Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Ilyés András Zsolt
11 tétel
1999. augusztus 21.
"A kolozsvári Tinivár Kiadó által 1999-ben megjelentetett, Kész röhej című könyv, melyet dr. Bartha Zoltán szerkesztett. Az előszók, az érdekes nyelvismertetés után diákok által kimondott, megírt, csattanós történeteket, "jópofa" reklámszövegeket, átformált irodalmat és humoros kifejezéseket olvashatunk majdnem 200 oldalon át. /(Ilyés András-Zsolt): A diáknyelv humora. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./"
2013. június 15.
A Toll védelme
Ötödik évfolyamához érkezett a székelyudvarhelyi folyóirat
Kisiskoláskorom kedvenc tárgyai közé tartozott a háromszínű golyóstoll, amely egyetlen érintésre pirosban vagy zöldben folytatta a megszokott kék sorokat. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll ennél sokkal több árnyalattal lepi meg minden negyedévben olvasóit a legfiatalabb "Tollforgatóktól" a szépkorúakig. Az ötödik évfolyamához érkezett irodalmi, művelődési folyóirat az – idén huszonkettedik évébe lépett – udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó sajtóterméke különös szépségű, váratlan virágként született 2009-ben, akkor, amikor már a médiavilágban is érzékelhetővé váltak a gazdasági válság jelei, a meglévő irodalmi- művelődési lapok köré csoportosult szerzők és olvasók köre pedig rég körvonalazódott. Szükség, igény volt rá mégis. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogyaz elmúlt fél évtized alatt egyszer sem kellett megtorpannia, sem minőségében, sem terjedelmében nem érintették az anyagilag, eszmeileg egyaránt nehéz idők mellékhatásai. Ötödik évfolyamának első számában megtaláljuk az induláskor "megkóstoltatott," azóta egyszer sem nélkülözött rovatokat – Anyanyelvünk épségéért, Írók a szülőföldről, Irodalomtörténet, Sajtótörténet, Múzsa és Lant, Híres magyar múzsák, Filozófia, Élő néphagyományok, Hit és üzenet, Élő tudomány, Erdélyi Toll – gyermekeknek –, az első ötvenegynéhány oldalon, a szintén ismert és kedvelt Műhely rovatban pedig Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján címmel Beke Sándor főszerkesztő 2012-ben kiadott interjúkötetének első fejezete olvasható. Mi módon befolyásolta az 1989 utáni romániai magyar sajtó az alkotói pályák alakulását, milyen emlékeket idéz a rendszerváltás után megjelent Székely útkereső, mi a jelentősége a 70-nél több magyar írót "egy közös erdélyi asztalhoz" ültető Erdélyi Tollnak? – jeles írók, költők, irodalomtörténészek, egyetemi tanárok, szerkesztők véleményét ismerhetik meg minderről a kötet, illetve a lap olvasói. Ezen gondolatokból válogattunk: "Szomorúság és életbizalom: ez jellemez ma minden szellemi igényt, mert nem lehet nem észrevenni etnikai sorvadásunk aggasztó tüneteit, ugyanakkor kötelességünk és felelősségünk a jövőteremtő munkálkodás. Ez a kötelességéthosz fűti az Erdélyi Toll működtetését is, színvonala, jellege, holdudvara pedig nyilván egyre feltűnőbb lesz az erdélyi és egységes Kárpát-hazai kulturális magyar ég-boltozat alatt." (Bertha Zoltán), "Megőrzésre, továbbadásra méltó szellemi táplálék gyermeknek, fiatalnak és idősnek egyaránt." (Sipos Erzsébet), "Nekem személy szerint a reményt jelenti, hogy Erdélyben (és persze, Székelyföldön) továbbra is szükség van az írott szóra, a nyelvre, az irodalmi alkotásra." (Demeter Attila). Sorozatban közölt prózaanyagával – Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében, Balázs Sándor: Köznapi filozófia, Bustya Dezső: Tűnődések – számomra a folytonosság ígéretét sugallja, egyfajta biztonságérzetet kelt az ötesztendős Erdélyi Toll. Olyan érzés ez, mint amikor valaki több hónapos távollét után hazatér, és mindent a helyén talál.
(A tartalomból: Beke Sándor: Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján (I.), Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin (VI.), Pomogáts Béla: A helikoni költészet, Bárd Oszkár: Kell lennie, Madách Imre: Isten keze, ember keze, Málnási Ferenc: "Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál", Nagy Pál: Volt akkor egy Művészet, Pomogáts Béla: Búcsú egy műhelytől, Kozma László: Szabó T. Attila, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében (XII.), Brauch Magda: Nyelvi illem – régen és ma, Bertha Zoltán: Magyarság és emberség, Brauch Magda: Erzsébet asszony, Balázs Sándor: Köznapi filozófia (VI.), Ráduly János: Népies rabversek 1897-ből, Szőcs Katalin: Az élet virága (I.), Sebestyén Péter: Húsvét, az ünnepek ünnepe; Feltámadás; Látta és hitt, Bustya Dezső: Tűnődések (IV.), Zsigmond Enikő: Milyen gát a Bogát-dombja, küszöb-e a Gréces-tető? A Múzsa és Lant rovat szerzői: Albert–Lőrincz Márton, Barabás István, Beke Sándor, Bodó Márta, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Demeter Attila, Elekes Ferenc, Eszteró István, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Ilyés András Zsolt, Kamenitzky Antal, Kiss Lehel, Komán János, Kozma László, Molnos Ferenc, Mester Györgyi, Mészely József, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Pálffy Tamás, Ráduly János, Tar Károly. Az Erdélyi Toll – gyermekeknek rovatban Barcsay Andrea-Krisztina, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Kiss Lehel, Kozma László, László László, Mester Györgyi, Mészely Adél, Mészely József, Nagy Székely Ildikó, P. Buzogány Árpád, Tar Károly írásai szerepelnek.).
nszi
Népújság (Marosvásárhely)
Ötödik évfolyamához érkezett a székelyudvarhelyi folyóirat
Kisiskoláskorom kedvenc tárgyai közé tartozott a háromszínű golyóstoll, amely egyetlen érintésre pirosban vagy zöldben folytatta a megszokott kék sorokat. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll ennél sokkal több árnyalattal lepi meg minden negyedévben olvasóit a legfiatalabb "Tollforgatóktól" a szépkorúakig. Az ötödik évfolyamához érkezett irodalmi, művelődési folyóirat az – idén huszonkettedik évébe lépett – udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó sajtóterméke különös szépségű, váratlan virágként született 2009-ben, akkor, amikor már a médiavilágban is érzékelhetővé váltak a gazdasági válság jelei, a meglévő irodalmi- művelődési lapok köré csoportosult szerzők és olvasók köre pedig rég körvonalazódott. Szükség, igény volt rá mégis. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogyaz elmúlt fél évtized alatt egyszer sem kellett megtorpannia, sem minőségében, sem terjedelmében nem érintették az anyagilag, eszmeileg egyaránt nehéz idők mellékhatásai. Ötödik évfolyamának első számában megtaláljuk az induláskor "megkóstoltatott," azóta egyszer sem nélkülözött rovatokat – Anyanyelvünk épségéért, Írók a szülőföldről, Irodalomtörténet, Sajtótörténet, Múzsa és Lant, Híres magyar múzsák, Filozófia, Élő néphagyományok, Hit és üzenet, Élő tudomány, Erdélyi Toll – gyermekeknek –, az első ötvenegynéhány oldalon, a szintén ismert és kedvelt Műhely rovatban pedig Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján címmel Beke Sándor főszerkesztő 2012-ben kiadott interjúkötetének első fejezete olvasható. Mi módon befolyásolta az 1989 utáni romániai magyar sajtó az alkotói pályák alakulását, milyen emlékeket idéz a rendszerváltás után megjelent Székely útkereső, mi a jelentősége a 70-nél több magyar írót "egy közös erdélyi asztalhoz" ültető Erdélyi Tollnak? – jeles írók, költők, irodalomtörténészek, egyetemi tanárok, szerkesztők véleményét ismerhetik meg minderről a kötet, illetve a lap olvasói. Ezen gondolatokból válogattunk: "Szomorúság és életbizalom: ez jellemez ma minden szellemi igényt, mert nem lehet nem észrevenni etnikai sorvadásunk aggasztó tüneteit, ugyanakkor kötelességünk és felelősségünk a jövőteremtő munkálkodás. Ez a kötelességéthosz fűti az Erdélyi Toll működtetését is, színvonala, jellege, holdudvara pedig nyilván egyre feltűnőbb lesz az erdélyi és egységes Kárpát-hazai kulturális magyar ég-boltozat alatt." (Bertha Zoltán), "Megőrzésre, továbbadásra méltó szellemi táplálék gyermeknek, fiatalnak és idősnek egyaránt." (Sipos Erzsébet), "Nekem személy szerint a reményt jelenti, hogy Erdélyben (és persze, Székelyföldön) továbbra is szükség van az írott szóra, a nyelvre, az irodalmi alkotásra." (Demeter Attila). Sorozatban közölt prózaanyagával – Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében, Balázs Sándor: Köznapi filozófia, Bustya Dezső: Tűnődések – számomra a folytonosság ígéretét sugallja, egyfajta biztonságérzetet kelt az ötesztendős Erdélyi Toll. Olyan érzés ez, mint amikor valaki több hónapos távollét után hazatér, és mindent a helyén talál.
(A tartalomból: Beke Sándor: Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján (I.), Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin (VI.), Pomogáts Béla: A helikoni költészet, Bárd Oszkár: Kell lennie, Madách Imre: Isten keze, ember keze, Málnási Ferenc: "Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál", Nagy Pál: Volt akkor egy Művészet, Pomogáts Béla: Búcsú egy műhelytől, Kozma László: Szabó T. Attila, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében (XII.), Brauch Magda: Nyelvi illem – régen és ma, Bertha Zoltán: Magyarság és emberség, Brauch Magda: Erzsébet asszony, Balázs Sándor: Köznapi filozófia (VI.), Ráduly János: Népies rabversek 1897-ből, Szőcs Katalin: Az élet virága (I.), Sebestyén Péter: Húsvét, az ünnepek ünnepe; Feltámadás; Látta és hitt, Bustya Dezső: Tűnődések (IV.), Zsigmond Enikő: Milyen gát a Bogát-dombja, küszöb-e a Gréces-tető? A Múzsa és Lant rovat szerzői: Albert–Lőrincz Márton, Barabás István, Beke Sándor, Bodó Márta, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Demeter Attila, Elekes Ferenc, Eszteró István, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Ilyés András Zsolt, Kamenitzky Antal, Kiss Lehel, Komán János, Kozma László, Molnos Ferenc, Mester Györgyi, Mészely József, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Pálffy Tamás, Ráduly János, Tar Károly. Az Erdélyi Toll – gyermekeknek rovatban Barcsay Andrea-Krisztina, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Kiss Lehel, Kozma László, László László, Mester Györgyi, Mészely Adél, Mészely József, Nagy Székely Ildikó, P. Buzogány Árpád, Tar Károly írásai szerepelnek.).
nszi
Népújság (Marosvásárhely)
2015. január 17.
Olvasólámpa: A falu titkai (Írót küldött Mikóújfalu)
Mikóújfaluban él egy író, Ilyés András Zsolt. Tűzszerészként dolgozott. Egy idő után abbahagyta, vallomása szerint 1999 óta szabadúszó, verset, prózát ír, fényképez. Első verseskönyve Debrecenben jelent meg 2012-ben Ezer egy éjszaka címmel.
Nem vagyunk olyan sokan költők e vidéken, hogy ne figyeltem volna fel jelentkezésére. S amikor olvashattam verseit, már ama vékony kötetében is voltak a falusi hétköznapokra fókuszáló, anekdotikus írások, furcsán lekerekített, de mégis szétnyíló és egymást folytató, kiegészítő, egy nagyobb mű, talán egy regény irányába mutató, „bizarr” prózatöredékek Bizarr–Bezár–Bazár címmel. Először az érdekelt, foglalkozása, a tűzszerészet, valamilyen módon feltűnik-e a versekben? Azt első olvasásra láthattam, hogy számára, mint oly sokak számára, a költészet másik világ, a szabadság és a képzelet világa, a menekülés színtere. Egyik rövid versét egészében ideírom: „éjféli órák után / elégedetten megbéklyózom / seprűmet / közben a várfalak mögött / máglyámhoz csiszolják / a szikrát.” A kis vers címe is jellemző: Hagyjatok játszani. Már első kötete hátlapján bejelenti két készülő könyvét, amelyek idén meg is jelentek, egy prózakötetet és egy gyermekvers-válogatást. Ez bizonyítja, hogy sejtésem, miszerint kisebb prózái előbb-utóbb valami nagyobb egésszé állanak össze, igazolódott. Az elcserélt névjegyeket még kéziratban olvashattam, több dolog tűnt fel. Az első a témaválasztás. Bevallottan önéletrajzi ihletettségű töredékes anekdotáiban nagyapja elsüllyedt világa elevenedik fel sok bizarr jelenettel, derűs részlettel. Persze az elmúlt századok tektonikus mozgásai kihatással voltak az alakuló életekre, derengenek a zord és fenyegető történelmi viszonyok, a sorsok mifelénk mindig ki voltak szolgáltatva az uralgó diktatórikus rendszereknek, melyek fő jellemzője, hogy korlátozzák az egyén mozgás- és szólásszabadságát, egyebekről most nem is beszélve. Erdélyben az értelem mindig bajvívó volt, vívott, és rendszerint baj lett belőle. Itt csak alkalmazkodni lehetett, hogy túlélni lehessen. Ilyés András Zsolt könyve hátlapján, vallomásában kihívóan írja: „Hibásan rajzolják meg a falusi embert azok, akik a gumicsizma és a(szalma)kalap mellé, a ráncos arcra nem mosolygó szájat rajzolnak, mert van egy jó tulajdonságunk, ami a megpróbáltatások ellenére sem elhanyagolható: A TRÉFA.” Igen, a másik, amire felfigyelhettem: a forma, ami elválaszthatatlan az észjárástól. A kettő tételezi egymást, hat egymásra. Ezt érzi Ilyés is, amikor, helyenként meglehetősen tapasztalatlanul, kis anekdotikus formákkal kísérletezik. Kicsiny, derűs adomákból, történetszilánkokból próbálja többé-kevésbé hatásosan megteremteni a nagyobb formát, a történetekben és mögöttük, a mondatok zegzugos átjáróiban, a síró-nevető maszkok árnyékában mégiscsak kirajzolódik nagyapja többé-kevésbé összefüggő élettörténete. S ez több mint figyelemreméltó. Az „induló” írónak van bátorsága szembemenni a nemzedéki divatokkal, nemcsak magáról ír többé-kevésbé őszinte vagy őszintén modoros kitárulkozásokat, hanem egy előző nemzedék rokonszenvünkre mindenképpen érdemes alakját, saját nagyapját idézve meg keresi életében ama pontokat, amelyekhez változatlanul kapcsolódni lehet, hiszen egy folyamatról és a folytonosságról is szó van. Ilyés András Zsolt írói jövője most már csak azon múlik, hogy képes lesz-e megtalálni a nagyobb formákat. A nagy történetet.
Bogdán László
* Ilyés András Zsolt. Ezer egy éjszaka. Debrecen. 2012. Elrejtett névjegyek. Pallas–Akadémia. Csíkszereda. 2014. Hova tűntek a tojások? – gyermekversek – Marosvásárhely. 2014.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Mikóújfaluban él egy író, Ilyés András Zsolt. Tűzszerészként dolgozott. Egy idő után abbahagyta, vallomása szerint 1999 óta szabadúszó, verset, prózát ír, fényképez. Első verseskönyve Debrecenben jelent meg 2012-ben Ezer egy éjszaka címmel.
Nem vagyunk olyan sokan költők e vidéken, hogy ne figyeltem volna fel jelentkezésére. S amikor olvashattam verseit, már ama vékony kötetében is voltak a falusi hétköznapokra fókuszáló, anekdotikus írások, furcsán lekerekített, de mégis szétnyíló és egymást folytató, kiegészítő, egy nagyobb mű, talán egy regény irányába mutató, „bizarr” prózatöredékek Bizarr–Bezár–Bazár címmel. Először az érdekelt, foglalkozása, a tűzszerészet, valamilyen módon feltűnik-e a versekben? Azt első olvasásra láthattam, hogy számára, mint oly sokak számára, a költészet másik világ, a szabadság és a képzelet világa, a menekülés színtere. Egyik rövid versét egészében ideírom: „éjféli órák után / elégedetten megbéklyózom / seprűmet / közben a várfalak mögött / máglyámhoz csiszolják / a szikrát.” A kis vers címe is jellemző: Hagyjatok játszani. Már első kötete hátlapján bejelenti két készülő könyvét, amelyek idén meg is jelentek, egy prózakötetet és egy gyermekvers-válogatást. Ez bizonyítja, hogy sejtésem, miszerint kisebb prózái előbb-utóbb valami nagyobb egésszé állanak össze, igazolódott. Az elcserélt névjegyeket még kéziratban olvashattam, több dolog tűnt fel. Az első a témaválasztás. Bevallottan önéletrajzi ihletettségű töredékes anekdotáiban nagyapja elsüllyedt világa elevenedik fel sok bizarr jelenettel, derűs részlettel. Persze az elmúlt századok tektonikus mozgásai kihatással voltak az alakuló életekre, derengenek a zord és fenyegető történelmi viszonyok, a sorsok mifelénk mindig ki voltak szolgáltatva az uralgó diktatórikus rendszereknek, melyek fő jellemzője, hogy korlátozzák az egyén mozgás- és szólásszabadságát, egyebekről most nem is beszélve. Erdélyben az értelem mindig bajvívó volt, vívott, és rendszerint baj lett belőle. Itt csak alkalmazkodni lehetett, hogy túlélni lehessen. Ilyés András Zsolt könyve hátlapján, vallomásában kihívóan írja: „Hibásan rajzolják meg a falusi embert azok, akik a gumicsizma és a(szalma)kalap mellé, a ráncos arcra nem mosolygó szájat rajzolnak, mert van egy jó tulajdonságunk, ami a megpróbáltatások ellenére sem elhanyagolható: A TRÉFA.” Igen, a másik, amire felfigyelhettem: a forma, ami elválaszthatatlan az észjárástól. A kettő tételezi egymást, hat egymásra. Ezt érzi Ilyés is, amikor, helyenként meglehetősen tapasztalatlanul, kis anekdotikus formákkal kísérletezik. Kicsiny, derűs adomákból, történetszilánkokból próbálja többé-kevésbé hatásosan megteremteni a nagyobb formát, a történetekben és mögöttük, a mondatok zegzugos átjáróiban, a síró-nevető maszkok árnyékában mégiscsak kirajzolódik nagyapja többé-kevésbé összefüggő élettörténete. S ez több mint figyelemreméltó. Az „induló” írónak van bátorsága szembemenni a nemzedéki divatokkal, nemcsak magáról ír többé-kevésbé őszinte vagy őszintén modoros kitárulkozásokat, hanem egy előző nemzedék rokonszenvünkre mindenképpen érdemes alakját, saját nagyapját idézve meg keresi életében ama pontokat, amelyekhez változatlanul kapcsolódni lehet, hiszen egy folyamatról és a folytonosságról is szó van. Ilyés András Zsolt írói jövője most már csak azon múlik, hogy képes lesz-e megtalálni a nagyobb formákat. A nagy történetet.
Bogdán László
* Ilyés András Zsolt. Ezer egy éjszaka. Debrecen. 2012. Elrejtett névjegyek. Pallas–Akadémia. Csíkszereda. 2014. Hova tűntek a tojások? – gyermekversek – Marosvásárhely. 2014.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 28.
Gyarapodó nemzetért
Rönkkápolna-szentelés Csinódon
Tapasztalataim szerint, amikor Csinódról beszélünk, a legtöbb ember rákérdez: az hol van? Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató (több Székelyföldről írt könyv szerzője) megtalálta, megszerette és megvetette ott a lábát. Amint arról korábban is beszámoltunk, a kertjük végében Balázs és felesége szinte saját kezűleg építette fel azt a Mária szíve ökomenikus rönkkápolnát, amelyet szombaton szenteltek fel, több száz barát és ismerős jelenlétében.
Csíkszentmártonból felkapaszkodva az Úz völgyébe vezető erdei úton, a hegy gerincén ott fogad Csinód, a maga sajátos látványosságával. A félórai autózás után úgy tűnhet, mintha időutazást tettünk volna. A festői szépségű, kis székely település még őrzi az őseinktől elsajátítható létformák hangulatát. A központba érve, egy épület falára rögzített deszka igazít útba a kápolna irányába, amelyen egy pólyát tartó gólya ábrázolása mellett sejtető üzenet is áll: „Ketten jösztök, hárman mentek.”
Egy kilométernyi gyaloglás után érkeztünk meg Balázsék portájára, ahol a házigazdák szívélyes üdvözlése után még gyönyörködünk kicsit a haranglábas kapun, a székely motívumokkal festett, régi, tornácos parasztházon, a különleges melléképületeken, valamint a völgyben békésen legelésző lovak és tehenek sokaságán. A kert távolabbi végében látszott a kör alakú kápolna, szív formájú ablakával, s éppen megkondult a harangja, hívó hangja a szertatás kezdését jelezvén.
A hálaadás hozzávetőleg hétszáz ember közös imádkozásával kezdődött, szentmisét celebrált nm. Tamás József segédpüspök, valamint áldását adta nt. Szövérffy István református és nt. Fekete Levente nagyajtai unitárius lelkész is. Böjte Csaba ferences szerzetes szentbeszédében kihangsúlyozta, mennyire fontos a székelymagyarság gyarapodása, majd rátért Balázs balesetének körülményeire, ahol a feleség a férje kórházi ágya mellett fogadalmat tett, hogy ha a jó Isten élni hagyja férjét, megszüli neki a harmadik gyermekét is. Az érte mondott imák, Mária kegyelmének és a feléje özönlő szeretetnek köszönhetően Balázs rendbe jött, s gyógyulásának emlékére, hálából megépítették a kápolnát a Boldogságos Szűzanya tiszteletére.
Nagy Balázs köszönetet mondott mindenkinek, aki imádkozott érte, és támogatta a kápolna megépítését. Kitért arra is, hogy Csinódon több a születés, mint az elhalálozás, és reményét fejezte ki, hogy nemzeti szintre vihető ez a gyarapodás, amennyiben hiszünk benne. A kápolna belsejében áll egy Mária-szobor, amely áldott állapotban mutatja a mosolygó Szűzanyát, üzenve, hogy nemzetünk jövője a magyar anyáktól függ. Ennek tekintetében nemcsak saját célra készült a kápolna, hanem vallástól függetlenül, minden keresztényt szeretettel vár a Nagy család.
A magyar és az ősi székely himnusz eléneklésével zárták az ünneplést, de a vendégsereg megebédeltetése után még felszentelték a Csinód központjában felállított kőfeszületet, amelyet Urszuly Sámuel mikóújfalusi kőfaragó adományozott.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Rönkkápolna-szentelés Csinódon
Tapasztalataim szerint, amikor Csinódról beszélünk, a legtöbb ember rákérdez: az hol van? Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató (több Székelyföldről írt könyv szerzője) megtalálta, megszerette és megvetette ott a lábát. Amint arról korábban is beszámoltunk, a kertjük végében Balázs és felesége szinte saját kezűleg építette fel azt a Mária szíve ökomenikus rönkkápolnát, amelyet szombaton szenteltek fel, több száz barát és ismerős jelenlétében.
Csíkszentmártonból felkapaszkodva az Úz völgyébe vezető erdei úton, a hegy gerincén ott fogad Csinód, a maga sajátos látványosságával. A félórai autózás után úgy tűnhet, mintha időutazást tettünk volna. A festői szépségű, kis székely település még őrzi az őseinktől elsajátítható létformák hangulatát. A központba érve, egy épület falára rögzített deszka igazít útba a kápolna irányába, amelyen egy pólyát tartó gólya ábrázolása mellett sejtető üzenet is áll: „Ketten jösztök, hárman mentek.”
Egy kilométernyi gyaloglás után érkeztünk meg Balázsék portájára, ahol a házigazdák szívélyes üdvözlése után még gyönyörködünk kicsit a haranglábas kapun, a székely motívumokkal festett, régi, tornácos parasztházon, a különleges melléképületeken, valamint a völgyben békésen legelésző lovak és tehenek sokaságán. A kert távolabbi végében látszott a kör alakú kápolna, szív formájú ablakával, s éppen megkondult a harangja, hívó hangja a szertatás kezdését jelezvén.
A hálaadás hozzávetőleg hétszáz ember közös imádkozásával kezdődött, szentmisét celebrált nm. Tamás József segédpüspök, valamint áldását adta nt. Szövérffy István református és nt. Fekete Levente nagyajtai unitárius lelkész is. Böjte Csaba ferences szerzetes szentbeszédében kihangsúlyozta, mennyire fontos a székelymagyarság gyarapodása, majd rátért Balázs balesetének körülményeire, ahol a feleség a férje kórházi ágya mellett fogadalmat tett, hogy ha a jó Isten élni hagyja férjét, megszüli neki a harmadik gyermekét is. Az érte mondott imák, Mária kegyelmének és a feléje özönlő szeretetnek köszönhetően Balázs rendbe jött, s gyógyulásának emlékére, hálából megépítették a kápolnát a Boldogságos Szűzanya tiszteletére.
Nagy Balázs köszönetet mondott mindenkinek, aki imádkozott érte, és támogatta a kápolna megépítését. Kitért arra is, hogy Csinódon több a születés, mint az elhalálozás, és reményét fejezte ki, hogy nemzeti szintre vihető ez a gyarapodás, amennyiben hiszünk benne. A kápolna belsejében áll egy Mária-szobor, amely áldott állapotban mutatja a mosolygó Szűzanyát, üzenve, hogy nemzetünk jövője a magyar anyáktól függ. Ennek tekintetében nemcsak saját célra készült a kápolna, hanem vallástól függetlenül, minden keresztényt szeretettel vár a Nagy család.
A magyar és az ősi székely himnusz eléneklésével zárták az ünneplést, de a vendégsereg megebédeltetése után még felszentelték a Csinód központjában felállított kőfeszületet, amelyet Urszuly Sámuel mikóújfalusi kőfaragó adományozott.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. december 24.
Sziklán járó ember
A falu bűvöletében
Újabb alkotótaggal gyarapodott a háromszéki literátorok tábora a sepsiszentgyörgyi Szente Csaba János személyében. A marosvásárhelyi Kreatív Kiadónál a napokban jelent meg első prózakötete A sziklán járó ember címmel.
Szente Cs. János (1978, Dicsőszentmárton) két éve debütált három novellájával az EMKA támogatásával megjelent Falatnyi Erdély antológiában. Írásai lapunk olvasói előtt sem ismeretlenek, legutóbb a nemrég indult Hintaszék irodalmi rovatunkban olvashatták novelláját. A Lélekírók Irodalmi Kör egyik alapítójaként az erdélyi, azon belül a háromszéki kezdők felkutatását tűzte ki célul. Gyermekkorában gyakran tartózkodott a nagyra becsült falusi nagyszülőknél, s az így felhalmozódó emlékezetes élményeiről szeretettel ír a könyvében. De nemcsak arról…
A rövid novellákból egyértelműen kirí, hogy szerzőjüket kezdettől érdekli az a falusi életmód, amelyre minden tollragadásnál nosztalgikusan rácsodálkozik. Sejtelmesen érezhető a visszavágyódás a vidéki szabadságba, s titokban talán a gyermekkorba is.
A székely falvak múltja, életformája nagy értékrenddel bír. Az íróembernek igazi aranybányaként szolgál, de a megmunkált kincset nem tarthatja meg magának, hanem szét kell osztania az olvasók között. Így tett Szente Cs. János is, amikor e kötet sorait elkezdte csiszolgatni, olyan pillanatképeket, életeseményeket ragyogtatva fel, amelyek a vidéki ember szíve vágyát, lelkivilágának rejtettebb zugait tárja fel. A paraszti egyszerűség, a párszavas góbéhumor és a tisztes munka iránti eltökéltség teljes erényében a könyv vezérfonala.
A kötet előszavában Bölöni Domokos erdélyi író méltatja, látja el szakmai tanácsokkal az induló szerzőt. A könyv az alábbi e-mail címen rendelhető meg: szentecsabajanos@gmail.com.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
A falu bűvöletében
Újabb alkotótaggal gyarapodott a háromszéki literátorok tábora a sepsiszentgyörgyi Szente Csaba János személyében. A marosvásárhelyi Kreatív Kiadónál a napokban jelent meg első prózakötete A sziklán járó ember címmel.
Szente Cs. János (1978, Dicsőszentmárton) két éve debütált három novellájával az EMKA támogatásával megjelent Falatnyi Erdély antológiában. Írásai lapunk olvasói előtt sem ismeretlenek, legutóbb a nemrég indult Hintaszék irodalmi rovatunkban olvashatták novelláját. A Lélekírók Irodalmi Kör egyik alapítójaként az erdélyi, azon belül a háromszéki kezdők felkutatását tűzte ki célul. Gyermekkorában gyakran tartózkodott a nagyra becsült falusi nagyszülőknél, s az így felhalmozódó emlékezetes élményeiről szeretettel ír a könyvében. De nemcsak arról…
A rövid novellákból egyértelműen kirí, hogy szerzőjüket kezdettől érdekli az a falusi életmód, amelyre minden tollragadásnál nosztalgikusan rácsodálkozik. Sejtelmesen érezhető a visszavágyódás a vidéki szabadságba, s titokban talán a gyermekkorba is.
A székely falvak múltja, életformája nagy értékrenddel bír. Az íróembernek igazi aranybányaként szolgál, de a megmunkált kincset nem tarthatja meg magának, hanem szét kell osztania az olvasók között. Így tett Szente Cs. János is, amikor e kötet sorait elkezdte csiszolgatni, olyan pillanatképeket, életeseményeket ragyogtatva fel, amelyek a vidéki ember szíve vágyát, lelkivilágának rejtettebb zugait tárja fel. A paraszti egyszerűség, a párszavas góbéhumor és a tisztes munka iránti eltökéltség teljes erényében a könyv vezérfonala.
A kötet előszavában Bölöni Domokos erdélyi író méltatja, látja el szakmai tanácsokkal az induló szerzőt. A könyv az alábbi e-mail címen rendelhető meg: szentecsabajanos@gmail.com.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2016. február 17.
A Kárpátok őrei
A székely vitézség ezer éve
Babucs Zoltán hadtörténész-muzeológus hiánypótló könyve Magyarországon sikeresnek bizonyult, ám Székelyföldre kevés jutott el belőle, holott épp nekik, róluk íródott. Két évet kellett várni a székelyföldi kiadásra.
A marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó gondozta az immár bővített kötetet, amely végigkíséri a székelyek hadtörténelmét az Árpád-kortól egészen a második világháborúig. A székely nemzet a harcra teremtődött, évszázadokon át történelmi hivatásuk volt a keleti határok védelme.
A kötet betekintést nyújt történelmünk kevéssé ismert fejezeteibe, részletesen dolgozva fel hadtörténeti érdekességeket, olvasmányos történeteket, valamint a hon szolgálatában tett, hősies helytállásokról tanúskodó visszaemlékezéseket. Többek között olvashatunk a madéfalvi veszedelemről, a nyergestetői csatáról, Gábor Áron nagyságáról, az Úz-völgyi és az ojtozi beáramlásokról. A szerző könyvében tudományos-ismeretterjesztő stílusban mutatja be a székelyek katonáskodását, s munkáját ajánlja mindazoknak, akik szívükön viselik szülőföldjük, Székelyföld boldogulását.
Ilyés András Zsolt
Babucs Zoltán: A Kárpátok őrei - A székely vitézség ezer éve /Garabontzia Kiadó, Marosvásárhely/ Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A székely vitézség ezer éve
Babucs Zoltán hadtörténész-muzeológus hiánypótló könyve Magyarországon sikeresnek bizonyult, ám Székelyföldre kevés jutott el belőle, holott épp nekik, róluk íródott. Két évet kellett várni a székelyföldi kiadásra.
A marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó gondozta az immár bővített kötetet, amely végigkíséri a székelyek hadtörténelmét az Árpád-kortól egészen a második világháborúig. A székely nemzet a harcra teremtődött, évszázadokon át történelmi hivatásuk volt a keleti határok védelme.
A kötet betekintést nyújt történelmünk kevéssé ismert fejezeteibe, részletesen dolgozva fel hadtörténeti érdekességeket, olvasmányos történeteket, valamint a hon szolgálatában tett, hősies helytállásokról tanúskodó visszaemlékezéseket. Többek között olvashatunk a madéfalvi veszedelemről, a nyergestetői csatáról, Gábor Áron nagyságáról, az Úz-völgyi és az ojtozi beáramlásokról. A szerző könyvében tudományos-ismeretterjesztő stílusban mutatja be a székelyek katonáskodását, s munkáját ajánlja mindazoknak, akik szívükön viselik szülőföldjük, Székelyföld boldogulását.
Ilyés András Zsolt
Babucs Zoltán: A Kárpátok őrei - A székely vitézség ezer éve /Garabontzia Kiadó, Marosvásárhely/ Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. május 12.
Nemzeti sorsregény
Gidófalvi szerző második kötete
A tavasz folyamán jelent meg G. Szabó Ferenc legújabb kötete, Félre az útból! címmel a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál. A gidófalvi szerző második műve olyan rövid prózai írásokat tartalmaz, amelyek mindannyiunk gondolatainak ébresztője lehetnek.
„Minden van itt. A miénk itt minden!” – írja a háromszéki író egyik művében, arra célozva, hogy a székelység képes volna boldogulni önerőből. Feszegeti népe szabadsággátló rácsait, árulók között keresi a kiutat a megalkuvásból, az önmegtagadásból. Megméretkezik a mindenkori idegen hatalmak eltipró próbálkozásaival, daccal és reménnyel ragad tollat. Bátorság kell egy ilyen könyvet megírni, az érzelmek tiszta áradását úgy továbbadni, hogy nyomodban lopakodnak az elleneid.
G. Szabó Ferenc egyéni sajátossága, hogy másképp látja az életet. Nem alkudozik, nem másol, csak körülnéz, megfigyel és alkot. Tollal harcol népe szabadságáért. A falusi hétköznapokból ragad ki drámai mozaikjeleneteket, de büszkén emlékezik Gidófalva nagyjaira is. A könyvet a székelykeresztúri Druta Annamária illusztrálta.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Gidófalvi szerző második kötete
A tavasz folyamán jelent meg G. Szabó Ferenc legújabb kötete, Félre az útból! címmel a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál. A gidófalvi szerző második műve olyan rövid prózai írásokat tartalmaz, amelyek mindannyiunk gondolatainak ébresztője lehetnek.
„Minden van itt. A miénk itt minden!” – írja a háromszéki író egyik művében, arra célozva, hogy a székelység képes volna boldogulni önerőből. Feszegeti népe szabadsággátló rácsait, árulók között keresi a kiutat a megalkuvásból, az önmegtagadásból. Megméretkezik a mindenkori idegen hatalmak eltipró próbálkozásaival, daccal és reménnyel ragad tollat. Bátorság kell egy ilyen könyvet megírni, az érzelmek tiszta áradását úgy továbbadni, hogy nyomodban lopakodnak az elleneid.
G. Szabó Ferenc egyéni sajátossága, hogy másképp látja az életet. Nem alkudozik, nem másol, csak körülnéz, megfigyel és alkot. Tollal harcol népe szabadságáért. A falusi hétköznapokból ragad ki drámai mozaikjeleneteket, de büszkén emlékezik Gidófalva nagyjaira is. A könyvet a székelykeresztúri Druta Annamária illusztrálta.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. szeptember 2.
Ima a családért
Mozgalom nemzetünk megmAradásáért!
Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató és felesége, Nagy Erika hisznek benne, hogy van magyar jövő, és hogy hitüket másokban is megerősítsék, a magyarság számbeli gyarapodása érdekében mozgalmat indítottak el, amelynek célja a három- vagy többgyermekes családmodell népszerűsítése.
Honlapjukon (gyarapodomagyarsag.hu) a demográfiai mutatók növelésének fontosságát hangsúlyozzák, ösztönzőleg igyekszenek hatni a magyar nemzet fennmAradásához szükséges gyermekvállalásra. Az összefogás erejében bízva, közvetítőként keresik a családsegítő kapcsolatokat, akár keresztszülők vagy támogatók személyében.
Nagy Balázsék csinódi tanyájuk közelében tavaly szeptemberben szenteltek ökumenikus kápolnát Gyümölcsoltó Boldogasszonynak, ahol idén, augusztus 27-én egyetemes imanapot tartottak, amelynek fő témája a család szentsége volt. Többek közt Böjte Csaba testvér mondott imát a magyar gyermekáldásért, valamint Mária-énekeket énekelt Györfi Erzsébet népdalénekes.
A Mária-úti zarándoklásról készült összefoglalót szeptember 6-án követhetik figyelemmel az M1 csatornán 11.17-től, valamint 17.17-től az ismétlést.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Mozgalom nemzetünk megmAradásáért!
Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató és felesége, Nagy Erika hisznek benne, hogy van magyar jövő, és hogy hitüket másokban is megerősítsék, a magyarság számbeli gyarapodása érdekében mozgalmat indítottak el, amelynek célja a három- vagy többgyermekes családmodell népszerűsítése.
Honlapjukon (gyarapodomagyarsag.hu) a demográfiai mutatók növelésének fontosságát hangsúlyozzák, ösztönzőleg igyekszenek hatni a magyar nemzet fennmAradásához szükséges gyermekvállalásra. Az összefogás erejében bízva, közvetítőként keresik a családsegítő kapcsolatokat, akár keresztszülők vagy támogatók személyében.
Nagy Balázsék csinódi tanyájuk közelében tavaly szeptemberben szenteltek ökumenikus kápolnát Gyümölcsoltó Boldogasszonynak, ahol idén, augusztus 27-én egyetemes imanapot tartottak, amelynek fő témája a család szentsége volt. Többek közt Böjte Csaba testvér mondott imát a magyar gyermekáldásért, valamint Mária-énekeket énekelt Györfi Erzsébet népdalénekes.
A Mária-úti zarándoklásról készült összefoglalót szeptember 6-án követhetik figyelemmel az M1 csatornán 11.17-től, valamint 17.17-től az ismétlést.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. április 27.
Mikóújfalu fiataljai szeretik a kihívásokat
Kinőtte magát az IKÚ
Az Ifjúsági Klub Újfaluért Egyesületet (IKÚ) tavaly májusban jogilag is bejegyezték, így a pályázati lehetőségekkel új kapuk nyíltak, hogy a csapat még hatékonyabban kiterjeszthesse tevékenységi körét. A mikóújfalusi fiatalok szerepvállalása fontos meghatározója lehet a település jövőképének.
Elsődleges célnak a fiatalság bevon(z)ását a közös tevékenységekhez, az összetartás erejének felmutatását tartjuk – tudtuk meg Demeter Norberttól, az IKÚ elnökétől. Az előzményekről szólva elmondta, 2014 februárjában a fúvószenekar nyolc ifjabb tagja összeült a hosszú estéken társasjátékozni. Papp Róbert kiszójátékozta az IKÚ megnevezést a csapatnak, majd jött a merész ötlet, hogy tevékenységeikbe vonják be a falu lakosságát is, s innentől elindult egy sikeres folyamat.
– Kulturális, sport- és szórakoztató jellegű, hagyományápolásként is szolgáló megvalósításaink között szerepelnek március 15-ei ünnepségek, fociturnék, moziestek, fotókiállítások, könyvbemutatók, szemétgyűjtések közterületről. Van négy állandó, évről évre visszatérő rendezvényünk: a középkorosztálynak a kosaras bál, a focirajongóknak a Mikulás-kupa, az iskolásoknak a gyereknap, valamint kétnapos sátortábor. Törekvéseinket a helyi önkormányzat mellett magánszemélyek és cégek is támogatják – részletezte az elnök.
Jelenleg 15 fő tagja az egyesületnek, benevezésnél főként az önkéntes munkára való hajlamosság a mérvadó. A napokban kezdődött meg az IKÚ-barlang feljavítása, amelyet a kultúrotthon pincéjéből alakítanak át közmunkával az egyesület székhelyévé, valamint a tavasz folyamán a Bedő-borvízhez vezető átjáró is új festést kap.
Ilyés András Zsolt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Kinőtte magát az IKÚ
Az Ifjúsági Klub Újfaluért Egyesületet (IKÚ) tavaly májusban jogilag is bejegyezték, így a pályázati lehetőségekkel új kapuk nyíltak, hogy a csapat még hatékonyabban kiterjeszthesse tevékenységi körét. A mikóújfalusi fiatalok szerepvállalása fontos meghatározója lehet a település jövőképének.
Elsődleges célnak a fiatalság bevon(z)ását a közös tevékenységekhez, az összetartás erejének felmutatását tartjuk – tudtuk meg Demeter Norberttól, az IKÚ elnökétől. Az előzményekről szólva elmondta, 2014 februárjában a fúvószenekar nyolc ifjabb tagja összeült a hosszú estéken társasjátékozni. Papp Róbert kiszójátékozta az IKÚ megnevezést a csapatnak, majd jött a merész ötlet, hogy tevékenységeikbe vonják be a falu lakosságát is, s innentől elindult egy sikeres folyamat.
– Kulturális, sport- és szórakoztató jellegű, hagyományápolásként is szolgáló megvalósításaink között szerepelnek március 15-ei ünnepségek, fociturnék, moziestek, fotókiállítások, könyvbemutatók, szemétgyűjtések közterületről. Van négy állandó, évről évre visszatérő rendezvényünk: a középkorosztálynak a kosaras bál, a focirajongóknak a Mikulás-kupa, az iskolásoknak a gyereknap, valamint kétnapos sátortábor. Törekvéseinket a helyi önkormányzat mellett magánszemélyek és cégek is támogatják – részletezte az elnök.
Jelenleg 15 fő tagja az egyesületnek, benevezésnél főként az önkéntes munkára való hajlamosság a mérvadó. A napokban kezdődött meg az IKÚ-barlang feljavítása, amelyet a kultúrotthon pincéjéből alakítanak át közmunkával az egyesület székhelyévé, valamint a tavasz folyamán a Bedő-borvízhez vezető átjáró is új festést kap.
Ilyés András Zsolt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. április 28.
A székely öröme
Húsvét elteltével az erdélyi magyarságot is megfeszítették. Megint! Azt, hogy mennyire kell komolyan venni ezt a lekezelő nyűszítást, az már lélektani kérdés. Az a bizonyos december 5-i nemes megtagadás után talán mi, székelyek tudjuk a legjobban átlátni a mostani anyaországi helyzetet. Nem vitás: akkor is fájt, most is fáj. Kívülről-belülről megtagadva, hazátlan határőrként védtük az ősi földet. Most meg üveggyönggyel veszünk magunknak vérvonalat.
A mai pesti, esőfélő hősök erkölcsi értékrendje maga a megvilágosodás. Attól lesznek magyarabbak a székelynél, hogy húsvétkor templom helyett hangos tüntetésre mennek, utcákat bénítanak le, és akasztani vágynak. Mitől rettegnek ennyire, ha nem Istentől? Hülye kérdés, tudom, de hát erdélyi vagyok. S ez a mi fajtánk jelzője, mint kiderült a Jobbik egyik politikusának megítéléséből.
De biztosan másképp gondolná, ha most valamennyi székely – nem öltözvén ugyan indiánoknak, de nyeregbe pattanva – kivágtatna Pestre egy lovas tüntetésre. Mert ott trendi manapság a tüntetés. Most, hogy már magyar állampolgárok lehettünk, jogunk van követelőzni – mindenfélét. Nem maradnánk csendben, jó, zajos bulit csapnánk a „tüncizésből”, ellovagolnánk a Hősök terére, ahol akasztanánk… egy-egy „több füvet akarok” táblát lovaink nyakába, valamint síppal, dobbal és nádi hegedűvel húznánk el a nótáját mindenkinek a „táncjárása” szerint. Okot keresve a másnapi felvonuláshoz, kiderítenénk, hogy Orbán táltosai idézték elő eme áprilisi havat, hogy fagyhalált hozzon a migránsokra. Ilyen mentalitással talán megérdemelnénk az ölelésüket.
Csakhogy az erdélyi két lábbal áll a valóság talaján. Ha nem elég a fű, maga húzza az igát. Azonban valaki tényleg menjen fel Pestre, és az efféléknek adjon egy-egy kötelet, de nem az általuk annyira hangoztatott akasztás miatt (keresztény emberként nem kérnék ilyet), hanem hogy kössenek rá kisautókat, és úgy húzzák maguk után, mintha ők kormányoznának. Közben burrogjanak szájukkal, hogy addig is ne tudják szavaikkal gyalázni az igazi magyarságot. Mi pedig szánakozva mosolygunk, hogy vannak nálunknál hülyébbek is.
Ilyés András Zsolt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Húsvét elteltével az erdélyi magyarságot is megfeszítették. Megint! Azt, hogy mennyire kell komolyan venni ezt a lekezelő nyűszítást, az már lélektani kérdés. Az a bizonyos december 5-i nemes megtagadás után talán mi, székelyek tudjuk a legjobban átlátni a mostani anyaországi helyzetet. Nem vitás: akkor is fájt, most is fáj. Kívülről-belülről megtagadva, hazátlan határőrként védtük az ősi földet. Most meg üveggyönggyel veszünk magunknak vérvonalat.
A mai pesti, esőfélő hősök erkölcsi értékrendje maga a megvilágosodás. Attól lesznek magyarabbak a székelynél, hogy húsvétkor templom helyett hangos tüntetésre mennek, utcákat bénítanak le, és akasztani vágynak. Mitől rettegnek ennyire, ha nem Istentől? Hülye kérdés, tudom, de hát erdélyi vagyok. S ez a mi fajtánk jelzője, mint kiderült a Jobbik egyik politikusának megítéléséből.
De biztosan másképp gondolná, ha most valamennyi székely – nem öltözvén ugyan indiánoknak, de nyeregbe pattanva – kivágtatna Pestre egy lovas tüntetésre. Mert ott trendi manapság a tüntetés. Most, hogy már magyar állampolgárok lehettünk, jogunk van követelőzni – mindenfélét. Nem maradnánk csendben, jó, zajos bulit csapnánk a „tüncizésből”, ellovagolnánk a Hősök terére, ahol akasztanánk… egy-egy „több füvet akarok” táblát lovaink nyakába, valamint síppal, dobbal és nádi hegedűvel húznánk el a nótáját mindenkinek a „táncjárása” szerint. Okot keresve a másnapi felvonuláshoz, kiderítenénk, hogy Orbán táltosai idézték elő eme áprilisi havat, hogy fagyhalált hozzon a migránsokra. Ilyen mentalitással talán megérdemelnénk az ölelésüket.
Csakhogy az erdélyi két lábbal áll a valóság talaján. Ha nem elég a fű, maga húzza az igát. Azonban valaki tényleg menjen fel Pestre, és az efféléknek adjon egy-egy kötelet, de nem az általuk annyira hangoztatott akasztás miatt (keresztény emberként nem kérnék ilyet), hanem hogy kössenek rá kisautókat, és úgy húzzák maguk után, mintha ők kormányoznának. Közben burrogjanak szájukkal, hogy addig is ne tudják szavaikkal gyalázni az igazi magyarságot. Mi pedig szánakozva mosolygunk, hogy vannak nálunknál hülyébbek is.
Ilyés András Zsolt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. november 25.
Meséskönyv helybeli kincsekről
Még a nyomdafesték illatát is érezni lehetett a friss kiadványon. Írója – a lányos apa – meseruhába öltöztetve hozza közelebb az óvodás korú gyerekekhez a számukra még alig ismert világot, a szűkebb szülőföld kincseit-érdekességeit. Mikóújfaluban telt ház, népes gyereksereg és sok fiatal jelenlétében mutatták be a helybeli tollforgató, Ilyés András Zsolt meséskönyvét (A Bedő-borvíz titka, Gyergyószentmiklós, 2017).
Az ifjú tollforgató szűkebb környezetéről meseszerűen szól, miként Benedek Elek tette az Édes anyaföldem című könyvében. A meseíró természeti és történelmi ismereteit szőtte mesébe: a kötetnek címet adó, százak és ezrek kedvelt ásványvízforrását, az Olt-völgy nagy ajándékát, a kincset érő köveket, melyekből házat épít az Olt menti ember, a falu keletkezését, a település nevét. Az Újfalu fölött egykor tüzet okádó Nagy Murgó-hegy kialudt vulkán titkát a Csodálatos kovácsműhely című kétszakaszosban fedi fel. Egy nyolcsorosban játszi könnyedséggel ismerhetjük meg az újfalusi asszonyok egyedi készítményét, a rakottágat (Dal a rakottágról). A kötet színes illusztrációit a helybeli származású Bujdosó Rita készítette, a borító Szente Csaba János munkája. A mesébe foglalt forrás vizét mindenki megkóstolhatta, ott sorakozott az ünnepi asztalon, s ott állt a borvízzel készített rakottág és palacsinta is, mindenki örömére. Az ünnepibe öltözött gyerekek – Kiss Vencel, Nagy Tünde Mónika és a meseíró kislánya, Ilyés Helga Anita – a meséskönyv egy-egy versikéjét mondták el. A kiadvány sokszorosított, színezetlen illusztrációit egy hosszú asztal mellett népes gyereksereg színezte. Ott láthattuk a meseíró előbbi könyveit is: Ezer egy éjszaka, Debrecen 2012, Hová tűntek a tojások és Elrejtett névjegyek, Marosvásárhely és Csíkszereda, 2014. A Föld gyomrában készülő Bedő-borvíz igazi összetételéről, keletkezéséről, gyógyjavallatairól e sorok írója beszélt. A rendezvényt a helybeli fiatalok egyesülete, az IKÚ (Ifjúsági Klub Újfaluért) szervezte. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Még a nyomdafesték illatát is érezni lehetett a friss kiadványon. Írója – a lányos apa – meseruhába öltöztetve hozza közelebb az óvodás korú gyerekekhez a számukra még alig ismert világot, a szűkebb szülőföld kincseit-érdekességeit. Mikóújfaluban telt ház, népes gyereksereg és sok fiatal jelenlétében mutatták be a helybeli tollforgató, Ilyés András Zsolt meséskönyvét (A Bedő-borvíz titka, Gyergyószentmiklós, 2017).
Az ifjú tollforgató szűkebb környezetéről meseszerűen szól, miként Benedek Elek tette az Édes anyaföldem című könyvében. A meseíró természeti és történelmi ismereteit szőtte mesébe: a kötetnek címet adó, százak és ezrek kedvelt ásványvízforrását, az Olt-völgy nagy ajándékát, a kincset érő köveket, melyekből házat épít az Olt menti ember, a falu keletkezését, a település nevét. Az Újfalu fölött egykor tüzet okádó Nagy Murgó-hegy kialudt vulkán titkát a Csodálatos kovácsműhely című kétszakaszosban fedi fel. Egy nyolcsorosban játszi könnyedséggel ismerhetjük meg az újfalusi asszonyok egyedi készítményét, a rakottágat (Dal a rakottágról). A kötet színes illusztrációit a helybeli származású Bujdosó Rita készítette, a borító Szente Csaba János munkája. A mesébe foglalt forrás vizét mindenki megkóstolhatta, ott sorakozott az ünnepi asztalon, s ott állt a borvízzel készített rakottág és palacsinta is, mindenki örömére. Az ünnepibe öltözött gyerekek – Kiss Vencel, Nagy Tünde Mónika és a meseíró kislánya, Ilyés Helga Anita – a meséskönyv egy-egy versikéjét mondták el. A kiadvány sokszorosított, színezetlen illusztrációit egy hosszú asztal mellett népes gyereksereg színezte. Ott láthattuk a meseíró előbbi könyveit is: Ezer egy éjszaka, Debrecen 2012, Hová tűntek a tojások és Elrejtett névjegyek, Marosvásárhely és Csíkszereda, 2014. A Föld gyomrában készülő Bedő-borvíz igazi összetételéről, keletkezéséről, gyógyjavallatairól e sorok írója beszélt. A rendezvényt a helybeli fiatalok egyesülete, az IKÚ (Ifjúsági Klub Újfaluért) szervezte. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)