Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. június 11.
Horațiu Pepine: „Ungur” vagy „maghiar” – s kiknek ez kérdés (És akkor a bozgorról még nem is beszéltünk)
A szavak nem ártatlanok, ezt jól tudjuk. És éppen ezért jobb megőrizni a régi szavakat, hiszen azok jobban ellenállnak a politikai csábításoknak. Egy romániai magyar publicista, Tárkányi István megpróbálja elmagyarázni az „ungur” és „maghiar” szavak közti különbséget a román nyelvben (Adevărul, 2016. május 19.). Üdvözlendő próbálkozás, hiszen az utóbbi időben némi bizonytalanságot és zavart érzékeltem e két kifejezés használatában.
A szükséges etimológiai eligazítás után a szerző lényegében azt magyarázza, hogy hiba különbséget tenni e két szó között, hiszen az erdélyi magyarok nem akarnak különbözni a magyarországiaktól, következésképpen indokolatlan a származás szerinti osztályozás. „Tekintettel arra, hogy a magyar nyelvben nincs két külön kifejezés a magyarországi és a romániai magyarra”, állítja a szerző, a román nyelvben alaptalan e különbségtételt alkalmazni.
Elvileg egyetértünk Tárkányi Istvánnal, de élünk a lehetőséggel, hogy hozzáfűzzünk néhány megjegyzést. Először is elismerjük, hogy a román nyelvben létezik a tendencia e különbségtételre, de önmagában nem maga a tény a legérdekesebb, hanem a politikai háttere. 1918 után a románoknak mindig is az volt az érdekük, hogy megszakítsák az itteni és az ottani magyarok közötti kapcsolatot, és az első jelentős politikai gesztus az agrárreform volt, amikor a román királyságból való „kilépés” mellett döntő (úgynevezett „optáns” – a szerk.) magyar nagybirtokosok elvesztették földjeiket. A Csehszlovákiában és Jugoszláviában hasonló bánásmódot elszenvedő magyar optánsok pert indítottak a Nemzetek Ligájánál. Ott Titulescu szólalt fel, Magyarország részéről pedig Apponyi gróf. A reform szándéka a Román Királyság a parasztok helyzetének javítására irányuló általános célján túl az volt, hogy megszakítsa az itt maradt magyarok politikai kapcsolatait Magyarországgal.
Következésképpen a különbségtételi vágy (mely a magyarok azon vágyával működött szimmetrikusan, hogy újra ugyanabban az államban találjanak egymásra) rejtett módon gyakorolhat hatást a nyelvre, bár érdekes, hogy a két kifejezés használatával kapcsolatos habozás és a különbségtétel sokkal inkább a kommunizmus bukása után nyilvánult meg. Addig nagyon is jól működött a román nyelvi hagyomány, mely az esetek többségében az „ungur” kifejezést részesítette előnyben, származástól függetlenül. A „maghiar” szó a románok számára túlságosan hivatalosan hangzott, melynek ezenkívül egy elnyomó bürokráciára utaló áthallása is volt, következésképpen továbbra is az „ungur” szó élvezett elsőbbséget. Természetesen a magyar vagy német iskolát kijárt, művelt erdélyi románok szintén hozzájárultak a „maghiar” alternatív kifejezésként való elterjedéséhez. De okunk van úgy gondolni, hogy a „maghiar” kifejezés csak a kommunista rezsim alatt kezdett versenyre kelni az „ungur” szóval, mely rendszer azt állította magáról, hogy egyenlő módon bánik az együttélő nemzetiségekkel. A kommunizmus kétségtelenül rossz volt, de mégis nagyobb közéleti szereplést biztosított a magyaroknak, legalábbis az első évtizedben. Akkor válik a román nyelvben hivatalossá a „maghiar” szó. Ez volt a Magyar (vagyis nem „ungur”) Autonóm Tartomány korszaka. Ceauşescu aztán teljesen megváltoztatta az irányvonalat, de ez egy másik történet. Annak, hogy e kifejezés széles körű használatát csak a kommunizmus alatt kényszerítették ki, az a bizonyítéka, hogy maguk a magyarok, amikor románul beszéltek, „ungar”-t mondtak, mint például Makkay az egyik 1928-as parlamenti beszédében: „Deoarece însă cele două biserici ungare protestante, care în credinţă şi în spirit sunt mai aproape de bisericile mele.” („De mivel a két magyar protestáns egyház, mely hitben és szellemben közelebb áll az egyházaimhoz.”)
Valójában itt következik az érdekesebb rész. A kommunizmus bukása után, ahogy az sok más esetben is történt, elkezdődik a zűrzavar. Az emberek már nem tudnak beszélni, és mivel nem tudják helyreállítani a széles körűen lerombolt háború előtti hagyományt, elölről kezdik a dolgokat. Valaki éleselméjűen megállapította, hogy a kommunizmus hatásai csak 1989 után kezdtek egyértelműbbé válni, hiszen csak akkor derült ki, milyen mélyreható volt a kulturális rombolás. Tehát az „ungur” és a „maghiar” kifejezéseket spontán módon kezdik el összevissza elemezni és újraértelmezni egy illékony fogódzókkal rendelkező politikai kontextusban.
Tárkányi István sem veszi észre, hogy az újkeletű román nyelvben egy másfajta különbségtétel is bekövetkezett, nevezetesen a „maghiar” szó udvariasabbnak és javallottabbnak tűnik. Ez valószínűleg azoknak a civil szervezeteknek a nyomására következett be, melyek a kisebbségek védelméért küzdöttek, és melyek révén fennmaradtak a kommunista előírások. Következésképpen a politikai korrektségre érzékenyebb körökben már nem is használják az „ungur” kifejezést. Csak „maghiar”-t mondanak, azt érzékeltetve, hogy az „ungur” kifejezés negatív töltetű. Úgy tűnik, csak az „unguroaică” szónak van jobb sorsa, mert a „maghiar” nőnemű változatát nehezebb megfogalmazni. A nép szóhasználatában természetesen megmaradt az „ungur”, de a jól idomított sajtó több mint 90 százalékos arányban a „maghiar” szót használja.
Következésképpen úgy gondoljuk, hogy mindezeket figyelembe véve a román nyelv, ha tehette volna, szemantikailag sokkal egyértelműbben szétválasztotta volna a két kifejezést. Például, ha az erdélyi magyarokat nevezhette volna el „ungur”-oknak (hiszen ez egy régi, bolgár eredetű szó, melynek nagyon családias töltete van, és inkább a hozzánk, közeliekhez kötődik, nem a tőlünk távoliakhoz) és a magyarországi magyarokat „maghiar”-oknak. Csakhogy itt megjelenik az a formális akadály, hogy a szomszédos országnak pont Ungaria a neve, nem Maghiaria. Ezért aztán elakadt a szétválasztás, amihez a politikai korrektség előírásai is hozzájárultak, melyek (alapos okok nélkül) hajlamosak általánossá tenni a „maghiar” elnevezést a gondozott beszédmódban.
Következésképpen az a legjobb, ha visszatérünk a hagyományhoz: mondjunk „ungur”-t minden kontextusban, és ezzel barátságosak is leszünk a magyarokkal, akik nem akarják, hogy megkülönböztessék őket egymástól, és ugyanakkor saját történelmi ellenséges érzéseinket is meggyógyítjuk anélkül, hogy a politikai korrektség előírásai szerint kellene kényeskednünk.
(dw, eurocom.wordpress.ro)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A szavak nem ártatlanok, ezt jól tudjuk. És éppen ezért jobb megőrizni a régi szavakat, hiszen azok jobban ellenállnak a politikai csábításoknak. Egy romániai magyar publicista, Tárkányi István megpróbálja elmagyarázni az „ungur” és „maghiar” szavak közti különbséget a román nyelvben (Adevărul, 2016. május 19.). Üdvözlendő próbálkozás, hiszen az utóbbi időben némi bizonytalanságot és zavart érzékeltem e két kifejezés használatában.
A szükséges etimológiai eligazítás után a szerző lényegében azt magyarázza, hogy hiba különbséget tenni e két szó között, hiszen az erdélyi magyarok nem akarnak különbözni a magyarországiaktól, következésképpen indokolatlan a származás szerinti osztályozás. „Tekintettel arra, hogy a magyar nyelvben nincs két külön kifejezés a magyarországi és a romániai magyarra”, állítja a szerző, a román nyelvben alaptalan e különbségtételt alkalmazni.
Elvileg egyetértünk Tárkányi Istvánnal, de élünk a lehetőséggel, hogy hozzáfűzzünk néhány megjegyzést. Először is elismerjük, hogy a román nyelvben létezik a tendencia e különbségtételre, de önmagában nem maga a tény a legérdekesebb, hanem a politikai háttere. 1918 után a románoknak mindig is az volt az érdekük, hogy megszakítsák az itteni és az ottani magyarok közötti kapcsolatot, és az első jelentős politikai gesztus az agrárreform volt, amikor a román királyságból való „kilépés” mellett döntő (úgynevezett „optáns” – a szerk.) magyar nagybirtokosok elvesztették földjeiket. A Csehszlovákiában és Jugoszláviában hasonló bánásmódot elszenvedő magyar optánsok pert indítottak a Nemzetek Ligájánál. Ott Titulescu szólalt fel, Magyarország részéről pedig Apponyi gróf. A reform szándéka a Román Királyság a parasztok helyzetének javítására irányuló általános célján túl az volt, hogy megszakítsa az itt maradt magyarok politikai kapcsolatait Magyarországgal.
Következésképpen a különbségtételi vágy (mely a magyarok azon vágyával működött szimmetrikusan, hogy újra ugyanabban az államban találjanak egymásra) rejtett módon gyakorolhat hatást a nyelvre, bár érdekes, hogy a két kifejezés használatával kapcsolatos habozás és a különbségtétel sokkal inkább a kommunizmus bukása után nyilvánult meg. Addig nagyon is jól működött a román nyelvi hagyomány, mely az esetek többségében az „ungur” kifejezést részesítette előnyben, származástól függetlenül. A „maghiar” szó a románok számára túlságosan hivatalosan hangzott, melynek ezenkívül egy elnyomó bürokráciára utaló áthallása is volt, következésképpen továbbra is az „ungur” szó élvezett elsőbbséget. Természetesen a magyar vagy német iskolát kijárt, művelt erdélyi románok szintén hozzájárultak a „maghiar” alternatív kifejezésként való elterjedéséhez. De okunk van úgy gondolni, hogy a „maghiar” kifejezés csak a kommunista rezsim alatt kezdett versenyre kelni az „ungur” szóval, mely rendszer azt állította magáról, hogy egyenlő módon bánik az együttélő nemzetiségekkel. A kommunizmus kétségtelenül rossz volt, de mégis nagyobb közéleti szereplést biztosított a magyaroknak, legalábbis az első évtizedben. Akkor válik a román nyelvben hivatalossá a „maghiar” szó. Ez volt a Magyar (vagyis nem „ungur”) Autonóm Tartomány korszaka. Ceauşescu aztán teljesen megváltoztatta az irányvonalat, de ez egy másik történet. Annak, hogy e kifejezés széles körű használatát csak a kommunizmus alatt kényszerítették ki, az a bizonyítéka, hogy maguk a magyarok, amikor románul beszéltek, „ungar”-t mondtak, mint például Makkay az egyik 1928-as parlamenti beszédében: „Deoarece însă cele două biserici ungare protestante, care în credinţă şi în spirit sunt mai aproape de bisericile mele.” („De mivel a két magyar protestáns egyház, mely hitben és szellemben közelebb áll az egyházaimhoz.”)
Valójában itt következik az érdekesebb rész. A kommunizmus bukása után, ahogy az sok más esetben is történt, elkezdődik a zűrzavar. Az emberek már nem tudnak beszélni, és mivel nem tudják helyreállítani a széles körűen lerombolt háború előtti hagyományt, elölről kezdik a dolgokat. Valaki éleselméjűen megállapította, hogy a kommunizmus hatásai csak 1989 után kezdtek egyértelműbbé válni, hiszen csak akkor derült ki, milyen mélyreható volt a kulturális rombolás. Tehát az „ungur” és a „maghiar” kifejezéseket spontán módon kezdik el összevissza elemezni és újraértelmezni egy illékony fogódzókkal rendelkező politikai kontextusban.
Tárkányi István sem veszi észre, hogy az újkeletű román nyelvben egy másfajta különbségtétel is bekövetkezett, nevezetesen a „maghiar” szó udvariasabbnak és javallottabbnak tűnik. Ez valószínűleg azoknak a civil szervezeteknek a nyomására következett be, melyek a kisebbségek védelméért küzdöttek, és melyek révén fennmaradtak a kommunista előírások. Következésképpen a politikai korrektségre érzékenyebb körökben már nem is használják az „ungur” kifejezést. Csak „maghiar”-t mondanak, azt érzékeltetve, hogy az „ungur” kifejezés negatív töltetű. Úgy tűnik, csak az „unguroaică” szónak van jobb sorsa, mert a „maghiar” nőnemű változatát nehezebb megfogalmazni. A nép szóhasználatában természetesen megmaradt az „ungur”, de a jól idomított sajtó több mint 90 százalékos arányban a „maghiar” szót használja.
Következésképpen úgy gondoljuk, hogy mindezeket figyelembe véve a román nyelv, ha tehette volna, szemantikailag sokkal egyértelműbben szétválasztotta volna a két kifejezést. Például, ha az erdélyi magyarokat nevezhette volna el „ungur”-oknak (hiszen ez egy régi, bolgár eredetű szó, melynek nagyon családias töltete van, és inkább a hozzánk, közeliekhez kötődik, nem a tőlünk távoliakhoz) és a magyarországi magyarokat „maghiar”-oknak. Csakhogy itt megjelenik az a formális akadály, hogy a szomszédos országnak pont Ungaria a neve, nem Maghiaria. Ezért aztán elakadt a szétválasztás, amihez a politikai korrektség előírásai is hozzájárultak, melyek (alapos okok nélkül) hajlamosak általánossá tenni a „maghiar” elnevezést a gondozott beszédmódban.
Következésképpen az a legjobb, ha visszatérünk a hagyományhoz: mondjunk „ungur”-t minden kontextusban, és ezzel barátságosak is leszünk a magyarokkal, akik nem akarják, hogy megkülönböztessék őket egymástól, és ugyanakkor saját történelmi ellenséges érzéseinket is meggyógyítjuk anélkül, hogy a politikai korrektség előírásai szerint kellene kényeskednünk.
(dw, eurocom.wordpress.ro)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 21.
Mindkét nagy román párttal tárgyal az RMDSZ
A PNL-vel és a PSD-vel is koalíciós tárgyalásokat folytat az RMDSZ. Míg Bihar megyében a szociáldemokratákkal lépnek szövetségre, Kolozs megyében a kétnyelvű kolozsvári helységnévtáblák képezik a tétjét az esetleges PNL-RMDSZ-megállapodásnak – számol be Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda és Vásárhelyi-Nyemec Réka a kronika.ro-n.
Mindkét nagy román politikai alakulattal, a Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) is tárgyalásokat folytat az RMDSZ az erdélyi megyei és helyi önkormányzatok megalakulása előtt. Míg megyei szinteken a PSD-vel kötött egyezség, a nagyvárosokban a PNL-vel való együttműködés kedvezne a szövetségnek.
Maros megyéhez hasonlóan Bihar megyében is a PSD-vel lép koalícióra a magyar érdekvédelmi szervezet, erről rövid közleményben tájékoztatta a sajtót. Eszerint az RMDSZ a Bihar megyei önkormányzatban a PSD-vel, illetve a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) lépett koalícióra, ezáltal alakítva többséget a választásokat megyei szinten is megnyerő PNL-vel szemben. A liberálisoknak ugyanis az egyszerű többséghez sem volt elég a megszerzett 17 önkormányzati képviselői mandátum, a PSD 9 és az ALDE 2 képviselője ellenben már többséget tud alkotni az RMDSZ 7 tanácsosával.
A szűkszavú közlemény szerint a megállapodást Kiss Sándor, az RMDSZ megyei elnöke, Ioan Mang, a PSD, és Traian Bodea, az ALDE megyei elnöke látta el kézjegyével. Ennek értelmében a Bihar Megyei Tanácsnak RMDSZ-es elnöke lenne, míg a két alelnök a PSD, illetve az ALDE tanácsosai közül kerülne ki.
Elúszott a váradi alpolgármesterség?
„Ha ez igaz, akkor egyértelmű, hogy Nagyváradnak nem lesz magyar alpolgármestere” – reagált lapunknak a hírre Huszár István. Nagyvárad leköszönő alpolgármestere, volt polgármesterjelölt a városi tanácsba nyert újabb mandátumot a szövetség színeiben, de mint leszögezte, a megyei szintű koalíciós tárgyalások nem tartoztak a hatáskörébe, nem ő írta alá az erről szóló döntést. Huszár úgy vélte, ezek után már városi szinten sincs amiről tárgyalni a PNL-vel, hiszen a váradi tanácsban többségben lévő liberálisok korábban egyértelművé tették: csak akkor engedik át a magyaroknak az egyik alpolgármesteri tisztséget, ha megyei szinten nem a szocialistákkal kötnek paktumot.
Lapunk információi szerint a párt legutóbbi ülésén Ilie Bolojan polgármester már egyértelművé tette, hogy a városnak két PNL-s alpolgármestere lesz, egyikük Florin Birta, aki a Városi Sportklubot irányítja. A váradi döntéshozó testületben egyébként a PNL-nek 18, a PSD-nek 5, míg az RMDSZ-nek négy tanácsosa van, kettővel kevesebb, mint korábban.
A Bihoreanul hetilap internetes kiadásában arról számolt be, hogy a szövetség bihari politikusait megosztotta a koalíciós tárgyalási folyamat, és míg Kiss Sándor a PSD-vel, Szabó Ödön ügyvezető elnök és a párt fiatalabb tagjai a PNL-vel szerettek volna egyezségre jutni. Szabó Ödönt lapzártánkig nem sikerült elérnünk.
Ragaszkodnak a kolozsvári helységnévtáblákhoz
Kolozs megyében eközben a kisebbségi nyelvi jogok érvényesítéséhez köti az RMDSZ, hogy melyik román párttal működik együtt a következő négy évben a megyei, illetve a helyi önkormányzatokban. Bár még múlt héten elkezdődtek a tárgyalások az RMDSZ és a PNL megyei vezetése között, egyelőre nem sikerült megegyezni – erősítette meg a Krónikának Csoma Botond, a szövetség megyei elnöke a helyi román sajtóban megjelent értesüléseket.
Csoma Botond lapunknak elmondta: a szövetség megyei szervezete szabad kezet kapott az RMDSZ országos vezetéstől arra, hogy a lehető legkedvezőbb helyi megállapodást kösse. Elismerte azt is, hogy a koalíciós tárgyalásoknak a kétnyelvű kolozsvári helységnévtáblák kihelyezése is feltétele volt. A megyei elnök kedden Horváth Anna kolozsvári RMDSZ-elnökkel közösen egy közleményt is szétküldött a sajtónak a koalíciós tárgyalások tárgyában. „Meggyőződésünk, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Kolozsváron és Kolozs megyében csak azzal a politikai alakulattal köthetünk középtávú együttműködési megállapodást, amely hajlandó ezt a 12 éve megoldásra váró kérdést mindenki számára átlátható és felvállalható módon rendezni” – olvasható a kommünikében. „Publikussá fogjuk tenni a teljes megállapodást a végén” – ígérte Csoma Botond, hangsúlyozva, hogy még nincs végleges megállapodás.
A Ziua de Cluj ugyanakkor PNL-s forrásokra hivatkozva úgy tudja, a két politikai alakulat megegyezett arról, hogy amennyiben létrejön a megállapodás, a liberális Alin Tise lesz a megyei közgyűlés elnöke, cserében pedig az RMDSZ megkapja az egyik alelnöki széket és Horváth Anna megőrizheti a kolozsvári alpolgármesteri tisztséget.
A portál szerint emellett az is hátravan, hogy a felek megegyezzenek az aranyosgyéresi, bánffyhunyadi, szamosújvári, szászfenesi és gyalui alpolgármesteri tisztségről, illetve az együttműködés formájáról azokon a településeken, ahol többséget tudnak alkotni. Az RMDSZ eközben a PSD-vel is tárgyal, és sajtóinformációk szerint a szociáldemokraták a megyei önkormányzat elnöki tisztségét kínálták fel a szövetségnek, ha velük lép koalícióra.
PNL-s ajánlat Szilágyban
Szilágy megyében eközben a megyei önkormányzat elnöki vagy két alelnöki tisztségét ajánlotta fel az RMDSZ-nek a PNL, amennyiben vele alkot többséget, a szövetségnek ugyanis – akárcsak a többi megyében – a PSD is „udvarol”. A Szilágy megyei döntéshozó testületben a PNL-nek 10, az RMDSZ-nek 8, a PSD-nek pedig 12 tanácsosa van.
Az Agerpres beszámolója szerint Lucian Bode, a liberálisok megyei társelnöke kedden úgy nyilatkozott, ha az RMDSZ-nek van embere és programja a térség fejlesztésére, egy PNL-RMDSZ-egyezmény esetén elnököt állíthatna, ha ellenben nincs erre felkészülve, két alelnökkel vehetne részt a megye vezetésében. Hozzátette, hogy a PNL megyei vezetésének hétfői döntése értelmében az esetleges megyei együttműködést Zilah, Szilágysomlyó, Szilágycseh önkormányzatára és nyolc községre is kiterjesztenék – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
A PNL-vel és a PSD-vel is koalíciós tárgyalásokat folytat az RMDSZ. Míg Bihar megyében a szociáldemokratákkal lépnek szövetségre, Kolozs megyében a kétnyelvű kolozsvári helységnévtáblák képezik a tétjét az esetleges PNL-RMDSZ-megállapodásnak – számol be Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda és Vásárhelyi-Nyemec Réka a kronika.ro-n.
Mindkét nagy román politikai alakulattal, a Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) is tárgyalásokat folytat az RMDSZ az erdélyi megyei és helyi önkormányzatok megalakulása előtt. Míg megyei szinteken a PSD-vel kötött egyezség, a nagyvárosokban a PNL-vel való együttműködés kedvezne a szövetségnek.
Maros megyéhez hasonlóan Bihar megyében is a PSD-vel lép koalícióra a magyar érdekvédelmi szervezet, erről rövid közleményben tájékoztatta a sajtót. Eszerint az RMDSZ a Bihar megyei önkormányzatban a PSD-vel, illetve a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) lépett koalícióra, ezáltal alakítva többséget a választásokat megyei szinten is megnyerő PNL-vel szemben. A liberálisoknak ugyanis az egyszerű többséghez sem volt elég a megszerzett 17 önkormányzati képviselői mandátum, a PSD 9 és az ALDE 2 képviselője ellenben már többséget tud alkotni az RMDSZ 7 tanácsosával.
A szűkszavú közlemény szerint a megállapodást Kiss Sándor, az RMDSZ megyei elnöke, Ioan Mang, a PSD, és Traian Bodea, az ALDE megyei elnöke látta el kézjegyével. Ennek értelmében a Bihar Megyei Tanácsnak RMDSZ-es elnöke lenne, míg a két alelnök a PSD, illetve az ALDE tanácsosai közül kerülne ki.
Elúszott a váradi alpolgármesterség?
„Ha ez igaz, akkor egyértelmű, hogy Nagyváradnak nem lesz magyar alpolgármestere” – reagált lapunknak a hírre Huszár István. Nagyvárad leköszönő alpolgármestere, volt polgármesterjelölt a városi tanácsba nyert újabb mandátumot a szövetség színeiben, de mint leszögezte, a megyei szintű koalíciós tárgyalások nem tartoztak a hatáskörébe, nem ő írta alá az erről szóló döntést. Huszár úgy vélte, ezek után már városi szinten sincs amiről tárgyalni a PNL-vel, hiszen a váradi tanácsban többségben lévő liberálisok korábban egyértelművé tették: csak akkor engedik át a magyaroknak az egyik alpolgármesteri tisztséget, ha megyei szinten nem a szocialistákkal kötnek paktumot.
Lapunk információi szerint a párt legutóbbi ülésén Ilie Bolojan polgármester már egyértelművé tette, hogy a városnak két PNL-s alpolgármestere lesz, egyikük Florin Birta, aki a Városi Sportklubot irányítja. A váradi döntéshozó testületben egyébként a PNL-nek 18, a PSD-nek 5, míg az RMDSZ-nek négy tanácsosa van, kettővel kevesebb, mint korábban.
A Bihoreanul hetilap internetes kiadásában arról számolt be, hogy a szövetség bihari politikusait megosztotta a koalíciós tárgyalási folyamat, és míg Kiss Sándor a PSD-vel, Szabó Ödön ügyvezető elnök és a párt fiatalabb tagjai a PNL-vel szerettek volna egyezségre jutni. Szabó Ödönt lapzártánkig nem sikerült elérnünk.
Ragaszkodnak a kolozsvári helységnévtáblákhoz
Kolozs megyében eközben a kisebbségi nyelvi jogok érvényesítéséhez köti az RMDSZ, hogy melyik román párttal működik együtt a következő négy évben a megyei, illetve a helyi önkormányzatokban. Bár még múlt héten elkezdődtek a tárgyalások az RMDSZ és a PNL megyei vezetése között, egyelőre nem sikerült megegyezni – erősítette meg a Krónikának Csoma Botond, a szövetség megyei elnöke a helyi román sajtóban megjelent értesüléseket.
Csoma Botond lapunknak elmondta: a szövetség megyei szervezete szabad kezet kapott az RMDSZ országos vezetéstől arra, hogy a lehető legkedvezőbb helyi megállapodást kösse. Elismerte azt is, hogy a koalíciós tárgyalásoknak a kétnyelvű kolozsvári helységnévtáblák kihelyezése is feltétele volt. A megyei elnök kedden Horváth Anna kolozsvári RMDSZ-elnökkel közösen egy közleményt is szétküldött a sajtónak a koalíciós tárgyalások tárgyában. „Meggyőződésünk, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Kolozsváron és Kolozs megyében csak azzal a politikai alakulattal köthetünk középtávú együttműködési megállapodást, amely hajlandó ezt a 12 éve megoldásra váró kérdést mindenki számára átlátható és felvállalható módon rendezni” – olvasható a kommünikében. „Publikussá fogjuk tenni a teljes megállapodást a végén” – ígérte Csoma Botond, hangsúlyozva, hogy még nincs végleges megállapodás.
A Ziua de Cluj ugyanakkor PNL-s forrásokra hivatkozva úgy tudja, a két politikai alakulat megegyezett arról, hogy amennyiben létrejön a megállapodás, a liberális Alin Tise lesz a megyei közgyűlés elnöke, cserében pedig az RMDSZ megkapja az egyik alelnöki széket és Horváth Anna megőrizheti a kolozsvári alpolgármesteri tisztséget.
A portál szerint emellett az is hátravan, hogy a felek megegyezzenek az aranyosgyéresi, bánffyhunyadi, szamosújvári, szászfenesi és gyalui alpolgármesteri tisztségről, illetve az együttműködés formájáról azokon a településeken, ahol többséget tudnak alkotni. Az RMDSZ eközben a PSD-vel is tárgyal, és sajtóinformációk szerint a szociáldemokraták a megyei önkormányzat elnöki tisztségét kínálták fel a szövetségnek, ha velük lép koalícióra.
PNL-s ajánlat Szilágyban
Szilágy megyében eközben a megyei önkormányzat elnöki vagy két alelnöki tisztségét ajánlotta fel az RMDSZ-nek a PNL, amennyiben vele alkot többséget, a szövetségnek ugyanis – akárcsak a többi megyében – a PSD is „udvarol”. A Szilágy megyei döntéshozó testületben a PNL-nek 10, az RMDSZ-nek 8, a PSD-nek pedig 12 tanácsosa van.
Az Agerpres beszámolója szerint Lucian Bode, a liberálisok megyei társelnöke kedden úgy nyilatkozott, ha az RMDSZ-nek van embere és programja a térség fejlesztésére, egy PNL-RMDSZ-egyezmény esetén elnököt állíthatna, ha ellenben nincs erre felkészülve, két alelnökkel vehetne részt a megye vezetésében. Hozzátette, hogy a PNL megyei vezetésének hétfői döntése értelmében az esetleges megyei együttműködést Zilah, Szilágysomlyó, Szilágycseh önkormányzatára és nyolc községre is kiterjesztenék – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. június 21.
Lerepített templomtorony, tetőzet nélküli házak
Ítéletidő Kutyfalván
A vasárnap esti ítéletidő után kerestük fel a Marosvásárhelytől 36 km-re, Marosludastól öt kilométerre délkeletre fekvő Kutyfalva községközpontot, ahol helyszíni szemlénk során újra megbizonyosodhattunk a természet mindenható, romboló erejéről.
A helybéliek arról számoltak be, hogy olyan tornádószerű jelenséget éltek át, amilyenhez hasonlóban korábban sosem volt részük. A település bejáratánál összecsombolyított helységnévtábla jelezte, hogy az előző este ott áthaladó orkánerejű szél nem ismert határokat. A kifedett háztetőkön, a gyökerestül kicsavart diófákon, kettőbe hasított gyümölcsfákon mind ott maradt az óriási erejű vihar nyoma.
Krízisbizottság a községházán
A községközpont önkormányzatának székhelyén összeült krízisbizottság tagjai – Dorin Oltean ezredes, a Maros megyei Vészhelyzeti Felügyelőség vezetője, Lucian Goga főispán, Suta Ilie polgármester, valamint a tanácsosok – a legfontosabb teendőket tárgyalták, illet-ve a gyorssegély kiosztását elemezték. Amint kérdésünkre Lucian Goga prefektus elmondta, sürgősségi lépésként krízisbizottságot alakítottak, felmérni a legszükségesebb teendőket és a károkat, ugyanakkor a lakosságot próbálják nyugalomra inteni, mert nem lehet egyik percről a másikra helyrehozni azt a rengeteg kárt, amit a vasárnap esti vihar okozott. Nincs olyan ház, amelyről ne hiányozna tetőcserép, s valamilyen formában ne károsodott volna. "A Transelectricát és az Electrica áramszolgáltatót értesítettük, mert estig nagy teljesítményű generátorokat fogunk üzembe helyezni, ehhez azonban kell az Electrica felmérése és engedélyezése, az esetleges rövidzárlatokat megelőzendő. A vihar miatt Kutyfalva és Marosdátos teljes mértékben áramellátás nélkül maradt, illetve a környező települések áramellátását is érintette a hat darab magasfeszültségű villanyoszlop kidőlése" – mondta a főispán, hozzátéve, hogy mintegy 14.000 fogyasztót érintett az áramkimaradás, ez a szám a hétfő déli órákra hozzávetőleg hatezerre csökkent. Kérdésünkre, hogy gyorssegélyben részesülnek-e a károsultak, a prefektus hangsúlyozta, hogy jelenleg az önkormányzat alkalmazottai utcánként próbálják összesíteni a károk értékét, minden ingatlan tulajdonosával elbeszélgetnek, és feljegyzik a becsült kár mértékét annak érdekében, hogy a megyei főispáni hivatal a kormánytól gyorssegélyt igényeljen, aminek érkezése valószínűleg két hétbe is beletelhet.
Amint a község polgármestere Suta Ilie kifejtette, a csendőrök az egyedülálló időseknek, özvegyasszonyoknak, magatehetetlen embereknek próbálnak mindenekelőtt segíteni. "Megrendeltünk 2000 cserepet, ez természetesen nagyon kevés, most próbáljuk felkutatni a lehetőségeket, mert raktáron lévő cserép a környéken nincs elegendő. A környékbeli településekről, Marosludasról is érkeztek felajánlások. Hozzávetőleg száz megyei vészhelyzetis, csendőr és rendőr segédkezik a károk helyreállításában" – mondta az önkormányzat elöljárója.
Közösségi összefogás
Lukács Vilmos István református lelkipásztor elmondta, a tíz percet sem tartó vihar a paplakot is kifedte, a diófa alatt parkoló személygépkocsira zuhant egy jókora ág, mely azt is károsította. A református templom toronyrészének falba épített tartókoszorújából kiszakította a tartógerendákat, és úgy csapta a földre a tornyot, hogy – szerencse a szerencsétlenségben –, nem károsította a nemrég felújított templomhajó tetőszerkezetét. Amint a lelkipásztor elmondta, amit lehet, megpróbálnak önerőből helyreállítani. "Hálásak vagyunk a fizikai segítségnyújtásért, amely a kora reggeli órákban megérkezett. A szomszéd települések lelkészei, elöljárói az első órákban felajánlották a segítségüket, támogatásukat, amire igencsak nagy szükség lesz az elkövetkezőkben is, a költséges helyreállítási munkálatok során".
A főút melletti vegyeskereskedés üzemeltetője elmondta, az ő ingatlanában a legtöbb kárt a szomszéd tetőzetéből kitépett és átrepített gerendák okozták. Egyelőre a család önerőből próbálja a károkat helyreállítani.
Egy özvegyasszony a használaton kívül helyezett gáztűzhely eredeti helyét mutatja az udvarán.
"Csekély" négy méterre lódította arrébb a szélvihar, de gerendákat is repített a fémkerítésükre, a nyomuk jól látható. Könnyeit törölgetve legnagyobb aggodalmát sírta el nekünk: ha újra elered az eső, a kifedett tetőzeten tovább ázik majd a lakás mennyezete, mely beomolhat, de nincs kitől segítségre számítson. Gyermekei külföldön élnek, a településen mindenki a maga gondjával van elfoglalva, ottjártunkkor ő még nem került sorra az intézményes segítségnyújtásban.
*
Vasárnap este a Maros megyén végigsöprő orkán erejű vihar Kutyfalván és Marosdátoson okozott tetemes anyagi károkat. A Horea Vészhelyzeti Felügyelőség szóvivője, Gagyi Mihai kérdésünkre elmondta, községszinten több mint 300 ingatlan tetőzete megrongálódott, tizenkettő teljesen tönkrement, két templom tornya is megrongálódott. Az ítéletidő nyomán Kutyfalva községben hat magasfeszültségű villanyoszlop kidőlt, ezért áramellátás nélkül maradt a község, súlyosabb személyi sérülés nem történt, ketten könnyebb sérüléssel megúszták. Amint a szóvivő kifejtette, Kutyfalván 153 lakóház tetőzete részlegesen megrongálódott, hét teljesen tönkrement, ugyanakkor a községközpont tömbházának a tetőzete is megrongálódott, a református templom tornyát pedig teljesen kifedte a szélvihar. Marosdátoson 150 háztető rongálódott meg, öt tetőzetet teljesen újjá kell építeni.
Marosvécsen az orkán erejű szélviharnak – mely személygépkocsira döntött egy fát – halálos áldozata is volt. A járműben ülő kétéves kislány belehalt sérüléseibe, az édesapát a rohammentősök feszítővágóval szabadították ki, az édesanya és másik két kiskorú gyerek nagyobb sérülések nélkül megúszta.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
Ítéletidő Kutyfalván
A vasárnap esti ítéletidő után kerestük fel a Marosvásárhelytől 36 km-re, Marosludastól öt kilométerre délkeletre fekvő Kutyfalva községközpontot, ahol helyszíni szemlénk során újra megbizonyosodhattunk a természet mindenható, romboló erejéről.
A helybéliek arról számoltak be, hogy olyan tornádószerű jelenséget éltek át, amilyenhez hasonlóban korábban sosem volt részük. A település bejáratánál összecsombolyított helységnévtábla jelezte, hogy az előző este ott áthaladó orkánerejű szél nem ismert határokat. A kifedett háztetőkön, a gyökerestül kicsavart diófákon, kettőbe hasított gyümölcsfákon mind ott maradt az óriási erejű vihar nyoma.
Krízisbizottság a községházán
A községközpont önkormányzatának székhelyén összeült krízisbizottság tagjai – Dorin Oltean ezredes, a Maros megyei Vészhelyzeti Felügyelőség vezetője, Lucian Goga főispán, Suta Ilie polgármester, valamint a tanácsosok – a legfontosabb teendőket tárgyalták, illet-ve a gyorssegély kiosztását elemezték. Amint kérdésünkre Lucian Goga prefektus elmondta, sürgősségi lépésként krízisbizottságot alakítottak, felmérni a legszükségesebb teendőket és a károkat, ugyanakkor a lakosságot próbálják nyugalomra inteni, mert nem lehet egyik percről a másikra helyrehozni azt a rengeteg kárt, amit a vasárnap esti vihar okozott. Nincs olyan ház, amelyről ne hiányozna tetőcserép, s valamilyen formában ne károsodott volna. "A Transelectricát és az Electrica áramszolgáltatót értesítettük, mert estig nagy teljesítményű generátorokat fogunk üzembe helyezni, ehhez azonban kell az Electrica felmérése és engedélyezése, az esetleges rövidzárlatokat megelőzendő. A vihar miatt Kutyfalva és Marosdátos teljes mértékben áramellátás nélkül maradt, illetve a környező települések áramellátását is érintette a hat darab magasfeszültségű villanyoszlop kidőlése" – mondta a főispán, hozzátéve, hogy mintegy 14.000 fogyasztót érintett az áramkimaradás, ez a szám a hétfő déli órákra hozzávetőleg hatezerre csökkent. Kérdésünkre, hogy gyorssegélyben részesülnek-e a károsultak, a prefektus hangsúlyozta, hogy jelenleg az önkormányzat alkalmazottai utcánként próbálják összesíteni a károk értékét, minden ingatlan tulajdonosával elbeszélgetnek, és feljegyzik a becsült kár mértékét annak érdekében, hogy a megyei főispáni hivatal a kormánytól gyorssegélyt igényeljen, aminek érkezése valószínűleg két hétbe is beletelhet.
Amint a község polgármestere Suta Ilie kifejtette, a csendőrök az egyedülálló időseknek, özvegyasszonyoknak, magatehetetlen embereknek próbálnak mindenekelőtt segíteni. "Megrendeltünk 2000 cserepet, ez természetesen nagyon kevés, most próbáljuk felkutatni a lehetőségeket, mert raktáron lévő cserép a környéken nincs elegendő. A környékbeli településekről, Marosludasról is érkeztek felajánlások. Hozzávetőleg száz megyei vészhelyzetis, csendőr és rendőr segédkezik a károk helyreállításában" – mondta az önkormányzat elöljárója.
Közösségi összefogás
Lukács Vilmos István református lelkipásztor elmondta, a tíz percet sem tartó vihar a paplakot is kifedte, a diófa alatt parkoló személygépkocsira zuhant egy jókora ág, mely azt is károsította. A református templom toronyrészének falba épített tartókoszorújából kiszakította a tartógerendákat, és úgy csapta a földre a tornyot, hogy – szerencse a szerencsétlenségben –, nem károsította a nemrég felújított templomhajó tetőszerkezetét. Amint a lelkipásztor elmondta, amit lehet, megpróbálnak önerőből helyreállítani. "Hálásak vagyunk a fizikai segítségnyújtásért, amely a kora reggeli órákban megérkezett. A szomszéd települések lelkészei, elöljárói az első órákban felajánlották a segítségüket, támogatásukat, amire igencsak nagy szükség lesz az elkövetkezőkben is, a költséges helyreállítási munkálatok során".
A főút melletti vegyeskereskedés üzemeltetője elmondta, az ő ingatlanában a legtöbb kárt a szomszéd tetőzetéből kitépett és átrepített gerendák okozták. Egyelőre a család önerőből próbálja a károkat helyreállítani.
Egy özvegyasszony a használaton kívül helyezett gáztűzhely eredeti helyét mutatja az udvarán.
"Csekély" négy méterre lódította arrébb a szélvihar, de gerendákat is repített a fémkerítésükre, a nyomuk jól látható. Könnyeit törölgetve legnagyobb aggodalmát sírta el nekünk: ha újra elered az eső, a kifedett tetőzeten tovább ázik majd a lakás mennyezete, mely beomolhat, de nincs kitől segítségre számítson. Gyermekei külföldön élnek, a településen mindenki a maga gondjával van elfoglalva, ottjártunkkor ő még nem került sorra az intézményes segítségnyújtásban.
*
Vasárnap este a Maros megyén végigsöprő orkán erejű vihar Kutyfalván és Marosdátoson okozott tetemes anyagi károkat. A Horea Vészhelyzeti Felügyelőség szóvivője, Gagyi Mihai kérdésünkre elmondta, községszinten több mint 300 ingatlan tetőzete megrongálódott, tizenkettő teljesen tönkrement, két templom tornya is megrongálódott. Az ítéletidő nyomán Kutyfalva községben hat magasfeszültségű villanyoszlop kidőlt, ezért áramellátás nélkül maradt a község, súlyosabb személyi sérülés nem történt, ketten könnyebb sérüléssel megúszták. Amint a szóvivő kifejtette, Kutyfalván 153 lakóház tetőzete részlegesen megrongálódott, hét teljesen tönkrement, ugyanakkor a községközpont tömbházának a tetőzete is megrongálódott, a református templom tornyát pedig teljesen kifedte a szélvihar. Marosdátoson 150 háztető rongálódott meg, öt tetőzetet teljesen újjá kell építeni.
Marosvécsen az orkán erejű szélviharnak – mely személygépkocsira döntött egy fát – halálos áldozata is volt. A járműben ülő kétéves kislány belehalt sérüléseibe, az édesapát a rohammentősök feszítővágóval szabadították ki, az édesanya és másik két kiskorú gyerek nagyobb sérülések nélkül megúszta.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 24.
Péter Ferencet választották Maros Megye Tanácsának elnökévé
Az eredeti kétpárti egyezségnek megfelelően, az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatásával Péter Ferencet választották a Maros megyei önkormányzat élére a pénteki beiktató tanácsülésen.
Hiába próbált trükközni a megyei önkormányzat alakuló ülésén a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azzal, hogy a szociáldemokrata Ovidiu Dancut javasolta Maros Megye Tanácsának elnöki tisztségbe, tervével nem sikerült megtörnie az RMDSZ és a PSD közti egyezséget. Dancu megköszönte a bizalmat, de nem élt vele, így mindössze Péter Ferenc és a PNL „valós jelöltje”, Mara Togănel maradt versenyben. Utóbbira csak a tíz párttársa voksolt, míg Szováta volt polgármestere begyűjtötte a teremben lévő összes RMDSZ-es és PSD-s kollégája szavazatát. A 15 magyar képviselőből tizennégyen emelték magasba a kezüket, a frakció 15. tagja, Tatár Béla igazoltan hiányzott.
A liberálisok számára az alelnöki tisztségek elosztásánál sem termett babér. A tetőtől talpig népviseletbe öltözött Nadia Raţă a demokrácia játékszabályairól próbálta győzködni tanácsos kollégáit, de csak liberális párttársai szavaztak rá. A szintén PNL-s Ovidiu Ilieş ennél is kevesebb szavazatot, mindössze kilencet kapott. Ezzel szemben a PSD két politikusa, Ovidiu Dancu és Alexandru Câmpean begyűjtötték a koalíció huszonnégy szavazatát. Előbbi a második mandátumát kezdi az alelnöki székben, míg utóbbi nyugalmazott rendőrparancsnokként újonnan érkezett a politikába.
A megválasztott tanácsosok közül négyen, Ioan Cristian Chirteş, Maria Precup, Ştefan Sânpălean és Horaţiu Suciu, mint várható volt, visszaléptek. Valamennyien csak a nevüket adták a választások sikeréhez, a párt húzóemberei voltak a listán, de nem gondolták komolyan, hogy négy éven keresztül a megyei tanács tagjai legyenek.
Beiktatását követően az újonnan megválasztott Péter Ferenc megígérte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy Maros megye gazdaságilag, az infrastruktúra fejlesztése szempontjából fellendüljön, hogy minél több pénzt vonzzanak a térségbe, és ezáltal visszanyerje potenciálját a régióban.
Önmagát bojkottálta a koronkai tanács
Az újonnan választott polgármester és a nyolc RMDSZ-es tanácsos bojkottja miatt nem alakult meg a koronkai önkormányzat. Takács Szabolcs és nyolc kollégája nem is jelent meg a csütörtöki alakuló ülésen – melyen a kormányhivatal Nagy Zsigmond alprefektus által képviseltette magát –, nem is adott életjelt magáról. Hiába hívogatták telefonon az összegyűlt kollégák az RMDSZ-es elöljárót és képviselőtársait, egyikük sem válaszolt. A leginkább a néppárti Márton Irmát érintették a történtek. A betegen fekvő hölgy a kórházból kérezkedett el, hogy kollégáival együtt letegye az esküt. Az RMDSZ-es bojkott annál is érthetetlenebb, hogy a szövetség többségben van a 13 fős tanácsban. Lapunknak sem sikerült elérni a koronkai választottakat. A pénteken kiadott polgármesteri összehívó szerint szombaton 12 órától második nekifutásra próbálkoznak megalakítani a tanácsot.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Az eredeti kétpárti egyezségnek megfelelően, az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatásával Péter Ferencet választották a Maros megyei önkormányzat élére a pénteki beiktató tanácsülésen.
Hiába próbált trükközni a megyei önkormányzat alakuló ülésén a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azzal, hogy a szociáldemokrata Ovidiu Dancut javasolta Maros Megye Tanácsának elnöki tisztségbe, tervével nem sikerült megtörnie az RMDSZ és a PSD közti egyezséget. Dancu megköszönte a bizalmat, de nem élt vele, így mindössze Péter Ferenc és a PNL „valós jelöltje”, Mara Togănel maradt versenyben. Utóbbira csak a tíz párttársa voksolt, míg Szováta volt polgármestere begyűjtötte a teremben lévő összes RMDSZ-es és PSD-s kollégája szavazatát. A 15 magyar képviselőből tizennégyen emelték magasba a kezüket, a frakció 15. tagja, Tatár Béla igazoltan hiányzott.
A liberálisok számára az alelnöki tisztségek elosztásánál sem termett babér. A tetőtől talpig népviseletbe öltözött Nadia Raţă a demokrácia játékszabályairól próbálta győzködni tanácsos kollégáit, de csak liberális párttársai szavaztak rá. A szintén PNL-s Ovidiu Ilieş ennél is kevesebb szavazatot, mindössze kilencet kapott. Ezzel szemben a PSD két politikusa, Ovidiu Dancu és Alexandru Câmpean begyűjtötték a koalíció huszonnégy szavazatát. Előbbi a második mandátumát kezdi az alelnöki székben, míg utóbbi nyugalmazott rendőrparancsnokként újonnan érkezett a politikába.
A megválasztott tanácsosok közül négyen, Ioan Cristian Chirteş, Maria Precup, Ştefan Sânpălean és Horaţiu Suciu, mint várható volt, visszaléptek. Valamennyien csak a nevüket adták a választások sikeréhez, a párt húzóemberei voltak a listán, de nem gondolták komolyan, hogy négy éven keresztül a megyei tanács tagjai legyenek.
Beiktatását követően az újonnan megválasztott Péter Ferenc megígérte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy Maros megye gazdaságilag, az infrastruktúra fejlesztése szempontjából fellendüljön, hogy minél több pénzt vonzzanak a térségbe, és ezáltal visszanyerje potenciálját a régióban.
Önmagát bojkottálta a koronkai tanács
Az újonnan választott polgármester és a nyolc RMDSZ-es tanácsos bojkottja miatt nem alakult meg a koronkai önkormányzat. Takács Szabolcs és nyolc kollégája nem is jelent meg a csütörtöki alakuló ülésen – melyen a kormányhivatal Nagy Zsigmond alprefektus által képviseltette magát –, nem is adott életjelt magáról. Hiába hívogatták telefonon az összegyűlt kollégák az RMDSZ-es elöljárót és képviselőtársait, egyikük sem válaszolt. A leginkább a néppárti Márton Irmát érintették a történtek. A betegen fekvő hölgy a kórházból kérezkedett el, hogy kollégáival együtt letegye az esküt. Az RMDSZ-es bojkott annál is érthetetlenebb, hogy a szövetség többségben van a 13 fős tanácsban. Lapunknak sem sikerült elérni a koronkai választottakat. A pénteken kiadott polgármesteri összehívó szerint szombaton 12 órától második nekifutásra próbálkoznak megalakítani a tanácsot.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2016. június 25.
Többnyelvű táblák: politikai akarat van, határidő nincs
Korábbi tisztségében marad Horváth Anna és Vákár István
Az RMDSZ Kolozs Megyei szervezetének a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) kötött megállapodása értelmében Horváth Anna marad Kolozsvár alpolgármestere, és Vákár István viseli a Kolozs Megyei Tanács alelnöki tisztségét: tegnap, a Kolozsvári Helyi Tanács illetve a Kolozs Megyei Tanács alakuló ülésén mind Horváth Annát, mind Vákár Istvánt meg is választották e tisztségekbe. Közben az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének vezetősége ismertette a sajtónak a négy évre szóló egyezményt, amely elsősorban elvek köré épül, így rendelkezik a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséről is azokon a településeken, ahol a két politikai szervezet alkot többséget. Csoma Botond és Horváth Anna alpolgármester azt nyilatkozta: úgy látják, létezik politikai akarat a román pártok részéről a többnyelvű városjelzők kihelyezésére, ám a határidőt azért nem szabták meg, mivel ezzel megkérdőjeleződött volna a román félbe vetett bizalom.
Két órás ceremónián iktatták be tegnap délelőtt a Kolozsvári Helyi Tanács 27 tanácsosát, köztük Horváth Anna újraválasztott alpolgármestert, Csoma Botondot, a szövetség Kolozs megyei szervezetének elnökét, Oláh Emesét, Rácz Leventét és a magyar egyházak javaslatára az RMDSZ-listán mandátumot szerző Gergely Balázst.
Az önkormányzat másik alpolgármestere a liberális Dan Tarcea lett; ő 21 szavazatot kapott, míg Horváth Anna 23-at. A Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjére, Horea Nasra tanácsosra csak párttársai szavaztak, így meg kellett elégednie öt szavazattal.
Az ülés elejét a korelnök Ioan Pop (PNL) tanácsos vezette a két legfiatalabb tanácsossal, Rácz Leventével és Bachar Mohamad Molhemmel együtt. Pop meg is jegyezte, hogy a háromtagú ülésvezetés mennyire multietnikus és multikulturális, hiszen egy román, egy magyar és egy szír tanácsosból áll. Az is eldőlt: az ülésvezetői tisztséget az elkövetkező három hónapban dr. Florin Stamatian PNL-s városi tanácsos (volt prefektus) látja el.
A kolozsvári tanács 27 tagja közül egyébként ketten szíriai származásúak, és van egy olasz tanácsos is. A 24 éves Bachar Molhem (PNL) most kezdi első mandátumát; ő a szíriai Aleppó városában született, és hatévesen költözött szüleivel Kolozsvárra. Elvégezte a Babeş– Bolyai Tudományegyetem (BBTE) jogi karát, jelenleg a I. Haţieganu Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem ötödéves fogorvosi hallgatója, aki román–szír kettős állampolgár. A 31 éves Horea Nasra szintén Szíriában született, szír nemzetiségű román állampolgár; ő nyolcéves kora óta él Kolozsváron és történelem szakon végzett; édesapja szír, édesanyja román, mindketten Bukarestben laknak.
Giacomo Dreoni olasz üzletember második tanácsosi mandátumát kezdte el a liberális párt színeiben; mivel a tegnapi alakuló ülésről hiányzott, ezért majd a következő alkalommal teszi le az esküt. 1999 óta él Romániában.
Szabadság (Kolozsvár)
Korábbi tisztségében marad Horváth Anna és Vákár István
Az RMDSZ Kolozs Megyei szervezetének a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) kötött megállapodása értelmében Horváth Anna marad Kolozsvár alpolgármestere, és Vákár István viseli a Kolozs Megyei Tanács alelnöki tisztségét: tegnap, a Kolozsvári Helyi Tanács illetve a Kolozs Megyei Tanács alakuló ülésén mind Horváth Annát, mind Vákár Istvánt meg is választották e tisztségekbe. Közben az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének vezetősége ismertette a sajtónak a négy évre szóló egyezményt, amely elsősorban elvek köré épül, így rendelkezik a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséről is azokon a településeken, ahol a két politikai szervezet alkot többséget. Csoma Botond és Horváth Anna alpolgármester azt nyilatkozta: úgy látják, létezik politikai akarat a román pártok részéről a többnyelvű városjelzők kihelyezésére, ám a határidőt azért nem szabták meg, mivel ezzel megkérdőjeleződött volna a román félbe vetett bizalom.
Két órás ceremónián iktatták be tegnap délelőtt a Kolozsvári Helyi Tanács 27 tanácsosát, köztük Horváth Anna újraválasztott alpolgármestert, Csoma Botondot, a szövetség Kolozs megyei szervezetének elnökét, Oláh Emesét, Rácz Leventét és a magyar egyházak javaslatára az RMDSZ-listán mandátumot szerző Gergely Balázst.
Az önkormányzat másik alpolgármestere a liberális Dan Tarcea lett; ő 21 szavazatot kapott, míg Horváth Anna 23-at. A Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjére, Horea Nasra tanácsosra csak párttársai szavaztak, így meg kellett elégednie öt szavazattal.
Az ülés elejét a korelnök Ioan Pop (PNL) tanácsos vezette a két legfiatalabb tanácsossal, Rácz Leventével és Bachar Mohamad Molhemmel együtt. Pop meg is jegyezte, hogy a háromtagú ülésvezetés mennyire multietnikus és multikulturális, hiszen egy román, egy magyar és egy szír tanácsosból áll. Az is eldőlt: az ülésvezetői tisztséget az elkövetkező három hónapban dr. Florin Stamatian PNL-s városi tanácsos (volt prefektus) látja el.
A kolozsvári tanács 27 tagja közül egyébként ketten szíriai származásúak, és van egy olasz tanácsos is. A 24 éves Bachar Molhem (PNL) most kezdi első mandátumát; ő a szíriai Aleppó városában született, és hatévesen költözött szüleivel Kolozsvárra. Elvégezte a Babeş– Bolyai Tudományegyetem (BBTE) jogi karát, jelenleg a I. Haţieganu Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem ötödéves fogorvosi hallgatója, aki román–szír kettős állampolgár. A 31 éves Horea Nasra szintén Szíriában született, szír nemzetiségű román állampolgár; ő nyolcéves kora óta él Kolozsváron és történelem szakon végzett; édesapja szír, édesanyja román, mindketten Bukarestben laknak.
Giacomo Dreoni olasz üzletember második tanácsosi mandátumát kezdte el a liberális párt színeiben; mivel a tegnapi alakuló ülésről hiányzott, ezért majd a következő alkalommal teszi le az esküt. 1999 óta él Romániában.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 2.
Tizedik évadát zárta az M Stúdió
„Talán a Flow Fesztivált emelném ki elsősorban az évad eseményei közül, amely által olyan előadásokat próbáltunk elhozni Sepsiszentgyörgyre, amelyek a mozgásszínház műfaján belül különböző irányokba mutatva nemzetközi minőséget képviselnek. Bízom benne, hogy a fesztivál szervezése révén hosszú távon is csak nyerhet a társulatunk, és a Sepsiszentgyörgyi nézők is, hisz azt a színházi műfajt próbáljuk ezáltal közelebb vinni hozzájuk, amellyel aligha lehet alkalmuk találkozni az erdélyi színházakban” – mondta el lapunknak Márton Imola, az M Stúdió Mozgásszínház művészeti vezetője az évadzárás kapcsán.
A társulatvezető kifejtette, az idei évad mindhárom produkciója fontos együttműködések eredményeképpen született: a Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel című, Nagy Botond által rendezett előadás első koprodukciójuk volt a Tamási Áron Színházzal, először dolgozott a társulattal Horațiu Mihaiu rendező, aki Ibsen darabja alapján A tenger című előadást vitte színre, és ebben az évadban készült Sztravinszkij Tavaszi áldozat című balettjéből az első, klasszikus zenére épülő előadásuk Andreia Gavriliu rendezésében. Mindezek mellett a már említett Flow Fesztiválra olyan világhírű társulatok produkcióit hozták el, mint a Frenák Pál Társulat, a Horváth Csaba által vezetett Forte Társulat vagy a Fehér Ferenc állandó alkotótársaiból álló együttes. Márton Imola arról is beszélt, hogy az évad során fontos fesztiválokon vett részt a csapat: Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházak Kollokviumán és a Dance.movement.theatre nevű fesztiválon, Nagyszebenben a Festivalul Tânăr nevű seregszemlén, Szkopjeben (Macedónia) a Panphys Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválon, Aradon az Új Színházi Fesztiválon, Târgoviștén a Nemzetközi Bábel Fesztiválon, ezenkívül pedig vendégszerepléseket is vállaltak Temesváron, Budapesten, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Marseille-ben is, Kézdivásárhelyen és Brassóban pedig bérletes előadásokat játszottak. Mint mondta, a korábbi évadokhoz képest idén nagyobb figyelmet fordítottak a belföldi jelenlétre.
A következő évadban a tervek szerint Radu Afrim, Fehér Ferenc és Bocsárdi László rendez a társulatnál, Afrim előadása az Andrei Mureșanu Színházzal együttműködésben készül, a Fehér Ferenc által rendezett produkció pedig western lesz mozgásszínházi változatban. Mint megtudhattuk, új színészi állást hirdet az M Stúdió, amelyre nők és férfiak is jelentkezhetnek július 20-ig, bővebb információkat ezzel kapcsolatosan az m-studio.ro honlapon találhatnak az érdeklődők. A társulatvezető azt is elmondta, hogy a színház technikai szempontból is fejlődni próbál – idén bővíteni tudták fénytechnikai berendezésüket, ami nagy jelentőségű beruházás volt –, és az elmúlt évadokhoz viszonyítva előadásaikat is többen látogatták, ami örvendetes, mert azt bizonyítja, hogy egyre nyitottabbá válik irányukba a szentgyörgyi közönség.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„Talán a Flow Fesztivált emelném ki elsősorban az évad eseményei közül, amely által olyan előadásokat próbáltunk elhozni Sepsiszentgyörgyre, amelyek a mozgásszínház műfaján belül különböző irányokba mutatva nemzetközi minőséget képviselnek. Bízom benne, hogy a fesztivál szervezése révén hosszú távon is csak nyerhet a társulatunk, és a Sepsiszentgyörgyi nézők is, hisz azt a színházi műfajt próbáljuk ezáltal közelebb vinni hozzájuk, amellyel aligha lehet alkalmuk találkozni az erdélyi színházakban” – mondta el lapunknak Márton Imola, az M Stúdió Mozgásszínház művészeti vezetője az évadzárás kapcsán.
A társulatvezető kifejtette, az idei évad mindhárom produkciója fontos együttműködések eredményeképpen született: a Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel című, Nagy Botond által rendezett előadás első koprodukciójuk volt a Tamási Áron Színházzal, először dolgozott a társulattal Horațiu Mihaiu rendező, aki Ibsen darabja alapján A tenger című előadást vitte színre, és ebben az évadban készült Sztravinszkij Tavaszi áldozat című balettjéből az első, klasszikus zenére épülő előadásuk Andreia Gavriliu rendezésében. Mindezek mellett a már említett Flow Fesztiválra olyan világhírű társulatok produkcióit hozták el, mint a Frenák Pál Társulat, a Horváth Csaba által vezetett Forte Társulat vagy a Fehér Ferenc állandó alkotótársaiból álló együttes. Márton Imola arról is beszélt, hogy az évad során fontos fesztiválokon vett részt a csapat: Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházak Kollokviumán és a Dance.movement.theatre nevű fesztiválon, Nagyszebenben a Festivalul Tânăr nevű seregszemlén, Szkopjeben (Macedónia) a Panphys Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválon, Aradon az Új Színházi Fesztiválon, Târgoviștén a Nemzetközi Bábel Fesztiválon, ezenkívül pedig vendégszerepléseket is vállaltak Temesváron, Budapesten, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Marseille-ben is, Kézdivásárhelyen és Brassóban pedig bérletes előadásokat játszottak. Mint mondta, a korábbi évadokhoz képest idén nagyobb figyelmet fordítottak a belföldi jelenlétre.
A következő évadban a tervek szerint Radu Afrim, Fehér Ferenc és Bocsárdi László rendez a társulatnál, Afrim előadása az Andrei Mureșanu Színházzal együttműködésben készül, a Fehér Ferenc által rendezett produkció pedig western lesz mozgásszínházi változatban. Mint megtudhattuk, új színészi állást hirdet az M Stúdió, amelyre nők és férfiak is jelentkezhetnek július 20-ig, bővebb információkat ezzel kapcsolatosan az m-studio.ro honlapon találhatnak az érdeklődők. A társulatvezető azt is elmondta, hogy a színház technikai szempontból is fejlődni próbál – idén bővíteni tudták fénytechnikai berendezésüket, ami nagy jelentőségű beruházás volt –, és az elmúlt évadokhoz viszonyítva előadásaikat is többen látogatták, ami örvendetes, mert azt bizonyítja, hogy egyre nyitottabbá válik irányukba a szentgyörgyi közönség.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 7.
Az RMDSZ vezetőivel tárgyalt az MSZP elnöke
Erdélybe vezetett első, pártelnökként megtett utazása Molnár Gyulának, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) frissen megválasztott elnökének. Ezt maga a politikus közölte kedden Facebook-oldalán.
Beszámolója szerint többek között Markó Béla szenátorral, az RMDSZ korábbi elnökével, Kovács Péterrel, az RMDSZ ügyvezető elnökével, Péter Ferenccel, a Maros megyei Tanács elnökével, László Attila szenátorral és Horea Soporannal, a szociáldemokraták Marosvásárhelyi elnökével találkozott.
„Arról biztosítottam őket, hogy az MSZP támogatja a határon túli magyarság törekvéseit. Elmondtam nekik, hogy új, a nemzeti határokon is túlnyúló baloldali politikára van szükség Magyarországon. Ha a szociáldemokraták nyerik az őszi romániai választást, az MSZP a baloldali pártcsalád tagjaként is segíteni fogja a határon túli magyarokat, hiszen felelősséggel tartozunk egymás iránt – egy nemzethez tartozunk. Mi Magyarországot és Romániát is Európa részeként szeretnénk megőrizni" – fogalmazott Molnár Gyula.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Krónika megkeresésére szerdán elmondta: a találkozóra vasárnap került sor, Molnár Gyula kezdeményezésére, és protokolláris jellegű bemutatkozó látogatásnak tekinthető. „A találkozó során az idei kihívásokról tájékoztattam Molnár Gyulát: a parlamenti választásokról, a régióátszervezésről, a magyar–magyar versenyről, illetve arról, hogy mi várható a parlamenti választások után” – mondta el Kovács Péter.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, Molnár Gyula az MSZP nemzetpolitikai álláspontját is ismertette. Eszerint a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) belül az alapvető kérdésekben nincsenek politikai nézetkülönbségek, nincs vita – ilyen a kettős állampolgárság ügye –, csupán árnyalatnyi véleménykülönbségekről lehet beszélni.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)
Erdélybe vezetett első, pártelnökként megtett utazása Molnár Gyulának, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) frissen megválasztott elnökének. Ezt maga a politikus közölte kedden Facebook-oldalán.
Beszámolója szerint többek között Markó Béla szenátorral, az RMDSZ korábbi elnökével, Kovács Péterrel, az RMDSZ ügyvezető elnökével, Péter Ferenccel, a Maros megyei Tanács elnökével, László Attila szenátorral és Horea Soporannal, a szociáldemokraták Marosvásárhelyi elnökével találkozott.
„Arról biztosítottam őket, hogy az MSZP támogatja a határon túli magyarság törekvéseit. Elmondtam nekik, hogy új, a nemzeti határokon is túlnyúló baloldali politikára van szükség Magyarországon. Ha a szociáldemokraták nyerik az őszi romániai választást, az MSZP a baloldali pártcsalád tagjaként is segíteni fogja a határon túli magyarokat, hiszen felelősséggel tartozunk egymás iránt – egy nemzethez tartozunk. Mi Magyarországot és Romániát is Európa részeként szeretnénk megőrizni" – fogalmazott Molnár Gyula.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Krónika megkeresésére szerdán elmondta: a találkozóra vasárnap került sor, Molnár Gyula kezdeményezésére, és protokolláris jellegű bemutatkozó látogatásnak tekinthető. „A találkozó során az idei kihívásokról tájékoztattam Molnár Gyulát: a parlamenti választásokról, a régióátszervezésről, a magyar–magyar versenyről, illetve arról, hogy mi várható a parlamenti választások után” – mondta el Kovács Péter.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, Molnár Gyula az MSZP nemzetpolitikai álláspontját is ismertette. Eszerint a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) belül az alapvető kérdésekben nincsenek politikai nézetkülönbségek, nincs vita – ilyen a kettős állampolgárság ügye –, csupán árnyalatnyi véleménykülönbségekről lehet beszélni.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)
2016. július 23.
Magyar Bukarest 19. (Hencz Hilda)
A román nyelvű érettségi vizsgákra vonatkozó törvények 1924-es megjelenéséig szállingózni kezdtek Bukarestbe a tanulmányaikat folytatni óhajtó fiatalok, akiket az erdélyi magyarok többsége „árulónak” tartott. Jövetelük legfőbb oka az volt, hogy rendkívül leszűkültek a választási lehetőségek a továbbtanulás terén. A magyarországi tanulmányokat nem ismerték el Romániában, és Kolozsváron majdnem az összes magyar kart megszüntették. Biztos karriert csak a teológia ígért, azonban ide túl sok volt a jelentkező. Más karokon csak román nyelven lehetett tanulni, és műegyetem, orvosi, gyógyszerész, jogi, műépítész vagy képzőművész képzés csak Bukarestben volt. A közgazdaságról nem nagyon tudott senki. 1924-ben Erdélyben mindössze 150 magyar egyetemista mAradt.
Az érettségi diploma lehetővé tette a beiratkozást bármelyik karra, felvételi vizsga nélkül. Az egyetemi tandíjak viszonylag alacsonyak voltak, azonban magasak a fenntartási költségek a diákok számára; sokba kerültek a nyomtatott egyetemi kurzusok is. Vagy albérletben laktak, vagy hotelszobát béreltek, kedvencük a Győzelem úti Splendid Hotel volt, az Athénée Palace-szal szemben (amelyet 1938-ban lebontottak). A magyar egyetemisták majdnem egyáltalán nem tudtak románul, de egy felkészítő év állt a rendelkezésükre, hogy megtanulják a nyelvet, nagyon értékessé vált a magyarul is tudó erdélyi román diáktársak segítsége. Az is igaz, hogy például az orvosi egyetemen nem is igazán volt szükség románnyelv-ismeretre, ugyanis minden előadást franciául tartottak; még N. Păulescu professzor kurzusa is franciául jelent meg nyomtatásban.
Néhányan az „árulók” közül emlékirataikban is megemlékeztek Bukaresti diákéveikről, Nagy András orvossal, az író Szemlér Ferenccel, a szobrász Fekete Józseffel több interjú is készült a kommunista időszakban. Fekete József (1903–1979) 1921-ben érkezett Bukarestbe. Rendkívüli tehetségét a vajdahunyadi acélművek aligazgatója fedezte föl, ahol inasként dolgozott. Mivel Budapesti továbbtanulási tervei elúsztak, rokoni tanácsra a Bukaresti Szépművészeti Iskolát választotta. Ekkor még az iskola nem volt felsőfokú tanintézmény, a státust csak a következő évtizedben nyerte el. Olyan híres szobrászoktól tanult, mint Franz Storck, Oscar Han és Dimitrie Paciurea.
Már diákként díjat nyert az 1925-ös hivatalos szalonban kiállított művével. A kötelező katonai szolgálat után, a szobrász Ion Jalea ajánlásával másfél évig, 1928 és 1929 között Lydia Kotzebuhe műhelyében dolgozott, ahol szabad kezet kapott, hogy Kotzebue makettvázlatai alapján elkészítse A repülősök emlékművét. Corneliu Vasiu számolt be az alkotási folyamatról, arról, hogy Fekete József hol változtatott a maketten, és hogyan vezette az emlékmű elkészítését a bronzba öntésig, ám nem tesz említést alkotói hozzájárulásáról. Mégis, Kotzebue makettjének publikálása után nyilvánvalóvá váltak a lényegi eltérések a terv és a ma ismert emlékmű között.
Kotzebue a román államtól több mint 800 ezer lejt kapott, az emlékmű megöntése és felállítása 3 383 000 lejbe került. A szobrásznő alkalmazottjaként dolgozó Fekete fizetéséről nincs értesülésünk. A több mint 20 méter magas emlékművet 1935. július 20-án avatták fel II. Károly király jelenlétében, ahogy arról a Bukaresti Gazeta municipală egy rövid hírben beszámolt. A hírt a Brassói Lapok is átvette a július 22-i számában, a lap időszakosan a fővárosban is megjelent Bukaresti Lapok címmel. Fekete nevét egyik lapban sem említik. Leírták azonban az avatóünnepség pompáját, ahol a király mellett a trónörökös herceg, a kormány tagjai, a hadsereg képviselői, a légforgalmi hatóságok és az egyház képviselői is részt vettek; katonai díszszemlét is tartottak.
Július 20., Szent Illés, a repülők védőszentjének napja a román repülők napja mAradt azóta is. Fekete hozzájárulását A repülősök emlékművének megalkotásához a legtöbb román szakmunka elhallgatja, nem említi a Bukaresti Kalauz (Ghidul Bucureştilor) és az enciklopédiák sem. Vélhetően nem lehetett egy magyar művész érdemeit elismerni az egyik legnagyszerűbb reprezentatív fővárosi emlékmű megalkotásában, annak ellenére, hogy Bukarestben akkor már több köztéri szobor állt német, francia, olasz de még magyar szobrásztól is, és nem sokkal később elkészült a horvát Ivan Mestrovici műve is.
Egy Bogdan Furtună nevű egyén 1939-ben azt állította, hogy az emlékmű teljes egészében Lydia Kotzebue „besszarábiai román” művész alkotása. Az emlékmű mai, a legsötétebb Ceauşescu-korban, 1983-ban odakerült felirata szerint egyetlen alkotója Lydia Kotzebue (1930–1935). Az is igaz, hogy a legtöbb román enciklopédiából az orosz származású művésznő neve is hiányzik; születési neve Suhanova volt, elvégezte a moszkvai képzőművészeti intézetet, tábornokfeleségként telepedett meg Bukarestben a bolsevik forradalom után. A Dinu C. Giurescu szerkesztette Istoria României în date (Románia története évszámokban) és Gheorghe Parusi Kronológiája mégis feltünteti mindkettejüket az emlékmű alkotóiként. A Román Akadémia égisze alatt megjelent Románia történelme csak Fekete Józsefet jelzi alkotóként, így állítva helyre az igazságot.
Tulajdonképpen lehet, hogy nem is szabad elvárni a románoktól, hogy tisztában legyenek a magyarok hozzájárulásával a romániai vagy akár a Bukaresti művészethez, tudományos élethez, kultúrához, amíg hiányoznak a román nyelvű referenciamunkák. Mégis, Fekete Józsefről megjelent 1977-ben egy román nyelvű kismonográfia Mircea Ţoca tollából; és a szobrász felesége is írhatott róla egy könyvet. M. Ţoca szerint Fekete életműve „a modern román szobrászat történetének egyik legérdekesebb és legeredetibb fejezete” és „A repülősök emlékműve kivitelezésének, de mindenekelőtt művészi értékeinek kritikus szemmel történő elemzése egyre inkább arra enged következtetni, hogy igazi alkotójának Fekete Józsefet tekintsük.” Kijelentését Ion Jalea Feketének címzett, 1970. február 12-én keltezett levele is megerősíti, amelyben azt jegyzi meg, hogy Lydia Kotzebue egyetlen más szobra sem indokolja, hogy az emlékművet neki tulajdonítsuk, míg Fekete alkotása „az első egy viszonylag nagyszámú, a repülő embert ábrázoló szoborsorozatból”.
A repülősök emlékművének megalkotására kiírt pályázat díjazásáról nemrég előkerült információk még inkább erősítik a Lydia Kotzebue tehetségével kapcsolatos kétségeket. Annak ellenére, hogy úgy tűnik, a legjobb terv Medrea Corneliu szobrászé volt, Cantacuzino professzor, a zsűri elnöke házasságán keresztüli rokonának, Lydia Kotzebuenek ítélte az első díjat. A szobrásznő 1917-ben az ogyesszai forradalmi törvényszék bírónője volt, ahol halálra ítéltek egy román tábornokot a Cantacuzino családból. Kotzebue szerelmes lett a tábornokba, kimentette a börtönből, és Romániába menekültek. Fekete munkái közül meg kell említenünk Dumitru Hubert repülőkapitány emlékművét (1935) a Bellu katonai temetőben (szignó nélkül), a Repülős szobrát a Nagyváradi repülőtér csarnokában (1975) és a Horea, Cloşca és Crişan emlékművet (1937).
Fekete művei tovább élnek, annak dacára, hogy neve nem mAradt meg a Bukarestiek kollektív emlékezetében, és a Nagyváradiakéban sem, pedig ott élt 35 évig. A Központi Katonai Kör (Cercul Militar Central) 2009-ben a repülők napja alkalmából szervezett kiállításon bemutatta szobrainak két kis léptékű másolatát. A szobrokon a Fekete név (fordításban Negru) román változata szerepel: I. Negrulea. Ezt a nevet viselte a művész, amíg Bukarestben lakott, talán azért, hogy elfogadtassa magát a románokkal, feleségül is román nőt, Anisia Dumitrut vett el 1933-ban.
Miután lejárt a Lydia Kotzebuevel kötött szerződése, Feketét 1930-ban állatformázó szobrásznak nevezték ki a Zootechnikai Intézethez, tulajdonképpen ő volt a legnevesebb állatszobrász Romániában. Több megrendelést is kapott ebben a korszakban, és a Bukaresti hivatalos kiállításokon több díjat nyert. 1931-ben megfaragta Assisi Szent Ferenc kültéri szobrát a Szűz Mária Királynő római katolikus templom számára. Nevét és az alkotás évét belevésték a szobor talapzatába, azonban szinte olvashatatlanná vált az utolsó „restaurálás” során.
A Páduai Szent Antalnak szentelt, Colentina negyedbeli római katolikus templom számára 1937-ben külső domborműveket készített, ezeken azonban nem szerepel szignója. A katolikus magyarok lapja a munkálat kivitelezőjeként említi, de részletekkel nem szolgál. A műről Ţoca is említést tett könyvében. Még készített néhány domborművet a jogi kar épületébe, az igazságügyi minisztérium Erzsébet királyné sugárúti bejáratához, a Mezőgazdasági Bankhoz és a Colentina Kórház számára, utóbbi három azonban 1990 után eltűnt. 1951-ben még egyszer felkérték a Bukarestiek, feltehetően a Magyar Népi Szövetség, Mark Twain mellszobrának elkészítésére, amely ma is a Herăstrău Parkban található (nevét román helyesírással Fechetenek írták). A kommunizmus idején adott interjúiban nem tett említést vallási témájú műveiről.
Habár sokra tartották, mégsem tudott a művészek élvonalába kerülni, ezért húsz év Bukaresti tartózkodás után Nagyváradon telepedett meg.
A képzőművészetre több magyar diák járt, megemlíthetjük Andrássy Zoltánt, Bene Józsefet (1924–1928 között), Zsiga Jánost (Ioan Jiga), 1928–1933 között és Abodi Nagy Bélát (1936–1940 között). Előbb vagy utóbb mind elhagyták Bukarestet, inkább Erdélyt választották; a kommunista korszakban karriert futottak be a Kolozsvári képzőművészeti intézetnél, Andrássy egy ideig az intézet helyettes rektora volt. Egy másik fiatal tehetség, Jakab András, az Anastase Simu-díj nyertese 1939-ben elhunyt egy, a rendőrség és a Vasgárda tagjai között lezajló lövöldözés ártatlan áldozataként. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A román nyelvű érettségi vizsgákra vonatkozó törvények 1924-es megjelenéséig szállingózni kezdtek Bukarestbe a tanulmányaikat folytatni óhajtó fiatalok, akiket az erdélyi magyarok többsége „árulónak” tartott. Jövetelük legfőbb oka az volt, hogy rendkívül leszűkültek a választási lehetőségek a továbbtanulás terén. A magyarországi tanulmányokat nem ismerték el Romániában, és Kolozsváron majdnem az összes magyar kart megszüntették. Biztos karriert csak a teológia ígért, azonban ide túl sok volt a jelentkező. Más karokon csak román nyelven lehetett tanulni, és műegyetem, orvosi, gyógyszerész, jogi, műépítész vagy képzőművész képzés csak Bukarestben volt. A közgazdaságról nem nagyon tudott senki. 1924-ben Erdélyben mindössze 150 magyar egyetemista mAradt.
Az érettségi diploma lehetővé tette a beiratkozást bármelyik karra, felvételi vizsga nélkül. Az egyetemi tandíjak viszonylag alacsonyak voltak, azonban magasak a fenntartási költségek a diákok számára; sokba kerültek a nyomtatott egyetemi kurzusok is. Vagy albérletben laktak, vagy hotelszobát béreltek, kedvencük a Győzelem úti Splendid Hotel volt, az Athénée Palace-szal szemben (amelyet 1938-ban lebontottak). A magyar egyetemisták majdnem egyáltalán nem tudtak románul, de egy felkészítő év állt a rendelkezésükre, hogy megtanulják a nyelvet, nagyon értékessé vált a magyarul is tudó erdélyi román diáktársak segítsége. Az is igaz, hogy például az orvosi egyetemen nem is igazán volt szükség románnyelv-ismeretre, ugyanis minden előadást franciául tartottak; még N. Păulescu professzor kurzusa is franciául jelent meg nyomtatásban.
Néhányan az „árulók” közül emlékirataikban is megemlékeztek Bukaresti diákéveikről, Nagy András orvossal, az író Szemlér Ferenccel, a szobrász Fekete Józseffel több interjú is készült a kommunista időszakban. Fekete József (1903–1979) 1921-ben érkezett Bukarestbe. Rendkívüli tehetségét a vajdahunyadi acélművek aligazgatója fedezte föl, ahol inasként dolgozott. Mivel Budapesti továbbtanulási tervei elúsztak, rokoni tanácsra a Bukaresti Szépművészeti Iskolát választotta. Ekkor még az iskola nem volt felsőfokú tanintézmény, a státust csak a következő évtizedben nyerte el. Olyan híres szobrászoktól tanult, mint Franz Storck, Oscar Han és Dimitrie Paciurea.
Már diákként díjat nyert az 1925-ös hivatalos szalonban kiállított művével. A kötelező katonai szolgálat után, a szobrász Ion Jalea ajánlásával másfél évig, 1928 és 1929 között Lydia Kotzebuhe műhelyében dolgozott, ahol szabad kezet kapott, hogy Kotzebue makettvázlatai alapján elkészítse A repülősök emlékművét. Corneliu Vasiu számolt be az alkotási folyamatról, arról, hogy Fekete József hol változtatott a maketten, és hogyan vezette az emlékmű elkészítését a bronzba öntésig, ám nem tesz említést alkotói hozzájárulásáról. Mégis, Kotzebue makettjének publikálása után nyilvánvalóvá váltak a lényegi eltérések a terv és a ma ismert emlékmű között.
Kotzebue a román államtól több mint 800 ezer lejt kapott, az emlékmű megöntése és felállítása 3 383 000 lejbe került. A szobrásznő alkalmazottjaként dolgozó Fekete fizetéséről nincs értesülésünk. A több mint 20 méter magas emlékművet 1935. július 20-án avatták fel II. Károly király jelenlétében, ahogy arról a Bukaresti Gazeta municipală egy rövid hírben beszámolt. A hírt a Brassói Lapok is átvette a július 22-i számában, a lap időszakosan a fővárosban is megjelent Bukaresti Lapok címmel. Fekete nevét egyik lapban sem említik. Leírták azonban az avatóünnepség pompáját, ahol a király mellett a trónörökös herceg, a kormány tagjai, a hadsereg képviselői, a légforgalmi hatóságok és az egyház képviselői is részt vettek; katonai díszszemlét is tartottak.
Július 20., Szent Illés, a repülők védőszentjének napja a román repülők napja mAradt azóta is. Fekete hozzájárulását A repülősök emlékművének megalkotásához a legtöbb román szakmunka elhallgatja, nem említi a Bukaresti Kalauz (Ghidul Bucureştilor) és az enciklopédiák sem. Vélhetően nem lehetett egy magyar művész érdemeit elismerni az egyik legnagyszerűbb reprezentatív fővárosi emlékmű megalkotásában, annak ellenére, hogy Bukarestben akkor már több köztéri szobor állt német, francia, olasz de még magyar szobrásztól is, és nem sokkal később elkészült a horvát Ivan Mestrovici műve is.
Egy Bogdan Furtună nevű egyén 1939-ben azt állította, hogy az emlékmű teljes egészében Lydia Kotzebue „besszarábiai román” művész alkotása. Az emlékmű mai, a legsötétebb Ceauşescu-korban, 1983-ban odakerült felirata szerint egyetlen alkotója Lydia Kotzebue (1930–1935). Az is igaz, hogy a legtöbb román enciklopédiából az orosz származású művésznő neve is hiányzik; születési neve Suhanova volt, elvégezte a moszkvai képzőművészeti intézetet, tábornokfeleségként telepedett meg Bukarestben a bolsevik forradalom után. A Dinu C. Giurescu szerkesztette Istoria României în date (Románia története évszámokban) és Gheorghe Parusi Kronológiája mégis feltünteti mindkettejüket az emlékmű alkotóiként. A Román Akadémia égisze alatt megjelent Románia történelme csak Fekete Józsefet jelzi alkotóként, így állítva helyre az igazságot.
Tulajdonképpen lehet, hogy nem is szabad elvárni a románoktól, hogy tisztában legyenek a magyarok hozzájárulásával a romániai vagy akár a Bukaresti művészethez, tudományos élethez, kultúrához, amíg hiányoznak a román nyelvű referenciamunkák. Mégis, Fekete Józsefről megjelent 1977-ben egy román nyelvű kismonográfia Mircea Ţoca tollából; és a szobrász felesége is írhatott róla egy könyvet. M. Ţoca szerint Fekete életműve „a modern román szobrászat történetének egyik legérdekesebb és legeredetibb fejezete” és „A repülősök emlékműve kivitelezésének, de mindenekelőtt művészi értékeinek kritikus szemmel történő elemzése egyre inkább arra enged következtetni, hogy igazi alkotójának Fekete Józsefet tekintsük.” Kijelentését Ion Jalea Feketének címzett, 1970. február 12-én keltezett levele is megerősíti, amelyben azt jegyzi meg, hogy Lydia Kotzebue egyetlen más szobra sem indokolja, hogy az emlékművet neki tulajdonítsuk, míg Fekete alkotása „az első egy viszonylag nagyszámú, a repülő embert ábrázoló szoborsorozatból”.
A repülősök emlékművének megalkotására kiírt pályázat díjazásáról nemrég előkerült információk még inkább erősítik a Lydia Kotzebue tehetségével kapcsolatos kétségeket. Annak ellenére, hogy úgy tűnik, a legjobb terv Medrea Corneliu szobrászé volt, Cantacuzino professzor, a zsűri elnöke házasságán keresztüli rokonának, Lydia Kotzebuenek ítélte az első díjat. A szobrásznő 1917-ben az ogyesszai forradalmi törvényszék bírónője volt, ahol halálra ítéltek egy román tábornokot a Cantacuzino családból. Kotzebue szerelmes lett a tábornokba, kimentette a börtönből, és Romániába menekültek. Fekete munkái közül meg kell említenünk Dumitru Hubert repülőkapitány emlékművét (1935) a Bellu katonai temetőben (szignó nélkül), a Repülős szobrát a Nagyváradi repülőtér csarnokában (1975) és a Horea, Cloşca és Crişan emlékművet (1937).
Fekete művei tovább élnek, annak dacára, hogy neve nem mAradt meg a Bukarestiek kollektív emlékezetében, és a Nagyváradiakéban sem, pedig ott élt 35 évig. A Központi Katonai Kör (Cercul Militar Central) 2009-ben a repülők napja alkalmából szervezett kiállításon bemutatta szobrainak két kis léptékű másolatát. A szobrokon a Fekete név (fordításban Negru) román változata szerepel: I. Negrulea. Ezt a nevet viselte a művész, amíg Bukarestben lakott, talán azért, hogy elfogadtassa magát a románokkal, feleségül is román nőt, Anisia Dumitrut vett el 1933-ban.
Miután lejárt a Lydia Kotzebuevel kötött szerződése, Feketét 1930-ban állatformázó szobrásznak nevezték ki a Zootechnikai Intézethez, tulajdonképpen ő volt a legnevesebb állatszobrász Romániában. Több megrendelést is kapott ebben a korszakban, és a Bukaresti hivatalos kiállításokon több díjat nyert. 1931-ben megfaragta Assisi Szent Ferenc kültéri szobrát a Szűz Mária Királynő római katolikus templom számára. Nevét és az alkotás évét belevésték a szobor talapzatába, azonban szinte olvashatatlanná vált az utolsó „restaurálás” során.
A Páduai Szent Antalnak szentelt, Colentina negyedbeli római katolikus templom számára 1937-ben külső domborműveket készített, ezeken azonban nem szerepel szignója. A katolikus magyarok lapja a munkálat kivitelezőjeként említi, de részletekkel nem szolgál. A műről Ţoca is említést tett könyvében. Még készített néhány domborművet a jogi kar épületébe, az igazságügyi minisztérium Erzsébet királyné sugárúti bejáratához, a Mezőgazdasági Bankhoz és a Colentina Kórház számára, utóbbi három azonban 1990 után eltűnt. 1951-ben még egyszer felkérték a Bukarestiek, feltehetően a Magyar Népi Szövetség, Mark Twain mellszobrának elkészítésére, amely ma is a Herăstrău Parkban található (nevét román helyesírással Fechetenek írták). A kommunizmus idején adott interjúiban nem tett említést vallási témájú műveiről.
Habár sokra tartották, mégsem tudott a művészek élvonalába kerülni, ezért húsz év Bukaresti tartózkodás után Nagyváradon telepedett meg.
A képzőművészetre több magyar diák járt, megemlíthetjük Andrássy Zoltánt, Bene Józsefet (1924–1928 között), Zsiga Jánost (Ioan Jiga), 1928–1933 között és Abodi Nagy Bélát (1936–1940 között). Előbb vagy utóbb mind elhagyták Bukarestet, inkább Erdélyt választották; a kommunista korszakban karriert futottak be a Kolozsvári képzőművészeti intézetnél, Andrássy egy ideig az intézet helyettes rektora volt. Egy másik fiatal tehetség, Jakab András, az Anastase Simu-díj nyertese 1939-ben elhunyt egy, a rendőrség és a Vasgárda tagjai között lezajló lövöldözés ártatlan áldozataként. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 1.
Román újságíró: történelem, kultúra és szellemi gyökerek nélküli a Kárpátokon túli román nép
Kultúra, történelem és szellemi gyökerek nélküli népként jellemezte a „hegyeken túli testvéreket” Ștefan Ciocan újságíró a csütörtöki Glasul Hunedoarei lapban megjelent cikkben.
Szembeötlő
Nem ismerjük saját történelmünket, a jóval és rosszal együtt, jelentéktelenebbek is vagyunk, mint ahogy azt gondolni szeretnénk. Ha nincs is amire megemlékezzünk a múltból, legalább reménnyel és büszkeséggel nézhetnénk a jövőnk elé. Le kellene vetkőzzük a kisebbségi komplexusainkat a jelentősebb történelmi hagyománnyal rendelkező nemzetekkel szemben, és a saját jövőnk mellett kellene elkötelezzük magunkat. De képtelenek vagyunk erre, mert híján vagyunk a szellemi gyökereknek. Nem lenne szégyen beismerni, hogy a román nyelv latin betűkkel való írása, az első román nyelvű iskolák alapításának ötlete a Kárpátokon túl is, pont a magyarok által „elnyomott” tartományból, azaz Erdélyből eredeztethető. Megörököltük Erdély zászlaját, melyet büszkén szoktam felvonni. Az erdélyi zászló alatt harcolt Avram Iancu, Horea, Cloșca és Crișan. Ez alatt a zászló alatt elmélkedtek az erdélyi iskola korifeusai. Tulajdonképpen ez az a zászló, amely alatt a modern román nyelv megszületett. Az írott román nyelv.
És ezek ellenére sok Kárpátokon túli román elszakadáspártinak tart, azzal vádolnak, hogy el akarom lopni tőlük Erdélyt, hogy hálátlan vagyok velük szemben, pedig ők átkeltek a Kárpátokon, hogy felszabadítsanak minket a magyarok uralma alól. De nekünk, erdélyieknek, nem áll jogunkban saját történelmünk megismerése, nem áll jogunkban saját történelmi zászlónk használata, mint ahogy hőseinket sem tisztelhetjük. Gondoljuk csak a szebeni Felek szülöttjére, Lázár Györgyre (Gheorghe Lazăr), aki az első Kárpátokon túli román nyelvű iskolákat alapította, és akinek tevékenységéért szintén nem jár köszönet a hegyeken túli „testvéreink” részéről. Legalább az erdélyi iskolára gondolhatnának, mely ápolta a latinitást és a latin betűkkel való írást, mert Erdély zászlaját már csak ezért is tisztelhetnék. De a kisebbségi komplexust, melyet egy történelem nélküli, kultúra nélküli, szellemi gyökerek nélküli nép érez az erdélyiekkel szemben, még a száz éves együttélés sem tudta kigyomlálni.
Az ő szemükben minket felszabadítottak a magyarok alól. Pedig teljesen egyértelmű, hogy Erdélyt meghódították, szellemileg pedig ez a tartomány volt az a bizonyos tojás, melyből a román kultúra és írásosság kikelt. A románság tojása, melyet a magyarok és osztrákok fészkében keltettek.
Ștefan Ciocan
(Glasul Hunedoarei)
itthon.ma//szerintunk
Kultúra, történelem és szellemi gyökerek nélküli népként jellemezte a „hegyeken túli testvéreket” Ștefan Ciocan újságíró a csütörtöki Glasul Hunedoarei lapban megjelent cikkben.
Szembeötlő
Nem ismerjük saját történelmünket, a jóval és rosszal együtt, jelentéktelenebbek is vagyunk, mint ahogy azt gondolni szeretnénk. Ha nincs is amire megemlékezzünk a múltból, legalább reménnyel és büszkeséggel nézhetnénk a jövőnk elé. Le kellene vetkőzzük a kisebbségi komplexusainkat a jelentősebb történelmi hagyománnyal rendelkező nemzetekkel szemben, és a saját jövőnk mellett kellene elkötelezzük magunkat. De képtelenek vagyunk erre, mert híján vagyunk a szellemi gyökereknek. Nem lenne szégyen beismerni, hogy a román nyelv latin betűkkel való írása, az első román nyelvű iskolák alapításának ötlete a Kárpátokon túl is, pont a magyarok által „elnyomott” tartományból, azaz Erdélyből eredeztethető. Megörököltük Erdély zászlaját, melyet büszkén szoktam felvonni. Az erdélyi zászló alatt harcolt Avram Iancu, Horea, Cloșca és Crișan. Ez alatt a zászló alatt elmélkedtek az erdélyi iskola korifeusai. Tulajdonképpen ez az a zászló, amely alatt a modern román nyelv megszületett. Az írott román nyelv.
És ezek ellenére sok Kárpátokon túli román elszakadáspártinak tart, azzal vádolnak, hogy el akarom lopni tőlük Erdélyt, hogy hálátlan vagyok velük szemben, pedig ők átkeltek a Kárpátokon, hogy felszabadítsanak minket a magyarok uralma alól. De nekünk, erdélyieknek, nem áll jogunkban saját történelmünk megismerése, nem áll jogunkban saját történelmi zászlónk használata, mint ahogy hőseinket sem tisztelhetjük. Gondoljuk csak a szebeni Felek szülöttjére, Lázár Györgyre (Gheorghe Lazăr), aki az első Kárpátokon túli román nyelvű iskolákat alapította, és akinek tevékenységéért szintén nem jár köszönet a hegyeken túli „testvéreink” részéről. Legalább az erdélyi iskolára gondolhatnának, mely ápolta a latinitást és a latin betűkkel való írást, mert Erdély zászlaját már csak ezért is tisztelhetnék. De a kisebbségi komplexust, melyet egy történelem nélküli, kultúra nélküli, szellemi gyökerek nélküli nép érez az erdélyiekkel szemben, még a száz éves együttélés sem tudta kigyomlálni.
Az ő szemükben minket felszabadítottak a magyarok alól. Pedig teljesen egyértelmű, hogy Erdélyt meghódították, szellemileg pedig ez a tartomány volt az a bizonyos tojás, melyből a román kultúra és írásosság kikelt. A románság tojása, melyet a magyarok és osztrákok fészkében keltettek.
Ștefan Ciocan
(Glasul Hunedoarei)
itthon.ma//szerintunk
2016. szeptember 4.
Felújított épületben kezdi az évadot a Harag György Társulat
Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába.
Amint azt Bessenyei Gedő István társulatigazgató az évadindító sajtótájékoztatóján kiemelte, a jubileumi év apropóján szatmári szerző, a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016/17-es szatmári színházi évad. „A 124 évvel ezelőtt Voyta Adolf pápai műépítész tervei alapján épített színházépület átadásakor alapkritérium volt, hogy szatmári szerző műve kerüljön először bemutatásra ezen a színpadon. A Színügyi Bizottság felkérésére beérkezett húsz pályamű közül akkor Mátray Lajos háromszereplős Prológja bizonyult a legértékesebbnek. Ezt a gondolatot továbbvíve kértem fel Láng Zsolt Szatmárnémeti születésű, Márai- és József Attila-díjas írót egy, a városunkhoz kötődő, abban játszódó dráma megírására. Ezzel, a Bartók zongorája című ősbemutatóval indul az évadunk október 14-én. Az előadás rendezője Patkó Éva, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója, aki sokunknak tanára is volt az egyetemen" - részletezte az igazgató, aki arról is tájékoztatta a sajtót, hogy az idei évad felnőtt bérletcsomagjában három klasszikus mű szerepel, amely véleménye szerint mindenképp hozzátartozik az általános műveltséghez: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Rendező: Bocsárdi László m. v.); Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony (Rendező: Bessenyei István); C. Goldoni: Velencei terecske (Rendező: Visky Andrej m. v.). Emellett a nézők két, egyenként négy előadást tartalmazó listából választhatnak maguknak egy-egy kedvencet az öt előadást tartalmazó bérletbe. „Az alapkoncepciónk az volt, hogy a kötelező előadások, a tavalyi évadhoz hasonlóan, ezúttal is a klasszikus dráma-, illetve operettirodalom remekei legyenek, minden más előadásunk pedig a választható kategóriákat gazdagítja" - magyarázta az igazgató.
Az említett előadások mellett bérletszünetben játszott, nagyszínpadi produkcióként kerül majd színre Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája, romániai ősbemutatóként, a szerző rendezésében. Szintén bérletszünetben kerül műsorra Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiája Bordás Attila rendezésében, aki korábban koreográfusként mutatkozott be a szatmári közönségnek.
Stúdiótérben látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Szintén az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című, immár klasszikusnak mondható nagyszínpadi gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét, a Hamupipőkét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat - az idei évadtól - önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé.
A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016/17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a szatmári közönség. A Nagyváradi Szigligeti Színház a Fényes-emlékév apropóján szilveszterre a Harmath Imre - Fényes Szabolcs szerzőpáros Maya című háromfelvonásos operettjét tűzi műsorra a színház igazgató-főrendezője, Novák Eszter munkájaként. Ezt a produkciót Szatmárra is elhozza a Nagyváradi színház. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégjátékaként látható majd Szatmárnémetiben az 1956-os forradalom 60. évfordulójára készülő Szélfútta levél című előadás. A Mensáros László 1956-os emlékezései alapján készülő dokumentumdráma rendezője Csikos Sándor. A legkisebb színházbérletesek is láthatnak majd vendégelőadást: az ő bérletükben Volt egyszer egy... címmel az Aranyszamár Színház és a veszprémi Kabóca Bábszínház közös produkciója szerepel Székely Andrea, a veszprémi bábszínház vezetője rendezésében.
Bandura Emese, a bábtagozat vezetője az évadkezdő sajtóbeszélgetésen kifejtette, a legkisebbeknek Schneider Jankó vendégrendezővel hoznak létre előadást Michael Ende Történet a tálról és a kanálról című meséje nyomán, illetve babaszínházi produkciót is terveznek. Emellett számos kísérőrendezvénnyel készülnek a bábszínházi évad folyamán, amely mindegyike arra irányul, hogy a műfajra fogékony gyerekeket a színház közelébe csábítsák.
A Harag György Társulat prózai és bábtagozatának műsorán összesen 17 korábban létrehozott produkciója is műsoron mArad.
Ami a személyzeti összetétel illeti, Bessenyei Gedő István elmondása szerint két művész, Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csíki Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt.
Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint 20, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást, illetve a magyar nyelvű alternatív színházi műhelyeket is be kívánják vonni a 2016. november 4-13 között megrendezésre kerülő seregszemle programjába. A szatmári társulat nagyon bízik benne, hogy az idei évadban, május folyamán újra sikerül megszervezni a román tagozattal közös házifesztiválját is, amely az utóbbi három évadban szünetelt.
Bérletek szeptember 5-től válthatók a színház jegypénztárában (Horea u. 6 - telefon: 0261-712106 - szervezes@harag.eu), hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között. A műsoron mAradt színpadi nézőteres és kistermi előadásokat a társulat a Szakszervezetek Művelődési Házában játssza tovább. Azon hűséges nézőinek megszokott helyét, akik a régi színházteremben és a művelődési házban is folyamatosan rendelkeztek bérlettel, szeptember 30-ig fenntartják a felújított épületben. A társulatigazgató ugyanakkor hangsúlyozta: a régi helyek fenntartása csak a hűséges bérletesekre vonatkozik, ahogy ezt három évvel ezelőtt is megígérték. A színházépületben még bérlettel rendelkező, de az elmúlt három, átmeneti évadban bérletet nem váltó egykori nézőkkel szemben az ezidő alatt csatlakozott új bérleteseknek már előválasztási joguk van.
szatmar.ro
Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába.
Amint azt Bessenyei Gedő István társulatigazgató az évadindító sajtótájékoztatóján kiemelte, a jubileumi év apropóján szatmári szerző, a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016/17-es szatmári színházi évad. „A 124 évvel ezelőtt Voyta Adolf pápai műépítész tervei alapján épített színházépület átadásakor alapkritérium volt, hogy szatmári szerző műve kerüljön először bemutatásra ezen a színpadon. A Színügyi Bizottság felkérésére beérkezett húsz pályamű közül akkor Mátray Lajos háromszereplős Prológja bizonyult a legértékesebbnek. Ezt a gondolatot továbbvíve kértem fel Láng Zsolt Szatmárnémeti születésű, Márai- és József Attila-díjas írót egy, a városunkhoz kötődő, abban játszódó dráma megírására. Ezzel, a Bartók zongorája című ősbemutatóval indul az évadunk október 14-én. Az előadás rendezője Patkó Éva, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója, aki sokunknak tanára is volt az egyetemen" - részletezte az igazgató, aki arról is tájékoztatta a sajtót, hogy az idei évad felnőtt bérletcsomagjában három klasszikus mű szerepel, amely véleménye szerint mindenképp hozzátartozik az általános műveltséghez: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Rendező: Bocsárdi László m. v.); Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony (Rendező: Bessenyei István); C. Goldoni: Velencei terecske (Rendező: Visky Andrej m. v.). Emellett a nézők két, egyenként négy előadást tartalmazó listából választhatnak maguknak egy-egy kedvencet az öt előadást tartalmazó bérletbe. „Az alapkoncepciónk az volt, hogy a kötelező előadások, a tavalyi évadhoz hasonlóan, ezúttal is a klasszikus dráma-, illetve operettirodalom remekei legyenek, minden más előadásunk pedig a választható kategóriákat gazdagítja" - magyarázta az igazgató.
Az említett előadások mellett bérletszünetben játszott, nagyszínpadi produkcióként kerül majd színre Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája, romániai ősbemutatóként, a szerző rendezésében. Szintén bérletszünetben kerül műsorra Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiája Bordás Attila rendezésében, aki korábban koreográfusként mutatkozott be a szatmári közönségnek.
Stúdiótérben látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Szintén az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című, immár klasszikusnak mondható nagyszínpadi gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét, a Hamupipőkét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat - az idei évadtól - önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé.
A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016/17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a szatmári közönség. A Nagyváradi Szigligeti Színház a Fényes-emlékév apropóján szilveszterre a Harmath Imre - Fényes Szabolcs szerzőpáros Maya című háromfelvonásos operettjét tűzi műsorra a színház igazgató-főrendezője, Novák Eszter munkájaként. Ezt a produkciót Szatmárra is elhozza a Nagyváradi színház. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégjátékaként látható majd Szatmárnémetiben az 1956-os forradalom 60. évfordulójára készülő Szélfútta levél című előadás. A Mensáros László 1956-os emlékezései alapján készülő dokumentumdráma rendezője Csikos Sándor. A legkisebb színházbérletesek is láthatnak majd vendégelőadást: az ő bérletükben Volt egyszer egy... címmel az Aranyszamár Színház és a veszprémi Kabóca Bábszínház közös produkciója szerepel Székely Andrea, a veszprémi bábszínház vezetője rendezésében.
Bandura Emese, a bábtagozat vezetője az évadkezdő sajtóbeszélgetésen kifejtette, a legkisebbeknek Schneider Jankó vendégrendezővel hoznak létre előadást Michael Ende Történet a tálról és a kanálról című meséje nyomán, illetve babaszínházi produkciót is terveznek. Emellett számos kísérőrendezvénnyel készülnek a bábszínházi évad folyamán, amely mindegyike arra irányul, hogy a műfajra fogékony gyerekeket a színház közelébe csábítsák.
A Harag György Társulat prózai és bábtagozatának műsorán összesen 17 korábban létrehozott produkciója is műsoron mArad.
Ami a személyzeti összetétel illeti, Bessenyei Gedő István elmondása szerint két művész, Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csíki Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt.
Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint 20, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást, illetve a magyar nyelvű alternatív színházi műhelyeket is be kívánják vonni a 2016. november 4-13 között megrendezésre kerülő seregszemle programjába. A szatmári társulat nagyon bízik benne, hogy az idei évadban, május folyamán újra sikerül megszervezni a román tagozattal közös házifesztiválját is, amely az utóbbi három évadban szünetelt.
Bérletek szeptember 5-től válthatók a színház jegypénztárában (Horea u. 6 - telefon: 0261-712106 - szervezes@harag.eu), hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között. A műsoron mAradt színpadi nézőteres és kistermi előadásokat a társulat a Szakszervezetek Művelődési Házában játssza tovább. Azon hűséges nézőinek megszokott helyét, akik a régi színházteremben és a művelődési házban is folyamatosan rendelkeztek bérlettel, szeptember 30-ig fenntartják a felújított épületben. A társulatigazgató ugyanakkor hangsúlyozta: a régi helyek fenntartása csak a hűséges bérletesekre vonatkozik, ahogy ezt három évvel ezelőtt is megígérték. A színházépületben még bérlettel rendelkező, de az elmúlt három, átmeneti évadban bérletet nem váltó egykori nézőkkel szemben az ezidő alatt csatlakozott új bérleteseknek már előválasztási joguk van.
szatmar.ro
2016. szeptember 12.
Bekecsalji múltkövetés
Bekecs alatt Nyárád tere – ezzel a címmel jelent meg egy vaskos és rendhagyó monográfia, melynek írója, a Marosvásárhely környéki falvak egyik kiváló ismerője, a nagyernyei születésű Nemes Gyula, aki korábban több falumonográfia – Nagyernye, Székes, Csejd, Marosszentgyörgy és Székelykakasd – szerzőjeként vált ismertté. Bögözi Attila könyvismertetője.
Ezúttal a szerző Marosvásárhelytől távolabb eső vidéket térképezett fel, s mint a kötet alcíme is mutatja – Csíkfalva község története – a Nyárád-mente egy olyan településének monográfiáját írta meg, amely a folyó felső szakaszán, a Nyárád-menti dombvidék alterületén helyezkedik el.
Valaki megjegyezte, hogy az 5-ös szám bűvösen kötődik a településhez, hiszen a Nyárád-mente központjának számító Nyárádszeredától levő 5 kilométeres távolsága 5-tel megszorozva adja a községközpontnak a megyeszékhelyig mért távolságát, de az ötösök számmisztikája nem merül ki itt, mert 5 település alkotja a községet, melynek 5 iskolája, 5 óvodája és 5 kultúrotthona van. És el ne feledjem, Balogh István polgármestert idén ötödik alkalommal választották újra tisztségébe.
Nos, ha a felsoroltakról mit sem hallott a vidéken nem járt idegen, arról esetleg tudhat, hogy erre vezet a „Só útja” elnevezésű turisztikai útvonal, amelyet egy helyi vállalkozó a Marosvásárhelyi Fókusz Öko Központtal közösen épített ki, s a hazaiak mellett főleg Hollandiából, Belgiumból, Svájcból érkező turistacsoportokat vonz. Ugyancsak itt halad át az Ausztriából Csíksomlyóra vezető „Mária útja” zarándokút is.
Egyetlen kötetbe összegyűjtve olvasható a vidék monográfiája, amely több száz oldalon mutatja be a felső-nyárádmenti kisközség múltját, életét. Balogh István polgármester szerint a könyv fontos állomás Csíkfalva életében, hiszen forrásértékű és hiánypótló, annál is inkább, mivel ez idáig nem készült ehhez hasonló munka, amely összegyűjti, rendszerezi a községgel kapcsolatos információkat.
Maga a szerző elismerte, falutörténet írására általában olyan személyek vállalkoznak, akiket a szülőfalu vagy a választott lakhely története vonz, a szűkebb szülőföld megismerésének a gondolata motivál. Ő ugyan nem született Csíkfalván, s bár erős szálak kötik a településhez, mindvégig tudatában volt annak, hogy sok leendő olvasója többet tudhat szülőfalujáról, vagy választott lakhelyéről, mint ő, ám remélte, sikerül sokak számára új ismereteket közzétenni. Nemes Gyula tizenöt fejezetben mondja el a községet alkotó öt faluról – Csíkfalva, Búzaháza, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Vadad – azt, ami fontos. És nem úgy, hogy sorra veszi a falvakat, inkább tematizálva csoportosít. S teszi ezt azért, mert így nehezebb. Azért nehezebb, mert az öt falu a Nyárád-mente egészének egységes képébe simul bele, ám völgyenként, patakonként olyannyira különböző, egymásnak néha ellentmondó települések, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a sokszínűségben. Nemes eligazodik.
Jobbágyfalva, Csíkfalva még amolyan „lennebbiek” a felső Nyárádmentén. Szentmártontól egy kissé emelkedik a hangulat, rátartiság és ember. Balra be, Vadad pedig már férfiasan szorong a magasabb dombok között, hogy aztán jobbra, Búzaházán vidáman suttyanjon a gyakran zavaros folyó felé.
Lennebb vastagnyakú protestánsok, kálomisták és unitáriusok lakják a völgyet, fennebb már érződik a nyárádmenti szentföld közelségének hatása, itt a protestánsok közé szép számmal vegyülnek katolikusok. Hogy ezt a sokszínűséget miként élték meg a község lakói, nem kell kérdezni. Ők tudják, s a templomtornyok, amelyekből egyik-másik faluban négy is van.
Nemes Gyula érdeme, hogy megtalálja mindenhol azt, ami fontos. És emellett titkokról is fellebbent fátylakat. Olyan dolgokat mond el, amelyekről talán még a falvak lakóinak sem mindenike tud. Hogy a Nagyernye felől Nyárádremete és Nyárádszereda felé elágazó utat miért oda, az Iszlón átvezető dombos-kanyargós részre és nem a logikusabb, Székelykál – Vadad tengelyre építették 1840-ben. Vagy, hogy a megyében az egyetlen település Vadad, ahol az 1949-50-es években egyik napról a másikra elkulákosodott, majd meggyilkolt komoly gazdaemberek egyikének, Kiss Istvánnak emlékművet emeltek.
Maros megyeben, a jobbára szintén magyar szekusok meggyilkoltak hét embert (Sántha József, Vadasd 1949. augusztus 7., Kacsó István, Nyárádszereda 1949. augusztus 10., Remus Brustur, Maroslekence 1949. augusztus 12., Kiss István, Vadad 1950. július 21., Viorel Bihoreanu, Mezőbodon 1950. augusztus 2., Lăluţ Remus Marosoroszi 1950. augusztus 3., Nagy László, Udvarfalva 1950. augusztus 14.), de az elmúlt 25 év alatt csak Vadadban állítottak emléket a kommunizmus áldozatai közül egynek.
Az 1989-es rendszerváltást követő hónapokban nagy port felkavart jobbágyfalvi fatemplom leégése ügyében is tiszta vizet önt a pohárba Nemes Gyula. A közhiedelemmel ellentétben a fatemplom eredetileg nem az ortodoxoké volt, a székelyhodosi római katolikus egyházközség templomaként épület 1734-ben. Aztán Jobbágyfalvára került, szétbontva és újraépítve (hét és fél kiló sajtért és másfél kiló ordáért vásárolták meg!) 1787-ben, majd 1948-ban vált ortodoxszá. 1990. március 21-én leégett. Hogy ki gyújtotta fel, nem tudni, de aligha lehetett magyar ember, hisz a helybeliek előtt nem volt titok, eredetileg magyar templom volt…
Azt is kevesen tudják, hogy nyomda működött Búzaházán. Egy helybeli ember, Dillmont (Széphegyi) Gyula (1873-1921) készítette teljes egészében fából, juharfából faragott betűkkel. Ezen nyomtatta ki egyebek mellett A mi lapunk című helybeli (!) újságot. A juharfanyomda egyediknek számít Európa nyomdatörténetében.
Ízelítőül ennyit a monográfiáról, amelynek elkészítése több évet vett igénybe, de mint a szerző a Marosvásárhelyi unitárius templomban tartott könyvbemutatón mondta, a nagy kihívás mellett mindvégig élmény volt a község története után nyomozni, és életre szóló emlékek mAradnak számára a gyűjtés, kutatás során szerzett élmények is. Kiemelte még, hogy munkája során nagy segítségére volt a néhai Simó Attila unitárius lelkész hagyatéka, aki 1946-tól 1981-ig szolgált Nyárádszentmártonban, mindent feljegyzett, megőrizte az egyházi jegyzőkönyveket, a levelezéseket, rendszeresen fényképezett, a kötetben levő 300 fekete-fehér fotó zömét is ő készítette. De ahogy az embert, úgy a könyvet sem singgel mérik. Ennek a kötetnek az értékét sem a több mint 300 fotó, vagy a félezer oldal terjedelem adja, hanem az, ami az ötszáz oldalon sorjázik. Az pedig nem más, mint a Nyárád-mente és általában, Erdélyország lakóinak története – egyetlen település történetére felfűzve.
S ez az, ami ebben a kötetben a hagyományos falumonográfiákon túlmutat, és amiért az olvasók szélesebb körének érdeklődésére is méltán számíthat.
erdelyiriport.ro
Bekecs alatt Nyárád tere – ezzel a címmel jelent meg egy vaskos és rendhagyó monográfia, melynek írója, a Marosvásárhely környéki falvak egyik kiváló ismerője, a nagyernyei születésű Nemes Gyula, aki korábban több falumonográfia – Nagyernye, Székes, Csejd, Marosszentgyörgy és Székelykakasd – szerzőjeként vált ismertté. Bögözi Attila könyvismertetője.
Ezúttal a szerző Marosvásárhelytől távolabb eső vidéket térképezett fel, s mint a kötet alcíme is mutatja – Csíkfalva község története – a Nyárád-mente egy olyan településének monográfiáját írta meg, amely a folyó felső szakaszán, a Nyárád-menti dombvidék alterületén helyezkedik el.
Valaki megjegyezte, hogy az 5-ös szám bűvösen kötődik a településhez, hiszen a Nyárád-mente központjának számító Nyárádszeredától levő 5 kilométeres távolsága 5-tel megszorozva adja a községközpontnak a megyeszékhelyig mért távolságát, de az ötösök számmisztikája nem merül ki itt, mert 5 település alkotja a községet, melynek 5 iskolája, 5 óvodája és 5 kultúrotthona van. És el ne feledjem, Balogh István polgármestert idén ötödik alkalommal választották újra tisztségébe.
Nos, ha a felsoroltakról mit sem hallott a vidéken nem járt idegen, arról esetleg tudhat, hogy erre vezet a „Só útja” elnevezésű turisztikai útvonal, amelyet egy helyi vállalkozó a Marosvásárhelyi Fókusz Öko Központtal közösen épített ki, s a hazaiak mellett főleg Hollandiából, Belgiumból, Svájcból érkező turistacsoportokat vonz. Ugyancsak itt halad át az Ausztriából Csíksomlyóra vezető „Mária útja” zarándokút is.
Egyetlen kötetbe összegyűjtve olvasható a vidék monográfiája, amely több száz oldalon mutatja be a felső-nyárádmenti kisközség múltját, életét. Balogh István polgármester szerint a könyv fontos állomás Csíkfalva életében, hiszen forrásértékű és hiánypótló, annál is inkább, mivel ez idáig nem készült ehhez hasonló munka, amely összegyűjti, rendszerezi a községgel kapcsolatos információkat.
Maga a szerző elismerte, falutörténet írására általában olyan személyek vállalkoznak, akiket a szülőfalu vagy a választott lakhely története vonz, a szűkebb szülőföld megismerésének a gondolata motivál. Ő ugyan nem született Csíkfalván, s bár erős szálak kötik a településhez, mindvégig tudatában volt annak, hogy sok leendő olvasója többet tudhat szülőfalujáról, vagy választott lakhelyéről, mint ő, ám remélte, sikerül sokak számára új ismereteket közzétenni. Nemes Gyula tizenöt fejezetben mondja el a községet alkotó öt faluról – Csíkfalva, Búzaháza, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Vadad – azt, ami fontos. És nem úgy, hogy sorra veszi a falvakat, inkább tematizálva csoportosít. S teszi ezt azért, mert így nehezebb. Azért nehezebb, mert az öt falu a Nyárád-mente egészének egységes képébe simul bele, ám völgyenként, patakonként olyannyira különböző, egymásnak néha ellentmondó települések, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a sokszínűségben. Nemes eligazodik.
Jobbágyfalva, Csíkfalva még amolyan „lennebbiek” a felső Nyárádmentén. Szentmártontól egy kissé emelkedik a hangulat, rátartiság és ember. Balra be, Vadad pedig már férfiasan szorong a magasabb dombok között, hogy aztán jobbra, Búzaházán vidáman suttyanjon a gyakran zavaros folyó felé.
Lennebb vastagnyakú protestánsok, kálomisták és unitáriusok lakják a völgyet, fennebb már érződik a nyárádmenti szentföld közelségének hatása, itt a protestánsok közé szép számmal vegyülnek katolikusok. Hogy ezt a sokszínűséget miként élték meg a község lakói, nem kell kérdezni. Ők tudják, s a templomtornyok, amelyekből egyik-másik faluban négy is van.
Nemes Gyula érdeme, hogy megtalálja mindenhol azt, ami fontos. És emellett titkokról is fellebbent fátylakat. Olyan dolgokat mond el, amelyekről talán még a falvak lakóinak sem mindenike tud. Hogy a Nagyernye felől Nyárádremete és Nyárádszereda felé elágazó utat miért oda, az Iszlón átvezető dombos-kanyargós részre és nem a logikusabb, Székelykál – Vadad tengelyre építették 1840-ben. Vagy, hogy a megyében az egyetlen település Vadad, ahol az 1949-50-es években egyik napról a másikra elkulákosodott, majd meggyilkolt komoly gazdaemberek egyikének, Kiss Istvánnak emlékművet emeltek.
Maros megyeben, a jobbára szintén magyar szekusok meggyilkoltak hét embert (Sántha József, Vadasd 1949. augusztus 7., Kacsó István, Nyárádszereda 1949. augusztus 10., Remus Brustur, Maroslekence 1949. augusztus 12., Kiss István, Vadad 1950. július 21., Viorel Bihoreanu, Mezőbodon 1950. augusztus 2., Lăluţ Remus Marosoroszi 1950. augusztus 3., Nagy László, Udvarfalva 1950. augusztus 14.), de az elmúlt 25 év alatt csak Vadadban állítottak emléket a kommunizmus áldozatai közül egynek.
Az 1989-es rendszerváltást követő hónapokban nagy port felkavart jobbágyfalvi fatemplom leégése ügyében is tiszta vizet önt a pohárba Nemes Gyula. A közhiedelemmel ellentétben a fatemplom eredetileg nem az ortodoxoké volt, a székelyhodosi római katolikus egyházközség templomaként épület 1734-ben. Aztán Jobbágyfalvára került, szétbontva és újraépítve (hét és fél kiló sajtért és másfél kiló ordáért vásárolták meg!) 1787-ben, majd 1948-ban vált ortodoxszá. 1990. március 21-én leégett. Hogy ki gyújtotta fel, nem tudni, de aligha lehetett magyar ember, hisz a helybeliek előtt nem volt titok, eredetileg magyar templom volt…
Azt is kevesen tudják, hogy nyomda működött Búzaházán. Egy helybeli ember, Dillmont (Széphegyi) Gyula (1873-1921) készítette teljes egészében fából, juharfából faragott betűkkel. Ezen nyomtatta ki egyebek mellett A mi lapunk című helybeli (!) újságot. A juharfanyomda egyediknek számít Európa nyomdatörténetében.
Ízelítőül ennyit a monográfiáról, amelynek elkészítése több évet vett igénybe, de mint a szerző a Marosvásárhelyi unitárius templomban tartott könyvbemutatón mondta, a nagy kihívás mellett mindvégig élmény volt a község története után nyomozni, és életre szóló emlékek mAradnak számára a gyűjtés, kutatás során szerzett élmények is. Kiemelte még, hogy munkája során nagy segítségére volt a néhai Simó Attila unitárius lelkész hagyatéka, aki 1946-tól 1981-ig szolgált Nyárádszentmártonban, mindent feljegyzett, megőrizte az egyházi jegyzőkönyveket, a levelezéseket, rendszeresen fényképezett, a kötetben levő 300 fekete-fehér fotó zömét is ő készítette. De ahogy az embert, úgy a könyvet sem singgel mérik. Ennek a kötetnek az értékét sem a több mint 300 fotó, vagy a félezer oldal terjedelem adja, hanem az, ami az ötszáz oldalon sorjázik. Az pedig nem más, mint a Nyárád-mente és általában, Erdélyország lakóinak története – egyetlen település történetére felfűzve.
S ez az, ami ebben a kötetben a hagyományos falumonográfiákon túlmutat, és amiért az olvasók szélesebb körének érdeklődésére is méltán számíthat.
erdelyiriport.ro
2016. szeptember 14.
Bekecsalji múltkövetés félezerrel
Szeptember elején a Marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomban az istentisztelet után egy monográfiát mutattak be a nagyszámú közönség előtt. Nemes Gyula, több más falumonográfia (Nagyernye, Székes, Csejd, Marosszentgyörgy és Székelykakasd) szerzője most nagy fába vágta a fejszéjét. Bekecs alatt Nyárád tere című – Csíkfalva község története alcímmel ellátott – monográfiája nem kevesebb mint 512 oldal terjedelemben jelent meg. S ez még akkor is sok, ha hozzászámítjuk, hogy a kötetet több mint 300 – igaz, nem mind egész oldal terjedelmű – fotóillusztráció egészíti ki. De sem az embert, sem a könyveket nem singgel mérik. Ezért hát értékét nem a félezer oldalnyi terjedelem adja, hanem az, ami félezer oldalon sorjázik.
Tizenöt fejezetben mondja el a községet alkotó öt faluról – Csíkfalva, Búzaháza, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Vadad – azt, ami fontos. Vagyis mindent. És nem úgy, hogy sorra veszi a falvakat, hanem tematizálva csoportosít. S teszi ezt azért, mert így nehezebb. Azért nehezebb, mert az öt falu a Nyárádmente egységes képébe simul bele, ám völgyenként, patakonként olyannyira különböző, egymásnak néha ellentmondóak a települések, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a sokszínűségben. Nemes Gyula eligazodik. Jobbágyfalva, Csíkfalva még amolyan "lennebbiek" a Felső-Nyárádmentén. Szentmártontól egy kissé emelkedik a hangulat, rátartiság és ember, balra be Vadad pedig már férfiasan szorong a magasabb dombok között, azért, hogy aztán jobbra, Búzaházán vidáman suttyanjon a gyakran zavaros folyó felé.
Aztán a hitélet. Lennebb vastagnyakú protestánsok, kálomisták és unitáriusok lakják a völgyet, fennebb már érződik a nyárádmenti szentföld közelségének hatása, itt a protestánsok közé szép számmal vegyülnek katolikusok. Hogy ezt a sokszínűséget miként élték meg a község lakói, nem kell kérdezni. Ők tudják, s a templomtornyok, amelyekből egyik-másik faluban négy is van.
Nemes Gyula nagy érdeme, hogy megtalálja mindenhol azt, ami fontos. És emellett titkokról is fellebbent fátylakat. Olyan dolgokat mond el, amelyekről talán még a falvak lakóinak sem mindenike tud. Hogy a Nagyernye felől Nyárádremete és Nyárádszereda felé elágazó utat miért oda, az Iszlón átvezető dombos-kanyargós részre és nem a logikusabb, Székelykál – Vadad tengelyre építették 1840-ben. Vagy, hogy a megyében az egyetlen település Vadad, ahol az 1949–50-es években egyik napról a másikra elkulákosodott, majd meggyilkolt komoly gazdaemberek egyikének, Kiss Istvánnak emlékművet emeltek. A megyében a jobbára szintén magyar szekusok meggyilkoltak hét embert (Sántha József – Vadasd – 1949. augusztus 7., Kacsó István – Nyárádszereda – 1949. augusztus 10., Remus Brustur – Maroslekence – 1949. augusztus 12., Kiss István – Vadad – 1950. július 21., Viorel Bihoreanu – Mezőbodon – 1950. augusztus 2., Lalut Remus – Marosoroszi – 1950. augusztus 3., Nagy László – Udvarfalva – 1950. augusztus 14.), de az elmúlt 25 év alatt csupán Vadadban állítottak emléket a kommunizmus hét áldozata közül egyedül Küs Pistának, ahogyan ma is emlegetik a vértanút a vadadi idősebbek.
A rendszerváltást követő hónapokban nagy port felkavart jobbágyfalvi fatemplom leégése ügyében is tiszta vizet önt a pohárba. A közhiedelemmel ellentétben a fatemplom eredetileg nem az ortodoxoké volt. A székelyhodosi római katolikus egyházközség templomaként épült 1734-ben. Aztán Jobbágyfalvára került, szétbontva és újraépítve (hét és fél kiló sajtért és másfél kiló ordáért vásárolták meg) 1787-ben, jóval később, 1948-ban vált tüneményes módon ortodoxszá. 1990. március 21-én leégett. Hogy ki gyújtotta fel, nem tudni, de aligha lehetett magyar ember, hisz a helybeliek tudták, hogy eredetileg magyar templom volt.
Talán azt is kevesen tudják, hogy nyomda is működött Búzaházán. Egy helybeli ember, Dillmont (Széphegyi) Gyula (1873-1921) készítette teljes egészében fából, juharfából faragott betűkkel. Ezen nyomtatta ki egyebek mellett A mi lapunk című helybeli (!) újságot. A juharfa nyomda – szakemberek vélekedése szerint – egyedinek számít Európa nyomdatörténetében.
Ízelítőül ennyit a monográfiáról, amelynek elkészítése több évet vett igénybe, s a szerző már gondolkodik is egy bővített kiadáson. A több mint háromszáz fényképpel illusztrált kötet nemcsak az öt falu lakóinak, de mindenkinek örömére szolgál, aki megvásárolja és akit csak egy kicsit is érdekel a Nyárádmente és általában Erdélyország lakóinak története.
Szentmártoni István
Népújság (Marosvásárhely)
Szeptember elején a Marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomban az istentisztelet után egy monográfiát mutattak be a nagyszámú közönség előtt. Nemes Gyula, több más falumonográfia (Nagyernye, Székes, Csejd, Marosszentgyörgy és Székelykakasd) szerzője most nagy fába vágta a fejszéjét. Bekecs alatt Nyárád tere című – Csíkfalva község története alcímmel ellátott – monográfiája nem kevesebb mint 512 oldal terjedelemben jelent meg. S ez még akkor is sok, ha hozzászámítjuk, hogy a kötetet több mint 300 – igaz, nem mind egész oldal terjedelmű – fotóillusztráció egészíti ki. De sem az embert, sem a könyveket nem singgel mérik. Ezért hát értékét nem a félezer oldalnyi terjedelem adja, hanem az, ami félezer oldalon sorjázik.
Tizenöt fejezetben mondja el a községet alkotó öt faluról – Csíkfalva, Búzaháza, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Vadad – azt, ami fontos. Vagyis mindent. És nem úgy, hogy sorra veszi a falvakat, hanem tematizálva csoportosít. S teszi ezt azért, mert így nehezebb. Azért nehezebb, mert az öt falu a Nyárádmente egységes képébe simul bele, ám völgyenként, patakonként olyannyira különböző, egymásnak néha ellentmondóak a települések, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a sokszínűségben. Nemes Gyula eligazodik. Jobbágyfalva, Csíkfalva még amolyan "lennebbiek" a Felső-Nyárádmentén. Szentmártontól egy kissé emelkedik a hangulat, rátartiság és ember, balra be Vadad pedig már férfiasan szorong a magasabb dombok között, azért, hogy aztán jobbra, Búzaházán vidáman suttyanjon a gyakran zavaros folyó felé.
Aztán a hitélet. Lennebb vastagnyakú protestánsok, kálomisták és unitáriusok lakják a völgyet, fennebb már érződik a nyárádmenti szentföld közelségének hatása, itt a protestánsok közé szép számmal vegyülnek katolikusok. Hogy ezt a sokszínűséget miként élték meg a község lakói, nem kell kérdezni. Ők tudják, s a templomtornyok, amelyekből egyik-másik faluban négy is van.
Nemes Gyula nagy érdeme, hogy megtalálja mindenhol azt, ami fontos. És emellett titkokról is fellebbent fátylakat. Olyan dolgokat mond el, amelyekről talán még a falvak lakóinak sem mindenike tud. Hogy a Nagyernye felől Nyárádremete és Nyárádszereda felé elágazó utat miért oda, az Iszlón átvezető dombos-kanyargós részre és nem a logikusabb, Székelykál – Vadad tengelyre építették 1840-ben. Vagy, hogy a megyében az egyetlen település Vadad, ahol az 1949–50-es években egyik napról a másikra elkulákosodott, majd meggyilkolt komoly gazdaemberek egyikének, Kiss Istvánnak emlékművet emeltek. A megyében a jobbára szintén magyar szekusok meggyilkoltak hét embert (Sántha József – Vadasd – 1949. augusztus 7., Kacsó István – Nyárádszereda – 1949. augusztus 10., Remus Brustur – Maroslekence – 1949. augusztus 12., Kiss István – Vadad – 1950. július 21., Viorel Bihoreanu – Mezőbodon – 1950. augusztus 2., Lalut Remus – Marosoroszi – 1950. augusztus 3., Nagy László – Udvarfalva – 1950. augusztus 14.), de az elmúlt 25 év alatt csupán Vadadban állítottak emléket a kommunizmus hét áldozata közül egyedül Küs Pistának, ahogyan ma is emlegetik a vértanút a vadadi idősebbek.
A rendszerváltást követő hónapokban nagy port felkavart jobbágyfalvi fatemplom leégése ügyében is tiszta vizet önt a pohárba. A közhiedelemmel ellentétben a fatemplom eredetileg nem az ortodoxoké volt. A székelyhodosi római katolikus egyházközség templomaként épült 1734-ben. Aztán Jobbágyfalvára került, szétbontva és újraépítve (hét és fél kiló sajtért és másfél kiló ordáért vásárolták meg) 1787-ben, jóval később, 1948-ban vált tüneményes módon ortodoxszá. 1990. március 21-én leégett. Hogy ki gyújtotta fel, nem tudni, de aligha lehetett magyar ember, hisz a helybeliek tudták, hogy eredetileg magyar templom volt.
Talán azt is kevesen tudják, hogy nyomda is működött Búzaházán. Egy helybeli ember, Dillmont (Széphegyi) Gyula (1873-1921) készítette teljes egészében fából, juharfából faragott betűkkel. Ezen nyomtatta ki egyebek mellett A mi lapunk című helybeli (!) újságot. A juharfa nyomda – szakemberek vélekedése szerint – egyedinek számít Európa nyomdatörténetében.
Ízelítőül ennyit a monográfiáról, amelynek elkészítése több évet vett igénybe, s a szerző már gondolkodik is egy bővített kiadáson. A több mint háromszáz fényképpel illusztrált kötet nemcsak az öt falu lakóinak, de mindenkinek örömére szolgál, aki megvásárolja és akit csak egy kicsit is érdekel a Nyárádmente és általában Erdélyország lakóinak története.
Szentmártoni István
Népújság (Marosvásárhely)
2016. szeptember 17.
Balog Zoltán: együtt lesz szükség a magyarok és a románok erejére
Az erdélyi Nagyenyeden szombaton Balog Zoltán miniszter jelenlétében avatták fel a közel négyszáz éves Bethlen Gábor Kollégiumnak az Európai Unió forrásaiból felújított épületegyüttesét. A felújítás - melyhez a magyar kormány is 268 millió forintos támogatást nyújtott - az épületegyüttes tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület, és a román többségű Nagyenyed önkormányzata közötti példás együttműködés révén valósult meg.
Balog Zoltán miniszter az ünnepi beszédében kitért arra, hogy eljön az idő, amikor a román-magyar versenyen túl a két ország erejének az összeadására is szükség lesz. Kijelentette: "Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég", és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját. "Eljön az idő, amikor a szükséges versenyen túl együtt lesz szükség a magyarok és a románok erejére" - fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: a lengyelek mindig is értették ennek a szükségességét, kezdik érteni a szlovákok és a csehek is, és Nagyenyeden úgy tűnik, hogy a román nemzet vezetői is érzik ezt.
"Milyen jó lenne, ha terjedne ez a megértés, ez a felfogás, amikor kiderül, hogy az erőknek össze kell adódni, mert vannak más erők is, amelyek ellenünk szövetkeznek" - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán hangsúlyozta: a kollégium jól példázza, hogy a restitúció során visszaadott ingatlanok jó célt szolgálnak Romániában. Hozzátette: a felújítás során is megmutatkozott "együttállásért" azonban meg is kell küzdeni. "Mindig, újra meg kell győzni Brüsszelt arról, hogy mi is vagyunk, és nélkülünk az Európai Unió csak vám-, adó-, és kereskedelmi közösség" - fogalmazott a miniszter. Szerinte Bukarestet is meg kell győzni arról, hogy "ami jár az jár, ami méltányos, azt meg kell adni", és lehetővé kell tenni, hogy az erdélyi magyar közösség újra kézbe vehesse egykor államosított tulajdonát. Reményét fejezte ki, hogy a visszaállamosított Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye is rendeződik, és újabb városok lesznek, amelyek az egyházak segítségével nemcsak a magyar közösséget, hanem Romániát is gyarapíthatják.
Az ünnepi alkalomból az iskolaudvaron tartott hálaadó istentiszteleten prédikációt mondó Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy a Nagyenyedi kollégium - a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek által alapított kollégiumoktól eltérően - azért lehetett hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára építették.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ( RMDSZ) elnöke szerint a Bethlen Gábor Kollégium felújítása során kialakult román-magyar együttműködésnek "helye van a jövő építése jó példái között". A politikus a kollégiumot az erdélyi magyarság Oxfordjának, Sorbonne-jának nevezte. "Kicsiben olyan, mint Erdély. Mindent túlél. És mint tudjuk, aki túlél, erősebb lesz" - fogalmazott az elnök, aki szerint az erdélyi magyarságnak az a feladata, hogy minőségivé tegye oktatását. Ettől függ ugyanis a fiatalok versenyképessége, és a szülőknek a magyar nyelvű oktatás iránti bizalma.
Király András a romániai tanügy-minisztérium államtitkára köszöntőjében kijelentette: az intézmény erőt és kitartást sugároz az egész romániai magyar közösség számára. Az államtitkár az iskolaalapító Bethlen Gábor fejedelem gondolatát idézve jelentette ki: "nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet".
Horatiu Josan, Nagyenyed korábbi polgármestere arra is kitért beszédében, hogy Mihail Halici, az első román vers szerzője, és Kőrösi Csoma Sándor, Tibet kutatásának az úttörője is a kollégiumban tanult. Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester kijelentette: büszkeséggel tölti el, hogy annak idején oktatási államtitkárként láthatta el kézjegyével a kollégium felújítási terveit, most pedig polgármesterként írhatta alá a felújított épület átvételét.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben eredetileg Gyulafehérváron alapított iskolát csaknem fél évszázaddal később a tatárdúlás után költöztették Nagyenyedre. Az iskola Nagyenyedi épületeit többször lerombolták, újraépítették.
A jelenlegi, 19. századi épületegyüttes azt követően újulhatott meg, hogy az épületeket visszakapó református egyház megegyezett a város önkormányzatával, és 25 évre elengedte a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújítás költségeit.
Nagyenyed város önkormányzata 2010-ben nyert EU-s pályázatot a felújításra. A 29,65 millió lej (2,07 milliárd forint) értékű projekt költségeiből 23 millió lejt (1,61 milliárd forint) az EU forrásaiból, hárommillió lejt (210 millió forint) a román kormány forrásaiból biztosítottak. A magyar kormány az EU-pályázatba bele nem foglalható költségekhez nyújtott 268 millió forintos támogatást.
A felújítás során újravakolták, festették az épületek falait, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a fűtési rendszert, a villany- és vízvezetékeket. A felújítási projekt iskolai felszerelések beszerzésére, számítógépek és interaktív oktatási eszközök megvásárlására is kiterjedt.
inforadio.hu/MTI
Az erdélyi Nagyenyeden szombaton Balog Zoltán miniszter jelenlétében avatták fel a közel négyszáz éves Bethlen Gábor Kollégiumnak az Európai Unió forrásaiból felújított épületegyüttesét. A felújítás - melyhez a magyar kormány is 268 millió forintos támogatást nyújtott - az épületegyüttes tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület, és a román többségű Nagyenyed önkormányzata közötti példás együttműködés révén valósult meg.
Balog Zoltán miniszter az ünnepi beszédében kitért arra, hogy eljön az idő, amikor a román-magyar versenyen túl a két ország erejének az összeadására is szükség lesz. Kijelentette: "Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég", és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját. "Eljön az idő, amikor a szükséges versenyen túl együtt lesz szükség a magyarok és a románok erejére" - fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: a lengyelek mindig is értették ennek a szükségességét, kezdik érteni a szlovákok és a csehek is, és Nagyenyeden úgy tűnik, hogy a román nemzet vezetői is érzik ezt.
"Milyen jó lenne, ha terjedne ez a megértés, ez a felfogás, amikor kiderül, hogy az erőknek össze kell adódni, mert vannak más erők is, amelyek ellenünk szövetkeznek" - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán hangsúlyozta: a kollégium jól példázza, hogy a restitúció során visszaadott ingatlanok jó célt szolgálnak Romániában. Hozzátette: a felújítás során is megmutatkozott "együttállásért" azonban meg is kell küzdeni. "Mindig, újra meg kell győzni Brüsszelt arról, hogy mi is vagyunk, és nélkülünk az Európai Unió csak vám-, adó-, és kereskedelmi közösség" - fogalmazott a miniszter. Szerinte Bukarestet is meg kell győzni arról, hogy "ami jár az jár, ami méltányos, azt meg kell adni", és lehetővé kell tenni, hogy az erdélyi magyar közösség újra kézbe vehesse egykor államosított tulajdonát. Reményét fejezte ki, hogy a visszaállamosított Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye is rendeződik, és újabb városok lesznek, amelyek az egyházak segítségével nemcsak a magyar közösséget, hanem Romániát is gyarapíthatják.
Az ünnepi alkalomból az iskolaudvaron tartott hálaadó istentiszteleten prédikációt mondó Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy a Nagyenyedi kollégium - a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek által alapított kollégiumoktól eltérően - azért lehetett hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára építették.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ( RMDSZ) elnöke szerint a Bethlen Gábor Kollégium felújítása során kialakult román-magyar együttműködésnek "helye van a jövő építése jó példái között". A politikus a kollégiumot az erdélyi magyarság Oxfordjának, Sorbonne-jának nevezte. "Kicsiben olyan, mint Erdély. Mindent túlél. És mint tudjuk, aki túlél, erősebb lesz" - fogalmazott az elnök, aki szerint az erdélyi magyarságnak az a feladata, hogy minőségivé tegye oktatását. Ettől függ ugyanis a fiatalok versenyképessége, és a szülőknek a magyar nyelvű oktatás iránti bizalma.
Király András a romániai tanügy-minisztérium államtitkára köszöntőjében kijelentette: az intézmény erőt és kitartást sugároz az egész romániai magyar közösség számára. Az államtitkár az iskolaalapító Bethlen Gábor fejedelem gondolatát idézve jelentette ki: "nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet".
Horatiu Josan, Nagyenyed korábbi polgármestere arra is kitért beszédében, hogy Mihail Halici, az első román vers szerzője, és Kőrösi Csoma Sándor, Tibet kutatásának az úttörője is a kollégiumban tanult. Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester kijelentette: büszkeséggel tölti el, hogy annak idején oktatási államtitkárként láthatta el kézjegyével a kollégium felújítási terveit, most pedig polgármesterként írhatta alá a felújított épület átvételét.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben eredetileg Gyulafehérváron alapított iskolát csaknem fél évszázaddal később a tatárdúlás után költöztették Nagyenyedre. Az iskola Nagyenyedi épületeit többször lerombolták, újraépítették.
A jelenlegi, 19. századi épületegyüttes azt követően újulhatott meg, hogy az épületeket visszakapó református egyház megegyezett a város önkormányzatával, és 25 évre elengedte a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújítás költségeit.
Nagyenyed város önkormányzata 2010-ben nyert EU-s pályázatot a felújításra. A 29,65 millió lej (2,07 milliárd forint) értékű projekt költségeiből 23 millió lejt (1,61 milliárd forint) az EU forrásaiból, hárommillió lejt (210 millió forint) a román kormány forrásaiból biztosítottak. A magyar kormány az EU-pályázatba bele nem foglalható költségekhez nyújtott 268 millió forintos támogatást.
A felújítás során újravakolták, festették az épületek falait, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a fűtési rendszert, a villany- és vízvezetékeket. A felújítási projekt iskolai felszerelések beszerzésére, számítógépek és interaktív oktatási eszközök megvásárlására is kiterjedt.
inforadio.hu/MTI
2016. szeptember 18.
Felavatták a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújított épületét
Múlt és jövő találkozásának lehettek tanúi mindazok, akik szombaton részt vettek a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium avatási, megáldási ünnepségén. A meghívottak, egykori tanárok és diákok ugyanis nemcsak a több száz éves falak ízléses, szakszerűen kivitelezett felújításának lehettek tanúi, arról is meggyőződhettek, hogy a közel négyszáz éves tanintézetnek nemcsak múltja, hanem jövője is van: a legújabb oktatási eszközökkel felszerelt kollégium már nemcsak Erdély egyik legrégebbi, hanem legkorszerűbb iskolájának is számít.
„A Nagyenyedi kollégium úgy újult meg, hogy a korhűségnek kétszeresen is megfelelt. Korhű módon lett felújítva, építészeti értelemben. És korhű technológia került belé: a 21. század oktatási követelményeit követve” – hívta fel a figyelmet az iskola udvarán, több száz személy jelenlétében tartott ünnepségen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is. A politikus úgy vélte, az iskola vezetése ezáltal a régi hagyományt, az innováció, a megújulás, a tartalom, a minőség hagyományát követte, amelynek szellemében az alma mater egykori diákja, Apáczai Csere János és Kőrösi Csoma Sándor is elindult.
A politikus a kollégiumot az erdélyi magyarság Oxfordjának, Sorbonne-jának nevezte, és úgy vélte, megújulása minden erdélyi magyar sikere. „Kicsiben olyan, mint Erdély. Mindent túlél. És mint tudjuk, aki túlél, erősebb lesz” – fogalmazott az elnök, aki szerint a jövőben az erdélyi magyarságnak az a feladata, hogy minőségi oktatást biztosítson diákjai számára. Ettől függ a fiatalok versenyképessége, és a szülőknek a magyar nyelvű oktatás iránti bizalma, hívta fel figyelmet.
Rámutatott ugyanakkor, hogy a kollégium felújítása során kialakult román–magyar együttműködésnek is „helye van a jövő építése jó példái között”, emlékeztetve, hogy az épületegyüttest a tulajdonos Erdélyi Református Egyházkerület és a román többségű Nagyenyedi önkormányzat közötti példás együttműködés révén, uniós forrásokból korszerűsítették, de a felújítást anyagilag a magyar kormány is támogatta.
„Az erőknek össze kell adódni”
A magyar–román együttműködés szükségességét hangsúlyozta Balog Zoltán, a magyar kormány emberi erőforrások minisztere is, kijelentve: eljön az idő, amikor a román–magyar versenyen túl a két ország erejének az összeadására is szükség lesz. „Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég”, és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját.
„Milyen jó lenne, ha terjedne ez a megértés, ez a felfogás, amikor kiderül, hogy az erőknek össze kell adódni, mert vannak más erők is, amelyek ellenünk szövetkeznek” – jelentette a miniszter. Balog Zoltán rámutatott, a Nagyenyedi kollégium jól példázza, hogy a restitúció során visszaadott ingatlanok jó célt szolgálnak Romániában. Arra is felhívta a figyelmet, hogy időről-időre Bukarestet is meg kell győzni arról, hogy „ami jár, az jár, ami méltányos, azt meg kell adni”.
Reményét fejezte ki, hogy megoldódik a visszaállamosított Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye, és újabb városok is lesznek, amelyek az egyházak segítségével fejlődnek. Balog Zoltán egyébként tolmácsként is bemutatkozott az ünnepségen, Dietmar Arends németországi evangélikus püspök köszöntőjét fordította magyarra, aki meg is jegyezte: még nem érte akkora megtiszteltetés, hogy egy miniszter tolmácsolja szavait.
Hitre épített iskola
Az iskolaudvaron tartott hálaadó istentiszteleten mondott prédikációjában Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy az enyedi kollégium – a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek által alapított kollégiumoktól eltérően – azért lehetett hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára építették. Adorjáni Dezső evangélikus püspök rámutatott, bár az enyedi alma mater nagyon jó kezekben van a református egyháznál, erkölcsi feljogosítást kér arra, hogy az evangélikusok is magukénak mondhassák, hiszen azáltal, hogy az évszázadok során befogadta az evangélikus fiatalokat, az erdélyi evangélikus egyház meglétéhez is hozzájárult, számos erdélyi magyarhoz hasonlóan az ő családjának is számos tagja, ükapja, dédapja és nagyapja is Enyeden volt diák.
A püspök arra is rámutatott: rendhagyó alkalom, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői ilyen örömteli és szép pillanatban legyenek együtt, hiszen általában nehéz napokon szoktak összezárni.
Király András oktatási államtitkár kijelentette: a felújított intézmény erőt és kitartást sugároz az egész romániai magyar közösség számára, míg Horaţiu Josan, Nagyenyed korábbi polgármestere arra is kitért, hogy Mihail Halici, az első román vers szerzője és Kőrösi Csoma Sándor, Tibet kutatásának az úttörője is itt tanult. Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester kijelentette: büszkeséggel tölti el, hogy annak idején oktatási államtitkárként láthatta el kézjegyével a felújítási terveket, most pedig polgármesterként írhatta alá az épület átvételét.
Színvonalas programmal várták a véndiákokat
Az ünnepi köszöntők után a jelen lévő református, római katolikus, unitárius és evangélikus elöljárók megáldották a felújított épületegyüttest, majd az iskola himnuszának akkordjaira Szőcs Ildikó igazgató, Kató Béla püspök, Horaţiu Josan volt és Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester vágta el a szalagot.
Az iskola vezetősége ebéddel és színvonalas programmal kedveskedett az eseményre eljött volt tanároknak, diákoknak, akik immár vendégként térhettek be a konviktusra, megcsodálhatták a felújított, új bútorzattal és modern eszközökkel felszerelt osztálytermeket, bentlakási szobákat, dísztermet, és egy cigaretta erejéig a tornakertbe is felsétálhattak nosztalgiázni.
Az ünnepi alkalomból az egyház anyagi támogatásával megújult dokumentációs könyvtár és természettörténeti múzeum is megnyitotta kapuit a látogatók előtt, míg a Bagolyvárban iskolatörténeti múzeum, az egykori neves diákokról elnevezett osztálytermekben számos kiállítás, bemutató várta a betérőket, akik az iskolafelújítás nehéz időszakába, illetve a modern felszerelés, a minden osztályban ott díszelgő okostáblák működésébe is betekintést nyerhettek.
Eközben az udvaron is folytatódott a program, a Collegium Gabrielense régizene-együttes és a Fügevirág néptánccsoport bemutatója során a vendégek a jelenlegi diákok ügyességéről győződhettek meg, míg az egykoriak nevében Antal Tibor véndiák és barátai gyimesi népdalokkal köszöntötték az ünneplőket.
Koncertekkel zárult az este
Az új cserkészotthon felavatása után este már a diákoknak szólt a program, a Bagossy Brothers Company koncertjén bulizhattak, másnap pedig a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitóján vehettek részt. Az alkalomból a kollégiumban található emlékhelyek sora is bővült, a főépület földszintjén gróf Mikó Imrének és dr. Vásárhelyi Boldizsárnak állítottak emléktáblákat.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben Gyulafehérváron alapított, majd Apafi Mihály révén Nagyenyedre költöztetett, leromlott állagú iskola úgy újulhatott meg, hogy az épületeket visszakapó református egyház megegyezett a helyi önkormányzattal, hogy 25 évre elengedi a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújításhoz szükséges pénzt. A 2010-ben nyert, 29,65 millió lej értékű projekt költségeiből 23 milliót az EU, hárommilliót a román kormány biztosított.
A magyar kormány a pályázatba bele nem foglalható költségekhez nyújtott 268 millió forintos támogatást. A felújítás során újravakolták, festették a főépület, a kisiskola és a Bagolyvár falait, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a fűtésrendszert, a villany- és vízvezetékeket. A felújítási projekt keretében a megújult termeket számítógépekkel és interaktív oktatási eszközökkel szerelték fel, amelyekben a romániai magyar oktatásban úttörő módon kabinetrendszerben zajlik a tanítás.
Pap Melinda
Székelyhon.ro
Múlt és jövő találkozásának lehettek tanúi mindazok, akik szombaton részt vettek a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium avatási, megáldási ünnepségén. A meghívottak, egykori tanárok és diákok ugyanis nemcsak a több száz éves falak ízléses, szakszerűen kivitelezett felújításának lehettek tanúi, arról is meggyőződhettek, hogy a közel négyszáz éves tanintézetnek nemcsak múltja, hanem jövője is van: a legújabb oktatási eszközökkel felszerelt kollégium már nemcsak Erdély egyik legrégebbi, hanem legkorszerűbb iskolájának is számít.
„A Nagyenyedi kollégium úgy újult meg, hogy a korhűségnek kétszeresen is megfelelt. Korhű módon lett felújítva, építészeti értelemben. És korhű technológia került belé: a 21. század oktatási követelményeit követve” – hívta fel a figyelmet az iskola udvarán, több száz személy jelenlétében tartott ünnepségen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is. A politikus úgy vélte, az iskola vezetése ezáltal a régi hagyományt, az innováció, a megújulás, a tartalom, a minőség hagyományát követte, amelynek szellemében az alma mater egykori diákja, Apáczai Csere János és Kőrösi Csoma Sándor is elindult.
A politikus a kollégiumot az erdélyi magyarság Oxfordjának, Sorbonne-jának nevezte, és úgy vélte, megújulása minden erdélyi magyar sikere. „Kicsiben olyan, mint Erdély. Mindent túlél. És mint tudjuk, aki túlél, erősebb lesz” – fogalmazott az elnök, aki szerint a jövőben az erdélyi magyarságnak az a feladata, hogy minőségi oktatást biztosítson diákjai számára. Ettől függ a fiatalok versenyképessége, és a szülőknek a magyar nyelvű oktatás iránti bizalma, hívta fel figyelmet.
Rámutatott ugyanakkor, hogy a kollégium felújítása során kialakult román–magyar együttműködésnek is „helye van a jövő építése jó példái között”, emlékeztetve, hogy az épületegyüttest a tulajdonos Erdélyi Református Egyházkerület és a román többségű Nagyenyedi önkormányzat közötti példás együttműködés révén, uniós forrásokból korszerűsítették, de a felújítást anyagilag a magyar kormány is támogatta.
„Az erőknek össze kell adódni”
A magyar–román együttműködés szükségességét hangsúlyozta Balog Zoltán, a magyar kormány emberi erőforrások minisztere is, kijelentve: eljön az idő, amikor a román–magyar versenyen túl a két ország erejének az összeadására is szükség lesz. „Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég”, és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját.
„Milyen jó lenne, ha terjedne ez a megértés, ez a felfogás, amikor kiderül, hogy az erőknek össze kell adódni, mert vannak más erők is, amelyek ellenünk szövetkeznek” – jelentette a miniszter. Balog Zoltán rámutatott, a Nagyenyedi kollégium jól példázza, hogy a restitúció során visszaadott ingatlanok jó célt szolgálnak Romániában. Arra is felhívta a figyelmet, hogy időről-időre Bukarestet is meg kell győzni arról, hogy „ami jár, az jár, ami méltányos, azt meg kell adni”.
Reményét fejezte ki, hogy megoldódik a visszaállamosított Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye, és újabb városok is lesznek, amelyek az egyházak segítségével fejlődnek. Balog Zoltán egyébként tolmácsként is bemutatkozott az ünnepségen, Dietmar Arends németországi evangélikus püspök köszöntőjét fordította magyarra, aki meg is jegyezte: még nem érte akkora megtiszteltetés, hogy egy miniszter tolmácsolja szavait.
Hitre épített iskola
Az iskolaudvaron tartott hálaadó istentiszteleten mondott prédikációjában Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy az enyedi kollégium – a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek által alapított kollégiumoktól eltérően – azért lehetett hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára építették. Adorjáni Dezső evangélikus püspök rámutatott, bár az enyedi alma mater nagyon jó kezekben van a református egyháznál, erkölcsi feljogosítást kér arra, hogy az evangélikusok is magukénak mondhassák, hiszen azáltal, hogy az évszázadok során befogadta az evangélikus fiatalokat, az erdélyi evangélikus egyház meglétéhez is hozzájárult, számos erdélyi magyarhoz hasonlóan az ő családjának is számos tagja, ükapja, dédapja és nagyapja is Enyeden volt diák.
A püspök arra is rámutatott: rendhagyó alkalom, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői ilyen örömteli és szép pillanatban legyenek együtt, hiszen általában nehéz napokon szoktak összezárni.
Király András oktatási államtitkár kijelentette: a felújított intézmény erőt és kitartást sugároz az egész romániai magyar közösség számára, míg Horaţiu Josan, Nagyenyed korábbi polgármestere arra is kitért, hogy Mihail Halici, az első román vers szerzője és Kőrösi Csoma Sándor, Tibet kutatásának az úttörője is itt tanult. Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester kijelentette: büszkeséggel tölti el, hogy annak idején oktatási államtitkárként láthatta el kézjegyével a felújítási terveket, most pedig polgármesterként írhatta alá az épület átvételét.
Színvonalas programmal várták a véndiákokat
Az ünnepi köszöntők után a jelen lévő református, római katolikus, unitárius és evangélikus elöljárók megáldották a felújított épületegyüttest, majd az iskola himnuszának akkordjaira Szőcs Ildikó igazgató, Kató Béla püspök, Horaţiu Josan volt és Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester vágta el a szalagot.
Az iskola vezetősége ebéddel és színvonalas programmal kedveskedett az eseményre eljött volt tanároknak, diákoknak, akik immár vendégként térhettek be a konviktusra, megcsodálhatták a felújított, új bútorzattal és modern eszközökkel felszerelt osztálytermeket, bentlakási szobákat, dísztermet, és egy cigaretta erejéig a tornakertbe is felsétálhattak nosztalgiázni.
Az ünnepi alkalomból az egyház anyagi támogatásával megújult dokumentációs könyvtár és természettörténeti múzeum is megnyitotta kapuit a látogatók előtt, míg a Bagolyvárban iskolatörténeti múzeum, az egykori neves diákokról elnevezett osztálytermekben számos kiállítás, bemutató várta a betérőket, akik az iskolafelújítás nehéz időszakába, illetve a modern felszerelés, a minden osztályban ott díszelgő okostáblák működésébe is betekintést nyerhettek.
Eközben az udvaron is folytatódott a program, a Collegium Gabrielense régizene-együttes és a Fügevirág néptánccsoport bemutatója során a vendégek a jelenlegi diákok ügyességéről győződhettek meg, míg az egykoriak nevében Antal Tibor véndiák és barátai gyimesi népdalokkal köszöntötték az ünneplőket.
Koncertekkel zárult az este
Az új cserkészotthon felavatása után este már a diákoknak szólt a program, a Bagossy Brothers Company koncertjén bulizhattak, másnap pedig a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitóján vehettek részt. Az alkalomból a kollégiumban található emlékhelyek sora is bővült, a főépület földszintjén gróf Mikó Imrének és dr. Vásárhelyi Boldizsárnak állítottak emléktáblákat.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben Gyulafehérváron alapított, majd Apafi Mihály révén Nagyenyedre költöztetett, leromlott állagú iskola úgy újulhatott meg, hogy az épületeket visszakapó református egyház megegyezett a helyi önkormányzattal, hogy 25 évre elengedi a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújításhoz szükséges pénzt. A 2010-ben nyert, 29,65 millió lej értékű projekt költségeiből 23 milliót az EU, hárommilliót a román kormány biztosított.
A magyar kormány a pályázatba bele nem foglalható költségekhez nyújtott 268 millió forintos támogatást. A felújítás során újravakolták, festették a főépület, a kisiskola és a Bagolyvár falait, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a fűtésrendszert, a villany- és vízvezetékeket. A felújítási projekt keretében a megújult termeket számítógépekkel és interaktív oktatási eszközökkel szerelték fel, amelyekben a romániai magyar oktatásban úttörő módon kabinetrendszerben zajlik a tanítás.
Pap Melinda
Székelyhon.ro
2016. szeptember 28.
Múzeum és irattár a Kolozsvári zsidóság történetéről?
MAradhat a holokauszt-emlékmű a Caragiale-parkban
Továbbra is elevenen él az a 2010-ben megfogalmazott óhaj, hogy zsidó közösségi központ létesüljön Kolozsváron: Aurel Veiner, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke tegnap jelentette be, hogy a Horea út 21–23. alatti ingatlanokba tervezett központ létrehozását a szövetség is támogatja.
Amennyiben sikerül eladni a Tordai úti zsidó temető szomszédságában lévő 24 ezer négyzetméteres területet, az érte kapott összeget a régóta áhított létesítmény megvalósítására fordíthatják. Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke bejelentette, hogy hétfőn kapták kézhez a Caragiale parkban 2014-ben felavatott holokauszt-emlékmű végleges építkezési engedélyét. A jó hírekről a Kolozsvári Zsidó Hitközség által ötödik alkalommal megszervezett szimpóziumon, a Bánffy-palota Tonitza termében értesülhettek a résztvevők, ahol a nap folyamán a Kolozsvári orvoslásban jelentős szerepet betöltő zsidó személyiségek kerültek a figyelem középpontjába.
Szabadság (Kolozsvár)
MAradhat a holokauszt-emlékmű a Caragiale-parkban
Továbbra is elevenen él az a 2010-ben megfogalmazott óhaj, hogy zsidó közösségi központ létesüljön Kolozsváron: Aurel Veiner, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke tegnap jelentette be, hogy a Horea út 21–23. alatti ingatlanokba tervezett központ létrehozását a szövetség is támogatja.
Amennyiben sikerül eladni a Tordai úti zsidó temető szomszédságában lévő 24 ezer négyzetméteres területet, az érte kapott összeget a régóta áhított létesítmény megvalósítására fordíthatják. Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke bejelentette, hogy hétfőn kapták kézhez a Caragiale parkban 2014-ben felavatott holokauszt-emlékmű végleges építkezési engedélyét. A jó hírekről a Kolozsvári Zsidó Hitközség által ötödik alkalommal megszervezett szimpóziumon, a Bánffy-palota Tonitza termében értesülhettek a résztvevők, ahol a nap folyamán a Kolozsvári orvoslásban jelentős szerepet betöltő zsidó személyiségek kerültek a figyelem középpontjába.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 29.
Lemondott Vasile Blaga
Lemondott tegnap a Nemzeti Liberális Párt (NLP) élén betöltött társelnöki tisztségéről Vasile Blaga röviddel azt követően, hogy a korrupcióellenes ügyészség befolyással való üzérkedéssel gyanúsította meg. A vádhatóság szerint Blaga több ízben törvénytelenül szerzett pénzt pártja számára, ezért két hónapos hatósági felügyelet alá helyezték.
A ploieşti-i korrupcióellenes ügyészség által kezdeményezett bűnvádi eljárás a 2009–2012-es időszakra vonatkozik, amikor Blaga a Demokrata Liberális Párt (DLP) főtitkára volt. Az ügyészek szerint Blaga és Gheorghe Ştefan, a párt akkori alelnöke, Piatra Neamţ polgármestere 10–25 százalékos „részesedést” követelt a DLP részére Horaţiu Bruno Berdilă üzletembertől annak fejében, hogy a cégét előnyös állami szerződéshez juttassák. Az ügyészség egy 200 ezer és egy 500 ezer eurós illegális pártfinanszírozási esetet írt le közleményében, amelyek állítólag Blaga tudtával történtek. Az NLP korrupciógyanúba keveredett vezetője az ügyészségről való távozását követően fél órán belül bejelentette lemondását, mint közleményében rámutatott: az NLP társelnökeként nem követelhetné meg többé kollégáitól a párt etikai kódexének betartását, ha ő maga nem felel meg a kódex előírásainak. Hozzátette: ártatlanságát az igazságszolgáltatás előtt fogja bebizonyítani. Blaga az NLP kampányfőnöki tisztségéről is lemondott.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Lemondott tegnap a Nemzeti Liberális Párt (NLP) élén betöltött társelnöki tisztségéről Vasile Blaga röviddel azt követően, hogy a korrupcióellenes ügyészség befolyással való üzérkedéssel gyanúsította meg. A vádhatóság szerint Blaga több ízben törvénytelenül szerzett pénzt pártja számára, ezért két hónapos hatósági felügyelet alá helyezték.
A ploieşti-i korrupcióellenes ügyészség által kezdeményezett bűnvádi eljárás a 2009–2012-es időszakra vonatkozik, amikor Blaga a Demokrata Liberális Párt (DLP) főtitkára volt. Az ügyészek szerint Blaga és Gheorghe Ştefan, a párt akkori alelnöke, Piatra Neamţ polgármestere 10–25 százalékos „részesedést” követelt a DLP részére Horaţiu Bruno Berdilă üzletembertől annak fejében, hogy a cégét előnyös állami szerződéshez juttassák. Az ügyészség egy 200 ezer és egy 500 ezer eurós illegális pártfinanszírozási esetet írt le közleményében, amelyek állítólag Blaga tudtával történtek. Az NLP korrupciógyanúba keveredett vezetője az ügyészségről való távozását követően fél órán belül bejelentette lemondását, mint közleményében rámutatott: az NLP társelnökeként nem követelhetné meg többé kollégáitól a párt etikai kódexének betartását, ha ő maga nem felel meg a kódex előírásainak. Hozzátette: ártatlanságát az igazságszolgáltatás előtt fogja bebizonyítani. Blaga az NLP kampányfőnöki tisztségéről is lemondott.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 6.
Nagy Andrea parádés orgonakoncertje Aradon
Amint azt előre jeleztük az Aradi Magyar Napok programjában, kedden 19 órától az arad-belvárosi katolikus (minorita) templomban orgonakoncertet adott az aradi származású, Bécsben élő Nagy Andrea orgonaművész.
A hangversenyre egybegyűlt mintegy 80 érdeklődőt a rendezvény házigazdája, Matekovits Mihály nyugalmazott minisztériumi vezérigazgató, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének tiszteletbeli elnöke köszöntötte, majd ismertette Nagy Andrea eddigi pályáját. Elemi iskoláit magyar nyelven, az 1-es Számú Általános Iskolában kezdte, ahol maga is tanította, majd a Sabin Drăgoi Művészeti Líceumban folytatta. A Bécsi Konzervatóriumon tanult orgonálni, jelenleg a Bécsi Német Lovagrend templomában orgonál, de más templomokban is rendszeresen koncertezik. Szülővárosában, Aradon első alkalommal lép fel, ezért fogadjuk nagy szeretettel – fejezte be felvezetőjét Matekovits Mihály.
A hangversenyen, magas színvonalú tolmácsolásban hallhattuk: Georg Muffat Toccata prima az „Apparatus musico-organisticusból”; Johann Sebastian Bach „Schmücke dich, o liebe Sele”, BWV 654; Dietrich Buxtehude g-moll Preludium, BuxWV 149; Camille Saint-Saens Fantasie Nr.3, Op.157; Liszt Ferenc Nun danket alle Gott (Most jertek, áldjuk Őt!) Théodore Dubois Cantiléne religieuse és César Franc Choral a-moll című darabjait.
A koncert végén Fekete Károly, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete Művelődési Szakbizottságának az elnöke, a Kölcsey Egyesület alelnöke lehívta a művésznőt, akinek megköszönte a parádés koncertet, majd az érdekvédelmi szövetség nevében, virágcsokorral kedveskedett neki.
Nagy Andreának a barátai – köztük Demian Silvia, a Sabin Drăgoi Művészeti Lízeum nyugalmazott igazgatója – és a hozzátartozói is gratuláltak, nagy szeretettel vették körül. A művésznő rövid köszönet után megkérte őket, hogy várjanak egy kicsit, majd boldogan rohant fel újra az orgonához, hogy ráadással, méghozzá egy közismert slágerrel, Johann Sebastian Bach d-moll Preludium és Fuga című darabját játszhassa el nekik. Azok vastapssal ünnepelték első aradi koncertjén Nagy Andreát. Nagy kár, hogy egy ilyen kaliberű művésznek a produkciójára csupán mintegy 80 aradi volt kíváncsi!
Balta János Nyugati Jelen (Arad)
Amint azt előre jeleztük az Aradi Magyar Napok programjában, kedden 19 órától az arad-belvárosi katolikus (minorita) templomban orgonakoncertet adott az aradi származású, Bécsben élő Nagy Andrea orgonaművész.
A hangversenyre egybegyűlt mintegy 80 érdeklődőt a rendezvény házigazdája, Matekovits Mihály nyugalmazott minisztériumi vezérigazgató, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének tiszteletbeli elnöke köszöntötte, majd ismertette Nagy Andrea eddigi pályáját. Elemi iskoláit magyar nyelven, az 1-es Számú Általános Iskolában kezdte, ahol maga is tanította, majd a Sabin Drăgoi Művészeti Líceumban folytatta. A Bécsi Konzervatóriumon tanult orgonálni, jelenleg a Bécsi Német Lovagrend templomában orgonál, de más templomokban is rendszeresen koncertezik. Szülővárosában, Aradon első alkalommal lép fel, ezért fogadjuk nagy szeretettel – fejezte be felvezetőjét Matekovits Mihály.
A hangversenyen, magas színvonalú tolmácsolásban hallhattuk: Georg Muffat Toccata prima az „Apparatus musico-organisticusból”; Johann Sebastian Bach „Schmücke dich, o liebe Sele”, BWV 654; Dietrich Buxtehude g-moll Preludium, BuxWV 149; Camille Saint-Saens Fantasie Nr.3, Op.157; Liszt Ferenc Nun danket alle Gott (Most jertek, áldjuk Őt!) Théodore Dubois Cantiléne religieuse és César Franc Choral a-moll című darabjait.
A koncert végén Fekete Károly, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete Művelődési Szakbizottságának az elnöke, a Kölcsey Egyesület alelnöke lehívta a művésznőt, akinek megköszönte a parádés koncertet, majd az érdekvédelmi szövetség nevében, virágcsokorral kedveskedett neki.
Nagy Andreának a barátai – köztük Demian Silvia, a Sabin Drăgoi Művészeti Lízeum nyugalmazott igazgatója – és a hozzátartozói is gratuláltak, nagy szeretettel vették körül. A művésznő rövid köszönet után megkérte őket, hogy várjanak egy kicsit, majd boldogan rohant fel újra az orgonához, hogy ráadással, méghozzá egy közismert slágerrel, Johann Sebastian Bach d-moll Preludium és Fuga című darabját játszhassa el nekik. Azok vastapssal ünnepelték első aradi koncertjén Nagy Andreát. Nagy kár, hogy egy ilyen kaliberű művésznek a produkciójára csupán mintegy 80 aradi volt kíváncsi!
Balta János Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 6.
Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson is
„A szabadság olyan, mind halnak a víz, madárnak a levegő, vadnak a rengeteg. Legyetek inkább halni készek véle, mint élni nélküle” – idézte egy 1848-as szabadságharcos szavait Portik Zsolt történelemtanár a gyergyószentmiklósi temetőben.
Kiss Antal honvédszázados kopjafájánál zajlott csütörtökön az 1849 október 6-i gyásznapra való megemlékezés. Mint elhangzott, a forradalmárokra példaképként kell tekintenünk, erőt merítenünk elszántságukból, kitartásukból, hiszen ma sem könnyű magyarként élni és fontos, hogy unokáink is magyarként emlékezhessenek meg a nagy elődökről.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere beszédében hangsúlyozta, a gyásznapon emlékezünk arra az 1849 őszén az egész nemzeten úrrá lett csalódottságra, reményvesztettségre is, amiből nem látszott kiút. A letörtség mellett azonban mi az ami felemelhet? – tette fel a kérdést. A halálraítéltek sorsvállalása ebben is példa lehet. Feljegyezték róluk, ki Horatiust, ki várak megerősítéséről szóló könyvet olvasott, dolgoztak, terveztek kivégzésük előtti estén, nem hagyták el magukat. Üzenet, ami mára is érvényes lehet: sose hagyjuk a csüggedést eluralkodni magunk felett, főleg ne olyankor, amikor egy egész közösséget próbálnak megfélemlíteni.
A megemlékezésen Gergely Péter kilencedikes diák szavalata hangzott még el, és az alkalomhoz illő dalokat adott elő az Ipartestület Férfikórusa. Az eseményen megjelentekre a magyar történelmi egyházak lelkészei mondtak áldást, majd koszorúzással és a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.
Gergely Imre Székelyhon.ro
„A szabadság olyan, mind halnak a víz, madárnak a levegő, vadnak a rengeteg. Legyetek inkább halni készek véle, mint élni nélküle” – idézte egy 1848-as szabadságharcos szavait Portik Zsolt történelemtanár a gyergyószentmiklósi temetőben.
Kiss Antal honvédszázados kopjafájánál zajlott csütörtökön az 1849 október 6-i gyásznapra való megemlékezés. Mint elhangzott, a forradalmárokra példaképként kell tekintenünk, erőt merítenünk elszántságukból, kitartásukból, hiszen ma sem könnyű magyarként élni és fontos, hogy unokáink is magyarként emlékezhessenek meg a nagy elődökről.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere beszédében hangsúlyozta, a gyásznapon emlékezünk arra az 1849 őszén az egész nemzeten úrrá lett csalódottságra, reményvesztettségre is, amiből nem látszott kiút. A letörtség mellett azonban mi az ami felemelhet? – tette fel a kérdést. A halálraítéltek sorsvállalása ebben is példa lehet. Feljegyezték róluk, ki Horatiust, ki várak megerősítéséről szóló könyvet olvasott, dolgoztak, terveztek kivégzésük előtti estén, nem hagyták el magukat. Üzenet, ami mára is érvényes lehet: sose hagyjuk a csüggedést eluralkodni magunk felett, főleg ne olyankor, amikor egy egész közösséget próbálnak megfélemlíteni.
A megemlékezésen Gergely Péter kilencedikes diák szavalata hangzott még el, és az alkalomhoz illő dalokat adott elő az Ipartestület Férfikórusa. Az eseményen megjelentekre a magyar történelmi egyházak lelkészei mondtak áldást, majd koszorúzással és a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.
Gergely Imre Székelyhon.ro
2016. október 10.
Künn a tankok, benn a költő
Tankdübörgés jelezte 1956. november 4-ének hajnalán, hogy a két hétig sem tartó, ragyogó, a tavasznak is becsületéré váló szabadságálomnak vége, cudar idők következnek, lánctalpas felvezetéssel vonul be a ki tudja, meddig tartó tél.
Szabó Lőrincnek épp kezdték volna megbocsátani az alig tíz éve véget ért háború előtti és alatti erős jobboldali „elhajlását”, ahogy „finomkodva” akkortájt mondták, Illyés Gyulával tartott közismert barátságára való tekintettel, aki abban az évben, a Szabó Lőrinc, vagy boncoljuk-e magunkat elevenen? című tanulmányában többek közt a következőket írta: „(Szabó Lőrinc) költői ösztöne látnivalóan az, hogy minél több emberrel értesse meg s fogadtassa el azt a szinte reménytelenül bonyolult magyarázatot, ami az egyén igazsága, mert hisz az percenként és esetenként változik! Ebből a törekvésből származott verseinek legjellegzetesebb vonása, hogy miközben lüktet bennük az indulat, formájukkal a természetes, a hétköznapi nyelvhez akarnak hasonulni.”
Amikor Illyés ezt írta, nem tudhatta, hogy nemsokára költőtársának és barátjának az elérhető közelségben hitt szabadság üdvözlésére felhorgadt ujjongó indulatát tankok fogják maguk alá gyűrni és sárba tiporni. Szabó Lőrinc pedig ismét visszavonul a legbiztosabb helyre: önmagába. És ahhoz, hogy az ordas idők megkövetelte virágnyelven elmondhassa, mit érez, két útitársat választ: egy latin szólást és a minden sejtjéből harmóniát kisugárzó Mozartot. Ahogy az idén, úgy hatvan évvel ezelőtt is kettős Mozart-évforduló volt, sőt akkor kerek kétszáz éves születésnap.
A világ kultúrára fogékonyabb részén talán Mozart-évet is meghirdettek, ezt nem tudom pontosan, ahogy azt sem, hálásak voltak-e azért a vasfüggöny felénk eső részén, hogy Salzburgban 1756. január 27-én megszületett Wolfgang Amadeus Mozart, vagy inkább csak azt tartották említésre méltónak, miszerint a Bécsben 1791. december 5-én elhunyt zenészt jeltelen sírba temették. Szabó Lőrinc viszont a künn randalírozó tankok zaját Mozart muzsikájával írja felül, verscímbe emelve a kétszáz éve született és százhatvanöt éve elhunyt zeneszerző nevét: Mozart hallgatása közben.
A költeményt a már említett latin idézettel indítja: „Csak a derű óráit számolom”, ezzel mintegy azokat szólítva meg, akikről tudja, hogy tudják, mire vonatkoznak azok a bizonyos, gyorsan elszállt derűs órák. Mozartot hallgat, a Varázsfuvolát. Látszólag nagyon egyszerű, boldogságkereső mese, viszont a mögöttes misztikumáért – a szabadkőművesség beavatási titkainak majdnem nyílt „kiénekléséért” sok Mozart-kutató szerint (bár máig egyértelműen be nem bizonyítva) harmincöt évesen az életével kellett fizetnie az egykori zenészcsodának.
Ám a maga líraiságában az is csoda, ahogy Szabó Lőrinc ebben a versben összekapcsolja Mozartot, a Varázsfuvolát és a szabadság tizenkét napig tartó délibábját: „Óh, igen, a fényt, napot, a derűt, / illatok táncát, szélhalk őzikét, / s fent a kékben a habos gőzökét, / azt kellene most visszahozni, hogy / átjárjanak új, forró áramok, / nem a grönlandi szörnyek, nem ezek / a jegesmedve s rozmár hidegek, / melyektől annyit szenved a szegény, / hogy a pokolba vágyik, s annyit én; – / kinti rémüktől félve hallgatom / Mozartot, s tűnődöm a tavaszon / vagy akár csak a múlt nyáron (pedig / az is vén volt már, ötvenötödik!): / és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene, / te, Mindenségé, édes üteme / a fájdalomnak, Varázsfuvola, / varázsjáték, te, tündér mámora / hitnek, reménynek: árnycsík a falon / a nagy fényben, s a szívben nyugalom / s üvegparázsként égő sugarak / az élő lomb tengerzöldje alatt, / s bölcsesség, a vidám öregeké, / amilyen azé lehetett, azé / a napórásé, ki – „Non numero / horas nisi serenas!” – drága jó / intelmét adja, még most is, tanácsul: / „Csak derűs órát veszek tudomásul!”
Molnár Judit Krónika (Kolozsvár)
Tankdübörgés jelezte 1956. november 4-ének hajnalán, hogy a két hétig sem tartó, ragyogó, a tavasznak is becsületéré váló szabadságálomnak vége, cudar idők következnek, lánctalpas felvezetéssel vonul be a ki tudja, meddig tartó tél.
Szabó Lőrincnek épp kezdték volna megbocsátani az alig tíz éve véget ért háború előtti és alatti erős jobboldali „elhajlását”, ahogy „finomkodva” akkortájt mondták, Illyés Gyulával tartott közismert barátságára való tekintettel, aki abban az évben, a Szabó Lőrinc, vagy boncoljuk-e magunkat elevenen? című tanulmányában többek közt a következőket írta: „(Szabó Lőrinc) költői ösztöne látnivalóan az, hogy minél több emberrel értesse meg s fogadtassa el azt a szinte reménytelenül bonyolult magyarázatot, ami az egyén igazsága, mert hisz az percenként és esetenként változik! Ebből a törekvésből származott verseinek legjellegzetesebb vonása, hogy miközben lüktet bennük az indulat, formájukkal a természetes, a hétköznapi nyelvhez akarnak hasonulni.”
Amikor Illyés ezt írta, nem tudhatta, hogy nemsokára költőtársának és barátjának az elérhető közelségben hitt szabadság üdvözlésére felhorgadt ujjongó indulatát tankok fogják maguk alá gyűrni és sárba tiporni. Szabó Lőrinc pedig ismét visszavonul a legbiztosabb helyre: önmagába. És ahhoz, hogy az ordas idők megkövetelte virágnyelven elmondhassa, mit érez, két útitársat választ: egy latin szólást és a minden sejtjéből harmóniát kisugárzó Mozartot. Ahogy az idén, úgy hatvan évvel ezelőtt is kettős Mozart-évforduló volt, sőt akkor kerek kétszáz éves születésnap.
A világ kultúrára fogékonyabb részén talán Mozart-évet is meghirdettek, ezt nem tudom pontosan, ahogy azt sem, hálásak voltak-e azért a vasfüggöny felénk eső részén, hogy Salzburgban 1756. január 27-én megszületett Wolfgang Amadeus Mozart, vagy inkább csak azt tartották említésre méltónak, miszerint a Bécsben 1791. december 5-én elhunyt zenészt jeltelen sírba temették. Szabó Lőrinc viszont a künn randalírozó tankok zaját Mozart muzsikájával írja felül, verscímbe emelve a kétszáz éve született és százhatvanöt éve elhunyt zeneszerző nevét: Mozart hallgatása közben.
A költeményt a már említett latin idézettel indítja: „Csak a derű óráit számolom”, ezzel mintegy azokat szólítva meg, akikről tudja, hogy tudják, mire vonatkoznak azok a bizonyos, gyorsan elszállt derűs órák. Mozartot hallgat, a Varázsfuvolát. Látszólag nagyon egyszerű, boldogságkereső mese, viszont a mögöttes misztikumáért – a szabadkőművesség beavatási titkainak majdnem nyílt „kiénekléséért” sok Mozart-kutató szerint (bár máig egyértelműen be nem bizonyítva) harmincöt évesen az életével kellett fizetnie az egykori zenészcsodának.
Ám a maga líraiságában az is csoda, ahogy Szabó Lőrinc ebben a versben összekapcsolja Mozartot, a Varázsfuvolát és a szabadság tizenkét napig tartó délibábját: „Óh, igen, a fényt, napot, a derűt, / illatok táncát, szélhalk őzikét, / s fent a kékben a habos gőzökét, / azt kellene most visszahozni, hogy / átjárjanak új, forró áramok, / nem a grönlandi szörnyek, nem ezek / a jegesmedve s rozmár hidegek, / melyektől annyit szenved a szegény, / hogy a pokolba vágyik, s annyit én; – / kinti rémüktől félve hallgatom / Mozartot, s tűnődöm a tavaszon / vagy akár csak a múlt nyáron (pedig / az is vén volt már, ötvenötödik!): / és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene, / te, Mindenségé, édes üteme / a fájdalomnak, Varázsfuvola, / varázsjáték, te, tündér mámora / hitnek, reménynek: árnycsík a falon / a nagy fényben, s a szívben nyugalom / s üvegparázsként égő sugarak / az élő lomb tengerzöldje alatt, / s bölcsesség, a vidám öregeké, / amilyen azé lehetett, azé / a napórásé, ki – „Non numero / horas nisi serenas!” – drága jó / intelmét adja, még most is, tanácsul: / „Csak derűs órát veszek tudomásul!”
Molnár Judit Krónika (Kolozsvár)
2016. október 25.
Meddig hajolhat a gerinc?
A rendszerváltás után nem sokkal Dan Voiculescu, a külföldi Ceaușescu-pénzek (el)intézője, későbbi hírhedt médiamogul, egy 70 ezer dolláros zongorát ajánlott fel a bukaresti filharmóniának, személyesen Dan Grigore igazgatónak, aki kőkemény antikommunistaként már-már feláldozta tehetségét a politikáért. Az akkori sajtóban nagy viták voltak: illik-e elfogadni ajándékot egy nyilvánvalóan mocskos kézből? Elfogadta, a művészet nevében, mert a zongora szólni fog akkor is, amikor Voiculescunak a rossz emléke is eltűnik.
Hol a határ a gerincesség és a józan önfenntartó ösztön között? Meddig mehet el az észszerű alkalmazkodás, és hol kezdődik a gyáva megalkuvás? Alig egy negyedszázad választ el a személyi kultusz beteg korszakától, amelyben az emberi viselkedés kényszerűen kizökkent a természetes kerékvágásból. De ne gondoljuk, hogy a huszadik század találmánya. A római irodalom aranykorában Horatius ódákat zengett Maecenas lovagnak, pártfogójának. Ítéljük el ezért? Jobb lett volna, ha megmarad adószedőnek vagy apró tisztviselőnek? Vagy pedig ha a dúsgazdag lovag elmulatja vagyonát, esetleg stadionokat épít, hogy a huligánok legyen, hol randalírozzanak? A legnagyobb latin költő, Vergíliusz remekművében, az Aeneisben olyan dicshimnuszt rittyentett Augusztusz császárnak (prófétai látomásnak álcázva), hogy a Kárpátok Géniusza megirigyelhette volna. Szidjuk ezért a parasztgyerek Vergíliuszt? A császár jóvoltából írhatott, nemzedékek örömére, és amúgy zárójelben, a császár nem is volt rossz ember, a művészeteket legalábbis példaértékűen támogatta, az ő jóvoltából minden akkori írásról másolatok készültek, hogy sok nyilvános könyvtárba eljussanak.
Ugorjunk egy nagyot a rönesszansz korába. Akkor volt aztán személyi kultusz. Az alkotó a történelemben először előlép egyéni vállalkozóvá, megrendelésre dolgozik. Portrék sokasága: királyok, úriemberek, kereskedők, szépséges hölgyek, a keretben alig elférő pöffeszkedő pénzeszsákok, pelyhes állú püspökök, pápák. Nagy részük cégéres gazember, méregkeverő némber, pénzért anyát-apát eladni kész semmiházi. Azoknak volt miből festményt rendelni. Bámulja a kultúréhes vagy sznob turista a napkeleti bölcseket és ájtatos kísérőiket, és nem tudja, hogy a Medici család férfitagjait ábrázolják, akik mellett Dillinger egy jótékonysági szervezet önkéntese lett volna. És mégis remekművek. Évszázadok távlatából a mocsok eltűnik, és marad a szép, a nagyszerű.
Az olasz területeket bekebelező I. Ferenc francia király felkérte Leonardo da Vincit, hogy egy – mai szóval – robotoroszlánt készítsen a tiszteletére. Az olasz mester nem sokat teketóriázott, elfogadta, és élete végéig a király (nem kevés) pénzén élt. Ma hogy neveznénk ezt? De a kutya sem törődik ilyen apróságokkal, hanem csodálja a remekműveket.
Veszedelmes korokban nehéz döntést hozni. Amikor az alapok is ledöntetnek, mit tegyen az igazságos, ez a zsoltárosi kérdés. Könnyű utólag ítélkezni azoknak, akik el sem tudják képzelni a gonosz korokat. Az orosz költőnő, Ana Ahmatova távolabb volt a kommunizmustól, mint Makó Jeruzsálemtől, mégis megírt vagy hat Sztálint dicsőítő verset, remélve, hogy a fiát kiengedik cserébe a lágerből. (Volt férjét már agyonlőtték a bolsevikok, tudta, kivel van dolga.) Mégsem engedték ki. Amint a finomlelkű író-költő Székely János is hasonlókat vetett papírra, hogy a börtönben sínylődő apját kiszabadítsa. Ő is hiába próbálkozott. A méltánytalanul támadott Csurka Istvánnak szemére hányták, hogy aláírt egy besúgói nyilatkozatot. Igen, aláírta, hogy a szomszéd szobában ne üssék tovább az apját, de soha senki ellen nem jelentett. Mit tettünk volna az ő helyében?
Domokos Géza írogatott, mondogatott néhány pártdicsőítő szólamot, de azok nélkül vajon megjelenhetett volna a sok száz Kriterion-kötet? Reményik, Dsida?
A kackiáskodó hősiesség néha fordítva sül el. A náci megszállás alatt a holland püspökök egyszer hangosan tiltakoztak, megtorlásként a németek sok zsidót küldtek a megsemmisítésbe. Viszont a később meghunyászkodással vádolt katolikus egyház egyes adatok szerint egymillió embert mentett meg hamis papírokkal. Diszkréten, csendben.
Könnyű felemelni a követ a magyarázkodni képtelen vádlottakra. De ha egyszer mi leszünk a helyükben?
Zubreczky Antal Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A rendszerváltás után nem sokkal Dan Voiculescu, a külföldi Ceaușescu-pénzek (el)intézője, későbbi hírhedt médiamogul, egy 70 ezer dolláros zongorát ajánlott fel a bukaresti filharmóniának, személyesen Dan Grigore igazgatónak, aki kőkemény antikommunistaként már-már feláldozta tehetségét a politikáért. Az akkori sajtóban nagy viták voltak: illik-e elfogadni ajándékot egy nyilvánvalóan mocskos kézből? Elfogadta, a művészet nevében, mert a zongora szólni fog akkor is, amikor Voiculescunak a rossz emléke is eltűnik.
Hol a határ a gerincesség és a józan önfenntartó ösztön között? Meddig mehet el az észszerű alkalmazkodás, és hol kezdődik a gyáva megalkuvás? Alig egy negyedszázad választ el a személyi kultusz beteg korszakától, amelyben az emberi viselkedés kényszerűen kizökkent a természetes kerékvágásból. De ne gondoljuk, hogy a huszadik század találmánya. A római irodalom aranykorában Horatius ódákat zengett Maecenas lovagnak, pártfogójának. Ítéljük el ezért? Jobb lett volna, ha megmarad adószedőnek vagy apró tisztviselőnek? Vagy pedig ha a dúsgazdag lovag elmulatja vagyonát, esetleg stadionokat épít, hogy a huligánok legyen, hol randalírozzanak? A legnagyobb latin költő, Vergíliusz remekművében, az Aeneisben olyan dicshimnuszt rittyentett Augusztusz császárnak (prófétai látomásnak álcázva), hogy a Kárpátok Géniusza megirigyelhette volna. Szidjuk ezért a parasztgyerek Vergíliuszt? A császár jóvoltából írhatott, nemzedékek örömére, és amúgy zárójelben, a császár nem is volt rossz ember, a művészeteket legalábbis példaértékűen támogatta, az ő jóvoltából minden akkori írásról másolatok készültek, hogy sok nyilvános könyvtárba eljussanak.
Ugorjunk egy nagyot a rönesszansz korába. Akkor volt aztán személyi kultusz. Az alkotó a történelemben először előlép egyéni vállalkozóvá, megrendelésre dolgozik. Portrék sokasága: királyok, úriemberek, kereskedők, szépséges hölgyek, a keretben alig elférő pöffeszkedő pénzeszsákok, pelyhes állú püspökök, pápák. Nagy részük cégéres gazember, méregkeverő némber, pénzért anyát-apát eladni kész semmiházi. Azoknak volt miből festményt rendelni. Bámulja a kultúréhes vagy sznob turista a napkeleti bölcseket és ájtatos kísérőiket, és nem tudja, hogy a Medici család férfitagjait ábrázolják, akik mellett Dillinger egy jótékonysági szervezet önkéntese lett volna. És mégis remekművek. Évszázadok távlatából a mocsok eltűnik, és marad a szép, a nagyszerű.
Az olasz területeket bekebelező I. Ferenc francia király felkérte Leonardo da Vincit, hogy egy – mai szóval – robotoroszlánt készítsen a tiszteletére. Az olasz mester nem sokat teketóriázott, elfogadta, és élete végéig a király (nem kevés) pénzén élt. Ma hogy neveznénk ezt? De a kutya sem törődik ilyen apróságokkal, hanem csodálja a remekműveket.
Veszedelmes korokban nehéz döntést hozni. Amikor az alapok is ledöntetnek, mit tegyen az igazságos, ez a zsoltárosi kérdés. Könnyű utólag ítélkezni azoknak, akik el sem tudják képzelni a gonosz korokat. Az orosz költőnő, Ana Ahmatova távolabb volt a kommunizmustól, mint Makó Jeruzsálemtől, mégis megírt vagy hat Sztálint dicsőítő verset, remélve, hogy a fiát kiengedik cserébe a lágerből. (Volt férjét már agyonlőtték a bolsevikok, tudta, kivel van dolga.) Mégsem engedték ki. Amint a finomlelkű író-költő Székely János is hasonlókat vetett papírra, hogy a börtönben sínylődő apját kiszabadítsa. Ő is hiába próbálkozott. A méltánytalanul támadott Csurka Istvánnak szemére hányták, hogy aláírt egy besúgói nyilatkozatot. Igen, aláírta, hogy a szomszéd szobában ne üssék tovább az apját, de soha senki ellen nem jelentett. Mit tettünk volna az ő helyében?
Domokos Géza írogatott, mondogatott néhány pártdicsőítő szólamot, de azok nélkül vajon megjelenhetett volna a sok száz Kriterion-kötet? Reményik, Dsida?
A kackiáskodó hősiesség néha fordítva sül el. A náci megszállás alatt a holland püspökök egyszer hangosan tiltakoztak, megtorlásként a németek sok zsidót küldtek a megsemmisítésbe. Viszont a később meghunyászkodással vádolt katolikus egyház egyes adatok szerint egymillió embert mentett meg hamis papírokkal. Diszkréten, csendben.
Könnyű felemelni a követ a magyarázkodni képtelen vádlottakra. De ha egyszer mi leszünk a helyükben?
Zubreczky Antal Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. november 4.
Hírsaláta
EMIL BOCOT IS KIHALLGATTÁK. Kihallgatta tegnap a korrupcióellenes ügyészség Emil Bocot, Adriean Videanut és Ion Aritont Vasile Blaga ügyében. Az egykori Demokrata-Liberális Párt (DLP) tagjait – akik a Blaga ellen felhozott vádak idejében miniszterelnöki, illetve miniszteri tisztségeket töltöttek be – tanúként idézte be az ügyészség. A feltételezett bűncselekmény Blaga belügyminisztersége alatt történt. A hatóság szerint ugyanebben az ügyben Ştefan Gheorghét, az azóta a Nemzeti Liberális Párttal összeolvadt DLP akkori alelnökét, Piatra Neamţ polgármesterét, valamint Bedrilă Horaţiu Bruno üzletembert is gyanúsítják. A gyanú szerint Blaga 2011 és 2012 között összesen 700 ezer eurót, a DLP pedig 25 millió eurót kapott azért, hogy bizonyos személyeket nevezzenek ki állami vállalatok élére, akik aztán olyan cégeket részesítettek előnyben megbízatásokkal, akik támogatták a pártot. (Transindex)
CIOLOȘ NEM KAMPÁNYOL. Dacian Cioloş miniszterelnök azt nyilatkozta a Nemzeti Liberális Párt országos tanácsának ülése után, hogy nem kíván részt venni a decemberi parlamenti választások kampányában, ő ugyanis nem egy párt miniszterelnöke. „Én nem magamat akartam népszerűsíteni, hanem kiálltam néhány elv mellett, amelyekben hiszek” – fogalmazott a kormányfő, megerősítve, hogy vasárnap részt vesz a liberálisok nagygyűlésén, de semmilyen egyesség nincs arról, hogy a liberálisok használhatnák a fotóit a kampányban. Amint mondta, csak abban az esetben adja az arcát, ha azt a Románia 100 platform elveinek népszerűsítéséhez használják. (Agerpres)
DIGITÁLIS KÖZSZOLGÁLTATÁSOK. A digitalizáció a korrupció visszaszorításához, az állam és polgárai közti interakció egyszerűsítéséhez és költséghatékonnyá tételéhez is hozzájárul – jelentette ki tegnap Klaus Iohannis a Victoria-palotában zajló Digitális Románia – 4.0-s ipar című nemzetközi konferencia megnyitóján. „Politizálni annyit jelent, mint kapcsolatba lépni az állampolgárokkal, a polgárok szolgálatában álló közigazgatás viszont azt jelenti, hogy mindenki egyforma megbecsülésben részesül, nincsenek kivételezettek” – mondta az államfő, hozzátéve, hogy az Európai Bizottság 2015-ös adatai szerint Románia az utolsó előtti helyen áll az Európai Unió tagállamai között a digitális közszolgáltatások terén. Jelenleg a lakosságnak csak nagyon kis százaléka tölti ki online a típusnyomtatványokat. A helyzet jobbítása érdekében dolgozták ki a Digitális Románia című kiáltványt, amely „mandátumokon és politikán túlmutató vállalás” – fogalmazott az elnök. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
EMIL BOCOT IS KIHALLGATTÁK. Kihallgatta tegnap a korrupcióellenes ügyészség Emil Bocot, Adriean Videanut és Ion Aritont Vasile Blaga ügyében. Az egykori Demokrata-Liberális Párt (DLP) tagjait – akik a Blaga ellen felhozott vádak idejében miniszterelnöki, illetve miniszteri tisztségeket töltöttek be – tanúként idézte be az ügyészség. A feltételezett bűncselekmény Blaga belügyminisztersége alatt történt. A hatóság szerint ugyanebben az ügyben Ştefan Gheorghét, az azóta a Nemzeti Liberális Párttal összeolvadt DLP akkori alelnökét, Piatra Neamţ polgármesterét, valamint Bedrilă Horaţiu Bruno üzletembert is gyanúsítják. A gyanú szerint Blaga 2011 és 2012 között összesen 700 ezer eurót, a DLP pedig 25 millió eurót kapott azért, hogy bizonyos személyeket nevezzenek ki állami vállalatok élére, akik aztán olyan cégeket részesítettek előnyben megbízatásokkal, akik támogatták a pártot. (Transindex)
CIOLOȘ NEM KAMPÁNYOL. Dacian Cioloş miniszterelnök azt nyilatkozta a Nemzeti Liberális Párt országos tanácsának ülése után, hogy nem kíván részt venni a decemberi parlamenti választások kampányában, ő ugyanis nem egy párt miniszterelnöke. „Én nem magamat akartam népszerűsíteni, hanem kiálltam néhány elv mellett, amelyekben hiszek” – fogalmazott a kormányfő, megerősítve, hogy vasárnap részt vesz a liberálisok nagygyűlésén, de semmilyen egyesség nincs arról, hogy a liberálisok használhatnák a fotóit a kampányban. Amint mondta, csak abban az esetben adja az arcát, ha azt a Románia 100 platform elveinek népszerűsítéséhez használják. (Agerpres)
DIGITÁLIS KÖZSZOLGÁLTATÁSOK. A digitalizáció a korrupció visszaszorításához, az állam és polgárai közti interakció egyszerűsítéséhez és költséghatékonnyá tételéhez is hozzájárul – jelentette ki tegnap Klaus Iohannis a Victoria-palotában zajló Digitális Románia – 4.0-s ipar című nemzetközi konferencia megnyitóján. „Politizálni annyit jelent, mint kapcsolatba lépni az állampolgárokkal, a polgárok szolgálatában álló közigazgatás viszont azt jelenti, hogy mindenki egyforma megbecsülésben részesül, nincsenek kivételezettek” – mondta az államfő, hozzátéve, hogy az Európai Bizottság 2015-ös adatai szerint Románia az utolsó előtti helyen áll az Európai Unió tagállamai között a digitális közszolgáltatások terén. Jelenleg a lakosságnak csak nagyon kis százaléka tölti ki online a típusnyomtatványokat. A helyzet jobbítása érdekében dolgozták ki a Digitális Románia című kiáltványt, amely „mandátumokon és politikán túlmutató vállalás” – fogalmazott az elnök. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 4.
Kihallgatták a volt demokrata kormányfőt
Kihallgatta csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség Emil Bocot, korábban pedig Adriean Videanut és Ion Aritont is Vasile Blaga ügyében. A volt PDL- tagokat – akik a Blaga ellen felhozott vádak idejében miniszterelnöki, illetve miniszteri tisztségeket töltöttek be – tanúként idézte be a DNA. A feltételezett bűncselekmény Blaga belügyminisztersége alatt történt. Ugyanebben az ügyben Stefan Gheorghét, az azóta a PNL-vel összeolvadt PDL akkori alelnökét, Piatra Neamt polgármesterét, valamint Berdila Horatiu Bruno üzletembert is gyanúsítják.
A DNA szerint 2009-ben az akkor épp kormányon lévő pártban a vezető beosztású személyek között létezett egy megegyezés, amely szerint megpróbáltak pénzt szerezni a pártnak, mégpedig úgy, hogy a politikai alapon kinevezett miniszterek segítségével bizonyos embereket neveztek ki az állami vállalatok és intézmények élére, majd rajtuk keresztül olyan cégeknek ítélték oda a fontos szerződéseket, amelyek hajlandók voltak egy előre megbeszélt százalékkal "hozzájárulni" a párt finanszírozásához.
Mi több, előfordult, hogy kifejezetten a hozzájárulástól tették függővé azt, hogy a kinevezett vállalatvezetőt megtartják tisztségében. Ez történt egy Berdila Horatiu Bruno által képviselt energetikai cég esetében is, amelynek egy sor közbeszerzési szerződést kellett odaítélnie egy, a PDL alelnöke által kinevezett személynek, amennyiben meg akarta tartani az állását. Ezzel párhuzamosan Gheorghe Stefan megígérte Berdilának, hogy közbenjár az állami vállalatnál, hogy a cég megnyerje a közbeszerzési eljárásokat, cserébe a szerződések értékéből 10 és 25 százalék közötti összegeket kért magának és a pártnak, ami összesen mintegy 25 millió lejre rúgott. Az előzetes megegyezések alapján Vasile Blaga 2011–2012-ben is kapott összegeket, először 200.000 eurót, majd további 500 ezret Stefan Gheorghétól, holott annak származásáról pontosan tudott.
A DNA zárolta Vasile Blaga vagyonát az ügy miatt, a PNL volt társelnökét pedig hatósági felügyelet alá helyezték, miután a gyanú szerint összesen 700.000 eurót kapott, amiből 500 ezret Gheorghe Stefan alelnöktől. Ez utóbbi ellen szintén befolyással való üzérkedés miatt folyik eljárás.
Miután 60 napra bírói felügyelet alá helyezték, Vasile Blaga bejelentette a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöki, illetve az idei parlamenti választási kampányfőnöki tisztségéről történő lemondását. (Mediafax)
Népújság (Marosvásárhely)
Kihallgatta csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség Emil Bocot, korábban pedig Adriean Videanut és Ion Aritont is Vasile Blaga ügyében. A volt PDL- tagokat – akik a Blaga ellen felhozott vádak idejében miniszterelnöki, illetve miniszteri tisztségeket töltöttek be – tanúként idézte be a DNA. A feltételezett bűncselekmény Blaga belügyminisztersége alatt történt. Ugyanebben az ügyben Stefan Gheorghét, az azóta a PNL-vel összeolvadt PDL akkori alelnökét, Piatra Neamt polgármesterét, valamint Berdila Horatiu Bruno üzletembert is gyanúsítják.
A DNA szerint 2009-ben az akkor épp kormányon lévő pártban a vezető beosztású személyek között létezett egy megegyezés, amely szerint megpróbáltak pénzt szerezni a pártnak, mégpedig úgy, hogy a politikai alapon kinevezett miniszterek segítségével bizonyos embereket neveztek ki az állami vállalatok és intézmények élére, majd rajtuk keresztül olyan cégeknek ítélték oda a fontos szerződéseket, amelyek hajlandók voltak egy előre megbeszélt százalékkal "hozzájárulni" a párt finanszírozásához.
Mi több, előfordult, hogy kifejezetten a hozzájárulástól tették függővé azt, hogy a kinevezett vállalatvezetőt megtartják tisztségében. Ez történt egy Berdila Horatiu Bruno által képviselt energetikai cég esetében is, amelynek egy sor közbeszerzési szerződést kellett odaítélnie egy, a PDL alelnöke által kinevezett személynek, amennyiben meg akarta tartani az állását. Ezzel párhuzamosan Gheorghe Stefan megígérte Berdilának, hogy közbenjár az állami vállalatnál, hogy a cég megnyerje a közbeszerzési eljárásokat, cserébe a szerződések értékéből 10 és 25 százalék közötti összegeket kért magának és a pártnak, ami összesen mintegy 25 millió lejre rúgott. Az előzetes megegyezések alapján Vasile Blaga 2011–2012-ben is kapott összegeket, először 200.000 eurót, majd további 500 ezret Stefan Gheorghétól, holott annak származásáról pontosan tudott.
A DNA zárolta Vasile Blaga vagyonát az ügy miatt, a PNL volt társelnökét pedig hatósági felügyelet alá helyezték, miután a gyanú szerint összesen 700.000 eurót kapott, amiből 500 ezret Gheorghe Stefan alelnöktől. Ez utóbbi ellen szintén befolyással való üzérkedés miatt folyik eljárás.
Miután 60 napra bírói felügyelet alá helyezték, Vasile Blaga bejelentette a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöki, illetve az idei parlamenti választási kampányfőnöki tisztségéről történő lemondását. (Mediafax)
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 10.
Népek találkozója a Mezőség peremén
Első hallásra talán nem kelti fel az ember kíváncsiságát a Mezőség északi peremén található egykori száz település, Paszmos. Az viszont már igen, hogy itt nyugszik a Teleki-kastély egykori tulajdonosa, gróf Teleki Ferenc felfedező, a 19. század jeles személyisége. Annak jártunk utána, mi maradt meg a magyar és szász emlékekből.
Csak ismerkedni szerettem volna az egykori szász falu, Paszmos földrajzi elhelyezkedésével, amikor egy öt évvel ezelőtti blogbejegyzésben megjelent a fent említett cím: A Mezőség peremén. Amint a Sajó völgyéből átszáguldottunk a tekei vasútállomás felé, nem gondoltam arra, hogy még Paszmosra visszatérek. Első találkozásunk semmi érdekeset nem mutatott, csakhogy az otthoni keresgélésben feltűnt egy név: gróf Teleki Ferenc költő, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tiszteletbeli tagja, akit Paszmoson temettek el. Egyből érdekessé vált e Beszterce vidéki, egykor szász, ma már teljesen román falu, ahol magyar költő, akadémikus élt és nyugszik, közel kétszáz éve.
Első megválaszolandó kérdés Paszmos földrajzi fekvése, főleg azért, mert nem megy keresztül rajta vasút, sem fontos országút, ezért távolabb élő emberek számára alig ismert. Legpontosabban így határozható meg fekvése: a Nagysajót Tekével összekötő úton fekszik Szászpéntek mellett. Csakhogy sok embernek Nagysajót is keresnie kell Erdély térképén.
Az utóbbi időben az erdélyi művelődéstörténet és néprajz egyre többet foglalkozik az erdélyi Mezőség néven ismert tájegység kutatásával. Ezek összefoglalásában Paszmos úgy jelenik meg, mint mezőségi település. Makkai Gergely a Mezőség tájökológiájáról írt könyvében is a 270 mezőségi település között sorolja fel a falut.
Kelet és nyugat találkozása
Lassan száll fel az október végi köd, vasárnap délelőtt még nedves csend borítja a falut, egyetlen férfivel találkozom a szász templom előtt, aki köszönésemre barátságosan válaszol. Kézfogásából és tekintetéből megérzem, kíváncsi, mit keres egy idegen vasárnap kora délelőtt a faluban. Amikor egykori szászok felől érdeklődöm, otthonos biztonsággal igazít el az utolsó, még itt élő szász asszonyhoz, Vultur Mariahoz, majd azt is hozzáteszi, most a lánya is épp itthon van Besztercéről.
Egy falu életében még az is fontos esemény, ha az elszármazott hazajön szüleit meglátogatni. Távol a várostól, itt még mindig úgy élnek az emberek, hogy tudják, mi történik a másik udvaron. Sehol sem látok olyan magas fallal bezárt udvarokat, mint a Szászföld hagyományos falvaiban, legfeljebb az utcák elrendeződésében fedezem fel az egykori szászság sajátos faluképét. A templom melletti egykori szász iskolában is vasrácsos ajtóval ellátott vegyesüzlet működik, most még zárva, mert alig-alig ébred a falu.
Túl korán érkeztem, Vultur Marianál zárt kaput találok. Sebaj, három fekete ruhás nő megy a román templom felé, én is arra veszem az utat. Először a román temető előtt állok meg, bent érdekes látvány fogad. Az első sorban egy friss hant, a koszorúkon még zöld a fenyő tűlevele, a sírhant előtt fából faragott, egyszerű kereszt az elhunyt nevével, s a név alatt a fába faragva egy virágváza, benne tulipán. Ekkor fedezem fel, hogy a mellette levő, az időjárástól szürkére kopott, húsz évvel ezelőtt állított másik fakereszten is látható egy egyszerű vázában három, majd egy másikon egy szál szép ívű tulipán faragása, két levéllel.
A 21. század elején három torony jelzi Paszmoson a múltat, a jelent és a bizonytalan-biztató jövőt. Egyik torony az egyszerű, egykori görög katolikus templomé, amely alatt eleven ortodox egyházi élet zajlik. Másik torony a szász evangélikus templomé, amely csendben, méltóságteljesen dacol az idővel, s néha román nyelvű görög katolikus liturgia szólal meg alatta. Harmadikként a falu felett árván, várakozóan áll a grófi kastély huszártornya. Három nemzet: erdélyi szász, román és magyar. Négy vallás: szász evangélikus, román ortodox és görög katolikus, magyar nyelvű római katolikus (egykori Teleki gróf) találkozik a tornyok múltjának krónikájában. Mára már egynyelvű – román – lett a paszmosi vallásos élet, legfeljebb a hozzáértő szem veszi észre a keleti és a nyugati, a görög katolikus és a görög keleti világ találkozását.
A román templom kellemes meleggel fogad, a központi fűtés működik. Nem nagy a templom, de így legalább ezen a vasárnapon megtelt. A torony alatti bejárat belső falán olvasom rövid történetét: épült 1910-ben. Sehol nincs utalás arra, hogy görög katolikusnak épült. Belső festése 1986–1990 között készült el, valóban szép, tiszta bizánci stílusú falfestmény.
A görög katolikusok viszont az egykori szász evangélikus templomot bérelik, s amikor a szomszédból a tekei görög katolikus pap átmegy misézni, akkor kinyitják a templomot. Így legalább látszik, jobban túléli a változásokat, mint a nála jóval fiatalabb, de árván hagyott Teleki-kastély. A tornyon látható felirat szerint a falu közepén álló gótikus, szász evangélikus templomot 1975-ben javították utoljára, mert ott díszeleg – helytelen írásmóddal – RENOWIRT 1975. Csodálkozom a feliraton, hiszen negyven évvel ezelőtt azért még volt ott annyi szász, akik közül tudhatták volna, a javítást németül így írják: RENOVIERT. Igaz, a közelben lévő kolozsnagyidai református templom előtti vasajtón ezt olvastam: „Imátkozzál”.
A „paszmosi Kazinczy”
A Kárpát-medencét Kr.u. a második évezredben építették tele tornyokkal, s erdélyi sajátosság, békés egymás melletti élés példájaként néhol három-négy torony is jelzi a nemzetek, vallásfelekezetek jelenlétét. A tornyok beleépültek mindennapi és ünnepi életünkbe egyaránt: mutatták az időt, amikor a napórát felváltotta a toronyóra, egymás megsegítésére szólítottak benne a harangok, ha tűz ütött ki valahol, és a toronyban zengő harangok kísérik el a halottakat még ma is. De a tornyok útmutatóak is egyben, mi is így igazítunk el kérdezősködőket – toronyiránt.
Pár évvel ezelőtt így látta mezőségi utazásai eredményeképpen a fák épített örökségét számba vevő Wagner Péter Paszmost: „festői falucska, látképét két torony uralja. Kerített szász evangélikus temploma gótikus, 19. századi neoromán stílusú toronnyal. Ma igen rossz állapotban van, a görög katolikus egyház használja. A 18. században épült Teleki-kastély bejárati szárnyának kapuja fölött karcsú huszártorony ül. A földszintes melléképületekkel körülvett udvaron kisebb kúriaépület düledezik.”
Nagysajó felől a Teke felé tartó átutazáskor mindebből semmit sem láttam, sem a gótikus szász templomot, sem a karcsú huszártornyot, pedig intő jelként éppen ez a huszártornyos felvétel került az erdélyi történelmi családok kastélyait bemutató nagy mű címlapjára: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem.”
Legnagyobb meglepetésem nem is a kastély, hanem annak építője és egykori ura: széki gróf Teleki Ferenc, aki az MTA tagja volt, és ott temették el Paszmoson. Az Új Magyar Életrajzi Lexikonban ugyan Paszmas áll, de 500 km-re Budapesttől nagyon ismeretlen lehetett ez a falu. Kortársai a grófot „paszmosi Kazinczy”-ként emlegették. Már csak ennyi információ is kíváncsivá teszi az embert, hiszen azon a még ma is eléggé ismeretlen vidéken nem sok akadémikus nyugszik. Más helyén a világnak a hálásabb utókor emlékművel és jól látható táblával jelzi a hely fontosságát, s büszke a nagy elődök emlékére. Itt csak kéttenyérnyi barna tábla szerénykedik az út kanyarulatában: „Castel Teleki”, de az akadémikus sírhelyét eltakarta az enyészet.
Félelmetes csend fogad ezen az október végi vasárnap délelőtt a kastély udvarán. A köd lassan száll fel, a harmatos fűben vonyítva szalad egy kóbor kutya, az ablaktalan, ajtók nélküli kastély kísérteties csendben vár. A kastély mögötti fákon varjúsereg, de az udvaron, az épületben élettelen csend és sivárság. Belépek a lakóépületként ismert kastélyrészbe, a bejárat fölött még olvasható az építés évszáma: 1752, de az épület teljesen üres. Egyetlen kibelezett fekete-fehér televízió utal a huszonöt évvel ezelőtt itt működött téesz idejére.
Körbejárom az élettelen épületet, s megállapítom: a huszártorony és a lakóépület még áll, valamint mögötte a hatalmas mocsári tölgyfa is, aminek törzsét négy ember sem éri át, s látom rajta a megjelölést: ANNO 1406. 1920-ban villám csapott bele, az itteni múlt idejének tanújaként mégis él.
Erről a paszmosi domboldalról a Teleki család már eltűnt, az enyészet elviheti Erdély egyik legérdekesebb, harmadfél évszázados kastélyát is, de a tölgyfák néma tanúkként még ott állnak…
A falu utolsó szász lakója
Második próbálkozáskor sikerül Vultur Mariaval, az utolsó paszmosi szász asszonnyal beszélgetni. Ludvégről származó férje után Vultur Mariaként mutatkozik be, leánykori neve Maria Lindert. Bemutatkozás után hozzáteszi, két hónapja özvegy. Amikor németül is köszöntöm, kedvesen beinvitál a lakásba, majd egy kávé mellett mesélni kezd, alig bírom jegyzetelni a családi krónika huszadik századi megörökítését, amiben egy kicsit ennek az egész észak-erdélyi régiónak zivataros történelme is megjelenik.
Anyai nagyszüleivel kezdi, akik helyi szászok voltak, vezetéknevük Barabás. A szász evangélikus temetőben fedezem fel később, hogy a magyar vagy román eredetű családok és vezetéknevek írásban és életmódban olyan szépen belesimultak a szász falu világába: a sírköveken ma olyan német nevek olvashatók, mint Barabasch vagy Someschan.
– Mikor mentek el innen a faluból a szászok, hogy már csak utolsóként beszéli itt az egykori erdélyi nemzet nyelvét? – teszem fel a megszokottnak tűnő kérdést, és Maria Lindert mesélni kezd.
– Már száz évvel ezelőtt is volt itt egy nagy exodus. Akkor mentek el innen az én nagyszüleim is. Ez érdekes történet. Ha tudja jegyezni, elmesélem. Nagyszüleim 1913-ban vándoroltak ki az Amerikai Egyesült Államokba, és magukkal vitték az akkor még egyetlen kislányukat. Két év múlva, 1915-ben Ohio államban született még egy lányuk: Katharina Lindert. Ő az én édesanyám.
– Amerikában született az édesanyja? – lepődöm meg.
– Várjon csak, mert ez hosszú családi krónika. Megszületett ott aztán a harmadik gyermekük is, és utána, 1922-ben a háromgyermekes család hazajött Paszmosra. Kijavították a házat, bevezették a vizet, ahogy a tengeren túl látták. De az ott szerzett pénz nem volt elég mindenre, ezért úgy döntöttek, visszamennek még pénzt keresni. Közben 1924-ben itthon született egy ikerpár, akik közül az egyik meghalt, csak a másik maradt életben. Abban az időben az a hír járta: ha nem marad itt egy biztos örökös, akkor elveszíthetik az itthoni birtokot. Először abban állapodtak meg, hogy az első két lány már elég nagy ahhoz, hogy az itt élő nagyszülők segítségével és az Amerikából küldött pénzzel megállhassanak a lábukon. Végül a Paszmoson született nagyobbik lány nem akart elmaradni a szülőktől, így az alig kilencéves lány maradt itt, és a család a pár hetes fiúkkal s másik két lányukkal visszautazott Amerikába. Ott még született egy ötödik gyerek is, a szülők pedig onnan támogatták az itt élő lányukat, rendszeresen küldtek neki ruhát, csomagot. Amikor tizenhat éves lett, kapott útlevelet, hogy menjen ő is a család után, mert majd együtt meggazdagodva úgyis visszajönnek. És most következik egy titokzatos történet. Csak találgatni tudjuk, mi történt, de végül nem ment el. Úgy gondoljuk, mindez a tizenhat éves lány lázadása volt a szülőkkel szemben, amiért őt egykor egyedül itt hagyták. Más variáció szerint talán a szerelem is közrejátszott. Édesapám egy hétgyermekes, de szorgalmas családból származik. 1932-ben házasodtak össze, egy év múlva megszületett a fiútestvérem.
– Ő most Németországban él? – szakítom félbe a családi rege mesélését.
– Igen, de addig még sok van. 1937-ben megszületett a nővérem, majd jött a háború, és 1944 szeptemberében kitelepítették a falut: a család az ausztriai Amstettenig ment. Körülbelül egy-két szász család maradt csak helyben, és nem is jött vissza mindenki. Szüleim 1945-ben jöttek haza, házunkba akkor már egy román tanító lánya volt beköltöztetve, aki még sokáig itt lakott velünk.
Maria Lindert 1947-ben született Paszmoson, és ma 68 évesen ő az utolsó szász a faluban. Fia Németországban él, bátyja szintén, lánya Besztercén lakik, nővére Kanadába ment férjhez. Mielőtt feltenném a szokásos, kínos kérdést, miért maradt itt, máris magyarázni kezdi:
– Tanítónőként Ludvégre kerültem, ott ismertem meg férjemet, Vultur Emilt, aki földrajz-történelemszakos tanár volt, összeházasodtunk, s itt éltük le életünket. Két hónapja temettük el, sírja ott van legelöl a német evangélikus temetőben. Most már van hely bőven mellette nekem is.
Észak-erdélyi honvágy
Maria Lindert időnként egy-egy német szót is beiktat román nyelvű mesélésébe. Az utolsó paszmosi szász szájából történelmi hitelességként hangzik a Schicksal – ami életsorsot, végzetet jelent. Talán románul itt nem is lenne ilyen igazi mélysége és súlya a végzet szónak. Név említése nélkül kezd bele egy másik paszmosi életsorsba…
A háború befejezése után az egyik paszmosi szász férfi nem jött haza Erdélybe, Kanadában keresett új hazát. „Rossz nyelvek szerint azért, mert távollétében született még egy gyerek. De ez háborús történet, amiről most már nem illik beszélni.” Egyetlen lányát és feleségét hagyta akkor itt, majd 1961-ben az akkor huszonegy éves lányát családegyesítés jogán kivitte tengerentúli hazájába. Már egy fél évszázada élt Kanadában családjával együtt az erdélyi szász nő, amikor Beszterce vidékéről elvándorolt erdélyi szászok utódaival találkozott, akik áradozva meséltek neki – angolul –, mekkora öröm volt, amikor ellátogattak őseik szülőföldjére, és ott megtalálták a gyökereket. Maria Lindert a fontosság kedvéért a gyökér szót anyanyelvén is megismétli: die Wurzel. Ennek a találkozásnak hatására az egykori paszmosi nő 2012-ben hazalátogatott, majd szülőföldjével való találkozásának élménye és meghatódása után a nyáron újból visszajött: immár lányával, fiával és fia barátnőjével együtt. Több mint egy félévszázad után szólalt meg lelkében a honvágy.
Maria Lindert őriz egy ehhez hasonló családi történetet is. Nővére 1975-ben ment férjhez egy Kanadában élő férfihez. Két év múlva szülei – a Paszmoson született édesapa és az Amerikában született édesanya – meglátogatták lányukat Kanadában. Ott tartózkodásuk idején átmentek az Egyesült Államokba, ahol még élt az 1924-ben kivándorolt édesanya, és ötvenhárom év után találkozott újból anya a lányával. Sőt, akkor ismerte meg legkisebb testvérét, aki már a tengeren túl született.
Maria néni lassan feláll, a belső szobából bekeretezett fényképet hoz ki, rajta a Kanadába férjhez ment nővére menyasszonyi ruhában, mellette az édesanya, annak amerikai testvére, és a Paszmoson született, de Egyesült Államokban élt nagyanya. Egy paszmosi szász család három nemzedéke látható egymás mellett, és az életben csak pár napot lehettek együtt. Egy fénykép őrizte meg ennek az észak-erdélyi családnak huszadik századi kálváriáját.
Maria Linderttől a szász evangélikus temetőbe indultam lefényképezni azt az alig egy méter magas, egyszerű, fából készült két kopjafát, ami unikum, csak ott található. Láttam az alig kéthónapos sírt, ahol az utolsó paszmosi szász asszony férje nyugszik, majd beültem az autóba, a kora délutáni napfényben megcsillant a Teleki-kastély huszártornya, mellette az őszi sárguló falevelek, s valami mégis azt súgta: nincs vége, nem lehet vége!
Két nap múlva telefonon felhívtam Maria Lindert asszonyt, meg akartam köszönni a megható, szép élettörténeteket. Telefonon már németül szóltunk egymáshoz, s kérte, keressem még fel, mert volna még mesélnivalója. Mégis folytatódik a paszmosi krónika.
Széki Teleki Ferenc
Teleki Ferenc ugyan nem Paszmoson született, de ennek is megvan a maga kálváriás krónikája. Az 1784-es Horea-lázadás idején a Beszterce vidéki románok is rettegésben tartották a magyar főúri családokat, így az áldott állapotba került édesanya Besztercére menekült, s ott szülte meg fiát 1785. április 4-én. Apja korai halála (1792) után az akkor alig hétéves félárva nevelését nagybátyja segítette, aki viszont szemrehányást tett neki magyartalanságáért. Teleki Ferenc jól beszélt angolul, franciául, iskoláit a besztercei piaristáknál kezdte, majd 1799–1801 között a bécsi Theresianumban folytatta, ahol szinte teljesen elnémetesedett. 1808-ban, Bolyai Farkas után tíz évvel, Göttingenben, Gauss városában matematikát tanult, s négy évre rá feltalálta az addig csak két kézben tartható, nehézkes szögmérő helyett az egy kézzel is használható szögmérőt, s ennek gyártását egy bécsi cég el is kezdte. Nem véletlen, hogy a paszmosi Teleki Ferenc neve és életútja ott található a nagy magyar feltalálókról írt könyvben. Harmincegy éves korában megismerkedett a vele éppen egyidős író, szerkesztő Döbrentei Gáborral, későbbi barátjával, akinek hatására a magyar nyelv és kultúra felé fordult, sőt barátja ösztönzésére verseket is írt magyar nyelven. Mindez másfél emberöltőnyivel a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István előtt. A vele történt tragédiát is barátjának, Döbrentei Gábornak panaszolta el levélben: „kastélyom, virág- és hajtóházammal, a hollandus házzal és kétemeletű mulatóházzal együtt április 27-én mind egészen földig leégett”. A paszmosi kastély azt a tragédiát átélte, Teleki Ferenc négy év alatt teljesen újjáépítette, és áll a kastély mind a mai napig. Azt hiszem, jelképnél is több mindaz, hogy az erdélyi történelmi családok kastélyairól négy évvel ezelőtt kiadott 600 oldalas könyv borítóján éppen a paszmosi Teleki-kastély látható abban az állapotban, amint az enyészet már nagyon kikezdte. Széki gróf Teleki Ferenc költő, feltaláló Paszmoson hunyt el 1831. december 16-án, ott is temették el. Sírja ma már ismeretlen, de az idősebbek még emlékeznek arra a kastély mögötti dombra, ahol egykor sírkövek álltak. Halála évében az MTA tagjai közé választotta, de a hálátlan utókor vagy jelenkor(?) méltatlanul engedte sírjának eltüntetését.
A kastély utolsó ura és lakója gróf Teleki Ernő volt, aki ugyan már Kolozsváron született, de édesapja elhunyta után 1926-ban, közgazdasági tanulmányai befejezése után Budapestről visszatért Paszmosra átvenni a gazdaság és a kastély irányítását. 1949-ben származása miatt elveszítette paszmosi birtokát, sőt 1954-ben Dobrudzsába száműzték. Autodidakta művészként hunyt el Kolozsváron 1980-ban. Ikertestvére, Andor, a Francia Becsületrend lovagjaként Dél-Amerikában, Buenos Airesben halt meg.
Ötvös József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Első hallásra talán nem kelti fel az ember kíváncsiságát a Mezőség északi peremén található egykori száz település, Paszmos. Az viszont már igen, hogy itt nyugszik a Teleki-kastély egykori tulajdonosa, gróf Teleki Ferenc felfedező, a 19. század jeles személyisége. Annak jártunk utána, mi maradt meg a magyar és szász emlékekből.
Csak ismerkedni szerettem volna az egykori szász falu, Paszmos földrajzi elhelyezkedésével, amikor egy öt évvel ezelőtti blogbejegyzésben megjelent a fent említett cím: A Mezőség peremén. Amint a Sajó völgyéből átszáguldottunk a tekei vasútállomás felé, nem gondoltam arra, hogy még Paszmosra visszatérek. Első találkozásunk semmi érdekeset nem mutatott, csakhogy az otthoni keresgélésben feltűnt egy név: gróf Teleki Ferenc költő, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tiszteletbeli tagja, akit Paszmoson temettek el. Egyből érdekessé vált e Beszterce vidéki, egykor szász, ma már teljesen román falu, ahol magyar költő, akadémikus élt és nyugszik, közel kétszáz éve.
Első megválaszolandó kérdés Paszmos földrajzi fekvése, főleg azért, mert nem megy keresztül rajta vasút, sem fontos országút, ezért távolabb élő emberek számára alig ismert. Legpontosabban így határozható meg fekvése: a Nagysajót Tekével összekötő úton fekszik Szászpéntek mellett. Csakhogy sok embernek Nagysajót is keresnie kell Erdély térképén.
Az utóbbi időben az erdélyi művelődéstörténet és néprajz egyre többet foglalkozik az erdélyi Mezőség néven ismert tájegység kutatásával. Ezek összefoglalásában Paszmos úgy jelenik meg, mint mezőségi település. Makkai Gergely a Mezőség tájökológiájáról írt könyvében is a 270 mezőségi település között sorolja fel a falut.
Kelet és nyugat találkozása
Lassan száll fel az október végi köd, vasárnap délelőtt még nedves csend borítja a falut, egyetlen férfivel találkozom a szász templom előtt, aki köszönésemre barátságosan válaszol. Kézfogásából és tekintetéből megérzem, kíváncsi, mit keres egy idegen vasárnap kora délelőtt a faluban. Amikor egykori szászok felől érdeklődöm, otthonos biztonsággal igazít el az utolsó, még itt élő szász asszonyhoz, Vultur Mariahoz, majd azt is hozzáteszi, most a lánya is épp itthon van Besztercéről.
Egy falu életében még az is fontos esemény, ha az elszármazott hazajön szüleit meglátogatni. Távol a várostól, itt még mindig úgy élnek az emberek, hogy tudják, mi történik a másik udvaron. Sehol sem látok olyan magas fallal bezárt udvarokat, mint a Szászföld hagyományos falvaiban, legfeljebb az utcák elrendeződésében fedezem fel az egykori szászság sajátos faluképét. A templom melletti egykori szász iskolában is vasrácsos ajtóval ellátott vegyesüzlet működik, most még zárva, mert alig-alig ébred a falu.
Túl korán érkeztem, Vultur Marianál zárt kaput találok. Sebaj, három fekete ruhás nő megy a román templom felé, én is arra veszem az utat. Először a román temető előtt állok meg, bent érdekes látvány fogad. Az első sorban egy friss hant, a koszorúkon még zöld a fenyő tűlevele, a sírhant előtt fából faragott, egyszerű kereszt az elhunyt nevével, s a név alatt a fába faragva egy virágváza, benne tulipán. Ekkor fedezem fel, hogy a mellette levő, az időjárástól szürkére kopott, húsz évvel ezelőtt állított másik fakereszten is látható egy egyszerű vázában három, majd egy másikon egy szál szép ívű tulipán faragása, két levéllel.
A 21. század elején három torony jelzi Paszmoson a múltat, a jelent és a bizonytalan-biztató jövőt. Egyik torony az egyszerű, egykori görög katolikus templomé, amely alatt eleven ortodox egyházi élet zajlik. Másik torony a szász evangélikus templomé, amely csendben, méltóságteljesen dacol az idővel, s néha román nyelvű görög katolikus liturgia szólal meg alatta. Harmadikként a falu felett árván, várakozóan áll a grófi kastély huszártornya. Három nemzet: erdélyi szász, román és magyar. Négy vallás: szász evangélikus, román ortodox és görög katolikus, magyar nyelvű római katolikus (egykori Teleki gróf) találkozik a tornyok múltjának krónikájában. Mára már egynyelvű – román – lett a paszmosi vallásos élet, legfeljebb a hozzáértő szem veszi észre a keleti és a nyugati, a görög katolikus és a görög keleti világ találkozását.
A román templom kellemes meleggel fogad, a központi fűtés működik. Nem nagy a templom, de így legalább ezen a vasárnapon megtelt. A torony alatti bejárat belső falán olvasom rövid történetét: épült 1910-ben. Sehol nincs utalás arra, hogy görög katolikusnak épült. Belső festése 1986–1990 között készült el, valóban szép, tiszta bizánci stílusú falfestmény.
A görög katolikusok viszont az egykori szász evangélikus templomot bérelik, s amikor a szomszédból a tekei görög katolikus pap átmegy misézni, akkor kinyitják a templomot. Így legalább látszik, jobban túléli a változásokat, mint a nála jóval fiatalabb, de árván hagyott Teleki-kastély. A tornyon látható felirat szerint a falu közepén álló gótikus, szász evangélikus templomot 1975-ben javították utoljára, mert ott díszeleg – helytelen írásmóddal – RENOWIRT 1975. Csodálkozom a feliraton, hiszen negyven évvel ezelőtt azért még volt ott annyi szász, akik közül tudhatták volna, a javítást németül így írják: RENOVIERT. Igaz, a közelben lévő kolozsnagyidai református templom előtti vasajtón ezt olvastam: „Imátkozzál”.
A „paszmosi Kazinczy”
A Kárpát-medencét Kr.u. a második évezredben építették tele tornyokkal, s erdélyi sajátosság, békés egymás melletti élés példájaként néhol három-négy torony is jelzi a nemzetek, vallásfelekezetek jelenlétét. A tornyok beleépültek mindennapi és ünnepi életünkbe egyaránt: mutatták az időt, amikor a napórát felváltotta a toronyóra, egymás megsegítésére szólítottak benne a harangok, ha tűz ütött ki valahol, és a toronyban zengő harangok kísérik el a halottakat még ma is. De a tornyok útmutatóak is egyben, mi is így igazítunk el kérdezősködőket – toronyiránt.
Pár évvel ezelőtt így látta mezőségi utazásai eredményeképpen a fák épített örökségét számba vevő Wagner Péter Paszmost: „festői falucska, látképét két torony uralja. Kerített szász evangélikus temploma gótikus, 19. századi neoromán stílusú toronnyal. Ma igen rossz állapotban van, a görög katolikus egyház használja. A 18. században épült Teleki-kastély bejárati szárnyának kapuja fölött karcsú huszártorony ül. A földszintes melléképületekkel körülvett udvaron kisebb kúriaépület düledezik.”
Nagysajó felől a Teke felé tartó átutazáskor mindebből semmit sem láttam, sem a gótikus szász templomot, sem a karcsú huszártornyot, pedig intő jelként éppen ez a huszártornyos felvétel került az erdélyi történelmi családok kastélyait bemutató nagy mű címlapjára: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem.”
Legnagyobb meglepetésem nem is a kastély, hanem annak építője és egykori ura: széki gróf Teleki Ferenc, aki az MTA tagja volt, és ott temették el Paszmoson. Az Új Magyar Életrajzi Lexikonban ugyan Paszmas áll, de 500 km-re Budapesttől nagyon ismeretlen lehetett ez a falu. Kortársai a grófot „paszmosi Kazinczy”-ként emlegették. Már csak ennyi információ is kíváncsivá teszi az embert, hiszen azon a még ma is eléggé ismeretlen vidéken nem sok akadémikus nyugszik. Más helyén a világnak a hálásabb utókor emlékművel és jól látható táblával jelzi a hely fontosságát, s büszke a nagy elődök emlékére. Itt csak kéttenyérnyi barna tábla szerénykedik az út kanyarulatában: „Castel Teleki”, de az akadémikus sírhelyét eltakarta az enyészet.
Félelmetes csend fogad ezen az október végi vasárnap délelőtt a kastély udvarán. A köd lassan száll fel, a harmatos fűben vonyítva szalad egy kóbor kutya, az ablaktalan, ajtók nélküli kastély kísérteties csendben vár. A kastély mögötti fákon varjúsereg, de az udvaron, az épületben élettelen csend és sivárság. Belépek a lakóépületként ismert kastélyrészbe, a bejárat fölött még olvasható az építés évszáma: 1752, de az épület teljesen üres. Egyetlen kibelezett fekete-fehér televízió utal a huszonöt évvel ezelőtt itt működött téesz idejére.
Körbejárom az élettelen épületet, s megállapítom: a huszártorony és a lakóépület még áll, valamint mögötte a hatalmas mocsári tölgyfa is, aminek törzsét négy ember sem éri át, s látom rajta a megjelölést: ANNO 1406. 1920-ban villám csapott bele, az itteni múlt idejének tanújaként mégis él.
Erről a paszmosi domboldalról a Teleki család már eltűnt, az enyészet elviheti Erdély egyik legérdekesebb, harmadfél évszázados kastélyát is, de a tölgyfák néma tanúkként még ott állnak…
A falu utolsó szász lakója
Második próbálkozáskor sikerül Vultur Mariaval, az utolsó paszmosi szász asszonnyal beszélgetni. Ludvégről származó férje után Vultur Mariaként mutatkozik be, leánykori neve Maria Lindert. Bemutatkozás után hozzáteszi, két hónapja özvegy. Amikor németül is köszöntöm, kedvesen beinvitál a lakásba, majd egy kávé mellett mesélni kezd, alig bírom jegyzetelni a családi krónika huszadik századi megörökítését, amiben egy kicsit ennek az egész észak-erdélyi régiónak zivataros történelme is megjelenik.
Anyai nagyszüleivel kezdi, akik helyi szászok voltak, vezetéknevük Barabás. A szász evangélikus temetőben fedezem fel később, hogy a magyar vagy román eredetű családok és vezetéknevek írásban és életmódban olyan szépen belesimultak a szász falu világába: a sírköveken ma olyan német nevek olvashatók, mint Barabasch vagy Someschan.
– Mikor mentek el innen a faluból a szászok, hogy már csak utolsóként beszéli itt az egykori erdélyi nemzet nyelvét? – teszem fel a megszokottnak tűnő kérdést, és Maria Lindert mesélni kezd.
– Már száz évvel ezelőtt is volt itt egy nagy exodus. Akkor mentek el innen az én nagyszüleim is. Ez érdekes történet. Ha tudja jegyezni, elmesélem. Nagyszüleim 1913-ban vándoroltak ki az Amerikai Egyesült Államokba, és magukkal vitték az akkor még egyetlen kislányukat. Két év múlva, 1915-ben Ohio államban született még egy lányuk: Katharina Lindert. Ő az én édesanyám.
– Amerikában született az édesanyja? – lepődöm meg.
– Várjon csak, mert ez hosszú családi krónika. Megszületett ott aztán a harmadik gyermekük is, és utána, 1922-ben a háromgyermekes család hazajött Paszmosra. Kijavították a házat, bevezették a vizet, ahogy a tengeren túl látták. De az ott szerzett pénz nem volt elég mindenre, ezért úgy döntöttek, visszamennek még pénzt keresni. Közben 1924-ben itthon született egy ikerpár, akik közül az egyik meghalt, csak a másik maradt életben. Abban az időben az a hír járta: ha nem marad itt egy biztos örökös, akkor elveszíthetik az itthoni birtokot. Először abban állapodtak meg, hogy az első két lány már elég nagy ahhoz, hogy az itt élő nagyszülők segítségével és az Amerikából küldött pénzzel megállhassanak a lábukon. Végül a Paszmoson született nagyobbik lány nem akart elmaradni a szülőktől, így az alig kilencéves lány maradt itt, és a család a pár hetes fiúkkal s másik két lányukkal visszautazott Amerikába. Ott még született egy ötödik gyerek is, a szülők pedig onnan támogatták az itt élő lányukat, rendszeresen küldtek neki ruhát, csomagot. Amikor tizenhat éves lett, kapott útlevelet, hogy menjen ő is a család után, mert majd együtt meggazdagodva úgyis visszajönnek. És most következik egy titokzatos történet. Csak találgatni tudjuk, mi történt, de végül nem ment el. Úgy gondoljuk, mindez a tizenhat éves lány lázadása volt a szülőkkel szemben, amiért őt egykor egyedül itt hagyták. Más variáció szerint talán a szerelem is közrejátszott. Édesapám egy hétgyermekes, de szorgalmas családból származik. 1932-ben házasodtak össze, egy év múlva megszületett a fiútestvérem.
– Ő most Németországban él? – szakítom félbe a családi rege mesélését.
– Igen, de addig még sok van. 1937-ben megszületett a nővérem, majd jött a háború, és 1944 szeptemberében kitelepítették a falut: a család az ausztriai Amstettenig ment. Körülbelül egy-két szász család maradt csak helyben, és nem is jött vissza mindenki. Szüleim 1945-ben jöttek haza, házunkba akkor már egy román tanító lánya volt beköltöztetve, aki még sokáig itt lakott velünk.
Maria Lindert 1947-ben született Paszmoson, és ma 68 évesen ő az utolsó szász a faluban. Fia Németországban él, bátyja szintén, lánya Besztercén lakik, nővére Kanadába ment férjhez. Mielőtt feltenném a szokásos, kínos kérdést, miért maradt itt, máris magyarázni kezdi:
– Tanítónőként Ludvégre kerültem, ott ismertem meg férjemet, Vultur Emilt, aki földrajz-történelemszakos tanár volt, összeházasodtunk, s itt éltük le életünket. Két hónapja temettük el, sírja ott van legelöl a német evangélikus temetőben. Most már van hely bőven mellette nekem is.
Észak-erdélyi honvágy
Maria Lindert időnként egy-egy német szót is beiktat román nyelvű mesélésébe. Az utolsó paszmosi szász szájából történelmi hitelességként hangzik a Schicksal – ami életsorsot, végzetet jelent. Talán románul itt nem is lenne ilyen igazi mélysége és súlya a végzet szónak. Név említése nélkül kezd bele egy másik paszmosi életsorsba…
A háború befejezése után az egyik paszmosi szász férfi nem jött haza Erdélybe, Kanadában keresett új hazát. „Rossz nyelvek szerint azért, mert távollétében született még egy gyerek. De ez háborús történet, amiről most már nem illik beszélni.” Egyetlen lányát és feleségét hagyta akkor itt, majd 1961-ben az akkor huszonegy éves lányát családegyesítés jogán kivitte tengerentúli hazájába. Már egy fél évszázada élt Kanadában családjával együtt az erdélyi szász nő, amikor Beszterce vidékéről elvándorolt erdélyi szászok utódaival találkozott, akik áradozva meséltek neki – angolul –, mekkora öröm volt, amikor ellátogattak őseik szülőföldjére, és ott megtalálták a gyökereket. Maria Lindert a fontosság kedvéért a gyökér szót anyanyelvén is megismétli: die Wurzel. Ennek a találkozásnak hatására az egykori paszmosi nő 2012-ben hazalátogatott, majd szülőföldjével való találkozásának élménye és meghatódása után a nyáron újból visszajött: immár lányával, fiával és fia barátnőjével együtt. Több mint egy félévszázad után szólalt meg lelkében a honvágy.
Maria Lindert őriz egy ehhez hasonló családi történetet is. Nővére 1975-ben ment férjhez egy Kanadában élő férfihez. Két év múlva szülei – a Paszmoson született édesapa és az Amerikában született édesanya – meglátogatták lányukat Kanadában. Ott tartózkodásuk idején átmentek az Egyesült Államokba, ahol még élt az 1924-ben kivándorolt édesanya, és ötvenhárom év után találkozott újból anya a lányával. Sőt, akkor ismerte meg legkisebb testvérét, aki már a tengeren túl született.
Maria néni lassan feláll, a belső szobából bekeretezett fényképet hoz ki, rajta a Kanadába férjhez ment nővére menyasszonyi ruhában, mellette az édesanya, annak amerikai testvére, és a Paszmoson született, de Egyesült Államokban élt nagyanya. Egy paszmosi szász család három nemzedéke látható egymás mellett, és az életben csak pár napot lehettek együtt. Egy fénykép őrizte meg ennek az észak-erdélyi családnak huszadik századi kálváriáját.
Maria Linderttől a szász evangélikus temetőbe indultam lefényképezni azt az alig egy méter magas, egyszerű, fából készült két kopjafát, ami unikum, csak ott található. Láttam az alig kéthónapos sírt, ahol az utolsó paszmosi szász asszony férje nyugszik, majd beültem az autóba, a kora délutáni napfényben megcsillant a Teleki-kastély huszártornya, mellette az őszi sárguló falevelek, s valami mégis azt súgta: nincs vége, nem lehet vége!
Két nap múlva telefonon felhívtam Maria Lindert asszonyt, meg akartam köszönni a megható, szép élettörténeteket. Telefonon már németül szóltunk egymáshoz, s kérte, keressem még fel, mert volna még mesélnivalója. Mégis folytatódik a paszmosi krónika.
Széki Teleki Ferenc
Teleki Ferenc ugyan nem Paszmoson született, de ennek is megvan a maga kálváriás krónikája. Az 1784-es Horea-lázadás idején a Beszterce vidéki románok is rettegésben tartották a magyar főúri családokat, így az áldott állapotba került édesanya Besztercére menekült, s ott szülte meg fiát 1785. április 4-én. Apja korai halála (1792) után az akkor alig hétéves félárva nevelését nagybátyja segítette, aki viszont szemrehányást tett neki magyartalanságáért. Teleki Ferenc jól beszélt angolul, franciául, iskoláit a besztercei piaristáknál kezdte, majd 1799–1801 között a bécsi Theresianumban folytatta, ahol szinte teljesen elnémetesedett. 1808-ban, Bolyai Farkas után tíz évvel, Göttingenben, Gauss városában matematikát tanult, s négy évre rá feltalálta az addig csak két kézben tartható, nehézkes szögmérő helyett az egy kézzel is használható szögmérőt, s ennek gyártását egy bécsi cég el is kezdte. Nem véletlen, hogy a paszmosi Teleki Ferenc neve és életútja ott található a nagy magyar feltalálókról írt könyvben. Harmincegy éves korában megismerkedett a vele éppen egyidős író, szerkesztő Döbrentei Gáborral, későbbi barátjával, akinek hatására a magyar nyelv és kultúra felé fordult, sőt barátja ösztönzésére verseket is írt magyar nyelven. Mindez másfél emberöltőnyivel a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István előtt. A vele történt tragédiát is barátjának, Döbrentei Gábornak panaszolta el levélben: „kastélyom, virág- és hajtóházammal, a hollandus házzal és kétemeletű mulatóházzal együtt április 27-én mind egészen földig leégett”. A paszmosi kastély azt a tragédiát átélte, Teleki Ferenc négy év alatt teljesen újjáépítette, és áll a kastély mind a mai napig. Azt hiszem, jelképnél is több mindaz, hogy az erdélyi történelmi családok kastélyairól négy évvel ezelőtt kiadott 600 oldalas könyv borítóján éppen a paszmosi Teleki-kastély látható abban az állapotban, amint az enyészet már nagyon kikezdte. Széki gróf Teleki Ferenc költő, feltaláló Paszmoson hunyt el 1831. december 16-án, ott is temették el. Sírja ma már ismeretlen, de az idősebbek még emlékeznek arra a kastély mögötti dombra, ahol egykor sírkövek álltak. Halála évében az MTA tagjai közé választotta, de a hálátlan utókor vagy jelenkor(?) méltatlanul engedte sírjának eltüntetését.
A kastély utolsó ura és lakója gróf Teleki Ernő volt, aki ugyan már Kolozsváron született, de édesapja elhunyta után 1926-ban, közgazdasági tanulmányai befejezése után Budapestről visszatért Paszmosra átvenni a gazdaság és a kastély irányítását. 1949-ben származása miatt elveszítette paszmosi birtokát, sőt 1954-ben Dobrudzsába száműzték. Autodidakta művészként hunyt el Kolozsváron 1980-ban. Ikertestvére, Andor, a Francia Becsületrend lovagjaként Dél-Amerikában, Buenos Airesben halt meg.
Ötvös József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. november 18.
Marosvásárhely mellett
A magyar nyelv napja alkalmából Hargita megye tanácsa a kulturális és oktatási kiválóságot elismerő Kájoni János-díjjal tüntette ki Berszán Lajost, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum alapítóját. E hírtöredék láttán nem csak az iskolaalapító Berszán atya bátorságára, következetességére, a magyarul tanulni óhajtó csángó gyermekek számára nyújtott lehetőségre gondolunk, az Marosvásárhelyre is irányítja figyelmünket.
Mert minden, egyházi iskolához kapcsolódó történés most Marosvásárhelyhez is kötődik. Az egykori székely főváros mai római katolikus gimnáziuma szimbólumértékűvé vált, s ha az ellene irányított, koncepciósnak tűnő hatósági eljárás kapcsán valaki a magyar szóhoz, a magyar iskolához való elidegeníthetetlen jogunkra gondol, megalapozottan teszi.
Kétségtelenül érdekes fejlemény, hogy az egyházi iskola azután kezdte szúrni az éber szemeket, miután augusztusban tanteremvita alakult ki az egyházi épületeken osztozó két intézmény, az említett katolikus gimnázium és a román tannyelvű Unirea Főgimnázium között. Az Unirea diákjai ugyanis szintén a római katolikus egyháznak 2004-ben visszaszolgáltatott épületegyüttesben tanulnak. És a magyar iskola létrehozását ma már törvénytelennek tartják, folyamatban a korrupcióellenes ügyészség eljárása. Emiatt a hétvégén Erdély-szerte tüntettek, a katolikus egyház és az RMDSZ pedig közös memorandumban tiltakozott az államfőnél és a miniszterelnöknél. „Egy magyar iskola zavartalan működése nem egyszerűen igazságszolgáltatási kérdés, hanem az etnikumközi viszonyokat érintő súlyos politikai ügy, amelyért a politikai vezetőknek felelősséget kell vállalniuk” – hangsúlyozzák az aláírók. Egyébként kíváncsian várjuk, nyernek-e valamiféle bírósági megerősítést a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozói elleni állítások. Ha lesz is vádemelés az ügyben, az eddigi példák alapján elhúzódó, véget nem érő eljárásra számíthatunk.
E kérdéskörben lényeges a Deutsche Welle publicistájának vélekedése: Horaţiu Pepine azt állítja, az iskolaalapítás adminisztratív ügy, amelyben nincs helye a korrupcióellenes ügyészségnek. „Ez az alapvető kérdés: joguk van-e a magyaroknak (újra)alapítani egy saját iskolát egy olyan helyen, amely saját történelmi örökségük? A többi már részletkérdés” – írja, majd nyomatékosít: „a korrupcióellenes ügyészeknek nincs mit keresniük ebben az egyenletben, legfeljebb egy kimondatlan politikai döntés végrehajtójaként”. Ilyen körülmények között a román kormány és elnöki hivatal sem teheti meg – hangsúlyozza Pepine –, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének „alibijére” hivatkozva hallgat, ezzel ugyanis „egy elnyomó politika bűnrészeseivé” válnak.
Jó lenne, ha a nacionalista kórussal látványosan szembeforduló Pepine sorait számosan olvasnák. Mert szavai súlyosak, és úgy szól mellettünk, hogy valójában a normalitás mellett áll ki.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A magyar nyelv napja alkalmából Hargita megye tanácsa a kulturális és oktatási kiválóságot elismerő Kájoni János-díjjal tüntette ki Berszán Lajost, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum alapítóját. E hírtöredék láttán nem csak az iskolaalapító Berszán atya bátorságára, következetességére, a magyarul tanulni óhajtó csángó gyermekek számára nyújtott lehetőségre gondolunk, az Marosvásárhelyre is irányítja figyelmünket.
Mert minden, egyházi iskolához kapcsolódó történés most Marosvásárhelyhez is kötődik. Az egykori székely főváros mai római katolikus gimnáziuma szimbólumértékűvé vált, s ha az ellene irányított, koncepciósnak tűnő hatósági eljárás kapcsán valaki a magyar szóhoz, a magyar iskolához való elidegeníthetetlen jogunkra gondol, megalapozottan teszi.
Kétségtelenül érdekes fejlemény, hogy az egyházi iskola azután kezdte szúrni az éber szemeket, miután augusztusban tanteremvita alakult ki az egyházi épületeken osztozó két intézmény, az említett katolikus gimnázium és a román tannyelvű Unirea Főgimnázium között. Az Unirea diákjai ugyanis szintén a római katolikus egyháznak 2004-ben visszaszolgáltatott épületegyüttesben tanulnak. És a magyar iskola létrehozását ma már törvénytelennek tartják, folyamatban a korrupcióellenes ügyészség eljárása. Emiatt a hétvégén Erdély-szerte tüntettek, a katolikus egyház és az RMDSZ pedig közös memorandumban tiltakozott az államfőnél és a miniszterelnöknél. „Egy magyar iskola zavartalan működése nem egyszerűen igazságszolgáltatási kérdés, hanem az etnikumközi viszonyokat érintő súlyos politikai ügy, amelyért a politikai vezetőknek felelősséget kell vállalniuk” – hangsúlyozzák az aláírók. Egyébként kíváncsian várjuk, nyernek-e valamiféle bírósági megerősítést a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozói elleni állítások. Ha lesz is vádemelés az ügyben, az eddigi példák alapján elhúzódó, véget nem érő eljárásra számíthatunk.
E kérdéskörben lényeges a Deutsche Welle publicistájának vélekedése: Horaţiu Pepine azt állítja, az iskolaalapítás adminisztratív ügy, amelyben nincs helye a korrupcióellenes ügyészségnek. „Ez az alapvető kérdés: joguk van-e a magyaroknak (újra)alapítani egy saját iskolát egy olyan helyen, amely saját történelmi örökségük? A többi már részletkérdés” – írja, majd nyomatékosít: „a korrupcióellenes ügyészeknek nincs mit keresniük ebben az egyenletben, legfeljebb egy kimondatlan politikai döntés végrehajtójaként”. Ilyen körülmények között a román kormány és elnöki hivatal sem teheti meg – hangsúlyozza Pepine –, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének „alibijére” hivatkozva hallgat, ezzel ugyanis „egy elnyomó politika bűnrészeseivé” válnak.
Jó lenne, ha a nacionalista kórussal látványosan szembeforduló Pepine sorait számosan olvasnák. Mert szavai súlyosak, és úgy szól mellettünk, hogy valójában a normalitás mellett áll ki.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 18.
DW: az iskolaalapítás nem az ügyészségre tartozik
Az iskolaalapítás adminisztratív ügy, amelyben nincs mit keresnie a korrupcióellenes ügyészségnek – erre a következtetésre jutott Horatiu Pepine publicista a Deutsche Welle honlapján közzétett elemzésében, amelyet csütörtökön szemlézett a Hotnews.ro hírportál.
A német közszolgálati rádió román szerkesztőségének újságírója "furcsának" tartja, hogy Romániában a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vizsgálja egy magyar iskola megalapításának törvényességét. A cikkíró felidézte, hogy Marosvásárhelyen évtizedes vitákhoz vezetett, hogy a magyar közösség önálló iskolákat akart, amit a román pártok, élükön Dorin Florea polgármesterrel, hevesen elleneztek, az "etnikai testvériség" és vegyes iskolák ideológiáját erőltetve.
Miután az RMDSZ városi tanácsosainak kitartó munkával nemrég mégis sikerült elfogadtatniuk az önkormányzatban a Római Katolikus Gimnázium megalapításáról szóló határozatot, "villámcsapásként hatott", és Erdély-szerte tiltakozó megmozdulásokhoz vezetett a DNA közbelépése. A román pártok a vádhatóság oldalán sorakoztak fel, az iskola felszámolását szorgalmazták, a román sajtó egy része pedig azt vetette az RMDSZ szemére, hogy korrupt politikusait védi a DNA-tól "képzelt etnikai üldöztetésre" hivatkozva – emlékeztet a szerző.
Szerinte az egyedüli "józan" állásfoglalás a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja (POL) részéről érkezett, amely elismerte, hogy a római katolikus egyháznak joga van iskolát indítani saját épületében, a közös épületen osztozó Unirea főgimnázium számára pedig a POL szerint egy korszerű campust kellene építenie a városnak.
"Ez az alapvető kérés: joguk van-e a magyaroknak (újra)alapítani egy saját iskolát egy olyan helyen, amely saját történelmi örökségük? A többi már részletkérdés" – írja a Deutsche Welle publicistája. Szerinte e jog elismerése esetén egy minisztériumi jóváhagyás már egyszerű adminisztratív, nem pedig jogi kérdés.(MTI)
Népújság (Marosvásárhely)
Az iskolaalapítás adminisztratív ügy, amelyben nincs mit keresnie a korrupcióellenes ügyészségnek – erre a következtetésre jutott Horatiu Pepine publicista a Deutsche Welle honlapján közzétett elemzésében, amelyet csütörtökön szemlézett a Hotnews.ro hírportál.
A német közszolgálati rádió román szerkesztőségének újságírója "furcsának" tartja, hogy Romániában a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vizsgálja egy magyar iskola megalapításának törvényességét. A cikkíró felidézte, hogy Marosvásárhelyen évtizedes vitákhoz vezetett, hogy a magyar közösség önálló iskolákat akart, amit a román pártok, élükön Dorin Florea polgármesterrel, hevesen elleneztek, az "etnikai testvériség" és vegyes iskolák ideológiáját erőltetve.
Miután az RMDSZ városi tanácsosainak kitartó munkával nemrég mégis sikerült elfogadtatniuk az önkormányzatban a Római Katolikus Gimnázium megalapításáról szóló határozatot, "villámcsapásként hatott", és Erdély-szerte tiltakozó megmozdulásokhoz vezetett a DNA közbelépése. A román pártok a vádhatóság oldalán sorakoztak fel, az iskola felszámolását szorgalmazták, a román sajtó egy része pedig azt vetette az RMDSZ szemére, hogy korrupt politikusait védi a DNA-tól "képzelt etnikai üldöztetésre" hivatkozva – emlékeztet a szerző.
Szerinte az egyedüli "józan" állásfoglalás a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja (POL) részéről érkezett, amely elismerte, hogy a római katolikus egyháznak joga van iskolát indítani saját épületében, a közös épületen osztozó Unirea főgimnázium számára pedig a POL szerint egy korszerű campust kellene építenie a városnak.
"Ez az alapvető kérés: joguk van-e a magyaroknak (újra)alapítani egy saját iskolát egy olyan helyen, amely saját történelmi örökségük? A többi már részletkérdés" – írja a Deutsche Welle publicistája. Szerinte e jog elismerése esetén egy minisztériumi jóváhagyás már egyszerű adminisztratív, nem pedig jogi kérdés.(MTI)
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 24.
„Nincs veszélyben a magyar iskola”
Rendezni kell a katolikus gimnázium sorsát
A Marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum sorsának rendezését kérték tegnap az iskola diákjainak szülei név szerint Peti András volt alpolgármestertől, Horaţiu Lobonţtól, az iskolaigazgatóság vezetőjétől, Mureşan Andrei jegyzőtől és a tanácsosi testülettől. A közgyűlés előtt a szülői közösség nevében felszólaló György Anna kijelentette: számukra az egyetlen elfogadható alternatíva az, hogy gyerekeik a Római Katolikus Líceum diákjaiként folytathassák tanulmányaikat. A gyűlés elején jelen volt Dorin Florea polgármester, aki kijelentette: „nincs veszélyben a magyar iskola”.
„Minket, a Római Katolikus Iskola diákjainak szüleit sokkolóan ért ez a hír, hiszen a Korrupcióellenes Ügyészség vádirata alapján az intézmény alapítása törvénytelenül zajlott, gyermekeink két éven keresztül egy nem létező iskolának voltak a diákjai” – jelentette ki a tanácsosi testület előtt György Anna. Hangsúlyozta, hogy az iskolában tanuló több mint 300 gyermek sorsa forog kockán, és nem nézhetik tétlenül ezt a folyamatot. Mivel a tanintézet jelenleg vezető nélkül működik, nem világos számukra, hogy az iskola létezik-e vagy sem, az elmúlt két évben úgy tudták, hogy törvényesen alakult meg és működik. Peti Andrást, Horaţiu Lobonţot és Mureşan Andreit név szerint, illetve a testület többi tagját arra szólították fel, hogy rendezzék az iskola ügyét, tájékoztassák a szülőket a valós helyzetről, arról, hogy milyen törvényes előírások alapján alakult meg a tanintézet, amelyben az elmúlt két évben oktatás zajlott.
A POL képviselője, Hermann Mark Christian egy „válságkezelő” bizottság létrehozását javasolta, amely jogi szempontból kellene megoldást találjon az iskola helyzetére, Peti András aggodalmát fejezte ki, hogy a szülők „egy nem létező iskoláról beszélnek”. „Az épület létezik, az oktatás két éve folyik benne, a tanárokat fizetik” – mondta a volt alpolgármester, aki szerint nem jó felelősöket keresni azelőtt, mielőtt egy kivizsgálás alatt álló ügyet lezárnának. Novák Zoltán hangsúlyozta: az iskola jogszerűen működik, az oklevelek törvényesek, a folyamatban levő vizsgálat nem zavarja az idei tanévet, és kérte: a tanfelügyelőség minél hamarabb nevezzen ki ideiglenes jelleggel igazgatót az iskola élére.
Dorin Florea polgármester felszólalásában felhívta a figyelmet, hogy a polgármesteri hivatal határozottan állást foglalt a Római Katolikus Iskola ügyében, jelenleg ügyészségi vizsgálat van folyamatban, de „nyugodjanak meg a szülők, annak idején a tanács kifejezte egyetértését, hogy a tanintézet létrehozása indokolt. Az más kérdés, hogy ezt egyese hogyan értelmezték. Ha kiderül, hogy a tanácsosok hibáztak, a hibákat ki fogják javítani, de nem mondhatja senki, hogy ez egy nem létező iskola. A magyar iskola nincs veszélyben” – közölte Dorin Florea. Felszólalása nagy részében személyeskedő kijelentéseket tett, hitvány alakoknak nevezte azokat, akik befeketítik a polgármesteri hivatalt, illetve a tanácsot. Anélkül, hogy neveket említsen, kikelt az ellen a személy ellen, aki filmezi a testület üléseit, és közölte, a taná-csosok döntése, hogy milyen információkat hoznak a sajtó tudomására. Nyilatkozata után a polgármester sebbel-lobbal elhagyta a termet.
A képviselőtestület csak ezt követően kezdte sorra venni a napirendi pontokat.
A testület megszavazta a költségvetés kiigazítását, ennek része az, hogy 34 iskolának 50 ezer lejt utalnak ki, 8100 lejt a szinkrontolmács fizetésére 2017-től, a ma-gyar kultúra napjaira 35 ezer lejt, és a múlt tanácsülésen elutasított sporttámogatás is „átment”: az ASA 1,28 millió lejt kaphat, ha teljesíti a törvényes feltételeket a pénz felhasználásához, a Maros Kosárlabdaklub 800 ezer lejt, a City’us 300 ezer lejt és az Egyetemi Sportklub 205 ezer lejt kap. A testület a jövő évi adókra vonatkozó határozattervezetet is megszavazta, a negatív inflációval nem módosította a helyi adókat és illetékeket, ennek megfelelően 2017-ben is ugyan-annyit fizetünk majd, mint idén.
ANTALFI IMOLA
Népújság (Marosvásárhely)
Rendezni kell a katolikus gimnázium sorsát
A Marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum sorsának rendezését kérték tegnap az iskola diákjainak szülei név szerint Peti András volt alpolgármestertől, Horaţiu Lobonţtól, az iskolaigazgatóság vezetőjétől, Mureşan Andrei jegyzőtől és a tanácsosi testülettől. A közgyűlés előtt a szülői közösség nevében felszólaló György Anna kijelentette: számukra az egyetlen elfogadható alternatíva az, hogy gyerekeik a Római Katolikus Líceum diákjaiként folytathassák tanulmányaikat. A gyűlés elején jelen volt Dorin Florea polgármester, aki kijelentette: „nincs veszélyben a magyar iskola”.
„Minket, a Római Katolikus Iskola diákjainak szüleit sokkolóan ért ez a hír, hiszen a Korrupcióellenes Ügyészség vádirata alapján az intézmény alapítása törvénytelenül zajlott, gyermekeink két éven keresztül egy nem létező iskolának voltak a diákjai” – jelentette ki a tanácsosi testület előtt György Anna. Hangsúlyozta, hogy az iskolában tanuló több mint 300 gyermek sorsa forog kockán, és nem nézhetik tétlenül ezt a folyamatot. Mivel a tanintézet jelenleg vezető nélkül működik, nem világos számukra, hogy az iskola létezik-e vagy sem, az elmúlt két évben úgy tudták, hogy törvényesen alakult meg és működik. Peti Andrást, Horaţiu Lobonţot és Mureşan Andreit név szerint, illetve a testület többi tagját arra szólították fel, hogy rendezzék az iskola ügyét, tájékoztassák a szülőket a valós helyzetről, arról, hogy milyen törvényes előírások alapján alakult meg a tanintézet, amelyben az elmúlt két évben oktatás zajlott.
A POL képviselője, Hermann Mark Christian egy „válságkezelő” bizottság létrehozását javasolta, amely jogi szempontból kellene megoldást találjon az iskola helyzetére, Peti András aggodalmát fejezte ki, hogy a szülők „egy nem létező iskoláról beszélnek”. „Az épület létezik, az oktatás két éve folyik benne, a tanárokat fizetik” – mondta a volt alpolgármester, aki szerint nem jó felelősöket keresni azelőtt, mielőtt egy kivizsgálás alatt álló ügyet lezárnának. Novák Zoltán hangsúlyozta: az iskola jogszerűen működik, az oklevelek törvényesek, a folyamatban levő vizsgálat nem zavarja az idei tanévet, és kérte: a tanfelügyelőség minél hamarabb nevezzen ki ideiglenes jelleggel igazgatót az iskola élére.
Dorin Florea polgármester felszólalásában felhívta a figyelmet, hogy a polgármesteri hivatal határozottan állást foglalt a Római Katolikus Iskola ügyében, jelenleg ügyészségi vizsgálat van folyamatban, de „nyugodjanak meg a szülők, annak idején a tanács kifejezte egyetértését, hogy a tanintézet létrehozása indokolt. Az más kérdés, hogy ezt egyese hogyan értelmezték. Ha kiderül, hogy a tanácsosok hibáztak, a hibákat ki fogják javítani, de nem mondhatja senki, hogy ez egy nem létező iskola. A magyar iskola nincs veszélyben” – közölte Dorin Florea. Felszólalása nagy részében személyeskedő kijelentéseket tett, hitvány alakoknak nevezte azokat, akik befeketítik a polgármesteri hivatalt, illetve a tanácsot. Anélkül, hogy neveket említsen, kikelt az ellen a személy ellen, aki filmezi a testület üléseit, és közölte, a taná-csosok döntése, hogy milyen információkat hoznak a sajtó tudomására. Nyilatkozata után a polgármester sebbel-lobbal elhagyta a termet.
A képviselőtestület csak ezt követően kezdte sorra venni a napirendi pontokat.
A testület megszavazta a költségvetés kiigazítását, ennek része az, hogy 34 iskolának 50 ezer lejt utalnak ki, 8100 lejt a szinkrontolmács fizetésére 2017-től, a ma-gyar kultúra napjaira 35 ezer lejt, és a múlt tanácsülésen elutasított sporttámogatás is „átment”: az ASA 1,28 millió lejt kaphat, ha teljesíti a törvényes feltételeket a pénz felhasználásához, a Maros Kosárlabdaklub 800 ezer lejt, a City’us 300 ezer lejt és az Egyetemi Sportklub 205 ezer lejt kap. A testület a jövő évi adókra vonatkozó határozattervezetet is megszavazta, a negatív inflációval nem módosította a helyi adókat és illetékeket, ennek megfelelően 2017-ben is ugyan-annyit fizetünk majd, mint idén.
ANTALFI IMOLA
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 24.
A tanácsosok elé álltak a szülők a katolikus iskola ügye miatt
A Római Katolikus Teológiai Gimnázium sorsának rendezését kérték a csütörtöki marosvásárhelyi tanácsülésen megjelenő szülők Peti András volt alpolgármestertől és Horatiu Lobonțtól, a városháza iskolákért felelős igazgatójától. A soros tanácsülésen nemcsak ez a kérdés szült sok hozzászólást, hanem a költségvetés-kiegészítés megszavazása is, amelyet másfél órás, személyeskedésbe torkolló veszekedés előzött meg.
A katolikus gimnázium diákjainak szüleit többek között György Anna képviselte, aki arról beszélt, őket sokként érte a hír, hogy az iskola vezetőjét hatósági felügyelet alá helyezték, és hogy a gyermekek két éven keresztül egy nem létező iskolának voltak a diákjai. „Számunkra az intézmény által képviselt szellemiség és értékrend fontos, s az az egyedüli elfogadható alternatíva, hogy a gyermekeink továbbra is itt folytassák tanulmányaikat. Kérjük a városi tanácsot, hogy az iskola sorsát sürgősen rendezzék” – mondta az édesanya.
Peti András aggodalmát fejezte ki, hogy a város fele jogászként viselkedik és véleményt mond a katolikus iskolában kialakult helyzetről, és amiatt is aggódik, hogy a szülők egy nem létező iskoláról beszélnek. „Nem a megfelelő megközelítés a felelősöket keresni egy folyamatban lévő ügyben. Jelenleg az ügy megoldása nem a mi kezünkben van, szerintünk a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létezik, mi ebben a hitben és reményben dolgozunk továbbra is” – hangoztatta Peti András.
A város polgármestere, Dorin Florea arról beszélt, hogy szerinte a szülők nyugodtak lehetnek, nem kell aggódniuk az iskola jövője, gyermekeik tanulmányai miatt. „Nincs semmi gond az iskola létrehozásával, ha mégis tévedés történt, akkor azt ki fogjuk javítani, nem kell emiatt aggódni. Marosvásárhelyen semmi nem veszélyezteti a magyar nyelvű oktatást” – mondta Florea, kiemelve, hogy őt is vizsgálja a DNA a helyi tanácsosok döntése miatt, de ő ettől nyugodtan alszik.
Ha pénz, akkor vita
A költségvetés kiegészítése kapcsán több mint egy órát vitáztak a tanácsosok, vagyis pontosabban mondva a Szabad Emberek Pártja (POL) egyik oldalon, illetve az RMDSZ, PSD és PNL a másikon. A POL tanácsosai azt szerették volna, hogy a kiegészítést tételenként szavazzák meg, mert fontosnak tartották, hogy például az iskoláknak, szociális szakosztálynak adjanak plusz pénzt, de nemmel akartak szavazni a hivatásos sportcsapatoknak és a középiskolák sportvetélkedőjére szánt összegek esetében. Csakhogy Sergiu Papuc ülésvezető, arra hivatkozva, hogy a szakbizottságokon már mindenki elmondta a véleményét, javaslatát, a határozat egészét akarta megszavaztatni. Személyeskedésig fajult a veszekedés, Cristian Bratanovici PSD-s tanácsosos el is hagyta a termet. Végül a többség egészében szavazta meg a költségvetés-kiegészítést, amely többek között azt is tartalmazza, hogy a sportklubok megkapják a korábban, a 2016–2017-es idényre megszavazott összegeket (a kosárlabdaklubnak idén újabb 800 ezer lejt utalnak ki, az ASA fociklubnak 1,28 milliót, a röplabdacsapatnak 205 ezer lejt, a teremlabdarúgó csapatnak 300 ezer lejt).
Az ülésen nem került napirendre a Bakos Levente által benyújtott, a belső szabályzat módosítására vonatkozó tervezet, amelyet kezdeményezője vont vissza, hogy minden tanácsosnak legyen ideje átrágni magát rajta.
A helyi adók és illetékek 2017-ben is az ideihez hasonlóak maradnak, erről is a csütörtöki ülésen döntöttek a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők.
Simon Virág
Székelyhon.ro
A Római Katolikus Teológiai Gimnázium sorsának rendezését kérték a csütörtöki marosvásárhelyi tanácsülésen megjelenő szülők Peti András volt alpolgármestertől és Horatiu Lobonțtól, a városháza iskolákért felelős igazgatójától. A soros tanácsülésen nemcsak ez a kérdés szült sok hozzászólást, hanem a költségvetés-kiegészítés megszavazása is, amelyet másfél órás, személyeskedésbe torkolló veszekedés előzött meg.
A katolikus gimnázium diákjainak szüleit többek között György Anna képviselte, aki arról beszélt, őket sokként érte a hír, hogy az iskola vezetőjét hatósági felügyelet alá helyezték, és hogy a gyermekek két éven keresztül egy nem létező iskolának voltak a diákjai. „Számunkra az intézmény által képviselt szellemiség és értékrend fontos, s az az egyedüli elfogadható alternatíva, hogy a gyermekeink továbbra is itt folytassák tanulmányaikat. Kérjük a városi tanácsot, hogy az iskola sorsát sürgősen rendezzék” – mondta az édesanya.
Peti András aggodalmát fejezte ki, hogy a város fele jogászként viselkedik és véleményt mond a katolikus iskolában kialakult helyzetről, és amiatt is aggódik, hogy a szülők egy nem létező iskoláról beszélnek. „Nem a megfelelő megközelítés a felelősöket keresni egy folyamatban lévő ügyben. Jelenleg az ügy megoldása nem a mi kezünkben van, szerintünk a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létezik, mi ebben a hitben és reményben dolgozunk továbbra is” – hangoztatta Peti András.
A város polgármestere, Dorin Florea arról beszélt, hogy szerinte a szülők nyugodtak lehetnek, nem kell aggódniuk az iskola jövője, gyermekeik tanulmányai miatt. „Nincs semmi gond az iskola létrehozásával, ha mégis tévedés történt, akkor azt ki fogjuk javítani, nem kell emiatt aggódni. Marosvásárhelyen semmi nem veszélyezteti a magyar nyelvű oktatást” – mondta Florea, kiemelve, hogy őt is vizsgálja a DNA a helyi tanácsosok döntése miatt, de ő ettől nyugodtan alszik.
Ha pénz, akkor vita
A költségvetés kiegészítése kapcsán több mint egy órát vitáztak a tanácsosok, vagyis pontosabban mondva a Szabad Emberek Pártja (POL) egyik oldalon, illetve az RMDSZ, PSD és PNL a másikon. A POL tanácsosai azt szerették volna, hogy a kiegészítést tételenként szavazzák meg, mert fontosnak tartották, hogy például az iskoláknak, szociális szakosztálynak adjanak plusz pénzt, de nemmel akartak szavazni a hivatásos sportcsapatoknak és a középiskolák sportvetélkedőjére szánt összegek esetében. Csakhogy Sergiu Papuc ülésvezető, arra hivatkozva, hogy a szakbizottságokon már mindenki elmondta a véleményét, javaslatát, a határozat egészét akarta megszavaztatni. Személyeskedésig fajult a veszekedés, Cristian Bratanovici PSD-s tanácsosos el is hagyta a termet. Végül a többség egészében szavazta meg a költségvetés-kiegészítést, amely többek között azt is tartalmazza, hogy a sportklubok megkapják a korábban, a 2016–2017-es idényre megszavazott összegeket (a kosárlabdaklubnak idén újabb 800 ezer lejt utalnak ki, az ASA fociklubnak 1,28 milliót, a röplabdacsapatnak 205 ezer lejt, a teremlabdarúgó csapatnak 300 ezer lejt).
Az ülésen nem került napirendre a Bakos Levente által benyújtott, a belső szabályzat módosítására vonatkozó tervezet, amelyet kezdeményezője vont vissza, hogy minden tanácsosnak legyen ideje átrágni magát rajta.
A helyi adók és illetékek 2017-ben is az ideihez hasonlóak maradnak, erről is a csütörtöki ülésen döntöttek a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2016. november 26.
Horațiu Pepine: A korrupcióellenes ügyészség esete a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziummal
A rettegett korrupcióellenes igazgatóság egy kimondatlan politikai döntés végrehajtója.
Marosvásárhelyen újra kirobbant a magyar tannyelvű iskolákkal kapcsolatos régebbi vita. A helyi tanács határozata alapján tavaly létrejött egy római katolikus felekezeti középiskola ugyanabban az épületben, melyben addig az Unirea nevű román–magyar középiskola működött. Első látásra a vegyes iskola sikeres volt, de valójában a magyarok mindig is egy kizárólag magyar tannyelvű iskolát szerettek volna, ahogy az 1907 óta működött. A helyi román pártok azonban folyamatosan szembeszegültek ezzel, az etnikai vegyességről és testvériségről zengtek dicshimnuszokat. A leghevesebb ellenzők egyike, Dorin Florea polgármester 2014-ben azt nyilatkozta, hogy „az Unireának – polgármesteri véleményem szerint – örökre román–magyar vegyes gimnáziumnak kell maradnia, ahol világos szabályba kell foglalni az elérendő színvonalat.” (Agerpres) A sugalmazott érv az volt, hogy az osztályok szétválasztásával csökkenne az oktatás igényessége, és ezt a magyar diákok szenvednék meg. Ez egy feltételezésen alapuló érv, mely – jogosan – nem tudott senkit sem meggyőzni. Ahogy sokasodtak az ilyenfajta érvelések, úgy vált egyre nehezebben leplezhetővé, hogy a vegyesség kényszeren, nem pedig az érintett közösségek szabad akaratán alapul. Az RMDSZ tanácsosai mindenesetre kitartottak, és sikerült elérniük egy tanácsi határozat elfogadását, melynek alapján 2015-ben létrejöhetett a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium. A meglepetés az Országos Korrupcióellenes Ügyészség részéről érkezett, mely idén novemberben vizsgálatot indított Ştefan Someşan tanfelügyelő és az új középiskola igazgatója, Tamási Zsolt ellen, akiket azzal vádol, hogy állítólag tudatosan figyelmen kívül hagyták a bukaresti oktatási minisztérium engedélyének hiányát. (Király András államtitkár egy tévéinterjúban kifejtette, a minisztérium nem bocsát ki ilyen engedélyeket, ez az önkormányzatok hatáskörébe tartozik – a Háromszék megj.) Ez villámcsapásként hatott. A magyarok Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön tüntetéseket szerveztek, az RMDSZ vezetői pedig azt állították, hogy a korrupcióellenes ügyészség vizsgálata a politikai megfélemlítés egyik formája.
Ezzel szemben a román pártok helyi szervezetei különbözőképpen határolódtak el tőlük: az NLP (Nemzeti Liberális Párt) a korrupcióellenes ügyészség pártjára állt, a magyar középiskola bezárását is követelte; az SZDP (Szociáldemokrata Párt) pedig, mely már 2014-ben is a helyi tanácsi határozat ellen szavazott, az RMDSZ-szel vállalt cinkossággal vádolta a (akkoriban demokrata-liberális) liberálisokat, azt állítva, hogy a helyzetért teljes mértékben a tanácsosok hibásak, nem a letartóztatott tanfelügyelő. Végül a sajtó egy része azt állítja, hogy a magyarok fiktív etnikai üldözésre hivatkozva a korrupt vezetőiket védelmezik az Országos Korrupcióellenes Ügyészséggel szemben. Ebben a zavaros helyzetben a román politika felől egyetlen világos és racionális hang hallatszott, Dan Maşcáé, a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja elnökéé: „A Szabad Emberek Pártja – mondta – elismeri a Római Katolikus Egyház jogát arra, hogy törvényesen létrehozhasson saját felekezeti középiskolát Marosvásárhelyen, a tulajdonát képező épületekben. Az Unirea Főgimnázium és más iskolák oktatási helyiségeinek kérdését egy modern, XXI. századi szinten felszerelt iskolai kampusz megépítésével látjuk megoldhatónak.” (www.zi-de-zi.ro)
Valójában ez az igazi kérdés: joguk van-e a magyaroknak (újra) létrehozni egy saját iskolát egy olyan épületben, mely történelmi örökségként őket illeti?
A többi csak részletkérdés. Ha elismerik ezt a jogukat, akkor az oktatási minisztérium engedélyének ügye egyszerű adminisztratív részletkérdéssé válik, ha pedig nem ismerik ezt el, akkor nem igazságügyi, hanem politikai természetű gonddal állunk szemben. A korrupcióellenes ügyészeknek nincs semmi keresnivalójuk ebben az ügyben, csakis akkor, ha egy kimondatlan politikai döntés végrehajtói. Egy iskola létrehozási módjának vizsgálata annak elismerését jelenti, hogy a törvény bizonyos akadályokat gördít egy ilyenfajta kezdeményezés elé, és hogy valaki – titokban – úgy döntött, a korlátozóbb értelmezést alkalmazza.
Ilyen esetben viszont a kormány és az elnöki hivatal nem maradhat csöndben és nem lehet közömbös, az igazságügy (valójában csak a bírókra vonatkozó) függetlenségét használva alibiként, mert ezzel egy elnyomó politikában vesznek részt.
(Forrás: dw.com)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A rettegett korrupcióellenes igazgatóság egy kimondatlan politikai döntés végrehajtója.
Marosvásárhelyen újra kirobbant a magyar tannyelvű iskolákkal kapcsolatos régebbi vita. A helyi tanács határozata alapján tavaly létrejött egy római katolikus felekezeti középiskola ugyanabban az épületben, melyben addig az Unirea nevű román–magyar középiskola működött. Első látásra a vegyes iskola sikeres volt, de valójában a magyarok mindig is egy kizárólag magyar tannyelvű iskolát szerettek volna, ahogy az 1907 óta működött. A helyi román pártok azonban folyamatosan szembeszegültek ezzel, az etnikai vegyességről és testvériségről zengtek dicshimnuszokat. A leghevesebb ellenzők egyike, Dorin Florea polgármester 2014-ben azt nyilatkozta, hogy „az Unireának – polgármesteri véleményem szerint – örökre román–magyar vegyes gimnáziumnak kell maradnia, ahol világos szabályba kell foglalni az elérendő színvonalat.” (Agerpres) A sugalmazott érv az volt, hogy az osztályok szétválasztásával csökkenne az oktatás igényessége, és ezt a magyar diákok szenvednék meg. Ez egy feltételezésen alapuló érv, mely – jogosan – nem tudott senkit sem meggyőzni. Ahogy sokasodtak az ilyenfajta érvelések, úgy vált egyre nehezebben leplezhetővé, hogy a vegyesség kényszeren, nem pedig az érintett közösségek szabad akaratán alapul. Az RMDSZ tanácsosai mindenesetre kitartottak, és sikerült elérniük egy tanácsi határozat elfogadását, melynek alapján 2015-ben létrejöhetett a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium. A meglepetés az Országos Korrupcióellenes Ügyészség részéről érkezett, mely idén novemberben vizsgálatot indított Ştefan Someşan tanfelügyelő és az új középiskola igazgatója, Tamási Zsolt ellen, akiket azzal vádol, hogy állítólag tudatosan figyelmen kívül hagyták a bukaresti oktatási minisztérium engedélyének hiányát. (Király András államtitkár egy tévéinterjúban kifejtette, a minisztérium nem bocsát ki ilyen engedélyeket, ez az önkormányzatok hatáskörébe tartozik – a Háromszék megj.) Ez villámcsapásként hatott. A magyarok Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön tüntetéseket szerveztek, az RMDSZ vezetői pedig azt állították, hogy a korrupcióellenes ügyészség vizsgálata a politikai megfélemlítés egyik formája.
Ezzel szemben a román pártok helyi szervezetei különbözőképpen határolódtak el tőlük: az NLP (Nemzeti Liberális Párt) a korrupcióellenes ügyészség pártjára állt, a magyar középiskola bezárását is követelte; az SZDP (Szociáldemokrata Párt) pedig, mely már 2014-ben is a helyi tanácsi határozat ellen szavazott, az RMDSZ-szel vállalt cinkossággal vádolta a (akkoriban demokrata-liberális) liberálisokat, azt állítva, hogy a helyzetért teljes mértékben a tanácsosok hibásak, nem a letartóztatott tanfelügyelő. Végül a sajtó egy része azt állítja, hogy a magyarok fiktív etnikai üldözésre hivatkozva a korrupt vezetőiket védelmezik az Országos Korrupcióellenes Ügyészséggel szemben. Ebben a zavaros helyzetben a román politika felől egyetlen világos és racionális hang hallatszott, Dan Maşcáé, a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja elnökéé: „A Szabad Emberek Pártja – mondta – elismeri a Római Katolikus Egyház jogát arra, hogy törvényesen létrehozhasson saját felekezeti középiskolát Marosvásárhelyen, a tulajdonát képező épületekben. Az Unirea Főgimnázium és más iskolák oktatási helyiségeinek kérdését egy modern, XXI. századi szinten felszerelt iskolai kampusz megépítésével látjuk megoldhatónak.” (www.zi-de-zi.ro)
Valójában ez az igazi kérdés: joguk van-e a magyaroknak (újra) létrehozni egy saját iskolát egy olyan épületben, mely történelmi örökségként őket illeti?
A többi csak részletkérdés. Ha elismerik ezt a jogukat, akkor az oktatási minisztérium engedélyének ügye egyszerű adminisztratív részletkérdéssé válik, ha pedig nem ismerik ezt el, akkor nem igazságügyi, hanem politikai természetű gonddal állunk szemben. A korrupcióellenes ügyészeknek nincs semmi keresnivalójuk ebben az ügyben, csakis akkor, ha egy kimondatlan politikai döntés végrehajtói. Egy iskola létrehozási módjának vizsgálata annak elismerését jelenti, hogy a törvény bizonyos akadályokat gördít egy ilyenfajta kezdeményezés elé, és hogy valaki – titokban – úgy döntött, a korlátozóbb értelmezést alkalmazza.
Ilyen esetben viszont a kormány és az elnöki hivatal nem maradhat csöndben és nem lehet közömbös, az igazságügy (valójában csak a bírókra vonatkozó) függetlenségét használva alibiként, mert ezzel egy elnyomó politikában vesznek részt.
(Forrás: dw.com)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 6.
Marosvásárhely épített örökségéről értekeznek
A város színeváltozása címmel harmadszor szerveznek tudományos értekezletet a Marosvásárhely műemléki topográfiája program munkatársai. December 10-én, szombaton 9 órától a Maros Megyei Múzeum várbeli épületében elsősorban a projekt keretei között zajló kutatások 2016-os eredményeit mutatják be.
A Marosvásárhely épített örökségét felleltározó művészettörténészek ezúttal főleg a 19–20. század fordulójának építészetét kutatták. Az utcakép változásait illetően olyan, az építészeti arculatukat tekintve kevéssé ismert városrészeket ismerhetnek meg az érdeklődők, mint az egykori IV. Béla király út (a mai Cuza Vodă utca déli szakasza) szecessziós lakóházai, vagy a Baross Gábor (Horea) utca 1911-ben épült látványos és különleges emlékei, Földi Imelga illetve Barabás Kisanna előadásában.
De szó esik majd számos egyedi emlék történetéről is: a programot vezető Orbán János ezúttal a Rózsák tere 52. szám alatti emlék (Zanza kávézó) történetéhez kapcsolódó kutatásait ismerteti, Oniga Erika egy Kossuth utcai szecessziós lakóház mindennapjainak rejtelmeibe vezet be, Anthony Gall a közüzemek Kós Károly által tervezett épületéhéhez köthető friss kutatásait ismerteti, Karácsony István pedig a hajdan nagy népszerűségnek örvendő Transzilvánia Szálló stílusváltozásait veszi számba a historizmustól napjainkig.
Ezúttal sem maradnak el a szobrászati témájú előadások: Vécsei Hunor a Kossuth Lajos és Iskola utcák környékének köztéri szobrait elemzi a dualizmus korától napjainkig, Székely Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóintézetének munkatársa pedig a Székelyföldi Iparmúzeum elhelyezésének és szobrászati programjának tanulságairól értekezik előadásában. Mindemellett bemutatják a Marosvásárhely műemléki topográfiája program inventarizációs eredményeinek online adatbázisát is.
A műhelykonferencián bemutatják a Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben (Szerk. Orbán János. Maros Megyei Múzeum – Erdélyi Múzeum-Egyesület, Marosvásárhely–Kolozsvár, 2016,) című művészettörténeti tanulmánykötet is, mely kilenc Erdélyben is tevékenykedő építész pályáját mutatja be a 17. századtól a 20. század elejéig. A vásárhelyiek kiemelt érdeklődésére tarthat számot a Jelinek Antal, Dósa László és Toroczkai Wigand Ede itteni tevékenyégét bemutató három tanulmány. A kötetet Entz Géza művészettörténész méltatja.
A rendezvényen a részvétel ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.
Antal Erika |
Székelyhon.ro,
A város színeváltozása címmel harmadszor szerveznek tudományos értekezletet a Marosvásárhely műemléki topográfiája program munkatársai. December 10-én, szombaton 9 órától a Maros Megyei Múzeum várbeli épületében elsősorban a projekt keretei között zajló kutatások 2016-os eredményeit mutatják be.
A Marosvásárhely épített örökségét felleltározó művészettörténészek ezúttal főleg a 19–20. század fordulójának építészetét kutatták. Az utcakép változásait illetően olyan, az építészeti arculatukat tekintve kevéssé ismert városrészeket ismerhetnek meg az érdeklődők, mint az egykori IV. Béla király út (a mai Cuza Vodă utca déli szakasza) szecessziós lakóházai, vagy a Baross Gábor (Horea) utca 1911-ben épült látványos és különleges emlékei, Földi Imelga illetve Barabás Kisanna előadásában.
De szó esik majd számos egyedi emlék történetéről is: a programot vezető Orbán János ezúttal a Rózsák tere 52. szám alatti emlék (Zanza kávézó) történetéhez kapcsolódó kutatásait ismerteti, Oniga Erika egy Kossuth utcai szecessziós lakóház mindennapjainak rejtelmeibe vezet be, Anthony Gall a közüzemek Kós Károly által tervezett épületéhéhez köthető friss kutatásait ismerteti, Karácsony István pedig a hajdan nagy népszerűségnek örvendő Transzilvánia Szálló stílusváltozásait veszi számba a historizmustól napjainkig.
Ezúttal sem maradnak el a szobrászati témájú előadások: Vécsei Hunor a Kossuth Lajos és Iskola utcák környékének köztéri szobrait elemzi a dualizmus korától napjainkig, Székely Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóintézetének munkatársa pedig a Székelyföldi Iparmúzeum elhelyezésének és szobrászati programjának tanulságairól értekezik előadásában. Mindemellett bemutatják a Marosvásárhely műemléki topográfiája program inventarizációs eredményeinek online adatbázisát is.
A műhelykonferencián bemutatják a Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben (Szerk. Orbán János. Maros Megyei Múzeum – Erdélyi Múzeum-Egyesület, Marosvásárhely–Kolozsvár, 2016,) című művészettörténeti tanulmánykötet is, mely kilenc Erdélyben is tevékenykedő építész pályáját mutatja be a 17. századtól a 20. század elejéig. A vásárhelyiek kiemelt érdeklődésére tarthat számot a Jelinek Antal, Dósa László és Toroczkai Wigand Ede itteni tevékenyégét bemutató három tanulmány. A kötetet Entz Géza művészettörténész méltatja.
A rendezvényen a részvétel ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.
Antal Erika |
Székelyhon.ro,
2016. december 12.
Maros megye: három képviselője és két szenátora lehet az RMDSZ-nek a számítások szerint
Maros megyében a legtöbb választópolgár a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listáira adta voksát - derül ki a megye 568 szavazókörzetének összesített, végleges adataiból.
A számítások szerint az RMDSZ három képviselőt küldhet a parlamentbe Vass Levente, Csép Éva-Andrea és Biró Zsolt személyében, illetve két szenátora lesz, Novák Csaba Zoltán és Császár Károly.
A PSD-t két képviselő - Florin Buicu és Dinu Socotar -, valamint egy szenátor,Horea Soporan képviselheti a törvényhozásban. A PNL-nek egy képviselője és egy szenátora (Doru Oprişcant, illetve Ioan Cristian Chirteş), az USR-nek pedig egy képviselője (Lavinia Abu-Amra) lesz. A visszaosztás során a PMP-nek is juthat egy képviselői mandátum, amelyet Marius Paşcan kapna.
Maros megyében a vasárnapi parlamenti választásokon 184 421 választópolgár adta le szavazatát, a részvételi arány 38,35 százalékos volt (a 2012-es parlamenti választásokon 41,02%-os arányt jegyeztek). A felsőházi listákra leadott szavazatok közül 3937 szavazat érvénytelen volt, és 2294 üres maradt. Az alsóházi jelöltekre leadott szavazatok közül 4448 szavazat érvénytelen volt, és 2384 üres voksot regisztráltak. (agerpres) Transindex.ro
Maros megyében a legtöbb választópolgár a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listáira adta voksát - derül ki a megye 568 szavazókörzetének összesített, végleges adataiból.
A számítások szerint az RMDSZ három képviselőt küldhet a parlamentbe Vass Levente, Csép Éva-Andrea és Biró Zsolt személyében, illetve két szenátora lesz, Novák Csaba Zoltán és Császár Károly.
A PSD-t két képviselő - Florin Buicu és Dinu Socotar -, valamint egy szenátor,Horea Soporan képviselheti a törvényhozásban. A PNL-nek egy képviselője és egy szenátora (Doru Oprişcant, illetve Ioan Cristian Chirteş), az USR-nek pedig egy képviselője (Lavinia Abu-Amra) lesz. A visszaosztás során a PMP-nek is juthat egy képviselői mandátum, amelyet Marius Paşcan kapna.
Maros megyében a vasárnapi parlamenti választásokon 184 421 választópolgár adta le szavazatát, a részvételi arány 38,35 százalékos volt (a 2012-es parlamenti választásokon 41,02%-os arányt jegyeztek). A felsőházi listákra leadott szavazatok közül 3937 szavazat érvénytelen volt, és 2294 üres maradt. Az alsóházi jelöltekre leadott szavazatok közül 4448 szavazat érvénytelen volt, és 2384 üres voksot regisztráltak. (agerpres) Transindex.ro