Imre József új könyve
A Blanka birodalma és a Hanna hinta után új gyermekverskötettel jelentkezett Balázs Imre József, az Álomfarsang című könyv szintén a Koinónia Kiadó gondozásában látott napvilágot. Míg a szerző korábbi gyermekverseiben az otthon, a kisgyerek meglehetősen szűk, a lovardáig, jégpályáig terjedő tere jelenik meg, a nyolc-tíz évesek világa már kitágult, a badacsonyi vagy budapesti élmények felsorakoznak az otthon a szülőkkel töltött esték mellé. A mindennapok jelenségeiről szóló, játékos, tréfás hangú versek között időnként elvont, különös hangulatú műveket találunk, a gyermek szövegértését, a "felnőtt" irodalomba való bevezetését segítő szövegeket – ilyen vers például az elmúlásról rendkívül áttételesen szóló Elefántcsont babák. Balázs Imre József legújabb gyermekverskötete verselésében eklektikus: egyaránt találunk benne ritmusos, mondókaként mondogatható, tapsolható szövegeket, a magyar gyermekirodalom Weöres Sándor-i hagyományába illeszkedő szövegeket, valamint az északi gyermekversek prózai versformáját követő verseket. A kötet egy jelentős részét a farsangi versek képezik, a maszkot, jelmezt bemutató gyermek versei ezek: játék a maskarával, amely alól mindegyre előbukkan a gyerek igazi arca. A Farsang a királyi udvarban című versfüzérben az udvari személyiségek – a szakács, az udvari bolond, a kamarás – jelennek meg, a Farsang a csillagokban cím alatt pedig a Csillagok háborúja szereplői, Darth Vader, Leia, Yoda lépnek elénk. A kötetet egy, a ballagásról szóló vers zárja – a vers különben üde színfoltja lehet a kisiskolások egyre gyakoribb, ilyen jellegű ünnepélyeinek –, a búcsúzó kisdiák szavaiban, legalábbis felnőttszemmel a búcsúzó apa érzéseivel találkozunk: búcsú a gyermekeink gyerekkorától, az önfeledt játéktól, a mindent átlényegítő gyermeki látásmódtól.
Az Orosz Annabella illusztrációival készült kötetet Marosvásárhelyen többek között a Kobak és a Gutenberg könyvesboltban lehet megvásárolni, és megrendelhető a www.konyvter.ro oldalon.
Rostás-Péter Emese
Népújság (Marosvásárhely)

A könyvnek idő kell, hogy megismerjék
Mi kerül a karácsonyfa alá? Tematikus összeállításunkban erdélyi kiadókat, terjesztőket kérdeztünk arról, hogyan látják, a mai gyerekeknek milyen típusú könyvre van szükségük ahhoz, hogy lapozgassanak, olvasgassanak? Mit ajánlanak a kiadók: melyek azok a kiadványok, amelyek elvarázsolhatnak kicsiket-nagyokat, amelyet az év könyve díjával jutalmaznának.
Tőzsér László, a Gutenberg Kiadó igazgatója
– A Gutenberg Kiadó néhány könyve, mint például a Ragyog a mindenség igazi bestsellerré vált a gyerekirodalmat lapozgatók körében. Milyen a jó gyerekkönyv, mi kerüljön a fa alá vagy a Mikulás tarisznyájába?
– A Gutenberg Kiadó, Nyomda és Könyvkereskedés e tekintetben szerencsésnek tudja magát, mert indulása pillanatától identitása sarkalatos részének tekintette, s máig egyik legfontosabb, illetve mindenképp legkedvesebb tevékenységének tekinti a minőségi gyermekkönyvek létrehozását és eljuttatását az olvasókhoz. Sokat lehetne – és kellene – beszélni az olvasóvá válás konzekvens lépéseiről, arról, hogy a könyv az óvodás, iskolás, tapasztaló, játszó gyermek számára nem elvont fogalom, hanem szinte minden nap kezébe, vizuális terébe kerülő tárgy, s ennek bizony felelőssége van vagy kellene legyen. A kérdésnél maradva: a jó gyermekkönyv az, amely kódolja a sokszori, örömmel való lapozás feltételeit. Ettől nyilván még nem minden népszerű könyv jó vagy alkalmas agyermekszoba polcára – a mesék, versek, illusztrációk egymásra gyakorolt vonzásában új, izgalmas világok nyílnak, s egyáltalán nem mindegy, hogy a könyvvel ismerkedők milyen térben barangolnak. Fontos, hogy a most belépők némi eligazítással, értékeket jelző cövekek mentén kezdjék meg kalandozásukat, mert ez a nyitja annak is, hogy felnőttként hogyan viszonyulnak majd a könyvhöz és nem csak. Ha a Gutenberg Kiadó ajánlatából adhatunk ízelítőt, említjük a legkisebbeknek szóló, Kányádi Sándor, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, László Noémi gyermekverseiből készült lapozókat, kiemelt helyen a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiát, amely huszonnégy kortárs szerző verseit és tizennégy illusztrátor rajzait gyűjti füzérbe, CD-melléklettel, a Kaláka együttes zenésítette meg a kötetbeli verseket, vagy valamelyik könyvet a Gutenberg „házi sorozatából”, amelyben utóbb Csihán királyúrfi címmel székely, Mért nem tudnak a fák járni? címmel cigány mesék jelentek meg, vagy ott van Cseh Katalin Baba néni és Márk című verseskönyve…
– Hadd kérdezzek rá a cigány népmesékre, hiszen alapvetően egy szóbeliségben élő és hagyományozódó kultúrának a mesekincséből kínál a kötet ízelítőt. Mit használtak forrásként?
– Mint említettem, egyfajta „házi” mesekönyvsorozat fut a Gutenberg Kiadónál, amelyből a legújabb erdélyi cigány meséket ad közre, az egy évvel korábbi székely meséket, az azelőtti könyvek Mátyás-meséket… S bár illőbb révbe terelt tervekről beszélni, várhatóan erdélyi szász mesék, csángó mesék, örmény és zsidó mesék követik az eddig megjelenteket. A hét mese Herrmann Antal és Wlislocki Henrik, Benedek Elek, Kovács Ágnes, Nagy Olga időben a 20. század elejétől annak végéig húzódó gyűjtéseiből való. Kimondottan olyan meséket választottunk, amelyek értelmezhetők, leképezhetők a célközönség, az 5–12 évesek számára, ugyanakkor érdekesek is, mert furcsák, másak a „megszokotthoz” képest: furfangos szervezőelemek mentén alakulnak, a felfokozott cselekményt részesítve előnyben, elfeledik a hagyományos mesebonyolítás szabályait, a főhős sem egyértelműen birtokol pozitív erkölcsi tulajdonságokat… Ezekhez teremtenek Kürti Andrea grafikusművész színektől és karakterektől káprázó, részleteiben rendkívül figyelmes, továbbgondolásra ösztönző illusztrációi gyönyörű sajátos világot.
– A marosvásárhelyi könyvvásáron talán a kiadóknak van a legnagyobb rálátásuk arra, hogy megállapítsák, csappant-e az érdeklődés a könyvek iránt. Milyen tapasztalatokkal tért haza, mennyire kelendőek az erdélyi és mennyire a Magyarországon kiadott könyvek?
– A marosvásárhelyi könyvvásár a magyar nyelvterület harmadik legnagyobb könyves rendezvénye, de ami ennél fontosabb, igazán élő, érvényes tartalmat felmutatni képes találkozóhely a kiadók számára, és szenzációs porond a könyv és az olvasók találkozására. A Gutenberg-standnál idén ugyanolyan mértékű érdeklődést láttunk, mint tavaly – vagyis nyitástól zárásig volt alkalmunk könyvet ajánlani, kérdezni, válaszolni, elbeszélgetni az olvasókkal. És ez a kapcsolat számunkra fontos, mérhető hozadékkal jár, még úgy is, hogy a marosvásárhelyi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi Gutenberg Könyvesboltok révén mindennapi, visszajelzésekre alapuló kapcsolatban vagyunk a könyvbarátokkal. A magyarországi és erdélyi kiadók között nincs semmilyen verseny. A könyvvásári standunkon például a legnagyobb magyarországi kiadók könyvújdonságait, több ezer címet is képviseltünk, megmutattunk. Ha mégis érvényesíteni akarnánk valamiféle versenyt, csak olyan jöhetne szóba, amelynek nyertese az olvasó. A magyarországi–erdélyi kérdést már egy ideje helyre tette a könyvpiac: a Gutenberg Kiadó könyvei például a kivitelezés minőségében ugyanazt a szintet képviselik, mint akármelyik vezető budapesti vagy európai kiadó könyvei, a Gutenberg Nyomdát olyan szintre fejlesztettük, hogy ne okozzunk hátrányt a tartalomnak. Az ötlet, a tartalom a lényeg, a szerzők és illusztrátorok munkájának egymásra hangolása, játék a formákkal, technikákkal. Ez ad motivációt, a kihívás, hogy tartalmas és gyönyörű legyen a könyv.
Rostás-Péter Emese, a Koinónia Kiadó felelős szerkesztője
– Mit ajánl a Koinónia Kiadó a Mikulás puttonyába, netán a karácsonyfa alá idei kínálatában?
– A gyermek korától, egyéniségétől, családja helyzetétől függően nagyon változó lehet az, amit igényes gyermekkönyvnek nevezhetünk. Ha a gyerek már jól olvas és szeret is olvasni, éppúgy elolvas egy számára érdekes könyvet antikvár kiszerelésben, megsárgult lapokkal, mint új kiadásban bestseller-címkével és aranyozott betűkkel. A kisebbeknél viszont a külcsín meghatározó, hiszen a képeket legalább annyira fontosnak találják, mint a szöveget – ennél a korosztálynál pedig nagy a verseny, a magyar gyerekkönyvpiacon hihetetlenül sok, de Erdélyben is egyre több szép és értékes gyerekkönyv lát évente napvilágot. Ami a Koinóniát illeti, igyekszünk olyan könyveket megjelentetni, amelyek mind a szöveg, mind az illusztrációk tekintetében igényesek.
Az idén három új gyerekkönyvünk jelent meg, mindhárom elsősorban már olvasni tudó gyerekeknek, kisiskolásoknak szól: Balázs Imre József Álomfarsang című verseskötete, Gergely Edó Monyónyárcímű meseregénye, valamint Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című könyve. Mindhárom alig két hete került ki a nyomdából, nagyon kíváncsiak vagyunk a fogadtatásukra. A korábbi gyerekkönyveink közül a Barni-sorozat (Zágoni Balázs) kötetei és Hervay Gizella Kobak könyve a legnépszerűbbek, de sok olvasóra talált például a sepsiszentgyörgyi Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomorcímű könyve vagy Gergely Edó első meséskönyve, a Monyómesék is. Van, mikor egy könyvnek idő kell ahhoz, hogy megismerjék, megszeressék: például A kékbolygó története című izlandi meseregény (Andri Snaer Magnason műve, László Noémi fordításában) 2011-ben jelent meg nálunk, és az idén kezdték igazán felfedezni.
– A marosvásárhelyi könyvvásáron a Koffer Könyvesboltként is jelen levő Koinónia milyen tapasztalatokkal távozott?
– A marosvásárhelyi könyvvásár valóban a legjobb alkalom arra, hogy az erdélyi kiadók az olvasóikkal, illetve a szakmabeliekkel találkozhassanak. Több mint két évtizedes múltjával ez a rendezvény Vásárhely egyik legfontosabb kulturális eseménye lett, a helyiek magukénak érzik, és máshonnan, Kolozsvárról, Székelyföldről is érkeznek látogatói. A legtöbben persze vásárhelyiek, akiknek ez a három – idén négy – nap az év legnagyobb könyvbeszerzési akcióját jelenti. Az időpont is megfelelő erre, hiszen az ünnepek előtt néhány héttel rendezik meg, ezért azt hiszem, hogy Vásárhelyen több könyv kerül a csizmákba vagy a karácsonyfa alá, mint másutt. Idén ugyanolyan lelkesedéssel vásároltak a látogatók, mint korábban, ezen a könyvvásáron nem érződött, amit tudunk amúgy, hogy a könyv teret veszített. Nekünk továbbra is a gyerekkönyvkínálatunk a legszélesebb, de úgy gondolom, hogy nemcsak ezért vásároltak tőlünk ezekből a legtöbbet: a gyerekkönyvek azok, amelyeket még sehol nem szorítottak ki a digitális olvasók, egyéb eszközök. A legtöbb könyvet a nagyon kicsiknek vásárolják, nálunk ennek anyagi okai is lehetnek: ahogy nő a gyerek, nőnek a család kiadásai is, a könyv egyre inkább luxuscikknek számít. Tavaly még elég kevés szépirodalmi művet hoztunk a standra más kiadóktól, azóta bővült a kínálatunk. Idén főként Tompa Andrea, Dragomán György műveit keresték, túlzás nélkül percek alatt kifogytunk ezekből a méltán mediatizált könyvekből.
– A Koinónia gyakran jelentkezik kortárs gyerekirodalommal, vannak állandó szerzői, állandó illusztrátorai. Miben más az erdélyi gyerekirodalom, vagy más-e egyáltalán, mint a magyarországi?
– Idén valóban a „visszatérő” szerzőinktől közöltünk gyerekkönyveket, de ami az illuszrátorokat illeti, most egy új név is felbukkant nálunk: Balázs Imre József kötetét Orosz Annabella illusztrálta. Tavaly, tavalyelőtt pedig több elsőkötetes szerzőnk is volt: Sikó-Barabási Eszter, Martini Yvette, Kiss Lehel. Amiben más lehet az erdélyi gyermekirodalom, mint a magyarországi: úgy gondolom, a legfőbb különbség egyszerűen az, hogy kevesebb szerzőnk van. Ez nemcsak a két nyelvterület lakossága közti számbeli különbséget tükrözi: sokan csak dobbantanak itthon, a következő kéziratukkal már magyarországi kiadóhoz fordulnak. Egy Erdélyben kiadott könyv nehezebben érvényesül a magyarországi piacon, viszont legalábbis a Koinónia esetében azt látom, hogy ott is van egy közönség – nyilván szűkebb, mint Erdélyben –, amely követi az újdonságainkat, és van néhány könyvünk, amelyből többen vásároltak odaát, mint itthon.
– A hatalmas kínálatban elvesz az olvasó, a vonzó külcsín mögött nem mindig tudni, mi is lapul. Mi az az öt gyerekkönyv, amit szívesen ajánlana?
– Inkább szülőként válaszolnék erre a kérdésre – két lányom van, öt- és hétévesek, és most már néhány éve nagy alapossággal tanulmányozzuk főleg azokat a könyveket, amelyek itthon is megvannak. Az utóbbi időben rákaptunk Sami Toivonen és Aino Havukainen Tatu és Patu sorozatára. Bár a gyermekeknek szánt sorozatok elég nagy hányada inkább a függőség kialakítására törekszik, és szinte futószalagon jelennek meg az újabb és újabb kötetek, ez a finn sorozat, Bába Laura fordításában, a Cerkabella gondozásában rendkívül szellemes, nyelvi leleményei alapos agytornát igényelnek: de nem esti olvasmány, ahhoz túl mulatságos. Az esti fektetést ugyanígy nem szolgálja, de költőibb humorával és képeivel jó hangulatot hoz szülő és gyermek közös könyves délutánjába a Koinóniánál nemrég megjelent, szintén finnből fordított könyv: Markus Majaluoma Apa, irány a tenger! című ifjúsági regénye (Jankó Szép Yvette fordítása). Folytatva a kacagtatós könyvek sorát: Varró Dániel Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött című könyveit is sokat olvassuk, illetve mondogatjuk (Manó Könyvek). Kevéssé ismert, de nálunk a családban már az én gyermekkoromtól kezdve nagyon kedvelt meseregény Gábor Éva Cirókája, a Móra kiadásában most is kapható. Nehéz egy ilyen régóta ismert könyvről megállapítani, hogy mennyire érdemes másoknak ajánlani: a fő érvem az, hogy a lányom négyévesen kívülről tudta. A kortárs gyermekkönyveken kívül olvasunk klasszikus meséket is, sokszor „megsárgult” lapokról, pedig a magyar könyvpiacon bőven találni új kiadású mesekönyveket. A csíkszeredai Gutenberg kiadó például két, szép kivitelezésű népmesegyűjteményt is megjelentetett, a címük: Csihán királyúrfiés Mért nem tudnak a fák járni?
Nagy Péter, az Idea Könyvtér és az Exit Kiadó igazgatója
– Az Idea Könyvtér rendszeresen megszervezi az adventi könyvvásárt. Mit lehet tudni az idei rendezvényről, kik lesznek a meghívottak, milyen könyveket fognak bemutatni, pontosan mikor és hol lesz látogatható?
– Az idei Adventi könyvvásárt december 17–19. között tartjuk, a Kolozsvári Magyar Napok – Téli Fesztivál idején, bekapcsolódva ennek programpontjai közé, a megszokott helyszínen, a Sapientia – EMTE Kolozsvári Karának Tordai út 4. szám alatti épülete előterében. A bemutatásra kerülő kötetek szervezése még folyamatban van, erről a könyvvásár programjában fogjuk tájékoztatni a kedves olvasóinkat. De annyi már biztos, hogy szép számban lesznek erdélyi kiadók, ezen kívül a Bagoly Könyvesbolt és nem utolsósorban a budapesti Idea Könyvtér–Tintakő könyvesbolt révén drámapedagógiai szakkönyvek és hiánypótló gyerekkönyvek lesznek a terítéken.
– Az Idea Könyvtér révén rálátása van arra, milyen könyvek láttak napvilágot Erdélyben az idén. Kinek adná a legszebb erdélyi könyv 2015 díját és miért?
– A legszebb erdélyi könyv díjat szubjektív okok miatt adnám Láng Orsolya Tejszobor című kötetének, illetve a Gutenberg Kiadó által kiadott meséskönyvnek, a Mért nem tudnak a fák járni? címűnek.
– A Könyvtérben erdélyi magyar könyveket vásárolhatunk. Hogyan zárják az idei évet, elégedettek lehetnek a kiadók az olvasókkal, szerzőkkel?
– Még mindig szép számban jelennek meg magyar könyvek Erdélyben, a megjelenéssel viszont nem egyenesen arányos az eladás. A gyerekkönyvpiacon szerintem nincs ok panaszra, annál inkább viszont általánosan, mert még mindig nem ismerik eléggé az erdélyi magyar irodalmat – s ez egy összetettebb probléma (oktatás, fórumok hiánya, nincs megfelelő reklám/kampány, konzervatív szemlélet, a „könyvrendelés=bookline” stb.) Számunkra az idei év eredményesebb a könyveladások terén, jóval meghaladtuk a tavalyi szintet. Ez nagymértékben a könyvvásároknak és különböző rendezvényeken való részvételnek tudható be, részt vettünk az Ünnepi könyvhéten, a Kolozsvári Magyar Napokon, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Főtér napokon Nagybányán, a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalmon, a gyalui Várkert Fesztiválon, a sepsiszentgyörgyi Városnapokon, a nagyváradi Szent László Napokon. Sajnos az Idea Könyvtér webáruház forgalma még mindig az elvárások alatt maradt, de természetesen ez is nőtt a tavalyi szinthez képest.
A legérdekesebb erdélyi magyar könyvek 2015-ben – Nagy Péter ajánlja
Kolozsváriaknak „kötelező”:
• Barokk Kolozsvár (Korunk-Kompress Kiadó), újrakiadás • Asztalos Lajos: Kolozsvár közelről (Stúdium Kiadó) • Kántor Lajos (szerk.): Erdély fővárosa Európában (Korunk–Kompress Kiadó) Kortárs irodalom: • Láng Orsolya: Tejszobor (Erdélyi Híradó Kiadó) • Magyari Tivadar: Ragasztott ház (Koinónia Kiadó) • Dimény Lóránt: Ha elhal (Lector) Gyermek- és ifjúsági irodalom: • Cseh Katalin: Baba néni és Márk (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea illusztrációival) • Mért nem tudnak a fák járni? Erdélyi cigány népmesék (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea gyönyörű illusztrációival) • Zágoni Balázs: Kolozsvári mesék (Koinónia Kiadó) • Kiss Bitay Éva: Rejtelmes állatvilág (Stúdium Kiadó) • Csinódi Nagy Gergő: Méhkeringő (ArtPrinter, a szerző egy 13 éves kisfiú, akinek ez már a második megjelent meséskönyve, a nagy sikernek örvendő Kecsketánc folytatása, 44 igaz történet, gyerekszemmel megírt havasi mindennapok) • Természettudományi kísérletek gyerekeknek (Exit Kiadó) Érdekességek, egyediségek: • Péter Sándor: Apa és fia két világháborúja (Polis Könyvkiadó) • Lucian Boia: Románia elrománosodása (egy újabb Boia-kötet a Koinónia Kiadó gondozásában) • Juan Rulfo: Aranykakas (Bookart Kiadó; a Juan Rulfo-életműsorozat harmadik kötete) • Márton Evelin: Szalamandrák éjszakái (Bookart Kiadó) • Kallós Zoltán: Balladás könyv (kiadatlan balladák, az erdélyi magyar kultúra és hagyomány szerves részét képező balladakincs megőrzése és feldolgozása, hanganyaggal, azaz CD-melléklettel) • Bárdi Nándor – Gidó Attila – Novák Csaba Zoltán: Együtt és külön (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet; az 1989-es forradalmi események ismertetése magyar szemszögből, magyar/kisebbségi szerepvállalás és önszerveződés szakszerű kutatása és dokumentálása). Szakácskönyvek: • Mindennapi krumplink (Corvin Kiadó, igényes összeállítás, színes fotók, elkészíthető receptek) • Kerek a káposzta (Corvin Kiadó, igényes összeállítás/kivitelezés, színes fotók, elkészíthető receptek)
Demeter Zsuzsa. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Idő, emlékezés és a terekhez való viszony
Kovács Flóra Az emlékezés a kortárs erdélyi irodalomban című, a Komp-Press Kiadónál megjelent tanulmánykötetét mutatták be szerda este Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban. 
A szerzővel Balázs Imre József, a Korunk folyóirat szerkesztője beszélgetett, aki kezdésképpen elmondta, hogy az Ariadné Könyvek sorozat – amelyben a kötet megjelent – a kiadó „zászlóshajója".
A sorozatot még a kilencvenes években indította el Visky András író tanulmányok és esszék publikálására, és jellemzően nem egy-egy kutatói, esszéírói életmű záróakkordját közölték benne, sokkal inkább egy-egy éppen „lendületbe jövő" pálya újabb eredményeit. Kovács Flóráról elmondta, hogy Hódmezővásárhelyen született, a Szegedi Tudományegyetemen kezdte oktatói pályáját, de tavaly óta a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen is vendégtanár. Eddig két kötete jelent meg, az első A közösség a kortárs erdélyi drámában és színházban címmel, amely tulajdonképpen a szerző doktori disszertációja volt.
Kovács Flóra elmondta, az erdélyi irodalom talán részben azért kezdte érdekelni, mert egyik felmenője erdélyi származású, de először a vajdasági Tolnai Ottó szövegei kapcsán kezdett el foglalkozni a kisebbségi magyar irodalommal. Erdély felé inkább a színház irányította a figyelmét, Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének drámaszövegeivel foglalkozott sokat, majd „lavinaszerűen" jött a többi itteni szerző és mű.
Első könyvében főleg a kolozsvári teátrum, és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásait boncolgatta. Doktori dolgozatának témavezetője Fried István volt, aki köztudottan maga is az erdélyi irodalom nagy pártolója. Kovács Flóra emellett a Tiszatáj című szegedi folyóirat online változatának szerkesztője is, így sok erdélyi szerző magyarországi publikálását segítette elő. Oktatói tapasztalatairól elmondta: az erdélyi diákok talán több kortárs irodalmat olvasnak, mint magyarországi társaik.
Balázs Imre József felvetette, hogy az új kötetben található írások mindegyikében felbukkan a zene. A szerző szerint ez nem volt tudatos, de tény, hogy a kötetben elemzett szerzők – köztük Balla Zsófia, Visky András, Láng Zsolt – mindegyikének fontos a zene. Balázs Imre József ugyanakkor elmondta, hogy a kötet fő kulcsszavai az idő és emlékezés, illetve a terekhez, városokhoz való viszony. Balla Zsófia költészetében kulcskérdés az emlékezés, de Vida Gábor, Papp Sándor Zsigmond és Láng Zsolt műveiben is erőteljes ez a vonulat.
A szerző elmondta, Papp Sándor Zsigmond a romániai kommunizmust és rendszerváltást tematizáló regénye, a Semmi kis életek az adott időszakot feldolgozó romániai regények közül a legszimpatikusabb számára, mivel a könyvben szereplő emlékezésben nincs ítélkezés. Vida Gábor egyes regényeiben és novelláiban az „átrajzolás problémája" merül fel, az hogy „az eltört cserép darabjait" sokszor már nem tudjuk összeilleszteni, annyiszor újrarajzoltuk saját emlékeinket.
Láng Zsoltot ebből a szempontból „a nagy újraírónak, átírónak" nevezte. Kovács Flóra szerint az emlékezés tekintetében sokszor az is felmerül, hogy egyáltalán elmesélhető-e egy történet hitelesen, vagy csak „a saját verzió" létezik.
A kötetetbemutatón a szerző dedikált az érdeklődőknek, Veress Gáspár fiatal zongorista pedig Liszt Ferenc-darabokat játszott az egybegyűlteknek.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Zenés Álomfarsang a Kofferben
Bemutatták Balázs Imre József gyermekvers-kötetét
A Hanna-hinta és a Blanka birodalma után harmadik gyermekverskötete jelent meg a Koinónia Kiadónál, s bár a lányainak „kijárt” a két első kötet, nem muszáj szülessen egy harmadik gyerek ahhoz, hogy egy harmadik kötet megjelenjen, magyarázta Balázs Imre József költő, szerkesztő azon a szerda délutáni könyvbemutatón, amelyen megismerkedhettünk az Álomfarsang című Koinónia-kiadvánnyal. A Koffer könyves kávézóban Demény Péter beszélgetett a szerzővel és Orosz Annabellával, a kötet illusztrátorával.
KÖLLŐ KATALIN. Szabadság (Kolozsvár)

Tamási Áronra emlékezik az idei Ünnepi Könyvhét Kolozsváron
Könyvek, találkozók, slam, jam session, koncertek várják az érdeklődőket a 6. Ünnepi Könyhéten. A nagy szabású kolozsvári rendezvénysorozat programját kedden ismertették a szervezők.
A Fogoly (Potaissa) utcában, május 12-15. között zajlik idén Kolozsváron a 6. Ünnepi Könyhét. A rendezvénysorozat programját ismertető keddi sajtótájékoztatón Ferencz Blanka főszervező elmondta, a könyvek és író-olvasó találkozók mellett igyekeztek számos alternatív programot szervezni, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő eseményt.
Idén is csütörtök délután 17 órától zajlik az ünnepélyes megnyitó, ezt követően Péterfy Gergely íróval beszélget Balázs Imre József. Hat órától a JAZZYBIRDS koncertezik, de slam poetry-estet is szerveznek, amelyet látványvilág és zene gazdagít.
Pénteken Varró Dániel költő is jelen lesz a találkozón, a Váróterem Projekt is készül a Könyvhétre, kicsiknek és nagyok egyaránt. Emellett slam poetry workshopra és az Életfa egyesület programjára, egy jam sessionre is lehet számítani – hangzott el. Pénteken húsz órától ByeAlex lép fel.
Szombaton az Életfa továbbra is nyitva tartja kapuit a kicsik számára, de irodalmi élő könyvtár, újabb slam workshop, néptánc, koncertek zajlanak. Vasárnap sétákat szerveznek, kerekasztal-beszélgetést fiatal írókkal. A lufikészítő bohócok, az élőszobrok, az utcazenészek és a könyvvásár sem marad el.
Május 26-án lesz ötven éve annak, hogy elhunyt Tamási Áron, ezért pénteken rá emlékeznek – mondta el Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója kiemelve, nem a szépíró, hanem a közéleti ember Tamásiról beszélgetnek majd, de Szilágyi Domokosról is megemlékeznek.
maszol.ro

Fesztivál – 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
„ Kolozsvár idén hatodik alkalommal csatlakozik a Vörösmarty téri könyvünnephez, igaz időben megelőzi azt. A hajdani kezdeményező Supka Géza elképzeléseinek megfelelően történelmi levegőjű épületek között, kellemes környezetben találhat egymásra az irodalom és közönsége, író és olvasó, könyvkiadó és kereskedő. Őszintén reméljük, hogy május 12-e és 15-e között tavalyi helyszínünkön, a kolozsvári
Idén sem maradhat el a Hangzó csoda – közösségi versmondás, olvasható a közleményben, vasárnap este 8 órától, a Fogoly utcában, déli városfalaknál, a Fogoly utcában (is) méltóan ünnepeljük a magyar könyv szerzőit és közönségét”, olvasható az esemény honlapján. A szervezők azt szeretnék, hogy a városfalak árnyékában elhelyezett sátrak, a színpad, illetve a kísérő rendezvények (könyvbemutatók, dedikálások, felolvasások, kiállítások) többi helyszíne érdekes, változatos programokat kínáljanak a szabad királyi várossá lett Kolozsvár 15. századi falai mellé kilátogatóknak, kicsiknek és nagyoknak. Szilágyi Domokos versei hangzanak el, ezzel koronázva meg a könyv ünnepét.
Az alábbiakban közöljük a szervezők által szerkesztőségünkhöz eljuttatott összesített programot, az esetleges változásokért a szerkesztőség nem vállalja a felelősséget.
Május 11., szerda, nulladik nap
18:00 Kulin Ferenc József Attila-díjas irodalomtörténész, főszerkesztő és színműíró irodalmi estje. Házigazda Mile Lajos, főkonzul. Helyszín: a Főkonzulátus rendezvényterme (Főtér 23. szám, belső udvar)
Május 12., csütörtök
9:00 Kulin Ferenc előadása: Lét-kérdések a 19. századi magyar irodalomban. Helyszín: Bölcsészkar Magyar Irodalomtudományi Intézet, Dézsi Lajos terem (Horea út 31. szám)
15:00 Mátyástól a Rubiconig. Szuverenitás és modernitás kérdése a modern magyar történelemben. Előadó: Rácz Árpád, a Rubicon folyóirat főszerkesztője. Helyszín: Kallós – StudCoop ház (Bd. 21 Dec. 1989 / Kossuth Lajos u. 16-18. sz.)
17:00 Ünnepélyes megnyitó Helyszín: színpad – Fogoly utca
17:00 Könyvvásár – Helyszín: Fogoly utca
18:00 Péterfy Gergely közönségtalálkozó. Moderál: Balázs Imre József. Helyszín: színpad – Fogoly utca
Szabadság (Kolozsvár)

Mintha semmi sem változott volna...
Író-olvasó találkozó Péterfy Gergellyel
Péterfy Gergely íróval találkozhattak az érdeklődők a május 12-e és 15-e között zajló Kolozsvári Ünnepi Könyvhét első délutánján, a Pesti Kalligramnál immár hatodik kiadást megért Kitömött barbár című könyv szerzőjével Balázs Imre József beszélgetett a Fogoly utcai színpadon.
Péterfy magánemberként és íróként is sokszor megfordult már Kolozsváron, illetve Erdélyben, ennek családi háttere is van, hiszen a József Attila-díjas író, szerkesztő, egyetemi tanár nagyapja, anyai részről, Jékely Zoltán, dédapja pedig Áprily Lajos.
Hosszan lehetne beszélni arról, hogy mi minden történt Péterfy írói pályáján a Kitömött barbár előtt, vezette fel a beszélgetést Balázs Imre József, mégis fontos mérföldkőnek tartja a 2014-ben megjelent, és immár hatodik kiadást megért regényét, amely 2015-ben megkapta az Aegon Művészeti Díjat. Lehet-e számítani ilyesfajta fogadtatásra írás közben, illetve mennyire volt meglepő számára ez a siker, kérdezte a moderátor.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)

Díjazták Cseke Pétert és Horváth Előd Benjámint
Átadták tegnap délben a Román Írószövetség kolozsvári fiókjának díjait, a szervezet Egyetem/Universităţii utcai székhelyén tartott ünnepségen két magyar szerző is elismerésben részesült: Borongós ég alatt című sajtótörténeti könyvéért, valamint a Valori ale presei maghiare din România (1919–2004) című munkájáért Cseke Péternek ítélték a Kacsó Sándor-díjat, Beatcore című verseskötetéért pedig Horváth Előd Benjámin kapta a Dsida Jenő-díjat.
A tavaly megjelent kiadványok közül szakemberekből álló zsűri választotta ki az elismerésre érdemeseket, a bizottság tagja volt Ştefan Melancu, Ioan-Pavel Azap, Constantina Raveca Buleu, Ion Cristofor, Titu Popescu, Balázs Imre József és Karácsonyi Zsolt. A rendezvényen kerek születésnapjukat ünneplő társaikat is köszöntötték a szervezet tagjai.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Számos erdélyi szerző és kiadó lesz jelen a budapesti Ünnepi Könyvhéten
Számos erdélyi szerző és könyvkiadó lesz jelen a június 9. és 13. között szervezett 87. Ünnepi Könyvhéten, Budapesten.
A rendezvényt Magyarország-szerte több mint 80 településen szervezik meg, központi helyszínén, a budapesti Vörösmarty téren pedig több mint ezer szerző dedikálása várja az olvasóközönséget – mondta el Keresztury Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója Budapesten.
Tarján Tamás irodalomtörténész a könyvhét újdonságairól szólva úgy fogalmazott: egy-két terület kivételével az idei könyvtermés kiemelkedően nívós, jelentős anyagot sorakoztat fel. A költészetet „tapasztalt rókák" és eddig kevésbé ismert, ám a „mély vízbe dobáskor jól bevált" fiatal alkotók képviselik – hangsúlyozta.
Erdélyi kiadók sátra
Az erdélyi kiadók külön sátorban kínálják kiadványaikat a Vörösmarty téren. Itt lehet találkozni majd többek közt a Kriterion Könyvkiadó képviselőivel és Bágyoni Szabó István költővel, prózaíróval, aki június 11-én dedikálja nemrégiben megjelent, Erdélyi hármasoltár című trilógiáját. Közös standja lesz a kolozsvári Koinónia Kiadónak és a csíkszeredai Bookart Kiadónak, itt pénteken és szombaton dedikálnak erdélyi szerzők, többek közt Markó Béla költő, Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese, Zágoni Balázs író, Márton Evelin író, Balázs Imre József költő, irodalomtörténész.
A marosvásárhelyi Mentor Kiadó is tart könyvbemutatókat: Gálfalvi Ágnes mutatja be a kiadó képviseletében Ady András Bogivilág című verseskötetét, valamint Tamás Kincső A csinált-patak állatkertje című novelláskötetét. Szombaton tartanak beszélgetést Demény Péter Apamozsár című esszékötetéről és a nemzedékek közötti viszonyról a romániai magyar irodalomban, az eseményen a szerző, Balázs Imre József költő, irodalomtörténész, valamint a Lector Kiadó képviselői is részt vesznek.
A Koinónia egyébként már kedden bemutatott három gyermekkönyvet Budapesten: Gál Andrea Fecske utca 12., Gergely Edó Monyónyár és Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című kötetét – a szerzőkkel Rostás-Péter Emese felelős szerkesztő beszélgetett. Az erdélyi gyermekirodalom képviselőjeként Simon Réka Zsuzsanna is részt vesz a könyvhéten: szombaton a Vörösmarty-szobor melletti színpadon mesél olvasóinak-hallgatóinak a Majdnem egy tucat királylány! című rendezvény keretében.
Kíméletlen könyv a háborúról
Az 1992-ben elhunyt Székely János író, költő munkásságát méltatják a rendezvényen: A nyugati hadtest című, első ízben 1979-ben megjelent, most a Partvonal Kiadónál újra napvilágot látott könyvét Dragomán György marosvásárhelyi származású író mutatja be a közönségnek.
„Vékony, de annál súlyosabb kötet, hét összefüggő történet a második világháborúról egy fiatal lovas kadét nézőpontjából, számomra talán a legfontosabb könyv, amit magyarul valaha is a háborúról írtak. Székely János kíméletlen pontossággal mutatja be, hogy mit és hogyan tesz az egyénnel a hadigépezet. Mindegyik történet sokáig velünk marad: egy kadétot az egész század kínoz és megaláz; egy tanárból lett tiszt arra kényszerül, hogy kivégezze dezertáló diákját; a visszavonuló sereg lemaradóit módszeresen likvidálja egy motorbiciklin le-fel száguldozó, farkaskutyás, angyali tekintetű német – a kötet fejezetei hideg szenvtelenséggel elemzik a vereség etikáját, élesen intenzív képekben mutatják meg, hogyan formál mindent és mindenkit a saját képére a háború, miként születik a becsület, a rettegés és a kegyetlenség szövedékéből valami feltartóztathatatlan borzalom" – írta Dragomán György a könyvről.
Az Ünnepi Könyvhét a maga nemében páratlan esemény Európában, valódi hungarikum, hiszen több mint nyolc évtizedes múltra tekint vissza, és az ország minden jelentős településén egy időben rendezik meg – hangsúlyozta Keresztury Tibor. Hozzáfűzte: a Vörösmarty téren idén is több mint 200 kiadó képviselteti magát, az alkalomra megjelenő újdonságokat felvonultató könyvheti listán pedig 90 kiadó – 76 magyarországi és 14 határon túli – 323 friss kiadványa szerepel. A lista legolcsóbb könyve idén 800 forint, míg legdrágább tétele mintegy 12 000 forint, aki valamennyi újdonságot szeretné megvásárolni, több mint 970 ezer forintot költhet el. A 87. Ünnepi Könyvhetet és a 15. Gyermekkönyvnapokat a Vörösmarty téren Esterházy Péter nyitja meg csütörtökön, a vidéki országos megnyitónak idén Gyula ad otthont.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

87. Ünnepi Könyvhét
Ma és holnap csúcsra jár a nagy múltú könyves ünnep. Ha mi, marosvásárhelyiek, pontosabban erdélyiek közvetlenül nem is vagyunk érintettek az ügyben, hiszen a könyvhétnek nincsenek itt zajló kihelyezett rendezvényei, közvetve mégis részesei lehetünk az eseménynek a fesztiválon részt vevő tollforgatóink, könyvműhelyeink révén. És azért is közünk van hozzá, mert valamiképpen gyarapodunk minden újabb magyar kötettel és érdekes kiadvánnyal. A figyelem a médiának köszönhetően is nyilván Budapestre, a Vörösmarty téren és a térbe torkolló utcákon történtekre összpontosul. Számos más magyarországi helység is bekapcsolódott a 87. Ünnepi Könyvhét és a hozzá csatlakozott 15. Gyermekkönyvnapok gazdag műsorába. Június 9-től, amikor az ünnepélyes megnyitón a Kossuth-díjas Esterházy Péter mondta el gondolatait, dedikálások, pódiumszereplések sokasága várja az érdeklődőket. A központi rendezvény színhelyén 147 pavilon kínál olvasói csemegét, több mint kétszáz anyaországi és határon túli kiadó mutatja be és árusítja könyveit. Idén Gyula a könyvhét kiemelt vidéki színhelye. Miskolc megint első akart lenni, Lackfi János költő közreműködésével már szerdán elkezdték az eseménysort. De több más várost is említhetnénk, mindenhol nagy neveket tartogattak a nyitónapra. Szegeden például Spiró György és Dragomán György a vendég. És találkozhat a közönség Darvasi Lászlóval, Grecsó Krisztiánnal is. Darvasit Nyíregyházára is meghívták. Ott volt Péterfy Gergely is. Persze, önkényes a felsorolás, közel 350 szerzőt kellene megemlítenünk, ha teljességre törekednénk.
Aránylag népes az erdélyi résztvevők csapata is, mégis úgy tűnik, mintha kevesebb jeles alkotónk lenne jelen a Könyvhét megnyilvánulásain, mint máskor. Ezt talán az is magyarázhatja, hogy a rendezvény szabályzata szerint élő szerzők első kiadású művei szerepelhetnek a programban, illetve a klasszikus magyar irodalom új kiadásai, a könyvtámogatási pályázatok döntéseit viszont későbbre halasztották. A pénztelenség nagyon behatárolja könyvkiadóink termékenységét. Könyves vállalkozásaink közül mégis képviselteti magát Budapesten a Bookart, az EME, közösen az Erdélyi Kiadók, a Gutenberg, az Irodalmi Jelen Könyvek, a Koinónia, a Lector, a Mentor Könyvek, a Pallas-Akadémia, a Polis, a Pro-Print. A dedikáló szerzők között a vaskos programfüzetben többek között Markó Béla, Fekete Vince, Böjte Csaba, Zágoni Balázs, Márton Evelin, Balázs Imre József neve szerepel.
A pódiumbeszélgetések sorában ma 10.30 órától Demény Péterrel kerül sor eszmecserére a Vörösmarty-szobor melletti színpadon. Az írót a Lector Kiadó által megjelentetett Apamorzsák című esszékötete kapcsán kérdezi Balázs Imre József. 12.30-kor ugyanott Gálfalvi Ágnes, a Lector Kiadó szerkesztője mutatja be Ady András Bogivilág című verseskötetét, a Mentor Könyvek újdonságát. Rá félórára ugyanő ismerteti Tamás Kincső A csinált-patak állatkertje című novelláskötetét. Ez is Mentor-kiadvány.
Külön érdekesség, hogy vasárnap délután 4 órakor közönség elé kerül Székely János egykori nagy sikerű könyve, A nyugati hadtest. A Partvonal Kiadó által újra kiadott műről Dragomán Györggyel folytat nyilvános beszélgetést a rádiós Oláh Andrea.
A könyvheti eseményekre, kiadói újdonságokra a későbbiekben bőven lesz még alkalmunk visszatérni.
(N. M. K. )
Népújság (Marosvásárhely)

Együtt játszottak hétvégén Kolozsváron
Együtt játszani, közösséget alkotni – ezt a kulcsmondatot ismételték többen a kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület Én is szeretnék játszani elnevezésű kezdeményezésének hétvégi kedvcsináló rendezvényén.
Az ősszel induló átfogó program célja, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek számára megkönnyítse a beilleszkedést a társadalomba. Ehhez azonban a kezdeményezőknek támogatókra is szükségük van. Az egyesület ezért szervezett kerti partit, ahol a különböző fogyatékkal élő és az egészséges gyerekek együtt játszhattak az Életfa székhelyén. A kertben az érdeklődők hűs limonádét kortyolhattak és közben Balázs Imre József megzenésített verseit hallhatták a költő előadásában, majd a Jazzybirds zenekar koncertjén vehettek részt.
Deme Ilona, az egyesület elnöke elmondta, az ötletet az adta, hogy Deák Katalinnal – a projekt másik ötletgazdájával – közösen felismerték, hogy hiányzik egy olyan közösségi tér, ahol például a down szindrómás vagy mozgássérült gyerekek együtt játszhatnának a többiekkel. Az Életfa egyesületnél a tér adott volt, így csak be kellett népesíteni gyerekekkel. A kezdeményezés több közéleti személyiség tetszését elnyerte, Albert Csilla és Dimény Áron kolozsvári színművész is vállalta, hogy nagykövete lesz a programnak. „Próbáltuk elérni Angelina Jolie-t, de nem ért rá, ezért lettem én a nagykövet" – tréfálkozott a kapunyitás előtti sajtóbeszélgetésen Dimény Áron.
Deme Ilona ugyanakkor elmondta, nagy álmuk, hogy a kertben fel tudjanak szerelni egy speciális hintát a mozgássérült gyerekeknek, ilyen ugyanis nemhogy Kolozsváron, de egész Romániában nincsen.
Makkai Bence, a projekt művészeti vezetője kérdésünkre kifejtette, amikor felismerték, hogy nagyobb horderejű lesz a program, úgy ítélték meg, hogy mindenképp jó lenne ráhangolni a kolozsvári, erdélyi közösséget az őszi kezdésre. „Azért szerveztük ezt a kerti partit, hogy megmutathassuk, miről szól a kezdeményezés: a találkozásról, az együtt játszásról. Fontos, hogy őszre ráhangolódjanak az emberek a szakmabeliek által irányított foglalkozásokra" - magyarázta.
A szervezők első lépésként Kolozsvárra hívták a budapesti Baltazár Színház Graffaló című előadását, a társulatot nagyrészt fogyatékkal élő fiatalok alkotják. Céljuk, hogy tevékenységük nyomán a sérült emberek társadalmi megítélése változzék. Az előadás a Kolozsvári Magyar Napok kiemelt rendezvénye lesz. Szabó Lilla, az augusztusi rendezvénysorozat programigazgatója úgy értékelt, a fogyatékkal élőkről szóló projekt gazdagítja a kolozsvári és erdélyi közösséget.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Szövegritmusok Árkoson
„Bármennyire is próbálok hivatalos lenni, ez elsősorban egy baráti találkozó” – kezdte rövid megnyitóbeszédét Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke az idén tizenötödik alkalommal tartott E-MIL tábor csütörtök esti megnyitóján az árkosi Európai Tanulmányi Központban. A hétvégén zajló előadások, beszélgetések és esti zenés programok az irodalmiság és zeneiség kapcsolatát próbálják körüljárni, a tábor címe: Szövegritmusok.
A megnyitón elhangzott még, hogy bár ez a tizenötödik tábor, nem fogják nagyon megünnepelni, mert csak a huszonötödikre tartogatják a banzájt, hogy Kopacz Attila nélkül nem jöhetett volna létre a tábor, és hogy tíz évvel ezelőtt hunyt el Faludy György, akire azért is illik emlékezni, mert az E-MIL-hez közelálló személyiség volt. A megnyitót vacsora követte, majd Marcsák Gergely énekmondó kárpátaljai költők megzenésített verseiből készült Itt kínok laknak, meg örömök című egyéni előadóestjére került sor. Péntek délelőtt Venczel Péter operaénekes, zeneszerző A librettószöveg és a zene című előadását hallhatták az érdeklődők, délután pedig Sánta Miriám A dalszöveg mint irodalmi alkotás – lehetséges válaszok egy szubkultúra felől című előadására, majd a prózaírók bemutatkozására került sor: Shrek Tímeával, Tamás Kincsővel, Tamás Dénessel, Hertza Mikolával és Balázs K. Attilával Szonda Szabolcs beszélgetett. A nap ismét zenével, Homonnai-Varga András gitárművész A hold alatt című egyéni estjével ért véget. A mai program szintén gazdag: délelőtt Katona Zs. József tart előadást A kilenc csodaszarvas ihletése – néphagyomány, képzőművészet, zene, film címmel, délután pedig Könczei Árpád Találkozásaim a költészettel című előadására, majd a Költők délutánja nevű programra kerül sor, melynek vendégei Serestély Zalán, Gothár Tamás, Balázs Imre József és Varga Melinda, a moderátor pedig Dimény H. Árpád. A napot és egyben a tábort is Márk Attila gitárestje zárja.
Amint a liga elnöke, Karácsonyi Zsolt lapunknak elmondta, az E-MIL táborok – akárcsak maga az irodalom – a találkozásról szólnak, de a szervezet tagjainak találkozásai mellett fontos szempont a szervezők számára, hogy magyarországi szerzőket, és a Kárpát-medence más magyarlakta térségeinek íróit is vendégül lássák, idén például kárpátaljai vendégeik vannak. Mint kifejtette, azért is fontos számukra az Árkoson zajló rendezvény, mert itt általában sokan megjelennek a tagok közül, és van idő arra, hogy általános irodalmi kérdéseket és közös dolgaikat is megtárgyalják.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)