Hunyadi Mátyás Csángó templom című versét közölte a lap. Hunyadi Mátyás /sz. Nagyvárad, 1958/ rövid magyarországi áttelepülés után hazaköltözött Nagyváradra, 1990 elején. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 4-5./

A Kanadában tevékenykedő Hunyadi Mátyás Öregcserkész Munkaközösség másfél évtizede indította el az évszázados magyarellenes propaganda ellensúlyozására az angol nyelvű magyar történelmi és politológiai könyvek kinyomtatást és eljuttatásását a nagy egyetemi központokba, idén túljutottak a harmincezredik kötet postázásán. Költségeiket gyűjtésből fedezik. A cseh, szerb és román tudósok már a századfordulón ontották a magyarellenes könyveket, folyóiratokat. Ebben a csehek jártak az élen Tomas G. Masarykkal, aki céljai elérésére amerikai feleségének nevét /Garrigue/ is felvette, kész terveket adtak a nyugati államférfiak kezébe a Monarchia feldarabolására. A magyarság ellenségei a második világháború alatt is éles harcot vívtak ellenünk. A nyugati kormányok megtévesztésére még ma is óriási összegeket áldoznak, ebben a románok járnak az élen. A New York-i Romanian Library és a Miami Beachben működő The Romanian Historical Studies tonnaszám küldi szét a propagandaanyagot az amerikai egyetemeknek, közkönyvtáraknak, politikusoknak. A román lobby mögött a bukaresti kormány áll, hatalmas pénzekkel. Több mint háromezer amerikai könyvtárat és politikusok százait látják el magyarellenes művekkel és milliónyi brosúrával. Cáfolhatatlan tény, hogy Masaryk, Benes és Jászi Oszkár emlőin nevelkedetett tanárok oktatták az amerikai külügyi vezetőket és beosztottakat. A második világháború utáni magyar kormányok még ellenségeinknél is több kárt okoztak nemzetünknek. Ha kiadtak valamilyen angol vagy más idegen nyelvű könyvet, csak azért tették, hogy bűneinket felnagyítsák és ellenségeinkét eltitkolják. - A Hunyadi Mátyás Öregcserkész Munkaközösség vezetője Magyaródy Szabolcs /sz. Szolnok, 1924/ 1948-ban menekült Nyugatra, 1951 óta él Kanadában. /Valós képet nemzetünkről Nyugaton! = Magyar Nemzet, szept. 26./

A Hunyadi Mátyás Munkaközösség a Corvinus Library honlapjára 1997 óta több könyvet vitt fel, köztük van Matias Carp: Holocaust in Rumania, Dupka Gy.: Genocide - The Tragedy of Hungarians of Transcarpathia, Kincses Előd: Black Spring, Kocsis-Hodosi: Hungarian Minorities in the Carpatian Basin. A munkaközösség további könyvek felvitelét végzi. /A Holló (Hunyadi Mátyás Munkaközösség, Hamilton, Canada), ápr. 30./

"A Fábián Béla cserkészcsapat látta vendégül Zilahon a kolozsvári 3-as számú Apáczai Csere János, a 25-ös számú Báthory István és a 29-es számú Hunyadi Mátyás cserkészcsapatokat, valamint a 51-es számú Czetz János szamosújvári, a 46-os számú Gyulaffi László szilágycsehi és a 88-as számú Szent László váradi cserkészcsapatokat. Minden csapat készült erre az alkalomra egy előadással, amelyet a zsűri tagjai értékeltek. Az első díjat a szamosújvári, a másodikat a váradi, a harmadikat a szilágycsehi cserkészcsapat nyerte el. /Tóth Orsolya: A múmiák, a cserkészbébi és a vak koldus. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 1./"

"Máj. 15-én nyílt meg Nagyváradon, a Kanonok sori pincegalériában Bányai Szabados Katalin és Popon Krisztina festményeinek közös kiállítása. A megnyitón Hunyadi Mátyás nagyváradi költő olvasta fel a tárlat ihlette saját versét. /Egymást kiegészítő nézőpontok. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 16./"

"Nov. 28-án Nagyváradon költőbarátok, ismerősök emlékeztek a nyár elején elhunyt költőre, Hunyadi Mátyásra /sz. Nagyvárad, 1958. febr. 16./ A jelenlévők egy vékonyka kötettel is megismerkedhettek, amely a költő testvérbátyja, Hunyadi László gondozásában jelent meg Magyarországon Fenyvesek közé fenyőbe... címmel, s amely egyfajta "előkiadás" készülő verseskötetéhez. Pataki István költő méltatta Hunyadi Mátyás költészetét, munkásságát. Már ifjú korában számon tartották az irodalmi folyóiratok, közölték verseit, de tehetségét idejekorán elpazarolta, elherdálta. Farkas Antal egy régebbi élményét elevenítette fel, amikor egy költői est után útban hazafelé Hunyadi Mátyás megállt a Kőrös fölött átívelő hídon, és kéziratait beleszórta a folyóba. Az egész életét ilyen nagyvonalúan kezelte, verseit sem gyűjtötte össze, szétszórta, vagy kocsmaasztalok mellett italra váltotta. /Nagyálmos Ildikó: Irodalmi est Hunyadi Mátyás emlékére. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 30./"

"A nyáron, fiatalon elhunyt Hunyadi Mátyás nagyváradi költőre emlékeztek nov. 28-án Nagyváradon, a Tibor Ernő Galériában. Bemutatták készülő verseskötetének posztumusz /Fenyvesek közé fenyőbe/ előkiadását, melyet a költő bátyja ad ki. Hunyadi Mátyás élete, bohémsága költészetként hatott. Elhangzott: a készülő verseskötethez össze akarják gyűjteni a kallódó Hunyadi-kéziratokat. /Tóth Hajnal: Poétatársak emlékeztek Hunyadi Mátyásra. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 2./"

"Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását felügyelő kormánybizottság újabb 35 ingatlan visszaadásáról hozott elvi döntést, közülük 25 kerül vissza a magyar történelmi egyházakhoz - tájékoztatott Markó Attila, a kormánybizottság alelnöke. Ezáltal 96-ra nőtt a magyar történelmi egyházakhoz visszakerülő ingatlanok száma. Az újabb elvi döntés során a temesvári Római Katolikus Püspökség 9, az Erdélyi Református Egyházkerület 12, és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 4 ingatlant kap majd vissza. Jelenleg az elvi döntések szintjén, az összesítés püspökségenként a következő: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség: 23 ingatlan, Nagyváradi Római Katolikus Püspökség: 11 ingatlan, Temesvári Római Katolikus Püspökség: 13 ingatlan, Erdélyi Református Egyházkerület: 24 ingatlan, Királyhágómelléki Református Egyházkerület: 10 ingatlan, Unitárius Püspökség: 10 ingatlan, Kolozsvári Evangélikus Püspökség: 5 ingatlan. A visszaszolgáltatásra váró ingatlanok között szerepel például, a pankotai líceum épülete (temesvári Katolikus Püspökség), egy kézdivásárhelyi óvodaépület, illetve több vidéki kultúrház is, mind az alsócsernátoni, amelyek az Erdély Református Egyházkerület tulajdonába kerülnek vissza. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület birtokába kerülne vissza a nagyváradi Hunyadi Mátyás utca 15 szám alatti iskolaépület. /Újabb 35 ingatlan visszaadásáról született elvi döntés. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./"

Kétnapos konferenciát tartanak Szegeden a magyar–román történelem kérdéseiről. Az előadásokat és vitákat Stefan cel Mare egykori moldvai uralkodó és Hunyadi Mátyás magyar király személyisége és politikája köré építik fel. /Magyar–román történelmi konferencia Szegeden. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./

Február 22-e Hunyadi Mátyás születésnapja. A kultúrát pártoló nagy király tiszteletére immár 15. alkalommal zajlottak a Mátyás Napok. László Bakk Anikó, az Amaryllis társaság vezetője elmondta: bízik abban, hogy 2008-ban a Mátyás Napokat sikerül már Kolozsvár híres fiának szülőházában tartani. A Mátyás Napok keretén belül került sor az In memoriam Brassai Sámuel címet viselő rendezvényre, melyen a közönség megtekinthette Brassai Sámuel csellóját is. Benkő Judit zenekritikus előadásából kiderült, hogy a polihisztort elsősorban zongoristaként tartották számon. Az estet a Concordia vonósnégyes koncertje zárta. /K. B. : Brassai csellója. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./

Kolozsvár lesz a vendége a március 14-e és 30-a között immár 28. alkalommal megszervezett Budapesti Tavaszi Fesztiválnak. Magyarország legnagyobb kulturális fesztiváljának stábja Kolozsváron tartott sajtótájékoztatót a várható eseményekről, jelen volt Zimányi Zsófia fesztiváligazgató, és Szalay Zsolt, a MOL Románia ügyvezető igazgatója. A tizennyolc nap alatt körülbelül hatvan helyszínen 150–200 eseményre kerül sor. Idén a reneszánsz jegyében zajlanak az események, Hunyadi Mátyás trónra lépésének 550. évfordulóját ünnepelve. Kolozsvárról fellép Budapesten az Arcadia vonósnégyes, Könczey Elemér karikaturista, a kolozsvári Állami Magyar Színház társulata és Erich Türk orgonaművész. /Köllő Katalin: Kolozsvári művészek a BTF-en. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./

Január 22-én a magyar kultúra napja alkalmából az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén, Kolozsváron három tudományos előadás hangzott el. Lupescu Radu Hunyadi Mátyás királlyá választása és koronázása történetét kísérte részletesen végig. A rákosmezei országgyűlés 1458. január 24-én választotta királlyá Hunyadi Mátyást, akit akkoriban a prágai várban túszként tartottak fogságban . A Szent Koronát csak 80 ezer arany ellenében, 1463-ban sikerült kiváltani III. Habsburg Frigyestől. A koronázási ceremóniát 1464. március 29-én Székesfehérváron tartották meg. Egyed Emese Egyetemi felvételi tájékoztató a XVIII. századból című előadása az erdélyi magyar ifjak nyugati tanulmányi éveinek körülményeit három Teleki (Sámuel, József és Ádám) példáján keresztül mutatta be. Benő Attila A kisebbségi magyar nyelvváltozatok megjelenítése az újabb szótárakban címmel tartott előadást. A Magyar Értelmező Kéziszótár először tartalmazza a kisebbségben élők szavait, pl. aragáz, bani, blokk, vinetta, formál stb. /Ördög I. Béla: Magyar kultúra napja az EMÉ-nél. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./

A reneszánsz Hunyadi Mátyás korában címmel háromnapos nemzetközi konferenciát rendeznek, több mint harminc előadó részvételével február 19-től Budapesten, az Olasz Kultúrintézetben. /Konferencia Mátyás koráról. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./

A Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) programját a reneszánsz jegyében állították össze, Hunyadi Mátyás trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából. A király szülővárosa, Kolozsvár vendégeskedik idén a fesztiválon, a Vendégünk egy város – Kolozsvár köszönti Budapestet program keretében. A BTF március 14-én rajtolt. Március 15-én az erőteljes rendőri jelenlét „uralta” a helyzetet. A külföldi turisták értetlenül figyelték a történéseket, nem szokványos nemzeti ünnepnapon rendőrkocsikkal és mentőautókkal teletűzdelt utcákon sétálni, este pedig köröző helikopter és rendőrautók szirénája közepette menni a szálláshelyre. A tavaszi fesztivál javában tart, rendkívüli hangversenyekkel, híresebbnél híresebb sztárokkal, számos izgalmas programmal, március 30-ig. /Fesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Reneszánsz Év 2008 a 4× a reneszánszról című nagyszabású kiállítássorozattal emlékezik Hunyadi Mátyás trónra lépésének 550. évfordulójára. A tárlatsorozat keretében négy országos intézmény vállalkozott arra, hogy bemutassa a magyarországi reneszánsz művészetét. Az Országos Széchényi Könyvtárban Csillag a holló árnyékában címmel Vitéz Jánost, Mátyás király kancellárját központba állító tárlat nyílt, a Budapesti Történeti Múzeumban a reneszánsz királyi udvar műtárgyait és a fekete sereg hadieszközeit, a Magyar Iparművészeti Múzeumban Beatrix királyné hozományát, a Magyar Nemzeti Galériában pedig nagy értékű, külföldi gyűjteményekből származó műkincseket csodálhatnak meg a látogatók. /Kiss Judit, Budapest: Csillag a holló árnyékában. = Krónika (Kolozsvár), márc. 31./

Erdélyi előadók részvételével tanácskoznak Budapesten a reneszánszról és Hunyadi Mátyás koráról tizenkét ország szakértői. Május 20-án kezdődött a Mátyás király – Magyarország a reneszánsz hajnalán című hatnapos nemzetközi konferencia. „E rendezvény, Hunyadi Mátyás 1458-as trónra lépésének ünneplése kapcsán, Európának egy olyan korszakával foglalkozik, amely üzenetet hordoz a mai, 21. századi Európa számára is – mondta megnyitóbeszédében Hudecz Ferenc, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora. Május 21-én többek között Rüsz-Fogarasi Enikő, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem docense tart előadást Mátyás király és a Suki család címmel. A Suki család a középkor folyamán elég jelentős volt Kolozs vármegyében, belekerültek az 1467-es nemesi lázadásba, s kivégezték Suki Mihályt, az áruló pohárnokot. Az előadók között a Babes–Bolyai Tudományegyetemről Radu Lupescu a vajdahunyadi vár jelentőségéről, Alexandru Simon Corvin Mátyás és az Oszmán Birodalom Nagyváradtól (1474) Szabácsig (1476) címmel tart előadást. A Bukaresti Egyetemről Nicolae Constantinescu Mátyás királyról, István vajdáról, Moldva fejedelméről és Vladról, Havasalföld uralkodójáról fog beszélni. Felszólal még Kovács András, Ovidiu Muresan és Ioan Aurel Pop, illetve a Román Akadémia Régészeti és Történeti Intézetétől Adrian Andrei Rusu. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Mátyástól Tepesig. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./

A Kolozsvár Napokat június 27–29-én rendezik meg, ezt követi majd az október közepi újabb sorozat. Június 27-én bemutatják A reneszánsz Kolozsvár című kötetet. A kötet szerkesztője, Kovács Kiss Gyöngy történész, a Korunk főszerkesztő-helyettese emlékeztetett, Hunyadi Mátyás királlyá választása 550. évfordulója apropóján Mátyás-év, illetve reneszánsz év az idei. A reneszánsz Kolozsvár című könyvet a művészettörténész egyetemi tanár Kovács András állította össze. /(t): Kolozsvár Napok 2008. június 27–29. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./

Grosics Gyulának, a legendás aranycsapat kapusának ítélték oda az idén a Magyar Szabadság Napja díjat, a kitüntetést távollétében a jutalmazott felesége és lánya vette át június 28-án Gémesi Györgytől, a Magyar Szabadság Napja Alapítvány elnökétől. Az ünnepnapon immár 18. alkalommal arra emlékeztek, hogy Magyarország területét 1991. júniusában elhagyta az utolsó szovjet katona. Az idei ünnepi rendezvények sora a Kárpát-medencei polgármesterek és a katolikus papok válogatottjának futballmeccsével kezdődött. Június 28-án Nemeskürty István műveiből összeállított Egy világ halt vele című, Koltay Gábor rendezte zenés darab ősbemutatójára került sor. A mű Hunyadi Mátyás megkoronázásának 550. évfordulójára készült. Tizenhét éve, 1991. június 30-án fejeződött be hivatalosan a szovjet csapatok kivonása Magyarországról. Az Országgyűlés 2001. május 8-án elfogadta az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a Magyar Szabadság Napjáról szóló koalíciós előterjesztést, amely június 19-ét nemzeti emléknappá, június hónap utolsó szombatját pedig a Magyar Szabadság Napjává nyilvánította. /A Szabadság Napját ünnepelte Budapest. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 30./

Kolozsvár „nyelve” egyben múltja is. A sokszor néma nyolcvanezres kolozsvári magyarság és a többségében magyar turisták miatt is kellenének a magyar nyelvű feliratok. Az angol nyelvű feliratok miatt a magyar turistának történelmi ismereteit kell majd újraértelmeznie. Ő Hunyadi Mátyás házát jött megnézni és nem a Matei Corvinét. A táblák tartalma – ami elvileg a Babes–Bolyai Tudományegyetem teljes történészgárdájának munkáját kellene hogy dicsérje – egyelőre csak a döntő többségében román szakemberek által irányított intézet feladatkörébe tartozik. /T. Szabó Csaba: Táblás törvények: ki írja meg őket? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./

Mátyás a „román” király és „román vezérei”
A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt.
Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.
Műemlék-ismertetés román módra
Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz.
Műemlék-ismertető magyar módra
Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem.
E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.
A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Mátyás király származása
A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.
Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajk neve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.”
FOLYTATJUK
2010. május 6.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 5-I SZÁMÁBÓL
Mátyás román eredetének hívei az 1430 táján, Milánóban írt levélre (levelekre) hivatkoznak, amelyben Hunyadi Jánost „Oláh Jánosnak” írják. Ez többféleképp értelmezhető. Gondolhatunk arra, hogy Hunyadi Oláhországban, a vazallus magyar tartományban, valamilyen címmel, hatáskörrel bírt. Ne feledjük, 1439-ben nevezték ki szörényi bánnak. A Szörényi bánságot, a mai Olténiát, a középkorban még Kisoláhországnak is nevezték. Lehetséges az is, hogy a milánói hercegi udvarban a magyar király jeles kapitányáról tudták, hogy havaselvi származású. E megnevezés a származási helyet jelölte, akkoriban elterjedt szokás volt az, hogy a származási hely népességéről neveztek el családokat oláhnak, szásznak, tótnak, rácnak stb. De azt nem szabad elfelejteni, hogy a 15. század negyedik évtizedében a levélíró nem tudhatta, hogy az 1390-es években, amikor Serba fia Vajk Magyarországra telepedett, a vlach (oláh) állam vezetőrétegében még nagyszámban voltak kunok, illetve kun származásúak. Az oláh megnevezés tehát nem egyértelműen jelent etnikumot, mert Hunyadi Mátyás dédapja, nagyapja lehetett kun, türk blak, délszláv, elszerbesedett vlach is.
Nem szabad elfelejtkezni a többi lehetséges származtatással kapcsolatos forrásról sem. A híres nyomdász, Heltai Gáspár, az 1575-ben kinyomtatott Chronica az magyaroknak dolgairól című históriájában Mátyás apját, Hunyadi Jánost, a magyar király törvénytelen gyermekének mondja. Ő úgy tudja, hogy Zsigmond beleszeretett egy Morzsinai nevű nemesi család lányába, és e frigy eredményeképp született Hunyadi János. A király az áldott állapotba került leányt férjhez adatta Serba fiához, Vajkhoz. E származtatással megmagyarázható a Hunyadi család gyors felemelkedése, Hunyadi János példátlan karrierje.
Bonfini, a király olasz krónikása, a Hollós címer alapján, Mátyás származását a római Corvinusokig vezeti vissza. Egy másik elképzelés szerint, Hunyadi János édesanyja a bizánci császári család tagja volt. Mátyás egyik levelében a török szultánt, II. Mehmedet rokonának, azaz egyazon vérből származónak nevezi. A királyi udvarba menekült Dzsem török trónkövetelőről azt mondja a pápai követnek, hogy rokona, mert a görög nagyanyja nővérének a fia. E szerint II. Murát és II. Mehmed szultán anyai ágon Mátyás rokonai.
Egy biztos: Hunyadi János Magyarország kormányzójaként, a magyar történelem egyik legnagyobb birtokkal és hadsereggel rendelkező, római katolikus főura volt. Fia, Mátyás, a Szilágyiak hadvezéreket adó családjából is származva, Szilágyi Erzsébet nevelésében, magyar anyanyelvű és műveltségű, márpedig az etnikai hovatartozás kérdése mindig a nyelvi és művelődési hatások függvénye.
A király származásának ilyen részletes elemzésére azért volt szükség, mert még a magyar történészek is gondolkodás nélkül elfogadják Mátyás havaselvi román származását, miközben egy szót sem szólnak a Szilágyi-ág hadvezéreiről, illetve a származással kapcsolatos más történeti forrásokról. Akarva nem akarva, lehetőséget teremtenek a nacionalista román történetírásnak arra, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara-t és Mátyásból Matei-t „faragjanak”. Nem véletlen a Mátyás-szoborcsoport talpazatán olvasható szöveg, mely szerint Mátyás a saját nemzete, „a román” ellen harcolt.
Mátyás moldvai hadjárata (1467)
E csatát azért kell bővebben bemutatni, mert akárcsak Mátyás származásával kapcsolatban, még a magyar történelmi kiadványokban is találunk olyant, amelyik Mátyás király vereségét emlegeti. Ennek történelmi gyökere csupán annyi, hogy az 1460-as években Mátyás-ellenes összeesküvésre került sor. Mivel a lázadók, az elégedetlenkedők hátterében, felbujtásában Moldva vajdája, István állt, így érthető módon igyekeztek a királyt befeketíteni.
Miután Mátyás király 1467-ben a királyi hadak élén felszámolta az erdélyi lázadást, elhatározta, hogy megbünteti a török hűbéres és lengyelbarát Nagy Istvánt is. Bár késő ősz volt, Mátyás elrendelte a hadjárat megindítását. A király hadereje 12 ezer főnyi elit hadtestből állt és ennek vezetésére több tapasztalt hadvezért állított. A kor jeles, csatákban edzett hadvezérei: Giskra János, Magyar Balázs és Kinizsi Pál irányítják a sereget. A Szebenből kiinduló haderő 1467. november 2-án Segesváron pihent meg, majd november 6-án Erdővidék központját érintve a barcasági Földvár irányába haladt. November közepe táján átkeltek az Ojtozi-szoroson. A tehetséges moldvai vajda azonban időben értesült Mátyás hadi készülődéseiről és segítséget kért IV. Kázmér lengyel királytól. Bevágatta és eltorlaszoltatta a Keleti-Kárpátok szorosait. Ezek az intézkedések azonban nem tudták meggátolni a magyar király hadának az előrenyomulását, mert a magyar csapatok elhamvasztották a fatorlaszokat és szétverték a lengyel lovas alakulatokat. Mivel István vajda seregei csupán könnyűfegyverzetű lovasokból és gyalogosokból álltak, ezért nem merte vállalni a csatát egy olyan magyar hadsereggel szemben, amely kitűnően fel volt szerelve és kiképezve, amelyben a lovasság nagy része páncélos vagy félnehéz felszerelésű volt. Ebben az előnytelen katonai helyzetben a moldvai haditaktika csak a cselvetés, a portyázás és a felperzselt föld stratégiája lehetett.
2010. máj. 7.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 6-I SZÁMÁBÓL
Mátyás serege az Ojtozi-szoroson kelt át, már november 19-én elfoglalta Tatrosvásárhelyt, vagy Tatáros mezővárost (Tîrgu Trotuş), november 26-án Bákót (Bacău), majd a Szeret folyó völgyében haladt előre Szucsáva (Suceava) főváros felé. November 29-én már a jól megerősített Románvásárhelyt foglalták el. Itt került sor az első hosszabb pihenőre. Ez idő alatt István vajda több tárgyalást kezdeményezett, de a király és a tanácsadói nem hittek a vajda szóbeli ígérgetéseinek. A magyar királyi had – december 6-án – ellenállás nélkül folytatta útját. December 13-án sor került Moldvabánya megszállására. E római katolikus püspöki székhellyel büszkélkedő városkában, amelynek katedrálisát még 1410-ben építették, vert szállást a király. A főemberek, az udvari bandérium és a főtisztek katonai kíséretei kaptak helyet a város központjában, míg a hadsereg a városon kívül táborozott, mert nem tartottak semmilyen meglepetésszerű támadástól. Ez érthető volt, mert a vajda követei itt is felkeresték a királyt, de a megegyezésre ekkor sem kerülhetett sor, mert a követségnek nem ez volt a feladata, hanem a kémkedés, a királyi sereg stratégiai helyzetének a megfigyelése, valamint a közelgő moldvai orvtámadás gyanújának az elterelése. Ez bevált, a király és főemberei, valamint az egész magyar sereg békésen készült vacsorázni és lepihenni, nem gondoskodtak még őrségállításról sem, miközben a vajdai sereg óvatosan körülvette a várost, úgy, hogy a tábori poggyászt és a lovakat, a szekereket a közeli Somuz és Moldva folyók erdeiben hagyta. Lévén, hogy a városközpontot szászok és magyarok lakták, a támadók számára nem okozhatott különösebb gondot a város felgyújtása. Egyszerre több oldalról kezdtek hozzá a gyújtogatáshoz. Amikor Mátyás értesült a támadásról, akkor már nem lehetett alaposan megszervezni a védelmet, nem lehetett sánccal, szekérvárral körülvenni a szétszórt táborozókat, és egységes irányítás alá helyezni a sereget. A piactér és a város központjának védelmét maga a király irányította. Hamarosan két nyíllövés és egy dárdaszúrás éri, vérzik, de nem teszi le a fegyvert. Körülötte mindössze 200 veterán zsoldos, a királyi bandérium és a főemberek tömörülnek. A védelemben kitűnt a máramarosiak egy csoportja. Később az egyik vitézt köznemesi birtokkal jutalmazták.
Csak négy órás küzdelemben sikerült legyőzni az orvul támadókat. István is fogságba esett, de az egyik erdélyi hadnagy futni engedte az őrizetére bízott vajdát. A szemtanú, Janus Pannonius leírása szerént a moldvabányai csatában 11 ezer moldvai és 4 ezer magyar vesztette életét. E csatát kétség kívül Mátyás király nyerte meg. Győzött, de sebesülései, a tél gyors érkezése miatt, távol az utánpótlás lehetőségétől, kénytelen volt hazaindulni. Seregének háromnapi pihenőt engedélyezett, majd december 16-án elrendelte a hazatérést. Erdélyben a Gyergyó–Brassó vonalon haladt a nagy barcasági szász városba, ahol lehetőség nyílt a sebesültek ápolására.
A győzelem jelképeit, aranyozott hadilobogókat, a moldvai jelvényeket, a fegyvereket a budavári Boldogasszony templomban helyezték el. Az új hadjáratra, a Moldva-ellenes háborúra már nem került sor, mert István vajda követei a magyar királyi székhelyen vazallusi esküt tettek, elfogadták Mátyást hűbéruruknak.
E történelmi tények alapján, az olvasót nem kell meggyőzni arról, hogy a moldvabányai nagy moldvai győzelem, mennyire tekinthető „román” győzelemnek, mennyire jogos a Mátyás király szobrának talpazatán éktelenkedő tábla, illetve, hogy milyen szintű a történelemhamisítás. Mindazok, akik sérelmezik a szoborcsoporton elhelyezett, a legyőzött Moldvát jelképező zászlót, azok tehát megnyugodhatnak. 1940-ben, amikor Észak-Erdélyt visszaadták Magyarországnak, akkor természetesen nemcsak az etruszk (római?) farkast távolították el, de a hazug propagandaszöveget is, visszaállítva Fadrusz szoborcsoportjának eredeti állapotát. Pár év múlva, 1945-ben, amikor a szovjet hadsereg megszállta Kolozsvárt, a városvezetés a magyar Mátyás király felirat helyébe a latin nyelvű Mathias rex-et helyeztette. 1992. december elsején, Gheorghe Funar magyarellenes kolozsvári polgármester, a Mathias rex felirat alá feltétette az 1932-es táblát. Így adódik az a helyzet, hogy a fiatal nemzedék, e tábla felirata alapján, immár 18 éve ismét olvashat a saját, azaz a román nemzete ellen támadó Mateiről.
Most, amikor Kolozsváron véget ért a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Mátyás napi rendezvénysorozat, amikor a magyar és a román kormány közös költségén, néhány hónap múlva befejeződik e szoborcsoport restaurálása, csak remélni merjük, hogy a táblára felkerül Mátyás király és vezéreinek neve. Természetesen nem Matei Corvin, Paul Chinezu, Ştefan Báthory, Ştefan Szapolyai, hanem édesanyjuk ékes magyar nyelvén: Hunyadi Mátyás, Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Szapolyai István és Báthory István. (Forrás: Történelmi Magazin)
KÁDÁR GYULA
A szerző történész
Szabadság (Kolozsvár)

Mátyás király paripája viszi üzeneteinket a jövőbe
Közeledik a rendkívüli lovasposta feladási határideje
Többször adtunk hírt arról, hogy a restaurálás alatt lévő Mátyás király szoborcsoport lóalakjának belsejébe napjaink embere a jövőhöz intézett üzenetet helyeztethet el. Amikor majd egy-két évszázad múltán Fadrusz János remekműve esetleg újabb felújításra szorul, és a szakemberek ismét rákényszerülnek a szétszedésére, manapság írott üzeneteink előkerülhetnek. Hónapokkal ezelőtt beindult az üzenetek gyűjtése. Nem csak kolozsváriak vagy erdélyiek, hanem távolabb élő magyarok is fontosnak tartották gondolataik és vágyaik közlését azokkal az emberekkel, akikről most csupán annyit lehet biztosan tudni, hogy ezen a területen fognak élni. Rájuk hárul majd a legnagyobb magyar király, a korabeli reneszánsz kultúra egyik legjelentősebb támogatója emlékének-emlékművének gondozása. Belekíváncsiskodtunk az eddig beérkezett üzenetekbe, és – a teljesség igénye nélkül – ezekből idézzük a legérdekesebb gondolatokat.
Az üzenetek döntő többsége elektronikusan érkezett a gyűjtést elvállalókhoz, de sok klasszikus, különböző kiegészítő elemeket tartalmazó levél is célba talált. Az alábbiakban ezekből tallózunk.
Kedves jövő!
avagy következő generációk, kíváncsi vagyok, vajon hányban fognak ezek az üzenetek előbukkanni a ló hasából. Biztosan kiállítást rendeznek belőlük, történészek fogják nézegetni, ki tudja (ezért is írok most kézzel, sőt, tintával, hogy legyen érdekesebb!).
Ti még szoktatok kézzel írni? Én 23 éves vagyok, nemsokára végzett orvos leszek, és bizony többet írok laptopon, mint kézzel, kicsit nehezen is megy. Ti még használjátok az „emotikumokat”? Az angol rövidítéseket? Megvan-e még a Báthory István-líceum? Egyáltalán, vannak még magyar anyanyelvűek Kolozsváron? Megvan még a „Napoca” a Cluj után, vagy megszabadultatok a kommunista kor eme csodás emlékétől? Megoldottátok a génmanipulált kaja kontra bioétel problémát? Melyikük nyert? Gyógyítható-e a rák, az AIDS, az autoimmun betegségek? (Ezeken mennyit röhöghet egy 23. századi orvos, amikor a tudomány ezerszer túlhaladott rajtuk.)
Még sok kérdésem lenne, de abbahagyom, mert a válaszok úgyis néhány száz évet váratnak magukra. Vigyázzatok magatokra, örüljetek annak, ami szép, és ne ismételjétek meg a mi hibáinkat!
Mellékelem ötéves unokahúgom, Hanna, és hároméves keresztlányom, Blanka versét a jövőnek (illetve Mátyás király lovacskájának, mert a jövő fogalma még nem egészen tiszta számukra.).
Kedves utókor!
Szima Csilla vagyok, jelenleg kolozsvári lakos, őseim telepes magyarként kerültek a bánsági dombok közé, Igazfalvára, a magyar pusztáról. Szorgalmamnak és kitartó munkámnak köszönhetően kerültem Kolozsvárra. Tanulmányaimat a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Francia-Román Karán végeztem 1989-ben. Itt ismertem meg szászrégeni születésű, örmény-székely származású jövendőbelimet, akivel a mai napig békés házaséletet élünk. Márton gépészmérnökit végzett, jelenleg garázsipari berendezéseket árul a Proton Auto Kft.-nél. Én 14 évig szülőfalumban, majd Kolozsváron tanítottam franciát, jelenleg Kolozs-Karán románt és fakultatív magyart tanítok. Pedagógusként úgy érzem, nagy feladat hárul ránk abban, hogy a most elinduló új és újabb nemzedék magyarul ejti-e majd a szót. A válasz erre olyan egyszerűen hangzik, mint amilyen bonyolult mégis ez az egész jövő. A gyermek csak azt nyújtja, amit kap: szeretetre szeretetet, szép szóra mosolyt, magyar szóra magyar választ.
Gyermekeink, Szabolcs és Réka a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban, matematika-informatika szakon tanulnak, jó eredménnyel. Néhány éve Csaba öcsém is Kolozsvárra költözött családjával, és jelenleg a Nokia kolozsvári leányvállalatánál dolgozik. Felesége gyógyszerész, két kislánya pedig még óvodás.
Szabadidőnkben szívesen barangolunk Kolozsvár környékén, szabadságunkat európai városok felkutatásával, történelmi múlt, építészeti remekművek csodálásával töltjük. Otthon kedvelem a konyhai munkát, rendszeresen sütök-főzök, ez nálam családi hagyomány. Az utókor számára egy ízletes tészta receptjét szeretném hagyni, amit nagymamámtól tanultam, és családom is nagyon szeret.
A kőthájas alakja hasonlít a hagyományos túrósbuktára; „édes tepertő”, mondja a férjem. Hozzávalók: 750 g háj, 1 kg finomliszt, 2–3 kanál cukor (csak!), csipetnyi só, 2 diónyi friss élesztő, 2 tojássárgája, 3–4 kanál olaj, tej az összegyúráshoz, pici ecet. Töltelék: 15 kanál darált dió, 13–15 kanál cukor, citromhéj, mazsola, illetve lekvár és porcukor. A hájat ledaráljuk. A lisztet, kevés cukrot, sót, élesztőt, tojássárgáját, olajat tejjel összegyúrjuk, míg hólyagos sima tésztát kapunk. Keleszteni hagyjuk letakarva meleg helyen, egy óra múlva vékonyra nyújtjuk, a háj 1/3-át a tésztára kenjük, majd összehajtjuk: jobbról balra, fentről le. Kicsit pihenni hagyjuk a tésztát, majd ugyanezt megismételjük a második és harmadik harmad hájjal, amit egy pici ecettel meglocsolunk. Figyelni kell a 3 hajtogatásra, ettől lesz a tészta réteges, mint a rétes! Ismét vékonyra nyújtjuk a tésztát, kicsi kockákat vágjuk, és tetszés szerint diókeverékkel vagy lekvárral töltjük. Forró sütőben közepes lángon sütjük, majd ha kihűlt, porcukorba forgatjuk. Jó étvágyat!
2010. május
• Ti, kik egy új kor szülötteiként e csodálatos szobor előtt álltok, halljátok meg, hogy miképpen éltünk mi ennek az új kornak küszöbén. Átvészeltük a nacionalista kommunizmus sötét éveit, amikor intézményeinket elvették vagy felszámolták, nemzetünket az utóbbi évszázadok legnagyobb méretű elsorvasztásával fenyegették, milliószámra telepítettek nyakunkra más nemzetet, azt hangoztatva, hogy mi nem létezünk. Templomainkat, iskoláinkat, kulturális intézményeinket, temetőinket, várainkat akarták elvenni, lerombolni vagy bizonyítani, hogy nem a mienk. Nem sikerült nekik, pedig diktátorkéz is munkálkodott fölöttünk.
Új kor jött el, amikor új erőkkel, lendülettel építjük a mi kis Erdélyországunkat, ezt a szép Tündérkertet. Most, 2010 tavaszán, megújul ez a csodálatos szobor. Sok mindent nem látok, nem érzek még, leginkább azért szorongok, hogy gyermekeim gyermekei otthon érezzék magukat ezen a földön, melyet nem hagytam el, mert szeretem. Mi, e nemzedék, harcoltunk, hogy itthon érezhessük magunkat. E harc most is tart. Ti, kik most olvassátok e sorokat, tudjátok meg, hogy a mi napjainkban minden azért történik, hogy száz év múlva emberi módon, magyarként létezzetek Erdélyben.
Váta Loránd színművész
 • 2010. április 22-én a CFR labdarúgók négy ponttal vezetik a futballmezőnyt, és reméljük, hogy az évad végére újabb kupát és bajnoki címet szereznek majd. Mi mindezt megéljük, és büszkék vagyunk Pászkány bátyóra és a fiúkra. Sose felejtsétek el ezeket az éveket! A ti időtökben hogy áll a kolozsvári labdarúgás?
• 2000 szeptemberében jöttem először Kolozsvárra Szentegyházáról. Onnan nézve, egy 18 éves székelynek Kolozsvár „nagy és román város”. Amikor viszont láthattam a Mátyás szobrot, elfogott az érzés, hogy mégiscsak jó helyen járok, és nekem itt feladatom van. Édesapám úgy gondolta, hogy legnagyobb fiának legjobb, ha Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen tanul. Igaza lett! Azóta eltelt tíz év, és még mindig itt élek, és nagyon szeretem. Összejártam Európát és Amerikát, és úgy tűnik, Kolozsvárnál jobb hely nincs számomra.
Mátyás király több mint 500 éve elhunyt, de a szobra jelzi, hogy mi, magyarok, itt élünk, itt éltünk, és még sok dolgunk van itt. Ha ez a szobor még 500 évig hirdeti ezt, akkor a küldetését teljesítette.
Én jelenleg Kisbácsban lakom egy faházban, melynek pontos koordinátái: +460 47’ 22.77’’, +230 31’ 55.47’’. Ha majd ezt az üzenetet, ki tudja mikor, előveszik, az a kérésem, hogy juttassanak el ebből a levélből egy másolatot ebbe a házba, ahol most élünk, és ahol most írom egy Apple MacBook Pro laptopon ezt a levelet. Nem tudom, ki fog akkor itt élni, de remélem, hogy a leszármazottaim, akiket ezúton is üdvözlök.
• Amikor ezt a szobrot megrendelték, itt magyar állam és 83%-os magyar többség, valamint 13%-os román kisebbség volt. Most a magyarok aránya már csak 15%, de a románoké 83%, és a szobor nem a magyarság nagyságát, inkább kicsinységét jelképezi. Ha az olvasó egy újabb restaurálás miatt talál az üzenetre, akkor még üzlet a turizmus. Ha pedig ledöntötték a szobrot, akkor győzött a tömegdemokrácia alapvetése: az ember az embernek farkasa.
Nagy István (Pécska)
• Mivel Hunyadi Mátyásra a magyar és a román nép egyaránt büszke, szeretnénk, hogy Fadrusz János kolozsvári szoborcsoportjának felújítását a román illetékes szervek szakértő restaurátorra bízzák, hogy az még sokáig hirdethesse a magyar és a román történelem e nagy alakjának dicsőségét, és hogy sokáig díszíthesse Kolozsvár központját.
(A csíksomlyói pünkösdi búcsúra tartó szegedi zarándokcsoport, 31 aláírással)
• A szilágysomlyói Báthory István Általános Iskola II. B. osztályosai külön paksamétára való anyagot, írásokat és rajzokat készítettek elő a „nagy útra”. Íme, néhány idézet-részlet:
„Sziasztok gyerekek, én irigyellek benneteket, mert a jövőben jobb lesz a világ, mint amikor én éltem.” „Én azt javasolom, hogy nagykorotokban ne csaljatok a pénzért.” „Én 1999-ben születtem, Zilahon. Szeretem a repülőgépeket, és remélem, hogy ti is fogtok repülőn utazni. Szeretnék ebben az időben is élni.”
„Azt üzenem a jövőbeli gyerekeknek, hogy tanuljanak jól. Remélem, sok új találmányotok van. Azt javasolom, ne verekedjetek, főleg a barátok.” „Én azt szeretném üzenni, hogy 50–100 év múlva is az emberek nagyon vigyázzanak a természetre. A gyerekeket a legjobb tudomány szerint tanítsák.” „2000-ben születtem Zilahon, és Szilágysomlyón lakom. Pilótának készülök egy Airbus A320-as gépre. Nagyon sok tanulásba és kemény munkába kerül. Vigyázzatok magatokra, sziasztok.”
• Kedves Olvasó, az a közös bennünk, hogy Te is szokatlan helyzetben láthatod Mátyás lovát. Hogy van? Remélem, a körülményekhez képest jól. Itt most felemelték, úgyhogy láthattam a talpát, gyanítom, hogy újra is patkolták. Igazán jó patkói lehettek, ha több mint száz évig kitartottak... Kíváncsi vagyok, ezek a mostaniak meddig bírják majd. Amúgy képzeld, mi folyton a száz évvel ezelőtti időket sírjuk vissza, azt gondoljuk, hogy akkor minden nagyon jó volt. Te jó ég... Ti is???
Kedves idegen! Remélem, hogy nem is vagy annyira idegen, mint most tűnik nekem. Egyszer ez a város a tied is lesz, mint ahogy most a mienk, és a te emlékeid kötődnek majd azokhoz a helyekhez, amelyekhez mi most annyira ragaszkodunk. Ha majd olvasod ezt a cetlit, kérlek, emlékezz meg egy pillanatra az egyetemistákról, akik itt kóstolgatták az életet, és mindig itt marad lelkükből egy darab. Amúgy, holnap, 2010. május 12-én ballagok... Hiába, mi is múlandóak vagyunk...
• Kedves Jövőbeliek! Remélem, még élnek itt magyarok, létezik még a jó öreg Hargita és Nagygalambfalva (innen jövök), és létezik még a csodás magyar nyelv. Szebb ez minden más nyelvnél, sokkal több dolgot lehet vele kifejezni, mint hinnétek. Remélem, tudjátok, kik: Hooligans, Rúzsa Magdi, Republic, Máté Péter, ha mégsem, keressetek rá youtube-on. Remélem, tudjátok mi az a túrós puliszka, és ismeritek, hogyan kell gyergyói módra főzni a pityókalevest. Ha netalán lesz utódom, és rám ismer innen, folytassa az általam elkezdett családfát, és viselje büszkén a magyar nevet! Magyarok, székelyek! Tanuljatok meg továbblépni, és derűlátással gondolni a holnapra.
• Hahó, magyarok! Remélem, léteztek még, és remélem, jobb emberek vagytok, mint mi.
• Az erdélyi magyar társadalom még mindig a múltba vágyik, felvállalván annak negatívumait, és elzárkózik a jövőtől, annak esetleges pozitívumaival.
• Kedves Időutazó, ne tévesszen meg a sok búsképűség. Tudd meg, hogy 2010. április havában Kolozsváron sok a fiatal, sok a kisgyerek, vannak jókedvű emberek, tervezünk, alkotunk, álmodunk, fákat és jázminbokrokat ültetünk. Pillanatnyilag világszerte nagy a káosz, ez tény, mégis sokan vagyunk, akik bízunk abban, hogy minden jóra fordul.
• Üdvözlet a múltból. Mint egykor Trójában, amikor harcosokat rejtettek a faló belsejébe, ma magyar szavakat rejtünk a bronz ló belsejébe. Adja Isten, hogy évek múlva ne csak nyelvemlék legyen ez, hanem Kolozsvár többsége értse, beszélje, szeresse és büszke legyen erre a nyelvre. A nyelv ma is menedékünk, identitásunk. Büszkék lehetünk rá. Ti, az utókor, őrizzétek tovább, adjátok át fiaitoknak.
• Ha a fentieken kívül még valakinek közölnivalója lenne az utókorhoz, június végéig megtehet, a következő címekre küldve az üzenetet: Amaryllis Társaság, 400294 Cluj-Napoca, str. Buzău nr.15., ap.12.; Bordás Szabolcs, bordaska@gmail.com, 0722-603731; Kovács Lehel, lehelet@yahoo.com, 0757-705877; Veres Mihály, misi@3pont.ro, www.amaryllis.ro/üzenet. Névtelen üzeneteket nem fogadnak el.
Szabadság (Kolozsvár)

Mátyás a „román” király és „román hadvezérei” (1.)
A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt.
Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.
Műemlék-ismertetés román módra
Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz.
Műemlék-ismertető magyar módra
Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem.
E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.
A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Mátyás király származása
A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.
Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajkneve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” (Forrás: Történelmi Magazin)
KÁDÁR GYULA
A szerző történész.
FOLYTATJUK
Erdély.ma

Horea Uioreanu Kolozs megyei PNL-képviselő a Iorga-tábláról, a történelmi hűségről
Románia belügyeibe, Kolozsvár közigazgatási kérdéseibe való beavatkozásnak tekinti Horea Uioreanu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője, hogy a magyar Külügyminisztérium a Nicolae Iorgától származó idézettel ellátott tábla eltávolítását kéri a kolozsvári Mátyás-szoborról. A Krónikának adott interjúban a kolozsvári honatya arról is szót ejt, mit értett azon, hogy a Fadrusz-alkotáson nyílvesszőt kell elhelyezni a magyar király ülepébe.
Annak kapcsán, hogy a magyar Külügyminisztérium a Mátyás-szoborcsoport elé elhelyezett, Nicolae Iorga-idézettel ellátott tábla eltávolítását kérte, Ön azt szorgalmazta: Hunyadi Mátyást a hátsó felébe helyezett nyílvesszővel kellene ábrázolni a Fadrusz-alkotáson. Nem gondolja, hogy ez sértés a magyar királyra, akit történetesen Iorga is román származásúnak tartott?
– Én azt nyilatkoztam, hogy két feltétellel mondanánk le a Iorga-tábláról. Az egyik, hogy távolítsák el Moldva zászlaját a magyar király lovának lábai elől, mivel Corvin Mátyás nem győzte le Ştefan cel Mare fejedelmet, hanem éppen fordítva történt. A másik feltétel pedig, hogy ábrázolni kell a moldvabányai csata valósághű jelenetét, amikor is a magyar uralkodót az ülepén is megsebesítették egy nyílvesszővel, miközben menekült. Erről beszélnek a korabeli krónikások. Tehát ha ez a két feltétel teljesül, el lehet távolítani a feliratot.
– Nem jelentene veszélyes precedenst beavatkozni művészi alkotásokba teljesen ellentétes módon azzal, ahogyan a szobrász, a festő megalkotta azokat?
– Dehogy. Az a legveszélyesebb precedens, hogy a magyarországi hivatalos személyek beleütik az orrukat Románia belügyeibe, Kolozsvár közigazgatási kérdéseibe.
– De hát a magyar állam is hozzájárult a szoborcsoport restaurálásához.
– Az más kérdés, hogy a magyar állam részt kívánt vállalni a finanszírozásban. Az viszont a belügyekbe való beavatkozásnak számít, ha Magyarország diktálni próbál a tekintetben, milyen legyen a város arculata, a központja, mit helyezzünk el a szobor elé, és mit ne. De visszatérve a nyílvesszővel kapcsolatos nyilatkozatomra: mindezt képletesen értettem (este o parabolă – szerk. megj.), nem kell feltétlenül konkrétan érteni.
– Ennek ellenére sértő a magyarokra. De ha már a történelmi hűséget szeretné visszaadni a műemlékeken, ön szerint vajon miért nem ábrázolták Mihai Viteazul kolozsvári szobrát fej nélkül? Elvégre 1601-ben a fejedelmet lefejezték Aranyosgyéresnél.
– Na jó, ha nem akarja megérteni az én nyilatkozatom átvitt értelmét, az az ön baja. Sajnálom, hogy bronztáblákról polemizálunk, miközben Romániának és Kolozsvárnak is vannak sokkal fontosabb gondjai.
– De hát ön tartotta fontosnak, hogy véleményt mondjon a Iorga-tábláról, amelyet a műemlék alkotóelemének tart, ezért eltávolítását ellenzi. Holott az 1902-ben leleplezett szoborcsoporton eredetileg a Mátyás király felirat szerepelt. Miért nem kerülhet vissza például a király neve magyarul?
– Ezt a problémát a kolozsvári önkormányzatnak kellene felvetnie, nem nekem, én nem képviselem sem a polgármesteri hivatalt, sem a tanácsot. Ők döntöttek úgy, hogy más formában, a szobor elé helyezik el az eredetileg 1932-ben felkerült táblát. Amúgy pedig a restaurálás után felkerült egy magyar nyelvű tájékoztató szöveg is a szobor mellé. Valóban, eredetileg a Mátyás király felirat szerepelt az alkotáson, aztán az első világháború után a Matei Corvin, a negyvenes évek végén pedig a Mathias Rex elnevezés került fel. És én ezt nagyon helyesnek tartom, elvégre Mátyás idejében a latin volt a hivatalos nyelv a közigazgatásban.
– Csakhogy a Iorga-idézet Gheorghe Funar idején és most is törvénytelenül került a szoborra.
– Ezt ugyancsak a helyi önkormányzattól kell megkérdeznie, hogy milyen alapon helyezték el. Gyanítom, hogy megvolt rá a törvényes alapjuk, másképpen nem tették volna ki. Viszont ha mégis törvénytelenül történt, a polgármesteri hivatalt kell elmarasztalni, nem engem.
– Felvetette Moldva zászlajának eltávolítását is. Holott a lobogó azt ábrázolja, hogy a moldvabányai csata után Ştefan cel Mare mégis behódolt Mátyásnak, Moldva pedig Magyarország vazallusa lett.
– Még egyszer mondom, a nyílveszszőre és a zászlóra vonatkozó kijelentésemet átvitt értelemben kell érteni, ne tereljük más irányba a szót. Nyugodjon meg, régen eltűnt volna az a zászló onnan, ha a történelem során másként történt volna. Tisztában vagyok azzal, amit ön mond, hogy valóban úgy történt.
– Pártjával együtt miért háborodott fel azon, hogy a Székelyföld irodát nyitott Brüsszelben, ahol számos más romániai régió, megye – többek között Kolozs – is rendelkezik már kirendeltséggel?
– Mert a Székelyföld nem létezik közigazgatási egységként Romániában.
– És a Mócvidék vagy Olténia létezik történelmi-földrajzi-kulturális régióként?
– Hivatalos közigazgatási entitásként nem létezik sem Mócföld, sem Avasvidék, egyik sem képviselteti magát hivatalosan ebben a formában. Éppen ezért kérette be a román külügyminisztérium a magyar nagykövetet, és követelte, hogy az iroda megnyitásán ne vegyen részt egyetlen magyarországi hivatalosság sem.
– Ehhez képest részt vett az eseményen egy Kovászna megyei liberális tanácsos is.
– Nem áll módomban kommentálni egy megyei tanácsos részvételét. Ha jól értettem, az illető képviselő gesztusát megvitatja a PNL területi szervezete. (Továbbra sincs egyezség a Iorga-tábláról. Egyelőre nem egyezett meg a Mátyás-szoborcsoport elé törvénytelenül kihelyezett, Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla eltávolításáról az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szervezete. Máté András, a szövetség megyei vezetője a Krónikának elmondta: tegnapi megbeszélésükön abban maradtak Daniel Buda megyei PDL-elnökkel, hogy a héten folytatják a tárgyalást. Buda korábban azért kérte a megbeszélés elhalasztását, mert előbb beszélni akart Sorin Apostu kolozsvári polgármesterrel. Mint arról beszámoltunk: a koalíciós egyezmény értelmében, amennyiben az RMDSZ és a PDL helyi képviselőinek nem sikerül megegyezniük, az ügyben a két politikai alakulat csúcsvezetése hoz döntést. Eközben Németh Zsolt, Magyarország külügyi államtitkára a Mátyás-szoborcsoport kapcsán tegnap úgy nyilatkozott: „történelmileg a legjobb állapotban van a magyar–román kapcsolatrendszer, és a két ország elkötelezett ennek megőrzése mellett”. A fideszes politikus tegnap Budapesten megbeszélést folytatott Bogdan Aurescu román külügyi államtitkárral, aki arról biztosította, hogy a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport eddig is „sikertörténet” volt, és Bukarest elkötelezett amellett, hogy az új minőségű magyar–román kapcsolatrendszer sikertörténet legyen a jövőben is. Elmondta, egyetértettek abban, hogy történelmileg a legjobb állapotban van a magyar–román kapcsolatrendszer, „ezt százéves időtávban is nyugodtan állíthatjuk”. Ebben a szövegkörnyezetben értelmezhetők a felmerülő viták és nézetkülönbségek, „élő kapcsolatrendszerről van szó”, tette hozzá.)
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

TGM: Még van idő, állítsátok meg őket!
A hagyományosan istenverte, elátkozott ügyek egyike a magyar–román viszony
Ebben benne van a román állam és a magyar állam, a romániai magyar kisebbség és a román többség, Magyarország és az erdélyi magyarság, a székelyek és a többi magyarok, Erdély és Partium viszonya, a magyarországi jobboldal és liberális/szocialista balközép zűrzavaros kapcsolatai a romániai magyar politikai erőkkel és a román pártokkal, a román „elitek” változatos és változó „magyarpolitikái”, a kölcsönös értetlenség és tudatlanság, a „Trianon” nevű mítosz, a „bécsi döntés” nevű mítosz, a „Magyar Autonóm Tartomány” nevű mítosz, a lényegükben elfelejtett, de a szívünkbe fúródott gyilokként betokosodott, kölcsönös történelmi sérelmek; képzeltek és még a képzeltnél is rosszabbak.
A „társtalan magyarság” kihal a Kárpát-medencéből. Ez a régi magyar félelem. A magyarok és külföldi (nyugati és/ vagy orosz) szövetségeseik darabokra tördelik a soha nem eléggé egységes Romániát. Ez a román rettegés régi tárgya.
A két állam kölcsönös tudatlanságban leledzik egymás felől, s a tartalmilag üres „riválisképet” paranoid gyanakvással vizslatja. A politikai elitek ingadoznak a vaksi gyanakvás és a legcinikusabb közöny között. A kölcsönös közöny és a merőben taktikai manőverezés az elmúlt évtizedben – némi óvatossággal, józansággal és lustasággal elegyedve – többet ért el, kellemesebb viszonyokat teremtett, mint a sovinizmus heveny szakasza. Bár a józan lustaság elviselhetőbb, mint a sovén tombolás, szilárd alapnak alig nevezhető. Egymás – kölcsönösen leereszkedő – eltűrése, amiben semmi tudatosság nem volt, csak a két társadalom belső fejlődése (érése és lottyadt, szotyogós túlérése), erkölcsileg meglehetősen silány. Ennélfogva aztán ingatag, időleges, súlytalan.
A gazdasági világválság és nyomában az esztelen megszorító intézkedések tovább mélyítették a már régóta készülő politikai válságot, amelynek Magyarországon az egyre képtelenebb féldiktatúra a következménye, Romániában egyelőre a zűrzavar (ámde a román állam már ugyancsak az Übü-rezsim felé halad). Ilyenkor az államok legfontosabb legitimációs föladata a bűnbakok gondos kiválogatása. A bűnbaklisták élén Nyugat-Európában az arabok és más muszlimok állnak (EU-állampolgárok és bevándorlók vagy menekültek egyaránt), Kelet-Európában a romák, nem pusztán azért, mert „etnikailag és kulturálisan (habitusukban) idegenek”. Főleg azért, mert ők is igényelnek szociális segélyt, amelynek az összegére befolyásosabb rétegek, csoportok is szemet vetettek.
A romániai magyarok, ha nincsenek is túl jól eleresztve, semmiképpen nem hasonlíthatók a cigányokhoz. A mai körülmények között meglepő, hogy föllobbant ellenük a román többség ellenséges indulata, illetve rájuk vetül a romló magyar–román államközi viszony árnyéka. Nyugat-Európában a helyzet némileg különböző: a nyugati EU-államok között nincs gyűlölet, etnikai és regionális konfliktusok vannak, de az etnicizmus NEM nacionalizmus (a nacionalizmusnál is rosszabb, de NEM azonos vele; ám nem is tiszta rasszizmus, mert legalább annyira kulturális, mint „fajbiológiai”). Nyugat-Európában nem vetődik föl államok között a határkérdés, nincs expanzív és militarista nacionalizmus, ám a gazdag régiók igyekeznek elválni a szegényektől, pl. Flandria Vallóniától, Észak-Olaszország a Mezzogiornótól, Katalónia Kasztíliától, Asztúriától: ezek belső régióhatárok. Elválni akarnak, nem egyesülni: mint korábban a gazdag Szlovénia és Horvátország a szegény Szerbiától, Macedóniától, Koszovótól. Skócia, ahol már a függetlenségi párt van kormányon, nem akarja megosztani az északi-tengeri kőolajból származó jövedelmeket az angolokkal. Az adószeparatizmus meglehetősen viszolyogtató.
Kelet-Európában mind a hagyományos nacionalizmus él – például a hagyományos, bár néha csak mostanában keletkezett irredenták –, mind az új etnicizmus, mind a fajgyűlölet.
A magyar–román viszony sajátossága, hogy megromlásában döntő szerepet játszik a két és fél politikai „elit” (a magyarországi, a román és az erdélyi magyar) kétségbeesett igyekezete, hogy fönntartsa magát a gyorsuló hanyatlás körülményei között – hiszen ez már régen nemcsak gazdasági, hanem egyben politikai, kulturális/civilizációs válság is –, és hogy a még úgy-ahogy megjutalmazható, klienssé tehető, „államfönntartó” polgári középet a magánérdekei révén magához kösse, mint manapság minden állam. Ez a „polgári közép” azonban Magyarországon nem, de szerintem Romániában sem elég. Az Orbán-rezsim a kettős állampolgárság révén mozgósítani tudja a határokon túli magyarokat (a belső Fidesz-zsargonban: „hatumákat”), ami szinte semmibe se kerül, viszont a magyarországi adófizető állampolgárok ezért útépítést, állásokat stb. várhatnak és várnak el cserébe.
A Basescu-kormányzat („rezsimnek” nem nevezhető, ahhoz nem elég eredeti, szemben a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, amelyet a nemzeti ügyek kormánya, azaz Orbán Viktor miniszterelnök alkotott meg) azt az érdekes újítást vezette be, hogy kitűnő viszonyt ápol a budapesti kormánnyal, a kormányzati lét kisebb-nagyobb előnyeivel, olykori politikai engedményekkel kenyerezi le a romániai magyarság hivatalos vezetőit, miközben a magyar kisebbség emancipációs törekvéseinek mereven ellene szegül, és nem állja útját a magyarellenes uszításnak.
Az erdélyi magyarok nem érdeklik.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök mindent megtesz annak érdekében, hogy az erdélyi-partiumi-bánsági magyarok bukaresti parlamenti és kormányzati képviselet nélkül maradjanak, és hogy olyan kalandor akciókba zsarolja bele őket, amelyek után már csak őhozzá fordulhatnak segítségért, az egyes helyhatóságokkal – s velük is csak a kevés magyar többségű körzetben – pedig majd csak elbánik valahogy. Aztán majd sovén tűzbe boríthatja Magyarországot, amellyel újabb évtizedekre szerezhet magának „parlamenti” többséget. Orbán Viktor miniszterelnök a status quót védő (vagy rontó) bukaresti politikai osztály éles fegyvere Erdélyben.
Az erdélyi magyarok nem érdeklik.
Traian Basescu, Románia elnöke egyfolytában – lassan, ravaszul – szorítja mind szűkebb sarokba a magyar érdekeket, miközben a pokolian népszerűtlen Boc-kabinet parlamenti többségét az RMDSZ tartja fönn, az az RMDSZ, amely már évek óta hiába vár a kisebbségi törvényre (eredeti alakjában a tervezet nem is rossz!), ezért a romániai magyar közvélemény nem Basescu elnököt, hanem az RMDSZ-t okolja. Az RMDSZ kénytelen-kelletlen támogatja a román kormány megszorításos, reálbér- és reálnyugdíjcsökkentő, intézményromboló, elszegényítő politikáját, amellyel minden héten magyar etnikai (nemzetiségi) szavazatok százait veszíti el. A magyarellenes hangulatban a román ellenzék nagy pártjai (a szociáldemokraták és a liberálisok) sovén irányban előznek, a magyarok jobbágyának nevezik Basescu elnököt (haha), magyarellenességben versenyeznek a Basescu-párttal – miközben a maguk oldalára kívánják vonzani az RMDSZ-t az eddigieknél rosszabb föltételekkel.
A Basescu nélküli Basescu-párt kifutó modell, „a román baloldal” – amelynek valószínű elnökjelöltje, majd Románia lehetséges elnöke, aki épp most nevezte magát meggyőződéses monarchistának, Crin Antonescu nemzeti liberális vezető – pedig őszintén nacionalista, szemben az őszintétlen nacionalista Basescuval. (Ő képes ma helyeselni Románia részvételét a második világháborúban a tengelyhatalmak oldalán: „ő is úgy tett volna, mint Ion Antonescu” marsall, jogerősen elítélt és kivégzett háborús bűnös; mintha ez a háború nem jelentette volna egyben a transznisztriai, besszarábiai, moldvai zsidóság kiirtását, az odesszai vérengzést, majd Románia függetlenségének elvesztését. Románia elnökének nyilvánvalóan azért ellenszenves Hohenzollern-SigmaringenMihály – 1947. december 30-áig Románia királya –, mert túlságosan antifasiszta volt az elnök ízléséhez képest.)
De ez még mind semmi.
A nacionalista vetélkedés kényszere a mindeddig óvatos, reálpolitikus RMDSZ-t is nyomja. Nyomja mind a bukaresti kormány, mind a román ellenzék, mind a budapesti kormány (a magyarországi parlamenti ellenzék nem számít). Az Orbán-rezsim vélhetőleg tudja, hogy külön erdélyi magyar kedvence, az Erdélyi Magyar Néppárt nem arathat sikert, két romániai magyar párt azt jelenti: egy se.
De az elkeseredett erdélyi közvéleménynek Kelemen Hunor és Markó Béla egyszerűen nem mondhatja meg, hogy az Erdélyben (Magyarországon már nem) nagyon szeretett Orbán miniszterelnök milyen sorsot szán a gyorsan csökkenő lélekszámú magyar kisebbségnek. A névleg az RMDSZ-hez tartozó, de lélekben már Orbán Viktorhoz átállt tisztségviselők provokáló akcióit nem bírálhatják, mert akkor egyszeriben „rossz magyar ember(ek)nek” látszanának. Így a két csoport (RMDSZ, EMNP) politikája egyre hasonlóbbnak tűnik föl, miközben egyre jobban gyűlölik egymást. És politikájuk valójában nem is hasonlít, de voltaképpeni politikájukat titkolni kénytelenek.
Vegyük a Mátyás király kolozsvári szobrára illesztett „táblácska” (placuta) történetét. A „táblácska” a nagy történész, Nicolae Iorga butácska, nacionalista, ám csavaros mondata, amely egyrészt büszkélkedik vele, hogy a hírneves uralkodó román származású volt, másrészt afféle nemzetárulónak állítja be, harmadrészt azt mondja, hogy valami jelentéktelen ütközetben (amelyről nem valószínű, hogy egyáltalán hallott) legyőzték a katonáit a moldvaiak. Ez nem kevés egyetlen mondatban, de a történelmietlen őrületnek elég szép esete.
Nem kétséges, hogy Hunyadi Mátyás részben román eredetű volt. De mit jelentett a „román” és a „magyar” az ő századában? A „magyar” (a „natio Hungarica”) azt jelentette, hogy valaki nemesember („una eademque nobilitas”), ami egyben azt jelentette: katolikus. Olyan nagy hűbérurak, mint a Drágffyak meg a Kornisok, szintén román származásúak voltak, de ezt soha nem hangoztatták, mert az ő esetükben ennek nem volt jelentősége. Mátyás román eredetét az udvarában élő olasz humanisták azért hangoztatták, mert – a korabeli olasz reneszánsz propagandisták (udvari „történetírók”) szokása szerint – római (mítoszi) hátteret kívántak neki biztosítani birodalmi (császári) ambícióihoz, mellesleg mintegy balkézről megteremtve hozzá a dákoromán kontinuitáselméletet. Mátyás apja, a nagy condottiere, Hunyadi János a „törökverés” közben Magyarország legnagyobb földbirtokosa lett, ez tette Mátyást királlyá, nem a „római” eredet.
Mátyást Erdély nem érdekelte, Magyarország többi része se nagyon az adóbevételeken kívül, Bécs és Prága irányában folytatta pazarló és értelmetlen katonai műveleteit. Megteremtette ugyan szűk körű udvari asztaltársasága körében a magyar reneszánszot és humanizmust, amelynek a legjellegzetesebb alakja Janus Pannonius pécsi püspök volt, a biszexuális pornográfia jeles művelője. Annak, hogy Mátyás édesanyja véletlenül – átutazóban – a család egyik hívének a kolozsvári házában szülte meg ezt az érdekes embert, az égvilágon semmi fontossága nincs.
Jellemző a századfordulós magyar „nemzetpolitika” és nemzetpropaganda Erdély-vakságára, hogy nem a Báthoryak, Rákócziak, Bethlenek, Kemények, Apaffyak, Telekiek közül valamelyik erdélyi nagyságnak állíttattak szobrot, hanem ennek a nagy formátumú, ám Erdélytől idegen fejedelemnek. (Az egyetemet meg Ferenc Józsefről nevezték el, nem pedig – mondjuk – Kemény Zsigmondról, ha már ragaszkodunk a főurakhoz.)
Arról vitatkozni tehát, hogy Mátyás király magyar vagy román volt-e, értelmetlenség, hiszen a modern értelemben egyik se volt, hiszen maga a „nemzet” mint olyan sokkal későbbi eredetű. Tehát a „táblácska” (placuta) kitűzése – meg a magyar föliratok lankadatlan üldözése – semmi másra nem szolgál, mint a magyarok megsértésére, akik persze okosabban tették volna, ha sértődés helyett harsányan kacagnak. De már áll a bál, a kolozsvári városi tanács román tagjai minősíthetetlen hangot használnak a magyarokkal szemben, akik kivonulnak. Magyarország bukaresti nagykövete hatalmas virágcsokorral óhajtja eltakarni a „táblácskát”, a rendőrőrszemmel dulakodik. Fiatal magyar tudósok és diákok négynyelvű műanyag táblával ragasztják le a „táblácskát”, amelynek szövege történettudományi vitába keveredik Iorgával, és az évszázados magyar–román együttélést méltatja. Kelemen Hunor, romániai művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke, följelentést tesz az ügyben (a román hatóságok a szobor fölújítása előtt megígérték, hogy a „táblácska” nem kerülhet vissza), válaszul a román nyelvű internet úgy beszél a magyarokról, hogy az még egy harcedzett vasgárdistát is meghökkentene. A magyar alpolgármester reklámterületet bérel Kolozsvár határában, és több nyelven – magyarul is! – föltünteti az óriásplakáton a város nevét. A tereptárgyat „ismeretlen tettesek” lerombolják, újbóli fölállítását a polgármesteri hivatal megtiltja.
Magyar szamárságok követik a román szamárságokat, de amint most is látjuk, az adott demográfiai és hatalmi körülmények között a román szamárságok érvényesülnek (amint 1918 előtt mindig a magyar szamárságok érvényesültek). Ezért nem lehet könnyedén legyinteni rájuk.
A mindenkori és mindenünneni kisebbségek agyonhorzsolt érzékenysége, lelki sérülékenysége nem pusztán lelkiállapot: súlyos történelmi okai vannak. A román demokratikus sajtónak és közéletnek – már amennyi maradt belőle, remélhetőleg több, mint Magyarországon – ezt meg kellene értenie, még az erősödő nacionalizmus és etnicizmus hangulatában is, amely persze sokkal nehezebb föladattá teszi a méltányosságot, mint akár egy esztendővel ezelőtt.
Magyarok és románok egyaránt tágra nyílt szemmel masíroznak a csapdába, közös erőfeszítéssel teszik tönkre azt a soha nem tapasztalt együttműködést, kreativitást, amely a román közönség kedvencévé tette a kolozsvári Állami Magyar Színházat (a sepsiszentgyörgyi magyar színház mellett), amely létrehozta az Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivált (TIFF), az Ecsetgyár multikulturális „alternatív hely”-ét, a problémák ellenére eleven (magyar–román) diákéletet teremtett az állami egyetemen, a legjobb alternatív kocsmákat, remek kiállításokat, kiváló könyvkiadókat, folyóiratokat. Természetesen a kultúra, még a legbátrabb se helyettesítheti a jó politikát, de még ennek a kezdetei is tapasztalhatók: megszületett a GAS (Grupul de Actiune Sociala, Szociális Akciócsoport), amely országos föltűnést okozott avval, hogy a nagy nyilvánosság előtt radikálisan szállt szembe a kilakoltatásokkal a cigánynegyedben.
Akármilyen reménytelen a romakérdés, morálisan egyszerűbb, mint a magyarkérdés. A nyomor és a diszkrimináció tisztességes emberekből fölháborodást vált ki (egyszerű, áttekinthető), de a magyarkérdés tele van történelmi tisztázatlanságokkal, az erdélyi magyar középosztály és értelmiség önvédelmi harcai – mivel a magyaroknak van szociális és kulturális tőkéjük, állítólag mellettük áll a magyarországi állam, nem ébresztenek spontán szánalmat; a magyar népességfogyás tragédiá ja a román többség számára érthetetlen – belebonyolódnak a hagyományosan kupeckedő és opportunista „nagypolitika” liános dzsungelébe, ami a balfelé radikalizálódó, de azért kisebbségben lévő román fiatalságnak nem rokonszenves. A Romániában is erősödő szélsőjobboldal, a mainstream erők dalmahodó sovinizmusa is nyomja őket, a többségében nagyon konzervatív erdélyi magyar politikai osztály pedig olyan, amilyennek bukaresti ellenfeleiket megismerték. Tehát a „magyar ügy” még a kisméretű, de fontos antinacionalista román ifjúság szívét se dobogtatja meg. Pedig már rá kellett volna jönnie, hogy a „magyarkérdést” a válság miatti mély szociális és erkölcsi elégedetlenség elterelésére, semlegesítésére fújják föl Románia vezetői, mint ahogy a trianoni gyászharangok szakadatlan kongatása Pesten ugyanerre szolgál. A felelőtlen politikai osztályok mindenre képesek a hatalomért. S az az értelmiség, amely érdekből vagy kritikátlanságból hajlandó fölülni az ilyesminek, soha nem moshatja le magáról a felelősség sarát.
A legutóbbi magyarbarát román országos párt a Kommunisták Romániai Pártja volt a föld alatt, az illegalitásban 1944/45 előtt. De hát magyarok és zsidók és bolgárok vezették (lásd erről Stelian Tanase érdekes könyveit, amelyekben minden álnevet és nom de guerre-t megfejt)...
A nacionalista hangulatkeltés a székelyföldi magyar autonómia ellen teljesen oktalan, hiszen ez a román nemzetnek nem árt (elszakadásra nincs földrajzi lehetőség), de az még kérdéses, hogy milyen hatással lesz a Székelyföldön kívüli – erdélyi és partiumi – magyarok sorsára, hiszen ők el fogják veszíteni a rájuk irányuló, amúgy is szűkülő figyelmet. Meg hogy miként föstene egy autonóm terület, ahol a lakosság fele egyben külföldi (magyarországi) állampolgár, ahol majd éles választási harcok zajlanak a magyarországi pártok között képviselői helyekért a pesti parlamentben?... Ezt nem tudjuk. A területi autonómia reménytelen ügyével azonban sikerült gyakorlatilag levenni a napirendről a kulturális és a személyi autonómia valamelyest esélyesebbnek tetsző tervét.
Az egész dolog annyira össze van kuszálva, hogy – a pesti és a bukaresti kormányok ily módon megerősített pozíciójának kivételével – semmi világos eredmény nem látszik. Ámde a politikai osztály tudatlansága, lelkiismeretlensége már megint egyre sikeresebben fordítja egymással szembe a két népet (miközben a közvélemény háta mögött, ha kell, simán megegyeznek), s az évszázados tanulság az, hogy mindig a kisebbség jár pórul. A történettudomány – amelynek újabb eredményei a művelt középosztály számára ismeretlenek, de legalább hadd említsem meg Ioan Dragan kitűnő tanulmányát a Korunk júliusi számából – megindította már a magyar és a román uralkodó osztályok szörnyű és kölcsönös bűneinek tárgyilagos elemzését. Vannak itt fájó hiányok, például annak a ténynek a széles körű ismerete, hogy a Ceausescu-rezsim egyik középponti eleme volt a magyarellenesség, s benne az etnikai arányok átszabása, továbbá az oktatáspolitika és az áttelepítések révén az erdélyi magyarság proletarizálása.
Most még a históriai tisztázás is lehetetlenné válik, pedig milyen fontos lenne!
Magyarországon néhány szaktudóson kívül alig sejti valaki, hogyan bánt az Erdélyben már évszázadok óta többségi, ám a maga egészében jogfosztott és kegyetlenül elnyomott román nemzetiséggel a gőgös arisztokrácia által vezetett magyar állam. A tanulságok kézenfekvőek, de mivel a probléma megoldása vagy enyhítése tárgyilagosságot, tudást, empátiát, visszafogottságot és humort igényelne, a jelenlegi politikai osztály képtelen a haladásra, nem is hajlandó rá, mert csak a rövid távú előnyökre néz – még kimondani is unalmas.
Ezek az államok a maguk mai alakjában népeik ellenségei, s mivel a nép erőtlen, csak arra lehet biztatni, hogy forduljon el a hagyományos nemzetállami politikától, nézzen át fölötte, bízzék a saját eszében, fittyet se hányjon a politikusaira, nevesse ki őket. És ne keveredjék ilyen ostobaságokba, mint a „táblácska”-ügy. Annyi elvárható azért a néptől is, Erdélyben és mindenütt, hogy ne működjék közre lelkesen a saját tönkretételében.
Ez az írás román nyelven is megjelenik, a 22 című bukaresti hetilapban.
Tamás Gáspár Miklós| Népszabadság

Szőcs Géza üzenete
Azt hallom, a kolozsvári Szabadság című újságban – amelynek szerkesztőségében, amikor a lap még Igazság néven jelent meg, magam is lehúztam öt-hat évet – a minap mint kolozsvári származásút emlegettek. Az ember csak álmélkodik: létezik-e, hogy mindazt, amit egy életen át tett, vállalt, írt és mondott városáért és közösségéért, lehetséges-e, mindezt néhány hazug és ostoba mondattal meg nem történtté tenni?
Mert itt nem is arról van szó, amit egy odafigyelni képtelen, kotnyeles és ugrifüles újságírónő valakinek a szájába kíván adni, mintha az illető ezt mondta vagy akarta volna mondani. Akarta a fene. Egy nagyszalontai származású akadémiai főtitkár szavával: vajon mi ez az exkommunikáció, ez a despotizálás, ez a kiközösítés? (Vajon az elhangzottakat miért csak kolozsváriak értették félre? A Rómában élő magyarok hogyhogy nem?) Hanem arról: mit tegyen az, aki még hisz Tamási Áron farkaslakai származású író Ábel nevű regényhősének, aki Amerikában egy ördögűzött négertől megtudta a választ arra a kérdésre, hogy mivégre vagyunk a világon?
De jó is volna, ha feltámadna és igazságot tenni eljönne szülővárosába Hunyadi Mátyás, kolozsvári származású magyar király, de la Budapesta! Akkor így szólnék hozzá: Felség, itt félreértés történt. Most éppen a Duna mellett állok szolgálatban, de ha annak végére jutok, haza szeretnék térni, ide a Szamos mellé. Amitől még gyűlölködő kolozsváriak sem vehetik el a kedvem. Akiknek azt üzenem: kolozsvári vagyok, nem származású! Szabadság (Kolozsvár)

Magyarfóbia
Ha maradt még szemernyi önbecsülés az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének vezetőiben, akkor meg sem fordul a fejükben, hogy engedjenek a demokrata-liberálisok nyíltan magyarellenes fenyegetőzésének, és továbbra is támogatják kolozsvári alpolgármesterüket az elöljárói tisztség ideiglenes betöltésében. Nem azért, mintha László Attilát különleges képességek predesztinálnák Erdély fővárosa irányítására.
Ellenkezőleg: hosszan lehetne sorolni, hány alkalommal bizonyította politikai alkalmatlanságát a kolozsvári városházán, miként asszisztált bábként a velejéig korrupt Apostu-adminisztráció fungálásához, eltűrve a Funar-féle soviniszta megnyilvánulások kifinomultabb formáival operáló narancsos polgármester magyarellenes packázásait. (Lásd a Iorga-tábla elhelyezését vagy a Mátyás-szoborcsoport botrányos restaurálását, amelynek ügyében László Attila – a közbeszerzési eljárást lebonyolító bizottság elnökeként – a mai napig adós a magyarázattal, miként szerezhette meg a PDL „házicége” a legalacsonyabb árajánlattal a felújítás jogát, hogy végül mégis megkaphassa szinte a teljes, 800 ezer eurós összeget.)
Azok után azonban, ahogy a PDL területi és országos vezetői ország-világ értésére adták, miszerint Kolozsvár (Hunyadi Mátyás és Bocskai István szülővárosa!) ügyeit még ideiglenesen sem intézheti magyar ember, az RMDSZ-nek kutya kötelessége kőkeményen fellépni ez ellen a diktatúrabeli nacionálkommunizmust és magyarfóbiát idéző mentalitás ellen. Hiszen a demokraták magyarellenességéhez semmi kétség nem fér, ha tudjuk, hogy a városi tanácsban megvan a kényelmes többségük ahhoz, hogy ideiglenes polgármestert állítsanak.
Rászorulnak ellenben az RMDSZ szavazataira a megyei képviselő-testületben, hogy másik korrupt emberük, Radu Bica alelnök posztját megőrizzék. Éppen ezért a szövetségnek itt kell sakkban tartania koalíciós partnerét, egyúttal pedig a tudomására hoznia: korrupciós botrányai miatt a jövő évi helyhatósági választásokon várhatóan a kincses város polgármesteri székét, de megyei és helyi önkormányzati súlyát is elveszíti, és a balliberális henger ellenében csakis a magyar alakulatra támaszkodhat. És ha a demokraták ezek után is ágálnak az ügyvivő magyar polgármester ellen, akkor hagyni kell őket belefulladni az Apostu-féle politikai-gazdasági maffia mocsarába.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Erdély tájain – Raktárhelyiség lett Mátyás király gyerekszobájából
(Kolozsvár, szeptember 23.) A tanár úr összegyűjtötte az osztályt s egy szabad délután elvezette a gondjára bízott csemetéket a Mátyás-házba. Ez a pillanat élénk és heves erővel sütötte a fakadó lelkekbe a maga jelentőségének bélyegét és megremegtette a szívünk, mikor a régi köntösben sárgára meszelt ház előtt megállottunk. A tanár úr megkopogtatta az ajtót, amelyet lassan, nyikorogva nyitott ki egy öreg honvéd. Akkor még annyian éltek, hogy minden múzeumunkhoz jutott belőlük egy-egy eleven példány. Ma már a múzeumban sem találunk belőlük hírmondót. Az öreg honvéd sziluettje hozzátartozott elengedhetetlenül a Mátyás-ház hangulatához és amikor a kapu megnyílt, az öreges délcegséggel megjelenő egyenruhás kapuőr régi honvéd mentéje felvillanyozta a fantáziánkat. És mi szívszorongva léptünk be Hunyadi Mátyás szülőházának udvarába, amelyet egy szempillantás alatt benépesítettek az emlékek ködös alakjai. És a tanár úr komor szavakkal magyarázta el nekünk, az ámulók apró seregének Mátyás király gyermekéveit. Megmutatta a szobát, ahol született s a rekonstruált történelem jelenetei a képzelet szárnyán fantasztikus ütemben váltogatták egymást.
A gyermeklélek szomjasságával szívtuk magunkba a szavakat, melyek ebben a félvilágos miliőben úgy kopogtak, mint a história gongütése.
Nagyon sokféle látogatást tett az iskola abban az időben. De ez a mátyásházbeli jelenet egyetlen gyermek lelkét sem hagyta érintetlenül. Megrázta, átformálta, gondolatokkal töltötte meg a nagy király szülőházában, ahol még bölcsőjének a helyét is megmutatta az elmaradozó diákoknak az öreg honvéd. Ilyen látogatása sohasem volt az apró diákseregnek.
Vasárnap ismerősök kerestek fel. Vidéki emberek, vidéki gyermekek. Elmentünk a Mátyás-házba. Az udvar mélyéből nem rohantak felénk a fekete vitézek. Egy nyavalyás féldobermann kutya jött felénk hízelkedő farkcsóválással. A sarokban egy kisasszony regényt olvas. Amikor belépünk, átveszi a személyenként lefizetett hét lej látogatási díjat és azt mondja, hogy az emeletre lépcsőn kell felmenni.
Az első teremben néprajzi tárgyak, a másodikban éppen így; a harmadikban sem különbül. Majd a halászati és mezőgazdasági látnivalók következnek. Aztán az 1848–49-es ereklyemúzeum. Sehol semmi jele nincs annak, hogy Mathias Corvinus szülőházában járnánk. De mégis. Itt a folyosón egy keskeny négyszögre formált deszkaládán a piaci Mátyás-szobor mesterséges patinával bevont feje figyelmezteti a látogatót, hogy még más néznivaló is akad.
Lesietünk a földszintre, ahol az épület legérdekesebb része kapcsolódott a történelmi múltba.
A bejárattól balra eső egyik kis szobácskában született a nagy király. Visszafojtott lélegzettel léptünk át valamikor a szoba küszöbén s az emlékek ifjúkori újjáéledésének öröme vezet minket arrafelé ma is. A kisasszony elénk áll:
– Mit tetszik keresni?
Olyan furcsán és idegenszerűen hangzik ez a kérdés, mintha egy ismeretlen világ vadidegen emberei közé csöppentünk volna. De azért mégis csak szóhoz jutunk:
– Korvin Mátyás gyerekszobáját szeretnénk megnézni…
– Azt nem lehet kérem. Ott most raktárhelyiség van…
Szégyenkezve vezetem el a vidékieket. Raktárhelyiséggé lett Matia Corvin gyermekszobája. Limlomok, ha mindjárt történelmi becsűek is, de limlomok hevernek Mátyás király bölcsőjének helyén. Ócska tárgyak. Talán szúette parasztágyak, ködmönök, íjak és lóitató vedrek. Mindenesetre becsesek és értékesek, ha értékük és becsük színvonala kiszorította a látogatókat Mátyás király gyermekszobájából. Széttört kelevézek, csizmasarkok és sarkantyútörmelékek, képkeretek, gyűrűkövek és mosóteknők, vagy mit tudom én milyen más értékes és becses relikviák nemzeti és faji múltunk egy-egy fejezetével vallanak szoros kapcsolatot. Megemelem kalapomat. De csak mérsékelt tisztelettel, mert úgy érzem, a nagy király iránti kegyeletemet és tiszteletemet, a gyermekévek fellobbanó emlékeit korbácsolta meg az intézkedés, amellyel a Mátyás-ház karakterét megfosztották tulajdonképpeni jelentőségétől.
Aki ezt az intézkedést tette, az nem lehet jó román, mert nem viseltetik kellő tisztelettel a román származású Matia Corvin emléke iránt és nem lehet jó magyar, mert ezzel a durva és tapintatlan rendelkezéssel nem becsüli meg a nagy királyt tisztelő emberek pietását.
Nem kérdjük, ki tette ezt az intézkedést. De kérjük azt, akit az intézkedés joga illet, hogy hordassa ki a limlomot Mátyás király gyermekszobájából, amelynek zárt ajtója szégyenkezve kergeti el ma a látogatókat a Mátyás-ház tájékáról, ahol nincs már se öreg honvéd, se emlék, se tapintat…
sz. b.
Szabadság (Kolozsvár)

Csak valós történésekre alapuló mondák születtek Mátyásról
Lámpások vitték az égbe az idei ünnepség hírét
Legalább egy-két nap erejéig becsempészni életünkbe a reneszánsz értékeket, hangulatot, életérzést – ezzel a csöppet sem titkolt szándékkal szervezi meg évről évre Mátyás-napi rendezvény- és ünnepségsorozatát a kolozsvári Amaryllis Társaság. Idén kerek évforduló is gazdagította a tematikát, mivel Mátyás királyunk 570 esztendővel ezelőtt született. A szervezők minden évben igyekeznek valamilyen különlegességgel is előállni a hagyományos programok mellett: idén kezdő mozzanatként lámpásokat eresztettek szélnek február 22-én, pénteken este a Főtérről. Ezt régizene-koncert követte a Bánffy-palotában, Szerelmes mese címmel, a Trei parale együttes előadásában. A szombat délelőttöt hagyományosan a gyermekeknek szentelték: a Mátyás-házban közös mesekönyv született. A téma azonban a délutánba is belenyúlott, szakemberek a Mátyás-mesék népszerűségének titkáról értekeztek, majd a Carmina Danubiana együttes koncertezett. A program ünnepi misével zárult.
Királyi udvar a könyvtárban
A Mátyás király születésnapjának 570. évfordulójára szervezett rendezvények kavalkádjában a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtára ezúttal Mátyás, az igazságos címmel szervezett játékosan ismeretbővítő programot kisiskolások számára azzal a céllal, hogy megismertesse és megértesse leghíresebb királyunk ellentmondásos személyiségét. A tevékenységre kíváncsian és a gyermeki játékosság szellemében jelentkeztek a Donát negyedi Onisifor Ghibu Természettudományi Líceum magyar tagozatának alsósai, Illés Csilla, Diószegi Roberta Beáta, Korábián Krisztina tanítók, valamint Lőrincz Andrea segítőpedagógus kíséretében.
A királyunkról való lényegesebb tudnivalók bemutatása után meseolvasás következett, a mese témáját a kicsik rajzolással, a nagyobbacskák pedig a hallottak elmélyítéséhez hasznos feladatlappal folytathatták, majd a jó hangulat elmélyítése érdekében énektanítással és a Mátyás király szobrászt keres mozgásos játékkal zárult a program. A hangulat és a tudásvágy megvolt, csupán a rohanó idő nem volt cinkostársunk, így bármennyire is jó volt királyi vendégnek lenni, az időutazás határideje lejárt, és elkövetkező alkalmak ígéretében elérkezett a búcsúzás ideje is.
Miklós Erika
Kódex születik
Az Amaryllis Társaság és a kolozsvári gyerekek összefogásával szombaton egyedi projekt született. Mátyás király szülőháza délelőtt néhány órára komoly műhelymunka helyszínévé vált: seregnyi szorgoskezű kis művész merített ihletet Markó Botond meséjéből, a Ficfakirályból, amelyet Kürti Andrea már előzőleg papírra vetett, így az alkotó kedvnek, csupán a képzelet szabhatott határt, s elkezdődhetett a valódi munka, az illusztrálás. Zsírkrétával, színes ceruzával, vízfestékkel, ecsettel, kézzel, ki amihez hozzáfért. Itt mindenki megtalálta a számára legmegfelelőbb kifejezési eszközt. A sokszínű és vidám alkotásokhoz mindenki hozzátett egy keveset. Különösen jó érzés volt látni, hogy a modern kor hősei, a mesék, filmek és rajzfilmek megannyi változatos karaktere közt a nagy orrú király alakja éppúgy megtalálja a helyét a gyerekek szívében. Mindenki ismeri ezt az álruhás igazságosztót, minden gyermek fejében ott lakozik a róla alkotott kép, amely testet öltött az általuk készített kódex lapjain.
A munkában elfáradt illusztrátorok addig sem unatkoztak, míg később érkező társaikat a tervezőasztalhoz engedték. Szórakoztatásukról Both József és Zsuzsa, valamint a Csereklye zenekar gondoskodott mesés játékkal, tánccal. A vidám forgatag egyaránt magával ragadott kicsiket és nagyokat, szülőket és nagyszülőket, s egészen a kódex kiállításáig tartott az önfeledt mulatság. Trombiták harsonájára ekkorra halkult el az énekszó, s álltak meg egy pillanatra a fürge lábak, hogy mindenki megtekinthesse a közös munka gyümölcsét.
A nyolc darab 70x100 cm-es ív jól látható helyre került, így végül képzeletben mindenki végigforgathatta lapjait, s a Mátyás király koronázásáról szóló mese életre kelt.
Simó Helga
Mesékről meséltek
Lelkileg és szellemileg egyaránt gazdagodhattak a kolozsváriak a délutáni kerekasztal-beszélgetésen, ahol három különböző területen dolgozó szakember járta körül a Mátyás-mesék és -mondák különleges világát. Miből fakad a királyról szóló történetek népszerűsége? Melyek azok az értékek, amelyeket Hunyadi Mátyás emlékezetes cselekedeteiből, megnyilvánulásaiból ihletve a mesék, mondák is előszeretettel felhasználnak? Milyen hatást gyakorolnak az értékek az olvasókra, a felnőttekre és a gyerekekre? Többek között ezekre a kérdésekre kaphattunk választ Antalfai Márta magyarországi pszichológustól, Keszeg Vilmos néprajzkutatótól és Lupescu Radu művészettörténésztől, akikkel Kurta József beszélgetett.
Lupescu Radu kifejtette: mozgalmas és érdekes, eseményekben gazdag az 1458 és 1490 közötti időszak, Hunyadi Mátyás uralkodásának több mint harminc esztendeje, amikor szinte minden évben vezetett hadjáratot, és a többi királytól eltérően erőteljes nyugati politikát folytatott. – A rengeteg esemény közrejátszott abban, hogy különféle történetek keringtek a cselekedeteiről, bizonyára már az ő korában is. Szorosan összefonódik viszont ez a fókusz apja, Hunyadi János alakjával, akiről szintén sokat regéltek. Roppant gazdag irodalma van ennek, nem csak a magyarok, de a szomszédos népek körében is, és valahol ez folytatódik Mátyás király esetében – magyarázta Lupescu Radu. Tartalmi szempontból persze jócskán eltér apa és fia folklorisztikus megközelítése: míg Hunyadi János vonatkozásában inkább a győzedelmes hadjáratokra esik a fő hangsúly, s a történetek a hadvezér alakját állítják előtérbe, addig a Mátyásról szóló mesék egészen másról szólnak.
Keszeg Vilmos utalt arra, hogy nagyon széles a skála, amelyen a király alakjához kapcsolódó értékek sorakoznak: a harcos vitézség, a leleményesség és az őszinteség tisztelője, a szegények pártfogója, segítőkész és jószívű, a dolgozó ember felkarolója és tisztelője, mindeközben pedig erőskezű uralkodó is, aki az öntelt, hatalmával visszaélő hatóságot képes rendre utasítani, és igazságot szolgáltatni. Műfaji szempontból is igencsak változatos kép tárul elénk: míg az anekdotákban az urakat megleckéztető Mátyás jelenik meg, a tréfás mesékben fizikai ereje helyett a leleményessége kerül előtérbe. – Gyakran hallhatunk olyasmit, hogy legendák szólnak Mátyásról, ez azonban nem igaz: a legenda istenekről, szentekről, vallási személyekről szóló történet, a Mátyás király történetek nagy része viszont monda, amely a valóság elemeire épül – hangsúlyozta Keszeg Vilmos.
Akárcsak a tündérmesékben, a Mátyás-mesék esetében is győzedelmeskedik a jó, a rossz pedig megkapja méltó büntetését, gyermekek és felnőttek épülésére, lelki világuk pozitív fejlődésére egyaránt alkalmasak tehát. Antalfai Márta úgy fogalmazott: „az emberi fantázia és képzelet egészen a lélek mélyéig hatol, onnan jönnek a vágyak, amelyek ezekben a mesékben is megfogalmazódnak – mindenekelőtt a jóság, az igazmondás és az igazságtevés, amely számos Mátyás-mese üzenete. – A másik ilyen témakör az okosság: olyan készségeket, képességeket szerepeltetnek – furfangosság, talpraesettség –, amelyek révén a legnagyobb bajból is győztesen kerülhetnek ki a szereplők. Ezekben a mesékben nem csak a király okos, hanem azok az emberek is, akik hatalmas furfanggal, erővel, bátorsággal rendelkeznek, amely által kiemelkedhetnek a többiek közül, ilyen például Mátyás király kovácsa – mondta a pszichológus. Véleménye szerint kicsik és nagyok fejlődésére egyaránt jó hatással lehetnek ezek a mesék, hiszen megtanítanak arra, hogy mindig van megoldás, még a kilátástalannak tűnő helyzetek és az elkeseredettség közepette is, ugyanakkor pedig az empátiakészséget is fejlesztik.
A beszélgetés után a Carmina Danubiana (Juhász Katalin, Csörsz Rumen István, Szabó Zoltán, Orci Géza) régizene-együttes koncertezettMátyás király és a Hunyadiak emlékezete a folklórban címmel.
Ferencz Zsolt
Zárszó a templomban
A Kolozsmonostori Kálvária-templomban vasárnap délelőtt megtartott ünnepi misén fejeződtek be az idei Mátyás Napok. Kádár István plébános arra figyelmeztette a templomot zsúfolásig megtöltő jelenlévőket, hogy Mátyás királyról csakis a szeretet és a tisztelet jegyében emlékezhetünk meg.
A jelenlegi mulandó és a jövőbeli örök haza közötti kapcsolatot a hit teremti meg. Amint pénteken este az égbe szállt a sok-sok lampion, legyen a szívetekben lévő hit is a lampion fényéhez hasonló. Ahogy Jézus mondja: ügyeljetek a hit lámpására, hogy az ki ne aludjon. Ne váljunk közömbössé a hit iránt. Folyamatosan vizsgáljuk meg magunkban azt, hogy élő hittel rendelkezünk-e – figyelmeztetett a plébános.
Bitay Levente kolozsvári magyar konzul beszédében először gratulált a szervezőknek a példaértékű Mátyás-napi rendezvényért, majd a kultúra összekötő hatásáról értekezett. A mise a Himnusz eléneklésével ért véget.
A rendezvényen közreműködött a Lux Aurumque csíkszeredai kamarakórus és a MUN Schola (karnagy: Ványolós András). Három kortárs zeneszerző művét adták elő; az erdélyi származású Orbán György Ave verum, az amerikai Eric Whitacre Lux Aurumque és az észt Arvo Pärt Magnificat című művét tolmácsolták. Három külön zenei világba nyerhettünk betekintést, amelyet a (főként) profi zenészekből álló kórus tökéletes, muzikális előadása kovácsolt eggyé.
A rendezvénysorozat létrejöttét támogatta a Verbau Romania Kft., a Bethlen Gábor Alap és az FKM Építészműhely.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár),

Mikor született Mátyás király?
1443. február 23-án, vágjuk rá. A szülőházán elhelyezett emléktábla szerint viszont március 27-én.
A történetírók véleménye sokáig eltérő volt. Nem csupán Mátyás király születése napját, hónapját, hanem évét illetően is. Jeles történettudósaink, mint Katona István, Pray György, Horváth Mihály, Szalay László, a Hunyadi-kor kiemelkedő kutatójával, gróf Teleki Józseffel együtt, a XIX. század végéig mondhatni egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy Mátyás 1443-ban született.
Ezzel szemben a király halálának 400. évfordulóján, 1890-ben Fraknói Vilmos, különböző forrásokra hivatkozva, Hunyadi Mátyás király élete: 1440–1490. (Magyar történeti életrajzok) című munkájában arra a következtetésre jutott, hogy nem 1443-ban, hanem 1440-ben látta meg a napvilágot. Véleményét a magyar tudományos élet elfogadta és évtizedekig kitartott mellette. Ez az esztendő a történészektől az iskolai tankönyvekig általánosan elfogadott lett. Még véletlenül sem közölt senki 1443-at. A századokig fönnmaradt hagyományt, az ezen alapuló felfogást kiszorította az új vélemény.
Érdekes, hogy azokat a forrásokat, amelyek alapján Fraknói 1440 mellett állt ki, egy-két kivétellel már Katona, előtte pedig Kaprinai István jezsuita történész (1714–1785) – aki hitszónokként, tanárként a rend kolozsvári házában is tevékenykedett – szintén ismert, mégis mindketten kitartottak 1443 mellett.
A Mátyás szülőházán Fraknói könyvének megjelenése előtt egy évvel, 1889-ben elhelyezett emléktáblán még 1443 olvasható. A két év, 1440 és 1443 közül természetesen csak az egyik valós. 1943-ban, a király születésének 500. évében, Guoth Kálmán (1912–1949), 1941 decembere és 1944 decembere között Kolozsvár főlevéltárnokaként vállalkozott a kérdés tisztázására. Megvizsgálta a fönnmaradt forrásokat, hogy kiderítse, melyek a hitelesek, és melyek a tévesek.
Keletkezésük időrendjében vette számba a forrásokat.
1. Thomasi velencei követ 1458. január 24-én, Mátyás királlyá választásakor azt jelentette a dózsénak, hogy az új király körülbelül 18 éves (giovane de anni circa 18).
2. Giovanni de Ulissis, a milánói herceg követe a császári udvarnál, 1458. február 18-án Németújhelyről (később Bécsújhely) azt jelentette, hogy Mátyás húszéves.
3. Aeneas Sylvius 1458. március 9-én Rómából – valószínűleg Carvajal [karvahal] pápai követ jelentése alapján – azt írta egyik barátjának, hogy Magyarország új királya, Mátyás, 18 éves. Másutt viszont egykorúnak említi V. Lászlóval.
4. Az 1463. évi pápai követjelentésben az olvasható, hogy Mátyás akkor, mikor V. László magával vitte Bécsbe – 1457 májusában –, 16 éves volt.
5. A németül Lausitzben, az ott lakó szorb – szláv – lakosság nyelvén Luzsicában, az Odera bal partján fekvő, németül Görlitz, szorbul Zhorjelc város 1469-ben követeket küldött Boroszlóba (lengyelül Wroclaw, most Lengyelországban). Útjukról a követek naplót írtak. Ebben az áll, hogy június 1-jén érkeztek Boroszlóba, meglátogatták az ott időző pápai követet és megkérdezték tőle, hány éves lehet Mátyás király. A pápai követ azt válaszolta, hogy harmincadik évében van.
6. Dlugosz János lengyel történetíró több ízben járt diplomáciai küldetésben Magyarországon. Historica Polonica című terjedelmes munkájában, amelyen 1460-ban bekövetkezett haláláig dolgozott, azt írja, hogy királlyá választásakor Mátyás 13. évében volt.
7. Galeotto Marzio, latinosan Galeottus Martius, 1485 körül keletkezett munkájában kétszer is azt írja, hogy királlyá választásakor Mátyás 14 éves volt.
8. Petrus Ransanus 1487 és 1490 között írt munkája szerint Mátyás 1458-ban, mikor királlyá választották, 15. életévében járt.
9. Helias Lampridus Cervinus raguzai humanista 1490. május 4-én, Mátyásról tartott emlékbeszédében azt mondta, hogy a nagy király 1443. február 23-án született.
10. Antonius Bonfini Rerum Hungaricarum Decades című, 1486 és 1495 között írt munkájában háromszor is utal Mátyás életkorára. Megválasztásakor 17 évesnek, 1468 tavaszán 27 évesnek mondja. 1490. április 6-án, halála napján viszont 47 évesként említi.
11. Heltai Gáspár szerint Mátyás 1443. március 27-én jött a világra. Tőle származik a király óvári szülőházán 1889-ben elhelyezett emléktábla születési időpontja.
A források adatai tehát meglehetősen eltérők. Sőt, egyazon szerző, Bonfini is három eltérő évet említ. Melyik e három közül a legelfogadhatóbb?
Bonfini 1486-ban jött Magyarországra. Így 1458-ban nem volt jelen a királyválasztáskor, ugyanígy az 1468. évi csehországi hadjárat idején sem. Azt azonban, minthogy a királyi udvarban élt, pontosan tudta, halálakor hány éves volt Mátyás. Első két adata valószínűleg úgy született, hogy Mátyásnak a halálakor betöltött életkorából, a 47 évből Bonfini levonta az 1458, illetőleg az 1468 és 1490 között eltelt éveket. És közben tévedett. Erre utal az, hogy az 1458-ra és 1468-ra vonatkozó életkor meghatározása ellentétes egymással, és mindegyik külön-külön ellentmond hiteles tudósításának, annak, hogy Mátyás 1490. április 6-án bekövetkezett halálakor 47 éves volt.
Bonfini följegyzéseiből tehát egyedül az utolsó a megbízható. Vagyis Mátyás 1443-ban született.
A görlitzi követek naplója is ellentmondó adatokat tartalmaz. Ugyanis ha Mátyás június elseje után született, és 1469. június 1-én életének harmincadik évében járt, akkor 1439-ben született. Ha viszont június 1-e előtt, akkor a követek följegyzése 1440-re utal. De mivel a források, melyek a király születésének hónapját is közlik, februárt és március említenek, a görlitzi követnapló adata 1440-re vonatkozik.
Ezek után, februárt és márciust véve a születés hónapjául, a források adatait csoportosítsuk évek szerint. Mátyás tehát születhetett:
1. 1438-ban – Giovanni de Ulissis szerint.
2. 1440-ben – Thomas, Aeneas Sylvius és a görlitzi követek naplója szerint.
3. 1441-ben vagy 1442-ben – az 1463. évi pápai követjelentés szerint.
4. 1443-ban – Galeotto Marzio, Ransanus, Helias Lampridus Cervinus, Bonfini Antonius és Heltai Gáspár szerint.
5. 1445-ben – Dlugosz szerint.
Ebből kiderül, hogy csak 1440 és 1443 jöhet számításba. Mégpedig azért, mert a források többsége, mennyiségileg és minőségileg egyaránt erre a két esztendőre utal. Giovanni de Ulissis az eseményektől távol élt, tudósítása hallomáson alapulhatott. Az 1463. évi pápai követjelentés egy öt évvel korábbi eseménnyel kapcsolatban szerepel. Dlugosz tudósítása eleve téves, Mátyás nem születhetett 1445-ben, mert egy 1444. július 3-án kelt oklevél két ízben is említést tesz róla. De Dlugosz, tévedése ellenére, inkább 1443 javára bizonyít.
A kérdés most már az, hogy 1440-ben vagy 1443-ban született Mátyás király.
Fraknói 1440 mellett érvelve azt mondja: „Mindent összevetve a születési évre nézve Thomasi és Aeneas Sylvius följegyzését kell a leghitelesebbnek tekinteni, a hónapot és a napot illetőleg pedig a raguzai szónokot.” Vagyis Helias Lampridus Cervinust. Ez az érvelés azonban nem helytálló, ugyanis ha a raguzainak az évre vonatkozó tudósítása nem fogadható el, miért fogadható el a hónapot és a napot illetően. Fraknói azt sem mondja meg, miért Thomasi és Aeneas Sylvius följegyzését kell a leghitelesebbnek tekinteni. Az időrendi csoportosításból viszont arra következtethetünk, hogy Fraknói a legkorábbi források alapján döntött 1440 mellett.
Ezzel a véleményével minden 1443-ra vonatkozó adatot tévesnek tekintett és elvetett. De vajon elképzelhető-e, hogy ezek szerzői, akik Heltai kivételével Mátyás kortársai voltak, valamennyien tévedtek? Különösen Galeotto, Ransanus és Bonfini, akik évekig Mátyás közvetlen közelében éltek, gyakran voltak vendégei és bizalmát élvezték.
A kérdés tisztázása végett külön-külön szemügyre kell venni minden forrást.
Az 1440-re utaló források mind követjelentések vagy követjelentéseken alapulnak. Thomasi és Aeneas Sylvius értesítése figyelemreméltó, mert a legkorábbi időpontról, fontos eseménnyel, a királlyá választással kapcsolatban, egyidejűleg tudósítanak. Az 1469. évi görlitzi követnapló is ugyanazt állítja, mint Aeneas Sylvius, és meglehet, hogy miután a pápai követ a forrás, ez is ugyanonnét, vagyis Carvajal követ jelentéséből való, mint Aeneas Sylvius tudósítása.
Thomasi tudósítása 1458. január 24-én, mint mondja, a királyválasztás napján kelt. De Mátyás ekkor még Prágában, Podjebrád fogságában volt, és csak február 14-én érkezett Budára. Így a két pápai követ Thomasitól származó adataiból világosan látható, hogy Mátyás életkorát hallomásból, becsléssel állapította meg.
Születése pontos idejének meghatározásánál figyelembe kell vennünk a csillagjóslást, amit ma szélhámosságnak tartunk. De nem tekinthetünk el attól, hogy a horoszkópok adatainak megbízhatósága nem attól függ, hogy ma hiszünk-e a csillagjóslásban vagy sem, hanem attól, hittek-e benne annak idején, s hitt-e Mátyás király, aki a horoszkópokat készíttette.
Trónra lépése után, számtalan baja közepette, a király egyik fontos gondja az volt, hogyan szerezhetne magának udvari csillagjóst, asztrológust. A raguzai csillagászt, Gazulo Jánost akarta megnyerni magának, de ő korára hivatkozva, nem vállalta. Helyette a lengyel Ilkus Márton lett udvari csillagjósa. Galeottus szerint idővel maga Mátyás is jártas lett ebben a „tudományban”, s ezért „rex et astrologus”-ként említi.
Mikor Mátyás a titokzatos jövendőt akarta kifürkészni, tőle telhetően a legpontosabb adatokat közölte asztrológusainak. Horoszkópjai pontosságához így nem férhet kétség. A Szadeczky Lajos által megtalált krakkói horoszkóp Ilkustól, Mátyás udvari asztrológusától származik, s ebben Mátyás születési éve 1443. A Huszti József által a vatikáni könyvtár egyik kódexében fölfedezett horoszkóp még pontosabb adatot tartalmaz: 1443. február 23., 15 óra 7 perc, 34 másodperc. A készítő hozzáteszi, a másodperc csak föltevés. Ebből következik, hogy a többi adat viszont pontos.
Ez azonban a csillagászati időszámítás szerinti adat. Ami polgári időre átszámítva 1443. február 24., 3 óra 7 perc. A csillagászati nap déli 12 órakor kezdődik, míg a középkori polgári időszámítás általában napkeltétől számította a napot. Innét a különbség.
Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy a források túlnyomó többsége, beleértve a leginkább hitelt érdemlőket, 1443-ra utal. Nem azért, mert közvetlen egymástól vették volna adataikat, hanem azért, mert valamennyien egyetlen forrástól származnak. Mátyás királytól. Annak eldöntésére tehát, hogy Mátyás mikor született, ő maga a legilletékesebb. Eszerint a nagy király minden kétséget kizáróan 1443. február 24-én 3 óra 7 perckor, Mátyás-nap hajnalán látta meg a napvilágot. Tegyük hozzá, Kolozsvárt, Méhfi Jakab óvári házában.
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár),

"Szent István, a román birkapásztor
Hajmeresztő elmélettel állt elő egy román történész. Ionut Tene szerint a székelyek erőszakkal elmagyarosított ortodox románok, a 19. századig Erdély összes települése román volt, a rovásírás és a székelykapu pedig ősi román hagyaték.
A februárban megjelent értekezést (eredeti cikk) a Brassó.info hírportál fordította románról magyarra. Azt, hogy nem egy magányos zugújságíróról van szó bizonyítja, hogy Ionut Tene 1995-ben elvégezte a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakát, majd 1999-ben ugyanitt doktori (!) fokozatot végzett. (Román nyelvű Wikipedia adatlapja szerint a magyargyűlölő volt kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar kabinetvezetője is volt, és többek között Dák lélek címmel jelent meg verseskötete.)
A románok testvérei
Történész végzettsége nem akadályozta meg Tenét a következő sorok papírra vetésében: "A székelyek történelme egyedi. Történelmi identitásuk és jellegzetességeik régi hagyományokon alapszanak. Sajnos az elmúlt 150 évben a székelyeket erőszakkal elmagyarosították az erdélyi és pannoníai nemesek. Nyelvileg magyarokká váltak, bár mai napig használnak szavakat, melyek eltérnek a mai irodalmi magyar nyelvtől. Sok szó a régi székely nyelvből származik, mely a XVI. század folyamán tűnt el, amikor a Reformokkal egy időben a magyar nemesség agresszív viselkedése miatt elmagyarosodtak annak ellenére, hogy egyedi népesség voltak, az erdélyi románok testvérei, a moldovai és vlach fejedelmek szövetségesei a törökök ellen vívott véres harcaikban. A székelyek származásával kapcsolatban a szerző elismeri a turáni vonásokat, de szerinte ez az "egyedi harcos törzs" Pannóniában az avarokkal, a szlávokkal, a bolgárokkal és a románokkal keveredett. A sci-fi-re hajazó írás szerint már DNS-vizsgálatok is bizonyítják, hogy a székelyek Y kromoszómája román, szláv és bolgár eredetű.
Ortodox hegyi harcosok
Ionut Tene szerint a magyarok bejövetelekor a székelyek egyedi, ortodox vallású népcsoport voltak a Tisza és a Bihari-hegyek között. A magyarok felismerték a székelyekben a harcos népet, és előőrsnek, illetve határőrnek használták fel őket. A történész szerint a magyarok kegyetlenül bántak a székelyekkel, Dózsa Györgyöt például elevenen megégették.
A szerző utal Ioan I. Russu és Gheorghe Popa-Lisseanu "neves román történészekre", akik szerint a székelyek Erdélybe érkezésükkor alig pár ezren voltak, és elkeveredtek (felszívódtak) az őshonos románok közt. A régészeti leleteket és levéltári anyagokat valószínűleg sohasem látó históriások állítják: a 19. századig minden erdélyi település román volt, csak azokat 150 év alatt elmagyarosították. Erre szerintük a székelykapu és kopjafa a bizonyíték, mivel mindkettő erősen hasonlít a máramarosi románokéra, akik természetesen a dákoktól örökölték a tudást. E logika mentén a székely nyelv gyökerei a dákban lelhetőek fel, a napos, holdas zászló pedig szintén az "őshonos dák népekre jellemző".
Együtt a magyarok ellen
Ionut Tene azonban ennél is tovább megy. Szerinte az erőszakos elmagyarítás "tragikus bizonyítéka" az ortodox templomok romjai. "Az elmagyarosítás szörnyűségéről beszél a csicsói emlékmű, kétszáz székelyt mészárolt le Bucow tábornok 1716-ban, ugyanaz aki szintén 200 ortodox templomot ágyúztatott porrá Erdélyben. Egyértelmű tehát, hogy a székelyek erőszakkal elmagyarosított népcsoport, mely legközelebb a románokhoz és a Vlach és Moldáv uralkodókhoz áll. Székelykapu, a "dák örökség"
A székelyek egy olyan kisebbség Románia közepén, melyre Románia büszke lehet és a román nép közvetlen etnikai nyelvi és hagyományi közvetlen rokona. Arányait megtartva a székelyek egyfajta arománok akik békében és teljes szabadságban élnek együtt a románokkal Románia szívében. A székelyek hosszú történelmében a Moldáv és Vlach uralkodók mindig támogatták és együtt harcoltak a székelyekkel a török és a magyar nemesség ellen vívott szabadságharcukban" - olvasható a történelmi fikcióban.
Szent István, a birkapásztor
Ionut Tene nincs egyedül hajmeresztő elméleteivel. 2010 júliusában a Libertatea román napilap A román titkosírás története c. köny két szerzőpárosát, Vasile Maiereant és Dan Dulciut idézte, akik a székely rovásírásról azt állították, az valójában nem is székely, hanem egy nagyon ősi dák írásmódból származik. Ezt később a románok vettek át, akik egészen a középkorig használták, és a székelyek csak tőlük másolták.
A 90-es évek óta divat a magyar történelmi hősök román "háziasítása". Hunyadi Mátyás (Matei Corvin) és Hunyadi János (Iancu de Hunedoara) mellett Dózsa Györgyöt (Gheorghe Doja), Kinizsi Pált (Paul Chinezu) és Kőrösi Csoma Sándort (Alexandru Ciuma din Chiurus) is mint román tudóst, illetve hadvezért oktatják az iskolákban, és propagálják nemzetközi fórumokon. Mircea Dogaru történésznek azt is sikerült "kiderítenie", hogy Szent István is román származású, mivel pogány Vajk elnevezése a román Voicura utal. A legenda szerint államalapító királyunk egy román birkapásztor volt, aki juhait legeltetve érkezett meg a Balaton környékére.
Trendforduló határán?
Az intézményesített történelemhamisításnak szerencsére vannak kritikusai is. Lucian Boia, a Bukaresti Egyetem történész professzora 1997-ben jelentette meg Történelem és mitológia a román közgondolkodásban című művét, amely azóta öt kiadást élt meg. Legújabb kötetében (Románia miért más?) a szerző kijelenti: a mitológián alapuló történetírás olyan mélyen beágyazódott a román közgondolkodásba, hogy az súlyosan befolyásolja az egész nép tisztánlátását, józan ítélőképességét. Boia rámutat: Nagy-Románia létrejötte után egyetlen olyan erdélyi város sem volt, ahol a román lakosság meghaladta volna az összlakosság felét.
Szintén vitatja a dákoromán kontinuitás elméletét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem történésze, Lupescu Radu. "A román történelemírás erősen alávetett a modern Románia születésének. Értelmezésük szerint vannak bizonyos stációk, amelyek nyomán szinte fátumszerűen létre kellett jönnie Nagy-Romániának (...) Ugranak négyszáz évet, a következő állomásuk a román származásúként elkönyvelt Hunyadi János, utána Mihai Viteazul kora következik. A közöttük levő több száz évről a román történetírás nagyvonalúan megfeledkezik" - mutat rá Radu. "
alfahir.hu,