Nem készült még tanulmány Székelyföld románosításáról, főleg nem a kommunista évtizedekről. Sorra készülnek a Har-Kov-jelentések a románság üldözéséről, hamis információk alapján. A magyarellenes diszkriminációról közöl Szilágyi Aladár néhány adatot. Az "ellenjelentés" kiinduló alapja lehetne Gheorghe F. Anghelescu vallásügyi államtitkárnak az 1994 és 1997 közötti időszakról szóló jelentése és a javasolt kormánystratégiája. Az államtitkár jelentéséből kitűnt, hogy ezekben az években a két megyében kétszeres szubvencióval támogatták az ortodox papokat, ugyanígy növekedtek évről évre a két székely megyében az új ortodox templomok építésére, illetve a meglevők felújítására adott költségvetési összegek /négy év alatt 2,5 milliárd lej/. Ugyancsak az állam fedezte a Bukarestben beindított szemináriumi osztály költségeit, az osztály a jelentés szerint misszionárius ortodox papokat képzett a két székely megye számára. Állami költségvetésből hozták létre Sepsiszentgyörgyön a Román Szellemiség Múzeumát az ortodox katedrálisban, Maroshévízen a Szent Illés Kolostor Múzeumát, és a Nicolae Colan metropolita nevét viselő Egyházi Dokumentációs Központot. Az államtitkár pontokba szedte a két magyar többségű megye román kisebbségének megerősítését szolgáló kormányzati teendőket. Ezek között szerepel, hogy az állam vállalja fel az itteni román ortodox püspökség minden költségét, a személyzet fizetését, biztosítsanak állást a lelkészek feleségeinek, hozzák létre a Keleti-Kárpátok Régészeti, Történelmi és Néprajzi Múzeumát egy- egy részleggel Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Maroshévízen, Kovásznán és Berecken. /Szilágyi Aladár: Ellenjelentés a Har-Kov-ból. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 6-7./

"Megyei jogú város lett a szomszédos Maroshévíz, ugyanez nem sikerült kétszer a nagyobb, népesebb, gazdaságilag jelentősebb erőt képviselő Gyergyószentmiklósnak. Garda Dezső képviselő 1998-ban benyújtotta Gyergyószentmiklós megyei jogú várossá való emelésének törvénytervezetét. Nem kapta meg a megfelelő támogatottságot. Nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy Maroshévíz Hargita megye "legrománabb" városa. /B. K.: Szent Illés napján Maroshévíz municípiummá vált. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 6./"

Július 14–15-e között tartották Négyfaluban az immár hagyományos ünnepnek számító Szent Illés-napokat, az ünnep egyben a város napjainak ünnepe is. A kétnapos ünnepet a hosszúfalusi Bivalylegelő-tisztáson rendezték meg. Régen Szent Illés ünnepén nem dolgoztak, összegyűlt a négyfalusi lakosság a Bivalylegelő tisztáson, mulattak-táncoltak, ismerkedtek a más településről jöttekkel. /Miklós Levente: Szent Illés-napok Négyfaluban. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 22./

Ma kezdődik a múzsák fesztiválja Zilahon
A Zsibói Nemzetközi Vizuális Művészeti Szimpozion Művészet a kertben című kiállításával, valamint Lucian Muntean egyéni tárlatával nyílik meg ma, szeptember 25-én, csütörtökön délután 6 órakor a Muza Fest elnevezésű művészeti fesztivál Zilahon.
A Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ, valamint a Zilahi Megyei Történelmi és Művészeti Múzeum által közösen, a Szilágy megyei tanács védnökségével, a Balassi Intézet bukaresti központjával partnerségben megszervezett rendezvénysorozat két héten át, október 9-ig várja az érdeklődőket, a programot különböző kiállítások, könyvbemutatók, régizene-koncertek színesítik. Helyszínként a kulturális és művészeti központ székháza, a Ioan Sima múzeum, a római katolikus templom és a Boema kávézó terasza szolgál. Október 2-án Kolozsvár is bekapcsolódik, délután 6 órától az Atelier Z kiállítása nyílik meg a Horeb Galériában, a Szent Illés Próféta templom alagsorában (Hóstát/Mărăşti negyed).
Szabadság (Kolozsvár)

Néprajzosok szemináriuma Zabolán
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg a Fiatal Néprajzkutatók Szemináriumát a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban. A táborba a Szilágyságból, Maros-, Udvarhely- és Csíkszékről érkezett néprajz szakosok mellett három háromszéki egyetemista is részt vett. A szemináriumot a zabolai Pro Museum Egyesület és a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézete közösen szervezte a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
A szeminárium célja, hogy az egyetemisták megismerhessék a terepmunka módszereit. Múzeumi gyakorlatot végeznek, tárgyakat írnak le, fényképeznek, interjúkat készítenek, kipróbálják mindazt, amit elméletben megtanultak. Ugyanakkor végiglátogatják a székelyföldi, barcasági és moldvai múzeumok néprajzi gyűjteményeit. A szakmai kirándulások alkalmával orbaiszéki népi mesterségeket ismertek meg eredeti környezetükben Kinda István vezetésével. A szemináriumok során egy-egy kiállítást is létrehoznak, idén az Élet a havasi esztenán című tárlat anyagát állították össze. A tematikus kiállítást Szent Illés napján – a zabolai ortodox románság jeles ünnepén –, július 20-án nyitják meg, és két hétig lesz látható a zabolai múzeumban – tudtuk meg a múzeum alapítójától, a szeminárium vezetőjétől, Pozsony Ferenctől.
A tábor egy napját szakmai konferenciának szentelték, összehívták a környéken dolgozó néprajzosokat, művészettörténészeket, történészeket, a fiatalok megtapasztalhatták, hová lehet eljutni a néprajzos szakmával, kapcsolatokat építhettek. Céhes kézművességről, festett templomi faberendezésekről, a mézeskalácsról, népi mesterségekről hangzottak el színvonalas előadások. Ugyanekkor mutatta be Kinda István szerkesztő az Aranykapu – tanulmányok Pozsony Ferenc tiszteletére című kötetet (Kriza János Néprajzi Társaság – Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Székely Nemzeti Múzeum, Kolozsvár, 2015).
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fiatal Néprajzkutatók Szemináriuma
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Néprajzi és Antropológia Intézete a zabolai Csángó Néprajzi Múzeummal együtt július 2–16. között ebben az évben is megszervezte a Fiatal Néprajzkutatók Szemináriumát.
A rendezvényen hazai és külföldi néprajz szakos diákok, fiatal muzeológusok vettek részt, akiknek Dimény Attila, Kinda István, Szőcsné Gazda Enikő és Nyisztor Tinka tartott kutatómunkába bevezető szakmai előadást. A pályakezdő fiatalok ebben az évben orbaiszéki és moldvai falvakban családi fotókat gyűjtöttek össze, azokat digitalizálták és adatolták, interjúkat készítettek, hogy a csángó és a székely famíliák hogyan élték meg a huszadik század legjelentősebb fordulatait.
Szakmai kirándulás keretében megtekintették a borzești-i, csernátoni, Kézdivásárhelyi és a zabolai múzeum kiállításait, valamint a csomakőrösi, zágoni és a Vargyasi emlékházak tárlatait. A Csángó Néprajzi Múzeumban megrendezték a Zabolai hozomány című kiállítást, melynek megnyitójára szombaton került sor a Szent Illés-napi ünnepségsorozat keretében. A rendezvényt a Communitas Alapítvány támogatta.
(közlemény)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyar Bukarest 19. (Hencz Hilda)
A román nyelvű érettségi vizsgákra vonatkozó törvények 1924-es megjelenéséig szállingózni kezdtek Bukarestbe a tanulmányaikat folytatni óhajtó fiatalok, akiket az erdélyi magyarok többsége „árulónak” tartott. Jövetelük legfőbb oka az volt, hogy rendkívül leszűkültek a választási lehetőségek a továbbtanulás terén. A magyarországi tanulmányokat nem ismerték el Romániában, és Kolozsváron majdnem az összes magyar kart megszüntették. Biztos karriert csak a teológia ígért, azonban ide túl sok volt a jelentkező. Más karokon csak román nyelven lehetett tanulni, és műegyetem, orvosi, gyógyszerész, jogi, műépítész vagy képzőművész képzés csak Bukarestben volt. A közgazdaságról nem nagyon tudott senki. 1924-ben Erdélyben mindössze 150 magyar egyetemista mAradt.
Az érettségi diploma lehetővé tette a beiratkozást bármelyik karra, felvételi vizsga nélkül. Az egyetemi tandíjak viszonylag alacsonyak voltak, azonban magasak a fenntartási költségek a diákok számára; sokba kerültek a nyomtatott egyetemi kurzusok is. Vagy albérletben laktak, vagy hotelszobát béreltek, kedvencük a Győzelem úti Splendid Hotel volt, az Athénée Palace-szal szemben (amelyet 1938-ban lebontottak). A magyar egyetemisták majdnem egyáltalán nem tudtak románul, de egy felkészítő év állt a rendelkezésükre, hogy megtanulják a nyelvet, nagyon értékessé vált a magyarul is tudó erdélyi román diáktársak segítsége. Az is igaz, hogy például az orvosi egyetemen nem is igazán volt szükség románnyelv-ismeretre, ugyanis minden előadást franciául tartottak; még N. Păulescu professzor kurzusa is franciául jelent meg nyomtatásban.
Néhányan az „árulók” közül emlékirataikban is megemlékeztek Bukaresti diákéveikről, Nagy András orvossal, az író Szemlér Ferenccel, a szobrász Fekete Józseffel több interjú is készült a kommunista időszakban. Fekete József (1903–1979) 1921-ben érkezett Bukarestbe. Rendkívüli tehetségét a vajdahunyadi acélművek aligazgatója fedezte föl, ahol inasként dolgozott. Mivel Budapesti továbbtanulási tervei elúsztak, rokoni tanácsra a Bukaresti Szépművészeti Iskolát választotta. Ekkor még az iskola nem volt felsőfokú tanintézmény, a státust csak a következő évtizedben nyerte el. Olyan híres szobrászoktól tanult, mint Franz Storck, Oscar Han és Dimitrie Paciurea.
Már diákként díjat nyert az 1925-ös hivatalos szalonban kiállított művével. A kötelező katonai szolgálat után, a szobrász Ion Jalea ajánlásával másfél évig, 1928 és 1929 között Lydia Kotzebuhe műhelyében dolgozott, ahol szabad kezet kapott, hogy Kotzebue makettvázlatai alapján elkészítse A repülősök emlékművét. Corneliu Vasiu számolt be az alkotási folyamatról, arról, hogy Fekete József hol változtatott a maketten, és hogyan vezette az emlékmű elkészítését a bronzba öntésig, ám nem tesz említést alkotói hozzájárulásáról. Mégis, Kotzebue makettjének publikálása után nyilvánvalóvá váltak a lényegi eltérések a terv és a ma ismert emlékmű között.
Kotzebue a román államtól több mint 800 ezer lejt kapott, az emlékmű megöntése és felállítása 3 383 000 lejbe került. A szobrásznő alkalmazottjaként dolgozó Fekete fizetéséről nincs értesülésünk. A több mint 20 méter magas emlékművet 1935. július 20-án avatták fel II. Károly király jelenlétében, ahogy arról a Bukaresti Gazeta municipală egy rövid hírben beszámolt. A hírt a Brassói Lapok is átvette a július 22-i számában, a lap időszakosan a fővárosban is megjelent Bukaresti Lapok címmel. Fekete nevét egyik lapban sem említik. Leírták azonban az avatóünnepség pompáját, ahol a király mellett a trónörökös herceg, a kormány tagjai, a hadsereg képviselői, a légforgalmi hatóságok és az egyház képviselői is részt vettek; katonai díszszemlét is tartottak.
Július 20., Szent Illés, a repülők védőszentjének napja a román repülők napja mAradt azóta is. Fekete hozzájárulását A repülősök emlékművének megalkotásához a legtöbb román szakmunka elhallgatja, nem említi a Bukaresti Kalauz (Ghidul Bucureştilor) és az enciklopédiák sem. Vélhetően nem lehetett egy magyar művész érdemeit elismerni az egyik legnagyszerűbb reprezentatív fővárosi emlékmű megalkotásában, annak ellenére, hogy Bukarestben akkor már több köztéri szobor állt német, francia, olasz de még magyar szobrásztól is, és nem sokkal később elkészült a horvát Ivan Mestrovici műve is.
Egy Bogdan Furtună nevű egyén 1939-ben azt állította, hogy az emlékmű teljes egészében Lydia Kotzebue „besszarábiai román” művész alkotása. Az emlékmű mai, a legsötétebb Ceauşescu-korban, 1983-ban odakerült felirata szerint egyetlen alkotója Lydia Kotzebue (1930–1935). Az is igaz, hogy a legtöbb román enciklopédiából az orosz származású művésznő neve is hiányzik; születési neve Suhanova volt, elvégezte a moszkvai képzőművészeti intézetet, tábornokfeleségként telepedett meg Bukarestben a bolsevik forradalom után. A Dinu C. Giurescu szerkesztette Istoria României în date (Románia története évszámokban) és Gheorghe Parusi Kronológiája mégis feltünteti mindkettejüket az emlékmű alkotóiként. A Román Akadémia égisze alatt megjelent Románia történelme csak Fekete Józsefet jelzi alkotóként, így állítva helyre az igazságot.
Tulajdonképpen lehet, hogy nem is szabad elvárni a románoktól, hogy tisztában legyenek a magyarok hozzájárulásával a romániai vagy akár a Bukaresti művészethez, tudományos élethez, kultúrához, amíg hiányoznak a román nyelvű referenciamunkák. Mégis, Fekete Józsefről megjelent 1977-ben egy román nyelvű kismonográfia Mircea Ţoca tollából; és a szobrász felesége is írhatott róla egy könyvet. M. Ţoca szerint Fekete életműve „a modern román szobrászat történetének egyik legérdekesebb és legeredetibb fejezete” és „A repülősök emlékműve kivitelezésének, de mindenekelőtt művészi értékeinek kritikus szemmel történő elemzése egyre inkább arra enged következtetni, hogy igazi alkotójának Fekete Józsefet tekintsük.” Kijelentését Ion Jalea Feketének címzett, 1970. február 12-én keltezett levele is megerősíti, amelyben azt jegyzi meg, hogy Lydia Kotzebue egyetlen más szobra sem indokolja, hogy az emlékművet neki tulajdonítsuk, míg Fekete alkotása „az első egy viszonylag nagyszámú, a repülő embert ábrázoló szoborsorozatból”.
A repülősök emlékművének megalkotására kiírt pályázat díjazásáról nemrég előkerült információk még inkább erősítik a Lydia Kotzebue tehetségével kapcsolatos kétségeket. Annak ellenére, hogy úgy tűnik, a legjobb terv Medrea Corneliu szobrászé volt, Cantacuzino professzor, a zsűri elnöke házasságán keresztüli rokonának, Lydia Kotzebuenek ítélte az első díjat. A szobrásznő 1917-ben az ogyesszai forradalmi törvényszék bírónője volt, ahol halálra ítéltek egy román tábornokot a Cantacuzino családból. Kotzebue szerelmes lett a tábornokba, kimentette a börtönből, és Romániába menekültek. Fekete munkái közül meg kell említenünk Dumitru Hubert repülőkapitány emlékművét (1935) a Bellu katonai temetőben (szignó nélkül), a Repülős szobrát a Nagyváradi repülőtér csarnokában (1975) és a Horea, Cloşca és Crişan emlékművet (1937).
Fekete művei tovább élnek, annak dacára, hogy neve nem mAradt meg a Bukarestiek kollektív emlékezetében, és a Nagyváradiakéban sem, pedig ott élt 35 évig. A Központi Katonai Kör (Cercul Militar Central) 2009-ben a repülők napja alkalmából szervezett kiállításon bemutatta szobrainak két kis léptékű másolatát. A szobrokon a Fekete név (fordításban Negru) román változata szerepel: I. Negrulea. Ezt a nevet viselte a művész, amíg Bukarestben lakott, talán azért, hogy elfogadtassa magát a románokkal, feleségül is román nőt, Anisia Dumitrut vett el 1933-ban.
Miután lejárt a Lydia Kotzebuevel kötött szerződése, Feketét 1930-ban állatformázó szobrásznak nevezték ki a Zootechnikai Intézethez, tulajdonképpen ő volt a legnevesebb állatszobrász Romániában. Több megrendelést is kapott ebben a korszakban, és a Bukaresti hivatalos kiállításokon több díjat nyert. 1931-ben megfaragta Assisi Szent Ferenc kültéri szobrát a Szűz Mária Királynő római katolikus templom számára. Nevét és az alkotás évét belevésték a szobor talapzatába, azonban szinte olvashatatlanná vált az utolsó „restaurálás” során.
A Páduai Szent Antalnak szentelt, Colentina negyedbeli római katolikus templom számára 1937-ben külső domborműveket készített, ezeken azonban nem szerepel szignója. A katolikus magyarok lapja a munkálat kivitelezőjeként említi, de részletekkel nem szolgál. A műről Ţoca is említést tett könyvében. Még készített néhány domborművet a jogi kar épületébe, az igazságügyi minisztérium Erzsébet királyné sugárúti bejáratához, a Mezőgazdasági Bankhoz és a Colentina Kórház számára, utóbbi három azonban 1990 után eltűnt. 1951-ben még egyszer felkérték a Bukarestiek, feltehetően a Magyar Népi Szövetség, Mark Twain mellszobrának elkészítésére, amely ma is a Herăstrău Parkban található (nevét román helyesírással Fechetenek írták). A kommunizmus idején adott interjúiban nem tett említést vallási témájú műveiről.
Habár sokra tartották, mégsem tudott a művészek élvonalába kerülni, ezért húsz év Bukaresti tartózkodás után Nagyváradon telepedett meg.
A képzőművészetre több magyar diák járt, megemlíthetjük Andrássy Zoltánt, Bene Józsefet (1924–1928 között), Zsiga Jánost (Ioan Jiga), 1928–1933 között és Abodi Nagy Bélát (1936–1940 között). Előbb vagy utóbb mind elhagyták Bukarestet, inkább Erdélyt választották; a kommunista korszakban karriert futottak be a Kolozsvári képzőművészeti intézetnél, Andrássy egy ideig az intézet helyettes rektora volt. Egy másik fiatal tehetség, Jakab András, az Anastase Simu-díj nyertese 1939-ben elhunyt egy, a rendőrség és a Vasgárda tagjai között lezajló lövöldözés ártatlan áldozataként. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar vadászkastélyból szocialista szálloda, majd román bakaszállás, mostanra ortodox apácalak
A magaslaki Zichy-kastély története mondhatni tipikus kelet-európai, de még inkább tipikus erdélyi történet. Az elvesztett tündérkert egyik mementója.
„Ez a vadászkastély épült a mi Kegyelmes Urunk Zichi és Vásonkeői Zichy Jenő gróf Ő Nagyméltósága óhajtásából az Úrnak 1891-ik esztendejében a leégett vadászlak helyén. Ezen emléktáblát mély hálából emelte Alföldi Flatt Károly uradalmi tiszttartó.” Ez a felirat volt olvasható azon az egykori emléktáblán, ami a vadászlak nyílászáróival és egyéb díszítményeivel egyetemben eltűnt az elmúlt években, azt sem tudni, hogyan, hová és mikor.
A vadászkastély eklektikus stílusban épült – más források szerint 1894-ben, de inkább az emléktáblán állt dátum a hiteles –, távol minden településtől, egy hegyoldalban. A kastélyt az impériumváltás után nem sokkal, 1928-ban a Zichyek eladták a La Roche és Darvas fakitermelő részvénytársaságnak. 1948-ban államosították a kommunisták. A kastélyban, amely sokáig őrizte eredeti jellegét, 1972-től szocialista vendéglő és szálloda működött. Az 1989-es „gengszterváltást” követően egy ideig katonákat szállásolt el benne a román hadsereg, majd 1996-ban a Váradhegyalján ebül szerzett telkeken frissen megtelepedett Szent Kereszt-kolostor görögkeleti apácái vették birtokukba máig tisztázatlan körülmények között, hogy a kastélyban a felújítást követően úgymond gyermektábort működtessenek. Az értékes homlokzati elemek ekkor tűntek el az épületről, ablakait műanyag keretű, hőszigetelő nyílászárókra cserélték, a műemlékvédelmi törvényt súlyosan megsértve.
A Zichy-vadászkastélynak helyet adó Magaslak az Erdélyi-szigethegység Réz-hegység nevű vonulatában, 707 méterrel a tengerszint felett fekszik. Közigazgatásilag Élesdhez tartozik, a Feketeerdő felé vezető 108H jelű megyei út elején balra kell térni, innen kb. 20 km-re áll a kastély, a románul Poiana Florilor néven ismert hegyoldalban. A műemlék az ortodox egyház tulajdonában van, amely jelenleg a Szent Illés remetéről nevezett kolostort működteti benne, de arról senki sem tud, hogy az egyház jótékony vagy közösségi célra használta volna azóta, amióta rátette a kezét. A nagyváradi anyakolostor házfőnöke a román sajtónak annyit ismert be, hogy az épületben felváltva, rotációs alapon tartózkodnak az odaküldött apácák. Maica Mina (azaz Mina anya), polgári nevén Maria Bădilă azt állította, hogy a Szent Kereszt rendház egy máig érvényes kormányhatározattal jutott 1998-ban a Zichy-kastélyhoz. Abban az időben az erdélyi magyarság érdekvédelmét és közképviseletét ellátó RMDSZ éppen kormányon volt Romániában. Ha az egykori tulajdonosoktól elbitorolt ingatlant nem igényelték vissza az örökösök, akkor az jogszerűen az élesdi önkormányzatot illette volna, de úgy tűnik, a kisváros vezetése – amelyben az RMDSZ szintén részt vesz a rendszerváltás óta – veszni hagyta a kastélyt.
Mintegy mellékesen: a tulajdonjogot gyakorló, fent említett priorisszát idén tavasszal állították bíróság elé adócsalás, pénzmosás és egyéb, bűnszövetkezésben elkövetett tettekért, a per körül nagy a csend. Akárcsak az erdélyi épített örökség egyik gyöngyszeme, a Zichy-kastély körül.
itthon.ma