Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Herepei Ádám
2 tétel
2010. december 3.
Főhajtás a nagyenyedi református sírkertben
2010. november 21-én emlékező istentisztelet után került sor a 215 éve az enyedi református temetőben nyugvó zabolai I. Kováts József (1732—1795) filozófia- és matematikaprofesszor, valamint Herepei Ádám (1756—1814) históriaprofesszor és jeles szónok felújított síremlékének avatójára.
A ködfátyol lepte legendás sírkertben, a ,,súlyos nevű professzorok" nyugvóhelyénél számos, múltunkat tisztelő enyedi, kolozsvári, dévai ünneplő jelenlétében zajlott le az egyszerűségében is megható megemlékezés, amelyen Rácz Levente, a Dr. Szász Pál Egyesület elnöke ismertette a két professzor termékeny életét és munkásságát, majd Szőcs Ildikó, a Bethlen Kollégium igazgatója mondott köszöntőt. A két szakszerűen felújított síremléknél a kegyelet koszorúját helyezte el Szücs Zoltán kolozsvári magyar konzul, az enyedi református és unitárius egyház, a Bethlen Kollégium, a Fehér Megyei RMDSZ és a Dr. Szász Pál Egyesület képviselője. A rendezvényen részt vett Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadója, Herepei Ádám oldalági rokona is. Herepei Ádámnak magas, az ég felé törő, felül egykor fej alakú gömbben végződő sírköve még áll a temető nyugati részén, eldugott helyen, de az alsó, hasáb alakú része már málladozik... A ,,sírkő" déli, völgy felé néző oldalára sugaras nap van bevésve, amely az örök életet és annak a sötétség fölötti diadalát jelképezi. Vagy talán napkeletet, ahová híres tanítványa elindult az őshaza felkutatására — írja Vita Zsigmond a nyolcvanas évek elején megjelent tanulmányában. Kertész József volt enyedi diák 1929-ben kiadott, Hazajáró lelkek — nagyenyedi képek című, művelődéstörténeti szempontból is értékes könyvében közli Herepei Ádám sírkövének veretes feliratát. Az évtizedek folyamán nagyon megkopott, nehezen olvasható, ékes magyar sírfelirat most, közel két évszázad múlva így szól hozzánk: Maradéki, betsüld emlékezetit, tanitása az eltölt idöt esmertette, a jelen való állása okait magyarázta. Ékesen szollása beszédét foganatossá, a papi cathedrát kedvessé tette, a n. enyedi fő iskolában XXIV esztendők alatt nevelvén fiakat a hazának. Az élet LVIII-ikába elnyugodott MDCCCXIV-ben. Emlékezetit baráti, tanítványi tisztelik. Herepei Ádám 1790-től haláláig az enyedi kollégium történelem-, költészettan-, classica literatura-, politika- és retorikaprofesszora. Feltételezhetően jelen volt Kőrösi Csoma Sándor felvételénél, ő ismerhette fel a tizenöt éves székely legényke kiváló szellemi adottságait. Rendkívüli népszerűségére és nagy hatására utal Hegedűs Sámuel, Herepei tanítványának és utódjának megállapítása: Kőrösi serdülő ifjúságában az enyedi kollégiumban a históriai tudományok különös kedvességben voltak, mit a derék professor Herepei Ádámnak lehetett tulajdonítani. Váró Ferenc iskolatörténetében így jellemzi nagy elődjét: Valószínűleg az ő leckéi ébresztették Kőrösi Csoma Sándorban az ábrándos elhatározást, hogy az ős magyar haza fölkeresésére induljon. Kőrösi Csoma Sándor egész őstörténeti felfogásának kialakulásában és ujgurokra vonatkozó ismereteiben neki lehetett döntő szerepe, hiszen diákoskodása idején Herepei tanította történelemre. Kortársai egyöntetűen kiemelik — állapítja meg Csetri Elek —, hogy Herepei nem a történelem eseményeit tanította, hanem a történelem lelkét ragadta meg, elbűvölően érdekes és színes előadásokat tartott. Sajnos, kéziratban maradt művei az 1849-es vérengzés alkalmával megsemmisültek. Herepei Ádám 1814 szeptemberében halt meg Nagyenyeden. Sírja fölé Baczkamadarasi Kis József, a hálás tanítvány emelt szép emléket, amelyet sok évtizedes fogságából szabadított ki ez év áprilisában a múltjára büszke enyedi polgárok és diákok egy kis csoportja. A súlyosan megrongált sírköveket a Dr. Szász Pál Egyesület újíttatta fel a Szülőföld Alap támogatásával. JÓZSA MIKLÓS, Nagyenyed, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. november 21-én emlékező istentisztelet után került sor a 215 éve az enyedi református temetőben nyugvó zabolai I. Kováts József (1732—1795) filozófia- és matematikaprofesszor, valamint Herepei Ádám (1756—1814) históriaprofesszor és jeles szónok felújított síremlékének avatójára.
A ködfátyol lepte legendás sírkertben, a ,,súlyos nevű professzorok" nyugvóhelyénél számos, múltunkat tisztelő enyedi, kolozsvári, dévai ünneplő jelenlétében zajlott le az egyszerűségében is megható megemlékezés, amelyen Rácz Levente, a Dr. Szász Pál Egyesület elnöke ismertette a két professzor termékeny életét és munkásságát, majd Szőcs Ildikó, a Bethlen Kollégium igazgatója mondott köszöntőt. A két szakszerűen felújított síremléknél a kegyelet koszorúját helyezte el Szücs Zoltán kolozsvári magyar konzul, az enyedi református és unitárius egyház, a Bethlen Kollégium, a Fehér Megyei RMDSZ és a Dr. Szász Pál Egyesület képviselője. A rendezvényen részt vett Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadója, Herepei Ádám oldalági rokona is. Herepei Ádámnak magas, az ég felé törő, felül egykor fej alakú gömbben végződő sírköve még áll a temető nyugati részén, eldugott helyen, de az alsó, hasáb alakú része már málladozik... A ,,sírkő" déli, völgy felé néző oldalára sugaras nap van bevésve, amely az örök életet és annak a sötétség fölötti diadalát jelképezi. Vagy talán napkeletet, ahová híres tanítványa elindult az őshaza felkutatására — írja Vita Zsigmond a nyolcvanas évek elején megjelent tanulmányában. Kertész József volt enyedi diák 1929-ben kiadott, Hazajáró lelkek — nagyenyedi képek című, művelődéstörténeti szempontból is értékes könyvében közli Herepei Ádám sírkövének veretes feliratát. Az évtizedek folyamán nagyon megkopott, nehezen olvasható, ékes magyar sírfelirat most, közel két évszázad múlva így szól hozzánk: Maradéki, betsüld emlékezetit, tanitása az eltölt idöt esmertette, a jelen való állása okait magyarázta. Ékesen szollása beszédét foganatossá, a papi cathedrát kedvessé tette, a n. enyedi fő iskolában XXIV esztendők alatt nevelvén fiakat a hazának. Az élet LVIII-ikába elnyugodott MDCCCXIV-ben. Emlékezetit baráti, tanítványi tisztelik. Herepei Ádám 1790-től haláláig az enyedi kollégium történelem-, költészettan-, classica literatura-, politika- és retorikaprofesszora. Feltételezhetően jelen volt Kőrösi Csoma Sándor felvételénél, ő ismerhette fel a tizenöt éves székely legényke kiváló szellemi adottságait. Rendkívüli népszerűségére és nagy hatására utal Hegedűs Sámuel, Herepei tanítványának és utódjának megállapítása: Kőrösi serdülő ifjúságában az enyedi kollégiumban a históriai tudományok különös kedvességben voltak, mit a derék professor Herepei Ádámnak lehetett tulajdonítani. Váró Ferenc iskolatörténetében így jellemzi nagy elődjét: Valószínűleg az ő leckéi ébresztették Kőrösi Csoma Sándorban az ábrándos elhatározást, hogy az ős magyar haza fölkeresésére induljon. Kőrösi Csoma Sándor egész őstörténeti felfogásának kialakulásában és ujgurokra vonatkozó ismereteiben neki lehetett döntő szerepe, hiszen diákoskodása idején Herepei tanította történelemre. Kortársai egyöntetűen kiemelik — állapítja meg Csetri Elek —, hogy Herepei nem a történelem eseményeit tanította, hanem a történelem lelkét ragadta meg, elbűvölően érdekes és színes előadásokat tartott. Sajnos, kéziratban maradt művei az 1849-es vérengzés alkalmával megsemmisültek. Herepei Ádám 1814 szeptemberében halt meg Nagyenyeden. Sírja fölé Baczkamadarasi Kis József, a hálás tanítvány emelt szép emléket, amelyet sok évtizedes fogságából szabadított ki ez év áprilisában a múltjára büszke enyedi polgárok és diákok egy kis csoportja. A súlyosan megrongált sírköveket a Dr. Szász Pál Egyesület újíttatta fel a Szülőföld Alap támogatásával. JÓZSA MIKLÓS, Nagyenyed, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 15.
Dóczyné Berde Amál leányának nagyenyedi emlékezései
Dóczyné Berde Amál (1886–1976) Berde Mária író, költő, tanár nővére. Gyermekkorától kezdve rajzolt és festett. Tanítóképzőt végzett, tanító, majd rajztanárként működött az enyedi kollégiumban. Művészeti tanulmányokat folytatott Münchenben. Stílusának kialakulását a nagybányai festőiskola mesterei, Réti István és Thorma János határozták meg. Témája az erdélyi falu. Bejárta a Székelyföldet, Kalotaszeget, Torockót. Ezeken az utakon szerzett élményeit vászonra rögzítette.
De nemcsak megfestette, hanem meg is írta benyomásait, megfigyeléseit, és ezeket korabeli napilapokban tette közzé. Egyik legjelentősebb cikke „Az erdélyi magyar népművészet lelke” (Keleti Újság, 1939), amelyben Torockót, Kalotaszeget és a Székelyföldet ismerteti kellő szakértelemmel. „Kőrösi Csoma Sándor indulása” című festményét 1956-ban adományozta megőrzés végett az enyedi Bethlen Könyvtárnak. Vajon a felújítási munkálatok befejezése után is – amelyek már régóta esedékesek – ott fog maradni az olvasóterem falán, hasonlóan fontos és értékes történelmi alkotások (festmények, szobrok) társaságában (Bethlen Gábor, Apafi Mihály, gr. Mikó Imre, Apáczai Csere János, Hegedüs Sámuel, Ajtai Abód Mihály, Herepey Ádám stb.), hogy a kutatók, látogatók továbbra is megtekinthessék?
Születésének 130., halálának 40. évfordulóján leánya, Dóczy Aglent Gaál Ferencné visszaemlékezéseivel adózunk a jeles enyedi és erdélyi művésznő emlékének.
*
„Édesanyám 1913-ban Münchenben a Debsitz-féle festőiskolát látogatta. Párizsban 1925-ben volt, erre már halványan én is emlékszem. Szép kis napernyőt hozott nekem, és nyári kesztyűt, ez addig nem volt divat a Bethlen utcai gyermekek között. A gyermekek aranyköpéseiről szóló kis füzetben azt olvasom, hogy Feri bátyámat kitúrtam édesanyám öléből, amikor Münchenből hazajőve ölbe vette őt. Ezek szerint a húszas évek elején is járt ott; emlékszem, mesélt róla, hogy hogyan romlott ott a pénz. A Réti István könyvében szerepel édesanyám neve a növendékek között. 1923. jan. 9-én keltezett Thorma János leveléből idéz E. Szabó Ilona a retrospektív kiállítás (1971. ápr. 5–25) prospektusában, tehát valószínű 1924-ben tanulhatott ismét Münchenben. A családi levelezést sok újságcikkel, kritikával együtt átadtam a Ref. Egyházkerület levéltárának, ők vitték el Elluséktól az anyagot. Találtam rajzot: München 1923 keltezéssel, tehát bizonyos ez az évszám. Aglent.”– írja Debrecenből Vita Zsigmondhoz intézett levelében 1981. február 23-án.
Ugyancsak Debrecenből 1983. május 11-én az alábbi levelet küldi az enyedi címzettnek:
„A legősibb ősök lakhelyéről, vagyis, hogy Ónodi Weres Károly és felesége, Szatmári Mester Amália hol laktak Enyeden, nem tudom. Erről nem esett szó nagyanyám hosszú, 94 évi élete során. Azt tudom, hogy a Berde Sándor családja a Tövis utcában kezdte enyedi életét, innen járt a két kicsi, Mária és Károly óvodába. Amál már a szász iskolába. Mint özvegyasszony vette meg nagyanyám a Várszeg utca 61. szám alatti házat. A Tövis utcában, ha a katolikus temetőbe mentünk, mesélt a Bocz főorvosékkal tartott szoros barátságról, a feleség Hermin néni volt, a sírkövén egy angyal volt kifaragva, ez nekem, mint gyermeknek, nagyon tetszett, s én második nevemnek a Hermint kaptam, mindig nagy szeretettel emlegették nálunk a melegszívű, segítőkész asszonyt. Nagyanyám hosszú, ám nem könnyű élete a Barcaságban folyt le, kivéve azt a húsz évet, amit Amál leánya és Dóczy Ferenc veje házánál töltött, vezetve azt és nevelve az unokákat. E házban halt meg 1952-ben.
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)
Dóczyné Berde Amál (1886–1976) Berde Mária író, költő, tanár nővére. Gyermekkorától kezdve rajzolt és festett. Tanítóképzőt végzett, tanító, majd rajztanárként működött az enyedi kollégiumban. Művészeti tanulmányokat folytatott Münchenben. Stílusának kialakulását a nagybányai festőiskola mesterei, Réti István és Thorma János határozták meg. Témája az erdélyi falu. Bejárta a Székelyföldet, Kalotaszeget, Torockót. Ezeken az utakon szerzett élményeit vászonra rögzítette.
De nemcsak megfestette, hanem meg is írta benyomásait, megfigyeléseit, és ezeket korabeli napilapokban tette közzé. Egyik legjelentősebb cikke „Az erdélyi magyar népművészet lelke” (Keleti Újság, 1939), amelyben Torockót, Kalotaszeget és a Székelyföldet ismerteti kellő szakértelemmel. „Kőrösi Csoma Sándor indulása” című festményét 1956-ban adományozta megőrzés végett az enyedi Bethlen Könyvtárnak. Vajon a felújítási munkálatok befejezése után is – amelyek már régóta esedékesek – ott fog maradni az olvasóterem falán, hasonlóan fontos és értékes történelmi alkotások (festmények, szobrok) társaságában (Bethlen Gábor, Apafi Mihály, gr. Mikó Imre, Apáczai Csere János, Hegedüs Sámuel, Ajtai Abód Mihály, Herepey Ádám stb.), hogy a kutatók, látogatók továbbra is megtekinthessék?
Születésének 130., halálának 40. évfordulóján leánya, Dóczy Aglent Gaál Ferencné visszaemlékezéseivel adózunk a jeles enyedi és erdélyi művésznő emlékének.
*
„Édesanyám 1913-ban Münchenben a Debsitz-féle festőiskolát látogatta. Párizsban 1925-ben volt, erre már halványan én is emlékszem. Szép kis napernyőt hozott nekem, és nyári kesztyűt, ez addig nem volt divat a Bethlen utcai gyermekek között. A gyermekek aranyköpéseiről szóló kis füzetben azt olvasom, hogy Feri bátyámat kitúrtam édesanyám öléből, amikor Münchenből hazajőve ölbe vette őt. Ezek szerint a húszas évek elején is járt ott; emlékszem, mesélt róla, hogy hogyan romlott ott a pénz. A Réti István könyvében szerepel édesanyám neve a növendékek között. 1923. jan. 9-én keltezett Thorma János leveléből idéz E. Szabó Ilona a retrospektív kiállítás (1971. ápr. 5–25) prospektusában, tehát valószínű 1924-ben tanulhatott ismét Münchenben. A családi levelezést sok újságcikkel, kritikával együtt átadtam a Ref. Egyházkerület levéltárának, ők vitték el Elluséktól az anyagot. Találtam rajzot: München 1923 keltezéssel, tehát bizonyos ez az évszám. Aglent.”– írja Debrecenből Vita Zsigmondhoz intézett levelében 1981. február 23-án.
Ugyancsak Debrecenből 1983. május 11-én az alábbi levelet küldi az enyedi címzettnek:
„A legősibb ősök lakhelyéről, vagyis, hogy Ónodi Weres Károly és felesége, Szatmári Mester Amália hol laktak Enyeden, nem tudom. Erről nem esett szó nagyanyám hosszú, 94 évi élete során. Azt tudom, hogy a Berde Sándor családja a Tövis utcában kezdte enyedi életét, innen járt a két kicsi, Mária és Károly óvodába. Amál már a szász iskolába. Mint özvegyasszony vette meg nagyanyám a Várszeg utca 61. szám alatti házat. A Tövis utcában, ha a katolikus temetőbe mentünk, mesélt a Bocz főorvosékkal tartott szoros barátságról, a feleség Hermin néni volt, a sírkövén egy angyal volt kifaragva, ez nekem, mint gyermeknek, nagyon tetszett, s én második nevemnek a Hermint kaptam, mindig nagy szeretettel emlegették nálunk a melegszívű, segítőkész asszonyt. Nagyanyám hosszú, ám nem könnyű élete a Barcaságban folyt le, kivéve azt a húsz évet, amit Amál leánya és Dóczy Ferenc veje házánál töltött, vezetve azt és nevelve az unokákat. E házban halt meg 1952-ben.
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)