Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Huszár Gál
2 tétel
2016. október 3.
Határok fölött is egymást erősítve, megmaradásunkért
Történelmi egyházmegyék sikeres találkozója Aradon
Határok fölött is egymást erősítve, megmaradásunkért
Szombaton az arad-belvárosi református templomban 10 órakor kezdődött istentisztelettel indult a Történelmi Békés-Bánáti Református Egyházmegye IV. Találkozója. A jelzett egyházmegyének az impériumváltáskor 3 ország, 5 egyházmegyére tagolódott espereseinek, illetve Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének az ünnepélyes bevonulásakor az eredeti egyházmegye zászlaját Venter Miklós, az Aradi Egyházmegye főgondnoka vitte elöl.
Igehirdetésében Ft. Csűry István püspök Ezsdrás könyve VII. része 9-10. verseiből kiindulva az írástudó papról beszélt, aki a babilóniai fogságból szabadulva indult Jeruzsálembe, hogy teljesítse Isten rendeleteit. Örömének adott hangot, amiért ilyen sokan összegyűltek ünnepelni, hogy Isten szeret bennünket. Ebből viszont nekünk is fel kell ismernünk, hogy a modern világban hogyan kell az élethez, a testvéreinkhez, főképpen az Úrhoz viszonyulnunk. Ő ebben az újfajta világban sem hagy magunkra, akárcsak Ezsdrást, az írástudó papot, aki nem talál meghallgatásra. Az Úr azonban nem hagyta magára, akárcsak bennünket, modern világi embereket, akiknek Isten mindig biztosítja a túlélést, a szabadságot, illetve ha fogságba esünk, a szabadulás reménységét. Ne a babilóniai fogságra, hanem mindennapi életünk fogságaira gondoljunk, ahonnan a kiutat Isten előbb vagy utóbb megmutatja. Kerülhetnek utunkba áthághatatlannak tűnő akadályok, szenvedések, megpróbáltatások, az Isten által nekünk szánt célba, mindenképp eljutunk. Ehhez azonban feltétlenül szükséges: hogy soha ne kételkedjünk Istenben, mindig az Ő törvényei szerint éljünk, cselekedjünk, mindig a szívünkben hordozzuk és a testvéreinket, a környezetünket is az istenhívő életre, az egymás iránti önzetlen szeretetre ösztönözzük.
Ünnepi műsor, köszöntések
Kiss Zsuzsanna egyetemista mély átéléssel szavalta el Radnóti Miklós, Nem tudhatom című költeményét, ezt követően nt. Módi József esperes Ézsaiás próféta könyvéből vett igével köszöntötte a maga és a szervezők nevében a Történelmi Békés-Bánáti Egyházmegye IV. Találkozójának a résztvevőit, megköszönve ft. Csűry István püspöknek az igei szolgálatot, majd tolmácsolta ft. Halász Béla, a Szerbiai Keresztyén Egyház püspökének az üdvözletét, aki egészségi okok miatt nem tudott jelen lenni. Köszöntötte nt. Katona Gyulát, a Békési Református egyházmegye esperesét; nt. Juhász Andrást, a Csongrádi Egyházmegye esperesét; nt. Fazakas Csabát, a Temesi Egyházmegye esperesét, valamint nt. Kiss Nándort, a Bánáti Református egyházmegye esperesét. Köszöntötte Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagyot, valamint Nagy Szabó Kornélia karnagyot, a főtiszteletű és a nagytiszteletű asszonyokat, lelkipásztor testvéreket, a presbitereket, valamint a gyülekezetek küldötteit. Köszöntötte a testvéregyházak képviselőit, nt, Jakab István evangélikus-lutheránus lelkészt; Kulcsár Barnát, a magyar baptista gyülekezet részéről, valamint a katolikus egyház képviselőjét; dr. Hegyi Ádám történészt; Király András oktatási államtitkárt, Bognár Levente aradi alpolgármestert, aki éppen aznap ünnepelte a születésnapját, Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei elnökét, továbbá a politikai és a civilszervezetek képviselőit. Megköszönte Kiss Zsuzsa szavalatát, köszöntötte Éder Enikő színművészt és Borsos Pál zenészt, zeneszerzőt; Dinnyés József énekes, daltulajdonost.
Az esperes a továbbiakban kifejtette: nagy örömükre szolgál, hogy az idei találkozót az Aradi Egyházmegye szervezhette, amire az arad-belvárosi gyülekezetben kerül sor. Köszönetet mondott a lelkipásztoroknak, a presbitereknek, a nőszövetségi tagoknak a szervezéssel járó áldozatos munkáért. Az Aradi Egyházmegye gyülekezeteinek jelentős része szórványközösség, amelynek tagjai az imaházban gyakorolják anyanyelvű kultúrájukat, egymást bátorítva, Isten segítségével a szebb jövőben bizakodva. A megyében 16 lelkipásztor jó szívvel, élő hittel végzi a lélekmentő szolgálatot. A gyülekezetek lelkesedését jellemzi a jól működő diakóniai szolgálat, illetve az egyházi ingatlanok iránti fokozott gondoskodás. Bemutatkozását azzal zárta, hogy az egyházmegyéről részletes tájékoztatót kaphatnak az alkalommal kiadott füzetecskében. Arad megye lakosságát a békés egymás mellett élés jellemzi, jó kapcsolatokat ápolnak a többi felekezettel.
A továbbiakban kitért az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra, aminek gyászos végét képezi 1849. október 6-a, amikor Aradon kivégezték a 13 hős tábornokot. Az esemény örökre bevéste magát a magyar történelembe. Az utána 71 évvel bekövetkezett trianoni diktátum szinte a kilátástalanságba sodorta a nemzetet, a tény viszont, hogy ma itt, a Történelmi Békés-Bánáti Református Egyházmegye IV. Találkozójára kerülhet sor, Isten végtelen jóságát, irántunk megnyilvánuló szeretetét példázza.
A továbbiakban kivetített képekkel alátámasztva nt. Katona Gyula, a Békési Egyházmegye; nt. Juhász András, a Csongrádi Egyházmegye; nt. Fazakas Csaba a Temesi Egyházmegye, nt. Kiss Nándor a szerbiai Bánáti Egyházmegye életét, működési feltételeit ismertette. Helyhiány miatt nem térhetünk ki az esperesek beszámolóinak az ismertetésére, de nt. Fazakas Csaba, a Temesi Egyházmegye esperesének a megjegyzése mindenképp ide kívánkozik: az egyházkerületi elektronikus nyilvántartás miatt tegnap este még a Temesi Egyházmegye espereseként feküdt le, ma reggel viszont temesvár-belvárosi lelkipásztorként ébredt, ugyanis az egyházmegyében megejtett esperes-választást nt. Bódis Ferenc végvári lelkipásztor nyerte, tehát ma már ő az esperes, akinek a munkájára Isten áldását kéri. Megköszöni nt. Módi József esperesnek, amiért a  találkozón még esperesként képviselhette egyházmegyéjét.
A jelen lévő világiak közül Bognár Levente aradi alpolgármester kifejtette: Arad számára nagyon fontosak a református közösségek, akik komoly örökséggel gazdagítják a városi értékeket. Kiemelkedő fontosságú a belvárosi gyülekezet és a több mint 160 éves temploma, de a többi református gyülekezet is építkezett. Az aradi magyarok számára nagyon fontos a református közösségekből kisugárzó megtartó erő. Ehhez kívánt nekik további sok sikert, Isten áldását.
Király András oktatási államtitkár, arad-belvárosi presbiter fontosnak tartotta megjegyezni: a belvárosi egyházközségben született, most is itt él. Csatlakozott az elhangzott igehirdetéshez: nem elég a templomban reformátusnak lenni, itt meghallgatni az igét, hanem az ige szerint kell élnünk, cselekednünk. Ha így teszünk, nem kell fogyásról, szórványosodásról beszélünk. Ehhez viszont a versidézetet is szem előtt kell tartanunk: ne hagyjátok a templomot és az iskolát. Mivel jövőre lesz 500 éves a reformáció, azt szeretné, ha új, megerősödött hittel dolgoznánk nemzetünk megtartásáért.
Nt. Módi József esperes, miután köszönetet mondott Király András lelkesítő szavaiért, gratulált neki és munkatársainak az Arad halad c. hiánypótló kiadvány megalkotásáért.
Faragó Péter RMDSZ megyei elnök hozzászólásában az Aradi Magyar Napok kéthetes rendezvénysorozatnak a felekezetekkel, a civilszervezetekkel közösen történt megszervezését méltatta. Az Aradi Magyar Napok legfontosabb üzenete az értékteremtés kell, hogy legyen: vagyis itt voltunk, vagyunk és lenni is akarunk. Abban a reményben zárta, hogy összefogva meg tudnak felelni e faladatnak, amiben nagy segítség lesz a mai értékteremtő találkozó is.
Ezt követően dr. Hegyi Ádám történész-kutató a Békés-Bánáti Református Egyházmegyéről végzett kutatásairól számolt be. Reményei szerint munkatársaival közösen végzett kutatás eredményei hamarosan kötetben is napvilágot látnak.
A továbbiakban Éder Enikő, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze, az Aradi Kamaraszínház tagja, Borsos Pál zenész, zeneszerző orgonakíséretével, nagy sikerrel mutatta be a Figyel az Isten című szavalatokkal, énekekkel színezett, a legmélyebb érzelemtől a legmagasabb dinamikáig váltakozó, nemzeti töltetű, istenhívő szellemben összeállított műsorát.
Koszorúzás
Nt. Módi József esperes, programvezető köszöntötte az időközben megérkezett ft. dr. Fekete Károlyt, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökét, majd nemzeti imánknak közös megszólaltatásával záruló istentisztelet után a házigazda esperes és a jelzett püspök nyomában mindnyájan kivonultak a Megbékélési Parkba. Ott Ujj János helytörténész tartott rövid előadást a Szabadság-szobor viszontagságos történetéről, illetve Arad történetéről, majd közösen elénekelték a 90. zsoltárt, ft. dr. Fekete Károly püspök áldást mondott a Szabadság-szoborra és a jelen lévő nagy számú hívekre, majd a két huszár tisztelgése közepette az egyházmegyék esperesei és főgondnokai egyenként megkoszorúzták az emlékművet. Az Aradi Egyházmegye koszorúját nt. Módi József esperes és Venter Miklós főgondnok, míg a Temesi Egyházmegye koszorúját nt. Fazakas Csaba leköszönő és nt. Bódis Ferenc megválasztott esperes helyezte el.
Közös ebéd, záró istentisztelet
A hívek átvonultak a Csiky Gergely Főgimnázium udvarára, ahol a felállított asztaloknál a Jelen Ház vendéglőjének a jóvoltából megebédeltek, illetve kedvükre vásárolhattak a nagyzerindi Szénási-házaspár mézeskalácsaiból, a Szellelki Erzsébet által árusított, a Nőszövetség tagjai által hímzett könyvjelzőkből, poháralátétekből, zsoltárborítókból, képeslapokból, a feketegyarmati Ambrus Rozália által készített szőttesekből. Gyertyás falvédőket, felakasztós szatyrokat Bondár Katalin, míg emlékborokat Mészáros László  forgalmazott A vendégek ellátásáért köszönet jár a belvárosi nőszövetség tagjainak, illetve a presbitereknek. A találkozón részt vett egyházi elöljárók és fellépők, valamint a meghívott vendégek a Jelen Ház nagytermében ebédeltek meg.
Ebéd után a templomban 15 órától Dinnyés József daltulajdonos, énekes előadása hangzott el Huszár Gálnak az 1560-ból származó énekeskönyve dalaiból válogatva.
A záró istentiszteleten igét hirdetett ft. dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Lukács Evangéliuma 11. része, 29–32. versei alapján. Áldást mondott nt. Kiss Nándor, a szerbiai Bánáti Egyházmegye esperese, úrvacsorai ágendát nt. Tóbiás Tibor György kisperegi lelkipásztor. Az úrvacsora kiszolgálásának a rendjét nt. Baracsi Levente arad-belvárosi lelkipásztor ismertette, a templomban, illetve az imateremben is úrvacsorához lehetett járulni. Ebben tevékenyen részt vett ft. dr. Fekete Károly püspök, illetve az esperesek és az erre kijelölt lelkipásztorok.
A záró istentisztelet végén ünnepélyesen átadták a Történelmi Békés-Bánáti Egyházmegye zászlaját a jövő évi szervezőnek, a Bánáti Egyházmegye elöljáróinak.
A záró áldással végződött találkozó mintegy 600 résztvevője lélekben feltöltődve, hitben erősödve, Istenbe vetett bizalommal, a baráti találkozások, a viszontlátás örömével és reményével tért haza. Mert a határok fölött is egymást erősítve, sokkal többet tehetnek a megmaradásunkért.
Balta János Nyugati Jelen (Arad),
2017. június 2.
Sikeres II. Pünkösdváró Gyermekkoncert
Újabb, szép aradi hagyomány születőben
Amint azt a Nyugati Jelenben is meghirdettük, az aradi Kölcsey Egyesület idén második alkalommal szervezte meg „Jöjj Szentlélek Úristen!” jeligével a pünkösdváró hangversenyt, ahova meghívták az Arad megyei és az aradi magyar iskoláknak a gyermekkórusait, illetve a hangszeres előadóit. Az arad-belvárosi katolikus templomban szerdán 16.30 órakor kezdődött nagyszabású rendezvényen Fekete Károly, az Egyesület alelnöke köszöntötte a nagyszámú, különböző felekezetű híveket, a fellépő gyermekeket, a szüleiket és a pedagógusokat.
Utána, a jelzett jelige jegyében Hadnagy Dénes, az Egyesület társalelnöke, az idei alkalomra készült Emlékfüzet alapján értékelte a tavalyi hasonló, hagyományteremtés szándékával szervezett rendezvényt. Azon 11 kórus és számos egyéni tehetség mutatta be tudását, összesen száznál több gyermek lépett fel, színes programjukkal nagyban hozzájárulva az összetartozás érzésének a megőrzéséhez, keresztény identitástudatunknak az erősítéséhez, egy szép hagyomány elindításához.
Fekete Károly műsorvezető elsőként a Csiky Gergely Főgimnázium Kispacsirták 17 tagú kórusát szólította, amelynek tagjai Khell Jolán tanítónő vezényletével anyák napi dalokat adtak elő vastaps közepette. Utánuk a Csiky Gergely Főgimnázium Kórusának a 20 tagja, Szabó Csilla vezényletével, Eljöttünk mind – kánon, ismeretlen szerzőtől; Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenre fel! – kánon; Reuben Morgan Rejts most el; Minden, mi él csak téged hirdet című műveit adták elő, furulyán Anghel Orsolya, gitáron Tirsin Csaba és Balogh Zita működött közre. Az egyéni előadók közül Kovács Bence, Szabó Máté, Szabó Tamás és Szlaukó Vivien zongorán; Balogh Zita furulyán csillogtatta meg zenetudását.
Ezt követően az Erdőhegyi Általános Iskola 14 tagú Fáy Szeréna Kórusa lépett fel Gál Éva Gabriella és Sime Judit vezetésével, nagy sikert aratva.
Fekete Károly felkérésére a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola Germekkórusa Almási Gábor vezényletével, gitárkíséretével Két dal furulyára. Allemande – Phalesius: Liber leviorum carminum Klobutzky Tanecz – Deák Endre feldolgozását, O gratiose Iesule – egyházi ének, Cantus Catholici, Kegyelmezz meg nekünk, nagy Úristen – ének Huszár Gál énekeskönyvéből, Virágh László feldolgozása, Christus feltámada – egyházi ének, Cantus Catholici, Dicsőült helyeken – egyházi ének, Cantus Catholici, Virágom, virágom – Babrik József (Deák Endre feldolgozása), Panis angelicus – César Franck műveit adták elő  a háromtagú Furulya-együttes közreműködésével, vastaps közepette.
Utánuk a Simonyifalvi és nagyzerindi gitárosok és furulyások 24 tagú, hangszerrel rendelkező kórusa lépett fel, amelynek tagjai Deák Andrea és Kasza Rozália betanításával pallérozottan adták elő a Szentlélek, jöjj, lobogó láng, Teljes szívből áldom neved, Szentlélek jövel és a Békéd, mint a folyó című zeneműveket.
Az est utolsó fellépője a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola „Loga- ritmus” gyermekzenekara volt Mészáros István vezetésével. Bier Viktória és Szabó Viktória ének, Puskás Balázs zongora, Szalók Antónia orgona, Finta-Kovács Sámuel és Takó Viktor szintetizátor, Csák Péter gitár, Lőrincz Kristóf basszus szintetizátor és Szabó Hunor ének, illetve dobjátékával Leonard Cohen Hallaelujah és ismeretlen szerzőtől Itt vagyok most, jó Uram, című zeneszámokat adták elő Mészáros István hangszerelésével, nagy sikert aratva.
A közönség ünneplése közben Mészáros István orgonakíséretével, minden résztvevő közreműködésével énekelték el a Jöjj Szentlélek Úristen című pünkösdi éneket.
A nagysikerű rendezvényt Őry László pécsi alpolgármester társaságában megtisztelte, a jelen lévőket köszöntötte Bognár Levente aradi alpolgármester is, aki örömének adott hangot, amiért a diákjaink ilyen magas színvonalú műsorral örvendeztették meg a nagyszámú közönséget.
Zárszóként p. Blénesi Róbert plébános, minorita házfőnök mondott köszönetet, Isten áldását kérve az emlékezetes pünkösdi koncert szereplőire, betanítóira, szervezőire, minden résztvevőjére. A szervezők, a Kölcsey Egyesület vezetői a fellépők tiszteletére állófogadást adtak.
Jó érzés volt ilyen sok, tehetséges magyar gyermeket együtt látni a Szentlélek Úristen eljövetelének magasztos szellemében.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)