Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Ilyés Szilárd-Zoltán
13 tétel
2006. február 3.
Február 1-jén Kolozsváron a Pro Philosophia Alapítvány és Pro Philosophia Kiadó tartott könyvbemutatót a Sapientia EMTE központi épületében. Tonk Márton, az alapítvány és kiadó igazgatója emlékeztetett, hogy utoljára másfél évvel ezelőtt tartottak könyvbemutatót. Horváth Gizella Maine de Biran című kötete a francia filozófus munkásságának monográfiája. A szerző hozzászólásában elsősorban a nemrégiben elhunyt Szegő Katalinnak mondott köszönetet, aki elsőként olvasta a kéziratot és szaklektorként nagy segítséget nyújtott számára. Demeter M. Attila Republikanizmus, nacionalizmus, nemzeti kisebbségek című kötetéről maga a szerző volt kénytelen beszélni, a felkért előadó, Egyed Péter hiányában. Demeter Attila elmondta: jelenlegi könyve szisztematikus összegzése mindazoknak a felvetéseknek, következtetéseknek, amelyekre az elmúlt tíz évben jutott a téma kapcsán, így tehát egy folyamat végére jutott. A Kellék 25., jubileumi számáról Szigeti Attila, a kötet egyik szerkesztője beszélt. A filozófiai folyóiratot annak idején négyen – Tonk Márton, Demeter M. Attila, Ilyés Szilárd és Szigeti Attila – „alapították”, másod-, harmadéves filozófia szakos diákokként. A jubileumi szám megjelenését a Pro Professione, a Communitas és az Illyés Alapítvány támogatta. /Köllő Katalin: A Pro Philosophia Kiadó újdonságairól. Hármas könyvbemutató a Sapientiánál. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./
2009. június 22.
A filozófiai kultúra ápolása, a filozófia népszerűsítése, a szakirányú kutatások és a filozófia középiskolai oktatásának támogatása, lap- és könyvkiadást, konferenciák és egyéb rendezvények megszervezése – többek között ezeket tűzte ki céljául az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság (EMFT), amelynek alakuló ülését június 19-én tartották Kolozsváron. Ülésvezetők: Egyed Péter, Keszeg Anna és Ungvári-Zrínyi Imre. Erdélyben jelenleg Kolozsváron, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), valamint Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) folyik filozófiai szakképzés. Ezen kívül a magyar tannyelvű középiskolákban vagy magyar osztályokban több tucat tanár oktat filozófiát és más társadalomtudományokat. Az EMFT keretében munkacsoportok jönnek létre, amelyek tevékenységében bárki részt vehet. Az alakuló közgyűlésen az EMFT elnökévé Egyed Péter egyetemi tanárt (BBTE) választották, az elnökség további tagjai Kovács Barna, Schmidt Dániel, Soós Amália, Zuh Deodáth, Demeter M. Attila, Ilyés Szilárd, Bajnai Botond és Horváth István. /Fall Sándor: Megalakult Kolozsváron az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság. = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./
2012. október 5.
SZKT, vagy amit akartok
Markó Béla volt RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) zilahi ülésén arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy a kommunista zsarnokságból nemrég kilábalt országunkban aggasztóvá válik a visszarendeződés veszélye.
Tudjuk, hogy mit jelent ez, de ha nem tudnánk, akkor se reménykedjünk, ők majd megmondják. (Mi az, hogy majd? Most!) Világosan, feszes logikával, íme: ha veszély van, akkor félni kell – vagy legalábbis nem árt óvatosnak lenni –, gyanakvónak és bizalmatlannak kell lenni mindenkivel és mindennel szemben, ami újszerű. Össze kell zárni, szól a figyelmeztetés, képileg és fogalmilag pedig: juhnyáj viharban, esetleg hadi alakzat, kinek melyik tetszik. Csüggedni persze nem kell, mert nekünk, romániai magyaroknak van egy szövetségnek álcázott politikai pártunk, az egységes és oszthatalan RMDSZ személyében, az erő tehát velünk van, nem hagy el minket... soha!
Az egyetlen és kizárólagos politikai képviseletünk megvéd minket. Kiktől is? Mindenekelőtt az MPP-től és az EMNP-től – ez a kissé meredek, de alig meglepő, frappáns válasz Kelemen Hunor éppen regnáló RMDSZ-elnök szájából hangzott el. Ha megkérjük a romániai magyarság állatorvosát, hogy fejtené ki ezt részletesebben, akkor vélhetően jön az unos-untiglan ismételgetett duma: viszályt akarnak szítani köztünk, acsarkodó szekértáborok ádáz gyűlöletét exportálja az anyaország romlott politikai elitje az erdélyi tündérkertbe, ahol minden nagyon jó volt, mindennel meg voltunk elégedve mindaddig, míg ezek a mesterséges alakulatok létre nem jöttek. (Persze, ki lehet ezt fejteni hosszan „orbánozva” is, de nem érdemes!) Az én olvasatomban a helyes értelmezés így hangzik: ők, politikai képviseletünk felkent papjai megóvnak minket a belső ellentétektől, a szóváltástól, a nyilvánosság előtt zajló politikai cirkusztól (értsd politikai vita), az érvek és ellenérvek ütköztetésétől, a választott képviselőink elszámoltatásától, sőt, ha kell, megvédenek minket saját magunktól is. Mert a romániai magyar választópolgár védelemre szorul, önmagában életképtelen, éretlen, tudatlan és naiv, egyszóval elesett, olyan, aki a bölcs, tapasztalt és jól értesült előljáróira kell, hogy hagyatkozzék, másképpen neki annyi.
Kelemen Hunor az RMDSZ új generációjához tartozik, de azért nem annyira fiatal, hogy ne élte volna át a ’89 előtti mostoha időket, tehát akárcsak Markó, nagyon is tudja, hogy mit beszél. Ha valaki veszi magának a fáradtságot, és belelapoz a boldog emlékű kommunista pártsajtóba (másmilyen sajtó akkortájt ugye nem is volt), akkor ezt a gondolatmenetet, ezt a félelemkeltést, ezt az erőszakosan görcsös féltést és az azzal szükségképpen együttjáró, képmutató küldetéstudatot fellelheti ott is. Úgy tűnik tehát, a vészjelzés jókor jött: kísértet járja be Romániát, a kommunista visszarendeződés kísértete, hogy egy nagy klaszszikust parafrazáljak. Kedves romániai magyar polgártársaim, nem árt résen lenni!
Engedtessék meg nekem, hogy a zilahi SZKT szellemiségét Bibó István tekintélyével szegezzem szembe. A 20. századi magyar politikai gondolkodás talán legnagyobb alakját azért idézzük itt meg, mert ő valami olyasmit mondott, hogy a demokrácia „a nép uralma, közelebbről egy olyan politikai rendszer, amelyben a nép, vagyis az átlagemberek összessége abban a helyzetben van, hogy vezetőit meg tudja válogatni, ellen tudja őrizni, és ha kell, el tudja kergetni.” Nos, uraim, döntsék el maguk, teljesül-e ez a feltétel a romániai magyarságra vetítve? Fontolják meg, teljesülhet-e egyáltalán, ha nincs választási alternatíva. Bibó úgy látta, hogy demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a kritikától stb. Nála sokkal bölcsebb RMDSZ-es elöljárók viszont veszélyekről, védelemről és persze ennek nyomán egységről beszélnek. Csak ne lenne olyan ismerős ez az egész... Nincs miért szépítenünk a dolgot: a romániai magyarság politikai egypártrendszerben élt mindaddig, ameddig az RMDSZ lehetséges magyar váltópártjai meg nem alakultak. A „zilahi bölcsek” (sic!) ezt a korábbi áldatlan állapotot tartanák üdvösnek... Visszarendeződés? Az!
Félreértés ne essék, a fentebb idézettek nem azért igazak, mert Bibó mondta, hanem azért, mert különösebb szellemi erőfeszítés nélkül belátható, hogy nyilvános politikai vita nélkül egyszerűen nem létezik demokratikus politikai közélet. Ha a közügyeket nem lehet megvitatni az állampolgárok széles körű részvételével, akkor sem a képviselőink erényeit, sem azok hibáit nem láthatjuk. Nem tudjuk eldönteni, hogy kibe szorult politikai bölcsesség és kibe nem, nem tehetünk különbséget a magánérdekeit hajkurászó korrupt politikus és a közjót folyamatosan szem előtt tartó elöljáró között. Másfelől, ha elvakítanak minket a szenvedélyeink, a vágyaink és főként a félelmeink, akkor indulatosan ítélünk, nem pedig megfontoltan és mérlegelve.
Egyik esetben szavazunk, a másik esetben választunk. A kettő közti különbséget nem lehet eléggé túlbecsülni. Király András az SZKT-n erre is egyértelmű direktívát fogalmazott meg, amikor azt mondta, hogy az RMDSZ-nek nem választani, hanem szavazni kell elvinnie az embereket. Őszinte, de a romániai magyar választópolgárt lesújtó vélemény ez, azt feltételezi ugyanis, hogy a polgártársaink képtelenek önállóan gondolkodni és helyesen dönteni.
Egy közösség egészséges politikai ösztönei azon múlnak, hogy fel tud-e halmozni sok-sok évnyi hasznos politikai tapasztalatot. Ez pedig a maga során csak úgy lehetséges, ha tagjai minél szélesebb körben, folyamatosan, generációról generációra élhetnek politikai szabadságukkal, alkalmuk van arra, hogy a nyilvánosság előtt mérlegre tegyék véleményüket. Szabadon társulhatnak közös célok megvalósításáért anélkül, hogy ezekhez a kezdeményezésekhez valamiféle felsőbb szintű jóváhagyás vagy támogatás szükségeltetne. Egy valóban szabad és „egészségesen” működő politikai tér arról ismerszik meg, hogy a legegyszerűbb és legjelentéktelenebb polgár közérzete is jó, jövőképe pedig alapvetően derűs. Nos, elég csak körülnézni mindenkinek a saját környezetében, és nehéz szívvel ugyan, de gyorsan levonhatja a következtetést: sokan vannak, akik az ismerősök, családtagok, munkatársak közül az elmúlt 15–16 évben hagyták el az országot, még többen vannak viszont, akik itthon maradtak ugyan, de csalódottak, kiábrándultak, és teljes közönnyel viseltetnek a közügyek iránt. Pedig ezeknek az embereknek is voltak/vannak vágyaik, terveik és van a közösségi ügyekre vonatkozó véleményük, csak éppenséggel nem volt azokra kíváncsi eddig senki.
Az RMDSZ történelmi felelőssége elsősorban nem abban rejlik, hogy foggal-körömmel ragaszkodik a kizárólagos hatalomhoz – noha egy demokratikus értékeket valló politikai alakulat már önmagában ezért is elmarasztalható. Hanem azért, mert immár tizenhat éve politikai kiskorúságban tartja a romániai magyarságot. Ez a közösségre nézve sokkal nagyobb veszélyt rejt magában, mint az ellenséges többségi társadalom nyomasztó túlsúlya. A parlamenti választásokat előkészítő zilahi tanácskozás az elmúlt másfél évtized arroganciát és zavarodottságot elegyítő RMDSZ-ét vetíti elénk. Nem jó hír ez nekünk, politikai ellenfeleiknek, de talán még nagyobb csalódást keltő hír a romániai magyar választópolgárok számára.
Ilyés Szilárd A szerző tudományos kutató, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének alelnöke
Krónika (Kolozsvár)
Markó Béla volt RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) zilahi ülésén arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy a kommunista zsarnokságból nemrég kilábalt országunkban aggasztóvá válik a visszarendeződés veszélye.
Tudjuk, hogy mit jelent ez, de ha nem tudnánk, akkor se reménykedjünk, ők majd megmondják. (Mi az, hogy majd? Most!) Világosan, feszes logikával, íme: ha veszély van, akkor félni kell – vagy legalábbis nem árt óvatosnak lenni –, gyanakvónak és bizalmatlannak kell lenni mindenkivel és mindennel szemben, ami újszerű. Össze kell zárni, szól a figyelmeztetés, képileg és fogalmilag pedig: juhnyáj viharban, esetleg hadi alakzat, kinek melyik tetszik. Csüggedni persze nem kell, mert nekünk, romániai magyaroknak van egy szövetségnek álcázott politikai pártunk, az egységes és oszthatalan RMDSZ személyében, az erő tehát velünk van, nem hagy el minket... soha!
Az egyetlen és kizárólagos politikai képviseletünk megvéd minket. Kiktől is? Mindenekelőtt az MPP-től és az EMNP-től – ez a kissé meredek, de alig meglepő, frappáns válasz Kelemen Hunor éppen regnáló RMDSZ-elnök szájából hangzott el. Ha megkérjük a romániai magyarság állatorvosát, hogy fejtené ki ezt részletesebben, akkor vélhetően jön az unos-untiglan ismételgetett duma: viszályt akarnak szítani köztünk, acsarkodó szekértáborok ádáz gyűlöletét exportálja az anyaország romlott politikai elitje az erdélyi tündérkertbe, ahol minden nagyon jó volt, mindennel meg voltunk elégedve mindaddig, míg ezek a mesterséges alakulatok létre nem jöttek. (Persze, ki lehet ezt fejteni hosszan „orbánozva” is, de nem érdemes!) Az én olvasatomban a helyes értelmezés így hangzik: ők, politikai képviseletünk felkent papjai megóvnak minket a belső ellentétektől, a szóváltástól, a nyilvánosság előtt zajló politikai cirkusztól (értsd politikai vita), az érvek és ellenérvek ütköztetésétől, a választott képviselőink elszámoltatásától, sőt, ha kell, megvédenek minket saját magunktól is. Mert a romániai magyar választópolgár védelemre szorul, önmagában életképtelen, éretlen, tudatlan és naiv, egyszóval elesett, olyan, aki a bölcs, tapasztalt és jól értesült előljáróira kell, hogy hagyatkozzék, másképpen neki annyi.
Kelemen Hunor az RMDSZ új generációjához tartozik, de azért nem annyira fiatal, hogy ne élte volna át a ’89 előtti mostoha időket, tehát akárcsak Markó, nagyon is tudja, hogy mit beszél. Ha valaki veszi magának a fáradtságot, és belelapoz a boldog emlékű kommunista pártsajtóba (másmilyen sajtó akkortájt ugye nem is volt), akkor ezt a gondolatmenetet, ezt a félelemkeltést, ezt az erőszakosan görcsös féltést és az azzal szükségképpen együttjáró, képmutató küldetéstudatot fellelheti ott is. Úgy tűnik tehát, a vészjelzés jókor jött: kísértet járja be Romániát, a kommunista visszarendeződés kísértete, hogy egy nagy klaszszikust parafrazáljak. Kedves romániai magyar polgártársaim, nem árt résen lenni!
Engedtessék meg nekem, hogy a zilahi SZKT szellemiségét Bibó István tekintélyével szegezzem szembe. A 20. századi magyar politikai gondolkodás talán legnagyobb alakját azért idézzük itt meg, mert ő valami olyasmit mondott, hogy a demokrácia „a nép uralma, közelebbről egy olyan politikai rendszer, amelyben a nép, vagyis az átlagemberek összessége abban a helyzetben van, hogy vezetőit meg tudja válogatni, ellen tudja őrizni, és ha kell, el tudja kergetni.” Nos, uraim, döntsék el maguk, teljesül-e ez a feltétel a romániai magyarságra vetítve? Fontolják meg, teljesülhet-e egyáltalán, ha nincs választási alternatíva. Bibó úgy látta, hogy demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a kritikától stb. Nála sokkal bölcsebb RMDSZ-es elöljárók viszont veszélyekről, védelemről és persze ennek nyomán egységről beszélnek. Csak ne lenne olyan ismerős ez az egész... Nincs miért szépítenünk a dolgot: a romániai magyarság politikai egypártrendszerben élt mindaddig, ameddig az RMDSZ lehetséges magyar váltópártjai meg nem alakultak. A „zilahi bölcsek” (sic!) ezt a korábbi áldatlan állapotot tartanák üdvösnek... Visszarendeződés? Az!
Félreértés ne essék, a fentebb idézettek nem azért igazak, mert Bibó mondta, hanem azért, mert különösebb szellemi erőfeszítés nélkül belátható, hogy nyilvános politikai vita nélkül egyszerűen nem létezik demokratikus politikai közélet. Ha a közügyeket nem lehet megvitatni az állampolgárok széles körű részvételével, akkor sem a képviselőink erényeit, sem azok hibáit nem láthatjuk. Nem tudjuk eldönteni, hogy kibe szorult politikai bölcsesség és kibe nem, nem tehetünk különbséget a magánérdekeit hajkurászó korrupt politikus és a közjót folyamatosan szem előtt tartó elöljáró között. Másfelől, ha elvakítanak minket a szenvedélyeink, a vágyaink és főként a félelmeink, akkor indulatosan ítélünk, nem pedig megfontoltan és mérlegelve.
Egyik esetben szavazunk, a másik esetben választunk. A kettő közti különbséget nem lehet eléggé túlbecsülni. Király András az SZKT-n erre is egyértelmű direktívát fogalmazott meg, amikor azt mondta, hogy az RMDSZ-nek nem választani, hanem szavazni kell elvinnie az embereket. Őszinte, de a romániai magyar választópolgárt lesújtó vélemény ez, azt feltételezi ugyanis, hogy a polgártársaink képtelenek önállóan gondolkodni és helyesen dönteni.
Egy közösség egészséges politikai ösztönei azon múlnak, hogy fel tud-e halmozni sok-sok évnyi hasznos politikai tapasztalatot. Ez pedig a maga során csak úgy lehetséges, ha tagjai minél szélesebb körben, folyamatosan, generációról generációra élhetnek politikai szabadságukkal, alkalmuk van arra, hogy a nyilvánosság előtt mérlegre tegyék véleményüket. Szabadon társulhatnak közös célok megvalósításáért anélkül, hogy ezekhez a kezdeményezésekhez valamiféle felsőbb szintű jóváhagyás vagy támogatás szükségeltetne. Egy valóban szabad és „egészségesen” működő politikai tér arról ismerszik meg, hogy a legegyszerűbb és legjelentéktelenebb polgár közérzete is jó, jövőképe pedig alapvetően derűs. Nos, elég csak körülnézni mindenkinek a saját környezetében, és nehéz szívvel ugyan, de gyorsan levonhatja a következtetést: sokan vannak, akik az ismerősök, családtagok, munkatársak közül az elmúlt 15–16 évben hagyták el az országot, még többen vannak viszont, akik itthon maradtak ugyan, de csalódottak, kiábrándultak, és teljes közönnyel viseltetnek a közügyek iránt. Pedig ezeknek az embereknek is voltak/vannak vágyaik, terveik és van a közösségi ügyekre vonatkozó véleményük, csak éppenséggel nem volt azokra kíváncsi eddig senki.
Az RMDSZ történelmi felelőssége elsősorban nem abban rejlik, hogy foggal-körömmel ragaszkodik a kizárólagos hatalomhoz – noha egy demokratikus értékeket valló politikai alakulat már önmagában ezért is elmarasztalható. Hanem azért, mert immár tizenhat éve politikai kiskorúságban tartja a romániai magyarságot. Ez a közösségre nézve sokkal nagyobb veszélyt rejt magában, mint az ellenséges többségi társadalom nyomasztó túlsúlya. A parlamenti választásokat előkészítő zilahi tanácskozás az elmúlt másfél évtized arroganciát és zavarodottságot elegyítő RMDSZ-ét vetíti elénk. Nem jó hír ez nekünk, politikai ellenfeleiknek, de talán még nagyobb csalódást keltő hír a romániai magyar választópolgárok számára.
Ilyés Szilárd A szerző tudományos kutató, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének alelnöke
Krónika (Kolozsvár)
2012. november 13.
Föderalizált Romániát, európai Erdélyt és autonómiát akarnak
Az EMNP Kolozs megyei szervezete bemutatta kolozsvári jelöltjeit
Bemutatkoztak tegnap az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári választókörzetekben megméretkező képviselő- és szenátorjelöltjei. Gergely Balázs, a párt alelnöke a rendezvényen elmondta: az EMNP a júniusi helyhatósági választáson szerzett közel 100 ezer szavazat alapján határozta el, hogy indul a december 9-i parlamenti választáson. Vekov Károly, Ilyés Szilárd Zoltán, Mátis Jenő, Gergely Balázs, Sándor Krisztina és Soós Sándor egyéni bemutatkozása után Sándor Krisztina magyar, Mátis Jenő pedig román nyelven ismertette a párt választási programját, amely három pilléren nyugszik. A néppárti jelöltek a föderalizált Románia, az európai Erdély és az autonómia megvalósításáért szállnak síkra. Elhangzott: Erdélyben hivatalos nyelvvé kell nyilvánítani a magyart, továbbá kolozsvári regionális parlamentet kell létrehozni. Ma a Kolozs megyei néppárti jelöltek bemutatkozása várható.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
Az EMNP Kolozs megyei szervezete bemutatta kolozsvári jelöltjeit
Bemutatkoztak tegnap az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári választókörzetekben megméretkező képviselő- és szenátorjelöltjei. Gergely Balázs, a párt alelnöke a rendezvényen elmondta: az EMNP a júniusi helyhatósági választáson szerzett közel 100 ezer szavazat alapján határozta el, hogy indul a december 9-i parlamenti választáson. Vekov Károly, Ilyés Szilárd Zoltán, Mátis Jenő, Gergely Balázs, Sándor Krisztina és Soós Sándor egyéni bemutatkozása után Sándor Krisztina magyar, Mátis Jenő pedig román nyelven ismertette a párt választási programját, amely három pilléren nyugszik. A néppárti jelöltek a föderalizált Románia, az európai Erdély és az autonómia megvalósításáért szállnak síkra. Elhangzott: Erdélyben hivatalos nyelvvé kell nyilvánítani a magyart, továbbá kolozsvári regionális parlamentet kell létrehozni. Ma a Kolozs megyei néppárti jelöltek bemutatkozása várható.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2012. november 20.
Korteshíradó
Három nap, hat település, közel 300 km, és ami a legfontosabb: több mint 400 személyes találkozó – így számszerűsíthető Máté András Levente hétvégi kalotaszegi kampánya.
Kiskapuson Máté pénteken találkozott a helyiekkel. A két nyelven folyó kötetlen beszélgetés során a román közösség nevében felszólaló elmondta: szeretné megköszönni a képviselő munkáját, hiszen mindenki számára nyilvánvaló, hogy a településfejlesztési támogatásokat az ő közbenjárására nyerte el a község.
Szombat délelőtt Nádasdaróc és Inaktelke településeken járt Kalotaszeg képviselőjelöltje. Az Egeres községhez tartozó két faluban minden egyes ház lakóit felkereste, azaz több mint 200 családhoz látogatott el. E két településen az önkormányzati választásokon való részvétel a magyar közösség fegyelmezettségét és bölcsességét tükrözte, amelyért természetesen az RMDSZ helyi vezetését illeti elismerés – mondta a jelölt. A település lakói tudják, hogy december 9-nek sorsdöntő jelentősége van a térség magyarságának jövője szempontjából.
*
Jegenyén szombat este Termés bált szervezett az RMDSZ helyi szervezete, amelynek házigazdája Máté András Levente volt. A jelölt kifejtette: nem a hosszú kampánybeszédek helye ez, sokkal inkább a baráti eszmecseréké és kikapcsolódásé. Csupán annyit kért a helyiektől: ne feledjék, december 9-én a régió jövőjéről döntenek. A helyiek kérésére pozitívan reagált: a jegenyei futballcsapatot támogatni fogja a Kalotaszeg-kupán való részvételben.
Magyargyerőmonostor kis magyar közösségéhez vasárnap délelőtt látogatott Máté András Levente. Az RMDSZ elnöke, Bogdán Erzsébet ügyesen összefogja a kis lélekszámú magyar közösséget, biztos alapot fog nyújtani a parlamenti választáson való magyar részvétel növelése szempontjából. – Ha nem vagyunk jelen a parlamentben, ahol rólunk döntenek, akkor esélyünk sem lesz a megmaradásra – hangsúlyozta Máté.
*
Körösfőn vasárnap Máté András Levente egy szál virággal köszöntötte az Erzsébeteket, de a más nevű hölgyeknek is jutott virág. A falugyűlésen Vákár István szenátorjelölttel együtt vázolták a parlamenti választások kalotaszegi tétjét. „Minden szavazatot, amelyet nem az esélyes magyar jelöltre, vagyis az RMDSZ jelöltjére adnak le, a román pártok erejét növeli velünk szemben. Ha ez a bástya elesik, az nem csupán Kalotaszeg, de egész Kolozs megye magyarságának jövőjére hatással lesz december 9-e után” – összegezték a jelöltek.
*
Szerdán, november 21-én 17 órától az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében, a Restitutio in Integrum! programsorozat keretében kerekasztal-beszélgetésre kerül sor az egyéni és közösségi vagyonok visszaszolgáltatásának helyzetéről az Erdélyi Múzeum-Egyesület dísztermében (Jókai utca 2. szám, I. emelet). Részt vesz Sipos Gábor levéltáros, az EME elnöke, Vekov Károly történész, a Kolozsvári Casino egyesület elnöke és Szőcs Sándor jogász, a visszaszolgáltatási perek szakértője. A beszélgetést Ilyés Szilárd, az EME tudományos kutatója, a néppárt kolozsvári képviselőjelöltje vezeti.
*
Felháborítónak tartja az Erdélyi Magyar Néppárt Victor Ponta miniszterelnök kolozsvári kampányrendezvényén tett kijelentését, miszerint csak akkor fogják az észak-erdélyi autópálya építését folytatni, amennyiben erre uniós alapokat tudnak szerezni, mert jelenleg Romániának a 4-es korridor részeként épülő dél-erdélyi autópálya a prioritás. Az EMNP szerint a megoldást Románia föderális átszervezése jelentené, a regionális döntéshozatal megteremtése és a régiók fiskális autonómiája nem csak az autópálya kérdésére, de Románia gazdasági problémáinak a megoldására is alkalmas.
Szabadság (Kolozsvár)
Három nap, hat település, közel 300 km, és ami a legfontosabb: több mint 400 személyes találkozó – így számszerűsíthető Máté András Levente hétvégi kalotaszegi kampánya.
Kiskapuson Máté pénteken találkozott a helyiekkel. A két nyelven folyó kötetlen beszélgetés során a román közösség nevében felszólaló elmondta: szeretné megköszönni a képviselő munkáját, hiszen mindenki számára nyilvánvaló, hogy a településfejlesztési támogatásokat az ő közbenjárására nyerte el a község.
Szombat délelőtt Nádasdaróc és Inaktelke településeken járt Kalotaszeg képviselőjelöltje. Az Egeres községhez tartozó két faluban minden egyes ház lakóit felkereste, azaz több mint 200 családhoz látogatott el. E két településen az önkormányzati választásokon való részvétel a magyar közösség fegyelmezettségét és bölcsességét tükrözte, amelyért természetesen az RMDSZ helyi vezetését illeti elismerés – mondta a jelölt. A település lakói tudják, hogy december 9-nek sorsdöntő jelentősége van a térség magyarságának jövője szempontjából.
*
Jegenyén szombat este Termés bált szervezett az RMDSZ helyi szervezete, amelynek házigazdája Máté András Levente volt. A jelölt kifejtette: nem a hosszú kampánybeszédek helye ez, sokkal inkább a baráti eszmecseréké és kikapcsolódásé. Csupán annyit kért a helyiektől: ne feledjék, december 9-én a régió jövőjéről döntenek. A helyiek kérésére pozitívan reagált: a jegenyei futballcsapatot támogatni fogja a Kalotaszeg-kupán való részvételben.
Magyargyerőmonostor kis magyar közösségéhez vasárnap délelőtt látogatott Máté András Levente. Az RMDSZ elnöke, Bogdán Erzsébet ügyesen összefogja a kis lélekszámú magyar közösséget, biztos alapot fog nyújtani a parlamenti választáson való magyar részvétel növelése szempontjából. – Ha nem vagyunk jelen a parlamentben, ahol rólunk döntenek, akkor esélyünk sem lesz a megmaradásra – hangsúlyozta Máté.
*
Körösfőn vasárnap Máté András Levente egy szál virággal köszöntötte az Erzsébeteket, de a más nevű hölgyeknek is jutott virág. A falugyűlésen Vákár István szenátorjelölttel együtt vázolták a parlamenti választások kalotaszegi tétjét. „Minden szavazatot, amelyet nem az esélyes magyar jelöltre, vagyis az RMDSZ jelöltjére adnak le, a román pártok erejét növeli velünk szemben. Ha ez a bástya elesik, az nem csupán Kalotaszeg, de egész Kolozs megye magyarságának jövőjére hatással lesz december 9-e után” – összegezték a jelöltek.
*
Szerdán, november 21-én 17 órától az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében, a Restitutio in Integrum! programsorozat keretében kerekasztal-beszélgetésre kerül sor az egyéni és közösségi vagyonok visszaszolgáltatásának helyzetéről az Erdélyi Múzeum-Egyesület dísztermében (Jókai utca 2. szám, I. emelet). Részt vesz Sipos Gábor levéltáros, az EME elnöke, Vekov Károly történész, a Kolozsvári Casino egyesület elnöke és Szőcs Sándor jogász, a visszaszolgáltatási perek szakértője. A beszélgetést Ilyés Szilárd, az EME tudományos kutatója, a néppárt kolozsvári képviselőjelöltje vezeti.
*
Felháborítónak tartja az Erdélyi Magyar Néppárt Victor Ponta miniszterelnök kolozsvári kampányrendezvényén tett kijelentését, miszerint csak akkor fogják az észak-erdélyi autópálya építését folytatni, amennyiben erre uniós alapokat tudnak szerezni, mert jelenleg Romániának a 4-es korridor részeként épülő dél-erdélyi autópálya a prioritás. Az EMNP szerint a megoldást Románia föderális átszervezése jelentené, a regionális döntéshozatal megteremtése és a régiók fiskális autonómiája nem csak az autópálya kérdésére, de Románia gazdasági problémáinak a megoldására is alkalmas.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. november 23.
Ne hagyjuk veszni elkobzott értékeinket!
Kerekasztal-megbeszélést tartottak az egyéni és közösségi vagyonok visszaszolgáltatásának helyzetéről szerda délután Kolozsváron, az Erdélyi-Múzeum Egyesület (EME) székhelyén. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által szervezett rendezvényt Ilyés Szilárd Zoltán, az EME tudományos kutatója, néppárti kolozsvári képviselőjelölt vezette.
Sipos Gábor az EME elnökeként és az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosaként elmondta: a Mindent vissza!/Restitutio in Integrum! elnevezésű mozgalom azért kelt életre, mert a többségi nemzetben még mindig él a Semmit sem vissza! dac, és a Székely Mikó Református Kollégium elhíresült ügye óta különösen erős a fővárosiak eltökéltsége a magyarok jogos követeléseivel szemben. Az EME elkobzott ingatlanok, gyűjtemények és más ingóságok visszaszolgáltatásáért perel hosszú idő óta, amelyek most egyetemi, múzeumi, levéltári vagy könyvtári tulajdonban találhatók, és több esetben már a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságától várnak megoldást. A református egyház eddig körülbelül 30–40 százalékban kapta vissza egykori javait.
Vekov Károly történész az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) és a Kolozsvári Casino Egyesület elnökeként számolt be nem túl kedvező tapasztalatairól. Kolozsváron épületeket, bankokat, biztosítókat, hitelszövetkezeteket, ipari cégeket, művelődési intézményeket, szakmai és sportegyesületeket koboztak el annak idején, de az a törekvés, ami a két világháború között nemzeti jelleget öltött és a kommunizmus alatt osztályjellegbe bújt, más formában a mai napig megmaradt: magyar kézbe ne adjanak vissza anyagi javakat. Ennek szellemében a visszaszolgáltatási bizottság tíz év alatt alig tett valamit: 1989 után átmenekítették a klikk-rendszert, és a civilizált világban szentségnek számító, de a Kárpátokon túl ismeretlen fogalomnak bizonyuló telekkönyvi nyilvántartást próbálják elfeledtetni. Parlamenti képviseletünknek a jövőben rámenősebben kell viszonyulnia ehhez a témakörhöz – vélekedett az EMNP szenátorjelöltje.
Szőcs Sándor, a visszaszolgáltatási perekben jártas jogász keményebben fogalmazott: Romániában, napjainkban annyira sem veszik komolyan az alapvető emberi jognak számító tulajdonjog tiszteletét, mint a kommunizmusban. Erdélyben a hajdan minden faluban működő közbirtokosság visszaállítása jelenthetné a helyi lakosság számára a hatalomnak való kiszolgáltatottság megszűnését. Például Magyarvalkón ez sikerült, és ott felcsillantotta a reményt a mezőgazdasági fejlődésre. Összesen kb. 100 ezer ilyen hektár vár visszaszolgáltatásra, amit a föderalizmus könnyen megoldhatna – fejtette ki az EMNP képviselőjelöltje. Úgy vélte, hogy az ősi földbirtokok megvédése érdekében a falvak népének össze kell fognia. Előbb politikailag kell fellépnie, majd szükség esetén akár a polgári engedetlenség fegyverével is – mondta Szőcs Sándor.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
Kerekasztal-megbeszélést tartottak az egyéni és közösségi vagyonok visszaszolgáltatásának helyzetéről szerda délután Kolozsváron, az Erdélyi-Múzeum Egyesület (EME) székhelyén. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által szervezett rendezvényt Ilyés Szilárd Zoltán, az EME tudományos kutatója, néppárti kolozsvári képviselőjelölt vezette.
Sipos Gábor az EME elnökeként és az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosaként elmondta: a Mindent vissza!/Restitutio in Integrum! elnevezésű mozgalom azért kelt életre, mert a többségi nemzetben még mindig él a Semmit sem vissza! dac, és a Székely Mikó Református Kollégium elhíresült ügye óta különösen erős a fővárosiak eltökéltsége a magyarok jogos követeléseivel szemben. Az EME elkobzott ingatlanok, gyűjtemények és más ingóságok visszaszolgáltatásáért perel hosszú idő óta, amelyek most egyetemi, múzeumi, levéltári vagy könyvtári tulajdonban találhatók, és több esetben már a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságától várnak megoldást. A református egyház eddig körülbelül 30–40 százalékban kapta vissza egykori javait.
Vekov Károly történész az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) és a Kolozsvári Casino Egyesület elnökeként számolt be nem túl kedvező tapasztalatairól. Kolozsváron épületeket, bankokat, biztosítókat, hitelszövetkezeteket, ipari cégeket, művelődési intézményeket, szakmai és sportegyesületeket koboztak el annak idején, de az a törekvés, ami a két világháború között nemzeti jelleget öltött és a kommunizmus alatt osztályjellegbe bújt, más formában a mai napig megmaradt: magyar kézbe ne adjanak vissza anyagi javakat. Ennek szellemében a visszaszolgáltatási bizottság tíz év alatt alig tett valamit: 1989 után átmenekítették a klikk-rendszert, és a civilizált világban szentségnek számító, de a Kárpátokon túl ismeretlen fogalomnak bizonyuló telekkönyvi nyilvántartást próbálják elfeledtetni. Parlamenti képviseletünknek a jövőben rámenősebben kell viszonyulnia ehhez a témakörhöz – vélekedett az EMNP szenátorjelöltje.
Szőcs Sándor, a visszaszolgáltatási perekben jártas jogász keményebben fogalmazott: Romániában, napjainkban annyira sem veszik komolyan az alapvető emberi jognak számító tulajdonjog tiszteletét, mint a kommunizmusban. Erdélyben a hajdan minden faluban működő közbirtokosság visszaállítása jelenthetné a helyi lakosság számára a hatalomnak való kiszolgáltatottság megszűnését. Például Magyarvalkón ez sikerült, és ott felcsillantotta a reményt a mezőgazdasági fejlődésre. Összesen kb. 100 ezer ilyen hektár vár visszaszolgáltatásra, amit a föderalizmus könnyen megoldhatna – fejtette ki az EMNP képviselőjelöltje. Úgy vélte, hogy az ősi földbirtokok megvédése érdekében a falvak népének össze kell fognia. Előbb politikailag kell fellépnie, majd szükség esetén akár a polgári engedetlenség fegyverével is – mondta Szőcs Sándor.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. április 8.
Közgyűlését tartotta az EME
A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartotta közgyűlését szombaton az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). A 2012-es év tevékenységének, eredményeinek és kudarcainak áttekintésére a tagság soraiból Erdélyből sokan érkeztek az eseményre, de a Magyar Tudományos Akadémia, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, a helyi önkormányzat és több más intézmény is képviseltette magát. Az elmúlt esztendőről az az általános vélemény fogalmazódott meg, hogy a hazai magyar tudományos élet legátfogóbb rendszere és fóruma a kedvezőtlen anyagi feltételek ellenére képes volt helyt állni, folytatta megkezdett programjait, szerényebb mértékben pedig még „tollasodásra” is futotta erejéből.
A közgyűlésen elhangzott köszöntő beszédében Kocsis Károly (elnök, Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, MTA) méltatta az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) érdemeit, ugyanakkor elégtelennek, szégyenteljesnek nevezte azt a támogatást, amelyet az elmúlt húsz évben a magyar kormányok juttattak a határon túli nemzettársaknak. A továbbiakban folyamatos gondoskodásra és munkára lesz szükség, jelentette ki. Magdó János főkonzul azt a sokoldalú tevékenységet hangsúlyozta, amellyel az EME az egyetemes magyar kultúra részévé vált. Tóth László területi főreferens Répás Zsuzsanna (helyettes államtitkár, Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) köszöntő levelét olvasta fel, amelynek értelmében a magyar kormány a továbbiakban is támogatni kívánja az EME tevékenységét.
Sipos Gábor elnök átlagosnak nevezte az elmúlt évet, amikor a csökkent anyagi keretek között is születtek pozitív eredmények, például sikerült újjáéleszteni a csíkszeredai fiókot. Ezután Bitay Enikő főtitkári jelentésének szóbeli kiegészítése következett, majd a gazdasági, az ellenőri és a jogtanácsosi jelentés hangzott el. A közgyűlés valamennyit elfogadta. Trombitás Zsófia (főosztályvezető, Külügyminisztérium) pedig a New York-i Magyar Tudományos Társaság megalapításáról és munkájáról beszélt.
A közgyűlésen, a hozzászólások, kiegészítések, észrevételek után, az alapszabályzatnak megfelelően, megújították az EME-választmány egyharmadát. Az új választmányi tagok: Pozsony Ferenc, Keszeg Vilmos, Egyed Ákos, Wanek Ferenc, Szilágyi Tibor, Sipos Emese, Ilyés Szilárd, Kerekes László, Máté Márton, Kolumbán József, Jakab Samu.
Tudományos munkásságuk és tudományszervező tevékenységük elismeréseként a tiszteleti tag címet adományozták a következőknek: Kolumbán József, Németh Sándor, Wanek Ferenc, Veress Erzsébet, Szilágyi Pál. A gróf Mikó Imre-emlékplakettet Kicsi Györgynek ítélték oda, az Entz Géza-díjat pedig Benkő Eleknek Monok István, a Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke nyújtotta át, A középkori Székelyföld című régészeti és történelmi monográfia összeállításáért.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár).
A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartotta közgyűlését szombaton az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). A 2012-es év tevékenységének, eredményeinek és kudarcainak áttekintésére a tagság soraiból Erdélyből sokan érkeztek az eseményre, de a Magyar Tudományos Akadémia, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, a helyi önkormányzat és több más intézmény is képviseltette magát. Az elmúlt esztendőről az az általános vélemény fogalmazódott meg, hogy a hazai magyar tudományos élet legátfogóbb rendszere és fóruma a kedvezőtlen anyagi feltételek ellenére képes volt helyt állni, folytatta megkezdett programjait, szerényebb mértékben pedig még „tollasodásra” is futotta erejéből.
A közgyűlésen elhangzott köszöntő beszédében Kocsis Károly (elnök, Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, MTA) méltatta az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) érdemeit, ugyanakkor elégtelennek, szégyenteljesnek nevezte azt a támogatást, amelyet az elmúlt húsz évben a magyar kormányok juttattak a határon túli nemzettársaknak. A továbbiakban folyamatos gondoskodásra és munkára lesz szükség, jelentette ki. Magdó János főkonzul azt a sokoldalú tevékenységet hangsúlyozta, amellyel az EME az egyetemes magyar kultúra részévé vált. Tóth László területi főreferens Répás Zsuzsanna (helyettes államtitkár, Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) köszöntő levelét olvasta fel, amelynek értelmében a magyar kormány a továbbiakban is támogatni kívánja az EME tevékenységét.
Sipos Gábor elnök átlagosnak nevezte az elmúlt évet, amikor a csökkent anyagi keretek között is születtek pozitív eredmények, például sikerült újjáéleszteni a csíkszeredai fiókot. Ezután Bitay Enikő főtitkári jelentésének szóbeli kiegészítése következett, majd a gazdasági, az ellenőri és a jogtanácsosi jelentés hangzott el. A közgyűlés valamennyit elfogadta. Trombitás Zsófia (főosztályvezető, Külügyminisztérium) pedig a New York-i Magyar Tudományos Társaság megalapításáról és munkájáról beszélt.
A közgyűlésen, a hozzászólások, kiegészítések, észrevételek után, az alapszabályzatnak megfelelően, megújították az EME-választmány egyharmadát. Az új választmányi tagok: Pozsony Ferenc, Keszeg Vilmos, Egyed Ákos, Wanek Ferenc, Szilágyi Tibor, Sipos Emese, Ilyés Szilárd, Kerekes László, Máté Márton, Kolumbán József, Jakab Samu.
Tudományos munkásságuk és tudományszervező tevékenységük elismeréseként a tiszteleti tag címet adományozták a következőknek: Kolumbán József, Németh Sándor, Wanek Ferenc, Veress Erzsébet, Szilágyi Pál. A gróf Mikó Imre-emlékplakettet Kicsi Györgynek ítélték oda, az Entz Géza-díjat pedig Benkő Eleknek Monok István, a Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke nyújtotta át, A középkori Székelyföld című régészeti és történelmi monográfia összeállításáért.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár).
2013. augusztus 23.
Infografikai sajtófal Erdély történelmi esélyéről
Erdély történelmi esélye – infografikai sajtófal projektet mutatta be tegnap délután Kolozsváron az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Bálványos Intézet képviseletében Bakk Miklós egyetemi tanár, Ilyés Szilárd-Zoltán ügyvezető igazgató és ifj. Toró Tibor tudományos munkatárs. A 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban nemrég bemutatott infografikát ezúttal a Farkas utcában helyezték el, és két nyelven – magyarul és románul – ajánlották az érdeklődők figyelmébe.
Az infografikai sajtófalat azzal a céllal állították ki, hogy közös gondolkodásra hívják az embereket – fejtette ki beszédében Ilyés Szilárd-Zoltán. Mint mondta, az infografika kevésbé ismert műfaj, amelynek segítségével közérthetőbb, leegyszerűsített, úgymond emészthetőbb formában lehet kifejezni egy adott mondanivalót.
Bakk Miklós úgyszintén megerősítette, hogy a kiállítással kollektív gondolkodás elindítását szeretnék indítványozni. Alapvetően arra keresik a választ, hogy az átalakulóban lévő Európában, illetve a regionalizálódó Romániában, hol van Erdélynek a helye. Bakk Miklós szerint Erdély olyan történelmi és szociális kohézióval rendelkező földrajzi egység, amelynek egyfajta sajátos státust kell biztosítani. „Erdély egyfajta miniatűr Európa, ahol jelen van mindaz, ami Európa egészét jellemzi, és Svájccal állítható párhuzamba” – fejtette ki. Ifj. Toró Tibor hozzátette: az adott témában animáció is készült, amelyet a magyar napok keretében szintén bemutatnak. Az infografika folyamatosan fejleszthető műfaj, amelynek első szakaszát sikerült most bemutatni – mondta el Toró.
P. A. M.
Szabadság (Kolozsvár)
Erdély történelmi esélye – infografikai sajtófal projektet mutatta be tegnap délután Kolozsváron az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Bálványos Intézet képviseletében Bakk Miklós egyetemi tanár, Ilyés Szilárd-Zoltán ügyvezető igazgató és ifj. Toró Tibor tudományos munkatárs. A 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban nemrég bemutatott infografikát ezúttal a Farkas utcában helyezték el, és két nyelven – magyarul és románul – ajánlották az érdeklődők figyelmébe.
Az infografikai sajtófalat azzal a céllal állították ki, hogy közös gondolkodásra hívják az embereket – fejtette ki beszédében Ilyés Szilárd-Zoltán. Mint mondta, az infografika kevésbé ismert műfaj, amelynek segítségével közérthetőbb, leegyszerűsített, úgymond emészthetőbb formában lehet kifejezni egy adott mondanivalót.
Bakk Miklós úgyszintén megerősítette, hogy a kiállítással kollektív gondolkodás elindítását szeretnék indítványozni. Alapvetően arra keresik a választ, hogy az átalakulóban lévő Európában, illetve a regionalizálódó Romániában, hol van Erdélynek a helye. Bakk Miklós szerint Erdély olyan történelmi és szociális kohézióval rendelkező földrajzi egység, amelynek egyfajta sajátos státust kell biztosítani. „Erdély egyfajta miniatűr Európa, ahol jelen van mindaz, ami Európa egészét jellemzi, és Svájccal állítható párhuzamba” – fejtette ki. Ifj. Toró Tibor hozzátette: az adott témában animáció is készült, amelyet a magyar napok keretében szintén bemutatnak. Az infografika folyamatosan fejleszthető műfaj, amelynek első szakaszát sikerült most bemutatni – mondta el Toró.
P. A. M.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. november 7.
Emlékkonferenciával ünneplik Kolozsváron Venczel József századik születésnapját
A BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Szociológiai és Demográfiai Szakbizottsága és az EME Jog- Közgazdaság- és Társadalomtudományok Szakosztálya Venczel József erdélyi társadalomkutató születésének 100. évfordulója alkalmával emlékkonferenciát szervez 2013. november 8-án 10 órai kezdettel.
A rendezvény helyszíne a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet Sociologica épülete, Dosztojevszkij/Plugarilor utca 34.
A rendezvényen áttekintik Venczel József életét és szakmai pályáját, szó lesz a bukaresti tanulmányútjáról, a Gusti iskolához való viszonyáról, az EME-beli munkásságáról, Bolyai egyetemi oktató munkájáról.
A Venczel-kutatók bemutatják a tudós erdélyi magyar birtokpolitikáról, a székely migrációról, a népfeleslegről, valamint a társadalomszerkezetről szóló kutatásainak értékét.
A tudományos emlékkonferencia programja
Időpont: 2013. november 8 Helyszín: Kolozsvár, BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet, Sociologica épület, Dosztojevszkij/Plugarilor/ u. 34 sz, 7. terem 10.00 – 12.15 Megnyitó: Magyari Tivadar dékánhelyettes, Vincze Mária EME szakosztály-elnök, Veres Valér intézetigazgató Magyari Tivadar: Venczel József élete és szakmai pályája Rostás Zoltán: Venczel József bukaresti tanulmányútja, környezete Tóth Bartos András: Erdélyi magyar birtokpolitika Venczel József munkásságának tükrében.(1940-1945) Horváth István: Venczel és a székely migráció elméleti keretbe helyezése 12.15-12.30 Kávészünet 12.30 – 14.15 Telegdy Balázs: Venczel József és a bukaresti Szociológia Iskola Veres Valér: Venczel József oktatói és kutatói munkássága a társadalomszerkezet területén a kolozsvári egyetemen Magyari Nándor László: Kirajzások a Székelyföldről. Venczel József Székely népfeleslegéről. Ilyés Szilárd: Venczel József munkássága az Erdélyi Múzeum Egyesületnél Hozzászólások Pozsony Ferenc: Venczel munkásságának szerepe az erdélyi néprajzkutatásban 14.15 Ebéd: állófogadás
Venczel József 1913. november. 4-én született Csíkszeredában. Végzettsége szerint jogász, de tudományos munkásságát a szociológia területén fejtette ki, főleg a falukutatás és népességkutatás vonatkozásában. Gazgag közéleti munkásságot fejtett ki a két világháború között. Egyetemi munkássága 1945-től kezdődik, amikor kinevezik a Bolyai Tudományegyetem a statisztika és a szociológia professzorának. Egyetemi karrierjét a politikai üldöztetések szakították meg, Piteşti, Văcăreşti, Nagyenyed, Szamosújvár és Dés börtöneiben raboskodott, 1961. jan. 11-én szabadult. Ezt követően alkalmi munkákból élt, amíg 1969-től Ion Aluaş professzornak sikerült visszahoznia őt az egyetemi szférába, a BBTE szociológiai munkaközösségébe, tudományos kutatói állásba. Itt több kutatásban vett részt, így a Csákigorbón végzett szociológia felmérés anyagát rendszerezte. Onnan került betegnyugdíjba, másfél hónappal halála előtt.
Fontosabb megjelent gyűjteményes kötetei: Az önismeret útján. Tanulmányok (szerk. és bev. Imreh István, Buk. 1980); Erdélyi föld – erdélyi társadalom (szerk. és bev. Székely András Bertalan); A falumunka útján (szerk. és bev. Katona Ádám, Székelyudvarhely–Budapest, 1993), Székely András Bertalan zárótanulmányával. (közlemény)
Transindex.ro
A BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Szociológiai és Demográfiai Szakbizottsága és az EME Jog- Közgazdaság- és Társadalomtudományok Szakosztálya Venczel József erdélyi társadalomkutató születésének 100. évfordulója alkalmával emlékkonferenciát szervez 2013. november 8-án 10 órai kezdettel.
A rendezvény helyszíne a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet Sociologica épülete, Dosztojevszkij/Plugarilor utca 34.
A rendezvényen áttekintik Venczel József életét és szakmai pályáját, szó lesz a bukaresti tanulmányútjáról, a Gusti iskolához való viszonyáról, az EME-beli munkásságáról, Bolyai egyetemi oktató munkájáról.
A Venczel-kutatók bemutatják a tudós erdélyi magyar birtokpolitikáról, a székely migrációról, a népfeleslegről, valamint a társadalomszerkezetről szóló kutatásainak értékét.
A tudományos emlékkonferencia programja
Időpont: 2013. november 8 Helyszín: Kolozsvár, BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet, Sociologica épület, Dosztojevszkij/Plugarilor/ u. 34 sz, 7. terem 10.00 – 12.15 Megnyitó: Magyari Tivadar dékánhelyettes, Vincze Mária EME szakosztály-elnök, Veres Valér intézetigazgató Magyari Tivadar: Venczel József élete és szakmai pályája Rostás Zoltán: Venczel József bukaresti tanulmányútja, környezete Tóth Bartos András: Erdélyi magyar birtokpolitika Venczel József munkásságának tükrében.(1940-1945) Horváth István: Venczel és a székely migráció elméleti keretbe helyezése 12.15-12.30 Kávészünet 12.30 – 14.15 Telegdy Balázs: Venczel József és a bukaresti Szociológia Iskola Veres Valér: Venczel József oktatói és kutatói munkássága a társadalomszerkezet területén a kolozsvári egyetemen Magyari Nándor László: Kirajzások a Székelyföldről. Venczel József Székely népfeleslegéről. Ilyés Szilárd: Venczel József munkássága az Erdélyi Múzeum Egyesületnél Hozzászólások Pozsony Ferenc: Venczel munkásságának szerepe az erdélyi néprajzkutatásban 14.15 Ebéd: állófogadás
Venczel József 1913. november. 4-én született Csíkszeredában. Végzettsége szerint jogász, de tudományos munkásságát a szociológia területén fejtette ki, főleg a falukutatás és népességkutatás vonatkozásában. Gazgag közéleti munkásságot fejtett ki a két világháború között. Egyetemi munkássága 1945-től kezdődik, amikor kinevezik a Bolyai Tudományegyetem a statisztika és a szociológia professzorának. Egyetemi karrierjét a politikai üldöztetések szakították meg, Piteşti, Văcăreşti, Nagyenyed, Szamosújvár és Dés börtöneiben raboskodott, 1961. jan. 11-én szabadult. Ezt követően alkalmi munkákból élt, amíg 1969-től Ion Aluaş professzornak sikerült visszahoznia őt az egyetemi szférába, a BBTE szociológiai munkaközösségébe, tudományos kutatói állásba. Itt több kutatásban vett részt, így a Csákigorbón végzett szociológia felmérés anyagát rendszerezte. Onnan került betegnyugdíjba, másfél hónappal halála előtt.
Fontosabb megjelent gyűjteményes kötetei: Az önismeret útján. Tanulmányok (szerk. és bev. Imreh István, Buk. 1980); Erdélyi föld – erdélyi társadalom (szerk. és bev. Székely András Bertalan); A falumunka útján (szerk. és bev. Katona Ádám, Székelyudvarhely–Budapest, 1993), Székely András Bertalan zárótanulmányával. (közlemény)
Transindex.ro
2013. november 18.
Kulturális autonómiát ígérnek a románoknak
Kulturális autonómiát kell biztosítani a statútum révén a székelyföldi románok számára, mely szavatolná jogaikat – javasolta Toró T. Tibor EMNP-elnök a hétvégi konferencián. A résztvevők egyetértettek abban, hogy konszenzusra kell jutni az autonómia fogalmát illetően, és érdemi párbeszédet kell folytatni a román közösséggel. Utóbbitól Antal Árpád szentgyörgyi polgármester bocsánatot is kért a választási kampányban tett kijelentése miatt.
Konszenzusra kell jutni az autonómia fogalmát illetően, és érdemi párbeszédet kell folytatni erről a román közösséggel, fogalmazták meg a résztvevők szombaton Sepsiszentgyörgyön az Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása című konferencián. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Bálványos Intézet által szervezett többórás előadás-sorozaton és kerekasztal-beszélgetésen a vártnál is több volt az érdeklődő. A megnyitón a szervezők, Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezetője és Ilyés Szilárd Zoltán, a Bálványos Intézet ügyvezetője a román közösséggel való párbeszéd fontosságát hangsúlyozták.
Tisztázni kell a fogalmakat
Amikor valaki autonómiáról beszél, nehéz eldönteni, hogy valójában mire gondol: önrendelkezésre, hatalommegosztásra, decentralizációra vagy önkormányzatiságra, világosan meg kell határozni a jelentést – szögezte le előadásában Salat Levente politológus. Az egyetemi tanár hangsúlyozta, a szavazatok maximalizálása érdekében a politikusoknak érdeke, hogy fennmaradjon az autonómia sokarcúsága, ám éppen ez lehetetlenítette el a románokkal való kommunikációt: mindenki azt értett belőle, amit jónak tartott, a többségi nemzetben rendszerint hátrányos kép alakult ki. Az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi magyarság a meglévő lehetőségeket sem használta ki, például nem élt azzal, hogy a kulturális autonómia intézményeit magánjogi alapon, az egyesületi törvény alapján működtesse. Az RMDSZ-nek kellett volna kezdeményeznie egy ilyen reprezentatív szervezetet, átruháznia a pénzek feletti döntés jogát és a tisztségeket, ám nem kívánt civil kontrollt létrehozni maga ellen, mondta. Nem lehet autonómnak tekinteni azt a közösséget, amely nem képes konszenzusra jutni arról, hogy mit jelent számára az autonómia, jelentette ki Salat. Úgy vélte, el kell kezdeni a párbeszédet a politikai autonómiáról, ám le kell bontani a románok a Székelyföld elcsatolásával kapcsolatos félelmét is. A fogalmak tisztázását sürgette Sergiu Constantin a dél-tiroli EURAC tudományos kutatója is. Rámutatott, az autonómia ellenzői attól tartanak, hogy az önrendelkezés első lépés lehet a függetlenség felé, hiszen egy jogilag meghatározott térség már szervezhet leszakadási referendumot. Az autonómia nem jelenti a központi hatalomtól való megszabadulást, hanem rendezi a központtal a viszonyt, vonta le a következtetést. Sok román akar elsősorban gazdasági és adminisztratív autonómiát, de megfelelő érvek alapján a kulturális autonómiát is megértik, mutatott rá Sabin Gherman, a kolozsvári Transilvania Live igazgatója. Bukarest azért nem veszi komolyan az erdélyi akaratot, mert nincs közös hang, szögezte le. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) adjunktusa a partiumi helyzetet vázolta. Hátrányként említette, hogy a régióban nem elég erős az identitástudat.
Párbeszédre van szükség
Az Autonómia és regionalizmus – esélyek és kompromisszumok című kerekasztal résztvevői a kommunikáció fontosságára világítottak rá. Az autonómia fogalma azért tabu, mert a magyar és a román politikusok is szavazatgyűjtésre használták, tisztázni kell az előnyeit és hátrányait – szögezte le Marius Obreja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora. Mãdãlin Guruianu, a PNL sepsiszentgyörgyi tanácsosa elmondta: elolvasta az autonómiatervezetet, és nem talált benne garanciát a térségben élő románok számára. „Hogyan lehet bizalmat kiépíteni, amikor a románok és a magyarok képviselői is arra törekszenek, hogy egymás feje fölött, bukaresti tárgyalások révén érjék el céljaikat?” – tette fel a kérdést Guruianu, aki azzal is egyetértett, hogy vannak román szervezetek, amelyek nem értik a párbeszéd nyelvét. Ugyanakkor felrótta, hogy nem működik a kölcsönösség elve, nincsenek román alpolgármesterek, megyei alelnökök, a román közösség nem rendelkezhet például a kulturális alap 20–25 százaléka felett. Hangsúlyozta, az autonómia liberális elv, hajlandó a párbeszédre, ám káros, amikor a televíziókban azok tárgyalnak erről, akik nem a térségben élnek.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke emlékezetett, hogy ma már anélkül lehet beszélni az autonómiáról, hogy általános pánik törne ki emiatt. Hangsúlyozta, fontos, hogy a téma napirenden maradjon, nem jó, ha a parlament vita nélkül elutasítja. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kifejtette: történelmi okai vannak, hogy a román politika szeparatizmust, elszakadást lát az autonómiatörekvésekben. Úgy vélte, jogos a kritika, hogy a székelyföldi románok miként találják meg magukat az autonómiaprojektben, hiszen kisebbségbe kerülnének a térségben, azonban védené őket a törvény és Bukarest. Kulturális autonómiát kell beépíteni a statútumba, ami szavatolná a románok jogait, szögezte le a néppárt elnöke.
Bocsánatot kért Antal Árpád
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: a székelyföldi magyarok és románok, a magyarok és a bukaresti románok, a székelyföldi és a szórványban élő magyarok között is párbeszédre van szükség. Elmondta, fontos, hogy a szórványban élők ne érezzék úgy, hogy a székely autonómia sérti az érdekeiket. A székelyföldi magyar–román párbeszéd egyik akadálya, hogy a román közösség képviseletét olyan csoportosulás sajátította ki, amely nem ismeri el a magyarok létét, és amelynek tagjait a 80-as években azért küldte a térségbe a kommunista hatalom, hogy megváltoztassák az etnikai arányokat. A bukaresti románokkal való párbeszédben a kettős beszéd és viselkedés érvényesül, hívta fel a figyelmet az elöljáró. „Azt mondják, egyezzetek meg a helyi románokkal. Igazuk van, a következő hónapokban meg kell találni a román partnereket” – vonta le a következtetést Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere Sever Ioan Miu Olahus, a MaghiaRomania blog szerkesztőjének felvetésére nyilvánosan bocsánatot kért a románoktól a választási kampányban tett sértő kijelentéséért. Elismerte, nem gondolt arra, hogy a románok a járulékos áldozatai annak, hogy a kampányban kijelentette: minden néppártra leadott szavazat valójában román pártnak jut, és ezért nyilvánosan bocsánatot kér a román közösségtől.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
Kulturális autonómiát kell biztosítani a statútum révén a székelyföldi románok számára, mely szavatolná jogaikat – javasolta Toró T. Tibor EMNP-elnök a hétvégi konferencián. A résztvevők egyetértettek abban, hogy konszenzusra kell jutni az autonómia fogalmát illetően, és érdemi párbeszédet kell folytatni a román közösséggel. Utóbbitól Antal Árpád szentgyörgyi polgármester bocsánatot is kért a választási kampányban tett kijelentése miatt.
Konszenzusra kell jutni az autonómia fogalmát illetően, és érdemi párbeszédet kell folytatni erről a román közösséggel, fogalmazták meg a résztvevők szombaton Sepsiszentgyörgyön az Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása című konferencián. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Bálványos Intézet által szervezett többórás előadás-sorozaton és kerekasztal-beszélgetésen a vártnál is több volt az érdeklődő. A megnyitón a szervezők, Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezetője és Ilyés Szilárd Zoltán, a Bálványos Intézet ügyvezetője a román közösséggel való párbeszéd fontosságát hangsúlyozták.
Tisztázni kell a fogalmakat
Amikor valaki autonómiáról beszél, nehéz eldönteni, hogy valójában mire gondol: önrendelkezésre, hatalommegosztásra, decentralizációra vagy önkormányzatiságra, világosan meg kell határozni a jelentést – szögezte le előadásában Salat Levente politológus. Az egyetemi tanár hangsúlyozta, a szavazatok maximalizálása érdekében a politikusoknak érdeke, hogy fennmaradjon az autonómia sokarcúsága, ám éppen ez lehetetlenítette el a románokkal való kommunikációt: mindenki azt értett belőle, amit jónak tartott, a többségi nemzetben rendszerint hátrányos kép alakult ki. Az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi magyarság a meglévő lehetőségeket sem használta ki, például nem élt azzal, hogy a kulturális autonómia intézményeit magánjogi alapon, az egyesületi törvény alapján működtesse. Az RMDSZ-nek kellett volna kezdeményeznie egy ilyen reprezentatív szervezetet, átruháznia a pénzek feletti döntés jogát és a tisztségeket, ám nem kívánt civil kontrollt létrehozni maga ellen, mondta. Nem lehet autonómnak tekinteni azt a közösséget, amely nem képes konszenzusra jutni arról, hogy mit jelent számára az autonómia, jelentette ki Salat. Úgy vélte, el kell kezdeni a párbeszédet a politikai autonómiáról, ám le kell bontani a románok a Székelyföld elcsatolásával kapcsolatos félelmét is. A fogalmak tisztázását sürgette Sergiu Constantin a dél-tiroli EURAC tudományos kutatója is. Rámutatott, az autonómia ellenzői attól tartanak, hogy az önrendelkezés első lépés lehet a függetlenség felé, hiszen egy jogilag meghatározott térség már szervezhet leszakadási referendumot. Az autonómia nem jelenti a központi hatalomtól való megszabadulást, hanem rendezi a központtal a viszonyt, vonta le a következtetést. Sok román akar elsősorban gazdasági és adminisztratív autonómiát, de megfelelő érvek alapján a kulturális autonómiát is megértik, mutatott rá Sabin Gherman, a kolozsvári Transilvania Live igazgatója. Bukarest azért nem veszi komolyan az erdélyi akaratot, mert nincs közös hang, szögezte le. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) adjunktusa a partiumi helyzetet vázolta. Hátrányként említette, hogy a régióban nem elég erős az identitástudat.
Párbeszédre van szükség
Az Autonómia és regionalizmus – esélyek és kompromisszumok című kerekasztal résztvevői a kommunikáció fontosságára világítottak rá. Az autonómia fogalma azért tabu, mert a magyar és a román politikusok is szavazatgyűjtésre használták, tisztázni kell az előnyeit és hátrányait – szögezte le Marius Obreja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora. Mãdãlin Guruianu, a PNL sepsiszentgyörgyi tanácsosa elmondta: elolvasta az autonómiatervezetet, és nem talált benne garanciát a térségben élő románok számára. „Hogyan lehet bizalmat kiépíteni, amikor a románok és a magyarok képviselői is arra törekszenek, hogy egymás feje fölött, bukaresti tárgyalások révén érjék el céljaikat?” – tette fel a kérdést Guruianu, aki azzal is egyetértett, hogy vannak román szervezetek, amelyek nem értik a párbeszéd nyelvét. Ugyanakkor felrótta, hogy nem működik a kölcsönösség elve, nincsenek román alpolgármesterek, megyei alelnökök, a román közösség nem rendelkezhet például a kulturális alap 20–25 százaléka felett. Hangsúlyozta, az autonómia liberális elv, hajlandó a párbeszédre, ám káros, amikor a televíziókban azok tárgyalnak erről, akik nem a térségben élnek.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke emlékezetett, hogy ma már anélkül lehet beszélni az autonómiáról, hogy általános pánik törne ki emiatt. Hangsúlyozta, fontos, hogy a téma napirenden maradjon, nem jó, ha a parlament vita nélkül elutasítja. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kifejtette: történelmi okai vannak, hogy a román politika szeparatizmust, elszakadást lát az autonómiatörekvésekben. Úgy vélte, jogos a kritika, hogy a székelyföldi románok miként találják meg magukat az autonómiaprojektben, hiszen kisebbségbe kerülnének a térségben, azonban védené őket a törvény és Bukarest. Kulturális autonómiát kell beépíteni a statútumba, ami szavatolná a románok jogait, szögezte le a néppárt elnöke.
Bocsánatot kért Antal Árpád
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: a székelyföldi magyarok és románok, a magyarok és a bukaresti románok, a székelyföldi és a szórványban élő magyarok között is párbeszédre van szükség. Elmondta, fontos, hogy a szórványban élők ne érezzék úgy, hogy a székely autonómia sérti az érdekeiket. A székelyföldi magyar–román párbeszéd egyik akadálya, hogy a román közösség képviseletét olyan csoportosulás sajátította ki, amely nem ismeri el a magyarok létét, és amelynek tagjait a 80-as években azért küldte a térségbe a kommunista hatalom, hogy megváltoztassák az etnikai arányokat. A bukaresti románokkal való párbeszédben a kettős beszéd és viselkedés érvényesül, hívta fel a figyelmet az elöljáró. „Azt mondják, egyezzetek meg a helyi románokkal. Igazuk van, a következő hónapokban meg kell találni a román partnereket” – vonta le a következtetést Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere Sever Ioan Miu Olahus, a MaghiaRomania blog szerkesztőjének felvetésére nyilvánosan bocsánatot kért a románoktól a választási kampányban tett sértő kijelentéséért. Elismerte, nem gondolt arra, hogy a románok a járulékos áldozatai annak, hogy a kampányban kijelentette: minden néppártra leadott szavazat valójában román pártnak jut, és ezért nyilvánosan bocsánatot kér a román közösségtől.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2015. március 24.
Fejjel a nemzetállamnak
A nyavalygáson és a vesszentrianonozáson kívül mit kezdjünk azzal a tragédiával, amellyel nap mint nap együtt élünk? Nézzünk szembe vele – mondja Molnár Gusztáv.
Tényleg minden másképp történt, mint ahogy Molnár Gusztáv 1989 körül megjósolta? Politológusok vesézték ki az 1988-ban országot váltó gondolkodó elképzeléseit. Tömör gyönyör volt hallgatni, hogy létezik még valódi – és nyilvános! – gondolkodás Erdély jövőjéről, a nemzetállami logikákról, magyarok és románok együttélésének mikéntjéről vagy arról, összenő vagy inkább szétfejlődik Európa.
Ami alkalmat adott erre: megjelent és az EME-nél múlt héten bemutatták a harmadik kötetét az Alternatívák könyve sorozatnak, amelyben Molnár Gusztáv, a magát szakcímkék alól kivonó, politikai, politológiai, filozófiai és országhatárok mentén gondolkodó értelmiségi foglalja össze írásait a magyarságról, nemzetpolitikáról, Európáról.
Bretter György tanítványaként az utolsó, még „nemzedékként promotálható” csoport (Bakk Miklós kifejezése) tagja, Molnár Gusztáv a Bihar megyei Szalárdon született 1948-ban, Nagyváradon érettségizett, Kolozsváron végzett 1971-ben a Babeș-Bolyai Egyetem történelem-filozófia szakán. A Kriterion könyvkiadónál dolgozott Bukarestben, a Limes Kör alapítója volt, majd miután az állambiztonsági szervek tettek róla, hogy ne tudjon úgy dolgozni, ahogy szeretett volna, 1988 tavaszán áttelepült Magyarországra.
1991-2003 között a budapesti Teleki László Alapítvány főmunkatársa, 2000-2002 között a Kolozsváron kiadott, regionalizációval és autonómiákkal foglalkozó Provincia lap felelős szerkesztője volt. 2006-tól a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, azóta hosszabb időszakokat tölt ismét szülőfalujában, Szalárdon.
A rendszerváltás körüli időszak írásaiból válogatott harmadik kötetnek lesz elektronikus, kiegészített változata is – biztatott a Pro Philosophia Kiadó munkatársa, Ilyés Szilárd, és tervezik a negyedik, esetleg ötödik kötetet is a szerző 1993 utáni írásaiból.
1991-2003 között a budapesti Teleki László Alapítvány főmunkatársa, 2000-2002 között a Kolozsváron kiadott, regionalizációval és autonómiákkal foglalkozó Provincia lap felelős szerkesztője volt. 2006-tól a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, azóta hosszabb időszakokat tölt ismét szülőfalujában, Szalárdon.
A rendszerváltás körüli időszak írásaiból válogatott harmadik kötetnek lesz elektronikus, kiegészített változata is – biztatott a Pro Philosophia Kiadó munkatársa, Ilyés Szilárd, és tervezik a negyedik, esetleg ötödik kötetet is a szerző 1993 utáni írásaiból.
Hogy miért olvassunk bő húsz éves „értelmiségi okoskodásokat” (Salat Levente kifejezése), olyan elképzeléseket a múlttá vált jövőnkről, amelyek nem váltak valóra? Ez magukat az „okoskodókat” is foglalkoztatja – fejtegette a kötet első méltatója, Salat Levente politológus, mert jól tudják, hogy a világ nem viselkedik úgy, ahogy a tudós ember szeretné
De néha mégis, jött elő két ellenpéldával Salat: Jean Bodin 1575-ben fogalmazza meg a szuverenitás elméletét, 1648-ban nagyjából eszerint rendezik át Európa térképét, és ez az államiság mai napig érvényes alapelve. John Stuart Mill 1861-ben írta le, hogy a jó kormányzás egyik feltétele az állam és a nemzet egybeesése, Salat szerint Woodrow Wilson 1918-ban épp ennek a javaslatnak megfelelően rendezi át a világot mai napig érzékelhető hatállyal.
Fiatal társadalomkutatók erdélyi csoportja viszont arra a megállapításra jutott – cáfolta saját optimizmusát Salat –, hogy az erdélyi magyarságnak nagyon jólképzett a szellemi elitje, ám a szellemi elit hatása az erdélyi magyar politizálásra nulla, vagy ahhoz nagyon közeli.
Molnár Gusztáv könyve valahol e két szélsőség között helyezkedik el, vélte Salat, aki szerint túloz a könyv fülszövege, hogy a kötet szinte minden bekezdését megcáfolta a történelem. Az Alternatívák könyve szerinte azért is érdekes, mert olyan dokumentumok gyűjteménye, amelyek a rendszerváltás körüli történéseket magyarázzák el a mai olvasónak egy nagyon aktív szereplő szemszögéből.
És a be nem következett jóslatok mellett nagy felismeréseket is tartalmaz, amelyeket az idő igazolt:
lejárt a nemzetállami abszolutizmusok kora,
olyan integrációnak kell jönnie, amely megrendszabályozza valamennyire és összefogja a nemzetállamokat,
a liberális minimum a kelet-európai országok integrációjának feltétele kell legyen (két évvel a koppenhágai kritériumok megfogalmazása előtt),
a térség stabilitása érdekében szükséges a NATO védelmi garanciáinak kiterjesztése,
a kisebbségi kérdés emberjogi kérdésként kell, hogy megjelenjen az integráció folyamatában,
az integráció a megoldás a Kelet-Közép-Európát szétfeszítő feszültségek csökkentésére.
Ami ígéret maradt a kötetben, az egy dráma története,
véli Salat Levente. Az egyik az a gyakori gondolat, hogy az európai integráció lebontja a nemzetállamok kizárólagosságát, centralizáltságát, miközben az Európai Unió működésének perverz következménye ennek épp az ellenkezője: felértékelődött a nemzetállamok szerepe. Salat szerint azért, mert az unióban felmerült problémák kezelésére nincs elég bölcsesség, koncepció.
A nemzetállami logikák felerősödését Salat Magyarországon dupla drámaként érzékeli épp a kötet másik vezérgondolata, a magyar nemzetpolitika szempontjából. Már 1988-ban megfogalmazza Molnár Gusztáv, hogy az összmagyarság gondolatát a kultúrából, a szellemi életből be kell vinni a politikába, és ezt 1992-ben úgy írja le, hogy a magyar nemzet egysége pluralisztikus egység, amely tiszteletben tartja az anyaország és a különböző magyar nemzeti közösségek egymással szembeni autonómiáját.
Ennek a föderatív nemzeteszmének Salat szerint ellentmondanak a legutóbbi nemzetpolitikai döntések, amelyeket az erdélyi magyarság feje fölött hoztak meg Budapesten, és amelyek felrúgják az erdélyi magyarság autonómiáját. Amikor az erdélyi, felvidéki stb. magyar közösségek autonómiát követelnek, írta Molnár Gusztáv 1992-ben, akkor nemcsak a többségi nemzetek állami asszimilációs törekvéseivel fordulnak szembe, hanem a magyar nemzetállam liberális és illiberális hagyományaival is.
Salat szerint nem jött be az a meglátás sem, hogy a fő geopolitikai aktorok a nemzetállamok feletti és alatti szerveződések lesznek, épp hogy visszatérőben van a klasszikus geopolitikai érvelés. Drámai eleme a kötetnek és Molnár Gusztáv habitusának, véli Salat, hogy rendkívül mély és alapos tudása a románság eszmetörténetéről mégsem közelíti, hanem akaratlanul is távolítja a két közösséget.
Az elvesztett illúziók Erdélyről ma stratégiai koncepciók,
emelte ki a kötet másik méltatója, Bakk Miklós politológus azt az 1988-as esszét, amely a magyar-magyar viszonyt tárgyalja. A négy illúzió, amit Molnár Gusztáv szerint már akkor elveszítettünk:
a transzilvanizmus illúziója, hogy Erdély külön entitás és külön identitás;
a politikai realitásokat és a status quókat figyelembe vevő, de az autonóm nemzeti célokat követő politikai beilleszkedés illúziója (M.G. történelmi példája erre az Országos Magyar Párt);
a kommunista (vagy kizárólagos) párttal kötött szövetség illúziója (történelmi példa a Magyar Népi Szövetség);
a minden további nélküli magyar-román barátság illúziója (a civil társadalmon belüli liberális hídépítés illúziója).
Az a dráma, mondja Bakk Miklós, hogy az akkori illúziók ma stratégiai kiindulópontok, koncepciók, ezek éltetik az erdélyi magyar politikai kezdeményezeseket. Elszegényedett a képzelőerőnk, hogy nem tudunk újat megfogalmazni, vagy a történelem logikájából következik, hogy nincs is más stratégiai lehetőség? – késztet szembenézésre a politológus.
A Provincia-körnek és eszmei-politikai műhelynek mindössze kétéves pályája igazolja Bakk szerint, mennyire illúzió volt a transzilvanizmus, sőt még inkább az a tény, hogy a mai transzilvanista szerveződések ugyanabban a körben topognak, amelynek a téziseit már az első Provincia-viták megfogalmazták ezelőtt 15 évvel.
A politikai beilleszkedés illúzióját az RMDSZ képviseli, sőt megalakulásának első, nagyon rövid szakaszában az RMDSZ még a harmadik illúzióval is kacérkodott, mondta Bakk Miklós: 1990 januárjában Domokos Géza fölkérést kapott arra, hogy az RMDSZ szekerét kösse a Nemzeti Megmentési Fronthoz.
Politikai inkonzisztencia jellemzi a negyedik illúziót, amely főleg a blogoszférában csúcsosodik ki olyan kritikai megjegyzésekben, hogy RMDSZ-nek fel kellene hagynia az etnikai politizálással. Ennek az álláspontnak a képviselői viszont – és itt Bakk Miklós Magyari Nándor Lászlót említette –, úgy képzeli el a maga politikai hátországának megszervezését, hogy az valahol RMDSZ-közeli forrásokra támaszkodna.
Egy politikáért élő értelmiségi ujjlenyomata és korképe
a kötet abból az időszakból, amikor a politika még a 9 éves gyerekeket is foglalkoztatta – szűrte át a könyvet saját tapasztalatain ifjabb Toró Tibor politológus. Szerinte Molnár Gusztáv ezekben az írásokban egyszerre próbálja meg megérteni és befolyásolni azt a világot, amelyben él: Magyarországot, Romániát, Közép-Európát és kiemelten Erdélyt.
Egyszerre keres mélyebb összefüggéseket és próbál ideológiát építeni a politikai cselekvéshez: román eszmetörténetből vezeti le, milyen buktatói lehetnek a román-magyar viszonynak, milyen gondolatokon alapul a román nemzetfogalom, és ezeknek milyen kihatásai lehetnek ránk.
Molnár Gusztáv sajátosan erdélyi szemszögből ír – állapítja meg Toró –, Erdély-központúságból léptetné tovább a magyar nemzetkoncepciót, és Erdélyt látja kulcsnak abban, hogy Románia visszatérjen az európai útra. Mindkét lehetőség utólag fokozatosan beszűkült – jegyzi meg Toró.
Az értelmiségi politizálás azért volt bukásra ítélve,
mert túlzott fontosságot tulajdonított az ideológiának, eszmetörténetnek, véli az ifjú politológus. Az értelmiségi politizálás abból indult ki, hogy a politikai cselekvés alapja egy koherens világkép kell, hogy legyen, illetve az ezt irányító értékek. A politikusoknak rendelkezniük kell egy bizonyos ideológiával, aminek formálásában az értelmiségi részt vehet, és ezzel talán befolyásolhatja a döntéseket is.
A posztszocialista térség politikai életében ezek nem számítottak – mondja Toró –, a politikusok már akkor sokkal pragmatikusabbak és cinikusabbak voltak, és ez a pragmatikus és cinikus politizálási stílus honosodott meg mind Magyarországon, mind Romániában. A sikeres politikai pártok csak látszólag szerveződtek ideológiák mentén, valójában érdekek, hálózatok és klientúrarendszerek alapján szervezték meg őket.
Az ideológiák és politikai programok politikai termékké váltak, így ez a típusú attitűd vesztes lett a térségünkben. Toró két ilyen terméket említett:
az autonómiát és a határon átnyúló nemzetegyesítést.
A társnemzet és az autonómia fogalma a '96-os kormányrakerülés után eltűnik, majd kommunikációs sémává válik; az SZNT, EMNT, MPP és EMNP létrejötte után szimbolikus állóháború alakul ki a fogalom körül. Miközben hiányoznak a konkrét lépések, tervezhetőség, előbbre vivő tényezők – bírált Toró.
A határon átnyúló nemzetegyesítés fogalma nagyon hamar a magyar belpolitikai élet egyik bunkósbotjává vált, az ellenfél kiszorításának eszközévé a diszkurzív térből. Amikor a fogalmat a státustörvény behozza, akkor a határon túl való boldogulást is jelentette, ahol partnerség létezik a magyar kormány és a határon túli közösségek vezetői között. A könnyített honosítás bevezetése után azzal, hogy közvetlen közjogi kapcsolatot alakít ki a határon túli magyarokkal, a magyar állam átnyúlik a határon túli politikai vezetők feje fölött.
Ha a fogalomhoz nem társítunk konkrét közpolitikai lépéseket, mondta a politológus, akkor teljesen más típusú nemzetegyesítést is szolgálhat: konkrét jelek vannak arra, hogy nem határon átnyúló nemzetegyesítéssel viszi tovább a trianoni traumából a magyar nemzetet, hanem egy határon belüli nemzetegyesítés is következménye lehet.
A magyar közösségnek Erdélyben tragikus a léthelyzete,
ezt akkor is és most is így gondolja – derült ki Molnár Gusztáv sokfelé ágazó válaszaiból, amelyeket méltatói felvetéseire adott. Már a Limes-körben is a romániai magyarság helyzetével való kíméletlen és ideológiamentes szembenézés volt a célja, mondta, ezért a kötet első esszéje sem épp szívderítő olvasmány.
(Viszont kalandos az írás története: eredeti kéziratát és három gépelt példányát annak idején a Szeku elvitte a szerzőtől, aki a szöveget nem olyan régen a CNSAS-tól – a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól – kapta vissza, a szekus tisztek széljegyzeteivel együtt.)
Molnár akkor még látott politikai kiutat, ma már nem. Evidens volt számára, hogy határrevízióra nincs lehetőség, de a nemzetegyesítést ettől függetlenül és pluralisztikus módon megvalósíthatónak gondolta.
Az identitásválasztás szabadságára épülő politikai filozófiája azért tette lehetővé a pluralisztikus nemzetfogalmat, magyarázta, mert az alapvető emberi jogok közé sorolta a nemzeti identitás választását is. Nemcsak adottságként tekintett a nemzeti identitásra, hanem választottként is, opció jellege megnyilvánul például a népszámláló hivatalnokok kérdésére adott konkrét válaszban.
Ez egy antietatista álláspont, amely szerint a civil társadalom alulról fölfelé szervezi magát politikai társadalommá. Ez főként a közösséggel szemben ellenséges vagy totalitárius állam kikapcsolására, feleslegessé nyilvánítására alkalmas álláspont, de nem számol az állam létével, amelyet nem lehet megkerülni, főleg ha az egy nemzetállam – véli ma már Molnár.
A nemzetállam saját logikája szerint hegemóniára törekszik,
bele van kódolva, hogy ha a nemzet és az állam nem esik egybe, akkor az állam mindent elkövet, hogy essen egybe, erre nagyon hatékony és nem csak erőszakos eszközei vannak. A trianoni utódállamok is nemzetállamok, egyáltalán nem igazságosak, azokban sem esett egybe nemzet és állam – vázolta a politológus.
Az a magyar közösségek tragédiája – véli –, hogy a döntő vonatkozásban ezzel nincs esélyük szembeszállni, bár a kulturális ellenállás eszközeinek széles skálája áll rendelkezésükre, például egy életképes szellemi elit.
Sőt minél demokratikusabb egy nemzetállam berendezkedése, annál nehezebb ezt a hegemóniáját ellenezni, mert az annál félelmetesebb és hatékonyabb. Ez kilátástalan és tragikus alaphelyzetet teremt, amellyel viszont szerinte együtt lehet élni.
Az utolsó erdélyi esély
A Provincia-kört úgy tekinti, mint a nemzeti státus elismertetéséért vívott baráti küzdelem terepe.
„Ha nekem az az őrült ötletem támad, hogy én nemzet vagyok, nem egyszerűen kisebbség vagy nemzetiség, akkor arra vágyom, hogy ezt a státusomat ismerjék el azok, akiket ez leginkább érint. Világos volt, hogy ezt az elismerést országos szinten nem érhetjük el soha, Erdélyen belül viszont volt rá esély: az erdélyi román szellemi elitnek volt egy velünk rokon gondolkodású csoportja, de ott is nagyon rezgett a léc, amikor a magyarok saját közösségükről társnemzetként beszéltek Erdélyen belül” – emlékezett vissza Molnár Gusztáv a kétezres évek elejének nagy vitáira.
„Az volt az utolsó pillanat, amikor ezt megtehettük, de már akkor nagymértékű illúzió volt benne, hiszen az arányok döbbenetesen megváltoztak” – vonta le nem kevésbé tragikus következtetést a politológus.
Tragikus alaphelyzet szerinte, hogy mi ragaszkodunk a nemzet mivoltunkhoz, mert minél inkább ragaszkodunk ehhez, annál fájdalmasabb számunkra látni, hogy a nemzetállam minket nem ismer el ilyenként soha. Ennek a dilemmának a politikai feloldását nem látja, csak a feloldás kulturális stratégiáit.
Aki tehát meg szeretné őrizni az illúzióit, az ne olvassa Molnár Gusztáv írásait. Vagy vállalja az átgondolásuk kockázatát. Mi több, szívesen olvasnánk Molnár Gusztáv mai jóslatait például annak fényében, hogy Oroszország hét éve rendszeresen megszegi Európa másik dédelgetett elvét, más államok szuverenitását.
Sőt még szívesebben néznénk, ha ma mondjuk videóblogot indítana a szalárdi orákulum.
(Bocs, Guszti, ezt nem tudtam kihagyni.)
Szabó Tünde
foter.ro/cikk
A nyavalygáson és a vesszentrianonozáson kívül mit kezdjünk azzal a tragédiával, amellyel nap mint nap együtt élünk? Nézzünk szembe vele – mondja Molnár Gusztáv.
Tényleg minden másképp történt, mint ahogy Molnár Gusztáv 1989 körül megjósolta? Politológusok vesézték ki az 1988-ban országot váltó gondolkodó elképzeléseit. Tömör gyönyör volt hallgatni, hogy létezik még valódi – és nyilvános! – gondolkodás Erdély jövőjéről, a nemzetállami logikákról, magyarok és románok együttélésének mikéntjéről vagy arról, összenő vagy inkább szétfejlődik Európa.
Ami alkalmat adott erre: megjelent és az EME-nél múlt héten bemutatták a harmadik kötetét az Alternatívák könyve sorozatnak, amelyben Molnár Gusztáv, a magát szakcímkék alól kivonó, politikai, politológiai, filozófiai és országhatárok mentén gondolkodó értelmiségi foglalja össze írásait a magyarságról, nemzetpolitikáról, Európáról.
Bretter György tanítványaként az utolsó, még „nemzedékként promotálható” csoport (Bakk Miklós kifejezése) tagja, Molnár Gusztáv a Bihar megyei Szalárdon született 1948-ban, Nagyváradon érettségizett, Kolozsváron végzett 1971-ben a Babeș-Bolyai Egyetem történelem-filozófia szakán. A Kriterion könyvkiadónál dolgozott Bukarestben, a Limes Kör alapítója volt, majd miután az állambiztonsági szervek tettek róla, hogy ne tudjon úgy dolgozni, ahogy szeretett volna, 1988 tavaszán áttelepült Magyarországra.
1991-2003 között a budapesti Teleki László Alapítvány főmunkatársa, 2000-2002 között a Kolozsváron kiadott, regionalizációval és autonómiákkal foglalkozó Provincia lap felelős szerkesztője volt. 2006-tól a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, azóta hosszabb időszakokat tölt ismét szülőfalujában, Szalárdon.
A rendszerváltás körüli időszak írásaiból válogatott harmadik kötetnek lesz elektronikus, kiegészített változata is – biztatott a Pro Philosophia Kiadó munkatársa, Ilyés Szilárd, és tervezik a negyedik, esetleg ötödik kötetet is a szerző 1993 utáni írásaiból.
1991-2003 között a budapesti Teleki László Alapítvány főmunkatársa, 2000-2002 között a Kolozsváron kiadott, regionalizációval és autonómiákkal foglalkozó Provincia lap felelős szerkesztője volt. 2006-tól a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, azóta hosszabb időszakokat tölt ismét szülőfalujában, Szalárdon.
A rendszerváltás körüli időszak írásaiból válogatott harmadik kötetnek lesz elektronikus, kiegészített változata is – biztatott a Pro Philosophia Kiadó munkatársa, Ilyés Szilárd, és tervezik a negyedik, esetleg ötödik kötetet is a szerző 1993 utáni írásaiból.
Hogy miért olvassunk bő húsz éves „értelmiségi okoskodásokat” (Salat Levente kifejezése), olyan elképzeléseket a múlttá vált jövőnkről, amelyek nem váltak valóra? Ez magukat az „okoskodókat” is foglalkoztatja – fejtegette a kötet első méltatója, Salat Levente politológus, mert jól tudják, hogy a világ nem viselkedik úgy, ahogy a tudós ember szeretné
De néha mégis, jött elő két ellenpéldával Salat: Jean Bodin 1575-ben fogalmazza meg a szuverenitás elméletét, 1648-ban nagyjából eszerint rendezik át Európa térképét, és ez az államiság mai napig érvényes alapelve. John Stuart Mill 1861-ben írta le, hogy a jó kormányzás egyik feltétele az állam és a nemzet egybeesése, Salat szerint Woodrow Wilson 1918-ban épp ennek a javaslatnak megfelelően rendezi át a világot mai napig érzékelhető hatállyal.
Fiatal társadalomkutatók erdélyi csoportja viszont arra a megállapításra jutott – cáfolta saját optimizmusát Salat –, hogy az erdélyi magyarságnak nagyon jólképzett a szellemi elitje, ám a szellemi elit hatása az erdélyi magyar politizálásra nulla, vagy ahhoz nagyon közeli.
Molnár Gusztáv könyve valahol e két szélsőség között helyezkedik el, vélte Salat, aki szerint túloz a könyv fülszövege, hogy a kötet szinte minden bekezdését megcáfolta a történelem. Az Alternatívák könyve szerinte azért is érdekes, mert olyan dokumentumok gyűjteménye, amelyek a rendszerváltás körüli történéseket magyarázzák el a mai olvasónak egy nagyon aktív szereplő szemszögéből.
És a be nem következett jóslatok mellett nagy felismeréseket is tartalmaz, amelyeket az idő igazolt:
lejárt a nemzetállami abszolutizmusok kora,
olyan integrációnak kell jönnie, amely megrendszabályozza valamennyire és összefogja a nemzetállamokat,
a liberális minimum a kelet-európai országok integrációjának feltétele kell legyen (két évvel a koppenhágai kritériumok megfogalmazása előtt),
a térség stabilitása érdekében szükséges a NATO védelmi garanciáinak kiterjesztése,
a kisebbségi kérdés emberjogi kérdésként kell, hogy megjelenjen az integráció folyamatában,
az integráció a megoldás a Kelet-Közép-Európát szétfeszítő feszültségek csökkentésére.
Ami ígéret maradt a kötetben, az egy dráma története,
véli Salat Levente. Az egyik az a gyakori gondolat, hogy az európai integráció lebontja a nemzetállamok kizárólagosságát, centralizáltságát, miközben az Európai Unió működésének perverz következménye ennek épp az ellenkezője: felértékelődött a nemzetállamok szerepe. Salat szerint azért, mert az unióban felmerült problémák kezelésére nincs elég bölcsesség, koncepció.
A nemzetállami logikák felerősödését Salat Magyarországon dupla drámaként érzékeli épp a kötet másik vezérgondolata, a magyar nemzetpolitika szempontjából. Már 1988-ban megfogalmazza Molnár Gusztáv, hogy az összmagyarság gondolatát a kultúrából, a szellemi életből be kell vinni a politikába, és ezt 1992-ben úgy írja le, hogy a magyar nemzet egysége pluralisztikus egység, amely tiszteletben tartja az anyaország és a különböző magyar nemzeti közösségek egymással szembeni autonómiáját.
Ennek a föderatív nemzeteszmének Salat szerint ellentmondanak a legutóbbi nemzetpolitikai döntések, amelyeket az erdélyi magyarság feje fölött hoztak meg Budapesten, és amelyek felrúgják az erdélyi magyarság autonómiáját. Amikor az erdélyi, felvidéki stb. magyar közösségek autonómiát követelnek, írta Molnár Gusztáv 1992-ben, akkor nemcsak a többségi nemzetek állami asszimilációs törekvéseivel fordulnak szembe, hanem a magyar nemzetállam liberális és illiberális hagyományaival is.
Salat szerint nem jött be az a meglátás sem, hogy a fő geopolitikai aktorok a nemzetállamok feletti és alatti szerveződések lesznek, épp hogy visszatérőben van a klasszikus geopolitikai érvelés. Drámai eleme a kötetnek és Molnár Gusztáv habitusának, véli Salat, hogy rendkívül mély és alapos tudása a románság eszmetörténetéről mégsem közelíti, hanem akaratlanul is távolítja a két közösséget.
Az elvesztett illúziók Erdélyről ma stratégiai koncepciók,
emelte ki a kötet másik méltatója, Bakk Miklós politológus azt az 1988-as esszét, amely a magyar-magyar viszonyt tárgyalja. A négy illúzió, amit Molnár Gusztáv szerint már akkor elveszítettünk:
a transzilvanizmus illúziója, hogy Erdély külön entitás és külön identitás;
a politikai realitásokat és a status quókat figyelembe vevő, de az autonóm nemzeti célokat követő politikai beilleszkedés illúziója (M.G. történelmi példája erre az Országos Magyar Párt);
a kommunista (vagy kizárólagos) párttal kötött szövetség illúziója (történelmi példa a Magyar Népi Szövetség);
a minden további nélküli magyar-román barátság illúziója (a civil társadalmon belüli liberális hídépítés illúziója).
Az a dráma, mondja Bakk Miklós, hogy az akkori illúziók ma stratégiai kiindulópontok, koncepciók, ezek éltetik az erdélyi magyar politikai kezdeményezeseket. Elszegényedett a képzelőerőnk, hogy nem tudunk újat megfogalmazni, vagy a történelem logikájából következik, hogy nincs is más stratégiai lehetőség? – késztet szembenézésre a politológus.
A Provincia-körnek és eszmei-politikai műhelynek mindössze kétéves pályája igazolja Bakk szerint, mennyire illúzió volt a transzilvanizmus, sőt még inkább az a tény, hogy a mai transzilvanista szerveződések ugyanabban a körben topognak, amelynek a téziseit már az első Provincia-viták megfogalmazták ezelőtt 15 évvel.
A politikai beilleszkedés illúzióját az RMDSZ képviseli, sőt megalakulásának első, nagyon rövid szakaszában az RMDSZ még a harmadik illúzióval is kacérkodott, mondta Bakk Miklós: 1990 januárjában Domokos Géza fölkérést kapott arra, hogy az RMDSZ szekerét kösse a Nemzeti Megmentési Fronthoz.
Politikai inkonzisztencia jellemzi a negyedik illúziót, amely főleg a blogoszférában csúcsosodik ki olyan kritikai megjegyzésekben, hogy RMDSZ-nek fel kellene hagynia az etnikai politizálással. Ennek az álláspontnak a képviselői viszont – és itt Bakk Miklós Magyari Nándor Lászlót említette –, úgy képzeli el a maga politikai hátországának megszervezését, hogy az valahol RMDSZ-közeli forrásokra támaszkodna.
Egy politikáért élő értelmiségi ujjlenyomata és korképe
a kötet abból az időszakból, amikor a politika még a 9 éves gyerekeket is foglalkoztatta – szűrte át a könyvet saját tapasztalatain ifjabb Toró Tibor politológus. Szerinte Molnár Gusztáv ezekben az írásokban egyszerre próbálja meg megérteni és befolyásolni azt a világot, amelyben él: Magyarországot, Romániát, Közép-Európát és kiemelten Erdélyt.
Egyszerre keres mélyebb összefüggéseket és próbál ideológiát építeni a politikai cselekvéshez: román eszmetörténetből vezeti le, milyen buktatói lehetnek a román-magyar viszonynak, milyen gondolatokon alapul a román nemzetfogalom, és ezeknek milyen kihatásai lehetnek ránk.
Molnár Gusztáv sajátosan erdélyi szemszögből ír – állapítja meg Toró –, Erdély-központúságból léptetné tovább a magyar nemzetkoncepciót, és Erdélyt látja kulcsnak abban, hogy Románia visszatérjen az európai útra. Mindkét lehetőség utólag fokozatosan beszűkült – jegyzi meg Toró.
Az értelmiségi politizálás azért volt bukásra ítélve,
mert túlzott fontosságot tulajdonított az ideológiának, eszmetörténetnek, véli az ifjú politológus. Az értelmiségi politizálás abból indult ki, hogy a politikai cselekvés alapja egy koherens világkép kell, hogy legyen, illetve az ezt irányító értékek. A politikusoknak rendelkezniük kell egy bizonyos ideológiával, aminek formálásában az értelmiségi részt vehet, és ezzel talán befolyásolhatja a döntéseket is.
A posztszocialista térség politikai életében ezek nem számítottak – mondja Toró –, a politikusok már akkor sokkal pragmatikusabbak és cinikusabbak voltak, és ez a pragmatikus és cinikus politizálási stílus honosodott meg mind Magyarországon, mind Romániában. A sikeres politikai pártok csak látszólag szerveződtek ideológiák mentén, valójában érdekek, hálózatok és klientúrarendszerek alapján szervezték meg őket.
Az ideológiák és politikai programok politikai termékké váltak, így ez a típusú attitűd vesztes lett a térségünkben. Toró két ilyen terméket említett:
az autonómiát és a határon átnyúló nemzetegyesítést.
A társnemzet és az autonómia fogalma a '96-os kormányrakerülés után eltűnik, majd kommunikációs sémává válik; az SZNT, EMNT, MPP és EMNP létrejötte után szimbolikus állóháború alakul ki a fogalom körül. Miközben hiányoznak a konkrét lépések, tervezhetőség, előbbre vivő tényezők – bírált Toró.
A határon átnyúló nemzetegyesítés fogalma nagyon hamar a magyar belpolitikai élet egyik bunkósbotjává vált, az ellenfél kiszorításának eszközévé a diszkurzív térből. Amikor a fogalmat a státustörvény behozza, akkor a határon túl való boldogulást is jelentette, ahol partnerség létezik a magyar kormány és a határon túli közösségek vezetői között. A könnyített honosítás bevezetése után azzal, hogy közvetlen közjogi kapcsolatot alakít ki a határon túli magyarokkal, a magyar állam átnyúlik a határon túli politikai vezetők feje fölött.
Ha a fogalomhoz nem társítunk konkrét közpolitikai lépéseket, mondta a politológus, akkor teljesen más típusú nemzetegyesítést is szolgálhat: konkrét jelek vannak arra, hogy nem határon átnyúló nemzetegyesítéssel viszi tovább a trianoni traumából a magyar nemzetet, hanem egy határon belüli nemzetegyesítés is következménye lehet.
A magyar közösségnek Erdélyben tragikus a léthelyzete,
ezt akkor is és most is így gondolja – derült ki Molnár Gusztáv sokfelé ágazó válaszaiból, amelyeket méltatói felvetéseire adott. Már a Limes-körben is a romániai magyarság helyzetével való kíméletlen és ideológiamentes szembenézés volt a célja, mondta, ezért a kötet első esszéje sem épp szívderítő olvasmány.
(Viszont kalandos az írás története: eredeti kéziratát és három gépelt példányát annak idején a Szeku elvitte a szerzőtől, aki a szöveget nem olyan régen a CNSAS-tól – a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól – kapta vissza, a szekus tisztek széljegyzeteivel együtt.)
Molnár akkor még látott politikai kiutat, ma már nem. Evidens volt számára, hogy határrevízióra nincs lehetőség, de a nemzetegyesítést ettől függetlenül és pluralisztikus módon megvalósíthatónak gondolta.
Az identitásválasztás szabadságára épülő politikai filozófiája azért tette lehetővé a pluralisztikus nemzetfogalmat, magyarázta, mert az alapvető emberi jogok közé sorolta a nemzeti identitás választását is. Nemcsak adottságként tekintett a nemzeti identitásra, hanem választottként is, opció jellege megnyilvánul például a népszámláló hivatalnokok kérdésére adott konkrét válaszban.
Ez egy antietatista álláspont, amely szerint a civil társadalom alulról fölfelé szervezi magát politikai társadalommá. Ez főként a közösséggel szemben ellenséges vagy totalitárius állam kikapcsolására, feleslegessé nyilvánítására alkalmas álláspont, de nem számol az állam létével, amelyet nem lehet megkerülni, főleg ha az egy nemzetállam – véli ma már Molnár.
A nemzetállam saját logikája szerint hegemóniára törekszik,
bele van kódolva, hogy ha a nemzet és az állam nem esik egybe, akkor az állam mindent elkövet, hogy essen egybe, erre nagyon hatékony és nem csak erőszakos eszközei vannak. A trianoni utódállamok is nemzetállamok, egyáltalán nem igazságosak, azokban sem esett egybe nemzet és állam – vázolta a politológus.
Az a magyar közösségek tragédiája – véli –, hogy a döntő vonatkozásban ezzel nincs esélyük szembeszállni, bár a kulturális ellenállás eszközeinek széles skálája áll rendelkezésükre, például egy életképes szellemi elit.
Sőt minél demokratikusabb egy nemzetállam berendezkedése, annál nehezebb ezt a hegemóniáját ellenezni, mert az annál félelmetesebb és hatékonyabb. Ez kilátástalan és tragikus alaphelyzetet teremt, amellyel viszont szerinte együtt lehet élni.
Az utolsó erdélyi esély
A Provincia-kört úgy tekinti, mint a nemzeti státus elismertetéséért vívott baráti küzdelem terepe.
„Ha nekem az az őrült ötletem támad, hogy én nemzet vagyok, nem egyszerűen kisebbség vagy nemzetiség, akkor arra vágyom, hogy ezt a státusomat ismerjék el azok, akiket ez leginkább érint. Világos volt, hogy ezt az elismerést országos szinten nem érhetjük el soha, Erdélyen belül viszont volt rá esély: az erdélyi román szellemi elitnek volt egy velünk rokon gondolkodású csoportja, de ott is nagyon rezgett a léc, amikor a magyarok saját közösségükről társnemzetként beszéltek Erdélyen belül” – emlékezett vissza Molnár Gusztáv a kétezres évek elejének nagy vitáira.
„Az volt az utolsó pillanat, amikor ezt megtehettük, de már akkor nagymértékű illúzió volt benne, hiszen az arányok döbbenetesen megváltoztak” – vonta le nem kevésbé tragikus következtetést a politológus.
Tragikus alaphelyzet szerinte, hogy mi ragaszkodunk a nemzet mivoltunkhoz, mert minél inkább ragaszkodunk ehhez, annál fájdalmasabb számunkra látni, hogy a nemzetállam minket nem ismer el ilyenként soha. Ennek a dilemmának a politikai feloldását nem látja, csak a feloldás kulturális stratégiáit.
Aki tehát meg szeretné őrizni az illúzióit, az ne olvassa Molnár Gusztáv írásait. Vagy vállalja az átgondolásuk kockázatát. Mi több, szívesen olvasnánk Molnár Gusztáv mai jóslatait például annak fényében, hogy Oroszország hét éve rendszeresen megszegi Európa másik dédelgetett elvét, más államok szuverenitását.
Sőt még szívesebben néznénk, ha ma mondjuk videóblogot indítana a szalárdi orákulum.
(Bocs, Guszti, ezt nem tudtam kihagyni.)
Szabó Tünde
foter.ro/cikk
2016. április 1.
Bibó Istvánra emlékeznek a kolozsvári Sapientián szombaton
Bibó István emlékrendezvénynek ad otthont a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának aulája a hétvégén.
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek, a Partiumi Keresztény Egyetemnek és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának közös rendezvénysorozatára kerül sor 2016. április 2-án 14:00 órától a Sapientia EMTE Tordai úti épületében.
A konferencia központi témája Bibó István, a 20. századi Magyarország legnagyobb demokrata politikai gondolkodója, 1956-ban a Harmadik Nagy Imre-kormány – a szovjet megszállás után helyén kitartó, s a megszállás ellen tiltakozó – államminisztere.
A rendezvény programja:
14.00 Megnyitó - Tonk Márton, dékán
14.15 Kiállítás megnyitó - Bibó István: Az államtudós és az államférfi - Gyarmati György, ÁBTL
14.30-15.30 "Ad quid venisti?" / Miért jöttél? - az ELTE, ÁJK Perjátszó körének előadása
6.00-17.00 Bibó István interjúk - Filmvetítés (Hanák Gábor filmje)
17.15 Pódiumbeszélgetés Bibó Istvánról - az emberről és a gondolkodóról
(Tegzesné Bibó Borbála, ifj. Bibó István, Gyarmati György, Ilyés Szilárd, Zsidai Ágnes)
Moderátor: Fegyveresi Zsolt
maszol.ro
Bibó István emlékrendezvénynek ad otthont a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának aulája a hétvégén.
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek, a Partiumi Keresztény Egyetemnek és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának közös rendezvénysorozatára kerül sor 2016. április 2-án 14:00 órától a Sapientia EMTE Tordai úti épületében.
A konferencia központi témája Bibó István, a 20. századi Magyarország legnagyobb demokrata politikai gondolkodója, 1956-ban a Harmadik Nagy Imre-kormány – a szovjet megszállás után helyén kitartó, s a megszállás ellen tiltakozó – államminisztere.
A rendezvény programja:
14.00 Megnyitó - Tonk Márton, dékán
14.15 Kiállítás megnyitó - Bibó István: Az államtudós és az államférfi - Gyarmati György, ÁBTL
14.30-15.30 "Ad quid venisti?" / Miért jöttél? - az ELTE, ÁJK Perjátszó körének előadása
6.00-17.00 Bibó István interjúk - Filmvetítés (Hanák Gábor filmje)
17.15 Pódiumbeszélgetés Bibó Istvánról - az emberről és a gondolkodóról
(Tegzesné Bibó Borbála, ifj. Bibó István, Gyarmati György, Ilyés Szilárd, Zsidai Ágnes)
Moderátor: Fegyveresi Zsolt
maszol.ro
2016. április 19.
Az Erdélyi Múzeum tudományos folyóirat filozófiai lapszámainak bemutatása
Az Erdélyi Múzeum Szerkesztősége, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság-, és Társadalomtudományi Szakosztálya, a BBTE Magyar Filozófiai Intézete és a BBTE Filozófiai Doktori Iskolája közös szervezésében kerül sor az Erdélyi Múzeum tudományos folyóirat filozófiai lapszámainak bemutatására.
A folyóirat filozófiai lapszámait Ilyés Szilárd-Zoltán és Veress Károly szerkesztők mutatják be.
Jelen lesznek a folyóirat hasábjain rendszeresen publikáló szerzők, a BBTE Magyar Filozófiai Intézetének munkatársai, doktoranduszok, egyetemi hallgatók.
Helyszín: Kolozsvár, az EME központi székházának díszterme.
Időpont: 2016. április 22., 18 óra
Szervezők: Az Erdélyi Múzeum Szerkesztősége, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság-, és Társadalomtudományi Szakosztálya, a BBTE Magyar Filozófiai Intézete és a BBTE Filozófiai Doktori Iskolája
eme.ro
Az Erdélyi Múzeum Szerkesztősége, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság-, és Társadalomtudományi Szakosztálya, a BBTE Magyar Filozófiai Intézete és a BBTE Filozófiai Doktori Iskolája közös szervezésében kerül sor az Erdélyi Múzeum tudományos folyóirat filozófiai lapszámainak bemutatására.
A folyóirat filozófiai lapszámait Ilyés Szilárd-Zoltán és Veress Károly szerkesztők mutatják be.
Jelen lesznek a folyóirat hasábjain rendszeresen publikáló szerzők, a BBTE Magyar Filozófiai Intézetének munkatársai, doktoranduszok, egyetemi hallgatók.
Helyszín: Kolozsvár, az EME központi székházának díszterme.
Időpont: 2016. április 22., 18 óra
Szervezők: Az Erdélyi Múzeum Szerkesztősége, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság-, és Társadalomtudományi Szakosztálya, a BBTE Magyar Filozófiai Intézete és a BBTE Filozófiai Doktori Iskolája
eme.ro