Lélekben kell felnőni
Krisztus nem kötődik időhöz, ahogy a középkorban is, az egyház ma is őt hirdeti, csak a hozzávezető eszközök lettek mások – vallja Husztig Róbert. A fiatal katolikus papot pályaválasztásáról, érmihályfalvi segédlelkészi tevékenységéről kérdeztük.
– Meghatározható-e valamiképpen annak a hitnek az erőssége, ami a 21. század már-már korlátlan pályaválasztási lehetőségei közül a katolikus teológiára irányít egy fiatalembert? Mikor határozta el, hogy pap lesz?
– Nem tudom, hogy korán vagy későn, de XII. osztályban döntöttem el. Úgy szoktam megfogalmazni, hogy akkor mondtam ki az igent az egyháznak. Mint ahogy a házasság szentségében történik. És biztos vagyok abban, hogy nekem egy életre szól a kimondott igen. Nagyon nagy hatással volt rám II. János Pál pápa életstílusa, de amikor haldoklott, akkor figyeltem fel arra, mennyire átélte a szentségeket. Úgy érzem, a Jóisten általa hívott engem.
A döntés mégsem volt ennyire egyszerű, mert sportoltam, és addig ökölvívóként képzeltem el az életemet, ráadásul épp szerelmes voltam. Próbáltam harcolni magamban az egyre erősebb hívás ellen, valahogy úgy, ahogy Jákob harcolt az angyallal, és harc közben is látta az ég felé vezető létrát. Elfogadtam a gondolatot, hogy végeredményben a dönteni nem tudás is döntés, amikor pedig rájöttem, hogy hivatásom van, beléptem és kimondtam az igent.
– A családja hogyan fogadta a pályaválasztását?
– Édesanyám örült neki, édesapám, ha még élt volna, nem örült volna. Neki ugyanis nagyon fontos volt a család továbbvitele, ez most a testvéremre hárul.
– Nemcsak az iskolában járt német tagozatra, családi gyökerei közt is vannak német elágazások. Miért választotta mégis Gyulafehérvárt?
– Az elöljáróktól függött, hová megyek, de egyáltalán nem bántam meg, hogy Gyulafehérváron kezdtem a tanulmányaimat, épp ellenkezőleg, örülök neki. Az ottani papnevelde ugyanis nem nyugatiasodott el, nem szorul háttérbe a lélek pallérozása, márpedig végsősoron ez az elsődleges feladat. A teológia tudomány, meg lehet tanulni, a politikai behatást pedig ki lehet kapcsolni. Egyébként a hat romániai egyházmegye közül négyből Gyulafehérvárra mennek a kispapok, zömük a Székelyföldről.
Természetes, hogy magyarul tanultunk. A bukaresti és jászvásári egyházmegyékből Jászvásárra mennek, ott románul tanulnak. Váradról nem voltunk sokan, a hat évfolyamon összesen heten. Jó volt megismerni a más vidékről jötteket. Arra a kérdésre, hogy a 21. században, hogy is viszonyulunk a papi hivatáshoz: talán ugyanúgy, mint minden hivatásban. Lélekben kell felnőni a 21. századhoz, az orvos sem dolgozik 18. századi módszerekkel és eszközökkel. Krisztus viszont nem kötődik időhöz, ahogy a középkorban is, ma is lehet és kell is haladni a technológiával, mégis ugyanazt hirdetjük, mint a középkorban: Jézust. Csak a hozzávezető eszközök lettek mások. A mai papnak ilyen szempontból nehezebb a dolga, nagy kihívást jelent például a Facebook, a Twitter helyes használata.
– Kihívást vagy kísértést?
– Kísértés mindig, mindenütt van. A válasz rá, hogy az ember hogyan éli meg a hivatását. Én Istenre hagyatkozom, az energiámat az emberek szolgálatában használom. A cölibátus nekem elsősorban nem lemondást jelent, hiszen úgysem lehet meg mindenkinek mindene. Mondhatnám azt is, hogy az egyház az én feleségem, de inkább azt mondom, hogy osztatlan szívvel élek, az egyháznak kimondott igennel nemcsak az egyháznak, de mindenkinek felajánlottam a szívem. A fiatal pap keresi a barátokat, nem mindegy, hogy mennyire nyitott, ettől függ ugyanis, hogy öregkorban magányos lesz-e vagy sem. Én nem szeretnék magányos lenni, az emberek közt érzem magam igazán jól. Ferenc pápa azt mondta, az a jó pásztor, aki birkaszagú, aki mindig együtt van a nyájjal.
– Hogyan fogadták Érmihályfalván az új káplánt?
– A városban a reformátusok vannak a legtöbben, 4500–5000 lélek, mintegy 3000 a római katolikus, 1000 körüli az ortodox vallású, görögkeleti, illetve a neoprotestán kevesebb van. Mihályfalva előtt négy hónapig Szentjobbon voltam, ott jó volt a kapcsolat a többi felekezettel, Mihályfalván – egyelőre – nincs együttműködés. Az emberek szeretettel fogadtak, a beilleszkedés nagyon simán ment és a principálisommal, Bogdán István plébános úrral is jól megértjük egymást. Nagyvárad után Mihályfalván van a legtöbb katolikus hívő, azért is van szükség két papra. A fiatalokkal inkább én foglalkozom, nagyon fontos minél előbb megkezdeni a hitoktatást, mert egy életen át lélekformáló hatása van.
A MIHISZÜNK – Mihályfalvi Ifjúsági Szüntelen Közösség – keretében különböző foglalkozásaink vannak, féléve indult, 26-an iratkoztak be, de 18-an járnak rendszeresen. Szombatonként ifjúsági órát tartunk, tulajdonképpen értékeljük a hetet. Megbeszélünk mindent, de van vetítés is, különböző játékok, szóval bizalmas kör. Kimentünk a gálospetri gyermekotthonba, rendszeresen járunk a mihályfalvi idősotthonba, lássák a fiatalok, milyen gondok adódnak a gyerekekkel, idősekkel.
Érdekes volt továbbá a nagykárolyi kirándulásunk, ahol természetesen a Károlyiak kastélyát látogattuk meg. Tizennégy éves kortól harmincötig járnak a MIHISZÜNK-be. A plébános úr, vagy ahogy Mihályfalván hívják, a pap bácsi értékeli ezt a megpezsdülő közösségi életet. Különben is követi a fejlődésemet, figyelmes, igyekszik mindenhol ott lenni. Nagyon nemes lelkű nép a mihályfalvi, és ha probléma adódik, közösen igyekszünk minél előbb megoldani.
– Nem hiányzik Várad, nem tervez „bejövetelt”?
– Bejövetelt csak olyan értelemben, hogy néha bejövök meglátogatni a családomat. Érmihályfalván vagyok otthon, ott jól érzem magam, megtaláltam a helyem, azzal foglalkozom, ami a feladatom.
Krónika (Kolozsvár),

Testellenes a kereszténység?
A nagyváradi római katolikus püspöki palota dísztermében mutatták be hétfő délután a kolozsvári Verbum Kiadó jóvoltából megjelent Testben élünk című könyvet a szerkesztő jelenlétében.
A témát teológiai, egyháztörténeti, orvosi és pszichológiai szempontból körüljáró kötetben megszólal a színész, a táncpedagógus, a szerzetes, a tanár, a filozófus, a gazdálkodó, a pasztorálasszisztens, a kórházi lelki gondozó. A 376 oldalas könyvben harmincnyolc ember szakmai és emberi vallomása, véleménye sorakozik fel a test témájáról, egyebek mellett arról például, hogy valóban csak egészséges testben van egészséges lélek, vagy mi van akkor, ha a lélek szárnyalni szeretne, de a test folyton lehúzza?
Szőcs Csaba, a Verbum kiadó igazgatója kifejtette: elsősorban Erdély, a Partium és a Bánság magyar nyelvű katolikusainak- de nem csupán nekik- igyekeznek igényes, a lelket megmozgató olvasnivalót kínálni, illetve a hitoktatókat segédanyagokkal látják el. Az április 24-én Váradon is ismertetett Testben élünk című könyv a Keresztény Szó újraindult sorozatának harmadik darabja, a korábbi kettő egy-egy évfordulóhoz és dátumhoz kötődött. Úgy fogalmazott: érdekes, hogy a kiadó nevének (Verbum) magyar jelentése ige, Szent János evangélista azt írta, hogy az Ige testté lett, a könyv témája pedig a test, mely mindannyiunkat érdekel, hiszen a testben való lét problémája életünk különböző szakaszában valamennyiünket érint.
Bodó Márta szerkesztő azt mondta: a Keresztény Szó 2014 augusztusában adott teret a témának, ami sokak számára tűnt a tájainkon újszerűnek. Folytatva a kérdés körüljárását, 2015 márciusában a testi-lelki szenvedésnek szenteltek egy lapszámot, majd mindezeket az anyagokat egybegyűjtve, továbbgondolva, újabb szempontokkal kiegészítve készült el ez a kiadvány, melynek borítólapján látható élénk piros vonal egyes vélemények szerint olyan, mint egy szívgörbe. Különben négy nagyobb fejezetre van osztva: Testek, Test és lélek, A szenvedő test, Testben élve a világban. Az első amolyan felvezetése, egyháziasabb, biblikus és kultúrtörténeti megközelítése a témának, közérthetően, a második egészségügyi jellegű, a harmadik pszichológus, illetve gyakorló kórház pasztorációban dolgozók írásait tartalmazza, a negyedik pedig hatalmas palettát jelenit meg: a romantikus szerelem mítosza, a születés titkai, tudatos mozgáskultúra, tánc, a színpadon megjelenő test stb.
A könyvbemutatón arra a talán kissé provokatív kérdésre, hogy testellenes-e a kereszténység, Böcskei László megyés püspök adott egyértelmű választ. Leszögezte: nem, hiszen a feltámadott Krisztus a test „kihasználásával” vezette a kétkedőket hitre, ennek megtapasztalásával mutatta meg az igazsághoz vezető utat. Ha tehát a keresztény egyház testellenes lenne, akkor Jézus más megnyilvánulási formát választott volna, arról nem is beszélve, hogy liturgikus testtartás is létezik. A testet és a lelket, a kettőt egymásban és egymással, egymás mellé állítva kell helyesen kezelni, örülve annak, ami vagyunk- tette hozzá.
Hozzászólt még a témához Ozsváth Judit újságíró, Fodor József vikárius, Kiss Márton bélfenyéri plébános, Husztig Róbert érmihályfalvi segédlelkész és Holló Barna képzőművész is.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro