Ünnepelni és emlékezni gyűlt össze Zetelakán, jún. 2-án a Dr. Boros Fortunát Középiskola közössége és a nagyszámú érdeklődő. Minden évben ezen a napon emlékeznek a névadó előtt. Ilyés András igazgató mondott beszédet. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./

"Zetelakán idén másodszor rendezték meg a Zetelaki Napokat. Szept. 7-én, az ünnepség első napján felavatták az első és második világháborúban elesettek emlékére állított emlékművet, a 199 elesett nevét bevésték a fekete márványlapokba. Az avatóünnepségen beszédet mondott többek között Ilyés András, a helyi Dr. Boros Fortunát Gimnázium igazgatója, Dézsi Zoltán, Hargita megye prefektusa /főispánja/, majd Sütő András, aki Bethlen Gábort idézte: úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 11./ "

"A kolozsvári Tinivár Kiadó által 1999-ben megjelentetett, Kész röhej című könyv, melyet dr. Bartha Zoltán szerkesztett. Az előszók, az érdekes nyelvismertetés után diákok által kimondott, megírt, csattanós történeteket, "jópofa" reklámszövegeket, átformált irodalmat és humoros kifejezéseket olvashatunk majdnem 200 oldalon át. /(Ilyés András-Zsolt): A diáknyelv humora. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./"

Felháborodottan számolt be a történtekről Ilyés András, a zetelaki dr. P. Boros Fortunát iskola igazgatója és tornatanára, Tamás Zoltán. Az iskola lány kézilabda-csapata Hargita megye színeit képviselve a falusi középiskolák országos bajnokságának döntőjére volt hivatalos a Targoviste közelében található Nucetbe. Ellenőrizték irataikat, az egyik fényképről hiányzott a pecsét. Még aznap éjszaka a helyére került a pecsét. A zetelaki lányok mindhárom mérkőzésüket megnyerték, bekerültek a döntőbe. Az összecsapásra mégsem került sor, mert valaki óvott. A zsűri, amely korábban mindent rendben talált, ismét összeült, majd kizárta a sikeres zetelaki csapatot azzal, hogy az egészségügyi igazoláson az orvos, aki pecsétjével, kézjegyével ellátta azt, mi több feltüntette azt is, hogy az meddig érvényes, nem írta oda külön is: alkalmas a sportolásra. A Dambovita megyei tanfelügyelő megengedhetetlenül ellenségesen és rosszakaratúan viselkedett a lányokkal szemben. /Gyarmath János: Zetelaka szúrta volna a szemét? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2005. máj. 18./

A parlamentben interpellált Asztalos Ferenc Hargitai megyei képviselő azzal kapcsolatban, hogy a vidéki középiskolák lány kézilabdacsapatai számára a Dimbovita megyei Nuceten nemrég megrendezett országos döntőn a zetelaki P. Boros Fortunát Gimnázium csapatát kizárták a viadalról. A zetelaki együttes a csoportmérkőzéseken legyőzte több megye csapatatát, de a döntőben már nem engedték szerepelni a székelyföldi csapatot. A döntő előtt arra hivatkozta, hogy az egyik lány igazolásáról hiányzik a »játékra alkalmas« felirat. A versenyszabályzatban ez nem szerepelt. A zetelaki együttessel másik affér is történt Nuceten: az egyik játék közben megsérült kézilabdázó magyarul kért segítséget, a helyi tanfelügyelő pedig ezért megfeddte Ilyés András iskolaigazgatót, arra hivatkozva, hogy „a sportversenyek hivatalos nyelve az állam nyelve”. Asztalos Ferenc felszólalásában képviselői minőségében, illetve a képviselőház tanügyi bizottságának alelnökeként arra szólította fel az illetékes minisztériumot, a Kisebbségügyi Hivatalt és a diszkriminációellenes tanácsot, hogy vizsgálja ki az ügyet. „Nem utolsósorban kérem, találják meg a módját annak, hogy a zetelaki gyerekeknek – akiknek sokévi munkája foszlott semmivé – erkölcsi kárpótlást nyújtsanak” – jelentette ki Asztalos Ferenc. /Romász János: Diszkriminációellenes felszólalás a parlamentben. = Krónika (Kolozsvár), máj. 25./

Sikeres évadot zárt a zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Iskola középiskolás lány kézilabdacsapata, miután tavaly a döntő előtt igazságtalanul kizárták a bajnokságból. A május 11–14. között Resicabányán megrendezett országos döntőn a Tamás Zoltán által felkészített csapat simán nyerte meg mindegyik mérkőzését, végül ők vehették át az aranyérmeket. /(Ilyés András): Zetelaka bajnok! . = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 17./

A Zetelaki Napokat Balázsi Róbert szervezte. Június 22-én Born Gergely magyarságkutató a Kárpát-medence földrajzáról tartott előadást, melyben a nagyobb hangsúlyt a székelyföldi tündérvárak kapták. Az esti táncházon a Keleti Szél Szabad Csapat zenélt. Volt gulyásfőző-verseny, fellépett a Zetelaki Fúvószenekar, a Vadrózsa néptánccsoport, az oroszhegyi Boglárka együttes és a Kikerics gyermek-néptánccsoport. A falunapok vendége Vikidál Gyula volt. Az István, a király rockopera Koppányaként ismert színész-énekes óriási sikert aratott. Megkoszorúzták a két világháborúban elesettek emlékművét. A Dr. P. Boros Fortunát Líceum igazgatója, Illyés András elmondta, hogy miért éppen Bethlen Gábor-emlékplakettet avattak fel ezen a napon. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem Zetelakának kiváltságlevelet adományozott, ezzel felmentve az adóktól és a katonai szolgálat alól. A Bethlen Gábor-domborművet a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola növendéke, ifj. Kolumbán Antal József készítette. /Veres Anna: XII. Zetelaki Napok és Deság Kapu Fesztivál. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 25./

A Toll védelme
Ötödik évfolyamához érkezett a székelyudvarhelyi folyóirat
Kisiskoláskorom kedvenc tárgyai közé tartozott a háromszínű golyóstoll, amely egyetlen érintésre pirosban vagy zöldben folytatta a megszokott kék sorokat. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll ennél sokkal több árnyalattal lepi meg minden negyedévben olvasóit a legfiatalabb "Tollforgatóktól" a szépkorúakig. Az ötödik évfolyamához érkezett irodalmi, művelődési folyóirat az – idén huszonkettedik évébe lépett – udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó sajtóterméke különös szépségű, váratlan virágként született 2009-ben, akkor, amikor már a médiavilágban is érzékelhetővé váltak a gazdasági válság jelei, a meglévő irodalmi- művelődési lapok köré csoportosult szerzők és olvasók köre pedig rég körvonalazódott. Szükség, igény volt rá mégis. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogyaz elmúlt fél évtized alatt egyszer sem kellett megtorpannia, sem minőségében, sem terjedelmében nem érintették az anyagilag, eszmeileg egyaránt nehéz idők mellékhatásai. Ötödik évfolyamának első számában megtaláljuk az induláskor "megkóstoltatott," azóta egyszer sem nélkülözött rovatokat – Anyanyelvünk épségéért, Írók a szülőföldről, Irodalomtörténet, Sajtótörténet, Múzsa és Lant, Híres magyar múzsák, Filozófia, Élő néphagyományok, Hit és üzenet, Élő tudomány, Erdélyi Toll – gyermekeknek –, az első ötvenegynéhány oldalon, a szintén ismert és kedvelt Műhely rovatban pedig Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján címmel Beke Sándor főszerkesztő 2012-ben kiadott interjúkötetének első fejezete olvasható. Mi módon befolyásolta az 1989 utáni romániai magyar sajtó az alkotói pályák alakulását, milyen emlékeket idéz a rendszerváltás után megjelent Székely útkereső, mi a jelentősége a 70-nél több magyar írót "egy közös erdélyi asztalhoz" ültető Erdélyi Tollnak? – jeles írók, költők, irodalomtörténészek, egyetemi tanárok, szerkesztők véleményét ismerhetik meg minderről a kötet, illetve a lap olvasói. Ezen gondolatokból válogattunk: "Szomorúság és életbizalom: ez jellemez ma minden szellemi igényt, mert nem lehet nem észrevenni etnikai sorvadásunk aggasztó tüneteit, ugyanakkor kötelességünk és felelősségünk a jövőteremtő munkálkodás. Ez a kötelességéthosz fűti az Erdélyi Toll működtetését is, színvonala, jellege, holdudvara pedig nyilván egyre feltűnőbb lesz az erdélyi és egységes Kárpát-hazai kulturális magyar ég-boltozat alatt." (Bertha Zoltán), "Megőrzésre, továbbadásra méltó szellemi táplálék gyermeknek, fiatalnak és idősnek egyaránt." (Sipos Erzsébet), "Nekem személy szerint a reményt jelenti, hogy Erdélyben (és persze, Székelyföldön) továbbra is szükség van az írott szóra, a nyelvre, az irodalmi alkotásra." (Demeter Attila). Sorozatban közölt prózaanyagával – Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében, Balázs Sándor: Köznapi filozófia, Bustya Dezső: Tűnődések – számomra a folytonosság ígéretét sugallja, egyfajta biztonságérzetet kelt az ötesztendős Erdélyi Toll. Olyan érzés ez, mint amikor valaki több hónapos távollét után hazatér, és mindent a helyén talál.
(A tartalomból: Beke Sándor: Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján (I.), Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin (VI.), Pomogáts Béla: A helikoni költészet, Bárd Oszkár: Kell lennie, Madách Imre: Isten keze, ember keze, Málnási Ferenc: "Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál", Nagy Pál: Volt akkor egy Művészet, Pomogáts Béla: Búcsú egy műhelytől, Kozma László: Szabó T. Attila, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében (XII.), Brauch Magda: Nyelvi illem – régen és ma, Bertha Zoltán: Magyarság és emberség, Brauch Magda: Erzsébet asszony, Balázs Sándor: Köznapi filozófia (VI.), Ráduly János: Népies rabversek 1897-ből, Szőcs Katalin: Az élet virága (I.), Sebestyén Péter: Húsvét, az ünnepek ünnepe; Feltámadás; Látta és hitt, Bustya Dezső: Tűnődések (IV.), Zsigmond Enikő: Milyen gát a Bogát-dombja, küszöb-e a Gréces-tető? A Múzsa és Lant rovat szerzői: Albert–Lőrincz Márton, Barabás István, Beke Sándor, Bodó Márta, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Demeter Attila, Elekes Ferenc, Eszteró István, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Ilyés András Zsolt, Kamenitzky Antal, Kiss Lehel, Komán János, Kozma László, Molnos Ferenc, Mester Györgyi, Mészely József, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Pálffy Tamás, Ráduly János, Tar Károly. Az Erdélyi Toll – gyermekeknek rovatban Barcsay Andrea-Krisztina, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Kiss Lehel, Kozma László, László László, Mester Györgyi, Mészely Adél, Mészely József, Nagy Székely Ildikó, P. Buzogány Árpád, Tar Károly írásai szerepelnek.).
nszi
Népújság (Marosvásárhely)

Olvasólámpa: A falu titkai (Írót küldött Mikóújfalu)
Mikóújfaluban él egy író, Ilyés András Zsolt. Tűzszerészként dolgozott. Egy idő után abbahagyta, vallomása szerint 1999 óta szabadúszó, verset, prózát ír, fényképez. Első verseskönyve Debrecenben jelent meg 2012-ben Ezer egy éjszaka címmel.
Nem vagyunk olyan sokan költők e vidéken, hogy ne figyeltem volna fel jelentkezésére. S amikor olvashattam verseit, már ama vékony kötetében is voltak a falusi hétköznapokra fókuszáló, anekdotikus írások, furcsán lekerekített, de mégis szétnyíló és egymást folytató, kiegészítő, egy nagyobb mű, talán egy regény irányába mutató, „bizarr” prózatöredékek Bizarr–Bezár–Bazár címmel. Először az érdekelt, foglalkozása, a tűzszerészet, valamilyen módon feltűnik-e a versekben? Azt első olvasásra láthattam, hogy számára, mint oly sokak számára, a költészet másik világ, a szabadság és a képzelet világa, a menekülés színtere. Egyik rövid versét egészében ideírom: „éjféli órák után / elégedetten megbéklyózom / seprűmet / közben a várfalak mögött / máglyámhoz csiszolják / a szikrát.” A kis vers címe is jellemző: Hagyjatok játszani. Már első kötete hátlapján bejelenti két készülő könyvét, amelyek idén meg is jelentek, egy prózakötetet és egy gyermekvers-válogatást. Ez bizonyítja, hogy sejtésem, miszerint kisebb prózái előbb-utóbb valami nagyobb egésszé állanak össze, igazolódott. Az elcserélt névjegyeket még kéziratban olvashattam, több dolog tűnt fel. Az első a témaválasztás. Bevallottan önéletrajzi ihletettségű töredékes anekdotáiban nagyapja elsüllyedt világa elevenedik fel sok bizarr jelenettel, derűs részlettel. Persze az elmúlt századok tektonikus mozgásai kihatással voltak az alakuló életekre, derengenek a zord és fenyegető történelmi viszonyok, a sorsok mifelénk mindig ki voltak szolgáltatva az uralgó diktatórikus rendszereknek, melyek fő jellemzője, hogy korlátozzák az egyén mozgás- és szólásszabadságát, egyebekről most nem is beszélve. Erdélyben az értelem mindig bajvívó volt, vívott, és rendszerint baj lett belőle. Itt csak alkalmazkodni lehetett, hogy túlélni lehessen. Ilyés András Zsolt könyve hátlapján, vallomásában kihívóan írja: „Hibásan rajzolják meg a falusi embert azok, akik a gumicsizma és a(szalma)kalap mellé, a ráncos arcra nem mosolygó szájat rajzolnak, mert van egy jó tulajdonságunk, ami a megpróbáltatások ellenére sem elhanyagolható: A TRÉFA.” Igen, a másik, amire felfigyelhettem: a forma, ami elválaszthatatlan az észjárástól. A kettő tételezi egymást, hat egymásra. Ezt érzi Ilyés is, amikor, helyenként meglehetősen tapasztalatlanul, kis anekdotikus formákkal kísérletezik. Kicsiny, derűs adomákból, történetszilánkokból próbálja többé-kevésbé hatásosan megteremteni a nagyobb formát, a történetekben és mögöttük, a mondatok zegzugos átjáróiban, a síró-nevető maszkok árnyékában mégiscsak kirajzolódik nagyapja többé-kevésbé összefüggő élettörténete. S ez több mint figyelemreméltó. Az „induló” írónak van bátorsága szembemenni a nemzedéki divatokkal, nemcsak magáról ír többé-kevésbé őszinte vagy őszintén modoros kitárulkozásokat, hanem egy előző nemzedék rokonszenvünkre mindenképpen érdemes alakját, saját nagyapját idézve meg keresi életében ama pontokat, amelyekhez változatlanul kapcsolódni lehet, hiszen egy folyamatról és a folytonosságról is szó van. Ilyés András Zsolt írói jövője most már csak azon múlik, hogy képes lesz-e megtalálni a nagyobb formákat. A nagy történetet.
Bogdán László
* Ilyés András Zsolt. Ezer egy éjszaka. Debrecen. 2012. Elrejtett névjegyek. Pallas–Akadémia. Csíkszereda. 2014. Hova tűntek a tojások? – gyermekversek – Marosvásárhely. 2014.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékezés az Erdélyi Ferences Rendtartomány vértanújára
120 évvel ezelőtt, 1895. június 3-án született a Hargita megyei Zetelakán Boros Fortunát ferences atya és vértanú. A keresztségben a Domokos nevet kapta. 1911. augusztus 20-án, az erdélyi rendtartomány védőszentjének, Szent István királynak az ünnepén öltötte magára a ferences habitust Mikházán. Ünnepélyes fogadalmát Vajdahunyadon Trefán Leonárd tartományfőnök kezébe tette 1917. április 29-én. A következő évben, 1918. június 11-én a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban szentelte pappá gróf Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök.
1920-ban tanítói oklevelet szerzett Csíksomlyón. 1921–1931 között a rendtartomány kis szeráfi papnevelő kollégiumának történelem és földrajz szakos tanáraként és prefektusaként Székelyudvarhelyen tevékenykedett. 1922 decemberében Szegeden megvédte A Csíksomlyói 32 ferences confraterről írt doktori disszertációját. A rend által kiadott folyóiratokban, A Hírnökben és a Katolikus Világban több tanulmányt is közölt. Társszerkesztője és írótársa volt a Dicsőszentmártonban 1925-ben kiadott Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene című műnek. 1927-ben jelent meg Az erdélyi ferencrendiek című főműve.
1932-ben rábízták az erdélyi sajtóapostolkodás vezetését, a Szent Bonaventura Nyomda igazgatójaként. „Írásai az olvasók hitét erősítették. Mindenben az emberek iránti szeretet vezette” (Pap Leonárd: Boros Fortunát könyveiből, cikkeiből levont következtetések Kézirat, Székelyudvarhely 2003).
1942. július 29-én a csíksomlyói káptalanra összegyűlt testvérek Boros Fortunátot megválasztották az Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárójává. Nagyon nehéz időben vette át a provincia vezetését. Ferencz Ervin mondta róla:„Gondoskodott a rábízottakról. Ha tévedett, alázatosan belátta, és visszavonta tévedését. Hite föltétlenül megingathatatlan, szilárd és erős volt. A vallásos folyóiratokban írt cikkeivel készítette elő népét a megpróbáltatásokra. Szembenézett a jövővel. A szerzetesi élet imádságos gyakorlataiból merített mindenhez erőt. Szigorúsága mögé elrejtette a testvéri szeretetét. Fegyelmezett, bátor és bölcs, igazságos volt. Példaadó imádságos életet élt.” (Jegyzőkönyv, Szárhegy, 2003. január 22.)
Az 1948-as káptalan után brassói elöljáró lett, ahol a beteg ferencesek gondozását és a megboldogult Csiszér Elek atya boldoggá avatásának előkészítését bízták rá.
A titkosszolgálat dossziéjából kiderül, hogy Boros Fortunátot már 1946 óta megfigyelés alatt tartották. Sok üldözésnek és megpróbáltatásnak volt kitéve. Gyakran menekülnie kellett. 1951. augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka, amikor az összes ferences testvért a máriaradnai kolostorba vitték, őt Brassóban tartották, ott folyt a kihallgatása. 1951. december 8-án 24 hónapi munkatáborra ítélték. A Duna-csatornához, a „kivégző táborhoz” került, ahol a parancsnok így fogadta a rabokat: „Az elvtársak ne gondolják, hogy innen élve megszabadulnak, mert mi megöljük önöket golyó nélkül, a munka mezején.” A Capul Midia munkakolónia a többi munkatábor közül messzemenően kitűnt az elhalálozási százalékok tekintetében. Két biztos joga volt annak a rabnak: dolgozni vagy meghalni. Boros Fortunát egykori tartományfőnök haláláról két változat ismeretes: az egyik az, hogy egy rab parancsra lapáttal agyonverte mint hasznavehetetlen, beteg embert, a másik, a valószínűbb változat szerint a sok éhezés, a nehéz munka, a zord időjárás és a betegség (komoly cukorbetegség) felemésztette életét. Halotti bizonyítványa szerint 1953. március 18-án hunyt el.
A kommunista rendszer alatt még a nevét sem volt szabad kimondani, szülőfaluja mégis emlékkeresztet állított a temetőben az ő tiszteletére. Szűkebb környezete, rokonai, szerzetestestvérei, rabtársai vértanúként tisztelték. A rendszerváltás után Zetelakán az általános és a középiskolát róla nevezték el. Boros Fortunát rövid életrajzát a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság felterjesztette a Szentszékhez a 20. század új vértanúi névsorába, 2003. január 13-án pedig elindította az előzetes egyházmegyei vizsgálatot a boldoggá avatáshoz. 2003. március 16-án Bartók Albert ferences atya így emlékezett rá a zetelaki római katolikus templomban: „Beteljesedett, amit Fortunát főatya előre megmondott. A kommunizmus szépen, magától összeomlott, hála az Istennek, és amit Fortunát főatya tanított, hogy él az Isten, és győz az Isten, az most is áll, és ezután is állni fog.” (Ilyés András idézi: 50 éves a zetelaki középiskola 1961–2011)
Guia Hugó OFM
Vasárnap (Kolozsvár)

Gyarapodó nemzetért
Rönkkápolna-szentelés Csinódon
Tapasztalataim szerint, amikor Csinódról beszélünk, a legtöbb ember rákérdez: az hol van? Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató (több Székelyföldről írt könyv szerzője) megtalálta, megszerette és megvetette ott a lábát. Amint arról korábban is beszámoltunk, a kertjük végében Balázs és felesége szinte saját kezűleg építette fel azt a Mária szíve ökomenikus rönkkápolnát, amelyet szombaton szenteltek fel, több száz barát és ismerős jelenlétében.
Csíkszentmártonból felkapaszkodva az Úz völgyébe vezető erdei úton, a hegy gerincén ott fogad Csinód, a maga sajátos látványosságával. A félórai autózás után úgy tűnhet, mintha időutazást tettünk volna. A festői szépségű, kis székely település még őrzi az őseinktől elsajátítható létformák hangulatát. A központba érve, egy épület falára rögzített deszka igazít útba a kápolna irányába, amelyen egy pólyát tartó gólya ábrázolása mellett sejtető üzenet is áll: „Ketten jösztök, hárman mentek.”
Egy kilométernyi gyaloglás után érkeztünk meg Balázsék portájára, ahol a házigazdák szívélyes üdvözlése után még gyönyörködünk kicsit a haranglábas kapun, a székely motívumokkal festett, régi, tornácos parasztházon, a különleges melléképületeken, valamint a völgyben békésen legelésző lovak és tehenek sokaságán. A kert távolabbi végében látszott a kör alakú kápolna, szív formájú ablakával, s éppen megkondult a harangja, hívó hangja a szertatás kezdését jelezvén.
A hálaadás hozzávetőleg hétszáz ember közös imádkozásával kezdődött, szentmisét celebrált nm. Tamás József segédpüspök, valamint áldását adta nt. Szövérffy István református és nt. Fekete Levente nagyajtai unitárius lelkész is. Böjte Csaba ferences szerzetes szentbeszédében kihangsúlyozta, mennyire fontos a székelymagyarság gyarapodása, majd rátért Balázs balesetének körülményeire, ahol a feleség a férje kórházi ágya mellett fogadalmat tett, hogy ha a jó Isten élni hagyja férjét, megszüli neki a harmadik gyermekét is. Az érte mondott imák, Mária kegyelmének és a feléje özönlő szeretetnek köszönhetően Balázs rendbe jött, s gyógyulásának emlékére, hálából megépítették a kápolnát a Boldogságos Szűzanya tiszteletére.
Nagy Balázs köszönetet mondott mindenkinek, aki imádkozott érte, és támogatta a kápolna megépítését. Kitért arra is, hogy Csinódon több a születés, mint az elhalálozás, és reményét fejezte ki, hogy nemzeti szintre vihető ez a gyarapodás, amennyiben hiszünk benne. A kápolna belsejében áll egy Mária-szobor, amely áldott állapotban mutatja a mosolygó Szűz­anyát, üzenve, hogy nemzetünk jövője a magyar anyáktól függ. Ennek tekintetében nemcsak saját célra készült a kápolna, hanem vallástól függetlenül, minden keresztényt szeretettel vár a Nagy család.
A magyar és az ősi székely himnusz eléneklésével zárták az ünneplést, de a vendégsereg megebédeltetése után még felszentelték a Csinód központjában felállított kőfeszületet, amelyet Urszuly Sámuel mikóújfalusi kőfaragó adományozott.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sziklán járó ember
A falu bűvöletében
Újabb alkotótaggal gyarapodott a háromszéki literátorok tábora a sepsiszentgyörgyi Szente Csaba János személyében. A marosvásárhelyi Kreatív Kiadónál a napokban jelent meg első prózakötete A sziklán járó ember címmel.
Szente Cs. János (1978, Dicsőszentmárton) két éve debütált három novellájával az EMKA támogatásával megjelent Falatnyi Erdély antológiában. Írásai lapunk olvasói előtt sem ismeretlenek, legutóbb a nemrég indult Hintaszék irodalmi rovatunkban olvashatták novelláját. A Lélekírók Irodalmi Kör egyik alapítójaként az erdélyi, azon belül a háromszéki kezdők felkutatását tűzte ki célul. Gyermekkorában gyakran tartózkodott a nagyra becsült falusi nagyszülőknél, s az így felhalmozódó emlékezetes élményeiről szeretettel ír a könyvében. De nemcsak arról…
A rövid novellákból egyértelműen kirí, hogy szerzőjüket kezdettől érdekli az a falusi életmód, amelyre minden tollragadásnál nosztalgikusan rácsodálkozik. Sejtelmesen érezhető a visszavágyódás a vidéki szabadságba, s titokban talán a gyermekkorba is.
A székely falvak múltja, életformája nagy értékrenddel bír. Az íróembernek igazi aranybányaként szolgál, de a megmunkált kincset nem tarthatja meg magának, hanem szét kell osztania az olvasók között. Így tett Szente Cs. János is, amikor e kötet sorait elkezdte csiszolgatni, olyan pillanatképeket, életeseményeket ragyogtatva fel, amelyek a vidéki ember szíve vágyát, lelkivilágának rejtettebb zugait tárja fel. A paraszti egyszerűség, a párszavas góbéhumor és a tisztes munka iránti eltökéltség teljes erényében a könyv vezérfonala.
A kötet előszavában Bölöni Domokos erdélyi író méltatja, látja el szakmai tanácsokkal az induló szerzőt. A könyv az alábbi e-mail címen rendelhető meg: szentecsabajanos@gmail.com.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Egyházi énekektől volt hangos a csíkmindszenti sportcsarnok
Huszonegyedik alkalommal gyűltek össze az alcsíki egyházi kórusok, az Alcsíki Egyházi Kórustalálkozót idén a legfiatalabb kórus, a csíkszentléleki szervezte. A helyi templomban tartott ünnepi szentmisét követően a csíkmindszenti sportcsarnokban folytatódott a találkozó, a mintegy háromszáz székelyruhás, ünneplőbe öltözött kórustaggal, érdeklődővel zsúfolásig megtelt a terem.
Az alcsíki egyházi kórusok akaratlanul is egymáshoz mérik tudásukat az évente megszervezett találkozókon, így ezek az események fejlődésüket is segítik − mondta el Gergely Tibor, az idei Alcsíki Egyházi Kórustalálkozót szervező csíkszentléleki énekkar vezetője.
A színpadon egymás után fellépő hét énekkar két-két kórusművet mutatott be, többek között elhangzott a Karácsonyi himnusz, az Íme, Isten báránya, a My Lord és a Jubilate Deo című darabok. Elsőként a Tusnádfürdői Kisboldogasszony Egyházi Kórus (karvezető: Virágh Imre) lépett fel, majd következett a Szent László nevét viselő csíkszentsimoni énekkar (karnagy: Pap Levente), a csíkszentmártoni Baka János Egyházi Kórus (karvezető: Szabó Tamás) és a csíkszentkirályi egyházi énekkar (karvezető: Domahídi Zalán). Megmutatta tudását a csíkszentgyörgyi Ilyés András Egyházi Kórus (karnagy: Fejér István) és a csíkszentimrei egyházi énekkar (karvezető: Darvas Róbert) is, utolsóként pedig a házigada csíkszentléleki kórus (karvezető: Gergely Tibor) állt színpadra.
A bemutatkozások sora a Dona nobis pacem közös eléneklésével zárult, azt követően ünnepi ebédet fogyasztottak. A színvonalas esemény megszervezésében a helyi intézmények mellett közreműködött Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Művészeti Népiskola is. Gergely Tibor, a szentléleki kórus vezetője elmondta, nagyon nagy élmény a kórusoknak a találkozókon való részvétel. „Más az, hogy a saját templomodban énekelsz bizonyos időközönként, ahol nem biztos, hogy hozzáértők hallgatnak. Itt viszont van egyfajta elismerés, biztatás.” Megjegyezte, emellett a karok akaratlanul is egymáshoz hasonlítják magukat, így ez egy jó lehetőség a fejlődésre is.
Az első Alcsíki Egyházi Kórustalálkozót Bálint Zoltán kántor kezdeményezésére szervezték meg, aki akkor Csíkszentkirályon teljesített szolgálatot. Azóta évről-évre más-más alcsíki település egyházi kórusa vállalja annak megszervezését. Mint az a szombati eseményen kiderült, legközelebb 2017. február 18-án találkoznak újra az alcsíki egyházi énekkarok, akkor Csíkszentgyörgy ad otthont az eseménynek.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro

A Kárpátok őrei
A székely vitézség ezer éve 
Babucs Zoltán hadtörténész-muzeológus hiánypótló könyve Magyarországon sikeresnek bizonyult, ám Székelyföldre kevés jutott el belőle, holott épp nekik, róluk íródott. Két évet kellett várni a székelyföldi kiadásra.
A marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó gondozta az immár bővített kötetet, amely végigkíséri a székelyek hadtörténelmét az Árpád-kortól egészen a második világháborúig. A székely nemzet a harcra teremtődött, évszázadokon át történelmi hivatásuk volt a keleti határok védelme.
A kötet betekintést nyújt történelmünk kevéssé ismert fejezeteibe, részletesen dolgozva fel hadtörténeti érdekességeket, olvasmányos történeteket, valamint a hon szolgálatában tett, hősies helytállásokról tanúskodó visszaemlékezéseket. Többek között olvashatunk a madéfalvi veszedelemről, a nyergestetői csatáról, Gábor Áron nagyságáról, az Úz-völgyi és az ojtozi beáramlásokról. A szerző könyvében tudományos-ismeretterjesztő stílusban mutatja be a székelyek katonáskodását, s munkáját ajánlja mindazoknak, akik szívükön viselik szülőföldjük, Székelyföld boldogulását.
Ilyés András Zsolt
Babucs Zoltán: A Kárpátok őrei - A székely vitézség ezer éve /Garabontzia Kiadó, Marosvásárhely/ Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nemzeti sorsregény
Gidófalvi szerző második kötete
A tavasz folyamán jelent meg G. Szabó Ferenc legújabb kötete, Félre az útból! címmel a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál. A gidófalvi szerző második műve olyan rövid prózai írásokat tartalmaz, amelyek mindannyiunk gondolatainak ébresztője lehetnek.
„Minden van itt. A miénk itt minden!” – írja a háromszéki író egyik művében, arra célozva, hogy a székelység képes volna boldogulni önerőből. Feszegeti népe szabadsággátló rácsait, árulók között keresi a kiutat a megalkuvásból, az önmegtagadásból. Megméretkezik a mindenkori idegen hatalmak eltipró próbálkozásaival, daccal és reménnyel ragad tollat. Bátorság kell egy ilyen könyvet megírni, az érzelmek tiszta áradását úgy továbbadni, hogy nyomodban lopakodnak az elleneid.
G. Szabó Ferenc egyéni sajátossága, hogy másképp látja az életet. Nem alkudozik, nem másol, csak körülnéz, megfigyel és alkot. Tollal harcol népe szabadságáért. A falusi hétköznapokból ragad ki drámai mozaikjeleneteket, de büszkén emlékezik Gidófalva nagyjaira is. A könyvet a székelykeresztúri Druta Annamária illusztrálta.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ima a családért
Mozgalom nemzetünk megmAradásáért!
Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató és felesége, Nagy Erika hisznek benne, hogy van magyar jövő, és hogy hitüket másokban is megerősítsék, a magyarság számbeli gyarapodása érdekében mozgalmat indítottak el, amelynek célja a három- vagy többgyermekes családmodell népszerűsítése.
Honlapjukon (gyarapodomagyarsag.hu) a demográfiai mutatók növelésének fontosságát hangsúlyozzák, ösztönzőleg igyekszenek hatni a magyar nemzet fennmAradásához szükséges gyermekvállalásra. Az összefogás erejében bízva, közvetítőként keresik a családsegítő kapcsolatokat, akár keresztszülők vagy támogatók személyében.
Nagy Balázsék csinódi tanyájuk közelében tavaly szeptemberben szenteltek ökumenikus kápolnát Gyümölcsoltó Boldogasszonynak, ahol idén, augusztus 27-én egyetemes imanapot tartottak, amelynek fő témája a család szentsége volt. Többek közt Böjte Csaba testvér mondott imát a magyar gyermekáldásért, valamint Mária-énekeket énekelt Györfi Erzsébet népdalénekes.
A Mária-úti zarándoklásról készült összefoglalót szeptember 6-án követhetik figyelemmel az M1 csatornán 11.17-től, valamint 17.17-től az ismétlést.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mikóújfalu fiataljai szeretik a kihívásokat
Kinőtte magát az IKÚ
Az Ifjúsági Klub Újfaluért Egyesületet (IKÚ) tavaly májusban jogilag is bejegyezték, így a pályázati lehetőségekkel új kapuk nyíltak, hogy a csapat még hatékonyabban kiterjeszthesse tevékenységi körét. A mikóújfalusi fiatalok szerepvállalása fontos meghatározója lehet a település jövőképének.
Elsődleges célnak a fiatalság bevon(z)ását a közös tevékenységekhez, az összetartás erejének felmutatását tartjuk – tudtuk meg Demeter Norberttól, az IKÚ elnökétől. Az előzményekről szólva elmondta, 2014 februárjában a fúvószenekar nyolc ifjabb tagja összeült a hosszú estéken társasjátékozni. Papp Róbert kiszójátékozta az IKÚ megnevezést a csapatnak, majd jött a merész ötlet, hogy tevékenységeikbe vonják be a falu lakosságát is, s innentől elindult egy sikeres folyamat.
– Kulturális, sport- és szórakoztató jellegű, hagyományápolásként is szolgáló megvalósításaink között szerepelnek március 15-ei ünnepségek, fociturnék, moziestek, fotókiállítások, könyvbemutatók, szemétgyűjtések közterületről. Van négy állandó, évről évre visszatérő rendezvényünk: a középkorosztálynak a kosaras bál, a focirajongóknak a Mikulás-kupa, az iskolásoknak a gyereknap, valamint kétnapos sátortábor. Törekvéseinket a helyi önkormányzat mellett magánszemélyek és cégek is támogatják – részletezte az elnök.
Jelenleg 15 fő tagja az egyesületnek, benevezésnél főként az önkéntes munkára való hajlamosság a mérvadó. A napokban kezdődött meg az IKÚ-barlang feljavítása, amelyet a kultúrotthon pincéjéből alakítanak át közmunkával az egyesület székhelyévé, valamint a tavasz folyamán a Bedő-borvízhez vezető átjáró is új festést kap.
Ilyés András Zsolt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A székely öröme
Húsvét elteltével az erdélyi magyarságot is megfeszítették. Megint! Azt, hogy mennyire kell komolyan venni ezt a lekezelő nyűszítást, az már lélektani kérdés. Az a bizonyos december 5-i nemes megtagadás után talán mi, székelyek tudjuk a legjobban átlátni a mostani anyaországi helyzetet. Nem vitás: akkor is fájt, most is fáj. Kívülről-belülről megtagadva, hazátlan határőrként védtük az ősi földet. Most meg üveggyönggyel veszünk magunknak vérvonalat.
A mai pesti, esőfélő hősök erkölcsi értékrendje maga a megvilágosodás. Attól lesznek magyarabbak a székelynél, hogy húsvétkor templom helyett hangos tüntetésre mennek, utcákat bénítanak le, és akasztani vágynak. Mitől rettegnek ennyire, ha nem Istentől? Hülye kérdés, tudom, de hát erdélyi vagyok. S ez a mi fajtánk jelzője, mint kiderült a Jobbik egyik politikusának megítéléséből.
De biztosan másképp gondolná, ha most valamennyi székely – nem öltözvén ugyan indiánoknak, de nyeregbe pattanva – kivágtatna Pestre egy lovas tüntetésre. Mert ott trendi manapság a tüntetés. Most, hogy már magyar állampolgárok lehettünk, jogunk van követelőzni – mindenfélét. Nem maradnánk csendben, jó, zajos bulit csapnánk a „tüncizésből”, ellovagolnánk a Hősök terére, ahol akasztanánk… egy-egy „több füvet akarok” táblát lovaink nyakába, valamint síppal, dobbal és nádi hegedűvel húznánk el a nótáját mindenkinek a „táncjárása” szerint. Okot keresve a másnapi felvonuláshoz, kiderítenénk, hogy Orbán táltosai idézték elő eme áprilisi havat, hogy fagyhalált hozzon a migránsokra. Ilyen mentalitással talán megérdemelnénk az ölelésüket.
Csakhogy az erdélyi két lábbal áll a valóság talaján. Ha nem elég a fű, maga húzza az igát. Azonban valaki tényleg menjen fel Pestre, és az efféléknek adjon egy-egy kötelet, de nem az általuk annyira hangoztatott akasztás miatt (keresztény emberként nem kérnék ilyet), hanem hogy kössenek rá kisautókat, és úgy húzzák maguk után, mintha ők kormányoznának. Közben burrogjanak szájukkal, hogy addig is ne tudják szavaikkal gyalázni az igazi magyarságot. Mi pedig szánakozva mosolygunk, hogy vannak nálunknál hülyébbek is.
Ilyés András Zsolt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Meséskönyv helybeli kincsekről
Még a nyomdafesték illatát is érezni lehetett a friss kiadványon. Írója – a lányos apa – meseruhába öltöztetve hozza közelebb az óvodás korú gyerekekhez a számukra még alig ismert világot, a szűkebb szülőföld kincseit-érdekességeit. Mikóújfaluban telt ház, népes gyereksereg és sok fiatal jelenlétében mutatták be a helybeli tollforgató, Ilyés András Zsolt meséskönyvét (A Bedő-borvíz titka, Gyergyószentmiklós, 2017).
Az ifjú tollforgató szűkebb környezetéről meseszerűen szól, miként Benedek Elek tette az Édes anyaföldem című könyvében. A meseíró természeti és történelmi ismereteit szőtte mesébe: a kötetnek címet adó, százak és ezrek kedvelt ásványvízforrását, az Olt-völgy nagy ajándékát, a kincset érő köveket, melyekből házat épít az Olt menti ember, a falu keletkezését, a település nevét. Az Újfalu fölött egykor tüzet okádó Nagy Murgó-hegy kialudt vulkán titkát a Csodálatos kovácsműhely című kétszakaszosban fedi fel. Egy nyolcsorosban játszi könnyedséggel ismerhetjük meg az újfalusi asszonyok egyedi készítményét, a rakottágat (Dal a rakottágról). A kötet színes illusztrációit a helybeli származású Bujdosó Rita készítette, a borító Szente Csaba János munkája. A mesébe foglalt forrás vizét mindenki megkóstolhatta, ott sorakozott az ünnepi asztalon, s ott állt a borvízzel készített rakottág és palacsinta is, mindenki örömére. Az ünnepibe öltözött gyerekek – Kiss Vencel, Nagy Tünde Mónika és a meseíró kislánya, Ilyés Helga Anita – a meséskönyv egy-egy versikéjét mondták el. A kiadvány sokszorosított, színezetlen illusztrációit egy hosszú asztal mellett népes gyereksereg színezte. Ott láthattuk a meseíró előbbi könyveit is: Ezer egy éjszaka, Debrecen 2012, Hová tűntek a tojások és Elrejtett névjegyek, Marosvásárhely és Csíkszereda, 2014. A Föld gyomrában készülő Bedő-borvíz igazi összetételéről, keletkezéséről, gyógyjavallatairól e sorok írója beszélt. A rendezvényt a helybeli fiatalok egyesülete, az IKÚ (Ifjúsági Klub Újfaluért) szervezte. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)