Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Hurzui, Ioan
1 tétel
2011. szeptember 28.
ÁSZ-tag lett Lakatos Péter
Nagyvárad- Kedden este a Képviselőház és a Szenátus együttes ülésén titkos szavazással az Állami Számvevőszék tanácsosává választották Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselőt.
A parlament együttes ülésén, mivel az ellenzék bejelentette, hogy nem vesz részt a szavazáson, összesen 235-en szavaztak, melyből 231 igen és 4 ellen szavazatot kapott Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-es képviselő. Honlapunknak elmagyarázta: „ez azt jelenti, hogy a parlament együttes ülése megbízott azzal, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tanácsosa legyek. A törvénynek megfelelően kedd este le is tettem az esküt, és ugyancsak a jogszabályok értelében harminc nap áll a rendelkezésemre ahhoz, hogy a képviselői mandámtumról lemondjak, mert ez a két tevékenység egymással összeférhetetlen. A tanácsosi mandátumom kilenc évre szól. A számvevőszék vezetősége tizennyolc tagból áll, ezek közül az egyik az elnök, kettő pedig az alelnök, a többiek tanácsosok, illetve főcsoportvezetők. A kormány hatáskörébe tartozik, hogy kilencven napon belül időközi választást írjon ki és bonyolítson le a megüresedett helyre Bihar megye 2. számú választókerületében, miután én hivatalosan is bejelentettem, hogy lemondtam a képviselői mandátumomról”.
Kedd este különben összesen hat számvevőszéki tanácsost választottak, mivel a törvény értelmében háromévente kicserélődtek. A többi helyekre a PDL és az UNPR jelölt tanácsosokat, ők Carmen Stănescu (228 igen, 7 nem szavazat), Ioan Hurzui (233 igen, 2 nem), Lucian Negrea (232 igen, 3 nem), és Aurora Martea Pelea (231 igen, 4 nem), Ion Antont pedig az audithatóság alelnökének is megválasztották.
Belső konzultáció
A történtekkel kapcsolatban Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke az erdon.ro-nak azt nyilatkozta: köszönetet szeretne mondani Lakatos Péternek az eddigi munkájáért, biztos abban, hogy ugyanolyan szorgalommal és hatékonyan, maximális odaadással fogja teljesíteni új feladatát, ahogyan tette ezt a megyei RMDSZ-szervezet alelnökeként, majd elnökeként, alprefektusként vagy városi tanácsosként. A politikus ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: léteznek olyan ellenzéki hangok, melyek a számvevőszéki tanácsosválasztás lebonyolítási proceduráját alkotmánybírosági vizsgálatnak vetnék alá (mivel az oppozició nem volt a jelen a szavazásnál), a megyei RMDSZ tehát először megvárja, hogy mi fog történni e téren, illetve azt is, hogy kiírják az időközi választásokat, s csak ezt követően, egy belső konzultáció eredményeképpen, vagyis a helyi önkormányzatok vezetői és lakosok véleményére támaszkodva dönti majd el, hogy kit indít az időközi választáson.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro