Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Ilyés Csaba
11 tétel
2002. szeptember 3.
"Kigye település a kuruc-labanc háborúban teljesen elnéptelenedett. Ma is áll a kigyei kápolna, amely valamikor a település temploma volt. A kigyei határt kettészelő, Nagykárolyt Nagyváraddal összekötő út mentén figyelmezteti az utast a jel, a kigyei kápolna: Isten mindenütt él. Szeptember elsején Ilyés Csaba püspökségi titkár együtt misézett a környék papjaival a Szent Egyed emlékre szentelt kápolna előtt, a környező településekről ide zarándokolt hívek százai előtt. Egy nem létező településen minden év Egyed ünnepén zarándokok lépnek az ősök lábnyomába, és jutnak el a kigyei kápolnáig. /Cs. Cs.: "Hogy jelek lehessünk Isten és ember számára" Templombúcsú egy nem létező település kápolnája előtt. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 3./"
2003. február 23.
"A bukaresti apostoli nunciatúra levelet intézett a szatmári egyházmegye papjaihoz, újabb javaslatokat kérve tőlük a leendő püspök személyére vonatkozóan. A korábbi jelöltek közül senkit nem nevezett ki püspöknek a Szentszék. Az egyházmegyében visszatetszést keltett a szárnyra kapott hír, mely szerint a Szentszék román püspököt nevezne ki Szatmárra. - Elvileg elképzelhető ugyan, hogy román püspök kerüljön az egyházmegye élére, de ennek nem sok gyakorlati esélye van" - válaszolta a Krónika kérdésére Ilyés Csaba. /Még mindig nem döntött a Vatikán a szatmári püspök személyéről. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 23./"
2003. március 29.
"Szatmárnémetiben a katolikus egyház hivatalosan is visszaigényelte a Zárda épületegyüttesért, melyet a kommunizmus idején elvettek. Ennek ellenére az egykori katolikus lánygimnázium egyik termét ortodox kápolnává alakították. Ez megdöbbentette az ötvenezres szatmári magyarságot. A törvény szerint azok az épületek, melyeket egyházi célra is használnak, nem adhatók vissza. Az épületben levő román kollégium igazgatónője a pénzügyi botrány miatt nyugdíjaztatott helyi SRI-főnök felesége. A kápolnát Iustin Sigheteanu, Máramaros és Szatmár püspöke szenteli fel április 3-án. Ilyés Csaba, a szatmári római katolikus egyházmegye püspökségi titkára csak ennyit tehetett, hogy írásos emlékeztetőt küldött a prefektusnak és a polgármesternek. Az ortodoxoknak a mai szegénységben is kerül pénz az építkezésekre. A reformátusok viszont tíz éve gyűjtik a Rákóczi Kollégium tégláit, mégis messze állnak a befejezéstől. Szatmárnémetiben jelenleg 9 ortodox templom épül. Folyik a hagymakupolás hódítás Szatmáron is. /Sike Lajos: Hagymakupolás hódítás Szatmáron is. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 29./"
2006. augusztus 3.
A katolikus egyházmegyék hagyományai közé tartozott, hogy időnként sematizmus néven bemutatták az egyházmegye szervezetét, a plébániáira vonatkozó adatokat, működő, illetőleg nyugdíjas papjaik névsorát. Az 1804-ben alapított Szatmári Római Katolikus Egyházmegye első száz évét az 1904-ben megjelent jubileumi évkönyv mutatta be, a második évszázadot foglalja össze a Szatmári Római Katolikus Püspökség kiadásában most megjelent kötet. Foglalkozik az egyházmegye történetével, a katolikus egyház megszervezésével. Számos színes térkép szemlélteti megelőző korszakok állapotát, illetőleg a jelent. Minden plébánia és fiókegyház templomának, kápolnájának képét is közli a kiadvány. Az emlékkönyv foglalkozik az egyházmegye szervezetében működő testületekkel, intézményekkel, a szerzetesrendekkel, az oktatási és karitatív szervezetekkel, s számba veszi az egyházmegye papjait 1904-től kezdődően. Érdekes az egyházmegye minden plébániájának és filiájának lélekszámát a száz év távlatában áttekintő statisztikai fejezet, amelyet kiegészít a minden helységre kiterjedő szórványstatisztika. A terjedelmes munka összeállítása Ilyés Csabát dicséri, a plébániák történetét Albu Ottó, Bura László, Ilyés Csaba és Kinczel István írták, a papok adatait Melega Péter állította össze. /Bura László: A Szatmári Egyházmegye Jubileumi Sematizmusa. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 3./
2011. június 12.
Hőssé, vértanúvá, Isten bajnokává lett
A Hám János Római Katolikus Iskolaközpont dísztermében tartották a Scheffler Jánosról szóló, könyv- és filmbemutatóval egybekötött szimpóziumot.
Nm. Ft. Schönberger Jenő szatmári- és Nm. Ft. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, Ft. Johann Dirschl temesvári általános helynök, Nt. Kovács Sándor szatmári református esperes, a szatmári egyházmegye papsága, megyei és városi elöljárók, valamint a hívek jelenlétében tartották szombaton délelőtt tizenegy órától a Scheffler János vértanú püspökről szóló szimpóziumot. A rendezvény két most elkészült könyv, valamint egy, a püspökről szóló film bemutatására is lehetőséget adott.
A szimpózium kezdéseként Schönberger Jenő püspök köszöntötte az egybegyűlteket és emlékezett nagy elődjére. Mint elmondta, kimondhatatlan nagy öröm és büszkeség, hogy olyan valakire emlékezhetünk, akit a világegyház méltónak talált arra, hogy a boldogok sorába iktassa és példaképként állítsa a huszonegyedik század keresztényei elé. „Isten Szolgája Dr. Scheffler János, Szatmár vértanú püspöke és Nagyvárad apostoli kormányzója rendkívül nehéz időben volt egyházmegyénk rendkívüli adottságokkal megáldott püspöke. Nagy tehetség, hatalmas munkabírás, következetesség, szilárd jellem, imádságos hit, és az Isten iránti feltétlen hűség, bizalom és engedelmesség jellemezte. (…) Háború, deportálás, ínség, üldözés volt a mindennapi gondja, pedig többre lett volna hivatott. De ő éppen ezek között tudott a legnagyobbá lenni: hőssé, vértanúvá, Isten bajnokává.”
A rendezvényen Dr. Bura László tartott előadást Scheffler János életéről, mártíromságáról. Ebben, a vértanúság tudatos vállalását emelte ki: „A szabadságától hitéért, a hitéhez való hűségéért fosztották meg. Tudatosan vállalta a kényszerlakhelyen, majd a börtönben elszenvedett fizikai és lelki szenvedéseket. A börtön embertelen körülményei között bekövetkezett halálát az egyház vérontás nélkül elszenvedett vértanúságnak tekintette. (…) János püspök nem alkudozott, álláspontját világosan, tömören közölte: ‚Szívesen feláldozom az életem is, de a hitemet nem adom.’ Kényszerlakhelyre internálták, eltiltották az emberekkel való minden kapcsolattól, majd letartóztatták, s a politikai rendőrség hónapokon keresztül vallatta, szövögetve a zsarolását, megtörését célzó koncepciós pert. Párt- és állami vezetők próbálták meggyőzni, azonnali kiszabadulását ígérték, ha elvállalja a gyulafehérvári püspöki hivatalt és olyan egyházat vezet, amilyet a hatalom kíván.
Türelemmel, alázatos fejhajtással fogadta és viselte el a szenvedéseket. Isten pedig elfogadta áldozatát, megkapta cserében a legnagyobb adományt, az egészen elégő áldozattá válás, a vértanúság adományát.”
Az előadást követően Ft. Ilyés Csaba ugocsai esperes mutatta be a két újonnan megjelent könyvet, így a Dr. Bura László által írt „Boldog Scheffler János” című könyvet és a püspök utazásainak élményeit rögzítő „Szatmártól Chicagóig – Barangolásaim a szatmári svábok őshazájában” című útirajzot.
Visszaemlékezett az eddig megjelent, Scheffler János által írt és róla szóló könyvekre, majd az újak jelentőségét tárgyalta. Mint mondta, a „Boldog Scheffler János” című könyv folytatja a 2004-ben megjelent könyv gondolatszerkesztését, többször idéz a leendő boldog soraiból, külön kiemeli, hogy Scheffler János folytonosan Isten akaratának megismerését kereste életében. „A könyv rámutat: vértanúságát tudatosan vállalta, hogy életáldozata a hithez és a Szentszékhez kitartó hűségre és bátorságra ösztönözze a híveket és a papságot. Reméljük, hogy a könyv eléri célját, minél ismertebbé teszi Scheffer püspök életét, lelkiségét és tanítását.”
A „Szatmártól Chicagóig – Barangolásaim a szatmári svábok őshazájában” című, Scheffler János által írt útirajzzal kapcsolatban kiemelte, ez két különböző írásnak egy kötetben való megjelentetése. „Scheffler püspök úr a nemzetközi eukarisztikus kongresszus rendszeres résztvevője volt, így jelen volt Chicagoban, Bécsben, Chartagoban, Dublinban, Budapesten. A most megjelent könyv amerikai útjának a beszámolója, illetve a sváb őshazában tett látogatásának az emlékeit örökíti meg. Ezen utak csaknem száz évvel ezelőtt voltak, 1926-ban és 1927-ben, a kiadványnak mégis van időszerűsége, hiszen az olvasó megtapasztalja boldogemlékű püspökünk írói képességét, közvetlenségét és hitéletét.”
Ilyés Csaba kiemelte, a most megjelent könyvek is rámutatnak, hogy vannak a mi korunknak, városunknak és egyházmegyénknek is szentjei, mártírjai. „Hiszen nem csak Scheffler püspök egykori nagyságát mutatják be, hanem a vele kapcsolatban levő paptársai, sőt hívei helytállását, emberi nagyságukat. A püspök nagysága nem csupán a meghurcoltatások bátor vállalásában mutatkozik meg, hanem a tőle származó írásokból sokszor sugárzó közvetlenségéből is.”
A könyvek bemutatása után vetítették le a Püspökség megrendelésére 2011-ben forgatott „Estote perfecti, Estote perfectores” című filmet. A Lakatos Attila, Balla Tünde, Villányi Zoltán és Kirsch Norbert által készített kétórás dokumentumfilm Scheffler János életének bemutatásán túl lelkigyakorlataiból, leveleiből is idéz. Alakjának megjelentetése mellett feltárja a püspök gondolatait, szándékát, hogy papjait és híveit a tökéletesség – Isten keresésére vezesse.
Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök a filmbemutató után szólt újra a jelenlevőkhöz, amikor a közelgő Pünkösd aktualitásában tekintett Scheffler püspökre: „Pünkösd a Szentlélek Úristen kiáradása, ami annak a csodának a megtörténését eredményezte, hogy Krisztus már nem olyan formában van köztünk, mint annak idején életében. Isten a Lelke által tesz alkalmassá embereket, a hozzá hasonlóvá válásra, valamint annak bizonyítására, hogy Jézus köztünk él. Így vált Scheffler püspök is Jézushoz hasonlóvá.”
erdon.ro
A Hám János Római Katolikus Iskolaközpont dísztermében tartották a Scheffler Jánosról szóló, könyv- és filmbemutatóval egybekötött szimpóziumot.
Nm. Ft. Schönberger Jenő szatmári- és Nm. Ft. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, Ft. Johann Dirschl temesvári általános helynök, Nt. Kovács Sándor szatmári református esperes, a szatmári egyházmegye papsága, megyei és városi elöljárók, valamint a hívek jelenlétében tartották szombaton délelőtt tizenegy órától a Scheffler János vértanú püspökről szóló szimpóziumot. A rendezvény két most elkészült könyv, valamint egy, a püspökről szóló film bemutatására is lehetőséget adott.
A szimpózium kezdéseként Schönberger Jenő püspök köszöntötte az egybegyűlteket és emlékezett nagy elődjére. Mint elmondta, kimondhatatlan nagy öröm és büszkeség, hogy olyan valakire emlékezhetünk, akit a világegyház méltónak talált arra, hogy a boldogok sorába iktassa és példaképként állítsa a huszonegyedik század keresztényei elé. „Isten Szolgája Dr. Scheffler János, Szatmár vértanú püspöke és Nagyvárad apostoli kormányzója rendkívül nehéz időben volt egyházmegyénk rendkívüli adottságokkal megáldott püspöke. Nagy tehetség, hatalmas munkabírás, következetesség, szilárd jellem, imádságos hit, és az Isten iránti feltétlen hűség, bizalom és engedelmesség jellemezte. (…) Háború, deportálás, ínség, üldözés volt a mindennapi gondja, pedig többre lett volna hivatott. De ő éppen ezek között tudott a legnagyobbá lenni: hőssé, vértanúvá, Isten bajnokává.”
A rendezvényen Dr. Bura László tartott előadást Scheffler János életéről, mártíromságáról. Ebben, a vértanúság tudatos vállalását emelte ki: „A szabadságától hitéért, a hitéhez való hűségéért fosztották meg. Tudatosan vállalta a kényszerlakhelyen, majd a börtönben elszenvedett fizikai és lelki szenvedéseket. A börtön embertelen körülményei között bekövetkezett halálát az egyház vérontás nélkül elszenvedett vértanúságnak tekintette. (…) János püspök nem alkudozott, álláspontját világosan, tömören közölte: ‚Szívesen feláldozom az életem is, de a hitemet nem adom.’ Kényszerlakhelyre internálták, eltiltották az emberekkel való minden kapcsolattól, majd letartóztatták, s a politikai rendőrség hónapokon keresztül vallatta, szövögetve a zsarolását, megtörését célzó koncepciós pert. Párt- és állami vezetők próbálták meggyőzni, azonnali kiszabadulását ígérték, ha elvállalja a gyulafehérvári püspöki hivatalt és olyan egyházat vezet, amilyet a hatalom kíván.
Türelemmel, alázatos fejhajtással fogadta és viselte el a szenvedéseket. Isten pedig elfogadta áldozatát, megkapta cserében a legnagyobb adományt, az egészen elégő áldozattá válás, a vértanúság adományát.”
Az előadást követően Ft. Ilyés Csaba ugocsai esperes mutatta be a két újonnan megjelent könyvet, így a Dr. Bura László által írt „Boldog Scheffler János” című könyvet és a püspök utazásainak élményeit rögzítő „Szatmártól Chicagóig – Barangolásaim a szatmári svábok őshazájában” című útirajzot.
Visszaemlékezett az eddig megjelent, Scheffler János által írt és róla szóló könyvekre, majd az újak jelentőségét tárgyalta. Mint mondta, a „Boldog Scheffler János” című könyv folytatja a 2004-ben megjelent könyv gondolatszerkesztését, többször idéz a leendő boldog soraiból, külön kiemeli, hogy Scheffler János folytonosan Isten akaratának megismerését kereste életében. „A könyv rámutat: vértanúságát tudatosan vállalta, hogy életáldozata a hithez és a Szentszékhez kitartó hűségre és bátorságra ösztönözze a híveket és a papságot. Reméljük, hogy a könyv eléri célját, minél ismertebbé teszi Scheffer püspök életét, lelkiségét és tanítását.”
A „Szatmártól Chicagóig – Barangolásaim a szatmári svábok őshazájában” című, Scheffler János által írt útirajzzal kapcsolatban kiemelte, ez két különböző írásnak egy kötetben való megjelentetése. „Scheffler püspök úr a nemzetközi eukarisztikus kongresszus rendszeres résztvevője volt, így jelen volt Chicagoban, Bécsben, Chartagoban, Dublinban, Budapesten. A most megjelent könyv amerikai útjának a beszámolója, illetve a sváb őshazában tett látogatásának az emlékeit örökíti meg. Ezen utak csaknem száz évvel ezelőtt voltak, 1926-ban és 1927-ben, a kiadványnak mégis van időszerűsége, hiszen az olvasó megtapasztalja boldogemlékű püspökünk írói képességét, közvetlenségét és hitéletét.”
Ilyés Csaba kiemelte, a most megjelent könyvek is rámutatnak, hogy vannak a mi korunknak, városunknak és egyházmegyénknek is szentjei, mártírjai. „Hiszen nem csak Scheffler püspök egykori nagyságát mutatják be, hanem a vele kapcsolatban levő paptársai, sőt hívei helytállását, emberi nagyságukat. A püspök nagysága nem csupán a meghurcoltatások bátor vállalásában mutatkozik meg, hanem a tőle származó írásokból sokszor sugárzó közvetlenségéből is.”
A könyvek bemutatása után vetítették le a Püspökség megrendelésére 2011-ben forgatott „Estote perfecti, Estote perfectores” című filmet. A Lakatos Attila, Balla Tünde, Villányi Zoltán és Kirsch Norbert által készített kétórás dokumentumfilm Scheffler János életének bemutatásán túl lelkigyakorlataiból, leveleiből is idéz. Alakjának megjelentetése mellett feltárja a püspök gondolatait, szándékát, hogy papjait és híveit a tökéletesség – Isten keresésére vezesse.
Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök a filmbemutató után szólt újra a jelenlevőkhöz, amikor a közelgő Pünkösd aktualitásában tekintett Scheffler püspökre: „Pünkösd a Szentlélek Úristen kiáradása, ami annak a csodának a megtörténését eredményezte, hogy Krisztus már nem olyan formában van köztünk, mint annak idején életében. Isten a Lelke által tesz alkalmassá embereket, a hozzá hasonlóvá válásra, valamint annak bizonyítására, hogy Jézus köztünk él. Így vált Scheffler püspök is Jézushoz hasonlóvá.”
erdon.ro
2011. június 17.
Könyvek íródtak, és film is készült Scheffler Jánosról
Könyv- és filmbemutatóval egybekötött szimpóziumot tartottak a júliusban boldoggá avatandó volt szatmári püspök, Scheffler János életéről és munkásságáról.
A múlt szombati rendezvényen a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont dísztermében Schönberger Jenő szatmári püspök mellett megjelent Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, valamint Johann Dirschl temesvári általános helynök. A jelenlévőket Schönberger Jenő köszöntötte, néhány szóban méltatva elődje tevékenységét. Kifejtette: Scheffler János egy rendkívül nehéz időszakban volt a szatmári egyházmegye püspöke, akit tehetség, hatalmas munkabírás, következetesség, imádságos hit és az Isten iránti feltétlen hűség jellemzett.
Bura László helytörténész Scheffler János mártíromságáról beszélt, hangsúlyozva, hogy a vértanúságot tudatosan vállalta. Elmondta: a börtön embertelen körülményei között bekövetkezett halálát az egyház vérontás nélkül elszenvedett vértanúságnak tekinti. Bura László beszélt a kényszerlakhelyen eltöltött időszakról, arról, amikor eltiltották az emberekkel való érintkezéstől, a letartóztatásról, a politikai rendőrség vallatásáról, kínzásairól, a koncepciós perről. Ezt követően Ilyés Csaba ugocsai esperes mutatott be két közelmúltban megjelent könyvet. Bura László Boldog Scheffler János című munkájában a vértanú püspök életét, lelkiségét és tanítását kívánja jobban megismertetni a közönséggel. A másik kötet, melynek címe Szatmártól Chicagóig – Barangolásaim a szatmári svábok őshazájában lényegében a püspök élményeit rögzítő útirajz, mely Scheffler János néhány írását tartalmazza. A könyvbemutatók után levetítették a szatmári püspökség megrendelésére 2011-ben forgatott Estote perfecti, Estote perfectores című filmet. A Lakatos Attila, Balla Tünde, Villányi Zoltán és Kirsch Norbert által készített kétórás dokumentumfilm Scheffler János életét mutatja be. A szimpózium agapéval ért véget a püspöki palota dísztermében.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)
Könyv- és filmbemutatóval egybekötött szimpóziumot tartottak a júliusban boldoggá avatandó volt szatmári püspök, Scheffler János életéről és munkásságáról.
A múlt szombati rendezvényen a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont dísztermében Schönberger Jenő szatmári püspök mellett megjelent Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, valamint Johann Dirschl temesvári általános helynök. A jelenlévőket Schönberger Jenő köszöntötte, néhány szóban méltatva elődje tevékenységét. Kifejtette: Scheffler János egy rendkívül nehéz időszakban volt a szatmári egyházmegye püspöke, akit tehetség, hatalmas munkabírás, következetesség, imádságos hit és az Isten iránti feltétlen hűség jellemzett.
Bura László helytörténész Scheffler János mártíromságáról beszélt, hangsúlyozva, hogy a vértanúságot tudatosan vállalta. Elmondta: a börtön embertelen körülményei között bekövetkezett halálát az egyház vérontás nélkül elszenvedett vértanúságnak tekinti. Bura László beszélt a kényszerlakhelyen eltöltött időszakról, arról, amikor eltiltották az emberekkel való érintkezéstől, a letartóztatásról, a politikai rendőrség vallatásáról, kínzásairól, a koncepciós perről. Ezt követően Ilyés Csaba ugocsai esperes mutatott be két közelmúltban megjelent könyvet. Bura László Boldog Scheffler János című munkájában a vértanú püspök életét, lelkiségét és tanítását kívánja jobban megismertetni a közönséggel. A másik kötet, melynek címe Szatmártól Chicagóig – Barangolásaim a szatmári svábok őshazájában lényegében a püspök élményeit rögzítő útirajz, mely Scheffler János néhány írását tartalmazza. A könyvbemutatók után levetítették a szatmári püspökség megrendelésére 2011-ben forgatott Estote perfecti, Estote perfectores című filmet. A Lakatos Attila, Balla Tünde, Villányi Zoltán és Kirsch Norbert által készített kétórás dokumentumfilm Scheffler János életét mutatja be. A szimpózium agapéval ért véget a püspöki palota dísztermében.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)
2012. április 24.
Dr. Bura László nyelvész, irodalomtörténész 80 éves
Dr. Bura László ma ünnepli 80. születésnapját, ennek apropóján pedagógusi, nyelvészi, irodalomtörténészi, iskolaszervezői munkásságáról kérdeztük. Ez alkalommal kívánunk boldog születésnapot, valamint erőt és egészséget további munkájához.
— Ha visszapörgeti élete filmkockáit, bizonyára megszámlálhatatlan sok esemény sorakozik fel. Melyek azok, amelyekre örömmel, és melyek azok, amelyekre nem szívesen emlékszik vissza?
— Nem rövid idő az, amelynek eseményeit most mérlegre kell tennem, így természetesen emlékeim között egyaránt sorakoznak örömmel és nem szívesen felidézettek. Mindenkor örömmel emlékezhetem az iskolai intézmények működésének megszervezésében végzett munkámra, vagyis a magyar tannyelvű középiskolai oktatás 1990 utáni alakításában kifejtett tevékenységemre. Újjászerveztem és négy évig igazgattam a Kölcsey Ferenc Elméleti Líceumot. Azzal, hogy 1991–ben a líceum épületébe befogadtam a megalakulására készülő (akkori nevükön) római katolikus és református szemináriumi líceumot, lehetővé tettem elindulásukat. Elvállaltam a (későbbi nevén) Hám János Líceum igazgatását is, ennek 1995–ben saját épületet szereztem, szerkezetét pedig a hároméves egészségügyi asszisztensképzővel kiegészítve iskolaközponttá alakítottam. 1997 decemberében véglegesen nyugdíjba mentem. Két év múlva azonban újabb szervezési feladatot kaptam, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara létrehozta a Tanítóképző Főiskolát. Besoroltak a Szatmárnémetibe kihelyezett Tanítóképző-Angol Nyelv Főiskolai tagozat előadói közé, az egyetem szenátusa pedig kinevezett a tagozat (helyi) tanulmányi igazgatójává.
Mindhárom intézmény eredményesen működött, ezt, vagyis az eredményes szervező, oktató és nevelő tevékenységet a jó munkaközösségek hatékony közreműködése segítette. A munkatársak barátságos magatartásának, őszinte segíteni akarásának emlékét megőriztem, gyakran felidézem. Nem szívesen emlékezem az idő eltékozlására. Persze az egykori egyetemi évek folyamán nem mi, hallgatók kótyavetyéltük el a drága időt, hanem a társadalmi rendszer kényszerített rá. Mint minden szakon, a nyelv- és irodalomtudományi karon is (az első két tanévben) heti négy óra marxizmus (a Szovjetunió Kommunista „bolsevik” Pártjának története), négy óra pedagógia (Makarenko-elmélete a munkára való nevelésről), négy–négy román, illetőleg orosz óra (anyaga: Sztálin a nyelvről), az irodalomórákon: a lenini két kultúra és kivetítése (esetünkben a magyar irodalomra). Azt hiszem, hogy a hatvanas, majd a hetvenes évek egyetemi hallgatóinak tananyaga már „javult”, a ma élők számára egyszerűen elképzelhetetlen és hihetetlen világban éltünk. És elfecséreltük a soha vissza nem térő drága időt.
Egy életpálya gyümölcsei
— Pályafutása több szálon futott: pedagógus, nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, helytörténet és egyháztörténet kutató és író, létrehozott több iskolát. Melyik eredményére a legbüszkébb, mi az amit szeretett volna, de nem sikerült megvalósítani?
— A Bolyai tudományegyetem filológiai karán végzettek többségét pedagógus pályára helyezték, magyar-, román-, orosztanárok lettek. Az én évfolyamomból többeknek sikerült kiadókhoz, illetőleg a médiában elhelyezkedniük. Engem a IV. tanévem megkezdésekor kineveztek a nyelvészeti tanszékre, gyakornoki beosztásban, államvizsga után ugyanott maradtam, előléptem főgyakornokká. A tanszék tudományos munkájába, a nyelvjáráskutatásba már hallgatóként bekapcsolódtam, így konkrét elméleti feladatokat is kaptam. A nyelvészeti tanszék a Román Tudományos Akadémia (akkor még szereplő) kutatási tervébe, a Moldvai Csángó Nyelvatlasz anyaga összegyűjtésének és szerkesztésének tervén dolgozott. (Csak 1991–ben jelenhetett meg.) A csángó kutatásban részt vevő román és magyar kutatókkal (nyelvészek, néprajzosok, zenekutatók stb.) én is a helyszínen ismerkedtem ezzel az archaikus nyelvjárással, a nyelvjárást beszélőkkel. Az egyetemen gyűjtő és kutató munkát végző, illetőleg majd előadó nyelvészt akartak belőlem faragni. A pályafutásom irányát azonban megváltoztatta a hatalom. Tizenöt hónapig politikai fogolyként az állam vendége voltam. Az egyetemre nyilván nem térhettem vissza, elhelyeztek a közoktatásban. Így lettem tanár 1956 őszétől Mezőpetriben, négy év után Szatmárnémetiben, általános, majd középiskolában. Az oktatási rendszer az akkor még nem kötelező hét osztályos általános iskolától a 90–es évek második feléig (ameddig tanítottam) ugyancsak változatos volt. Tartalmában is és módszereiben is többször, esetenként lényegesen is változott. Rideg formalizmus uralta. Magyartanárként (vidéken) kiegészítésül tanítottam románt, aztán rajzot, mezőgazdasági ismereteket (!). Szatmárnémetiben két évig román katedrán dolgoztam, egy tanévben a (román) pedagógiai líceumban (9-10. osztályban) latint tanítottam. Az 1971–ben alakult Magyar Líceumban is egy ideig a fél katedrám latin óra volt. Az egyetem nyelvészeti tanszéke tovább ösztönözte és támogatta a nyelvészeti kutató munkámat. Ennek nyomán írtam meg több tanulmányt, amelyekkel külföldi pályázatokon is részt vettem, sőt pályadíjakat nyertem. Úgy emlékszem, 1958–ban (a rajoni román főtanfelügyelő támogatásával) a magyar tagozatok diákjainak bevonásával megszerveztem a Nagykároly környéki falvak közmondásanyagának összegyűjtését, s természetesen feldolgozását. Szatmárnémetiben a tanügyi véglegesítő és a fokozati vizsga kényszerített a szakmódszertannal való fokozottabb foglalkozásra, később ebből (esetenként nevelési tárgyú kérdésekről is) a Tanügyi Újság, alkalmilag a Szatmári Hírlap számára írt cikkek is születtek. A nyelvtudományhoz való vonzódásom (és egyetemi professzoraim ösztönzése) kapcsán felvételiztem a BBTE Filológia Karán a doktori fokozat megszerzésére. A nyelvészeti tanszéken, szakszókincs kutatásából írt disszertációm megvédésével 1972–ben szereztem meg a tudományos címet. Természetesen nyelvész pályafutásom is a korszak lehetőségeinek korlátozó feltételei között alakulhatott. Több tanulmányt írhattam és jelentethettem meg a romániai akadémiai folyóiratban, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben. Az alkalmazott nyelvészet, a nyelvművelés ígérkezett gyümölcsöztethető ágazatnak. Elég hosszú időszakban sikerült is rendszeres nyelvművelő rovatot írnom a temesvári Szabad Szóban, majd a Szatmári Hírlapban és a bukaresti Ifjúmunkásban. Egy másik alkalmilag művelhető szakterület volt a szakszókincs kutatás, konkrétan népi kismesterségek szókincsének összegyűjtése, elemzése. Ez persze párosult a terület néprajzi vonatkozásaival is, konkrétan így születtek és gyűjteményes kötetekben így jelentek meg egy-egy kismesterség néprajzi leírásai is. A népdalgyűjtést 1971–ben a Népi Alkotások Háza kezdeményezésére végeztük, az akkor megjelent kötet (Zöld erdőben fenyő zöldje) anyagát a megye 12 falujában gyűjtött anyagból válogattuk, a dallamokat Brejan–Albert György zenetanár jegyezte le, a szövegeket én gondoztam. E gyűjtés folyamán megállapítottam, hogy Szatmár megyében még él a népballada műfaja. Akkor határoztam el, hogy a gyorsan pusztuló műfaj feltérképezése, létező darabjainak megmentése sürgős feladat, ezért hozzákezdtünk ennek felkutatásához, rögzítéséhez (magnetofonnal), s lejegyzéséhez. Az 1978–ban megjelent kötet (Szatmári népballadák) anyagát 43 helységben gyűjtöttük. A szaktudomány értékeli, sikerültnek tartja a munkát. A néprajzkutató minősítésem még egy két (társszerzőkkel készített) szellemi néprajzi munkára, valamint néhány tanulmányra, kisebb cikkekre alapozódik. Lényegében a szükséglet, a helyzet megkívánta időszakosan végzett tevékenységet fed. Ugyanez vonatkozik az irodalomtörténész minősítésre is. A magyarul és/vagy románul írt irodalmi, irodalomtörténeti vonatkozású írásom — cikkem, esetenként tanulmányom megírását többnyire valamilyen konkrét alkalom, hivatalos megemlékezés igényelte. Előfordult persze olyan eset is, amikor egyik-másik térségünkbeli, avagy a térséggel kapcsolatba került író-költő életének vagy valamelyik alkotásának kapcsán Szatmárhoz kapcsolódó vonatkozásáról is írtam (a Korunkban, az Erdélyi Múzeumban, gyűjteményes kötetekben). Lehet, hogy ide lehetne vagy kellene kapcsolnom a lexikonok helyi munkatársaként végzett szerkesztői tevékenységemet. A hat kötetben megjelent Romániai Magyar Irodalmi Lexikonnak szatmári (Szatmár megyei) anyagából mintegy ötven szócikket (esetenként tanulmányt) én írtam. Hasonló munkatársa voltam a Budapesten megjelenő Magyar Katolikus Lexikonnak, a 2001–2011 között megjelenő VI-XV. kötetébe 59 szócikket írtam. Valószínűleg ide kellene sorolnom a Csanálosról és Erdődről írt falumonográfiámat is. Úgy ítélem, mindkettővel elégedett lehetek. A kérdésben helytörténetként megnevezett terület gyakorlatilag sokirányú kutató és publikációs tevékenységre vonatkozhat. Elsősorban művelődéstörténetként közelíteném meg, ugyanis több könyvem és jónéhány tanulmányom sorolhatnám be ennek egyik ágazatába, az iskolatörténetbe. 1972–től foglalkoztam — Jakó Zsigmond professzor útmutatásával — művelődéstörténetünknek sürgető feladatával, középiskoláink történetének és társadalmi szerepének az addig ismert kerettörténetüket meghaladó bemutatásával. A Szatmárnémeti református kollégium és diákjai (1610–1852) című munkát 1983–ban adtam át a Kriterion Könyvkiadónak. A munka hamarosan abban a megtiszteltetésben részesült, hogy művelődéstörténetünk harminc tiltott kiadványa közé sorolták. Még 1989 előtt rátaláltam a Pázmány Péter alapította jezsuita gimnázium, valamint az ún. püspöki líceum gazdag levéltári anyagára is. Ennek feldolgozására, kiadására nyilvánvalóan nem is gondolhattam. Oktatási intézményeink történetének kutatása 1990 után új intézménnyel bővült, a Szatmárnémeti Római Katolikus Polgári Iskolai Tanítónőképző Intézettel. Mind a püspöki líceum (a középiskolát követő kétéves oktatási intézmény), mind a polgári iskolai tanítónőképző (ma tanítóképző főiskolának kellene nevezni) bölcsészeti és természettudományok tagozata (később kézimunka–mesternői, és testnevelési szakkal is bővült) Szatmárnémeti oktatástörténeti képét addig nem ismert távlatokban mutatta be. A helytörténet — oktatástörténet — intézménytörténet kereteibe sorolható maradandó eredmények közé sorolhatom a Szatmári diákok 1610–1852 című (Szeged, 1994) kötetet, amely tartalmazza a korabeli középiskoláinkban tanult diákok névsorát, adatait, a Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig című (Csíkszereda, 2004) kötetet. Igazán helytörténetnek a Szatmárnémeti kialakulása és fejlődése épületei és műemlékei tükrében (Identitas, Szatmárnémeti, 2002) című munkát említem, amely azonban (rajtam kívül) népes munkatársi csoport — Bara Csaba, Bara István, Erdei Líviusz, Kiss Imola, Muhi Sándor, Tóth Géza — közreműködésével készült, minőségileg nagyon szép munka (Póti István kiadásában). A hiánypótláson kívül a könyv a művelődés munkatársai szükséges és lehetséges együttműködésének tanúsítója. Az egyháztörténetet kutató és író minősítést nyilvánvalóan 1992 után kaphattam, miután megjelent az Romániai Magyar Szó kis zsebkönyve, az Erdélyi Egyházaink Évszázadai. A zsebkönyv Szatmár Római Katolikus Püspökség című fejezetét én írtam. Egyszerű történet: Ft. Reizer Pál szatmári püspök megkért: két héten belül le kell adnia a pontosan húsz oldal terjedelműre megszabott kéziratot a püspöksége történetéről. Papjai közül akik megírhatnák visszautasítják, nem talál olyant, aki megírhatná. Kérése: mentsem meg. El kellett vállalnom. Következett a rohammunka: szempontok meghatározása, vázlat, források keresése, megszövegezés. S amint az történni szokott, folytatása következett. Ugyanő megkért: írjak egy rövid életrajzot Scheffler Jánosról, az 1952-ben börtönben meghalt szatmári püspökről, ugyanis el akarja indítani a boldoggá avatási eljárását, de ehhez szükséges emlékének, életrajzának felidézése. A mű megírásának feltételei most jobbak voltak: a kiadóval megegyeztek, 60 nap múlva átadja a nyomdakész kéziratot. Nem részletezem, hogy milyen írói munkakörülmény — iskolai és igazgatói munka mellett — forrásmunkák nélkül dolgozni. A munka — törvényszerűen apró–cseprő hibákkal, no meg téves adattal is — elkészült. És később újabb kéréseket, feladatokat hozott magával. Scheffler János egész életpályáját, személyiségét megismerve aztán úgy láttam, hogy érdemes őt a 21. századi – akármilyen felekezetű – ember elé idézni, hiszen világszemlélete, életmódja, munkastílusa bármelyik számára hasznosítható tanulságokat sugall. Ezért adtam a könyvnek a fő címül: Köztünk élet… A tavaly, hivatalos boldoggá avatására elkészült a Boldog Scheffler János.
— Sok nyelvészeti munkája van, amelyek közül néhányban már–már feledésbe merülő helyneveket tett maradandóvá, de az irodalomtörténeti és egyháztörténeti munkáiban is sok olyan téma van feldolgozva, ami könnyen a múlté lehetett volna. Az egyre jobban globalizálódó világban, amikor az anyanyelv kezd háttérbe szorulni, nem félő, hogy ezek a tudományos munkák a könyvtárak polcain rekednek?
— A különféle tudományos vagy művelődési szakterületekre vonatkozó munkáimban kétféle értéket kereshetek: adatokat, ismeretanyagot, esetenként valamilyen elméleti vagy módszertani kérdés fejtegetését. A 21. század világában minden nyomtatott munka kétféle módon élhet: könyvtárak polcain és/vagy digitalizáltan a világhálón. Több könyvemről tudom, hogy megtalálható a világhálón, a Kárpát-medence helynévanyagának digitalizált formában elhelyezése a világhálón folyamatban van (az én kétkötetes munkámé is). Vannak és lesznek, akik megkeresik és szívesen forgatják kezükben a papírra nyomtatott könyveket, de mind többen vannak, akik a számítógép adta lehetőséget, a világhálón való elérhetőséget választják.
Befejezésre váró feladatok
— Melyek azok a dolgok, kérdések, amelyek önt nyolcvan évesen is foglalkoztatják, mi az, amin most dolgozik, és milyen tervei vannak?
— Merészségnek tartanám, ha nyolcvan évesen, főként a tarsolyomban levő betegségekkel terveket szőnék. Szeretném teljesíteni azt, amit feladatul kapok, erőm és lehetőségeim mértékében igyekszem befejezni néhány be nem fejezett, félig kész (nyelvészeti művelődéstörténeti) téma kidolgozását.
Azt hiszem, meg kellene oldanom a Státus Kiadó által kiadott két könyvem bemutatóját is. A decemberben megjelent tanulmánykötet (Pillanatképek jövőbelátáshoz) célja ugyanis térségünket érintő múltbeli és jelenkori problémákat tárgyaló, de külföldön megjelent tanulmány elérhetőségének előmozdítása volt. A múlt héten megjelent Sakkfigurák pedig egy koncepciós kirakatper megtervezését, forgatókönyvét, kivitelezését mutatja be. Tanulságai — a konkrét szereplőktől elvonatkoztatva is — egy korszak ártatlan áldozataira emlékeztethetnek.
Elek György
Kiegészítés: Bura László könyvei /1990-től/
Bura László: Hűségesen, fáradhatatlanul : Scheffler János szatmári megyés püspök életútja. (Szatmárnémeti, 1992);
Bura László: Krisztussal élve a világ felé fordulva. A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári irgalmas Nővérek 1842–1992. Satu Mare, 1992.
Bura László: A Szatmári Református kollégium és diákjai 1610 – 1852. Kolozsvár, 1994.
Bura László: Szatmári diákok 1610–1852. Szeged, 1994.
Bura László: Hám János öröksége. Szatmárnémeti. 1999.
Bura László: Iskolavárosunk Szatmárnémeti. Csíkszereda, 1999.
Bura László: Éltetőnk, mindennapi anyanyelvünk : nyelvművelő írások. Csíkszereda, 2002.
Bura László: A második évszázad. A szatmári róm. kat. egyházmegye kislexikona. 1904–2004. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2003.
Bura László: Szatmári helynevek I. (Budapest, 2003);
Bura László: Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004.
Bura László: Tövisháti helynevek. (Budapest, 2004).
Bura László: A szatmári Szent János-plébánia temploma 1906–2006. Verbum, Kolozsvár, 2006.
Hám János szatmári püspök 1827–1857. Szerk. Bura László, Ilyés Csaba. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2007.
Bura László: Vizsgáljuk meg ezek okát! Szatmári művelődés- és egyháztörténeti tanulmányok. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2007.
Meszlényi Gyula szatmári püspök 1887–1905. Szerk. Bura László. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2008.
Bura László: Erdőd nyolc évszázada. Idea Stúdió, Szatmárnéme
Dr. Bura László ma ünnepli 80. születésnapját, ennek apropóján pedagógusi, nyelvészi, irodalomtörténészi, iskolaszervezői munkásságáról kérdeztük. Ez alkalommal kívánunk boldog születésnapot, valamint erőt és egészséget további munkájához.
— Ha visszapörgeti élete filmkockáit, bizonyára megszámlálhatatlan sok esemény sorakozik fel. Melyek azok, amelyekre örömmel, és melyek azok, amelyekre nem szívesen emlékszik vissza?
— Nem rövid idő az, amelynek eseményeit most mérlegre kell tennem, így természetesen emlékeim között egyaránt sorakoznak örömmel és nem szívesen felidézettek. Mindenkor örömmel emlékezhetem az iskolai intézmények működésének megszervezésében végzett munkámra, vagyis a magyar tannyelvű középiskolai oktatás 1990 utáni alakításában kifejtett tevékenységemre. Újjászerveztem és négy évig igazgattam a Kölcsey Ferenc Elméleti Líceumot. Azzal, hogy 1991–ben a líceum épületébe befogadtam a megalakulására készülő (akkori nevükön) római katolikus és református szemináriumi líceumot, lehetővé tettem elindulásukat. Elvállaltam a (későbbi nevén) Hám János Líceum igazgatását is, ennek 1995–ben saját épületet szereztem, szerkezetét pedig a hároméves egészségügyi asszisztensképzővel kiegészítve iskolaközponttá alakítottam. 1997 decemberében véglegesen nyugdíjba mentem. Két év múlva azonban újabb szervezési feladatot kaptam, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara létrehozta a Tanítóképző Főiskolát. Besoroltak a Szatmárnémetibe kihelyezett Tanítóképző-Angol Nyelv Főiskolai tagozat előadói közé, az egyetem szenátusa pedig kinevezett a tagozat (helyi) tanulmányi igazgatójává.
Mindhárom intézmény eredményesen működött, ezt, vagyis az eredményes szervező, oktató és nevelő tevékenységet a jó munkaközösségek hatékony közreműködése segítette. A munkatársak barátságos magatartásának, őszinte segíteni akarásának emlékét megőriztem, gyakran felidézem. Nem szívesen emlékezem az idő eltékozlására. Persze az egykori egyetemi évek folyamán nem mi, hallgatók kótyavetyéltük el a drága időt, hanem a társadalmi rendszer kényszerített rá. Mint minden szakon, a nyelv- és irodalomtudományi karon is (az első két tanévben) heti négy óra marxizmus (a Szovjetunió Kommunista „bolsevik” Pártjának története), négy óra pedagógia (Makarenko-elmélete a munkára való nevelésről), négy–négy román, illetőleg orosz óra (anyaga: Sztálin a nyelvről), az irodalomórákon: a lenini két kultúra és kivetítése (esetünkben a magyar irodalomra). Azt hiszem, hogy a hatvanas, majd a hetvenes évek egyetemi hallgatóinak tananyaga már „javult”, a ma élők számára egyszerűen elképzelhetetlen és hihetetlen világban éltünk. És elfecséreltük a soha vissza nem térő drága időt.
Egy életpálya gyümölcsei
— Pályafutása több szálon futott: pedagógus, nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, helytörténet és egyháztörténet kutató és író, létrehozott több iskolát. Melyik eredményére a legbüszkébb, mi az amit szeretett volna, de nem sikerült megvalósítani?
— A Bolyai tudományegyetem filológiai karán végzettek többségét pedagógus pályára helyezték, magyar-, román-, orosztanárok lettek. Az én évfolyamomból többeknek sikerült kiadókhoz, illetőleg a médiában elhelyezkedniük. Engem a IV. tanévem megkezdésekor kineveztek a nyelvészeti tanszékre, gyakornoki beosztásban, államvizsga után ugyanott maradtam, előléptem főgyakornokká. A tanszék tudományos munkájába, a nyelvjáráskutatásba már hallgatóként bekapcsolódtam, így konkrét elméleti feladatokat is kaptam. A nyelvészeti tanszék a Román Tudományos Akadémia (akkor még szereplő) kutatási tervébe, a Moldvai Csángó Nyelvatlasz anyaga összegyűjtésének és szerkesztésének tervén dolgozott. (Csak 1991–ben jelenhetett meg.) A csángó kutatásban részt vevő román és magyar kutatókkal (nyelvészek, néprajzosok, zenekutatók stb.) én is a helyszínen ismerkedtem ezzel az archaikus nyelvjárással, a nyelvjárást beszélőkkel. Az egyetemen gyűjtő és kutató munkát végző, illetőleg majd előadó nyelvészt akartak belőlem faragni. A pályafutásom irányát azonban megváltoztatta a hatalom. Tizenöt hónapig politikai fogolyként az állam vendége voltam. Az egyetemre nyilván nem térhettem vissza, elhelyeztek a közoktatásban. Így lettem tanár 1956 őszétől Mezőpetriben, négy év után Szatmárnémetiben, általános, majd középiskolában. Az oktatási rendszer az akkor még nem kötelező hét osztályos általános iskolától a 90–es évek második feléig (ameddig tanítottam) ugyancsak változatos volt. Tartalmában is és módszereiben is többször, esetenként lényegesen is változott. Rideg formalizmus uralta. Magyartanárként (vidéken) kiegészítésül tanítottam románt, aztán rajzot, mezőgazdasági ismereteket (!). Szatmárnémetiben két évig román katedrán dolgoztam, egy tanévben a (román) pedagógiai líceumban (9-10. osztályban) latint tanítottam. Az 1971–ben alakult Magyar Líceumban is egy ideig a fél katedrám latin óra volt. Az egyetem nyelvészeti tanszéke tovább ösztönözte és támogatta a nyelvészeti kutató munkámat. Ennek nyomán írtam meg több tanulmányt, amelyekkel külföldi pályázatokon is részt vettem, sőt pályadíjakat nyertem. Úgy emlékszem, 1958–ban (a rajoni román főtanfelügyelő támogatásával) a magyar tagozatok diákjainak bevonásával megszerveztem a Nagykároly környéki falvak közmondásanyagának összegyűjtését, s természetesen feldolgozását. Szatmárnémetiben a tanügyi véglegesítő és a fokozati vizsga kényszerített a szakmódszertannal való fokozottabb foglalkozásra, később ebből (esetenként nevelési tárgyú kérdésekről is) a Tanügyi Újság, alkalmilag a Szatmári Hírlap számára írt cikkek is születtek. A nyelvtudományhoz való vonzódásom (és egyetemi professzoraim ösztönzése) kapcsán felvételiztem a BBTE Filológia Karán a doktori fokozat megszerzésére. A nyelvészeti tanszéken, szakszókincs kutatásából írt disszertációm megvédésével 1972–ben szereztem meg a tudományos címet. Természetesen nyelvész pályafutásom is a korszak lehetőségeinek korlátozó feltételei között alakulhatott. Több tanulmányt írhattam és jelentethettem meg a romániai akadémiai folyóiratban, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben. Az alkalmazott nyelvészet, a nyelvművelés ígérkezett gyümölcsöztethető ágazatnak. Elég hosszú időszakban sikerült is rendszeres nyelvművelő rovatot írnom a temesvári Szabad Szóban, majd a Szatmári Hírlapban és a bukaresti Ifjúmunkásban. Egy másik alkalmilag művelhető szakterület volt a szakszókincs kutatás, konkrétan népi kismesterségek szókincsének összegyűjtése, elemzése. Ez persze párosult a terület néprajzi vonatkozásaival is, konkrétan így születtek és gyűjteményes kötetekben így jelentek meg egy-egy kismesterség néprajzi leírásai is. A népdalgyűjtést 1971–ben a Népi Alkotások Háza kezdeményezésére végeztük, az akkor megjelent kötet (Zöld erdőben fenyő zöldje) anyagát a megye 12 falujában gyűjtött anyagból válogattuk, a dallamokat Brejan–Albert György zenetanár jegyezte le, a szövegeket én gondoztam. E gyűjtés folyamán megállapítottam, hogy Szatmár megyében még él a népballada műfaja. Akkor határoztam el, hogy a gyorsan pusztuló műfaj feltérképezése, létező darabjainak megmentése sürgős feladat, ezért hozzákezdtünk ennek felkutatásához, rögzítéséhez (magnetofonnal), s lejegyzéséhez. Az 1978–ban megjelent kötet (Szatmári népballadák) anyagát 43 helységben gyűjtöttük. A szaktudomány értékeli, sikerültnek tartja a munkát. A néprajzkutató minősítésem még egy két (társszerzőkkel készített) szellemi néprajzi munkára, valamint néhány tanulmányra, kisebb cikkekre alapozódik. Lényegében a szükséglet, a helyzet megkívánta időszakosan végzett tevékenységet fed. Ugyanez vonatkozik az irodalomtörténész minősítésre is. A magyarul és/vagy románul írt irodalmi, irodalomtörténeti vonatkozású írásom — cikkem, esetenként tanulmányom megírását többnyire valamilyen konkrét alkalom, hivatalos megemlékezés igényelte. Előfordult persze olyan eset is, amikor egyik-másik térségünkbeli, avagy a térséggel kapcsolatba került író-költő életének vagy valamelyik alkotásának kapcsán Szatmárhoz kapcsolódó vonatkozásáról is írtam (a Korunkban, az Erdélyi Múzeumban, gyűjteményes kötetekben). Lehet, hogy ide lehetne vagy kellene kapcsolnom a lexikonok helyi munkatársaként végzett szerkesztői tevékenységemet. A hat kötetben megjelent Romániai Magyar Irodalmi Lexikonnak szatmári (Szatmár megyei) anyagából mintegy ötven szócikket (esetenként tanulmányt) én írtam. Hasonló munkatársa voltam a Budapesten megjelenő Magyar Katolikus Lexikonnak, a 2001–2011 között megjelenő VI-XV. kötetébe 59 szócikket írtam. Valószínűleg ide kellene sorolnom a Csanálosról és Erdődről írt falumonográfiámat is. Úgy ítélem, mindkettővel elégedett lehetek. A kérdésben helytörténetként megnevezett terület gyakorlatilag sokirányú kutató és publikációs tevékenységre vonatkozhat. Elsősorban művelődéstörténetként közelíteném meg, ugyanis több könyvem és jónéhány tanulmányom sorolhatnám be ennek egyik ágazatába, az iskolatörténetbe. 1972–től foglalkoztam — Jakó Zsigmond professzor útmutatásával — művelődéstörténetünknek sürgető feladatával, középiskoláink történetének és társadalmi szerepének az addig ismert kerettörténetüket meghaladó bemutatásával. A Szatmárnémeti református kollégium és diákjai (1610–1852) című munkát 1983–ban adtam át a Kriterion Könyvkiadónak. A munka hamarosan abban a megtiszteltetésben részesült, hogy művelődéstörténetünk harminc tiltott kiadványa közé sorolták. Még 1989 előtt rátaláltam a Pázmány Péter alapította jezsuita gimnázium, valamint az ún. püspöki líceum gazdag levéltári anyagára is. Ennek feldolgozására, kiadására nyilvánvalóan nem is gondolhattam. Oktatási intézményeink történetének kutatása 1990 után új intézménnyel bővült, a Szatmárnémeti Római Katolikus Polgári Iskolai Tanítónőképző Intézettel. Mind a püspöki líceum (a középiskolát követő kétéves oktatási intézmény), mind a polgári iskolai tanítónőképző (ma tanítóképző főiskolának kellene nevezni) bölcsészeti és természettudományok tagozata (később kézimunka–mesternői, és testnevelési szakkal is bővült) Szatmárnémeti oktatástörténeti képét addig nem ismert távlatokban mutatta be. A helytörténet — oktatástörténet — intézménytörténet kereteibe sorolható maradandó eredmények közé sorolhatom a Szatmári diákok 1610–1852 című (Szeged, 1994) kötetet, amely tartalmazza a korabeli középiskoláinkban tanult diákok névsorát, adatait, a Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig című (Csíkszereda, 2004) kötetet. Igazán helytörténetnek a Szatmárnémeti kialakulása és fejlődése épületei és műemlékei tükrében (Identitas, Szatmárnémeti, 2002) című munkát említem, amely azonban (rajtam kívül) népes munkatársi csoport — Bara Csaba, Bara István, Erdei Líviusz, Kiss Imola, Muhi Sándor, Tóth Géza — közreműködésével készült, minőségileg nagyon szép munka (Póti István kiadásában). A hiánypótláson kívül a könyv a művelődés munkatársai szükséges és lehetséges együttműködésének tanúsítója. Az egyháztörténetet kutató és író minősítést nyilvánvalóan 1992 után kaphattam, miután megjelent az Romániai Magyar Szó kis zsebkönyve, az Erdélyi Egyházaink Évszázadai. A zsebkönyv Szatmár Római Katolikus Püspökség című fejezetét én írtam. Egyszerű történet: Ft. Reizer Pál szatmári püspök megkért: két héten belül le kell adnia a pontosan húsz oldal terjedelműre megszabott kéziratot a püspöksége történetéről. Papjai közül akik megírhatnák visszautasítják, nem talál olyant, aki megírhatná. Kérése: mentsem meg. El kellett vállalnom. Következett a rohammunka: szempontok meghatározása, vázlat, források keresése, megszövegezés. S amint az történni szokott, folytatása következett. Ugyanő megkért: írjak egy rövid életrajzot Scheffler Jánosról, az 1952-ben börtönben meghalt szatmári püspökről, ugyanis el akarja indítani a boldoggá avatási eljárását, de ehhez szükséges emlékének, életrajzának felidézése. A mű megírásának feltételei most jobbak voltak: a kiadóval megegyeztek, 60 nap múlva átadja a nyomdakész kéziratot. Nem részletezem, hogy milyen írói munkakörülmény — iskolai és igazgatói munka mellett — forrásmunkák nélkül dolgozni. A munka — törvényszerűen apró–cseprő hibákkal, no meg téves adattal is — elkészült. És később újabb kéréseket, feladatokat hozott magával. Scheffler János egész életpályáját, személyiségét megismerve aztán úgy láttam, hogy érdemes őt a 21. századi – akármilyen felekezetű – ember elé idézni, hiszen világszemlélete, életmódja, munkastílusa bármelyik számára hasznosítható tanulságokat sugall. Ezért adtam a könyvnek a fő címül: Köztünk élet… A tavaly, hivatalos boldoggá avatására elkészült a Boldog Scheffler János.
— Sok nyelvészeti munkája van, amelyek közül néhányban már–már feledésbe merülő helyneveket tett maradandóvá, de az irodalomtörténeti és egyháztörténeti munkáiban is sok olyan téma van feldolgozva, ami könnyen a múlté lehetett volna. Az egyre jobban globalizálódó világban, amikor az anyanyelv kezd háttérbe szorulni, nem félő, hogy ezek a tudományos munkák a könyvtárak polcain rekednek?
— A különféle tudományos vagy művelődési szakterületekre vonatkozó munkáimban kétféle értéket kereshetek: adatokat, ismeretanyagot, esetenként valamilyen elméleti vagy módszertani kérdés fejtegetését. A 21. század világában minden nyomtatott munka kétféle módon élhet: könyvtárak polcain és/vagy digitalizáltan a világhálón. Több könyvemről tudom, hogy megtalálható a világhálón, a Kárpát-medence helynévanyagának digitalizált formában elhelyezése a világhálón folyamatban van (az én kétkötetes munkámé is). Vannak és lesznek, akik megkeresik és szívesen forgatják kezükben a papírra nyomtatott könyveket, de mind többen vannak, akik a számítógép adta lehetőséget, a világhálón való elérhetőséget választják.
Befejezésre váró feladatok
— Melyek azok a dolgok, kérdések, amelyek önt nyolcvan évesen is foglalkoztatják, mi az, amin most dolgozik, és milyen tervei vannak?
— Merészségnek tartanám, ha nyolcvan évesen, főként a tarsolyomban levő betegségekkel terveket szőnék. Szeretném teljesíteni azt, amit feladatul kapok, erőm és lehetőségeim mértékében igyekszem befejezni néhány be nem fejezett, félig kész (nyelvészeti művelődéstörténeti) téma kidolgozását.
Azt hiszem, meg kellene oldanom a Státus Kiadó által kiadott két könyvem bemutatóját is. A decemberben megjelent tanulmánykötet (Pillanatképek jövőbelátáshoz) célja ugyanis térségünket érintő múltbeli és jelenkori problémákat tárgyaló, de külföldön megjelent tanulmány elérhetőségének előmozdítása volt. A múlt héten megjelent Sakkfigurák pedig egy koncepciós kirakatper megtervezését, forgatókönyvét, kivitelezését mutatja be. Tanulságai — a konkrét szereplőktől elvonatkoztatva is — egy korszak ártatlan áldozataira emlékeztethetnek.
Elek György
Kiegészítés: Bura László könyvei /1990-től/
Bura László: Hűségesen, fáradhatatlanul : Scheffler János szatmári megyés püspök életútja. (Szatmárnémeti, 1992);
Bura László: Krisztussal élve a világ felé fordulva. A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári irgalmas Nővérek 1842–1992. Satu Mare, 1992.
Bura László: A Szatmári Református kollégium és diákjai 1610 – 1852. Kolozsvár, 1994.
Bura László: Szatmári diákok 1610–1852. Szeged, 1994.
Bura László: Hám János öröksége. Szatmárnémeti. 1999.
Bura László: Iskolavárosunk Szatmárnémeti. Csíkszereda, 1999.
Bura László: Éltetőnk, mindennapi anyanyelvünk : nyelvművelő írások. Csíkszereda, 2002.
Bura László: A második évszázad. A szatmári róm. kat. egyházmegye kislexikona. 1904–2004. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2003.
Bura László: Szatmári helynevek I. (Budapest, 2003);
Bura László: Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004.
Bura László: Tövisháti helynevek. (Budapest, 2004).
Bura László: A szatmári Szent János-plébánia temploma 1906–2006. Verbum, Kolozsvár, 2006.
Hám János szatmári püspök 1827–1857. Szerk. Bura László, Ilyés Csaba. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2007.
Bura László: Vizsgáljuk meg ezek okát! Szatmári művelődés- és egyháztörténeti tanulmányok. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2007.
Meszlényi Gyula szatmári püspök 1887–1905. Szerk. Bura László. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2008.
Bura László: Erdőd nyolc évszázada. Idea Stúdió, Szatmárnéme
2015. május 6.
Katolikus Nőszövetségek találkozója Kolozsváron
2015. április 20-22 között került sor Kolozsváron az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egyesülete lelkigyakorlatos napjaira, melyen 31 nőszövetség közel 130 tagja, illetve 21 lelkipásztor vett részt. A találkozón szép számban vettek részt a nagyváradi római katolikus egyházmegyéből a zilahi Árpádházi Szent Erzsébet Nőszövetség tagjai, Ft. Sövér István plébános vezetésével, Nagyváradról, a várad-olaszi Szent Rita, valamint a várad-velencei Lisieux-i Kis Szent Teréz Nőszövetség tagjai Ft. Kiss Albert várad-olaszi plébános, kanonok vezetésével.
A találkozó mottója: Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szeretlek benneteket (Jn 15,12)
A lelkigyakorlat a rendező, kolozsvári Szent Mihály Nőszövetség dísztermében zajlott le. Az egybegyűlteket Fábián Mária az E.R.K.N.E. elnöke köszöntötte, aki tolmácsolta Exc. Jakubinyi György érsek úr üdvözletét, majd, felolvasta Ft. Tamás József segédpüspök illetve Ft. Pék Sándor esperes leveleit, melyben köszöntötték a lelkigyakorlat résztvevőit. Ft. Kovács Sándor fő esperes a Fórum lelki vezetője köszöntő beszédében kiemelte a nők szerepét korunk társadalmában, a családban, mint ahogy Márton Áron püspök is kihangsúlyozta: a család az amelyből az élet fakad, itt sűrűsödik össze az emberiség összes öröme és bánata, a család biztosítja, hogy erős, alkotóképességű emberek nevelkedjenek. A család felbomlása a társadalom hanyatlásához vezet, ilyen körülmények között a nőknek különösen nagy felelősségük van. Az ő tevékenységük befolyással van azonban nemcsak a családra, hanem az egyházra és egész közösségünkre. Ferenc pápa is beszédeiben kihangsúlyozza a nők szerepét mondván, hogy a nők mindennapi munkája befogadóvá teszi társadalmunkat, steril az a világ melyből a nőket kirekesztik.
A Báthori István Líceum diákjai Vincze Csilla tanárnő vezetésével, nagy sikert aratva, válogatást mutattak be Petőfi Sándor családdal kapcsolatos verseiből.
A lelkigyakorlaton a résztvevők Ft. Nagy József csíkcsicsói plébános értekezését hallgatták meg melyben az összejövetel mottójából kiindulv szeressétek egymást , amint én szeretlek benneteket Jn. 15,12- a család mai szerepéről értekezett, a családról melyre a szeretet fénye kell ragyogjon, a családról mely melegség, szeretet, közös asztal és valaki ,aki vár ha hazatérünk. Saját tapasztalatait elevenítette fel édesapja, édesanyja gondos szeretete védte Őt egész eddigi élete alatt. Bemutatta a házas hétvége mozgalmat mely Spanyolországból indult ki és terjedt el egész Európában, Magyarországon 2001-től tartanak ilyen rendezvényeket Erdélyből mintegy 500 házaspár a tagja, egyházközségükben Csíkszépvizen tartottak házas hétvégét legutóbb, melyen 16 házaspár vett részt, melynek célja volt tudatosítani a szeretetet mely a család fundamentuma, a család az első hely ahol megtanulunk beszélni, kommunikálni, imádkozni a hely ahol szeretetben neveljük gyermekeinket. Homa Ildikó szociális testvér Kötetlenül elköteleződve című előadásában a családos találkozókról értekezett a Szent Mihály plébánián. Ft. Illyés Csaba Nagykárolyi plébános „Nagyobb boldogság adni, mint kapni”( Ap.Cs 20,35) címmel értekezett rámutatva, hogy korunkban elhatalmasodott az önzés a pillanatnyi élvezetek hajhászása, a kapzsiság, a földi gyarapodás elsődlegessége, eltévelyedés a hittől, sokszor fordulunk el a segítséget kérőktől. A hívő ember Krisztus nyomában kell járjon, mert az Ő szeretete nélkül nem tudjuk gyakorolni az irgalmasságot mely Krisztus közelségéből fakad.
A Fórum résztvevői közösen imádkoztak Isten szolgája Márton Áron boldoggá avatásáért. A Szent Mihály templomban nagysikerű koncertet tartott a Szent Cecília kórus és zenekar dr. Potyó István vezényletével. A lelkipásztorok tanácsainak meghallgatása után a záró szentmisén vettek részt melyen szentbeszédet Ft. Kiss Albert várad-olaszi plébános mondott. A következő találkozó, lelkigyakorlat színhelye 2015 szeptemberében Nagyvárad lesz, ahol a nőszövetségek elnökei és lelki vezetőik vesznek részt.
Fleisz Judit, a nagyvárad-velencei Lisieux-i Kis Szent Terez Nőszövetség elnöke
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. április 20-22 között került sor Kolozsváron az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egyesülete lelkigyakorlatos napjaira, melyen 31 nőszövetség közel 130 tagja, illetve 21 lelkipásztor vett részt. A találkozón szép számban vettek részt a nagyváradi római katolikus egyházmegyéből a zilahi Árpádházi Szent Erzsébet Nőszövetség tagjai, Ft. Sövér István plébános vezetésével, Nagyváradról, a várad-olaszi Szent Rita, valamint a várad-velencei Lisieux-i Kis Szent Teréz Nőszövetség tagjai Ft. Kiss Albert várad-olaszi plébános, kanonok vezetésével.
A találkozó mottója: Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szeretlek benneteket (Jn 15,12)
A lelkigyakorlat a rendező, kolozsvári Szent Mihály Nőszövetség dísztermében zajlott le. Az egybegyűlteket Fábián Mária az E.R.K.N.E. elnöke köszöntötte, aki tolmácsolta Exc. Jakubinyi György érsek úr üdvözletét, majd, felolvasta Ft. Tamás József segédpüspök illetve Ft. Pék Sándor esperes leveleit, melyben köszöntötték a lelkigyakorlat résztvevőit. Ft. Kovács Sándor fő esperes a Fórum lelki vezetője köszöntő beszédében kiemelte a nők szerepét korunk társadalmában, a családban, mint ahogy Márton Áron püspök is kihangsúlyozta: a család az amelyből az élet fakad, itt sűrűsödik össze az emberiség összes öröme és bánata, a család biztosítja, hogy erős, alkotóképességű emberek nevelkedjenek. A család felbomlása a társadalom hanyatlásához vezet, ilyen körülmények között a nőknek különösen nagy felelősségük van. Az ő tevékenységük befolyással van azonban nemcsak a családra, hanem az egyházra és egész közösségünkre. Ferenc pápa is beszédeiben kihangsúlyozza a nők szerepét mondván, hogy a nők mindennapi munkája befogadóvá teszi társadalmunkat, steril az a világ melyből a nőket kirekesztik.
A Báthori István Líceum diákjai Vincze Csilla tanárnő vezetésével, nagy sikert aratva, válogatást mutattak be Petőfi Sándor családdal kapcsolatos verseiből.
A lelkigyakorlaton a résztvevők Ft. Nagy József csíkcsicsói plébános értekezését hallgatták meg melyben az összejövetel mottójából kiindulv szeressétek egymást , amint én szeretlek benneteket Jn. 15,12- a család mai szerepéről értekezett, a családról melyre a szeretet fénye kell ragyogjon, a családról mely melegség, szeretet, közös asztal és valaki ,aki vár ha hazatérünk. Saját tapasztalatait elevenítette fel édesapja, édesanyja gondos szeretete védte Őt egész eddigi élete alatt. Bemutatta a házas hétvége mozgalmat mely Spanyolországból indult ki és terjedt el egész Európában, Magyarországon 2001-től tartanak ilyen rendezvényeket Erdélyből mintegy 500 házaspár a tagja, egyházközségükben Csíkszépvizen tartottak házas hétvégét legutóbb, melyen 16 házaspár vett részt, melynek célja volt tudatosítani a szeretetet mely a család fundamentuma, a család az első hely ahol megtanulunk beszélni, kommunikálni, imádkozni a hely ahol szeretetben neveljük gyermekeinket. Homa Ildikó szociális testvér Kötetlenül elköteleződve című előadásában a családos találkozókról értekezett a Szent Mihály plébánián. Ft. Illyés Csaba Nagykárolyi plébános „Nagyobb boldogság adni, mint kapni”( Ap.Cs 20,35) címmel értekezett rámutatva, hogy korunkban elhatalmasodott az önzés a pillanatnyi élvezetek hajhászása, a kapzsiság, a földi gyarapodás elsődlegessége, eltévelyedés a hittől, sokszor fordulunk el a segítséget kérőktől. A hívő ember Krisztus nyomában kell járjon, mert az Ő szeretete nélkül nem tudjuk gyakorolni az irgalmasságot mely Krisztus közelségéből fakad.
A Fórum résztvevői közösen imádkoztak Isten szolgája Márton Áron boldoggá avatásáért. A Szent Mihály templomban nagysikerű koncertet tartott a Szent Cecília kórus és zenekar dr. Potyó István vezényletével. A lelkipásztorok tanácsainak meghallgatása után a záró szentmisén vettek részt melyen szentbeszédet Ft. Kiss Albert várad-olaszi plébános mondott. A következő találkozó, lelkigyakorlat színhelye 2015 szeptemberében Nagyvárad lesz, ahol a nőszövetségek elnökei és lelki vezetőik vesznek részt.
Fleisz Judit, a nagyvárad-velencei Lisieux-i Kis Szent Terez Nőszövetség elnöke
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. augusztus 26.
Megáldották a Nagykárolyi Kalazanci Szent József templomot
A szellemi és tárgyi értékek megóvásáról és továbbadásáról szólt a külsőleg megújult Kalazanci Szent József templom búcsúja - a szentmise elején Schönberger Jenő püspök megáldotta a templomot.
Ünnepelt Nagykároly augusztus 25-én, amikor az este hattól kezdődő búcsúmise keretében megáldották a külső felújításon átesett Kalazanci Szent József templomot. Az öröm már órákkal a kezdés előtt a levegőben vibrált: az emberek ünneplőben érkeztek, léptek be az irgalmasság kapuján, töltötték meg a padokat, és álltak a sorok között is, egyre többen és egyre haladva a szentély felé, ahogy közeledett a szentmise kezdési ideje. A bevonulás után Schönberger Jenő püspök köszöntötte a híveket és vendégeket, kimagasló eseménynek nevezve a templom külső felújítását követő szentelést - ezt Kalazanci Szent József közbenjárásának is tulajdonította. Ilyés Csaba esperes ismertette a felújítás részleteit, a püspök atya pedig háláját fejezte ki mindenkinek, aki segítséget nyújtott, Isten áldását kérte rájuk, értük ajánlotta a szentmisét. Ezután indult el, megszentelni a templomot. Végighaladt az emberek között, kilépett a kapun és szenteltvizet hintett a falakra.
"A templom mindig a benne ünneplő közösségnek, minden egyes személynek is a jelképe" - mondta már prédikációjában Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, hiszen a piaristák egykori központja a Nagykárolyi templom. "Amikor egy megújult templomba érkezünk, öröm tölt el bennünket, erőt és reményt ad arra, hogy mi magunk is meg tudunk újulni, a mi életünk is meg tud szépülni" - vallotta.
Labancz Zsolt ezután a gyermekekre irányította a figyelmet. A piarista generális egyik leveléből idézve elmondta, általuk érkezik el Isten országa, a gyermekek visznek közel az Úrhoz. "Ma úgy ünneplünk itt együtt, hogy Kalazanci Szent Józsefre, a névadóra tekintünk és azt keressük, hogy az ő személye hol, hogyan hív meg, hogy megújítsuk az életünket? Amikor egy gyermekre tekintünk, azt érezzük meg, hogy van jövőnk és reményünk. Áldott az a közösség és áldott az az ország, ahol vannak gyermekek. Kalazanci Szent József a figyelmének a középpontba állította a gyermekeket és megáldotta őket. Alig ha van emberhez méltóbb cél, mint úgy élni, hogy új életet tudjunk a világba segíteni. De azt látjuk, hogy ma, mintha sokan megijednének ettől. Ahhoz, hogy a fiatalok tudjanak gyermeket vállalni, azt hiszem arra van szükség, hogy összefogjunk, hogy erősítsük egymást. Nem egyéneken múlik ez, hanem közösségeken."
A jövő milyensége a gyermekek nevelésén, oktatásán múlik, hangsúlyozta a tartományfőnök. "Amikor Kalazanci Szent József iskolát hozott létre, mindig a gyermekre figyelt. Tudta, hogy az iskola prófétai kell, hogy legyen, meg kell álmodnia, hogy milyen az a jövő, amit szolgálni szeretne? Azt a jövőt kell majd most elkezdeni megvalósítani. Nevelési szükséghelyzet van ma is, és ez arra hív mindannyiunkat, hogy megvizsgáljuk, mi ad értelmet, tartalmat, tartást a mi életünknek? Ha azt szeretnénk, hogy a következő nemzedékek hasonló értékeket kövessenek, mint amit mi fontosnak tartunk, akkor meg kell tanulnunk ezeket vonzóan, hitelesen élni - úgy, hogy az kedvet ébresszen a mai fiatalokban és gyerekekben. Akkor majd átalakítják a világot!"
A Kalazanci Szent József templom Magyarország kormánya pénzadományaként, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával újult meg. A szentmisén jelen volt Dr. Grezsa István magyarországi kormánybiztos és Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár - ők az áldozás után szóltak az ünneplő tömeghez, kifejezve elkötelezettségüket a határon túli magyar egyházi és civil közösségek segítésében, megtartásában. Végül, a teljes búcsú elnyeréséért szükséges imákat mondták el a jelenlevők együtt, majd az áldás után elhangzottak a himnuszok.
A templom megújult, szép lett - újra és újra megcsodálták a kilépő hívek -, de még szebb az a közösség, amely meg tudja tölteni hétről hétre, vasárnapról vasárnapra, ünnepről hétköznapokra a padokat.
szatmar.ro
A szellemi és tárgyi értékek megóvásáról és továbbadásáról szólt a külsőleg megújult Kalazanci Szent József templom búcsúja - a szentmise elején Schönberger Jenő püspök megáldotta a templomot.
Ünnepelt Nagykároly augusztus 25-én, amikor az este hattól kezdődő búcsúmise keretében megáldották a külső felújításon átesett Kalazanci Szent József templomot. Az öröm már órákkal a kezdés előtt a levegőben vibrált: az emberek ünneplőben érkeztek, léptek be az irgalmasság kapuján, töltötték meg a padokat, és álltak a sorok között is, egyre többen és egyre haladva a szentély felé, ahogy közeledett a szentmise kezdési ideje. A bevonulás után Schönberger Jenő püspök köszöntötte a híveket és vendégeket, kimagasló eseménynek nevezve a templom külső felújítását követő szentelést - ezt Kalazanci Szent József közbenjárásának is tulajdonította. Ilyés Csaba esperes ismertette a felújítás részleteit, a püspök atya pedig háláját fejezte ki mindenkinek, aki segítséget nyújtott, Isten áldását kérte rájuk, értük ajánlotta a szentmisét. Ezután indult el, megszentelni a templomot. Végighaladt az emberek között, kilépett a kapun és szenteltvizet hintett a falakra.
"A templom mindig a benne ünneplő közösségnek, minden egyes személynek is a jelképe" - mondta már prédikációjában Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, hiszen a piaristák egykori központja a Nagykárolyi templom. "Amikor egy megújult templomba érkezünk, öröm tölt el bennünket, erőt és reményt ad arra, hogy mi magunk is meg tudunk újulni, a mi életünk is meg tud szépülni" - vallotta.
Labancz Zsolt ezután a gyermekekre irányította a figyelmet. A piarista generális egyik leveléből idézve elmondta, általuk érkezik el Isten országa, a gyermekek visznek közel az Úrhoz. "Ma úgy ünneplünk itt együtt, hogy Kalazanci Szent Józsefre, a névadóra tekintünk és azt keressük, hogy az ő személye hol, hogyan hív meg, hogy megújítsuk az életünket? Amikor egy gyermekre tekintünk, azt érezzük meg, hogy van jövőnk és reményünk. Áldott az a közösség és áldott az az ország, ahol vannak gyermekek. Kalazanci Szent József a figyelmének a középpontba állította a gyermekeket és megáldotta őket. Alig ha van emberhez méltóbb cél, mint úgy élni, hogy új életet tudjunk a világba segíteni. De azt látjuk, hogy ma, mintha sokan megijednének ettől. Ahhoz, hogy a fiatalok tudjanak gyermeket vállalni, azt hiszem arra van szükség, hogy összefogjunk, hogy erősítsük egymást. Nem egyéneken múlik ez, hanem közösségeken."
A jövő milyensége a gyermekek nevelésén, oktatásán múlik, hangsúlyozta a tartományfőnök. "Amikor Kalazanci Szent József iskolát hozott létre, mindig a gyermekre figyelt. Tudta, hogy az iskola prófétai kell, hogy legyen, meg kell álmodnia, hogy milyen az a jövő, amit szolgálni szeretne? Azt a jövőt kell majd most elkezdeni megvalósítani. Nevelési szükséghelyzet van ma is, és ez arra hív mindannyiunkat, hogy megvizsgáljuk, mi ad értelmet, tartalmat, tartást a mi életünknek? Ha azt szeretnénk, hogy a következő nemzedékek hasonló értékeket kövessenek, mint amit mi fontosnak tartunk, akkor meg kell tanulnunk ezeket vonzóan, hitelesen élni - úgy, hogy az kedvet ébresszen a mai fiatalokban és gyerekekben. Akkor majd átalakítják a világot!"
A Kalazanci Szent József templom Magyarország kormánya pénzadományaként, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával újult meg. A szentmisén jelen volt Dr. Grezsa István magyarországi kormánybiztos és Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár - ők az áldozás után szóltak az ünneplő tömeghez, kifejezve elkötelezettségüket a határon túli magyar egyházi és civil közösségek segítésében, megtartásában. Végül, a teljes búcsú elnyeréséért szükséges imákat mondták el a jelenlevők együtt, majd az áldás után elhangzottak a himnuszok.
A templom megújult, szép lett - újra és újra megcsodálták a kilépő hívek -, de még szebb az a közösség, amely meg tudja tölteni hétről hétre, vasárnapról vasárnapra, ünnepről hétköznapokra a padokat.
szatmar.ro
2017. július 4.
Konferencia és kiállításmegnyitó a reformáció jegyében
Július 4-én, kedden egész napos programsorozattal emlékeztek meg Nagykárolyban a Reformáció 500 évfordulójáról, melyet a Károlyi Kastélyban szerveztek meg.
Az esemény egy konferencia, illetve egy, a témában szervezett kiállítás köré szerveződött. A programsorozat délelőtt indult, a gyülekező után a jelenlévők egy istentiszteleten vehettek részt, melyen Nt. Forró László főjegyző hirdette az igét. A folytatásban a köszöntések után került sor az első előadásra, melyet dr. Bara Júlia, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott „Gróf Károlyi Sándor és a reformátusok címmel”.
A nap második előadását dr. Szőcs Péter, a Szatmár Megyei Múzeum aligazgatója tartotta. Beszámolója révén a Szatmár megyei református templomok régészeti leleteiről tudhattak meg érdekességeket a résztvevők. Délben kikapcsolódásképpen különleges műsor várta a konferencia látogatóit, akik a Carmina Renascentia régi zene együttes előadását hallgathatták meg.
A kellemes dallamok után került sor a Reformációs kiállítás megnyitójára, melynek keretén belül dr. Szőcs Péter köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy a kiállítás megtekintésekor a részletekre is figyeljenek a látogatók, hiszen a bemutatott tárgyak értékei innen látszanak leginkább: a terítők hímzéseire, az örvös munkákra, a nyomdai munkák kivitelezési módjára. A továbbiakban Felician Bob, a Szatmár megyei múzeum igazgatója szólalt fel, aki az 500 évvel ezelőtti események erdélyi vonatkozásairól beszélt, majd dr. Hágó Attila Nándor, a Városi Múzeum vezetője vette át a szót, és mutatta be pár mondatban a kiállítást.
A kiállítás első részében a régióból származó kegytárgyakat láthatunk, illetve egy összeállítás révén a reformáció történetét ismerhetjük meg. A második részben fotókat láthatunk, melyek a környező templomok alaprajzát, külsejét és belsejét mutatják be.
Az ünnepélyes megnyitó után sor került a konferencia harmadik, és egyben utolsó előadására, melyet Ft. Illyés Csaba esperes tartott az „A reformáció egy mai katolikus lelkész szemével” címmel.
Az egy napos programsorozat fórumbeszélgetéssel, majd svéd asztalos ebéddel zárult. Bagosi Andrea / szatmar.ro
Július 4-én, kedden egész napos programsorozattal emlékeztek meg Nagykárolyban a Reformáció 500 évfordulójáról, melyet a Károlyi Kastélyban szerveztek meg.
Az esemény egy konferencia, illetve egy, a témában szervezett kiállítás köré szerveződött. A programsorozat délelőtt indult, a gyülekező után a jelenlévők egy istentiszteleten vehettek részt, melyen Nt. Forró László főjegyző hirdette az igét. A folytatásban a köszöntések után került sor az első előadásra, melyet dr. Bara Júlia, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott „Gróf Károlyi Sándor és a reformátusok címmel”.
A nap második előadását dr. Szőcs Péter, a Szatmár Megyei Múzeum aligazgatója tartotta. Beszámolója révén a Szatmár megyei református templomok régészeti leleteiről tudhattak meg érdekességeket a résztvevők. Délben kikapcsolódásképpen különleges műsor várta a konferencia látogatóit, akik a Carmina Renascentia régi zene együttes előadását hallgathatták meg.
A kellemes dallamok után került sor a Reformációs kiállítás megnyitójára, melynek keretén belül dr. Szőcs Péter köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy a kiállítás megtekintésekor a részletekre is figyeljenek a látogatók, hiszen a bemutatott tárgyak értékei innen látszanak leginkább: a terítők hímzéseire, az örvös munkákra, a nyomdai munkák kivitelezési módjára. A továbbiakban Felician Bob, a Szatmár megyei múzeum igazgatója szólalt fel, aki az 500 évvel ezelőtti események erdélyi vonatkozásairól beszélt, majd dr. Hágó Attila Nándor, a Városi Múzeum vezetője vette át a szót, és mutatta be pár mondatban a kiállítást.
A kiállítás első részében a régióból származó kegytárgyakat láthatunk, illetve egy összeállítás révén a reformáció történetét ismerhetjük meg. A második részben fotókat láthatunk, melyek a környező templomok alaprajzát, külsejét és belsejét mutatják be.
Az ünnepélyes megnyitó után sor került a konferencia harmadik, és egyben utolsó előadására, melyet Ft. Illyés Csaba esperes tartott az „A reformáció egy mai katolikus lelkész szemével” címmel.
Az egy napos programsorozat fórumbeszélgetéssel, majd svéd asztalos ebéddel zárult. Bagosi Andrea / szatmar.ro
2017. október 28.
1956-ra emlékeznek Nagykárolyban
A Nagykárolyi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség templomában vasárnap, azaz október 29-én 1956-os megemlékező ünnepséget szerveznek.
Az alkalom ökumenikus vesperás istentisztelettel kezdődik, mely keretén belül Illyés Sándor – evangélikus lelkipásztor, Ilyés Csaba – római katolikus főesperes, Erdős Csaba – református lelkipásztor fognak szolgálni. Díszőrséget fog állni és tisztelegni fognak az 56-os hősökre emlékezve a 151. Gr. Károlyi Gyula Cserkészcsapat, valamint a Történelmi Vitézi Rend.
Kovács Jenő Nagykároly városának polgármestere köszöntésében fogja megosztani ünnepi gondolatait az ünneplőkkel. Majd dr. Geréb Miklós – irinyi ref. lelkipásztor – „56-os visszatekintés„ címmel fog előadást tartani. Az alkalom szeretetvendégséggel fog zárulni. A szervezők nagy szeretettel hívnak mindenkit a közös megemlékező ünnepségre. szatmar.ro
A Nagykárolyi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség templomában vasárnap, azaz október 29-én 1956-os megemlékező ünnepséget szerveznek.
Az alkalom ökumenikus vesperás istentisztelettel kezdődik, mely keretén belül Illyés Sándor – evangélikus lelkipásztor, Ilyés Csaba – római katolikus főesperes, Erdős Csaba – református lelkipásztor fognak szolgálni. Díszőrséget fog állni és tisztelegni fognak az 56-os hősökre emlékezve a 151. Gr. Károlyi Gyula Cserkészcsapat, valamint a Történelmi Vitézi Rend.
Kovács Jenő Nagykároly városának polgármestere köszöntésében fogja megosztani ünnepi gondolatait az ünneplőkkel. Majd dr. Geréb Miklós – irinyi ref. lelkipásztor – „56-os visszatekintés„ címmel fog előadást tartani. Az alkalom szeretetvendégséggel fog zárulni. A szervezők nagy szeretettel hívnak mindenkit a közös megemlékező ünnepségre. szatmar.ro