Nagyváradi fesztivál a nemzetegyesítés jegyében
A magyar kultúra határok fölötti egyesítő szerepéről beszéltek a Szent László Napok nyitógálájának szónokai a rendezvénysorozat hétfő esti megnyitó gáláján.
A Kiss Tünde, Kiss Huba, Lévai Tünde és Szilágyi Ágnes alkotta alkalmi zenekar 15. századi Szent László himnuszokkal és reneszánsz dalokkal indította a 4. Szent László Napokhivatalos megnyitó gáláját, melyet a Nagyváradi Állami Filharmónia koncerttermében bonyolítottak le. Hajrá magyarok! felkiáltással kezdte ünnepi köszöntőjét Zatykó Gyulafőszervező, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, aki az éppen zajló labdarúgó Európa-bajnokság aktualitásán keresztül szemléltette: ahogyan nemzeti válogatottunk helyt áll a pályán, úgy kell helyt állanunk a hétköznapokban. „Jó néha megállni és ünnepelni egy olyan rendezvény keretében, amely összeköti szívünket, lelkünket” – fogalmazott, reményét fejezve ki, hogy a Szent László Napok egy ilyen rendezvénye a nagyváradi magyarságnak.
Partnerség
Papp László, Debrecen város polgármestere beszéde elején gratulált Nagyvárad szemmel látható fejlődéséhez, majd hozzátette: jelenléte jelzi azt, hogy a határ két oldalán élő magyarság számíthat egymásra. „Büszkék kell lennünk kultúránkra, melynek szerves része Nagyvárad és Debrecen szövetsége is. Regionális együttműködésünket folytatnunk kell, s ennek jeleként partnerséget ajánlunk a nagyváradiaknak: érjük el közösen, hogy 2023-ban Debrecen Európa Kulturális Fővárosa lehessen” – mondta.
Nagyvárad önkormányzatát Huszár István alpolgármester képviselte a gálán, aki kijelentette, hogy olyan, saját igényekhez igazodó rendezvénysorozatot kell szervezni, amely mintaként szolgál majd más települések számára. Párhuzamba állította a Varadinum fesztiválsorozat és a Szent László Napok megálmodóit és megvalósítóit, hiszen ezek a rendezvények hozzájárulnak ahhoz, hogy Nagyváradnak saját kulturális arculata legyen. Utalva Papp László polgármester felvetésére, kijelentette: „A nagyváradi Szent László Napokat tovább kell építenünk, fejlesztenünk és még színesebbé tennünk, hogy 2023-ra részese legyen a debreceni kulturális főváros rendezvénysorozatnak”.
Gyökerek
Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára illendőnek és méltónak nevezte, hogy az anyaország és a határon túli közösség együttműködésben tekintse át hagyományait és gyökereit. „Olyan értékek, kincsek birtokosa Nagyvárad, amelyekre méltán lehetnek büszkék a mai generációk. Ha tehát Szent László Napokra érkezünk, köszönetet mondani jövünk azért az értékőrzésért, értéktartásért, amelyet önök és az önök elődei generációk óta végeznek” – jelentette ki az államtitkár. Hoppál Péter azt ígérte: Balog Zoltán miniszterrel együtt azon lesz, hogy a kormány által idén létrehozott kulturális fesztiválok támogatási sorában szerepelhessen aSzent László Napok rendezvénye is.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, a rendezvénysorozat mindenkori házigazdája köszöntő beszédében Szent Lászlónak és Márton Áron erdélyi római katolikus püspöknek azt a közös tulajdonságát emelte ki, hogy a kegyesség mellett erősek és rendíthetetlenek voltak országuk és népük védelmében. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét is betöltő politikus úgy vélte, azért van szükség a szent király és Márton Áron püspök példázatára, „mert Európának hite sincs, de már az életösztönei sem működnek; politikusai megfeledkezni látszanak arról, hogy elsődleges feladatuk saját polgáraik, saját népük védelme”. Véleménye szerint ebben a kontextusban ismételten értelmet nyer a lovagkirály által megtestesített eszmeiség, és Szent László újra a magyarság hitének és önvédelmének megtestesítője lehet. „Nagy királyunk szellemiségével kell védelmeznünk Európát, az anyaországot és a külhonba szakadt testvéreinket” – fogalmazott.
A népzene érték
A beszédek után az 1973-ban alakult Muzsikás együttes lépett színpadra és örvendeztette meg a közönséget egy rövid, de annál nagyszerűbb koncerttel. A Sipos Mihály, Porteleki László, Éri Péter, Hamar Dániel felállású zenekar a magyar népzenei hagyomány számos értékét sűrítette bele háromnegyed órás műsorába, hiszen kalotaszegi muzsikával indítottak, többek között somogyi, dél-dunántúli, illetve szatmári zenével folytatták, hogy aztán moldvai csángó muzsikával zárják koncertjüket, e zenei programjukkal is a magyar nép politikai határok felett átnyúló egységének eszméjét fejezve ki. Az esten fellépett Petrás Mária csángó származású neves énekesnő, aki csángó egyházi énekeket énekelt szólóban, a koncert végén pedig a Muzsikás együttessel közösen szólaltatott meg moldvai népi énekeket rendkívül tiszta, kifejező, a csángó ének-zenei, nyelvi sajátosságokat tökéletesen visszaadó hangján. A Muzsikás együttes igényes koncertjével megadta egy színvonalasnak ígérkező kulturális rendezvénysorozat alaphangját.
Pap István
erdon.ro

Megsértődött a váradi RMDSZ: a Néppárttal tárgyalt a PNL
Sérelmezi az RMDSZ Nagyváradon, hogy a megyeszékhely liberális városvezetése az Erdélyi Magyar Néppárttal ( EMNP) egyeztetett arról, hogy az önkormányzat kiket delegáljon a helyi tanintézetek vezetőtanácsába – közölte az Erdon.ro.
A hírportálnak Huszár István, az RMDSZ-frakció vezetője nyilatkozott, aki elmondta, az érintett iskoláktól kapták azt az információt, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői az EMNP-vel, konkrétan Csomortányi Istvánnal, a párt megyei elnökével tárgyaltak a magyar iskolák vezetőtanácsainak önkormányzat jelölte tagjairól. Huszár István leszögezte: a magyarság megosztási kísérleteként értékelte a városvezetésnek ezt az eljárását.
Huszár egyébként azt is hangsúlyozta, semmi baja Csomortányival, és díjazta azt is, hogy a néppárt aláírásgyűjtésbe kezdett a Kert (Avram Iancu) utca részleges lebontása ellen, melyet a tanács RMDSZ-es frakciója is ellenez. „Nem tartom kizártnak, hogy pont most, amikor esély mutatkozik arra, hogy a Kert utca ügyében együtt fogunk működni, ők (a liberális váradi városvezetés – szerk. megj.) éppen most csapnak közénk” – jegyezte meg a szövetség tanácsosi frakciójának a vezetője.
A hírportálnak sem Huszár István és Kecse Gabriella RMDSZ-es tanácsos nem adott konkrét választ arra, hogy kik azok a személyek, akik az EMNP javaslatára kerültek az iskolák vezetőtanácsába.
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke a Krónikának túlzásnak nevezte, hogy az RMDSZ egyeztetésnek minősíti a történteket, azt viszont elismerte, hogy a PNL javaslatot kért tőlük, és végül el is fogadta azokat a személyeket, akiket a tanintézmények vezetőtanácsaiba „küldtek” volna. „Ez óriási gesztus, mert politikai bosszúból megtehették volna, hogy a vezetőket lecserélik románokra” – mutatott rá a pártvezető, aki az RMDSZ által, a helyhatósági választások után felrúgott paktum következményének tartja a liberális városvezetés megkeresését.
Mint ismeretes, a júniusi voksolást követően az RMDSZ inkább a szociáldemokratákkal kötött megyei szintű együttműködést, emiatt a régi partnernek számító liberálisok eltávolodtak az alakulattól. „Mi abban a helyzetben voltunk, hogy javaslatot teszünk és megpróbáljuk biztosítani, hogy továbbra is legyen magyar személy a tanácsokban, vagy elutasítjuk, megkocáztatván, hogy román személyeket nevezzenek ki a helyükre" – magyarázta.
Csomortányi szerint ez kármentés, amire azért kényszerültek, mert az RMDSZ a megyei tanácselnöki tisztségért feladta a váradi pozíciókat, így ilyen jellegű PNL megkereséstől a jövőben sem fognak elzárkózni. Hozzátette, a szövetség vádjaival ellentétben igyekeztek pedagógusokat és az iskolai menedzsmentben jártas szakembereket javasolni a tisztségekre, „nem pedig úgy, ahogyan azt az RMDSZ tette a múltban, amikor politikusokat delegáltak a tanintézetek vezetőtanácsaiba”.
Amint arról beszámoltunk, a napokban heves vita robbant ki az iskolaigazgatók és aligazgatók októberben esedékes versenyvizsgája miatt. Sokan azt is aggályosnak tartják, hogy a versenyvizsga módszertana értelmében a magyar tannyelvű, illetve a többtagozatos iskolák esetében az igazgatói és aligazgatói versenyvizsgára jelentkezőknek rendelkezniük kell az RMDSZ megyei vezetőségének jóváhagyásával, a szövetség képviselői azonban nem találnak ebben kivetnivalót.
Gyergyai Csaba, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Mártír hídvédőkre emlékeztek
Szerda délután a Premontrei Öregdiákok Egyesületének és a Bihar Megyei RMDSZ közös szervezésében koszorúzásra kerül sor a Szent László plébánia templom falán elhelyezett emléktáblánál.
Az egybegyűlteket Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke köszöntötte, kérve őket a Himnusz eléneklésére.
Vonház Antal, a Premontrei Öregdiákok Egyesületének titkára arra hívta fel a figyelmet: a második világháború öldöklésének vége felé jártunk. A szovjet hadsereg Románia átállása után szinte akadálytalanul jutott el a Maros vonalán az Alföldre. Belényes érintésével igen hamar a Félixfürdőhöz értek. Várad szinte teljesen be volt kerítve, hiszen Berettyóújfalu, Bors, Biharpüspöki már az ő birtokukba került. Hasonlóképpen a Nagyvárad-Szatmárnémeti országút egy részét, valamint a vasútvonalat is ellenőrizhették. A menekülők számára egyedül a Bihari-hágó volt még nyitva úgy-ahogy, Székelyhíd, Érmihályfalva fele lehetett Debrecenbe eljutni.
A visszavonuló német egységek Nagyvárad összes hídját aláaknázták. Boér Péter tanár, a Szent László-templom kántora tartalékos tisztként, mint idős népfelkelő, 11 társával együtt- akik mind váradiak, illetve Bihar megyeiek voltak- a központi híd őrzésével voltak megbízva. 1944. október 12-én a visszavonuló német egységek aláaknázták Nagyvárad összes hídját. Miután az átkelő felrobbantására vonatkozó parancsot nem hajtották végre, illetve meg akarták azt akadályozni, a német mindannyiukat legépfegyverezték a híd Bémer téri oldalán, majd felrobbantották teljesen értelmetlenül a hidat, hiszen a többin már bejutottak az oroszok a városba. A halottak két napig temetetlenül feküdtek a Körös-parton, majd Várad jóérzésű polgárai földet hantoltak rájuk. Csak decemberben exhumálták őket és helyezték el a temetőbe.
„A sors fintora, hogy évtizedekig nem volt szabad beszélni róluk. Az emlékezet véges. Ma már csak kevesen vagyunk a történelmi tanúságtételre. Éppen ezért a Premontrei Öregdiákok Egyesülete felvállalta a kezdeményezést, felkérve a római katolikus és a református püspökségeket, a civil szervezeteket, illetve Várad polgárait egy emléktábla állítására. 2001-ben siker koronázta kezdeményezésünket, s azóta minden év október 12-én kegyelettel adózhatunk mártírjaink emlékének, megkoszorúzva a Szent László falában elhelyezett emléktáblájukat”- fogalmazott Vonház Antal titkár.
A tizenkét mártír
Az ünnepségen közreműködött még Meleg Vilmos színművész, a Szigligeti Társulat tagja, és a Szózat elhangzása előtt Pék Sándor római katolikus esperes-plébános mondott áldást.
Íme a tizenkét mártír névsora: Bereczky Sándor kőművesmester, Béres Sándor nyomdászmester, Boér Péter tanár, kántor, hadnagy, Gurzó Imre szakmunkás, Huszár István szakaszvezető, Hant Elek asztalosmester, Katona József ácsmester, Krammer Ferencz asztalos, Nagy Gyula telekkönyvvezető, Seres János révi földműves, őrvezető, Simonovits János üzemlakatos és id. Szíki Gyula jákóhodosi földműves.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

Előadás egy váradi polgármesterről
A Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat keretein belül Dr. Soós Istvánról, Nagyvárad egykori polgármesteréről tartott előadást Pásztai Ottó helytörténész a PBMET szervezésében.
„Dr. Soós István kiváló személyiség volt, aki sokat tett Nagyvárad polgárainak megmentéséért. Hálából a város öregségére magára hagyta…” – kezdte el a történelmi kontextusra is kiterjedő előadását Pásztai Ottó, miután Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.
A későbbiekben szó esett Dr. Soós István születéséről, családi körülményeiről, szakmai előmeneteléről, alpolgármesterré választásának előzményeiről, s mindennek a történelmi kontextusáról,  valamint a trianoni diktátum aláírása utáni időszakról, amikor ezrek menekültek Erdélyből Budapestre és sokan az ő segítségét kérték ahhoz, hogy a román hatóságokat meggyőzze, háruljanak hozzá a hazatelepülésükhöz.
Sokat tett
Mint elhangzott, 1928-ban, Aurel Lazăr mellett alpolgármester lett, s előbbi folyamatos betegeskedése miatt a polgármesteri jogkört egyedül gyakorolta. Neki köszönhető az is, hogy Bukarest nem tudta kiszorítani az erdélyi magyarság képviselőit a várospolitikából. Alpolgármesteri minőségében hosszú éveken keresztül sokat tett a gazdasági válsággal viaskodó polgárság és a munkásság helyzetének enyhítéséért. Szervezte és ellenőrizte a munkanélküliek és szegények élelmezését, pénzzel és tűzifával való segélyezését.
1940 szeptember 6-án vonult be a magyar hadsereg Nagyváradra. Egy három hónapos átmeneti közigazgatás után a magyar kormány a polgári közigazgatást helyreállítását egy olyan személyre bízta, akit a város szinte minden lakója erre a feladatra a legalkalmasabbnak tartott, azaz Dr. Soós Istvánra. Aki kiállt és vállalt, kemény küzdelmet folytatott az intrikák,az  elnyomatások, a rosszakarat feltorlódó hullámaival.  Küzdött a korrupció ellen, vívott a nagyváradi magyar polgár érdekeiért, a kisemberek tömegéért.
Lemondott
1944 tavaszán, mivel nem tudott megalkudni a zsidó lakosság elleni intézkedésekkel, példamutató emberi magatartásként lemondott polgármesteri tisztségéről. Sajnos a világháborút  követő kommunista rezsim részéről üldöztetésben és megaláztatásban volt része, két évre a Duna-csatornához vitték kényszermunkára, ahonnan testileg-lelkileg összetörve került haza. Idős korában, mint biztosítási ügynök kereste szűkös mindennapiját, s miután leérte a nyugdíjkorhatárt, évekig nem kapott nyugdíjat és így tovább kellett ügynökösködnie.
Az előadást követően többen is hozzászóltak – például Huszár István volt alpolgármester, illetve az egykori polgármester egy rokona. Az egyik hozzászóló megemlítete, hogy a hatvanas években, amikor készültek lebontani a Szent László templomot, pünkösd hétfőjén bejött a templomba a volt polgármester és elkezdett sírni…
Neumann Andrea
erdon.ro

Az RMDSZ javaslatai a nagyváradi városvezetésnek
Harminchárom tételből álló javaslatcsomagot nyújtott be Nagyvárad városvezetésének a városi helyi tanács RMDSZ-frakciója, mely többek között Szent László szobor elkészítését is javasolja.
Huszár István, az RMDSZ nagyváradi szervezetének elnöke és ifj. Ritli László, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke tartottak csütörtökön sajtótájékoztatót, melyen ismertették azokat a projekteket, amelyeket a szövetség megítélése szerint a váradi önkormányzat idei évi költségvetéséből támogatni kellene. A politikusok hangsúlyozták, hogy az RMDSZ által összeállított lista nem csak a magyar közösséget, hanem a város teljes lakosságát érintő projekteket is magában foglal. Mint ifj. Ritli László elmondta, számos helyről és számos módon kaptak jelzéseket polgároktól, szervezetektől, és a kapott ötletekből egy prioritási listát állítottak össze. A tervek megvalósítása az RMDSZ számításai szerint mintegy 46,5 millió lejbe kerülne. Ritli László hozzátette, hogy a tavaly a város beruházási költségvetése mintegy 115-120 millió lej volt, ami azonban nem foglalta magában a nemzetközi finanszírozású beruházásokat, ugyanakkor az RMDSZ javaslatcsomagja sem csak beruházásokat foglal magában, hiszen például az egyházak támogatására 500 ezer lejt irányozna elő.
Az összesen harminchárom tételből álló javaslatcsomagot tegnap nyújtotta be a városvezetéshez a nagyváradi helyi tanács RMDSZ-frakciója. Ritli László hozzátette: igyekeztek úgy kidolgozni a javaslatokat, hogy azok illeszkedjenek a városvezetés elképzeléseibe. Többek között ezzel is magyarázható, hogy az RMDSZ tervezetében szerepel a gyorsforgalmi út befejezésére vonatkozó, 2,7 millió lejes költségvetési tétel és a Bémer (Ferdinand) tér felújításáról szóló javaslat, mely utóbbira az idén kilencmillió lejt kellene elkülöníteni az RMDSZ szerint. A csomagban vannak olyan beruházások is, amelyeknek elvégzését nem lehet már halogatni. Ebben a vonatkozásban Huszár István kiemelte az egykori Szabadság mozi felújításának a fontosságát, hiszen az az épület olyan rossz állapotban van, hogy félő, egyes részei összeomlanak. Ugyanilyen sürgős lenne a Szacsvay iskola főépületének a felújítása is, ugyanakkor a főépület belső udvarán lévő épületre egy emeletet kellene ráépíteni, hogy legyen végre a sulinak sportterme és díszterme. Noha nem számít sürgősnek, de a Szacsvayt érinti az iskolához tartozó biharpüspöki Juhász Gyula iskolában a műfüves sportpálya megépítésére vonatkozó RMDSZ-es javaslat. Huszár István szintén sürgősen megoldandó ügynek nevezte a nagyállomás mögötti városrész rehabilitációját, hiszen elfogadhatatlan az, hogy egy-egy nagyobb esőzés után az ott lakók gumicsizmában kell járjanak az utcán. Szintén költségvetési tételt kellene kiadni a meddő iszaptározó és a volt timföldgyár területének környezetvédelmi rehabilitációjára. Huszár István megjegyezte: tisztában van azzal, hogy ott magántulajdonok vannak, de a városvezetésnek mihamarabb le kell ülni tárgyalni a tulajdonosokkal erről a kérdésről. Az idén már el is lehetne készíteni a megvalósíthatósági tanulmányt, amire 450 ezer lejet kellene elkülöníteni.
Mire költsön a város
Kiemelten fontos lenne egy tanmedence építése az akvapark és az Alexandrescu elnevezésű városi uszoda közelében. Fontos lenne továbbá, ha a város támogatná az olyan jelentős kulturális eseményeket, mint a Festum Varadinum, vagy a Szent László Napok, előbbire 100 ezer, utóbbira 40 ezer lejnyi támogatást kér az RMDSZ a városvezetéstől, de a Mandala nyári színházi fesztivál és a virágkarnevál megszervezésében is anyagi támogatást kérnek, mint ahogy a váradi színházak által rendezett eseményekre is 100 ezer lejnyit költségvetési tételre tett javaslatot a szövetség. Ifj. Ritli Lászó nagyon fontosnak nevezte azt, hogy az idén ismét beindítsák a 2012-ben elkezdett, de akkor meg is rekedt orvosi szűrőprogramot előkészítő osztályos és ötödik osztályos diákok számára, ami ingyenes szem-, és fogvizsgálatot, ortopédiai vizsgálatot, valamint egy általános egészségfelmérő vizsgálatot foglalna magában. Erre a célra 400 ezer lej elkülönítését javasolja az RMDSZ. Külön kategóriát képeznek a javaslatcsomagban a különböző emlékhelyek rehabilitációjára, illetve új emlékhelyek létrehozására vonatkozó javaslatok. Huszár István elmondta, hogy fel kellene újítani a Szacsvay Imre szobor körüli térséget, amelyre egyébként 2016-ban elő is irányoztak költséget, csak éppen a munkát nem végezték el. Emlékhely kialakítását javasolja a szövetség a nagyváradi szőnyegbombázásban elhunytak, továbbá az egykori szőllősi temetőben eltemetettek emlékére, mely beruházásokra összesen 450 ezer lejt kellene előirányozni a költségvetésben. Az RMDSZ szerint a Rimanóczy családnak és Kabos Endrének, Nagyvárad egyetlen olimpiai bajnokának is szobrot kellene állítani a városban az idén, ezekre a tervekre külön-külön 400 ezer lejes költségvetési tételt ajánl a szövetség a városvezetésnek.
Szent László szobor
Szent László lovas szobrának elkészítését és köztérre állítását is kéri az RMDSZ, mely 900 ezer lejből gondolja megvalósíthatónak ezt az elképzelést, a szobor lehetséges helyszínéül pedig a Szent László teret vagy a nagyváradi vár belső udvarát jelölte meg. Az általános javaslatok között szerepel, de a történelmi múlt ápolását szolgálná a belváros történelmi utcaneveinek kihelyezése úgy mint ahogy történt az Medgyesen, Segesváron és Nagyszebenben. Ezt az elképzelést 200 ezer lejből lehetne megvalósítani.
Pap István
erdon.ro

Ügyintézés – Váradon magyarul is?
Egyeztet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) itteni szervezete a váradi önkormányzattal arról, hogy magyar nyelven is lehessen ügyeket intézni az önkormányzatnál. A formanyomtatványok fordítására önkénteseket várnak.
Idén sem jön össze a március 15-i közös, hivatalos ünneplés az RMDSZ és az EMNP részvételével. Immár tíz éve ünnepelnek ilyenkor külön az érdekcsoportok, pártok. Idén is tárgyaltak viszont, és érdekes dolgokra jutottak. A részletekről Csomortányi István megyei EMNP-vezető számolt be tájékoztatójukon. Utóbbi párt most területfoglalási engedélyt kapott az önkormányzattól, az adott napra, délután négytől este nyolcig szólóan. Csakhogy utánuk az RMDSZ is kapott ugyanilyet, másfél órával elcsúsztatott idősávra. Csomortányi hozzátette: az ő kérvényük érkezett be hamarabb a városházára, „és mivel ott az RMDSZ-nek most nincs vezető embere, nem tudtak gáncsoskodni sem, ezért megkapta az engedélyt az EMNP”. Majd pedig az RMDSZ is. A párhuzamosságok miatt aztán a városházán egyeztetett a két párt. Kérdésünkre amúgy Csomortányi hozzátette: nem a városi RMDSZ-t képviselő Huszár Istvánnal tárgyaltak, mert ő azt jelezte, hogy nem illetékes, hanem a megyei pártvezetéssel, „ami ilyen helyi ügyben eléggé érdekes”. Végül abban maradtak, hogy a programokat előbb kezdő EMNP vállalta, hogy a Szacsvay-szobornál véget érnek a programjaik, 18 órakor, és onnantól az RMDSZ-é a „terep”. Különben ugyanis két fáklyás felvonulás is zárta volna a megemlékezéseket, ami az EMNP szerint kellemetlen lenne. Így a néppártosok részéről elmarad a saját, külön fáklyás felvonulásuk, és a Petőfi parkbeli momentum is. Sőt, azt kérik, az EMNP rendezvényei után (aminek programját már előzőleg is közöltük lapunkban) „aki gondolja, maradjon a többin is”.
Tárgyalnak
Újdonságként amúgy Csomortányi elmondta: az EMNP tárgyalásokat folytat a Bolojan-adminisztrációval arról, hogy magyar nyelven is lehessen ügyeket intézni az önkormányzatnál. Be is mutatott egy több száz oldalas paksamétét, amely a szükséges formanyomtatványok román változatait tartalmazza. Ezek fordítását nem akarják hivatalos fordítóra bízni, mert “az nagyon sokba kerülne, és nem is dolgoznak jól”. Ehelyett önkénteseket várnak, akik szeretnének fordítani. Jelentkezni a 0762248691 számon lehet. A lefordított iratokat tervezik benyújtani az önkormányzathoz. Megkérdeztük, mikor dől el, hogy lesz-e végül magyar nyelvű ügyintézés – szerintük még a tavasz folyamán. Sőt, hozzátették: ha lesz, akkor az EMNP önálló magyar nyelvű ügyintéző ablakok létrehozását is kéri.
Segítsenek!
Moldován Gellért Lajos, az EMNP váradi szervezetének elnöke arról számolt be, hogy áll a Kovászna megyei Kommandó félig leégett iskolájának javára indított könyvadomány gyűjtés. Mint ismert, a januári tűzben főleg a könyvtár sérült. Nos, eddig mintegy háromezer kötet gyűlt össze a mi térségünkben, és például Élesden is mintegy háromszáz könyv vár elszállításra. Most azt kérik: ha van olyan fuvarozással foglalkozó vállakozó, aki segítene eljuttatni legalább Sepsiszentgyörgyre, de akár a célba is a könyveket, jelentkezzen a 0259220126számon.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Ismét lengett magyar zászló a Szent László téren
Ebben az évben változott kissé a március 15-i ünnepi megemlékezések forgatókönyve Nagyváradon. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az ünnepi repertoárba új arculatot tudott vinni, melyet nagyon sok nagyváradi magyar örömmel fogadott.
A március 15-i megemlékezés délutáni része idén első alkalommal ugyanis a váradi központban, a Szent László (ma Unirii) téren kezdődött. A szervezők itt egy magyar néptáncbemutatóval egybekötött toborzót tartottak. Néptáncosok Berettyóújfaluból érkeztek, három kitűnő csapat, a Cserbóka, a Kökörcsin és a Boróka csapat tagjai. A fellépő fiatalok nagyon szép, színvonalas előadással rukkoltak elő. A gyülekezők ezt követően rendezett sorokba zárkóztak fel, a menet élére a magyar, piros–fehér–zöld nemzeti lobogókat vivő fiatalemberek álltak. Érdemes megjegyezni, hogy 1944. óta most első alkalommal, azaz 2017 márciusában történt az meg, hogy egy hivatalos magyar ünnepségen a magyar zászló szabadon lenghetett a váradi főtéren. Az ünnepségen amúgy semmilyen atrocitás nem történt, sőt sok román ajkú váradi is csatlakozott a néptáncbemutatóban gyönyörködőkhöz.
A főtéren összegyűlt magyarok rendezett sorokban vonultak át a Szent László hídon, s a Körös-part menti sétányon meneteltek végig Szacsvay Imre vértanú szobráig, miközben a Váradi dalnokok és a Nagyváradi asszonykórus vezetésével Kossuth-dalokat énekeltek.
Idén a Szacsvay szobor környéke is változott a megemlékezések idejére, a szobor előtti hatalmas fák törzsét nemzeti színű selyemlepellel tekerték be, s a bevonulók menetét 1848-as divat szerint beöltözött ifjú hölgyek fogadták a szobornál, akik kokárdákat és virágot osztogattak.
A szobornál a szervezők nevében Török Sándor köszöntötte az ünneplőket, többek között Albertné Simon Edina kolozsvári magyar konzult, Szilágyi Zsoltot, az EMNP országos elnökét, Csomortányi Istvánt a néppárt megyei elnökét, Huszár Istvánt, a nagyváradi önkormányzat RMDSZ frakciójának vezetőjét, a magyar történelmi egyházak képviselőit, a civil szervezetek és lovagrendek jelenlevő tagjait.
A megemlékezést Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetének felolvasásával kezdték, majd a jelenlevő politikusok mondtak megemlékező beszédeket.
Az idei 1848-as szabadságharcra való emlékezés mottója az egész Kárpát-medencében „Tisztelet a bátraknak” – hangzott el több beszédben, s a szónokok rámutattak arra, hogy a magyar nemzet jelenlegi helyzetében az egykori, szabadságukért akár életüket is áldozó bátor emberek örökségeként, a jelen bátrai sem hátrálhatnak meg a harcok elől, melyek elkerülhetetlenek, hogy a magyar nép örök szabadságvágya ismét szárba szökkenjen és megvalósuljon.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Lehallgatási játék – Száz esztendeje született Aczél György
Száz éve, 1917. augusztus 31-én látta meg a napvilágot Budapesten Aczél György, a Kádár-korszak meghatározó kultúrpolitikusa. Nevének említése máig a legellentétesebb érzelmeket váltja ki, emléke nem halványul. Mi lehetett a félamatőr színészből, szavalóművészből magas posztra emelkedett politikus titka? Ezt próbáltuk megfejteni.
Kezdhetjük, Aczél elvtárs? – a kulturális életért felelős miniszterelnök-helyettes némán bólintott, majd felsorolta érveit a nyugati társadalmi rend és életmód anomáliáiról a munkanélküliségtől a rasszizmusig. Azután Boldizsár Iván következett. Franciául szólalt meg; a nyelvet szinte tökéletesen beszélte, hiszen felesége Franciaországból származott. Keményen nekitámadt a Magyar Népköztársaságnak és a szocialista tábornak. Boldizsárnak persze nem ment el az esze, éppen erre kérték fel. Próbavitát rendeztek: a keleti blokkból először (és utoljára) egy vezető pártember hajlandó volt tévépárbajra kiállni egy nyugati politikussal, nevezetesen a jobboldali Alain Peyrefitte-tel. Boldizsár az ő nevében érvelt lehengerlő hitelességgel.
– Magyarországon nincsenek szabad választások, demokrácia is csak szavakban létezik. Legális ellenzék nem működhet, a szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadság írott malaszt csupán, az egyházak szabad működését gátolják. A rendszer fennmaradásának záloga a szovjet csapatok jelenléte, a keleti tömbhöz tartozás.
A legenda szerint Aczél ebben a pillanatban intett: vége a játéknak. Egyben az is eldőlt, hogy mégsem lesz vita Peyrefitte-tel. Annak ugyanis beláthatatlan következményei lehetnének, ha Peyrefitte élőben, a Magyar Televízió adásában mondaná ugyanazokat, amiket a próbán Boldizsár Iván.
Hogy megtörtént-e, és ha igen, milyen körülmények között a közbeszédben megőrzött fenti jelenet, azt ma már nehezen lehetne bizonyítani. (A tervezett disputából más források szerint Peyrefitte hátrált ki, inkább érdektelenségből, mint félelemből.) Az anekdota viszont – egyébként bő tárházuk van az Aczélhoz kapcsolódó, nehezen igazolható, ám jellemző sztoriknak – több fontos dolgot is elárul a kőművesből, félamatőr színészből politikussá váló pártvezetőről; mindenekelőtt különös egyediségét. Kuriózum – hasonló példát nem ismerünk sem a hazai, sem a Varsói Szerződés többi országának történelméből –, hogy egy keleti bolsevik politikus nyilvános vitán kívánná összeütköztetni érveit nyugati kollégájával. Boldizsár Iván kendőzetlen szavai pedig arra utalnak: a funkcionáriusok közül szintén egyetlenként Aczél jelenlétében viszonylag nyíltan lehetett beszélni.
Nem véletlen, hogy társairól lassan megfeledkezik a társadalom: bármit is tett a gazdasági reformért Fock Jenő vagy Vályi Péter; bárhogy próbált a munkásellenzék részéről ellentartani nekik Németh Károly és Pullai Árpád; bármeddig volt is államelnök Losonczi Pál, miniszterelnök Lázár György, nevükön kívül a közemlékezetben alig maradt meg róluk valami. Aki a korszakot emlegetve eszünkbe jut, az bizony Kádár János mellett Aczél György. (Biszku Béla is legfeljebb az ellene folytatott közelmúltbeli per miatt került elő a lomtárból.)
A kulturális életet a hatvanas évek végétől, Szirmai István halálától szinte teljhatalommal felügyelő, sokszor indirekt módon irányító, ám előtte is jelentős befolyással rendelkező Aczél György a maga idejében (leginkább a nyolcvanas évekig), a maga közegében (elsősorban saját kortársai között, Magyarországon) olyan egyedülálló „kultúrpolitikai” teljesítményt nyújtott, amely kelet-közép-európai viszonyok közt, tehát helyi értékén kezelve manipulációban, kegyosztásban, a korbács és a mézesmadzag taktikus váltogatásában bizonyos pillanataiban Richelieu-t vagy Talleyrand-t idézte. Talányos alakjához a rendelkezésünkre álló tengernyi adat, történet, pletyka ellenére máig nehéz hozzáférni. (A művelet eleddig Révész Sándor publicistának sikerült leginkább: a két évtizede napvilágot látott, Aczél és korunk című kötetéből meglehetősen összetett személyiség képe bontakozik ki.)
A róla szóló mondatok sokszor akaratlanul is leegyszerűsítők. Ezért is kelthet hiányérzetet bennünk Molnár Gál Péter 1991-es, Népszabadság-beli nekrológjának egyébként a lényeget érintő megjegyzése: „Művelődési protektorátusának legveszedelmesebb vonása az lett, hogy jó néhány alkotóval elhitette a megalkuvások folytonos szükségességét.” A mondat elfedi Aczél fontos vonását: úgy tudott megalkuvásra ösztönözni embereket, hogy – feloldva a lelkiismereti skrupulusokat – partnereivel elfeledtette azt a tényt, hogy éppen a zsarnoki hatalommal alkusznak meg, netán éppen szolgálatába szegődnek. Ereje személyi hatalmában rejlett, jegyzi meg találóan Révész. Olyan szövevényes és szoros kapcsolatrendszert épített ki hatalmas energiával, rendkívüli kommunikációs képességei segítségével, ami 1974-es leváltása és áthelyezése után sem kérdőjelezte meg, hogy – természetesen Kádár akaratából – továbbra is ő a kultúrpolitika valódi irányítója. (A szovjetek által egyébként nem kedvelt Aczélt a reformellenes erők felülkerekedése lökte ki az egyeduralkodó párt kulturális titkári posztjáról, és „bukott” – formálisan – művelődési ügyekért felelős miniszterelnök-helyettessé, miközben megőrizte elsőségét a ranglétra magasabb fokán álló utódjával, a jámbor és egyébként rendkívül művelt Óvári Miklóssal szemben. 1982 és 1985 között pedig ismét a pártközpontban találjuk.)
Aczél kommunikációs képességeit elsősorban az hitelesítette, hogy mind a Parnasszuson helyet foglalókat, mind az ígéretes tehetségeket (az irodalomtól a sajtóig) őszintén nagyra becsülte, teljesítményüket értékelte, mindent megtett azért – autodidakta mivoltával szorosan összefüggő sznobizmusa kielégítéséül –, hogy barátainak, bizalmasainak tudhassa őket. Ezt azért is sikerült gyakran elérnie, mert megnyerő modorú, fesztelen magabiztossággal társalgó, érdekes szellemi partner volt: „olyan jó előadó, hogy maga is élvezi” – írta naplójában Illyés Gyula, amikor Aczél Rákosival kapcsolatos emlékeit elevenítette föl egy közös vacsorán.
A Bibliából vett kádári konszolidációs tételt – „aki nincs ellenünk, az velünk van” – szintén egyedi módon fejlesztette tovább. Ha éppen arra volt szükség, az alapelvet kiforgatva elhitette, hogy valójában ő, a pártember van „velük”, vagyis a neki és a diktatúrának kiszolgáltatott beszélgetőtársaival.
Elősegítette mindezt az is, hogy a megtorlás feladatát, az engedetleneket sújtó retorziók végrehajtását gyakran beosztottjaira osztotta ki. A Mozgó Világ általa vezényelt (ám általa nem feltétlenül óhajtott, de a pártvezetés akaratából következő) 1983-as szétverésének előestéjén leváltása után jellemzően annyit mondott sajnálkozva Kulin Ferenc főszerkesztőnek, a felelősséget Tóth Dezső miniszterhelyettesre hárítva: „Kulin elvtárs, hát hallom, mi történt… Látja, nem voltam itt!” Aczél tehát nemcsak a legkisebb rossz, hanem ennél több: jóakaró, bizonyos esetekben barát. Ahogy Faragó Vilmos, az Élet és Irodalom helyettes főszerkesztője később felidézte: „Annak a hipotézisnek a jegyében éltünk és működtünk, nemcsak mi, az ÉS, hanem az ország vezető intézményrendszere, hogy mi tulajdonképpen értjük egymást, Aczél György is ért minket, és mi is őt.”
Ebből a szempontból is figyelemre méltó – Révész Sándor lehallgatási játéknak nevezi – a tárgyalópartnerek előtt sokszor ismételt trükk. (Hogy valójában lehallgatták-e Aczélt vagy sem, az természetesen más kérdés.) Az Erdélyből Balogh Edgár üzenetét hozó, a mutatványnak bedőlő Szerdahelyi Istvánnak a Parlamentben például jelbeszéddel utalt a mikrofonok állítólagos jelenlétére: „Ujjával hallgatásra intve kivitt a szobájából a folyosóra, és ott beszélte meg velem az ügyet – tehát tudta, hogy az irodáját lehallgatják, s nem volt módja a »poloskák« eltávolítására.” Eljátszotta ugyanezt Jancsó Miklóssal és Huszár Istvánnal is.
Ennek a hamis kiforgatottságnak, a finom eszközökkel folytatott szellemi korrumpálásnak, illetve az ezzel szorosan összefonódó „kompromittálásnak” két, általa talán nem is sejtett, torzító hatású következménye lett: egyrészt – a kortársak, illetve az utókor szemében – kisebb-nagyobb mértékben természetesen lejáratta a vele együttműködőket, bűvkörébe vont, morálisan mindenképpen jobb sorsra érdemes „áldozatait”. Teljesítménye, segítőkészsége, „emberséges jósága” ezzel együtt Aczélt máig csupán meg-megingó piedesztálra emelte, kiragadva őt a hasonló kommunista kultúrpolitikusok közül. Ez a tény pedig máig sokszor kendőzi el előlünk a valóságot.
Az érem másik oldalára Révész világít rá: nemcsak „pácienseivel”, de a hatalommal is elfogadtatta a megalkuvások folyamatos szükségszerűségét. Védőernyője alatt nemcsak liberálisabb kultúrpolitika érvényesült, de néhány újság is bátrabb hangon szólalhatott meg. Aczéllal hozható összefüggésbe, hogy például a Magyar Nemzet a hetvenes években és a nyolcvanas évek elején rendszeresen foglalkozott (persze megfelelő csomagolásban) kényes – a három T, a „támogatott, tűrt, tiltott” jegyében –, éppen csak elfogadott vagy nemkívánatosnak tartott olyan témákkal, mint a határon túli magyarság helyzete, elnyomása, a szabadságjogok hiánya, a cenzúra működése. (A régi lapszámokat olvasva bőven találunk írásokat e tárgykörökben elsősorban Ruffy Pétertől, Csurka Istvántól, Mátrai-Betegh Bélától, Ember Máriától vagy éppen a fiatalabb nemzedékből Javorniczky Istvántól.) A pártközpont többnyire dorgálással intézte el a cikkek keltette vihart, míg az 1982-es általános szigorítás idején keményebben is lesújtott – Aczél (kényszerű vagy nem kényszerű) közreműködésével.
A kultúrpolitikai hatalommal kompromisszumot nem kötőknek (vagy azt felmondóknak) persze sokkal rosszabb sors jutott osztályrészül. Aczél György életútinterjújában három olyan írót sorolt fel, akiknek folyamatos üldözésben volt részük hatalma idején: Mészöly Miklóst, Konrád Györgyöt és Eörsi Istvánt. Aczél „éveken keresztül üzengetett egy neves író barátomon keresztül, s nem kívánt tőlem egyebet, csak azt, hogy üljek le vele egy fehérasztal mellett, de lehetőleg nyilvános helyen vagy egy jelentős magántársaságban. Beszélgetni. Hogy miről, azt természetesen nem tudom, s talán nem volt fontos az ő számára sem, hanem csak a puszta tény, mint egy kis historikus epizód, megmaradjon, hogy mi együtt voltunk – idézte fel egy interjújában Mészöly Miklós. – Újra és újra kitértem a kérés elől. Megértem, hogy ezt nagyon nehezen lehetett megbocsátani.”
Az üldöztetés, akár a behálózás, a legváltozatosabb formákban történt. Mészöly esetében a művei kiadását kísérő nyomasztó tortúrában, abban a tényben, hogy a Magvető szerződéssel kötötte magához, miközben a könyvek kiadását olykor évekig halogatta. És abban is, hogy a megjelent alkotásokat az Aczélhoz igazodó kritika gyilkos össztűznek vetette alá, így például a hetvenes évek közepén napvilágot látott, gyémántfinomságú kisregényét, a Filmet. Az Alföld recenzense a „hamis tudat igazságaként” emlegeti a szöveget, az ekkor már Aczél házi lapjának számító Kritikában pedig egy fiatal ítész azontúl, hogy megállapítja, a Film „világa pocsolyaperspektíva”, még egy feljelentéssel felérő, az írót indirekt módon lefasisztázó célzást is megkockáztat: „Mészöly kamerájának lencséjében ugyanúgy csillan meg a kivégzett beteg öregemberek és az ezért a kivégzésért megbüntetett nyilasok tekintete – őszintén hiszem, hogy az író legbelső szándéka ellenére, de alkotói szemlélete következtében.” Bátran teheti, hiszen Aczél egyik legfontosabb bizalmasa, Pándi Pál főszerkesztő a lap alján dőlt betűs sorokban fejti ki, hogy a könyvet nem lett volna szabad megjelentetni. Az ezt követő művitában közlik ugyan Könczöl Csabának a Film mellett kiálló óvatos sorait, ám a disputát Aczél György másik bizalmasa, Agárdi Péter zárja, Pándiékhoz csatlakozva.
Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy mellőzöttség jutott olyan íróknak is, mint Nádas Péter vagy Hajnóczy Péter (utóbbi lefasisztázása szintén megtörtént). Súlyos hiba figyelmen kívül hagyni tehát, hogy az aczéli politikának a „liberalizmus”, a kedélyeskedés és az azt kísérő szellemi korrumpálás mellett – a tény sokszor máig elsikkad – alapeszköze volt az elnyomás, az elhallgattatás, az ellehetetlenítés. Hogy jó- vagy rosszkedvéből végezte-e (illetve végeztette) el a hentesmunkát időnként Aczél György, az az utókor szemében másodrendű kérdés.
PETHŐ TIBOR / Magyar Nemzet