Dokumentumfilm a romániai antiszemita tömegmészárlásokról
A Work in Progress című, e héten megnyíló amsterdami filmfesztiválon fogják bemutatni Florin Iepan román rendező alkotását, az Odessát, mely a román csapatok által a második világháborúban elkövetett tömegmészárlások hátterét dolgozza fel, dokumentarista módszerekkel. Iepan a filmről a prágai székhelyű európai Dokumentumfilm Intézet lapjának nyilatkozott.
A rendező elmondta: az ötletet az állami román televízió adta, mely felkérte arra, hogy csináljon egy dicsőítő portrétfilmet Ion Antonescu marsallról, aki a második világháború idején Románia vezetője volt. Akkor a rendezőben is még az a kép élt a marsallról, hogy az az ország történelmének egyik legnagyobb alakja volt, illetve. Ekkor még Iepan is abban az illúzióban élt, hogy a románok tömegesen mentettek volna a zsidókat a holokauszt idején. Csak később, a dokumentumok hatására kényszerült belátni: Antonescu fasizálta az országot és zsidók tízezreit gyilkolták meg az ő parancsára. A második világháború idején, jogilag az állam feje Mihály király volt, akit a rendező szintén meg akart szólaltatni, de a Svájcban élő egykori uralkodó nem volt hajlandó a kamerák elé állni.
globusz.net, Erdély.ma

Magyar napok bánsági módra
Temesvár többségi és kisebbségi népei májusban felébredtek hosszú téli álmukból, egymást érik a rendezvények, az ember azt sem tudja, hová kapja a fejét. Az első héten egyszerre zajlott a Temesvári Nemzeti Színház Román Drámafesztiválja, a spanyol hét, illetve a XVII. Bánsági Magyar Napok. Utóbbinak az eseményeit Tasnádi-Sáhy Péter összegezte.
Május 3-án immár tizenhetedik alkalommal süthette el a Bánsági Magyar Napok közművelődési seregszemle képzeletbeli startpisztolyát Szász Enikő színművésznő, a Bánsági Magyar Nőszövetség elnöke, a rendezvénysorozat életre hívója és mindenkori főszervezője a Helios Galéria Identitás című, temesvári magyar képzőművészek munkáit bemutató tárlatának megnyitóján. A városban élő hivatásos alkotók munkáit Szekernyés János műkritikus, a Képzőművészeti Szövetség Temes megyei elnöke méltatta, kiemelve a művek technikai változatosságát, sokrétűségét, magas színvonalát. Nem rótta fel hibaként azt sem, hogy az alkotók egy része nem ragaszkodott mereven az identitás fogalmának etnikai vonatkozásaihoz, hanem inkább a személyes hangvételű önkifejezést helyezte előtérbe. Az ítész hozzáértő szavait Kiss Attila színművész zenés fellépése követte. Egy órával később dr. Zétényi Zsolt Az Aranybullától az Alaptörvényig című előadását hallgathatta meg a nagyérdemű; az előadó e sorok írójának felfogóképességét meghaladó logikával jutott el addig a végkövetkeztetésig, hogy a tavaly április 25-én elfogadott új magyar alaptörvényt „a történelmi alkotmányosság irányába tett jelentős lépésként” értelmezze, de ez bizonyára az újságíró és nem a képzett veszprémi jogász képességeit minősíti.
Másnap újabb kiállítás nyílt, ezúttal a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előcsarnokában. Itt – a civil szervezetek közti együttműködés jó példájaként – az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) természetjáróinak 64 természetfotóját mutatták be a szervezők. A kiállított képeket a víz és halmazállapotai, az élővilág és fa a néprajzban kategóriákban díjazták. A tagok munkásságának ilyen jellegű bemutatása – amint azt Illés Mihály, a Bánsági Kárpát Egyesület elnöke megjegyezte – százhúsz éves hagyomány az EKE történetében, mivel már 1892-ben is közöltek fotókat.
Műválasztás bekötött szemmel Május 5-én, szombaton a Zeneakadémia Contertino terme adott helyet a bánsági írók és olvasók találkozásának, s a rendszerváltás óta megjelent több száz kötetből vásárt is rendeztek a szervezők. Azt nehéz lenne megállapítani, hogy a jelenlevők közül kik voltak a szerzőket felsorakoztató 81 fős lista tagjai és kik pusztán csak mezei olvasók, de a kérdés talán nem is feltétlenül releváns, mivel a termet az utolsó székig megtöltötték. Először Eszteró István költő emelkedett szólásra. A bánsági költészet jelentősebb alkotóinak felsorolása mellett a Szabolcska Mihályt, Endre Károlyt, Franyó Zoltánt és Anavi Ádámot követő mai költőnemzedék sanyarú sorsára is felhívta a figyelmet: a versszeretők táborának apadása mellett a támogatások hiánya is sújtja őket. A próza-szekciót dr. Bárányi Ferenc képviselte, s bár ő igyekezett vidámabb hangot megütni, a bánsági írók helyzetéről mégsem sikerült a rímfaragókénál sokkal rózsásabb képet festenie. Szekernyés János a helytörténeti munkák fontosságáról beszélt, örömmel kijelentve, hogy ezek iránt, az egészséges lokálpatriotizmusnak köszönhetően, ma is töretlen az érdeklődés. Dr. Bodó Barna a társadalomtudományok képviselőinek munkásságát méltatta, felhíva a figyelmet arra, hogy a szórványlét nem csak hátrányokkal jár: ezen tudományterületek képviselő a Bánságban olyan folyamatokat vizsgálhatnak testközelből, amelyek máshol nem tapasztalhatók. Végezetül dr. Jánosi Endre a románul publikáló, Temesváron élő magyar oktatóknak és kutatóknak a város és a térség tudományos életében betöltött fontos szerepéről beszélt. A rendezvénnyel kapcsolatban, az ott kapott rengeteg értékes információ mellett, „az olyan kevesen vagyunk, nehogy megsértsük egymást” hangulat késztetett némileg töprengésre, melynek jegyében a felolvasó szerepét magára vállaló Mátray László színművész bekötött szemmel választott a kiállított kötetek közül, hogy senkinek a munkásságát se kelljen külön kiemelni, ezzel megbántva másokat, így kénytelen volt egy egyébként remek helytörténeti alkotásból a Rékást bemutató, valljuk be: némileg száraz szócikket primavisztázni. Abban bizonyos vagyok, hogy ez a mentalitás rövid távon nagyban szolgálja egy egymásra utalt emberekből álló, drámai tempóban fogyó kisközösség olajozott, súrlódásmentes működését, viszont az objektív – vagy legalábbis kollektíven elfogadott – mérce megőrzését esetleg akadályozhatja. Szerencsére a súlyos gondolatokat hamar kimosta a fejemből a két év szünet után újra összeálló temesvári rocklegenda, a Quo Vadis koncertje. A RockHouse-ban fergeteges műsorral nyűgözte le régi és új rajongóit az együttes.
A haza-vita elmaradt
A május 7-i program honismereti vetélkedővel indult a Bartók Béla Elméleti Líceum tanulóinak részvételével, a Szórvány Alapítvány szervezésében. Az estére meghirdetett Menni vagy maradni? A haza fogalma című vitaest, sajnos, érdeklődés hiányában elmaradt. Érdemes lenne utánajárni, hogy ezért csak a kellemes tavaszi este okolható-e, amely orgonaillatú szoknyáját meglebbentve maga után csábította az ifjúságot a Béga-partra, vagy a kérdést kellene-e esetleg valahogy trükkösebben megfogalmazni… Kedd este Florin Iepan temesvári rendező Lugosi Béla, a bukott vámpír című dokumentumfilmjét vetítették az Adam Müller-Guttenbrunn Házban, az érdekfeszítő alkotáshoz méltatlanul kis számú néző előtt. A film a Lugosról elszármazott, Blaskó Béla néven született kalandos életpályájú hollywoodi sztárt körüllengő misztérium boncolgatására vállalkozott, számottevő sikerrel. Az eseményen maga a rendező is részt vett, és a vetítés után készséggel válaszolt a kérdésekre. A szervezők az Európa-tudat erősítéséről sem feledkeztek meg, így május 9-én, az Unió hivatalos születésnapján (62 évvel ezelőtt Robert Schuman francia külügyminiszter ezen a napon kezdeményezte Európa országainak szorosabb együttműködését) a bartókos diákok az Integratio Alapítvány és a Diákönkormányzat által szervezett EU-MOZAIK című vetélkedőn tehettek játékos formában tanúbizonyságot unióval kapcsolatos ismereteikről, miközben természetesen gyarapították is őket.
Csütörtökön újabb kiállítás megnyitóján vehettek részt a fotózás kedvelői: Orbók Ildikó Budapesten élő újszentesi művész Erdély, ahogy bennem él című gyűjteményével örvendeztette meg a temesváriakat. Komoly mögöttes tartalommal bíró munkáinak a Temes Megyei Önkormányzat épülete adott időlegesen otthont.
Délután Szerbhorváth György De ki viszi haza a biciklit? című monodrámáját tekinthette meg a színházszerető közönség. A kisebbségi lét 21. századi mindennapjait hol vidáman, hol keserűen bemutató darabot Krizsán Szilvia, az Újvidéki Színház színművésze adta elő. A sokrétűségre törekvő rendezvénysorozat színházi kínálata természetesen nem ebből az egy produkcióból állt: a Temesvári Csiky Gergely Színház a Praht Lugoson és Zsombolyán is előadta, kihelyezett program keretében, a szegedi Kövér Béla Bábszínház pedig a Merlin Bábszínházban vendégeskedett a Mesemondók című előadással. A Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ) is igyekezett a fiatal bánsági képzőművészek munkásságára felhívni a figyelmet, méghozzá sikerrel: A fejlődés világában témamegjelöléssel versenyt és kiállítást hirdetett hivatásos és amatőr képzőművészek részére; 18, a legkülönbözőbb technikákkal készült festmény, grafika, textilmű, illetve fotó érkezett. Szekernyés Jánosnak a bánsági képzőművészet történetét és jelentős alakjait bemutató rendkívül informatív előadása után maguk az alkotók is bemutatkozási lehetőséget kaptak: ki bátrabban, ki félénkebben beszélt saját eddigi munkásságáról és a versenyre nevezett művéről.
A hétvége nyitóeseményét szintén az egyetemistakorú ifjúságnak szánták: önéletrajzíró tréninget, illetve állásbörzét szerveztek számukra a Kós Károly Házban, Temes megyei vállalkozók bevonásával. A rendkívül hasznos program viszont messze elhalványult a valószínűleg az egész hét fénypontját jelentő néptáncgála, illetve az azt megelőző felvonulás mellett, amikor is a műsorban részt vevő együttesek tagjai – mintegy 300 fő – népviseletbe öltözve vonultak az Opera térről az eseménynek helyet adó Diákházig, természetesen zenés kísérettel. A több mint három óra hosszat tartó műsor szerencsére nem vette el a szereplők táncos kedvét, így a hivatalos esemény után jókedvűen ropták hajnalig a színház előterében rendezett táncházban.
A rendezvénysorozatot vasárnap majális zárta Újszentesen, ahol kispályás focibajnokság, történelmi magyar harcművészeti bemutató, rovásírás-oktatás, illetve gulyásparti kínált könnyed szórakozási lehetőséget azoknak, akik a hidegfront ellenére is a szabadba merészkedtek. A komolyzene kedvelői pedig a temesvári Bartók Béla vegyes kar Én mindig bíztam benned című, egyházi kórusművekből álló műsorával búcsúzhattak a Bánsági Magyar Napoktól. erdelyiriport.ro

Vérengzés Odesszában
Háborús múlt - Florin Iepan filmben szembesíti hazáját a románok által elkövetett népirtással
Létezett egy náci Románia, és ezzel az utókornak szembe kell néznie – véli Florin Iepan, akinek Odessza című filmjét a héten mutatták be a OneWorld elnevezésű bukaresti dokumentumfilm-fesztiválon.
A fiatal rendező műve várhatóan heves vitákat vált ki, hiszen a román társadalom – fél évszázados történelemmisztifikálás eredményeként – vagy tagadja a helyi holokausztot, vagy pedig mentséget keres a zsidók lemészárlásában részt vevő egykori román politikai és katonai vezetőknek. Többnyire azzal mentegetik az Antonescu-rezsimet, hogy ha történtek is atrocitások román területen, azok nem a románok, hanem a „megszálló” (valójában szövetséges) németek számlájára írandók.
Iepan dokumentumfilmjében mindenekelőtt ettől az illúziótól fosztja meg honfitársait: 1941-ben csaknem 23 ezer civilt, többségében zsidót mészárolt le a román hadsereg Odesszában, román fennhatóság alatt álló területen, román parancsra. Háromhavi ostrom után a román hadsereg 1941. október 16-án vonult be Odesszába. Hat nappal később levegőbe röpült a hadparancsnokság épülete, megölve vagy megsebesítve 135 román és német tisztet.
Az épület korábban a szovjet biztonsági szolgálat, az NKVD székhelye volt, vélhetőleg a menekülő szovjetek aknázták alá. Constantin Trestioreanu tábornok azonban a civil lakosságon vett elégtételt. Tucatjával akasztatta fel a „zsidókat és a kommunistákat” az utcán, még mielőtt táviratozott volna feletteseinek. A bukaresti válaszsürgöny után további retorziók következtek. Egy nap alatt mintegy ötezer „zsidót és kommunistát” akasztottak fel vagy lőttek agyon. 24-én Ion Antonescu marsall, román miniszterelnök utasította Nicolae Macici tábornokot, az új parancsnokot, hogy végeztesse ki az összes odesszai zsidót.
Még aznap mintegy 22 ezer zsidót raktárakba zárták, majd ezeket felgyújtották vagy felrobbantották. Aki menekülni próbált, lelőtték. A rendezőt személyes motiváció vezette a dokumentumfilm megalkotásakor. 2006-ban ugyanis saját bevallása szerint elkövette élete legnagyobb hibáját: részt vett a közszolgálati televízió Nagy románok című műsorában. A népszerű BBC-show, a Great Britons mintájára készült műsorban Adrian Cioronu történész, volt külügyminiszter társaságában amellett érvelt, hogy Antonescu marsall neve kerüljön a legnagyobb románok lajstromának az élére. Utólag tudta meg, hogy a 2006-ban még nagyszerű hazafinak és kommunistaellenes harcosnak tartott egykori kormányfő több mint 300 ezer civil, többségében romániai és ukrajnai zsidó és roma haláláért felelős.
– Valójában a náci Németország után a náci Románia felelős a legtöbb zsidó áldozatért – vallja ma Iepan, aki szerint ezzel a ténnyel honfitársainak is szembe kell nézniük. Ezért akarja elmesélni „minden egyes románnak” az odesszai mészárlás egyetlen túlélőjének a történetét. Két éve elvitte Bukarestbe Mihail Zaslavskit, akinek szülei és három testvére elevenen elégett az odesszai barakkokban. A mai aggastyán akkor 16 éves volt. Bukarestben a hivatalosságok és történészek egyszerűen nem vettek tudomást róla. „Majd máskor”, utasította el Emil Constantinescu exállamfő, amikor a rendező bemutatta neki a 86 éves túlélőt, és felvetette: itt volna az alkalom, hogy a román állam nevében bocsánatot kérjen.
Ez szintén szerepel a filmben. Megszólal az alkotásban az utca embere is, aki még csak nem is hallott arról, hogy Antonescu marsallnak köze lett volna Hitlerhez vagy a holokauszthoz. Iepan szerint az odesszai mészárlás nemcsak azért sötét folt Románia múltján, mert a második világháború egyik legnagyobb tömeggyilkossága volt, hanem azért is, mert azóta egyetlen román vezető sem vette magának a fáradságot, hogy az áldozatok emléke előtt tisztelegjen, vagy a múlttal való szembenézést bármilyen módon elősegítse. A rendező szerint már csak az a kérdés: készek-e a románok hetven év távlatából elgondolkodni az Odesszában történteken, miközben a jólét és a tolerancia Európájába igyekeznek?
Szőcs Levente, Bukarest
Népszabadság (Budapest)