Szamosújváron jan. 30-án kezdődtek a város alapításának háromszázadik évének rendezvényei. A mostanit Karácsony Ernő festőművész és a Téka-ház köré csoportosulók szervezték. A Téka-házban Major Melinda helyi RMDSZ-elnök köszöntötte az egybegyűlteket, majd Tarisnyás Csilla ismertette a városalapító örmények történetét, a Pro Armenia Alapítvány tevékenységét. Kiss Ferenc ecsetelte az örmények származását, akik az 1669-es török támadás elől menekültek Erdélybe. Az érkezők leginkább Beszterce, Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz és Székelykeresztúr környékén telepedtek le. Később a besztercei örmények városalapítás céljával területet vásároltak és megalapították Szamosújvárt. Szamosújváron levéltárak, nyomdák működtek. Olyan neves személyiségeket adott a közösség, mint Hermann Ottó, Merza Gyula és még nagyon sokan mások. 1990-ben Keresztes Zoltán újraindította a hajdanvolt Armeniát azzal a céllal, hogy újraélessze az örmény hagyományokat. Megnyitották Karácsony Ernő tárlatát. /Kerekes Edit: Háromszáz éves Szamosújvár. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 1./

Székelyudvarhelyen márc. 15-én avatják fel a Vasszékelyt. A szobrot 1917-ben állították fel, két évre rá, 1919-ben eltávolítottak a hívatlan vendégek a Patkóból, a mai Márton Áron térről. Az elnevezés a székely katona helytállására, harcos erényeire, a haza iránti hűségre utal. Az 1917-es faszobrot Erdélyi István őrmester tervezte, és hárman faragták ki: Hermann Ottó szakaszvezető, Rózsa Géza tizedes és Sipos Jenő közlegény. A szobor talapzatára minden égtáj felé bevésték Embery Árpád zászlós, udvarhelyi főgimnáziumi tanár verssorait. Például Dél irányában ez állt: "Magyar testvéreim, ne féljetek,/Míg napkeletre laknak székelyek!" Az 1917. december 8-án tartott avatóünnepélyen beszédet mondott József főherceg. /Komoróczy György: Holnap avatják a Vasszékelyt. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 14./

Nemzeti Könyvtár: Tormay Cécile műve az első kötet
Bethlen István és Esterházy János is szobrot kap, közteret is neveznek el róluk
Megjelent a Nemzeti Könyvtár első hét kötete, a legelső Tormay Cécile családregénye, A régi ház. A könyveket a magyarság és a haza szeretete köti össze. A program felelőse Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott.
Köztereket újítanak fel és neveznek el a magyar történelem öt jeles alakja tiszteletére, a polgári kormány kezdeményezésére. Tiszteletükre televíziós műsorokat készít a közmédia, konferenciákat rendeznek, szobrokat emelnek, Trianon tanúinak tollából, életéről szóló könyvek is megjelennek a Nemzeti Könyvtár sorozatában, amelynek első hét kötete október 3-án látott napvilágot.− A Nemzeti Könyvtár a centrális politikai erőtér ajánlásával jelenik meg, 2013 karácsonyáig huszonnégy kötetben, könyvcsomagokban – mondta el parlamenti sajtótájékoztatón az alaptörvény terjesztésével kapcsolatos koncepció kidolgozásáért, végrehajtásának irányításáért felelős miniszterelnöki megbízott, Kerényi Imre
A könyvcsomagok a szoboravatások idején jelennek meg. Tormay Cécile író, Esterházy János és Bethlen István politikus, Kós Károly és Bánffy Miklós polihisztor kap szobrot. Igaz, a kormány szándékát a Nemzeti Értékvédő Egyesület megelőzte: Tormay Cécile szobrát (R. Törley Mária alkotását) március 31-én avatták fel a Szent Rókus Kórház előtti parkban. Kerényi Imre hangsúlyozta: a Nemzeti Könyvtár köteteit a magyarság és a haza szeretete köti össze, kultuszkönyvtár, amelynek kánonja nem támad senkit, más irodalmi kánonokat sem.
Az alaptörvény népszerűsítéséért is felelős miniszterelnöki megbízott úgy fogalmazott: Trianon tragédiája a múlt században kétféle reakciót váltott ki: kétségbeesést, vagy cselekvést. A kezdeményezés azokat állítja előtérbe – azokat a hősöket választották ki –, akik „nem csak lírai költeményeket írtak, hanem valamit tettek is annak érdekében, hogy Trianon után hogyan lehet felemelni a hazát".
Tematikus kultuszkönyvtár
A Nemzeti Könyvtár hét tematikába rendszerezi a könyveit: magyar írókat, hősöket, tájakat, meséket, ízeket, ritkaságokat és ünnepeket mutat be. E tematika alapján jelent most meg Tormay Cécile családregénye, A régi ház, amelyet tizenhét nyelvre fordítottak le, s amely esélyes volt az irodalmi Nobel-díjra is. (Kerényi Imre megnyugtatta az aggódó ellenzéki újságírókat: az írónő politikai szempontból vitatott műve, a Bujdosó könyv nem lesz a sorozat része.)
Most napvilágot látott Jókai Mór Benyovszky Móric élete című műve, Dornyai Béla és Vigyázó János régóta megjelenésre váró szép könyve, a Balaton környéke és részletes kalauza. Megjelent Gundel Károly és Gundel Imre tollából A vendéglátás művészete, valamint a Gasztronómiáról és Gundelekről, Herman Ottó polihisztor könyve, A madarak hasznáról és káráról, A csudaszarvas P. Ábrahám Ernőtől, továbbá Szigethy Gábor író szerkesztésében az Október 23. című kötet, amely a forradalom tiszteletére született irodalmi alkotásokból, korabeli dokumentumokból válogat.
Nem nyerészkedik az állam
Bencsik Gábor, Kerényi Imre és Szigethy Gábor szerkesztője a Nemzeti Könyvtár első huszonnégy kötetének, amelyek között lesz Karinthy Frigyes, Kós Károly, Móricz Zsigmond és Bánffy Miklós több műve is. (Ha lesznek további huszonnégyes könyvcsomagok, azok összeállításához Kerényi Imre értelmiségieket, akár ellenzéki érzelműeket is szeretne felkérni, hogy jelöljenek meg öt kötetet, amit szívesen látnának a sorozatban.)
A kultuszkönyvtár az állami tulajdonú Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó gondozásában lát napvilágot, egy-egy könyv tízezer példányban jelenik meg. Egy-egy mű mintegy ötezer tiszteletpéldánya kerül közkönyvtárakhoz, a középiskolai könyvtárakhoz és igazgatókhoz, a nagyobb települések polgármestereihez. A könyvekről a Nemzeti Könyvtár újonnan indult honlapján lehet további információkat találni. A könyvek ára 2500 forint.
Kerényi Imre arra az újságírói felvetésre, hogy az állam a Nemzeti Könyvtár megjelentetésével beavatkozik a könyvpiaci folyamatokba („ez mennyibe kerül az adófizetőknek” típusú kérdésekre) hangsúlyozta: a könyvsorozattal nem kíván az állam extraprofitot termelni, piacbefolyásoló szerepet sem szán neki: szellemi innovációt szeretnének megvalósítani. Ha a kötetek zömét megvásárolják, a Nemzeti Könyvtár programja nullszaldós lehet.
Bethlen István tér is lesz
Elhangzott az is: október 8-án emlékeznek meg Tormay Cécile születésének 137. évfordulójáról, e napon avatják fel a Józsefvárosi Önkormányzat és a kormány támogatásával felújított lakóházának homlokzatát a Kőfaragó utcában. Október 5-én a Magyar Művészeti Akadémia rendez konferenciát az írónő tiszteletére, 6-án és 7-én az MTVA jóvoltából a közszolgálati televízió több műsorral emlékezik. Esterházy János szobrát, Nagy János alkotását 2013 márciusában Budapesten, a Gesztenyéskertben, gróf Bethlen István szobrát – amely meghívásos pályázatra születik – jövő év októberében a budai Várban avatják. Kós Károly tiszteletére Melocco Miklós a Városmajorba, Bánffy Miklósról Párkányi Raab Péter Sopronba készít szobrot – mindkét alkotást 2013 decemberében avatják. A történelem jeleseiről jellemzően a szobrok környékén neveznek el majd teret.
Tölgyesi Gábor
MNO,

Elindult a Nemzeti Könyvtár-sorozat
Útjára indult a Nemzeti Könyvtár elnevezésű sorozat, amelynek első köteteit szerdán mutatta be a sajtó képviselőinek Kerényi Imre, az Alaptörvény terjesztésével kapcsolatos koncepció kidolgozásáért, végrehajtásának irányításáért felelős miniszterelnöki megbízott.
Kerényi Imre elmondta: első körben 2013 karácsonyáig összesen 24 kötet jelenik meg, többek között Tormay Cécile, Esterházy János, Bethlen István, Kós Károly és Bánffy Miklós tollából, életéről.
A könyvekhez kapcsolódva öt szobrot és közteret is felavatnak, felújítanak majd, amelyek a fenti közéleti személyiségek, írók nevét viselik. Róluk emellett konferenciákkal, televíziós műsorokkal is megemlékeznek.
Kerényi Imre kifejtette: a Nemzeti Könyvtár "fölfelé nyitott" sorozat, amely 24 kötetes "hullámokban" jelenik meg hét rovattal: a magyar írók, a magyar hősök, a magyar tájak, a magyar mesék, a magyar ízek, a magyar ritkaságok és a magyar ünnepek kategóriákban.
A most bemutatott hét kötet között van Tormay Cécile A régi ház című könyve, amelyet megjelenése után 17 nyelvre fordítottak le, valamint Jókai Mór Benyovszky Móric élete, Gundel Károly A vendéglátás művészete, Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című könyve és Szigethy Gábor szerkesztésében az Október 23. című kötet.
A miniszterelnöki megbízott a kezdeményezésről szólva úgy fogalmazott: "azokat a hősöket választották ki, akik nemcsak lírai költeményeket írtak, (…) hanem valamit tettek is annak érdekében, hogy Trianon után hogyan lehet felemelni a hazát".
Azokat a műveket választották ki, amelyeket a kormány ajánl hívei és leendő hívei számára, a békemenet résztvevőinek – mutatott rá, kiemelve: a könyvsorozat arra tesz kísérletet, hogy megfogalmazza a nemzeti oldal saját kánonát.
Ez egy kultuszkönyvtár – folytatta Kerényi Imre, hozzátéve: minden politikai rendszer törekszik és törekedjen is arra, hogy filozófiáját megjelenítse épületekben, szobrokban, könyvsorozatokban. A könyveket a magyarság és a haza szeretete köti össze, ez a kánon nem támad senkit, más kánonokat sem. A könyvtár köteteit a 100 százalékban állami tulajdonú Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó adja ki. A kötetek tízezer példányban jelennek meg, ebből ötezer a tiszteletpéldány – jelezte.
2013 márciusára várható újabb 7 kötet megjelenése a sorozatban, szintén 10-10 ezer példányban. A könyveket eljuttatják valamennyi közkönyvtárnak, valamennyi iskolai könyvtár számára, és azzal a feltétellel, hogy "berendezési tárgyak legyenek" iskolaigazgatóknak, valamint a jelentősebb települések polgármestereinek. A könyvek eladási ára 2500 forint.
Kerényi Imre hangsúlyozta: nem kíván az állam extraprofitot termelni, piacbefolyásoló szerepet nem szánnak neki, szellemi innovációt szeretnének megvalósítani. Kérdésre válaszolva azt mondta: ha a kötetek zömét megvásárolják, akkor a program nullszaldós lehet.
A miniszterelnöki megbízott arról még nem tudott tájékoztatást adni, hogy a következő 24 kötetben mely művek szerepelnek, mint mondta, értelmiségieket szeretne megkérni, hogy jelöljenek meg öt kötetet, amit szívesen látnának a sorozatban.
Hajdu Petra, a kormányszóvivő sajtófőnöke a tájékoztatón bemutatta a könyvtárról szóló honlapot. Mint kifejtette: a www.nemzetikonyvtar.kormany.hu oldalon a könyvsorozattal, Az Alaptörvény illusztrációi című vándorkiállítással, az Alaptörvény terjesztésével és a Szobrok, közterek projekttel kapcsolatos legfontosabb információk találhatók. A www.nemzetikonyvtar.hu oldalon a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. bonyolítja a kötetek online forgalmazását.
A sajtófőnök később az MTI-vel közölte: az első 7 kötet esetében a kereskedelmi forgalomból kötetenként maximum bruttó 12 500 000 forint bevétel keletkezik, vagyis összesen maximum 87 500 000 forint, amelyet később nevesítésre kerülő közérdekű célra használnak fel.
Kitért arra is, hogy az 52 oldalas Magyar Közlöny Alaptörvény különszámához képest a Nemzeti Könyvtár egyes kötetei 200 oldaltól 600 oldalig tartó terjedelemben jelennek meg a kiadványok könyvformátumához illő, ugyanakkor a klasszikus és megszokott könyvmérethez képest speciális méretben és kivitelben.
Jelezte: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Nemzeti Könyvtár kiadványsorozat kiadási és értékesítési feladatainak elvégzésére vállalkozási keretszerződést kötött a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft-vel. A szerződés alapján 2013. május 31-ig 140 ezer kötetet adnak ki, aminek költségigénye nettó 300 millió forint.
Népújság (Marosvásárhely)

Tíz évvel december 5-e után
Tíz esztendő telt el az emlékezetes kettős népszavazás óta, amelyek közül az egyik, a magyar állampolgárság kiterjesztésével foglalkozó igen érzékenyen érintette az elcsatolt területek magyar lakosságát. Ama gyalázatos, uszító MSZP–SZDSZ-es kampány nyomán, amelynek végeredménye szoros összefüggésben van megannyi korábbi sebbel. A magyar nemzeti elit 1945 utáni, népbíráskodásnak csúfolt megtizedelésével, százezrek külföldre távozásával, az otthon maradottak kitelepítésével, lelki, tudati és fizikai terrorizálásával, az 1956 utáni megtorlásokkal, az ismételt emigrációs hullámmal, majd a kádári cinikus és tervszerű nemzeti öntudatpusztítással. A magyar sztálinisták és gulyáskommunisták teremtették meg azokat a társadalmi feltételeket, azokat a reflexeket és affinitásokat, melyekre apellálhatott a Gyurcsány-féle szégyenkampány. Nem kétséges, a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetkezet is ritkán süllyedt ilyen mélyre az elmúlt 25 esztendőben, mint a szóban forgó népszavazás alkalmával. Talán csak az Orbán–Năstase-egyezség megtorpedózása és a 23 millió román munkavállalóval való riogatás helyezhető mellé.
A történelem érdekessége, hogy még a nemzeti elkötelezettséggel egyáltalán nem vádolható Szabad Demokraták Szövetségének 1989-es programjában, az emlékezetes „kék füzetben” is benne volt, hogy a határon túli magyarokat alanyi jogon megillesse magyar állampolgárság, s e gondolatot az Ellenzéki Kerekasztal is magáévá tette. Sajnos az MDF-vezette kormány által elfogadtatott állampolgársági törvény más szellemben fogant, rendkívül kevés könnyítést adott a magyaroknak az állampolgárság megszerzésében, s ugyanúgy helyben lakáshoz és jövedelemigazoláshoz kötötte az állampolgárságszerzést, mint a kínaiak vagy oroszok esetében.
Téveszmék
A népszavazással kapcsolatban több téveszme is kering. Még a nemzeti oldalon is úgy állították be egyesek a kezdeményezést, mint a Magyarok Világszövetségének, rosszabb esetben az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós partizánakcióját. Tény azonban, hogy Erdélyben már a kilencvenes évek közepén többen – így például Katona Ádám és Borbély Imre – politikai programmá tette e követelést. Katona Ádám 1995. augusztus 22-én nyilvánosságot látott, Göncz Árpád államelnökhöz intézett nyílt levelében azt kérte többek között, hogy Magyarország biztosítson védőhatalmi státust és kettős állampolgárságot az utódállamokban élő magyarság számára. Borbély Imre 1996 őszén független képviselőjelöltként szállt síkra választási kampánya keretén belül e gondolat mellett. A Magyarok Világkongresszusa ajánlást fogalmazott meg 1996 júniusában e tárgykörben, a Magyarok Világszövetsége pedig ugyanazon évben tartott októberi küldöttgyűlésén alapszabályzati szinten rögzítette a szervezet céljai között, hogy a határon túli magyarok alanyi jogon megkaphassák a magyar állampolgárságot. Az ellenérdekelt erők makacsul hazudoztak e témában. Ebben élen járt Kovács László, az MSZP korábbi elnöke, mások, beleértve sajnos Martonyi Jánost is mellébeszéltek, és azzal próbáltak hangulatot kelteni e természetes igény ellen, hogy nem lehet „automatikusan” állampolgárságot adni több millió embernek. Mintha legalábbis bárki ezt tűzte volna a zászlajára.
Torzulások
Az MVSZ népszavazási kezdeményezését hétéves kőkemény nemzetközi és belföldi lobbiharc előzte meg, amibe beletartozott a kérdést elméleti síkon körbejáró Magyar Kisebbség tematikus lapszáma. Ezt az MVSZ valamennyi parlamenti képviselőhöz eljuttatta, az egyes pártvezetők megkeresése, a külhoni állampolgárság koncepciójának és a vonatkozó törvénytervezetnek a kidolgozása kompromisszumos javaslatként, e modell bemutatása különböző nemzetközi fórumokon. Hét év sikertelen szakmai és lobbimunka után döntött úgy a világszövetség elnöksége, hogy népszavazást kezdeményez az ügyben.
A kezdeményezés ugyanakkor nemcsak a MVSZ-é volt, hanem több tucatnyi polgári köré és a nemzeti oldal számos civil szervezetéé is, amelyek közül érdemes megemlíteni az Erdélyi Körök Országos Szövetségét, az akkor még mozgalomként működő Jobbikot, a Hermann Ottó Társaságot, a Magyar Nemzeti Front nevű MIÉP-töredéket, a Trianon Társaságot, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, a Nemzetőrök Szövetségét, a Magyar Földvédő Mozgalmat, a Horthy Miklós Társaságot, a Vitézi Rendet és három 56-os szövetséget és másokat. A még élő többszáz aláírásgyűjtő ugyanakkor azt is elmondhatja, hogy a szignók akkor kezdtek igazán gyűlni, amikor Schmitt Pál és Orbán Viktor is aláírta a gyűjtőíveket.
Sajátos emlékezettorzulás, hogy tudati szinten sokan úgy raktározták el a részleges kudarcot, mintha a nem szavazatok győztek volna, holott erről szó sem volt. A legalantasabb ösztönökre, az irigységre, a zsugoriságra, az anyagiasságra apelláló minősíthetetlen, uszító kormányzati kampány dacára az igenek győztek, de nem járult elég polgár az urnákhoz, ahhoz, hogy az népszavazás érvényes legyen és eredménye kötelezővé váljon a parlament számára. Gyurcsányék kampányának legetikátlanabb eleme az volt, hogy tényként közöltek feltételezéseket, és egyszerűen kikerülték, hogy a népszavazás győzelme esetén nélkülük nem lehetett volna döntést hozni. Magyarán: a megalkotandó jogi szabályozástól függött volna, hogy az anyaországi családoknak havi 20 ezer, vagy 20 forintjukba került volna a határon túli magyarok állampolgársághoz jutása. Amely jogi szabályozás megalkotása elképzelhetetlen lett volna az országgyűlésben amúgy többségben lévő MSZP nélkül, mivel két harmados törvényről volt szó.
De szólni kell a károkról is. Sokan úgy dekódolták – egyébként hibásan – a népszavazás eredményét, hogy az anyaországi magyarok megtagadták véreiket. Olyan emberek is felkapták a fejüket a népszavazás alkalmával, akik korábban nem foglalkoztak politikával. Magyarán az egyszerű emberek magyar egységérzése szenvedett csorbát. Ugyanakkor akik első indulatukban erdélyiként az anyaországi magyarok ellen fordultak – elfeledve, hogy mégiscsak az állampolgárság kiterjesztését támogatók voltak többségben, a csekély többség a nemzetellenes baloldal hecckampányának eredménye volt –, nem sokkal jobbak a románozó anyaországiaknál. Nemzetellenes, bomlasztó erők vannak itthon is, elég beleolvasni a magyar álbaloldalt ajnározó sajtóorgánumok tudatmételyező szövegeibe. Nálunk is le lehetett fasisztázni Nyirő Józsefet, lehetett gyalázni Wass Albertet. A törésvonal nem az anyaországiak és a határon kívül élő magyar között húzódik, hanem a globalista gyarmatosításnak itt is, ott is behódoló nemzetellenes erők, valamint a nemzeti építkezés, a magyar megmaradás és gyarapodás erői között. Aki differenciálás nélkül „táposoz”, aki a magyar állampolgárokról sommásan mond véleményt, ugyanúgy az előbbieket támogatja az utóbbiakkal szemben, mint a testvéreik ellen szavazó anyaországiak.
Távlatok
Lassan történelmi távlatból lehet megítélni azt a népszavazást, amelynek következményeként a média hónapokon keresztül az egyik legfontosabb, a mindennapok rohanásában az anyaországban feledésbe merülő kérdésről, a Trianonban eldöntött szétszakítottságunkról, valamint annak egyik orvoslási lehetőségéről szólt. A népszavazás tette elsőrendű köztémává a magyar állampolgárság kiterjesztésének kérdését, tette megkerülhetetlen problémává a politikai elit számára. Valószínűsíthető, hogy a kérdés 2010-es határozottsággal és sürgősséggel való rendezése nem történt volna meg a tíz évvel ezelőtti népszavazás nélkül. Az pedig szinte biztos, hogy az akkori aktusnak köszönhető: a könnyített honosításról szóló törvényt rég nem látott egységben, elsöprő többséggel fogadták el – mindössze Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba szavazott nemmel.
A népszavazás jelentős mértékben hozzásegített ahhoz, hogy kihasználjuk a létező magyar politikai mozgásteret, hogy a magyar parlament olyan állampolgársági törvényt fogadjon el, amely megfelel a magyar érdekeknek, a magyar egységgondolatnak. És természetesen a magyar kormány által meghirdetett, határokon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatának.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nagyszabású Csontváry-kiállítás Csíkszeredában
Újabb nagyszabású kiállításnak ad helyet a Csíki Székely Múzeum: a Csontváry-képek Erdélyben című tárlat május 7. és augusztus 20. között tekinthető meg Csíkszeredában.
Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta, meglátásuk szerint Munkácsy Mihályhoz hasonló súlya van Csontváry műveinek, emiatt méltó arra, hogy az ő révén „hozzák házhoz” a kultúrát.
Kiemelte, Csontváry-képek korábban nem voltak megtekinthetők Erdélyben. Bevallotta, a kivitelezés egyetlen korlátja a csíkszeredai múzeum nyílászáróinak mérete, ami miatt a legnagyobb kép, amit be tudnak vinni a kiállítóterembe, a 2,11×2,68 méter nagyságú Magányos cédrus lesz, a monumentális alkotások elmaradnak.
Széles körű szakmai összefogás révén valósulhat meg a tárlat, a kiállítás létrehozói a Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda városa, a Magyar Nemzeti Galéria, illetve a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A 48 megtekinthető műtárgyat a budapesti Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, a pécsi Csontváry Múzeum, a miskolci Herman Ottó Múzeum, a budapesti Kovács Gábor Művészeti Alapítvány által működtetett KOGART, a debreceni Antal– Lusztig-gyűjtemény tulajdonosa és a szolnoki Damjanich János Múzeum ajánlotta fel.
A kiállítás kurátora Bellák Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze, a fővédnökei pedig Balog Zoltán, az Emmi minisztere és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, akik a tervek szerint részt vesznek a májusi megnyitón is – részletezte Gyarmati.
Nagy hangsúlyt fektetnek a reklámra
A kiállításra kerülő festmények között 47 Csontváry-alkotás lesz, illetve egy Munkácsy Mihály-festmény. Azzal kapcsolatban, hogy milyen kontextusban kerül majd kiállításra a 48-ik alkotás, mindössze annyit árult el az igazgató, hogy kedves meglepetésnek szánják a látogatók számára. Mint kiderült, a támogatók által felajánlott összegeket többnyire reklámokra költik: idén nagy hangsúlyt fektetnek a múzeumba kevésbé járók becsalogatására – így a középiskolásokat és az egyetemistákat igyekeznek megszólítani.
Az előzőekhez hasonlóan az idei kiállítással párhuzamosan is szerveznek programokat, többek között szerdán az erdélyi középiskolások számára hirdettek vetélkedőt, de szerveznek filmvetítést Csontováry életéről, múzeumpedagógiai programokat gyermekeknek, továbbá katalógust jelentetnek meg, falinaptárt adtak ki, és ajándéktárgyakkal is készülnek.
Sikerszéria nagy tárlatokkal
A múzeum igazgatója emlékeztetett, hogy a Csíki Székely Múzeum 2007 óta rendszeresen jelentkezik nagy kiállításokkal. Eddig hét kiállításuk volt, amelyek öszszesen 220 ezer látogatót vonzottak. Egy-egy kiállítást 18–62 ezer látogató keresett fel.
„Ezekre eddig évente került sor, nemrég viszont úgy döntöttünk, hogy ezentúl kétévente szervezünk nagy kiállítást, a köztes időkben pedig inkább helyi értékekre összpontosítunk. Természetesen a Gaál András-kiállításról sem mondunk le, az jelenleg is megtekinthető” – magyarázta Gyarmati. Megjegyezte, nem gondolják, hogy a Csontváry-kiállítás elérné a Munkácsy-tárlat látogatottságának szintjét, de idén nyáron is több tízezer látogatóra számítanak.
Kömény Kamilla. Krónika (Kolozsvár)

A Csíki Székely Múzeum öt termében a Csontváry-képek
Javában zajlik a Csíki Székely Múzeumban a Csontváry-képek Erdélyben című kiállítás előkészítésének folyamata. Kedden este a 48 Csontváry-kép is megérkezett.
Javában zajlik a Csíki Székely Múzeumban a Csontváry-képek Erdélyben című kiállítás előkészítésének folyamata. Kedden este a 48 Csontváry-kép is megérkezett. Javában zajlik a Csíki Székely Múzeumban a Csontváry-képek Erdélyben című kiállítás előkészítésének folyamata. Kedden este a 48 Csontváry-kép is megérkezett.
Újabb nagyszabású kiállításnak ad otthont a csíkszeredai Mikó-vár, amelynek létrehozói a Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda önkormányzata, a Magyar Nemzeti Galéria, illetve a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI). A múzeum öt kiállítótermében 48 Csontváry-képet hoztak el a szervezők a budapesti Magyar Nemzeti Galériából, a pécsi Csontváry Múzeumból, a miskolci Herman Ottó Múzeumból, a budapesti Kovács Gábor Művészeti Alapítvány által működtetett KOGART-ból, a debreceni Antal Lusztig-gyűjteményből és a szolnoki Damjanich János Múzeumból.
A műtárgyakat a HUNGART nemzetközi műtárgy-szállító cég hozta Csíkszeredába, a szállítmányt Bellák Gábor, a kiállítás rendezője kísérte. A műtárgyakat szerdán kezdték felhordani a kiállítóterekbe – számolt be Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója. Elmondta, rendben felkerültek az alkotások, egyedül a 2,11x2,68 méter nagyságú Magányos cédrus című képet kellett a tornácon keresztül kötelek segítségével felhúzniuk.
A múzeum restaurátorai és Bellák Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze, a kiállítás kurátora, valamint Sárkány József, a Csontváry Múzeum vezetője jelenlétében minden képet sorra kicsomagoltak, és elkészítették az állapotfelmérési jegyzékeket. Jelenleg a kiállítás rendezése zajlik, az öt teremben az előzetesen kialakított rendezői koncepció alapján tematikus egységekbe sorolják a képeket, és elhelyezik.
Gyarmati Zsoltot arról is kérdeztük, hogy milyen feltételek között kell tárolni a nagy értékű festményeket. „A termek mikroklímája teljesen műtárgybarát kell legyen. A képeket 45 és 55 százalék relatív páratartalom között kell tárolni, és 18 és 22 Celsius-fok között kell legyen a hőmérséklet. A legfontosabb, hogy mind a két adatot be kell tartani, és ezek az adatok nem szabad ingadozzanak. A termek be vannak kamerázva, folyamatosan tudjuk követni, hogy mi zajlik, folyamatos őrzés van, tehát teljes biztonságban vannak a műtárgyak.”
Az igazgató, noha a kiállításra kerülő anyag nagy részét már látta, a magángyűjtőktől érkezett képeket még nem. „Ez a kiállítás egyszerűen egy varázslat. Egy álomvilágba csöppen a látogató, azok a gyönyörű színek, a tájak és az egésznek az üzenete egyszerűen csodálatos.”
A kiállítás május 8-ától látogatható.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Megpecsételődött szakmai kapcsolat
A Babeş– Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete és a budapesti Magyar Mezőgazdasági Múzeum tegnap ünnepélyes keretek között írta alá Kolozsváron a két intézmény közötti szakmai, tudományos megállapodást.
A rendhagyó eseményt Nagy Róbert Miklós, az intézet igazgatója nyitotta meg. Elmondása szerint az egyezmény nemcsak hivatalossá teszi az együttműködést, hanem megteremti az együttműködés jogi hátterét is. Hozzátette: közös terveik között nemcsak szakmai kiadványok készítése szerepel, hanem kutatási tevékenységek és szakmai találkozók lebonyolítása, ezek eredményeinek publikálása, pályázatok benyújtása, cserediákok fogadása, stb. A két intézmény közötti eddigi együttműködés során már számtalan pozitív élmény halmozódott fel, ezért szeretnék, ha mind a tanárok, mind pedig a diákok kihasználnák ezt a remek lehetőséget.
Estók János, a múzeum főigazgatója elmondta: eddig két intézménnyel, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, illetve a gödöllői Szent István Egyetemmel írtak alá hasonló egyezményt, és nagy örömükre szolgál a most megkötött újabb együttműködés. Ezt követően az igazgató a két intézmény történetéről mesélt, azt emelve ki, hogy rengeteg a közös szál. Alpár Ignác tervező például fontos szerepet játszott mind a kolozsvári, mind a budapesti intézmény megalakulásában, életében, továbbá Herman Ottó erdélyi gyűjteményeinek jelentős részét a budapesti múzeumban állították ki. Hangsúlyozta: az általa vezetett intézmény több mint 15 ezer állatcsontot és 600 ezernél is több könyvet, köztük Mohács előtti iratokat tár a közönség elé. Zárásként megjegyezte, hogy nagyon nagy szeretettel és szívélyesen fogadják az itteni diákokat, akár kutatóként, akár látogatóként érkeznek.
Kovács Lilla
Szabadság (Kolozsvár)

Emléktáblával tisztelegtek Kolozsváron a madarak atyjának
Herman Ottó munkájának nyomai fellelhetők az Állattani Múzeumban
Sok mai erdélyi magyarnak nincs tudomása arról, hogy újkori történelmünkben ki volt Herman Ottó.
Sokatmondó az emléktábla szövege: Herman Ottó (1835–1914) zoolog, zoológus, zoologe
A neves természettudós, zoológus, néprajzkutató, régész 1864–1871 között az Erdélyi Múzeum-Egylet által létrehozott kolozsvári Állattár munkatársaként dolgozott. Az intézmény jogutódja a ma is működő Állattani Múzeum, amelynek alapításához Herman Ottó gyűjtései és tudományos tevékenységei meghatározóan hozzájárultak, gyűjteményének egy része jelenleg is megtekinthető az intézményben. A felvidéki születésű, szász eredetű tudós pozitívan viszonyult az 1848–49-es forradalomhoz és szabadságharchoz, majd a kiegyezést követően sokrétű tudományos építőmunkát végzett. Életművének megőrzése érdekében tegnap az Állattani Múzeum épületének előcsarnokában emléktáblát avattak. Az ünnepi eseményen és az azt követő tanácskozáson hazai és magyarországi intézetvezetők, kutatók, oktatók vettek részt.
Szabadság (Kolozsvár)

A pelikán jegyében a Duna-deltában
Beszélgetés a 75 éves Kiss J. Botond biológussal, szakíróval, deltakutatóval
1965-től a Duna-delta Múzeum, majd a Duna-delta Kutatóintézet ornitológus szakembere Tulceán. 1990 óta a Duna-delta Bioszféra Rezervátum Őr- és Ellenőr Testületét vezette. A Romániai Madártani Társaság, a Romániai Vadászati Társaság és az NGO Group Pro Delta alapító tagja.
– Hogyan lett biológus?
– Szeretném hinni: annak születtem. Édesanyám fejlesztette ki bennem a természetszeretetet. A magyardécsei templom 1765-ös építésű szószékkoronáján – amely alól egy igaz ember, édesapám 46 évig hirdette az Igét – ott a mellét föltépő, faragott pelikán három fiókájával. Gyermekként ez ragadott meg, nem az átvitt, szimbolikus értelme, hanem a madár különössége. Utánaolvastam, néztem a kevés dokumentumfilmet, ami élőhelyéről, a Duna-deltáról készült, kerestem a találkozást. Aztán megkaptam a lehetőséget, otthagytam a katedrát meg Erdélyországot, és életem a pelikán jegyébe fordult. Olyannyira, hogy a kutatóintézet címerén – ahonnan kiöregedtem – ott van a gödény. A később megszülető Őr-és Ellenőrtestületnek én terveztem a szolgálati jelvényét. Ez egy, a delta fölött átrepülő pelikán. Sok terepmunkám és tanulmányom fűződik hozzá, valaha tán könyvet is írok róluk…
– Tudtommal most is dolgozik, túl a 75-ön is aktív.
– Bedolgozom még az Intézetbe, rövid szerződésekkel, félállásban. Aiszóposz azon morálja, miszerint az öreg oroszlánnak már nincs barátja, nem minden esetben érvényes. Jó tanítványokat neveltem – most segítem a harmadik volt inasom doktorálását –, nem sietnek, hogy véglegesen kimarjanak, az ifjú farkas szindróma az adott esetben nem túlságosan éles; talán jó az öreg a háznál. Ebben az is benne van, hogy kemény önéletrajzzal rendelkezem, amely a benyújtott pályázatok elbírálásánál pontokat, több esélyt eredményezhet. Az is számba vehető, hogy életem során számos szakmabelivel alakítottam ki közvetlen, jó kapcsolatot. Ami nyomaszt, a nagy információáradat, amellyel hosszú távon képtelen vagyok megbirkózni, no meg a kutatási témák orientációja. Annak idején az egyetemről táplálkozásbiológiai érdeklődéssel távoztam, ez a témakör olyan félszáz publikációmban tükröződik. Akkoriban minden élőlényről azt kérdeztük: mit eszik, hasznos-e vagy káros?
– Herman Ottó már a múlt század elején megírta: „nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van”...
– A hetvenes években divatba jöttek a magatartáskutató kérdések, majd a századforduló után, az uniós fölzárkózás kezdetén a biológiai sokféleség fölleltározása, amely a védterületek kijelöléséhez, majd a kezelési stratégiák kidolgozásához és a hatástanulmányok elkészítéséhez szükséges. Szakmánkban manapság talán az egészségüggyel kapcsolatos, alkalmazott biológiai projektekkel lehet eredményesebben érvényesülni – a döntéshozók érzékenyek az ilyenekre –, mert az írott és elektronikus sajtó folyamatosan ijesztgeti a társadalmat valami világméretű nyavalyával. Ennek leküzdése rengeteg pénzbe kerül. Gondolom, nem vagyok elég rugalmas az új szemlélethez, így alakul ki az emberben a szükségtelenség érzése, és tudatosodik a törvény: aminek van kezdete, annak van vége is, és valamikor mindent abba kell hagyni… Ergo: a tudományos munkát is! Nem akarok elszakadni a természettől, levegőzni járni a városi parkokba, gyarló közszolgáltatások örökös kiszolgáltatottja lenni – nos, ebben a gondolatkörben vásároltam és hozattam rendbe egy nádfödeles, vályogfalú, öreg parasztházat a lagúnák partján, fafűtéssel, vízzel a kútból, szőlővel-gyümölcsössel, zöldségessel, no meg deszkabudival a kert sarkában. Még az utca neve is predesztinált: Darvak utcája. Kicsiny menedék, ahová jó visszavonulni az egyre inkább rohanó világ elől. A részidős munkán kívül csak bevásárolni, hivatalos dolgokat intézni járunk be a városba. Nincs úgynevezett társadalmi életünk. Az ember homo ludens: játszó ember. Vénségére mit játszhat a magyardécsei születésű-neveltetésű Kiss J. Botond, aki mindig játszó embernek szerette volna tudni magát? Azon a szűk félhektáron 350 szőlőtőke, no meg legalább két tucat faj gyümölcstermő fám és cserjém van. Köztük szokatlanabbak is: pl. jujuba, füge, kaki, gránátalma, naspolya, gozsi, szelídberkenye stb. A híres gyümölcstermesztő faluban töltött gyermekkor emlékeire ráépülnek az újabb világhálós ismeretek. Ások, ültetek, metszek, oltok-szemzek – mindez állandó elfoglaltságot ad, feleségemmel együtt. Haszonállatot nem tartunk, a helybéliekkel legfeljebb köszönő viszonyban vagyunk. Nem olyanok, mint akiket Magyardécsén gyermekkoromban vagy Havadon tanárként megismertem. Itt a parasztember majdhogynem elfelejtett dolgozni, gazdálkodni. Egy kis halorzás a Razelm vizein, járulék a részibe kiadott földek után, sokan hektáronként kótyavetyélik el a kolhozból visszakapott tulajdonukat, s a kocsma körül mindig van forgalom... No meg ott a társadalmi segély is. Akkor meg minek dolgozni?! Nem célzatosan, inkább véletlenül kapta a helyhatóságtól az utca a nevét, ahol a templom meg két kocsma áll: Kultúra utcája. Igaz, van ott kultúrház is, de elsődlegesen csak arra szolgál, hogy lagzik alkalmával kibéreljék. A „szellemi központ” tulajdonképpen a italkimérés. Erre nem látni egy rendesen visszanyesett gyümölcsfát, simára kefélt szőrű tehenet. Miről beszélhetünk a szomszédokkal? Helyi értelmiség alig van, legtöbbjükkel legfeljebb illogatni lehetne, magunkra vagyunk az asszonnyal. Mindent magunknak kell elvégeznünk; segítséget, illetve napszámost még a favágáshoz sem kapni. Aki vadfát hoz az erdőből, beoltja, neveli, gondozza, az szeretné hinni, hogy lesz még holnap, tán holnapután is… Tehát nem vagyok elveszve, a telken belül mindig van tennivaló, ha nem a gyümölcsösben, akkor a barkácsműhelyben vagy a szeszlepárlóban. S ha bemegyek szűkre szabott szobácskámba, ott a mai technika általam legtöbbre becsült megvalósítása: a világhálóra kapcsolt komputer. Az interneten pedig rengeteg ismeret, olvasnivaló, olyan könyvek, amelyek eddig kimaradtak, számomra hozzáférhetetlenek voltak. Tájékozódni lehet, a kollégák éppen mit publikáltak, milyen projekteken dolgoznak... Sőt, néha az írás is megy, bár lényegesen nehezebben, mint egy tudományos kutatóintézetben. De mit írna az ember vénségére? Publikációim jegyzékében körülbelül 330 cím van, ezek nyomtatásban is megjelent szakcikkek, és pár könyv is. Nem igazán töröm magam, hogy újabbakat hozzak létre, már nem szükséges bizonyítanom. Sokáig álmodoztam, hogy milyen jó könyvet hozok össze nyugdíjazás után. A címe ez lenne: A Nagy Kaland árnyékában. Azért kaland, mert elég hányatott, néha kalandos életem volt. De mi volt az én életsorsom pl. gróf Teleki Sámueléhez képest?... Az volt a nagy kaland, a világtérkép utolsó nagy, fehér foltjának fölszámolása Afrika mélyén! De nem elégedetlenkedem, nekem ennyi jutott. Legalább deltai fél évszázadom kissé összeolvad Románia biológiatörténetével.
És kinek is írjon az ember? A könyvolvasók lassan kikopnak társadalmunk korösszetételéből, a fiatalabbak, elsősorban a gyerekek az elektronikus fölszerelések rabjai. Őket már nem igazán érdekli a nyomtatott betű. Az Indiáról szóló könyvem jut eszembe, amelynek nem volt kellő reklámja, terjesztője – így a példányok zöme most is ott porosodik Szabó Mártánál Udvarhelyen. A Didaktikai és Pedagógiai Kiadónál megjelent utóbbi kötetem, a Suttog a természet sem volt nagy durranás, bár örömömre több erdélyi magyar iskolába eljutott. Mostanában tematikus előadásokat tartani sem hívogatnak, bár szívesen mesélnék, például a dél-afrikai Krüger Parkról, dúsabb hallgatóság körében.
A deltáról viszont nem akarok beszélni, mert sírva fakadnék a hallgatóság előtt, és az ilyen reakció az én koromban már nem áll jól. De azért nem érzem teljesen haszontalannak életemet, legalábbis, ameddig tart az egészségem.
– Miért mondja, hogy sírni tudna érte, hát nem egy szép, számos élőlénynek otthont adó rezervátumról van szó?
– Legyen bár pusztába kiáltott szó, megpróbálom röviden összefoglalni. Bioszféra védterület vagyunk, helyi lakossággal, jelentős gazdasági hatású turizmussal, komoly érdekeltséggel az ipari jellegű halászatban, közlekedésben, mezőgazdaságban. De ki ellenőrzi, foganatosítja a zömében helyes törvényes rendelkezést? Az Őrtestület ma már csak egy halványodó legenda, a most meglévő szervek közül pedig csak az Ökológiai Gárda mutat föl látványosabb eredményt. A többiek hathatóssága kérdéses. Én nem a Delta Force-ba való újratelepítést látom megoldásnak, hanem visszamenni a 1990-es évek elvárásaihoz. Hogy a testület ne a Természetkezelőség mostohagyereke legyen, hanem ismét önálló intézmény, ahogyan megálmodtuk. Sokszor elmondtam, többször megírtam ezt a receptet, most csak megismétlem. Példa: a nagy ichthyológus, a román halászat hajdani megszervezője, Grigore Antipa idején egytucatnyi válogatott őrből álló testülettel – evezős ladikjaikkal – delta-szerte sikerrel képviselték a törvényt. Másik, igen fontos dolog a védett terület kormányzójának személye. Annak idején nagy örömmel fogalmaztuk meg: a védterület főnöke ne legyen valami igazgatócska, hanem a terület nemzetközi jelentőségét tükröző, legalább helyettes államtitkár rangú kormányzó, akinek kinevezését a Román Tudományos Akadémia is akkreditálja. Nos, ez utóbbi kitétel már az első törvényátrendezéskor megbukott, politikai leosztás lett belőle. Az eredményt a kormányzó személye körül tavaly nyáron kipattant botrány is tükrözi: kiderült, hány milliócska euróért cserélt gazdát a kormányzói szék, egy üzletembernek álcázott maffiafőnök érdekében. Ma sem tudni biztosan, milyen házi feladattal jött a három hónapos mandátumra kibérelt kormányzó. Nagyon kemény, alaposan fölkészült szakember kellene ide, aki jól adminisztrál, nem kötik csoport- vagy egyéni érdekek, vigyáz a rendelkezések betartására, és tartja hátát az embereiért. De ki lenne ez a Grál-lovag, aki – a konjunktúra ismeretében – lecserélhetné a mostani főnököt?
Sok mindent kellene és lehetne tenni itt, például rendezni a deltai közlekedést. Ugyanakkor hiányzik az ellenőrző szerv. De ha lenne is, nincs megszabva a szabálytalanságért kiróható büntetés. Ott van a delta érintetlenségének földarabolása, a titkon fölhúzott halásztanyák, törvénytelenül besettenkedő remetelakok, turisztikai objektumok, az aggasztó méretű orvhalászat meg a vadkempingezés. Nem a természetes vízháztartás érdekében, hanem turisztikai meggondolásból végzett mederkotrások, a lecsapolt, alacsonyan fekvő területek mezőgazdasági területté való átalakítása, a helyhatósági rendeletek, amelyek megengedik a törvények áthágását. Például a védett madártelepek turisztikai objektummá való átalakítását, a kolóniákban pedig – legalább szemszúrásból – megkötéssel csak max. 5 km/óra sebességgel lehessen közlekedni. Pedig nem volna szabad bemenni sem 5, sem 55 km-es sebességgel, mert a törvény tiltja. A prefektus – persze, csak szóban – megengedte a turisztikai cégeknek… Külön könyvet lehetne mindezekről írni, de kinek és miért? A politika a gazdasági érdekek emanációja, a törvényhozó politikus pedig az üzletember kreatúrája. Ismét a pusztába kiáltó szó parabolája: a kilátástalanság.
Nos, ebben a helyzetben kell a pelikán jegyéből visszahúzódnom megint a jó öreg oroszlánéba, amely alatt születtem, és örülnöm, hogy vénségemre nem érem meg szeretett Duna-deltám végnapjait. Szomorú dolgok ezek, de ha már kérdezett, én őszintén, tapasztalataim alapján válaszoltam.
SZÉKELY FERENC / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Brassai Sámuel polihisztor francia vendége
Már évekkel ezelőtt olvastam Lászlóffy Aladártól a Házsongárd című gazdag tartalmú könyvet, amely 1989-ben jelent meg a Helikon Kiadónál, készült Békéscsabán a Kner Nyomdában. A tehetséges, művelt szerző sorra bemutatja a Házsongárdban pihenő erdélyi tudósokat, írókat, képzőművészeket, színművészeket, zenészeket.
Brassai Sámuel (17979–1897) polihisztor értékeinek, érdemeinek olvasásakor figyeltem fel francia vendégének a fogtisztítási, fogkezelési módjára. Az alábbiakban főként ezt igyekszem kifejteni, de szót ejtek a kolozsvári tudós sokoldalú érdeklődéséről, rendkívül gazdag ismereteiről és társadalmi kapcsolatairól is. Brassai szellemi eredményeiről az alábbiakat olvashatjuk: „… elvitathatatlan, hogy az esztétika, a csillagászat, a pénzügy s a matézis, a zene s a logika, a történelem s a muzeológia egyaránt köszönhet neki valami gazdagítót. Bírálatai, polémiái eszmebőséget sugároznak. Európát járt világfi, aki a dámanemzedékek szemében, szalonjaiban ő volt az ellenállhatatlan agglegény”. Napirendje saját maga iránt szigorú és kitűnő beosztású. „Reggel hatkor már talpon volt, s legott a zongorához ült, voltak neki szerelmetesei: Beethoven, Muzio Clementi, Mozart, Chopin és mások. Aki muzsikus csak odavetődött, az mind elragadtatva távozott abból a kis kerti szállásból. De micsoda esték voltak azok, itthon, mikor egy-egy híresség remekül muzsikált, még trakta is volt a kis kerti lakban (a Monostori úti otthonában).” Jó barátja volt Brassainak Herman Ottó természettudós, így ő is gyakran jelen volt a külföldről érkezett hírességek fogadásán, szereplésén és a meghitt beszélgetéseken. Brassainak mindenese, inasa volt János, aki felszolgálta az ételeket, italokat. Egyik alkalommal János az alábbiakat mesélte el Herman Ottónak: „Hát kérem, tekintetes uram, mikor tegnap a pástétomot ették, az a francia háromszor is kiszaladt a konyhába, belenyúlt a szájába, és szemünk láttára kitette mind a harminckét fogát a tenyerére, megmosta kefével, visszatette, visszament és tovább evett. (Mindez 1865–1870 között történt.) Ha pedig magamfajta szegény embernek fájdul meg a foga, elmén Póka borbélyhoz, az meg a fájós fogánál fogva háromszor is körülhurcolja, hogy szikrát hány a szeme, a tetejébe pedig még ötven krajcárokat is megvesznek rajta… Miért nem jut a szegény székelynek is olyan kijáró fogazat!” Lászlóffy évet nem említ a francia vendég ottjártáról. De mi tudjuk Huszthy Sándor tanulmányából – Herman Ottó a kolozsvári múzeumban (1864–1871). A Herman Ottó Múzeum évkönyve XI. k. Miskolc, 1972 –, hogy az alcímben szereplő években kutatott a mezőségi tavaknál, a Székelyföldön, és megfigyeléseit, vizsgálatainak eredményeit közzétette Kolozsváron. Csak 1871-ben távozott Budapestre. Tehát amit János, az inas újdonságként elmondott Herman Ottónak, az ezelőtt 147-150 évvel történt. Az inas tájékoztatásából az is kiviláglik, hogy akkor még Kolozsváron is csak borbélyok foglalkoztak fogproblémákkal. Ezt az erdélyi orvostörténet is megerősíti. A francia vendég fogprotézise, annak kezelése-gondozása teljesen friss jelenség volt Erdély fővárosában. A XXI. század olvasója megtudhatta a fentiekből, hogy a fejlett nyugat-európai országokban (például Franciaországban) már ezelőtt 150 évvel, talán korábban is tudták pótolni a hiányzó fogakat, fogsorokat. Kelet-Európában, Erdélyben csak évtizedek múlva vált ismertté a fogtechnika. Dr. Veér Győző fogorvos tájékoztatásából tudom, hogy Magyarországon dr. Árkövy József általános orvos vállalt úttörő szerepet a fogorvoslás kidolgozásában. Az ő kísérletei nyomán vált külön tudományággá a sztomatológia, ennek fogalmát ő vezette be az orvosi szaknyelvbe. Miből lehetett a vendég fogprotézise? Erre a kultúrtörténeti, technikatörténeti kérdésre dr. Veér Győző fogorvossal együtt kerestük a választ. A tapasztalt fogorvos úgy véli, hogy a francia vendég protézise ezelőtt 150 évvel kaucsukból lehetett. Ennek a szerves anyagnak voltak olyan tulajdonságai, amelyek alkalmassá tették fogsor készítésére. Nyomban elővette a lexikont, és megnézte, mit mond a tudomány a kaucsukról. A szócikk részletesen tárgyalja a kérdést, itt most csak a minket érdeklő sajátosságokat emelem ki: – Európában az 1600-es évek közepétől ismerik; – fontos ipari szerves anyag, kb. 500-féle felhasználása ismert. Engem érdekelt a név eredete és jelentése, sorra megnéztem a szótáraimat.
A Magyar értelmező kéziszótárban ezt találtam: kaucsuk – 1.) (Trópusi) fák tejszerű nedvéből kivonható képlékeny szerves vegyület. Nyers kaucsuk. Ebből vulkanizálással készült rugalmas, kemény anyag. 2.) rég Gumi (jelentése is volt). Indián eredetű szó, a spanyol nyelv közvetítésével terjedt el az európai nyelvekben; kaucsukfa – sok kaucsukot szolgáltató, a kutyatejjel rokon forró égövi fa (Hevea brasiliensis) ültetvény. Kaucsukfából álló nyers kaucsukot termelő ültetvény. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárából megtudhatjuk, hogy a kaucsuk nemzetközi szó, végső forrása valamelyik dél-amerikai indián nyelv, a perui indián cauchuc ugyanazt jelenti. A spanyol nyelvben 1653 óta fordul elő. Szélesebb körben Ch.- M. de la Condamine (1701–1774) francia tudós dél-amerikai útja után terjedt el a 18. század derekán. A magyarba a németből kerülhetett át. Az Erdélyi magyar szótörténeti tár VI. kötetének 260. oldalán ezt találjuk: kaucsuk – kalosli ’sárcipő, kalucsni jelentésben fordul elő először 1866-ban; Két pár kaucsuk kaloschli szövegben. Úgy gondolom, hogy most már többet tudunk a szóban forgó szerves vegyület sajátosságairól és sokféle felhasználásáról.
Márton Béla / Népújság (Marosvásárhely)

Százéves a Vasszékely
Balázs Árpád szerkesztő, újságíró és a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezete kezdeményezésére, a székelyudvarhelyi Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának kórusa részvételével vasárnap emlékeztek meg a Vasszékely szobor avatásának százéves évfordulójáról. Az eredetit Erdélyi István őrmester tervezte, Hermann Ottó szakaszvezető, Rózsa Géza tizedes és Sipos Jenő honvéd faragta, akik mindannyian a 82-es gyalogezredben szolgáltak. A szobor eredetije fából volt, kívülről fémlemezek borították. Ezt az emléket az Ojtozi-szorosnál lezajlott csatákban elesett bajtársaik tiszteletére készítették.
Az 1917. december 8-án tartott avatóünnepségen József Ferenc főherceg, a hadsereg és több vármegye magas rangú küldöttsége is jelen volt. Az impériumváltást követően a román katonák elpusztították (1919). A tér 1941-es átépítésekor a szobor felett álló pagodát is elbontották. Akkor – a háborús ínség miatt – nem volt lehetőség új szobor felállítására. Néhai Ozsvát Pál oktatómester, televíziós operatőr, fotográfus kezdeményezésére a kilencvenes években gyűjtést indítottak az új bronzszoborra, amely 2000. március 15-re készült el Szabó János szobrászművész tervei alapján. Az eltelt több mint másfél évtizedben a Vasszékely ismét a méltó helyen áll, emlékeztet a hősökre, s mélyen beivódott a helyiek és az Udvarhelyre látogatók tudatába. Simó Márton / Hargita Népe (Csíkszereda)