Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Hints Elek
2 tétel
2013. május 16.
Arany János-díj dr. Weszely Tibornak
"A Bolyai-kutatásban elért forrásértékű eredményeiért, geometriai kutatásaiért, valamint... kiemelkedően eredményes oktatói tevékenységéért" a Magyar Tudományos Akadémia Arany János- életműdíjával kitüntetett dr. Weszely Tibor nyugalmazott egyetemi tanárt köszöntötték hétfőn este a Bolyai Tudomány és Technika Házában tartott baráti összejövetelen. Csegzi Sándor jelképes ajándékot, egy Bolyai- kéziratok alapján készült grafikát adott át az ünnepeltnek. Bár arra kérte Weszely Tibort, hogy életéről beszéljen, a téma a Bolyaiak által képviselt emberi értékek fontossága volt.
Úgy élt, mint a pisztráng, az örvénnyel szemben úszva próbálta az újat keresni – mondta Bolyai Jánosról többek között Weszely tanár úr, az akadémia köztestületi tagja. Amit a saját életéről nem mondott el, azt megtették helyette volt osztálytársai, barátai, egykori tanítványai.
Nemcsak a matematikát tudta és szerette, sportban is kiváló volt. 1954-ben az iskola négyszer százas stafétacsapatával országos döntőt nyert Bukarestben. A kutatómunka mellett sokat kirándult és utazott, osztálytársaival bejárta az erdélyi havasokat – derült ki többek között Balás Árpád hozzászólásából. Buksa Éva-Mária a volt tanítvány nevében olvasta fel a Bolyaiak és Weszely Tibor méltatásáról szóló, idézetekben gazdag szövegét. Kirsch Attila, a Református Kollégium Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körét képviselve a közösségi életben és munkában mindig részt vevő társat köszöntötte. Sebestyén Júlia tanárnő arra az érdemére hívta fel a figyelmet, hogy akkor kezdte kutatni a Bolyai-hagyatékot, amikor az veszélyes vállalkozásnak számított. Ma Vályi Gyuláról, a vásárhelyi születésű kiváló matematikusról sem emléktábla, sem szobor nem állna, ha Weszely Tibor nem írja meg az életéről szóló könyvet – tette hozzá. 1990-ben a Bolyai Farkas középiskola önállóságáért a Nemzeti Megmentési Front városi szervezetében politikai szerepet vállaló tanár kitartását emelte ki hozzászólásában Smaranda Enache. Spielmann Mihály történész, aki negyven éven át követte Weszely Tibor munkáját, a kutató szorgalmát méltatta: évtizedeken át reggel 8-kor az első olvasója volt a Teleki Tékában őrzött Bolyai-kéziratoknak. Az ünnepségről szóló beszámolót a Weszely Tiborral készült beszélgetéssel folytatjuk.
– Milyen útravalót adott az Érchegységben levő szülőhely, Brád?
– Az első-második elemit román iskolában jártam, mert a magyart akkorra már megszüntették. Brádon Közép-Európa talán egyetlen aranymúzeuma látható. Édesapám építészként a gurabazai MICA részvénytársaság aranybányáinál dolgozott. Szép kicsi magyar közösség élt akkoriban ott, de a római katolikus templomban, ahol valamikor Márton Áron püspök bérmált meg, ma két nyelven tartják a misét. Családunk 1945-ben költözött Marosvásárhelyre, a magyar világ reményében.
– Az iskolai évekről már beszélgettünk; hogyan tudott Weszely Tibor a bukaresti tudományegyetem légkörébe beilleszkedni?
– A tiszta matematika szakot végeztem el 1959-ben, s kiváló professzoraim voltak. Mivel rendszeresen írtam cikkeket és példákat a Kolozsváron szerkesztett Matematikai és Fizikai Lapokba, ígéretet kaptam, hogy felvesznek a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem geometriai tanszékére gyakornoknak. Csakhogy 1959 februárjában bekövetkezett az egyesítés, amely a magyar tannyelvű egyetem megszűnését jelentette. Mivel kitűnő eredménnyel végeztem, a bukaresti egyetem geometria és topológia tanszékén ajánlottak gyakornoki állást. Két hónapot töltöttem ott, de úgy éreztem, nem tudok a fővárosban maradni. Ötévi távollét után már nagyon vágytam haza, s örömmel fogadtam el Kozma Béla igazgató, volt magyartanárom ajánlatát, hogy a Bolyai Farkas középiskolában tanítsak.
Három év múlva megalakult a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola, s 1963- tól a matematika tanszéken alkalmaztak, s ott kezdtem el a tudományos kutatómunkát is. 1971-ben a bukaresti egyetemen védtem meg doktori dolgozatom, amit Vektormezők zárt differenciálható tereken címmel a globális differenciálgeometriából írtam. A doktori cím megszerzése nyomán kezdtem el a Bolyaiak munkásságának a tanulmányozását.
– A főiskolán sem maradt sokáig, hisz közbejött a marokkói kitérő. Miért vállalkozott a vendégtanárságra?
– Nagyon szerettem utazni, s mivel kérésemet a tanügyminisztériumban jóváhagyták, a rabati Al- Laymoune líceumba kerültem, ami nagyon elit iskolának számított. Oda járt II. Hasszán fia, Marokkó jelenlegi királya, akinek az igazgató minden alkalommal kezet csókolt. Kétévi ottlétem alatt bejártam egész Marokkót, s hazatéréseimkor két alkalommal összejártam Európát. Életem legszebb évei voltak.
Amikor hazatértem Marokkóból, elhatároztam, hogy Farkas után János matematikai munkásságát is meg kell írnom. Másfél éven át naponta nyolc órát dolgoztam a könyvön. Bolyai János matematikai munkásságának a feldolgozása mellett az is foglalkoztatott, hogy kézirataiban nagyon sok a filozófiai rész, s a nyelvészetet is kedvelte. Célja a magyar nyelv megreformálása, egyszerűbbé tétele volt. Szándéka szerint a tökélyes munkához tökélyes nyelv szükségeltetik, s ennek megalkotásával is próbálkozott.
– Mindez a Vince Kiadónál megjelent Bolyai János. Az első 200 év című könyvben olvasható, amelyben Bolyai János egész pályafutása megelevenedik. Miért nem adták ki ezt az összefoglaló, olvasmányos könyvet Erdélyben is?
– Nem volt annyi pénzem, hogy az itthoni kiadását finanszírozzam. Nagy örömmel tölt el viszont, hogy Manfred Stern német matematikus lefordította német nyelvre, ahogy a beszélgetés első részében megemlítettük, s a világ legtekintélyesebb tudományos kiadója, a Birkhäuser Verlag adta ki. Azért örülök, hogy német nyelven is megjelent, mert tárgyilagos módon sikerült tisztáznom a prioritási vonatkozásokat Bolyai János felfedezése kapcsán.
A nem-euklideszi geometria megteremtőjeként a tudomány Carl Friedlich Gauss, az orosz Nyikolaj Ivanovics Lobacsevszkij és Bolyai János nevét említi. Többen a két utóbbit, az orosz és volt szovjet írások azonban csak a Lobacsevszkij nevét. Az emberi jóérzés megköveteli a tények pontos számbavételét. Alaposan átolvasva és elemezve a három tudós erre vonatkozó írásait, arra a következtetésre jutottam, hogy Bolyai János korábban volt birtokában a párhuzamossági kérdés helyes megoldásának, az új geometria kidolgozásának. Lobacsevszkij egy évvel hamarabb közölte munkáját, mint Bolyai János, így a közlés prioritása az övé, a feltalálás elsőbbsége viszont a Bolyai Jánosé, ezért mindkettőjüket ugyanolyan hely illeti meg a párhuzamossági probléma végleges megoldásából eredő új geometria történetében.
– Mi volt a legérdekesebb tény, amire a Bolyai- kutatás során rájött?
– Amikor Farkas megszerezte Lobacsevszkij művét és elküldte fiának, Jánosnak, aki akkor írta meg nagyon komoly kéziratát, az Észrevételeket, magyar nyelven, s elismerte Lobacsevszkijről, hogy zseni, de ugyanakkor megjegyezte, hogy művének 27. paragrafusában szarvashibát követett el. Paul Stäcker, aki 1913-ban az első monográfiát írta a két Bolyai munkásságáról, azt állította, hogy János igazságtalanul támadta az orosz matematikust. Benkő Samu könyvének negyedik kiadásában (Bolyai János vallomásai) hasonlót állít, pontosabban, hogy a 27. paragrafussal kapcsolatos bírálatokban nem volt igaza. Elolvastam Lobacsevszkij művét, Bolyai bírálatát, Stäcker és Kagan állításait, s arra a következtetésre jutottam, hogy Bolyai János kifogása jogos, Lobacsevszkij hibásan mérte a lapszöget. Topológiailag hibás, ugyanis ívmértékkel és nem gömbfelületmértékkel kell mérni. Könyvének negyedik kiadásában, ami a Mundusnál jelent meg nagyon szép kivitelezésben, Benkő Samu mindezt csak az előszóban tüntette fel. Ha matematikusként nem győződtem volna meg Bolyai János igazáról, a mellette szóló sorokat nem írtam volna le.
– Kutatóként valóban az volt Weszely Tibor törekvése, hogy pótolni próbálja azt az elismerést, elismertetést, amit a kiváló matematikus élete során nem kapott meg.
– Marosvásárhely polgárai nem is sejtették, hogy azon a hideg januári napon kit temettek el a város református sírkertjében. A temetésén csak két (egyesek szerint három) civil kísérte el utolsó útjára a kötelezően kirendelt katonai kíséreten és a papon kívül. 33 évvel halála után a teljesen jeltelen sírhelyet akkor fedezték fel, amikor már kezdett világhírűvé válni, és Schmidt Ferenc eljött Budapestről, hogy a sírját megkeresse. Ezer szerencse, hogy még élt Szőcs Júlia, a munkában megöregedett cseléd, aki meg tudta mutatni a helyet, ahol Jánost eltemették, s ahol már csak a gyom nőtt. 1911. június 7-én, Bolyai Farkas és János holttestének az exhumálása idején még élt fia, Bolyai Dénes, aki elmondta, hogy édesapját katonai egyenruhában temették el, s amikor felbontották a sírt, ez beigazolódott. 1894-ben helyezték el az emlékkövet a Matematikai és Fizikai Társaság gyűjtése alapján. Egy évvel később érkezett Marosvásárhelyre az Egyesült Államokból George Bruce Halsted, aki angolra fordította az Appendixet, s milyen szégyen lett volna, ha a sírhelyet nem találja meg. Ahogy említettem, 1911-ben a két sírt felnyitották, a két holttestet exhumálták, elkészítettek két érckoporsót, az egyikbe János, a másikba Farkas maradványait helyezték, a koponyacsontokat kivéve. Ezeket Hints Elek akkori kórházi főorvos vette át, kezelési és tanulmányozási célzattal, aki távoli rokona volt a Bolyaiaknak. Ünnepélyes temetés keretében 1911. június 7-én délután 5 órakor Bolyai Farkas régi sírhelyét kiszélesítve temették közös sírba őket.
– Bolyai Farkas felesége, János édesanyja Domáldon nyugszik. Miért?
– A kolozsvári Farkas utcai templomban tartott házasságkötésük után kiköltöztek Farkas domáldi birtokára, ott töltötték a mézesheteket, s gazdálkodtak, amíg Farkast meghívták a református kollégiumba tanítani. Halála előtt, 1821 augusztusában Benkő Zsuzsanna, aki sokat betegeskedett, arra kérte Farkast, hogy vigye el oda, ahol életében a legboldogabb volt.
– Weszely Tibor nagy megvalósításának tartjuk, hogy Domáldon áll a kopjafa, amely Bolyai Farkas feleségének az örök nyughelyét jelzi. Talán nem érdektelen emlékeztetni arra, hogy Bolyai János szülőanyjának milyen nehézségek közepette sikerült síremléket állítani.
– A székelykeresztúri diákok faragták, de a felállítását nem engedélyezték a hatóságok, mert a sír nem a temetőben van. Mivel abban az időben az Országos Matematikai Társaság központi vezetőségének a tagja voltam, s a megyei titkára is egyben, Székelyudvarhelyen a segítségemet kérték, hogy a négy éve elkészült kopjafát felállítsák. Bukarestben beleegyeztek, de a megyei szocialista nevelési tanács jóváhagyására is szükség volt. Az elutasítás szövegére most is emlékszem, az állt benne, hogy Árkosi Benkő Zsuzsanna nem érdemelte ki, hogy "obeliszket" állítsanak az emlékére Domáldon. A Metalotehnica vállalat vezérigazgatója, Kiss Bici, aki osztálytársam volt, a tartományi pártbizottság vezetőségi tagjaként, azt tanácsolta, hogy állítsam fel. Én is úgy gondoltam, hogy két lehetőség van: ha megengedik, felállítjuk, s ha nem, akkor is. Domáldon a néptanács titkárával tudtam szóba állni, akinek bemutatkoztam, hogy a Pedagógiai Főiskola tanára és a Matematikai Tudományok Országos Társasága központi vezetőségének a tagja vagyok. Talán úgy értette, hogy a központi bizottságtól érkeztem, s teljesítette a kérésemet, hogy biztosítsanak egy hernyótalpas traktort, ami a másfél tonna betonanyagot felviszi a domboldalra. Másnapra egy Gál nevezetű traktoros állt rendelkezésünkre, s a költségeket a saját zsebemből álltam. Hívtam Illyés Ferenc fizikatanárt, aki a kopjafát kifaragtatta a diákokkal. Bár egyesek szerint a tetőn volt a sír, Ágoston Albert, akinek a fia állatorvos volt Domáldon, tudta, hogy pontosan hol található. Mivel semmi jel nem volt, végül Illyés Ferenc egyik diákja segített ki, aki régésznek készült. Egy lapátot kért, s mindkét helyen leásott, majd kijelentette, hogy egészen biztos azon a helyen van a sír, ahol én mondtam, mert ott a geológiai rétegek fel vannak bolygatva. Amikor az alapot ástuk, már jelentek meg fadarabok, de nem akartunk kegyeletet sérteni. Az előre kiöntött betondarabokból összeállítottuk az alapot, s egy Orbán nevű fiatal mérnök vezetésével heten segítettek az alap és a kopjafa felállításában, amelyre rákerült Benkő Árkosi Zsuzsanna neve és az 1778–1821-es évszámok. Édesapámmal készítettem egy bádogtáblát, amire feketével románul is ráírta, hogy ki nyugszik a sírban. 1994-ben a tábla le volt szakítva.
– Milyen tervei vannak még Weszely Tibornak?
– Nem tudom, sokat dolgoztam, szeretnék egy kicsit élni is még – mondja a kertben, ahova a fák lombjain átszűrve hallatszik fel a város zaja, de a későbbi napok kavargásából kiderül, hogy számos teendői és vállalásai mellett még korántsem fogja abbahagyni, amit tulajdonképpen nem is lehet. Ahogy a vele folytatott beszélgetést is csak megszakítani sikerült, de befejezni nem. Nem csoda, hogy Kiss Sándor Szatmárnémetiben élő matematikus könyvet írt az életéről és munkásságáról.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
"A Bolyai-kutatásban elért forrásértékű eredményeiért, geometriai kutatásaiért, valamint... kiemelkedően eredményes oktatói tevékenységéért" a Magyar Tudományos Akadémia Arany János- életműdíjával kitüntetett dr. Weszely Tibor nyugalmazott egyetemi tanárt köszöntötték hétfőn este a Bolyai Tudomány és Technika Házában tartott baráti összejövetelen. Csegzi Sándor jelképes ajándékot, egy Bolyai- kéziratok alapján készült grafikát adott át az ünnepeltnek. Bár arra kérte Weszely Tibort, hogy életéről beszéljen, a téma a Bolyaiak által képviselt emberi értékek fontossága volt.
Úgy élt, mint a pisztráng, az örvénnyel szemben úszva próbálta az újat keresni – mondta Bolyai Jánosról többek között Weszely tanár úr, az akadémia köztestületi tagja. Amit a saját életéről nem mondott el, azt megtették helyette volt osztálytársai, barátai, egykori tanítványai.
Nemcsak a matematikát tudta és szerette, sportban is kiváló volt. 1954-ben az iskola négyszer százas stafétacsapatával országos döntőt nyert Bukarestben. A kutatómunka mellett sokat kirándult és utazott, osztálytársaival bejárta az erdélyi havasokat – derült ki többek között Balás Árpád hozzászólásából. Buksa Éva-Mária a volt tanítvány nevében olvasta fel a Bolyaiak és Weszely Tibor méltatásáról szóló, idézetekben gazdag szövegét. Kirsch Attila, a Református Kollégium Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körét képviselve a közösségi életben és munkában mindig részt vevő társat köszöntötte. Sebestyén Júlia tanárnő arra az érdemére hívta fel a figyelmet, hogy akkor kezdte kutatni a Bolyai-hagyatékot, amikor az veszélyes vállalkozásnak számított. Ma Vályi Gyuláról, a vásárhelyi születésű kiváló matematikusról sem emléktábla, sem szobor nem állna, ha Weszely Tibor nem írja meg az életéről szóló könyvet – tette hozzá. 1990-ben a Bolyai Farkas középiskola önállóságáért a Nemzeti Megmentési Front városi szervezetében politikai szerepet vállaló tanár kitartását emelte ki hozzászólásában Smaranda Enache. Spielmann Mihály történész, aki negyven éven át követte Weszely Tibor munkáját, a kutató szorgalmát méltatta: évtizedeken át reggel 8-kor az első olvasója volt a Teleki Tékában őrzött Bolyai-kéziratoknak. Az ünnepségről szóló beszámolót a Weszely Tiborral készült beszélgetéssel folytatjuk.
– Milyen útravalót adott az Érchegységben levő szülőhely, Brád?
– Az első-második elemit román iskolában jártam, mert a magyart akkorra már megszüntették. Brádon Közép-Európa talán egyetlen aranymúzeuma látható. Édesapám építészként a gurabazai MICA részvénytársaság aranybányáinál dolgozott. Szép kicsi magyar közösség élt akkoriban ott, de a római katolikus templomban, ahol valamikor Márton Áron püspök bérmált meg, ma két nyelven tartják a misét. Családunk 1945-ben költözött Marosvásárhelyre, a magyar világ reményében.
– Az iskolai évekről már beszélgettünk; hogyan tudott Weszely Tibor a bukaresti tudományegyetem légkörébe beilleszkedni?
– A tiszta matematika szakot végeztem el 1959-ben, s kiváló professzoraim voltak. Mivel rendszeresen írtam cikkeket és példákat a Kolozsváron szerkesztett Matematikai és Fizikai Lapokba, ígéretet kaptam, hogy felvesznek a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem geometriai tanszékére gyakornoknak. Csakhogy 1959 februárjában bekövetkezett az egyesítés, amely a magyar tannyelvű egyetem megszűnését jelentette. Mivel kitűnő eredménnyel végeztem, a bukaresti egyetem geometria és topológia tanszékén ajánlottak gyakornoki állást. Két hónapot töltöttem ott, de úgy éreztem, nem tudok a fővárosban maradni. Ötévi távollét után már nagyon vágytam haza, s örömmel fogadtam el Kozma Béla igazgató, volt magyartanárom ajánlatát, hogy a Bolyai Farkas középiskolában tanítsak.
Három év múlva megalakult a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola, s 1963- tól a matematika tanszéken alkalmaztak, s ott kezdtem el a tudományos kutatómunkát is. 1971-ben a bukaresti egyetemen védtem meg doktori dolgozatom, amit Vektormezők zárt differenciálható tereken címmel a globális differenciálgeometriából írtam. A doktori cím megszerzése nyomán kezdtem el a Bolyaiak munkásságának a tanulmányozását.
– A főiskolán sem maradt sokáig, hisz közbejött a marokkói kitérő. Miért vállalkozott a vendégtanárságra?
– Nagyon szerettem utazni, s mivel kérésemet a tanügyminisztériumban jóváhagyták, a rabati Al- Laymoune líceumba kerültem, ami nagyon elit iskolának számított. Oda járt II. Hasszán fia, Marokkó jelenlegi királya, akinek az igazgató minden alkalommal kezet csókolt. Kétévi ottlétem alatt bejártam egész Marokkót, s hazatéréseimkor két alkalommal összejártam Európát. Életem legszebb évei voltak.
Amikor hazatértem Marokkóból, elhatároztam, hogy Farkas után János matematikai munkásságát is meg kell írnom. Másfél éven át naponta nyolc órát dolgoztam a könyvön. Bolyai János matematikai munkásságának a feldolgozása mellett az is foglalkoztatott, hogy kézirataiban nagyon sok a filozófiai rész, s a nyelvészetet is kedvelte. Célja a magyar nyelv megreformálása, egyszerűbbé tétele volt. Szándéka szerint a tökélyes munkához tökélyes nyelv szükségeltetik, s ennek megalkotásával is próbálkozott.
– Mindez a Vince Kiadónál megjelent Bolyai János. Az első 200 év című könyvben olvasható, amelyben Bolyai János egész pályafutása megelevenedik. Miért nem adták ki ezt az összefoglaló, olvasmányos könyvet Erdélyben is?
– Nem volt annyi pénzem, hogy az itthoni kiadását finanszírozzam. Nagy örömmel tölt el viszont, hogy Manfred Stern német matematikus lefordította német nyelvre, ahogy a beszélgetés első részében megemlítettük, s a világ legtekintélyesebb tudományos kiadója, a Birkhäuser Verlag adta ki. Azért örülök, hogy német nyelven is megjelent, mert tárgyilagos módon sikerült tisztáznom a prioritási vonatkozásokat Bolyai János felfedezése kapcsán.
A nem-euklideszi geometria megteremtőjeként a tudomány Carl Friedlich Gauss, az orosz Nyikolaj Ivanovics Lobacsevszkij és Bolyai János nevét említi. Többen a két utóbbit, az orosz és volt szovjet írások azonban csak a Lobacsevszkij nevét. Az emberi jóérzés megköveteli a tények pontos számbavételét. Alaposan átolvasva és elemezve a három tudós erre vonatkozó írásait, arra a következtetésre jutottam, hogy Bolyai János korábban volt birtokában a párhuzamossági kérdés helyes megoldásának, az új geometria kidolgozásának. Lobacsevszkij egy évvel hamarabb közölte munkáját, mint Bolyai János, így a közlés prioritása az övé, a feltalálás elsőbbsége viszont a Bolyai Jánosé, ezért mindkettőjüket ugyanolyan hely illeti meg a párhuzamossági probléma végleges megoldásából eredő új geometria történetében.
– Mi volt a legérdekesebb tény, amire a Bolyai- kutatás során rájött?
– Amikor Farkas megszerezte Lobacsevszkij művét és elküldte fiának, Jánosnak, aki akkor írta meg nagyon komoly kéziratát, az Észrevételeket, magyar nyelven, s elismerte Lobacsevszkijről, hogy zseni, de ugyanakkor megjegyezte, hogy művének 27. paragrafusában szarvashibát követett el. Paul Stäcker, aki 1913-ban az első monográfiát írta a két Bolyai munkásságáról, azt állította, hogy János igazságtalanul támadta az orosz matematikust. Benkő Samu könyvének negyedik kiadásában (Bolyai János vallomásai) hasonlót állít, pontosabban, hogy a 27. paragrafussal kapcsolatos bírálatokban nem volt igaza. Elolvastam Lobacsevszkij művét, Bolyai bírálatát, Stäcker és Kagan állításait, s arra a következtetésre jutottam, hogy Bolyai János kifogása jogos, Lobacsevszkij hibásan mérte a lapszöget. Topológiailag hibás, ugyanis ívmértékkel és nem gömbfelületmértékkel kell mérni. Könyvének negyedik kiadásában, ami a Mundusnál jelent meg nagyon szép kivitelezésben, Benkő Samu mindezt csak az előszóban tüntette fel. Ha matematikusként nem győződtem volna meg Bolyai János igazáról, a mellette szóló sorokat nem írtam volna le.
– Kutatóként valóban az volt Weszely Tibor törekvése, hogy pótolni próbálja azt az elismerést, elismertetést, amit a kiváló matematikus élete során nem kapott meg.
– Marosvásárhely polgárai nem is sejtették, hogy azon a hideg januári napon kit temettek el a város református sírkertjében. A temetésén csak két (egyesek szerint három) civil kísérte el utolsó útjára a kötelezően kirendelt katonai kíséreten és a papon kívül. 33 évvel halála után a teljesen jeltelen sírhelyet akkor fedezték fel, amikor már kezdett világhírűvé válni, és Schmidt Ferenc eljött Budapestről, hogy a sírját megkeresse. Ezer szerencse, hogy még élt Szőcs Júlia, a munkában megöregedett cseléd, aki meg tudta mutatni a helyet, ahol Jánost eltemették, s ahol már csak a gyom nőtt. 1911. június 7-én, Bolyai Farkas és János holttestének az exhumálása idején még élt fia, Bolyai Dénes, aki elmondta, hogy édesapját katonai egyenruhában temették el, s amikor felbontották a sírt, ez beigazolódott. 1894-ben helyezték el az emlékkövet a Matematikai és Fizikai Társaság gyűjtése alapján. Egy évvel később érkezett Marosvásárhelyre az Egyesült Államokból George Bruce Halsted, aki angolra fordította az Appendixet, s milyen szégyen lett volna, ha a sírhelyet nem találja meg. Ahogy említettem, 1911-ben a két sírt felnyitották, a két holttestet exhumálták, elkészítettek két érckoporsót, az egyikbe János, a másikba Farkas maradványait helyezték, a koponyacsontokat kivéve. Ezeket Hints Elek akkori kórházi főorvos vette át, kezelési és tanulmányozási célzattal, aki távoli rokona volt a Bolyaiaknak. Ünnepélyes temetés keretében 1911. június 7-én délután 5 órakor Bolyai Farkas régi sírhelyét kiszélesítve temették közös sírba őket.
– Bolyai Farkas felesége, János édesanyja Domáldon nyugszik. Miért?
– A kolozsvári Farkas utcai templomban tartott házasságkötésük után kiköltöztek Farkas domáldi birtokára, ott töltötték a mézesheteket, s gazdálkodtak, amíg Farkast meghívták a református kollégiumba tanítani. Halála előtt, 1821 augusztusában Benkő Zsuzsanna, aki sokat betegeskedett, arra kérte Farkast, hogy vigye el oda, ahol életében a legboldogabb volt.
– Weszely Tibor nagy megvalósításának tartjuk, hogy Domáldon áll a kopjafa, amely Bolyai Farkas feleségének az örök nyughelyét jelzi. Talán nem érdektelen emlékeztetni arra, hogy Bolyai János szülőanyjának milyen nehézségek közepette sikerült síremléket állítani.
– A székelykeresztúri diákok faragták, de a felállítását nem engedélyezték a hatóságok, mert a sír nem a temetőben van. Mivel abban az időben az Országos Matematikai Társaság központi vezetőségének a tagja voltam, s a megyei titkára is egyben, Székelyudvarhelyen a segítségemet kérték, hogy a négy éve elkészült kopjafát felállítsák. Bukarestben beleegyeztek, de a megyei szocialista nevelési tanács jóváhagyására is szükség volt. Az elutasítás szövegére most is emlékszem, az állt benne, hogy Árkosi Benkő Zsuzsanna nem érdemelte ki, hogy "obeliszket" állítsanak az emlékére Domáldon. A Metalotehnica vállalat vezérigazgatója, Kiss Bici, aki osztálytársam volt, a tartományi pártbizottság vezetőségi tagjaként, azt tanácsolta, hogy állítsam fel. Én is úgy gondoltam, hogy két lehetőség van: ha megengedik, felállítjuk, s ha nem, akkor is. Domáldon a néptanács titkárával tudtam szóba állni, akinek bemutatkoztam, hogy a Pedagógiai Főiskola tanára és a Matematikai Tudományok Országos Társasága központi vezetőségének a tagja vagyok. Talán úgy értette, hogy a központi bizottságtól érkeztem, s teljesítette a kérésemet, hogy biztosítsanak egy hernyótalpas traktort, ami a másfél tonna betonanyagot felviszi a domboldalra. Másnapra egy Gál nevezetű traktoros állt rendelkezésünkre, s a költségeket a saját zsebemből álltam. Hívtam Illyés Ferenc fizikatanárt, aki a kopjafát kifaragtatta a diákokkal. Bár egyesek szerint a tetőn volt a sír, Ágoston Albert, akinek a fia állatorvos volt Domáldon, tudta, hogy pontosan hol található. Mivel semmi jel nem volt, végül Illyés Ferenc egyik diákja segített ki, aki régésznek készült. Egy lapátot kért, s mindkét helyen leásott, majd kijelentette, hogy egészen biztos azon a helyen van a sír, ahol én mondtam, mert ott a geológiai rétegek fel vannak bolygatva. Amikor az alapot ástuk, már jelentek meg fadarabok, de nem akartunk kegyeletet sérteni. Az előre kiöntött betondarabokból összeállítottuk az alapot, s egy Orbán nevű fiatal mérnök vezetésével heten segítettek az alap és a kopjafa felállításában, amelyre rákerült Benkő Árkosi Zsuzsanna neve és az 1778–1821-es évszámok. Édesapámmal készítettem egy bádogtáblát, amire feketével románul is ráírta, hogy ki nyugszik a sírban. 1994-ben a tábla le volt szakítva.
– Milyen tervei vannak még Weszely Tibornak?
– Nem tudom, sokat dolgoztam, szeretnék egy kicsit élni is még – mondja a kertben, ahova a fák lombjain átszűrve hallatszik fel a város zaja, de a későbbi napok kavargásából kiderül, hogy számos teendői és vállalásai mellett még korántsem fogja abbahagyni, amit tulajdonképpen nem is lehet. Ahogy a vele folytatott beszélgetést is csak megszakítani sikerült, de befejezni nem. Nem csoda, hogy Kiss Sándor Szatmárnémetiben élő matematikus könyvet írt az életéről és munkásságáról.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 26.
Az erdélyi magyar sebészet története (3.)
Leróni az adósságot
A Magyar Sebész Társaság elmúlt tíz éve (2006-2016) című elegáns, szép könyvben jelent meg dr. Péterffy Árpád nyugalmazott szívsebész professzor 23 oldalas tanulmánya az erdélyi magyar sebészet történetéről. A tanulmányban a szerző bemutatja az erdélyi magyar orvosképzés és ezen belül a sebészet viszontagságos történetét. Az ismertető első két részében ebből idézve követtük az eseményeket 1945. június elsejéig, amikor a Ferenc József Tudományegyetem 1945 májusában jogutód nélkül megszűnt, és 1945. június elsejétől román királyi rendelettel magyar nyelvű tudományegyetem létesült, amely felvette a Bolyai Tudományegyetem nevet. Mivel a királyi rendeletben foglalt előírásnak, miszerint a Szebenből visszatérő I. Ferenc Ferdinánd román tannyelvű és az újonnan létesített magyar egyetem fele-fele arányban osztozik a javakon, a román fél nem akart eleget tenni és lemondani a magyar állam által épített 63 épület egyikéről sem, a kolozsvári magyar egyetem orvosi kara kénytelen volt a Marosvásárhelyre költözés lehetőségét elfogadni. Az átköltözés 1945 októberében kezdődött meg, egyrészt az üresen maradt hadapródiskola épületébe és a 30-35 ezer lakosú mezőváros három kórházába a felszerelés 25 százalékával. A Bolyai Tudományegyetemet, majd a különváló Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet Groza Péter miniszterelnök támogatását élvezve prof. dr. Csőgör Lajos vezette, aki kiváló tanári kart nyert meg, köztük kilenc, majd újabb hat orvosprofesszort. Az OGYI-n az oktatás 1946. február 9-én kezdődött el és folyt magyar nyelven 1960-ig. Az ’50-es évektől az erdélyi szakemberekből álló tanári kar fokozatosan átvette a stafétabotot a szerződéssel dolgozó magyarországi professzoroktól, akik közül utolsónak Miskolczy Dezső akadémikus tért vissza Magyarországra.
A „nagysebészet” terén a két világháború között elkezdődött tagolódás (önálló fül-orr-gégészeti, urológiai és ortopédiai klinikára) a Marosvásárhelyre költözés után épület hiányában nem volt lehetséges. Végül is a fül-orr-gégészeti klinika a mai helyén álló félbehagyott épületbe annak befejezése nyomán költözhetett be. A 100 ágyas, kétműtős sebészeti klinika rendbetétele után a város polgármestere 1945 márciusában dr. Péterffy Pált hívta meg osztályvezető főorvosnak Kolozsvárról, mivel a városban akkor nem volt képzett sebész. Őszire már jól működő sebészet fogadta a szerződéses tanárként érkező Klimkó Dezső sebészprofesszort és munkatársait: Pápai Zoltán, Kótay Pál, Gózner Elek, Szombathelyi László, Szerémy Lajos, Darkó Zsigmond, Böszörményi Lajos és Vass György sebészoktatókat és a segédszemélyzetet, akik Kolozsvárról telepedtek át. Klimkó professzor két év elteltével kénytelen volt visszatérni Budapestre, utódja, Csete Emil nagyváradi sebészfőorvos ugyancsak két év után távozott. Ezt követően a Kolozsváron magánszanatóriumot vezető dr. Mátyás Mátyás sebészprofesszor vette át a tanszék vezetését egészen haláláig. Hadd egészítsük ki a szerző szavait tanítványai méltatásával, akik „az igaz és szép orvosi legendák szerény hőseként” őrzik emlékezetükben Mátyás professzort. Az ő irányítása alatt vált ki az önálló urológiai tanszék dr. Kótay Pál, majd az ortopédiai és traumatológiai tanszék dr. Száva János és a gyermeksebészet dr. Kelemen Attila vezetésével, akik a későbbiekben elnyerték a professzori címet. E két utóbbi klinika 1960-tól a felújított katonakórházban kapott helyet. A sebészeti klinikán belül 1955-ben sebészeti és érsebészeti osztály létesült, amit az a szív-tüdő motor tett lehetővé, ami az erdélyi szülőktől származó Köteles Vilmos clevelandi üzemvezető és a clevelandi reformátusok adománya volt.
Mátyás Mátyás professzornak dr. Pápai Zoltán adjunktus, később professzor volt az utóda, aki a tanulmány szerzője szerint „példamutató pontossággal és fegyelemmel irányította a klinikát”, „14 sikeres disszertációt vezényelt le”, 1974-ben, 65 éves korában mégis nyugdíjazták. Ő volt az utolsó magyar tanszékvezető egyetemi tanár az általános sebészeten, 1962-ben ugyanis elkezdődött a kétnyelvű oktatás bevezetése, és a gyakorlati órák nyelve kötelező módon a román lett. Ezáltal nagyon gyorsan sikerült megváltoztatni az egyetem jellegét, ami az általános sebészetre hatott ki a leginkább. „Szájhagyományok szerint volt olyan kolléga, aki Kolozsváron mint adjunktus ült be a gépkocsiba, és Marosvásárhelyen docensként szállt ki, majd rövid időn belül kinevezték professzornak a tartományi párttitkár hozzáértő döntése alapján” – olvashatjuk a tanulmányban.
1966-ban hozták létre a II-es számú sebészeti klinikát, amelyet a „néhai marosvásárhelyi magyar egyetem első román sebészprofesszora, P. D. Popa irányított”, ahova egyre több román oktató érkezett más városokból. Ekkor még előadótanárként (dr. Csizér Zoltán, dr. Naftali Zoltán) és tanársegédként is volt, aki tartsa a magyar előadásokat, de számuk a Ceauşescu-korszakban egyre jobban fogyott, miközben a magyar hallgatók száma is rohamosan lecsökkent. Bár 1983-ban az új Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház megépítésével a sebészeti klinikák számát ötre emelték, amelyből három az új, kettő a régi épületben működött, ezek élére kizárólag román oktatókat neveztek ki, és a magyar sebészek előmenetele elakadt. Négy sebészeti klinikán a közelmúltig nem volt magyar oktató. Az I-es számú sebészet vezetője több mint 20 éven át kereste „a megfelelő magyar oktatót, és azt is egyes számban” – idézi A marosvárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés című kötetből a tanulmány szerzője.
Péterffy professzor örvendetesnek nevezi, hogy a II. számú sebészeti klinikán, amely Bancu Şerban előadótanár – később professzor – vezetésével 1996-ban vált ki az I-es sebészetből, ötven év után újra van általános sebész egyetemi tanár Marosvásárhelyen prof. dr. Bara Tivadar sebészfőorvos személyében, akit nemrég neveztek ki társprofesszornak.
A továbbiakban a szerző a klinikavezető sebészprofesszorok tudományos tevékenységét és a MOGYE nem túl kedvező rangsorolását veszi számba, és megemlékezik Marosvásárhely két meghatározó kórházigazgató sebészfőorvosáról. Az 1900-as évek elején Marosvásárhelynek modern központi kórházat álmodó Hints Elek (1861–1919) sebészfőorvosról, akinek tervét az első világháború hiúsította meg, továbbá Czakó József sebészprofesszorról (1895–1975), aki az e célból alakított részvénytársaság segítségével a két világháború között megvalósította az elképzelt 70 ágyas, korszerű kórházat. Ennek lett igazgató főorvosa, és 1935-ben ott végezte el az első szívműtétet Romániában, varrótűt távolítva el egy 22 éves fiatalember szívéből.
Az írás végén a szerző megemlékezik az Erdély kisebb és nagyobb városaiban működő sebészorvosokról, és kilenc jelentős sebészprofesszor, főorvos bővebb életrajzát is közzéteszi tanulságos írásában.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)
Leróni az adósságot
A Magyar Sebész Társaság elmúlt tíz éve (2006-2016) című elegáns, szép könyvben jelent meg dr. Péterffy Árpád nyugalmazott szívsebész professzor 23 oldalas tanulmánya az erdélyi magyar sebészet történetéről. A tanulmányban a szerző bemutatja az erdélyi magyar orvosképzés és ezen belül a sebészet viszontagságos történetét. Az ismertető első két részében ebből idézve követtük az eseményeket 1945. június elsejéig, amikor a Ferenc József Tudományegyetem 1945 májusában jogutód nélkül megszűnt, és 1945. június elsejétől román királyi rendelettel magyar nyelvű tudományegyetem létesült, amely felvette a Bolyai Tudományegyetem nevet. Mivel a királyi rendeletben foglalt előírásnak, miszerint a Szebenből visszatérő I. Ferenc Ferdinánd román tannyelvű és az újonnan létesített magyar egyetem fele-fele arányban osztozik a javakon, a román fél nem akart eleget tenni és lemondani a magyar állam által épített 63 épület egyikéről sem, a kolozsvári magyar egyetem orvosi kara kénytelen volt a Marosvásárhelyre költözés lehetőségét elfogadni. Az átköltözés 1945 októberében kezdődött meg, egyrészt az üresen maradt hadapródiskola épületébe és a 30-35 ezer lakosú mezőváros három kórházába a felszerelés 25 százalékával. A Bolyai Tudományegyetemet, majd a különváló Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet Groza Péter miniszterelnök támogatását élvezve prof. dr. Csőgör Lajos vezette, aki kiváló tanári kart nyert meg, köztük kilenc, majd újabb hat orvosprofesszort. Az OGYI-n az oktatás 1946. február 9-én kezdődött el és folyt magyar nyelven 1960-ig. Az ’50-es évektől az erdélyi szakemberekből álló tanári kar fokozatosan átvette a stafétabotot a szerződéssel dolgozó magyarországi professzoroktól, akik közül utolsónak Miskolczy Dezső akadémikus tért vissza Magyarországra.
A „nagysebészet” terén a két világháború között elkezdődött tagolódás (önálló fül-orr-gégészeti, urológiai és ortopédiai klinikára) a Marosvásárhelyre költözés után épület hiányában nem volt lehetséges. Végül is a fül-orr-gégészeti klinika a mai helyén álló félbehagyott épületbe annak befejezése nyomán költözhetett be. A 100 ágyas, kétműtős sebészeti klinika rendbetétele után a város polgármestere 1945 márciusában dr. Péterffy Pált hívta meg osztályvezető főorvosnak Kolozsvárról, mivel a városban akkor nem volt képzett sebész. Őszire már jól működő sebészet fogadta a szerződéses tanárként érkező Klimkó Dezső sebészprofesszort és munkatársait: Pápai Zoltán, Kótay Pál, Gózner Elek, Szombathelyi László, Szerémy Lajos, Darkó Zsigmond, Böszörményi Lajos és Vass György sebészoktatókat és a segédszemélyzetet, akik Kolozsvárról telepedtek át. Klimkó professzor két év elteltével kénytelen volt visszatérni Budapestre, utódja, Csete Emil nagyváradi sebészfőorvos ugyancsak két év után távozott. Ezt követően a Kolozsváron magánszanatóriumot vezető dr. Mátyás Mátyás sebészprofesszor vette át a tanszék vezetését egészen haláláig. Hadd egészítsük ki a szerző szavait tanítványai méltatásával, akik „az igaz és szép orvosi legendák szerény hőseként” őrzik emlékezetükben Mátyás professzort. Az ő irányítása alatt vált ki az önálló urológiai tanszék dr. Kótay Pál, majd az ortopédiai és traumatológiai tanszék dr. Száva János és a gyermeksebészet dr. Kelemen Attila vezetésével, akik a későbbiekben elnyerték a professzori címet. E két utóbbi klinika 1960-tól a felújított katonakórházban kapott helyet. A sebészeti klinikán belül 1955-ben sebészeti és érsebészeti osztály létesült, amit az a szív-tüdő motor tett lehetővé, ami az erdélyi szülőktől származó Köteles Vilmos clevelandi üzemvezető és a clevelandi reformátusok adománya volt.
Mátyás Mátyás professzornak dr. Pápai Zoltán adjunktus, később professzor volt az utóda, aki a tanulmány szerzője szerint „példamutató pontossággal és fegyelemmel irányította a klinikát”, „14 sikeres disszertációt vezényelt le”, 1974-ben, 65 éves korában mégis nyugdíjazták. Ő volt az utolsó magyar tanszékvezető egyetemi tanár az általános sebészeten, 1962-ben ugyanis elkezdődött a kétnyelvű oktatás bevezetése, és a gyakorlati órák nyelve kötelező módon a román lett. Ezáltal nagyon gyorsan sikerült megváltoztatni az egyetem jellegét, ami az általános sebészetre hatott ki a leginkább. „Szájhagyományok szerint volt olyan kolléga, aki Kolozsváron mint adjunktus ült be a gépkocsiba, és Marosvásárhelyen docensként szállt ki, majd rövid időn belül kinevezték professzornak a tartományi párttitkár hozzáértő döntése alapján” – olvashatjuk a tanulmányban.
1966-ban hozták létre a II-es számú sebészeti klinikát, amelyet a „néhai marosvásárhelyi magyar egyetem első román sebészprofesszora, P. D. Popa irányított”, ahova egyre több román oktató érkezett más városokból. Ekkor még előadótanárként (dr. Csizér Zoltán, dr. Naftali Zoltán) és tanársegédként is volt, aki tartsa a magyar előadásokat, de számuk a Ceauşescu-korszakban egyre jobban fogyott, miközben a magyar hallgatók száma is rohamosan lecsökkent. Bár 1983-ban az új Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház megépítésével a sebészeti klinikák számát ötre emelték, amelyből három az új, kettő a régi épületben működött, ezek élére kizárólag román oktatókat neveztek ki, és a magyar sebészek előmenetele elakadt. Négy sebészeti klinikán a közelmúltig nem volt magyar oktató. Az I-es számú sebészet vezetője több mint 20 éven át kereste „a megfelelő magyar oktatót, és azt is egyes számban” – idézi A marosvárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés című kötetből a tanulmány szerzője.
Péterffy professzor örvendetesnek nevezi, hogy a II. számú sebészeti klinikán, amely Bancu Şerban előadótanár – később professzor – vezetésével 1996-ban vált ki az I-es sebészetből, ötven év után újra van általános sebész egyetemi tanár Marosvásárhelyen prof. dr. Bara Tivadar sebészfőorvos személyében, akit nemrég neveztek ki társprofesszornak.
A továbbiakban a szerző a klinikavezető sebészprofesszorok tudományos tevékenységét és a MOGYE nem túl kedvező rangsorolását veszi számba, és megemlékezik Marosvásárhely két meghatározó kórházigazgató sebészfőorvosáról. Az 1900-as évek elején Marosvásárhelynek modern központi kórházat álmodó Hints Elek (1861–1919) sebészfőorvosról, akinek tervét az első világháború hiúsította meg, továbbá Czakó József sebészprofesszorról (1895–1975), aki az e célból alakított részvénytársaság segítségével a két világháború között megvalósította az elképzelt 70 ágyas, korszerű kórházat. Ennek lett igazgató főorvosa, és 1935-ben ott végezte el az első szívműtétet Romániában, varrótűt távolítva el egy 22 éves fiatalember szívéből.
Az írás végén a szerző megemlékezik az Erdély kisebb és nagyobb városaiban működő sebészorvosokról, és kilenc jelentős sebészprofesszor, főorvos bővebb életrajzát is közzéteszi tanulságos írásában.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)