Vasvári kerékpáros túra, vasakaratúaknak, élni akaróknak
Sohasem késő új életet kezdeni
Szombat reggel alig fél 7, Monostor, köd. Az egyik szervezővel a tervezettnél jóval korábban, elsőként érkezünk a 17. Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra kolozsvári előrajtjának helyszínére, és amikor 15 perc múlva még mindig sehol senki (7-kor rajt!), azon kezdek gondolkozni, hogy a feliratkozottak közül hányan fogják lemondani a túrát a péntek esti jókora eső és a szombati előrejelzésben szereplő záporok miatt. Aztán feltűnik az első kerékpár… Szászfenesen, a körforgalom után már látszik egy kis kék folt az égből, Gyaluban, a hivatalos rajtnál már hétágra süt a nap – és a nagy kartondobozból elfogy minden sorszám. Majd rendre elkezdenek eltűnni a biciklik is: irány a Funtineli tető. A tekerők között vannak éppen 14 évesek és majdnem 70-esek, összeszokott, nagyhangon pajzánkodó barátok és félénk újoncok. Vannak, akik a mókáért és úgy öt sörért jöttek, s vannak, akik saját határaikat feszegetni.
Micsoda bringák! – álmélkodom a földön heverő kerékpárok láttán, miközben a résztvevők az indulási csomagért állnak sorban, majd ismét elcsodálkozom: még jóformán el sem kezdődött a túra, máris javítanak vagy két-három szuperbiciklit. De aztán mindenki végez és elindul, köztük a János Zsigmond Unitárius Kollégium néhány „bicatúrása”, a magát Unicum Lovagoknak tituláló haveri társaság, a szintén poénkodó, öltözetükkel is profi kerékpáros csapat látszatát keltő Codespringesek („Na, induljunk már, amióta itt vagyunk, a Tour de Francon már letekertek volna vagy 100 km-t!”), a magányos farkasok és a családos túrázók is. S mi is, utolsóként a túraszolgálatos Szikszai Attila vezette kísérőkocsiban.
A gyalui gátnál sokan megállnak gyönyörködni a tájban vagy fényképeződni, mi azonban megyünk tovább, s nem sokkal odébb máris egy oldalra dőlt bicikli: ereszkedik a hátsó kerék. Előkerül az autóból a pumpa, csakhogy nem talál a szeleppel. Van adapter is – de valaki elvette még Gyaluban, s odaadta Branea Robinak, a főszervezőnek. De hát ő még nincs sehol, utolsóként indult, hogy biztosítsa, zárja a sort. Közben megállapítjuk: pont a szelep mellett ereszt a gumi. Marad a kerékpár tulajdonosának a kis kézi pumpája – jónéhányszor kell majd „szórakoznia” a célig ezzel a kerékkel…
Az első ellenőrzőpontnál egy velünk azonos irányba haladó Salvamont-Salvespeo feliratú autó áll meg mellettünk: a hegyimentős figyelmeztet, szóljunk a bicikliseknek, mert vannak, akik egymás mellett haladnak, ami most nem a legjobb. A tetőn ugyanis ünnepség van, s aztán egyes környékbeliek kissé spiccesen, nagy sebességgel jöhetnek majd lefelé, s nem lesz idő félreállni…
„Mindenkinek szóljatok erről, mondjátok meg, hogy legyenek figyelmesek” – hagyja meg Szikszai Attila a havasnagyfalui elágazásnál lévő első ellenőrzőpont pontbíróinak, majd visszaindulunk, lássuk, nem szorul-e valaki segítségre. Közben az út menti illegális szemétlerakatokon bosszankodunk, s azt beszéljük, remélhetőleg nem lesz gond a tetőn, amikor az Avram Iancu ünnepélyre összegyűltek és az ott lévő ellenőrzőponthoz érkező bringások – egyesek már feltűzték a túra igen szép, kokárdás jelvényét – útja keresztezi egymást…
A Funtineli-tetőn azonban szerencsére még nincs igazi fesztiválhangulat: egyelőre a sátrakat húzzák fel, a kocsikból (sok közöttük a bolgár rendszámú) az árut pakolják le. Ugyanott néhány süldő és egy jó nagy koca mit sem zavartatva magát kutat eldobott ételmaradék után, az erdőszélen pedig gyönyörű lovak legelnek, néha lezárva az egész úttestet…
Aztán kezdenek érkezni az első kerékpárosok, akiknek bizony volt mit tekerniük idáig: az első és a második ellenőrzőpont között 816 m a szintemelkedés, és ez akkor is sok – olyan 5%-os folyamatos emelkedő –, ha a szakasztáv több mint 18 km volt. Sokan – főleg a fiatalabbak, az első túrások – le is szálltak egy-egy különösen nehéz szakaszon, de hát erre van lehetőség, hiszen ez nem verseny, még ha mérik is a részidőket.
A jókora szendvics elfogyasztása és a jól megérdemelt pihenés után már sokkal könnyebb a feladat: 303 méteres szintereszkedéssel kell eljutni a jósikafalvi (Bélesi) tóhoz. Időnként egy-egy bicikli után „eredünk”, és bemérjük a sebességét: a bátrabbak 50 km/h felettivel repesztik…
A tónál már javában zajlik a körösfői Rákóczi Kultúregylet által az elesett 48-as forradalmárok, köztük Vasvári Pál tiszteletére szervezett megemlékezés, a koszorúkat is már bedobták a vízbe. De azért a Himnuszt, meg a Székely himnuszt is együtt énekeljük a körösfőiekkel és magyarországi vendégeikkel, és eleresztjük a fülünk mellett a szemközti partról érkező „Hai România”, „Deşteaptă-te, române” átkiabálásokat...
A negyedik ellenőrzőpontnál, a Bánffyhunyadi Kudor-portán mennyei áldás fogadja a túrázókat, akiknek egy része – akik nem húztak biciklisnadrágot – már igencsak fájlalja a hátsóját: málna és bodzaszörp, de mindenekfelett: fánk, baracklekvárral. Pillanatok alatt elfogy… Sokan benéznek a Kudor család magánkiállítására is, mások – ismét – biciklit javítanak az udvaron.
Innen már semmiség beérni Körösfőre, ahol a célban tartott pihenő után az elégedett csapat egy része máris hazaindult a szervezők által biztosított kisbusszal. Egy kisebb csoport pedig, mintha nem lett volna elég a megtett 100 km, szintén haza, de biciklin... Ja, ráadásul kerülővel, Jegenye felé…
Így is szép számban maradnak túrázók, hogy aztán Péntek László, a már említett kultúregylet elnöke felkonferálja az „ünnepélyes” bevonulást: nagy taps közepette érkezik meg a maradék csapat – természetesen kerékpáron – a Vasvári-kopjafánál a Vasvári Emléknapok keretében tartott koszorúzási ünnepségre. Emléktúra kipipálva…
Fiatalodik a mezőny
Branea Robival, aki 2015-ben vette át a Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra szervezését, már a túra utáni napon beszélek: épp elég volt neki szombatra a szervezés, és az, hogy közben maga is teljesítette a távot. Mint mondja, kicsit csalódott. Mert több résztvevőre számított, hiszen nagyon idejében indult a nevezés, a túra honlapja pedig már háromnyelvű…
De hamar áttérünk a pozitívumokra. Mert idén ugyan „csak” 74-en indultak, de korábban csak 15–20 résztvevő volt. 2014-ben jegyezték az addigi maximumot, 25-öt. 2015-ben már 41-en voltak, 2016-ban 82-en!
Statisztikai adatoknál maradva, az idei indulók között 68 férfi és 6 nő volt, korosztály szerinti lebontásban pedig a 30–40 éves korcsoport vitte a pálmát (21 személy). 17-en voltak a 14–20 évesek, 3–3-an 50–60, illetve 60–70 évesek. A részvételek számát tekintve Szilágyi P. András a rekorder, ő mindegyik túrán részt vett, és 69 évével egyben az idei túra legidősebb résztvevője volt – a legfiatalabbja pedig éppen az ő unokája, Szilágyi P. Márk (14). A 74 résztvevőből 36-an voltak, akik első ízben álltak rajthoz a túrán; 4 család is indult. Az indulók közül csak 62-en voltak Kolozsváriak, 5-en az EKE Kolozsvár 1891 tagjai.
Végül, ami a főszervező szerint a legörvendetesebb, hogy sikerül egyre több fiatalt bevonni: a résztvevők átlagéletkora idén 33 év volt, vagyis 2015-höz képest 5 évvel csökkent.
Aki Körösfőről indult…
Az őszes hajú Váradi Sándorra már majdnem az elején figyeltem fel. „Előrajt volt?” – kérdezte tőle a gyalui rajtnál a pontbíró. „Hát nem, én Körösfőről jöttem biciklivel” – érkezett a válasz szerényen, szinte bocsánatkérően, amiért nem ment el Kolozsvárig…
Körösfőn aztán nem véletlenül őt kerestem meg a célban.
„Elég későn kezdtem ezt a sportot…” – mosolyogja el magát, majd meglepődve tudom meg: ő nem is körösfői, mint számítottam, hanem szatmári.
„Ezelőtt 12 évvel eldöntöttem, hogy megváltoztatom az életem… 35 kilót fogytam… Háromszor műtöttek veseproblémával, mind a két vesémet. Ekkor határoztam el. Egy reklám ragadott meg a magyar tévében, egy gyerek mondta benne, hogy a sport kiűz a halálból…” – magyarázza, s a történetnek még nincs vége. Megtudom: tavaly is műtötték, melanomával. „Ha két-három hét múlva megyek csak orvoshoz, lehet, már nem vagyok itt… Örülök, hogy ilyen helyekre el tudok jönni, és nagyon örülök, hogy ennyi magyart találtam Kolozsvárt” – mondja már ismét mosolyogva, és hozzáteszi: az ő falujában, Szatmárnémetitől 16 km-re, a lakosság 95%-a magyar.
Meséli: a feleségével gyakran járnak gyalogtúrázni Körösrévre, Borsára, Nagybánya környékére, olyan 10–16 kilométereket tesznek meg. De volt hosszabb túra is: Borsán eltévedtek, mert valaki elforgatta az irányjelző táblákat, akkor 26 km-esre sikeredett a túra… Az idén Csucsán vettek részt egy EKE-túrán, az nagyon tetszett nekik, azóta követik Facebookon a kolozsvári EKE programjait. „Nálunk is van túrázási lehetőség, de mi szeretjük a hegyeket, az viszont nálunk nincs…” – teszi hozzá, én pedig tovább faggatom. Mint mondja, semmiképp nem akart elkésni a rajtról, merthogy a szervezők külön kérték a pontosságot, ezért Körösfőről reggel 5 óra 5 perckor indult. De olyan jól haladt, hogy egy órával hamarabb érkezett a gyalui rajt helyszínére. Egyébként maratonfutáson is vett már részt. S hogy milyen volt a számára első Vasvári-túra? „A Funtineli tető előtt azt hittem, már soha nem érünk oda. Akkor azt mondtam, többet nem jövök. De ha Isten megsegít, akkor most így utólag mégis azt mondom, hogy jövök jövőre is…”
Bicatúrás főpróba is volt
A János Zsigmond Unitárius Kollégium néhány diákja is rajthoz állt a Vasvári 100-on, ami nem meglepő, hiszen nekik aztán igazán van „kerékpáros múltjuk”. A tíz induló közül nagyjából fele-fele arányban voltak olyanok, akik korábban már részt vettek a JZSUK nagy népszerűségnek és ismertségnek örvendő, immár hagyományos bicatúráján, illetve akik idén indulnak azon először – utóbbiak közül néhányan a vacsora utáni csocsózás végeztével vidáman dumálva várták, hogy induljon Kolozsvárra a bringásokat hazaszállító busz. Mint mondták, nem volt nagyon nehéz a túra, az autósok is nagyon rendben voltak, mert nem jöttek túl közel, illetve nem dudáltak a csapatra. Egyébként pedig, tette hozzá egyikük, vasárnap is mennek túrázni, ezúttal az iskola szervezésében, felkészülésképp az idei bicatúrára…
Vasárnap is mennek...
Számukra ez volt az első Vasvári-túra, ám az indulók között sokan voltak a „visszatérő” kerékpárosok. Ilyen Boér Imre is, aki már maga sem tudja, hogy a mostani a 8. vagy a 9. Vasvári-túrája volt. Érdeklődésemre kiemelte, az utóbbi 3 évben nagy fejlődés észlelhető a túra szervezésében. S hogy mi a siker, azaz a túra teljesítésének titka? Jó karban kell legyen a bicikli… „Gumidefektet nem lehet előrelátni, de a többi mind a biciklis bűne…”
Balázs Bence / Szabadság (Kolozsvár)

1848-ban létezett Románia. Avram Iancu a Román Nemzetért harcolt
Sabin Ghermant leoltja az egyik ügyeletes nemzetféltő. Hogy merészeli azt mondani, hogy 1848-ban Románia nem létezett?
Mindenkinek joga van (látszólag megalapozott, nem éppen nyilvánvalóan téves) vélemények kifejtésére, de senkinek sem engedhető meg, hogy nem-igazságokat mondjon, senkinek sincs joga botrányos kijelentésekkel misztifikálni a történelmet.
Sabin Gherman úr a România liberă 2017. június 30-i, pénteki kiadásának 9. oldalán tette közzé saját „véleményeit”: kimunkáltan és odavetetten, gyakran mocskos szavak használatával. Joga van hozzá, még akkor is, ha számos „véleménye” kétséges, mintha a romániai és főleg az erdélyi helyzet felületes ismeretéből született volna.
De visszautasítjuk S. G. csalárd kísérletét az 1848-as Magyar Forradalom főbenjáró hibájának mentegetésére: a magyar vezetők kompromittálták az akkor kihirdetett helyes ideáljaikat azzal, hogy a Forradalom Programjába belevették a történelem menetével ellentétes imperialista kívánságot: az abszolút többséget alkotó románok által lakott Erdély megszállására tett kísérletet.
Kossuth felkiáltása: „Prosperáljunk, prosperáljunk, magyarosítsunk el minden horvátot, románt és szlávot, mert különben elveszünk!” (nem világos, honnan vette a szerző az idézetet, a román fordítású szövegre sem ad ki a Google-kereső más román nyelvű forrást – a szerk.). Wesseleni (helyesen: Wesselényi – a szerk.)pedig: „Csak azok a románok kapnak állampolgári jogokat, akik magyarrá válnak.” (lásd, mint fent – a szerk.). Bárki számára világos: nem szolgálhatsz két urat; nem követelhetsz szabadságot a saját nemzetednek úgy, hogy közben más nemzet leigázására törekedsz.
A következőt állítja S. G. ügyetlenül ócsárolva: Azonnak, akik azt mondják, hogy „a magyarok [1848.] március 15-én Erdéllyel akarnak egyesülni azt is tudniuk kellene, hogy Avram Iancu Bécsért harcolt, nem Bukarestért”!!! És ráerősítve még a blaszfémiára: „Arról nem is beszélve, hogy 1848-ban Románia még nem is létezett”!!! Hogyan közölhetett a România liberă ilyesmit!?!
Nem azt állítjuk, hogy S. G. történelmi téren tudatlan, mert alapos okunk van azt állítani, hogy sokkal inkább a rosszindulat és a közvélemény manipulálásának szándéka magyarázza azt a furcsa módszert, amit ez az ember alkalmaz. Bűnös állításokkal nem mentheted meg sem a pészédések (PSD, Szociáldemokrata Párt – a szerk.), sem az eremdéeszesek becsületét, akik nemrég nevetséges éjszakai tranzakciókig süllyedtek.
A szabadság és demokrácia eszméit 1848-ban – akárcsak ma is – a románok is támogatták. Csakhogy ők nem ihattak a szabadság idegen megszállás mérgével kevert borából.
Maguk a józan magyarok állították: „Erdélyben két hatalom dönthet az egyesülés sorsáról – az Országgyűlés és a román nép. Az Országgyűlés csak néhány száz embert képvisel, a románság az egész Erdélyt jelenti. Erdély egyesülése a románok egyetértése nélkül olyan dolog, amihez hozzá sem szabad látnunk” (E szövegrészlet alapján joggal feltételezhető, hogy az idézetek Radu Theodoru kommunista író, majd 1989 után a szélsőséges Nagy-Románia Pártban politizáló szerző Urmaşii lui Attila/Attila örökösei című áltörténelmi könyvéből származnak – a szerk.).
A balázsfalvi Szabadság-mezőn összegyűlt románok egyértelműen hangot adtak helyes álláspontjuknak: társadalmi szabadságot és nemzeti szabadságot követelnek. A budapestiek agresszivitását látva politikailag és katonailag is megszervezték magukat, hogy ellenálljanak az idegen megszállásnak. Ilyen körülmények között a pillanatnyi helyzetből kiindulva hoztak létre szövetségeket és kapcsolatokat. A balázsfalvi Nemzetgyűlés elutasította az „egyesülést” Magyarországgal, a nép pedig kikiáltotta: „Mi az Országgal akarunk egyesülni”, vagyis Románországgal. Avram Iancu pedig helyt adott ennek a felszólításnak, melynek célja az volt, hogy
kivezessen egy nemzetet abból a (dél-afrikaihoz hasonló) apartheidból, amit telepesek és megszállók kényszerítettek Erdélyre.
Az „Ország” pedig Románia volt 1848-ban is, hiszen még egy feldarabolt vagy megszállt népnek is van saját országa, a mienk pedig mindig is Románország volt: Moldva, Erdély, Munténia. Avram Iancu Bukarestért, a Román Nemzetért harcolt. És Bukarest Iancu harca révén néhány évtizeddel később az újra-kiegészített Ország Fővárosa lett.
Amikor a magyar kormányfő 2016 decemberében azt mondta, hogy őszinteségből magyarázza a románoknak el, hogy a magyarok nem örülhetnek a december 1-i ünnepnek, a Romániai Keresztény Polgári Fórum (FCCR) levelet küldött neki, melyben arra kérte, hogy kezelje keresztényi módon ezt a kérdést és vegye figyelembe, hogy egyes emberek vagy egyes népek életében vannak olyan pillanatok, amikor jelentős igazságtételek történnek.
Az igazságtétel haszonélvezői örülnek és nagylelkűeknek kell lenniük (Maniu 1918-ban: „Nem akarunk elnyomókból elnyomókká válni.”). A többiek, a jogtalan kiváltságaikat elvesztőknek pedig a felebarát iránti szeretettel kell fogadniuk a változást és ők is tehermentesítettnek kell érezniük magukat, annak örvendezve, hogy már nem nyomják el a testvéreiket.
Liviu Petrina / http://foter.ro/cikk

Erdélyi magyar kézben van a bukaresti tőzsdén jegyzett legértékesebb részvénycsomag
A Digi többségi részvénycsomagjának birtokosaként az egyik leggazdagabb romániainak tudhatja magát Teszári Zoltán, de Verestóy Attila szenátor is nagy lábon élhet kizárólag részvényeinek osztalékából.
Öt erdélyi magyar is van a bukaresti értékdőzsdén jegyzett vállalatok leggazdagabb részvényesei között. A ranglistát lóhosszal vezeti Teszári Zoltán, a Digi alapító-tulajdonosa. A nagyváradi üzletember a telekommunikációs cég részvényeinek 56,93 százalékát birtokolja. A Digi piaci értéke jelenleg 3,7 milliárd lej körül van, ami azt jelenti, hogy Teszári részvénycsomagja 2,3 milliárd lejt ér. Ezzel az összeggel Teszári Zoltán a leggazdagabb hazai pénzemberek rangsorában is az élbolyban szerepel, tavaly a negyedik helyet foglalta el.
A második legtehetősebb magyar részvényes a Verestóy család. A Hargita megyei RMDSZ szenátornak 87 ezer, nejének, Verestóy Erzsébetnek pedig 12 ezer részvénye van a földgázszállítással foglalkozó Transgaznál. Egy Transgaz részvény jelenlegi ára 442 lejt, a Verestóy család csomagja tehát körülbelül 44 millió lejt, 9 millió eurót ér. A vállalat jelentős nyereséggel zárta a 2016-os évet, amely után a napokban részvényenként 46,33 lej osztalékot fizetett. Mivel Verestóyéknak közel 100 ezer részvényük van, az osztalékuk 1 millió eurót tesz ki.
Tincău Tibornak 18 600 500 részvénye van a nagyváradi Sinteza Rt.-nél, 7,2 millió lej értékben, míg Szabó István, a SIF Transilvania igazgatója 355 ezer lej értékben birtokol részvényeket a befektetési alapnál.
A leggazdagabb részvényesek toplistájának második és harmadik helyét szintén erdélyiek foglalják el, igaz, ők nem magyarok. Horia Ciorcilă a Transilvania bank elnök-vezérigazgatója, aki a hitelintézet részvényeinek 4,29 százalékával rendelkezik. A részvénycsomag értéke hozzávetőleg 431 millió lej, mely összeggel Ciorcilă közvetlenül Teszári Zoltán után következik a toplistán.
A dobogó harmadik fokán Dorel Goia, a PVC termékek gyártására szakosodott Teraplast első embere áll. A besztercei üzletember többségi részvényese a Teraplastnak, részvénycsomagjának értéke 172 millió lej.
A bukaresti értéktőzsde által közzétett információk szerint további négy erdélyi milliomos részvénytulajdonos van: a nagyszebeni Ilie Carabulea (Carpatica Kereskedelmi Bank) 41 millió, a kolozsvári Timofte Andrei Iancu (Transilvania Construcții) 14 millió, a brassói Mihai Miron (Ropharma) 11 millió, a nagyenyedi Liviu Hagea (Prebet) pedig 4,5 millió lejes részvénycsomag tulajdonosa.
Pengő Zoltán / maszol.ro

Elégedetlenséget váltott ki Kolozsváron Ioan Vasile Tene osztályvezetői kinevezése
Elégedetlenséget váltott ki Kolozsváron a szélsőségesen nacionalista publicisztikáiról és közszerepléseiről ismert Ioan Vasile Tene városházi hivatalnok kinevezése a polgármesteri hivatal oktatási, kulturális, vallásügyi, civil társadalom-ügyi és sportért felelős osztályvezetői tisztségére. Az ügy kapcsán az RMDSZ Mikó Imre Jogvédő Szolgálata a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult, és peres úton is próbálkozik a kinevezés hatálytalanításával, civil kezdeményezők pedig petíciót címeztek Emil Boc polgármesternek, és ehhez internetes aláírásgyűjtést indítottak. Ioan Vasile Tene több mint két évtizede dolgozik hivatalnokként a kolozsvári városházán, májusban egyedüli jelöltként versenyvizsgázott az osztályvezetői tisztségre, amelyet június 22-én el is nyert, és a helyi sajtóban közölt tiltakozások ellenére a polgármester június 30-án kinevezte az osztályvezetői tisztségbe. A hivatalnok a városházi munkája mellett a szélsőségesen nacionalista hangvételű Napocanews.ro portál publicistájaként tevékenykedik, és többször is felszólalt az Új Jobboldal nevű, szélsőségesen nacionalista szervezet március 15-én szervezett Avram Iancu-felvonulásain. Amint a közösségi hálón közzétett felvételek tanúsítják, 2015-ben és 2016-ban mondott beszédében is azt kifogásolta, hogy a kolozsvári városháza irredenta, revizionista, és autonómiát követelő magyar szervezeteknek nyújt támogatást éppen azon a főosztályon keresztül, amelynek a vezetői tisztségét most elnyerte.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta: a hivatalnok szélsőséges megnyilvánulásai nemcsak a magyarok ellen irányultak; a zsidókkal, a vallási és a szexuális kisebbségekkel szembeni nézeteit is sokszor hangoztatta. Csoma Botond úgy vélte: megengedhetetlen hogy szélsőséges nézeteket valló személy kerüljön vezető tisztségbe egy olyan város adminisztrációjában, amelyik büszke a multikulturalitására. Elmondta: a Diszkriminációellenes Tanácshoz benyújtott panaszban azt kifogásolták, hogy a versenykiírásban nem szerepeltek olyan feltételek, amelyek megakadályozták volna, hogy szélsőséges nézeteket valló személy kerülhessen a tisztségbe. Csoma Botond elmondta: közigazgatási bíróságon is megpróbálják érvényteleníteni a kinevezést arra hivatkozva, hogy a törvény szerint a köztisztviselőknek őrizkedniük kell a diszkriminatív megnyilvánulásoktól. A Ioan Vasile Tene kinevezését kifogásoló civil petíciót csütörtökig csaknem 1500-an írták alá.
Ioan Vasile Tene a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármester kabinetfőnökeként helyezkedett el több mint két évtizede a kolozsvári polgármesteri hivatalban. A hivatalnok 2015-ben az Országos Diszkriminációellenes Tanácsban próbált tisztséget szerezni. Akkori jogvédő civil szervezetek csoportja tiltakozott a kísérlet ellen.
Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

A liberalizmus vadhajtásai
Az egyesek által nem egészen alaptalanul elhomályosulásnak nevezett felvilágosodás eszmei-ideológiai lándzsahegye a liberalizmus volt, amely akkortájt a háttérben állók hatalmi-gazdasági érdekmegfontolásaitól függetlenül pozitív mondanivalóval rendelkezett. És ami ennél is fontosabb, programjának nem kis része egyirányba mutatott az emberi igazságérzettel.
A vélemény-, szólás-, sajtó-, lelkiismereti- és vallásszabadság olyan eszmék, amelyek méltán találkoztak egyre szélesebb társadalmi rétegek egyetértésével. Vagyis eme eszmerendszernek volt pozitív üzenete a háttérbeli mozgatórugókról és a későbbi gyászos következményektől –a szekularizáció nyomán fellépő értékvesztés, nihilizmus, szétzüllés, a szervesen kialakult hagyományok fokozatos romlása, gazdasági síkon a bolygó tartalékainak gát nélküli felélése –függetlenül. Mihelyt azonban eme ideológia kiütéses győzelmet aratott a második világháború után, és egyes célkitűzéseit alkotmányszinten rögzítették kontinensünk államaiban, a liberalizmus egyfajta pótcselekvésként, önigazolásként fokozatosan átalakult a devianciakultúrák népszerűsítőjévé és védelmezőjévé.
Fontosabb a bűnelkövető joga, mint az áldozaté
A halálbüntetés eltörlésének szükségességéről még el lehet vitatkozni, de ma már azt is meg akarják akadályozni az egyéni szabadság védelemének zászlaja alatt, hogy a többszörös gyilkosokat életük végéig elkülönítsék a társadalom értékteremtő részétől. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a liberálisok számára fontosabb a bűnelkövető joga, mint az áldozaté. S folytathatjuk a kábítószer problémakörének liberális kezelésével vagy az abortusszal. Elvégre a korlátlan individuális szabadság eszméjétől hajtva a liberálisok a világ minden pontján lándzsát törnek az államilag legalizált, sőt anyagilag támogatott magzatgyilkosság mellett. Az anya önrendelkezési jogára hivatkoznak, miközben érdekes módon megfeledkeznek saját alapelvükről, miszerint saját szabadságom odáig terjed, amíg nem sérti a másikét. S akkor nem szólunk az emberi élet szentségéről és minden ember egyéni méltóságáról. És ide tartozik a liberalizmus talán legabszurdabb kinövése, a genderideológia is, amelynek kvintesszenciája, hogy erkölcsileg és jogilag a perverziót, az abnormalitást azonos rangra kívánják emelni a társadalom fizikai önreprodukcióját biztosító normális férfi-nő kapcsolattal.
Nem létezik médiaetika, csak nézettség
Aligha tagadható, hogy a liberalizmusból nőtt ki a „politikai korrektség”nevű kifejezés, amely voltaképpen cenzúra- és öncenzúraforrás. Ennek szerves része a genderideológia, amely ma már egészen abszurd, a normalitást nemcsak támadó, tagadó, de büntetőjogilag szankcionáló kinövésekkel is bír.
Érdemes belegondolni abba, hogy létezik ma a világnak olyan civilizáltnak mondott pontja –konkrétan Kanada Ontario nevű tartománya –, amelyben miután e sorok napvilágot láttak, retteghetnék, hogy mikor kopogtatnak az állami erőszakszervezetek képviselői az ajtómon azért, hogy gyermekeimet elszakítsák tőlem, és állami gondozásba vegyék. S erre törvényi alapjuk lenne! A tendencia elég egyértelmű, jól követhető a homoszexuálisok házasodási és örökbefogadási jogának egyre terjedő elismerésében, legutóbbi áldozat éppen Németország.
Ennek a jelenségkörnek a hangulati hátterét a széles értelemben vett média biztosítja, beleértve a milliárdok által nézett hollywoodi szuperprodukciókat, amelyek a művészi önkifejezés zászlaja alatt lényegében bármit eladhatnak. De a fősodratú sajtó is –amelyre elvben szigorúbb szabályok vonatkoznak –egyre távolabb kerül eredeti funkciójától. Eddig is tudható volt, hogy a hazugságot, a félrevezetést cinikusan, érdekvezérelten használja, de ritkán szembesülhetett a világ olyan brutálisan nyers valósággal, mint a múlt hónap végén nyilvánosságra került leleplező videofelvételen keresztül. Ebben a CNN producere világosan kimondja: nem létezik médiaetika, csak nézettség (meg persze hatalmi megfontolások, elvárások és összefonódások, ez nem kap kellő hangsúlyt a beszélgetésben), aminek érdekében gátlástalanul hazudik a világ közvéleményének egyik legfőbb alakítója. Ettől még persze a kézi vezérlésű fősodratú média (a vezérlési technikákról részletesen szól Udo Ulfkotte Megvásárolt újságírók című könyve) hatalma nem fog megtörni. A tömeghatást pedig híven példázza, hogy tavalyelőtt a konzervatívnak gondolt Írországban is megszavazta a nép a homoszexuálisok házasodási jogának törvénybe iktatását.
Meleg büszkeség: eszköz a háttérhatalom kezében
A homoszexuálisok körüli zajkeltés, beleértve a már Erdélybe is elérkezett „büszkeségmenetet”, nem elsősorban arról szól, hogy e természetellenes, ferde hajlammal megvert embereknek biztosítsa a társadalom a normálisokkal azonos megbecsülést.
(Egyáltalában, micsoda perverz gondolat a büszkeség fogalmát –pride –idekeverni? Azt sulykolni, hogy büszkék legyünk saját fogyatékosságunkra! Mert a biológia ezen alapigazságát, vagyis hogy a fogyatékosság a normális fajfenntartásra való képtelenség, aligha tagadhatja még a legelgurultabb „melegjogi”aktivista sem.) Ez eszköz a globális háttérhatalom kezében a társadalom szétzilálására, az organikus kapcsok megszüntetésére, a hagyományos értékrend fellazítására és a családok tönkretételére.
Térségünk ebből a szempontból is a fehér keresztény kultúrán belül a normalitás szigete. Itt általános elfogadottsága van annak a gondolatnak, hogy a család egy férfi és egy nő házasságán alapszik, amelyet Magyarországon az Alaptörvény szintjén rögzítették. És remélni lehet, hogy Klaus Johannis is kiírja végre e kérdésben a népszavazást, amihez tavaly nem kevesebb, mint hárommillió aláírást gyűjtöttek össze a kezdeményezők, s amelyre a parlament is áldását adta. Az eredmény amúgy borítékolható.
Európa átadása
Schmidt Mária a minap ismét alapos és lényeglátó elemzéssel jelentkezett a blogján, amely rámutat az LMBTQ jelenségkör általános politikai beágyazottságára. „A baloldali elit (…) frigyre is lépett a neoliberális gazdaságpolitikával, amelynek lelkes hívévé vált. A politikai hatalom elvesztése miatt csak még görcsösebben ragaszkodik a kultúra feletti befolyásának megőrzéséhez. A Lajtától nyugatra a jobb és baloldal egyaránt megszorításpárti, a GDP kiegyensúlyozását és az infláció alacsonyan tartását tekinti prioritásának, egymásra licitálnak migránssimogatásban, az LMBTQ ügyek felkarolásában. (…) 2017 slágerterméke tehát a (…) meggyőződés nélküli, a megkülönböztethetetlenségig konformista politikus, aki semmiről nem mond semmit, ellenben csont nélkül kiszolgálja az elitek gazdasági és kulturális igényeit. Ideológiai, tartalmi kérdésekben átengedi az elsőbbséget a független médiának és a nagyon civileknek. Ő maga nem ragaszkodik semmihez, vagyis értéksemleges, nem tud olyan célt megjelölni, ami számára iránytűként szolgálna. Kivéve persze, ami a GDP-t, az inflációt és a hiánycélt illeti. Ez a szentháromsága. Ez az alap, ehhez jön még a multikulti, a migránsok beáramoltatása, az LMBTQ-ügyek és a klímaváltozás melletti kiállás. Ha ezek megvannak, túlélhet. Ennek a pragmatikus politikai garnitúrának jutott az a feladat, hogy előkészítse Európát arra, hogy egy új, kevert muszlimizált népességnek adja át a területét. Ehhez három feltétel szükséges: Európa kereszténytelenítése, a törtidentitások erőltetése a nemzeti identitás rovására és a politikai kormányzás lecserélése a bürokráciák uralmára.”
Erre megy ki a játék!
A globális háttérhatalom szétzúzni igyekszik teljes uralmának utolsó akadályait: a nemzeteket és a nemzetállamokat, a mai romlottságában is még létező hagyományrendszereket. Ebben pedig a homoszexuálisok problematikája egy eszközjellegű részterület. Együtt érezhetünk a homoszexualitás betegségével megvert embertársainkkal, de látnunk kell, miként használja fel őket a senki által meg nem választott, nem ellenőrzött szervezett magánhatalom a maga sötét céljaira.
Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kolozsvári turisztikai szórólapok eltérő nyelvezete
Kétnyelvű, román és magyar nyelvű turisztikai szórólapokból tallózok. A többnyelvűség az önkifejezés szabadságát nyújtja, de amikor ugyanazt fejezik ki más-más nyelven, az adatoknak, a mondanivalónak azonosaknak kellene lenniük. Már a város megnevezése is eltérő: Kolozsvár, Cluj-Napoca. Nem csoda hát, ha a magyar szöveg igyekszik a több mint száz évvel ezelőtti múltból meríteni, míg a román szöveg az elmúlt száz esztendő vonatkozásaiból, fenntartva magának – a város dák nevével sugallva - az elsőséget.
Az még „érthető”, hogy a magyar személyiségekről elnevezett egykori utcanevek teljességében megváltoztak: Bocskaiból Avram Iancu lett, Ferenc Józsefből Horea, vagy Deák Ferencből egyszerűen Hős. Az már kevésbé, hogy a magyar nevek elhallgatása következetesen megfigyelhető a román szövegismertetőben. A Farkas utcai (Mihail Kogălniceanu) református templom román nyelvű bemutatója ezért feltűnő módon rövidebbre sikeredett, miközben Báthory István, I. Rákóczi György és Apafi Mihály fejedelem, valamint Régeni Asztalos János szószék-készítő nevei elhallgattattak. Csak – „a román származása” miatt elfogadott, sőt „népszerűsített” – Corvin Mátyás neve kerül említésre. A szász személyiségekkel már nincs ilyen megkülönböztetés, mind Elias Nicolai, mind Benedict Mueck kőfaragók munkáját dicséri a szövegíró.
A Sétatér (román fordítása: Központi Park) magyar nyelvű leírása megemlíti Pákey Lajos és Kós Károly építészek neveit, a román megfeledkezik róluk. Az Agrobotanikai Kertet viszont Iuliu Prodan professzorról elnevezett parkként emlegeti, a híres Botanikus Kerttel pedig feltétlenül párosítja Alexandru Borza személyiségét, miközben megfeledkezik a füvészkertet alapító Mikó Imre nevéről. A Rönk-park és az Egyetemi Sportpark megnevezésénél és leírásánál már nincsenek lényegi eltérések. Annál nagyobb az „egyetértés” a Fellegvár ismertetésénél, ahol Ferencz József császár és Erzsébet királyné neve mindkét szövegben megtalálható. Említést tesznek továbbá az 1848-as forradalom áldozataira emlékeztető hatalmas keresztre, az időközben átkeresztelt Belvedere szállóról azonban megfeledkeznek. Amiként egy másik szórólapon a Hóját is süllyesztőbe szánják, meg sem említik a néprajzi múzeum szabadtéri részének a bemutatásánál.
A román leírást más nyelvvel társító szórólapok esetében már könnyebb és egyszerűbb a közös nevezőre jutás. A Házsongárdi-temetőt ismertető általános szöveg még elfogadható, románul és franciául egyaránt, a sírok válogatása azonban egyoldalú. A bemutatott sírok közül kettőn olvashatóak a nevek: Emil Isac és családja, valamint Pop Iulian, „Kolozsvár (azaz Cluj-Napoca) első polgármestere” sírkövén. Miközben a temetőben eltemetett híres személyiségeket ismertető válogatás három magyar és három román személyt és sírkövét mutatja be. Sok emberöltővel ezelőtt halt meg Apáczai Csere János, (gróf) Bánffy György, sőt Brassai Sámuel is. Annál frissebb Emil Racoviţă, Ion Agârbiceanu és Adrian Marino emlékezete.
A „béke” kedvéért az egyik szórólap a Tükör utcát (Szentegyház, Március 6., ma Iuliu Maniu – szerk. megj.) mutatja be, kivételesen megemlítve Alpár Ignác tervező kilétét. Innen idézek: „A két épület csaknem teljesen szimmetrikus, tükörkép hatását keltik, kivéve a keleti és nyugati homlokzatot.” Úgy látszik, a kolozsvári turisztikai szórólapok eltérő nyelvezete azt bizonyítja, hogy a keleti és nyugati mentalitás nem teszi lehetővé a tükörfordítást.
ÁBRÁM ZOLTÁN / Szabadság (Kolozsvár)

Akadályozzák a magyar iskola fejlesztését Margittán
Akadályokat gördít a magyar iskola fejlesztése elé a margittai tanács liberális frakciója, mivel sorozatosan nem szavazza meg a tanintézet szomszédságában található terület kisajátítását. Ezen sportközpontot és étkezdét építenének a Horváth János Elméleti Líceum diákjainak.
Hónapok óta akadályozza a margittai önkormányzat nemzeti liberális párti (PNL) frakciója annak a határozattervezetnek az elfogadását, amely alapján kisajátítanák a Bihar megyei város egyetlen magyar iskolája, a Horváth János Elméleti Líceum melletti területet. Az évek óta parlagon álló telken sportközpontot és étkezdét építenének a helyszűkében lévő tanintézet diákjainak – mondta el a Krónikának Árkosi Antal helyi RMDSZ-elnök, frakcióvezető.
Kifejtette, a területet évek óta meg szeretné szerezni a város, de a tulajdonos temesvári cég, bár eladná, nagyon sok pénzt kért a mintegy 1700 négyzetméteres telekért. Ekkor jött az ötlet, hogy mivel az iskolában a diáklétszámhoz viszonyítva nem biztosított az előírásoknak megfelelő tér, a szomszédos telek kisajátításával növelik. A tervvel a tanács valamennyi frakciója, az RMDSZ-szel koalícióban álló Szociáldemokrata Párt (PSD) és az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) is egyetértett, és megfelelő összeget különített el a tranzakcióra az idei büdzsében.
Azonban a PNL később meggondolhatta magát, ugyanis már kétszer meggátolta a kisajátításra vonatkozó határozattervezet elfogadását, legutóbb a júniusi tanácsülésen – magyarázta Árkosi. A frakcióvezető szerint abszurd módon a szövetségnek csupán egyetlen szavazatra lenne szüksége terve átviteléhez, az RMDSZ 7 és a PSD 4 szavazata mellé egyetlen liberális voks kellene a kétharmados többséghez.
Ketyeg az óra
A határozattervezet elfogadása ráadásul egyre sürgősebb, mivel a Bihar megyei önkormányzat is célirányos támogatást utalt ki a terület kisajátítására, és amennyiben erre idén nem kerül sor, vissza kell küldeni a pénzt.
„Most már háromszor annyi pénzünk van, mint amennyibe kerül a terület” – jegyezte meg Árkosi Antal.
Kifejtette, a legutóbbi ülésen annak ellenére sem sikerült meggyőzni az ellenzéki tanácsosokat, hogy a teremben a tanintézet pedagógusai és a diákok szülei is megjelentek, jelezve a beruházás fontosságát. Az önkormányzati képviselő szerint a PNL-sek a magántulajdon védelmére vonatkozó kifogással tagadták meg a tervezet támogatását.
„Ezt ők mondják, akik Nagyváradon egész utcákat sajátítanak ki” – fakadt ki a politikus arra utalva, hogy a megyeszékhely liberális polgármestere a Kert (Avram Iancu) utca több házát is ledózeroltatná útszélesítés céljából.
Ismét próbálkoznak
Árkosi Antal szerint annyiszor viszik a tanács elé a tervezetet, ahányszor szükség lesz rá, a tervek szerint a következő, július 27-i ülésen kerül újra a képviselők asztalára.
Az RMDSZ frakcióvezetője azonban attól tart, a PNL valami „komolyabb, nagyobb dolgot akar” a támogatásért cserébe, például beleszólna a városvezetésbe egy alpolgármesteri tisztség megszerzése vagy helyi koalíció megkötése révén.
Az RMDSZ margittai elnöke szerint ez azért furcsa, mivel a szövetség helyi szinten soha nem lépett koalícióra a liberális alakulattal, melynek politikusai véleménye szerint olykor a Nagy-Románia Pártnál is nacionalistább retorikát folytattak. Emlékeztetett, a PNL tanácsosai a magyar iskola létrehozását sem szavazták meg, igaz, akkor nem is volt égetően szükség a támogatásukra, mivel nem kellett kétharmados többség a tervezet elfogadásához.
Nagy Gabriella, a Horváth János Elméleti Líceum igazgatója korábban úgy nyilatkozott, a területen – mely „adja magát”, hiszen az iskola két épülete között van – sportközpontot, kézilabda- és kosárlabdapályát, illetve közösségi teret, étkezdét, konyhát és dísztermet alakítanának ki. Rámutatott, a beruházásra szükség van, mert a magyar tagozat az Octavian Goga Elméleti Líceumból való kiválásakor a legrosszabb állapotban lévő épületeket kapta. Árkosi Antal szerint az iskolának nincs tornaterme, a diákoknak nagy távolságot kell megtenniük, hogy a város sportcsarnokát használhassák.
A terület megszerzése esetén az RMDSZ-es városvezetés saját költségvetésből vagy pályázati pénzből finanszírozná a beruházást.
A 2010-ben létrejött önálló magyar iskolában több mint 1100 diák tanul óvodától tizenkettedik osztályig. Margittán a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság 45 százaléka magyar nemzetiségű.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Köztéri iparművészeti emléktárgyak leltára
Felfrissítettük a Kolozsváron található monarchiabeli tengerszintfeletti magasságmérő oszlopok és utcai csatornafedők számbavételét, amelyet tavaly kezdtünk el. A valamikori kincses Kolozsváron mára sok ilyen emlékünk tűnt el, és a jelenlegi lakosság túlnyomó részének nincs is tudomása ezeknek a műtárgyaknak az egykori rendeltetéséről. A fennmaradtakat olvasói segédlettel leltároztuk fel.
Decemberben felhívással fordulunk olvasóinkhoz, próbáljuk közösen felleltározni a még meglevő hasonló emlékeinket: a magasságmérő oszlopokat és az azokkal egyidős, utcáinkon még használatban álló magyar feliratú csatornafedőket. Ha látnak ilyen tárgyakat, közöljék velünk, hogy hol és milyen állapotban találhatók, az sem baj, ha fényképet küldenek be. Így jelzett nekünk K. Z., M.L., J. GY. , K.J. és Ö. B. olvasónk, akiknek ezúton is köszönjük a közreműködést.
Városunkban jelenleg a következő pontokon álló magasságjelző fémoszlopokról tudunk: magyar színház épülete mellett (XLIX 347.975); Trefort/Haşdeu és Haller Károly/Ion Creangă utcák sarka; Nyárfasor/Plopilor utca, a BBTE szállodájának bejárata (XLIX 347.935); Fellegvár (XXXVII 399.993); Monostori út 16. (falban, XXXVII……. 358.185); Monostori út, a sörgyárral szemben, falban (XXXV 349.314); Mócok útja/Moţilor 62., falban (XXI 344.121), Biasini szálló (IX 359.826); Szőlő/Viilor utca; Sáncalja/Drăgălina és Borjúmálalji/Grigorescu utcák találkozása (XXII 343.643); Árpád híd Radák/Dacia utcai hídfője. Megjegyzés: az Árpád híd újjáépítése során a magasságmérő oszlop nem sérült meg, ma is helyén, az északi hídfőnél található.
A többnyire megkopott, de még használatban levő, magyar feliratú utcai csatornafedők közül a következőket sikerült azonosítani (a legközelebb eső ingatlan címével): Virág/Micu Klein u. 3., 11., 16.; Fogoly/Potaissa és Egyetem/Universităţii utcák sarka; Pillangó/Actorului u. 14. és 27.; Gyárfás Jenő/Bistriţei u. 16., 26–30., 32., 61.; Farkas/Kogălniceanu u. 4. és 8.; Rózsa/Samuil Micu u. 9.; Méhes/Septimiu Albinii u. 17.; Külső-Farkas/V. Milea u. 78., Szentlélek/V. Fulicea 7., Zsigmond király/Călugăreni 6., 17., 27., Kismester/Bob és Kötő/Raţiu utcák kereszteződésében, Postakert/Cuza Vodă 4., Budai Nagy Antal/Dorobanţilor 31., Szappany/Tipografiei u. 4–6., Bocskai/A.Iancu tér, a Vasútigazgatóság bejárata, Csermalom/Gorunului 18., Szamosközi/H. Barbusse és Móricz Zsigmond/Bucureşti utcák sarka.
Ha a fentieken kívül valaki még felfedez ilyen szabadtéri régiségeket, kérjük, értesítsen bennünket. Történelmünk, civilizációnk apró, de a maguk nemében jelentős részleteiről van szó.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)

Ítéletidő tombolt Közép-Erdélyben: haláleset, károk, repülőjáratok késése
Volt dolga a tűzoltóságnak ma délben, Kolozsváron is komoly károkat okozott a vihar: több fa is kidőlt a Nyárfasoron, a Főtéren a Fröhlich-ház tetején (14. szám) a szél feltépte a bádogtetőt, a sikátort lezárták. Komoly viharkárok keletkeztek kedden az Erdélyi-szigethegységben is: több településen mintegy 2500 háztartás maradt villanyáram-ellátás nélkül. Villámcsapás áldozata lett egy ház az Aranyosfő (Scărișoara) községhez tartozó egyik faluban. A szélvihar több fenyőt is kidöntött. A zápor és zivatar komolyabb fennakadást okozott a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtéren is: a Korfu szigetéről érkező BluAir járatot, valamint a Münchenből leszállni szándékozó, Dolomiti légitársaság repülőgépének leszállását késleltette a nagyidő.
A hétfőről keddre virradóra az Erdélyi-szigethegységben tomboló vihar következtében 2500 háztartás maradt villanyáram-ellátás nélkül. A Fehér Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) illetékesei elmondták azt is: a tűzoltókat kedden reggel riasztották, hogy oltsák el a tüzet az aranyosfői háznál, amely villámcsapás miatt gyulladt ki. A környékre nagy erőfeszítésekkel értek el a nehezen megközelíthető Vesești faluba, és elsősorban azt próbálták megelőzni, hogy a lángok a környező házakra is átterjedjenek. A ház teljesen leégett, de személyi sérülés nem történt.
„A környező házak védelmén még dolgoznak. A település nehezen volt megközelíthető az úttestre zuhant fenyők miatt. A házak azon a környéken fából épültek” – fejtette ki a katasztrófavédelem képviselője.
A vihar miatt ugyanakkor az Erdélyi-szigethegységben található Aranyosfő, Lepus (Arieșeni), Girda (Gârda), Feketevölgy (Poiana Vadului), Felsővidra (Avram Iancu), Aranyosszohodol (Sohodol) és Alsóvidra (Vidra) községek 2518 háztartása maradt villanyáram nélkül. A szolgáltató több egysége a helyszínen dolgozott a hiba elhárításán. Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi okozta a meghibásodást.
A Fehér megyei rendőrség tájékoztatása szerint a megyében egyetlen úton sem akadályozzák a közlekedést a szélviharban kidőlt fák.
Károk a Vivo! közelében és a Monostoron
A vihar miatt nehézkessé vált a közlekedés a Vivo! bevásárlóközpont közelében: az E 60-as főúton levő műanyag sávválasztó és közlekedésirányító szalagkorlátokat az úttestre sodorta a széllökés, a gépkocsik ezeket megkerülve nehezen haladtak.
Ugyanakkor a 14 óra tájt lezúdult csapadék és a felerősödött szél három fát döntött ki a Monostor lakónegyedben. A Nyárfasoron történt incidenssel kapcsolatban a katasztrófavédelem illetékesei azt nyilatkozták: három fa dőlt ki, ennek következtében pedig egy autó megrongálódott. Szerencsére személyi sérülés nem történt.
Több járatot is feltartóztatott a kolozsvári nagyidő
A Korfu szigetéről érkező BluAir járatot, valamint a Münchenből érkező és leszállni szándékozó, a Lufthansa által partnerségben működtetett Air Dolomiti légitársaság repülőgépének leszállását késleltette a kedden délután Kolozsvár fölött kibontakozott nagyidő – láthattuk a repülőgépek mozgását reálidőben követő flightradar24.com weboldalon.
Előbbi 14 óra helyett délután három óra előtt 20 perccel landolt a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtéren, s az említett honlapon található adatok szerint több száz kilométert körözött a kedvezőtlen időjárás miatt, utóbbi is jelentős távolságot adott hozzá az eredeti össztávolsághoz. A gép 31 percet késett.
Az Air Dolomiti járat többször próbálkozott a leszállással. Az előtte landolt Blue Air járat pilótái figyelmeztették: oldalszél veszélyezteti a leszállást. A gépnek hosszú ideig nem sikerült biztonságban leszállnia. Mi több, a landoláshoz való közeledéskor azt kérte az irányítótoronytól: amennyiben utolsó pillanatban meggondolja magát, s nem tud földet érni, kapjon szabad légteret a repülőtér körül a manőver megismétlésére. A gép (más okokból is) összesen közel másfél órát késett.
A felszálló gépeket is akadályozta a nagyidő: a Varsóba igyekvő, a LOT légitársaság gépét például egy órát késleltette az időjárás.
S akkor mi van?
Az utóbbi években több tanulmány készült azzal kapcsolatban, hogyan reagálnak az emberek az időjárási viszonyok okozta viszontagságokra. Míg évtizedekkel ezelőtt sokkal hidegebb volt az idő és hatalmas hótorlaszokat eredményező csapadék hull a földre, körülbelül 35 éve a nyarak váltak extrémebbé: a viharok, záporok és kisebb orkánok megszokottak. Szakemberek szerint az emberek sokkal érzékenyebben reagálnak az ítéletidő okozta esetleges anyagi károkra, a légi- és gépkocsiforgalomban bekövetkezett fennakadásokra.
Az egyik tanulmány szerint a fogyasztói társadalomban, az ügyfelek úgynevezett "felsőbbrendűségében" szocializálódott emberek azt képzelik, hogy a technológia robbanásszerű és látványos fejlődésének köszönhetően minden eszköz az időjárási viszonyoktól függetlenül tökéletesen működik. Mi több, egyek szakemberek szerint az ember szupremáciájának folytonos hangoztatása oda vezetett, hogy a társadalom bizonyos rétegei már azt hiszik: akár télen, akár nyáron a technológiának köszönhetően képesek vagyunk uralni vagy legyőzni az időjárási viszonyokat.
"Sokszor elégedetlenkednek az utasok, hogy késünk vagy más repülőtéren kell leszállnunk. Hiába magyarázzuk nekik, hogy viszontagságos az időjárás, csúszhat a leszállópálya, utolsó pillanatban oldalszél jelentkezhet. Ők csak azt hangoztatják: haza akarunk érni. Magunkban mi azt szoktuk mondani: inkább 100 kilométerrel odébb szállunk majd le, minthogy a temetőbe kerüljenek", nyilatkozta a Szabadságnak a neve elhallgatását kérő pilóta.
Hozzátette: az utasok egyre nyugtalanabbak, türelmetlenebbek, értetlenek és sokszor tájékozatlanok. Azt hiszik: a légitársaság pilótái nem rendelkeznek megfelelő szakképesítéssel vagy bátorsággal ahhoz, hogy viszontagságos körülmények között földre tegyék a gépet, pedig a kapitányok elsősorban az utasok biztonságát és életét tartják szem előtt. Szabadság (Kolozsvár)

Valótlan emlékek a fekete márciusról
Klaus Werner Johannis államelnök székelyföldi – pardon, Hargita és Kovászna megyei – látogatása kapcsán is fontosnak tartom elemezni, és helyére tenni a hónap elején Csíkszeredában megtartott Kovászna, Hargita és Maros megyei románok fórumán elhangzottakat, és főleg a magát kulturálisnak nevező Vatra Românească egyesület alapító alelnökének, prof. dr. Ioan Sabău-Pop ügyvédnek a marosvásárhelyi Cuvântul liber napilap 2017. július 5-i számában az 1990-es fekete március tanújaként adott nyilatkozatát. Egyáltalán nem kizárható, hogy az államelnök a látogatás bejelentésével a csíkszeredai román fórum felhívására reagált, bizonyítandó, hogy nem tartozik a fórumon oly erőteljesen elítélt román politikusok közé, akik nem lépnek fel határozottan az úgynevezett három székelyföldi megyében a „Románia destabilizálását célzó akciók” ellen és a „nemzeti ügy” védelmében.
„Neo-bélakunista megnyílvánulás”
A marosvásárhelyi fekete március egyik tanújaként megszólaltatott Sabău-Pop ügyvéd kartárs erőteljesen indít, kifejtve, hogy helytelen a történteket fekete márciusnak nevezni, mivel tulajdonképpen bolsevik, neo-bélakunista megnyilvánulás történt, amelyhez azzal a céllal kapcsolódott hozzá a magyar titkosszolgálat, hogy elszakítsák Erdélyt Romániától, vagy érjék el az ENSZ kéksisakosainak ide történő betelepítését. Ezért véleménye szerint az 1989. decemberi „események” nem váltak a románok hasznára. Jellemző módon a nyilatkozó pont úgy kerüli a forradalom/népfölkelés kifejezést, mint a magyar forradalmat eltipró Kádár-rendszer!
Mivel az interjúban az ügyvéd engem is nevesít, méghozzá tévesen, a replika jogán felszólítottam a Cuvântul Libert, hogy közölje dr. Ioan Sabău-Popnak, az „1990. márciusi marosvásárhelyi magyar atrocitások tanújának” adott válaszomat. Arra a kérdésemre, hogy az újságírói etikát tiszteletben tartotta-e az egykori (?) Steaua Roşie című napilap, a választ, gondolom, kitalálták.
Idézek a román lapnak küldött, de meg nem jelentetett válaszomból.
Alulírott dr. Kincses Elődöt, a Martie negru la Tîrgu-Mureş szerzőjét (elolvasható a www.martienegru.ro oldalon) több alkalommal is megemlíti dr. Ioan Sabău-Pop ügyvéd kartárs. Nyilatkozata jó néhány pontatlanságot, sőt valótlanságot tartalmaz. Mi, gyakorló jogászok, tisztában vagyunk azzal, ha egy tanú egyik állítása hamis, akkor a teljes vallomás valóságtartalma megkérdőjelezhető! Az alábbiakban ismertetem az interjú pontatlan állításait:
„Emlékszem, hogy március 19-én reggel a román tüntetők követelték Kincses Előd, Tőkés András és Király Károly lemondását a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa (románul CPUN) vezető tisztségeiből. Aznap Kincses Előd, aki a polgármesteri tisztséget is betöltötte, lemondott.” Csakhogy én sosem voltam polgármester, ezt a tisztséget Orbán Dezső töltötte be, a NEIT (CPUN) marosvásárhelyi elnöke pedig Ioan Judea ezredes volt.
„Segítettem a katonaságnak, hogy megakadályozzák a tüntetőket, hogy behatoljanak az épületbe, ami szinte lehetetlen volt, mert provokálták őket (szerk. megj.: a Görgény-völgyiekről van szó, akik megostromolták az akkori RMDSZ-székházat). Sütő Andrást, aki nem sokkal azelőtt szemműtéten esett át, bukaresti kórházba szállították. A Herder-, Kossuth- és állami díjas neves írót április végén műtötték meg az Egyesült Államokban, de a Görgény völgyéből behívott tüntetők által tönkretett szemét nem tudták megmenteni. Ebből az interjúból tudtam meg megrökönyödve, hogy a kartárs ezen a szörnyű eseményen jelen volt.
Kicsoda ez a Kincses?
„A líceum (szerk. megj. Bolyai) román diákjait és tanárait egész egyszerűen szabályosan kikergették.”
A Bolyai-líceum román tagozatának rengeteg diákja igazolhatja, hogy nem kergették ki őket az iskolából, amelybe tanulmányaik befejezéséig járhattak.
Az valóban megtörtént, hogy a magyar tagozat diákjai sztrájkolni kezdtek azért, hogy az 500 éves Bolyai ismét magyar líceummá váljon, a Papiu pedig, amellyel 1962-ben összevegyítették, újra magyar tagozat nélküli román líceummá váljon. A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnökeként személyesen mentem el egykori iskolámba, a Bolyaiba, és határozottan elleneztem, hogy a románokat akaratuk ellenére tanév közben eltávolítsák/átköltöztessék a Papiuba. Fellépésemért – ami végül is eredményes volt – egyesek a magyarság árulójaként bélyegeztek meg. A jelenetnek tanúja volt a magyarul jól beszélő Matei Vasile akkori aligazgató. Vajon a sors iróniájának tudható be az, hogy 1990. március 19-én a főtéri NEIT-székházat körbezáró tüntetők azt ordították, hogy „jos cu Kincses trădătorul!” (le az áruló Kincsessel!). Arra a kérdésre, hogy kicsoda ez a Kincses, az egyik tüntető azt válaszolta, azt nem tudom, de ezt kell kiabálnunk!
Szajkózott hazugságok
Az igaz, hogy 1990. március elején megbecstelenítették („au profanat”) Avram Iancu marosvásárhelyi szobrát, amelyre azt pingálták, hogy „Le ved”. Tisztában lévén a provokáció veszélyességével, azonnal felutaztam Bukarestbe és a nemzeti televízióban elmagyaráztam, hogy aki ezt a szöveget írta, nem ismerte a magyar helyesírást és szórendet, hiszen a helyes szöveg: Vedd le. Sabău-Pop kartárs, akinek románul megvan a Marosvásárhely fekete márciusa című könyvem, valószínűleg nem olvasta ezt az okfejtést, és ezért melegítette fel a 27 évvel ezelőtt megcáfolt vádakat.
Meggyőződésem, hogy a megfelelő román–magyar, magyar–román viszonyt csak az igazság kimondására és nem annak meghamisítására lehet alapozni! Azért, hogy a replika közölhető legyen, nem tértem ki a többi, számtalan esetben megcáfolt állításra, holott ezeknek hosszú a sora: a gyógyszertári csata, a „gyilkos” Trabant, a székelyek román származása, akiket a kiegyezés után magyarosítottak el, a Görgény-völgyieket senki sem hívta/küldte, maguktól jöttek be, a Vatra Românească 1990. február 8-i alapítása (holott a szervezetet már 1989. december 27-én megalapították, méghozzá a Papiu-líceum tanári szobájában, egy nappal azután, hogy aláírtuk a román és magyar, magyar és román értelmiségiek „Barátság platformját”); az 1848/49-ben magyarok által meggyilkolt 40 000 román (történetesen az egész szabadságharcban nem halt meg összesen ennyi magyar, osztrák és orosz katona). Igencsak elgondolkoztató, hogy a Barátság platform román aláírói között Radu Ceontea, a Vatra alapító elnöke és Lazăr Lădariu társalapító, a Cuvântul liber, de az Adevăr főszerkesztője is szerepel. A többi aláíró megérdemli, hogy felidézzük a nevüket: Béres András, Boér Ferenc, Ioan Boitan, Borbély István, Brassai Zoltán, Ioan Calion, Alexandru Cistelecan, Constantin Copotoiu (!), Anton Cosma, Éltető József, Fülöp G. Dénes, Gálfalvi György, Jánosházy György, Káli Király István, Kincses Előd, Markó Béla, Máthé Éva, Ion Ilie Mileșan, Augustin Morar, Cornel Moraru, Nagy Pál, Nemess László, Ioan Pascu, Grigore Ploeșteanu, Mihai Sin, Sütő András, Gheorghe Șincan és Tőkés András.
Sajnálatos tény, hogy a román politikum és média nagy része még mindig szajkózza a fekete márciussal kapcsolatos hazugságokat, és a főügyészség továbbra sem hajlandó elindítani a nyomozást Ion Iliescuék ellen.
Pedig bizonyítható, hogy a júniusi bukaresti bányászjárás főpróbájaként az ország akkori vezetőinek komoly szerepe volt a marosvásárhelyi parasztjárás megszervezésében. Sokan tudjuk azt, hogy a Zsil-völgyi bányászokat szállító vasúti szerelvényt március 20-án Székelykocsárdról fordították vissza. Miután sikerült megakadályoznunk a felbőszített székelyföldiek Marosvásárhelyre való beözönlését, a bányászok behozatala okafogyottá vált. Ennek tudható be az is, hogy Gelu Voican-Voiculescu akkori miniszterelnök-helyettes leállította a Zalatnán autóbuszokban várakozó mócok Marosvásárhelyre való beszállítását. Ebben az összefüggésben még inkább nyilvánvaló az, hogy mekkora melléfogás a Cseresznyés Pál ügyét félrenyomozó egykori ügyész díszpolgárságának egyhangú megszavaztatása.
A magunk részéről mindig az igazság talaján kell állnunk, és nem támogathatjuk annak elmismásolását!
Kincses Előd
A szerző marosvásárhelyi ügyvéd / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nem kérnek a megosztottságból: elítélik a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítását
Természetellenesnek, meggondolatlannak és nevetségesnek tartja a romániai magyar pártok és szervezetek vezetőinek többsége azt a polgári kezdeményezést, miszerint a székelységnek külön népcsoportot kellene alkotnia Magyarországon.
Jobbára csodálkozást és döbbenetet váltott ki Erdélyben a magyarországi Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden hozott döntése, melynek alapján a testület hitelesítette a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést. Az NVB honlapja szerint a kezdeményezést bizonyos Váradi Barna nyújtotta be.
Megosztást szolgáló kezdeményezés
Az RMDSZ minden egyes népszámlálás alkalmával arra kérte a magyarokat, így a székelyföldieket is: vállalják magyarságukat „székely öntudatuk” mellett, hiszen a magyar közösség valós létszámától függ több olyan alapvető jog is, amely például az anyanyelv-használathoz kapcsolódik – válaszolta a szövetség sajtószolgálata lapunk kérdésére.
Bár az identitás szabad kinyilvánításának oldalán áll, a szövetség mégis arra figyelmeztet: a hasonló kezdeményezések következményei beláthatatlanok lehetnek.
Ebben annak veszélye is rejlik, hogy a román szélsőségesek – az „oszd meg és uralkodj elve” alapján – ismét bizonyítgatni kezdik: a székelyek külön kisebbséget alkotnak, a magyar közösség számaránya így Romániában nem is tehető 1,3 millióra. „Székely vagyok, de a magyar nemzeten belül nem vagyok kisebbség. A kezdeményezést nem támogatom” – hangsúlyozta érdeklődésünkre Kelemen Hunor szövetségi elnök a téma kapcsán.
Nem tartja hasznos kezdeményezésnek a magyarországi próbálkozást Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke sem. „Minden identitás a pozitív ismérvek mellett negatív tényezőkkel is jár, ilyen ez is. Mihelyt létezik Székelyföld, létezhet székely identitás is, csakhogy ez a népcsoport annyira integrálódott a magyar közösségbe, hogy meggondolatlan és felesleges ilyen kezdeményezésekbe fogni” – vélekedett Toró. A néppárti vezető emlékeztetett azokra a román megosztási kísérletekre, melyek ’89 után megerősödtek. Ilyen volt például a forradalom utáni első két népszámlálás metodológiája, mely külön entitásként tüntette fel a magyart és a székelyt.
Pozsony Ferenc néprajzkutató lapunktól értesült a hírről, amelynek hallatán nevetéssel reagált a kezdeményezésre. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja kifejtette: ő is csak azt mondhatja, amit Egyed Ákos már rég megfogalmazott. A neves történész elmélete szerint a székelység már 1848–49-ben betagolódott a modern, polgári magyar nemzeti közösségbe. Utoljára Nicolae Ceauşescu próbálkozott a székelység kiragadásával a magyarság sorából, igyekezete azonban nem járt sikerrel” – mondta Pozsony Ferenc.
Már csak a jászok és a kunok hiányoznak
"Ilyen alapon a jászok és a kunok is alkothatnak külön népcsoportot” – reagált Váradi Barna kezdeményezésére Biró Zsolt. Bár meglepte a kezdeményezés, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy véli, a Székelyföldön is akadnak székelyebbek a székelyeknél. Ez a legutóbbi népszámláláson is kiderült, amikor egyesek mindenáron székelyként szerették volna bejegyeztetni magukat. Biró nem zárja ki azt sem, hogy egyes áttelepültek így próbálnának hasznot húzni a legközelebbi kisebbségi önkormányzati választásokon.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke természetellenesnek és abszurdnak tartja a felvetést. Ugyanakkor nem zárja ki a kívülről irányított provokáció lehetőségét sem. „A törvény szerint az a népcsoport számít hivatalosan elismert kisebbségnek Magyarország területén, amely a magyar nyelvtől és kultúrától eltérő nyelvet beszél és kultúrát képvisel, ugyanakkor legalább száz éve az ország jelenlegi határain belül él. Tudomásom szerint sem a bukovinai székelyek, sem a Ceauşescu-rendszerben áttelepültek vagy a zöld határon átszököttek nem élnek száz éve Magyarországon. Hogy a nyelvükről meg a kultúrájukról ne is beszéljünk!” – fejtette ki lapunknak az SZNT elnöke.
Izsák Balázs továbbá leszögezte: bárhol is élnének, a székelyek magyar identitásúak. „Aki székely Csíkban, székely Pesten is!”
Lényegesen különbözik a fentiek véleményétől Ráduly Róbert, az RMDSZ csíkszeredai polgármesterének álláspontja. Szerinte a Székelyföldön nagyon sok sors- és nemzettársában komoly igény mutatkozik arra, hogy magyar anyanyelvű székelynek vallja magát. Érvelése szerint az, aki Csíkban székelynek mondja magát, Magyarországon sem vallhatja másnak magát. Ha egyszer felkerülök a mennybe, és találkozok tősgyökeres székely nagyszüleimmel, hogyan magyarázzam meg nekik, hogy én elmagyarosodtam, már nem vagyok székely?” – kérdezett vissza Ráduly.
Az Országgyűlésé a végső szó
Amint arról a Krónika is beszámolt, a nemzetiségek jogairól szóló törvény értelmében nemzetiség minden olyan – Magyarország területén legalább egy évszázada honos – népcsoport, amely az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van, a lakosság többi részétől saját nyelve, kultúrája és hagyományai különböztetik meg, egyben olyan összetartozás-tudatról tesz bizonyságot, amely mindezek megőrzésére, történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul.
Jelenleg tizenhárom, az állam által elismert nemzetiség van Magyarországon: a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán. A törvény szerint amennyiben további nemzetiség kíván bizonyságot tenni arról, hogy megfelel a feltételeknek, legalább ezer, magát ehhez a nemzetiséghez tartozónak valló, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán szavazati joggal rendelkező magyar választópolgár kezdeményezheti a nemzetiség Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítását.
Ennek első lépéseként a kezdeményezők benyújtják a honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést az NVB-hez, amely azt formai szempon¬tok alapján elbírálja. Az NVB keddi ülésén a kezdeményezést hitelesítette, a határozat jogerőre emelkedése után a kezdeményezőknek 120 nap alatt ezer támogató aláírást kell összegyűjteniük. Ezek hitelességét a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi, és amennyiben megvan a szükséges számú aláírás, az NVB kikéri a népcsoporttá nyilvánításról a Magyar Tudományos Akadémia véleményét. Ezt követően az NVB az MTA véleményével és az összegyűlt aláírások számával felterjeszti a kérelmet az Országgyűléshez, amely dönt a honos népcsoporttá nyilvánításról.
A választási bizottsághoz forduló Váradi Barnáról egyesek tudni vélik, hogy azonos azzal a Csibi Barnával, aki 2011 márciusában Csíkszereda központjában felakasztott egy Avram Iancut jelképező szalmabábut.
A Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület alapítója „hőstettét” pedig a világhálón is közzétette. A férfi ellen két bűnvádi per is folyamatban van. 2015 decemberében idegengyűlöletre való felbujtásért és revizionista eszmék terjesztéséért állították bíróság elé, két hónappal korábban pedig rasszista, fasiszta és idegengyűlölő nézetek terjesztéséért. Az időközben Kárpátaljára telepedett és megházasodott férfi felvette felesége nevét, így lett belőle Váradi Barna. Az utóbbi időben többször is felbukkant szülővárosában, bizonyos források szerint pedig nemrég hazaköltözött.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Jól teljesítettek az igazgatók
Százszázalékos átmenési arányt jegyeztek az iskolaigazgatók háromszéki versenyvizsgájának írásbeli szakaszán, országszinten ez a legjobb eredmény – tudtuk meg Kiss Imrétől. Kovászna megye főtanfelügyelője tegnap lapunk érdeklődésére elmondta: „komoly vizsga volt, és erre fel is készültek a kollégák”.
Mint arról korábban tájékoztattunk, a július derekán indult versenyvizsgán 25-en jelentkeztek iskolaigazgatói, 13-an pedig aligazgatói helyre. Az igazgatói állásra pályázók mind sikeresek voltak, az igazgató-helyettesi tisztségnél egy pályázó nem érte el a szükséges minimális pontszámot. Nem is pályáztak, így tizenkét háromszéki településen nincs igazgató, ezért augusztus végén intézményvezetőket nevez ki a tanfelügyelőség Szentkatolnán, Csernátonban, Kökösben, Dobollón, Illyefalván, Maksán, továbbá a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumban, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben, a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola mellett a kovásznai Avram Iancu Általános Iskolában, Kézdiszentkereszten, valamint Kézdiszentléleken is. Igazgató-helyetteseket Baconban, Csernátonban, Hidvégen, a megyeszékhelyi Ady Endre Általános Iskolában, a kézdivásárhelyi Túróczi Mózes Általános Iskolában, a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskolában, a baróti Gáll Mózes Általános Iskolában, Kézdiszentléleken, továbbá Torján, Zabolán és Uzonban neveznek ki.
Százszázalékos átmenési arányt jegyeztek az iskolaigazgatók háromszéki versenyvizsgájának írásbeli szakaszán, országszinten ez a legjobb eredmény – tudtuk meg Kiss Imrétől. Kovászna megye főtanfelügyelője tegnap lapunk érdeklődésére elmondta: „komoly vizsga volt, és erre fel is készültek a kollégák”.
Mint arról korábban tájékoztattunk, a július derekán indult versenyvizsgán 25-en jelentkeztek iskolaigazgatói, 13-an pedig aligazgatói helyre. Az igazgatói állásra pályázók mind sikeresek voltak, az igazgató-helyettesi tisztségnél egy pályázó nem érte el a szükséges minimális pontszámot.
Százszázalékos átmenési arányt jegyeztek az iskolaigazgatók háromszéki versenyvizsgájának írásbeli szakaszán, országszinten ez a legjobb eredmény – tudtuk meg Kiss Imrétől. Kovászna megye főtanfelügyelője tegnap lapunk érdeklődésére elmondta: „komoly vizsga volt, és erre fel is készültek a kollégák”.
Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szervezkedő amerikás székelyek: a tengerentúlról származik a honossá nyilvánítás ötlete
A székely önrendelkezés kinyilvánítása, a függetlenedés a hosszú távú célja az Egyesült Államokban létrehozott Székelyek Világszövetsége nemrég nyilvánosságot kapott kezdeményezésének, miszerint nyilvánítsák honos népcsoporttá Magyarországon a székelyt.
Magyarországon kívül más országokban – többek között Romániában –, továbbá az ENSZ-ben is őshonos népcsoportként ismertetné el a székelyeket az Amerikában működő Székelyek Világszövetsége. Noha – mint azt lapunkban nemrég megírtuk – a budapesti Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) a Székely Gárda alapítója, az Avram Iancut ábrázoló bábut felakasztó csíkszeredai Csibi Barna terjesztette be a kezdeményezést, valójában az Egyesült Államokban élő székelyek által létrehozott civil szervezettől ered az ötlet, hogy a székelységnek külön népcsoportot kellene alkotnia az anyaországban.
A Székelyek Világszövetségének elnöke, a Dallasban élő András Mihály a napokban két magyarországi hírportálnak is nyilatkozott az akcióról, amelynek sikeréhez össze kell gyűjteniük ezer támogató aláírást, a Magyar Tudományos Akadémiának is véleményt kell mondani az ügyben, végül pedig az Országgyűlés szavaz a kérdésről.
De mi a célja a tengerentúli alakulatnak a székelyek őshonossá nyilvánításával? András szerint a kérdés – amelynek hitelesítését egyébként az NVB korábban kétszer is elutasította – alkalmas arra, hogy székely furfanggal színvallásra kényszerítse a magyar politikai erőket és a budapesti kormányt, mennyire támogatják „a székelyügyet”.
„Ha elfogadja a parlament, ha nem, nekünk, székelyeknek jó. Ha nem fogadják el, majd beszélgetünk. És meglássuk 2018-ban, hogy akkor ki az, aki rájuk fog szavazni. És akkor megyünk a törvényszékre is, hogy vegyék le a székely zászlót a Parlamentről, mert akkor ők nem képviselnek minket!” – nyilatkozta az Indexnek a csíkszeredai származású András Mihály, aki az Azonnali.hu portálnak cáfolta, hogy indulni szeretnének a magyarországi választáson.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

A centenáriumról másképpen
Még pár hónap van a jövő évi román egyesülési centenáriumi év hivatalos kezdetéig, és máris elkezdődött a román-magyar vita. Legalábbis az kellene legyen, de inkább ostoba szájtépésnek nevezhető, ami a közösségi oldalakon, a médiában és főleg a román hírtelevíziókban zajlik. Kelemen Hunor lapunknak adott interjújának szavai érzékenyen érintették a román nacionalistákat, akik ismét beindították a gépezetet, és aljas módon próbálják manipulálni a román lakosságot. A vad nacionalista ordas eszméktől fröcsögő, egyoldalú televíziós adások célja, hogy a román lakosságot feltüzeljék, meggyűlöltessék a magyarokat és ezáltal előkészítenék a terepet arra, hogy megnyirbálják a nemzeti kisebbségek, kifejezetten a magyarok jogait. Abban reménykednek, hogy ezt a lakosság nagy része tiltakozás nélkül elfogadja, főleg ha ráhangolják erre. Egy ilyen burkolt terv már jó ideje észrevehető, mindenki vérmérséklete szerint ítélheti meg, hogy mekkora sikere lehet. A borúlátóknak a két világháború között vagy a kommunizmus második felében megtapasztalt kisebbségi jogfosztást juttathatja eszébe a terv, a derűlátók pedig azt hajtogatják, hogy az EU- és a NATO-tagság mindenre gyógyírt jelent, és a történelem kereke nem fordítható vissza.
Nem akarom eldönteni, hogy a reménykedőknek vagy a szomorkodóknak, a lazáknak vagy a szorongóknak van-e igazuk. Arra kell odafigyelni, hogy a lehető legnagyobb mértékben vonjuk ki magunkat ezeknek az álvitáknak, hergelő lázításoknak a hatása alól. Nem kötelező förmedvényes tévéműsorokat nézni, amúgy is értesülünk hírből róluk másnap baráti beszámolókból. A Kárpát-medencében sokféle ellenséges, szervezett hergelést átéltünk már, ezeknek a társadalomba való átültetése távolról sem olyan egyszerű, mint ahogy a primitív kiagyalók sematikusan és leegyszerűsítve elképzelik, főleg ma nem, amikor számos tömegtájékozódási eszköz létezik.
A románok többségében olyan kép fog élni rólunk, amilyet sugárzunk magunkról. Ha nyitott, vagány, jókedvű, kétnyelvű kisebbségiek leszünk, akkor jöhetnek a legvadabb nacionalista hordószónokok is, mert úgysem fogják tudni elhitetni a rólunk kitalált rágalmaikat nemzettársaikkal. Továbbra is arra kell törekednie a romániai magyar közösségnek, hogy büszkén, nyíltan felvállalja kultúráját, történelmét, amelyből nap mint nap erőt meríthet. Emellett a versenyképességre, az önszerveződésre kell nagy hangsúlyt fektetnie, mert ezek adják azt az erőt, amivel százezer rágalmazó, szitkozódó és gyűlölködő szóvirágbomba játszi könnyedséggel visszaverhető. Át kell látnunk a szitán, fel kell ismerni az említett álságos tervet, amely máris nem annyira félelmetes, hiszen ha rájövünk, hogy mi a célja rosszakaróinknak, könnyebben tudunk védekezni támadásaik káros hatásától.
Az 1918-as román Nagy Egyesülés egyértelmű, hogy nem jelent ünnepet a romániai magyaroknak, akik ekkor veszítették el államiságukat és kisebbségi sorsba kerültek. A manipulációktól mentes, józan paraszti ésszel gondolkodó románok is tudják ezt, és lelkük mélyén át is tudják érezni, hogy amennyiben fordítva alakult volna a történelem, valami hasonlót éreznének ők is. Arra viszont nekünk, magyaroknak is vigyáznunk kell, hogy túl sok keserűség ne gyűljön fel bennünk, és mi se dramatizáljuk túl a centenáriumot.
Tény, hogy nehéz év lesz a 2018-as, amikor sok oldalról megpróbálják destabilizálni az etnikai viszonyokat, de legalább mi magunk meg kellene tennünk mindent azért, hogy ezeket a kísérleteket meghiúsítsuk. Fölösleges nagyotmondásokkal nem kellene hozzájárulnunk a gyűlölködés szításához, el kell ismernünk, hogy a románoknak hatalmas ünnep ez, hiszen csodával határos módon sikerült összerakni azt a Romániát, amely ma is csak bukdácsol Európa perifériáján. Ugyanakkor olyan homogén államot sikerült összekovácsolni száz év alatt, amely 2018-ban biztos talajon áll, EU- és NATO-tag, és nem úgy néz ki, hogy hamarosan szét fog esni. Ez olyan siker, amely ha nekünk jött volna össze, minden további nélkül büszkék lennénk rá.
Romániát száz évvel ezelőtt sok minden terhelte. Betegségek, írástudatlanság, gazdasági elmaradottság, hatalmas különbségek a régiók között. Ezeknek a terheknek egy része megmaradt, régiónként továbbra is jelentős mentalitásbeli különbségeket vehetünk észre, de a románság azért ma száz évvel a Nagy Egyesülés után sokkal egységesebb, mint volt akkor. A nyelv, a kultúra erős kötelék, akárcsak nekünk, hiszen száz év alatt az asszimilációs törekvések ellenére sem tudtak minket, magyarokat beolvasztani.
Ezért jó lenne, ha a centenárium jegyében kevesebb görcsösséggel és egymásnak feszüléssel viszonyulnánk nemzeti félelmeinkhez, mert ezek léteznek mindkét oldalon. Mi is időnként túl érzékenyek vagyunk, ahogy a románok is túllihegik a magyarok lojalitásának kérdését, és főleg az a baj, hogy mindkét oldalon többnyire a kizárólagosságra való törekvés figyelhető meg. Azt kell elfogadni a centenárium jegyében, hogy Erdély román, magyar, szász, cigány, zsidó, örmény föld egyaránt, évszázadokon át egymás mellett éltek ezek a közösségek. Ez a jövőben sem kellene, hogy változzon, ha megfelelő józansággal viszonyulunk a mai kihívásokhoz. Nem kellene görcsösen ragaszkodni, hogy Petőfi Sándor, Nicolae Bălcescu, Avram Iancu, Kossuth Lajos „fejével gondolkozzunk”, hanem mi magunk, próbáljuk megadni saját válaszainkat a XXI. századi kihívásokra. Kell ismerni a múltat, de meg kell találni a ma érvényes fogalom- és eszköztárat, fel kell ismerni a folyamatosan változó kihívásokat.
Éberséggel, nyitottsággal, hatalmas nyugodtsággal és még több türelemmel 2018-at is át fogjuk vészelni, együtt és egymás mellett, akárcsak az eddigi több évszázadot, még akkor is, ha ezt bizonyos háttérerők nem így akarják.
Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár)

Csomagolhatnak a nagypiacosok, jön a Nagy Egyesülés emlékmű!
Most már szinte biztosra vehető, hogy Erdély Romániához kerülésének centenáriuma alkalmából jövő évig felállítandó Nagy Egyesülés emlékművet az aradi egykori Thököly, mai nevén Katedrális téren fogják elhelyezni, azon a területen, ahol a város egyik legnagyobb és leglátogatottabb szabadtéri piaca – a nagypiac, ahogy mindenki ismeri – található. Călin Bibarț aradi alpolgármester pénteken a Városházán tartott sajtóértekezleten számolt be a fejleményekről, pontosabban arról, hogy a Kulturális Minisztérium augusztus 2-án az aradi önkormányzatnak címzett levelében felkérte a hivatalt, hogy minél hamarabb foglalják városi határozatba az emlékmű felállításának helyét. A szaktárca választott: az ortodox templom előtti teret jelölte meg helyszínként.
Néhány nappal ezelőtt a kulturális tárca képviselői Aradon jártak, ahol a helyi vezetőkkel bejárták az utóbbi években felmerült lehetséges helyszíneket. Szó volt többek között a nagyszínház mögötti Szabadság (Avram Iancu) térről, a Ligeti tóról, sőt legutóbb a Városháza előtti tér is felmerült ötletként. Az emlékművet megalkotó Florin Codre képzőművész ugyanis a forradalmárok obeliszkje helyén, a villamosvágányok közé képzelte volna művét, erre azonban a forradalmár egyesületek azonnal felkapták a vizet és vehemensen tiltakoztak az ötlet ellen. Az aradi alpolgármester elmondta, jövő héten, augusztus 17-én, csütörtökön ül össze tanácsülésre a város képviselőtestülete. A napirendi pontok egyike a Katedrális térre vonatkozó határozattervezet. A város vezetői reményüket fejezték ki, hogy az ellenzék nem fog belekötni a javaslatba, hiszen annak idején, amikor a nagypiac környékének átalakítását magába foglaló Zonális Urbanisztikai Tervet (PUZ) elfogadták, nem volt különösebb ellenvetés a tanácsosok körében.
A nagypiacon áruló emberek és a tőlük vásároló környékbeliek minden bizonnyal nem fognak örülni az elképzelésnek. Korábban (még idén februárban) már volt precedens egy akcióra, melyben a piacosok spontán tiltakozással fejezték ki nemtetszésüket a polgármesteri hivatal térrendezési elképzeléseivel szemben. A város vezetői azonban már akkor elmondták, a piac meg fog szűnni, az árusok számára egy másik helyet keresnek, a jelenlegi teret pedig teljesen átalakítják. Ebbe beletartozik az is, hogy a javarészt pékáruk és tejtermékek forgalmazására üzemeltetett fedett csarnokot is felszámolják.
Hogy hova költöztetnék a piacosokat? Bibarț alpolgármester szerint az árusoknak a színház a Víztorony közvetlen szomszédságában, a Gloria Sport Klub épülete mellett (a Ion Rusu Șirianu utcában) lévő egykori kellékraktárának helyén biztosítanának teret. A részletekre azonban egy következő alkalommal térnek vissza.
A Nagy Egyesülés emlékmű témája tehát minden bizonnyal uralni fogja a jövő heti tanácsülést, nem kizárt, hogy az ellenzéknek is lesz egy-két hozzászólása a dologhoz.
Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Információs háború Erdélyért (Beszélgetés Zahorán Csaba történésszel Trianonról és az évfordulós készülődésekről)
Törvényszerű-e az Erdéllyel vagy Trianonnal kapcsolatos magyar megnyilvánulásokat övező román bizalmatlanság? Zahorán Csaba történésszel, a Trianon 100 munkacsoport munkatársával közép-európai mítoszokról is beszélgettünk.
– A közelmúlt egyik visszhangos román–magyar csörtéjéhez vezetett Ioan-Aurel Pop történészprofesszor kijelentése, miszerint a Trianon 100 kutatócsoport a magyar információs hadviselés eszköze. Esélyünk sincs kilépni a magyarok mint örökös irredenták mítoszból?
– Igazából egyfajta félreértés volt ez, amit Ioan-Aurel Pop felénk utólag tisztázott is. Úgy tűnik, nem tudta, hogy a Trianon 100 egy akadémiai kutatócsoport, nem pedig egy kormányzati testület, mint a Romániában létrehozott Centenáriumi Főosztály. A problémát inkább az okozta, hogy Pop szavai különleges kontextusban, egy nemzetbiztonsági-geopolitikai témájú konferencián hangzottak el. A média is sajátosan értelmezte őket, majd Pop eredeti előadásától elszakadva az egész önálló életre kelt. A kutatócsoport működéséről nem is beszélve. A Trianon 100 ugyanis nem egy revizionista propagandát vagy tevékenységet folytató szervezet, nem tervezi aláásni a romániai centenáriumi programokat. Történészekből, irodalomtörténészekből, szociológusokból álló munkacsoport, amely az MTA Történettudományi Intézete keretében működik, a trianoni kérdéskört kutatja. Erről amúgy bárki meggyőződhet, ha ellátogat a www.trianon100.hu honlapra, vagy Facebook-oldalunkra, ám ezt a román nyelvű média többsége szemlátomást elmulasztotta, pedig angol nyelvű tartalmat is kínálunk. Mi tagadás, meglepett bennünket ez a felhajtás, és csak némi fáziskéséssel tudtuk cáfolni a téves állításokat.
– Ezzel együtt beszélhetünk a két fél között viselt információs háborúról?
– Bizonyos értelemben megállja a helyét Pop állítása, miszerint a magyarok és a románok között egyfajta információs háború folyik Erdélyért. Ez azonban nem Trianon után kezdődött, hanem valamikor a 19. században, gyökerei pedig jóval korábbra, a 18. század második felére nyúlnak vissza. És nem „a magyar irredenták” robbantották ki. A nacionalizmus kibontakozásával, a modern nemzetek kialakulásával több területen is egyfajta rivalizálás kezdődött Erdélyért a magyar és román politikai és értelmiségi elitek között. Politikai síkon a román görög katolikus papok, az Erdélyi Iskola tudósai törekedtek az erdélyi románság politikai emancipációjára, vagyis hogy a román eliteket is vegyék be a három erdélyi rendi nemzet, a magyar nemesség, a szászok és a székelyek mellé. Történelmi síkon a románság római eredetével – vagyis őshonosságával – igyekeztek alátámasztani kérésük jogosságát, társadalmi síkon pedig azzal, hogy a románok alkotják a tartomány lakosságának nagyobb részét. A demográfiai érvek megalapozottságához nem férhet kétség, a 18. századtól már kimutatható Erdélyben a román többség. A római–román kontinuitás viszont bizonytalan elméletre épült, amelyet később sokan megkérdőjeleztek és cáfoltak – nem csak magyarok... –, a román értelmiségi és politikai elit mégis fokozatosan erre fűzte fel erdélyi igényeit, ez vált a modern román nemzeti identitás egyik pillérévé. A történelem így elválaszthatatlanul össze¬fonódott a politikával, annak egyik hadszínterévé vált. Hirtelen tétje lett a kérdésnek: ki volt itt előbb?
– Miből fakad e vita?
– A kiegyezés utáni dualista Magyarországon a román vezetők az erdélyi autonómia visszaállítását szerették volna elérni, ahol érvényesülhetett volna számbeli túlsúlyuk. Erről tanúskodik az 1892-es román Memorandum is. A magyar elitek azonban mereven elzárkóztak az autonómiától, hiszen épp az egységes, modern magyar nemzetállamot építették, ezért a vita egyre több területre terjedt ki. A politika mellett a hazai sajtóban, a történetírásban és a különféle szakmai fórumokon, de a nemzetközi nyilvánosság előtt is folyt, bekapcsolódtak külföldi értelmiségiek is. Az első világháború, majd a béketárgyalások alatt a vita propagandajellege értelemszerűen még intenzívebbé vált, igazi információs háború lett belőle. A külföldön ténykedő románok, később a magyarok is igyekeztek megnyerni a nemzetközi közvéleményt saját nemzeti ügyük támogatásának. Bár nem ez volt a döntő, hanem a különféle hatalmi érdekek és alkuk, de ez sem volt elhanyagolható tényező a háborút lezáró rendezésben. Trianon után pedig tulajdonképpen csak új fejezet kezdődött, immár a szerepek felcserélődésével. Innentől kezdve a magyarok törekedtek az új status quo felülvizsgálására, revíziójára, amelyet az egységes, modern román nemzetállamot, Nagy-Romániát építő románok minden szinten elutasítottak. És így ment ez a két világháború közötti korszakban, majd 1940–1944 között is, egészen a második világháborút követő párizsi békeszerződésig, amely a magyar revizionizmusnak is véget vetett. Azóta nem Erdély hovatartozása vagy a határok, hanem az erdélyi magyarok jogai, no meg a történelmi kérdések képezik a viták tárgyát.
– Lucian Boia mítoszrombolását szinte hazaárulásként kezeli a romániai történésztársadalom. De hogyan kezeli Boia munkásságát a magyar történészszakma?
– Magyar nyelvterületen népszerű, egymás után jelennek meg a könyvei, valószínűleg ő a legtöbbet magyarra fordított és legismertebb román történész, emellett azonban Magyarországon elsősorban azért tartják nagyra, mert a Történelem és mítosz a román köztudatban című munkájával demonstrálta: a román történetírás sem olyan reménytelenül egysíkú, mint amilyennek a Ceaușescu-rendszer végén, de még a kilencvenes években is tűnt.
Azzal ugyanis nem igazán lehetett mit kezdeni, nacionalista merevsége és dogmái nem képezhették vita tárgyát. Legalább kiderült, hogy van reális esély a magyar–román párbeszédre a történelemről, mi több, együttműködésre is. Boia erjesztő hatást gyakorolt a román közgondolkodásra is, hozzájárult ahhoz, hogy nyitottabbá, önreflexívebbé váljon, meghaladja korábbi zártságát. Alkalmasabbá tette a román nyilvánosságot a másféle – jelen esetben a magyar – szempontok ismételt bemutatására is. Hosszabb távon akár olyan ügyekben is, mint az autonómia kérdése. De rávilágított azokra az egyetemesen érvényes mechanizmusokra is, amelyek ugyanúgy működnek a magyar vagy más nemzetek történeti tudatában, mint a románban.
– Milyen közös elemek akadnak a közép-európai országok mítoszgyűjteményében?
– A nemzeti mítoszok Boia által is megfogalmazott törvényszerűségei máshol is működnek. Nemrég egy csehországi konferencián megdöbbentően hasonló jelenségekkel találkoztam lengyel–ukrán/litván/fehérorosz vonatkozásban, mint amilyenek a magyar–szomszéd viszonylatban léteznek. Azaz a múlt tendenciózus átértelmezése, gyakran egyenesen kisajátítása, a „másik” kifelejtése vagy átfestése. A nemzeti eredetmítoszok, a dicső múlt és az aranykor, a nemzeti egység vagy a nemzeti tragédiák és szenvedések, a kiválasztottság, a nemzeti hősök, megváltók és árulók mítoszai ugyanúgy jelen vannak a cseh, szlovák, lengyel, ukrán vagy bolgár történeti tudatban. Sokszor keresztezik egymást, ami oda vezet, hogy az egyik nemzet számára hős figura a másik szemében ellenség – magyar–szomszéd vonatkozásban például Kossuth Lajos és az aradi vértanúk, szemben Avram Iancuval, Ľudovít Štúrral vagy Jellasics bánnal.
– Mint ahogy Nagy-Magyarország és Nagy-Románia fogalma is kizárja a másik létét...
– A nemzeti egység, az ideális nemzeti területek nagymértékben fedik egymást, ha egymásra fektetjük az elképzelt „nagy országokat”: a „san stefanói” Bulgáriát és Nagy-Szerbiát vagy a Megali Idea Görögországát, valamint Nagy-Romániát vagy Szlovákiát és a történelmi Magyarországot, továbbá Lengyelországot és Litvániát vagy Ukrajnát. Mivel ezek a területi aspirációk csak egymás rovására érvényesülhettek, az egyik nemzet törekvéseinek maradéktalan megvalósításához vezető események a másik számára gyakran tragikusak. A térség története tele van hasonló kisebb-nagyobb „trianonokkal” és traumatikus következményeikkel. A bolgár nacionalisták számára nehezen megemészthető, hogy Makedónia és a szláv macedónok nem váltak Bulgária és a bolgár nemzet részeivé, hanem idővel létrejött a macedón nemzet, majd az önálló macedón állam. Csakúgy, mint a románoknak a moldáv/moldovai identitás kialakulása, és hogy Besszarábia a Szovjetunió felbomlása után nem igyekszik visszatérni Romániához. A szerb nacionalisták nem tudnak napirendre térni afölött, hogy a szerb magterületnek tekintett Koszovó is elveszett. Vannak olyan traumák is, amelyek ugyan többé-kevésbé begyógyultak, de nyomaik valamilyen mértékben ma is érezhetők és politikailag is hasznosíthatóak. Ilyen a szlovákok számára az első bécsi döntés, vagyis Dél-Szlovákia magyar többségű területeinek 1938-as elvesztése, a románoknak pedig a második bécsi döntés, Észak-Erdély Magyarországhoz csatolása 1940-ben. Ez a két esemény nagyban elbizonytalanította a két nemzet elitjeit a trianoni rendezés tartósságáról, ami hozzájárult a máig érezhető bizalmatlanság állandósulásához.
– Tovább működik tehát az a román bizalmatlanság, amely minden Erdéllyel vagy Trianonnal kapcsolatos magyar megnyilvánulást övez?
– Legyen az a falurombolás elleni tiltakozás, Erdély háromkötetes története, a székelyföldi autonómia ügye vagy akár egy magyar film Trianonról, egészen túlzó, hisztérikus reakciókat képes kiváltani román részről, ami – magyar szemmel nézve – esetenként aránytalannak, szinte komikusnak is tűnik. Ha viszont megnézzük a dualizmus alatti magyar nyilvánosságot, meglepően hasonló reakciókkal találkozhatunk. Akkor a magyar értelmiségiek háborogtak az erdélyi román igények miatt, és mindenhol román irredentizmust láttak.
ZAHORÁN CSABA
1977-ben született Tatán, gyermekkora jó részét Prágában töltötte. A budapesti Eötvös Loránd Egyetemen végzett történelem szakon, majd fordítóként és tolmácsként dolgozott. A Terra Recognita Alapítvány nevű civil szervezet egyik alapítója, jelenleg elnöke. 2007–2010 között doktori tanulmányokat folytatott az ELTE 19–20. századi kelet-európai történelem PhD-programja keretében, majd egy évig az MTA Történettudományi Intézetében dolgozott. 2012–2015 között a Pozsonyi Magyar Intézet munkatársa volt, 2016-ban védte meg doktori disszertációját a székelyföldi magyar és román nemzetépítés témájában. 2016 ősze óta a Trianon 100 kutatócsoport tagjaként az MTA BTK TTI munkatársa. Kutatási területei: magyar–román kapcsolatok a 20. században, a közép- és kelet-európai nacionalizmusok története, Trianon az emlékezetpolitikában és a történetírásban. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mozgásművészeti tábor zajlik Sepsiszentgyörgyön
Nemzetközi mozgásművészeti és kortárstánc-tábor kezdődött hétfőn Sepsiszentgyörgyön. A CAMP – Kortárs Mozgásművészeti Platform teljesen egyedi kezdeményezés Romániában.
Az egyhetes rendezvénysorozat alatt hazai és nemzetközi szinten elismert koreográfusok több mint harminc óra workshopot tartanak, mindennap utcai performanszokra, szabadtéri filmvetítésekre kerül sor. A workshopok kivételével az összes rendezvény ingyenes és nyilvános.
A CAMP – Kortárs Mozgásművészeti Platform teljesen egyedi kezdeményezés Romániában, és idén először szervezik Sepsiszentgyörgyön. A tábornak hetven résztvevője lesz, Romániából és külföldről. Meghívott koreográfusok és táncoktatók: Stela Stefou, Arcadie Rusu, Ioana Marchidan, Ladjánszki Márta, Dabóczi Dávid, Góbi Rita, Rusu Andor, Andreea Gavriliu, Luiza Zan, Bordás Attila. Minden oktató bemutat majd egy szabadtéri performanszot, amelyre az esti órákban a főtér különböző pontjain kerül sor, lesz táncelőadás, légi balett, koncertek. A tábor utolsó napján 18 órától a főtéren bemutatásra kerül egy flashmob, amelyen a közös munka lezárásaként a tábor összes résztvevője és oktatója részt vesz.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

Sepsiszentgyörgy, a tánc fővárosa (CAMP mozgásművészeti és kortárstánc-tábor)
A Contemporary Artistic Movement Platform kezdőbetűiből kapta a nevét az a mozgásművészeti és kortárstánc-tábor, amelyet első alkalommal szerveztek meg Sepsiszentgyörgyön. Az elmúlt héten zajló CAMP programjában utcai performance-ok, flashmobok, live actok, szabadtéri filmvetítések, zenei események és szakmai beszélgetések szerepeltek, a meghívott tíz, nemzetközi szinten is elismert koreográfus pedig több mint harminc óra műhelymunkát tartott a résztvevőknek. Az első CAMP-ról a rendezvény művészeti vezetőjével, a sepsiszentgyörgyi származású koreográfussal, Bordás Attilával beszélgettünk.
Tábor és fesztivál egyben a rendezvény – mondta el lapunknak a szakember –, amelynek központi magja egy intenzív tánctábor volt, a nyilvános események pedig azért szövődtek köré, hogy színesebb legyen, több lehetőséget kapjanak a résztvevők az interakcióra, a város pedig betekintést nyerhessen a táborban zajló tevékenységbe. Többségében román és magyar színészek, színiegyetemek hallgatói, a marosvásárhelyi és bukaresti egyetemek koreográfia szakos diákjai jelentkeztek a táborba, akik három csoportban – kezdőként, középhaladóként és haladóként – vettek részt a különböző kortárstánc- és mozgásművészeti mesterkurzusokon. A meghívott oktatók: Stella Stefou (GR), Arcadie Rusu (RO), Ioana Marchidan (RO), Ladjánszki Márta (HU), Dabóczi Dávid (RO), Góbi Rita (HU), Rusu Andor (HU), Andreea Gavriliu (RO), Luiza Zan (RO) és Bordás Attila (RO). A műhelymunkák a Székely Mikó Kollégium, a Nicolae Colan Általános Iskola és a Puskás Tivadar Szakközépiskola tornatermében zajlottak. Az oktatási tevékenységen túl esténként szabadtéri performance-okat is bemutattak a tanárok különböző helyszíneken a városban. Első nap Arcadie Rusu és Ioana Marchidan Lenyomatok (Amprente) című táncelőadását (fotó), kedden Stella Stefou görögországi táncos légibalett-performance-át, szerdán Ladjánszki Márta és Varga Zsolt (HU) táncperformance-át, csütörtökön Dabóczi Dávid és Bezsán Noémi produkcióját, tegnap pedig Rusu Andor performance-át tekinthették meg az érdeklődők. A mai zárónapon is több különleges esemény várja a nézőket: 18 órától a tábor összes résztvevőjének flashmobjára kerül sor a főtéren, utána pedig Andreea Gavriliu a piactéren, Góbi Rita pedig a főtéren mutatja be táncperformance-át. A tábor dj-partival ér véget a színházban.
A rendezvény hiánypótló jellegét mutatja, hogy bár csupán a Facebookon hirdették, nagyon gyorsan betelt a hatvan meghirdetett hely, és akkora volt a túljelentkezés, hogy végül nyolcvan diákkal indították a tábort. „Szerencsére egyre több tánccal, mozgásművészettel foglalkozó szakmai fórum jelent meg az utóbbi időben Romániában, de ezek között kevés az átjárás, ezért úgy éreztük, kell egy olyan platform, ahol a közös műhelymunkákon, szakmai beszélgetéseken, filmnézésen és szórakozáson keresztül közelebbről is érintkezésbe léphetnek, fuzionálni tudnak egymással az emberek és áramlatok” – fogalmazott Bordás Attila a rendezvénnyel kapcsolatosan, hozzátéve: olyan fesztiválról álmodik, amelyen nem csupán jönnek, fellépnek és távoznak a vendégek, hanem több napon át mindenki együtt lélegzik, együtt lüktet, egy nyelvet beszél. A rendezvény célja tehát, hogy olyan szakmai platformmá, „nagy művészi bazárrá” váljon, ahová minden résztvevő – oktató és tanuló egyaránt – beviszi mindazt, amihez a legjobban ért, és kiveszi, amire neki van szüksége. Amint a koreográfus elmondta, ő maga folyamatosan tart kurzusokat, táborokat, szerte az országban és külföldön is – a közeljövőben Bulgáriában vesz részt hasonló kortárstánc-platformon, Görögországban pedig állandó táncoktató és nemzetközi zsűritag –, és ezek a tapasztalatai inspirálták a CAMP megszervezésében. A helyszín azért Sepsiszentgyörgy, mert ő maga szentgyörgyi, itt rengeteg embertől tudott segítséget kérni, akik támogatása nélkül nem lehetett volna megfelelő körülményeket biztosítani a tábor létrejöttéhez. Szerinte a rendezvény nem kevésbé színvonalas, mint a hasonló nyugat-európaiak, miközben nálunk az ottani árak töredékét kell befizetniük a jelentkezőknek. Ez azért is van, mert idén több elismert koreográfus, tréner is csupán jelképes összegért vállalta a munkát, így támogatva a közös ügyet. Bordás Attila elmondta, külön figyelmet fordítottak arra, hogy a városlakók számára is izgalmas és könnyen befogadható legyen a rendezvény, ezért úgy döntöttek, az első kiadás alkalmával ingyenes és többnyire szabadtéri előadásokat tartanak. Így nem a nézőnek kell betérnie a különböző intézményekbe, hogy betekintést nyerjen a táborban zajló munkába, hanem a tábor megy a nézők elébe a táncbemutatók, flashmobok, szabadtéri filmvetítések, koncertek által, annál is inkább, hogy idén a közösségi részvétel éve zajlik a városban. „Bízunk benne, hogy miként a szakmának, a város kulturális életének is izgalmas, minőségi színfoltja a CAMP” – zárta szavait a művészeti vezető.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Diákkorban elkezdeni a párbeszédet (Demokráciatábor)
Már diákkorban érdemes elkezdeni a román–magyar párbeszédet, lebontani a magyarokkal szembeni előítéleteket – hívta fel a figyelmet Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke a hatodik alkalommal megszervezett demokráciatábor megnyitóján kedden Sepsibesenyőn.
Az ifjúsági táborban jövő hétfőig a Pro Democratia Egyesület tartja éves táborát, amelyen közel száz, diáktanácsokban tevékenykedő középiskolás vesz részt. A Kovászna megyébe látogató turisták közel kilencven százaléka román nemzetiségű, annak ellenére, hogy sokakban még mindig él az a tévhit, hogy a Székelyföldön nem szolgálják ki kenyérrel azt, aki románul kéri – mondotta az alelnök. Hozzátette, a bukaresti média előszeretettel építi tovább ezeket az előítéleteket. Éppen ezért az elmúlt két évben meghívásukra több mint kétszáz bukaresti újságíró, blogger érkezett a megyébe, hogy megismerjék, milyen turisztikai lehetőségeket nyújt ez a vidék. Grüman Róbert kitért a romániai magyarság helyzetére is. Emlékeztetett, a román politikai vezetők szerint Románia kisebbségpolitikája példaértékű, azonban nem kérdezik meg a magyar közösséget, hogy valóban így van-e. A nagy egyesülés centenáriumának közeledtével még inkább szükség van a párbeszédre, hogy megtalálják azokat a közös pontokat, amelyek összehozhatják a román, a magyar és a más nemzeti kisebbségi közösségeket. Javasolta, A Pro Democratia Egyesülettel közösen szervezzenek olyan rendezvényeket, amelyeken megvitathatják a kisebbségi kérdést. A tábormegnyitón Cătălin Lazăr, a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság tanácsosa köszöntötte a résztvevőket, felszólalt Nicolae Radocea alprefektus, Kristó Kinga, a Kovászna Megyei Ifjúsági Alapítvány elnöke, Ioana Covei, az ENSZ romániai ifjúsági küldötte, Ioana Băltăreţu az Országos Diáktanács részéről, Mihai Dragoş, az Országos Ifjúsági Tanács elnöke, Iuliana Iliescu, a Pro Democraţia Egyesület projektmenedzsere. (sz.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elfeledett grófi emlékezet a Wass család földjén
A czegei Wass család 1142-ben királyi adományként kapta meg a vasasszentgothárdi birtokot, amely nyolc évszázadon át megszakítás nélkül a család ősi fészke volt. Egyúttal az erdélyi arisztokrácia egyik jelentős helye, alappillére. Megnéztük, ma mi maradt belőle.
Vasas)szentgothárd, C(z)ege, Szentegyed és környéke hosszú évszázadokon át Erdély eleven részeként eseménytelennek korántsem tekinthető, igencsak változatos korok részese volt. Örömök és bánatok, sikerek és megpróbáltatások tanúja, a család számára biztos pontot jelentő otthon, amely Wass Albert megszületéséig az otthonosság érzését nyújtotta nemzedékről nemzedékre, a mindenkori adottságokat, lehetőségeket és kihívásokat figyelembe véve. Például a tatár-török pusztítást követő népesedési változásokat, a kor szellemének megfelelő közigazgatási viszonyokat, vagy éppenséggel az Európára és azon belül Magyarországra, Erdélyre is ránehezedő nemzetiségi problémákat.
Wass Albert felhőtlen gyermekkora idején, kamaszkorához közeledve tapasztalhatta meg, hogy ősei fészkét, gyermekkori barangolásai helyszíneit erősen megcsonkította az új román hatalom. Két évtized múlva, ifjúkora delén pedig azt élte meg, hogy a Bécsben megrajzolt új határ Románia és Magyarország között az otthonunktól körülbelül egy mérföldnyire húzódott, saját birtokukat is kettészelve. Mindkét esemény egész életre szóló meghatározó érzést nyújtott az írónak, és számos gondolatában, írásában visszatükröződött, emberi és alkotói pályáját meghatározta. Vasasszentgothárd és Cege Sors vagy sorstalanság? Érdemes ellátogatni Vasasszentgothárdra és Cegébe nem csupán a napjainkban egyik legolvasottabb magyar író iránti kegyeletből, hanem az új évezred kihívásainak a jegyében is. Háromnegyed századdal azután, hogy az író szülőföldje elhagyására kényszerült, két évtizeddel halálát követően. Továbbá egy évtizeddel azután, hogy Románia (is) az Európai Unió tagja lett, és ezáltal bizonyos kötelezettségek teljesítését felvállalta.
Vasasszentgothárdon (románul Sucutard) a legutóbbi népszámlálási adatok szerint összesen három magyar él a 367 lakosból. A település első írásos említése 1317-ből való Zentguthard (Szentgothárd) néven. Wass Albert születése táján, 1910-ben 872 lakosából 104 volt magyar, többnyire református. Ma Gyeke községhez tartozó falu.
Mára minden nyoma eltűnt a Wass család nyolcszáz éves jelenlétének.
Cege (Țaga) az azonos nevű község központja, a 2011-es népszámláskor 756 lakosából 42-en vallották magukat magyarnak. Szamosújvártól 19 km-re fekszik, a mezőségi Tóvidék része. Cegén (Czege) a Wass család két kastélyt építtetett, de csak a kisebbik maradt fenn, a nagyobbikat a második világháború után teljesen lerombolták.
A fennmaradt kastélyt Wass Ádám építtette 1769-ben erdélyi barokk stílusban, közelében kripták találhatók. Miután 1946-ban a kolozsvári népbíróság halálra ítélte Wass Albertet, a kastély az állami mezőgazdasági vállalat székhelye lett. A kis Wass-kastély (a megkülönböztető megnevezésre a Kis Trianon és a Nagy Trianon palota jut eszembe) helyi ügyintézője Septimiu Șom, aki családjával együtt ott lakik a szomszédságban, ő rendezi az épületet és környékét.
A visszaigénylési lehetőséggel élő, a hosszas visszaszolgáltatási eljárás buktatóit vállaló mai tulajdonos legfeljebb egy hónapot tölt Cegén, ilyenkor élettel telt és látogatható a kastély. Máskor a megszokott módon csend honol körülötte.
A mai Cege falu magába foglalja a korábbi Göc települést. Szamosújvár felől jövet balra van a letérő, majd a domboldalon nemrég meszelt kis református templom ágaskodik.
Sajnos évente csak egyszer népesül be, június utolsó vasárnapján nyitják ki a templomajtót a prédikációra hívó képzeletbeli harangszóra.
Ilyenkor egybegyűlnek a szórványpapok közül néhányan, eljönnek a szomszédos Feketelak református hívei, szeretetvendégséget tartanak. Amúgy a cegei református templomban minden második vasárnap tartanak istentiszteletet. A torony nélküli istenházán meglátszik a használat, hiszen körülötte le van kaszálva a fű, és kutya ugat a telek végében. A ma már használatlan parókia körül viszont egyre nő a gaz. A megözvegyült Szabó Irma egyedül él, nála lehet megtalálni a templom kulcsát. Hatvan évvel ezelőtt Göcre jött férjhez, amikor még különálló település volt, és húszan is eljöttek vasárnapról vasárnapra a templomba. „Itt már régen nincs reménység. Örülök, ha jön valaki, akitől magyar szót hallok” – összegzi a valós helyzetet Irma néni. Két gyermeke Kolozsváron él, három unokája van. Az egyik éppen egyetemista idénymunkát végez az Egyesült Államokban. Mosogat vagy valamelyik amerikai szállodában takarít – mondanánk.
Régészeti park az ősi fészek helyén
Az 1989-es rendszerváltást követően, a népesedési helyzetnek és a kondukátor agymosó politikájának is köszönhetően a magyar–román együttélés már nem téma a Wass család egykori földjén. Annál inkább előtérbe kerültek a vallási ellentétek. Sajátos lelkületre vall, hogy az ortodox hívek 2006-ban előbb körülépítették, majd lerombolták a hatvanas években egy korábbi fatemplom helyére épült göci templomukat, mert féltek, hogy a bíróság visszaítéli a görög katolikus egyháznak.
No meg az is, hogy a Wass család nyolcszáz-kilencszáz éves ősi fészkén régészeti parkot nyitottak, egyelőre egy neolit és egy dák házzal, hogy az ezeréves erdélyi történelem folytonosságát legalább kétezer évesre hosszabbítsák meg.
Ennek a táguló „ördögi körnek”, a nacionalista uszításnak terméke a Jurnalul Naţional című lap megállapítása egyik förmedvényében: „A terrorizált falvak utódai nem tudják elfogadni Wass gróf rehabilitálását”; „Tanúvallomásaik ma is vádolhatnák őt.”; „Az ilyesmit nem lehet elfelejteni!” Wass Albert?! „Többé ne térjen vissza, míg a világ világ!” Primitív módszer ez a hatalom önigazolására, az amúgy közömbös lakosság izgatására. Hiszen a közembert ma már nem érdeklik az ilyen és hasonló szólamok. Élni, jól élni szeretne. Szülőföldjén vagy másutt, akár angolul vagy franciául. A fentiek igazolására, a nehezen érzékelhető kontrasztok bemutatására, a Tóvidéken való átutazásom során (oda-vissza Szatmárnémetibe) szóba álltam néhány román személlyel.
Ioan Mureșan Vasasszentgothárdon született 1948-ban (majdnem akkor, amikor Wass Albertnek végleg el kellett hagynia ősei földjét, hogy emigrációban töltse le életét – szerk. megj.), és bár felesége van, két lánya és unokái, mégis egyedül tengeti az életét a szülőhelyén.
A lányai, Corina és Ioana még a kilencvenes évek elején kivándoroltak Új-Zélandra, később átköltöztek Ausztráliába, ahol fogorvosként és tanítóként dolgoznak.
Amikor tizenöt éve megszületett az első unoka, a felesége a nagyanyai teendőket részesítette előnyben. Azóta évente egyszer hazajönnek, együtt vannak. Az unokákkal úgy értekezik, ahogyan tud. Hívták, hogy látogassa meg őket a kenguruk országában, de nem megy. Amerikába is hívta az egyik kitelepedett beosztottja, de nem ment, ellenállt a kísértésnek, mert félt attól, hogy ottmarad.
Ma is elsírja magát, amikor visszaemlékezik arra a napra, amikor a lánya bejelentette, hogy elmegy. Akkoriban Szamosújváron laktak, palacsintást, kocsmát, üzletet működtetett. Igazán jól ment a cég, de nem volt ki továbbvigye. Így hát hazaköltözött, a kis nyugdíjából és a háztájiból él. És ki-kijár a temetőbe meglocsolni a virágokat a szülei sírján.
Maria Câncean Cegén (Göc) él, férje rendőrként ment nyugdíjba (már). A négy gyermeke közül kettő Londont cserélte fel a szülőhellyel, három éve ott dolgoznak: az egyik üzleti menedzser, a másik hátrányos gyermekeket gondoz. A lánya és két unokája Apahidán laknak, a legkisebbik gyermeke sajnos kórházi kezelésre szorul. Szeret itt élni, szerinte csend és béke van. Elújságolja, hogy a polgármestert többször újraválasztották, rendes ember, vendéglőt és pékséget működtet. A tavak környékét is szépen rendbehozták.
A cegei tó magánvállalkozó tulajdonába került, szívesen látják a vendégeket.
Napi harminc lej a horgászat, százötven lej két személynek a faházikós szállás. Meleg vizes fürdővel és horgászattal együtt. Nyári hétvégén sokan jönnek. Bár nem szabad fürdeni, de van egy homokos rész, ahol nyugodtan csobbanni lehet. Ez Románia!
„Hallottatok-e Wass Albert magyar íróról?” Beszélgetőtársaimtól Wass Albert felől is érdeklődök. Az idősek azt vallják, hogy hallottak róla, de ennél több részlettel nem szolgálnak. Mentségükre felhozzák, hogy sok mindent elfelejtettek már. A fiatalabbak kérdésemre kérdéssel felelnek: „Akinek a kastélya a domboldalban van?”
Cege központjában a kultúrotthon lépcsőjén üldögélő és viháncoló fiatalokat is megszólítok, természetesen románul: „Hallottatok-e Wass Albert magyar íróról?” – kérdezem. „Nem hallottunk!” – hangzik a rövid és velős válasz. Szóval, vegyes a „fogadtatás”. Szabó Irma néni az érem másik oldalára világít rá: „Nem szeretik, mert azt mondják, hogy megöletett nem tudom hányat.
A cegei tó mellett voltak meglőve, keresztet állítottak az emlékükre (a fakereszt szövege szerint a bécsi diktátum áldozatainak – szerk. megj.), és a hozzátartozók állítólag évente jönnek megemlékezni. Azt én nem tudom, hogy ki volt a hibás. Nem olvastam, nem érdekelt. Nem is tudom, miért történt. Akkor gyermek voltam, hat éves. Szüleim dolgoztak a gróféknál, édesapám erdőhajtó volt, édesanyám kenyeret sütött. Én nem emlékszem már arra az időre.”
Aki a Tóvidéken jár Cege határában, annak feltűnik, hogy a táj jellege teljesen eltér a megszokott mezőségi látványtól. Kopár barnásszürke dombok helyett élénkzöld fenyvesek váltogatják egymást, és máris összefüggő vadászterületet alkotnak. A vadászat ugyanis mindenkoron úribb foglalatosság volt a horgászatnál. Igaz, a szülőföld szomszédságába telepített fenyőerdő sohasem pótolhatta az Istenszéke lábánál elterülő erdőséget. Meg az elvesztésük fájdalmát hordozó hegyeket. A fenyő örökzöld, a szakszerűen gondozott erdő majdhogynem örök életű. És miközben emberöltönyi idő alatt oly sokat változott, változik, változhat a társadalmi életünk, a természet legyőzhetetlenül magasodik felénk. De mikor leszünk képesek mi, emberek, a természet méltó magasságába eljutni?
Keresni a másikban a jót
A Pusztakamarás–Szamosújvár közötti útszakasz néhány gödörtől eltekintve jól járható autóval. A forgalom nem túl nagy, rendőrrel a megszokottnál ritkábban lehet találkozni. A Tóvidék településeinek életében meghatározóak ma is a környező tavak, az „őshonos Wassoktól” független örökség, miszerint a Cegei-tavat már a 16. század elején Erdély legnagyobb állóvizének tartották.
Turisztikailag kedvező a vidék, amely még számos kihasználatlan lehetőséget tartogat a turisztika számára. Mert azon túl, hogy a kolozsváriak nyaralóövezete és a horgászok paradicsoma, mások számára is érdemes (lenne) egy-két napot eltölteni itt. Románoknak és magyaroknak, a Kárpátokon túliaknak és a magyarországiaknak, a Németországból vagy éppenséggel Amerikából érkezőknek egyaránt.
Nekünk különösen fontos Wass Albert emlékezete. Ugyanakkor a kis kitérővel megközelíthető Magyarpalatka és Szék egyedisége, Ördöngősfüzes tánckultúrája vagy éppenséggel az örmények (örménymagyarok) alkotta város, a közeli Szamosújvár szellemisége. De vajon mikor jön el az a hatalmi szlogenektől szabad világ, amikor éppenséggel Wass Albert író reklámja fogja hívogatni a látogatókat?
Vagy éppen a Gheorghe Șincaié, aki itt írta A románok és sok más nép krónikája című műve nagy részét. Amikor a vidék az egészséges nemzeti érzést mellőző érdekek csatározása helyett a nemzeti hovatartozást nem ismerő gazdasági jólét fészke lesz. Amikor sérelmeinket elfeledve, a keresztyéni megbocsátás nevében a másikban a jót fogjuk keresni. Vagy mindez örök utópia marad csupán?
Ábrám Zoltán / liget.ro

Magyarellenes uszítással ünnepelték Avram Iancu halálának évfordulóját
„Meglehet, hogy harcba lesznek hívva” – mondta az ünneplőknek Ludovic Orban PNL-elnök Avram Iancu sírjánál azt sugalmazva, hogy fel kell lépni a magyar jogkövetelésekkel szemben.
Mintegy ötezren gyűltek össze a Hunyad megyei Cebén (Ţebea), Avram Iancu sírja körül annak apropóján, hogy 145 évvel ezelőtt halt meg Avram Iancu nemzeti hős, a román nacionalisták példaképe. Az alkalmat kihasználva – és nyilván a politikai haszonszerzés érdekében –, több párt is képviselte magát a rendezvényen külön rendezvénysátrakat felállítva a helyszín közelében.
A román sajtóbeszámolók szerint az ünnepi hangulathoz hozzátartoztak a populista, kifejezetten durva magyarellenes beszólások, elsősorban a Nemzeti Liberális Párt (PNL) részéről. A résztvevők azt kérték számon Liviu Dragneán, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökén, hogy miért ad annyi engedményt a magyaroknak, miért nem tűznek ki román zászlókat a magyar templomokra Hargita megyében, és Szovátán miért csak magyar nyelvű utcák vannak. Liviu Dragnea válasz nélkül hagyta a hozzá intézett kérdéseket.
A PNL politikusai azonban nem finomkodtak, ha az erdélyi magyarokról esett szó. Az utóbbi hetekben már szinte rendszeressé vált magyarellenesség hevületében Florin Roman azt mondta: „Bár Liviu Dragnea négy koszorút is elhelyezett Cebén, de kedden, Románia parlamentjében eladott egy darabot Erdély román földjéből a magyaroknak”. Arra utalt, hogy a PSD állítólag tárgyalásokat folytatott múlt héten az RMDSZ-szel a közigazgatási törvényről, bár ezt senki nem erősítette meg, sőt Kelemen Hunor konkrétan kijelentette, hogy az új parlamenti ülésszakban az RMDSZ nem tárgyalt a PSD-vel arról, hogy 20%-ról 10%-ra csökkentsék a közigazgatási törvény által előírt anyanyelv-használati küszöböt.
Ludovic Orban PNL-elnök a román nemzeti ünnepekkor szokásos paszulyfőzelék-osztás előtt azt mondta a résztvevőknek: „meglehet, hogy harcba lesznek hívva”, majd a közönséggel együtt elénekelte a Keljetek át román zászlóaljak a Kárpátokon (románul: Treceţi batalioane române Carpaţii) című, a román szélső jobboldal által gyakran zengett katonadalt.
foter.ro; itthon.ma/erdelyorszag

Utcára, román!
Vadim Tudor örök. Hitvallása, eszméi és rögeszméi, vadnacionalizmusa, leplezetlen magyargyűlölete ma is él, s bár Románia parlamentjébe hosszú évek óta nem jut be szélsőséges párt, ez valójában csak annyit jelent, hogy mindezek a retrográd, soviniszta erők és gondolatok mintegy „szétterültek” a törvényhozásban képviselettel rendelkező politikai szervezetek között.
Így aztán a valamikori Nagyrománia Párt szellemi örökségét megtaláljuk a kormányzó Szociáldemokrata Pártban, de még a mindmáig kiismerhetetlen, heterogén Mentsétek meg Romániát Szövetségnek is voltak magyarellenes megnyilvánulásai, idegengyűlölet és paranoid hangulatkeltés tekintetében pedig a Traian Băsescu nevével fémjelzett Népi Mozgalom Pártja helyenként már-már megelőzni látszik Vadim Tudor egykori alakulatát. De a legfőbb ellenzéki erő, a szociáldemokraták egyetlen alternatíváját jelentő Nemzeti Liberális Párt sem akar kimaradni e vadnacionalista versenyfutásból, újabban attól sem riadnak vissza, hogy már-már utcai tüntetésre szólítsák híveiket és az igaz román hazafiakat a magyarok ellen. Múlt héten még csak afféle rossz viccnek tűnt, hogy Florin Roman liberális politikus tüntetéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra csökkentenék az anyanyelvhasználati jogok biztosításához szükséges küszöböt a közigazgatásban. Igaz, a kezdeményező tisztsége miatt – Roman nem valamiféle mezei párttag, hanem a Nemzeti Liberális Párt alelnöke! – és a marosvásárhelyi római katolikus líceum megszüntetése, illetve a (talán éppen ezt a jogsértést elfedni, a nacionalista hangulatot pedig megalapozni hivatott) székelyudvarhelyi szekus diverzió miatt amúgy is feszültté vált közhangulatban, a magyar–román viszony elmérgesedése közepette a kijelentés amúgy is jókora adag felelőtlenségről árulkodott. De az már tényleg több a soknál, amikor az alakulat elnöke is magyarellenes utcai megmozdulásokat helyez kilátásba. Márpedig Ludovic Orban ezt sugalmazta Cebén, az Avram Iancu-megemlékezésen, amikor a magyar jogkövetelések kapcsán azt találta mondani a jelenlevőknek: meglehet, hogy harcba lesznek hívva. Teszi ezt tehát annak a pártnak az elnöke, amely a jelenlegi erőviszonyok közepette a korruptaknak, gazembereknek, szélhámosoknak, retrográdaknak, Európa-elleneseknek, kommunistáknak bélyegzett szociáldemokraták egyetlen alternatíváját jelentené… Vadim Tudor büszkén húzná ki magát: harca nem volt hiábavaló, íme, a romániai politikai élet minden sejtjét áthatja a nemzetféltő sovinizmus, nyíltan hangoztatott magyarellenesség.
Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elkészült a Petőfi-szobor, „társat” kap a magyargyilkos forradalmár Marosszentgyörgyön
Az ősz folyamán fogják felavatni Petőfi Sándor mellszobrát Marosszentgyörgy központjában – ezzel a helyi magyarság régi vágya teljesül. Bálint Károly marosvásárhelyi képzőművész alkotása a település központjában, az iskola épülete előtt kerül talapzatra.
Avatásra készen áll Petőfi Sándor marosszentgyörgyi mellszobra, amely valamikor az ősz folyamán fog kikerülni a község főterére. Ezzel régi álmuk válik valóra a helyi magyaroknak, akiknek évekig kellett várniuk az engedélyekre. Bálint Károly marosvásárhelyi képzőművész alkotása a település központjában, az iskola épülete előtt kerül talapzatra. Sófalvi Szabolcs, a vegyes etnikumú község elöljárója a Krónikának elmondta:
ezzel sikerül megteremteni a szobrok közötti egyensúlyt. A tanintézet előtt ugyanis már bő negyed évszázada áll a helyi románság jelképeként szolgáló Constantin Romanu-Vivu negyvennyolcas forradalmár büsztje, a főtéri parkocskában pedig sárkányölő Szent György lovas szobrát helyezték ki, „amely mindannyiunk szimbóluma”. A Petőfi-szobor felavatásával így végre a marosszentgyörgyi magyar közösség is emlékművet kap.
Nemzeti költőnk szobrának felállítása régi vágya a Marosvásárhellyel összenőtt település magyarságának, ugyanakkor az RMDSZ-es községvezetés is már évekkel ezelőtt ígéretet tett ennek felállítására. A bürokratikus eljárás azonban a szokásosnál is hosszabbra nyúlt. A polgármester nem akart kockáztatni, ezért kivárta az utolsó jóváhagyást is, amelynek Bukarestből kellett megérkeznie.
Ehhez képest huszonhét évvel ezelőtt a szászpénteki születésű Constantin Romanu-Vivu Felső-Maros menti román forradalmár büsztje minden jóváhagyás nélkül, gyakorlatilag egyik napról a másikra került ki a község központjában.
A helyiek most is emlékeznek arra a napra, amikor Ilarie Opriş volt párttitkár, későbbi kinevezett polgármester idejében, nem sokkal 1990 márciusa után egy daruval az iskola elé helyezték.
Akkoriban jóformán még a helyi románság sem tudta, kinek és milyen alkalomból állítottak emléket Marosszentgyörgyön. Romanu-Vivu – hasonlóan Avram Iancuhoz vagy Axente Severhez – az egyik nemzet szemében hős, a másikéban gyilkos volt.
Az erdélyi románság jogaiért a Habsburgok oldalán harcoló Romanu-Vivu 1848. december 15. után Mezőpanitban, Székelykövesden és Nyárádselyében komoly pusztítások közepette lefegyverezte a székely, magyar milíciákat. Egy hónappal később a magyar hatóságok elfogták, majd a hadbíróság ítélete alapján Debrecenbe próbálták szállítani. A fogollyal nem jutottak túl messzire, hisz sorozatos gaztetteiért Marosszentgyörgy határában a nép meglincselte. Három évvel ezelőtt a marosvásárhelyi helyi rendőrség igazgatója a megyeszékhelyen is szobrot állíttatott volna emlékére, végül azonban az elképzelés nem valósult meg.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Gheorghe Falcă csattanós választ adott a magyargyűlölőknek
A Nemzeti Liberális Párt Arad megyei szervezetének elnöke, Gheorghe Falcă aradi polgármester közleményben ítélte azokat a szociáldemokrata párti kijelentéseket, miszerint „nem jó hazafi az, aki nem gyűlőli a magyarokat”.
A hétvégén a Hunyad megyei Cebén több ezren gyűltek össze Avram Iancu sírja körül, az 1848-as román szabadcsapatok vezérének, a románok nemzeti hősének halála 145. évfordulója lakalmából. Sajtóbeszámolók szerint a szociáldemokrata pártvezér Liviu Dragnea és a liberális vezető Ludovic Orban, de más szónokok is egymást licitálták túl magyarellenes kijelentéseikkel.
A rendezvényen részt vett Gheorghe Falcă is, és szerinte több kritikát is kapott a kormánypárt részéről, amiért jó kapcsolatot ápol a magyarokkal s az RMDSZ helyi szervezetével. Az aradi elöljáró közleményében kifejtette: büszke arra, hogy egy multikulturális, soknemzetiségű és -felekezetű város elöljárója. „Arad megtanított arra, hogy tiszteletben tartsd mások kultúráját, megismert a történelmüket, és hogy békében éljünk egymás mellett – fogalmazott Falcă. – Erre tanított Avram Iancu is, aki nem gyűlölte a magyarokat, hanem a román érdekét szem előtt tartva harcolt”. (Ez utóbbi a történelmi tények ismeretében nem egészen helytálló – a szerző.)
A polgármester úgy vélte, ezt a szellemiséget „soha nem értik meg a szociáldemokraták”, akik szerinte politikai haszonszerzés céljából uszítanak a magyarok ellen, de ennek az aradiak „nem dőltek be soha az elmúlt több mint 13 évben”, amióta ő a város elöljárója. Falcă leszögezte azt is, hogy az RMDSZ megyei szervezetével tisztességes, mindkét fél számára előnyös együttműködési megállapodást kötöttek, és az évek alatt egyszer sem csalódtak helyi koalíciós partnerükben.
Gheorghe Falcáról köztudott, hogy az első román politikus volt, aki koszorúzott a 13 aradi vértanú emlékművénél, s azóta is minden március 15-i és október 6-i ünnepségen jelen van. 2015 februrájában élesen bírálta az aradi prefektúrát és a rendőrséget, amiért a városháza folyósóján elhelyezett magyar nyelvű fotókópia (Atzél Péter egykori polgármester díszpolgári címének reprodukciója) s a Csiky Gergely Főgimnázium homlokzatára kitűzött magyar zászló miatt kezdtek vizsgálatot. Tavaly a Surján László, az Európai Parlament volt fideszes alelnöke által a Duna-menti és Kárpát-medencei népek megbékéléséért alapított Charta XXI civil mozgalom emlékéremmel tüntette ki az aradi polgármestert a több nemzetiség békés egymás mellett élése feltételének megteremtéséért.
Pataky Lehel Zsolt / maszol.ro

ORBAN HARCBA HÍV
„Meglehet, hogy harcba lesznek hívva” – mondta hétvégén Cebén, a román nemzeti hősnek számító Avram Iancu sírjánál Ludovic Orban. Milyen harcra bujtogat a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke? Ki ellen akar harcolni és miért? A kontextusból nyilvánvaló, hogy tulajdonképpen tettlegességre szólít fel a magyarok ellen, mint „vitéz” felmenői tették 1848-ban, noha ez legfentebb részben lehet igaz, hiszen apja kézdimárkosfalvi származású magyar ember volt.
Felelős politikus nem „hozza át” a történelmet a mába, hiszen alapszabály, hogy minden történelmi tényt az akkori környezetben kell értelmezni. A washingtoni Thomas Jefferson-emlékmű falán nagy betűkkel írja: „Minden ember egyenlőnek teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az élethez és a szabadsághoz”. Jefferson, az Egyesült Államok egyik alapítója, miközben minden bizonnyal a „liberalizmus atyjától”, John Locke-tól átvett gondolatot a Függetlenségi nyilatkozatba belefoglalta, több száz rabszolgát tartott. A Jefferson-paradoxont csak akkor érthetjük meg, ha az utóbb Amerika harmadik elnökének választott politikus tevékenységét az akkori történelmi környezetben vizsgáljuk.
Akkor mi értelme van harcra hívni embereket 170 évekkel ezelőtt elkövetett, vélt vagy valós események ürügyén? Mint ahogy ennek kapcsán nem érdemes felemlegetni saját sérelmeinket sem, hogy hány ártatlan magyar ember életét oltotta ki a román hősként ünnepelt Iancu, vagy hány nőt és gyereket gyilkolt le Axente Sever, amikor felégette – többek között –Nagyenyedet.
Ugyanakkor szó nélkül sem lehet elmenni amellett, hogy egy parlamenti párt vezetője tettlegességre uszít egy népcsoport ellen. Bár nyilvánvaló, hogy a nagyrészt képzetlen és alkalmatlan román politikusi gárdának számolatlan hasonló megnyilvánulása lesz a következő bő egy évben, és mindre nem lehet reagálni, ez egy olyan szint, amelyet mindenképpen szóvá kell tenni.
Erdély András / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Ráérünk?
Pató Pálos megoldást javasol az anyanyelvhasználati jogok bővítésére Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök. Nem pont úgy fogalmaz, mint a Petőfi által megörökített alszolgabíró avagy községi jegyző – „ej, ráérünk arra még” –, hanem azt mondja, korai még engedményeket tenni e kérdésben. Hogy mihez képest lenne korai, ez legalább annyira érthetetlen, mint az egész újraéledt, újraélesztett magyarellenes hangulat.
Az RMDSZ törvénytervezetében az szerepel, húszról tíz százalékra csökkenne a küszöb, amely lehetővé tenné az anyanyelvi hivatali ügyintézést, mi több, a jogszabály bírságolná is azokat, akik nem tartják be az előírásokat. Ám ez a javaslat egyelőre megrekedt a képviselőházi szakbizottságban, a módosítást a szociálliberális koalíció sem vállalja, az ellenzék – élükön a kérdésben agresszív nacionalizmust képviselő liberálisokkal – pedig politikai tőkét kovácsol belőle. Egyik hangoskodó szószólójuk, Florin Roman oly alpári szinten viselkedik – semmitől sem riad vissza, legyen szó akár hazafias nóták kihangosításáról, akár a parlament plénumában Erdély áruba bocsátásának lehetőségéről áradozni, akár rögtönzött éhségsztrájkról –, hogy arra szinte fölösleges viszonylag elegáns és hatásos politikai viszontválaszt címezni. De nehéz érveket felsorakoztatni pártelnökének, Ludovic Orbannak is, amikor magát újkori Avram Iancunak érezvén arról beszél, megtörténhet, ismét csatasorba kell hívni a népet. A maga módján a népre hivatkozik Dragnea is, ám említettekhez képest viszonylag civilizáltan állítja, „roppant érzékeny” kérdésről van szó, pártja akkor fogja az anyanyelvhasználati küszöb leszállítását támogatni, ha ennek szükségességét a román társadalom is megérti és elfogadja. Nyilvánvalóan, magyar szempontból – és egyáltalán kisebbségi: tehát szász, sváb szempontból is, hogy csak azokat a nemzeti közösségeket említsük, amelyeknek befolyásos képviselője van a bukaresti hatalomban – ezt így nem lehet elfogadni. Hiszen mikor is értené meg, illetve fogadná el a nacionalista uszítóktól, hivatásos vészharangkongatóktól állandóan hergelt román társadalom azt, hogy a magyar jogkövetelés lényege, hogy a remélt és kért kisebbségi jogok senkitől sem vennének el semmit, hanem méltányosan, a gyulafehérvári ígéretekben foglaltak szellemében rendeznének egy évszázados problémát. Civilizációra, toleranciára és kultúrára vallana, ha a romániai törvényhozók belátnák, az anyanyelvhasználat nem kiváltság, hanem természetesség és értékrend. Ám ez távoli, hiszen a primitív módon felhergelt, a magyarellenesség levegőjét szívó egyszerű román atyafi, mivel életkörülményei továbbra is méltánytalanul rosszak, jó ideig hajlamos lesz úgy vélekedni, nem időszerű még e kérdés. Valójában össztársadalmi szinten kellene megszabadulnunk a kártékony Pató Páloktól. Hiszen senki sem ér rá: mi végképp nem, de román nemzetiségű felebarátainknak sem mindegy, meddig tart még e kusza, haszonlesésre, ostobaságra és szekus beidegződésekre alapozó nemzetféltés.
Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Filmekből színdarab a sétatéri színházban
Kolozsváron rendez Hajdu Szabolcs és Cristi Puiu is
Két új, hosszútávra tervezett sorozattal bővül a Kolozsvári Állami Magyar Színház programkínálata a 2017/2018-as évaddal kezdődően, derült ki a csütörtök délben tartott sajtótájékoztatón, ahol Tompa Gábor igazgató bemutatta a következő színházi évadot, a tervezett előadásokat, és azt, hogy milyen fesztiválokra hívták meg a kolozsvári társulatot. Visky András művészeti vezető hiányzott, mert épp Washingtonban tartózkodik, ahol egy előadását mutatták be.
A két új, izgalmas sorozat első produkcióit a 2017/2018-as évadban mutatja be a kolozsvári színház. A filmrendezők sorozatban, ahogy a neve is sugallja, filmrendezők visznek színre előadásokat. A sorozat első produkcióját Adrian Sitaru rendezi, az Ilegitim című filmjének színpadi változatát februárban mutatják be. Az előadás a film alapján készül, szinte azonos szereposztással. A sorozatban, eddigi visszaigazolások alapján, részt vesz Hajdu Szabolcs, Tudor Giurgiu és Cristi Puiu is, ám azt, hogy milyen alkotásokat rendeznek, még nem tudni.
A társulat két új taggal bővült ettől az évadtól: Jerovszky Tímea Nagyváradról szerződött Kolozsvárra, Francisco Alfonsín pedig több közös munka után lesz állandó tagja a kolozsvári színháznak.
Újdonságnak számít a fiatal rendezőknek szóló előadás-pályázat nyertes projektjeinek színpadra vitele is. A színház által meghirdetett felhívásra 31 projekt érkezett, 35 évesnél fiatalabb rendezőktől, amelyek közül az elkövetkező két-három évadban több produkciót is bemutat a kolozsvári intézmény. Az igazgató a média képviselőinek elmondta: a projektek értékelésekor figyelembe vették a rendezői koncepciót, a javasolt anyagot, az előadhatóságot, de szempont volt az is, hogy a kiválasztott projektek erősek legyenek, illetve olyanok, amelyeket a kolozsvári színház meg tud valósítani, fel tud vállalni. Tompa Gábor elmondta, a felhívás arra is jó volt, hogy betekintést nyerjen a fiatal rendezők gondolkodásvilágába, és megismerje, hogyan vélekednek az aktuális társadalmi problémákról.
A felhívás eredményeit a sajtótájékoztatón hirdették ki. A beérkező pályázatok közül négynek a bemutatását vállalja a színház, egyet pedig a tervek szerint már ebben az évadban láthat a közönség. Azt viszont az igazgató nem tudta megmondani, hogy a projekteket milyen sorrendben mutatják majd be, hiszen megvalósításukat a rendezők idejéhez, illetve az általuk elképzelt szereposztáshoz kell igazítani. Így az elkövetkező évadokban a színház műsorra tűzi Leta Popescu rendezésében az (In)vizibil (Láthatatlan), Andrei Măjeri rendezésében a Las meninas (szerző: Ernesto Anaya), Porogi Dorka rendezésében az Alice az ágyban (szerző: Susan Sontag) és Ioana Păun rendezésében a Mercenari/Zsoldosok című (szerző: Mona Bozdog) projekteket. Ezeken kívül az elbírálók kiválasztottak további négyet, amelyeket a rendezőkkel közösen továbbgondolva szintén előadna a színház: Mădălin Hîncu rendezésében a Pinocchio (szerző: Carlo Collodi), Dragoş Alexandru Muşoiuval a Snuff (szerző: Chuck Palahniuk), Horváth Annával a Téli Beyer (szerző: Szaitó Ajumu), valamint Andrei Măjerivel a Trecătoarea pisicii/Macskaszoros (szerző: Flavius Lucăcel) című projekteket.
Tompa Gábor elmondta, az átmenet a 2016/2017 és a 2017/2018-as évadok között nagyon intenzív volt, a Kolozsvári Magyar Napok alatt három előadásuk volt, a Iulius Caesar című előadást nyáron pedig meghívták az almagrói és szöuli fesztiválokra. Ősszel is több fesztiválon vesz részt a társulat, meghívást kaptak Bukarestbe az Országos Színházi Fesztiválra, ahol a Rosmersholm és A mélyben című előadásokat adják elő, a Notara színház fesztiváljára, a székelyudvarhelyi, illetve gyergyószentmiklósi színházi fesztiválokra is. Novemberben Aradon adják elő a Vágy villamosacímű produkciót, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Iulius Caesart mutatják be a vásár közönségének.
A 2018. évi költségvetés jóváhagyásának késlekedése miatt az évad első felében, 2017 végéig egyetlen bemutatót terveznek: Victor Ioan Frunză rendezésében viszik színre Tony Kushner Angyalok Amerikában című produkcióját. A legutóbbi UNITER-gálán kétszeresen díjazott rendező alkotása december elején debütál. Ám a színházigazgató kiemelte: ez az előadás is még borotvaélen táncol, akárcsak a Csehov Regény nagybőgővel című novellájából készült stúdióelőadás decemberre tervezett bemutatója.
A színház idén ünnepli fennállásának 225. évfordulóját, így december 6–10. között miniévadot szerveznek, ahol az elmúlt két évad legkiemelkedőbb előadásait láthatja a közönség újra, öt vagy hat produkciót, de a bemutatót is erre az időszakra tervezik.
Az évad második felében, 2018-ban a következő előadásokat mutatják be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban: Los Putrefactos (rendező: Tompa Gábor), pool (no water) Mark Ravenhill könyve alapján (r.: Radu-Alexandru Nica), Moliére Úrhatnám polgár című komédiáját (r.: Mihai Măniuţiu) és Frank Wedekind Lulu című előadását (r.: Eszenyi Enikő).
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Holnap Feszt volt Nagyváradon
Könyvbemutatók, performansz, koncert, érdekes beszélgetések – csütörtökön kezdődött és szombaton zárult az ötödik alkalommal megszervezett Holnap Feszt.
Csütörtökön, a magyar dráma napján Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében bemutatták Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című drámáját, pénteken pedig a nagyváradi Darvas–La Roche házban tartották a hivatalos megnyitót.
A szervezők, azaz a Holnap Kulturális Egyesület és a Várad Kulturális Folyóirat képviseletében Simon Judit köszöntötte az érdeklődőket, majd Angela Lupşea, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány vezetője elmondta, örül annak, hogy abban az épületben szervezték meg a fesztivált, és ígéretet tett arra, hogy két év múlva, a ház felújítása után már egy erre kialakított teremben várják a fesztiválozókat.
Elsőként Mátyás Imre Zsolt színművész Diógyerekek című rövidpróza kötetét mutatták be. A szerzővel Szűcs László beszélgetett az „elengedések könyvének” nevezett kötetről, mely a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában jelent meg, borítóját Benkő J. Zoltán tervezte.
Az elengedés sokféleképpen értelmezhető, mondta Mátyás Zsolt Imre, aki többek között elárulta: nem készült tudatosan a kötet megírására, de figyelt arra, hogy a párbeszédei „kimondhatók” legyenek, színészként ugyanis gyakran találkozik azzal, hogy hiába jó a leírt szöveg, nem lehet azt kimondani. A színművész szerző is elárulta, Temesvárról, Görgey Gábor Wiener Waltzer című stúdió-előadásának premierjéről érkezett haza a könyvbemutatóra. A Marosvásárhely–Nagyvárad–Temesvár háromszög abban segíti, hogy ne váljon belterjessé és ingerszegénnyé. Temesváron például látható a fejlődés már újítják fel az épületeket, új kulturális tereket hoznak létre, „pezseg a város”, készülnek 2021-re, mikor Temesvár lesz Európa Kulturális Fővárosa.
Rendhagyó verseskötet-bemutató és beszélgetés következett ez után. Athena Farrokhzad svéd költő Fehérfehérré című kötete 2015-ben jelent meg magyarul a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában, vele és magyar fordítóival, Sall Lászlóval és György Kamillával beszélgetett Simon Judit. A versekből Kovács Enikő (Szigligeti Társulat) és Ioana Dragoş Gajdó (Regina Maria Színház) színművészek magyarul és románul, a szerző svédül olvasott fel.
A kötet román fordítója, Svetlana Cârstean szebeni elfoglaltsága miatt nem volt jelen, azonban Athena Farrokhzad elmondta, 2012-ben a stockholmi Román Kulturális Intézet projektje keretében találkoztak, két hetet dolgoztak együtt, fordítottak egymás nyelvéről, úgy, hogy egyikük sem beszélte a másikét, a francia és az angol volt a közös nyelv. Egymás első kötetét is lefordították románra, illetve svédre.
A magyar fordítás kapcsán Sall László elmondta, kedvenc göteborgi könyvtárosa Malin Andersson révén kerültek a kezébe Athena Farrokhzad versei. György Kamilla nyelvésszel dolgoztak együtt, s nehéz volt fordítani a szöveget, például a szójátékok miatt.
Athena Farrokhzad Teheránban született, gyermekkorában települtek át szüleivel Svédországba, ő svédnek tartja magát. Költő, irodalomtörténész és fordít. Verseskötete 13 nyelven jelent meg, a magyar kiadás egyébként a svéd mása, a könyv tervezője, Pascal Prosek ingyen adta át a terveit.
A versekben a háború, a forradalom, a migráció, a rasszizmus jelenik meg, ugyanakkor intim közegbe akarta helyezni ezeket a témákat, ezért a családtagok szólalnak meg a könyvben, melyet Budapesten is bemutatták a Swedish Arts Council és a Szépírók Társasága támogatásával.
Pénteken az Aranyhal. Nyolc jókedvű diákok című performansszal zárult a program. A produkciót – mely Oberon Kulturalis Egyesület szervezésseben és a Bihar Megyei Tanács támogatásával valósult meg, az Éjszaka a Színházban programjai között már láthatta a közönség.
Arany életmű és erdélyi színjátszás
Szombaton délelőtt a Várad caféval folytatódott a program, a 15 éves Várad folyóiratról beszélgettek. Délután Közkinccsé lett az Arany életmű címmel Dánielisz Endre szalontai irodalomtörténésszel beszélgetett Szűcs László és Szilágyi Aladár. A tanár úr mesélt arról, hogyan lett diákként a magyarok nagyszalontai bevonulása után az Arany-múzeum teremőre – ő még látta azokat a darabokat, például Arany János epekövét – amelyeket 1944 októberében elraboltak. Vidáman, élvezetesen mesélt arról, hogy végezte el iskoláit, hiszen nemcsak tanítóként, de lévita lelkészként is dolgozott. Jelszavát “Hass, alkoss, gyarapíts” Kölcsey Ferenctől kölcsönözte, ennek jegyében dolgozik és dolgozik ma is Dánielisz Endre, aki többek között az Arany kritikai kiadás elkészítésében is részt vett.
Egy sorozat első alkalma következett ezután, a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) tagjaival, Hyross Ferenccel és Szőllőssy Balázzsal Tasnádi-Sáhy Péter és Bíró Árpád Levente beszélgetett irodalomról, annak esteleges definíciójáról és szerepéről, s természetesen a felolvasások sem maradtak el.
Váradról indult címmel Gáspárik Attila színművésszel, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház főigazgatójával előbb Simon Judit, majd a volt osztálytárs, Szűcs László beszélgetett. Gáspárik Attila – aki egy 1919-es nagyváradi színházi plakáttal is megajándékozta a szervezőket – elmondta, hogy egyik álma egy erdélyi színháztörténeti múzeum létrehozása. A színháznak hatalmas szerepe volt a nemzetté válás folyamatában 1848 után, azonban a színházművészet mintha háttérbe szorulna például az irodalommal szemben. Foglalkozik azzal is, hogyan befolyásolta 1989 előtt a szekuritáté a színházi vagy éppen a kulturális életet, ma már például tudható, hogy a Kolozsvár–Marosvásárhely szembenállás mesterségesen kreált konfliktus volt, a belügyesek mind Sütő Andrást, mind Panek Zoltánt tudtuk nélkül manipulálták. Gáspárik Attila beszélt arról is, hogy az általa vezetett marosvásárhelyi színháznál a magyar társulat minden évadban bemutat egy kortárs román, román társulat pedig egy kortárs magyar művet.
A Holnap feszt zenével, a Colombo`s Wife együttes (Nagy Orsolya ének, Imre Zoltán gitár, Emődi Tamás gitár, Antal János billentyűk, Herman Szabolcs basszusgitár, Makai-Dimény Zoltán dobok) koncertjével zárult.
Fried Noémi Lujza / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Tárlat nyílik Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész pályaképéről Kolozsváron
Különleges, Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész munkásságát bemutató tárlattal nyílik meg Kolozsváron a Református Múzeum időszakos kiállítóterme szombaton a Bocskai (Avram Iancu) tér 13. alatt, 14 órát követően – közölték a szervezők.
A rendezvény a reformáció 500. jubileumát ünneplő kincses városbeli rendezvénysorozat része. A tárlat a művész-testvérpár, R. Berde Mária és Dóczyné Berde Amál pályaképét ábrázolja okmányok és műalkotások, valamint riportok segítségével, és az „isteni ingyen kegyelem” ajándékát hivatott bemutatni.
A szervezők azt írták, a Berde család tagjai az évszázadok során a haza, az egyház, a tudomány és a művészetek terén alkottak maradandót. Nem véletlen, hogy a kálvini tanok közül a legfontosabb a Berde Mária és Amál gondolatvilágában az, hogy a hithű, elvhű élet a kiválasztottság jele. Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem" ajándéka, amelynek gyümölcsöztetése kötelesség, nem egyéni érdem, ugyanakkor a kijelölt úton való megtorpanás istenkísértés.
„A reformáció egyik legszebb gyümölcse a protestáns lelkészcsalád. Kató Béla főtiszteletű püspök úr kiemelte annak az 1629-ben minden felekezetre kiterjesztő Bethlen Gábor-féle nemeslevélnek a jelentőségét, amely lehetővé tette, nemesi rangra emelte az erdélyi protestáns (lutheránus, református, unitárius) lelkipásztorok fiú- és lányutódait: »A lelkipásztor az ordináció révén korábban is a nemesség közé számláltatott és privilégiumai kiterjedtek családjára is.« Bethlen intézkedése példátlan volt a korabeli Európában, hiszen – ahogy Tonk Sándor fogalmaz – egy latens értelmiségi réteget tett a rendi jogosultságok birtokosává.
Közülük került ki a kollégiumok diákságának közel harmada, nagyban emelve ezzel az oktatás színvonalát. A nagy fejedelem nemeslevele az erdélyi művelődéstörténet egyik meghatározó elemévé tette a református értelmiségi dinasztiát. Ezek a dinasztiák túlnőtték az egyház határait, a lelkipásztor édesapa fia gyakran orvos, történész vagy matematikus lett" – idézi a közlemény az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosát, Ősz Elődöt.
A kiállításon bemutatott két alkotó jelentőségéről talán elég, ha azt említjük meg, hogy Szabó Magda ezt írja Berde Máriáról, a Baumgarten-díjas, Corvin-koszorús írónőről: „Aki úgy tud írni, mint egy magyar Burns, ne szidja Seherezádét, mert ráhagyta mesemondó képességét.” Berde Amál „gyönyörű színérző tehetségét" Thorma János, legkedvesebb mestere, így figyelmeztette: „Vigyázzon is jól ezen különösen nagy adományára a természetnek, mert mindent megtanulhat a festő, de ezt az egyet nem igen lehet tanulással elsajátítani senkinek, aki nem született ezzel.”
A tárlat Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója kitartó gondoskodása nyomán született meg, és nem jöhetett volna létre az alábbi intézmények támogatása, együttműködése nélkül: Erdélyi Református Egyházkerület, Erdélyi Református Gyűjtőlevéltár, Sapientia EMT Filmművészeti Szak, Székely Nemzeti Múzeum, nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium.
A szervezők köszönetet mondanak a Tőkés és Berde családnak, valamint a leszármazottaknak, akik mind a debreceni, mind a zalaegreszegi, mind az udvarhelyi ágon segítették a kiállítás létrejöttét. A bemutatott mozgóképeket Ambrus Emese operatőr készítette. A kiállítás kurátora Szebeni Zsuzsa színháztörténész, grafikai szerkesztője Szebeni-Szabó Róbert fotográfus. Krónika (Kolozsvár)

Délutáni iskola rászorulóknak
Tizennégy településen több mint négyszáz szociálisan rászoruló gyermek délutáni oktatását támogatja a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány az érintett helyi polgármesteri hivatalokkal közösen. Ahol szükség volt, megújították a szerződéseket, egyes helyeken részben változott a támogatás mikéntje is.
Az új tanévtől helyszínt változtatott a 2011-ben Sepsiszentgyörgyön indított program első csoportja, amely mostanig a helyi Rotary Házban működött. A tizennégy diák délutáni oktatását továbbra is egy, a Diakónia alkalmazásában álló pedagógus, egy bedolgozó tanár és egy önkéntes vállalja, a tevékenységeket a Gyöngyvirág utcai Keresztyén Ifjúsági Házban tartják, a helyi gyülekezet pedig állja a terem fűtésének, világításának, vízfogyasztásának költségeit, egyfajta gyámsági felelősséget érezve a kis csoport iránt.
Kovásznán támogatják
Kovásznán a polgármesteri hivatal és a Diakónia Alapítvány (a svájci HEKS – a Protestáns Egyházak Segélyszervezetének támogatásával) finanszírozza a programot. A Kőrösi Csoma Sándor Líceumban két 12 fős csoporttal, a vajnafalvi Avram Iancu Általános Iskolában egy hasonló létszámú csoporttal működik majd a program. A tevékenységeket, az oktatás és étkeztetés biztosítását az iskoláknak kell megszervezniük. Korábban a megyei tanács is részt vett a finanszírozásban 25 százalékos hozzájárulással, ugyanennyit adott hozzá a városháza, a Diakónia a további 50 százalékot biztosította. A megyei tanács – a számvevőszék ajánlására – kilépett a programból, a megyeháza anyagi hozzájárulását a város vállalta át – ezt tanácsi határozatban is rögzítették a szeptemberi soros ülésen. Gyerő József előterjesztésében hangsúlyozta, a programnak eddig nagy sikere volt a gyermekek, szülők és pedagógusok körében, fontos, hogy felvállalják az anyagi hozzájárulást, és minél hamarabb beindulhasson – annál is inkább, mert a HEKS tudatta: ha októberben nem kezdik meg a tevékenységet, kilép a finanszírozásból. Az előzetes számítások szerint kilenc hónapra (vakációban és hivatalos ünnepnapokon szünetel a tevékenység) a tervezett költségvetés 48 ezer lej. A programban részt vevő tanulók a partnerek megegyezése szerint szociálisan hátrányos helyzetű családokból kerülnek ki. A névsort az iskolák állítják össze, a városháza a szociális igazgatóságon keresztül ellenőrzi a gyermekek valós szociális helyzetét. Fülöp Csaba javasolta: az iskolákkal kötendő partnerszerződésekbe foglalják bele, hogy a tanintézmények kötelesek biztosítani a gyerekek étkeztetésének körülményeit – ezt a tanácstagok el is fogadták. Baróton is folytatják Barót tanácsa pénteken tartott rendkívüli ülésén úgy döntött, huszonnégy, rászoruló családból származó gyermek délutáni oktatását támogatja. A program lebonyolítója a Gaál Mózes Általános Iskola, de partnerként szerepet vállal a Diakónia Keresztyén Alapítvány, a költségek egy részét pedig a helyi tanács állja. Lázár-Kiss Barna András polgármester szerint a program tavaly jól működött, javasolta tehát, folytassák a gyermekeknek meleg ételt biztosító és a tanulásban segítséget nyújtó foglalkozást. Az önkormányzat számára ez évente közel negyvenezer lejes kiadást jelent. Pál-Szilágyi Zoltán RMDSZ-es tanácstag arra a kérdésére, kik kerülhetnek be a programba, a polgármester azt válaszolta, az iskola vezetése különböző feltételeket megvizsgálva tesz javaslatot. Nagy István a munkát végző pedagógusok kiválasztására kérdezett rá: a tanulásban segédkezők nem az aktív tanerők sorából kerülnek ki, de olyanok lesznek, akiknek megfelelő a tudásuk és tapasztalatuk – ígérte a városvezető. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)