Opera Omnia-életműdíj Pongrácz Máriának!
„Az egész életemet az irodalomban és az irodalomért éltem!”
Az Írószövetség temesvári szervezetének Szent György téri székházában december 4-én, csütörtökön adták át a 2013-as évre szóló Irodalmi díjakat. A tíz díjazott között van Pongrácz P. Mária író, műfordító, újságíró, lapunk munkatársa, aki ez alkalommal a zsűri nagydíját, az Opera Omnia-életműdíjat vehette át Cornel Ungureanu írószövetségi elnöktől. Az Írószövetségi Irodalmi díjakhoz járó pénzjutalmakat a temesvári Polgármesteri Hivatal biztosította.
A Marian Odangiu írószövetségi titkár elnökölte zsűri öt irodalmi díjat és három különdíjat adott át a tavalyi év legjobbnak ítélt kötetek szerzőinek. A zsűri elnöke tréfásan megjegyezte, hogy a kisebbségi nyelveken író szerzők jártak a legjobban, mert az életműdíjas magyar Pongrácz P. Mária mellett a szerb Stevan Bugarski „Monasti o monastirima” kötetéért megkapta a legjobb irodalomtörténeti, illetve esszékötetért járó díjat, a Németországban élő bánsági költő, Ilse Hehn pedig a zsűri különdíjában részesült „Csalóka fények. A Securitate, a gondolat rendőrsége” című, látványos kivitelezésű verseskötetéért. „Nálunk nincsenek külön kisebbségi szerzőknek járó díjak – hangsúlyozta Marian Odangiu írószövetségi titkár – csak a könyvek értéke számít a megmérettetés során!”
Pongrácz P. Máriának Cornel Ungureanu írószövetségi elnök adta át az Opera Omnia-nagydíjat, kiemelve, hogy az írónő a nagy elődök, Franyó Zoltán, Endre Károly és a többi nagy bánsági magyar író életművének az őrzője és folytatója. „Pongrácz Mária a temesvári irodalmi élet kiemelkedő alakja, a román, magyar, német és szerb írók közötti barátság éltetője” – mondta Cornel Ungureanu.
Az író kollégák nevében dr. Bárányi Ferenc gratulált Pongrácz Máriának az irodalmi nagydíjhoz. „Fiatal újságíró korából ismerem Pongrácz Máriát – mondta köszöntője során dr. Bárányi Ferenc – egész életében rólunk, bánságiakról írt, attól függetlenül, hogy ki milyen nyelven beszélt. Marika a miénk, a bánságiaké és nagy öröm a számunkra, hogy megkapta az Opera Omnia-nagydíjat!”
A megtisztelő irodalmi nagydíj átvétele után Pongrácz P. Mária az alábbiakat nyilatkozta a Nyugati Jelennek: „1967-ban jelent meg az első könyvem. Az egész életemet az irodalomban és az irodalomért éltem. Ez a díj elismerése nem csak az én irodalmi tevékenységemnek, de úgy érzem, hogy aki ennek szenteli az egész életművét, azt előbb utóbb elismerik.” Pongrácz Mária végül azt is hozzátette: „Tulajdonképpen a novelláskötetemért, A kopasz városért szerettem volna díjat kapni, de amikor meglátták, hogy milyen életművem van, kivettek a prózai kategóriából és a nagydíjra jelöltek.”
Befejezésül még csak annyit: a bánsági román, magyar, német és szerb írók közötti barátság hangoztatása nem üres szólam csupán, de minden írótalálkozón tetten érhető valóság, és bármilyen meglepő, ők őszintén örülnek egymás sikerének, a többiek kiemelkedő eredményeinek. Pongrácz Mária, az Opera Omnia-díj friss tulajdonosa immár egy fél évszázada kiemelkedő személyisége és katalizátora ennek a sokszínű bánsági irodalmi életnek.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Lapozó
Sok romániai német szerző a kivándorlása után, a megváltozott körülmények ellenére sem (vagy talán éppen ezért nem) találta meg helyét a német irodalmi életben, többségük az új hazában is ugyanazokról a témákról, emberekről ír, mint a kivándorlás előtt: az elhagyott hazáról és az itt lakó emberekről, és műveiknek fő problematikáját hazátlanság, identitáskeresés, outsider-lét alkotja. (Sántha-Jakabházi Réka). Olyan fura belegondolni tizenöt év távlatából, milyen kevés kedvenc munka van. Az ember kapálózik meg vágyakozik a minél több és minél nehezebb feladatra, ezt is akarja, azt is akarja, és végül marad egy vagy kettő valóban fontos. Valahogy úgy van ez a mi szakmánkban, hogy sokat kell dolgozni ahhoz, hogy aztán kikerüljön néhány jól sikerült alakítás. (László Csaba). Kétségbeesetten bizonyosodtam meg afelől is, hogy azok az érdekek, amelyek az ellenünk hozott döntést mozgatták meg a 20. század elején, Európánkban ma is működnek. Így a két világháború számunkra aligha fejeződött be, mert még nem pusztultunk ki eléggé. És Európának érdeke, hogy minden lehetőleg „hírmentesen” történjék. Miközben tételesen hirdeti, hogy „minden európai népnek joga van a fennmaradáshoz!” (Kónya-Hamar Sándor). A Török már este óta semmit sem ivott, ennek ellenére még mindig dülöngélt. Izgatottan törölte ki zsebkendőjével az izzadságot a kék tányérsapkája alól. Az ördögbe is, ezek itt a hullát az ő engedélye nélkül elvitték a tett színhelyéről. Ezzel pedig lőttek a nyomozásnak! Tekintetét hol a kifejezéstelen arcokon járatta körbe, hol a tűzoltók nedves csizmáira, majd fehér szemöldökére és bajuszára szegezte. Az emberek természetesen hülyének tettették magukat. (Balthasar Waitz). Az 1972-es kitelepedésüket követően németországi lakásaikat a régi erdélyi lakások mintájára igyekeztek berendezni. Az idegen térben ott sorakoztak a régi holmik szétszórt maradékai; már nem volt hangulatuk, elveszetten álltak, egy másik világból odahurcolva. Ülőbútrok egy-egy kényelmes sarokban, rajtuk a régi, a dohányzósarokból származó vánkosokkal, homályos otthoni képek, érzelmek, szokások: nagymama által hímzett piros-kék, török mintájú párnák, dohánykészlet, mely korábban az úriszobában lévő kerek asztalkán állt, Morres-akvarellek, ismerős tájak, a segesvári óvár a falon, egyféle gyermekkori laterna magicaként, misztikus, sötét pillanatok, melyek ki nem állták a fényt, mintha egyedül a belső erejük ragyogtatta volna fel ezeket a tárgyakat. (Dieter Schlesak). Hazám/ meglepetésként jön keletről/ a demokrácia feledékeny fényébe/ hanyatlik s fejlődik mégis/ folyton csak hanyatlik/ a politikuspaloták kertje frissen nyírt/ a tömeg nyugati eurókat számol/ rossz fejre írást borít// emberek társalgására gondolok/ hősietlenre kényszerűre/ leszegett fejjel a fák gyökerét nézem/ a reptér előtt/ árnyékba kivetetten// egy áprilisi/ késő délután. (Ilse Hehn). Székelyföld, 2016. december. Romániai német irodalom. (Knb.) Népújság (Marosvásárhely)