A Lakóca alkotócsoport hitvallása (Erdélyi Művészeti Központ)
A természet- és természetesközeli lét, a teremtett és nem a mesterséges világ szerinti életberendezkedés, az organikus művészetszemlélet köti össze a Lakóca alkotócsoport tagjait, akiknek közös tárlata nyílt meg szombaton a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban.
Háromszék legmagasabb csúcsa a Lakóca – szimbolikusan ennek magasából kívánnak a fiatal alkotók rálátni és ráláttatni a körülöttünk lévő életre. Nem hivalkodóan, nem erőltetett kortársiassággal, hanem egyszerűen, úgy, ahogy megszületik bennük a kép. Születünk, szaporodunk, tömörülünk, tömeggé, közösséggé válunk – fogalmazza fehér alapon tömör fekete körökben Sipos-Gaudi Tünde. Miként a csillagok és a bolygók az égen, egy település lakói a teljes nemzedéki skálával, kicsi és nagy, világos és sötét fagolyóbisok állnak csatarendben, amelyek évgyűrűiben rejlik a titok, hogy melyikük milyen élettapasztalatot hordoz – formált kis univerzumot installációjában Madaras Péter. Fában láttatja gondolatait, érzéseit Hosszú Zoltán is – a kontyos női fejen a szél akár meg is lebbentheti az odaképzelt hajat, összeölelkező, korcsos alakjai sokértelműek. Éltes Barna faszobrai az életből táplálkoznak: a születéstől az egyenes gerincen át a templomharangig minden benne van alkotásaiban, de nem erőltetetten, inkább nyersen, máshol utalásszerűen, de hitelesen. Fából és fésült kenderkócból építkezik, e két anyagból rakja össze a kint és a bent világát. Nicu Barb szabadra engedi a színeket, formákat, olajfestékfoltjai mélységeket és magasságokat láttatnak, míg a szintén olajban alkotó Horváth Levente lecsendesíti az indulatokat, letisztítja a színeket, és hazavezet falura, ahol a kerítéslécen átsüt a nap.
A szombati megnyitón Vécsi Nagy Zoltán házigazda, az EMÜK igazgatója köszöntötte a népes közönséget, Lovas Fekete Zsolt és Molnár Hunor perkúciós kísérettel társult a képzőművészet mellé zenével. Dimény András képzőművész megnyitóbeszédében kiemelte: az alkotóknak közös az organikus művészetlátásuk, nem a sokkolás lehetőségeit keresik, természetes anyagokhoz nyúlnak, nincs digitális vagy egyéb komplex technológia munkáik hátterében, érdeklődési körük közel áll a természethez és az emberi természethez.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Falunap Zsobokon útavatással
Második alkalommal tartanak falunapokat Zsobokon. A rendezvény július 16-i, szombati első napján avatják fel a Zsobok–Sárvásár összekötő út aszfaltozott részét.
A rendezvénysorozat éppen az útavatással, illetve szalagvágással kezdődik a zsoboki állomásnál, reggel 9-kor. Ezt követően 10 órától áhítatot tartanak a Kultúrház udvarán, ahol ünnepi köszöntők, beszédek is elhangzanak. A délelőtti program a zsoboki iskolások, majd a zsoboki ifjak néptánc műsorával folytatódik, 12 órakor pedig a Zsoboki Fotótábor alkotásaiból nyílik kiállítás; a tárlatot megnyitja Essig Klára és Szabó Attila. Fél 1-től Pomogáts Béla tart előadást Kalotaszegről, majd ebédszünet után, délután fél 3-tól a rajz-, fotó- és verspályázat eredményhirdetését tartják meg. 3 órától Belloni bűvésszel lehet elutazni a lehetetlenség világába, 4 órától a szentkirályi néptánccsoport lép fel. Fél 5-től íjászbemutató lesz Hajós János és Horváth Levente íjászok közreműködésével, 6-tól pedig az Operettissimo lép fel. Este 8-tól Miklós György gitárestje várja az érdeklődőket, majd a napot utcabál zárja a Bumeráng együttes közreműködésével.
Szabadság (Kolozsvár)

Tíz nap alkotói szabadság Székelyudvarhelyen
Birtokukba vették a művészek a Székelyudvarhelyi Spanyár-házat az ötödik Pulzus művésztelep idejére. A táborban született munkákat csütörtökön állítják ki, ám addig bárki betekinthet az alkotók világába, ha meglátogatja a Székelyudvarhelyi művésztelepet.
Immár ötödik alkalommal zajlik Pulzus alkotótábor, amelyet a Székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szervez. A tíznapos tábor csütörtökön zárul. „Az alkotás öröme mellett a tábor célja Székelyudvarhelyt az erdélyi, sőt a nemzetközi művészeti vérkeringésbe is visszakapcsolni, lehetőséget adva a művészek ismerkedésének, illetve olyan kortárs alkotások megszületésének, amelyek nemcsak egy kiállítás, hanem a múzeum gyűjteményének részévé is válnak" – magyarázta Miklós Zoltán, a Székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján.
Helyi pályakezdők előnyben
„A táborszervezőknek első perctől fontos volt a helyi alkotók felkarolása, így az udvarhelyi művészeket előnyben részesítettük, hogy olyan csapatba kerüljenek, amelyik serkenti a kreativitásukat, elősegíti a szakmai fejlődésüket" – tette hozzá Berze Imre, a művésztelep művészeti vezetője. Idén Gál Boglárka és Fülöp György Székelyudvarhelyi pályakezdő alkotóknak szavaztak bizalmat, de tapasztaltabb alkotókat is toboroztak a tábornak otthont adó Spanyár-házba. Ezúttal is több városból érkeztek a művészek: Csíkszeredából Csillag István és Mezey Ildikó, Budapestről DAradics Árpád, Munkácsy-díjas művész, illetve Fabricius Anna, Kalotaszegről Horváth Levente, Szentegyházáról Lőrincz Imre Levente, Marosvásárhelyről pedig Szabó Anna-Mária.
„A diploma és a végzettség, valamint a szakmában szerzett tapasztalat garancia arra, hogy valaki jó művész" – magyarázta Berze, miért fontos, hogy felsőfokú végzettségű, hivatásos alkotók legyenek a résztvevők. Az alkotótábor egyben szakmai fórum is, ahol bemutatják és értékelik egymás munkáit az alkotók. Betekintésre viszont nemcsak a szakmabelieknek van lehetősége, hiszen bárkit szívesen fogadnak a Spanyár-ház udvarán.
Szavakra fordított látvány
Idén a művészeken kívül Ungvári Zrínyi Kata Marosvásárhelyi műkritikus is jelen van, aki végigköveti a táborban alkotó művészek munkáját, és „szavakra fordítja le" a vizuális műfajban keletkező alkotásokat. „A kortárs művészet sokszor távol áll az emberektől, mert nem volt meg a kapcsolat, amellyel beavatták a laikust a művészet fejlődésébe. Most egyre inkább azon kapják magukat az emberek, hogy ez nagyon is szükséges. Én megfigyelőként veszek részt az alkotás folyamatában, tapasztalataim alapján értelmezem a végeredményt" – magyarázta a műkritikus. Szerinte a Székelyudvarhelyi alkotótábor sokszínűsége az alkotók különböző származásának, de az életkori különbségeknek is köszönhető.
Minden Pulzus művésztelepnek más-más karaktere van, a változatosság azonban elsősorban a múzeum által biztosított alkotói szabadságnak köszönhető. „A Pulzus hangulata a tábor lejárta után is él a művészekben, a korábbi résztvevők is gyakran visszatérnek újra belekóstolni ebbe az életérzésbe" – véli Berze Imre.
A festészet magányos foglalkozás
„Egy művésztelep nagyon meghatározza a munka folyamatát, hiszen alapvetően magányos foglalkozás a festészet. Az alkotótáborban viszont új, külső hatások érkeznek, a művészek közötti kommunikáció nagymértékben befolyásolja az alkotást" – magyarázta a Kalotaszegről érkező Horváth Levente festőművész. „Mivel a Pulzuson nincs meghatározott tematika, így mindenki magát adhatja. A legfontosabb az alkotási folyamat fenntartása, ebben a közös beszélgetések sokat segítenek. Korábban voltak műtermek, ahova újságírók, költők és más művészek is bejártak, éhezték az alkotás hangulatát, ami a műteremben végig ott lebegett. Manapság azonban mindenki annyira elfoglalt, hogy a hasonló lehetőségek elmAradnak, csak a művésztelepek idején történhet meg ez az interakció" – véli a festőművész.
A táborban született alkotásokból összeállított anyag a Székelyudvarhelyi képzőművészek hagyományos éves kiállítását, a Termés 2016 című csoportos tárlatot eredményezi a Haáz Rezső Múzeum képtárában. A Pulzus táborzáró kiállítást csütörtökön délután hatkor Ungvári Zrínyi Kata műkritikus nyitja meg, aki a művésztelep alatt szerzett tapasztalatai szerint értelmezi az alkotásokat.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Könyvbemutató az Aradi Magyar Napokon
Arad halad!
A helybelieknek a cím olvastán alighanem az Arad marad mondás jut eszébe, amelyet az idők során sokan többféle módon értelmeztek. Úgy, például, hogy Arad lemarad, elmarad a fejlődésben. Holott eredetileg, II. József Habsburg-császár, a kalapos király olyan értelemben mondta ki (ha valóban így mondta), hogy Arad megmarad régi helyén, nem költöztetik a mai Zimánd helyére, a hatalmas vár megépítése és védhetősége kapcsán.
A pénteken bemutatott 250 oldalas, igen jó kiállítású, kemény fedőlapos könyv a Szabadság-szobor Egyesület kiadásában, a Miniszterelnökség – Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Arad Megyei Kulturális Központ támogatásával jelent meg, és egy kötetben foglalja össze mindazt, amit Arad múltjával kapcsolatban szükséges és érdemes tudni. A öt szerző nagyjából a város kb. hetvenéves történetét dolgozza fel a XIX. század közepétől a XX. század elejéig), bár a bevezető tanulmány (Király András) visszatekint a város távolabbi múltjára is, a XII. századig. Az említett bő fél-háromnegyed század volt azonban az, amely a város történetében meghatározónak bizonyult, hisz akkor alakult ki a (nagyjából mai) városkép, akkor vált Arad igazi várossá, akkortól alakultak ki (a szabad királyi várossá nyilvánításától  – 1834 – kezdődően) fontos intézményei, s akkor indult meg, először bátortalanul, majd a kiegyezést követően egyre erőteljesebben a modernizáció útján. Erről Ujj János tanulmánya szól – a városi és vármegyei közigazgatásról –, majd Puskel Péter összefoglalója következik a közművesítésről, a Muntean Tiboré a város gazdasági életéről, a Lehockzy Attiláé a bankokról és hitelintézetekről  stb. Valamennyi szerző több résztanulmányt is közöl, s ezekből, mondhatni, teljes és átfogó kép bontakozik ki a város történetéről (csak példaképpen: egyházakról,  a színházi és sajtóéletről, egyesületekről, civil és társasági életről, az aradi építészekről, az egészségügyről, jótékonysági egyesületekről, sportéletről stb. Terjedelemben jelentős (mintegy nyolcvan oldat) tesznek ki a mellékletek, amelyek, többek között, az egykori aradi polgármesterekről, az utcák beosztásáról, az igazságszolgáltatásról (egykori bírák, ügyészek, ügyvédek), a közjegyzőkről, az egészségügyben tevékenykedő orvosokról, fogorvosokról, gyógyszerészekről, emberbaráti intézményekről, gyermekvédelemről, kulturális intézményekről, hírlapokról, kereskedőkről mesteremberekről van szó).
A péntek késő délutáni, a Csiky Gergely Főgimnázium zsúfolásig megtelt dísztermében (az előcsarnokban is ültek jónéhányan) megtartott könyvbemutatót Horváth Levente a Szabadság-szobor Egyesület képviselőjeként vezette le – kitűnően, igen jó összekötő szöveggel, s kérte sorra a szerzőket a felszólalásra. Puskel Péter örömét fejezte ki, hogy az „öregeken” kívül két fiatal történész-kolléga  (Lehocky, Muntean) is jelen van a kötetben, s reményének adott hangot, hogy lesz kinek átadni a stafétabotot.
És végül ne feledkezzünk meg Nagy István tanárról, aki – nem először! – önzetlenül vállalta az éppen soron lévő (s a most megjelent) értékes kötet nyomdai előkészítő munkálatait is (itt-ott, ha szükségesnek mutatkozott, a szövegbe és a képanyagba is „belenyúlt”), a korrektúrát végző Bölöni Györgyről és Matúz Andrásról, aki a kötet igen érdekes borítóját tervezte, amelyen az A betű Arad kezdőbetűjének, de alfának, a görög ábécé kezdő betűjének is felfogható, alatta a vár körüli Maros-kanyart, de ómegát, a görög ábécé utolsó betűjét, a közbeszédben a véget is jelképezheti. A kezdet immár a múlté, a befejezés, remélhetőleg, még nem következett be. Király András, a kötet felelős szerkesztője szerint Aradnak – bár adottságai a mostaninál többre predesztinálják – képesnek kell lennie a haladásra.
Maradjunk ennyiben, nem feledkezve meg arról, hogy Arad múltjára vonatkozóan – sok, a történelmet hiányosan vagy ferdítve bemutató kötet után –, egy dokumentumokra támaszkodó, hiteles könyvet vehet kezébe az olvasó. Vegye kezébe, érdemes!
Jámbor Gyula
ARAD HALAD! – Fejezetek a város történetéből a XIX. század közepétől a XX. század elejéig /Arad, 2016 Nyugati Jelen (Arad)/

Szilágysági hangulatok színekben, formákban, zenében
Az Apáczai Galériában állították ki munkáikat Szilágy megyei képzőművészek
Színvonalasnak, érdekesnek, összetettnek nevezte Székely Géza képzőművész-tanár az Apáczai Galériában csütörtökön megnyitott, Szilágysági reflexiók című tárlatot, amelyen Szilágy megyében élő, dolgozó és alkotó művészek állítottak ki munkáikból. A kiállítás része annak a projektnek illetve elképzelésnek, hogy a galéria programjaiba bevonják a líceum képzőművészeti osztályának diákjait, órákat tartanak ott, boncolgatják, megbeszélik az alkotásokat. Ezáltal közelebb kerülnek – adott esetben – a Szilágyság arculatához, megismerhetik ennek a tájegységnek a kincsestárát, magyarázta Székely Géza, hozzátéve, hogy a galéria tárlatai természetesen sosem öncélúak, esztétikai élményként mindig igen megragadóak a látogatók számára.
A tárlaton munkáikkal részt vevő képzőművészek – Adorjáni Ilona, Bajusz Katalin, Horváth Levente, Keresztes József, Rózsa Róbert, Sepsi József, Simonfi Tímea, Szabó Attila, Szabó Vilmos (1942–2009), Vári Váncza Edith – alkotásait Szabó Attila képzőművész, muzeológus mutatta be és méltatta röviden. A kiállítás a Szilágyságra összpontosít nem csak témában, hanem a tíz képzőművész révén is, akik ott élnek és alkotnak, noha nem mind ennek a tájegységnek a szülöttei. Azonban nem annyira az életrajzi háttér a fontos, hanem a képi világ – magyarázta a muzeológus, kiemelve és ráirányítva a figyelmet mindegyik alkotó esetében pár jellemző motívumra, stílusra: a színvilágra, a népi hagyomány követésére, fény és árnyék érzékletes festésére, a félelem és fájdalom drámai megjelenítésére emberi alakokon keresztül, az anyaság motívumára, a fafaragásokban megmutatkozó egyfajta szakralitásra.
A megnyitón nem csak a képzőművészeti alkotásokkal, hanem zenei momentumokkal is sikerült szilágysági hangulatot teremteni: Horváth Levente hagyományos hangszereken, dorombon és furulyán játszott, Szabó Attila citerázott, Gáspár Anna népdalokat énekelt, Székely Géza pedig elszavalta Hervay Gizellának a Szilágysági Szent Johanna című versét.
Újvári Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

Jelek, képek, jelképek
Kassák Lajos, Hamvas Béla és Tamási Áron emlékét idéző képzőművészeti kiállításnak nyújt otthont 2017. március 30-tól április 30-ig az Apáczai Galéria. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) Székely Géza vezette kolozsvári csoportjának szervezésében megnyílt tárlaton ötvennégy művész hatvanöt alkotása tekinthető meg.
„Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.” Ezt Hamvas Béla mondta, de mondhatta volna Kassák Lajos is. És nem csak azért, mert mindketten Felvidéken látták meg a napvilágot, kerek tíz évnyi különbséggel, utóbbi 1887 március 21-én, Érsekújváron, előbbi 1897 március 23-án Eperjesen. Sőt mondhatta volna az ugyancsak 120 évvel ezelőtt, a székelyföldi Farkaslakán született Tamási Áron is. Hiszen nem csak teremtettek ők mindhárman, hanem megvalósították a majdhogynem lehetetlent is: merőben más, merőben új világot teremtettek irodalomban, művészetben, s a gondolkodás tudományában. Tették pedig ezt nem csekély ellenállásba ütközve, de mindvégig egyenes gerinccel és feltartott fejjel.
Kassák a lakatosinasból lett világ-járt européer költő, író, lapszerkesztő, képzőművész, a magyar szabadvers megteremtője, az avantgárd élharcosa, az absztrakt festészet hazai úttörője és világviszonylatban is fontos képviselője valamennyi izmusba belekóstolt, hogy aztán aktivizmus néven a sajátját is megalkossa. Olyan kimagasló személyisége ő kultúránknak, akiről Illyés Gyula se többet se kevesebbet nem állított mint azt, hogy „ahol ő ült és beszélt ott mindig Európa közepe volt”. Való igaz. Képarchitektúrája mai napig újszerűen hat, a konstruktivizmus századunkban is virágkorát éli. Emberi nagyságával, meg nem vesztegethető jellemével kapcsolatban pedig Vészi Endre úgy vélte: „magatartásával is tanít” . Megállapítását Lengyel Balázs is alátámasztja, aki szerint „Kassáknak magatartása a remekműve”.
Amit pedig Hamvas Béla tett a 20. századi magyar kultúrában, a hagyomány és az avantgárd együttese terén az nem csupán Forradalom a művészetben hogy az ő szavaival éljek, hanem forradalom a gondolkodásban és forradalom az emberi tartásban, magatartásban és kitartásban. Egyszóval hamvasizmus. Amely megkerülhetetlenné vált a hatvanas, hetvenes évek új avantgardista irodalmi művészeti törekvéseiben, hogy aztán alkotója egyenesen kultuszszeméllyé avanzsáljon és a mai napig befolyásolja a közgondolkodást. A hite és meggyőződése valamint Lukács Györggyel folytatott polémiája következtében annak idején háttérbe szorított író, filozófus, esztéta könyvtárosi állását elveszítve kertészként és raktárosként alkotta meg hatalmas és komplex életművét, „az ébresztő elemek folyamatos sorát”, állította fel saját életét is meghatározó sorsképleteit. Hérakleitosszal, Buddhával, Lao-Ce-vel, Shakespeare-rel gondolatközösséget vállalva nem véletlenül vallotta, hogy „az ember sorsa jelleme”. Ez a jellem pedig, mármint az övé, nem ismert megalkuvást. Akkor sem, amikor a háborúban élete kockáztatásával mentette meg a felügyeletére bízott zsidó munkaszolgálatosokat és akkor sem, amikor a mellőzést vállalva következetesen kitartott a rendszernek nem tetsző elvei mellett.
Tamásival kapcsolatban pedig engedtessék meg egy személyes vallomás. A nyugati határszélen születtem, a Székelyföld egyfajta Antarktisz volt számomra, ahol sohasem jártam, de tizenéves fejjel belebotlottam Ábel rengetegébe, ami valósággal elnyelt. Olyannyira, hogy Tamási és székelység imádatomat osztálytársaimra is rákényszerítve, a tanórák szünetében, egyfajta, akkor még ismeretlen olvasásmaraton keretében, lassacskán az egész regényt felolvastam. Lányosztály voltunk, íróba, Ábelbe, vadonba, mindannyian beleszerelmesedtünk. Hogy aztán később megtudjam: 1956 szeptemberében Tamási Kolozsváron járt és a bolyaisoknak tartott előadásában már éreztette a forradalom előszelét. Irigyeltem is érte a bolyaisokat: a személyes találkozásért és a hallottakért. Nekem már csak a Babes-Bolyaiból jutott.
De szerencsére abból is, amit ez a 20. századi rousseau-ista – ahogyan Hegedűs Géza nevezte Tamásit –, novelláiban, regényeiben lelke mélyéből fakadó őszinteséggel, folklorisztikus mélységgel, hamisítatlan székely humorral és esetenként romantikába hajló sajátos mondatfűzéssel tudomásunkra hozott. S amiért egyszersmind a magyar irodalom élvonalába került.
S akkor most lássuk hogyan is hatottak jeleikkel, képeikkel, jelképeikkel, írásaikkal ezek a peremvidéki, de a magyar szellemi életben központi szerepet betöltő, még a 19. században született személyiségek a 21. század képzőművészeire, művészpedagógusainkra.
Itt van mindjárt a kiállítás egyik kiemelkedő alkotása, Hunyadi László Tamási-plakettje. A szobrász személyesen is ismerhette az írót, sőt , annak idején, képzőművészetis diákként akár halhatta is 56-os kolozsvári beszédét. S ugyancsak Tamási Áront idézi Matei Lászlónak az író gyerekkori élményeit felelevenítő, Bölcső és bagoly című, regényes életrajzából ihletődött, azonos címet viselő digitális grafikája valamint Simon Zsolt Emlék a rengetegből című míves triptichonja. Egyébiránt a modern technikával készült alkotások egyre nagyobb teret kapnak az EMME-tárlatokon. Közülük is kiemelkedik Petca Ovidiunak visszafogottan nemes eleganciájú, mély értelmű, Hamvas Béla filozófiáját eszünkbe juttató Ellenbenyomások XXX. című munkája, valamint Haász Ágnes Labirintusa és Mira Marincas Diptichonja.
Mint általában, most is könnyed játékossággal fűszerezett drámaiság jellemzi Forró Ágnes pasztelljét. A hamvasi kettősségből eredeztethető, sírva nevető, nevettető bohóc tematikája már önmagában is megköveteli a hasonló interpretációt, amit a művész egyedi stílusjegyei hitelesítenek. Immár markánsabb vonalvezetésű, állandó jelzőinek köszönhetően akár játékosnak is mondható, de szintén drámaiságba torkolló munka Sipos László Noé bárkája a galambbal című, élénk színvilágú, megkapó olajképe.
Gally A. Katalin Mozart-muzsikát idéző Lacrimosója gyönyörködtet és meditálásra késztet akárcsak Fátyol Zoltán Két figurája és Kozma Rozália Görög illúziója. Hamvas Béla szellemujját vélem felfedezni Starmüller Katalin aranyba öntött Egő csipkebokrában és ugyancsak Hamvas ihletésű Koncz-Münich Judit In vino veritas című olajképe. Kőmíves Andor két kis műremekét, az Újrahasznosított történet címűeket pedig az absztrakt festészet gyöngyszemeiként értékelhetjük.
Máthé László Emlék című olajképe viszonylag kis mérete ellenére is egyfajta monumentalitást sugall olyannyira, hogy visszafogott színvilága dacára is kiugrik, felhívja magára a figyelmet. Tompos Opra Ágota égő vörösbe fogalmazott Jel- és képörvénye viszont éppen tekintet csalogató színeivel és dinamikus formaritmusával hat erőteljesen, akárcsak Szabó Attila Táj-képe és ifj. Starmüller Géza Túlsó című munkája.
Elegáns tálalásban tekinthetjük meg M. Lovász Noémi Gulágot idéző, formailag és színvilágában is találó Jelképeit, Nagy Endre kollázsait valamint Nagy Tibor és Suciu Katalin Mária Hamvas Béla-képi átiratait. És érdemes elidőzni Adorján Ilona pasztellje, Essig Kacsó Klára akvarellje valamint Balló Andrea és Breznay András olajképei előtt.
A csilingelő hegyi források tisztaságát juttatja eszünkbe Tudorán Klára míves textilkollázsa s a földtörténet patinás világát fogalmazza kerámiába Koncz-Münich András.
Most sem hiányoznak a tárlatról szeretett, idős mestereinknek Gedeon Zoltánnak és Pócsai Andrásnak a munkái, valamint az EMME-tárlatok állandó résztvevőinek Ábrahám Jakabnak, Ábrahám Imolának, Boár Szilviának, Boros Györgynek, Drozsnyik Istvánnak, Durucskó Zsoltnak, Éles Bulcsúnak, Kentelki Gábornak, Keszthelyi Györgynek, Kovács Gézának, Molnár Imrének, Siska Szabó Hajnalnak, Subicz Istvánnak, Vincze Lászlónak, Vízi Katalinnak az alkotásai. És örömmel fedeztem új neveket a kiállítók között, mások mellett Sepsi Józsefét, Simonfi Timeáét, Horváth Leventéét.
Amit pedig Székely Gézának köszönhetünk, az nem csupán a kiállítás ötlete és fáradtságos munkával járó megszervezése, hanem az a tökéletes kassáki adaptáció is, amellyel monotípiában és fölöttébb igényes rézkarcban adózott a magyar avantgárd megteremtője emlékének. Kassák szellemiségében rajzolta meg Én-képét és fogalmazta meg az újjászületés, az öröklét szimbólumát Főnix énem című munkájában, amellyel joggal teszi fel a pálmát a jelenlegi EMME-tárlatra.
Németh Júlia
Elhangzott 2017. március 30-án, az Apáczai Galériában, a Jel-kép című kiállítás megnyitóján. Szabadság (Kolozsvár)

Szalagavató a Csikyben
„Maradjatok meg becsületesnek és magyarnak!”
Suhogó csipkeszoknyák, göndör fürtök, tűsarkúk, csokornyakkendők és frissen vasalt fehér ingek villantak fel az aradi nagyszínház előcsarnokában szerdán délután 6 óra körül. Maturandus 2017lebegett a levegőben – a Csiky Gergely Főgimnázium végzős diákjainak a szalagavató ünnepsége zajlott telt ház előtt. A nagyterem színpadán az iskola néptánccsoportja kalotaszegi legényes csárdással és szaporával nyitotta meg az ünnepséget, a táncosokat Sztankó Károly néprajzkutató, néptáncoktató készítette fel.
Dr. Muntean Tibor iskolaigazgató egy tanulságos történettel lépett színpadra, és azt kívánta az iskola padjait elhagyni készülő fiataloknak, hogy ebben, az emberiség történetében talán legnehezebb, értékvesztett korszakban igyekezzenek úgy eligazodni, hogy a lehető legjobb döntéseket hozhassák az életben. A kitűzendő szalag kettős jelentésére hívta fel a figyelmet, mondván, a jelképes piros kiegészítő egyrészt az iskolában eltöltött éveket, az összetartást szimbolizálja, másrészt (ami talán ennél fontosabb), hogy most dönteniük kell, meg kell határozniuk, majd lassan meg is kell valósítaniuk céljaikat.
„Most rajtatok a sor. Fel kell építsétek, lehetőleg a szülőföldeteken, azokat a házakat, melyekben majd jól fogjátok érezni magatokat, amelyek hirdetni fogják – éppen úgy, ahogyan elődeink házai is hirdetik –, hogy mi itt voltunk, itt vagyunk, és lehetőleg itt leszünk évszázadok múlva is” – mondta a főgimnázium vezetője.
Az igazgató beszéde után a színpadon felcsendült az Ismeretlen arcok zenekar Nélküled c. dala, Rudolf Anna és Józsa Tamás XII. A osztályos diákok remek előadásában.
Horváth Levente, az Arad Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség aligazgatója (az iskola egykori diákja és tanára) egy kis „útravalót” hozott a felnőtté válás küszöbén toporgó maturandusoknak, mondván: a 18. életév betöltésével felelőssé válnak tetteikért és döntéseikért. „Higgyétek el, az élet iskolája sokkal nehezebb, és akad bőven pótvizsgára szoruló is elég” – szólt a diákokhoz. „Lassan megtapasztaljátok, hogy a sikernek nem titka, hanem ára van, és cserélhettek akárhány ruhát, tiszták csak akkor maradtok, ha a szívetek is tiszta marad” – mondta és azt kívánta a végzősöknek, hogy a hit, a család és a barátok kísérjék végig őket göröngyösnek ígérkező útjukon. „Maradjatok meg becsületesnek és magyarnak, hiszen ez nem állapot, hanem vállalás kérdése!”
A gondolatébresztő beszédek után a XI. A, B és C osztályosok zenés-táncos-humoros produkciói uralták a színpadot, mindeközben Máthé Noémi és Rudolf Anna az Once Upon a December dallal repítette vissza a múltba a jelenlevőket, majd Rudolf Anna a Read all about it (Emeli Sandé) c. dallal „figyelmeztetett” a felnőttek felelősségére. A tizenegyedikes diáklányok Demjén Ferenc Honfoglalás c. dalára, sötétben előadott különleges, Jelbeszéd c. produkciója emelte az est hangulatát, majd Ruscsánszky László (XII. C) lőrincrévi pontozó táncát láthatta a közönség.
Az ünnepség, a hagyománynak megfelelően, a nagykorúvá válást jelképező piros szalagok feltűzésével, majd a XII. osztályosok keringőjével zárult. A keringőt Murvai Dávid volt csikys diák tanította be, ötletekkel segített Erdei Emese tornatanárnő.
A szalagok feltűzésekor természetesen a színpadra vonult a három osztályfőnök: Nyári Andrea (A), Rogoz Marianna (B) és Szente Gabriella (C) is.
Sólyom Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés Király András tanárral, oktatási államtitkárral
„Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül” (1.)
– Mikor jöttél haza?
– Tegnapelőtt, csütörtök este. Tegnap Temesváron részt vettem egy konferencián. Azt feszegették, hogyan lehetne magyar iskolába csalni a többnyelvű családok gyerekeit.
– Mi a magyarázata annak, hogy az ország sokadik kormánya megtartott téged a tanügyminisztérium kisebbségi államtitkári posztján?
– Amikor 2010-ben odakerültem, épp kormányváltás történt, de az RMDSZ-é volt ez a poszt. Előttem Béres András, Kötő József, illetve Pásztor Gabriella voltak a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárok, tehát létezett egy folytonosság. És ebben senki nem látott semmi kivetnivalót, hisz kormányon volt az RMDSZ. Közben változott a kormánykoalíció összetétele, de megegyeztek, hogy ez a tisztség marad az RMDSZ-nél. Ezen a szinten a többségieknek benőtt a feje lágya, és belátták, hogy ezt az államtitkárságot egy kisebbséginek kell vezetnie, aki ismeri a kisebbségi oktatást, amelyben a lelket a magyar oktatás tartja… Ezenkívül nekem van még egy kompetenciám a tanügyminisztériumban: felelek a parlamenti kapcsolatokért. Képviselőként én már megismertem a parlamenti munkát… Február 10-én töltöttem ott a hetedik évemet. De most már elég volt!
– Fárasztó lehet ez a munka.
– A hét eleje macerás. Hétfőn és kedden dolgozik a parlament. Hétfő délután 4 órakor kezdődik a plénum mind a szenátusban, mind a képviselőházban. Volt olyan helyzet, hogy azonos időben kellett fenntartani vagy elutasításra javasolni egy-egy törvénytervezetet mindkét házban. A kedd bolond nap számomra, mert déli egy óráig mind a két ház plénumot tart, és ahogy végeznek, kezdődik a munka a bizottságokban. Minden bizottság ugyanabban az időben kezd, megtörténik, hogy ugyanabban az órában 4-5 helyen kell megjelennem. És egy régebbi határozat szerint csak államtitkári szinten lehet fenntartani az álláspontokat.
– Nem fáraszt túlságosan az állandó ingázás?
– Úgy megyek oda, hogy felvállaltam azt, ami evvel a tisztséggel jár. Úgy gondolom, hogy azok közé tartozom, akik teljes mértékben komolyan veszik ezt a feladatot.
– Meddig akarod még csinálni?
– Másfél évvel ezelőtt már kértem a helyettesítésemet. Mert valóban sok! 2010 és 2017 között 10 miniszterrel dolgoztam, 10 ember munkastílusát kellett megszoknom. Az első időszak jól telt, több türelmem is volt. Az utolsó 2-3 évben egészen más koncepcióban dolgozott a minisztérium, vagy inkább koncepció nélkül, ami a közoktatást illeti. Mindenesetre, addig maradok, míg nem találják meg a helyettesemet. Nem engedhetem meg magamnak, hogy jókedvemben írjak meg egy lemondást.
***
– Szeretsz repülővel utazni?
– Nagyon szeretek. Az ország majdnem minden repülőterén jártam már.
– Szereted a munkádat?
– Szeretem, attól függetlenül, hogy nem vagyunk kormányon, és nincs mögöttem az a támasz, amire szüksége van egy minisztériumban még az államtitkárnak is, hogy megvalósíthassa maradéktalanul a közösség elvárásait.
– Hogy kerültél kapcsolatba annak idején a politikával?
– ’89 decemberében nagyon örültünk, vártuk, hogy történjen valami. Úgy éreztem, hogy lehetőség van arra, hogy tegyünk valamit. Nem felejtem el azokat a napokat, amikor a Vörös Lobogó 8-as szobájában vezettük a beiratkozásokat az alakuló RMDSZ-be. Több mint hétezren jelentkeztek. Arra is emlékszem, amikor egy éjjel segélyszállítmányokat kellett kipakolnunk az állomáson egy vagonból… Lassan kerültem bele ebbe a tevékenységbe, és ott ragadtam. Azután különböző megbízatásokat kaptam: ’92-ben a Pedagógusszövetség megyei szervezete elnökének választottak. Szép tíz év volt. Azután 2001-ben, meglepetésemre, az RMDSZ megyei elnöke lettem. Tíz évig töltöttem be ezt a tisztséget. Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül.
– 2004 decemberében bekerültél a parlamentbe.
– Négy évig voltam képviselő. És ha nem változik meg a mandátumszerzés rendszere, akkor még két mandátumot szerezhettem volna.
– Jobb lett volna neked a képviselőség, mint az államtitkári tisztség?
– Két különböző típusú munka. Amikor parlamenti képviselő voltam, megyei elnökként is működtem. Pontosan ismertem a megyét, megyei szervezeteinket, állandó kapcsolatom volt a helyi elnökökkel, a székházban dolgozókkal, és megvallom, szerencsém is volt, mert 2004–2008 az egyik legsikeresebb parlamenti ciklusa volt a romániai magyarságnak, és egyben az Arad megyei magyarságnak is. Felfelé ívelő gazdaságban, jó parlamenti, jó kormány-, és jó helyi pozíciókkal szinte mindent meg tudtunk valósítani abból, amit kellett. Akkor még a kormány osztotta le a pénzeket különböző beruházásokra. Megkérdezték, mit szeretnék megvalósítani Arad megyében. Eszembe jutott a Nagyvarjas–Nagyiratos út leírhatatlanul rossz állapota. Azt javasoltam, hogy ez legyen az első megvalósításunk. Utána jött a többi községi út modernizálása, aszfaltozása: Nagyiratos–Kisiratos, Tornya–Kisvarjas, a szentpáli bekötőút, a bélzerindi bekötőút. Abban az időben építettük újra a megye magyar iskoláit. Külön fejezet a sportcsarnokok és tornatermek építése… Szerencse is kellett ezekhez a dolgokhoz. Amellett, hogy jól működött a szervezet, többen a szövetségünkből fontos tisztségekbe kerültek. Nagyon erős megyei struktúránk volt: megyei tanácselnök-helyettes, alprefektus, aradi alpolgármester, községi polgármesterek. Jó személyes kapcsolataink voltak az RMDSZ csúcsvezetésével, s ezen keresztül azokkal az emberekkel, akik országos tisztségekbe kerültek.
– A Csiky Gergely Főgimnázium új épülete finanszírozásának megszerzése is személyedhez kapcsolódik?
– A Csiky új épülete helyi kérdés volt. Bognár Levente alpolgármesterként „nyomta az ügyet”, Horváth Levente alprefektusként segített. Csapatmunka volt. Én csak prezentáltam a kérdéseket.
– Mit tartasz legnagyobb politikai sikerednek?
– Két dolgot szeretnék külön kiemelni. Első helyen áll a Szabadság-szobor helyreállítása, második pedig a Csiky, az önálló magyar középiskola létrehozása. Én is szereplője voltam ezeknek a sikertörténeteknek. Lenne egy harmadik is: az, hogy 2007-ben Aradra tudtam hozni az RMDSZ kongresszusát.
– Mi köt Aradhoz?
– Itt születtem. Apám 11 éves volt, amikor 1919-ben a családja Aradra költözött. Anyám családja tősgyökeres aradi. Az ő nagyapja Augsburgból jött városunkba, míg anyjának a családja aradi szerb határőr-leszármazottak. Egy bajor és egy szerb család keverékéből lett egy tökéletes magyar. Nagyanyám nem is tudott és nem is akart a magyaron kívül más nyelven beszélni.
– Egy év folyamán körülbelül mennyit töltesz itthon?
– A pihenőszabadsággal együtt több mint 150 napot vagyok távol a fővárostól. Szabadságomat igyekszem nem Aradon tölteni.
– Lokálpatrióták az aradiak?
– Egy részük. Azok, akik kötődnek a városhoz, főleg a mi generációnk. Ők emlékeznek még az aradi korzóra, a nagy UTA-meccsekre, a Csálai erdőre, meg a Hármas szigetre. Igen, mi lokálpatrióták vagyunk.
– Vannak kedves gyerekkori emlékeid az Ilona utcából?
– Az Ilona utcát le kellene védenünk márkanévnek. Többen, egykorú fiúk nagyon jó barátok voltunk: Dávidházy Imre, Matúz András, Orosz István, aki már nincs köztünk. Ha összejövünk néha, nagyon jókat tudunk beszélgetni, nosztalgiázni azokról az évekről. Együtt járkáltunk meccsekre, az erdőbe… Én a mai napig ott lakom.
***
– Beszélnél röviden tanulmányaidról?
– A Süveg téri óvodába írattak. Ott találkoztam későbbi jó barátaimmal. Azután kényszerből átírattak az OCL kereskedelmi vállalat napközijébe. Keserves volt, mert nem volt magyar csoport. A sok román gyerek között találtam ott is egy Ilona utcait, Czirmer Ferit, akivel „alcsoportot” alkotva átvészeltük az iskola előtti időszakot.
– Következett az iskola.
– Az Ilona utcában hagyomány volt, hogy mindenki a 3-as Számú Líceumba járt. Elsőtől érettségiig ott tanultam. A szülők kiharcolták, hogy az Ilona utca ne a Fürj utcai iskolához tartozzék.
– Kedvenc pedagógusaid?
– Első két évben Vajda Ilona volt a tanítónőnk. Pályakezdő. Miután felavattuk a visszaállított Szabadság-szobrot, felhívott telefonon Marosvásárhelyről. Utána felkerestem. Szép találkozó volt. Ugyanolyan búgó volt a hangja, mint annak idején. Később, a tanárok közül nem különösképpen kedveltem a reál tantárgyakat tanítókat, annak ellenére, hogy reál szakra jártam. Borzasztó sokat olvastam, és ösztönszerűen a történelem felé vonzódtam.
– Gazsi tanította?
– Kovách Géza sohasem tanított. Calvasina Károly, „Csoszi bácsi” tanította nekem a történelmet. Nagyon megfogott a stílusa. Másik érdekesség, hogy magyarra Ficzay sem tanított soha. Elkezdtem az ötödiket Sántha Alajossal, folytattam Princz Palival és befejeztem Mózer Istvánnal. Mindhárom elvégezte tisztességesen a munkáját, senki sem reklamált a szülők közül… Bennem maradt egykori diákként nagy keserűen, hogy abban az időben nem volt egyetlen lyukasóránk sem. Később került be a köztudatba ez a fogalom… Azért, ha tanáraimról beszélek, meg kell említenem, hogy később nagyon jó viszonyba kerültem Kovách Gézával, de Vadász Ernő az, aki kiemelkedik közülük, hisz ő volt első osztályfőnököm, ötödik-hatodikban. Megmaradt bennem az a komoly hozzáállása, ahogy a kisebb diákokat is kezelte. Egyébként jó volt az iskolában. Nekem nem volt vele különösebb bajom. Lehet, hogy az iskolának több baja volt velem, mint fordítva.
– Következett az egyetem.
– Egy sikertelen felvételi után Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem karára, egy évig futballoztam az országos bajnokságban, a Vagongyár ifjúsági csapatában. Nagyon jó évet töltöttem el. Volt munkahelyem; műszaki rajzoló voltam – papíron. S közben tanultam. Végül a 360 jelentkezőből bejutottam a 45 hely egyikére.
– Jól érezted magad Kolozsváron?
– Élveztem a város hangulatát. Másrészt, nagyon jó közegbe kerültem, és még sikerült elfognom a Bolyai nagy tanári gárdáját.
– Például?
– Bodor András – ókor, Jakó Zsigmond – középkor, Pataki József, Imreh István… Olyan asszisztenseik voltak, mint Magyari András, aki később prorektor lett.
– Mi történt veled az egyetem elvégzése után?
– Megtapasztaltam, hogy nem minden úgy történik, ahogy szeretném. Elkezdtem tanítani falun. Szapáryligeten bekerültem egy olyan falusi közösségbe, amely még megőrizte a régi zamatát. Abban a faluban magyarok, svábok és szlovákok laktak, de az utca nyelve a magyar volt. Két kilométernyire volt egy román kolónia; nem zavartuk egymást. Jól működő kollektív gazdasága volt a falunak. A fiatalokkal sportkört szerveztünk, és tornatanár kollégámmal, Varga Andrással megalapítottuk a falu futballcsapatát, beiratkoztunk a bajnokságba, én is velük fociztam, bajnokok lettünk… És ott ismerkedtem meg a feleségemmel. Tehát jó hozadéka volt ennek az egésznek… Négy év után elkerültem Nagyiratosra, egy egészen más közegbe. De nem volt rossz. Két év után átvettem ott az iskola igazgatását. Iratos mai vezetőgárdája a kezem alól került ki. Papp Attila polgármester mindig elmondja: „Igaz, hogy kaptam néhány pofont, de nem biztos, hogy eleget.”
– A falusi epizód 15 éve után kerültél a Csikybe?
– A 21-es iskolába és a gáji általánosba jutottam. Amikor újraalakult Mosóczy-telepen a magyar tagozat, felvállaltam ott is a történelem tanítását Komádi Sanyival, aki a földrajzot tanította. Óriási fájdalmamra, miután felfuttattuk, négy év után megszűnt. Akkor elvállaltam nagyon szívesen Ujj Jancsi katedrájának az óráit a Csikyben, ugyanis ő igazgató lett.
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Megkezdődött a Bonus Pastor országos találkozója Szatmárnémetiben
Pénteken a Református Gimnáziumban kezdődött és vasárnapig tart a térség leismertebb és legelismertebb szenvedélybetegségeket kezelő szervezetének országos programja Szatmárnémetiben.
Dr. Csiha Kálmán akkori erdélyi református püspök megbízásából dr. Horváth Levente 1993-ban tette le a Bonus Pastor Alapítvány alapjait. Az alapítvány 1997-ben kapta meg 99 évre a Maros megyei Magyarózdon található kastély haszonbérleti jogát, itt indult 2005-ben az első terápiás program. Az alapítvány célja pedig azóta is változatlan: segítséget kíván nyújtani a szenvedélybetegek számára. A mai napig ez a kastély ad otthont a hosszú távú kezelésnek, amely hat hónaptól kilenc hónapig tart. Magyarul beszélő férfiak számára.
A Bonus Pastor évente kétszer tart országos találkozót, az egyiket most éppen Szatmárnémetiben. A hivatalos megnyitónak a Református Gimnázium díszterme adott otthont péntek délután, ahol dr. Puskás Csaba köszöntötte röviden az egybegyűlteket. Akik érkeztek Erdély minden pontjáról, de még Nyíregyházáról is. Őt Magyar Lóránd és Erdei D. István parlamenti képviselők, majd Kereskényi Gábor polgármester követték. Mindhárman méltatták a Bonus Pastor tevékenységét és odaadását, Kereskényi pedig kiemelte, a szervezet olyan tevékenységet végez, amelyre az önkormányzatoknak nincs kapacitása.
A folytatásban dr. Puskás mutatta be az általa vezetett Új Remény Egyesületet, amelyről elmondta, létrehozásának gondolata Koszovóban fogant meg. Az egyesület szerteágazó munkássága felöleli a szegények támogatását, a fogyatékkal élők megsegítését, a romák integrálását. Terveik között szerepel egy szociális központ létrehozása, amely célból egy egykori kazánház felújításán tevékenykednek éppen.
Az ünnepélyes megnyitó dr. Horváth Levente áhítatával folytatódott, majd csoportbeszélgetés és vacsora következett. szatmar.ro

Szatmárnémetiben tartja országos találkozóját a Bonus Pastor Alapítvány
Három napon keresztül zajlik Szatmárnémetiben a szenvedélybetegeken segítő Bonus Pastor Alapítvány országos találkozója Szatmárnémetiben. Az alapítvánnyal szoros kapcsolatban álló helyi Új Remény Egyesület szervezésében pénteken indult a rendezvénysorozat, amelyen vasárnapig számos előadáson és csoportbeszélgetéseken vehetnek részt az érdeklődők.
A találkozóval a szenvedélybetegek számára segítséget nyújtó alapítvány és egyesület tevékenységét népszerűsítenék a szervezők, hogy reményt adjanak azok számára, akik a függőségből keresik a kiutat.
A Bonus Pastor Alapítvány 1993 őszén jött létre Horváth Levente lelkipásztor kezdeményezésére. Célja felkarolni azokat az embereket, akik valamilyen szenvedélybetegséggel küzdenek, lehet az alkohol, kábítószer, szerencsejáték vagy akár dohányzás is. Az alapítvány a Maros megyei Magyarózdon megkapott egy kastélyt és egy magtárat, amelyet felújítottak és átalakítottak egy drogterápiás otthonná, ahol bentlakásos terápia alkalmazásával nyújtanak segítséget a rászorulóknak. Eleinte rövid 12 napos terápiákat indítottak, majd a hosszúterápiás kezelések is létrejöttek, ahol hat hónaptól 9 hónapig tartó intenzív foglalkozásokat tartanak 15-20 fős csoportok számára.
A szatmári országos találkozót szervező Új Remény Egyesület 2010-ben jött létre Szatmárnémetiben, és karitatív szervezetként indult – tudtuk meg az egyesület vezetőjétől, Puskás Csabától, aki beszámolt arról is hogy annak idején még nem sejtették, hogy ilyen szoros kapcsolatuk lesz a Bonus Pastor Alapítvánnyal.
„Az egyesületünk elsődleges célja, hogy a rászorulókon és a hátrányos helyzetű embereken segítsen testiekben, lelkiekben. Ez azt jelenti, hogy felkaroljuk a nagycsaládosokat, a perifériára szorultakat, és időközben kialakult a gondolat, hogy mi lenne, ha szenvedélybetegekkel is foglalkoznánk” – idézte fel az egyesület vezetője.
Mint elmondta, az „ihletet” egy barátjának, Gombola Andrásnak köszönheti, aki 2011-ben jött haza Szatmárnémetibe a harmadik hosszúterápiájáról, és kereste azt a közeget, amit otthagyott Magyarózdon. „Hallott az egyesületünkről és megkeresett minket azzal, hogy neki utógondozói csoportra lenne szüksége, mert különben visszaesik. Ez adta az ötletet, hogy akkor miért ne hozhatnánk létre mi is egy utógondozói csoportot, hiszen Erdélyben nyolc nagyvárosban működik hasonló csoport” – mondta Puskás Csaba.
Heti találkozók a Zöld Házban
Szatmárnémetiben 2012 őszén megalakult egy utógondozói csoport, amely a Bonus Pastor Alapítványnak egy kirendeltségeként működik, ahol heti rendszerességgel tartanak csoportfoglalkozásokat, hétfőnként a Kossuth-kertben található Zöld Házban.
„Ez a találkozó nagyszerű alkalom arra, hogy hirdessük magunkat, hogy hirdessük az Új Remény Egyesület munkáján túl a Bonus Pastor Alapítvány nyújtotta lehetőséget, hogy eljusson az emberekhez a hír, az információ, hogy itt vagyunk, jelen vagyunk, dolgozunk. Van esély a szabadulásra. Nem kell beletörődni abba, hogy hozzátartozónk nem találja a kiutat, akár az alkohol, játék vagy a drog fogságából, mert eljöhetnek hozzánk és segítséget kérhetnek. Nagyon fontos ezt tudatosítani, felvilágosítani az embereket, hogy van lehetőség a szabadulásra ebből a függőségből” – mondta Puskás Csaba.
A hét végén előadást tartanak a Bonus Pastor Alapítvány munkatársai, Bartha Éva klinikai szakpszichológus és Horváth Mária szociális munkás. Ezeket csoportos megbeszélések követik, emellett vasárnak több szatmárnémeti templomban mutatják be a Bonus Pastor Alapítvány és az Új Remény Egyesület tevékenységi körét, illetve tanúbizonyságok is elhangzanak majd olyanoktól, akik megszabadultak a függőségtől.
Barakonyi Gergő / maszol.ro

Kovách Géza művelődés- és helytörténeti tanulmányai
„Egyesületünk, az aradi Szabadság-szobor Egyesület célja az, hogy bemutassa Kovách Géza történész-tanár sokirányú munkáját, írásain keresztül a helytörténet, az etnográfia a művelődési élet helyi sokszínűségét. Ehhez a szándékhoz válogatott egy kötetre való anyagot Kovách Géza művelődés- és helytörténeti tanulmányaiból, valamint a központi és helyi sajtóban megjelent írásaiból a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára két munkatársa, Erdész Ádám igazgató és Héjja Julianna Erika főmunkatárs” – olvassuk az aradi Szabadság-szobor Egyesület elnöke, Király András egykori Kovách-tanítvány, ny. történelemtanár, felelős kiadó előszavában.
Az igényes kivitelezésű, idén megjelent, több mint 250 oldalas kötetet szerda délután mutatták be az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében szépszámú közönség előtt.
Az összejövetelt profi módon vezető Horváth Levente (a Szabadság-szobor Egyesület ügyvezető elnöke) egyetlen „bakit” vétett bevezetőjében: azt mondta ugyanis, hogy Kovách Géza (2004-ben hunyt el) már nincs közöttünk. Hát köztünk van, mert nem feledtük el, azóta is számtalanszor emlegetjük – cáfolta meg később egy felszólaló.
„Gazsi” – ahogy bizalmasan, nagy szeretettel tanártársai, barátai és tanítványai nevezték (ilyen címmel könyv is megjelent róla) már életében amolyan legenda volt. Sokan azonban, főleg azok, akik csak a katedrán, vagy az általa vezetett emlékezetes, számtalan tréfás epizóddal fűszerezett kiránduláson látták (nagyszerű, „slágfertig” humora volt), jószerivel nem is tudták, mekkora tudományos koponya. Munkái sokáig nem láthattak nyomdafestéket, s hát – legyünk őszinték – a fiatalok többségét nem igazán érdekelték már akkoriban, sok évtizeddel korábban sem az erdélyi jobbágyok (végre megjelent) panaszlevelei, vagy az erdélyi céhes élet történései.
„Gazsi”, a tanár azonban rendkívüli hatással volt rájuk, ma is emlegetik.
A tavalyelőtt, 2015-ben megjelent Válogatott tanulmányok, valamint a most napvilágot látott és tegnapelőtt bemutatott Művelődés- és helytörténeti írások nem a nagyhatású pedagógust, hanem a tudós történészt helyezik előtérbe.
Dr. Erdész Ádám gyulai levéltári igazgató kolléganőjével, Héjja Julianna Erika főmunkatárssal együtt szerkesztette a Művelődés- és helytörténeti írások c. kötetet (két éve ugyancsak ők rendezték sajtó alá a Válogatott tanulmányokat). Emlékszem, annak idején az igazgató úr az aradi bemutatón megemlítette: szándékukban áll a hozzájuk (szerk. megj.: nagyon jó kezekbe) került Kovách Géza-hagyaték további feldolgozása, s egy népszerűbb, közérthetőbb, könnyebben hozzáférhető, nagyobb közönséghez szóló, rövid írásokból álló kötet megjelentetése.
Íme, az elképzelés megvalósult. Ha Arad testvérvárosa, a magyarországi Gyula nem veszi kézbe az ügyet, és nem lép, határozottan az aradi dr. Kovách Géza életművének értékesítése ügyében, jóval hátrébb tartanánk.
***
Hogy ne maradjunk adósok a szerda délutáni események kapcsán (esetleg érdekelhetné majd az utókort?) a két fő előadó, dr. Erdész Ádám és Héjja Julianna Erika előadásának megemlítésével. Mindketten a téma, a bemutatott könyv anyagának rendkívül alapos ismeretében szóltak.
Utánuk egy sor aradi (legalábbis aradi származású) polgár kapott szót.
Matúz András (most külföldön élő) képzőművész, a könyv borítólapjának tervezője, például. A katedrát, amely mögött „Gazsi” ült (ülhetett volna), a négylábú asztal alatt földbe (valóságba?) gyökerezett, szilárd támaszt biztosító fa (tölgy?) is alátámasztja, azaz szilárd alapokon áll. Ujj János, Puskel Péter (egykori tanítványok, későbbi barátok), Nagy István meghatottan, de nem szomorúan emlékeztek Kovách Gézára régi történetekkel, anekdotákkal.
Gazsi, ahogy alulírott ismerte, biztos ízlésű emberként, nem igazán kedvelte a szentimentalizmust (bár nótázásai során ez sem szorult háttérbe).
Ma azonban, ha visszatekinthetne, azt mondaná: srácok, nincs ellenemre, hogy megemlékeztek rólam. De tudjátok: amit csináltam, nem csak magamért tettem. Értetek, meg a jövőért is. Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)

Szól a szkriptúra: bibliaolvasásra fel!
Négy nap alatt olvasnák fel a Bibliát magyar nyelven a Reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett programsorozat keretében október 31-től kezdődően a Diákművelődési Házban. A szervezők – Koinónia Kiadó, Tóközi Református Gyülekezet, Kőszikla Baptista Gyülekezet, Blythswood Romania, Bonus Pastor, CE Szövetség, Re:Geni fi, IKE, FIKE – célja, hogy a hangzó szentírás minél több emberhez eljusson. Az évfordulóhoz igazodva a szöveget 500 részre osztják, a felolvasók pedig egymásnak adnák a stafétát. Jelentkezhetnek szervezetek, gyülekezetek, közösségek, iskolák 1-3 órás időtartamú felolvasásra. A délutáni, munkaidő utáni órákat lefedetlenül hagyják, így bárki bejelentkezhet online, vagy betérhet az utcáról, ha kedvet kap a felolvasáshoz. A partnerlista a továbbra is nyitott az új jelentkezők előtt, a www.szolaszkriptura.ro honlapon valamint a www.facebook.com/szolaszkriptura oldalon lehet jelentkezni.
Az eseményt a bibliaolvasás témája köré szerveződő megnyitóval kezdik, és az olvasásgyakorlat tapasztalatait feldolgozó záróalkalommal fejezik be. A folyamatos bibliaolvasás központi eseménye köré kisebb-nagyobb rendezvények sorát tervezik gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, a részletes programot az alábbiakban olvashatják.
Saját programok
Október 31-én, kedden 18 órakor nyitják meg a rendezvénysorozatot könyvbemutatóval, igeolvasási szokásokról szóló beszámolókkal, roma/cigánybibliafordítással való ismerkedéssel és könyvvásárral, 19.30 órakor pedig kezdődik a tulajdonképpen bibliaolvasás. Október 31 – november 4 között folyamatos bibliaolvasás zajlik.
November 2-án és 3-án 17-18 óra között bibliamaratont szerveznek gyermekeknek (felolvasás és játékos foglalkozás óvodásoknak és kisiskolásoknak – eközben a szülők beülhetnek a bibliaolvasásra. November 4-én, szombaton 18 órakor kezdődik a felolvasás záróalkalma. Röviden beszámolnak a nagy bibliaitörténetről, előadást tartanak a bibliát összefogó történetről, személyes vallomások is elhangzanak az írás erejéről, élménybeszámolók a bibliaolvasómaratonról.
Másokkal közös programok
Október 27-én, pénteken 13 órakor RE-FORM-ART címmel nyílik egy napig megtekinthető kiállítás a Báthory István Elméleti Líceum Klubgalériájában az iskola szervezésében. Október 27-én 20.00 órától szombat reggel 6 óráig Kárpát medencei Ifjúsági Imaéjjelt szervez a Koinónia ház (Marginasa 42 szám) Geni-termében a Re:Geni ifi szervezésében.
Október 29-én, vasárnap 13 órakor reformátori ebédre várják az érdeklődőket a Bistro 1568 étterembe a Kossuth Lajos utca 14 szám alá az étterem szervezésében. Október 30-án, szombaton 19 órakor könyvbemutatókat szerveznek a Kossuth Lajos utca 46/1 szám alatti Kofferben. Méltatják Az örömhajnala (John Piper) és az Út és útitársak (Horváth Levente) című könyveket a Koinónia kiadó, Koffer, és a Szól a Szkriptúra szervezésében.
Október 31-én, kedden 11 órakor a Református Kollégium diákjainak flash-mobja kezdődik Kolozsvár Főterén a kollégium szervezésében.
November 3-5 között FORMÁLÓDJ! címmel 20+ konferenciát szervez fiatal felnőtteknek (regisztráció október 30-ig) a Bulgária-telepi református templomban (Arad utca 8-10. szám) a 20+ közösség. További részeletek a https://huszplusz.wordpress.com blogon olvashatók. Szabadság (Kolozsvár)

Többszörös jubileumot ünnepeltek
Valódi örömvasárnap Ágyán
Amint azt a Hitélet rovatunkban is meghirdettük, az ágyai református gyülekezetben a település fennállásának 840. évfordulója, a reformáció 500. évfordulóján, a református templom építésének 280. évfordulója alkalmából, illetve a külső- és belső felújítás befejezése okán, december 17-én, vasárnap 16 órától hálaadó istentiszteletet tartottak. Az alkalom ünnepélyességét nagyban emelte, bensőségessé tette az ágyai egyesített református-baptista kórusnak a szolgálata Erdős Bálint polgármester vezényletével, amihez zenei aláfestéssel szolgált villanyorgonán a fia, Erdős Attila. Ezt követően Módi Kinga tiszteletes asszony vezetésével a gyermekkórus szolgált.
Igehirdetés, köszöntők
Igehirdetésében ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke Jakab levele 3. fejezetének 13., 17., illetve 18. verséből kiindulva az igaz Istenhitből származó békesség, illetve szeretet fontosságát ecsetelte Ágya fennállásának a 840. évfordulójával, a templom építésének a 280. évfordulójával, illetve a példás összefogás jóvoltából megvalósulhatott külső és belső felújítás kapcsán. Mert Isten áldása csakis azokon a közösségeken teljesülhet ki, amelyeknek a tagjai Istennel és egymással békességben, szeretetben élnek.
A továbbiakban nt. Módi József esperes, ágyai lelkipásztor köszönte meg az igei szolgálatát ft. Csűry István püspöknek, egyben köszöntötte a püspök urat elkísérő kedves feleségét is. Köszöntötte a nagyváradi Continuo régizene együttes tagjait, Venter Miklós egyházmegyei főgondnokot és feleségét, Brittich Erzsébet és Ódry Mária képzőművészeket, a megyéből érkezett lelkésztestvéreket és kedves feleségeiket, a gyülekezetek főgondnokait, gondnokait és presbitereit, valamint a gyülekezetek küldötteit. Köszöntötte ft. Gróza János kisjenői katolikus plébánost, aki kissé haza is érkezett, hiszen a templomban tartja a szentmiséit az ágyai katolikusok számára. Köszöntötte Faragó Péter parlamenti képviselőt, az RMDSZ Arad megyei elnökét, akinek megköszönte a gyülekezetnek nyújtott segítséget. Köszöntötte Horváth Leventét, a Szabadság-szobor Egyesület ügyvezető elnökét és feleségét. Köszöntötte Erdős Bálintot, Szintye község polgármesterét és feleségét. Egyben köszönetet mondott a településért tanúsított munkájáért, de megköszönte a vegyes kórus vezetésében vállalt munkáját is. Köszöntötte Kis Anikó iskolaigazgatót, a pedagógustestvéreket, minden résztvevőt. Megköszönte az Egyházügyi Államtitkárságnak és az Arad Megyei Tanácsnak a templom felújításához nyújtott támogatást, ugyanakkor az Egyházkerület vezetőségének és Király Andrásnak, a Szabadság-szobor Egyesület elnökének az ágyai pályázathoz csatolt jó ajánlást. Köszönet a brassói Espresso és a kisjenői Magnita cégeknek a támogatásért. Köszönetet mondott a kivitelező cég vezetőjének, Csapó Ferencnek és munkatársainak a lelkiismeretes munkáért. Köszönet az esti szeretetvendégségre felajánlott adományokért Székely Attilának és feleségének Évának, valamint az adományozóknak. Köszönet a kórustagoknak, valamint a gyermekeknek a szolgálatért, a gyülekezet tagjainak a sokszor erejük felett vállalt segítségért. Köszönet Erdős Sándor főgondnoknak és Hadi László gondnoknak a lelkiismeretes munkáért. Köszönet a tiszteletes asszonynak és a presbitérium minden tagjának a segítségért, illetve amiért munkatársakként tudnak szolgálni Isten dicsőségére.
A továbbiakban Faragó Péter parlamenti képviselő, RMDSZ-megyei elnök adott hangot ünnepváró, az ágyai gyülekezet reményteljes jövőjével kapcsolatos gondolatainak.
Horváth Levente, a Szabadság-szobor Egyesület vezetőségi tagja, Venter Miklós egyházmegyei főgondnok, Erdős Bálint polgármester, Erdős Sándor ágyai főgondnok adtak hangot ünnepi gondolataiknak. Miután Ágya szülötte, Tiba Attila egyetemi tanársegéd, doktorandus hallgató nagy átéléssel szavalta el Ady Endre Köszönöm, köszönöm, köszönöm című költeményét, a nagyváradi Continuo zenekar adott élvezetes reneszánszzene-koncertet, amiért nt. Módi József esperes mondott köszönetet. Ezt követően virágcsokorral kedveskedett a püspöknének, a jelen volt lelkészfeleségeknek és lelkésznőknek, míg a férfi elöljáróknak az ágyai templomot ábrázoló egy-egy linómetszettel kedveskedett. Miután Hadi Sarolta elszavalta nt. Dénes Józsefnek az alkalomra írt, Megújult a templom című költeményét, a jelen lévő 11 lelkipásztor egy-egy igei köszöntőt intézett az egybegyűltekhez. Igei köszöntő helyett Erdős Bálint polgármester könnyekig meghatódva mondott köszönetet nt. Módi Józsefnek és felségének, Kinka asszonynak ágyai szolgálatuknak a 15 évéért, amikor sikerült lerombolniuk a felekezetek közé mások által húzott falat. Felekezeti hovatartozástól függetlenül, az ágyai reformátusokat, katolikusokat és baptistákat sikerült egyesíteniük a krisztusi szeretetben és lelki békességben.
A 90. zsoltár közös megszólaltatásával zárult ünnepi istentisztelettel kapcsolatban említésre méltó: sok más templommal ellentétben, az ágyaiban télen is nagykabát nélkül lehet részt venni az istentiszteleten. Nt. Módi József esperes vezetésével a presbitérium megépítette a fatüzelésű, befúvó rendszerrel működő, igen egyszerű és hatékony fűtőrendszert.
Kiállításmegnyitó, szeretetvendégség
Az istentisztelet után a teljesen megújult kultúrotthonban gyülekeztek, ahol nt. Módi József esperes a 84. zsoltár 2., 3., 4. és 5. verseiből ihletődve köszöntötte az egybegyűlteket, kérte fel Ódry Mária képzőművészt Brittich Erzsébet linómetszeteinek a méltatására. Az Arad megyei református templomokról készült 25 linómetszetének kiállítását, amiben a művész lelkének egy-egy darabkája rejlik. A megye espereseként azért érzi közel magához a templomokat, mert mindhez egy-egy gyülekezet társul, emberi arcok mosolyognak felénk. Nekik sokszor volt részük megpróbáltatásokban, de nagyon sok örömben is, mert mindben jelen van Isten is. Éppen ezért, a mai napról hazatérve, mindannyian vigyük magunkkal a hajlékainkba Istent is, aki a legdrágábbat, egyszülött fiát áldozta fel értünk – mondta Módi József.
Ódry Mária képzőművész értékelőjén előrebocsátotta: amit ma a templomban látott és hallott, annyira megható volt, hogy keresgélni fogja a megfelelő szavakat. Advent III. vasárnapja külön öröm számára, a Jó Isten a tenyerén hordozza, amiért a maihoz hasonló örömben részesülhet.
Brittich Erzsébetet nem kellett bemutatnia, hiszen a linómetszetei mellett számos fafaragvány, szobor, nagyon sok költemény és keresztrejtvény is fűződik a nevéhez. Mindig ott van, ahol segíteni kell. A linómetszetei folytonos tanúságtételt jelentenek Isten hajlékai mellett, ahol a hívek egybegyűlnek. A 25 fekete-fehér linómetszetben közös a torony, ami messzire látszik, tehát igazodási irányt formál útjainkhoz. A kőből, téglából, fából és cserépből összeálló épület két imára összetett tenyeret formál, ami az égbe továbbítja földi imáinkat, hálánkat, amiért Isten fiaiként élünk.
Ezt követően Brittich Erszébet bevezette hallgatóságát a linómetszet-készítés titkaiba, az alkalmazott technikák szépségeibe.
A kiállításmegnyitó után a részt vevő híveket szeretetvendégségen a meghívottakat vacsorán látták vendégül. Az ágyai ünnepségsorozat szervezőinek, támogatóinak, a vendéglátásban segítőknek köszönet jár, amiért valódi örömvasárnapot szervezve, áldozatvállalásukkal, munkájukkal öregbítették az ágyai vendéglátás hírnevét. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)