"A szászrégeni Koós Ferenc Cserkészcsapat, valamint a vajdaszentiványi Horváth Károly Cserkészcsapat közösen szervez cserkésztábort júl. 22 és 27-e között Szalárdon. A mintegy 50 kis cserkész tábori életébe régeni öregcserkészek is bekapcsolódnak. /Cserkésznemzedékek együtt. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 19./"

"Székelyudvarhelyen a Székely Támadt vár udvarán megrendezett III. Míves Emberek Sokadalmán (MES) Horváth Károly zeneszerző, a sokadalom művészeti vezetője a júl. 18. és 21. között lezajlott rendezvényt sikerként könyvelhette el. Erdélyben és a Székelyföldön útjukat, helyüket kereső szellemi energiák léteznek, jegyezte meg Horváth Károly, ezt mutatja a MES nagy sikere. Szeretnék elérni, hogy a kézművesek előbb megélhetési forrásként, majd életformaként fogják fel a mesterséget. Ugyancsak jelentősége volt a MESter című alkalmi napilapnak is. Az írás megmarad, és kordokumentumként évek múltán is elővehetjük. /Zilahi Imre: Erdély szellemi energiái. Beszélgetés Horváth Károly művészeti vezetővel. = Krónika (Kolozsvár), júl. 22./"

"F. Diósszilágyi Ibolya legújabb könyve /A búsképű lovag kalandjai, Convex Kiadó, Nagyvárad/ drámáit, színműveit tartalmazza. F. Diósszilágyi Ibolya 1918-ban született Makón, Szegeden és Kolozsváron járt egyetemre, 1973-as nyugdíjazásáig különböző bihari iskolákban tanított, verseskötettel debütált 1946-ban, közíróként volt jelen évtizedeken át a honi sajtóban, de elsősorban ifjúsági íróként és irodalomtörténészként tartják számon, legismertebb munkái a Tündér Ilona című mesemusical, amelyhez Horváth Károly szerzett zenét, valamint a Juhász Gyuláról írott könyve /Költő a Holnap városában, Literator Kiadó, Nagyvárad, 1994/. /Az életmű egy fontos szelete. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 13./"

"Falusi székely emberek lesznek a Kőlik-legenda alapján íródó passiójáték, a Máréfalvi Mirakulum szereplői. Tömöry Péter, a júl. 11-én hatvanadik születésnapját ünneplő rendező, aki egyben a bonni színház művészeti vezetője, elmondta, hogy lélekben sohasem költözött el Székelyudvarhely környékéről, bár több állam polgára is volt. Kolozsváron született, de egyéves korától Udvarhelyen nevelkedett. Az elmúlt 35 évet a színházban töltötte. Máréfalvával kapcsolatos gyermekkori emlékei, a Kovács Piroska tanítónő által könyvben bemutatott máréfalvi székely kapuk, az itteni sajátos közösségi kultúra mindig is vonzotta őt. Másrészt csodálattal követte az Artera Alapítványt létrehozó Lőrincz család szinte heroikus munkáját, amint egy devalválódó világban valódi értékeket igyekeznek felmutatni, megmenteni. Ehhez a családhoz tartoznak közeli munkatársai, Lőrincz Melinda színésznő és Horváth Károly zeneszerző, nemzetközi sikereket is értek már el közösen. Horváth Károllyal már Bukarestben is együtt dolgoztak, a közszolgálati tévéadó magyar adásában, utóbb Magyarországon, Németországban, Jugoszláviában is. Egyébként három évvel ezelőtt Magyarpolányban a polgármester kérésére egy passiójátékot rendezett, most is nagy sikerrel játsszák, a mű tavalytól az Europassio szövetség tagja. Az előadásban a falu lakói játszanak. Máréfalván szintén a helyiek fognak játszani. Társrendezője Szabó K. István, az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház rendezője. A bemutatót augusztusra tervezik. /Zilahi Imre: Lélekben nem költöztem el Udvarhelyről. = Krónika (Kolozsvár), júl. 10./"

Február 4-én helyezték örök nyugalomra a nagyváradi köztemetőben F. Diósszilágyi Ibolya tanárt, költőt, ifjúsági írót, irodalomtörténészt, a Buksi című nagysikerű, több kiadást megért ifjúsági regény szerzőjét. 88 éves korában távozott az élők sorából, nemrég még aktív közszereplője volt a bihari művelődési életnek, alkotott, könyveket adott ki, dedikált, író-olvasó találkozókon vett részt. F. Diósszilágyi Ibolya /Makó, 1918. aug. 20. – Nagyvárad, 2006. febr. 2./ Szegeden és Kolozsváron járt egyetemre, 1973-as nyugdíjazásáig különböző bihari iskolákban tanított, verseskötettel debütált 1946-ban, közíróként volt jelen évtizedeken át a sajtóban, elsősorban ifjúsági íróként és irodalomtörténészként tartják számon. Legismertebb munkái a Tündér Ilona című mesemusical, melyhez Horváth Károly szerzett zenét, valamint a Juhász Gyuláról írott könyve (Költő a Holnap városában /Literátor Könyvkiadó, Nagyvárad, 1994/). /Reggeli Újság (Nagyvárad), febr. 6./

A Vadárvácska Képzőművészeti Alkotótábor művészei a Gyergyóalfalura hagyományozott műtárgyaikkal mondanak köszönetet a helyi támogatóknak a tíznapos gondtalan alkotás lehetőségéért. Márton Árpád festőművész az augusztus 3-áig tartó, tíznapos Vadárvácska Képzőművészeti Alkotótábor mentora. A Gyergyóalfaluhoz tartozó Borzonttól néhány kilométerre, a Vadárvácska erdei szálláson immár negyedik alkalommal táboroznak Erdély neves képzőművészei. A július végi táborok ötlete Gál Mihály vállalkozótól ered, aki saját erdei szállását ajánlotta fel az ideérkező művészeknek. A Vadárvácskában táborozó alkotók költségeinek egy részét Gyergyóalfalu önkormányzata és a Sövér Elek Alapítvány, illetve magánvállalkozók fedezik. Évről évre gyarapodnak az itt táborozó neves alkotók készítette műtárgyak, amelyekből állandó tárlat nyílt Gyergyóalfalu egyik galériájában, az elmúlt két évben pedig több kültéri szobrot is lelepleztek a község terein. Itt láthatók többek között Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész Sövér Eleket és Petőfi Sándort mintázó szobrai, a galériának is otthont adó kultúrház előtt pedig az alfalvi származású Kiss Levente szobrászművész faszobrai. A gyergyóalfalvi származású, Marosvásárhelyen élő Sajgó Ilona textilművész minden évben hazatér ide. Csutak Levente brassói grafikus kiemelkedő történelmi egyéniségeket ábrázoló tusrajzban állított emléket a reneszánsz évének. A kézdivásárhelyi Vetró András szobrász az esti szakmai beszélgetések fontosságára hívta fel a figyelmet. „Idén az egyházi személyiségeknek szeretnénk emléket állítani, ezért felkértük a táborozó szobrászainkat, hogy őket mintázzák meg” – magyarázta Gál Mihály. A tervek szerint a borzonti Szent István-búcsúkor leplezik le Vetró András Gál Tamás plébánost megörökítő domborművét, később Miholcsa József Horváth Károly plébánost ábrázoló alkotását és Sárpátki Zoltán Smihali József plébánosnak emléket állító munkáját is felavatják. Márton Áron püspök szobrát pedig a csíkszeredai Dóczi András készíti el a katolikus templom számára. /Jánossy Alíz: Az értékteremtés a cél. = Krónika (Kolozsvár), júl. 31./

Hogyan teremtsünk hagyományból jövőt? Ez volt annak a fórumnak a fő kérdése, amelyet augusztus 6-án tartottak a 7. Székelyudvarhelyi Ünnepi Játékok nyitómozzanataként. A Siculus Fesztivál múltja és jövője címet viselő fórumon az 1970–1973 között megrendezett könnyűzenei seregszemle létrehozói, résztvevői, egykori díjazottai közül néhányan, illetve az azonos nevű zenekar tagjai emlékeztek, felelevenítve a hajdan sikeres fesztivált. Horváth Károly zeneszerző, az Artera Alapítvány művészeti vezetője elmondta: a Siculus Fesztivál újraélesztése az alapítvány dédelgetett álma. Az akkori hatalom beszüntette a fesztivált. A kezdeteket Pakot József és Csiszár Antal özvegye elevenítette fel, majd Boros Zoltán, a Román Televízió magyar adásának akkori zenei szerkesztője emlékezett a fesztiválon történtekre. Azt tervezik, hogy jövőre újraéled a Székelyudvarhelyi Siculus Fesztivál. /Köllő Katalin: Jövőteremtés hagyományból. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 8./

A műkedvelő színjátszásnak Székelyudvarhelyen több mint százéves hagyománya van. A városban 1896-ban működött a Színpártoló Egyesület és 1902-ben „színjátszásra alkalmas színkör volt". A város pezsgő kulturális életének színtere az 50-es évek közepétől kezdődően a művelődési ház volt. Itt próbáltak a műkedvelő színjátszók, itt léptek fel a vendégszereplésre érkező kolozsvári, nagyváradi, temesvári, szatmári, marosvásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi színházak. A székelyudvarhelyi Népszínház a több mint százesztendős műkedvelő színjátszás hagyományából született meg 1977-ben és működött 1989-ig, amikor a változás szétzilálta a csoportot. 1997-ben a régi népszínházasok kísérletet tettek a hagyományok felélesztésére, és a város szülötte, Tomcsa Sándor előtt tisztelegve megalakult az író nevét viselő Tomcsapat. Ugyanebben az évben, Horváth Károly zeneszerző javaslatát a város önkormányzata döntött: legyen a városnak saját hivatásos színháza. 1998-ban, a gyergyószentmiklósi és csíkszeredai „újszülöttekkel" egyazon évben, az erdélyi hivatásos teátrumok kilencedik kistestvéreként napvilágot látott a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. 1998. november 6-án Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című kétrészes vígjátékkal első ízben lépett színre a társulat. Az 1999/2000-es, első hivatalos évadban a társulatnak tizenkét főállású színművésze volt, vendégművészeket foglalkoztattak. Nyolc bemutatót tartottak. 2000/2001-ben két anyaországi színházzal és a Csíki Játékszínnel való együttműködésnek köszönhetően kilenc bemutatót láthatott a nagyérdemű. A tízéves születésnapját november hatodikán ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznak az anyagi gondok, az évről évre változó társulat ellenére sikerült „felcseperednie". /Lázár Emese: A jubiláló Tomcsa Sándor Színház tíz esztendeje. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 6./

Vendégtanárok a színin
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen hagyománnyá vált neves tanárok, művészek meghívása a vendégtanár- programok keretében. A kurzusok révén friss áramlatok kerülnek az akadémiai "vérkeringésbe", a hallgatók és a tanárok is más szemléletmódokat, módszereket ismerhetnek meg. A teljesség igénye nélkül soroljuk fel az ebben a tanévben hozzánk látogatott vendégtanárokat: Lengyel Pál bábrendező, az egri bábszínház igazgatója, Béres Attila, a Budapesti Operettszínház főrendezője, dr. Leitner Sándor festőművész, a kaposvári egyetem professzora, Kéringer László karnagy, Horesnyi Balázs díszlettervező, Bányai Tamás lighting- designer, Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója. Jelenleg (május 17. és 22. között) Lugossy László filmrendező, Spiró György író, Horváth Károly zeneszerző, a zalaegerszegi bábszínház igazgatója, illetve Nánay István kritikus, színháztörténész tartanak kurzusokat a színész, bábszínész, teatrológus és drámaíró osztályoknak.
A vendégtanárprogram zárópillanata George Banu, a Sorbonne-i Egyetem professzorának kurzussorozata lesz. A tartalmas és hasznos programot a magyarországi Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya és a Szülőföld Alap támogatta – olvasható a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem sajtóközleményében.

Könyvkiadás – honnan hová?
Budapesten ezekben a napokban zajlik a 82. Ünnepi Könyvhét, a magyar irodalom és a minőségi könyvkiadás egész Európában páratlan hagyományú és kisugárzású rendezvénye. 
Idén a könyv ünnepe nemcsak Budapestre, hanem Balatonfüredtől Debrecenen, Miskolcon, Szegeden át Vácig több mint félszáz vidéki városra is kiterjed, s túlzás nélkül történelmi jelentőségű, hogy 1941 óta, azaz 70 év elteltével idén újra van magyar könyvhét a határon túl is, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közös szervezésében, Kolozsvárott. 
Az idei Könyvhétre és a Gyermekkönyvnapokra 116 kiadó (ebből 19 határon túli műhely – köztük az Irodalmi Jelen is) 385 újdonsága látott napvilágot, kizárólag magyar szerzők művei. A Gyermekkönyvnapokra 32 újdonság jelent meg. 
Gutenberg korszakújító találmánya ellenére a könyvnyomtatás fejlődése nem volt egyenes ívű. Mindig és mindenütt szorosan összefüggött az írás és olvasás elterjedésével, a gazdasági-társadalmi fejlődéssel, a civilizációs folyamatokkal, az emberek érdeklődési vágyával. 
A sötétnek tartott, ellentmondásokkal telített középkorban, amikor eretnekeket égettek máglyán, boszorkányokat küldtek a halálba, s a vallási türelmetlenségnek igen tágak voltak a határai, Európa egyes országaiban az egyházak, uralkodók, arisztokraták körében divat volt a könyvgyűjtés és olyan tékák alapjait vetették meg, mint a vatikáni, a szentgalleni, a pannonhalmi vagy akár Mátyás király híres könyvtára. 
Később, a felvilágosodás fáklyahordozói meg voltak győződve a tudás megőrzésének és továbbadásának fontosságáról, életre hívták és berendezték nagy könyvtáraikat. Erdélyben a Batthyaneum, a Bethlen Kollégium nagykönyvtára, a vásárhelyi Teleki Téka – hogy csak a legismertebbeket említsük – mindmáig különböző korok szellemi kihívásainak kiapadhatatlan ismeretforrásai. Összeállításunkkal egy kis visszapillantásra invitáljuk a kedves Olvasót. 
Nem csupán státusszimbólum
Régi aradi könyvek
Gutenbergtől hosszú időn át a könyvkiadás mindig a nyomdák elterjedésének, kapacitásának, műszaki lehetőségeinek a függvénye volt. A kiadói hálózatok szövevénye a 19. században terjedt el. Addig a szerző egyenesen a nyomdába vitte, és saját zsebéből, vagy valamelyik mecénás támogatásából fizette könyve kinyomtatását. Olyan városban, ahol volt e célra alkalmas nyomda.
Arad sajátos fejlődésének feltételei miatt e téren nem tudott az élvonalba kerülni. Számos erdélyi, partiumi, temesközi városban évszázadokkal korábban nyíltak meg a nyomdák. Nagyszeben, Brassó, Debrecen, Nagyvárad, Temesvár után meglehetősen későn, 1818-ban kezdte el működését Aradon az első nyomda, amelyet a német ajkú Michek Anton (Antal) rendezett be. Pár évvel később, 1835-ben a temesvári Klapka József, a hős honvédtábornok édesapja nyitott meg egy fiókvállalatot Aradon, de ezt hamarosan eladta Beichel Józsefnek, majd Schmidt Ferenc lett az új tulajdonos.
Amint a legtöbb erdélyi városban, Aradon is elsősorban a német iparosok mestersége volt a nyomdászat.
A korabeli helyi viszonyokra jellemző, hogy csak két olyan könyvről tudunk, amely az említett tulajdonosok keze alatt látott nyomdafestéket: Peretsényi Nagy László a Menyegzői vers c kötete Michek nyomdájából került ki 1819-ben, a Magyar amazonok története című munkáját Klapka adta ki 1826-ban.
A 18. században megtelepedő, iskolaalapító minoriták szépen gyarapodó tékájának kötetei jó ideig külföldi híres nyomdákból kerültek ki. Bár az is igaz, hogy az 1848-as forradalom előtti években, sőt jó ideig azután is, nem mindenik helyi nyomda találta fontosnak cégjelzésének feltüntetését egy-egy kiadványon. Megelégedtek a város és az évszám feltüntetésével.
Az említett okok miatt nem tudjuk pontosan, melyik a legrégibb Aradon kiadott könyv. Ismereteink szerint Peretsényi fent említett két kötete. Érdekes, hogy a szerző leghíresebb munkája, A régi Orod vagyis a mostani Aradnak dolgai pár évvel korábban, 1814-ben nagyváradi nyomdából került ki.
Az 1844-ben megjelentetett Aradi Vészlapokat Bohus Jánosné Szögyén Antónia kezdeményezte a Maros-árvíz károsultjainak megsegítésére. Megszerkesztésével Császár Ferenc helyi tollforgatót bízta meg. A kötetben a kor jeles írói – Bajza, Eötvös, Vörösmarty – közölték írásaikat, és a bevételt fordították karitatív célokra.
A szabadságharc leverése utáni megtorlás első évtizedében a lappróbálkozások is kudarcba fulladtak, a helyi tollforgatók a szebb időkre vártak. (Az egyetlen kivétel Bettelheim Vilmos könyvkereskedő kitartásának és kapcsolatainak köszönhető Alföld c. lap, amely 1861-ben jelent meg.) Aradon, a mártírok városában az osztrák titkosrendőrség, a cenzúra fokozottan éber volt. A magyar könyvkiadás gondolata eleve kudarcra ítélt vállalkozásnak tűnt, nem is szólva a vele járó hatósági zaklatásokról.
Egy kiadványnak mégis sikerült kijátszania az önkényuralom elnyomó szerveinek éberségét. Az Arad Megyei Xenopol Könyvtár őrzi Balló Benjamin lelkész Aradi utasítónaptár az 1856. szökőévre c. kalendáriumának egyetlen példányát.
Fábián Gábor – az Aradon élő polihisztor és jeles műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja – munkáinak többsége ebben az időben Budán vagy Pesten látott nyomdafestéket. Ennek oka talán abban keresendő, hogy, bár a haditörvényszéktől kegyelmet nyert, és a politikától teljesen visszavonult, a helyi titkosrendőrség mégis állandóan figyelte, és többször tartottak otthonában házkutatást.
Lakatos Ottó monográfiája szerint egy ilyen alkalommal kobozták el Fábiántól Valerius Maximus művének nyomdakész állapotban lévő fordítását, amelyet soha többé nem tudott visszaszerezni. Később is csak Titus Lucretius A természetről c. tankölteményének külön kiadását jelentette meg Aradon 1873-ban, Réthy nyomdájában.
A vidék másik nagyjának, a pankotai születésű Csiky Gergelynek, még a díszpolgári oklevelét is egy fővárosi nyomdában rendelték meg.
Mindmáig nélkülözhetetlen forrásmunkák
A kiegyezés utáni nagy gazdasági fellendülés első időszakában csupán néhány évkönyv, majd több tankönyv, egyletek, társaságok, közkönyvtárak, pénzintézetek könyv alakú kiadványai láttak napvilágot Aradon.
A kor helyi tollforgatóinak többsége vagy ismertebb fővárosi, budai, kassai nyomdákban jelentette meg munkáit, vagy beérte az Alföld, Az Arad és Vidéke, vagy az Aradi Közlöny tárca rovataival.
Az első szerény áttörés a nagyobb tanulmányok szerzőivel hozható összefüggésbe. Szöllösy Károly 1879-ben kiadta Arad sz. kir. város és megye összes népoktatási intézeteinek névsorát, 1879-ben pedig Az Aradvidéki-Tanítóegylet tíz évi működése c. összeállítást.
Lakatos Ottó 1881-ben jelentette meg Gyulai István nyomdájában Arad története című háromkötetes monográfiáját.
Réthy Lipót és fia nyomdájából került ki 1890-ben Némethy Károly tanító és műfordító összefoglaló tanulmánya: Arad város tanügyi története. A kötet megjelenésében már szerepe volt a z 1881-ben megalakult Kölcsey Egyesületnek.
Ugyancsak a város szellemi életének kovászaként működő, idén fennállásának 130. évfordulóját ünneplő egyesület javaslatára állítja össze Varga Ottó helyi tanár az Aradi Vértanúk albumát, amely hatalmas könyvsiker, és későbbi újabb három kiadása és tekintélyes példányszáma ellenére ma is ritkaság.
A nagy lélegzetű és horderejű könyvekre a koronát Márki Sándor teszi fel 1895-ben Arad vármegye és Arad Szabad Királyi Város Története című monográfiájával. A monográfia bizottság gondozásában jelent meg, és mindmáig a kutató számára megkerülhetetlen forrásmű.
A grafikai megjelenítés szempontjából kimagasló a szép papíron, színvonalas fotókkal illusztrált album, Az Aradi Első Takarékpénztár hatvan évének története, amelyet 1901-ben a pénzintézet adott ki. Jelentőségében pedig legalább ilyen értékes Galsai Kovách Ernő 1911-ben megjelentetett Aradvár és Aradváros ostroma c. könyve.
Helyi szerzők, költők egy-egy aradi kiadású szépirodalmi munkája az első világháború végéig viszonylag csekély példányszámban és kivitelezésben került a könyvesboltokba. Közöttük említhetjük meg Cziffra Géza, a későbbi ismert filmrendező Ketten vagyunk verseskötetét, Csécsi Erzsébet, Antalné Kelecsényi Márta, Dálnoki Nagy Lajos, Faragó Rezső, ifj Vass Gusztáv verseit, Bajtay Mihály két regényét.
Külön szeretnék szólni Bakó László Gummi-Misi kalandjai című ifjúsági regényéről, amelyet Kerpel Izsó könyvkereskedő adott ki, és amely messze túllépve a város határait több nemzedék – ide tartozik e sorok írója is – kedvenc gyermekkori olvasmánya volt.
Nem annyira a szerzőknek a helyi könyvnyomtatás iránti fenntartását, mint inkább a nyilvánosság iránti vágyát mutatja az a tény, hogy az időszak felkapott hírlapszerkesztője és regényírója, Méray Horváth Károly Örök tűz című regénye is Budapesten látott nyomdafestéket. Akkoriban ugyanis az Aradi Nyomda Részvénytársaság, Réthy és fiai, Kalmár Sándor, Zlinszky István és társa nyomdája már a legigényesebb munkára is kellő technikai felszereltséggel és szakmai tudással rendelkezett. Méray egyébként a hazai kalandregény megalapítói közé sorolható.
A Kölcsey Egyesület azzal is támogatta a „hazai ipart”, hogy könyveit helyben nyomatta.
Furcsa sajátossága volt Aradnak ez a kettőség. Ignotus, a kiváló szerkesztő és irodalomszervező azt írta, „ha nem is a modern írók, de a modern olvasók városa lehetne a század elején.”
A kor aradi sajtója kétségtelenül élenjáró. A helyi könyvkiadás nem túlzottan igényes, nem is változatos, ám a lakosság olvasási kedve változatlanul magas. A Magyar Királyi Főgimnázium több mint 30 ezer kötetet számláló, több ritkaságot „rejtő” könyvtára, a Kölcsey Egyesület egyre gyarapodó közkönyvtára, több magánkönyvtár – a Kerpel Izsó tulajdonában lévő közel 100 ezer (!) kötettel rendelkezett – jól tükrözi az olvasás szeretetét.
És a gyarapodó, minden újra fogékony polgárság számára a szépen gyarapodó házi könyvtár nemcsak státusszimbólum.
Egyre inkább igény is.
Később találóan írta ezzel kapcsolatban Krenner Miklós: „Aradon a könyvesboltok nem buknak meg”.
Helikonistákkal vagy ellenükben
Trianon után a vidékies könyvkiadásnak meg kell küzdenie a mindenütt irredentizmust sejtő cenzúrával, s leszakítva Budapest köldökzsinórjáról próbálkozott megkapaszkodni. Az anyanyelv, a hagyományok, az identitástudat megőrzése az új helyzetben a korábbi időszaknál fokozottabb jelentkezésre késztetette a leválasztott országrészek íróit.
Aradon ez az életérzés a számszerűen irreálisan felduzzadt könyvkiadásban öltött testet, amely továbbra is megmaradt nyomdafüggőnek. Az egzisztenciális gondokkal küszködő számtalan kis nyomda a könyvnyomtatást egyfajta mentőövként tekintette.
Szinte tombolt a könyvkiadási láz.
Ne feledjük, azokban az években gazdasági válság söpört végig Európán. Ennek ellenére Erdélyben, a Partiumban és Bánságban 1919–1940 között, Monoki István adatai szerint, évi átlagban 316 könyv került ki a nyomdákból.
Az Erdélyi Szépműves Céh ebből 163 címet produkált. Arad 39 nyomdájából az említett időszakban összesen 354 mű került ki. Ebből 111 a minorita palotában lévő Vasárnap nyomdájából. A többin a Lovrov, a Genius nyomda, illetve Nagy Dániel Főbius, illetve Fórum nyomda-kiadója osztozott. A szép reményekkel induló Nagy Dániel novelláskötete és a Piros frakk című regénye 1922-ben, a Májusi szerenád 1928-ban jelent meg Aradon, de legsikeresebbnek tartott műve, a Cirkusz – már Kolozsváron 1926-ban.
A szerzők továbbra is maguk állták a nyomtatási költségeket.
Ekkoriban jött meg igazán Balla Károly, Fáskerti Tibor, Fekete Tivadar, Károly Sándor, Lits Antal, Nagy Dániel, Olosz Lajos, Raffy Ádám írói kedve, ígéretesen bontakozott ki a fiatal hírlapíró, Horváth Imre tehetsége.
Az 1920-as években Aradon dolgozott Franyó Zoltán is. Akárcsak Szántó György, aki ugyan regényeinek zömét nagy lélegzetű vállalkozása, az avantgárd Periszkop kudarcának városában írta, ám másutt adta ki.
A nem szépirodalmi jellegű könyvek között akkoriban láttak nyomdafestéket Kara Győző főgimnáziumi tanár történelmi munkái és Bakács Miksa-Némedy Gábor Arad iparos város c. kötete.
Feltételezhetően Lits Antal hírlapíróhoz fűződő személyes barátságának köszönhető, hogy Krúdy Gyula Aradon jelentette meg a Fórum-könyvek sorozatban A nő-vadász című regényét.
Kiadó jellegű próbálkozás Nagy Dániel (1886–1944) Erdélyi Könyvtár című kezdeményezése, de kellő anyagi támogatottság híján kérész életű maradt. Hat könyvet jelentett meg: Berde Mária, Károly Sándor, Tabéry Géza, Szombati Szabó István műveit, de csak egy részüket adta ki Aradon.
Az irodalmi láz lassan csillapodott, sokan elhagyták Aradot. A gazdasági válság utolsó évében, 1933-ban Károly Sándor és Olosz Lajos életre hívták Aradon a marosvécsi Erdélyi Helikon „alternatívájának” szánt Erdélyi Magyar Írói Rendet (EMÍR), de az új írói tömörülés erejéből is csak féltucat kötetre futotta. Aztán, mivel soraiba hívott írók nem akartak szembeszegülni a helikonistákkal, a lelkesedés hamar kihunyt.
A II. Bécsi Döntés után a világháború végéig mindössze 19 könyv jelent meg Aradon. Ebből öt a Kölcsey Egyesület által elindított „fecskés könyvek” (a borítólap rajzáról kapta a nevét) sorozatban. A kezdeményezéssel a magyar irodalom klasszikusainak munkáit szerették volna újra kiadni. A háborús viszonyok miatt erejükből csupán öt kötetre futotta. A kiadás szellemi gondozását dr. Berthe Nándor, Blédy Géza, a katolikus főgimnázium tanárai, illetve Olosz Lajos költő és Kakassy Endre vállalták fel.
Az államosításig a legnagyobb könyvválasztékot Aradon a főtéri Méra Paula féle könyvkereskedésben (ma Ioan Slavici) talált az olvasó.
Életünk és a könyv
A második világháború utáni politikai változások erősen rányomták bélyegüket a könyvkiadásra. A művelődéspolitikai erővonalak még csak halványan rajzolódtak ki, az olvasási kedvet a gazdasági dekonjunktúra negatívan befolyásolta. Aurora néven kiadói vállalkozás próbált közlési lehetőséget biztosítani az íróknak, de csekély volt iránta az érdeklődés.
Merőben új helyzet következett be 1948-ban, a nyomdák államosításával. A könyvkiadás gyeplőit az Állami Könyvkiadó vette kézbe, s a vidéki publikációk lehetősége még jobban beszűkült. 1956 után a magyar könyvkiadás országosan is mélypontra jutott.
Arad helyzetét tovább nehezítette a méltánytalan rajoni besorolás bő tíz esztendeje, hiszen a nagy nyomdák inkább csak a tartományi központokban működtek. A szüntelenül vékonyodó értelmiségi réteg is elbizonytalanodott, szebb időkre várt, vagy disszidált.
A városi és a mesterségesen felduzzasztott üzemi könyvtárak ekkoriban szerezték a legtöbb olvasót. A kispénzű, széles érdeklődéskörű polgárnak ez kínálkozott a leginkább elérhető alternatívának.
A vidéki könyvkiadás 1968 után a megyei művelődési bizottságok, s a népi alkotások házai hatáskörébe került. A kiadható munkákat politikai szempontok szerint rostálták meg.
A Kriterion Kiadó szinte le tudta fedni a teljes könyvpiacot.
A jelentős írók nélkül maradt Aradon ekkoriban a Tóth Árpád Irodalmi Kör maradt a magyar irodalombarátok egyetlen alkotó műhelye. Erejéből és lehetőségeiből a diktatúra idején csak az Önarckép c. antológiára futotta (1982). Írói közül Böszörményi Zoltán két verskötettel – Örvényszárnyon, 1979, Címjavaslatok 1981, míg Szabó Péter egy önálló verskötettel Szerelembontás (1980) – jelentkezett.
A Kör tagjainak második antológiája már jóval a rezsim bukása után csak 1997-ben jelent meg Feltámadunk címmel. A Vagyunk 1995-ban, majd a Vagyunk 2, ugyancsak az EMKE-füzetek formájában, 2002-ban kapott nyilvánosságot. Ugyancsak a körhöz tartozó tollforgatók írásaival.
A Lutheránum és a Pécskai Újság is jelentkezett a könyvpiacon.
Az utóbbi tizenöt esztendőben megpezsdült a könyvkiadás a megyében. Az Alma Mater Alapítvány és a Wieser Tibor Alap tucatot meghaladó műnek biztosított nyilvánossági lehetőséget.
A Kölcsey Egyesület 2003-ban kiadta a Havi Szemle antológiáját. Lehetőség címmel és újraindította a háborús viszonyok miatt megrekedt Fecskés könyveket. Közöttük Ficzay Dénes irodalomtörténész-tanár íróasztalfiókban maradt kéziratait.
A Kölcsey évente két-három új fecskés könyvvel jelentkezik. Már húsznál tart. Körülbelül ennyi a megyében élő „(több) kötetes magyar szerzők” száma is.
Az évezred elején elindított Irodalmi Jelen lap és az Irodalmi Jelen Könyvek és kiadója (Occident Media Kft.) pedig az irodalmi érdeklődés homlokterébe helyezték Aradot.
Az eddig napvilágot látott közel száz cím, a novella-, regény- és egyperces írások versenypályázata, a gyakori irodalmi találkozók, könyvbemutatók, budapesti ünnepi könyvhéti jelentkezések nemcsak a nyugati régió, hanem Erdély, az anyaország, sőt az emigráció íróinak érdeklődését is felkeltették.
De ez már napjaink valósága, amely bizonyára még számos újdonsággal és könyvcsemegével, valamint az ezzel járó szellemi nagykorúsággal szerez kellemes és hasznos órákat a magyar olvasóknak.
A kiadó történetének akár sommás összefoglalása is ma még nagyon korai.
Ez a jövő „kihívása.”
Magyar könyvek a Bánságban
Az első másfél század könyvtermése
Kényszerű elkésettséggel indul a könyvkiadás Temesváron. A reneszánsz kultúra virágzása, s a könyvnyomtatás magyarországi térhódítása idején került a Temesköz török kézre, majd amikor 164 év múlva felszabadult – magyar lakosság alig volt a vidéken – az osztrák gyarmatként kezelt régióban (s nem csak itt) a császári kormány a nyomdák felállítását politikai okokból minden módon igyekezett megakadályozni, tevékenységüket korlátozni. Még az 1716-os visszafoglalás után is hosszú időnek kellett eltelnie, amíg az első nyomdát Temesváron 1771-ben felállították. Bár azelőtt is több, más tájról érkezett nyomdászlegény folyamodott a kamarai adminisztrációhoz nyomda-felállítási jogért, a bécsi parancsoknak alárendelt városvezetés sorra elutasította őket. Esélye sem volt az olyan kérvényezőnek, aki Erdélyből érkezett, ahol lutheránusok és kálvinisták között élt, Temesváron, ahol a protestánsok és magyarok visszatelepedését igen szigorú rendelkezések tiltották s akadályozták.
Az első temesvári nyomdatulajdonos, Josef Matthias Heimerl előbb a Gyárvárosban, majd a Belvárosban kapott helyet műhelye számára, s jóllehet hirdetőújságot és kalendáriumot is kiadott, könyvkereskedése is volt, nehezen élt meg belőlük, ezért könyvkötő műhelyt és vegyeskereskedést is működtetett. Kevés könyvet adott ki, ezek között van egy magyar nyelvű is, egy olasz szerzetes latin nyelvű munkájának magyar fordítása (Lelki Viadalom, 1780). Heimerl 1784-ben bekövetkezett halála után, egy-egy rövidebb életű nyomda próbálta ellátni a temesvári szükségleteket, igényeket. A könyvkiadást bénították az egymást követő cenzúrarendeletek. Tiltották a felvilágosodás eszméit propagáló művek kiadását. A nyomdász vagyonával, szabadságával, sőt vérével fizetett, ha az ügynöki ellenőrzés vallás-, erkölcs- vagy államellenesnek ítélte kiadványát. A „románokat” (regényeket) szintén üldözték, sőt behozatalukat is tiltották. A jövedelmező kiadványok, például iskolai tankönyvek kiadását a vidéki nyomdáknak megtiltották.
Klapka József hozott minőségi változást
Rövid időre kedvező változást hozott II. József, felvilágosult uralkodó sajtóreformja, de később a bécsi udvar ismét megszigorította a cenzúrát.
Magyar vonatkozásban népességgyarapodást, kulturális fellendülést hozott a vármegyerendszer visszaállítása, Temesvár szabad királyi városi rangra emelése, majd a reformkori országgyűlések szellemi kisugárzása. 1785-ben már 65 magyar nemesi család lakott Temesvárott (a vármegyei hivatali tisztségeket csak nemesek tölthették be), volt több magyar iparos, főként csizmadia és szabó valamint napszámos is. A magyar nyelv lassan hódított teret a többségében németajkú Temesváron. Míg a megyegyűlések 1823-tól magyar nyelven folynak, a városi hivatalnokok többsége egyáltalán nem érti a haza nyelvét, csupán 1844-ben vált a magyar a városi közigazgatás nyelvévé is.
Könyvkiadás terén Klapka József működése hozott minőségi változást a 19. század elején. Klapka József, Klapka György honvédtábornok apja, jelentős szerepet töltött be a Béga-parti város társadalmi, politikai és művelődési életében. Alig volt 20 éves, amikor Dávid Teréziával, Jonas Lajos nyomdász özvegyével házasságra lépett, s ezzel Temesvár egyetlen nyomdáját megszerezte, s 1807 és 1830 között sikeresen működtette. Rövid idő alatt üzletét felvirágoztatta, 1810 körül évi tízezer forint jövedelmet könyvelhetett el, 1817-ben pedig a felhasznált papírmennyiség szerint Magyarország 55 nyomdája között a tízedik helyet foglalta el. A vidéki nyomdáknak engedélyezett termékeket állította elő: hivatali nyomtatványokat, kalendáriumokat (maga szerkesztette, olykor négyezer példányt is eladott belőlük), álmoskönyveket nyomtatott. Hírlapkiadással is próbálkozott, a temesvári hírlapirodalom megalapítója volt, de ilyen irányú kísérleteivel nem aratott tartós sikereket. Egyházi, politikai, közigazgatási eseményeken elhangzott szónoklatokat, köszöntő és búcsúbeszédeket nyomtatott ki német, latin és magyar nyelven. A város egyik legbefolyásosabb polgára volt: a városi polgárőrség századosa, majd ezredese, két éven át a városi színházat vezette, 1815-ben 4000 kötettel kölcsönkönyvtárat nyitott (olvasóteremmel), 1819-ben Temesvár polgármesterévé választották. Tizennégy évig töltötte be a polgármesteri tisztséget, majd két alkalommal Temesvár országgyűlési követévé, több megye táblabírájává választotta, V. Ferdinánd király magyar nemesi rangra emelte. Visszavonult, 1833-tól tanácsosként szolgálta a város közügyeit (1863-ban hunyt el, 77 évesen). A hosszú távollétek miatt anyagi helyzete megromlott, házait, valamint temesvári és aradi nyomdáját kénytelen volt eladni Beichel Józsefnek, aki rövidesen Klapka kölcsönkönyvtárát és írószer-kereskedését is megvásárolta.
Beichel József Morvaországból került Temesvárra, polgárjogot csak 1825-ben nyert a városban, kiterjesztette üzleti vállalkozását, a Lonovics utcában könyvkereskedése volt, kölcsönkönyvtárát a Szeminárium épületében rendezte be. A temesvári hírlapok kiadó-tulajdonosa volt. Készített névjegyeket, számla- és váltólapokat, tabellás kimutatásokat stb-t. Beszédeken, énekeken kívül magyar vonatkozásban egyetlen érdekes könyv kiadása kötődik nevéhez: Ormós Zsigmond: Véres bosszú című regényének megjelentetése.
Beichel nyomdáját utódai örökölték, majd Förk Károly Gusztáv nyomdász, kiadó és író szerzett hírnevet és tekintélyt a szakmában, aki Stegel Ernővel vette meg, s „Förk és Társa” cégnév alatt működtette az egykori Beichel nyomdát. A német nyelvű lapok mellett nála nyomták a Temesvári Hírlapot 1876-1883 között.
Az 1848-as események visszhangra találtak a hazafias lelkületű temesváriakban. A sajtószabadság kivívása Hazay Ernőt, a későbbi kiváló publicistát sarkallta nyomdai munkára. Falragaszokban tájékoztatta a polgárokat a fontosabb politikai eseményekről, ő nyomtatta ki Kossuth Lajos felhívását, melyben a nemzetet fegyverre szólította. Temesvár lezárásakor, ostromállapotba helyezésekor elhagyta a császárhű várost és honvédnek állt. Nyomdáját csak 1851-ben nyithatta meg apja, Hazay Márk és másodszülött fia, Vilmos. Az ő nyomdájukban látott napvilágot az első magyar nyelvű lap, a Pesty Frigyes alapította Delejtű (1858–1861).
A magyar szabadságharc leverése után a régió „Szerb Vajdaság és Temesi Bánság” ismét osztrák tartománnyá, sajátos státusú közigazgatási egységgé vált. A bécsi hatóságok császári és királyi állami nyomdát költöztettek Temesvárra, amely a kiegyezésig, 1867-ig működött a Bánság fővárosában.
1867-ben indult a Magyar Testvérek nyomdája, mellette újabb vállalkozások is virágoztak, az osztrák-magyar kiegyezést követő kedvező légkörben és gazdasági fellendülésben. Az 1900-as századfordulón Temesvárnak 14 nyomdája volt, köztük több olyan, amely túlélte az első világháborút: a Csanádegyházmegyei, az Unió, Csendes Jakab, a Moravetz Testvérek és más nyomdák. Jelentős könyvkiadói tevékenységet folytatott az 1903-ban alapított Arany János Társaság, az Ormós Zsigmond által alapított Dél-magyarországi Történelmi és Régészeti Múzeumtársulat, Dél-magyarországi Közlöny, a Temesvári Hírlap, Szabolcska Mihály református lelkész, illetve a Református Egyház, a Dél Irodalmi Társaság és a Magyar Dél című lap.
1919: újból a cenzúra árnyékában
„A könyvek sorsában országok és népek sorsa tükröződik vissza” – vallja egyik nagy írónk, s gondolata az első világháború után fokozottan igazolódott. A Trianoni békeszerződés olyan nagyságrendű magyar népességet juttatott kisebbségi sorba Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban, amelynek nyelvi és kulturális identitását, évszázadokon átívelő szellemiségét nem lehetett figyelembe nem venni. Megszorító rendelkezések, törvények és árgus szemekkel figyelő cenzorok határolták be a magyar nyelvű könyvkiadás eszmeiségét és mennyiségét.
Monoki István: Magyar könyvkiadás Romániában című kitartó munkával és szakértelemmel elkészített, bibliografikus könyvét lapozva számba vehetjük a romániai magyarság 1919 és 1940 között kinyomtatásra került szellemi termékeit. A könyv 8997 tételt tartalmaz, ebből 543 a bánsági könyvtermést képviseli. Érezzük, és a szerző is tudja, hogy nem teljes a felsorolás (viszont ennyi a fellelhető adat), hiszen a második világháború utáni rendszerváltozást óriási méretű könyvpusztítás követte. Könyvtárakat számoltak fel, hordtak szét, nyomtatványok tízezreit zúzták be azok, akik a múltat végképp el akarták törölni. A fennmaradt könyvpéldányokat és egyéb kiadványokat vallatva, jellemző tanulságokat vonhatunk le. Temesváron könnyebben kapott szabad utat a szórakoztató zene és irodalom, az orvosi és gazdasági szakirodalom, mint bármi más. A Moravetz Testvérek zeneműkiadó hivatala uralja a mezőnyt: Győri Emil, Madaras Gábor, Kálmán Andor és más komponisták sláger-, nóta-, tánczene-, operett- és dalműkiadványaival. A Moravetz Testvérek klasszikus zeneművek kottáit és könyveket is megjelentetett. Brázay Emil szerkesztésében a Pán könyvek sorozata és a kétes értékű A toll című lap rendszeresen az olvasók asztalára kerül. A Temesvári Hírlap külföldi regénysorozata s a Lugoson napvilágot látott Kirját Széfer könyvek is népszerűek voltak a „betűfogyasztók” körében. A Praxis Medici kiadványai az orvostársadalom szakmai igényességét bizonyítják.
Politikai vonatkozású könyveket szinte kizárólag a Jakabffy Elemér szerkesztette Magyar Kisebbség folyóirat jelentősebb tanulmányainak különlenyomatai képviselik (Lugoson a Husvéth és Hoffer nyomdában látnak napvilágot). Az Országos Magyar Párt bánsági tagozatának dokumentumértékű, megbecsült kiadványa a Magyar Népnaptár (1929–1940).
A szépirodalom már 1920-tól hallatott magáról. Erdélyben is elismert írók, költők és helyi szerzők 1920-tól folyamatosan, ha csak egy-egy könyvvel is, gazdagították a temesvári könyvtermelést. Berde Mária, Ormos Iván, Károly Sándor, Markovits Rodion, Endre Károly, Dinnyés Árpád, Fehér Olga, Stepper Vilmos, Uhlyárik Béla, Somló Lipót, Bardócz Árpád, Déznai Viktor, Plesz Artúr, Szabolcska Mihály, Kubán Endre, Draskóczy Ilma könyvei határozták meg a magyar könyvkiadás színvonalát és szellemi arculatát. Pezsgést vitt a város művelődési életébe Franyó Zoltán Temesvárra költözése (1925). Több lapot alapított: Esti Lloyd, 6 Órai Újság, 5 Órai Újság, Tíz Perc, könyvkiadót működtetett Genius néven, több művészeti eseményt, politikai megnyilvánulást kezdeményezett és szervezett.
1919–1940-es időszakban számos nyomda állt a könyvkiadók rendelkezésére, némelyik maga is kiadói szerepet töltött be. A legnevesebbek, a már említett Moravetz Testvérek mellett, a Csendes Testvérek, a Hunyadi, az Unió, a Csanádegyházmegyei, a Helicon, a Victoria, a Gutemberg, az Uhrmann voltak.
A mérhető megfogyatkozás
A második világháború után újraszerveződött a művelődési élet. Az 1945 utáni első években 21 kiadó és egyesület összesen 76 kiadványa jelent meg. A legtöbb a Litera Könyvkiadó, a Magyar Népi Szövetség és a Római Katolikus Nőszövetség kiadásában látott nyomdafestéket.
1948-ban a nyomdák államosításával és a könyvkiadás központosításával a temesvári magyar könyvkiadás eljelentéktelenedett.
A Bánsági Magyar Írók Egyesülete tett néhány lapalapítási és könyvkiadási kísérletet. 1849-ben indította a Bánsági Írást (rövid életű irodalmi folyóirat volt), 1957-ben a Romániai Írók Szövetségének temesvári fiókja kiadta a Bánsági Üzenet, Bánáti Tükör (1961), Hangrobbanás (1975) című antológiákat. Az 1970-es és 1980-as években jelent meg az irodalmi kör tagjainak írásaiból válogató Lépcsők című antológia (4 kötetet ért meg), a Népi Alkotások Háza Egy szelet fény című könyvben mutatta be a régió tollforgatóinak írásait. Az 1970 után létesített négynyelvű könyvkiadó, a Facla 29 magyar könyvet jelentetett meg, többségükben a korszak kommunista ideológiájától áthatott műveket.
Az 1989-es fordulat után megsokasodott az üzleti alapon szervezett magánnyomdák száma. Magyar nyelvű kiadványokra szakosodott vállalkozás nincs közöttük, de sok közülük – ArtPress, Eurostampa, Cosmopolitan Art, Excelsior Art, Mirton, Signata, Solness stb. – jelentet meg magyar nyelvű könyveket is, amennyiben a szerkesztésről és a korrektúráról a szerző gondoskodik. A magyar könyvtermés a város és a megye magyar lakosságához viszonyítva jelentékeny. Több könyvet is megjelentetett Temesváron: Anavi Ádám, Bárányi Ferenc, Bárányi László Ildikó, Boér Jenő, Fikl Klára, Kató Gizella, Pongrácz P. Mária, Szekernyés János, Pálkovács István, Jancsó Árpád és mások – Anavinak, Bárányinak, Pongrácz P. Máriának az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban is jelentek meg kötetei. Külön szeletét képezik a temesvári magyar könyvtermésnek a Romániából Németországba áttelepült szerzők: Billédy Ilona, Pap Tibor, Márton Anna elbeszélései, útleírásai, emlékezései. Egyes alapítványok, egyesületek, civilszervezetek szintén jelentetnek meg (kultúrtörténeti, helytörténeti, ismeretterjesztő, közösségszervező) kiadványokat.
Az ezredforduló után demográfiai okokból, de a tömeges kitelepülések miatt is megcsappant a temesvári magyar írók, költők, újságírók száma. Sajnos, az olvasóközönségre is érvényes a számbeli megfogyatkozás.
A jó könyv azonban ma is kapós portéka, s a gondolathordozó nyomtatott betű ereje nem lankadt, a könyvben megcsillanó szellem fénye ma is ragyog és útmutatónk bonyolultnak tűnő világunkban.
Él még a kezdeti lelkesedés
Csokonai után szabadon: Az is bolond, aki magyar könyvkiadásra vállalkozik mifelénk. Valóban így lenne? Ezt próbáltuk körüljárni, a teljesség igénye nélkül, 2011 kora nyarán Aradon és a megyében.
Az 1989-es rendszerváltásig tartó „hét szűk esztendő” után megnyílt a lehetőség, hogy a hazai, így az aradi magyarság is szabadon léphessen számos, számára addig többnyire tiltott területen. Az önálló politikai szerepvállalás tulajdonképpen csak a keretet volt hivatott betölteni, a sorra alakuló civilszervezetek már aktív szerepet is vállaltak – a könyvkiadásban is. A kezdeti lelkesedés a mai napig él, az optimizmus azonban jócskán lelohadt, és mindez főként az anyagi nehézségek miatt. Mindezt – mint cseppben a tenger – az aradi magyar könyvkiadás és az ehhez sorosan kapcsolódó könyvvásárlás – is igazolja.
Arad megyében szigorúan véve három civilszervezet és egy kiadó cég jelentet meg magyar nyelvű könyveket. Ezek a Kölcsey Egyesület, az Alma Mater Alapítvány, a pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület és a Concord Media Kft. Számos aradi szerző könyve talált viszont, szerencsére, fogadókészségre hazai és magyarországi kiadóknál is.
Jubilál a Kölcsey Egyesület
Bár hivatalosan csak 1882 januárjában jegyezték be, alapításának 1881. december 15-i dátumát figyelembe véve mégis idén ünnepli a Kölcsey Egyesület fennállásának 130. évfordulóját – mondja Berecz Gábor, az egyesület titkára. – Ennek meg is akarjuk adni a módját, méghozzá egy jubileumi kötet megjelentetésével – teszi hozzá. – Amúgy az egyesület sokáig főként évkönyveket, kalendáriumokat, Kölcsey-füzeteket adott ki, az első négy Fecskés könyv 1943-ban, az ötödik 1944-ben jelent meg. Aztán, figyelembe véve az 1948-as megszüntetés miatti kényszerszünetet, csak az 1990. évi újraalakulás után nyílt lehetőség ismét könyvkiadásban gondolkodni. Így is eltelt jó pár év, amíg újra Fecskés könyvet tehettünk az olvasó asztalára: az 1997-ben megjelent Olosz Lajos-kötetről van szó. Azóta szerencsére az évek során rendszeresen jelentkezhettünk Fecskés könyvekkel, tavaly decemberben – a Lejtényi Sándor két tanulmányát tartalmazóval – eljutva a huszadikig.
– Milyen kiadási elveket követnek?
– Köteteinkkel fel kívánjuk eleveníteni az Arad és Aradi vidék

Poszler György nyolcvanéves
A köztiszteletnek örvendő irodalomtörténészt, a Kolozsvárt 1931. június 12-én született, az egykori piarista gimnáziumban tanult Poszler György akadémikust a budapesti Illyés Archívumban köszöntötték tisztelői, barátai. A „Kolozsvár könyvekkel köszönti a nyolcvanéves Poszler Györgyöt” cím alatt szervezett rendezvény kezdeményezője a Kolozsvár Társaság és a Korunk Baráti Társaság volt. A budapesti könyvhét keretében, június 4-én megtartott találkozónak a házigazdája, az Archívum vezetője, Pomogáts Béla köszöntötte az ünnepeltet, majd Kántor Lajos és Demény Péter beszélt Poszler György munkásságáról. A továbbiakban élete meghatározó, kolozsvári gyermekkori emlékeit elevenítette fel az ünnepelt, azután került sor a könyvek átadására, köztük a Cseh Gusztáv tizenegy „főemberi” rézkarcát és kilenc „öregdiáki” szöveget tartalmazó díszes kis kötet, a Kolozsvári köszöntő ismertetésére.
Mikes, Szerb Antal, Kosztolányi
Mindjárt fél évszázada lesz, hogy magamban azt kérdeztem: ki az a Poszler György? Egyáltalán: fiatal ő is, vagy öregebb nálam? (Merthogy ki Szerb Antal, azt azért már tudtam.) Be kell vallanom, némi felháborodottság bújt meg (csendes) kérdésemben, ugyanis már évek óta esedékes volt az akadémiai kiadású Irodalomtörténet füzetekben az eredetileg államvizsga-dolgozatnak készült tanulmány, a Százéves harc „Az ember tragédiájá”-értmegjelenése (végül az 53-as számú lett) – és most valaki megint elém kerül, Szerb Antal pályakezdésével(51.füzet). A korábbi sorozatszerkesztő, a Madách-ügyekben igencsak otthonos Horváth Károly biztató üzeneteit, leveleit megkapva, sőt előtte egyszer még (az akadémikus Moravcsik Gyula, apám Eötvös Collegium-beli barátja közvetítését követően) Szauder Józseffel is beszélve (igaz, csak telefonon), tudtam már Bodnár György pozitív véleményéről. Akkor most mi van? Kiss Ferencnek a Babits, Juhász és Kosztolányi ifjúkori barátságáról szóló könyve „előzését”természetesnek vettem, és nyilván nem lehetett kifogásom Komlós Aladár előbbre sorolása ellen sem. De ki az a Poszler?
Az elmúlt évtizedek alatt bőven megkaptam a választ. Nem tagadom, hogy ebbe a személyes ismeretség jócskán besegített. Van annak jó pár (közel húsz?) éve, hogy Kolozsvár főterén, teljesen véletlenül, találkoztunk, és azóta eléggé sűrűn adódtak az újabb alkalmak, Korunk-ügyekben, a Kolozsvár Társaságnál, Kalotaszentkirályon (a malomban, Csiki Lacival együtt), Budapesten, (az öt éven át élt) Magyar Irodalmi Díj zsűrijében, a Kosztolányi Dezső tér 5. ötödik emeletén, Poszler György dolgozószobájában, egy pohár whisky mellett, vagy az Illyés Archívumban és a Bem-moziban (akkor még Kántor Laci birodalmában), nem utolsósorban az Akadémián (Szabédi-könyvem vitáján ő volt a hivatalos bíráló). Csupa szép emlék, némelyiket fénykép is őrzi, például a 2002-es Szabédi Napok végén nálunk itthon, a Mikes Kelemen 15-ben, a szecessziós kályha előtt készült felvétel több mint gondosan őrzendő családi érték, már csak azért is, mert megismételhetetlen: Domokos Mátyás is rajta van, a hölgyek, Poszler Gyuri, Pomogáts Béla és a két Gálfalvi meg szerénységem mellett. (A kapuban, mármint a „családregény-vázlatban” sikerült reprodukálni.) A Korunk kulcsának átadása Poszler Györgynek pedig szintén egyszeri, budai alkalom volt, 2009-ben (László fiam fényképein megőrizve – Csiki Laci már csak mint a portréfilm kérdezője lehetett ott az ünneplők között).
A történet közös mozzanatai – anélkül, hogy tudtunk volna róla – jóval korábbiak. A kezdet, mint mindennek a kezdete ugye a mi Kolozsvárunkon, a Farkas utca. Az utolsó erdélyi fejedelmek, a két Apafi 1942-es újratemetése idején én ugyan még nem töltöttem be ötödik évemet, de a 9. számú ház földszintjéről, az állami gimnázium igazgatói lakásának ablakából végig-ámultam az ágyútalpas, díszegyenruhás ceremóniát, pontosabban a vonulást, ugyanúgy, mint a már nagyobb refes Benkő Samu és a nála kisebb piarista diák Poszler György, akik az utca alsó, illetve felső részén kint állhattak a járdán. Valamivel később nekem a belvárosi református elemihez, majd a Református Kollégiumhoz (és utódjához) kötődött az életem, ám feleségem, aztán a fiaink abban az épületben tanultak (a nővérem pedig igazgatta éveken át az utód-iskolát), ahol Poszler elkezdte tanulmányait – még aligha számítva arra, hogy a nevelő skóla büszkeségeinek sorát, a Mikes Kelementől Kuncz Aladárig és most már tovább gyarapodó sort fogja gazdagítani.
Nagyot ugrom az időben, néhány, a Korunkhoz kapcsolódó mozzanat fölelevenítésével. Az ugye már természetesként adódott, hogy az ezredfordulóra megjelentetett Kolozsvár-könyvünkbe (Kulcsok Kolozsvárhoz) szöveget kérjünk Poszler Györgytől. Ő a Házsongárdi bolyongásokat ajánlotta fel az antológia számára. És ugyanígy kértük, vártuk részvételét a Balázs Imre Józseffel közösen szerkesztett, reprezentatív kötetté nőtt ankétunkon, amely a 20. század legszebb magyar verseire kérdezett rá. Tízes listáján, a tíz remekmű megnevezésének, a hozzá fűzött magyarázatnak „Nevelődési regény”– „dalban elbeszélve”címet adta, három Babits-, két Nemes Nagy Ágnes-, egy-egy Ady-, Illyés Gyula-, Füst Milán-, Kosztolányi- és Dsida-verset nevezve meg. A magát itt naiv olvasónak mondó Poszler György – a magyar és a világirodalom különböző korszakaiban kitűnően tájékozódó akadémikus – hűséges maradt tehát az életre szóló Babits-élményéhez, ugyanakkor a „tízekben” eltalálta ankétunk nagy nyertesét, Kosztolányi Dezsőt s a Hajnali részegséget. Minthogy pedig szeret „együtt ragyogó páros csillagokat” komponálni a históriában, a Hajnali részegségpárversét keresi és találja meg Dsida Jenő Hálóing nélkülcímű versében. Idézek Poszler értelmezéséből: „Két végtelen éjszaka, két mérhetetlen magány a titokzatos ég alatt. De Budán, a Logodi utcában megnyílnak az ég boldog titkai. De Kolozsváron, a Fürdő utcában zárva maradnak az ég boldogtalan titkai.” Hát ez Poszler György, az irodalomtörténész, a „naiv”, a hihetetlenül érzékeny, és ha kell, líraian fogalmazó versértelmező.
Aki ugyanilyen érzékenységgel olvas prózát. Maradjunk Kosztolányinál – ha már a Kosztolányi Dezső térre indítjuk a kerek születésnapra szánt múltidézést. A méretre is hatalmas, legalább két évszázadba bevilágító, 2008-as kiadású gyűjteményes kötetben (Az eltévedt lovas nyomában) találom A homo ludens hősiességét. A Kosztolányi arcképéhez megtalált öt vonás (Lázadás, Játék, Ellenkultúra, Veszély, Action gratuite) az életmű egészére kiterjed, de elsősorban az Esti Kornélra meg a regényekre koncentrál, nem hagyva figyelmen kívül persze A szegény kisgyermek panaszait. Az ív hihetetlenül átfogó, de csöppet sem hivalkodó, noha felbukkan benne Hamlet és Don Quijote, Schiller és Huizinga, Baudelaire, Zarathusztra kötéltáncosa, A legyek ura(Golding) – meg Szerb Antal, az Utas és holdvilággal. (Még egy Babitsot bíráló mondatot is megenged magának.) És a legjellemzőbb Poszler-mondat, ami egy Kosztolányi-értelmezésben egyébként természetes, tömörségével azonban tanítható: „Megvan irodalmi családfája, de letörölhetetlen róla a Szabadkáról és a Nagykörútról származó couleur locale.”
Azt gondolom, ugyanígy letörölhetetlen az esztétikában, filozófiában egyként elmélyedő irodalomtörténész Poszler Györgyről a Farkas utca és a Kosztolányi Dezső tér helyi színe. Illő tehát, hogy a kolozsvári öregdiákok, ki ahogy teheti – igazán régiek képben (Cseh Gusztáv rézkarcairól), maiak kis csapata szóban – köszöntsék a szülővárosához mikeskelemeni hűséggel ragaszkodó nyolcvanéves tudóst. A kolozsvári öregdiákot.
KÁNTOR LAJOS 
Szabadság (Kolozsvár)

Nem alkuszunk! – Eredményes magyar összefogás a magyar ügyért
Országos központi rendezvényként kezelte az október 6-i marosvásárhelyi megemlékezést az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt, hiszen az aradi és a székely vértanúk előtti tiszteletadás mellett a magyar orvosképzés elsorvasztása ellen is szükség volt és van az összefogásra.
A három romániai magyar politikai alakulat által, a postaréti vesztőhelynél megtartott rendezvény a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatát ért törvényellenességekkel szembeni tiltakozás jegyében zajlott. Mint ismeretes, az egyetemi szenátusban kétharmados többséggel rendelkező román pedagógusok a magyarság számára az eddiginél is kevesebb mozgásteret biztosító chartát szavaztak meg. A több hónapja tartó, széleskörű tiltakozás eredményre vezetett: a tanügyminisztérium csütörtökön átiratban szólította fel az egyetem szenátusát, hogy maradéktalanul érvényesítse a multikulturális jelleget a felsőoktatási intézmény chartájában. Az október 6-i rendezvény szónokainak központi gondolata ebből kifolyólag a romániai magyar oktatást érintő diszkrimatív intézkedések voltak. Beszédet mondott többek között Tőkés László EMNT-elnök Csegzi Sándor RMDSZ-es alpolgármester, Lokodi Edit Emőke, a Maros megyei tanács elnöke, Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul, Portik Vilmos, az EMNT Marosszéki Szervezetének elnökségi tagja, Kelemen Ferenc, a Maros megyei MPP elnöke.
„Nem engedhetünk a ’48-ból, az ’56-ból, a ’89-ből. A tiltakozás helyes és méltó, hogy ilyenformán vállaljuk elődeink hőstetteit, és ekképpen folytatjuk szabadságharcukat. A vértanúk életükkel fizettek a szabadságért, és a magyar nyelvű oktatásért is, ezért nem hagyhatjuk, hogy a továbbélő nacionálkommunizmus érvényesüljön. Miközben Marosvásárhelyen, a Fekete Március városában Guşă- és Păunescu-szoborral hadakozunk, addig Sopron megelőzött, és szobrot állított Sütő Andrásnak. Mi most Sütő András kivert szemével nézzük a világot, de megmaradt szemével is éberen figyelnünk kell, és nyilvánvalóvá tenni: nem alkuszunk, békés küzdelmünket tovább folytatjuk. Marius Paşcan prefektus szerint provokáció a mai tiltakozás, de üzenem neki: a gyülekezési jog, a szólásszabadság érvényesítése csak diktatúrában számít provokációnak. Inkább a törvény félreértelmezése és a jogaink csorbítása számít provokációnak. Nem mi, hanem ők provokálnak. Mérsékelt és óvatos köszönetet mondok a tanügyminiszternek, hogy elrendelte az orvosi egyetem chartájának a helyreállítását, de ez nem természetszerűen, önmagától történt meg, és az időpont sem véletlen. A magyar összefogás meghozta első gyümölcsét”– fogalmazott az EMNT elnöke, az Európai Parlament alelnöke, Tőkés László.
Hozzátette, a betegek nyelvi jogainak érvényesülése is sérül a magyar orvosképzés elsorvasztásával, és annak ellenére, hogy 2003. január 29-étől törvény tiltja a betegek hátrányos megkülönböztetését és az ország hivatalos nyelve ismeretének hiányában kötelező a beteggel anyanyelvén beszélni, ez még mindig nem valósul meg maradéktalanul. „Ez a régió csak akkor lesz sikeres, ha összefogunk. Kezetfogunk az RMDSZ-szel és az MPP-vel, mert mindenki a mi nemzetünk része. Harcoljatok a fiatalokért, az egyházatokért, az iskolátokért, ne féljetek tőlük”– szólt az egybegyűltekhez Tőkés László, majd a 1500 szál szekfűt helyeztek el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kerítésén; fehéret a magyar nyelvű oktatásért, sárgát a román nyelvű oktatásért, vöröset pedig a 13 aradi – Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly – és a 3 székely – Török János, Gálffy Mihály, Horváth Károlyra – vértanú kiontott véréért.
erdon.ro

Legyen március tizedike a Székely Szabadság Napja!
1854. március 10.-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a Székely Vértanúkat. Bágyi Török János kollégiumi tanár, Martonosi Gálfi Mihály ügyvéd és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokos a Makk-féle összeesküvés tagjaiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani. A nemzeti önrendelkezés volt az a cél, amelyért életüket adták, példát mutatva bátorságból és hűségből az utókornak.
A ma élő székelyek számára ez a nap nemcsak a közös emlékezés napja, de az összetartozásé is. A tudatos, közös fellépésé a nemzeti önrendelkezés jegyében.
Tegyük közösen március tizedikét, a Székely Vértanúk Emléknapját a Székely Szabadság Napjává! A marosvásárhelyi emlékoszlop a hajdani Postaréten nemzedékek emlékezetében rögzült, Jókai Mór szavaival élve – mint a „törvényes, szabad és független, nemzeti állás” jelképe. A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld területi autonómiáját tűzte ki célként, és a huszonegyedik századi Európa nyelvén ez éppen a törvényes, szabad és független, nemzeti jogállást jelenti. Tegyük együtt ezt a hat szót, Jókai Mór szavait a székely autonómia küzdelem jelmondatává!
A Székely Nemzeti Tanács nevében felkérem az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőit és gyülekezeteit, a magyar pártokat és szervezeteket, vegyenek részt a közös megemlékezésen, a Székely Szabadság Napján, Marosvásárhelyen, Székelyföld fővárosában. Legyenek részesei a szervezésnek, hozzunk közös döntéseket, hogy példaértékű összefogással sorakozhasson fel a székelység, de egész Erdély magyar közössége a székely autonómia, a nemzeti önrendelkezés zászlaja alá.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma,

Autonómia-tüntetést
A Székely Nemzeti Tanács 2013. március 10-én, a Székely Szabadság Napján, 17. órától autonómia-tüntetést szervez Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, a Székely Vértanúk emlékművénél, melyre minden, az autonómiáért tenni akaró szervezetet és magánszemélyt elvár.
1854. március 10-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a székely vértanúkat. Bágyi Török János kollégiumi tanár, Martonosi Gálfi Mihály ügyvéd és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokos a Makk-féle összeesküvés tagjaiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani. A nemzeti önrendelkezés volt az a cél, amelyért életüket adták, példát mutatva bátorságból és hűségből az utókornak.
Tegyük közösen március tizedikét, a Székely Vértanúk emléknapját a Székely Szabadság Napjává! A marosvásárhelyi emlékoszlop a hajdani Postaréten nemzedékek emlékezetében rögzült, Jókai Mór szavaival élve – mint a "törvényes, szabad és független nemzeti állás" jelképe. A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld területi autonómiáját tűzte ki célként, és a huszonegyedik századi Európa nyelvén ez éppen a törvényes, szabad és független nemzeti jogállást jelenti. Tegyük együtt ezt a hat szót, Jókai Mór szavait a székely autonómia-küzdelem jelmondatává!
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Népújság (Marosvásárhely),

Volt egyszer egy Makk-féle összeesküvés, és mártírokká lettek hőseink
Az erdélyi magyarság nem csak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emlékét őrzi kegyelettel. Mikor a nemzet porba hullt, reményt vesztett, székely hősökben lobogott fel újult erővel, hatványozottan a szabadságvágy. A ’49-es kegyetlen megtorlások dacára volt merszük, bátorságuk szervezkedésbe, harcba kezdeni. Ők a Makk- féle összeesküvők. Székely vértanúkként eddig hármukat ismerte jobban a világ. A Marosvásárhelyi Rádió szorgalmazására újabb nevek, történetek kerülnek be a köztudatba. Az ott elhangzott műsor szerkesztett változatát most olvasóink is kézbe vehetik. A szerzők: Bakó Zoltán, Gáspár Sándor, Kádár Gyula, Ötvös József és Vajda György.
Bágy leghíresebb szülötte
Pár évvel ezelőtt Papp Vilmos, Budapest-Kőbánya református lelkipásztora könyvet írt a nevezetes magyar református presbiterekről Őrállók címen. Akkor keresett meg engem is, hogy esetleg valamilyen festményt, rajzot, esetleg kőlenyomatot ismerünk-e Török Jánosról, a székely vértanúról, marosvásárhelyi presbiterről. Könyvekben és a Teleki Tékában való utánajárás nyomán szomorúan állapítottuk meg: nem maradt róla semmilyen rajz, de személye és emléke mégsem ment feledésbe.
A marosvásárhelyi Postaréten álló emlékmű felirata utal székelyföldi származására. Bágy a Homoród mente székely unitárius falvai között ma is élő református közösség. A közel kétszázan ott élő bágyiak ma sem felejtették el falujuk leghíresebb szülöttjét, az iskola előtt egy kopjafa emlékeztet: itt született 1806-ban Török János.
Korának jól bevált gyakorlata szerint a szorgalmas székely fiút tízévesen beíratták a székelyudvarhelyi református kollégiumba, ahol előbb szolgadiákként, később pedig magántanítványok oktatójaként végezte tanulmányait. Tizenhat évig volt a kollégium tanulója, majd az erdélyi négy református kollégiumban tett sikeres vizsgája nyomán külföldi tanulmányútra mehetett. Berlini peregrinációja után hívják meg a marosvásárhelyi református kollégiumba történelemtanárnak, majd a teológia professzora lesz itt haláláig.
Az 1848-as magyar szabadságharc megosztotta a kollégium tanárait. A császárhű tanárok – köztük Bolyai Farkas – ellenezték a fiatalok hadba vonulását. Török János harcra, szabadságharcra buzdította tanítványait. 1848 őszén Gedeon tábornok könnyen bevette Marosvásárhelyt, és Török János professzort több társával együtt túszként Nagyszebenbe záratta, ahonnan csak féléves rabság után Bem József tábornok honvédjei szabadították ki.
Világos nem ölte meg a szabadságvágyat
A levert forradalom után a nép egy részében még ott égett a szabadság vágya. A Makk József ezredes által szervezett mozgalom egyik erdélyi összekötője és irányítója lett bágyi Török János. A Makk-féle összeesküvés leleplezése után, 1852-ben Gálffy Mihály sógorával és Horváth Károly nevű tanítványával együtt letartóztatják, újból Nagyszebenbe zárják, ahol a haditörvényszék 1853. október 11-én kötél általi halálra ítéli őket.
1854 márciusában hozzák vissza Marosvásárhelyre, és március 10-én a Postaréten kivégzik. Halálával megszűnik Marosvásárhelyen a teológiai oktatás, azaz a lelkészképzés. Bágyi Török János nemcsak azért volt a marosvásárhelyi református kollégium egyik híres és nevezetes tanára, mert 48 évesen vértanúhalált halt a magyar szabadságért, hanem az ötödfél évszázadnál is öregebb székelyföldi kollégium jól képzett nevelője volt. Nyomtatásban megjelent tankönyvei mellett 33 műve maradt kéziratban. Egykori tanítványa, Deák Farkas így emlékszik vissza rá: "Mindenkivel tudott a maga nyelvén beszélni. Sok szegény székely fiú megkönnyezte, meggyászolta, kiknek ő atyja volt. Nem egy özvegy nő kereste fel és öntözte könnyeivel sírját, kiknek gyermekeit atyai gyámsága alá vette és embert csinált belőlük".
Visszacseng a múlt
Magyar és szűkebb hazánk, Erdély történelmében is vannak, akik megérdemlik, hogy nemzeti panteonba kerüljenek, és ne csak ünnepekkor, megemlékezésekkor említsék a nevüket. Ezt érdemeli a firtosmartonosi Gálffy Mihály is, akinek élete, tragédiája példaértékű a mai és a jövőbeli fiatal generációknak is. Elemi iskoláit szülőfalujában, Firtosmartonosban, a gimnáziumot Székelykeresztúron, jogi tanulmányait Kolozsvárt végezte. 1843-ban az alma materében rendezett nagyszabású vívóversenyen mindenkit, még két vívómestert is maga mögé utasítva győzedelmeskedett. Előbb Székelykeresztúr szolgabírája lett, majd 1848-ban ügyvédi irodát nyitott Marosvásárhelyen. Itthon alapozta meg tudását és indult el a fényes karrier útján. Igazságérzete ösztönözte arra, hogy részt vegyen az 1848-as szabadságharcban. Mi sem lehet nemesebb eszme, mint az idegen elnyomás és hatalom ellen küzdeni, olyan egyetemes polgári értékek mellé szegődni, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség, a prosperitás, amelyet egy új világrend megteremtése jelentett volna. De mint oly sokszor, a történelem most is megismételte önmagát. A nagyhatalmak összefogtak, hogy az "ősi rendet" megvédjék: katonai túlerővel, cselszövéssel, árulással, az együtt élő nemzetek összeugrasztásával. Visszacseng a múlt most is, amikor azon vitatkozunk, hogy ki a létjogosultabb a Kárpátok ölében, kinek a szimbólumai erősebbek, s azokat kiáltják ki hősöknek, akik a nagyhatalmak játékában arra kényszerültek, hogy békésen együtt élő nációk húsába harapjanak.
Mi lett volna, ha sikerül?
A marosvásárhelyi Postaréten felállított obeliszk felkiáltójel. Üzenet a múltból a jelennek, s iránymutató a jövőnek. A Makk-féle összeesküvésben résztvevők hittek abban, hogy meg tudják fordítani a történelem kerekét, hogy mindenek fölött győz az eszme, amely tiszta, őszinte s haladó, hittek Kossuth Duna menti köztársaságában, s abban, hogy az emigrációba menekült politikus visszatérte elég lesz ahhoz, hogy a kioltott forradalmi láng újra, lobbanjon. Gálffy Mihály nem kevesebbet vállalt magára, mint azt, hogy a száműzetésből hazatérő Kossuth Lajost erdélyi hatalomra juttassa. El lehet játszadozni a gondolattal: mi lett volna, ha sikerül? Milyen gazdasági fejlődés indulhatott volna be a szabad és független Erdélyben, ha Kossuth, Széchenyi és a kor haladó magyarjainak eszméi megvalósulnak? De a nagyhatalmi érdekek nem ezt akarták. A franciák, akiktől az összesküvők segítséget kértek, elárulták őket. 1918-ban, 1956-ban is hiába várta e kis ország(rész), hogy melléálljanak. Az árulást követően kémek hálózatával ásták alá azt a szervezkedést, amely nemcsak egy szűk körű csoport érdekeit szolgálta volna. S került Júdás elég, pl. a kisgörgényi Bíró Mihály földbirtokos, aki az összeesküvőket kiszolgáltatta az akkori hatóságoknak. Sorsuk megpecsételődött, és azt hiszem, büszkén vállalták a kihallgatás, a nehéz börtön kálváriáját, a halálos ítéletet.
Amikor 1854. március 10-én a székely vértanúkat Marosvásárhelyen keresztül állig felfegyverzett katonák a postaréti vesztőhelyre kísérték, a lakosok tiltakozásul fehér szalagot tűztek ki ablakaikba. A béke szimbólumát egy olyan városban, amely, ha nem esik az árulás áldozatául, talán az új forradalom központjaként eltörölhette volna Világos szégyenét. Ezt a gesztust sem szabadna felednünk, s most is eszünkbe juthatna, amikor javában dúl a "zászlóháború". Jó lenne, ha 159 évvel a szomorú esemény után úgy emlékeznénk Marosvásárhelyen a mártírokra, hogy fehér szalagokat fonunk együtt: magyarok, románok, szászok és zsidók, azoknak a leszármazottai, akiket évszázadokon keresztül a nagyhatalmak átvertek. Gálffy Mihály és a névtelen hősök áldozata csak akkor nem volt hiábavaló, ha tanulunk végre sorsukból.
Gálffy Mihály drágán megfizetett az eszméért. Feleségét, Rozáliát is halálra ítélték, végül a kufsteini várbörtön hűvös falai között végezte. Két árvát hagytak maguk után. Nem világra szóló történet, de tanulságos. Tanulságos?
Hol zsarnokság van...
Jó száz évvel a székely vértanúk kivégzése után fogalmazta meg az önkény, a zsarnokság lényegét Illyés Gyula. Mert a Habsburg ugyanolyan kegyetlen és öntörvényű volt, mint a későbbi kommunista. Olykor még ismétlődtek is a történések. Mert hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
Horváth Károly fiatal földbirtokos teleki házába vezetett Rózsafi útja, amikor a Makk- féle összeesküvés szálait kezdték bogozgatni. És hová máshová mehetett volna nagyobb biztonsággal, mint az alig huszonhárom éves székely birtokoshoz, akinek zsenge kora ellenére már komoly forradalmi tapasztalat állt a háta mögött. Ahhoz a Horváthhoz ment, aki a forradalom kitörésekor azonnal nemzetőr tisztnek jelentkezett, s amikor az oroszok betörtek, a Kossuth-huszárokkal vágta a rendet az ellenség soraiban. S aki Kazinczy tábornok oldalán állt akkor is, amikor Zsibónál le kellett tenni a fegyvert. Ahhoz a fiatal földbirtokoshoz ment, aki nem menekült sem török, sem olasz földre, de a külföld felé igyekvő menekvőket segítette, hogy átjussanak a határokon. Tudta-e, hogy rá itt még szükség lesz, sejtette-e, hogy még egyszer el kell mennie iskolái városába, arra az utolsó, vissza nem forduló útra?
Ma már talán senki nem tudja, hol van az a szőlős Balavásáron, a Horváth Károly szőlőse, ahol a bukás elindult. Vagy folytatódott? De azt tudjuk, hogy hol volt Nagyszebenben a székely vértanúk fogdája, tudjuk, hogy hol volt Vásárhelyen az utolsó éjszakájuk, mint ahogyan tudjuk azt is, hogy mit mondott Horváth az őt szólásra bírni akaró Tapfernernek. Azt mondta: "Hiszem, hogy találtak önök most is árulót, de azért apportírozni ezt a becsületes székely népet a német nem fogja megtanítani soha."
Huszonöt éves volt Horváth Károly, amikor a vásárhelyi Postaréten kivégezték. Elfogatásakor az osztrák törvények értelmében még kiskorúnak számított, hisz nem töltötte be a 23. életévét. Kijárt volna neki a kiskorúakat illető mentesség. De nem járt ki. Mint ahogyan valamivel több mint száz évvel később nem járt ki Mansfeld Péternek sem. Mert hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
Várady József és társai…
A Makk-féle összeesküvés külön fejezete volt a Várady József vezette mozgalom. Várady akkor vállalja a fegyveres ellenállás szervezését, amikor a Marosvásárhely központú székely összeesküvés már elbukott. Ekkor vakmerőségre, bátorságra, makacsságra, nagy elszántságra és önbizalomra volt szükség. Várady épp ilyen adottságokkal rendelkezik. Az alig 26 éves bánpataki, Hunyad megyei ügyvéd, negyvennyolcas huszár a legalkalmasabb személy egy székely szabadcsapat szervezésére.
Várady 1852. július közepe táján érkezik Háromszékre. Kezdetben a Sepsiszentgyörgy környéki falvakból szervezi a mozgalmat, majd az erdővidéki Bibarcfalván. A később vértanúságot szenvedő bibarcfalvi Bartalis Ferenc mint levélhordó kétszer jár Makk ezredesnél Bukarestben, írásbeli és szóbeli utasításokat közvetít. A titkos mozgalom Háromszéken eredményesebben működik, mint más régiókban. Így például a mátisfalvi Benő Miklós egymaga félszáz fős szabadcsapatot fegyverez fel. Várady kapcsolatot létesít a csíki vezetőkkel is. 1853. október 2-án Bibarcfalváról – ötvenfős csapata élén – Csíkba indul. Terve az, hogy a csíkszentkirályi erdőkben bevárja a háromszéki és a csíki szabadcsapatokat, majd egyesült erővel megtámadja a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi adóhivatalokat. A pénztárakban talált pénzzel tovább növeli és erősíti az önkéntes alapon szerveződő székely haderőt, majd egyesül a külföldről érkező, a Makk ezredes vezette sereggel. Mivel a táborozók összeütközésbe kerülnek a helyi lakossággal, mert azok nem ismerik a szabadcsapat céljait, a csíkszeredai katonai kerület parancsnoksága hamar tudomást szerez róluk, és 1853. október 6-án nagyszámú katonaságot küld ellenük. A hadsereg meglepetésszerű támadása miatt a szabadcsapat felbomlik.
Várady és társai fölött a marosvásárhelyi haditörvényszék 1854. április 6-án mondja ki a döntést, a 16 fővádlottból tizenkét személyt halálra, négyet pedig sáncmunkára ítél.
Akik nélkül nem teljes a kép
Bertalan Lászlóról és Benedek Dánielről ritkán szólunk, pedig nélkülük nem teljes a kép, áldozatuk éppoly nemes és éppoly mérhetetlen, miként Török János, Gálffy Mihály és Horváth Károly áldozata. Közkatonái voltak a szabadságharcnak, közkatonái az összeesküvésnek, mártírjai a szabadság iránti küzdelemnek.
Életükről, halálukról alig tudunk valamit, pedig fordulatos sorsukról, jelkép értékű életükről még ma is filmet forgathatnánk.
Május 27-én Marosvásárhelyen végezték ki őket, csaknem egy hónappal katonai parancsnokuk, Várady József kivégzése után.
Bertalan László katona volt, szökött katona. A Coronini gyalogezredből szökött meg 1853 március 4- én, és Várady József alig jelent meg Erdővidéken, Bertalan Lászlót máris ott találjuk a csapatában, amely arra készült, hogy kirobbantsa a fegyveres felkelést, de legalábbis kiszabadítsa az összeesküvés fogságba került vezetőit.
Bertalan László Bibarcfalván született 1830-ban, nőtlen, református vallású – ennyit sikerül néhány könyvből és internetes publikációból megtudni róla.
Vajon hogyan került a Coronini gyalogezredbe, amelynek egyik százada Szentágotán állomásozott?
Büntetésből besorozott honvéd lett volna, ahogyan még sok százan a szabadságharc leverése után évekig a császár katonái lettek? Életkora alapján Bertalan Lászlóról leginkább erre gondolhatunk. Hiszen a forradalom lendülete sok fiatal legényt vitt a szabadságharc zászlói alá.
Ráadásul Erdővidéken, Bodvajon öntötték Gábor Áron több ágyúját is, az erdővidékiek ugyancsak szép számban voltak jelen a szabadságharc egységeiben. Tán legnagyobb Bibarcfalván volt a szabadságvágy. Várady szabadcsapatában a legtöbben bibarcfalviak voltak. Úgy tűnik, ebben az erdővidéki faluban sokkal nagyobb volt a változás iránti vágy, hiszen szinte önálló egységet lehetett volna szervezni a bibarcfalviakból, akik bekapcsolódtak a szabadságharc újraindításáért megkezdett szervezkedésbe.
A Coronini gyalogezredet különféle helyszíneken említik a hadtörténeti utalások, szegény Bertalan László összejárhatta a Habsburg birodalom több országát-tartományát, amíg fátuma Szentágotára nem vezérelte. Innen már megszökött. Két nap gyaloglás árán is hazajuthatott az erdővidéki medencébe.
Szökött katonának bujkálnia kell, de Bertalan nyugodtan meghúzódhatott volna a havason, pásztorként, amíg lecsendesedik a világ. De Bertalan László mindjárt az elején belép a szabadcsapatba, sőt felelős megbízatásokat is vállal – élelmet rekvirál a bajtársainak.
Bár a székelység is forrongott, a krími háborúban az oroszok és törökök szembekerülése azzal a lehetőséggel kecsegtette a szabadságharc híveit, hogy itt az alkalom újrakezdeni a harcot, de a szerveződő csapat mégsem kapott tömegtámogatást. Néhány hét után már nehéz volt adományokból élelmezni is a kis sereget, nemhogy tovább fejleszteni. Így az osztrák katonai helyőrség hamar tudomást szerzett az erdővidéki falvakban formálódó kis seregről, körülvették és rövid ellenállás után legtöbbjüket el is fogták. 12 embert ítéltek el, valamennyit halálra, de nyolcnak végül is megkegyelmeztek, 8-10-12 év fogságot kaptak "ke-gyelemből". Az ítéleteket április 6- án hirdették ki, de a négy halálos ítélet közül áprilisban csak kettőt tudtak végrehajtani, mert a két bibarcfalvi legény megszökött börtönéből. Ennek a bravúrnak a részleteiről hallgatnak a krónikák. Egy hónapig is üldözték a szökevényeket, amíg sikerült újra elfogni őket és végrehajtani rajtuk az ítéletet.
Bertalan László is Marosvásárhelyen halt meg, 1854. május 27-én, 159 évvel ezelőtt.
Halálos ítéletét kétszeresen is példastatuálásnak tekinthetjük, hiszen fegyveres fellépése neki sem volt súlyosabb, mint társainak. De ő szökött katona volt – valószínű, hogy erőszakkal sorozták be, de ez nem lehetett mentsége a hadbíróságon. Az erőszakos vagy csalárd toborzás megszokott módszer volt abban az időben a világ legtöbb abszolutista hadseregében. Ugyanakkor fegyverrel rekvirált élelmiszert – egy ökröt – a csapatnak, tehát az állami hatóságok hatáskörét sértette. Ezt pedig nem tűrték.
24 évesen akasztották föl.
Alig fél esztendeig tartott a vitézi élete
A székely vértanúk közül Benedek Dánielről tudunk a legkevesebbet. 26 éves volt, amikor meghalt. Petőfi 26 évesen egész életművet hagyott maga után, Benedek Dániel talán ezután mutathatta volna meg, mire képes.
Bibarcfalvi legény, a szökött katona, Bertalan László kenyeres pajtása. Miután Bertalan hazaszökött az osztrák seregből, együtt állnak be Váradyhoz. Benedek Dániel fiatal feleségét és pici gyermekét is otthon hagyta.
Számára alig fél esztendőt tartott a vitézi élet – hacsak nem volt ő is azelőtt a nemzetőrségnek vagy a honvédségnek katonája. De erről nem szólnak a források.
Csak arról, hogy a halálos ítélet végrehajtása elől megszöktek, és csak alig egy hónap után tudták csak elfogni őket.
Hogy sikerült megszökniük? Sokatmondó az a csend is, amely ezt a történetet övezi.
Legényes dac, vagy a remény tartotta őket a környéken? Nem tudni már, pedig a hegyeken át a két legény átjuthatott volna Moldovába, s ahogyan sok ezren, a száműzetés éveit ők is átvészelhették volna.
De maradtak.
Benedek Dánielt is utolérte a végzete, április 20-án megszökött ugyan, de május 19-én újra elfogták, láncra verve, szigorú őrizet alatt Mrosvásárhelyre hurcolták, és május 27- én már pergett is a dob, a hóhér végezte feladatát.
Máig rejtély, hogy miért hiányzik nevük is az obeliszkről, hiszen áldozatuk ugyanakkora – életükkel fizettek a szabadság álmáért. Katonának szegődtek – de odaadásuk, helyzetfelismerő képességük mutatta, hogy tehetséges, többre hivatott emberek voltak – ám sorsuk másként fordult.
Árulóvá, esküszegővé viszont nem váltak soha.
Bibarcfalva három vértanút is adott a magyar szabadságnak. Mindhárman Székelyföldön nyugszanak – ketten Marosvásárhelyen, Bartalis Ferenc Sepsiszentgyörgyön.
És mennyi mindent nem tudunk meg
Az elítéltek között sok volt a mai Maros megye területéről származó. Íme, néhányuk: Bereczky Sándor torboszlói (12 év), Albert János sáromberki, Musnay Pál szentistváni, Gál Antal szentgericei (10-10 év), Kenderessy Elekné Boér Anna mikefalvi (ő az egyetlen női halálraítélt, aki április 12-én szintén kegyelmet kapott), Bitai Mihály mezőcsávási, Dózsa Sándor makfalvi (10-10 év), Demjén (Dimény?) Lajos marosvásárhelyi, Nagy Dániel mezőbándi, Horváth Gáspár vajai, Deák Farkas marosvásárhelyi (5-5 év), Hajnal Róza marosvásárhelyi (Hajnal József marosvásárhelyi városi hivatalnok leánya), neki 12 évre csökkentették az ítéletét 15- ről, Albert Márton vajai, Sófalvi József nyomáti (6 év), Szentkirályi Zsigmondné Berzenczey Erzsébet marosvásárhelyi (8 év), s a désfalvi Boncza Imre, Ady Endréné Boncza Berta nagybátyja, akit 10 évre ítélték.
Emlékük legyen áldott!
Népújság (Marosvásárhely),

Székely Szabadság Napja: autonómiát követelnek
A román régiósítási elképzelések ellen, a Székelyföld területi autonómiája iránti igény kinyilvánítására szerveznek nagyszabású tüntetést március 10-én Marosvásárhelyen. A Székely Szabadság Napja elnevezésű rendezvény jelentős visszhangot váltott ki.
A Székely Szabadság Napjává nyilvánította március 10-ét a Székely Nemzeti Tanács. Január 6-án kelt közleményében Izsák Balázs, az SZNT elnöke a közös megemlékezésen való részvételre szólította fel az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőit és gyülekezeteit, a hazai magyar pártokat és szervezeteket. „Legyenek részesei a szervezésnek, hozzunk közös döntéseket, hogy példaértékű összefogással sorakozhasson fel a székelység, de egész Erdély magyar közössége is a székely autonómia, a nemzeti önrendelkezés zászlaja alá” – áll az SZNT felhívásában. A Székely Szabadság Napját az 1854. március 10-én kivégzett székely vértanúk emlékének adózva honosítaná meg Erdélyben a kezdeményező SZNT. A Makk-féle összeesküvés tagjaként a három kivégzett vértanú – Török János kollégiumi tanár, Gálfi Mihály ügyvéd és Horváth Károly földbirtokos – az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját próbálta újjáéleszteni a nemzeti önrendelkezés jegyében, amikor az osztrák hatalom lecsapott rájuk. A marosvásárhelyi Postarét emlékoszlopánál meghirdetett megmozdulás március 10-én vasárnap 17 órakor kezdődik.
Pax siculica
Az elmúlt két hónap során az SZNT mellett bekapcsolódott a szervezésbe az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Magyar Polgári Párt (MPP) is. A Szövetségi Képviselők Tanácsának február végi ülésén az RMDSZ vezetői elutasították mind a Székely Szabadság Napja meghirdetésének gondolatát, mind pedig a tüntetésen való részvételt, azzal az indokkal, hogy az RMDSZ nem lesz az SZNT vagy az EMNP utánfutója. Izsák Balázs az Erdélyi Naplónak elmondta, február elején Kolozsváron találkozott Kelemen Hunorral: akkor az RMDSZ elnöke egyértelműsítette, hogy nem vesz részt a marosvásárhelyi megmozduláson, de egyetértett azzal, hogy a helyi és megyei RMDSZ-szervezetek menjenek el a megmozdulásra. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke „szemforgatónak” tartja, hogy az RMDSZ egyes politikusai az autonómia kérdésében elutasítják a részvételi demokráciát. „Amikor 2009-ben a kormányból ideiglenesen kikerült RMDSZ egyes tisztségviselőinek állását kellett megvédeni, maguk is utcára szólították a közösséget” – emlékeztet a politikus. Biró Zsolt, az MPP elnöke is elítélte az RMDSZ álláspontját: „Miközben választások sorozatát nyerte az RMDSZ az Együtt az autonómiáért szlogennel, ma azt kell megtudnunk, hogy nem vehetnek részt egy olyan megmozduláson, amelynek nem ők az ötletgazdái. Kivel akarják megvalósítani az autonómiát, és főleg hogyan?” – kérdezi az ellenzéki politikus. Az SZNT békítő hangnemben kezeli az RMDSZ csúcsvezetésének álláspontját. Izsák Balázs szerint a Kelemen Hunorral folytatott párbeszéd – amelynek során a régiósításról, a székely autonómiáról, illetve az európai polgári kezdeményezésről is szó esett – folytatást ígér. Abban állapodtak meg, hogy a felvetett témákról a közeljövőben szakértők bevonásával újra tárgyalnak. „Az RMDSZ háromszéki szervezete jelezte, hogy eljönnek Marosvásárhelyre. További pontosításokat várunk Csíkból, ahol a helyi SZNT többnyire RMDSZ-tagokból, helyi tisztségviselőkből áll” – fogalmazott lapunknak Izsák Balázs, aki múlt heti közleményében visszafogottságra szólította fel az erdélyi magyar közélet szereplőit. „Területi autonómiát akarunk. Azt is akarjuk, hogy Székelyföld önálló közigazgatási egységgé váljon, és megkérdezésünk nélkül, akaratunk ellenére ne hozzanak mások döntést a mi jövőnkről. A sikeres és hatékony fellépés érdekében legyen ez a két hét a székelyek békéjének ideje, a pax siculica.
Célegyenesben A marosvásárhelyi tüntetésre elsősorban Székelyföldről várnak résztvevőket, de a környező megyékből is számítanak érkezőkre. Izsák Balázs segítőkészséget tapasztalt az egyeztetésen Marosvásárhely polgármesterével, Dorin Floreával. Az SZNT elnöke szerint a beszélgetés túlmutatott a tüntetés előkészítésén, hiszen Florea is azt szeretné, hogy Marosvásárhely legyen a régióközpont. A polgármester nyílt levelet is közzétett, amelyben először tesz érdemi említést a székelyföldi régióról, mint lehetséges megoldásról. Az Izsákkal való nyíltlevél-váltásban érzékelhető a helyi román és a magyar álláspont közötti közeledés. „A Maros Megyei Csendőrség parancsnokával folytatott egyeztetés arról biztosított, hogy a rendfenntartók a helyzet magaslatán állnak majd, nem kell incidensektől tartanunk” – mondta Izsák. Az SZNT Maros megye prefektusával, Cornel Grosuval is találkozott, akit arra kért, hogy továbbítsa a kormány fele a tüntetés résztvevői által várhatóan elfogadandó álláspontot a székelyföldi régióval kapcsolatban.
A vasárnap délutáni rendezvényen felszólalnak a szervező pártok és civil szervezetek szónokai, felolvassák Dél-Tirol kormányzójának, Luis Durnwaldernek az üzenetét, de a lehetőség nyitva áll az RMDSZ számára is, ha tisztségviselői szólni szeretnének az egybegyűltekhez. A Facebookon mozgalom indult annak érdekében, hogy az RMDSZ csúcsvezetői, személyesen Kelemen Hunor is vegyen részt.
Tüntetések világszerte
Az SZNT tagszervezete, a Székelyföldért Társaság március 10-én, magyar idő szerint délután 4 órai kezdettel szervez megmozdulást Románia budapesti nagykövetsége elé Székelyföld területi autonómiájának támogatására. A marosvásárhelyi és a budapesti tüntetéssel egy időben a világ számos országában kerül sor megmozdulásokra a román nagykövetségek előtt. Kanadában a Székely-Magyar Kanadai Egyesület szervez tüntetést Ottawában, de több európai nagyvárosban is a román diplomáciai külképviselet elé vonulnak a megmozdulások résztvevői. A londoni, bécsi vagy a müncheni tüntetések mellett világhálós közösségi oldalakon folyik a szervezkedés több más európai nagyvárosban is.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

A mártírok emlékezetére
Emléktábla a Református Kollégium falán
Március 15-én délelőtt a Református Kollégium mártírjainak – az orbaiteleki Horváth Károly egykori diák és a bágyi Török János tanár, székely vértanúk – emlékére állított táblát az ősi alma mater falaira a Református Kollégium–Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre. A táblát az iskola diákjainak jelenlétében Bod Károly, a baráti kör vezetőségének tagja és Jancsó Antónia XII. osztályos tanuló, a kör irodavezetője leplezte le.
Kirsch Attila, a baráti kör elnöke elmondta, hogy régi álmuk teljesült azzal, hogy az iskola egykori diákjának, illetve tanárának emléket állíthattak. Március 10-ére tervezték az ünnepséget, de mivel a dátum vasárnapra esett, 15- ére halasztották – egyrészt, mert a két történelmi esemény kötődik egymáshoz, másrészt pedig azt szerették volna, hogy az iskola diákjai is jelen legyenek.
"Az igazságért harcoló, magyar nemzeti közösségünkért tenni akaró és áldozatot vállaló, a hit és iskolánk szellemiségének erejével rendelkező vértanúk voltak. Azt szeretnénk, ha ti, mai iskolánk kedves diákjai, bármikor erre jártok, és az emléktábla előtt megálltok, gondoljatok rájuk!" – mondta ünnepi beszédében Kirsch Attila, majd megköszönte mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy elképzelésük valóra váljon.
Úgy érzem, két nemes emberi megnyilvánulás adja vissza leginkább azt a kötődést, amivel történelmi nagyjainknak, dicső elődeinknek tartozunk – adósság és tisztelet. Az adósság mindig egy lelkiismereti hajtóerő: még tenni kell valamit emlékük ápolásáért, a tisztelet pedig az időnként megtörténő főhajtás emlékezetük előtt – kezdte beszédét Ötvös József református lelkipásztor, egykori bolyais, aki Török Jánosról és Horváth Károlyról beszélt, bibliai példával igazolva hősies tettüket, áldozatkészségüket, elkötelezettségüket az ügy mellett. Kifejtette, hogy az utódoknak még van egy adósságuk Török Jánossal szemben, aki 33 kéziratos művet hagyott hátra. Ezeket jó lenne közölni, ugyanakkor azt is elmondta, hogy Török János volt a marosvásárhelyi református lelkészképzés utolsó tanára. Ötvös József meghívta a diákokat, hogy jövőre a székely vértanúk halálának 160. évfordulója alkalmával látogassanak el Bágyra, Török János, illetve Orbaitelekre, Horváth Károly egykori szülőfalujába és ott róják le kegyeletüket emlékük előtt.
Az emléktábla-avatást ünnepélyesebbé tette a Református Kollégium Enyedi Csaba által vezetett kórusának a Szózat és a Himnusz eléneklése.
-vagy-
Népújság (Marosvásárhely),

Új kulturális fesztivál Váradon
A Holnap után című, hagyományteremtőnek szánt kulturális fesztivál keretében mutatja be új előadását a Nagyvárad Táncegyüttes. A váradi Szigligeti Színház saját szervezésű fesztiválja április 18-án kezdődik és 21-éig, vasárnapig tart, a táncegyüttes produkcióját a budapesti Novák Péter rendezi.
Előadás „protestdalokra”
A Nagyvárad Táncegyüttes idei második nagyszínpadi előadása a Nagyvárosi bujdosók címet viseli, és Kiss Ferenc azonos című zenei albumán alapul, amelyet maga a játékmester, Novák Péter választott – hangzott el a színház tegnapi sajtótájékoztatóján. A tematikus album 1999-ben jelent meg, és mostanáig nem kapott teljes színpadi feldolgozást. Novák Péter elmondta: a dalok nagy feltűnést keltettek megjelenésükkor, hiszen folkos hangzásukkal, a népdalok virágnyelvét felhasználva igazi protestdalokká váltak, amelyeknek témája egyre érvényesebb. „Az album a modern világban tapasztalható értékvesztésről és az ezzel kapcsolatos drámákról, az emberek közötti kulturális szakadékokról szól, és erre a saját identitás megtalálását, elfogadását adja válaszként” – fejtette ki. Meglátása szerint ugyanis csak úgy lehetünk befogadók, ha ismerjük magunkat és a másikat is, így empatikusan viszonyulunk azokhoz, akik nem olyanok, mint mi. Novák azért ragaszkodik a játékmester megnevezéshez a „rendező” helyett, mert úgy látja, egy táncelőadásban a koreográfusnak épp akkora, ha nem nagyobb, szerepe van, mint a rendezőnek. Koreográfus pedig négy is dolgozott ezen az előadáson, egy autentikus néptáncban járatos és három kortárs táncos. Orza Călin, Baczó Tünde, Bordás Attila és Polgár Emília mind saját hangjukat, stílusukat adták az előadáshoz, amely Novák Péter szerint a táncosok számára is izgalmas kihívást jelentett, hiszen egytől egyig nyitottnak mutatkoztak az újdonságokra, holott az együttes eredetileg néptánckarként alakult. A produkciót egyébként 1,5 millió forinttal támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Hagyományteremtő fesztivál
A Holnap után elnevezésű, először megrendezendő fesztivál a Holnap Irodalmi Társaság nemzedékét követő korok nagyváradi kötődésű, művelődés és kultúra szempontjából kiemelkedően jelentős személyiségeit mutatja be, és a tervek szerint évente szerveznék meg. Az első fesztivál csütörtökön délután ötkor kezdődik Boka László irodalomtörténész előadásával, a színház páholyelőcsarnokában. Este héttől a városi művelődési házban (volt Arlus) kerül sor Gáspárik Attila színművész Emőd Tamás-estjére, amelyet egyfajta irodalmi stand-up comedyként határoznak meg a szervezők. Péntek este Novák Péterrel, Kiss Ferenccel és Dimény Leventével, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatójával vehet részt kerekasztal-beszélgetésen a közönség, amelyet 19 órától a Nagyvárosi bujdosók bemutatója követ a nagyszínpadon. Novák Péter egyébként azt ígéri, a diákbérletes előadások után szívesen marad még beszélgetni az érdeklődő fiatalokkal. Szombaton délután Lászlóffy Zsolt Váradon élő zeneszerző tart interaktív mesterkurzust a színház páholyelőcsarnokában, majd a váradi származású Horváth Károly zeneszerzővel beszélget ugyanott Szabó K. István, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója. Este a barátok templomában koncertezik a Varadinum Vonósnégyes, ezután a színházban kerül sor Horváth Károly és vendégei Tűzbeszéd című koncertjére, amelynek díszvendége Bereményi Géza Kossuth-díjas író és rendező. A fesztivál zárónapján, vasárnap Darvay Nagy Adrienne színháztörténész beszélget az idén 60. életévét betöltő, nagyváradi születésű Cseke Péter színművésszel, a kecskeméti Katona József Színház igazgatójával. A kecskemétiek aznap este Páratlan páros című előadásukat mutatják be a váradi közönségnek.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár).

Székely Szabadság Napja – A törvényszék szerint nem tartható meg a felvonulás
A Maros Megyei Törvényszék március 3-án, hétfőn elutasította a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) a Dorin Florea polgármester határozata ellen benyújtott keresetét, és törvényesnek találta a polgármester határozatát, mely jövő hétfőre csak a marosvásárhelyi megemlékezést engedélyezte, a tiltakozó felvonulást nem – közölte az MTI-vel Kincses Előd, az SZNT ügyvédje.
Elmondta: a törvényszék azt követően hozott döntést a felvonulás ügyében, hogy hétfőn érdemben is letárgyalta az ügyet. Az ügyvéd elmondta, nem ismeri a bírák indoklását, de veszélyesnek tartja a törvényszéki határozatot, mert – mint fogalmazott – nem biztosítható, hogy a rendezvény több tízezer résztvevője úgy menjen haza, hogy ne használja a betiltott útvonalat. „Nincs annyi helikopter, hogy elkerülhessék az emberek a főteret" – tette hozzá az ügyvéd.
Kincses Előd szerint fennáll annak a veszélye, hogy a csendőrség fellép azok ellen, akik a Székely vértanúk emlékművénél tartandó, engedélyezett megemlékezésről hazafelé tartanak, ez pedig mindenképpen elkerülendő.
„Azt tanácsolom Izsák Balázsnak, hogy kedden forduljunk memorandummal a miniszterelnökhöz, és kérjük, hogy utasítsa a prefektust a polgármesteri határozat bírósági megtámadására" – magyarázta az ügyvéd. Kincses Előd nyilvánvalónak tartotta, hogy a polgármester tiltása törvénytelen. A törvény értelmében ugyanis a városvezető a bejelentést követő 48 órában emelhetett volna kifogást a rendezvény ellen. Az SZNT tavaly december 9-én jelentette be a március 10-re tervezett rendezvényét, Dorin Florea pedig csak ez év február 17-én kifogásolta a tervezett felvonulást. Az SZNT korábban azt közölte: százezer embert vár a Székely Szabadság Napja elnevezésű rendezvényére a marosvásárhelyi Postarétre, a Székely Vértanúk Emlékművéhez. Az obeliszk az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetőjének, Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak és Horváth Károlynak állít emléket.
A Székely Szabadság Napja tavalyi rendezvényén a szervezők szerint 30 ezren, a rendfenntartók szerint ötezren vettek részt. Az obeliszk mellet közfelkiáltással elfogadott, a Székelyföld autonómiáját követelő petícióval a tömeg a prefektus hivatala elé vonult. A kormány Maros megyei képviselőjének átnyújtott petícióra azóta sem érkezett válasz.
MTI
Erdély.ma,

Székely szabadság napja – A miniszterelnökhöz fordult az SZNT
Victor Ponta román miniszterelnökhöz fordult kedden a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azzal a kéréssel, hogy utasítsa Maros megye prefektusát a marosvásárhelyi felvonulást betiltó polgármesteri határozat törvényszéki megtámadására.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke a keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta, a prefektusi óvás azonnal felfüggesztené Dorin Florea polgármester határozatát, és a Székely szabadság napjára, jövő hétfőre meghirdetett megemlékezés után megtartható lenne a tiltakozó felvonulás is.
Az SZNT elnöke hozzátette, a kormánynak, a belügyminiszternek, és Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek is elküldték a beadványukat. Kelemen Hunort arra kérték, hívja fel a figyelmet az ügy sürgősségére.
Az SZNT elnöke hozzátette, a rendezvény szervezése gőzerővel folyik. „Ha a felvonulást tiltó határozat érvényben marad, a székely vártanúk emlékművénél tartandó megemlékezés után bejelentjük, hogy a rendezvény véget ért" – mondta Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke megjegyezte, levonják az idei Székely szabadság napja szervezésének a tanulságait. Azonnal elindítják a jövő évi megemlékezés és felvonulás engedélyeztetésének a folyamatát azután, hogy az idei rendezvény véget ér.
Az SZNT korábban azt közölte, százezer embert vár a Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényére a marosvásárhelyi Postarétre, a Székely Vértanúk Emlékművéhez. Az obeliszk az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetőjének, Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak és Horváth Károlynak állít emléket.
A Székely szabadság napja tavalyi rendezvényén a szervezők szerint 30 ezren, a rendfenntartók szerint ötezren vettek részt. Az obeliszk mellet közfelkiáltással elfogadott, a Székelyföld autonómiáját követelő petícióval a tömeg a prefektus hivatala elé vonult. A kormány Maros megyei képviselőjének átnyújtott petícióra azóta sem érkezett válasz.
MTI
Erdély.ma,

Az SZNT azt kéri, a gyülekezési jogért is tüntessen a világ magyarsága
A világ magyar közösségeihez intézett szerdai felhívásában Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke azt kérte, a Székelyföld területi autonómiája mellett a gyülekezési jog és a szólásszabadság tiszteletben tartásáért is tüntessenek hétfőn Románia nagykövetségei előtt.
A felhívásban az SZNT elnöke azt kérte a világ magyar közösségeitől, hogy hívják fel országuk kormányának, és egész társadalmának a figyelmét arra, hogy abban az országban tér vissza az alapvető emberi jogok megsértése, amelyben 1989-ig „Európa legembertelenebb és legsötétebb diktatúrája működött”.
Izsák Balázs arra utalt, hogy Marosvásárhely polgármestere csak részben hagyta jóvá a Székely Szabadság Napja elnevezésű rendezvényt. Engedélyezte, hogy megemlékezést tartsanak a székely vértanúk emlékművénél, a három vértanú – Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly – kivégzése 160. évfordulóján, de megtiltotta, hogy – a tavalyi forgatókönyvnek megfelelően – a tömeg a városközpontba, a prefektusi hivatalhoz vonuljon a demonstráció petíciójával. Az SZNT elnöke közölte, a felvonulást csak akkor tarthatnák meg, ha keddi kérésüknek megfelelően a prefektus támadná meg a törvényszéken a polgármester részleges tiltást megfogalmazó határozatát. A prefektusi óvás ugyanis felfüggeszti a rendelkezés hatályát.
„Jogainkat alkotmányos úton, a jog és a demokrácia eszközével akarjuk kivívni. (...) Még ebben a küzdelemben is, amelyet a felvonulás betiltása ellen folytatunk, a törvénytisztelő közösség áll szemben a jogsértő, a diktatúra hagyományait éltető hatósággal” – fogalmazott Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke arra kérte a világ magyarságát, figyeljen Marosvásárhelyre. A Duna televízió helyszíni, élő közvetítésén keresztül legyenek tanúi annak, hogy a székelység méltósággal, hittel, békésen, de változatlan kitartással kiáll a jogaink mellett.
„Szükség van arra, hogy ismét székely zászlók lengjenek Bécs, Belgrád, Budapest, Brüsszel, Hága, Cleveland, Helsinki, London, Los Angeles, München, New York, Ottawa, Stockholm, Pozsony, Párizs, Stuttgart, Torontó, Zürich utcáin. Csak így lehetünk sikeresek!” – áll a felhívásban.
Az SZNT korábban azt közölte, százezer embert vár a Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényére a marosvásárhelyi Postarétre, a Székely Vértanúk Emlékművéhez. Az obeliszk az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetőjének állít emléket.
MTI
Székelyhon.ro,

Székely Szabadság Napja – A szónokok szerint a jogok nem képezhetik alku tárgyát
Marosvásárhelyen a szervezők becslése szerint több mint tízezren emlékeztek a Székely szabadság napján a 160 éve kivégzett székely vértanúkra, Török Jánosra, Gálfi Mihályra és Horváth Károlyra, és követelték a Székelyföld területi autonómiáját. A rendezvény szónokai szerint a székelység nemzeti és emberi jogai nem képezhetik alku tárgyát.
A székely vértanúk obeliszkjénél tartott beszédében Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke közölte, Magyarország beavatkozott az SZNT oldalán a nemzeti régiók ügyében az Európai Unió luxemburgi bíróságán indított perbe.
„Magyarország velünk van. Az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is sikerül meggyőznünk, legyen szintén velünk!" – jelentette ki.
A tömeg többször is félbeszakította Izsák Balázst, amikor azt mondta, meg kell előlegezni a bizalmat Románia új kormányának, melyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusai is részt vesznek. Hozzátette, a magyar politikusok útja a kormánypalotába az októberi nagy menetelés útvonalán vezetett. „Lehet, az a párbeszéd kap esélyt, amelyre az igényt kinyilvánította a székelység a Bereck és Kökös közötti nagy menetelésen" – jelentette ki az SZNT elnöke.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke üzenete által volt jelen a marosvásárhelyi megmozduláson. A volt püspök nyomatékosította: Isten szabadnak teremtette a székelységet. „Emberi és nemzeti jogaink nem képezhetik alku tárgyát. Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk" – fogalmazott Tőkés László.
Az EMNT-elnök Kós Károlyt idézve üzente: „ha a románság meg fogja becsülni Erdély magyar polgárait – szövetségesekre fog találni bennük. De amennyiben ezt elmulasztja megtenni – a legjobb akaratunk ellenére és saját kárára, határozott ellenállásra fog késztetni bennünket".
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy fogalmazott: az őshonos magyar közösségtől megtagadják Romániában az önrendelkezés legelemibb formáit, korlátozzák véleménynyilvánítási jogát. A pártelnök szerint a székelyföld autonómiájáért tartott isztambuli megmozduláson is lezárták a város főutcáját. Ez csak Marosvásárhelyen nem lehetséges.
Ez a közösség mindaddig követelni fogja az autonómiát amíg célját el nem éri – hangoztatta az MPP elnöke.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke rámutatott: az erdélyi magyarság minden „önkény és határtologatás" ellenére hisz abban, hogy élni csak szabadon érdemes, és ennek csak a közösségi autonómia biztosíthat keretet. Az EMNP elnöke a Székelyföld autonómiatervezet parlament elé terjesztését sürgetve jelezte: „ha szükséges, Bukarestbe is elmegyünk, hogy nyomatékot adjunk követelésünknek".
Günther Dauwen, az európai autonómiapárti erőket tömörítő Európai Szabad Szövetség (EFA) belgiumi pártigazgatója beszédében azt üzente Románia mai vezetőinek, hogy tanuljanak Nicolae Ceausescu egykori román diktátor 25 évvel ezelőtti arckifejezéséből. A vezetőknek az a dolguk, hogy meghallják a nép kérését, szolgálják a népet – jelentette ki.
Marc Gafarot Monjo, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője szerint a székelyek és a katalánok egyformán a béke, a demokrácia tiszteletének a nyelvét beszélik. A politikus emlékeztetett arra, hogy sem a székelyeket, sem a katalánokat nem lehet kisebbségnek tekinteni, mindegyik nemzeti közösség.
A székely zászlót Magyarországon elsőként kitűző Szabolcs Attila, Budafok polgármestere beszédében kijelentette: Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világban.
Izsák Balázs felkérésére a tömeg a járdán vonulva indult el az egykori vesztőhelyről a város központjába, hogy átadja a kormány Maros megyei képviselőjének a demonstráció kiáltványát.
MTI
Erdély.ma,

Március 15. a Magyar Szabadság Napja
A forradalom eszméje ma is él
Az ünnepi rendezvények sora már tegnap elkezdődött. A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban két rendezvény zajlott: a díszteremben történelmi témájú zenés-táncos előadás, míg az udvaron a székely vértanúk emlékét idézték fel, emléktábláikat megkoszorúzták.
Itt vagyunk!
Ismerni a múltat, büszkén vallani a hovatartozást, vállalni őseinket és hivatkozni mindazokra az értékekre, amit megalkottak, szent kötelességünk. Ez nemzetünk éltető ereje. Ez ad szilárd öntudatot és erőt ahhoz, hogy biztosítsuk a jövőt, magyar nemzetünk vitathatatlan helyét az európai közösségben. Történelmünkön végigvonulnak örömteli, de gyászos események is. Az évszázadok alatt nemzetünk átvészelte a megpróbáltatásokat, és többszöri összeomlás után is talpra tudott állni, mert nem mondott le az élethez való jogáról, a szabadságról és a függetlenségről. Volt tatárdúlás, volt mohácsi vész és világosi fegyverletétel, de hiába rendítették meg létünket a hódítók, a Habsburg önkény, mert mindez a történelem süllyesztőjébe került. Mi viszont itt vagyunk! Megmaradtunk a Kárpát-medencében, Erdélyben, szülőföldünkön! A forradalom kisugárzása máig sem vesztett erejéből, az európai közösségben döbbenünk rá, hogy március 15-e eszméi és céljai az unió kötelékében is időszerűek – hangzott el tegnap a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermében azon az előadáson, melyet nemzeti ünnepünk tiszteletére Hajdú Zoltán történelemtanár szervezett.
Magyarnak lenni büszkeség!
A rendezvény első felében dr. Tamási Zsolt 1848 Marosvásárhelyen címmel tartott telt ház előtt vetített képes előadást, melyet a közönség nagy érdeklődéssel kísért végig. Ezt követően dr. Bálint István igazgató köszöntötte az ünneplő ifjúságot.
– Magyarnak lenni büszkeség! Minden bolyais diáknak tudatosan kell vállalnia hovatartozását, hiszen csak közösen lehetünk erősek, csak közösen erősíthetjük nemzetünket. Arra törekszünk, hogy a ránk bízott feladatot teljesítsük, a legjobbak legyünk, s a Bolyai idén is megőrizze elsőségét az erdélyi középiskolák között! – hangsúlyozta ünnepi beszédében az igazgató.
Miközben a díszteremben folyt az előadás, a Református Kollégium–Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Köre megemlékezést tartott és koszorúzott Török János és Horváth Károly székely vértanúk emléktábláinál. Itt Balás Árpád elevenítette fel a székely vértanúkhoz fűződő eseményeket, illetve a kivégzésük körülményeit.
Együtt a márciusi ifjakkal
A zenés-táncos összeállítás az 1848-as forradalom eseményeinek forgatagába varázsolta a nézőt. Úgy vonultatták fel a történéseket, hogy közben pesti fiatalok közé keveredhettünk, akik a bécsi forradalom hírét fogadják. Képzeletben vendégei lehettünk a Pilvax kávéháznak, ahol egyetemistákkal találkozhattunk, akiket már márciusi ifjaknak neveztek. Megismerkedhettünk a Pilvax-kör tagjaival, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal, akik elhatározták, hogy maguk vívják ki a sajtószabadságot, hogy ne kelljen többé a bécsi udvar engedélyére várni magyar nyelvű írás megjelentetésekor. A százezres Pesten gyalogolhattunk Landerer nyomdája felé, hogy kinyomtassák a magyar nép Irinyi József által megfogalmazott 12 pontos követelését és Petőfi lelkesítő költeményét, a Nemzeti dalt. Délutánra a Múzeum térre értünk, ahol tízezer ember közé keveredhettünk, hogy végighallgassuk a szónoklatokat és Petőfi szavalatát. Budára igyekeztünk, megnyitottuk a börtön ajtaját, s diadalmenetben kísértük Táncsics Mihályt... Mindebben Szász Barna és Szucher Eszter műsorvezetők is segítettek.
Az ünnepi műsor színvonalát több zenei betét emelte, többek között elhangzott a Nélküled című dal, a Nemzeti dal Osztián Pálma és Jakab István tizedikes tanulók előadásában, akiket Németh Ádám kísért. Petőfi Sándor Kemény szél fúj című versét Székely Noémi, Reményik Sándor Erdély magyarjaihoz című versét, majd a Szózatot Székely János szavalta el.
Németh Péter színdarabja – A sötét lobogó – szintén a forradalmi hangulatot, Petőfi és Szendrey Júlia utolsó találkozását idézte fel.
Az iskola néptánccsoportja Küküllő menti táncokat adott elő.
Méltó befejezésként Jakab István hegedűkíséretében csendült fel a magyar himnusz.
Szép volt, felemelő!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),

Az űrlap alja
Gazdag és látványos lesz a Varadinum
A vasárnap kezdődő XXIII. Festum Varadinum érintő eseményeiről számoltak be tegnap délelőtt a sajtónak a szervezők: Koncsek Vadnai Zita, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke, Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház menedzserigazgatója, kuratóriumi tag, Pásztor Gabriella, a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatója, illetve Botházy Botházy Nándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke. A sajtótájékoztatón a váradi színház két színművésze, Kardos M. Róbert és Gajai Ágnes is népszerűsítette előadásaikat.
Koncsek-Vadnai Zita hangsúlyozta, hogy minden egyes varadinumi eseményre ingyenes lesz a belépő. Czvikker Katalin arra hívta fel a figyelmet, hogy a Varadinum eseménysorozat nyitónapjának estéjén (május 11-én, vasárnap 19-19.30 órától) egy igen látványos szabadtéri előadás helyszíne lesz a vársánc, és nem a szabadtéri várszínház.. A látványelemekben gazdag műsorban a békéscsabai Jókai Színház tagjai lépnek fel a Monte Cristo grófja című kétrészes musicallel, és a nyitómomentumban egy hőlégballon is felszáll majd. Erre külön engedélyt kellett szerezniük a repülőtértől. Mint sorolta, olyan jeles alkotók és előadók szerepelnek majd, mint például Vastag Tamás, a X-Faktor tehetségkutató egyik résztvevője vagy Szomor György zeneszerző, rendező, előadóművész.
A varadinum zárónapján, azaz május 18-án, vasárnap 19 órától, a díjkiosztó ünnepség után Szophoklész Antigoné című drámáját lehet megtekinteni a színházban, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásában. Érdekessége, hogy nagyváradi, illetve a megyeszékhelyről elszármazott vagy a városhoz kötődő alkotók, művészek szerepelnek és működnek közre benne. Például Kardos M. Róbert, Pál Hunor, Miske László és Újhelyi Kinga színművészek, Horváth Károly zeneszerző és Anca Bradu rendező. Erre, bár bérletes előadás, meghívókat is lehet igényelni a helyek függvényében az RMDSZ titkárságán. Gajai Ágnes színművésznő Edit Piaf et Agnes című önálló, személyes hangvételű és szemléletű előadóestje is megtekinthető lesz a filharmóniában május 13-án, kedden 19 órától.
Pásztor Gabriella a Festum Varadinum keretében zajló iskolaprogramokat összegezte. Ezekben tizenkét iskolai diákjai lesznek bevonva és öt iskolában, illetve egy alkalommal szabadtéren szervezik meg. A részletes programok megtalálhatók a varadinum programjában (lesz hagyományápolás, generációk találkozása, iskolanap, irodalmi programok, történelmi vetélkedő,sakkverseny stb.).
Sportrendezvények
A sportrendezvényeket illetően Botházy Nándor beszámolt arról, hogy május 11-én, vasárnap 17 órától egy hétig megtekinthető Albert Flórián Emlékkiállítás nyílik a Lorántffy egyházi központban, családtagok és FTC-vezetők részvételével, május 16-án, pénteken 18 órától pedig az FTC–Bihar FC öregfiú gálamérkőzést szervezik meg a Bihorul sportpályáján. A részletekre visszatérünk.
Sükösd T. Krisztina. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Betiltották a felvonulást (Székely szabadság napja)
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere megtiltotta, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) március 10-én felvonulást tartson a székely vértanúk emlékművétől a város főteréig és tiltakozó megmozdulást rendezzen a prefektusi hivatal előtt – jelentette be Izsák Balázs SZNT-elnök tegnap Marosvásárhelyen. Izsák Balázs elmondta: a polgármester csak a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezéshez adta hozzájárulását.
Az SZNT írásban kérte Maros megye prefektusát, hogy támadja meg a törvényszék közigazgatási osztályán a törvénytelen döntést, és maga is a törvényszékhez fordult a dokumentum érvénytelenítéséért. Az SZNT elnöke úgy vélte: nem az a legfontosabb kérdés, hogy lesz-e felvonulás és tiltakozás a székely szabadság napján, hanem szerinte a romániai demokrácia a tét. Izsák Balázs elmondta, a polgármester a 2013-ban és 2014-ben tapasztalt rendbontásokra hivatkozva tiltotta be a felvonulást, de azt is közölte, hogy március 9. és 11. között a húsvétot megelőző böjti szokásokkal kapcsolatos rendezvényt engedélyeztek a tervezett felvonulás útvonalába eső helyszínen. Hozzátette: a 2013-as tömegmegmozdulással kapcsolatban a hatóságok semmilyen rendbontást nem jeleztek, a 2014-es kapcsán kiállított jegyzőkönyveket megtámadták a bíróságon, a perek még nem zárultak le.
Izsák Balázs nyomatékosította: a gyülekezési jogot biztosító román törvény szerint a tiltakozó megmozdulások nem engedélykötelesek, a jogszabály csupán bejelentési kötelezettséget ír elő. Hozzáfűzte: a hatóságnak csak akkor állna jogában betiltani egy tiltakozó megmozdulást, ha például arról lenne tudomása, hogy a tiltakozók államcsínyt készítenek elő. Arra is figyelmeztetett: a bukaresti kormány korábbi ígérete ellenére nem szervezett közvitát a regionális átalakítás kérdésében, és nem konzultált az érintett önkormányzatokkal a tervezett átalakításról. Megjegyezte: 45 székelyföldi önkormányzat fogadott el olyan határozatot, amelyben kinyilvánította, hogy a Székelyföld régióhoz szeretne tartozni. Ezek a határozatok az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának napirendjére kerültek. A székely szabadság napja rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője – Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly – marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a régióátszervezésről szóló kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. Mind a 2013-as, mind a polgármester által szintén betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely szabadság napja: ismét betiltották a felvonulást
Az előző évhez hasonlóan Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere ismét megtiltotta, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) március 10-én felvonulást szervezzen a székely vértanúk emlékművétől a város főteréig, és tiltakozó megmozdulást tartson a prefektúra előtt – jelentette be Izsák Balázs SZNT-elnök keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján. A polgármester csak a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezéshez adta hozzájárulását.
A rendezvény ötletgazdája írásban kérte Maros megye prefektusát, hogy támadja meg a törvényszék közigazgatási osztályán a – megítélése szerint – törvénytelen döntést, ám maga is a törvényszékhez fordult a dokumentum érvénytelenítése céljával.
Izsák Balázs rámutatott: a polgármesteri hivatal „indoklásában az 1991-es keltezésű 60-as törvény nem létező cikkelyeire, valamint vélt vagy valós csendőrségi jegyzőkönyvekre hivatkozva” próbálja megtiltani a székely szabadság napján tervezett felvonulást.
„Dorin Florea polgármester az utcai tiltakozó akciókat szabályozó törvényre, valamint a csendőrség 2013-as és 2014-es jegyzőkönyveire hivatkozik. Egyrészt egy kegyeleti helynél történő megemlékezés esetében nincs szükség a városháza engedélyére, hisz azt még csak be sem kell jelenteni. Másrészt egy tüntetést sem kell engedélyezni, legfeljebb be lehet tiltani, de csak akkor, ha a hatóságoknak erre nyomós okuk van. Ilyen például az, ha tudomást szereznek a résztvevők esetleges államcsíny-kísérletéről. Ami meg a csendőrség elmarasztaló jegyzőkönyveit illeti, ilyenek 2013-ban nem készültek, a tavalyi perek pedig még folyamatban vannak” – mutatott rá Izsák Balázs, aki szerint a polgármester döntése „a román demokrácia általános állapotát mutatja”.
Az SZNT-elnök egyébként furcsának találja azt is, hogy Florea polgármester közölte, március 9. és 11. között a húsvétot megelőző böjti szokásokkal kapcsolatos rendezvényt engedélyeztek a tervezett felvonulás útvonalába eső helyszínen.
Izsák meghívta Floreát is
Izsák – aki bevallása szerint a tavalyi tiltás ellenére is meglepődött Florea lépésén – úgy véli, a decentralizáció és a regionalizáció ügye nem etnikai kérdés, hanem közös érdek. „Ezelőtt két évvel úgy tűnt, a polgármester úr is megértette, mindannyiunk célja, hogy Marosvásárhely legyen a régió központja. Egy múlt heti személyes beszélgetés alkalmából meg is hívtam Floreát a március 10-ei eseményre, ő viszont elutasította, mondván, ennek még nem érkezett el az ideje. Szerintem ez akkor jön el, amikor román és magyar közéleti személyiségek úgy érzik, itt az ideje” – fogalmazott Izsák Balázs.
Arra is figyelmeztetett, hogy a kormány korábbi ígérete ellenére nem szervezett közvitát a regionális átalakítás kérdésében, és nem konzultált az érintett önkormányzatokkal a tervezett átalakításról. Megjegyezte: 45 székelyföldi önkormányzat fogadott el olyan határozatot, amelyben kinyilvánította, hogy a Székelyföld régióhoz szeretne tartozni. Ezek a határozatok az Európa Tanács (ET) keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a napirendjére kerültek.
Mossa kezeit a prefektus
Lucian Goga prefektus érdeklődésünkre elmondta, nem kíván beavatkozni az SZNT és a városháza közötti konfliktusba. A kormánymegbízott rámutatott: a hatályos törvények értelmében az ügy nem tartozik a prefektusi hivatal hatáskörébe, a döntési jog az igazságszolgáltatást illeti meg.
A székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője – Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly – marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést.
A polgármesteri hivatal az elmúlt évben sem engedélyezte a résztvevők felvonulását, ennek ellenére a több ezren a járdán haladva tette meg az utat a prefektúráig. Bár a helyi csendőrség szerint csak kisebb rendbontások történtek a megmozduláson, a hatóság később súlyos pénzbírsággal sújtotta a rendezvény szervezőit és egyes résztvevőit. Többek közt egy olyan személy is bírságot kapott, aki ott sem volt a marosvásárhelyi rendezvényen.
A tavalyi felvonulást követően a belügyminisztérium közölte, hogy négy magyar állampolgár, köztük a Jobbik két országgyűlési képviselője, Szávay István és Zagyva György Gyula egy évig nem léphet be Romániába. Ugyancsak egy évre kitiltották Tyirityán Zsoltot, a Betyársereg tagját, Mikola Bélát, az Új Magyar Gárda tagját pedig öt évre nemkívánatos személlyé nyilvánították. A négy magyar állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.
Gyergyai Csaba, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Székely szabadság napja – Megbüntetik a „felbujtókat"
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak alárendelt rendőrség vezetője szerint „bűnvádi eljárás indul a felbujtók ellen", ha március 10-én, a székely vértanúk kivégzésének évfordulóján tömeg gyűlik össze a vértanúk emlékművénél.
Valentin Bretfelean ezt az MTI kérdésére mondta el azt követően, hogy kedden újabb megemlékezési kérelmet utasított el a polgármesteri hivatal illetékes bizottsága. Az Agerpres hírügynökség szerint a kérelmet „Székely gárdához" köthető személyek nyújtották be, akik azonban nem jelentek meg, és nem is képviseltették magukat a bizottság ülésén, így nem lehetett velük a rendezvény részleteiről tárgyalni.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) múlt héten jelentette be, hogy a polgármester tiltását követően nem tart tömegdemonstrációt a Székely szabadság napján Marosvásárhelyen, de arra figyelmeztetett, hogy mindenkinek jogában áll egy szál virággal és gyertyával egyénileg leróni kegyeletét az emlékműnél.
„Büntetőjogi eljárásra számíthatnak a felbujtók. Tudjuk, hogy kik azok, akik a törvények megszegésére biztatják az embereket, tudjuk, mi jelenik meg az újságokban és a közösségi portálokon" – jelentette ki a rendőrfőnök. Arra a felvetésre, hogy még a Ceausescu-diktatúra idején is büntetlenül lehetett virágot vinni az emlékműhöz, Valentin Bretfelean kijelentette, „egy dolog, hogy az emberek maguktól odamennek, és más dolog, hogy valaki odahívja őket egy bizonyos időpontra". A marosvásárhelyi helyi rendőrség főnöke egyértelműnek tartja, hogy az esetleges március 10-i marosvásárhelyi tömeges megemlékezést felbujtók szerveznék.
A Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetőjének – Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak és Horváth Károlynak – marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.
Az idei Székely szabadság napján az SZNT Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön tart tiltakozó megmozdulásokat.
MTI

Erdély.ma

Florea: helye van a megemlékezésnek, de nincs szükség szélsőségesekre
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere eszerint bárki méltósággal leróhatja kegyeletét március 10-én Marosvásárhelyen a székely vértanúk emlékművénél. A polgármester ugyanakkor azt üzente a szélsőségeseknek, hogy maradjanak otthon.
Az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint a polgármester egy pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a székely vértanúk emlékművét őrizni fogják a kivégzés évfordulóján. Hozzátette: az emlékművet megtisztították, és mint minden évben, köréje homokot és kavicsot szórtak, hogy ne legyen sár.
„Az egyszerű emberektől az egyesületekig bárki nyugodtan elmehet az emlékműhöz, hogy méltósággal lerója a kegyeletét a nagy elődök előtt” – jelentette ki a polgármester. Florea utalt arra, hogy a közösségi portálokon felhívások jelentek meg, amelyekben arra biztatják az embereket, hogy menjenek Marosvásárhelyre tiltakozni a székely szabadság napján.
„Nem engedélyezek semmiféle felvonulást szélsőségesnek és exhibicionistának, hogy azt higgyék, Marosvásárhelyen elérkezett a mennyország a szélsőségesek és a semmirekellők számára. Maradjanak csak otthon, és ott szervezkedjenek” – idézte az Agerpres hírügynökség a polgármestert. Korábban a polgármesteri hivatalnak alárendelt rendőrség főnöke, Valentin Bretfelean az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy fel fognak lépni a felbujtók ellen, ha tömeg gyűl össze az emlékműnél március 10-én.
A Székely Szabadság Napja rendezvényen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetőjének – Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak és Horváth Károlynak – a marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.
Az idei székely szabadság napján az SZNT Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Firtosmartonoson tart tiltakozó megmozdulásokat.
MTI
Székelyhon.ro

Lesz főhajtás a Székely vértanúk emlékművénél is
Március 10-én 17 órakor megemlékezést tartanak a történelmi magyar egyházak képviselőinek jelenlétében a marosvásárhelyi Székely vértanúk emlékművénél, Kincses Előd ügyvéd felhívására.
Bár Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak alárendelt rendőrség vezetője korábban azt nyilatkozta, bűnvádi eljárás indul a felbujtók ellen, ha kedden tömeg gyűlik össze az emlékhelynél, Dorin Florea polgármester pénteken már azt mondta, bárki méltósággal leróhatja kegyeletét az emlékműnél.
A marosvásárhelyi elöljáró az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint elmondta, a Székely vértanúk emlékművét őrizni fogják a kivégzés évfordulóján. Hozzátette: az emlékművet megtisztították, és mint minden évben, köréje homokot és kavicsot szórtak, hogy ne legyen sár. „Az egyszerű emberektől az egyesületekig bárki nyugodtan elmehet az emlékműhöz, hogy méltósággal lerója a kegyeletét a nagy elődök előtt” – jelentette ki a polgármester.
Florea utalt arra, hogy a közösségi portálokon felhívások jelentek meg, amelyekben arra biztatják az embereket, hogy menjenek Marosvásárhelyre tiltakozni a székely szabadság napján. „Nem engedélyezek semmiféle felvonulást szélsőségesnek és exhibicionistának, hogy azt higgyék, Marosvásárhelyen elérkezett a mennyország a szélsőségesek és a semmirekellők számára. Maradjanak csak otthon, és ott szervezkedjenek” – idézte az Agerpres hírügynökség a polgármestert.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyébként a hétvégén közleményben jelezte, kedden 17 órától a Bardóc-Miklósvárszéki Székely Tanács szervezésében megemlékezést szerveznek Baróton is, a református templom előtt. Az SZNT felkérte a történelmi magyar egyházak képviselőit, a városi és községi önkormányzatok elöljáróit, a civil szervezetek vezetőit és a helyi magyarságot, hogy vegyenek részt a rendezvényen, és segítsenek a mozgósításban. A rendezvény keretében az 1918-as székely hadosztály mártírjainak tiszteletére állított emléktáblánál koszorút helyeznek el.
Amint arról beszámoltunk, a városháza betiltotta a felvonulással egybekötött megemlékezés megszervezését Marosvásárhelyen, ezt követően azonban az SZNT bejelentette, kedden 16 órától a sepsiszentgyörgyi központi parkba, 17.30-tól pedig Gyergyószentmiklós főterére hívja a magyarságot.
Csütörtökön a magyar politikai szervezetek képviselői sajtótájékoztatón jelentették be, március 10-én 17.30-tól közösen vonulnak az utcára. Ugyanakkor felkérték a székely önkormányzatokat, hogy aznap rendkívüli ülés keretében fogadják el az SZNT javasolta autonómiapárti határozattervezetet.
A székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője – Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak és Horváth Károlynak – tiszteletére szervez megemlékezést 2004 óta.
Székelyhon.ro

Székely szabadság napja: a Maros megyei prefektus már hárít
Lucian Goga Maros megyei prefektus szerint Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke lesz a felelős, ha kedden, a Székely szabadság napján rendbontás történik Marosvásárhelyen. A kormány Maros megyei képviselőjének egy hétfői sajtótájékoztatón tett kijelentését az Agerpres hírügynökség idézte. Lucian Goga arra hívta fel a figyelmet, hogy Izsák Balázs SZNT-elnök csak a sajtónak jelentette be, eláll a marosvásárhelyi tömegrendezés megszervezésétől. Erre vonatkozó írásos dokumentumot nem nyújtott be az illetékes hatóságokhoz. „Megítélésem szerint, akik kérvényt nyújtottak be a rendezvény megszervezése kapcsán a városházához, azok a felelősek a rendezvény lebonyolításáért" – jelentette ki a prefektus.
Lucian Goga kijelentette, Marosvásárhely multikulturális város, ahol jó egyetértésben élnek a románok, a magyarok és a más nemzetiségűek. „Azt hiszem, hagyni kell, hogy akik emlékezni akarnak, azok békében és nyugalomban emlékezhessenek, de semmiképpen nem kívánatos, hogy szélsőségesek jöjjenek máshonnan Marosvásárhelyre, és megzavarják a társadalmi békét. Ha a megemlékezést valakik el akarják téríteni az eredetileg meghirdetett céljától, az állami hatóságok készenlétben lesznek" – jelentette ki a prefektus.
Korábban Dorin Florea polgármester csak a Székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezést engedélyezte, nem járult hozzá, hogy tiltakozó felvonulást is tartsanak Marosvásárhelyen. Izsák Balázs SZNT-elnök közölte, nem is kért engedélyt az emlékműnél tartandó megemlékezéshez, hiszen törvényértelmezése szerint a megemlékezés nem engedélyköteles. A felvonulás és a tiltakozó megmozdulás hatósági tiltását követően bejelentette, az SZNT eláll az idei marosvásárhelyi tömegrendezvény szervezésétől.
A Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője – Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly – marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által szintén betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.
MTI
Erdély.ma